Akkor Gdat88 kérésére:
-Marino Malerba, hivatására nézve orvvadász, lelőtt egy, a feje fölött kiálló sziklán békésen nézelődő szarvast. Öröme rövid volt, a súlyos állat ugyanis rázuhant, és agyonnyomta.
-Buxton, N.C - Daniel Jones (21) meghalt a tengerparti strandon, mert ráomlott a saját maga ásta homokgödör fala. Strandszomszédai szerint Jones gyakran ásott mély gödröt a homokba, mondván, véd a szél ellen. Legutoljára nyolc láb (két és fél méter) mélyre ásott le, és a gödör alján ücsörgött strandszékén, mikor ráomlott a homokfal. A strandolók kezükkel próbálták kiásni a szerencsétlent a homok alól, ám a művelet még a lapáttal felszerelt strandmentőknek is közel egy órába tartott.
-Bangkok, Thaiföld - A kormánynak le kell törni a "Pumpálás" néven elharapódzott undorító őrületet - jelentette ki a bangkoki Nakhon Ratchasima Kórház szóvivője. Hozzátette: ha ez a perverz szokás nem tűnik el a színről, Thaiföld ifjúságának krémje elpusztul. A szóvivő mindezt azok után hangoztatta, hogy a 13 éves Charnchai Puanmuangpak darabjait rohammentő szállította be a kórházba.
A szóvivő ismertetése szerint a legtöbb "Pumpáló" egyszerű biciklipumpát használ. Mélyen beillesztik a fúvókát a végbélnyílásba, majd hirtelen megnyomják, ezzel okozva pillanatnyi élvezetet. Az ifjú Charnchai-nak, aki kéthengeres lábpumpával "nyomta", ez nem volt elég. Eldicsekedett barátainak, hogy kipróbálja a sűrített gázos tömlőt a közeli benzinkútnál. Még aznap éjszaka a tettek mezejére léptek, és meglátogatták a helyszínt, ahol a srác behelyezte a csövet, és bedobta a légpumpát működésbe hozó érmét.
A közelben tankoló asszony a rettenetes hangra odanézet, és először tapsolt, mert azt hitte, hogy tüzijátékot rendezett valaki. A helyi hatóságok még órákkal az esemény után is szedegették szerencsétlen srác belső részeit. Mint mondták: ahogyan a nagymennyiségű gáz benyomult a bélrendszerbe, azonnal robbant.
-Bukarest, Románia 1999. - Saját autójában, szeretkezés után, szénmonoxid mérgezés miatt halt meg Mario Bugeanu (24), román NB1-es focista és barátnője - jelentették a helyi hatóságok. A Gloria Bistrita középpályása és 23 éves barátnője, Mirela Iancu úgy közösültek a focista apjának garázsában álló autó ülésén, hogy közben járt a motor, majd akkor sem állították le, amikor a pihenésre került sor - nyilatkozta a helyi lapoknak Dumitru Secrieru rendőr százados. Úgy tűnik, nem tudtak arról, hogy a szénmonoxid veszélyes - tette hozzá Secrieru.
-Nyolc elsőéves egyetemi hallgató egészen késő éjszakáig az egyetemi könyvtárban töltötte az idejét, amikor is arra a következtetésre jutottak, hogy nagy buli lesz lecsúszni az általuk szennyesruha-ledobónyílásnak vélt lyukon.
Talán pár év egyetemen eltöltött idő után rájöttek volna, hogy könyvtárakban nem túl gyakran lehet szennyesledobókkal találkozni. A nyílás valójában szemétledobó volt és egyenesen egy automata présgépbe vezetett. A 19 éves Wesley ugrott elsőként és egy üdítő háromemeletes zuhanást követően a gép halálra zúzta.
A többiek valamiért nem követték a példáját...
-Kerry Bingham iszogatott néhány barátjával, amikor egyikük megemlítette, hogy ismer valakit, aki kötélen leugrott a Tacoma Narrows Hídról. A társalgás egyre hevesebb lett, és kb. tízen összesereglettek a hídon hajnali 4.30-kor. A híd közepéhez érve eszükbe jutott, hogy senki nem hozott kötelet. Az önként jelentkező Bingham - aki folytatta az ivást - felfedezte, hogy egy kábelköteget otthagytak a korlátnál. Bingham lábát odarögzítették a hídhoz. 40 lábnyit zuhant, mielőtt a kábel megfeszült, és leszakította a lábfejét. Csodával határos módon túlélte a jeges vízbe zuhanást, és két arra járó halász kimentette.
