rini67
Rikodu Sennin
Nem elérhető
Hozzászólások: 3936
|
 |
« Válasz #255 Dátum: 12 jan 03, 23:31:43 » |
|
És ezzel egyet is értek. A problémát ott látom, hogy itt az anime szinkronjának készítői/rendezői még mindig úgy gondolják, hogy az animék még mindig a gyerekeknek szólnak. Holott jól tudjuk, már régóta, hogy ez nem így van. Rengeteg idősebb korosztály is nézi őket és az ő fülüknek már kicsit fájó amikor hallgatják a hangokat. A fiatalabbak még nemigen szólnak erről a problémáról de akik már érettebbek, azok bizony hangot is adnak a nemtetszésüknek. Amikor először néztem animét szinkronosan (nálam ez még a Slayers, SAC, Trigun első vetítését érinti) Úgy gondoltam, hogy nagyon is jó. És való igaz, a mai animék szinkronjához zseniálisak voltak. Néha ma is belefutok egy-egy ilyenbe, de egyre ritkábban. Hallok néha nagyon jó hangokat a mostani történetekben is mint Bleach, Naruto de egyre kevesebbet és akik az elején jók is voltak azok egy része idővel eltűnik a későbbiekben. Lásd Kakashi alap szinkronhangját. Pedig a mostani hangot is hallottam, más nem anime filmekben mint például Ichigoét is. Nagyon jól játszották amit ott mutattak. Erre megint hallom az animés semmitmondó, beletörődő, monoton hangját a következő részben. Ez nagyon zavar mert tudom, hallottam más szerepekben is, hogy sokkal többet tudnak. Ezért gondolom, hogy nem veszik komolyan amit itt csinálnak.
Amúgy nekem Jirayra, Hiruzen és Kakashi hangja jött be a legjobban. talán csak azért mert a magyar verzió is jól passzol hozzájuk de másként a mélyebb, recés hangok jobban bejönnek nekem. Igaz, Kakashi nem ilyen de őhozzá valahogy ez a hangszín illik.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Sabaku
Shinobi no Megami
Nem elérhető
Hozzászólások: 4979
U.S.S. Kobayashi Maru
|
 |
« Válasz #256 Dátum: 12 jan 07, 17:36:40 » |
|
Kakashi első magyar szinkronaj egyszerűen zseniális volt, sztm sokkal jobb volt, mitn a japán, imádtam hallgatni. Erre meg? Lecserélik. Innentől kezdtem el japánul nézni...
|
|
|
Naplózva
|
"The king is dead - that's what they say. - The king is dead. Long live the king." Ősök: heo, Minagi | Nagyi: Ritli | hanii:hanii Sensei: Hiei | Kistesók: Rikan, M.Bogi | personal szőrcsomó: Kallen
|
|
|
Gaburieru
ANBU újonc
Nem elérhető
 Szökött Shinobi
Hozzászólások: 330
ガブリエル
|
 |
« Válasz #257 Dátum: 12 jan 07, 19:19:55 » |
|
Na igen de ha tehetik, ők sem cserélik le. Csak hát kapott egy színház igazgatói állást Tatabányán és nem ér rá ilyen dolgokra... Amúgy nekem is ő tetszett a legjobban a magyar szinkronban. Az eredetiben meg Sasuke hangja tetszik nagyon, meg Naruto-é. Többi viszont csak szimplán jó, nekem. 
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Sabaku
Shinobi no Megami
Nem elérhető
Hozzászólások: 4979
U.S.S. Kobayashi Maru
|
 |
« Válasz #258 Dátum: 12 jan 09, 16:01:33 » |
|
am miután már egy ideje japánnal néztem, és azt szoktam meg, a magyar olyan volt, mintha fölolvasnának, beleélés nulla. >.O Mondjuk ja, a japán szinkronszínészeket nagyon megbecsülik, nekik megéri dolgozni. a magyar szinkronokról a véleménymet hagy mutassam be egy példán keresztül: ugye pár éve ment a twilight a moziba, felirattal, megnéztem jó volt. egyszer kattant az agyam, hogy milyen lehet a szinkronja. beírtam youtube-ra. belenéztem. aztán konkrétan újra elkeztedm keresni, mert azt hittem hogy paródia (!). Halál komolyan, itt van: http://www.youtube.com/watch?v=aw82h73R3zE&feature=fvwrel o.O epic fail
|
|
|
Naplózva
|
"The king is dead - that's what they say. - The king is dead. Long live the king." Ősök: heo, Minagi | Nagyi: Ritli | hanii:hanii Sensei: Hiei | Kistesók: Rikan, M.Bogi | personal szőrcsomó: Kallen
|
|
|
^^
Uchiha Madara
Nem elérhető
 Szökött Shinobi
Hozzászólások: 3202
he/him. flexee. fórumszarvas.
