Sabaku
Shinobi no Megami
Nem elérhető
Hozzászólások: 4979
U.S.S. Kobayashi Maru
|
|
« Válasz #765 Dátum: 14 okt 24, 20:22:11 » |
|
Ez a legújabb divat, ABCD rímképlet. Nem érted te a modern költészetet. Ezt a verset pedig egy fórumtársamnak meg a macskájának küldöm: Tamponos polcra hajított hagymás-tejfölös csipszként nehéz az élet mindenki csak nevet rajtam készülnek a posztok, képek kétezer nótot is kapok talán de én még mindig a polcon heverek míg le nem vernek onnan a gyerekek egy koszos talpú konzerv nehezedik rám roppanok majd pukkanok ezt még talán meg is hallod rám tekintesz szánalommal majd továbbsétálsz éhgyomorral csak hogy a kosaradba tehess egy másik hagymás-tejfölös csipszet Isten ments, nem én írtam. További remekművek itt találhatóak.
|
|
« Utoljára szerkesztve: 14 okt 24, 20:55:00 írta Sabaku »
|
Naplózva
|
"The king is dead - that's what they say. - The king is dead. Long live the king." Ősök: heo, Minagi | Nagyi: Ritli | hanii:hanii Sensei: Hiei | Kistesók: Rikan, M.Bogi | personal szőrcsomó: Kallen
|
|
|
Manesz
Osztag Vezető
Nem elérhető
Akatsuki
Hozzászólások: 892
Életművész
|
|
« Válasz #766 Dátum: 14 okt 24, 20:51:46 » |
|
Igaz, hogy ezekben a versekben nincs elfogadott rímképlet, nem is a rímek és a szépség miatt írom a verseket... Mondjuk a helyesírásos dolgot nem értem, elvileg nem szoktam hibát ejteni e téren. És tényleg naplószerű bejegyzésnek tűnnek (emiatt van szinte mind napra pontosan datálva), de én így az érzéseket írom ki, hogy báró Maszkura szavaival éljek: "éjjel álmatlanul folyton meresztem a szemem, kiírom mi bánt, most békére törekszem." (mellesleg ez a kettő az első a kék noteszemben amibe írogatok és a párnám alatt rejtem). Az biztos, hogy a hajnaltáji Duna ihlette verseim szebbek (több bennük a rím). Ha gondoljátok megosztom a kevésbé komorat Amúgy jó lett a versed Sabaku, bár nem tudom kinek címzed, át tudom érezni és eszembe juttat egy közeli ismerőst.
|
|
« Utoljára szerkesztve: 14 okt 24, 20:52:33 írta Manesz »
|
Naplózva
|
|
|
|
Manesz
Osztag Vezető
Nem elérhető
Akatsuki
Hozzászólások: 892
Életművész
|
|
« Válasz #767 Dátum: 14 nov 10, 00:26:50 » |
|
No, bagófüst ihlette alkotás, címe szimplán Dohány
Felhős, sötét boltozaton Száll cigarettám füstje. Rossz ez nekem, tudom, De ez lelkem gyógyszere.
Nem a csikk fűszerezné ajkam, Ha számra zárulna szerelmem ajka, Ha lámpa fénye alatt Borulna karja vállaimra.
Nehéz erről vallanom Nem sikerült még neki elmondanom, Másra gondolni nem tudok Mindvégig lelkemben Ő ragyog.
Lángol előttem lángvörös haja, Pirospozsgás orcája, Lédús, rózsaszín ajka, Fülemben cseng béklyózó hangja.
