Eljutottam arra a pontra, ahol nem tudom eldönteni, hogy az érzéseimet teljesen elnyomom, vagy csak továbblépek rajtuk. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni azzal, hogy akiért mindened feláldoztad, az soha nem fogja megérteni ezt, aztán ha ordibál veled szemtől szembe, akkor ezzel a tudattal öleled át és pátyolgatod meg, majd magadtól kérded, hogy vajon jól cselekszel-e.
Mindig úgy éltem, hogy soha, senkitől nem vártam segítséget, magamra vállalok minden felelősséget, de az embereknek elég egy hamis feltételezés és már is felkötnének az első fára a hátad mögött, előtted meg mosolyognak és veregetik a vállad, hogy milyen jó fej vagy. Ez is csak addig érdekel, amíg tudatosul bennem, hogy mennyire elkorcsosodott a társadalom. Lerágott csont, meg nem is azért mondom, mert kialakult bennem az a megtörtség, mint a legtöbben emberben, hogy ezért köcsögök. Mert a legtöbb ilyen ember, akit ismerek, az így szemtől szembe megmondja, hogy ezért bunkóskodik, mert máshogy nem lehet. De ez az út is csak egy menekülés.
Na mindegy, csak ki kellett írnom magamból, bocsi.
Amúgy voltunk Görögországba nyaralni, Sarti-ba kettesben, így két vizsga között és irtó klassz volt. Egyszer se kellett pulcsi, olyan jó idő volt, barnultunk, minden nap fürödtünk, búvárkodtunk, jókat ettünk és olcsó volt (ketten kijöttünk 120-ból). A busz kibírható volt, 20 óra oda, 17 vissza. Lehet utószezonban is elmegyünk nyaralni, bár a spórolás volt eredetileg a cél.