Köszönöm! 
One Piece manga
Gaban az előző fejezetben:
"Szedd már össze magad, Szalmakalapos! Csalódtam benned! Egy öregembernek kell megvédenie téged! Nem hagyhatod, hogy megöljenek, meg kell védened a barátaidat, a legénységedet. Ha képtelen vagy erre, akkor inkább húzz haza!"
Gaban most:
"Tudod mit, fogd a legénységedet, és húzzatok el a szigetről. Nem lehet legyőzni, nincs esélyünk."
Nem mintha ezzel azt állítanám, hogy Gaban rosszul méri fel a helyzetüket, de ettől még rohadt komikus. 
Egyébként nem érzem indokoltnak, hogy ennyire meghátráljon. Egy egész szép párbajt lenyomott Imuval, meg is sebezte többször, majd földre is küldte. Sőt, rögtön ezután Imu egy erősebb formára váltott, ezzel is igazolva Gaban erejét. Messze jobban teljesített, mint Loki és Luffy együttvéve. Mindezt úgy vitte véghez, hogy korábban már súlyosan megsérült.
Loki valamennyire képes volt feltartóztatni, ráadásul őt még a történetív elején eléggé szétverte Gunko és Shamrock, de egyértelmű volt, hogy egyedül esélye sincs Imu ellen. Luffy szanaszét lett alázva, ezt nem lehet szépíteni. Még arra is utalt, hogy ha visszaváltozna Gear 5-ből, bele is halna a sérüléseibe.
Nem valami következetes az egész helyzet, finoman fogalmazva, és itt főleg a karakterek közötti erőviszonyokra gondolok. Valószínűleg ennek leginkább az az oka, hogy Imu ereje egy olyan magas szintet üt meg, amit eddig nem láttunk, pedig volt itt már harc az Admirálisok, a Yonkou és a Gorosei ellen is. Ezt pedig nem igazán tudja helyén kezelni Oda. Már Kaidou és Big Mom esetében sem tudta, viszont itt még rátett egy lapáttal. Sok lapáttal, ami azt illeti.
Most éppen azt kell látnunk, ahogyan az óriás Hajrudin észrevétlenül pofán veri, és kilométerekre elrepíti. Nyilván nem sok haszna volt a támadásának, de Zorónak és Sanjinak még erre sem volt esélyük.
A God Valley-i visszaemlékezésben Big Mom, Kaidou, Fehérbajusz, Xebec, Roger és Garp közös támadása hatástalan volt, majd Xebecet ezután pillanatok alatt a démonjává változtatja. A fekete, sziluettszerű formájában sebezhetetlenebb, mint a valódi, emberi formájában? Talán. Mindenesetre, ha nagyon azt akarná, akkor Lokin és Luffyn kívül akár mindenkit átváltoztathatna a Domi Reversivel, kezdve Gabannal. Nem látok semmilyen akadályt előtte.
Olyan széleskörű repertoárral rendelkezik a fegyverek terén, hogy bennem utólag mindent megkérdőjelez, amit a kardokról, a kardforgatásról és a kardforgatókról eddig tudni lehetett, illetve amit Oda sugallni akart róluk, pedig eddig is megkérdőjeleztem ezzel kapcsolatban sok mindent.
Killingham és Sommers is akkorát ugrottak erőben neki köszönhetően, hogy a múltbeli gyenge teljesítményük ellenére most már valódi kihívást jelentenek Sanjinak és Zorónak.
Máskülönben Gaban pont az utolsó ember, akinek Luffynak arról kéne papolnia, hogy "ne szálljon el magától". Ha visszagondolunk arra, ahogy kezelte a Szent Lovagokkal kialakult helyzetet, nemcsak hogy nem szabadította ki a Szalmakalaposokat, akik ezen a ponton már simán segíthettek volna neki, hiszen megbízik bennük, de azt is előre tudta, hogy Colont és a többi gyereket túszként tartják fogva.
