Naruto-Kun Fórum

Fairy Tail => Fairy Tail Anime, mozik, OVÁ-k, speciálok => A témát indította: Chakra - 10 ápr 20, 21:22:01



Cím: Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 10 ápr 20, 21:22:01
A Fairy Tail anime éppen aktuális részének kitárgyalása.

A spoiler szigorúan tilos! 1-2 hét írási jog megvonás vagy kitiltás jár érte.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: csimmbi - 10 ápr 20, 22:21:20
Üdv mindenkinek!
Még új vagyok de úgy éreztem ide írnom kell  :P
Nagyon megfogott ez az anime, előtte a mangáról nem is halottam de most hogy elkezdtétek fordítani 'szerelmes' lettem belé egyszerűen    :D
A témája szerintem nagyon jó, a szereplők nagyon elletek találva és ahoyg halad egyre előre láthatóan egyre kidolgozottabbak és egyre többet tudunk meg a múltjukról is :D
Na de sok a rizsa unalmas gondolom olvasni is éppen aktuális rész (026) :

Nagyon odavágott, hogy Erza egyetlen csapással eltudta intézni az Elemi Négyes legerősebb tagját... És mikor  Natsu-ban feléledt ez a "szunnyadó erő" hát az odavágott ... mondjuk kíváncsi vagyok lesz-e ennek az erőnek valami múltbéli story-ja... meg már a Natsu Vs. Gazille küzdelmet is nagyon várom izgalmasnak igérkezik :P

Na de többet nem is írok ez így elsőre rengeteg volt, remélem nem haragszik rám senki :P



Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: hali - 10 ápr 21, 18:08:29
egyáltalán nem volt rengeteg,első hsz-nek perfekt.:DD
de am énis várom a natsu vs gazille harcot,komoly lesz.:D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Stance - 10 ápr 22, 16:56:17
Mostanába fáradt óráimat anime bámulással töltöm ki. Nem volt épp aktuális sorozatom, így míg suliba voltam volt szerencsém letölteni e csodás animét.

Első rész:

A csodáson belül mit is értek... szép rajzolás, kedvelhető karakterek, félig-meddig jól kezdődik a történet, kajak effektek. Csak egy valami hiányzott belőle, amit remélem pótolnak a későbbiekben. A komolyság. Repül a hős, aki jön megmenteni a leányzót. A néző mondja, hogy "végre akció, eddig erre vártam". Nagyon jó jelenethez illő háttérzene, a belépő Rambóhoz képest semmi. Komoly kép, aztán hirtelen tengeri beteg lett a szuperhős, zene stop és "ikszdé" fejet vág. De kiborultam -.-''


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 ápr 22, 21:11:00
Lesz még elég sok "Rambós belépő". ;)
Amúgy meg mindenkinek van gyenge pontja. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: csimmbi - 10 ápr 23, 11:20:12
Hát igen az elején ez valahogy nekem sem tetszett... de egy két rész és ahhhhhw  :P
Megfognak 'emberesedni' a karakterek hidd el..éshát igen kb minden második részre jut egy 'Rambós belépő' :P
 
De amugy ha megnézed  szinte minden anime így indul..mármint úgy értem hogy a szereplők nevetségesek és erősen elgondolkozol rajta nézd-e egyáltalán vagy kapcsold ki xD Talán csak 1 oylan animét ismerek ami nem így indult az pedig a Death Note...ott elég komoylan kezdődik :P Meg mondjuk a D.M.C. is elég komoly..nade ezek már egy másik topicba tartoznak :P


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Kaihaku R. Kumori - 10 ápr 23, 12:01:16
Nem egészen értem mi a bajotok az elejével. Szerintem Natsu már a legelején is szép erőt képvisel, az meg, hogy tengeri beteg, meg hülyéskedik, a személyiségéből fakad. Nem lesz olyan, hogy kevésbé nevetséges, sőt, tengeri beteg is sokszor lesz még, és általában a legváratlanabb pillanatokban. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 ápr 23, 12:10:29
Nekem már az anime legelső része is tetszett, már ott látszott hogy sikerült jól adoptálni a mangát és hozni fogja azt az anime amit elvárnak tőle a fanok :) Habár nyílván más úgy nézni hogy előtte "kiolvastad" a mangát, mint úgy hogy egyből animével kezd az ember.

Az új op és ending páros nekem nagyon bejön, eddigi kedvenceim.
Endingbe kicsit féltem hogy nem rakják be azt akit nagyon vártam oda, de aztán a legváratlanabb pillanatba mégis csak felbukkant, nagyon szép ending :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 ápr 23, 16:31:02
Nekem csak 1 gondom van az új, 3. openinggel. Hogy full spoiler az egész. Minden jó, várható jelenetet/eseményt lelőnek benne. :( Így aki kicsit is jobban figyeli a képeket...

Ami pedig az anime elejét illeti, hát igen, kissé komolytalan, de főleg azért, mert pár "durvább" jelenetet kihagytak belőle, ami a mangában benne volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: csimmbi - 10 ápr 23, 23:30:14
Sajnos én azokról nem tudok nem ismerem a mangát de ha vége az animének ígérem elolvasom :P:D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: hali - 10 ápr 26, 18:45:09
ami engem nagyon idegesit az a macska[happy].>.<
Az elején még tetszett,h 'Aye' meg minden,de mostmár kezd nagyon idegesitő lenni.:\
legalábbis nekem. > .<


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Train - 10 ápr 26, 22:43:50
Nem tudom én imádom Happyt szerintem hatalmas figura :D. A mostani rész nekem tetszett. bár mangában már rég olvastam, de így animében visszanézni tök jó volt, és szerintem jól visszaadta a mangát.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Nexus - 10 ápr 27, 19:57:42
Ez a rész nagyon adta.
És bár sokszor megy ugyanaz a zene viszont itt-sopk más animeval ellentétben- nagyon jól időzítik.
Az a visszaemlékezés aranyos volt.
Hát a végén ahogy rávert Gazille-ra:D
Jövőhéten pedig a mester alkot Makarov:D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: csimmbi - 10 ápr 29, 05:22:33
Tényleg komoly volt ez a rész, bár a Lóruhás ürge kissé nevetséges volt, de belefért :D
Jó volt a sárkányok harca várom nagyon a folytatást...és hát igen kövi részben jön Makarov
megvédeni a "gyerekeit" , az is komoly lessz majd mikor a 2 Céh mester összecsap :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 ápr 29, 20:28:41
Moderátor:
A spoiler még mindig tilos az anime témájában. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Nico - 10 máj 01, 17:44:38
Hy^^
Valaki megtudja mondani,hogy mikor lesz a Fairy Tail-nek következő része?:D
Előre is kösszi^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Noobi - 10 máj 01, 18:12:48
Hétfő esténként szokott fent lenni az oldalon.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Gery0704 - 10 máj 03, 13:37:46
Nem tudjátok torrenten mikor lesz 15 utáni részek?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Nexus - 10 máj 04, 11:24:41
Ez igazán jó rész volt.
Nem tudom melyik csapat csinálja a rajzolást, de ha ilyen szinten maradna annak nagyon örülnék.
Makarov mester nagyot alkotott, és ami a legjobb sok animével elentétben itt legalább lehet látni a szint különbséget, nem csak a céhmester és tanítványai hanem Makarov és Jose között is.
Azzal az egy mágiával, igaz  egy legendás és nagy erejű volt Fairy Law simán bezúzta Josét.
Most jön pár nyugodt rész aztán egy újabb jó harc veszi kezdetét.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 máj 05, 12:07:37
Hát... Nekem meg ennek a résznek a rajzolása volt kicsit furcsa. ^^" Nem azt mondom, hogy nem volt jó, csak nekem ez a fajta nem tetszik annyira. Kicsit furcsák a fejek. ^^" :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 máj 05, 12:21:30
Nekem tetszett ez a rész, főleg a harcok.
Eleinte nekem kicsit sok volt a harcokban az a megoldás hogy állóképekből összetszik, jó ha van benne egy-kettő de nekem már túl sok volt hogy egy harcot állóképekkel mutatnak be szinte teljesen.
Itt viszont zúztak rendesen, szent mágusok egymás között :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: naru-kun - 10 máj 08, 12:15:54
Helo

Nemtudja valak a Fairy Tail maygar forditásban mit jelent?
Elöre is kösz:D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 máj 08, 14:01:36
Nos a Fairy az tündér, a Tail pedig farok...jó kis cím ugyanis kiejtésre azt is hihetné az ember hogy tündérmesét jelent :D

Visszatérve az opra sztem nincs benne sokminden ami spoiler lenne, csuklyás barátunkból a mangában is ugyanennyi látszott, csak itt ugyebár a hajszín nem értelmezhető szabadon a sötét hajszínek kategórián belül...de bénán fogalmazok :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: asthi - 10 máj 08, 21:39:04
Nah most értem be az animét. nagyon jóóó :D :D :D :D Isszonyatosan jó harcok voltak ezekben az utobbi részekben.
Nem tom OP. kapcsolatosan én nem érzek spoilert, mivel azt  tetovált arcút már láttuk és én mivel nem olvastam a amangát nem látok az OP harc mögé. Szóval nem spoileres.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: csimmbi - 10 máj 10, 05:50:06
Valóban jóó volt a mostani rész (ami még jobb kibirtam h csak most nézzem meg és este már jön is a kövi :D)
Én nem követem a mangát és mikor lezúzták az öreget már megijedtem, hogy ennyire gyenge (?!) de a mostani rész után hát mit ne mondjak kitett magáért :D És hát igen sok más történettel ellentétben itt látszanak a szintkülönbségek, viszont a karakterek érezhetően fejlődnek min d erő tekintetében mind pedig "mentális" téren szóval idáig nagyon jóó a story remélem ilyen is marad :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 jún 09, 00:09:58
Tetszett ez a rész, annak pedig kifejezetten örültem hogy a kis Gerard nem olyan kislányos hangot kapott mint például a kis Natsu :D
A rabszolgasziget hangulatát is nagyon jól eltalálták a készítők, a zene, és a kamera szögei sztem nagyon jól visszaadták hogy milyen rossz egy hely volt az.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: asthi - 10 jún 10, 06:35:31
Nekem is tetszett az új rész. Erza múltja nagyon érdekel, bár mostmár nem igazán értem a Gerardot h. ő most ki és mit csinál de gondolom később majd összeáll a akép.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 jún 22, 01:06:45
Egy ideje nem néztem Fairy Tail animét, elég volt a manga is.
De most megnéztem a 34. részt és... majdnem azt mondom, hogy kár volt.

Először is, a Mennyország tornya úgy néz ki, mintha egy rakás ócskavasat hajigáltak volna össze. A mangában legalább egy normális kőtorony volt. Ami persze... de nem akarok spoilerezni. ^^

A másik pedig, hogy minek kellett leleplezni Gérard arcát? Az ikertestvéres szöveg korai bedobásával is igencsak melléfogtak. Aki olvassa a mangát, az tudja miért.

Ráadásul ebben a részben 20:50-kor látható valami érdekes Rob nagypapi hátán. Ez is túl korai még. Aki olvassa a mangát, az szintén tudja miért.

