Mondjuk ha egyesek piszkosul nem tudnak eltalálni egy artériát kb. fél óra alatt.
Jaa. Mondjuk én se találnám el, valakinek a vénáját se lehet, az a kibaszott artéria meg lent van a francban.
Akkor végül ki sem derült, mi a baj? Az ingadozó vérnyomás miatt kezdődött, vagy más volt az ok?
Életében először használt tűt élő emberen a srác, úgyhogy részben sajnáltam is, hogy egy artériás vérvételre vágják be, ahol a hallgatók közül mindegyik rosszul lett és kiment, ő meg a második karomnak remegő kézzel látott neki szurkálni, mert a főnővér azt nem honorálta volna.
Előbb a légzésemről derült ki, hogy valami nem oké vele (futni ugyanis nem tudtam úgy, hogy pár méter után levegőhöz jussak, ám senki nem hitt nekem), eleinte azt hittük asztma, de ezt a lehetőséget gyorsan kizártuk a pulmonológián. Kiderült, hogy túl kevés levegőt tudok egy levegővétellel magamhoz venni (az átlagot se sikerül, ha meg erőltetem, akkor rosszul is leszek, felmegy a vérnyomásom, fejfájás szédülés), viszont kifújni se tudom azt a mennyiséget, amennyit kéne a felvetthez mérten ugye. Innen jött, hogy a tüdővel lehet baj, de számottevő elváltozás nem volt benne, ezzel aztán nem is foglalkoztak, ugyanakkor a vérnyomásom és pulzusom mindig nem tetszett nekik, így átküldtek hogy nézzék meg a szívem. Teljes ultrahangok, röngtenek, teljes testes szcintigráfiától kezdve mindenem volt abban az évben rajtam és semmit nem találtak. Egy rakat diagnózist felállítottak, és tél közepén még daganatot is találtak azt hiszem valahol a vesémben (ami aztán 1-2 nap alatt felszívódott és én emlékszek arra az éjszakára...). Na, ott is ki volt akadva már körülbelül mindenki a családban, meg én is...
Elvileg néhány leletemet anya kapcsolatai végett sikerült Német dokikhoz is kiküldeni, de azok se tudták, mitől romlott le az állapotom annyira.
Elég depressziós időszakomat éltem akkor, nagyon nem voltam a topon és rengeteg más dolog közrejátszott abban, hogy ennyire kicsúszott az irányítás a kezem alól, nem csak lelkileg, hanem fizikailag is.
Ennek az egésznek aztán annyi nyoma maradt miután sikerült mindent lerendezni magamban, hogy a légzésem azóta se jobb, de legalább egyéb problémáim már nincsenek, ill. ha voltak vagy vannak se tudták hogy mi volt a gond... Én viszont úgy érzem, hogy ezek inkább lelki dolgokra vezethetők vissza mind.
Nem tartom gyengének a szervezetem, egy Streptococcus Pyogenes típusú fertőzést is túléltem úgy, hogy elvileg, ha nem avatkoznak be a dokik pár perc alatt, belehalok (ugyanis 1 hétig tartott a fertőzés után, mire észbe kaptak anyáék akkor, amikor már lábra se tudtam állni, és kegyetlen fájdalmaim voltak, emlékszem még a rohammentő hangjára is és pár képre amikor a dokik körülállnak még altatás előtt). Ott is annyin függött az életem, hogy tele tömtek antibiotikummal, a menthetőt megpróbálták bennem menteni (medence körül támadt meg a húsevő baktérium), és reménykedtek hogy felépülök. Aztán jött a nyílt sebek és a medence takarítása folyamatosan.