|
 |
« Válasz #259 Dátum: 12 jan 09, 18:30:14 » |
|
Sasuke és Kakashi eredeti szinkronja verhetetlen (: számomra. és Yamato sem maradhat ki a sorból  és persze Hidan és Kisame...meg Itahi ^^ Magyar szinkron: Crespo nagyon jóó Holl Nándor nem illik Kakashihoz Sasuke hangja túl aranyos a személyiségéhez Naruto magyarja irritál. Hegyi kéjenc hangja nem elég perverz Itachi-é? no comment. a japán ezerszer jobb.. Kisamét nem lehetett volna jobban elcseszni. többiekére nememlékszem hmm.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Sabaku
Shinobi no Megami
Nem elérhető
Hozzászólások: 4979
U.S.S. Kobayashi Maru
|
 |
« Válasz #260 Dátum: 12 jan 09, 18:43:57 » |
|
Holl Nándor a régi, vagy az új?  és ki az a Crespo? am Itachié kiritikán aluli xD mm a hangszínét meg a beszédsítusát olyan szinten elcseszték, mintha ez lett volna a cél. ja, és még fel is olvas xDel tudnád képzelni az utolsó, 'a szemeid az enyémek lesznek' dumát azon a hangon, felolvasva xD brr... az eredetiek közül szinte mindenkié tökéletes ^^ Kisem, Suigetsu, Itachi... egy egyetlen, ami fura az Pein-e. azt vagy szeretem, vagy utálom. egy kicsit túl mély lett nekem, meg mintha fejhangon beszélne, nem is tudom  de néha szeretem. de kakashi magyarja ♥
|
|
|
Naplózva
|
"The king is dead - that's what they say. - The king is dead. Long live the king." Ősök: heo, Minagi | Nagyi: Ritli | hanii:hanii Sensei: Hiei | Kistesók: Rikan, M.Bogi | personal szőrcsomó: Kallen
|
|
|
hanii
Uchiha Madara
Nem elérhető
 Rejtett Hó Falu
Hozzászólások: 3202
~démoni GoblinGirl >:3
|
 |
« Válasz #261 Dátum: 12 jan 09, 19:11:00 » |
|
Egyszer szereted, másszor nem? xD Ez érdekes. xD  Én Pein hangjával meg vagyok elégedve, nekem Konan hangja volt eleinte furi, amikor még csak a mangában olvastam, ill. láttam őt, teljesen máshogy képzeltem el a hangját, de már megbékültem vele, sőt. 
|
|
|
Naplózva
|
Férj: Szabi2 ~Gyerekek: Lina, Neirda Szülők: Ritli, Hiei ~Nővérke: Minagi ~Sógor: heo ~Unokagyerekek: Sabaku, Rikan, M.Bogi Sensei: Lille17 ~Körianyu: Temari ~Tanulók: Devon, Shion  
|
|
|
Sabaku
Shinobi no Megami
Nem elérhető
Hozzászólások: 4979
U.S.S. Kobayashi Maru
|
 |
« Válasz #262 Dátum: 12 jan 09, 21:25:41 » |
|
Kakshi első magyar hangját az imádom, zseniális, sztm jobb, mint a japán. erre gondoltam az előző hsz-embe. a 2 magyarhangja egyénként is szar lenne, nemhogy az első tökéletes után -_-"
|
|
|
Naplózva
|
"The king is dead - that's what they say. - The king is dead. Long live the king." Ősök: heo, Minagi | Nagyi: Ritli | hanii:hanii Sensei: Hiei | Kistesók: Rikan, M.Bogi | personal szőrcsomó: Kallen
|
|
|
renato
Vendég
|
 |
« Válasz #263 Dátum: 12 jan 09, 21:40:27 » |
|
Igen, a Crespo Rodrigo féle magyar hangja az egész magyarított Naruto-ból a legeslegjobb volt. Sőt, talán még a japánt is verte. Egyszerűen passzolt a karakterhez ez a hang. Eredetiben talán Suigetsu hangja tetszik a legjobban. Illik a karakterhez véleményem szerint.
