Ha valamire fogadnék, akkor az, hogy Gerard és a klubb be fog ugrani, illetve tuti, hogy a Blue Pegasus, a Sabertooth is. Ennyi ellenfél ellen, csak maga a FT nem arányos, nincs meg valahogy az egyensúly a felek között.
Ebben a fejezetben Mira volt a legnagyobb és számomra a legmeglepőbb. Azt hittem, mikor Lisannat visszahozzák, visszatér a rocker énje, de kicsit csalódott voltam, mikor nem és sajnáltam is, hogy nem mutattak belőle többet, nagyobbat a Take Over képességéből, mert végül is ő az egyik S osztályú és nem sok szerepe volt, az erősebb ellenfelek ellen. De most, emelem kalapom a Sensei előtt, végre azt érzem, hogy méltó a nevére. Respect.
Nem tudom min lepődik meg Happy, Natsunak mindig is megvolt a magához való esze, csak Ő inkább ösztönösen cselekedik, például mikor megette az Etheriont ( ebben nem vagyok biztos, hogy ez a neve, javítsatok, ha tévedek).
De a Mágiajátékokon is, Gazille-al nem rohantak neki Stingnek és Rougenak. Natsu okos, csak szerintem szereti abban a tudatban ringatni az embereket, hogy nem
Én mondjuk kifejezetten azt hiányolom, hogy Happyneek nincs valami hypeja. Ott van Charlie és Lily akik emberi alakba tudnak változni, mindketten tudnak harcolni így, Lily meg még mellé kardot is forgat, de Happynek nincsen és én emiatt picit méges-csalódott vagyok. Ha Charlienak is sikerült, akkor ez egy elég nagy kihagyott gikszer Happynél
Brandish nem fog harcolni szerintem. Vagy ha igen, akkor valami elég random indok miatt, hiszen Ő maga mondta, hogy nem az ő stílusa embereket ölni. Van egy olyan érzésem, hogy ebbe Zeref kényszerítette bele és a többi Máguskirály. Mellénk állsz vagy meghalsz alapon, én is inkább melléjük állnék. Ő lesz az átállítható karakter, aki a végén segíteni fog, remélem nem csak én gondolom így.
Ha már Lucy, érdemes megemlíteni, azt, ami számomra elég érdekes, hogy ahogy haladunk a sztoriban, egyre több minden kapcsolódik a csillagmágiához, ahhoz képest, hogy a manga elején, én speckó nem sok mindent kötöttem volna hozzá. Számomra egy tök gyenge harcmodor volt amihez most is tartom magam. Nem a saját erejéből küzd, csak a mágiája fogy az által, hogy megidéz pár, random kosztümbe öltözött idiótát.
Annak pedig, hogy Layla X777-ben halt meg, ugyanúgy lesz valami jelentősége. A sárkányok is ekkor szállták meg a sárkányölőket. Itt mindennek van jelentősége és ennek a számnak,még nem kaptuk meg, pedig már az elején elötte Mashima a számot.
Mellesleg Layla azt mondta Lucynak az egyetlen varázslatról, hogy az maga a "love". Mavis- Zeref szituációban, lehet fordítani szerelemnek, de szerintem maga a mindent átfogó szeretet.
Mavis nekem egy nagy csalódás volt. Komolyan? A nagy Tündér Taktikus, aki 100 vagy több csatát megnyert így kilehet játszani? Borzasztó. Fúúúh. Úgy felidegesített. Mondom ilyen nincs. És mégis van...ez gáz.
Most egy csomó dologról írtam, el is felejtettem miről akartam eredetileg
A mangareaderes és a mangastreames fordítás között megint akkora a különbség mint a Rám-szakadék. Az egyiküknél az egyik mondat kijelentő, a másikuknál kérdő.
sok sikert srácok ebből kihámozni.