Vita topic (kulturáltan vili?)

[Veracchi]

Hm kérdeznék valamit
szerintetek az olyan ember,aki átb@ssza,megszégyeniti és megalázza az embert,az megérdemli hogy tiszteljék? Lévén pont ma történt velem egy ilyen,és kíváncsi vagyok hogy mit gondoltok:) Nekem fontos lenne...

[Gabesz]

Kérdésedre rövid és egyszerű válasz létezik: Nem! A tiszteletet ki kell érdemelni, akárkiről, akármiről van szó...

[xenon]

Csak azt kell tisztelni, aki téged is tisztel, ha ez nemigaz nemérdemli meg a tiszteleted.
(szó ismétlés powa xD)

[Ritka]

Gabesz, azért megnézném, hogy ha a te feleséged feküdne 2 éve kómában, az, akihez hozzákötötted az életed, akitől született 2 fiad és egy gyönyörű lányod, akivel együtt töltöttétek az esküvő utáni szenvedélyes éjszakákat Velencében, aki támogatott, mikor a karriered mélypontján voltál, meg tudnád -e hozni a döntést, hogy kapcsolják ki a gépeket és hagyják végelgyengülésben tulajdonképp éhen halni. Könnyen beszélünk mások helyzetéről kibaszottul objektívan, könnyen söpörjük félre az érzelmeket félelmetes gondolatmenetekben, az ember nem képes kivetkőzni önmagából. Nekünk ez adatott. Más fajnak más.

A gyerek agyán mi futna át a halálos ágyán? Valószínűleg félelem...nem hiszem, hogy harag, gyűlölet, csak egyszerűen félelem.

Tisztelet? Talán furcsa kimondani, de alapvetően a valódi életben is és internetes világban is tisztelem az embereket. Az már más kérdés, hogy sokan bebizonyítják, hogy nem érdemesek rá...De alapjáraton mindenkihez így viszonyulok. "A tiszteletet ki kell érdemelni" Ugyan, mondd már el, hogyan? Ha ki kéne érdemelni, törvényszerűen, az azt jelentené, hogy abszolút létezne egy, vagy akár több olyan dolog, ami megtételével automatikusan kiérdemelnéd ezt.

Saphi, én is hasonlóan vélekedem a dologról...hisz az ember eredendően boldogtalan lény. Minél többet lát, annál többet szenved. Arról már nem is beszélve, hogy igényeket támaszt...miért? Mikor eléri azokat, tán (valahol olvastam itt, hogy a "tán" szó parasztos, szerintem nem az, én kifejezetten szépnek találom ) boldogabb lesz? A francokat. Újabb célokat tűz ki maga elé, amiket megint hajkurászni kell, ez által egy állandó stresszhelyzetbe vonva magát. Pláne ha még hozzávesszük, hogy ezt a látszólagos szabad akarata ellenére kényszerből teszi...

[Gabesz]

Múlthéten halt meg a nagybátyám, és képzeld.... Én voltam az egyetlen aki nem bőgött... Sőt... Semmit nem éreztem...
Pedig amíg élt sokat horgásztunk eggyütt, volt érzelmi kötődés...
1 gondolatom volt, az hogy nem szenved tovább a rák miatt, és jobb neki így....
Én ilyen vagyok... Lehet nem jó így, de nincsennek hú de nagy érzelmeim... Nem tudok se nagyon gyűlölni, se nagyon szeretni...

Ritka... Lehet számodra furcsán hangzik, de én a ép egészséges feleségre szeretnék emlékezni... Ha nincs remény hogy felébred lekapcsoltatnám... És ezt várom el másoktól is ha én fekszek abban a ágyban...

[Micsudi]

Az alapvető emberi tiszteletet mindenki megérdemli amíg be nem bizonyítja hogy nem érdemes rá. A komoly tiszteletet legyen az bármekkora is ki kell érdemelni. a családból csak a dédnagymamám halálára emlékszem de akkor még kicsi voltam.  És eggyetértek Gabesszal csak nem biztos hogy lenne erőm lekapcsoltatni. De azt én is elvárom hogy ha ilyen helyzetbe kerülök kapcsoljanak le.

[Ritka]

"Ha nincs remény"
Erre szokták azt mondani, hogy "mindig van remény" Közhely, de igaz. Történhetnek orvosi csodák, megmagyarázhatatlan jelenségek, ébredtek már fel 5 éves kómából. És igen, te ezt éreznéd, de nem számolsz másokkal. Gyerekekkel, rokonokkal, testvérekkel, stb. Magáról pedig sokkal könnyebben rendelkezik az ember. Sok mindenki halt már meg az én életemben is, sok temetésen voltam már jelen, rokonok voltak, sőt sajnos egy közeli barátom is itthagyott már.

