Csak azért, hogy képbe kerüljek most olvastam át ezt a témát elejétől végéig és néhány dologra reagálnék:
- A
Linkin Park király!
Szerintem a Meteora egy 100%-os album, ami azt jelenti, hogy minden szám egytől-egyig jó és nem kell szelektálni, hogy "ez most nagyon tetszik, örök kedvenc, de a 3.4. már nem olyan jó... de ez az 5. már megint világsláger, a 8. viszont nem az én világom, stb.) Az új albumot még nem sikerült meghallgatni, de amint a Vorlonok sziveskednek letolni a millió évekkel fejlettebb valagukat torrentről, rajta leszek az ügyön.
(Linkin Park-ról jut eszembe: észrevettétek, hogy minden albumukon törvényszerűen a 6. számban futniuk kell?
Hybrid Theory: 6. Runaway;
Meteora: 6.
Easier To Run)
(Bár nem tudom az új albumon is megvan-e még ez a tendencia)
- A rap igazán nem az én világom. Ugyebár a bemutatkozásomban is említettem, hogy szeretem ha valaki kreatív, amiből következik, hogy az
igazi egyéniségeket kedvelem... no már most amit az én említett műfajjal való felszínesebb megismerkedésem után kijelenthetek az az, hogy a raperek ennek tökéletes ellentétei:
amit eddig láttam vagy hallottam, az alapján mindenki mindent mindenhol ugyanúgy csinál. Meg nem tudnám őket különböztetni! Persze kivétel itt is akad:
Eminem, aki egy "üdítő színfolt" ebben a stílusban és itt nem kell rosszra gondolni; egyszerűen csak arra értem, hogy neki van karaktere, jó humorérzéke és saját megszólalása. Nem utolsó sorban pedig a zenéi is túl mennek az "ettől még nem lövöm főbe magam" kategórián. A klipek pedig NO KOMMENT, némelyikük egy egész (fénykorát élő) Gálvölgyi Show-val felér. Szóval a rap-ről nekem ez a kis
magánvéleményem, amin természetesen kész vagyok változtatni és hangsúlyozom: nagyon nem ástam magam bele a témába, csak a legismertebb klipeket és számokat hallottam, amik alapján ezt most itt kijelentettem. (Persze az, hogy nagyon nem merültem bele se véletlen)
-
GREEN DAY: Be kell vallanom, hogy nálam egy szám sokszor nem a minősége miatt válik emlékezetessé, hanem azért, mert éppen olyan emlékem, élményem kapcsolódik vele össze, ami miatt azt milyenségétől függetlenül megszeretem vagy éppen megutálom. Józan ésszel életbe nem hallgatnék Flashdance - What A Feeling-et vagy Shakira - Objection-t, de mivel a 2001-es, 2002-es nyaramra emlékeztetnek, amikről jó emlékeket őrzök, szívesen meghallgatom őket, mert buli, nosztalgia. Na már most ennek másik véglete a Green Day: a számok jók, de mégse tudtam megszeretni őket, sőt volt, amikor kifejezetten utáltam az együttest, mert egy elég nehéz szakaszom kötödőtt össze velük és a hideg kiráz, mikor meghallom a Boulevard of Broken Dreams-et (ami már alapból depressziós, nemhogy a hozzá kapcsolt emlékek)... Viszont a U2-s duójuk, a "Saints Are Coming" abszolúte bejött.
Nos nem tudom kihagytam-e valamit, egészen biztos, mert erről a témáról sokat lehet beszélgetni, de majd esetleg később beírom.
