Ez egy nagyon mocsok kulturális beidegződés miatt kérdés csak. Azt tanulja meg az ember, hogy ne menjen oda egy csajhoz ha tetszik neki. Én, ha csak nem találok valami kifogást, (nálam is megesik, de ritka
) azért szólítom meg, mert az a helyes cselekedet. Lényegtelen mi lesz a vége. De valójában ezt akarom. Akkor meg ne terrorizáljanak, mindenféle jött-ment érzések, amik hirtelen feljönnek bennem.
Ez a természetes folyamat ilyenkor, hogy elkezd vele dumálni az ember. Ha valaki nem akarna üríteni, vagy nem akar enni, azt diszfunkcióként kezelik. De ha valaki elnyomja a szaporodási ösztönét (Nyilván nem akar mindenkitől gyereket az ember, de alapvetően erről az ösztönről beszélünk.), akkor azt normálisként kezeli a társadalom. Nem mindig kellemes felülírni ezt a folyamatot.
Amikor először elhatároztam Pesten, hogy kimegyek csajozni és amikor találok egy olyan lányt aki bejön, akkor őszintén elmondom neki, ami eszembe jut. Ez esetben pl., hogy tetszik, akkor 4 órát sétáltam előtte, mielőtt meg mertem tenni. Bátorságot gyűjtöttem és racionálisan lekezeltem a hülye kifogásokat. Négy órát sétáltam komolyan.
Aztán amikor megcsináltam, annyival jobban éreztem magam. De iszonyat félelmetes tud lenni eleinte. Hülye tanult szokások.
