Aes:
Régen én is utáltam, ha valaki mindent a tudománnyal magyarázott. Tulajdonképpen nem is kell mindenben a tudomány minden apró részletének hinni, hiszen, ha dogmaként tekintünk rá, akkor a középkor kereszténységének hibáiba esnénk. Akkor is voltak nevetséges felvetések, amelyekben tökéletesen hittek, valószínűleg ma is vannak.
Ám, amióta nagyon biológia központú az életem, egyszerűen nem tudok úgy hinni a halálon túli életben, mint régen. Valamilyen szinten, még ma is hiszek benne - az embernek jó mibe kapaszkodnia - ám ez nem jelenti azt, hogy vallom, halálunk után teljes valónkban, tudatunkkal együtt léteznénk. Természetesen amíg nem magyarázzuk meg az élet mibenlétét, addig a halállal sem tudunk mit kezdeni. És ha az életet a sejtek, szövetek és szervek összehangolt működésének tekintjük, akkor a halál ennek teljes elpusztulása. Egész lényünket ezen sejtek és gének határozzák meg, elpusztulásukkal mi magunk is meghalunk végleg.
Ugyanakkor a világegyetemben minden ugyanazokból áll: atomokból, melyek a világmindenséggel együtt jöttek létre. Elvitathatatlan, hogy van bennünk egy kicsi a Föld történelem előtti időszakaiból, az ősi élőlényekből, a dinoszauruszokból és minden lélegzetvételünkkor beszippantunk pár atomot, amelyet rég meghalt állatok vagy nagy emberek, Arisztotelész, Mátyás, Da Vinci, Galilei lélegzett ki.
Ilyen szempontból van újjászületés vagy halál utáni élet, hiszen tested anyaga soha nem szűnik meg létezni - nem is szűnhetne, mivel maga a Föld és az Univerzum is zárt rendszer.
Hogy mi van a lélekkel? Azzal szerintem jelenleg még senki sem tud mit kezdeni. Azt sem tudjuk létezik-e. De ha igen, annak továbbélésével sem mi léteznénk tovább: az embert ugyanis a gondolatai, az emlékei és a teste teszi emberré. Mivel ezek - függetlenül a lélektől - mind elvesznének, nem lennél többé ugyanaz az ember.
Ha létezik is lélek, egy ősi energiának képzelem el, amely a test halála után újra egyesül a világmindenség energiáival, amely működésben tartja ezt az egész cirkuszt az univerzumban.
Nah, ide írom a választ akkor.
A kiemelt résszel kezdem: ugye itt a legnehezebb válaszolni, ezért nem is akarom hosszan nyújtani, mert ez hitbéli kérdés inkább, ahol ugye vita van, csak érvek nem. Főleg pont az én oldalam (az úgymond "vallásos" oldal részéről.)
És ha az életet a sejtek, szövetek és szervek összehangolt működésének tekintjük...Ezzel a tétellel én nem értek egyet. Már egyszer régen írtam neked erről püben, nem tudom emlékszel e még, meg mást is érdekelhet, ezért dióhéjban összefoglalom megint, amit gondolok. Ha emlékszel véletlenül, akkor lapozz nyugodtan.
Na szóval, én nem ennek tekintem az életet. Ez az úgynevezett fizikai élet. Van egy fizikai síkja a világnak, amit a természettörvények irányítanak. Ezek tulajdonképpen nem is a biológia, hanem a fizika törvényei. A biológiai folyamatok a végén, atomi, vagy szubatomi szinten visszavezethetőek fizikai folyamatokra. Hiszen minden ami a sejtekben történik, annak van egy molekuláris szintje, a molekulák pedig atomokból állnak, azok még kisebb dolgokból ésatöbbi. Ez a világ a természettudományok segítségével megismerhető. Én úgy gondolom, hogy ez a fizikai világ is Isten által teremtett (bár ez itt most nem számít), egy logikus rendbe helyeződik, és vagyok annyira optimista, hogy azt gondoljam, az ember ezt megismerheti az esze, és a tudomány segítségével. Csak sok munka még. Pl. genetikáról rengeteget tudunk már, mégis néha szinte mintha gyerekcipőben járna még ez a tudomány. (Főleg ha a gyakorlati részét, a génmanipulációt nézzük, messze vagyunk még a sci-fi történetek elképzeléseitől. Persze lehet oda nem is kéne eljutni, de ez most nagyon nem vág ide.
