Most egy kicsit magamról fogok írni, kivételesen.
A mai napom érdekesen kezdődött. Szervezzük a Gólyatábort egy ideje, a HÖKben folyamatosan megy a szarakodás, játszmázás, alázás, nevetséges... elegem van. Én a Gólyatáborban bázis koordinátorként dolgozom egyelőre. Ez azt jelenti, hogy minden adminisztrációs munkát, meg egyébként mindent a mi kis 6 fős csapatunk csinál. Nem kell hülye emberekkel foglalkozom, nem kell gólyákkal foglalkoznom, eleinte tetszett ez a dolog. Soha nem érdekel a Gólyatábort, valamiért nem vonzott, nem is akartam menni, aztán felajánlották ezt a "melót", gondoltam, így miért is ne, élvezem ezt a fajta munkát... Csak, hogy azóta sok-sok víz lefolyt már a Dunán.
Arra keltem, hogy kaptam egy lecsesző E-mailt a bázis vezetőmtől, hogy én nem végzem jól a munkám. Felmerült a kérdés bennem, hogy milyen munka? Hisz ő mindent egyedül szeret csinálni, nem oszt meg velem semmit, plusz még nincs nagyon munka se, akkor miért szól be? Ha valamit rám bíz, 100%san elvégzem. Ezt nem is tagadta, de azt írja a lelkesedésem mintha megcsappant volna. Csodálkozik? Olyan hatalmi játszmák mennek folyamatosan, olyan alázások, olyan nevetséges ovis játékok, amikben én nem vagyok hajlandó részt venni, ezért a kommunikációm is vissza esett. Ezért meg kell engem szólni? Na mindegy, válaszoltam neki kedvesen, bár legszívesebben annyit írtam volna, hogy "
Rúgj ki, keress jobbat!", hogy idézzek egy fantasztikus filmből a Filofax-ból (
Syzy, tuti nem láttad. -.-).
Aztán végre ma nyugim van, túl léptem azon, hogy mindenki mindenkit basztat, végre picit van időm magamra. Erre eszembe jutott valami, amit anno is kielemeztem, de már rég gondolkoztam ezen.
A World of Warcraft-ban 5 fős csapatok szoktak elmenni normális esetben gyilkolászni Dungeonba. Van egy Tank, egy Healer (Support), és 3 DPS (damage per second). Én amennyit játszottam anno, annyi mindent próbáltam már ki. Voltam tank, elsőnek az voltam és nem dicsekedés képen, de a legfaszább.
Voltam DPS, ahol ugyan csak mindig a legjobbak között jártam, és voltam healer. Az életben a support szerep áll jól nekem a legjobban. Hogy miért? Ilyen a személyiségem, szeretek támogatni, segíteni, néha megmenteni, bár tényleg nem lehet mindenkit. Viszont ez olyan, mint a játék, ha kell, nem életet mentek, hanem legelöl rohanok s töröm az utat, mint egy tank míg jönnek a "csapattársaim".
Tök érdekes, egy fél éve, egy barátnőm azt mondta nekem, hogy
látom mit csinálsz. Néztem rá, nagy bociszemekkel, hogy nem értem. Majd megszólalt, hogy látja, hogy mindig ott vagyok nekik és terelem őket a helyes útra, úgy, hogy észre se veszik mennyit segítek.
Most ez kicsit fura, de jól esik kiírni, és titeket találtalak meg.
Viszont tetszik, hogy így a játékokban ki-miben találja meg magát a legjobban. Hozzá teszem, ezer éve nem kockultam, néha kedvem lenne, nagyon is, bármivel, de valahogy nem érzem azt a vonzást, mint anno. A WoW-ba csak nosztalgiáznék, de 1 hét után megunnám, najó 2, mert sok új dolog történt, de már nincs az, ami anno. Nem is tudom mikor LoL-ztam utoljára. Múltkor felmentem, megnéztem, hogy minden szép és jó, nem játszottam, ki Xeltem. Van még ezer és egy játék a gépemen, amiket nagyon szeretek, de nem vonz, most más tölti ki ezt az időmet, amit anno tízen évesen ezek töltötték ki. Kicsit fura, kicsit hiányzik, aztán kész.
Mégis bele mászik a fejembe a játék, meg az, hogy mennyi mindent meg lehet figyelni az embereken, a reakciójukon miközben játszanak, meg hogy milyen "fajták". És ez olyan érdekes, annyira tetszik, hogy ezek a világok mennyi mindent rejtenek és mennyi tanulmányt lehet írni róluk.
Közben meg elkalandoztam, mert nem erről akartam írni, de már nem törlöm ki.
Most, hogy írtam össze vissza és reakciót nem várva, azon gondolkozom elküldjem-e, de miért is ne? Már nincs értelme kitörölnöm.
