Most hirtelen, ami számomra hiányos, és így utólag már kb lehetlen beleerőszakolni, az a part1-es jelleme.
A part1-ben Sakura nem más, mint a kötelező lány. Lány és ennyi.
Nyilván néhányotokkal volt már hasonló, az óvodábam, vagy az iskolában, hogy azok a társaitok, akiknek valamiféle traumjuk, vagy nyomoruk volt, azok valahogy különbek, (akár mondhatni menők), akik úgymond átestek egyfajta tűzkeresztségen.
Nekem, már volt el törve a kezem.
Nekem a lábam is.
Az semmi, nekem nyáron betört a fejem
...de neked még semmid enm tört el, így nem tudsz hozzászólni.
Vagy azok, akik megérték valamelyik szülő, vagy családtag halálát, mint traumát.
Vagy a családon belüli erőszakot.
Aki ezen nem esett át, az egyfajta kiválónak érezhette magát főleg, ha a csoportban több ilyen is volt.
Nyilván senki se kívánt magának törött kezet és temetést, de azért mégis ott volt a kívülállóság érzése, főleg, ha a csoportban többen értek át hasonlót.
A Narutoban ez a kívülálló a part1-es Sakura. A társai Sasuke, Naruto, Kakasji, mind átestek valamiféle gyerekkori traumán. (Tágabb értelemben ki lehetne egészíteni Nejire és Gaarára is).
Ő egy úgymond probléma mentes átlagos család lánya.
Nincs benne a karakter(fejlődés)ében, hogy hát hoppá nem mindenkinek olyan fenékig tejfel az élet, mint neki.
Rendben, hogy csak egy 12 éves kislány volt, de véleményem szirint, a ebben a korban már azért értelmi éretséggel rendelkeznek az efféle dolgok terén.
Moderátori emlékeimből egy példa.
A hőskorszakban voltak 10-12 éves fórumozók. (most is vannak, de ők lényegtelenek, bocsesz

) Akikkel probléma volt, azok zömével fiuk voltak. Az a kevés, aki tudott értelmesen viselkedni, azok zöme pedig lány.
Tehát p1 Sakurának bizonyára észre kellett (volna) vennie, hogy a környezetében annyi gyerekkori traumával küzdő egyén van, hogy azok már egy külön klubbot is alapíthattak volna.
Hát igen, Kishi rá volt állva "a szar volt a gyerekkorom" témára, viszont a kontrasztot, amit p1 Sakura jelenthetett volna, már nem dolgozta ki.
ui: ez is elfért volna 2 sorban.