Régen engem is zavart, de azóta rájöttem, hogy a magyarok valóban negatívak, és azzal, hogy ezt tagadom, csupán elkendőzöm a társadalmi problémát, és a homokba dugom a fejem, mintha nem kéne változtatni. Amikor egyetlenegy boldogságot mérő felmérésen sem kerülünk be az első százba, és csak olyan országok végeznek mögöttünk, mint Gabon, vagy Palesztina, Ruanda és Togó, ott el kéne gondolkodni, hogy nem csak az országgal és az életszínvonallal, hanem az emberek fejével és a társadalmi hozzáállással van a baj. És ha ezt tagadom, ha megelégszem a saját boldog életemmel - mert én az vagyok - akkor a változtatással a segítségnyújtást tagadom meg.
Most volt valami pszichológiai felmérés suliban, elvileg az életszínvonalunkat és az ahhoz kapcsolódó boldogságot akarták felmérni, de csak azokra voltak kérdések, hogy mennyire vagy boldog és mennyire vagy elégedett az életeddel. Én mindenhová beírtam, hogy boldog vagyok. Ugyanakkor nem tudom, ebből az anyagi helyzetem hogyan kalkulálják ki, erre ugyanis nem volt direkt kérdés. Már pedig már megint egy elbaszott gondolkodás azt hinni, hogy azért vagyok boldog, mert jó az anyagi helyzetem... ami nem is igaz.
Azért nem találkozol negatív emberekkel, mert egy másik társadalmi csoportba tartozol, akik képesek célt kitűzni maguk elé, vagy valami felsőbbrendű célt hajszolni például. De ha nagyon szétnéznél, sajnos be kell vallani, hogy az ország nagy része nem jutott el erre a szintre.
Ja, hogy ne a fellegekbe beszéljek:
http://unsdsn.org/wp-content/uploads/2014/02/WorldHappinessReport2013_online.pdf