Oké, a Fairy Tail sosem lesz egy Naruto vagy One Piece népszerűségű manga. De a készítők magukhoz kaphatnának, mert nem muszáj minden mangából animét csinálni, főleg ha nem képesek rendesen megcsinálni. ^^

Másik két nagy szívfájdalmam már az anime kezdete óta:
1.) A varázskörök. Minek? Az Abyss Break-nél vagy az Aetherionnál megértem, hiszen azoknál a mangában is volt. De hogy minden kis csipp-csupp cuccnál...
2.) Ez tulajdonképpen az első folytatása: A Mágiatanács az animében miért egy nyamvadt varázskörön álldogál egy toronyban a nagy semmi felett...? Nem lett volna jobb, a mangához hasonlóan, ha a szokásos kerek asztaluk körül üldögéltek volna? Akkor még az asztalt is verhetnék néha. :D

Szerencsére a sárkánytojásos részt normálisan csinálták meg. Kivéve azt, hogy túl koránra tették az animében és leleplezték vele a MiraJane, Elfman és Lisana közötti rokoni kapcsolatot.
De azért egy "előnye" volt. Amikor Elfman a Mágikus Óriás belsejében MiraJane-t keresi és az Elemi Négyes Sol-ja elkezdi szívatni, akkor a Lisanás "trükkök" nagyon ütöttek. o.O Az ott meglepően komoly lett... o.O ...még ha a nagy része filler is volt.
Az viszont nagyon LOL, amikor Sol lelke el akar szállni, a démon Elfman elkapja és visszagyömöszöli a testébe... ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Dancsa - 10 jún 22, 01:22:35
A varázskörök engem is idegesítenek, de van ami jobban.  Erza ex-quipjénél, Lucy kapunyitásainál ezek a hosszú bejátszások... bwáh... (bár még csak a 10-11. résznél tartok...  De minek az a husszú lecserélés? nagyon mahou-shoujo-s...
Egyébként  is a manga alapján nem csak körvanalait kéne akkor látni ErzánakXD  Ha az volt a cél, hogy ne lássunk semmit, azt meg lehetett volna oldani úgy, mint a naruban... füsttelXD  Ezeket leszámítva nagyjából tetszik az anime, a manga kicsitt jobban.
Az fáj az animében, hogy szerintem alacsonyabb korcsoportúvá tették az animét a mangával szemben... nagyobb nézőközönség-->több lé


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 jún 22, 12:30:17
Nekem az animében a harcok azok amik a szívfájdalmam okozzák.
Most így visszaemlékezve egyedül a Natsu vs Gazille tetszett, más nem ugrik be ami bejött volna.

Ebbe a részben is, mikor leütik az őröket, összerakják pár félig-meddig állóképből, meg Juvia támadásánál pálcikaemberek repkedtek o.O Pedig mikor körbevették őket az őrök, az még elég  jól mutatott.

Gérard leleplezése pedig tényleg rossz húzás volt, a mangában ezen a ponton én totál össze voltam zavarodva hogy akkor most mi van, Siegrain ott a tanácsba de az a csávó meg totál húz rá, és akkor ezt hogy :D
Nameg így egy bizonyos kijelentés se fog már akkorát ütni, Gérard részéről.





Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: asthi - 10 jún 22, 19:23:42
Ügye én nem olvasom a mangát...És igen én totál összekeveredtem ettől a két Gerardos cucctól...No mindegy várom mi sül ki ebből az egészből.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 jún 25, 14:51:31
Ez hatalmas ez az anime:D
nemrég kezdtem el,most fejeztem be az ötödik részt,de nagyon tetszik!a harcok látványosak,a poénok jók,meg a szereplők egyéniségét bírom nagyon.

csak azt sajnálom hogy nem Lucy-nak adták Gray "jószokását" xD
jobban tetszene,de így se rossz xD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 jún 25, 15:02:28
Hát, akkor egy másik kategóriába kellene sorolni az animét. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: norby-kun - 10 jún 26, 14:46:46
De Gray is már kezdi hanyagolni a szokását.
Nekem a mangával nincs bajom, de az animét egy kicsit igen elnyújtsák.Ez Narutoban is megvan de nem annyira, ott inkább s filler uralkodik.Engem ez a rész is zavart, mert mindent néhány "képkocka" alatt összecsaptak.Egyik percben még harcoltak a másikban meg eltűnt a kristály ez azért eléggé frusztráló, mert gondoltam, hogy még lesz egy kisebb csata vagy akármi.Azért abból is már kezd lassan elegem lenni, hogy Erza múltját annyira elnyújtják, elég lenne egy rövid kis történet nem pedig egész fejezetek csak erről szólnak.Ez a Gerard is eléggé bosszant, mert már elég sok van belőle, ha jól emlékszem akkor 3 volt az elején aztán végre elkezdtek kidőlni de akkor ismét feltámadtak :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 jún 26, 15:22:24
Norby-kun:
Ha jól látom, akkor ez az anime témája. Szerintem az anime nézői, akik nem olvassák a mangát, értékelni fogják, ha nem kapnak spoilert. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: flinkie - 10 jún 27, 10:56:12
Fairy Tail részek folytatása mikorra várhatók? :$


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Sevanna - 10 jún 28, 16:01:16
Elvileg minden héten van új rész és az NKWT minden héten csinál hozzá magyar feliratot. ^^


Cím: Re: Fairy Tail
Írta: Senais - 10 jún 30, 21:35:10
De Gray is már kezdi hanyagolni a szokását.
Nekem a mangával nincs bajom, de az animét egy kicsit igen elnyújtsák.Ez Narutoban is megvan de nem annyira, ott inkább s filler uralkodik.Engem ez a rész is zavart, mert mindent néhány "képkocka" alatt összecsaptak.Egyik percben még harcoltak a másikban meg eltűnt a kristály ez azért eléggé frusztráló, mert gondoltam, hogy még lesz egy kisebb csata vagy akármi.Azért abból is már kezd lassan elegem lenni, hogy Erza múltját annyira elnyújtják, elég lenne egy rövid kis történet nem pedig egész fejezetek csak erről szólnak.Ez a Gerard is eléggé bosszant, mert már elég sok van belőle, ha jól emlékszem akkor 3 volt az elején aztán végre elkezdtek kidőlni de akkor ismét feltámadtak :nugget:


norby-kun, szerintem meg pont hogy a naruto van elhúzva nagyon, mindig mindent hatszor megmagyaráznak például a mostani peines harcban se történik egyik részben is alig történik valami, mert már az van, hogy egy anime epizód egy mangával ér fel, míg egy fairy tail anime epizód kábé három fairy tail mangával ér fel, én például ezért szeretem (a fairy tail-t), mert ott peregnek a dolgok... többek között ezért is a kedvenc animém ^^
ja és lehet hogy azért érzed úgy, hogy nagyon elnyújtják Erza múltját, mert már olvastad a mangát, nekem ez a tippem


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 jún 30, 22:38:06
Nemtudom melyik topikba illik,jön ide^^
a 20. részben volt ilyen visszaemlékezés amikor kicsi volt Natsu meg Gray meg mindenki...Annak lesz folytatása?mert azt még mindig nem tudjuk hogy Natsu mér lett ilyen ideges amikor Lucy mondta neki hogy egy lánynak sem fog tetszeni...csak minket,nézőket akarnak idegesíteni,lezáratlan marad,vagy átugrottam egy részt?xD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Senais - 10 jún 30, 23:27:15
nyugodj meg nem ugrottál át semmit (elméletileg), lesz folytatása


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 júl 01, 00:40:14
igen,már meg is volt^^
Ez a Fairy Tail tök olyan mint a Naruto...mármint abból aszempontból hogy legutóbbi Anime ami ennyire tetszett az az volt^^(ha másfelet nem nézek xD)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 júl 05, 18:34:18
Hmm, nagyon jó lett az új opening, csak azért elég rendesen eleresztették spoilerekkel. :D
Beférne egy amv-nek is, ami összefoglalja a következő arc-ot. Habár lehet ezt csak azért mondom mert tudom mi lesz és így feltünő minden apróság, majd mikor hugom megnézni rájövök, hogy egy csak animét nézőnek miket lő le ez az opening.

Maga a rész is jó volt, a végén kemény volt Gérard kék szemmel...valszeg be is tolom mindjárt avának. :fun:
Nameg most szerintem a harcok is jól kezdődtek el, végre mozog és pörög az egész, remélem ez marad a folytatásban is.
Az ending pedig kicsit MiraJane x Luxus hangulatú sztem. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Banzai - 10 júl 06, 08:04:22
Lehet h én elsiklottam felette ,  Zeref tényleg nő ? Fogalmam sem volt róla.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 júl 06, 10:20:58
Hát Zeref neme nem derült ki...de többet nem akarok itt mondni mert az spoiler lenne, de nem feltétlen kell emiatt azt hinni, hogy Zeref nő...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Shoken - 10 júl 07, 10:46:35
Valaki megtudná mondani nekem, hogy a Fairy Tail 35. részéhez miért nincs felirat, mikor a 36. részhez már van???


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Dancsa - 10 júl 07, 12:40:49
A csapattagok magánéleti elfoglaltságai miatt az még nem készült el, de természetesen pótólva lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Shoken - 10 júl 07, 12:57:45
Rendben, köszönöm, hogy válaszoltál:)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 júl 07, 13:23:07
www.naruto-kun.hu
2. oldal,legalsó hír,utolsó sor.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Titankahn - 10 júl 09, 11:32:25
Nagyon durva az anime hétröl hétre nézem, nem birtam ki hogy ne olvassam a mangát végig, hát epic, valahogy ezt a pörgösséget és izgalmat hiányolom a narutobol mostanság, bár sok érdekes dologra fény derül, a fairy tailbe ezt még izgalmasabban tálalják, több humort is tud bele vinni a szerzö, amik néhol elég ütösek :D. Ajánlom a mangát is mindenkinek.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 júl 09, 17:58:53
az előző hsz-emhez: nem láttam hogy Dancsa írt előttem gomen xD

ehhez meg:valaki tud olyan letöltési linket adni ahol a Fairy Tail 5.-től 15.-ig fent vannak 1280*720-asnál kisebb formátumban?vagy valamikor fel lesznek rakva az oldalra?
köszi előre is


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Dancsa - 10 júl 09, 23:26:57
Javítson ki valaki ha tévedek, (most nem igazán tudok  utánannézni) de horriblesubshoz illeszkedő feliratott szoktunk kiadni asszem... a nyaatorrents-en fent szokott lenni 480p-s felbontásban a horriblesubs-os videó, ahhoz elvileg illeszkedik, csak tedd össze öket a lejátszóprogiban.

