Teljesen egyetértek hgabi-val. Ne vakítson el titeket az, hogy lenézitek Feketeszakállt, mint embert...rohadt erős a csávó. Valaki még írta is a fórumon...hát nemtom, már elég régen, hogy úgy érzi, ő az első olyan ellenfél, aki egyszerűen túl erősre lett csinálva. És van benne valami. Tény, hogy egy sunyi, gerinctelen, ostoba féreg. De attól még el kell ismerni, hogy nem véletlenül lett Yonkou. A múltkori fejezetből azt is megtudtuk, hogy nem csak Fehérbajusz halála miatt lett Yonkou, ez nem működik így, automatikusan. Amikor szétverte Marcoékat, na akkor kezdték el úgy tekinteni. És kérdezem én, hogy mégis mi többet kéne csinálnia ahhoz, hogy ne nézzék le az erejét. Verje le egyedül a tengerészetet, vagy a többi Yonkout?
Ugye.
És az is biztos, hogy Feketeszakáll nagyon fontos karakter. Ne felejtsük el, hogy D, és már csak ez is magában hordozza a potenciálját...és hogy Luffy végső ellenfele (legalábbis a Kalózkirályi címig) ő lesz. Amúgy ez azt is megmutatja, hogy a D-k nem feltétlenül csak a klasszikus minta szerint mehetnek. Én leginkább Dragont érzem kakukktojásnak, Law mellett, legalábbis amit a személyiségéből eddig megismertünk. Szerintem eléggé hasonlítanak egymásra. Kitűztek maguk elé egy célt, amiért az életüket is feláldoznák, de attól még a személyiségük ég és föld, mondjuk Luffyhoz, vagy Garphoz képest.
És nem hiszem, hogy Sabo gyengébb lenne az admirálisoknál. Lehet, hogy végső soron kikapna egy admirálistól, úgy, ahogy végső soron Fehérbajusz legénysége is kikapott tőlük, de ez messze nem ilyen egyértelmű dolog. Összességében Sabo biztos, hogy van olyan erős, mint akármelyik Yonkou főtisztjei.
Amúgy is, úgy néz ki, hogy jelenleg az admirálisoknál csak maguk a Yonkouk erősebbek. Szóval, ha választanom kéne, hogy melyik lesz a nagyobb próba, elérni a Kalózkirályi címet, vagy majd ez után leverni a Tengerészetet...hát nem is kérdés szerintem. (Amúgy most jut eszembe...szerintetek Magellannal mi van jelenleg?
Nincs rá esély, hogy ő legyen az egyik admirális?)
És attól meg nem kell félni, hogy Big Mom nem lesz félelmetesen erős
Nem lehet valaki csak a hadereje miatt Yonkou. De tény, hogy van akiknél igencsak megnyomja a dolgot az, hogy milyen hadereje és területei vannak.
De láthattuk, hogy Shanksnek is vannak olyan emberei, akik nem a fő legénységhez tartoznak. Ugyanúgy, ahogy Rogernek is volt anno.
Igaza volt Bartolomeonak. Nem lehet valaki Kalózkirály 10 emberrel. És pláne nem hívhatja ki utána a világot 10 emberrel.