Szemének szikrája kéklő, Mint a Balaton. Pillantása szívbeszelő, Ő az én heroinom.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Syzygy
|
|
« Válasz #768 Dátum: 14 nov 11, 18:52:02 » |
|
Írtam Lewnek egy dalt. : (
My beardlessness is killin' me ( and Iiiiiii ) I must confess I still believe ( still belieeeeve ) When I'm not with 'stache I lose my mind Give me a sign Shave me baby one more time
: ( (
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Saphira
|
|
« Válasz #769 Dátum: 15 feb 27, 14:19:17 » |
|
Arany János: Családi kör - mai modern változata... Reggel van, reggel van, mindenki ideges Ház ura üvöltve tiszta zoknit keres. Feketés csészével boglya fejű asszony, Ajánlja az égnek, hogy rája rogyasszon. Mintha szélből volna a nagylánynak lába, Sebesen bevonul a fürdőszobába. Hosszú perceken át pingálja a szemét, Testvéröccse ordít: - Gyere ki, te szemét! Konyha melegében jó pirítós mellett Nagymama mosolyog, ahogy tőle telhet. Min vigyorog mama? - kérdezi a veje, Csupa borotvahab összevagdalt feje. Wc-be zárkózik a legkisebbik gyermek, Most írja a leckét - na még csak ez kellett. Ajtó előtt jár a család furcsa táncot, Szemük szikrákat szór, arcuk sok-sok ráncot. Mire a rádió mondja a hét tizet, Elromlik a bojler, nem ad meleg vizet. Az asszony begörcsölt kezekkel mosogat, Férje jeges vízben sziszegve mos fogat. A nagylánynak immár fél keze kabátban, A másikban pöttyös kakaós pohár van. Le is önti rögvest frissen mosott blúzát, S kabátján vastagon megkent kiflit húz át. Az utcáról szalad vissza a ház ura, Lábán cipő helyett megszokott papucsa. A reggel számára eléri a csúcsát, A cipőben megleli elveszett slusszkulcsát. Reggel van, reggel van, ideges mindenki, Az asszony is elment nincs már otthon senki, Bevetetlen ágyon gyűrött párna feszít, És a WC-tartály sistereg egy picit...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Mafu
Naruto-Kun Csoport
Nem elérhető
Rejtett Levél Falu
Hozzászólások: 891
Unknown
|
|
« Válasz #770 Dátum: 15 feb 28, 23:24:21 » |
|
Wow, ez nagyon jó lett.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Syzygy
|
|
« Válasz #771 Dátum: 15 márc 07, 21:15:00 » |
|
Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád. Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam a munkát. Le is feküdtem. Ám a gép az agyban zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban, csak forgolódtam dühösen az ágyon, nem jött az álom. Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal, százig olvasva s mérges altatókkal. Az, amit irtam, lázasan meredt rám. Izgatta szívem negyven cigarettám. Meg más egyéb is. A fekete. Minden. Hát fölkelek, nem bánom az egészet, sétálgatok szobámba le- föl, ingben, köröttem a családi fészek, a szájakon lágy, álombeli mézek s amint botorkálok itt, mint részeg, az ablakon kinézek.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam? Te ismered a házam s ha emlékezni tudsz a a hálószobámra, azt is tudhatod, milyen szegényes, elhagyott ilyenkor innen a Logodi-utca, ahol lakom. Tárt otthonokba látsz az ablakon. Az emberek feldöntve és vakon vízszintesen feküsznek s megforduló szemük kancsítva néz szét ködébe csalfán csillogó eszüknek, mert a mindennapos agy-vérszegénység borult reájuk. Mellettük a cipőjük, a ruhájuk s ők egy szobába zárva, mint dobozba, melyet ébren szépítnek álmodozva, de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz, minden lakás olyan, akár a ketrec, Egy keltőóra átketyeg a csöndből, sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl és az alvóra szól a harsány riasztó: «ébredj a valóra». A ház is alszik, holtan és bután, mint majd száz év után, ha összeomlik, gyom virít alóla s nem sejti senki róla, hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.
De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég, valami tiszta, fényes nagyszerűség, reszketve és szilárdul, mint a hűség. Az égbolt, egészen úgy, mint hajdanába rég volt, mint az anyám paplanja, az a kék folt, mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt, s a csillagok lélekző lelke csöndesen ragyog a langyos őszi éjjelbe, mely a hideget előzi, kimondhatatlan messze s odaát, ők, akik nézték Hannibál hadát s most néznek engem, aki ide estem és állok egy ablakba, Budapesten.
Én nem tudom, mi történt vélem ekkor, de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem s felém hajol az, amit eltemettem rég, a gyerekkor.