( Nyaatorrents (http://www.nyaatorrents.org/) )


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 júl 09, 23:32:24
nem a felirattal van probléma,hanem a videóval.elég régi,sz*r gépem van és nem játssza le a nagy felbontású videókat,csak akadozva.
ezt a nyaatorrentet meg eddig nem ismertem,megnézem milyen.
köszi


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Dancsa - 10 júl 09, 23:35:54
a feliratot azért említettem, mert ha horrible-höz adjuk ki, akkor passzolni fog a 480-ashoz is... csak most nem tudom megnézni, mert mindjárt elérem a forgalomkorlátot, örülök, hogy az MSN+fórum kombó megyXD

Szóval a keresőbe fairy tail, ott kikeresni a HorribleSubs-os 480p-s videót, annak mennie kell a gépeden.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 júl 10, 01:11:29
igen,megy tökéletesen.
ráadásul találtam egy elég jól seed-eltet úgyhogy jön rendesen^^
árigátó


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Shoken - 10 júl 13, 22:20:11
És íme, megérkezett a 37. rész^^ Csak a 35. nem:(


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 júl 13, 22:38:52
Ne bánkodj úgy is pótolja az NKWT csapat ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Shoken - 10 júl 14, 13:19:22
Abban biztos vagyok, de már FT elvonási tüneteim vannak :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 10 júl 14, 23:40:48
Amikor elkezdték néztem, csak valamiért abbamaradt.
Úgyhogy ma előlről kezdtem, illetve 40 perce még ma xD
És 20 részt megnéztem :D gáá isten egy anime. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Lew - 10 júl 15, 09:26:17
Amúgy a fairy tailt csak a horrible subs forditja? Azt mondják elég bénák. Bár nemtudom mert nem értek japánul csak megjegyeztem.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Dancsa - 10 júl 15, 10:23:31
A horriblesubs nem fordít... A Churchyizé... mi a fene fordít, Ez HIVATALOS angol fordításXD  a horrible csak lenyulja azt, és kiadja a neten... is igazad van, tényleg sz-r a horrible, Naruto-nál is őket használjuk,  főleg azért, mert ez vanXD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: brian - 10 júl 15, 10:24:50
Javítson ki valaki ha tévedek, (most nem igazán tudok  utánannézni) de horriblesubshoz illeszkedő feliratott szoktunk kiadni asszem... a nyaatorrents-en fent szokott lenni 480p-s felbontásban a horriblesubs-os videó, ahhoz elvileg illeszkedik, csak tedd össze öket a lejátszóprogiban.

( Nyaatorrents (http://www.nyaatorrents.org/) )

ahhoz képest eléggé eltér a magyar fordítás attól amit a horribilesubs készít! nem kötekszek, de a magyarositás eléggé elrontja, főleg azok szemében akik jól értik az angolt, és látják az igencsak szembetűnő különbséget!


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Shoken - 10 júl 15, 10:39:26
Erre van egy nagyon egyszerű megoldás: te nézd az angolt, mi pedig a magyart :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Dancsa - 10 júl 15, 11:08:44
brian, olvasd el az előző hsz-em... a HS egy kalap izé...   az én lowlevel-otaku-japán szókincsemmel is néha rájövök, hogy baromság a HS... (hasonlíts össze egy HS naruto-t és egy TAKÁsat...) így néha értelmesebbé kell tenni, főleg ha japán alapján kihallod, hogy baromság.
és mint ki lehet következtetni, nem én fordítom a Fairy Tailt, így nem tudom milyen szembeötlő különbségekről beszélsz.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: brian - 10 júl 15, 12:15:51
Dancsa nem szerettem volna rossza mondani rád, nem tudom ki fordít, de eléggé gyenge munkát végez. Ha az apukám nem venné el minden időm, akkor fordítanék a csapatnak szívesen. De az biztos hogy Crunchyroll sem teljesen azt fordítja amit az eredeti japán nyelven kimondanak...  a DB-t és Takáét meg sem közelíti a minőségük........ Mindegy, tény hogy a magyar Fairy tail fordítások nagyon eltérnek, és modern magyarosítottak az angolhoz képest, ami eléggé ciki....


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 10 júl 15, 12:58:45
Szerintem meg örüljünk, hogy valaki lefordítja.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 júl 15, 13:10:56
Brian:

Oké, hogy szerinted eltér, de a "szerintemmel" már tele a padlás. ^^ PÜ-ben írd meg, hogy szerinted hol tér el és ellenőrizni fogom. Addig erről a további eszmecsere értelmetlen. :)

u.i.: Ne vedd beszólásnak, nem annak szántam. Csak konkrét dolgok nélkül nem tudunk mihez kezdeni az ilyen hsz-ekkel. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Kisferko - 10 júl 15, 13:16:19
A keresett oldal vagy hivatkozás nem található.
Ezt írja ki a 35. rész feliratához :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 júl 15, 20:43:42
na eddig bírtam:D
Fairy Tail elvonási tünetek... már unom az ismétléseket,de előrébb lévő részeket nem találok sehol. ez azért van mert béna vagyok,vagy mert itt tartanak az anime készítői?:D
ha az első verzió akkor valaki tud adni privátban akármilyen letöltési linket? báár mivel feliratot se nagyon találok sehol gondolom a 2. verzió lesz  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Dancsa - 10 júl 15, 21:05:13
37. az utolsó kijött japán verzió tudtommal


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 júl 19, 15:25:54
Tetszett a heti rész, Ikruga harcát jól megcsinálták, habár mangához képest elég rövidnek tűnt, azthittem tesznek majd bele egy kis töltelék kardozgatást...de mindegy, jó volt ez így.
A legjobb pedig a vége volt. :D
Ez az egész helyzet, ahogy levágja, majd egyből ül rá, nem vacakolt.xDDD Pedig nem vagyok az aki fenn akad az ilyen félremagyarázható helyzeteken, de ez most nagyön bejött.xD Gérard torkánál kard, Erza pedig rajta.xD
Ha bejutok egyetemre, szerválnom kell onnan egyet nekem is, tuti van nekik egy rakással. Ezt el kell játszani otthon is, nagyon meg tetszett ez a felállás.xD







Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 júl 19, 15:35:15
A Purgatórium páncél nagyon ott volt. ^^
De ha nem ismerném a mangát, akkor nem tudnám, mitől esett össze Ikaruga... o.O Azért a kardvágások okozta sebek hiánya elég béna volt. -.-
Gérard megérezte Erza haragjának a "súlyát". XD

De ez a vashulladékból összetákolt Mennyország tornya még mindig nem tetszik... Miért nem lehetett megmaradni a mangás verziónál...?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 10 júl 19, 18:05:56
Mér a mangában miből volt a torony?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Dancsa - 10 júl 19, 20:24:50
én az animés tornyot nem láttam, de a mangában kőtorony.
Fogalmam sincs, hogy hol tart az anime, így ezek a mangaképek SPOILER-ek lehetnek, megtekintés csak saját felelőségre
fejezet 83., 85., 86.

http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/083/6
belülről:
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/085/17
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/086/7


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 10 júl 19, 20:43:29
Ennél már kicsit tovább tart az anime.
Hát igen itt más. Nem értem mért nem tartották meg.
Talán hogy hátborzongatóbb legyen, vagy nemtudom :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 júl 20, 02:57:08
38.részt megnéztem köszi Naruto-kun nagyon jó volt Natsu hozta a szokásos formáját Erza meg nagyon bevadult és így elgondolkoztam megnéznék egy Gérard vs Kasparov sakk mecset :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Lew - 10 júl 20, 09:46:10
Ááá miért kell cenzúrázni egy rakás dolgot? :(  Már az is idegesitett amikor nem mutatták ahogy Natsu összeégeti Macao sebét de hogy még a kardvágásokat sem az már télleg bosszantó.
Na mind1 a háttérzenékért és jól megrajzolt harcokért megéri nézni.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: sulooman - 10 júl 22, 14:08:14
ez lehet h már volt kérdés, (meg sok animeban is láttam már) de mit jelentenek ezek a hüvelykujjra rajzolt spirálok?
épp most találkoztam vele megint Lucy ujján...   :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: soboka - 10 júl 22, 15:49:41
Szerintem újjlenyomat amit te spiráloknak hívsz, de lehet tévedek.   *-) :P :P


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Wendy - 10 júl 24, 13:07:27
Azt szeretném megkérdezni, hogy a 35. részhez van-e felirat vagy csak én vagyok olyan hülye, hogy nem találom?
Ha van akkor hol találom?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Dancsa - 10 júl 24, 15:08:14
Nem vagy hülye, de van felirat^^  Aktív projektek,  Fairy tail, magyar felirat, és ott van^^
itt egy link az oldalhoz http://naruto-kun.hu/downloads.php?cat_id=246  (bejelentkezés után)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Wendy - 10 júl 24, 15:40:24
Kösz a felvilágosítást. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 júl 27, 22:14:02
Halljátok megnéztem a 39.részét és 16 perc 4 másodpercnél felfedeztem egy "ideges" Spongya bob babát a jég táblába, vagy csak nekem tűnt fel ez?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 júl 27, 22:51:08
Őrá gondolsz?

(http://kepfeltoltes.hu/100727/Kocka_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Én is láttam, de nekem nem spongyabob jutott róla eszembe, hanem a One Piece-ből Chu csücsöri szája :D Egyébként nem hiszem, hogy olyan elvetemültek lennének a készítők, hogy egy ilyen jelenetet egy kockagatyás szivaccsal tegyenek tönkre.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 júl 27, 23:05:45
Azért elgondolkodtató  *-)  :hmmm?: amúgy biztos nem a spongya bob, de még mindig nem értem mit keres egy bábu ott.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 10 júl 27, 23:26:02
Azon én is néztem. Nem tekertem vissza megnézni miaz, de 2 secre bebambultam,
h na az mivolt xD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 júl 28, 00:41:40
Jaja velem is ezt törén én is még is leállítottam aztán azért is jobban megfigyeltem vagy bootoltam 1 percig.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 aug 02, 19:47:38
(http://kepfeltoltes.hu/100727/Kocka_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Egy kis érdekesség: Ez a kis figura a 40. rész visszaemlékezésében már nincs ott :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 aug 03, 02:03:31
most ez szőrszálhasogatás lesz,de én vagyok álmos és nem tudok figyelni, vagy tényleg sötétebb lett Gray haja?XD

egyébként a rész nagyon ott volt...beleolvastam egy pár fejezetet a mangába(nem előre hanem amit már láttam:D) és amin kiakadtam az a rajzolási különbség...sokkal jobb az animé-é.
meg amiket még nagyon eltaláltak a hangok... fülhallgatóval ha elég hangos,gyakran kiráz a hideg egy-egy jelenetnél xD

kíváncsi vagyok mi lesz Erzával,kizártnak tartom hogy meghaljon :|


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 aug 03, 14:38:05
Mistich még jó hogy nem hal meg, mivel egyik főszereplő azok meg nem halnak meg ugyse.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 aug 03, 22:58:59
valaki megtudja mondani akár itt,akár PÜ-ben hogy a Natsu vs. Erigor(ugye Erigor az a szélmágus?shinigaminak is hívták sokan) hányadik résznél kezdődik?^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 aug 06, 09:09:34
A 6. rész vége felé kezdődik a harcuk.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 aug 07, 21:13:13
köszi,megvan már :)
akkor egy másik kérdés xD
csak én emlékszek úgy hogy az animében nem volt szó itt: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/064/11
semmilyen Gildartz-ról?
vagy kaptunk már róla információt amire nem emlékszek?(ez csak az animére vonatkozó kérdés)^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 10 aug 07, 21:55:24
Lol télleg... Én sem emlékszem GIldartzra...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: csonti515 - 10 aug 07, 21:58:41
Én úgy emléxek h az animeben is említették de lehet nemxd


