|
rondár
|
 |
« Válasz #1385 Dátum: 12 márc 09, 19:43:01 » |
|
Csepregi Tamás – Szintetikus álom
Ezt a könyvet már régebben vettem, és mondhatom, kevés elsőkönyves író van, akinek a stílusa magával ragad és nem ereszt el egy pillanatra sem. Csepregi Tamás mesterműve pedig ilyen. Egyszerűen fantasztikus.
A regény – mely valójában egy összefüggő sztorikat tartalmazó novelláskötet – 2009-ben jelent meg a Tuan Kiadó gondozásában, a Tuan Sci-fi-sorozat tagjaként, együtt olyan szerzőkkel, mint Benyák Zoltán (Jonathan Cross írói álnéven), és Szélesi Sándor (gyakran Anthony Sheenard álnéven publikál). Csepregi első és a mai napig egyetlen publikált, nyomtatott műve. Megjelenést követően nem aratott túl nagy anyagi sikert (ezért a folytatásai nem jelentek meg), kritikai téren viszont tarolt. A mű elnyerte a hazai legrangosabb sci-fi elismerést, a Zsoldos-díjat, az Európai SF Szövetség pedig Csepreginek ítélte az Encouragement-díjat. Az előbbit sokan elnyerték már (pl. Szélesi Sándor, Lovas Lajos, László Zoltán, Antal József, Markovics Botond/Brandon Hackett, Nemere István és Lőricz L. László) de az utóbbit kevesebbeknek sikerült, ezért Csepregi kivételesnek mondhatja magát már csak ebből a szempontból is.
De miről is szól valójában a novelláskötet? A történet egy futurisztikus Budapesten (Pest-Buda Agglomerátum Rt.) játszódik. A kötetben a cyberpunk valamennyi sablonja megtalálható: neontól ragyogó épületek, földalatti hackermozgalom, elterjedt vírus (mely miatt az egész fővárost körbevonták falakkal), virtuális valóságok, parapszichológiailag képzett – pípí – zsaruk és ügynökök, meg persze az ázsiai réteg, azt leszámítva, hogy nálunk kínaiak vannak és nem japánok. Amin nagyot mosolyogtam, az akkor volt, amikor a kínaiak megvették a Nyóckert egy gazdasági válság idején, és az egészet átépítették egy felhőkarcolókkal teli körzetté. Abból lett a Kínai Legitim Körzet.
Ami az egészet kiemeli a tucat regények közül, az a stílus és a hangulat. William Gibson (a cyberpunk „atyaúristene”) sötét, baljós és mocskos világának elemei érezhetőek, de teljesen háttérbe szorulnak; maga a Gibsoni írásmód sem található meg a Szintetikus álomban. Gibson már-már néha idegesítővé váló szépirodalmi lírája innen hála istennek kimaradt (nem úgy, mint László Zoltán Hiperballadájában, melyet éppen a gibsoni stílussal ölt meg). Helyét a sokkal olvashatóbb, gördülékenyebb, krimikre jellemző izgalmas noir vette át. Itt nem látunk megerőszakolt akcióhősnőket, akik prostiból avanzsáltak át bérgyilkossá és közben mindenkivel kefélnek (ja, és akiket még az apjuk is molesztált, csak hogy még darkosabb legyen a cucc). Csepregi szakít ezzel a „paranoiás” hangulattal, és izgalmas krimit kanyarít belőle. Így hiába peregnek az orrom előtt a cyberpunk klisés elemei, nem tűnik agyonhasználtnak az egész. És nagy szó, különösen a magyar írók körében, mert korábban nagy mániánk volt lemásolni a nyugati stílusjegyeket.
És amit én nagyra tartok, az a magyar környezet. Gáspár András a Kiálts farkast! című (szintén cyberpunk) regényében, majd annak folytatásában azzal szakított a beidegződött hagyományokkal nem külföldi területre, hanem Budapestre vitte a sztorit. Csepregi ezt jobbá tette. Megjelennek az olyan elemek, mint a magyar nyelvbe gilisztaként átkúszó külföldi szavak meghonosodási hullámai („csíf”), valamint a KLK-ban élő ifjú kínaiak utcai, magyarosabb nyelvezete. Ezzel a problémám csupán annyi, hogy nekem sok kérdésem maradt, melyeket a szerző nem válaszolt, bár szerintem nem is engedték volna, hogy megválaszolja őket, hisz az „sértette volna egy bizonyos népcsoport érdekeit”. Ezen kívül a szereplők ahhoz képest, hogy magyarok, túlságosan visszafogottan káromkodnak. Így a dolog közelebb került a magyar ízhez, még mindig nem tökéletes, de elnézzük neki. Cserébe kapunk egy kellemes hangulatot, sodró cselekményt, szerethető szereplőket és elgondolkodtató társadalomkritikát.
Külsőségekről még nem írtam. A borító nagyon tetszetős, szinte azonnal megteremti a cyberpunk hangulatot az ablakon kinéző viharkabátos emberrel, aki látja a 2081-es Pest-Budát. A címfelirat a Tuan Sci-fi-sorozat egységes sablonját használja, ami illik is a boríróhoz. A borítófestményt Chris McGrath készítette, aki már sok tuanos borítót készített el, melyek az interneten bármikor megnézhetők.
