Hozzászólások
Naruto-Kun.Hu » Anime / Mangasorozatok » Egyéb anime / manga sorozatok
[Naruto-Kun Projekt] Douluo Dalu animációs sorozat (Tilos a spoiler!)
Peti94
urugro írta:
3. Peti94 írta:
Na most ez működne az emberré változott lélekszörnyeknél is?

Szerintem nekik nincsenek lélek csontjaik aktív használatban, az akkor keletkezik amikor meghalnak, vagyis a "lelkükből" jön létre.
(Nyilván más lélekszörnytől, vagy akár lélekmestertől szerezhet ő/az is.)
Én még azon is csodálkozom, hogy Ah Yin kilökte a magáét, hiszen nem halt meg. (Vagy a Kék-Ezüst fű annyira OP regenerációs képességgel bír, hogy meghalt és mégis túlélte.:hmm)
Ha Ayagiinak engedi az ideje, remélem egyszer leírja, hogy a regény szerint milyen feltételek kellenek egy lélekcsont létrejöttéhez.
Biztos nem olyan egyszerű, ha olyan ritkák.


Végül is igaz lehet, bár én abból indultam ki, hogy amikor emberré változtak nekik is lehet max 6 helyük ahova rakhatnának lélekcsontot.
Az átváltozás után a lélekszörny énjükből megmaradt lélekcsont elfoglalna egy helyet a 6-ból.

De, ha lélekgyűrűt nem kell szerezniük, mert maguk csinálják, akkor az is lehet, hogy nem is tudnának szörnyek megölésével lélekgyűrűt szerezni, és így akkor lélekcsontot sem tudnának elnyelni.

Viszont ha képesek lennének az emberré változott lélekszörnyek elnyelni 6 lélekcsontot (mint az emberek), akkor nekik 7 lenne, mert van egy alap ami a lelkükből fejlődik ki, de ettől még tudják haszni a képességét, mert a lelkük része.

urugro írta:
8. Úgy látom már nem téma, hogy miért nem lehet gyűrűt rakni a második lélekre. Szerintem erre TS és Zhao Wu Ji harca jelentheti a megoldást, mert ott TS benarrálja, hogy Zhao Wu Ji 70-es szint fölött már két gyűrűt is tud aktiválni egyszerre. Ebből arra következtetek, hogy 70 alatt csak 1-et lehet, vagyis teljesen normális, ha valaki 70 alatt 2 gyűrűt akar egyszerre aktiválni és felrobban. Az is érdekelne, hogy hányas szintnél lehet 3-4-5-stb gyűrűt használni egyszerre. Csak nem ez magyarázza a TD szintek közötti különbséget? :hmm(Mert más amúgy nem nagyon.)
Persze lehet, hogy hülyeséget írok, mert eddig én azt hittem, hogy egy lélekcsont gyakorlatilag egy extra gyűrű, de most látszik, hogy nagyot tévedtem, mert ha így lenne, akkor Tang Hu soha nem tudta volna szétütni TS Kék-ezüst füvét (Persze az is igaz, hogy TS is meg tudta legyinteni Zhao Wu Ji arcát, vagyis lehet a Tiszta lélek kalapácsnak olyan képessége alapból, mint Bibi nénjének, vagyis negates enemy defense. Ez magyarázná, hogy egy Tiszta ég klánbeli miért olyan erős, mint egy 10 szinttel magasabb 'átlagos' harci lélekkel bíró lélekmester)


Ez érdekes, ha 70+ os szinten egyszerre két gyűrű képességét lehet aktiválni akkor akár lehetne a TD szintek között különbség, hogy ki-mennyi gyűrűt tud egyszerre aktiválni.
De szerintem nem egyszerre aktiválják a gyűrűket, hanem mondjuk aktivál egy passzív (például erősítő) képességek majd amíg az aktív addig aktivál egy másikat, így lehet egyszerre két vagy több képesség is aktív.

