Nem nem ebből a demóból bizony több mindent is ki lehetett venni
Először is, a felirat kakashi bar-ja alatt, úgy tűnik, hogy egy "presst tart to play" szerűség, vagyis ha a 2 es joystick tulaja nyom egy startot akkor játszhat, vagyis lehet, hogy lesz VS mód a demóban.
A másik, hogy be lehet kombózni a jutsukat a sima ütésekkel, amint azt láthattátok az elején többször is és beszélnek is róla (Ezzel megvalósulni látszik az amiért sokan sírtak, hogy ne csak a akör legyen az akció gomb). Mondjuk az elején tetszik, hogy kérdi az egyik csávó, hogy "te miket nyomsz, hogy ilyen király dolgokat csinálsz" mire a másik "csak 1 ombot (mondta, hogy meiket de nem emlékszem)
". Nme szószerint így persze de ez volt a lényege.
Ezenkívül ez már korábban is feltünt, de úgyfest lesz egyfajta osztályzása a quick time eventeknek, hogy mennyire vagy jó és csillagokat ad ért a játék, gondolom, hogy mien gyors vagy és hanyadszorra sikerült. (persze jelenthetnek mást is de szerintem valami hasonló).
A másik, hogy van egy pontos és Hivatalos Xbox irányítási leírás benne ami jó.
Harmadrészt jól látszik, hogy boyon is nagyon szép és hibátlanul néz ki. (egyébként aki szerint hatalmas külömbségek vannaka PS2 és az xbox között megjelenítési képességben az téved, semmi külömbség nincs, ha nem hiszitek töltsétek le az otherworld.hu ról az új podcast-ot ott ilyenekről van szó és egy magyar játékgrafikus a vendgük aki Pl az Overlord 2-n is dolgozott). Amúgy elvileg nem lesz semmi külömbség a 2 verzió közt, ezt CC2 es srácok is mondták.
És még valami, most, hogy már láttunk Xbox teljes verziós demót is, valószínűleg lassan ki is jön a demó (remélem...)