Az érvből is kitűnik, nem azért kapcsoltatnád le, mert szebb lesz úgy az emlék. Ez már akkor meghiúsul, amint kómába esik. Onnantól az ember képtelen a szép emlékekre gondolni, hisz mind keserű szájízzel köszönnek vissza. Nem, azért tennéd, mert nem kötődsz hozzá. Ne keverjük a szezont a fazonnal.

Lehet másnak nem, nekem nagy szenvedés lenne...hiába, az érzelmeim vezérelnek. Erősen szeretek, erősen gyűlölök. De ehhez ki kell alakulnia a kapcsolatnak köztem és a személy közt. Ha nincs kapcsolat, vagy gyengébb, nyilván kevésbé visel meg az adott személy elvesztése, de gondolom ez azért logikus így.

Amúgy "vicces" , néha nagyon rámtör, hogy nem akarok meghalni. Nem tudom, volt -e már valakinek ilyen érzése. Átfut az agyadon, hogy mennyi mindent hagysz itt, mennyi mindentől kell elszakadnod, majd kitör belül a sikoly, hogy te ezt nem akarod. Egészen érdekes jelenség. Aztán visszazuhanok a hétköznapokba, teszem tovább a dolgom, írom a leckét, kapaszkodom a buszon, hogy el ne essek, stb. De valami egészen furcsa rémület tör rám ilyenkor

Viir: Ezek után, nyilván nem. Ha adtál neki esélyt és nem élt vele az az ő hibája. Legalábbis az én nézeteim szerint

[Csillám]

Sziasztok

Szerintem a tisztelet mindig az illető dönti el meg adja-e a másiknak vagy sem, pontosabban hogy ki érdemelte -e az ő tiszteletét. És az hogy ki hogyan bírálja az teljesen szubjektív. Én sem adnám meg egy olyan embernek a tiszteltet aki megaláz megszégyenít másokat. Pontosabban mint embert vagy személyt nem tisztelném, de ha / szóval ez csak egy példa/ az illető mondjuk egy matematikai zseni lenne, a tudását tisztelném. Mert szerintem attól hogy valaki egy jellemtelen bunkó még okos lehet valamiben.

Ritka szerintem, az jó dolog hogy az emberek mindig új célokat tűznek ki maguk elé. Mert pont az bene a jó ahogy eléred, az az idő amíg küzdesz érte, mert rengeteg dolgot tanulsz átélsz és te lesz ettől több. Amikor meg eléred / legalább is velem ez szokot lenni/ én örülök neki, és olyan jó tudni hogy sikerült megcsinálnom hogy képes voltam rá.

[Micsudi]

Amit leírtál az egy igazi Dr. House példázat volt.    De a szeretet nem mindig jár eggyütt a tisztelettel. Erre jó példea a volt legjobb haverom aki többször nyilvánosan megégette a barátnőjét és az mégis a mai napig vele van. Ez azért fura mert a Volt haverom egy igazi kő bunkó.

[Csillám]

Micsudi de ez is ember fűggő, valaki annyira szeret hogy inkább szólni se szól nehogy megbántsa az illetőt és össze veszenek majd szakítsanak. Szerintem a tisztelet az illetőn múlik, azon hogy, hogyan viselkedik.

[Gabesz]

...
Amúgy "vicces" , néha nagyon rámtör, hogy nem akarok meghalni. Nem tudom, volt -e már valakinek ilyen érzése. Átfut az agyadon, hogy mennyi mindent hagysz itt, mennyi mindentől kell elszakadnod, majd kitör belül a sikoly, hogy te ezt nem akarod. Egészen érdekes jelenség. ...

Ragaszkodás az élethez... Valahol mindenki ragaszkodik az élethez... De amíg nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy felfogod hogy bazz mindjárt meghalok, addig csak szilózol rajta...

Íme a személyes tapasztalatom:
Senkire se tartozik, csak rám de én már tudom milyen elszállni öv nélkül 80 as tempóval kispolskival...
Bedöglött a fék, kifarolt balra a segge...
3-4 másodpercig tartott a dolog...Első gondolatom az volt hogy bazz borul a kocsi, második hogy ellenkormányozz! 3. Ha elkapom a fát annyi... És ez a gondolat megnyugtatott... Innen nyugodtan tekertem a kormányt, és valami csoda folytán 4 kerékre kormányoztam a 2 oldalsó keréken faroló, majd oldalára boruló kocsit, már az árokban tartott... Természetesen más akkor nem ült mellettem a kocsiban, és ez is megnyugtató érzés volt...
Ha nem sikerül most nem írok, mert 80 al felcsavarom a fára a polskit...

