Azért hiszem mindig rövid hajúnak, mert az összes kép úgy ábrázolja, de ez a hosszú haj sokkal jobb.
A linkelt képen nem Jaime van?
Ha Aes nem lövi le a poént (
) ebben a fejezetben már tuti rájöttem volna, hogy kit kinek kell feltételeznünk (sajnos persze tuti nem lesz az, mert Martin köcsög).
A romok egyre magasabbak, a
szárazföld egyre keskenyebb lett, míg végül a város véget ért egy
földnyelven, ahol gigantikus, rózsaszín és zöld márványból épült
palota maradványai álltak beomlott kupolákkal, és a boltíves
folyosók fölé magasodó karcsú tornyokkal. A mólóknál, ahol
egykor félszáz hajó is kiköthetett, teknősök heverésztek. Most jött
rá, hol vannak. Ez volt Nymeria palotája, és ennyi maradt a
városából, Ny Sarból.
– Yollo! – kiáltotta oda neki Yandry, ahogy a hajó elsiklott a
földnyelv mellett. – Most mondd, hogy a westerosi folyók
nagyobbak, mint Rhoyne Anya!
– Tévedtem! – kiáltott vissza. – A Hét Királyságban a
legnagyobb folyók is csak feleekkorák!
Az új folyó, amelyik beletorkollott az övékbe, szinte
ikertestvére volt a másiknak, és egymagában majdnem versenyre
kelhetett a Manderrel vagy a Három Folyóval.
– Ez Ny Sar, ahol az Anya magához hívja Vad Lányát, Noynet
– mondta Yandry –, de nem éri el a legszélesebb pontját, amíg a
többi lányt is be nem gyűjti. A Tőr-tónál érkezik meg a Qhoyne, a
Sötét Lány, tele arannyal és borostyánnal a Bárdból, és
fenyőtobozokkal a qohori erdőből. Onnan délre az anya találkozik
Lhoruluval, az Arányló Mezőkről érkező Mosolygó Lánnyal. Az
összefolyásnál fekszik Chroyane, a fesztiválok városa, ahol az
utcák vízből vannak, a házak pedig aranyból. Aztán tovább
kanyarog dél és kelet felé sok-sok mérföldön át, míg végül
beleömlik a Selhoru is, a Szégyenlős Lány, aki nádasok közt
kanyarogva rejtőzködik. Rhoyne Anya ott már olyan széles, hogy
a közepéről nem lehet látni a partjait. Majd meglátod, kis barátom!
Meglátom, gondolta a törpe, egy apró hullámfodrot figyelve a
hajó oldalától alig hatlábnyira. Éppen fel akarta rá hívni Lemore
figyelmét, amikor valami a felszínre emelkedett, olyan magas
hullámot vetve, amely még a Szende Szüzet is megbillentette.
Egy újabb teknős volt, hatalmas méretű, szarvas példány,
sötétzöld páncélját vastag rétegben borította a barnás vízi moha és
a rengeteg apró, fekete kagyló. Felemelte a fejét, és mély
torokhangon elbődült, hangosabban, mint bármilyen harci kürt,
amit Tyrion életében hallott.
– Áldottak vagyunk! – kiáltott fel Ysilla könnyektől csillogó
arccal. – Áldottak, áldottak vagyunk!
Kacsa boldogan rikoltozott, akárcsak Ifjú Griff. Haldon
felbukkant a fedélzeten, hogy megnézze, mi ez a ricsaj... de
elkésett. Az óriási teknős addigra újra eltűnt a víz alatt.
– Mi volt ez a zaj? – kérdezte a Félmester.
– Egy teknősbéka – felelte Tyrion. – Nagyobb, mint ez a
lélekvesztő.
– Ő volt! – kiabálta izgatottan Yandry. – A Folyó Öregje!
Miért is ne? Tyrion elvigyorodott. A királyok születésénél
mindig is csodák történnek, és megjelennek az istenek.
Szeretem ezt a jelenetet, a Rhoyne nagyon király folyó lehet.