|
|
« Utoljára szerkesztve: 12 jan 09, 21:41:12 írta renato »
|
Naplózva
|
|
|
|
^^
Uchiha Madara
Nem elérhető
 Szökött Shinobi
Hozzászólások: 3202
he/him. flexee. fórumszarvas.
|
 |
« Válasz #264 Dátum: 12 jan 10, 18:29:34 » |
|
Jahh Sui-jé marha jó  Hát nekem valahogy mindegyikből a japán jön be, de Crespo tényleg állatira illik Kakashihoz. Sabaku: Holl Nándor a második hang  nagyon nincs eltalálva.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Sabaku
Shinobi no Megami
Nem elérhető
Hozzászólások: 4979
U.S.S. Kobayashi Maru
|
 |
« Válasz #265 Dátum: 12 jan 11, 18:20:29 » |
|
ja, szörnyű xD am a Rodrigo-féle Kakashi kivételével én is a japánra szavazok ^^ Főleg Kisame, Sui, Hidan, Kakuzu, Deidara és Itachi lenne elképzehtetlen más hanggal ^^ ők a csillagos 5ösök, de e többi is telitalálat, de a felsoroltakat egyszerűen szeretem hallgatni xD egyszer emiatt kikerestem egy suigetsus részt xD
|
|
|
Naplózva
|
"The king is dead - that's what they say. - The king is dead. Long live the king." Ősök: heo, Minagi | Nagyi: Ritli | hanii:hanii Sensei: Hiei | Kistesók: Rikan, M.Bogi | personal szőrcsomó: Kallen
|
|
|
Kallen
Jounin
Nem elérhető
 Akatsuki
Hozzászólások: 1137
a Niibi hugocskája ~
|
 |
« Válasz #266 Dátum: 12 jan 11, 18:41:54 » |
|
Kakashi magyar szinkronjával egyetértek, én is szeretem^^ nem is tudtam, hogy lecserélték O.O [látszik, hogy nem sűrűn nézek tévét, jólvan.xD] Legelőször én is a Jetixen láttam a Narutot. Ott még Sakura hangja is tetszett  De az Animaxes Csondor Kata..hát az valami borzalmas  Wégner Judit hangja még talán elmegy.. Narutoé meg egyértelműen rettenetes  Eredeti hangok közül meg Suigetsu és Itachi hangját nagyon szeretem x3 meg Deidaráé és tetszik  az a hümmögés tiszta aranyos 
|
|
|
Naplózva
|
Férjem: Rikan <3 Gazdám: Sabaku-sama.~ Tanítványom: Bogi.~ -Te miért hagytad ott Iowát? -Mert körülnéztem és rájöttem, hogy nincs senki, akit irigyelnék.
|
|
|
^^
Uchiha Madara
Nem elérhető
 Szökött Shinobi
Hozzászólások: 3202
he/him. flexee. fórumszarvas.
|
 |
« Válasz #267 Dátum: 12 jan 11, 19:45:02 » |
|
Sui' -é nagyon aranyos. Már előre rettegek a szinkrontól  ilyen hangokat nem fognak találni. Ha Dani lenne Hidan hangja, akkor még nézném is a szinkronos Shippuut 
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Sabaku
Shinobi no Megami
Nem elérhető
Hozzászólások: 4979
U.S.S. Kobayashi Maru
|
 |
« Válasz #268 Dátum: 12 jan 11, 20:23:50 » |
|
Na, akkor én is xD remélm az animaxosok olvassák a fórumot xD ő eszelős hidan lenne
|
|
|
Naplózva
|
"The king is dead - that's what they say. - The king is dead. Long live the king." Ősök: heo, Minagi | Nagyi: Ritli | hanii:hanii Sensei: Hiei | Kistesók: Rikan, M.Bogi | personal szőrcsomó: Kallen
|
|
|
^^
Uchiha Madara
Nem elérhető
 Szökött Shinobi
Hozzászólások: 3202
he/him. flexee. fórumszarvas.
|
 |
« Válasz #269 Dátum: 12 jan 11, 20:26:37 » |
|
Mondta is, hogy elvállalná. De lehet addig szünetelne az EAÉ, vagy később jönne ki  Amúgy most jut eszembe, Kabuto magyarja jó (ő az egyik kedvenc szinkronszínészem Fekete Zoltán) többek között Chase (Dr. House) 2 pasi meg egy kicsiből Allen és a Madagaszkár pingvinjeiből Ricko  imádom a hangját. Olyan kis sunyi tud lenni, néha meg olyan kis szánnivaló 
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|