Magyarán, minden adott volt ahhoz, hogy segítséget kérjen, és ez teljesen életképes opció lett volna számára. Ehelyett úgy döntött, hogy mindenféle terv nélkül egyszerűen nekiront az egésznek, mert nyilván azt gondolta, hogy ez neki simán menni fog. Aztán persze meglepődik, amikor a saját fiát használják túszként ellene, annak ellenére, hogy már előre tudta, hogy Colon fogságban van. Végül pedig egyetlen támadással elintézik, mert úgy döntött, hogy terv nélkül, ész nélkül rohan bele a veszélybe. Nem tudom komolyan venni, amikor Gaban Luffyt kioktatja. 
Azt sejtettem, hogy Imu a "világ-uraként" borzasztó erős, de, hogy ennyire??
Még a Yonkouknál is sokkal erősebb, tulajdonképpen alázta Nikát, ami felfoghatatlan teljesítmény.
Nagyon tetszik eddig Elbaf, véleményem szerint hozza a színvonalat továbbra is a manga.
Annyira azért nem felfoghatatlan. Imu már tisztában volt azzal, mire képes a Nika gyümölcs, tekintve, hogy a múltban már megütközött Joy Boy-jal. El is mondja, hogy Luffy jelenleg sokkal gyengébb, mint Joy Boy volt 800 évvel ezelőtt. Ezzel szemben Luffy most találkozik vele először, tehát mindenképpen hátránnyal indult. Számítani lehetett arra, hogy egyszer ennek is eljön az ideje, a problémás része inkább az, hogy hogyan történt.
Egyszerre érzem méltatlannak, ugyanakkor érthetőnek is, hogy ilyen könnyen le lett gyalulva. Méltatlannak annak fényében, hogy kiket győzött már le eddig, milyen titulust képvisel, illetve hogy még az öreg Gaban is jobban teljesített nála, de még a szarrá vert Loki is. Érthetőnek pedig azért, mert még most sem tudja leküzdeni a Gear 5 hátulütőit. Gondolok itt elsősorban a nem túl konzisztens, viszont gyakran előforduló kifulladására, illetve főleg arra, hogy már Kaidou, Kizaru és a Gorosei ellen sem mutatkozott érinthetetlennek és abszolút fölényben lévőnek, ahogy azt amúgy sokan szeretik beállítani.
Kaidou az egész harc során nem maradt alul vele szemben. A Bajrang Gun, ami kétségkívül Luffy legerősebb támadása ebben a formában, több fejezetnyi szenvedés után talált be nála. Szerintem még most sem tudná egyedül legyőzni őt, ha mindketten tisztán, 100%-os állapotban esnek egymásnak.
Kizaru, miután meggyalázta a Snake-Mant, láthatóan problémát okozott neki a Gear 5, de közben nem is kizárólag Luffyra fókuszált, mégis több támadását is elkerülte, és csak hajszálon múlott, hogy kinyírja Vegapunkékat. A mentális és érzelmi krízisről nem is beszélve, amin átesett, automatikusan visszafogva az erejét. Összességében mindkét fél játszadozott egymással, jóformán csak kergették egymást.
A Goroseit meg hiába tüzelte, szinte azonnal regenerálódtak. Lucci volt az egyetlen eddig, aki ellen dimenziókkal erősebbnek látszott.
Hát szerintem sem annyira elképesztően erős Luffy Gear 5-ös formája, de legalább annyira nevetséges. Legalábbis számomra. Tapsi hapsi szintű harcos lett Luffy, ami a looney toons-hoz szórakoztató, de a One Piece-hez szerintem gyenge.
Amit meg én még nem értek az Hajrudin. Hajrudin Desserossan egy ütésből kikapott Luffy ellen, aztán nagy nehezen legyőzte Machvise, aztán most meg Elbafon hirtelen olyan erős lesz, hogy elüti Imu-t, és még Imu támadásától is ő védi meg Luffyékat? Na mindegy.
| Ugrás a fórumra: |