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 aug 08, 08:36:01
Na megnéztem az új részt nagyon állat volt, amikor natsu megette a jeget és a zene ment alatta hát mindig libabőrős leszek ahogy harcol és amikor teljesen bevadult nagyon jól nézett ki 13:03-nél a feje nagyon jól megrajzolták.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 10 aug 08, 10:01:24
Jah... pár ost benn is van youtube listben, azt egész nap azt hallgatom...
Tulajdonképpen az Etheriont ette meg....
De milyen kemény lett már :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 aug 08, 10:52:53
Vágom, hogy Etheriont azért amikor ilyen pikkelyes volt durván nézett ki.  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 aug 08, 11:37:43
Nekem Gérard jobban tetszett. :D Nagyon laza volt mikor ledobta a kabátját és benyögi, hogy Meteor és pakk, így lett a chocapic.xDD Nameg az alatt is nagyon ütős zene ment.
Csak ugyebár ott volt neki  Natsu+Etherion+Erza+Simon féle ellenállási mozgalom, csórikám nem győzhetett...bár jobb is így...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 aug 09, 13:28:50
Amúgy hihetetlen a Fairy Tail más animében meg se közelíti ezt az effektes cuccokat nagyon effektes és durva.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Banzai - 10 aug 09, 16:14:34
Hát a mai részből csak a legfontosabb jelenetet hagyták ki , tudjátok kiknek a beszélgetését ( nem akarok spoilerezni) 
Mangában a kocsmai verekedés szerintem hangulatosabban kezdődött  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: titi - 10 aug 09, 19:23:51
Hú, emberek, én 1 hete kezdtem el nézni ezt az animét, ma már utolértelek titeket, és nagyon megfogott. :)
Nagyon el lett találva. Zene, karakterek, rajzolás, történet. Mangát nem olvasom, de belenéztem 1-2 részbe, és nincs is annyira lemaradva az anime. Szóval megfogott, nem úgy mint a One Piece...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Pein-ci - 10 aug 09, 21:22:35
Én a 15. részig láttam mert nemtudom  hollehet megnézni magyar felirattal.:S Ha valaki tudja az léci mondja el.Előre is köszi.És am nekem is naon tetszik.:)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 aug 09, 21:33:31
Itt (http://www.naruto-kun.hu/viewpage.php?page_id=492) 11-20-ig megtalálod égetve, online, a többi feliratot meg innen (http://www.naruto-kun.hu/downloads.php?cat_id=246) letöltöd, aztán a google használatával keresel hozzá videót. Ha tudsz torrentezni, akkor pl. innen (http://tokyotosho.info/search.php?terms=fairy+tail&type=0).


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 aug 09, 22:09:27
Igazából két fontos beszélgetést is kihagytak.
Pedig az egyik fontos beszélgetésnek még a "tálalása" is nagyon "fontos" a mangában. :$
Habár szinte tuti, hogy majd pótolják mindkettőt animében is, ezek nem olyanok mint az a kis fesztiválos jelenet amit szintén kihagytak, az a 2 beszélgetés kulcsfontosságú a későbbiek szempontjából...habár a "tálalást" úgyis lecenzúrázzák majd. :crybye:





Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 aug 10, 13:20:41
Hú, emberek, én 1 hete kezdtem el nézni ezt az animét, ma már utolértelek titeket, és nagyon megfogott. :)
Nagyon el lett találva. Zene, karakterek, rajzolás, történet. Mangát nem olvasom, de belenéztem 1-2 részbe, és nincs is annyira lemaradva az anime. Szóval megfogott, nem úgy mint a One Piece...
Bocs az idézésért lehet, hogy jó a Fairy Tail meg minden de azért a One Piece szintjét nem üti meg az azért jobb, dehát ha neked ez tetszik min1 izlések és pofonok.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 aug 10, 17:38:34
Szerintem kezdünk átmenni kicsit Off-ba...
Én nem tudok különbséget tenni, ugyanis OP-t nem ismerem, egy részt se láttam.
De ha valakinek jobban tetszik az F.T. akkor az azért van, mert az az ő ízlésének jobban bejön, nem kell lehurogni, hogy Op így meg úgy...

Egyébként Gazille hatalmas volt a gitárral, jót szakadtam rajta.xD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: titi - 10 aug 10, 17:45:06
Igen, samdav, légyszíves ne mondd meg nekem, hogy mit nézzek. Úgyse rád fogok hallgatni.

Nekem ebben a részben az a jelenet tetszett, amikor Gazille megvédi Levy-t. Nagyott nőtt a szememben. A gitáros részen én is meglepődtem. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 aug 10, 18:01:29
Jól van na úgy se baj ha nem rám hallgatsz mind1 hadjuk is a témát. N. T. M. H. K.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 aug 10, 18:45:09
OFF: Szerintem meg mindegyik anime nagyon jó :D

ON: A poén egyébként az, hogy Gazille "éneke" sem volt filler. Halálos egy pasas!
Egyébként ha negatívumot kellene írni az animéről, én is csak azt tudnám említeni, hogy sok jelenetet kihagynak a mangából. Szó szerint vágtáznak a történettel, és kb. 12 részbe (1-1 opening-ending váltás közötti részek) zsúfolnak bele 1-1 történetszálat, összetartozó eseménysort. És hogy még kicsit rontsanak a dolgon, az openingek képsora mindig kb. 5 résszel előrébb jár, mint a következő történetszál, ezzel lelőve minden poént. Pl. még csak a Lucy-Loki/Lion szálnál tartottak, de a 3. openingben már benne volt a következő sztori "főellensége", Gérard/Siegrain. Sőt, még jelenetek is voltak a csatáikból. Ezek alapján aki látta a 4. op-et, már tudja is ki lesz a következő "ellenség", anélkül, hogy olvasta volna a mangát.
Erről igazán leszokhatnának. Vagy ne kössék az ebet a karóhoz, hogy 12 részenként új op-ed. És ha ezt így folytatják, 20-30 rész múlva beérik a mangát. Akkor hőseinkről Edolasban csinálnak filler részeket? Talán nem is lenne rossz :P


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 aug 10, 19:44:03
Itt (http://www.naruto-kun.hu/viewpage.php?page_id=492) 11-20-ig megtalálod égetve, online, a többi feliratot meg innen (http://www.naruto-kun.hu/downloads.php?cat_id=246) letöltöd, aztán a google használatával keresel hozzá videót. Ha tudsz torrentezni, akkor pl. innen (http://tokyotosho.info/search.php?terms=fairy+tail&type=0).

Felesleges keresgélnie, mivel http://naruto-kun.hu/downloads.php?cat_id=247 ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Lew - 10 aug 10, 20:14:38
Nekem csak az nem tetszik a mangához képest hogy nincs benne vér :D  >:)  De télleg , mindenki túléli , meg minden durvább sebet cenzúráznak. Pl amikor leomlott a menyország tornya még a biztonság kedvéért beletették hogy a dagadt bagoly ( kukuru vagy mi a fene volt a neve ) elrepül és viszi magával ikaruga-t meg a rocker csávót. Hogy lássuk MÉG ők sem haltak meg. Miért csinálják ezt? Lehet fő müsör időben van és gyerekek is nézik  :hmmm?: Nemtudom.

Mindenesetre a zene kárpotol mndenért :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: heo - 10 aug 11, 08:54:47
Sajnos Natsu és Gérard közötti harc nem volt elég kidolgozott a mangában sokkal jobb volt.
Ami a legjobban zavar az a Chibi jelenet Natsuval a részek elején mindenki üljön távolabb aképernyőktől és legyen világos a szobában (Had nőjön csak a számla :D).
Volt itt a NKWT-nek egy másik projektja a Matantei Loki Ragnarok abba volt még benne ez a marhaság.
Szerintem ez több, mint irritáló.
Amúgy köszi a feliratot az minőségi munka volt.  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 aug 11, 10:29:04
Ezt a kis szöveget Japánban be kell tenniük a készítőknek a rész elejére. Az már a neten terjesztő csapatok dolga, hogy levágják-e, vagy sem.

De ezt nem a számla növelése végett csinálják. Ha sötétben közel ülsz a tévéhez (próbáld ki), sokkal jobban bántja a szemed, ergo rongálja a sok villódzó, gyorsan változó mozgás, mintha messzebb ülsz, és világosban vagy. Gondolom megszaporodott a szemüveges kissrácok száma Japánban :D

És egy jó van a dologban. Legalább minden rész első 15 mp-e már le van fordítva, még mielőtt nekilátunk volna XD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 aug 11, 13:08:39
Orph D.eus veled értek egyet minden anime egyformán jó, és bocs titi, hogy úgy beszóltam.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 aug 11, 18:12:44
Illetve, ha sötét szobában nézel olyan adást, amiben sok a villódzás meg hasonló, akkor "könnyebb" epilepsziás rohamot kapni. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 aug 12, 12:48:14
Akkor ezért figyelmeztet Natsu mindig minket nézőket :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Banzai - 10 aug 16, 13:53:38
Ezzel a mai résszel elégedett vagyok , kevés és jó filler jelenetekkel tarkítva.
Csak nekem tűnik Laxus az animéban  idősebbnek , mint a mangában ?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Ylgoroth - 10 aug 20, 18:28:13
Eh.. most csak én vagyok a béna, vagy tényleg eltávolították a megauploados letöltéseket megauploadról???


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 aug 20, 22:40:01
Nekem kifejezeten nagyon tetszett nagyon jó volt a mai rész, mikor megkérdezte nagypapi Natsu-tól, hogy "80 éves elmúltál?" hát azon szakadtam a röhögéstől :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 aug 20, 23:38:30
Hát sztem még csak Mashima-sensei tudhatja 100%-ra, hogy miért nem tudtak a sárkányölők kimenni. :D
Amíg nem lesz rá magyarázat addig csak találgatni lehet, de nagy valószínűséggel ténylegesen a sárkányokhoz lesz valami köze.

Egyébként ahogy kivettem az előzetesből(Lucy felvillant benne), a következő rész brutálisan sok manga fejezetet fog magába foglalni, valszeg kihagynak majd megint elég sokmindent, komolyan nem értem hova sietnek ennyire, aztán majd ha beérik a mangát nézhetjük a fillereket, ahelyett, hogy mindent visszaadnának a mangából.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 aug 21, 08:40:40
Én sajna kezdek attól félni, hogy csinálnak belőle egy max. 60-70 részes animét, aztán befejezik (mondjuk Edolas előtt). Pont, mint ahogy a Kuroshitsujival, vagy a D.Gray-mannel is csinálták. Aztán majd valamikor jön egy 2. sorozat, amiben folytatják.
Totál elk**ták az animét ezzel a kapkodással. Így nem nagyon lehet népszerűbbé tenni.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: sensei - 10 aug 25, 10:06:51
a 43.részhez mikor várható felirat?Nem sürgetni akarlak titeket csak kiváncsi természetü vagyok :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 aug 25, 10:53:51
Ma estefelé. Fél 7-kor végzek melóval, aztán megcsinálom.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: sensei - 10 aug 25, 11:13:49
Na ennek örülök :) és köszönöm a választ!