A második is egy érdekes gondolat, akár még lehet is ilyen védelem áttörő passzív képessége a Tiszta Ég Kalapácsnak, bár eddig nem nagyon mondták, hogy lenne, de nem zárom ki, mert ez egy elfogadható és hasznos képesség. ;)
 
Ayagii
Én azt mondanám, hogy akárhányas szinten lehet bármennyi gyűrűt használni. Azonban ez nem könnyű. De a legjobb példa erre a Hét Kincses Üveg Pagoda képességei. Minden gyűrű más attribútumot fokoz, és egyszerre tud több buffot használni.

Valóban maradt ki, ugyan az, amit mondtam, de azt csak kövi rész után írom le, mert nem vagyok benne biztos, hogy nem rakják bele. Azt nem figyeltem meg, hogy valami más is változott volna, tekintve, hogy csak harc volt az előző részben.
 
Severum
Nekem is az a véleményem hogy mindegy hova teszi a lélekcsontot, jó az jobb és bal kézben is.
Mert nekem úgy tűnt eddig hogy a lélekcsont az egy független cucc ami erősíti a lélekerőt(nem hiszem hogy külön van a 2 lelkének lélekereje.) és a fizikai testet, plusz ad egy bónuszt, a koponyacsont lézersugarat, a jobb lábcsont repülést.


"Azt mondta, hogy le fogja rombolni az egész Gyojin-szigetet, mert nincs elég cukorkátok!

Hülye! Bár ha húsról lenne szó, megérteném"
 
nago
Egyébként érdekes, hogy a tiszta ég klán mennyire arrogáns. És szerintem pont ezért simán vesztenének a lélek csarnokkal szembe... azért egy 64s szintű erő típusú lélek császárnak tudnia kellene, hogy a gyengéje a kontroll típusú.... és úgy megy neki, mint birka a falnak :$

Ayagii: amire gondolsza az nem az elme osztó irányítás? Kis hősünk megint előnyben van.... hogy tudja Nagymester, hogy mi kell neki :D
 
goku5
Hát azért abszolút nem mindegy hogy jobb vagy bal az a lélekcsont. Lábon vagy karon. TS esetében nagyon is fontos. És nem véletlenül nevezik Pl jobb láb lélekcsontnak! Azért mert csak a jobb lábra lehet tenni a balra nem. Ezek nem felcserélhetők. Ezért is fontos mit is akar elnyelni. Nehogy később jobb csont helyét foglalja el most egy rosszabb.
Amúgy ezek a lélekcsontok is hasonlíthatók egy gyűrűhöz. Erősebbé teszik a tulajukat és adnak neki egy képességet. Csak ezek fejlődése a különbség.
 
Severum
Van hozzá illő és van ami nem illik hozzá, de alapvetően ha egy lelked van az köthető a jobb kezedhez? szerintem nem, nincs külön jobb vagy bal lelked, meg ha egy lelked van akkor is használod hozzá a bal és jobb kezedet is. Ezen miért változtatna az hogy 2 lelked van.
Szerintem inkább arra kell figyelnie hogy olyan csontjai legyenek amik illenek mindkettő lelkéhez, azt hogy melyik kezébe teszi az már nem.


"Azt mondta, hogy le fogja rombolni az egész Gyojin-szigetet, mert nincs elég cukorkátok!

Hülye! Bár ha húsról lenne szó, megérteném"
 
Pwent
Egyébként érdekes, hogy a tiszta ég klán mennyire arrogáns. És szerintem pont ezért simán vesztenének a lélek csarnokkal szembe... azért egy 64s szintű erő típusú lélek császárnak tudnia kellene, hogy a gyengéje a kontroll típusú.... és úgy megy neki, mint birka a falnak :$


Nem hinném, hogy ez arrogancia, bár egy kicsit talán még is. De valójában mit is tehetett volna? Az erő tipusú lélekmestereknek menni kell darálni, nem nagyon van más lehetősége. Amikor még ment a nagy verseny és az egyszemélyes küzdelmek voltak, ott Tai Long is lepattant a botanikus lányról, de mi mást tehetett volna? Semmit. Mész és darálsz és vagy bejön vagy elbuksz.

És gondolj bele, ha a klán 30-40 tagja 500-1000 kg-os kalapácsokkal + képességekkel rohan előre, az elég félelmetes és elsöprő lehet. Szóval úgy gondolom, hogy nem olyan gyenge a Tiszta Ég Klán, ahogy sokan hiszik őket. TH egyedül is mekkora felfordulást okozott a pápai palotánál, ezt azért ne felejtsük el.
 
