Sanji
Hozzászólások: 71
Zseniális teknős tanítványa
Nem borult fel. Nem véletlenül Sanjit harcoltatja Queen ellen Oda, Jinbeet pedig egy repülő hatos tag ellen. A qyojin szigeten is nem véletlenül Sanjival volt közös ellenfele Jinbeenek. Akkor volt nagyjából Sanji szintjén, és nem véletlenül nem ott csatlakozott még, mert borultak volna kicsit az erőviszonyok, azóta viszont Sanji erősödött, kapott egy power upot is. Nem véletlenül Zorot és Sanjit hívja a manga a kalózkirály két szárnyának. Ők ketten a legerősebb emberei. Konkrétan MINDEN arra utal a mangában, hogy maradt a monster trio, sosem értettem, hogy Jinbee miért akkora szám. Shichibukai volt. Semmit nem jelent, Kroki is az volt. Az erőviszonyokat is elhintette Oda korábban, konkrétan Enies Lobbynál, amikor számadatokat kaptunk egy bizonyos mértékegységgel az ellenfelekről. Itt az arányok számítottak, és nem véletlenül közölte ezt velünk Oda. Nem azért, hogy ennyire képben legyünk a CP9-ról, hanem, hogy azt figyelembe véve, hogy a szalmakalaposok ott kikkel harcoltak, képet kaptunk a csapaton belüli erőviszonyok arányairól. Ebből kiderül, hogy Luffy TORONYMAGASAN a legerősebb(mondjuk ez nem is volt kérdés, de mikor olyanokat olvasok, hogy Zoro erősebb, mint Luffy, akkor nem tudom, hogy azok, akik ezeket írják, azok mit néztek, de hogy nem a One Piecet, az is biztos). Zoro jóval alatta követi őt, és Sanji éppen, hogy csak egy hangyalábnyival van Zoro alatt, de eddig azt hittem, hogy ez is nyilvánvaló, hiszen tud annyit, hogy rivalizálhasson Zoroval, de ez is olyan világos, mint a Nap, legalábbis annak, aki követi a sorozatot. Mindezek ellenére, amik sziklaszilárt TÉNYEK, valahogy az ÖSSZES karaktert, akiben nem biztosak, Zoro és Sanji közé lőnek be...(hogy mi?!) A legszűkebb helyre raknak mindenkit. Azt aláírom, hogy Sanjit nemigen láttuk villogni az időugrás óta, de ez is csak a látszat. Menjünk sorban. Gyojin szigeten ugye Jinbeevel közös ellenfele volt, Wadatsumi, aki ugye óriás ráadásul. Könnyűszerrel elintézték. Punk hazardon ugye nagyon nem harcoltak, Sanji, akinél ki volt emelve, hogy nagyon rossz állapotban van a teste, miután visszakerült mindenki a saját testébe. Ennek ellenére tartotta magát Vergo ellen, aki Doffy legerősebb embere volt, egy olyan karakter, akihez Law ÉS Smoker kellett, hogy legyőzzék. Oké, megsérült Sanji, az lett volna a csoda, ha ott, olyan állapotban, egy ilyen ellenfél ellen nem sérül meg. Ezzel szemben Zoronak egy vágása volt Monet ellen. Epic volt az is, de ne írjuk már ezt az arcot Sanji leépülésének a számlájára. Aztán Dressrosa. Doflamingo ellen kikapott Sanji, ami nyilvánvaló, mert Luffy sem tudta egyedül legyőzni. Doflamingo fenntartotta a kalitkát, gyógyította folyamatosan magát, és még így sem tudta Luffy egyedül legyőzni. Sanji pedig még a képességéről sem tudott, mégis megjegyezte Doffy, hogy egy erős alak. Zoro sem nagyon tudott mit kezdeni Fujitora ellen, de őt meg elismerte Fujitora, hogy erős. Zoro legyőzte Picat. Szuper harc volt, elismerem. Neki is harcolnia kellett valaki óriással, Sanjinál ez megvolt korábban. Nyilván Wadatsumi jóval gyengébb volt, de Sanji nem is izzadt bele. Aztán jött Whole cake. Off screen legyőzte Yonjit, akin volt rohamruha, Sanjin viszont nem volt. Az apja ellen is azért kapott ki, mert az apja által maga elé parancsolt katonákat nem akarta megtámadni, hiába, a kedvessége. Aztán, amit közölt velünk az arc Sanji erejével kapcsolatban, hogy pokoli gyors, és nagyon erős a megfigyelő hakija, még Katakurit is meglepte. 1 v 1 harcot nem kapott, de így is voltak megmozdulásai, amik erősen a javára írhatók, mindemellett megkapta a rohamruhát is, ami még tovább növelte az így is pokoli gyors Sanjit. Wanon pedig ami apróbb harcai voltak, azokban remekelt, tartja magát, és MOST fogja megmutatni az IGAZI erejét Queen ellen. Zoro pedig King ellen, mint Luffy két LEGERŐSEBB embere, már a sorozat eleje óta. Marcoval sem véletlenül mondatta azt Oda, hogy "Ideje, hogy a sztárok színpadra lépjenek!", és még egyszer mondom, nem véletlenül nevezi a manga őket úgy, hogy a két szárny!