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 aug 27, 23:13:26
Fú, ez a 4 se tudja, hogy nem szabad Erzát felhúzni...  :D Pedig lett volna elég idejük megtanulni míg céhtársak voltak. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 aug 28, 00:15:31
Hát azért Luxus kicsit más kategória, mint mondjuk Natsu vagy Gray, akik azért jogosan félnek tőle. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: sensei - 10 aug 28, 01:58:12
Hát azért mikor Natsu-nak felhúzák az agyát és fel van tüzelve akkor szerintem van oylan erős mint Erza,talán még erősebb is :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Dittkee - 10 aug 28, 08:17:09
Luxusnak most elszállt az agya, mert azt hiszi neki mindent lehet, mert ő a Mester kicsi-pici unokája... csak rá kellene jönnie, hogy nem minden úgy sül el ahogy azt bárki is szeretné...  Csak azt nem értem, hogy mért pont most jött rá a tombolhatnék??  Céhen belül ezelőtt is volt rombolás, zűrzavar, ezután is lesz, szóval nem értem.... :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 aug 28, 10:02:35
Hát azért mikor Natsu-nak felhúzák az agyát és fel van tüzelve akkor szerintem van oylan erős mint Erza,talán még erősebb is :D
Hát azért ahoz más is kell, nem csak idegesség. :D
Simán magát felhúzva még nem lesz Erza szintjén, ezt azért az Aria elleni harc jól tükrözte.
Persze ilyen tápolásokkal mint pl. Etherion evés már igen, valszeg vmennyivel erősebb is...de ilyen "csodaszerek" nélkül azért sztem még akármennyire mérgelődhetne, Erza letudná "nyugtatni". :D
Habár ez itt kicsit off, talán a ki nyerne csatában topic jobb lenne ennek...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: sensei - 10 aug 28, 13:53:29
Den igazat kell hogy adjak neked :D mondjuk szerintem F.T-n belül senki nem harcolna a másik ellen teljes erőbedöbással :) de ez csak az én véleményem


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 aug 28, 13:56:01
Hát, azért most, amikor Luxus meg a testőrsége megkavarták a dolgokat elég komolyan gondolták, szerintem. Pl. amikor a mangát olvastam, és Alzack lelövi a két cimbijét, én azt hittem megölte őket. :/


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: sensei - 10 aug 28, 14:01:45
De a mostani helyzet az más :D én a minden napokra gondoltam :D

szerk.:  Luxus meg a bandája amúgy is kattant egy kicsit :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: tion - 10 aug 29, 00:36:17
Ja a Raijinshhu csicskákból áll modjuk Friedben látok halvány logikát de ennyi
Amúgy most elmondom nektek csak így nektek,hogy Natsu megverné Erzát,Grayt,Elfmant                   
Viszont nem verné meg EGYEDÜL hangsúlyozom: Juviát,Luxust,Mistugunt és Makarovot 


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 aug 30, 19:31:57
Jó kis rész volt, tetszett a harcok animálása, csak kicsit fura volt, hogy az Erza vs Evergreen harc, ami egy egész fejezetet felölelt, itt lement kb. másfél perc alatt.xD
Ami még feltűnt, hogy a fejek kezdenek torzulni... az anime elején se voltak az arcok olyan szuperül kidolgozva, de utána nagyon jók voltak, most viszont megint kezdenek torzulni... leginkább Gazille és Luxus fejszerkezetén figyelhető meg a dolog, most bénábban néznek ki mint korábban...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Lille17 - 10 aug 30, 22:01:17
Mint minden rész, ez is nagyon tetszett. Dinamikus volt és a szokásos ütős  zene megint nagyon földobta a harcjeleneteket. 
Den, teljesen igazad van.. Gazille feje néha már olyan, mintha Paint-tel dobták volna össze..^^ Aminek viszont örülök, hogy a kedvenc karakterem,  Erza megrajzolása viszont egyre jobb, és jobb lesz.  :)
Szerintem sem lenne a legjobb most az animét befejezni. A bepörgetett, sűrített munkamenet -szinte mindig- a minőség rovására megy.- Valamint az én személyes kedvencem az Oración Seis arc volt.. remélem nem pont előtte hagyják abba, vagy ami még rosszabb, kihagyják.  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 aug 30, 22:40:05
Ez a rész is durva volt már várom, hogy Mistgun megmutassa az erejét nagyon durva lesz :D Viszont tényleg nagyon előre halad az anime a Mangahoz képest remélem nem lesz teljesen vége nagyon jó ez az anime.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 10 aug 31, 08:08:28
Télleg jó, de kicsit sietnek :S
Gazille feje néhol tényleg érdekesnek ígérkezett, remélem ezt nem tartják meg így...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Senais - 10 aug 31, 08:50:23
szerintem egyáltalán nem baj hogy sietnek ugyanis ettől lesznek pörgősek az események, nem úgy mint pl a narutoban amit már lassan nézni sem tudok...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 aug 31, 14:12:35
Persze, nem annyira rossz, hogy pörögnek az események, de teljesen kidolgozatlan több helyen is. Sőt, ha olvasod a mangát is, láthatod, hogy több dolgot is kihagynak. 1-1 sagát belesúvasztanak 12 részbe. Nagyon hamar be fogják érni a mangát. Akkor pedig 2 lehetőség van.
1. befejezik az animét.
2. elkezdenek fillerezni.
Szerintem egyik megoldás sem jó.

A fejek tényleg egyre borzalmasabbak. A mostani részben még Happy is megjegyzi Natsu egy fura arckifejezésére, hogy csúnya. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 aug 31, 18:36:18
Ajj, tényleg nem kéne ennyire rohanniuk, néha egy-egy !!vicces!! fillert betolhatnának, hogy ne legyen olyan lóhalálában a tempó... Viszont most nehogy megálljanak, ezt a részt már tessék végigcsinálni... :D

Ajj, Loki Oo ki is hagytam kedvenc szereplők közül... Kíváncsi vagyok igazából mit tud. (És elértem ahhoz a pontig, amikor már nem merem csak utólag elolvasni a mangát. :D) Nem csak gazdanélküli gyengülőfélben lévő csillagszellemként...

Aztán remélem Mistgun, Gazille meg Natsu jól elkalapálják Luxust. :D

Az Erza vs Evergreen harc tényleg elég rövid volt... a mangában rendesen felállt a hátamon a szőr -az is ami nincs- amikor előszedte a lovag páncélt meg azt a rahedli kardot... Itt nem sikerült előhozni ezt az érzést. :/ Mondjuk lehet azért, mert már tudtam mi a vége.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 szep 14, 14:53:33
Ezek jobban tudják, hol kell abbahagyni mint az RTL. Ott is mindig a legjobb résznél van a reklám. -.- Itt meg egy hetes reklám van.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 szep 14, 17:35:22
Francért kell nekik sietni ennyire amúgy a mostani rész nagyon durva volt. THX NKWT


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Banzai - 10 szep 27, 13:32:02
Mi a ........ volt ez ?
Hogy lehet így rohanni ? 
Igneel-es jelenet borzasztó volt , egy sárkánynak a hangja legyen olyan mint a mennydörgés .
Az anime és a manga messze nem ugyan annak a korosztálynak szól.



Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 szep 27, 17:11:01
Hmm... én valahogy azt nem is figyeltem.xD
Én ennél a résznél Luxus távozására figyeltem leginkább és az nagyon jól meg lett csinálva. :D
Ilyenkor érzem úgy, hogy a Fairy Tailben azárt nem hal meg szinte senki, mert Mahima-seneinek nincs rá szüksége, hogy érzelgős jeleneteket vigyen a dologba. Már mangában is tök jó volt, ez az üzenetes dolog, meg maga az egész, itt a zenével pedig hátborzongatóan jó. :D
Ez, meg egy majd még elkövetkező jelenet számomra sokkal meghatóbb, mint bármelyik más anime/manga, bármelyik haláljelenete.

Jövőhéten pedig úgy tűnik, hogy pár különkiadást dolgoznak fel.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: batai15 - 10 szep 27, 20:14:48
Még most kezdtem el nézni a az animét, mit mondjak elég ütős :D:D
Amugy a partyarcos loki (2. részben ) eléggé ichigora hajaz :D:D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 szep 27, 22:07:00
48.:

Hátezarész... o.O

Nem azt mondom, hogy "rossz"... csak:
- Se a hangulatot,
- Se az arcok rajzolását
nem találták el.

Annyira látszik, hogy sietnek... :(


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 szep 28, 10:59:38
Valami beadványt kéne adni a japán készítőknek, h ne siessenek már, hanem szép lassan  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 szep 28, 13:36:00
Szerintem a rész nem volt rossz, nekem a vége nagyon tetszett, a hideg kirázott, amikor Laxus elmegy, és az egész céh az ég felé mutat. (Mellesleg ha valaki tud linket a zenéhez, ami megy alatta, ne sajnálja tőlem...  :))

Engem spec nem az arcok rajzolásának elvétése zavart, hanem, hogy a női karaktereknek egyre nagyobb mellük van. Pl Bisca és Lucy a végén a majorette szerelésben... amikor közeli kép van, és mozdulnak akkora mellük van, mint a fejük másfélszer. Erza ünnepi páncélja viszont... :$ A sztorival tényleg lassíthatnának, mert vagy elbénázzák, vagy fillergyártás lesz a vége amikor utólérik a mangát.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: RoB - 10 szep 28, 17:03:15
http://www.youtube.com/watch?v=zjVElYA8II8&feature=related
Fullmoon itt a zene  :)
Am szerintem jó volt ez a rész. Volt benne minden, akció, dráma ami kell.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 szep 28, 17:11:42
Az nembaj ha akkora a melle, az a rossz ha kisebb :D csak tényleg ne legyen akkora, mint a hőlégballon  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 szep 28, 17:58:28
Felirat nélkül néztétek meg?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Train - 10 szep 28, 18:02:03
Jó rész volt, de nekem valahogy a mangában a Laxus-Natsu harc sokkal jobban átjött.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: heo - 10 szep 28, 18:05:24
Angol felirattal nézem meg még hétfőn szerintem a legtöbben akik ide írtak azok is így vannak vele.
Magyar feliratból csak az égetettet szoktam leszedni a torrenttrackerről az mindig jól sikerül.

Azért azt remélem, hogy az oración seis részeket nem fogják elkapkodni, mert abban elég sok lehetőség van hosszú látványos harcokra és elgondolkodtató párbeszédekre is, ha azt is elrontják én megmarom magam.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: DeX - 10 szep 28, 18:36:31
felirat mikorra várható?nem sűrgetni akarom,csak már nagyon várom :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 szep 28, 19:13:39
Train én is egyet értek veled, tényleg, hogy siethetnek ennyire, kapkodnak és elcseszik több fejezeten át lebilincselő és egyben király volt, animében meg egy kb 20 perces összevágott ....


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: DeX - 10 szep 28, 19:54:31
mangába ez hanyadik rész? :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 szep 28, 21:45:32
Bocsánat, tényleg, ízlések és pofonok, nekem valóságban is a kis mellek jönnek be, szóval visszavonom, de akkor is aránytalan már néha... :P

Egyébként köszönöm a linket a zenéhez!