Olyan sokáig bámultam az égbolt gazdag csodáit, hogy már pirkadt is keleten s a szélben a csillagok szikrázva, észrevétlen meg-meglibegtek és távolba roppant tűzcsóva lobbant, egy mennyei kastély kapuja tárult, körötte láng gyult, valami rebbent, oszolni kezdett a vendégsereg fent. a hajnali homály mély árnyékai közé lengett a báléj, künn az előcsarnok fényárban úszott, a házigazda a lépcsőn bucsúzott, előkelő úr, az ég óriása, a bálterem hatalmas glóriása s mozgás riadt, csilingelés, csodás, halk női suttogás, mint amikor már vége van a bálnak s a kapusok kocsikért kiabálnak.
Egy csipkefátyol látszott, amint a távol homályból gyémántosan aláfoly egy messze kéklő, pazar belépő, melyet magára ölt egy drága, szép nő és rajt egy ékkő behintve fénnyel ezt a néma békét. a halovány ég túlvilági kékét, vagy tán egy angyal, aki szűzi, szép mozdulattal csillogó fejékét hajába tűzi és az álomnál csendesebben egy arra ringó, könnyűcske hintó mélyébe lebben s tovább robog kacér mosollyal ebben. aztán amíg vad paripái futnak a farsangosan-lángoló Tejutnak arany konfetti-záporába sok száz bazár között, patkójuk fölsziporkáz.
Szájtátva álltam s a boldogságtól föl-fölkiabáltam, az égbe bál van, minden este bál van és fölvilágolt mély értelme ennek a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek tündérei hajnalba hazamennek fényes körútjain a végtelennek.
Virradtig maradtam így és csak bámultam addig. Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél ezen a földön, mily silány regéket, miféle ringyók rabságába estél, mily kézirat volt fontosabb tenéked, hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél és annyi rest éj s csak most tünik szemedbe ez az estély?
Ötven, jaj ötven éve - lelkem visszadöbben - halottjaim is itt-ott, egyre többen - jaj, ötven éve tündököl fölöttem ez a sok élő, fényes, égi szomszéd, ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét. Szóval bevallom néked, megtörötten földig borultam s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem s azt is tudom, hogy el kell mennem innen. de pattanó szivem feszitve húrnak, dalolni kezdtem ekkor azúrnak, annak, kiről nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak vendége voltam.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
MrSaiyan Coelho
|
|
« Válasz #772 Dátum: 15 márc 08, 13:43:27 » |
|
Tóth Árpád - Körúti hajnal
Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.
Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre száz napocska hullt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurult A Végtelen Fény milliom karátja.
Bűvölten állt az utca. Egy sovány Akác részegen szítta be a drága Napfényt, és zöld kontyában tétován Rezdült meg csüggeteg és halovány Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.
A Fénynek földi hang még nem felelt, Csak a szinek víg pacsirtái zengtek: Egy kirakatban lila dalra kelt Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt Hangon a harangok is felmerengtek.
Bús gyársziréna búgott, majd kopott Sínjén villamos jajdult ki a térre: Nappal lett, indult a józan robot, S már nem látták, a Nap még mint dobott Arany csókot egy munkáslány kezére...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Syzygy
|
|
« Válasz #773 Dátum: 15 márc 08, 20:55:27 » |
|
A kosztolányi versnél már nem lesz jobb, de azért folytassuk századeleji szélmalomharcunkat a kultúráért, hogy az a 90% leecher is találkozzon valami értékkel az életében.
József Attila - Külvárosi éj
A mellékudvarból a fény hálóját lassan emeli, mint gödör a víz fenekén, konyhánk már homállyal teli. Csönd, - lomhán szinte lábrakap s mászik a súroló kefe; fölötte egy kis faldarab azon tünődik, hulljon-e.
S olajos rongyokban az égen megáll, sóhajt az éj; leül a város szélinél. Megindul ingón át a téren; egy kevés holdat gyújt, hogy égjen.
Mint az omladék, úgy állnak a gyárak, de még készül bennük a tömörebb sötét, a csönd talapzata.
S a szövőgyárak ablakán kötegbe száll a holdsugár, a hold lágy fénye a fonál a bordás szövőszékeken s reggelig, míg a munka áll, a gépek mogorván szövik szövőnők omló álmait.