Ayagii
nago írta:
Ayagii: amire gondolsza az nem az elme osztó irányítás? Kis hősünk megint előnyben van.... hogy tudja Nagymester, hogy mi kell neki :D

Nem. Az elmeosztó irányítás az más. Alapjáraton a Hét Kincses Üveg Pagoda használói több képességet tudnak használni egyszerre. Az elmeosztó irányítás az arra van, hogy ne kelljen mindenkire ugyan azokat a fokozásokat felrakni, hanem külön emberekre csak a nekik passzoló fokozásokat kelljen. Pl. Dai Mubainak erő kell nem gyorsaság, mert erő típusú. Ugyan így Zhuqingnek gyorsaság kell, nem pedig erő, mert ő gyorsaság típusú. Ha nincs elmeosztó irányítás, akkor pedig Dai Mubaira és Zhuqingre IS rápakolja az erő fokozást és a gyorsaság fokozást IS.
 
Peti94
Amúgy szerintetek mennyi rész lesz még mire tisztogatásba kezd a Lélekcsarnok és elkezdődik a "háború"?
Vagy már most is folyik a klánok kiirtása, csak nekünk nem mutatják?

Mostanra már biztosan letelt az 5 év, ennyi idő alatt már mindenki megerősödhetett, a klánok tagjai, a többi iskola összes tanulója és tanárai stb.
Elég sok szövetségest gyűjtött össze San az évek során, közülük biztosan lesznek olyanok akik a Lélekcsarnok ellen fordulnának, ha kitörne egy "háború".
---
Azért most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy a többiek mennyit fejlődtek (főleg Oskar), de az is érdekeslehet, hogy a Nagymesternek sikerült-e elérnie a 40-es szintet és, hogy fejlődött-e és milyen irányba Luo San Pao ;)
Ugye azt tudjuk, hogy San elég sokat fejlődött és a kinézete is rendesen megváltozott, lehet, hogy a többiek elsőre rá sem ismernek majd :P
 
bszebi
Véleményem szerint kb még egy jó 20 rész mire megtámad valakit a lélekcsarnok( mert ez még biztos eltart pár fejezetig,utána meg szerintem előszőr X.W. próbálják majd elkapni,és utána jön a háborus story vonal...
Többik is ott leszenk T.S fejletségi szintje körül.egy olyan 5-10 lemaradva,de szerintem mindenki a 55-60 as körül lesz mire találkoznak.
 
Peti94
Az események felgyorsítása érdekében és, hogy bonyolítsák a történetet, még azt is eltudnám képzelni, hogy egyszerre történnek majd az események (XW és a Klánok megtámadása) és, így San-nak választania kell majd, hogy Xiao Wu-t védi vagy segít a klánoknak.

A Lélekcsarnok még akkor is fenyegetést jelent, ha csak kisebb csapatokban vannak, így egyszerre megtámadhatnának minden klánt, és ezért a klánok nem tudnának segítséget nyújtani a többieknek, mert a saját embereiket kell megvédeniük.
 
goku5
Peti94 Ha jól sejtem te is megnézted a 126. rész előzetesét!?
Hát az az 5 év biztos eltelt.
Szerintem elsőnek XW megtámadását fogják mutatni. Majd csak azután jön a háború. Na meg még lesz pár rész felvezetőnek. Szóval én is kb 20 részt jósolok. ha nem jön egyszerre a kettő. Mivel volt akit XW után küldjön, a pápa meg maga mondta hogy intézi a támadást. (személyesen is részt vesz) De legalább megtudjuk már mik is a harci lelkei. És csak 1 hónapot mondott. Csak letelik már az.
Nem lennék meglepve ha elsőnek csak a 7 szintes üvegpagodát támadnák meg. Legalábbis az első jelentős célpontnak.
De amúgy én főleg a legelején még nem úgy képzelem hogy grandiózus nagy csaták lesznek. (tömeges harc hanem kisebb egyéni csaták.)