) Ez a fizikai, vagy ha úgy tetszik tudományos világ racionális. Még ha a logikáját nem is értjük mindig, de ez csak fejlődés kérdése. Ebben én is pozitivista vagyok. Viszont szerintem létezik egy fizikán túli (metafizikai) világ is. Ez az amiben nem értünk egyet. Én ezt a létező metafizikai világot tekintem az irracionalitás forrásának. Azoknak a dolgoknak amikre nincs magyarázat. (Az "irracionális" szó itt most nem negatív! Egyszerűen "
nem logikával megérthetőt" jelent ebben a témában). Ez a lélek és a hit otthona. Az én álláspontom szerint az életnek ez a másik arca, a fizikai világ mellett, sőt valamennyire felette is. Emiatt van az, hogy bár a természettörvények racionálisak, a világ mégsem mérnöki. Ezért nem mérnökiek az emberek, ezért csinálnak néha ésszerűtlennek látszó dolgokat. Olyanokat mint például a művészet: te se adod el a rajzaidat.
Mégis csinálod őket, pedig hasznod nem sok van belőle. Haszna legfeljebb annyi van, hogy akik értenek hozzá, azoknak tetszik, de ez a "tetszés" nem éppen ehető. Pedig az ész, a ráció, az anyag törvénye egyszerűen energiapocséklásnak tartaná. (És itt még a társadalmi elvárásokat sem említhetjük, hiszen ezt senki se várja el tőled, hogy csináld.) És az az irracionális-metafizikai világ egyben a "véletlen" világa is, azoknak az eseményeknek, vagy akár emberi döntéseknek a világa, amelyek minden látható ok nélkül megtörténnek. Én ezeknek a dolgoknak az okait itt, ebben a szférában keresem, ezért is nem hiszek a véletlenben. Ahhoz képest, hogy nem akartam sokat írni, egész sok lett. Sry.
Az, hogy az életed nagyon biológia-központú lett, az nem lep meg.
És érthető, hogy emiatt a gondolkodásod legtöbb területén is hatással van ez. Érthető, még akkor is, ha így a kettőnk álláspontja ebben a kérdésben lassan a két legnagyobb szélsőség felé mozdul el. Én meg filozófiával közelítem meg inkább ezeket a dolgokat, és azon belül sem a racionális-felvilágosodáskori felfogással, hanem inkább a misztikával, gnoszticizmussal, sőt teológiával is, néha. Emeltet ott van még nálam a pszichológia is. (Amit én konkrétan
lélek-tanként fogok fel, ami a metafizikaira irányul.)
Lélek, gondolatok, és atomokHogy a lélek létezik-e az természetesen megint inkább hit kérdése. Egészen addig, amíg nem bizonyítjuk természettudományosan, hogy létezik. (A nem létét nem lehet így bizonyítani, csak a létét. Hiszen bármilyen bizonyítékokat is kapunk a nem-létére, mindig gondolhatjuk, hogy csak az eszközeink voltak tökéletlenek, mint a Newton vs. Einstein esetben)
Amennyiben létezik lélek, az nem valószínű, hogy atomi szinten is megjelenik, hanem pusztán szellemi. Az "ősi energia" gondolat amúgy tetszetős, bár az én felfogásomban inkább metafizikai "energiának" tekinthető. Természetesen ebben az esetben is lehetséges, hogy ez létezik a világmindenség kezdete óta. (Ami lehet Teremtés, vagy ősrobbanás, vagy bármi egyéb is, ebbe megint nem akarok belemászni, mert akkor ezer oldal lenne.) Nem is ide akartam eljutni, hanem oda, hogy bár te azt mondod,
"az embert ugyanis a gondolatai, az emlékei és a teste teszi emberré", ebből én csak az utóbbit kötöm a fizikai világhoz teljes égészében. A gondolatokat inkább a metafizikai világhoz. Az emlékeket, és az érzelmeket (bár ezek kimaradtak a felsorolásból) pedig valahol a kettő között. Az emlékeket az agy tárolja, szerves biológia úton (hogy hogyan azt én nem tudom, te gondolom igen), viszont a szellem érti meg, ez által lesznek hasznossá. Az érzelmek szintén vegyesek: lásd pl a szerelem, (bocsi a banális példáért) itt ugye biológia (fajfenntartás) + metafizikai sík (teljesen irracionális vonzódás egy
konkrét egyedhez, pedig fajfenntartási szempontból mindegy lenne, hogy ki a párzás másik oldala, csak egészséges legyen genetikailag is.)
Amennyiben a lélek nem létezik, hát ebben az esetben talán vissza is vonnám a tanaimat, bár nem biztos. Az irracionalitásnak ugyanis továbbra is szerepe van a világban. Csak a lélek nélkül ezt a koncepciót nehezebb lenne felfogni, megvédeni.
Nah most egyenlőre ennyi, valahol abba kell hagynom.