S odébb, mint boltos temető, vasgyár, cementgyár, csavargyár. Visszhangzó családi kripták. A komor föltámadás titkát őrzik ezek az üzemek.
Egy macska kotor a palánkon s a babonás éjjeli őr lidércet lát, gyors fényjelet, - a bogárhátú dinamók hűvösen fénylenek.
Vonatfütty.
Nedvesség motoz a homályban, a földre ledőlt fa lombjában s megnehezíti az út porát.
Az úton rendőr, motyogó munkás. Röpcédulákkal egy-egy elvtárs iramlik át. Kutyaként szimatol előre és mint a macska, fülel hátra; kerülő útja minden lámpa.
Romlott fényt hány a korcsma szája, tócsát okádik ablaka; benn fuldokolva leng a lámpa, napszámos virraszt egymaga. Szundít a korcsmáros, szuszog, ő nekivicsorít a falnak, búja lépcsőkön fölbuzog, sír. Élteti a forradalmat.
Akár a hült érc, merevek a csattogó vizek. Kóbor kutyaként jár a szél, nagy, lógó nyelve vizet ér és nyeli a vizet.
Szalmazsákok, mint tutajok, úsznak némán az éjjel árján - -
A raktár megfeneklett bárka, az öntőműhely vasladik s piros kisdedet álmodik a vasöntő az ércformákba.
Minden nedves, minden nehéz. A nyomor országairól térképet rajzol a penész. S amott a kopár réteken rongyok a rongyos füveken s papír. Hogy’ mászna! Mocorog s indulni erőtlen...
Nedves, tapadós szeled mása szennyes lepedők lobogása, óh éj! Csüngsz az egen, mint kötelen foszló perkál s az életen a bú, óh éj! Szegények éje! Légy szenem, füstölögj itt a szívemen, olvaszd ki bennem a vasat, álló üllőt, mely nem hasad, kalapácsot, mely cikkan pengve, - sikló pengét a győzelemre, óh éj!
Az éj komoly, az éj nehéz. Alszom hát én is, testvérek. Ne üljön lelkünkre szenvedés. Ne csipje testünket féreg.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
MrSaiyan Coelho
|
|
« Válasz #774 Dátum: 15 márc 08, 21:06:37 » |
|
Folytassuk valami ismertebb művel, főleg így nőnap alkalmából (ezt a verset meg is tanultam kívülről) Radnóti Miklós: Tétova óda Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ, S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Saphira
|
|
« Válasz #775 Dátum: 15 márc 08, 21:08:21 » |
|
A Tétova ódát mindenki megtanulta kívülről, nem? Kötelező vers volt. Templomok Én csak kis fatornyú templom vagyok, Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő, A szellemóriások fénye rámragyog, De szikra szunnyad bennem is: Erő. S bár irígykedve holtig bámulom A dómok súlyos, drága titkait, Az én szívem is álmok temploma És Isten minden templomban lakik. Vissza Én nem tudom: hova. Én nem tudom: mire. Én nem tudom, hogy ki után. Csak vágyom, vágyom - - Talán egykor élt életem, Talán sosem élt életem után. Vágyom, vágyom - És nem tudom, e vágy Előre néz, vagy vissza: A reménység, vagy az emlékezet Felbuzgó talajvizét issza. Vágyom, vágyom - - Én azt hiszem, hogy vissza. Így vágyhatik a kinyílt és csalódott Virág bimbókorába - Így vágyhatik a meglett és megrendült Férfi gyermekkorába - Így a kipattant rügy a fába vissza - Így a fa gyökerébe - Így nemzet a talán valaha volt, Talán sosem volt ősi dicsőségbe - Így vissza, vissza Egyetlenegy nagy fehér békességbe Az össze-vissza tarka sokaság - Istenbe vissza, Vissza, vissza A teremtett és megromlott világ. Reményik.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Syzygy
|
|
« Válasz #776 Dátum: 15 márc 08, 21:13:44 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Saphira
|
|
« Válasz #777 Dátum: 15 márc 08, 21:17:56 » |
|
Kedvenc Kosztolányi versem:
Hattyú kutyám
Hattyú kutyám.
