|
Saphira
|
 |
« Válasz #2102 Dátum: 15 júl 24, 02:56:39 » |
|
Egy nézőpontból tehát lehet azt mondani, hogy halál, mert az individuum megszűnik egy idő után. Ha jól veszem ki ezt mondod. De ha abból indulunk ki, hogy az individuum soha nem is volt valódi, csak a tudat játéka. Akkor nem hívhatjuk halálnak sem. És oké, hogy fordításból olvastad, de pont így lesz az ürességből semmi. Első ránézésre hasonlít a két fogalom, de nem ugyanaz. És úgy gondolom, hogy a lilával jelölt részben elég jól megcáfoltam, miért nem lehet a semmi a megvilágosodás. Hát igazából nem így értettem. Számomra a semmi is valami, mert semmi nem létezik nyilván. Semmi valami alatt pedig az Istent/világot értem, amivel mindkét vallásban csak akkor egyesülhetsz, ha képes vagy megszabadulni az éntudattól, és így a felesleges vágyaktól. A különbség annyi, hogy a hinduizmusban a legtöbb dharma ezt a halálra vetíti ki, azaz jelenlegi életünk a karmán keresztül következő életünkben kamatozódik. Szóval a kettő leginkább abban különbözik, hogy a moksa inkább csak a halál után, a nirvána pedig az életben is elérhető (bár a hinduizmusban is vannak dharmák, amik szerint jivanmukti, az életben való felszabadulás). Szóval arra próbáltam utalni, hogy a kiüresedés egy halálközeli élmény lehet, annak az élménye, hogy eggyé válsz a világmindenséggel, amit egyébként sok újraélesztett átélt, miközben a haldoklás közben kezd elhalványulni a tudatuk. Szóval nem arra céloztam, hogy a nirvána maga a 'semmi', hanem sokkal inkább egy 'éntelenség', ami egyben az üresség és a teljesség, és így a semmi és a minden, ahogy elképzelem egyébként is az Istent (na, ez már tényleg kezd elmebeteg spiri nyelvnek hangozni.  ) És persze, hogy vannak utak, amik élve eljuttatnak a megvilágosodáshoz, Buddha is ezen munkálkodott egész életében. De azért hasonlítottam a halálhoz, mert bárhogy nézed, az éntelenség egy halálközeli állapot, az éned - és így egy részed - halála. Na, akkor egy elgondolkodtató kérdés, te mit tennél ebben az esetben? (Ha már ennyit rasszistáskodtunk a bevándorlók miatt, kíváncsi vagyok a véleményedre ). Vegyük alapul, hogy megvilágosodtál. Buddha azt mondta (másold ki valahová, hogy elolvasd nagyban, itt nem akartam, hogy sok helyet foglaljon): - Uram, lehetséges-e bánkódás nem létező belső dolgok miatt?
- Lehetséges, szerzetes - válaszolta a Magasztos. - Előfordul, hogy például ilyen nézeteket vall valaki : "A világ azonos az Énnel, halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok." Ez az ember meghallja, hogy a Beérkezett vagy a Beérkezett valamelyik tanítványa a minden tévtant, elfogultságot és előítéletet eloszlató, minden előzetes adottságot megsemmisítő, minden ragaszkodást feloldó, a létszomjat kioltó, lemondáshoz, vágytalansághoz, kialváshoz (nirvánához) vezető Tant hirdeti. Ekkor ez a gondolata támad "Óh, elpusztulok, óh, megsemmisülök, óh, nem fogok létezni!" Az ilyen ember szomorkodik, gyötrődik, jajveszékel, mellét veri, kétségbe esik. Így lehetséges az, hogy valaki bánkódik nem létező belső dolgok miatt.
- Hát az lehetséges-e, uram, hogy valaki ne bánkódjék nem létező belső dolgok miatt?
- Lehetséges, szerzetes - válaszolta a Magasztos. - Előfordul, hogy például valaki nem vall ilyen nézeteket : "A világ azonos az Énnel, halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok." . . . [stb.] Az ilyen ember nem szomorkodik, nem gyötrődik, nem jajveszékel, nem veri mellét, nem esik kétségbe. Így lehetséges az, hogy valaki nem bánkódik nem létező belső dolgok miatt.
Szerzetesek, esetleg szeretnétek olyan birtokot birtokba venni, amelynek birtoklása állandó, örök, változatlan, nem mulandó, mindörökre megmarad. Nos, szerzetesek, ismertek-e olyan birtokot, amelynek birtoklása állandó, örök, változatlan, nem mulandó, mindörökre megmarad? - Nem, urunk.
- Helyes, szerzetesek; én sem ismerek olyan birtokot, amelynek birtoklása állandó, örök, változatlan, nem mulandó, mindörökre megmarad.
Szerzetesek, esetleg szeretnétek olyan egyéniségelméletet követni, amelynek követőjét nem éri bánat, szomorúság, szenvedés, keserűség, gyötrelem. Nos, szerzetesek, ismertek-e ilyen egyéniségelméletet? [. . .]
