Vita topic (kulturáltan vili?)

[Saphira]

Van otthon wc, mert általában elég jó házakba költöztetik/költöztették be őket. Az más kérdés, meddig marad.

Az a csodás benned, hogy nem tudom, hogy melyik mondatodban bújkál szarkazmus és melyikben nem.
Amúgy igen, én tudatosan tervezem meg a lépéseimet, ezért is választottam olyan szakirányt, amivel a MSc. elvégzése után még válogathatok is a lehetőségek közül, ha véletlenül nem vennének fel PhD-re.
Am nem tervezek külföldre menni.

Minden mondatomban szarkazmus bujkál.

Én is megtervezem a lépéseimet. És én is válogathatok majd a lehetőségek közül egy másik, távoli korban...   (Mint mindenki, aki él...)

[Zer0]

Azért WC-t lopni érdekes lenne *köhömm* xD

[heo]

Kérdés: Vissza lehet kapni az időt amit elvettek tőlem?

Hétköznapi példa: Ülsz órán, előadáson, dolgozol... Lejárt az óra, a munkaidő... Szól az előadó, tanár, munkáltató, főnök, hogy: "Még x perc és majd legközelebb ennyivel hamarabb elengedlek..."

Tehát a kérdés: Vissza lehet kapni a mostot egy tetszőleges jövőbeni mostért elcserélve? Nem szalasztunk el semmit? Életünk szerelmét, egy új ízt, a kedvenc illatunk, a halált...
Rossz dolog ez?
Vagy minden pillanat egyenlő? Minden most lényege az, hogy teljes módon megéljük, mindegy mit csinálunk?
Van más a jelenen kívül? Vagy higgyünk a fizikának és minden tapasztalatnak ami arra mutat, hogy csak múlt létezik?
Higgyünk a sorsban? Ha a halálom időpontja fix, akkor ez a kompenzáció lehetséges egyáltalán?

Vissza kaphatom-e az életem perceit?
Vissza kaphatom az időt amit elvettek tőlem?


Lehet, hogy furán hangzik ez a kérdés, de matek órán ez foglalkoztatott jobban. Talán csak azért, mert a számomra fontos időt mintha elrabolták volna. Talán boldogság nélkül nem tudtam a jelenben élni és ez zavart, késztetett.
Persze bármiféle vélemény érdekel. Az is, ha szerinted marhaság az egész. Viszont valami indokot odaböffenthetnél.

[Micsudi]

Az időt mint egységet egyértelműen visszakapod, mintha pénzről vagy bármilyen számosítható materiális dologról lenne szó, innen elveszünk most de később ahhoz hozzákerül. De ha úgy nézzük azt a konkrét percet nem kaphatod vissza mert az csak az adott téridőpillanatban létezett, ami jelenlegi tudásunk szerint lineárisan folyik. De ha vissza is mennél oda az akkor éned akkor is órán lenne szóval akkor sem kaphatod vissza. Azt a percet a tanárod örökre ellopta

[heo]

Hm, ha elfogadom, hogy nincs olyan, hogy nem történik semmi. Minden pillanat egyformán értékes, akkor igaz lehet amit mondasz. Ugyanakkor így van-e.

A lineáris dologhoz. A tér és az idő sem egyenletes. Van bennük szakadás, repedés, elhajlás, görbület, deformáció. Ráadásul ugyanaz a pillanat végtelen számú másik dimenzióban létezik. Egészen attól, hogy nem is élek benne, odáig, hogy én magam vagyok a tanár és persze sok más lehetőség is van még. Sőt, állítólag ezek mind egyszerre léteznek és felcserélhetőek, akár pont egy már említett hibán keresztül.

Megmondom őszintén, valamivel filozófiaibb válaszra számítottam. A tudományos rész nekem is fekszik valamennyire.

[Micsudi]

Vannak hibák és anomáliák a téridőben. De most egy teljesen alapállapotot veszek amikor minden optimális. Maj kifejtem milyen anomáliák nehezíthetik meg a dolgod, és esetleg belemegyek a filozófiai részbe is, de per pill reggel van nem fog az agyam és sitebuilding órán ülök szóval majd délután kiegészítem ezt a hsz-t

[Stance]

Vagy higgyünk a fizikának és minden tapasztalatnak ami arra mutat, hogy csak múlt létezik?

A kozmoszon túl: az idő illúziója 1
A kozmoszon túl: az idő illúziója 2
A kozmoszon túl: az idő illúziója 3
(Sajnos csak angolul találtam meg, a magyart törölték.)

