Mockingjay spoiler!Most végeztem. Hát nem tudom mit mondjak. Ez megrázó élmény volt. Nem gondoltam, hogy ez a könyv ennyire jó lesz, de ennyire nehezen emészthető is helyenként.
Nézzük sorjában a dolgokat.
Először is, ami számomra nagyon fura, hogy ezt a könyvet mintha egy másik ember írta volna. Én az előzőket is szerettem, tudjátok mekkora rajongó vagyok. De ezek még egyértelműen ifjúsági regények voltak, látszott rajtuk, hogy melyik korcsoport az elsődleges célcsoport. Ehhez képest itt van ez a harmadik rész, ami egészen más. Sokkal magasabb irodalmi színvonalat képvisel. Hihetetlen mennyiségű dráma van benne, és nagyon jók a szereplők is. Főleg persze Katniss, aki most már menthetetlenül a kedvenc női főszereplőm marad örökké. De a többiek is nagyon jók végig.
Ami igazából a legjobban tetszik, hogy bár kapunk azért akciójeleneteket is, főleg a vége felé, de ez a könyv nem erről szól. Sokkal fontosabb Katniss belső harca, egy lelki ronccsá tett, megtört fiatal lány harca önmagával egy olyan világban, ahol már senkibe se bízhat meg. A könyv során szinte mindenkiben elveszítette a bizalmat legalább egyszer (kivéve Primet és az anyját), és szerintem baromi jól sikerült bemutatni a lelki folyamatokat, amiket ezekhez a bizalomvesztésekhez vezettek. Egyébként szerintem sokat elmond az egész történetről az, hogy a cselekmény egy jelentős része kórházakban játszódik. Katniss összeomlását pedig nagyon jól be tudta mutatni az író, és itt most kijött az előnye az E/1-es írásmódnak, amit eddig a sorozat egyik gyengeségének tartottam. Most viszont kiderült, hogy Collins nem véletlenül használta ezt, sőt, ebben az utolsó részben remekül ki tudta használni az előnyeit ennek a módszernek.
Tetszett nagyon az is, hogy más hasonló, gyerek/tini korú szereplőket felvonultató történetekkel szemben (pl. Harry Potter), itt nagyon is látszott Katniss kora. Ez talán egyedül a Trónok Harca egyes hasonló korú szereplőiről mondható még el. Az alapszituáció ugye nagyjából így néz ki: az emberiség maradékai egymást gyilkolják, egy a végére már értelmetlennek tetsző háborúban, ahol igazából mindenki a "gonosz" oldalon áll, és ezzel az egésszel szemben áll egy tizenhét éves, megtört, beteg lány, akit gyakran már csak gyógyszerekkel tudnak úgy ahogy használható mentális állapotban tartani. És az egész eseménysorozat ennek a beteg léleknek a tükrén át tárul elénk. Néha szinte az egész történet (maga a cselekmény főszála) értelmetlennek tűnik, én sokszor úgy voltam vele, hogy mindegy már, hogy mi lesz a háborúval, csak Katniss-ről szálljanak már le végre.
De nem tették meg, hanem folyamatosan hajszolták, kezdve azzal, hogy végig megalázó módon
ugyanarra a célra használták fel, mint a Kapitólium (kikent-kifent "celeb hősnő", akivel szórakoztatjuk a közönséget), egészen odáig, hogy feláldozták a hugát is. És mindezt nem azért, hogy tönkretegyék vagy valami. Kábé teljesen mindegy volt nekik, hogy Katnissel mi lesz. Pl. amikor halottnak hitték, azonnal kihasználták ezt a propagandájukhoz a lázadók és a Kapitólium is. Egy percig se sajnálta senki se.
Peeta: hát ez is érdekes volt. Nekem eleinte annyira nem jött be ez az "eltérítés" dolog, de aztán hamar ráéreztem erre a történetszálra is. Egyébként vicces, hogy amikor már érezhetően kezdett egyre sötétebb lenni az egész könyv, végig azt hittem, hogy Peeta meg fogja ölni Katnisst a végén. Ehhez képest csak összejöttek.
Jellemző módon a g*ci írónő addigra megszerettette velem már Gale-t is.
Nem tudom eldönteni, hogy tetszik e végül, hogy Katniss x Peeta lett. Valahol igen, hiszen az első két könyvben számomra egyértelműen ez volt a nyerő párosítás, Gale elég jelentéktelen volt azokban a részekben. Ehhez képest a harmadikban ő is nagyon érdekes lett. Az ő személyén keresztül jelent meg a könyvben az a karaktertípus, amit a legtöbb férfiból a háború csinál. A katona, aki igazából, a lelke mélyén szeret harcolni, és a végén már nem számít szinte más neki. Kivéve a szerelmet, mert Katniss-hez végig hű maradt. És azért ez nagyon megható volt számomra. És nyilván nagyon érezte a felelősséget Prim halála miatt. Bár én nem hibáztatom őt egyáltalán, mert vallom azt, hogy soha sem a fegyverek ölnek, hanem mindig az ember. De Gale élete nagyon rossz lehetett ez után. Hiszen láthatóan bűntudata volt, hogy nem tért vissza soha többé Katnisshez.
Az jó koncepció volt, hogy a lázadók nem Star Wars jellegű lázadók voltak, hanem pont ugyanolyan genyák, mint a Kapitólium. Coin nem egy Mon Mothma volt, az biztos. És örülök is neki, hogy Katniss megölte, mert megérdemelte, bár Plutarch is megérdemelte volna szerintem. Ő ilyen tipikus háborús uszító volt. Az biztos, hogy az új elnök helyében nem éreztem volna magamat biztonságban mellette. De hogy a lázadók már a győzelem után pár nappal azonnal Viadalt akartak szervezni a kapitóliumi gyerekekből... sokat elmond azért, szerintem az írónak (jogosan) nincs túl jó véleménye az emberi fajról. Nekem egyébként a hajam égnek állt ettől az ötlettől, de az tetszett nagyon, hogy Katniss is megszavazta. Ez is mutatta, hogy a végére mennyire szétesett már lelkileg.
Finnick halála számomra is meglepő volt, ő szerintem csak azért halt meg, hogy lássuk, hogy a háborúkban nincsenek mindent túlélő hősök, mert közülük is halnak meg, nem csak az "arctalan mellékszereplők" közül.
Azért nem baj, hogy Katniss Peetával jött össze. Igazából szerintem az író is azért döntött így, mert így lesz kerek a mese: a két legtöbbet szenvedett ember, a Viadalok és a háború két legnagyobb áldozata talált egymásra. Ebben a tragikus hangulat ellenére is sok szépség van.
Az Epilógus is nagyon jó volt. Össze se lehet vetni pl a HP felesleges és pocsék epilógusával. Én amikor megtudtam még korábban, hogy itt is lesz epilógus, rossz előérzeteim voltak, a fenti tapasztalatok miatt, de ez egészen más volt.
Nagyon szép, és ugyanakkor nagyon szomorú volt, ahogy Katniss a gyerekeit figyelte, amint a Réten játszanak, és nem is tudják, hogy alattuk egy tömegsír van, ahol a szüleik barátai, ismerősei, rokonai fekszenek eltemetve. És ne feledjük el, hogy azt se tudtuk meg soha, hogy végül megtartották-e az utolsó Éhezők Viadalát...
