egyik sem írja, hogy a májban több glikogén lenne, mint az izmainkban.
Ilyet én sem írtam. Azt írtam, hogy a máj tartalmazza a legnagyobb koncentrációban a glikogént, azaz a másfél kilós máj körülbelül 10%-át az teszi ki, így kb. 150 g-ot tartalmaz. Az izmok összesen hasonló mennyiségű glikogént tartalmaznak, 150-300 g-ot, de a teljes izomtömeget tekintve koncentráció szempontjából ez elenyésző mennyiség, és ez a pár száz gramm a több tíz kilós izomszövetben nagyjából egyenletesen oszlik el. Így egyértelmű, ha mozgatod a lábad, miközben ülsz egy széken és a törzsed nem mozog, csak a láb izmaiban tárolt kevés glikogén használódik fel, a törzs és kéz izmainak glikogénraktárai változatlanok maradnak, mivel az izomszövet elég irigy, nem ad senkinek a saját kajájából. Ezzel szemben a máj feladata, hogy mindenki számára tápanyagot biztosítson, ha kell. Így ha valahol egy izom felhasználja az összes glikogénjét, a vérből kezdi el felvenni a glükózt, hogy tápanyaghoz jusson. Emiatt a vér szigorúan 4-6 mmol/l-re belőtt vércukorszintje csökkenni fog, amit érzékel a máj, és elkezdi lebontani a szöveteiben tárolt glikogént, hogy azt a vérbe bocsátva továbbra is biztosítsa a megfelelő vércukorszintet. Ez, mint írtam, körülbelül 150 g glikogén, ami nagyon sok, körülbelül 5 órán keresztül tud energiát szolgáltatni aktív izommunka mellett (miközben persze zsír bontása is van).
A máj csak akkor bontja le a glükózraktárait, ha máshonnan elfogyott a szufla.
Ami elég hamar elfogy.
Gond egyébként akkor van, ha valaki szénhidrát-szegény tápanyagot fogyaszt, és nem tölti fel a glikogénraktárakat. Zsír- és fehérjealapú étkezéssel ez sokkal lassabb folyamat. Ilyenkor nagyon romlik az állóképesség, pár sportoló tapasztalta is, amikor voltak ilyen étkezéses mániák.
Az első hozzászólásomba kalóriadeficitről volt szó fokozott izommunkával. Ha a máj raktárai is elfogytak, a zsírból fog glükózt előállítani (és ketont), hogy ne essen a vércukorszint nullára (ezt írtad te is amennyire tudtam értelmezni). De ha sérült az izom, a raktárak üresek, fehérjére van szüksége a szervezetnek, amit izomkatabolizmussal kompenzál, abból tudja leggyorsabban fedezni a szükségletet.
Ez így van, azzal a különbséggel, hogy nem abból tudja leggyorsabban biztosítani az energiát. Gondolom ismered a fehérjék szerkezetét. Hosszú láncok, melyeket egymáshoz kacsolt aminosavak alkotnak. Maga a fehérje csak aminosav formájában alakulhat tovább, tehát le kell bontani, például lizoszómában (lassú folyamat, a savas pH hatására bomlik), vagy ubiquitin-proteoszómában, ami gyorsabb ugyan, de energiaigényes. Ezután egy fehérjéből keletkezik sok száz aminosav, ezeknek viszont nagy része (több mint a fele) ketogén aminosav, ami nem vehet részt a glükoneogenezisben (glükózképzésben), hanem zsírrá kell alakulnia. A másik fele glükogén, de ezeknek is különböző (közel sem gyors) reakciókon, például dekarboxilálási reakciókon kell végigmennie, hogy egyáltalán a glükoneogenezis szubsztrátja (egyik kiinduló anyaga - tehát még mindig nem glükóz!!!) keletkezzen. Aztán ha végre lesz is belőle nagy nehezen glükóz, annak meg be kell lépnie az oxidatív foszforilációba, hogy ATP keletkezzen. Ez közel sem gyors folyamat.
És akkor még meg sem említettem azt, hogy körülbelül az átlagos emberi szervezetben 39 000 kcal fehérje, míg 130 000 kcal zsír található. Mert a zsír mindig elsőrendűbb energiaforrás, mint a fehérje, és a szervezet arra is van beprogramozva a természet által, hogy minél több mindent megpróbáljon zsírban raktározni. Mert akinek sok az izma, de szinte alig van rajta zsír, az hosszú távon nem versenyképes olyan környezetben, ahol az ember kifejlődött. Én például rövidtávon előnyben lennék egy túlélő versenyben, de hosszú távon elég hamar elhullanék.
Olyan viszont nincs, bármennyire is számolgatjátok a testzsírszázalékot, hogy valakinek szinte nincs is zsírszövete! Annak kb. befellegzett, mert a zsírszövet egy fontos hőszigetelő, hormontermelő, szerveket kipárnázó szövet, aminek számos funkciója van, nem beszélve arról, hogy a zsírban oldódó vitaminokat is csak ebben lehet raktározni.
