Imádom az ilyeneket:
- Mit kell tenni akkor, ha az epilepsziásra a fürdokádban jön rá a roham?
- Bele a szennyest, meg a mosóport, aszt' hadd menjen!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Országúton autó fára tekeredve, mellette ül egy pasas és zokog. Arra hajt egy másik, megáll.
- Mi a baj?
- Nem látja? Nézzen oda!
- A fő, hogy él, az autót lehet pótolni!
- Nem, nézzen a kocsiba!
- Szegény... de biztosan talál majd másik nőt!
- Nézzen a szájába!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
-Pistike, mit csináltatok Mórickával?
-Versenyeztünk, hogy ki mer messzebbre kihajolni az ablakon?
-És hol van Móricka?
- Ő nyert.
Oro(s)sz humor:
A rémtörténetek talaján alakult ki címadó műfajunk, az ún. szadizók (садюшки), vagyis szadista versikék, melyek általában négy vagy két sorosak. Azon túl, hogy nálunk kevésbé reprezentáltak, érdekességük abban áll, hogy két különböző korosztály folklórjának is része: kétség kívül a felnőttek hozták létre, ámbátor bekerült a kisgyerekek és serdülők szubkultúrájába is:Szomszédba bemászott Jegorka éjjel.
Nataska babáját elcsórta kéjjel.
Elrohant onnan, de nem jutott célhoz.
Nataska baltával igen jól céloz.
Az egyik verzió szerint a ma is létező szadista versikék atyja Igor Malszkij, a Sárga Tengeralattjáró kommuna, az orosz hippimozgalom későbbi tűzfészkének szervezője volt, míg mások azt állítják a műfaj, hogy Oleg Grigorjev nevéhez köthető, konkrétabban a Petrov lakatosról/villanyszerelőről szóló szadista kupléjához:Petrovot, a lakatost faggatom:
Mik ezek a drótok a nyakadon?
Kérdésem cseppet sem izgatja.
Csizmáját csendesen ingatja.
Szokás a versikék három tematikus csoportra osztása: az elsőbe azok tartoznak, amelyekben általában egy gyengécske és ártatlan kiskorú egy idősebb és erősebb (gyakran családtag!) áldozatává válik:Nagymama várta az unokáit.
Tört nekik mozsárban ciánkálit.
Hej, de a nagypapi megelőzte.
Falra az összeset kiszögezte.
A második csoportban a felnőttesdit játszó gonosz kisgyerekek lesznek az agresszorok:Odalent a sok gyerek kórházosat játszik.
Belehalt a szülésbe a szerelő bácsi.
A legutolsó csoportban pedig az áldozat maga idézi elő a bajt, s itt érhető nyomon leginkább Hoffmann és Busch szelleme:Egyszer egy fiúcska galambokat űzött.
Utánuk egyre szaporábban tűzött.
Ám a tető véges, puffanás jelezte.
Agyát az anyja lapátra kenhette.
Az említett példák (választásom azért esett rájuk, mert magyar fordításuk is rendelkezésemre állt, s így mellőzhettem, hogy fűzfapoétaként is remekeljek, bár természetesen ezek a cinikus, durva és olykor szentségtörő versikék korántsem nevezhetők irodalmi alkotásoknak) mellett a szadista versikék kimeríthetetlen tárházaként szolgál az internet. Nagy számuk és népszerűségük egyre több kutatót sarkall a téma további vizsgálatára. Búcsúzóul álljék itt egy, a szovjet korszakot idéző szadizó:Jelvénykék, csontocskák sorban a földön.
Villamos ment át a kisdobos őrsön.
Őrsvezetőjük uzsonnáját eszi.
Holnap az irányt ugyanerre veszi.