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 szep 29, 11:27:30
Tényleg nagyon szépre csinálták Luxus távozását.
A harc nem a legjobb volt... megint csak képekből rakták össze a fő jelenetet, de ami utána következik, az kárpótol.
Grandine hangja nagyon hasonlított Polyushka néniére, és mutatták is utána hmm.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 szep 29, 13:16:49
Kicsit olyan ez, mintha egészen más korosztálynak szánnák az animét, mint a mangát. Az anime gyerekes, visszafogott. Bár ez nem tudom hogy függhet össze azzal, hogy vágtáznak a történettel. Viszont a zenéket nagyon jól eltalálták.

És mangában most következik a sárkánytojásos rész, amit animében már ellőttek a 20. rész körül. Még csak most derülne ki, hogy Lisanna Mira kishúga, és Natsu gyerekkori "menyasszonya" :D

Ha jól vettem ki, animében most filler jön, aztán pedig az oración seis, az eddigi leghosszabb sztori. Remélem nem tolják el.

Ami Grandine és Polyushka hangját illeti, nekem is az ugrott be elsőre, hogy tök egyforma. Ám ez talán csak véletlen.
De mekkora poén lenne már, ha kiderülne, hogy Polyushka=Grandine? Elvégre a mangából már tudjuk, hogy Grandine a levegősárkány, Wendy egykori sárkánymestere. És ha ez így lenne, hogy került Polyushka testébe? Hiszen Polyushka ember (volt), legalábbis 7 évnél korábban még biztos. De majd erre is fény derül idővel :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 szep 29, 20:06:51
Nagyon jó volt a mostani rész én szakadtam a röhögéstől, mikor Natsu ott pofázott Luxusnak és be volt fáslizva a szája :D THX NKWT


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 szep 29, 21:00:18
Egyébként nekem az nem tetszik annyira az animében, h Lucy körül forog az egész.
Ha ki is térünk, rögtön vissza megyünk hozzá, ahogy mesél.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: heo - 10 szep 29, 21:05:06
Azért, ha belegondolsz szinte az egyetlen főszereplő akinek nincs torz személyisége, én is vele meséltetnék, ha muszáj lenne választani.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 szep 29, 21:24:53
Igaz, de ő nem az egyetlen mesélő.
Már van egy. Akkor miért mesél ő még mindig?
Valahogy azt érzem, h vele csak felakarják kelteni a figyelmet.
Szőke, nagy mellű, kedves lány. Hm


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: heo - 10 szep 29, 21:35:03
Az is igaz amit te írsz, de ha nem ő mesélné ezeket nem tudna olyan dolgokról amikre több fejezetben visszautal ez egy elég kényelmes megoldás, de egyszerűbb, mintha a szőke, nagy mellű, kedves lányból kreálnának még egy Erza stílusú karaktert nemde?
Tekintve, hogy nem valami nagy harcos azoknál a részeknél nincs túl sok keresni valója, de mivel a főszereplők egy csapatjának a tagja így muszáj ezekről is tudnia és, ha már úgy is megtudja miért ne mondhatná el ő maga.
(Egy kissé gagyi hatása van, de azért logikus és kényelmes megoldás is egyben ráadásul ahogy te is írtad szempár csalogatónak sem utolsó.) :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 szep 29, 22:19:12
...
Ha jól vettem ki, animében most filler jön, ...

Nem filler, a mangában is benne van, omakeként. ^^

Fujii:

A mangában is mindig Lucy mesél, vagyis a "naplójából" hallunk/olvasunk részleteket. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 szep 30, 12:16:51
Értem. Hát nem azért mondtam mert annyira zavar csak félek, h majd eltorzítják vele az animét.
Chakra: Azt nem tudtam, h a mangában is ő mesél, így már jobb. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: viri13 - 10 szep 30, 14:48:45
Imádom én is a Fairy Tailt!!!! Szerintem ennek is zseniális története van rádaásul a zene iszonyú sokat nyom rajta! Én a mangát nem olvasom mert annyira nem jön be  :nugget:
Na mindegy a lényeg, hogy a Narutoval van egy szinten sőt talán lassan jobban fogom szeretni mint a Narutot :D



Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 szep 30, 18:39:42
Hát azért ezt nem jelenteném ki viri, tök más a két anime témája és azért a Narutonak nagyobb a forgalma Japánban, meg minden, de inkább nem szólok bele neked ez tetszik és kész  :fun:, na de elég az OFF-ból, sztem amikor felvonultak és jöttek a kiirások az vmi nagyon szép volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 szep 30, 21:47:12
Jaja, amikor Luxus elfordult, és elindult, aztán "véletlenszerűen" megfordult, és látta, hogy az egész céh azt az üzenetet mutatja az ég felé, amit ő talált ki, konkrétan hangosan mondtam magamnak "Hogy a francba' bírsz elmenni?.." Aztán esett le, hogy omg, ez csak anime, nem valóság... -.-


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 szep 30, 22:07:01
hahahaha
Nekem az tetszett nagyon amikor Natsu ugye elé ugrott, Luxus ott hagyja, az dühöng és Lux meg int neki, vagyis elismeri, és elpirulnak. :D :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 okt 01, 12:28:45
Ja az is jó de a legviccesebb akkor is amikor fáslis szájjal ott pofázik Natsu Luxusnak :D XD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 okt 04, 10:46:26
az az nagyon ott van az anime, csak ne hogy abba hagyák :(


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 okt 04, 18:22:00
A 49. rész majd csak 2010.10.11-én lesz.
Ezen a héten nincs megjelenő rész.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 okt 04, 18:43:09
Áá de rossz! Pedig úgy vártam már.  :(
A riporteres rész után rögtön jön a sötét céhes leszámoló?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 okt 04, 20:17:59
11.-én az jó mert akkor lesz töriből nagy esszé dolgozat, így legalább ha az letör itt vannak Natsuék és az NKWT.  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 okt 05, 00:59:48
... A riporteres rész után rögtön jön a sötét céhes leszámoló?

Valószínűsíthető, hiszen a mangában itt már az jön. De majd a 49. rész végén lévő ajánlóból kiderül.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 okt 09, 16:23:11
Most néztem meg a Luxus vs. Natsu harcot...hát mindenkivel egyetértek aki szerint összecsapott az egész... Luxus és Gazille fején néha röhögőgörcsöt kap az ember,ha nincs a Fairy Law akkor nagyjából fél részbe belevágták volna az egész harcot,a zenék se tetszettek annyira mint pl a Natsu vs. Gazille-nél...
Ez a Grandine-s dolog nem tudom micsoda de tényleg tiszta olyan volt a hangja mint Polyuskának.

A mellekkel kapcsolatban: nekem fel sem tűnt,csak a legvégén,amikor a fantázián táncikáltak,és akkor is csak Lucy-n,Erzán meg Kana-n:D  Zavarni nem zavar a dolog,csak tényleg érdekes hogy váltogatják a méreteiket xD

Az ujjmutogatós rész tényleg szépen lett megcsinálva,bár Erzánál azt hittem a középső ujját mutatja xDD

Meg ami még így utólag eszembe jutott,a grafikával kapcsolatban,az Luxus füle...Minek ekkora neki?xD Sok helyen annyira aránytalan volt...
Ezek a Luxus-os részek nálam egy jó 6 pontot érnek,pedig nagyon vártam már hogy ideérjek...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: razor91 - 10 okt 09, 22:33:24
Srácok egy hozzáértőtől kérdezném. Az anime mennyire követi a mangát?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 okt 09, 22:44:53
Alapvetően az anime mangahű, követi annak a cselekményét, habár hagynak ki belőle dolgokat sajna, mert sietnek, csak nem igazán értjük, hogy minek.xD
Viszont a története nem tér el a mangáétól, fillernek is még csak egy rész számított eddig.
Csakhát a manga részletesebben mutatja be a dolgokat.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 okt 10, 11:57:10
Nem kéne ennyi minden dolgot kihagyniuk, mert ez is a Bleach sorsára jut----> jön a filler özön  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 okt 10, 16:08:07
Vagy csak simán befejezik a sztori közepén. Lásd D.Gray-man...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 okt 10, 18:31:34
Remélem nem így lesz. Mashima-sensei előző mangájának (Rave Master) animéjét is így vágták taccsra. A manga 295 részes (+1 prológus), de az anime csak 51., és nem dolgozza fel, csak kb. a manga első 40-50. fejezetét. Csak belenéztem az animébe, nem tudom, hogy fejezték be, mert amikor láttam, hogy pár résszel a befejezés előtt még a manga negyedénél sem tart, "véletlen" töröltem a merevlemezről.  >:)
Oké, nem tudom, mennyire volt sikeres annó a Rave Master (anime). ^^" De a manga a Weekly Shounen Jump-ban jelent meg, szóval... ;)

Másrészről, a Fairy Tailbe a "megbízások" miatt elvileg végtelen számú töltelék rész beiktatható. Hiszen csak annyi kell, hogy kitaláljanak valami jó kis melót a kedvenc FT-es csapatainknak, és akár a világ végére is el lehet küldeni őket, anélkül, hogy a manga történetébe belezavarnának. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 okt 10, 19:45:51
Ez érdekes Chakra  :hmmm?: csak ennyi elküldeni a világ végér :fun: :) amúgy van vmi sztem azért megéri úgy, legalábbis remélem meg lessz animének a 300 rész


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 okt 11, 19:06:15
Ez az új op elég gyenge így elsőre, a keresztes rész jóféle, de összeségében az előző komolyabb volt.
Viszont az endingnek jó a vége. :D

Amúgy igencsak népszerű karakter lehet Wendy, az openingbe meg az endingbe is ő szerepel a legtöbbet, és még a részbe is belepakolták, pedig a mangában szó se volt ilyesmiről, hogy Wendy ott kószálna. Dehát a loli az márcsak loli. :D



Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 okt 12, 19:39:04
Nekem tetszett az op, az ending is elment szódával. Lucy pedig megszerezte az első piros pontját nálam, még ha filler is (nem olvasom a mangát) de randi helyett Natsuékkal ment, mint haverokkal. Nem hiányzik ebbe az animébe a nyáladzás. :) - saját vélemény! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 okt 12, 20:00:14
Ebben a részben semmi töltelék nem volt, mind volt a mangában. A riporteres az Gazille eredeti éneklésénél (csak animében áttették ide), a "végzetes találkozás" meg egy kis manga special volt (csak mangában a "kék hajú lány" nem volt benne ^^).


