Ishida
Rikodu Sennin
Nem elérhető
Hozzászólások: 3704
|
|
« Válasz #2 Dátum: 15 júl 08, 23:27:28 » |
|
Néhány éve írtam verset, amiben leírtam, hogy az akkori nézőpontom szerint miket láttam társadalmunkban hibának.
Szmogtól nem látom az autók hadát, Korlátomra szállott néhány madár, Galambok voltak, már itt sincs helyem, Inkább a lakásba mozgatom testemet.
Karcos dohányzóasztalra meredek, A hamvadó cigaretta is csak pityereg, Falakról kezd mállani a tapéta, Dohos falnak támasztva egy falétra, Amire csak a penész akar felmászni, Kiégetett szőnyegre kellene okádni. Szívem fagyosabb a konvektornál is, Hűtőben csak az egérke eszik kardinálist. A fotel szövete hosszában szétszakadt, A délutáni szieszta most elmarad. Felveszem füstszagtól bűzlő kabátom, Zsebéből a szemetet kidobálom, Megindulok az ajtó felé, s kezem, A jéghideg kilincsre ráteszem.
Bezárul a fészek gyűlölt ajtaja, Megcsapja orromat a bűn szaga. Kábítószer és kéjes izzadtság, Elegyedik össze orromban az összhatás. Vonagló női testek, édes sikolyok, Repedezett mennyezet, kábult szipusok. Súlyos lépteimet visszhang kíséri, Vágyait minden parazita kiéli. Lépcsőkorlátra teszem le a kezem, A fokokról még egyszer visszatér tekintetem, Mocskos férgek ünnepelt paradicsomára, Kilépek most már egy hűvösebb, zord világba.
Hűvös fuvallat csapja meg az arcomat, A hidegtől már a fejem is hasogat. A köd és a füst komor esszenciája, Ez a hely a nyomor óperenciája. Roskadó falak és keskeny utcák, Séta közben kerülgetem a hajléktalanok cuccát. Karton papírok és rongyos pokrócok, A város hátán ők is csak koloncok. Az utca végén egy hidat pillantok meg, Egy gyönyörű lány tekintete állított meg. Tüzet kérve szólít meg lágy hangon, Zsebemből kapkodva rántom elő a gyújtóm. Kezemmel védem az éltető lángot, Hamvas bőréhez érve szívem megrándult. Kifújva a füstöt elhint egy köszönömöt, De szeme mélyén látom a fagyos közönyt. Szép, piros az alma, de mit sem ér, Ha férgek mászkálnak belőle kifelé? A szél vezet tovább spontán utamon, Egy lepukkant kocsma vár a túloldalon.
A bejárat kivágódik hangzavar lökte ki, Idejét csak magamfajta szenny tölti itt. Átlépve a küszöböt erőltetett röhögés üdvözölt, A padlón a kiömlött sör hömpölyög. Kopaszodó kocsmáros szinte már nyerítve, Öntötte az újabb köröket a pultnál ülőknek, Irritáló pofáját szívesen beverném egy golfütővel. Kerek arcára kiült a kapzsi mosoly, Leülök a bárszékre és már kiált felém: Hozom! Hozta hát sebesen poros korsóba töltve, Vizezett búzasört amit húzóra ledöntve, Fogyasztok el a székemen ülve, Mellettem fekszik egy ember talán kihűlve. Vállamra nehezedett egy vaskos barna kéz, Lefordulva a székről földre estem én, Földön szilánkok hevertek az arcom mellett, Megszédültem és fejemből vér csörgedezett. Négykézlábra állok és felnézek az emberre, Amikor egy dugóhúzó fúródott a szívembe. Meglendül egy láb és csak védekezni se hagyott, Ez lenne a vég? Talán majd meghalok? Felkacag a kocsma népe, s közben talpra állok, A sör áráért a zsebemben turkálok. Leteszem a pultra, azt a kevéske összeget, Hátat fordítva a kocsmának késsel döfnek le.
Kilöknek a porfészekből a hátamra esve, Nézem a földön fekve a szmogot, várom az estet. Hallom, hogy a járdán kopog egy magassarkú, Fölém hajol a gyönyörű nő, a hamvas arcú. Szívem hevesen verni kezd, mikor ad egy csókot, Tudom, ha lehunyom szemem akkor majd a pokolban lógok!
|