- Nem, urunk.
- Helyes, szerzetesek; én sem ismerek ilyen egyéniségelméletet. [...] Szerzetesek, esetleg szeretnétek olyan vallási nézeteket vallani, amelyeknek vallóját nem éri bánat, szomorúság, szenvedés, keserűség, gyötrelem. Nos, szerzetesek, ismertek-e ilyen vallási nézeteket? [ . . . ]
- Nem, urunk.
- Helyes, szerzetesek; én sem ismerek ilyen vallási nézeteket. [...] Szerzetesek, ha léteznék Én, akkor ugyebár Enyém is léteznék?
- Úgy van, urunk.
- És ha Enyém léteznék, akkor ugyebár az egyén Énje is léteznék, szerzetesek?
- Úgy van, urunk.
- De mivel, szerzetesek, valójában és ténylegesen nem észlelhető Én és Enyém, ez a tévtan: "A világ azonos az Énnel, halálom után ezzé válok, állandó, örök, változatlan, nem mulandó leszek, mindörökre ugyanaz maradok", nemdebár, kizárólag és teljesen együgyűség?
- Mi más lehetne, urunk, mint kizárólag és teljesen együgyűség?
[...] - Szerzetesek, ezekért a beszédeimért, ezekért a tanításaimért, egyes remeték és papok igaztalanul, tévesen, valótlanul, alaptalanul ezzel vádolnak: "Gótama remete nihilista, a létező lények pusztulását, megsemmisülését, nemlétét hirdeti." Szerzetesek, ezek a tiszteletreméltó remeték és papok igaztalanul, tévesen, valótlanul, alaptalanul azzal vádolnak, ami nem vagyok és amit nem állítok, amikor azt mondják, hogy Gótama remete nihilista, a létező lények pusztulását, megsemmisülését, nemlétét hirdeti. Ezelőtt is, most is, csak a szenvedést és a szenvedés megszüntetését hirdetem, szerzetesek.
- Mi a véleményetek, szerzetesek : ha itt a Dzsétavana-ligetben az emberek elhordanák vagy felégetnék vagy elhasználnák az itt lévő füvet, fát, ágakat, leveleket, ezt gondolnátok-e: "Bennünket hordanak el, égetnek fel, használnak el az emberek"?
- Semmiképpen sem, urunk, hiszen ez nem a mi Énünk, nem is a miénk! - Ugyanígy, szerzetesek, mondjatok le arról, ami nem a tiétek. Ha lemondotok róla, üdvötök és boldogságotok származik belőle hosszú időre. Mi az, ami nem a tiétek? A test, szerzetesek, nem a tiétek. Mondjatok le róla, és ha lemondotok, üdvötök és boldogságotok származik belőle hosszú időre. Az érzetek (- a tudat, ~ az adottságok, ~ a megismerés) nem a tiétek. Mondjatok le róla, és ha lemondotok, üdvötök és boldogságotok származik belőle hosszú időre.A kérdés: Megvilágosodott vagy, tehát lemondtál az olyan dolgokhoz való ragaszkodásról, mint a föld, a nép vagy a jövőtől való félelem. Nem táplálsz gyűlöletet senki, és semmi iránt. A néped, ami egy viszonylag fejlett spirituális és lelki szinten áll, és ami életet adott, táplált és elvezetett a megvilágosodáshoz, szenved, de nem azért, mert olyan spirituális gondok gyötrik, mint Buddhát, hanem mert egy idegen nép kifosztja, láncra veri, öldösi őket és kiirtja őket. Mit tennél, ha lenne hatalmad ezt megállítani? Magadra hagynád őket, mint Buddha? Szeretetre próbálnád tanítani az ellenséget, mint Jézus, noha tudnád, hogy ezzel nem jársz sikerrel? Vagy pedig szembemennél mindennel, amit eddig elértél? Feladnád a nyugalmat, a megvilágosodást, elhallgatnád a tudást, hogy mi hozhat békét az emberiség számára, és a saját értékrendedet szembeköpve harcolni kezdenél az ellenséggel, lemészárolnád őket? Vajon Buddha megvilágosodott volna, ha valakik folyton veszélyeztetik az életét? Ha valaki megpróbálja kirabolni, megölni, megverni, meggyalázni, mert látja, hogy "ő nem üt vissza". Mert ez a gond ezekkel az utakkal, amit hirdettek. Ez a gond a kenyérrel visszadobással is. Elvben ez az egyetlen módszer, ami elvezethetné az emberiséget a békéhez, de gyakorlatban rég rá kéne jönni, hogy béke nem létezik. A megvilágosult embereket le fogják húzni a nem-megvilágosultak, és minden Jézusra jut ezer hamis próféta, aki megkövezi. És ilyenkor adódik a nagy dilemma: melyik a fontosabb? A saját érdekem, ami a teljes béke, vagy egy kompromisszum, ahol a társadalmat is szolgálom, de ezzel egyértelműen szembe kell fordulnom önmagammal? |
