Dalszövegek, Versek, Idézetek, Nyelvtörők...

[Arysha]

Ayumi ez nagyon szép!
Napról napra megbizonyosodok afelől, hogy sajnos az ember nem a leghumánusabb a földön. 

[zitagirl]

Itt van a saját versem.

Hamvakból születtem...

Hamvakból születtem
Kihunyt tűzből lettem
Most bennem ég a tűz
Mélyen a lelkemben

Míg tűz ég lelkemben
Míg lángol énbennem
Addig szárnyalhatok
Nagy égi kékségben

Tollaim végein
Tűznyelvek táncolnak
Nap tüze fényében
Aranyba burkolnak

Fejemen szemeim
Parázsként izzanak
Farkamon a tollak
Lángtengerbe hullnak

Vörös szárnyak melyek
Elfedik a napot
Főnix járja útját
Magasan az égen

Én vagyok e főnix
Szabadon szárnyalva
Vizek, földek fölött
Reményt hordva tova

A remény lángja az
Mi ég mélyen bennem
Emberek lelke az
Mi táplálja tüzem

De egy nap kialszik
E lobogó tűz bennem
S testem azzá válik
Amiből születtem

Hamvakból születtem
Hamvakká is leszek
Most még főnix vagyok
De tűz hamva leszek

[Ayumichan]

Unalmamban, mivel én ilyenkor még ébren vagyok (ugyan miért is aludnék hajnal 3kor) írtam (jobban mondva "összecsaptam" kb félóra alatt) 1 verset.   a címe:

Sárga rózsa
 
Valahol egy kis kertben
Bent a nedves földben
Egy elhagyatott sarokban
Egy apró virág ott van

Törékeny kis rózsabimbó
Ó, az a pici kis apró
Sárga, mint a Napnak fénye
Vagy az emberek irigysége

Kert sarkában tengődik
A sok víztől már fuldoklik
Szegény kis nyeszlett virág
Szíve napfényért kiált

De nem éri az élet fénye
Elhervad a sötétségbe
Apró virág hullajtja szirmait
Szép lassan ledobja terheit

De jaj, a természet nem engedi
Fagyos, sivár telet küld neki
Apró virág magányos szíve
Jéggé fagy e zord hidegbe

Szirmait jégvirágok borítják
Az időt számára megállították
Hiába süt már ki a Nap
Amikor végre elmúlik a fagy

Kicsi virág fagyott szíve
Tavaszt vár, hogy olvadjon végre
Sárga rózsa, gyönge virág
Küzdeni nem bír ő már.

Szegény kicsiny sárga rózsa,
A hatalmas kert kitaszította
Bimbóként élt, apró virág
Elfelejti majd e világ.

[Arysha]

Hát ez szép lett Ayumi! Nagyon mély értelme van, úgy látom. Kétszer olvastam el hogy megértsem.. ez ritka nálam.  
Szal elég költői lett.  

Hamvakból születtem...

Ott van ez is! Nem is tudtam hogy ennyien írnak verset, és hogy szeretik.

[zitagirl]

Köszi Arysha
Én nem csak szeretem, de magam is író szeretnék lenni.

Ayumichan nagyon jó lett. 

[Arysha]

Írtam tegnap éjjel (azaz ma hajnalban) egy light-osabb verset. Valahogy nem volt elég erős ihletem.

"Búfelejtő

Nem haver már a sötétség, mélabú mit magával hoz.
Merev sötét hidegség, ez az 'mit a tél bevonz.
Üresség mit érzek én - bár lenne már tavasz...
A napok oly lassan telnek el, a táj hideg és havas.
Nem jellemző ez énrám - várni a kikeletet.
Változok én is talán, változnak az emberek.
Hová lett a sok szépség, mit a télben láttam?
Mára minden semmiség mit szépnek találtam.
A havas táj, metsző hideg, tiszta, csendes, nem hamis.
Mint ártatlan gyermek lelke, kinek egy rossz szava sincs.
Furcsa árny mi rám vetül, mit kellene most tennem?
Bámul rám szemtelenül, üres, vádló szemmel...
Tavasz jöjj hát, siess már hozz fényt szívembe is
Lelkembe mélabú jár, vidámság oly rég nincs.
S csak lassan, komótosan folyik az idő folyama,
Mi útjába kerül majd, szépen maga előtt hajtja.
Ne kerülj hát eléje, mert nem fog kegyelmezni.
Ha futnál is előle, az sem érne semmit!
Mert ki hátra tekintget, az könnyen el is eshet,
S ki csak előre néz, az is megsérülhet.
A mában kell élni ez a nagy-nagy tanulság,
Ki nem így tesz annak az élet nyomorúság.
Csak a most létezzen hagyd hát el a múltat.
Lásd hogy a jövődnek így engedsz majd utat.."

