Szerintem még nem biztos, hogy Brienne megölte (legalábbis remélem, elég béna lenne így). Hamar lezavarták ezt a részt az epizódban. Az viszont tény, hogy Stannisnek nem ez volt élete legjobb napja.
Sejtettem, hogy a közös tábortüzezés után sokan dezertálnak majd a seregéből.
Theon végre csinált is valamit, bár azt nem értem, miért pont most kattant be nála valami. Sansa azt a dugóhúzót vagy mit inkább Ramsay agyába illesztette volna bele a zár helyett.
A Cersei-s sétát a könyvben pont ilyesminek képzeltem el. Bár nyilván nem Lena Headey teste volt az, amit láthattunk. A Ser Roberttel kapcsolatos elmélet pedig szerintem már 100%-osan bebizonyosodott (eddig is ez tűnt a legvalószínűbbnek), elég volt látni a szemeit.
A dorne-i rész béna volt, simán visszafordulhattak volna a hajóval és bosszúból legyakják a homokribancokat. Legalább Jaime és Bronn még életben van.
Arya végre csinált valami izgalmasat is, kiszámítható volt a jelenet, de ettől függetlenül ütős. Pedomacinak is rossz napja volt.
Tyrion, Varys és a többiek - az tetszett, hogy Tyrion fog irányítani egy várost, egyébként kicsit időhúzásnak tartottam a jelenetet
Danys jelenet semmi extra + a hrtelen megjelenő lovassereg, amit előtte a hegyről nem vett észre, kicsit wtf
Jonnál kb. hasonlóra számítottam (a Benjenes résznél már nyilvánvaló volt, mire megy ki a dolog), a "Ghost!" szóra vártam még, de sajnos nem következett be ez a jelenet.
Melisandre visszatérése sokat sejtető + szegény Davos arca
No Lady Stoneheart