Tök mindegy mit mondtok a kutyákról számomra akkor is idegesítő dögök maradnak
Aki a kutyákat szereti, rossz ember nem lehet...
Legalábbis apu nekem mindig ezt mondogatta, és valóban, ebben igaza van. Elhiszem, hogy a sok negatív élmény miatt negatív dologként könyvelted el az életedben az ebeket, de akkor is van egy megoldás.
Vedd magadhoz a világ legkedvesebb, legennivalóbb, legjámborabb kutyafajtáját, a beagle-t, és hidd el, hogy szeretni fogod. Ha más kutyákat nem is, őt igen. Én még nem találkoztam olyan beagle-lel, amelyik agresszív vagy harapós lett volna, mert ebből a fajtából egyszerűen hiányoznak ezek a tulajdonságok. Szerintem a legfantasztikusabb fajta az összes közül.
Ha lesz egyszer kertes házam, a kecske és a cocker spanci mellett lesz egy beagle-m is, akinek mindenképp az én Lilim valamelyik generációjának a leszármazottjának kell lennie.
Amúgy kutya már engem is harapott meg, nekünk támadt, amikor sétáltam Lilivel, meg is kergettek minket jó sokszor, és az idegen kutyáktól én is félek. Az utcánkban évente, két évente van, hogy a kirakott kutyák összegyűlnek egy falkába, és ugye akkor már mindjárt bátrabbak, mint egyedül. Hosszú, nyílt terű utca, így még elbújni se nagyon lehet, ha szembejön veled valami kaukázusi. Pedig jártam már így!
A poén az volt, hogy az a kutya nem akart bántani, pedig akkora volt, mint egy medve. Majd össze tojtam magam, mikor először megláttam, de megpróbáltam a lehető legtermészetesebben viselkedni, tudván, hogyha egyszer nekem támad, nincs az az isten, amelyik kiment a fogai közül. Végül is elkísért egy darabon, aztán elment. Másnap megint találkoztam vele, ismét elkísért, csak már tovább. Harmadnap, negyednap, stb, stb, így ment ez másfél héten keresztül, míg többet nem jött el. Pedig már épp megszoktam a jelenlétét.
Kiderült, hogy az utcából valamelyik lakóé volt, csak mindig kiszökött. Mások pedig nem voltak olyan toleránsok, mint én, úgyhogy megmérgezték.
Eléggé szíven ütött, mert egy kutyánkat már egyszer elvesztettük ugyanezen okokból, és az... hát, mikor elveszít az ember egy családtagot, valami olyasmi volt.
Na, mindegy, szóval igazából attól is függ, te hogy viselkedsz velük, milyen aurát, milyen érzéseket bocsájtasz ki magadból. A kutyák megérzik, ha félnek tőlük, az ellenszenvet? Ch, hogyne éreznék már meg!
És -ahogy a tündérke is mondta- mivel beszólni nem tudnak, ezért megharapnak. A hozzáállásodon kell változtatnod, de ezt csak úgy teheted, ha lesz egy saját kutyád, akit képes vagy feltétel nélkül szeretni. Mint mondtam, erre a legalkalmasabb a bigli.