A kötetben kevés helyesírási bakit találtam, ami szintén dicséretet érdemel. A könyv jól össze van rakva, tehát nem esik szét a kezedben, ha kinyitod, ugyanakkor nem is az a laza ragasztású könyv, amelyet bárhol kinyitsz, és úgy marad. A ragasztott kötés a hazai divat részét képezi, de ezúttal azt mondom rá, jó ez így. A lényeg, hogy ne essen szét a kezemben.
Nyilván azt gondoljátok, hogy ha ez a könyv ennyire zseniális, akkor miért bukott meg? Miért nem lett bestseller? A válasz röviden: mert magyaroknak íródott. A magyar sci-fi mentalitás volt az, amely miatt én évekig nem vettem részt a hazai tudományos fikciós körökben. Ismeri gondolom mindenki azt a szöveget, hogy „ami magyar, az csak rossz lehet”? Ez az SF körökben kiegészül azzal, hogy „ami magyar, az csak fércmű” lehet. A helyzeten nem javít az sem, hogy a magyar sci-fi kiadók híresebbnél híresebb angolszász és orosz szerzőktől adnak ki regényeket, akik nagy része már vagy megnyerte a Hugo, vagy a Nebula-díjat. Ezért szépen el lettünk kényeztetve, és ha már valamilyen történet nem hozza magával az angoloktól elvárt ötletparádét vagy az oroszoktól megszokott mély társadalomkritikát, akkor az a munka már csak „átlagos” írás lehet, és mindenki úgy áll hozzá, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy átlagos írásokat olvassunk. Ezt a beidegződést nem tudta megcáfolni sem Markovics Botond az Isten gépeivel és a Poszthumán döntéssel, de még László Zoltán sem a Keringéssel, a Negate című urban fantasyvel és annak sci-fi folytatásával, a Nulla ponttal sem. Ez ugyanis kevés munka, és a magyar sci-fik eddig mindig abból álltak, hogy a külföldiek stílusát másolták. Ettől sajna a felsorolt példák is nehezen szabadulnak.
Csepregi Tamás kötete esetében azonban van még egy dolog, ami tovább növeli a népszerűtlenségét és az elavultságát: az, hogy cyberpunk. Nem túlzok, voltak olyan kritizálók, akik szerint az egyébként tehetséges író „elpocsékolta” a tehetségét azzal, hogy bemutatkozó művét ebbe a zsánerbe írta. Ez engem felháborított, mert én kiolvastam a könyvet, és bizton állíthatom, remek munka a maga nemében. De sokan úgy gondolják, hogy már nem trendi, és elavult. Akkor meg minek írjon bele az író, ha már elavult? – tette föl a kérdést az egyik kritikus, melyre én egy kérdéssel tudok válaszolni: talán mert az tetszik neki? Rengetegen túlbecsülik már alapból a sci-fi fontosságát. Mi a sci-fi? Szórakoztató irodalom, nem pedig egy tudományos magazin. Nem kell naprakésznek lennie, és a legfontosabb, hogy nem kellene, hogy magáról a tudományról szóljon, hanem az emberekről, akiknek az életét valamilyen módon befolyásolja. És itt a lényeg, ami miatt Csepregi alkotása valóban kiemelkedik az átlagos, közönséges írások közül.
A Szintetikus álom az emberekről szól, akik laknak a 2081-es Pest-Buda Agglomerátum Rt. falai között. Főszereplői nem a gépek, nem a technológia, hanem az emberek. Ettől olyan különleges. Gibson történetei tudományközpontúak, ahol az emberek rettegnek valamennyire a technológiáktól, vagy éppen eggyé vállnak vele. Ennek megfelelően a gibsoni cyberpunk csak egyszer, maximum egy trilógia erejéig fogyasztható, ugyanis a szerző egyszerűen nem tudott elvonatkoztatni ettől. Híd-trilógiájának darabjai ugyanezt folytatják, de persze már unalmasabbak a Spawl-trilógiánál. Neal Stephenson felrázta ezt a klisés világot a Snow Crash-el és a Gyémántkorral, de a végén már ő is másfelé kacsintgatott. Neki sem sikerült emberközpontúvá varázsolnia a cyberpunkot, csupán megtölteni újabb ötletekkel. Csepregi Tamásnak már sikerült, de a nagy ováció elmaradt a magyar olvasók elitista hozzáállása miatt, akik nem emberekről, hanem ötletekről akartak olvasni. Hát gratulálok nekik…
Összegzésként kijelenthetem, hogy a Szintetikus álom a magyar sci-fi irodalom egyik legszebb alkotása. Igazi mestermű a saját nemében. Akik vadiúj ötletek sokaságát várják el a novelláktól, nyilván csalódottak lesznek, de ez éppen az a történethalmaz, amellyel be kell ülni a fotelbe vagy fölfeküdni az ágyra, és elkezdeni olvasni. Mert arra tökéletes. Nem forradalmi, nem váltja meg a világot, de nem is akarja. Csak szórakoztatni akar, és azt jól csinálja. Szerethető szereplők, elgondolkodtató helyzetek, izgalmas történetek… ha van tuti vétel, hát ez a könyv biztosan az. Az én véleményem szerint az eddigi legjobb magyar cyberpunk, és örömmel várom Csepregi következő művét.
Tuan Kiadó, 2009. Ára: 2590 Ft.
|