Mivel te is írtad, a szervezet nem hülye, feltételezem tud különbséget tenni a szívizom és simaizomszövet között, mert sejt szinten hatalmas különbségekkel rendelkeznek.
Szívizom és harántcsíkolt vázizom.
Egyébként nincs sok különbség közte. Működésileg és felépítését tekintve is nagyon hasonló. Természetesen lehetne sorolni a különbségeket, de például a simaizom sokkal másabb. Nálunk például buktattak azért, ha csak azt mondtuk az izomra, hogy harántcsíkolt izom, mert harántcsíkolt a szív is, és a vázizom is.
És nem is igazán tesz különbséget. Ha már bontja a fehérjéit, akkor bontja mindenhol. Értsd: súlyos energiadeficit esetén (például cachexia, keress rá), sorvad az
egész szervezet. Az izmoktól kezdve a szíven át egyéb belső szervekig.
Ez azért van, mert a szervezet katabolikus és anabolikus egyensúlyát egy bonyolult hormonrendszer irányítja, amiben számos hormon, enzim és gén részt vesz (leptin, inzulin, glükagon, szomatosztatin, növekedési faktorok, thyroid-hormonok, több tucat enzim). Az inzulinnak és a glükagonnak pedig központi szerepe van, és jelenleg elég csak ezeket kiemelni. Úgy írnám le, hogy mindkét hormonnak egy célja van és számtalan eszköze. Az inzulin célja a vércukorszint csökkentése, és ehhez számtalan enzimet befolyásol: aktívvá teszi ezeket az enzimeket, amik aztán beindítják az anabolikus folyamatokat. Ezek egyrészt a zsír, a fehérje és a glükózháztartás enzimei. A glükagon ugyanezt teszi, csak ő katabolikus folyamatokat indít el, hogy növelje a vércukorszintet.
Azaz itt arról van szó, hogy katabolizmus (beleértve az izom, zsír katabolizmusát is!) mindig van a szervezetben, de az egyensúlyban áll az anabolikus folyamatokkal. Tehát szinte ugyanannyi épül be, amennyi lebomlik (fehérje esetén ezt a bevitt és ürített nitrogén mennyiségében határozzák meg, mint nitrogén egyensúly). Ha nem lenne folytonos fehérjelebontás, akkor érdekes lenne a vizelet is, révén az nagy részben a lebontott fehérjék végterméke (ammónia, urea).
Tehát itt nem az a lényeg, hogy a szervezet lebontja az izmokat, mert túl nagy energiát használnak és abból könnyebben le tudja küzdeni az energiahiányt, hanem arról, hogy energiadeficit esetén megdől az egyensúly az anabolikus-katabolikus folyamatok között, mert tartósan alacsony a vércukorszint. De hosszantartó energiahiány súlyos következményekkel járna, egy kicsit is túlsúlyos ember biztos, hogy nem szenved attól, hidd el.
Zsírt égetni kizárólag jó étrenddel és megtervezett mozgással lehet.
Mint írtam, étkezés után pár órával már égeted is a zsírt. Szimplán későbbi étkezésekkel pótolod.
Ha nem következne be izomkatabolizmus, ahogy te írod, akkor minden második ember fitt, élsportolói testzsírszázalékon lenne.
Ezt nem igazán sikerült értelmezni.
Most hallok először olyanról, hogy a vörös és fehér izmoknak másféleképpen működne az anyagcseréjük.
Teljesen más az anyagcseréjük, ezt írtam is korábban. Alapvetően három típusú izom van: I., II.A és II.B. Ezek különböznek a miozin ATP-áz ativitásukban (az oxidatív I-esé alacsony), a Ca2+ pumpa aktivitásukban, a rostátmérőjükben (ezért nagyobbak a fehér izmok), a glikolitikus kapacitásukban és az oxidatív kapacitásukban is.
A fehér izmok nagy rostátmérőjűek (ezért olyan izmosak például a súlyemelők), a hirtelen, gyors mozgásra és nagy erőkifejtésre szakosodtak, tehát nagy a glikolitikus kapacitásuk, energiájukat a glikolízisből nyerik anaerob módon (mivel ez sokkal gyorsabb, de sokkal kevesebb energiát termel). Ezek hamar kimerülnek.
A vörös izmok tele vannak mioglobinnal (oxigént tárolnak), több bennük az ér, így jobb a vérellátásuk, és sok bennük a mitokondrium, ami az oxidatív foszforilációhoz kell, azaz az aerob energiatermeléshez, ami lassú ugyan, de sokkal több energiát képes termelni. Tehát a vörös izmok lassan húzódnak össze, kisebb erőt képesek kifejteni, de sokkal tovább képesek működni (távfutók pl.)
De jó volt regényt írni tanulás helyett.
