Ezt gondoltam megosztom veletek, ugyanis sosem hittem volna, hogy a csapattagság valaha is bármiféle „előnyhöz” fog juttatni.
Nos, ma elhívtak állásinterjúra egy „informatikai céghez”, ahol a főigazgatóval ültem le tárgyalni. Szó esett a munkáról, és arról, hogy vannak más jelentkezők is rajtam kívül, stb... Majd rátértünk a munka részére, és végezetül rólam kezdtünk el beszélni. Vagyis, hogy milyen végzettségem és szakmám van, mikhez értek, van-e nyelvvizsgám, és végül hobbijaimról is esett szó.
Kezdődött az egész azzal, hogy a nyelvvizsgához én azt írtam, hogy „B2-es nyelvvizsga folyamatban”, amire rá is kérdezett, hogy hogyan kéne ezt értenie. Én meg mondtam, hogy nekem csupán az egyetemi pontok miatt kellett volna, de lekéstem róla, vagyis majd később lerakom, amint úgy érzem szükségem lesz rá. Hozzátettem, hogy ez nem azt jelenti, hogy ne tudnék angolul, elvégre a neten segédkezem egyes magyar fordításokban, és sokat beszélek angolul anyu és nevelőfater munkája miatt, tehát ez nem azt jelenti, hogy a tudásom ne lenne meg hozzá.
Ekkor mondta, hogy hát a „mi” szakmánkban, jobban mondva pozíciónkban, nem szabadna ilyeneket csinálni - vagyis fordítani -, viszont ő is olyan, mint minden más ember. Ergo letölt egy filmet, amihez örül, ha minél hamarabb készít valaki feliratot.
Ezután teljesen letudtuk a munka részét, majd szóba kerültek a hobbijaim, vagyis hogy szeretek bringázni, túrázni, és még a végére azt is bebiggyesztettem, hogy hobbijaim közé tartozik a képszerkesztés.
Erre rá is kérdezett, és mondtam, hogy ez összekapcsolható a fordítással. Utaltam a mangákra úgy, hogy „Ha van egy kép, amin található angol szöveg, arról letörlöm a szöveget, lefordítom, majd beszerkesztem a magyart, és ha kell, akkor ugye visszaretusálom az oldalt.”
Mondja, hogy hát ez még inkább nem szabadna a mi munkakörünkben, mivel náluk jobban megütheti az ember a bokáját ilyesféle dolgokkal, ugyanis feltételezi, hogy ezek mind copyrightsos tartalmak. De hozzátette, hogy mivel pontosan nem tudja, hogy mit készítek, így erről nem tud nyilatkozni.
Nos, én meg folytattam: „Nem mintha szégyellném, én képregényt (nem mangát mondtam) szerkesztek a neten. Tudja, rengetegen vannak, akik szívesen olvasnák e remekműveket szabadidejükben, de nyelvtudás hiánya miatt nem tehetik meg ezt, és sajnos Magyarországon nem lehetséges ezen művek legtöbbjének a magyarra lefordított beszerzése.”
Majd ekkor elkezdett nevetni, majd megszólalt, hogy ő a közeli barátja a Garfield kötetek kiadójának. Mondom magamban, ez szép kis öngól volt, na asszem pakolok, elköszönök… viszont elkezdte mondani, hogy ezt igazából a kiadók kis mértékben hagyják, meg hasonlók, és egy kicsit belemélyültünk ennek a miértjébe, aminek a vége az lett, hogy ott helyben megkaptam a melót. (Amit furcsálltam, mert 2 osztálytársam is jelentkezett, viszont mindkettejüknek azt mondták, hogy később még jelentkeznek. Ugyanazt tanultuk, tehát a tudásunk hasonló szinten lehet.)
Döntését végül azzal magyarázta, hogy úgy hiszi, hogy azok akik a hobbijukat képesek ilyen lelkesedéssel csinálni, mint mi, azok a munkájában is képesek nagyot alkotni.
Röviden, jövök eggyel NKW!