[Arysha]

A mai "termés"

A szerelem ami hajt töretlen' előre!
Az érzés amit érzek e végtelen időbe'.
A soha el nem múló érzés, erős bátor
Mi - habár néha fájó - mégis erős látod?
Érezted-e már úgy megfojt ez az élet?
Érezted-e már úgy soha nem lesz vége?
S érezted-e azt, hogy melletted valaki
Ott áll, véd és ápol ha fájdalmas - akkor is?
Érezted-e már azt, szétfeszít valami?
Olyan erős érzés, semmit nem tudsz tenni
De hisz nem is akarsz hisz közben olyan édes
Rádöbbentett arra mégis szép az élet!
Élni valakiért, ki harcolt érted százszor!
Ki a hibáidra legyint egyet bárhol!
Ki ha elvesztenéd, elvinné a lelked!
Ki ha emlék lenne, nem is kéne élned!
Aki nélkül bárhol törvényt szegnél akár!
Akiért ha kell hát ezerszer meghalnál!
Szerettél-e már úgy, hogy fájjon mint még semmi?
Annyira erősen, hogy nem érti senki!
Érezted-e belül nagyobb vagy mint kívül?
Hogy a mély érzések ne legyenek felül!
Szerettél-e már úgy, hogy nem tudtad miért?
Halálba vonultál-e volna valakiért?
Szeretni halálig valakit megéri?
Talán van pár ember aki ezt megérti...
Nem sokan, úgy hiszem, hisz elfajult a világ
Nincs itt már szerelem, áldás, igaz barát.
Kevesen maradtunk, kik világmegváltóan
Képesek szeretni ily odaadóan.
Fájdalom és élet, tán' összetartoznak
Elfogadod vagy sem, ez már csak így marad.
Fájdalom nélkül nem lehet boldogság,
S boldogság nélkül fájdalom sem talán..
Élni, s tovább lépni - ezt kell tenni hidd el!
Bármilyen fájdalmas, vissza nem tekinthetsz
Mert akkor elvesztél, elindulsz a lejtőn
És a lejtő alján nem vár más csak fertő.
De talán onnan is lehet még visszaút,
Ha már leérkeztél, keresd hol van az alagút
Minek a végén majd ott a fény meglátod!
Indulj felé bátran, ott az új világod!
Ahol a boldogság vár reád már régen,
Csak elmentél mellette, míg a múltad nézted.
Szeretni bátran, megszületni százszor!
Újra és újra - érezd, lelked táncol!
A szeretet mi gyógyír minden gondra s bajra,
Szeress ezért bátran, lesz ki meghálálja!
Ezerszer kapod vissza tudod ezt is,
Nem csak a rosszakat, hanem a jókat is!
Aki egyszer szeret, szeretik ezerszer
Aki gyűlölködik, irigy, sötét lesz a lelke.
Millió fájdalom éri az életben,
Ezért legyünk hát jók, csak szeress! Ezt ne feledd!

[Syzygy]

John Frusciante - Invisible Movement

Extra time when you think it's all over
Live a life when you've rolled over and died
I don't feel pain I don't travel this line
Levitate and feel the ground get closer
Ecstasy made every step a mile
When it becomes a waste why hold on for dear life?

Wide pain in the blue white break up
All paths divide
Life has a way of opening up

All names travel with their owner
Tho' they've no space, they move all around
I see invisible movement in every town
Every cry is a separate emotion
Happenings are planned
And then they arrive
They go on with or without you there

Wide pain in the blue white break up
All paths divide
Life has a way of opening up

[Arysha]

Hoztam egy saját verset ismét. Kicsit borongós hangulatban voltam ma délután. Vagy inkább dühös...

Indulatok

Ha napsugár lennék, fákat melengetnék,
Madarat reptetnék, szeretetet adnék.
De nem vagyok napsugár, én vagyok a vihar!
Amikor érkezem, az erdő is kihal!

Menekülj előlem ha kedves az életed,
Mert ha elkaplak én leszek végzeted!
Millió darabbá cibálom a tested,
S szétszórom mindenhol ami marad benned.

Ne akarj soha fénnyé változtatni!
Ne akard magadat velem megégetni!
Ne játssz a tűzzel ha félted rongy életed,
Csak hagyj békén, ennyi... és élve elmehetsz!

