Ó, Genesis, mily öröm,
hogy e sorokat láthatom,
A bókot hálásan köszönöm,
de a tényt most elárulom:
Nem vagyok én tehetséges,
sőt, a beszélőkém rémes!
S ha jobban megnézed, kiderül,
alig pár rím, ami jól sikerül.
S pont ezért jó a helyzetem:
Nincs semmit sem veszítenem,
fecsérelni csak értéket lehet,
de "műveimben" ilyet nem lelek.
Álmaim? Persze, természetes, hogy vannak,
De a legtöbbért máshol kényszerzubbonyt adnak^^
Olykor azt kívánom, bár lennék "szörnyeteg",
kinek a nevétől a vér az erekben megdermed,
Hisz akitől félnek, kezében a hatalom,
a hatalom pedig mámorít; de ezt nem akarhatom.
Szerencsére többször jön elmémbe a gondolat,
hogy a gyenge embereknek viseljem gondjukat.
Nem mint ápoló, gyóntató vagy sebész
Csak mint valaki, akire a gyámoltalan ránéz,
S érzi, hogy nincs már baj, minden rendben lesz,
Lelkem, mint két óvó kar, örökre védelmez.
Tudom, gyermetegnek, ostobának tűnhet,
de még gyerek vagyok, ne tekintsd hát bűnnek.
A fenti okfejtésnek lényegét elmondom,
Mert azt e sorokból nem sikerült kihoznom.
Ha valakit őszintén, tiszta szívből szeretsz,
Egy elképesztő érzés az, ami körbevesz.
Ha viszont szeretnek, az egy olyan csoda,
Ami bizony nem terem meg minden fasorba'.
Ezért azt szeretném, hogy életem során
Bánjon is az élet velem akármilyen mostohán,
Mindig legyen szívemben tiszta szeretet,
Bár ahogy ezt leírom, fellengzős lehet.
De mikor a barátaim szemébe tekintek,
És azt látom, hogy örülnek, mert mellettük létezek,
Mindig azt kívánom, az a pillantás
Örökké tartson, ne váltsa fel más.
Oké, oké,rendben, jól van már, belátom,
E hosszú fecsegéstől púp nő a háton,
De vess magadra, Gen', te kérdezted tőlem,
Hogy mit akarok valóra váltani a jövőben^^
Ám ezek csak vágyak, édes képzelgések
A világ kegyetlen, nincs helye meséknek.
Így csak tartok feléjük, de eredményt nem várok,
Mindörökké maradnak csodálatos álmok.