Jaja, barátnőm is ott rimánkodott tegnap, hogy az istennek nem tud magának munkát szerezni, az érettségivel kitörölheti az ember a valagát, kb annyit ér vele. Néha a diploma se jobb, mint azt a mai különböző helyzetek is mutatják, de szerencsére azért külföldön elég nagy becsben tartják a diplomás embereket, főleg a magyarokat.
Az oktatási rendszer feketelyukaira visszatérve: akik utánam hozzászóltak, mindenkivel egyetértek. Mindenkinek igaza van. Katsunak abban, hogy a felesleges információkkal nemcsak leterhelik az elménket, elvesznek éveket az életünkből, de még a csalásra is rákényszerítenek. Kinek jó ez? Gmannek igaza van abban, hogy a műveltség fontos. Anélkül annyit érünk a világban, mint kutya a két hátsó lábai nélkül: tud létezni nélküle, ha betesznek valami kerekes izét a helyükre, tud helyet változtatni, de nem lesz teljes, nyomorék lesz. Műveltség nélkül nyomorékok lennénk, csak szellemileg. De nem létszükséglet. Beni-kun pedig rávilágított a lényegre: ez egy krvára komplex probléma.
Nem tudom, látta-e már valaki az Agora c. filmet, 2009-es, Rachel Weisz szerepel benne. Nem is a történet fontos igazából, nem azért hoztam szóba, hanem abban a filmben tudnám elképzelni a helyes oktatási rendszer alapjait, amit ott mutattak. Hypatia egy ókori görög tanító volt, rettenetesen bölcs, és csodák csodájára még nő is.
Persze minden ókori fazon úgy tanított, ahogy ő: gazdag ifjak vették körbe a természetben, vagy épp egy csodás, szellős citadella jellegű épületben, ahol filozófiát, matematikát, csillagászatot oktatott a tanítványainak.
Csak nézzetek bele abba a filmbe, és ha valaki azt mondja, nem szívesen ülne be egy ilyen órára, ilyen csodás elméket hallgatva, az hülye.
Egyáltalán nem mindegy például, milyen környezet vesz körül.
>Ez< vagy
>ez<. Az sem mindegy, miféle ember a tanárod. Nem mindegy, milyen a légkör, ahol tanulsz. Ha valaki jól érzi magát, felnéz az emberre, aki sok okos dolgot próbál átültetni a diákjai fejébe, fogékonyabb az agy, nem érezzük kényszernek, hogy megtanuljuk, ami a tankönyvekbe van lenyomtatva, hanem mi magunk sóvárgunk a tudás után. De hol van ez az érzés ma már? Ki epekedik azután, hogy megtanulhassa a Pitagorasz tételt? Vagy az elektromos feszültség képletét? Kit érdekelnek a kották? Senkit, mert ránk erőltetik. Réges-rég elfelejtették, mi volt az eredeti motiváció, az oktatás igazi oka, aminek a szükségszerűséghez semmi köze nem volt az égvilágon. 16 évig tankötelezettek vagyunk. /16, ugye?
/ Miért? És ha valaki el akar menni remetének? Vagy hippiként a békét hirdetve egy Európa körüli útra szeretne menni a gyerekével?
Nem azt mondom, hogy ne tanuljon a gyerek, ne járjon iskolába, mert járjon. Nyilván nem teljesen rossz a rendszer, ha még ma is fennáll, de beteg, nem egészséges. A teljesítmény-központúság megöli a fiatalokban az ártatlanságot, a tudásvágyat és az egyéniséget. Olyan... cyberpunk jellegű lett már ez is. Az a baj, hogy túl sokan vagyunk a bolygón, ha kevesebb ember lenne, más lenne a helyzet, egészen más. De itt van 7 milliárd ember, erre a 7 milliárd emberre rá kell szabni egy hellyel-közzel működő intézményrendszert, amelyből kijőve engedelmes szolgákká válnak a vadóc fiatalok, és ha valaki engedelmes, azzal nincs annyi probléma, mint egy szabad szelleművel. Kérdezte egyik barátnőm, hogy mik a terveim a jövőre nézve. Elmondtam neki, hogy fél év múlva körülbelül ki fogok utazni Münchenbe, oda teszem át a székhelyemet. Kérdezte, mennyi ideig fogok maradni. Mire azt válaszoltam, hogy fogalmam sincs, ahogy az élet hozza. Ha 1 évig megy jól a szekér, 1 évet maradok. Ha 10 évig, 10-et. Nem erőltetek magamra semmit. Ha élőben mondtam volna ezt neki, még az is lehet, hogy térdre esik előttem.
Azt mondta, ő nem tudná ilyen lazán venni, ő a diktatúra hűséges katonája. Végül is rajtunk múlik, beállunk-e a lojális huszárok menetébe, vagy járjuk a magunk útját, amennyire egy ilyen túlzsúfolt, tömött civilizációban ez lehetséges.