"Csak annyit mondhatok, hogy a Jóisten velem volt aznap éjjel." - mondta Bingham. "Nincs semmi más hozzáfűznivalóm."
Bingham lába soha nem került elő.
-Észak-Ghanában mindennaposak a törzsi összecsapások, és az emberek gyakran folyamodnak boszorkánysághoz, annak reményében, hogy fegyver által sebezhetetlenné válnak. A 23 éves Aleobiga csatlakozott 15 férfihez, akik varázsszert kerestek, hogy golyóállóvá válhassanak. Miután két hétig kenegette magát bizonyos mágikus növényekkel, vállalkozott, hogy átlöveti a mellkasát tesztelés céljából. Az első golyótól azonnal meghalt. A varázslót, aki rossz varázsszert adott, büntetésül elfogták és megverték.
-Joseph, a Stevens Point Börtön húszéves lakója, körülményes módját választotta a szabadulásnak. Őrültnek akarta tettetni magát, hogy átszállítsák a kevésbé őrzött elmegyógyintézetbe, ahonnan könnyebb megszökni. Mit tenne egy őrült, ha börtönbe zárják? Joseph átgondolta a lehetőségeket, és úgy döntött, hogy felakasztja magát egy lepedővel, amíg el nem veszti az eszméletét, aztán a cellatársa szól az őröknek, akik majd levágják, és remélhetőleg elviszik a bolondok házába. Joseph szökési terve gyorsabban megvalósult, mint remélte. Felakasztotta magát, majd "szabadlábra helyezték" már másnap a temetőben.
-Diétázni veszélyes dolog, könnyen végzetessé válhat. De a Darwin-díjra jelölt bloomburgi férfi önként fogta magát diétára: módszere szerint csak babot és káposztát fogyasztott. Ez még nem lett volna baj, de egy kétszer két méteres helyiségben aludt, és éjszakára becsukta az ablakot. Reggelre gázmérgezésben meghalt.
-Az 1995-ös győztes viszont igazán vállalkozó kedvű férfiú lehetett, nyugodjék békében. A sebesség volt a mániája, ezért beszerzett egy gyorsítórakétát, ami a Jumbo Jetek felszállását segíti, ráerősítette az autójára, és a nevadai sivatagban kipróbálta. A halála előtti pillanatokban valószínűleg ráébredt, hogy a rakétát csak bekapcsolni lehet, ki már nem, emiatt aztán körülbelül 480 kilométeres sebességgel szétkenődött a Sziklás hegység oldalán...
-Hadd mutassam be történetünk hősét, akit barátai nemes egyszerűséggel Halálvágynak hívtak. A 23 éves szobafestő, akit a rendőrségi szakértő "jó szellemi egészségben lévő, de alacsony intelligencájú" emberként jellemzett, mindent megtett azért, hogy ezt a nevet kiérdemelje. Poharakat tört össze a homlokán, kulcsot és üveget nyelt, egyebek. Kedvenc mutatványa mégis az volt, amikor a szájába vett és "lenyelt" egy biliárdgolyót, majd felöklendezte azt. A feltűnési viszketegség ezen megnyilvánulása során az egységes méretre készült golyók valamelyikét bekapta, majd a garatnál tartotta egy darabig, hogy aztán onnan "elővarázsolja". Ezt a kissé fura szokását jódarabig büntetlenül gyakorolta, míg végül egy langyos skóciai estén férfias hevében nem valamelyik teli vagy csíkos billiárdgolyót, hanem a fehéret ragadta fel az asztalról. Nem tudta ugyanis (vagy ha tudta is, látható, hogy a gondolkodás nem volt erős oldala), hogy a fehér golyó átmérője (5,03 cm) eltér a többi biliárdgolyóétól (4,75 cm). A méretbeli különbségnek köszönhetően a bekapott golyó megakadt a torkán, elzárva a levegő útját. Barátai talán segíthettek volna rajta, ám ő kirohant a kocsmából, és jóval távolabb, az utcán esett össze, teljesen elkékülve.
Sem a barátai, sem az odaérkező mentősök nem tudtak segíteni rajta.