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 okt 12, 20:46:09
A nekem elég gyenge volt ez a rész, unalmas.
Kana pasihiánya is venne volt a mangában?
A riporter nagyon idegesített a "cool"-jaival.
Érdekes volt, h a "kék hajú lány" ott vásárolgat Magnoliában. (vagy Mangolia, nem tudom pontosan) (NK fordításáig tartok a mangában)
Ahogy elnéztem a kövi rész filler lessz. Szerintetek?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 okt 12, 20:53:40
Ha jól emlékszek volt ilyen rész is,amikor Lucy Natsuról "álmodozott":D
Amúgy nekem tetszett ez a rész,vicces volt,a grafika is jó volt... Az opening nem rossz,nem gondoltam hogy Lion(?)-nak is lesz szerepe még. Ez a kis kék hajú lány is érdekes,ezennel feltűnt a 3. olyan lány szereplő akinek nem nagyobb a melle mint a fejem xDD

Ami mondjuk nem tetszett az az a fehér macska. Már most látom hogy idegesíteni fog a karaktere xD Szegény Happy vitte neki a halat,ez meg le se bagózta? Hogy van ez?:D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 okt 12, 21:07:02
Kicsit unalmas volt ez a rész az biztos, de viszont felkeltetette az érdeklődésemet az ügyben, hogy ki az a lány?

u.i.: javítottam bocsi


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 okt 13, 18:46:20
Előtted már elmondták, nem filler volt, a mangában is benne van. :) Egyébként a lánynak még lesz szerepe a dologban, ahogy a többiek is beszélnek róla, én azt veszem le... De szpojlerezni nem fogok, és nem is fogok olvasni. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 okt 17, 15:15:32
Ja, csak a "kék hajú lány" itt még nem volt benne a mangában. ^^ Szóval ez ilyen tekintetben töltelék...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 okt 17, 20:51:59
Na ennyi Chakra tisztáztál engem :) ennyi gyerekek :D am én azt szeretem ebbe az animébe, ahogy meg vannak csinálva Erzának a kardjai és a cuccai nagyon tetszenek.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 okt 18, 17:07:22
Huhahahaha... Ezen a részen röhögtem annyit... :D Ideje volt már egy ilyen is. :D Gray egyre szimpibb, mondjuk eddig is az volt... :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 okt 18, 19:46:30
Ez az 50. rész olyan "egyik szemem sír, másik meg nevet" dolog.
A Lucy-s részek tetszetek, mondjuk azok a mangában is benne voltak (speciálként).
De az a riválisos dolog... -.- Alapból nem lett volna rossz, de annyira eltúlozták, hogy csak a szereplők lejáratása lett belőle. :(


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 okt 18, 20:44:12
Főleg Erza, aki még a fába is, izé, oszlopba is beleköt.
De Lucy-chan fekete-fehér ruhája nagyon kawaii volt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 10 okt 18, 20:57:25
Utsó pár percben mikor Juvia Graybe nyomja a maradék varázsitalt is, Gray szeme milyenmár te. Rinnengan 4 ever :D
Amúgy nem volt rossz rész, de szerintem már túl sok volt. Még Makarov vicces volt, de erza már annyira nem. :)
Akkor nevettem egyet, amikor Gray legelőször rászállt Happyre. Az nagy volt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 okt 18, 21:21:31
Nem értem ezt. Egyszer túlságosan sietnek, máskor meg ilyenekkel rontják el az egészet.
Gray szeme érdekes volt tényleg. És nekem inkább Erza volt viccesebb, nem Makarov.
Jellemző Erzára, h bele köt még az oszlopba is. xD
Viszont az kifejezetten felidegesített, h "Mira zenéjét" rakták Erzához, a múltkor pedig Luxushoz (szerencsére ott csak keveset hallatszott) és, h Mira csak úgy simán alakot váltott, de megmaradt a "nyálas" hangja.
Az jó volt amikor neki ugrott volna Elfman, de ő csapta le, csak kár, h olyan képekbe megint.
Jah és egyébként Friednek az előző részben rövid haja volt most pedig újra hosszú, pedig még örültem is neki, h legalább nem olyan katonás feje van mint a mangában. A Mangában is így volt, de azért ott nem max egy hét telt el a "nagy hajnövesztésig". A pózoknál vicces volt Fried meg Levi arca.
Még jók is volnának ezek a részek ha nem vinnék túlzásba.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 okt 18, 23:33:23
De a következő már nem lesz töltelék, szépen halad tovább a cselekmény. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 okt 19, 13:02:27
Nekem Erza és Makarov is tetszett amikor kiszemelik a riválisaikat. Erzára igen, jellemző az, hogy mindenbe bele tud kötni, ha akar, és szerintem tökéletes kifigurázása volt ennek a jellemvonásának. Az meg, ahogy a két srác nem merte leállítani.. az is tetszett (Vicces, hogy olyan tanár óráján írom ezt, akire ugyanez jellemző. :D Fairy Tail 1. szabálya: NE HÚZD FEL ERZÁT! Info osztály 1. szabálya: NE HÚZD FEL ANIKÓT! :D)
Egyébként, Miránál engem is zavart, hogy átváltozott, és elmaradt a dögös hangja. :(((


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: six - 10 okt 19, 17:49:12
Noh egyszerre néztem meg a múlt heti és az eheti részt, mivel múlt héten lusta voltam megnézni, így mára maradt az is. Nekem tetszett ez a két rész. Ritka, hogy tudok nevetni az animék poénjain, de a Fairy Tail már bizonyított nálam ezen a fronton :D Ennyit még nem nevettem egyhuzamban animén, mint most. Nagyon jól megcsinálták :D Natsu Lucy szerelmi szál tetszik :D Mira a nagy kavarógép jézusom XD Nagyon jó volt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 okt 19, 21:36:33
Na megnéztem az új részt és azt kell, hogy mondjam hogy vicces volt mikor Gray harcolt Happy-vel hááát röhögtem és mikor Lucy elképzelte a gyerekeit Happyként XD XD XD Ja és nemtom kifigyelte de 21:28-nél Gray-nek tiszta Rinnengan-os szeme van ez most direkt vagy koppintás??


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 okt 19, 22:30:04
Ja és nemtom kifigyelte de 21:28-nél Gray-nek tiszta Rinnengan-os szeme van ez most direkt vagy koppintás??

Jó kérdés. Az egy fillerjelenet volt, a mangában nem szerepelt. De szerintem nem feltétlen koppintás. Mivel nem a Naruto Rin'neganját figurázta ki, csak egy szimpla animés effekt lehetett.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: six - 10 okt 20, 11:00:36
A Rinnegan csak azért jött elő, mert Gray torkán lenyomta az egész üveg varázsitalt Juvia XD Annak nincs több jelentősége annál, hogy most 1000%-osan be lett drogozva Gray :D Amikor hallottam havertól, hogy Rinneganja van Graynek elszállt az agyam, de megnéztem a részt és tisztázódott a helyzet :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 okt 20, 15:13:22
Ki tudja? Lehet Nagato is folyamatosan intravénásan kapja Konnantól a löttyöt. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 okt 20, 21:24:18
Jah jó van oksa előszőr azt hittem, hogy koppintás, de mikor láttam azt hogy Erza vagy hány kardot szúrt bele az oszlopba XD hát én szakadtam a röhögéstől. :D :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Radic - 10 okt 24, 17:34:21
Nem teljesen a mostani részhez kötődik a kérdésem, de Fairy Tail-el kapcsolatos, ezért írtam ide. Mikor lesz még torrent belőlük. Hozzászoktam ahhoz a gyönyörű felirathoz, és már nagyon szeretném a következőt is látni. Bocs, ha rossz helyre írtam.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: heo - 10 okt 24, 17:47:29
Idézet
Beck, Fairy Tail, Naruto Shippuuden, One Piece égetett:
Mindegyiknél lesz folytatás, egyelőre a One Piece publikálása biztos: Novemberben minden hétvégén lesz One Piece égetett publikálás. A többi projekt tanulmányok és egyéb elfoglaltságok miatt jelenleg áll, amint lesz idő folytatjuk. :)

Cartnecker


A fenti kis idézet a blogról származik, azt hiszem a válasz benne van.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 okt 24, 20:14:39
Amúgy sztem az a kis kék hajú lány fontos lesz vmilyen szempontból, következtetek arról, hogy az új OP-ban szerepel.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 okt 25, 00:17:18
Nem teljesen a mostani részhez kötődik a kérdésem, de Fairy Tail-el kapcsolatos, ezért írtam ide. Mikor lesz még torrent belőlük. Hozzászoktam ahhoz a gyönyörű felirathoz, és már nagyon szeretném a következőt is látni. Bocs, ha rossz helyre írtam.

Hamarosan érkezik egy újabb csomag. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: heo - 10 okt 26, 13:54:23
Szerintem a Virgo-s poént nagyon elrontották a mangaban sokkal jobban volt szemléltetve, vagy csak én vártam többet.
Erre (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/130/4) gondolok.
A többi része meg olyan amilyen.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 okt 26, 14:10:20
Megnéztem én is az új részt.
Nekem nagyon tetszett a grafika, sztem nem rontották el a többieket se, és nagyon örültem neki.
Tetszett a tempó is, nem volt se túl gyors, se túl lassú, király. :D
Remélem így folytatódik tovább mert elég jó részeknek nézünk elébe.
Lucy nagyon szép volt és a "Luuucy kuuukiii" meg durva, az a hang xD haha


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 okt 30, 12:23:16
Megnéztem az új részt tök jó volt sztem, csak Erza nem sokat szerepelt  :$

Most néztem, próbálom letölteni az új részt de azt írja (angolul persze), hogy nem elérhető :( se a 480p-t és a 720p-t se :(((


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 nov 01, 20:40:59
Nekem sikerült letöltenem, próbáld meg újra, hátha mostmár neked is engedi.

Az új rész meg... K.O... Ichiya szinkronja... áh.xD Mikor meghallottam, majd lefordultam a székről.xD Akik nézik a Bleach animét eredeti szinkronnal, azok tudják miről beszélek.

Amúgy amikor mutatták Raceréket ott a hegyen beszélgetés közben, Angelt milyen előnyös pózból mutatták már. :D



Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 nov 01, 21:38:25
Aki eddig nem tudta, most már biztos lehet benne, hogy Den, minden kétséget kizáróan hímnemű. :D

Ám én nézem a bliccset eredeti szinkronnal, mégsem esett le, ki lehet Ichiya benne :hmmm?: Chakrának Racer hangja volt ismerős valahonnan, csak még nem tudjuk honnan :P
És végre itt van Jura és, és, és a mi kis Levegősárkány tanoncunk, Wendy :lover:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 nov 01, 21:55:08
Gyááááá... Ichiya "selymes" hangja nagyon K.O. volt. XD De nekem sem rémlett senki a Bleachből. o.O De kicsit utána néztem, és Shou Ayami a hangja, aki Aizennek is adja a hangját. XD
Erza enyhén kikészült a pasastól. ^^"

Hibiki, Ren és Eve bemutatkozása is kész volt. :D Ezt nagyon eltalálták az animések.