Amúgy van egy olyan érzésem, hogy a mostani harc után TS eléri a 60 szintet. Az hogy milyen szörnyet ejt el az jó kérdés. Ha tényleg kell ölnie. Na meg milyen idős is lesz? De a többiek biztos nem érték még el a 60 szintet. Lehet mészárló városban lelassult a növekedése de mostanra már jócskán megugrott. Mintha pár hónap (1 év) alatt vagy 5 szintet nőt volna. Pláne az anyja lélekcsontja elnyelése után.
Amúgy ha a többiek kb olyan jók mint TH akinek 5 év kellet elérni a 60 szintet. Akkor még ők max 55 körül járhatnak. Mivel kb 5 év telt el a torna óta. Abból kellet 2 év az 50-hez. Ás most az apja 4 éves elvárását is kb 3 év alatt teljesítette.

Amúgy olyan sok erős szövetséges csak nincs. Max jövőbeni. Mert sokan inkább ellenségnek tekintik. meg a korosztálya jócskán lelehet maradva. Hogy szánjalak azok szembe 60 szint feletti lélekcsarnokosokkal? Főleg mondjuk egy LD-val is akár?
 
Peti94
Végül is a 20 rész még reális is lehet.
Most kell még 2-3 rész, hogy San elfogadtassa magát a klánnal.
Aztán újabb 2-3 rész a klán megismerésére és a fennmaradó problémák megoldására (pl lélekcsontok elosztása)
Majd miután eléri a 60. szintet, megint kell 2-3 rész a lélekszörny vadászatra.
Ezután 4-5 rész, hogy megkeresse Xiao Wu-t, és esetleg visszamennek a Shrek akadémiára.
Ha visszatérnek akkor 5-6 rész mire mindenki elmeséli, hogy mi történt vele az elmúlt 5 évben, talán egy kis edzés is belefér, hogy megmutassák a képességeiket.
Ezután jöhet a Lélekcsarnok támadása.

Ha a Lélekcsarnok kisebb csapatokat küld, hogy egyszerre támadják meg a klánokat, akkor a klánoknak a létszámfőlényük miatt lenne esélyük és nem kellene 1v1-ben megküzdeniük az erős ellenfelekkel.
Ha összefognak akkor hatékonyabbak és erősebbek, mint külön-külön. ;)
 
goku5
Peti94 Szóval nem láttad!? Ajánlom nézd meg aztán majd meglátod!

Korábban mondva volt hogy a LCS ereje nagyobb mint a 2 birodalomé. Szóval azért vannak ott és igen erősek. De én úgy képzelem hogy kezdetben nem feltűnően klánok embereit kisebb csoportokat támadnak meg és semmisítenek meg. Meggyengítik őket mielőtt azok észrevennék mi van és összefognának. El ne feledjük, elvileg a 7 nagy klánból a gyengébb 4 klán elvileg a LCS-ot támogatja. Ki tudja megtámadná-e azonnal az eddigi szövetségeseket vagy inkább kihasználnák őket majd azután csapnának le rá!?

Amúgy az előző részre visszatérve nem volt érdekes hogy mindenki azon volt hogy 59 szintű és van gyilkos isten aurája!? Ezek mind fontosak de nem is esett le senkinek hogy TS 4. gyűrűje is fekete!? Pedig ez igencsak fel szokott tűnni és meg is jegyzik! Tényleg igen fontos ez azért. Meg hogy szemét a kék ezüst fű! Azon meg senki hogy fejlődhetett az is olyan szintűre? Milyen ereje is lehet.
 
Chakra
Pontosan. Nekem is beugrott, hogy a 4. fekete gyűrűn senki sem csodálkozik, pedig még senkit sem láttunk, akinek a 4. gyűrűje már fekete.

125. rész

A bunyóhoz túl sok hozzáfűzni való nincs. Nyilvánvaló, hogy erővel nem győzhet le egy vént. Főleg miután bevillant a 9 gyűrű (Titulus Douluo). :D Ez túlélésre ment.
A többi szövegelés pedig magáért beszél.

És az előzetesben végre feltűnnek, akiket már olyan régen vártunk. *.*



naruto-kun.hu/images/avatars/csoportkep_220fejezet_6-7oldal_-_retegek_egyesitve.png
 
https://naruto-kun.hu/
Ugrás a fórumra: