Hát, mit is mondhatnék, hogy végre ne legyen OFF. Jelenleg 17 éves vagyok, 5 hónap múlva leszek 18, 16 évesen megálltam a növésben, ( csak 163 cm
) viszont bármennyire zavarnak a plusz kilóim, nem tudom kontrollálni, mikor mennyit és mit eszem, pláne így tanulási időben. Szeretek biciklizni és úszni, és tök jó, hogy végre gyakrabban ki lehet mozdulni. Télen marad a korizás, amit tavaly tanultam meg ( görkorizni nem tudok ).
Amúgy annyira nem érdekel ez a fogyókúra cucc, csak az idegesít, hogy másokat meg nagyon foglalkoztat. Azon akadtam ki, hogy egy nagyon vékony csaj, tavaly még azon nyavalygott, hogy milyen nádszál, most meg ki van akadva, hogy felszedett 4 kilót. ( nem látszik rajta...
) Az én osztályomba még anorexiás csajszi is jár. Meg a fiúk is azon vannak, hogy fogyjanak, vagyis inkább gyúrnak ezerrel, az a találóbb kifejezés.
Az osztályközösségben általánosságban gyökérnek tartanak, mert a véleményem többnyire homlokegyenest ellenkezik másokéval, és a gazdag fellengzős okoskák dumájára nem adok. Azt hiszem, rossz sulit választottam magamnak. Túl sok régi ismerős, akik azt terjesztgetik rólam, milyen voltam régen, ( mondjuk ha rágondolok én is kiakadok magamon ) és az alapján el vagyok könyvelve egy lúzernek. Eszem ágában sincsen velük jópofizni. Aki nem ért meg, azzal minek barátkozni.
És újabban olyan szófordulatok élnek nálunk, hogy " Örülök, hogy vannak barátaim". ( ezt ironikusan ). Meg: " A helyedben én is megvárnám magam! " " Én sem köszönnék magamnak ám!" És nagyon gyakorivá vált a b+ szó is, meg annak hasonszőrű megfelelői. Meg a "szupcsimupcsi!", "öri-hari sose bocsi!" és ez már annyira gáz, hogy a magyar tanárunk is ezzel poénkodik. ( Ő egyébként nagyon cuki, 28 éves, úgy viselkedik, mint egy korunkbeli kölyök, szőke haj, nagy, sötétkék szem, Simpson-család fan, focizik, és mindig elvörösödik, amit nem tudunk megérteni.
)
Magyarul üresfejű emberekkel nem foglalkozom. Van elég ember, aki illik hozzájuk. De azért tényleg elég gusztustalannak tartom, hogy a mi biosz-matek tagozatos reál osztályunkban van 23 lány, meg 13 fiú, és az legfőbb elfoglaltságuk, hogy alaptalanul kibeszélnek mindenkit. Ne legyen sok lány egy osztályban. A gyerekes fiúkat meg lehet szokni, de az áskálódó szőke nőket nem. Szóval inkább utáljanak, minthogy lesüllyedjek az ő szintjükre.
Van pár ember, akik nagyon fontosak számomra. Értük bármit megtennék. Mondjuk ezt sokan nem viszonozzák, de azon az elven élek, hogy ugyanattól az embertől fölösleges visszavárni a jót, majd megadja valaki más, akire nem is számítanék. Mondjuk eleve az embernek meg kell tanulnia, hogy csak magára számíthat. Olyan önző ez a világ, hogy az hihetetlen. Amúgy szeretek filozofálni mindenfélén. Ha valaki belelátna a fejembe, kattantnak tartana és becipelne egy diliházba.
De nem baj, nekem ez így jó.
A fiúk félnek tőlem. Elvileg domináns természet vagyok, és ki akarna papucs lenni? Meg ha a nőnek van egy kis intelligenciája, az már nehéz eset, mert a lányokat meg kell f*ktetni.
Velem meg ne szórakozzon senki. Talán tetszettem egy-két embernek. Vagyis, inkább azt mondanám, hogy esetleg aranyosnak tartanak külsőre. Igen, aranyosnak, mert véleményem szerint nem vagyok szép, az átlagemberek másfajta nőnemű lényeket tartanak szépnek. Viszont úgy hiszem, van egyéniségem, nem vagyok tucatkategória, éppen ezért nem tudnak mit kezdeni a karakteremmel. Hát, nem vagyok könnyű eset az biztos.
De talán egyszer lesz valaki, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. A környéken ez már esélytelen, de egyszer úgy is elmegyek innen.
Amúgy, szeretem a csöpögősebb love-storykat, a nagy drámákat. Kedvenc kajám az nincs, mindig más, és hangulatfüggő. Az étcsokit szeretem.
Meg az epret. Néha rám jön, hogy horrort nézzek. Valahogy megnyugtat. Imádok rajzolni, meg írni, történeteken agyalni. Csak sajna nem hiszem, hogy tudnék érdekfeszítően írni.
Kedvenc zenei műfajom a rock. Kedvenc bandáim: Nickelback, Skillet. Amúgy szerintem jó Chris Daughtry, Red, Thousand Foot Krutch, Safetysuit. Más műfajból szeretem LadyGagát, Katy Perryt, Kelly Clarksont, Ellie Gouldingot, Maroon5-ot, és Rihannát, meg még sorolhatnám...
"Szeretem" a depizést. Nagyon lehangolt vagyok mostanában, mert semmilyen téren nem állnak jól a dolgaim. Mondhatom ezt úgy is, hogy az egész hátralévő életem el van rontva, mert ezt lehetetlenség kiheverni. De mégis élek, még ha belül ordítok is sokszor, és olyankor törik el a mécses, mikor értelme sincsen. Azt meg ne kérdezze senki, mi a bajom, mert úgy sem tudom elmondani. Nem tudok erről beszélni. És ez is részét képezi annak, miért olyan utálatosak velem sokan. Mert ezt úgy sem értik meg. De mivel ez tényleg probléma, hogyan is értenék? De majd valami úgy is lesz. Az ár akkor is sodor, ha nem akarjuk. Ez lennék én, jelenleg.