[shiranai]

Huhh, ez nagyon tetszik. Beleborzongtam, mikor olvastam. Ritkán érzem ezt verseknél, szóval le a kalappal .

[Éjfél]

Tizenhat évesen elég sokat írtam, megosztok pár gondolatot.. káoszos kis múltamból.
Gondolkodom rajta, hogy újra el kellene kezdeni írni. Viszont azt érzem hogy annyit változtam, hogy nem tudnám már azt nyújtani, ezért félek belevágni.
Három írás akkoriból:


 Végtelenség

Beköszöntött a csillagos éji est. Bársonyos léte megnyugtatott és oltalmazóan befogadott. Bölcsességgel és tudással ruházott fel. Rám tette hideg s megnyugtató tenyerét.
Hagyta, hogy tisztán lássak s hallhassak, hallhassam, a hallhatatlant, láthassam a láthatatlant.
Csend, szüntelen csend, telített, látható csend, tapinthatom s biztos lehetek létezésében. Biztos lehetek a szemmel láthatatlanban.
Temérdek, ezernyi dologban biztos lehetek. Érzékelhetem, érezhetem a láthatatlant, érezhetem a megtestesületlent...
Ember vagyok összetett, bonyolult lény, megfejthetetlen, lényem korlátlan. Mégis a legegyszerűbb a világon. Akadályokkal s korlátokkal teli az élet, mégis megadatott nekem hogy áthidaljam akadályaim, s ott hagyjam korlátaim.
Lényem korlátlan s én valójában szabadság nélkül vagyok.
Szabadság nélkül...s korlátok nélkül. Hogy fér ez a két dolog egymás mellé?
Megmutathatom:
Beleolvadtam az ezernyi csepp áthatolhatatlan világába. Siklottam a simogató színekben, suhantam gondtalan, szabad létemben. Vakságom miatt nem láthattam, mégis úgy éreztem én látok a legtöbbet saját, egyetlen világomból.
Sajátom s az egyetlen, megoszthatnám másokkal de tudom nem látnának miközben megadatott nekik ez a csodás lehetőség.
Kibukkantam, felsuhantam a mélységből. Fel csak felfelé. A gyönyörű láthatatlanságba.
Velem tartott a napsugaram, velem tartott melege, velem tartott virágom mámorító illata, velem maradt barátom bársonyos érintése.
Lelkem kitártam s nem volt rejtegetni valóm. Repültem a komoly megfontolt, felhőkkel, szálldogáltam a sokoldalú bódító illat-pillangókkal.
Színes mesebeli tűzmadarakkal, lángoló szemű jégsárkányokkal...
Csintalankodva libbentem tovább. Nem haragudtak rám, mért is tették volna, ők az én világom, értem vannak s bölcsességük határtalanságba terebélyesedik.
Repültem a végtelenségben, sötétben, fényben, ezernyi mindenségben.
Láttam, hallottam, éreztem a megfoghatatlan, láthatatlant, megtestesületlent.
Létezik ez az élet biztos vagyok ebben ahogy abban is, hogy más soha-soha nem láthatja. Hisz az enyém és én az övé vagyok.
Most is ott vagyok, suhanok, repülök, csintalankodva libbenek...
Miközben itt ülök.
Itt a világomban. A saját világomban.
Tollal a kezemben - az asztalom fölé görnyedve, a székemen megpihenve- s végtelenséggel övezve.

Az utolsó könnycsepp

A tenger susogása lágyan megérintett. A távolban csillogott a végtelenség. A türkiz gyöngyszemek egymásba olvadtak. Hívogatólag duruzsolt a fülembe, dallama lelkemig hatolt. Lelki szememmel látni véltem, ahogy boldogan ismét megérinthetjük egymást, akár a régi szeretők. Éreztem hűs érintését, végtelen tekintetét, édes csókját, teljes egészét.

Mélázásomból egy barátom ébresztett. A csillogó mélység otthont nyújtott neki, örök helyet, ahol gondtalanul élhet. Mikor még megtehettem sokat voltam vele a mélység felszínén s legalján egyaránt. Együtt játszottunk a tágas habok között. Gyönyörűséges érzésekkel, csodás szeretettel. Felnéztem az égre és a nap hirtelen felpofozott. A vakító fény a szemembe vágott, ösztönösen becsuktam a szemem és futásnak eredtem. Egyre jobban szétterjedt előttem a mélység, a távolban megpillantottam, ahogy a madarak eleségre vadásznak. Gyorsabbra vettem a tempót, már-már repültem a széllel. "Minél hamarabb, csak gyorsan, csak gyorsan." Szélsebesen vágódtam a hideg vízbe. Kezemmel elkezdtem lökni magam, lábammal segítettem az előrejutást, csak úsztam, úsztam és úsztam.