Ülj itt s vigyázz a házra, te farkasok szelíd, fehér fia, õs embergyûlölõ, kinek a léptünk álmatlan, éber neuraszténia. Ne engedd, hogy istentelen lerontsák, mit szívbõl, agyból raggatott a kéz. Hadd álmodozzon pár évig a gazdád a körbe, mely szûk és bezárt egész. Kik messze vannak tõlem és igémtõl, ne jöjjenek át soha a falon. Ott túl úgyis az utca van, az utca, rokontalan szivemnek borzalom. Állj a határnál, híven, régi jelkép, igaztalan világban az igaz, tiltó szoborként nyúlj el a küszöbre, fajtám õrzõje, bölcs, magyar kuvasz.
Most jöjj ide. Leckét adok tenéked. Nyisd rám ködös, rövidlátó szemed, amelybe jóság és örök gyanú van. Õrizd a csöndet mindenek felett. Mard el veszetten, aki megzavarja s a semmiségrõl fájón zakatol, mert énreám még hosszu-hosszu út vár, s munkás kezembe hittel jár a toll. Aztán ne haragudj a koldusokra, kik bámulják, szegények, a kaput, és a holdfényben állanak soványan, hiszen azoknak annyi a bajuk.
Inkább figyeld talán az irodalmat, s ha erre jár nehány sunyi utas, és meghallod, hogy engemet ugatnak, légy szíves, és reájuk te ugass.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
MrSaiyan Coelho
|
|
« Válasz #778 Dátum: 15 márc 08, 21:20:59 » |
|
Küldeném pár embernek. Bár az 50-es kar kimaradt a versből. --- Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi... Ha férfi vagy, légy férfi, S ne hitvány gyönge báb, Mit kény és kedv szerint lök A sors idébb-odább. Félénk eb a sors, csak csahol; A bátraktól szalad, Kik szembeszállanak vele... Azért ne hagyd magad! Ha férfi vagy, légy férfi, S ne szád hirdesse ezt, Minden Demosthenesnél Szebben beszél a tett. Építs vagy ronts, mint a vihar, S hallgass, ha műved kész, Mint a vihar, ha megtevé Munkáját, elenyész. Ha férfi vagy, légy férfi, Legyen elved, hited, És ezt kimondd, ha mindjárt Véreddel fizeted. Százszorta inkább éltedet Tagadd meg, mint magad; Hadd vesszen el az élet, ha A becsület marad. Ha férfi vagy, légy férfi, Függetlenségedet A nagyvilág kincséért Árúba ne ereszd. Vesd meg, kik egy jobb falatért Eladják magokat. "Koldusbot és függetlenség!" Ez légyen jelszavad. Ha férfi vagy, légy férfi, Erős, bátor, szilárd. Akkor, hidd, hogy sem ember Sem sors könnyen nem árt. Légy tölgyfa, mit a fergeteg Ki képes dönteni, De méltóságos derekát Meg nem görbítheti.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Ayumichan
|
|
« Válasz #779 Dátum: 15 márc 25, 14:01:37 » |
|
Within Temptation: The Heart Of Everything
For the pain and the sorrow caused by my mistakes Won't repent to a mortal whom is all to blame Now I know I won't make it There will be a time we'll get back our freedom They can't break what's inside
I'll face it 'cause it's the heart of everything
Open up your eyes Save yourself from fading away now, don't let it go Open up your eyes See what you've become, don't sacrifice It's truly the heart of everything
Stay with me now I'm facing my last solemn hour Very soon I'll embrace you on the other side Hear the crowd in the distance, screaming out my faith Now their voices are fading, I can feel no more pain
I'll face it 'cause it's the heart of everything
Open up your eyes Save yourself from fading away now, don't let it go Open up your eyes See what you've become, don't sacrifice It's truly the heart of everything
Open up your eyes Open up your eyes Open up your eyes Save yourself from fading away now, don't let it go
Open up your eyes See what you've become, don't sacrifice It's truly the heart of everything
|
|
|
Naplózva
|
Normális vagyok, a hangok is ezt mondják.
|
|
|
|