Ez is jó volt
Tessetek szümtökel lassat a humourous irastot vala.
A pápa elhatározza, hogy kiűzi a zsidókat Rómábol.
Ez persze a zsidóknak nem tetszik, és végűl belemennek, hog majdy egy teológia vita keretében döntenek a helyzetről.
A zsidók gyors előkeresik a legbölcsebb rabbit.
Azt mondja a rabbi a pápának:
-Nehezítsünk a dolgot, azzal, hogy egyíkünk sem szólal meg a vita ideje alatt.
A pápa elfogadja a feltételeket, kezdődjék a vita.
A pápa egy kört rajzol a levegőbe.
Válaszúl a rabbi a földre mutat.
A pápa felmutatja három ujját.
Erre a rabbi felmutatja egy ujját.
A pápa elővesz egy pohár bort, és egy darab kenyeret.
Erre a rabbi elővesz egy almát
Mire a pápa:
-Rendben feladom, nyertél, mindenre van válaszod, maradhatok.
Vita után kérdik a bíborosok a pápát, hogy magyarázza már el a vita menetét.
A pápa belemegy, és íj módon magyaráz:
-Egy kört rajzoltam a levegőbe utalván, Isten ott van mindhol.
-Ő a földre mutatott, hogy Isten itt van velünk is.
-Én felmutattam három ujjamat utalván a szent háromságra.
-Ő egy ujját mutatta, miszerint egy az Isten mindkét oldalon.
-Én a borral és a kenyérel útaltam Jézusra aki megváltotta bűneinket.
-Mire ő az almával az eredendő bűnre utalt.
-Mindenre volt válasza, vsztettem.
A rabbit is kérdik a hívei.
A rabbi emígy magyaráz:
-Ő egy kört rajzolt a levegőbe, miszerint kíűzi a zsidókat avárosbol.
-Én a földre mutatok, hogy már, pedig itt maradunk.
-Ő felmutatta három ujját, vagyis hogy, három percünk van eltekarodni.
-Én az egy ujjammal jeleztem, hogy egy zsidó sem megy innen.
-És aztán mi történt? kérdik a hívei
-Hát elővette az ebédjét, mire én is..