[Saphira]

Ritka, néha nekem is van ilyen érzésem. És mindebben a legrosszabb, hogy tudod, vagy legalábbis sejted, halálod után nem lesz semmi. Habár némiképp megnyugtató, hogy nem lesz sem fájdalom, sem szomorúság... De sajna azt sem fogjuk tudni, hogy ezek nincsenek. Mert semmi sem lesz. És ez - számomra - eléggé kétségbeejtő. Ezért jutnak gyakran eszembe olyanok, hogy semmi értelme sincs az életemnek, hiszen, még akkor is ha olyan híressé válnék, hogy akár több ezer év múlva is emlékeznének rám, mint mondjuk Ramszesz-re, vagy hasonló királyokra, fáraókra, akkor is elfelejtenek egyszer. Ha felrajzolnánk egy átlagos, klasszikus mutatós órát, ahol 12:00 a jelen, akkor az azt jelentené, hogy a Föld történetében az emberiség csak 11:59,5-kor jelent meg. Elhanyagolható rövid ideje vagyunk a Földön... És így is, mennyi mindent, és mennyi mindenkit elfeledtünk történelmünkből. Több milliárd embert, ahogyan egyszer minket is elfelednek... És nekem ez a legszomorúbb. A mi életünk könnyen elfeledhető olyan időegységekben, mint az emberiség történelme, a Föld, vagy az univerzum kora... Bár lehet, hogy ha eljön az ideje, hogy öregkorunkban, békében meg kell halnunk, akkor tudni fogjuk... És nem lesz rossz érzés, hogy el kell hagyni a világot... De én akkor így akarok meghalni.. Nem balesetben, vagy ilyenekben.  

De erről jut eszembe... Mondjuk kb. 200 millió év múlva, mikor már nem lesz a Földön egyetlen ember sem, és minden emberi lény réges rég kihalt. De mondjuk lesz egy másik, nagyon fejlett civilizáció... És vajon ők tudni fogják majd, hogy mi léteztünk? Felfedezik majd az ember nyomát, ahogy mi rájöttünk a dínók létezésére? Szerintem valószínű. Lefogadom, hogy olyan mély nyomot hagytunk a Földön, melyre sokáig rá lehet majd bukkanni... De kíváncsi vagyok, hogy majd a minket követő, fejlett civilizáció mit gondol, milyen véleményt alkot rólunk.

Az is elszomorító, hogy ha majd egyszer elpusztul a Föld, akkor örökké nyoma vész az emlékeknek. Mindenki emlékének. És akkor az univerzumban, már nem lesz senki, aki tudná, hogy egyszer létezett egy oly gyönyörű és mégis törékeny kék bolygó, ahol több milliárd élőlény álmai megszülettek, majd eltűntek...

[Morimoto-kun]

Egyszer én is éreztme a halál szelét,és érdekes én meg nem voltma kicsit se nyugodt,sőt marhára ideges lettem,és elekzdtme gondolkozni azon,hogy az addigi életme során nem tettme semmi figyelmre méltót,nem tudtam segíteni másoknak,és a saját életmeben se tettem semmit,ezt utána próbáltma megváltoztatni.....

[Syzygy]

Az élet után nincs semmi....semmi
Gyerekkoromban beleestem egy tóba mivel kiszökött a kutya és én utána mentem ...nem sokon múlott hogy ne találjanak meg...meg volt már műtétem is de akkor se éreztem semmit...és tényleg mindenkire rájön szerintem a hálál félelem és számomra az a  legrosszabb hogy hiába alkotok maradandót annak értelme nincs mert én azt már soha nem láthatom...szóval inkább öröljünk életünk minden egyes percének... Amerikai Szépség idézet:
There's so much beauty in the world....és ez igaz!
én nem akarok öregen ugy élni hogy mondjuk egyedül nem tudok felkellni és már az agyam is károsult...és nem akarok egy hülye baleset áldozata lenni...

[Gabesz]

Peddig vagy-vagy... Vagy 90 évesen megáll a ketyegő, vagy elcsap a turbó-merci...
Még mindig ez a két lehetőség a legjobb.. A többi fájdalmasabb, és lassabb...