ÚÚÚ de régen jártak itt!
Én nemrég néztem végig a Clannad-ot. Egyszerűen mesés! Komolyan, az ember mindent elfelejt a nézése közben, és egy idő után nem tudja abba hagyni. Mint egy jó könyvet. Én gyakorlatilag majdnem az egészet végigsírtam, először a röhögéstől, másodszor a szomorúságtól.
A legszörnyűbb jelenet Ushio-é volt. Az még Nagisa halálán is túltett.
De utána szerencsére minden jóra fordult! És ez a fő...
A legtöbb jeleneten el kellett gondolkodnom. Főként azért, mert az életnek olyan szituációit mutatja be, amik folyton jelen vannak, de nem törődünk velük egészen addig, amíg velünk nem esik meg.
Példaként ott volt Kotomi esete a szüleivel. Azon is sírtam.
Rosszat nem mondhatok róla, a rajzolása is gyönyörű, meg a zenék is, mondjuk ez főleg a Visual Novel hatása, de akkor is.
Láttam semmitmondóbb ehhez hasonló adaptációkat, ( pl. a Shuffle-t, mondjuk abban is vannak jobb részek, de ott főleg a pervezség számít. ) de ennek van mondanivalója, és egy kicsit életre neveli az embert.
Számomra a legfőbb tanulság, amit ebből az animéből levonhatok, az az, hogy soha ne adjuk fel az álmainkat, még akkor sem, ha valami kizökkentene, ( Nagisa és a színházklub ) higgyük el magunkról, hogy többre is képesek vagyunk, mint látszólag, és sose akarjuk megváltoztatni azt, ami megtörtént, mert nem lehet, ( Tomoya töprengése a Nagisával való életén ) és én hiszek abban, hogy minden okkal történik, nem csak úgy véletlenül...
Egyszóval ezt a művet méltán sorolhatom a kedvenceim közé, és ajánlom mindenkinek, aki nem egy átlagos élményre vágyik.