Ez alapján lehet azt mondani, hogy a múlt, a jelen és a jövő ugyanannyira valós. Tulajdonképpen illúziók ezek a definíciók, egyik sem létezik valójában. Vagy csak az egyik létezik, ami magába foglalja az összes többit.
Olyan dolog ez, hogy minél jobban belemerülünk, annál sötétebb lesz. Nem hiszem, hogy jelenleg a fogalmak szintjén megtudnánk fejteni a létezést.
Felvetődhet a kérdés, hogyha a világunk egy más dimenzió, összetettebb világ része (márpedig ahogy egy molekula nem tud rólunk, úgy mi sem nem tudhatunk egy felsőbb dologról) akkor a tér és az idő 'ott' mai fogalmukban ismerve nem játszanak szerepet. Nem léteznek. Például a szeretet egy szellemi dolog, nem befolyásolja a téridő. Inkább az képes befolyásolni azt.
De már maga a kérdésed, hogy az időd visszakapod-e azért helytelen, mert nem is veszi el tőled senki. Korlátoz talán a cselekvésben, - bár megint csak magadat korlátozod, ha engedelmeskedsz, mert nem alkalmaz rajtad semmiféle elmeprogramozást, van szabad akaratod - a gyökereidhez képtelen behatolni. Az idő pedig ugye nem lehet objektív, te a saját "időlétedbe" élsz, máshogy érzékeled a valóságot, mint a melletted ülő.

Minden most lényege az, hogy teljes módon megéljük, mindegy mit csinálunk?

Az előző bekezdéssel is sugallom: szerintem teljes mértékben így van.

[heo]

Megnézem majd a vidiket is, de...

Amit eddig biztosan tudunk, hogy minden amit érzékelünk a múltban történt, mire felfogjuk, addigra biztosan. Ennél fogva, szerintem jelen nem létezik, legalábbis nem a klasszikus jelen. A jövő. Mint tudjuk a jövő nem állandó. Inkább úgy képzelem el, hogy a múltban történt döntések/választások amolyan hozománya. Persze ez nagyon bonyolult dolog. Hiszen valamilyen formában minden döntés kihat mindegyik másikra is, ezáltal is egy elég bonyolult, egyelőre felírhatatlan sémát kapunk. Ha ezt sikerülne felírni, akkor beszélhetnénk jóslásról. Persze a legnagyobb bizonytalan itt is az individum. Ennek köszönhetően nem lesz soha sors, vagy éppen biztos jövőkép egy individum életében. Valószínűségek és ezeket bemutató matematikai modellek persze próbálkozhatnak megközelítéssel, de paradox módon tudjuk, hogy semmi sem 100%, csak, hogy semmi sem 100%, de ez sem biztos.
Szóval amit eddig tudunk, hogy igazából nem is tudunk semmit, maximum sejtünk. Egyelőre valami ilyesmit érzékelek magam körül.

Azt viszont ténynek gondolom, hogy nem csak, hogy korlátoz abban, hogy a nekem tetsző módon és a számomra legmegfelelőbb, legteljesebb módon éljem meg ezt, az úgymond "ellopot időt", de mindenre én magam adtam meg neki a hatalmat, méghozzá azzal, hogy amint beültem az előadására, kvázi nekiadtam a teljes kontrollt magam felett. Hiszen a tudásával, valamennyire újrafesti az elmém falait és mivel meghallgatom, nyilván létezik válaszreakció bennem. Persze ezzel nem tud éppen gyilkolásra utasítani, de interakció biztosan van, szellemi szinten is. A probléma az, hogy a plusz 5 percre nem adtam meg neki ezt a jogot, de mindezt figyelmen kivül hagyva, csak folytatja és folytatja. Ez kényelmetlenséget ébreszt bennem és úgy érzem, hogy gyakorlatilag lop tőlem, méghozzá az életem hosszából. Persze tesz egy ígéretet, hogy ezt legközelebb visszaadja, de vajon képes-e rá?

Vegyük a szeretetes példát.
Mi garantálja, hogy holnap (idő), a szomszéd háza előtt (tér), elüt egy busz és belehalva továbbra is érezni fogod? Lelked persze továbbélhet, de a személy aki ezt érezte? Vele együtt az érzés is eltűnik, szerintem.
Persze nem kell ilyen extrém példa. Sétálsz az utcán, éppen meditálsz -mert sétálás közben is lehet- elvileg minden másodpercben (vagy fejezd ki bárhogy az idő fogalmát, vagy helyettesítsd saját definicióval) változol, egy kicsi meghal belőled és lesz helyette más is. Az idő múlása, ahogyan a mozgás is, folyamatos, tehát, ha kilépsz ebből a folyamatból, akkor nem lesz rád hatással. De mit jelent ez a kilépés? Halál? Megvilágosodás? Sajnos ezt nem tudom és még nem is tapasztaltam. Egyelőre csak ezt a folyamatosságot tudom elképzelni és emberi mivoltom miatt, az ismerthez ragaszkodom. Az ismeretlen vonz ugyan, de azzal nem tudok érvelni.


Persze várom mások tapasztalatait. Pont ezért tettem fel a kérdést.

[Stance]

Amit eddig biztosan tudunk, hogy minden amit érzékelünk a múltban történt, mire felfogjuk, addigra biztosan.

Amit biztosan tudni lehet, hogy minden a jelenben történik, amíg érzünk. Ha kivetítjük rá az elmét (értelmezünk) akkor már múlt.
Röviden, hogy miről szól a film, ami mindent más megvilágításba helyez és indokolja, hogy miért nem létezhet múlt-jelen-jövő: a téridő egységet alkot. Minél több van az egyikből, annál kevesebb a másikból. Ugye Einstein zúzta össze hétköznapi fogalmainkat az időről - relativitáselmélet. Bár földi mértékben nagyon apróként érezhető a jelenség.
De mondjuk ha én a Marson lennék és írnám e sorokat miközben te egy vadászgépet vezetnél, nem egy - hétköznapi értelembe vett - időben lennénk. A mozgás irányától, gyorsaságától és gravitációtól függően, a térbeli ('földrajzi') elhelyezkedésünket figyelembe véve, épp én a te jövődben élnék, vagy fordítva. Bámulatos, de tényleg elképesztő. Ezért lehetetlen, hogy az idő objektív legyen. Mindenkinek van egy jelenje és azt éli.

Amit muszáj megjegyezni, hogy az intuíció és az intellektualitás két teljesen különálló világ. Az előzővel élsz, a másodikkal értelmezel. Mindkettő egyaránt fontos, de az első sokkal közelebb áll a valósághoz. Persze kell hozzá az utóbbi, hogy ezt meg is tudd emészteni. Amúgy meg nem létezne a fogalmak szintjén és nem tudnánk róla beszélni, egy rendszerbe helyezni és megérteni azt, amit minden nap próbálunk megfejteni.

Az az 5 perc alatt is ugyanannyi jogod van felállni és kisétálni a teremből, mint azelőtt. Csak magadat tudod korlátozni. Persze ez nem így megy a társadalomban, hogy mindig azt csinálod, amit akarsz. De attól még csinálhatod azt, csak vannak kötelezettségeink. De ezt is mi választottuk, a mi felelősségünk.

Semmi sem garantálja a biztonságod. Az élet természeténél fogva ilyen. Persze ezt sokan negatívumnak élik meg (lásd tükör: Majka - Belehalok) pedig egyáltalán nem az. Egyszerűen el kell fogadni és vele kell élni. Más választásunk nincs.
Én hiszek abban és eddigi tapasztalataim is azt mondják, hogy semmi nem történik véletlen. Ha elbasz egy busz, ha valaki rákos lesz, az nem a véletlen műve lesz. Amíg hű, alázatos maradsz, addig nem fog elütni egy kocsi, ha csak saját akaratodból nem ugrasz ki elé. Ezt így gondolom.
Felvetődhet ennek alapján, hogy akkor mi van Hirosimával, Afrikai gyermekekkel, a halva született gyermekekkel, stb. Na, ez egy jó kérdés és a mai napig keresem rá a megfelelő választ. De talán pont az volt a sorsuk, meg volt írva, úgy kellett történnie, okkal történt. De ez már nagyon filozófia, ami meg hülyeség.

Talán az időt nem tudjuk felfogni emberi korlátok révén - hangozhat el. De mit jelent embernek lenni? Lehet, hogy félredefiniáltuk és nem is vagyunk olyan korlátozottak, mint hisszük. Nem vagyunk egyenlők az elmével (az egóval).

Az idő múlása, mint első bekezdésemben írtam: illúzió. Azért nem lehet folyamatos, mert nem objektív. Maximum a te időd telhet, amit a pillanatok sokaságának hívunk. Ha egy állandó idő lenne (vagy ha nem alkotna egységet a tér és az idő), mindenki ugyanabban az időben mozogna, akkor lehetséges lenne a te értelmezésedben az idő múlása. Remélem érthető.

Élj egy napot teljes gondolkodás nélkül. Tűzd ki ezt célul. Ha ez sikerül, akkor meglehet érteni a világmindenséget. Nem az elmével, hanem a szívvel (intuíció).

[MrSaiyan Coelho]

Érdekeseket írsz, hasonlóan látom a dolgot. Azért az egy napon át gondolkodás nélküliség elég húzós dolog, de persze gyakorlással biztosan megoldható.  

Felvetődhet ennek alapján, hogy akkor mi van Hirosimával, Afrikai gyermekekkel, a halva született gyermekekkel, stb. Na, ez egy jó kérdés és a mai napig keresem rá a megfelelő választ. De talán pont az volt a sorsuk, meg volt írva, úgy kellett történnie, okkal történt. De ez már nagyon filozófia, ami meg hülyeség.

Szerintem erre a karma a "leglogikusabb" válasz, azaz létezik egyfajta lélekvándorlás, és minden életünkben meg kell tanulnunk valamilyen leckét, hogy továbbléphessünk egy következő szintre. És addig szembesülünk újra, meg újra ugyanazzal a "problémával", amíg meg nem oldottuk azt. De ebbe már kár tényleg kár lenne mélyebben belemenni, meg nem is látom át és értem még az egészet teljesen (ha egyáltalán lehetséges emberi elmével felfogni; lehet, nem is érdemes ezen agyalni).

[Gdat88]

A filozófia miért hülyeség azt leszámítva, hogy OSHO mondta?

[gman]

A negyedik dimenzió furmányos alagútrendszereit nem igazán látom át, legalábbis nem próbáltam, mert én a mának élek, szóval dobok egy új témát.
A bizalom szerintetek jó dolog és elengedhetetlen feltétele a boldogságnak, vagy egyszerűen naívság alaptalanul megbízni olyanokban, akiket kevésbé ismersz, mint a legszűkebb környezetedben élőket?

[Nikuccia]

Nem naivság, de ha úgy cselekszel, megbízol az idegenekben, kifecseged a titkaidat, kimutatod a legsötétebb, ill. legtisztább érzéseidet is, megeshet az a csúfság, hogy visszaélnek ezekkel. S mivel te nem ismered őket eléggé, könnyedén elmondod nekik, megmutatod az összes arcod, ezt pedig nem szabad. Bőven elég, ha csak azok tudják, milyen vagy valójában, igazán, akikről úgy gondolod, életed végéig melletted lesznek valamilyen formában. Az ilyen emberek száma pedig többnyire kevés szokott lenni.
Én legalábbis tudom magamról, hogy vannak dolgaim, amit a számomra fontos és értékes emberek tudhatnak, és vannak, amelyeket bárki, a nagy közönség is. Amúgy tartogasd magad az előbbi kategóriának, de ettől függetlenül nem elengedhetetlen kellék a boldogsághoz. Egyáltalán tudjuk-e, mi tenne minket boldoggá? Az odáig vezető út vagy a cél beteljesedése, vagy mindkettő, vagy egyik sem, mert azt se tudjuk, mit akarunk igazán az élettől? A halált? A megvilágosodást? Van olyan egyáltalán? Ö.. jó, nem megyek bele mélyebben, mert sokszor a kérdésemet magát se értem, a választ viszont annál inkább szeretném tudni. (:

[gman]

Leginkább azért tettem fel a kérdést, mert egyre többet hallani, hogy sokan igyekeznek kihasználni a legalapvetőbb emberiességet is, így nem tartom jó ötletnek meghallgatni azt, aki leszólít az utcán bármi egyszerű indokból, mert manapság tényleg nem tudhatja az ember, hogy hol a csapda.
Tényleg elég ilyesztő lett a világ...
Persze mindjárt jön Stance, szeretet húzta hintóján és megmondja, hogy hol tévedek.

[Saphira]

A filozófia miért hülyeség azt leszámítva, hogy OSHO mondta?

Osho egy gyökér. Ja, ezt már mondtam egyszer.

Szerintem erre a karma a "leglogikusabb" válasz, azaz létezik egyfajta lélekvándorlás

Lélekvándorlás? Ugyan.

Tényleg elég ilyesztő lett a világ...

Azért ne ilyedj meg tőle túlságosan.