Hirtelen rám telepedett egyfajta távoli nyugalom. Minden megnyugodott. Most nem hallottam kedvesem suttogó hívását, már nem éreztem kisbarátom közelségét. Úgy éreztem, lassan eltűnik minden. Eljött a sötétség, mely lassan körém settenkedett, majd mikor lankadt a figyelmem, teljesen körbevett. "Magába szív." Könnycseppem összeolvadt életem gyöngyszemével, lelkem összeolvadt szerelmemmel.


Szeretnék

Szeretnék,

Mesébe születni,álom része lenni, örökké létezni.

Toporzékolni, aztán megnyugodni, bátran elõlépni.

 

Mesélni,

Kopott kavicsokon járni, és kiutat találni.

Reménnyel felnézni, felhõkön lépdelni.

 

Szeretnék,

Õrült vágyakat élni, szemedbe nézni, látni, cselekedni.

Vad folyón evezni, titkokat fedezni, örökké feküdni.

 

Mesélni,

Árbócot emelni, a szél szárnyán repülni.

Álomra szenderülni, csókjaidban elmerülni.

 

Szeretném,

Kitalálni a csillagokat, veled suttogni fényük alatt,

És mikor legközelebb felkel a nap, kezedbe adni önmagamat...

[Syzygy]

Weöres Sándor - Önarckép

Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
benn semmi jellemzőt sem találsz.

Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
rég megszokta kezem dombját-völgyét,
de ő sem tud mesélni rólam.

Pedig nem rejtőzöm — csak igazában nem vagyok.
Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
de legbenső mivoltom maga a nemlét.

Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg — épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?

[Syzygy]

Latinovits Zoltán levele Ruttkai Évához

 
     
Évának, Amerikába

1975 július



Merre csavaroghatsz drágám, és vajon gondolsz-e ránk, akik nagyon egyedül vagyunk, Bagóval egymásra utaltak, tehetetlen. Álmunk a géped maga után húzta, délutáni kék égen fehér csík.

Egyedül vagyok.

Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett.

Szemes a régi. Az emberek idegenek.

Nincs nyaralás. Az emlékek miatt, amik most befednek és ellepnek, a múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok. Múlunk és nem mulatunk. Az idő múlatja kedvét rajtunk.

Nincs nyaralás Bagó miatt. Ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait, kedvét, mozdulatait. Nem vitorlázom nyugodtan, ha nem tudom, mi van vele. És tudom is: vár rám. Gondolataiban biztos megakad, merre lehetsz, de Te az utóbbi időben keveset látogattad őt. Engem szokott meg hétköznapnak, Te voltál az ünnep.

Nyaralás nincs. alvás is csak altatóval. nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is így akarhatja.

Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Újraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen.

Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk. Tizenöt év. Most vetkőztük le másodszor a bőrünk. levedlettük régi magunk kétszer. Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.

Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi színeket. A régi szíveink.

Régi szíveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad, tizenöt év dobogó szíve.

Úszom a vízben: a múlt fájdalmas simogatása. Kék könnyek tava. Benne a mi szerelmünk, a mi könnyeink is. Benne a régi szép sudár árbocok, a régi vitorlák tükörképe. Kagylók a nyakadról. A víz csillogása szíved csillogása. A szél hártyája a vízen: kezed nyoma. Lúdbőrzik a víz, mint a bőr. Mindenütt a mi tükörképünk. Mint a lidérc kóvályog a vízben, víz felett, a balatoni égen. A móló köveiben. Az utakon. A nádzizegésben. Szerelmünk itt jár, itt kísért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a hullám szerelmünk szikrázó kavicsait. Nyomunk kereszt alakban a homokban.

Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!

Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.

Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.

Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.

Fáj a hiányod.

Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva, szeretlek. Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is így akarod.

Ha van még idő.

Zoltán

   
 

[Nikkie]

„We do have a lot in common. The same Earth, the same air, the same sky. Maybe if we started looking at what's the same instead of always looking at what's different...well, who knows?”

és ez elvileg a Pokémonból van (ha már úgyis animés fórumon vagyunk)

[Saphira]

Remélem, te is vegetáriánus vagy.