Egy kultúrát, egy népet nem csak a felfedezések határoznak meg, hanem maga a mentalitás is. Az arab törzseknél/népeknél mindenképpen megfigyelhető az a tartás, kitartás, elhivatottság ami nálunk kiveszőben van. Hittel élik a napjaikat, akarattal,erővel, nem pedig siránkozással. (Ezzel nem az erőszakot pártolom, csak hogy munkálkodnak a céjaik felé.)
Az ottani nők pedig nem érzékelik elnyomásnak amiben élnek. Vagyis nagy részük. Akik még a Korán tanításai alapján nőttek fel, és nem csapott meg a nyugati kultúra szele, teljesen rendben vannak a rendszerrel. Nem érzékelik a különbséget, sőt, valahol jó érzés nekik, hogy vezetik és védik őket a "felettük álló" férfiak, eleve az engedelmességre lettek nevelve.
Minden országban/földrészen vannak "normális" családok akik viszonylagos boldogságban élnek és szeretik egymást, és mindenhol vannak elnyomó zsarnok férjek (általában ők).
Csak annyi a különbség hogy a nyugati civilizációban többet tehetsz az erőszak ellen mint Arábiában. (pl nem néznek le a elválsz stb.) -és ez a nagy különbség.
Az a baj, hogy legtöbbször még odáig sem jutok. Járok pszichológushoz (ofő miatt) és már picit segített nyitni mások felé, de még mindig valahogy le kéne döntenem magamban azt a falat.
Én őszinte szoktam lenni legtöbbször, de azért nem mindig, hogy ne bántsam meg mások érzéseit.
Az (talán) segíthet rajtad ha megpróbálod kielemezni a személyiséged.
Olvasgass a neten pszichológiai anyagokat, személyiségekről, személyiség zavarokról, és hasonló témákról.
Te valamitől félsz, de hogy mitől azt már te tudod, túlságosan is görcsölsz azon amin nem biztos hogy kéne.
![Gondolkozik](https://naruto-kun.hu/forum_archivum/Smileys/default/sick.gif)
Hát rólam az évnyitó napján derült ki, hogy alacsony a vérnyomásom.
Nekem is alacsony de már jó régóta, mindig az átlagos alatt van.
Jövőhéten délelőttös hét a munkahelyen.
![Technikai KO](https://naruto-kun.hu/forum_archivum/Smileys/default/wacko.gif)
=hajnal 4kor kelés+ 5-6 kávé/nap.
![smirksweat](https://naruto-kun.hu/forum_archivum/Smileys/default/smirksweat.gif)