És Wendy belépője (beesője... ^^") is igényes lett. ^^

Összességében, ez egy jó rész.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 nov 01, 22:34:10
Na most már jó a link és le is kezdem tölteni aztán meg is nézem :fun: kiváncsi vok rá és hangokra ha már megemlítetted Den :)

u.i.: megnéztem az új részt Nagyon jó azt kell, hogy mondjam, elején Erza :O és Urtear a kis besúgó, de előnyős ruhában volt, úgy látszik ebben az animében egyre jobban rá mennek arra, hogy azoknak a lányoknak, akiknek nagy a melle olyan ruhájuk legyen, ami nagyon ki is emeli (de amúgy király :fun:) XD. Amúgy ez a Raven Tail nagyon erős céh lehet ha már szövetséget kell bevetni amúgy érdeklődtem interneten és tényleg nagyon erős. LOL és tényleg Aizen hang ott volt :D :D nagyon jó amúgy tetszik hangja, olyan megnyugtató és harmonikus egyben. XD de én azon nagyot nevettem, amikor mondja Ichiya, hogy Hallottam rólatok. Erza-sanról...Lucy-sanról és a maradékról. XD. Jó szövetséget alapítottak meg amúgy, egyik jobban utálja másikat, megőlné vagy irtózik tőle XD még jó, hogy volt ott vki aki rendet tett :) és tudtam és tudtam (nem olvasok nagyon mangát, ugyhogy aki olvass annak lehet nem új az info), hogy az a kék hajú kislány fontos lesz (Wendy) és csak ő egyedül :O ez ledöbbentett nagyon erős lehet :).


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 nov 02, 00:37:45
Hú, hát érdekes rész volt.
Ichiya hangja tényleg K.O., bár én nem így képzeltem el az "érzelgős nyálas hangot", de ez se olyan rossz.
Az oracion seis tagjainak szinkronjait nagyon eltalálták, nagyon tetszett.
Viszont Wendy hangja az a tipikus kislányos hang, amitől rosszul vagyok. Előre érzem, h kifog készíteni a lány xD
Várom a következő részt!


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 nov 02, 00:44:11
Sztem aranyos a hangja. :D

Engem ilyen téren az a nyávogó kisfiús hang készít ki, mint amilyen a Blue Pegasusos kisgyereknél is befigyel.
Ott van például Gérard, neki a kiskori szinkronja tényleg fiús volt, nem ilyen nyávogós förtelem. Ezektől a falnak megyek.xD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 nov 02, 00:47:19
Nyugi attól is kész vagyok. Natsu gyerekkori hangjába is majd belebetegedtem. xD
Igen, legalább Gérardét eltalálták. :D

Aranyosnak aranyos csak amikor majd elkezd bőgni, h nem tud semmit se csinálni meg, h mit tegyen...az kész


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 nov 02, 01:10:44
Natsu gyerekkori hangjába is majd belebetegedtem. xD
Én mikor azt először hallottam, totál azthittem, hogy az Lucy.xD


Visszatérve a hangokra, nekem Raceré nem igazán ismerős.
Ami még feltűnt, hogy a Gérard/Sieagrain/Mistgun triónak ugyanaz az emberke kölcsönzi a hangját mint Ulquiorának(Bleach), ez leginkább Mistgunnál ütött ki.

Egyébként Urtear ruhája tényleg jó, habár én mangából másmilyenre emlékszem, én ott ilyen párducmintás cuccnak képzeltem el a dolgot.
Habár nem ez lenne az első eset, hogy egy ruhát leegyszerűsítenek, Gérard spcéci harci szerkóját az animében egy sima ujjatlan pólóként láthattuk viszont.xD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Mistich - 10 nov 02, 01:43:49
Nah én is megnéztem,és nekem nagyon tetszett a rész. A kedvencem Wendy belépője volt,valami hatalmasra sikerült.xD
Mondjuk a grafika pár helyen kicsit furcsa volt,de nem volt nagy gond vele. Ami még tetszett az az elején lévő pincér meló,az is volt a mangában? Bár az utána lévő beszélgetés miatt biztosan,úgyhogy ezt meg is válaszoltam xD.
Wendy hangja szerintem aranyos volt,egy ilyen karakterhez én is valami ilyet képzelnék el. Remélem a harcok ebben az arc-ban nem lesznek úgy összecsapva mint a Luxus-os részekben...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 nov 02, 10:50:40
Nekem sem volt ismerős Raceré.
Ulquiorra hangja nagyon jó :O nekem nem tünt fel, h ugyan az lenne, még zeném is van tőle x3
Jah, jó volt Urtear ruhája. Nekem Gray mostani szerelése nem jön be.

Igen a pincéres meló volt a mangában.
Hát most király volt a tempó eddig szal reméljük a legjobbakat.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Marci1996 - 10 nov 02, 15:01:35
Wáááá Aizen hangja odab*szott xDDD Wendy esését meg kétszer visszanéztem,olyan fura hangot adott ki xD Meg amikor Erza mondja ichiyának h Felszeletellek xDDD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 nov 09, 01:15:50
Jó lett az új rész, szépen adoptálták a szövetség begyalázását.xD
Habár én Charlenak mélyebb, felnőtesebb hangot képzeltem el, miközben olvastam a mangát.
Ez a Ren meg tiszta Chewbacca.xD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 nov 09, 13:23:06
Végre kezd megint normális lenni a FT anime. És újra csak 2 mangafejezetet ölelte fel, ami szerintem pont optimális. Így halad is a történet, de nem is vágtat annyira, hogy a manga beérésétől kelljen tartani.

Hát igen... Charle hangja. ^^" Szokható lesz, de én is kicsit komolyabb hangot képzeltem el neki. Mondjuk tény, hogy egy fél méter magas, hat éves lánycicáról beszélünk, szóval Orochimarus hangja ne legyen. :D De egy picit mélyebb hangot azért kaphatott volna.

Ettől függetlenül e egy jó rész volt. A Trimen (Eve, Hibiki, Ren) és persze Ichiya hozta a formáját megint. :D
És az Oración Seis belépője is jó lett.

(Király az avatarod, Den. ^^)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Lew - 10 nov 09, 14:54:48
Lehet csak nekem tünt fel de a legújabb Op-ben Sherry új arcot kapott =D

Ez itt a régi mogorva:

(http://img574.imageshack.us/img574/3010/12351142.png) (http://img574.imageshack.us/i/12351142.png/)

És itt az új kedves =D ( nekem ez jobban tetszik =D )

(http://img194.imageshack.us/img194/4181/80049396.png) (http://img194.imageshack.us/i/80049396.png/)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 nov 09, 15:49:15
Vagy az animés kollégák véletlen Erza arcát rajzolták neki. :D
De nem ritka, hogy a nyitány-zárányos képeken alakítanak. ^^

u.i.: Legközelebb inkább linkként pakold be a képeket. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 nov 09, 16:29:24
Jó rész volt!
Charle hangja...Hát én sem így képzeltem el.
És Angel hangja sem olyan mit amit vártam. Amikor az előző részben mondta, h Nirvána tök király volt.
És nekem is nagyon tetszik a tempó.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 10 nov 09, 18:59:49
Nah ez egy jó rész volt, bár elég könnyen leverték a nagy csapatot :S
De majd meglátjuk mi kerekedik ki ebből :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: HayateLen - 10 nov 15, 22:23:36
az Oración Seis tagok hangját szerintem is nagyon eltalálták! de Ichiya se semmi, még fog nagyokat alkotni :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 nov 22, 22:58:29
Ez a rész nekem bejövős volt.
Az Erigor kontra Natsu harcon jót röhögtem. Meg mikor a végén Gérard levetkőzteti Erigort :D (a mangában az egyik majom ruháit vette el) Gérard-on jobban áll az a kabát.
És Gray jéggátja sem volt semmi. Na meg a kövi részben a Leonnal levágott vetkőzőshow-juk sem lesz semmi :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Treyman - 10 nov 23, 15:52:15
Most kezdtem el nézni a Fairy Tailt, nagyon bejövős :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 nov 25, 11:55:26
Nagyon zúzdás rész volt a mostani :) megnéztem, király volt tényleg :D Gray varázslata egyből a Heroes of might and magic-et jutatta eszembe :D XD Köszi NKWT!!!


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: MarcikaXD - 10 nov 30, 07:09:34
helló mindenkinek! nem tudja valaki mikor lesz várható újabb torrentpack a részekből? tök jó lenne! nem kéne részenként letölteni a megauploadról......


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 nov 30, 13:45:18
Ha az általunk formázott és égetett részekre gondolsz, akkor erre Chakra tud pontos választ adni, mert én csak lektorálok és formázok. De szerintem amint lesz ideje, éget még részeket. Szóval a türelem tündérkéket terem :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 10 nov 30, 17:03:36
Ez a rész kifejezetten tetszett ;)
Bár Leon a végén.. majd meglátjuk mi lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: heo - 10 dec 06, 18:07:45
Azt hiszem a mostani részek egy mondattal leírhatóak.
Epic face.
Hihetetlen fejeket rajzolnak az animebe akármi történik éppen mindig lehet rajta röhögni.

Ráadásul ahogyan korábban reméltem nem kapkodják el ezeket a részeket.
Bennem eddig nincs hiány érzet remélem továbbra is marad a színvonal.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Marci1996 - 10 dec 06, 18:52:08
Heo,egyetértek.Azok a zenék pedig hihetetlenek.Pont jókor,a legjobb zene :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 10 dec 06, 19:51:44
És végre a rajzolásban is kicsit magukhoz tértek. Bár néhány látványeffekt még mindig kicsit gázos. De végre kezdem élvezni :D Csak így tovább!


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 dec 07, 17:27:51
Gyááá... Midninght hangján beborultam. :D Nagyon jól beletrafáltak, remekül illik ahhoz a sötét, ferde egyéniségéhez. Már csak arra leszek kíváncsi, amikor ordibál. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 10 dec 08, 12:41:23
Egyet értek! Nagyon jó hangja van és tök jól néz ki az animében.
Végre jönnek az izgibb részek, mert eddig elég unalmas volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 dec 08, 13:28:07
Én meg azt várom, amikor majd a földön kúszik - mászik, oda való. :D

A következő rész szerintem már izgalmasabb lesz, ha jól megcsinálják a harcot.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fullmoon - 10 dec 13, 18:05:46
Na ez a rész nagyon tetszett, asszem megvolt a várva-várt pozitív csalódás Lucyban. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: HayateLen - 10 dec 14, 01:53:15
jó rész volt! hát igen, Lucy kezd egyre nagyobb hatással lenni a környezetére  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: heo - 10 dec 14, 16:52:17
Egész pofás kis rész volt és nem is kapkodják el valamint a rajzolás sem volt éppen rossz. :D
A felirattal kapcsolatban megfogalmazódott bennem egy kérdés amely talán kritika is egyben.
Ha az Uranometria-ról kiírtátok, hogy mi az, akkor a Tetrabiblos-ról miért nem?

Még valami szegény Caelum személyében köszönthetjük az első Transformers-t a Fairy Tail-ben. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 dec 14, 17:21:55
A Caelum a Véső csillagkép neve. ^^ Sz'al a Transformersben is másoltak. ^^

Beleírtam volna a Tetrabiblost is, csak annak egy "kicsit" hosszabb a leírása, mint az Uranometriának. És SRT-ben az már nagyon csúnya lett volna. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 dec 20, 19:42:32
59. fejezet:

A végén még újra tetszeni fog a manga. :D
Ennek a résznem a végét sikerült jól elcsípniük. ;)



Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 dec 20, 23:52:44
A vége tényleg nagyon ott volt, habár az a zene amit a pecsét beindulásakor benyomtak, eleinte elég furcsán hatott, legalábbis nekem.  Kicsit ilyen komikus zene jellege volt, habár később már kompenzálódott a dolog. :D

Cobra grimaszai pedig nagyon ott vannak az animében, az az őrült ábrázata, amikor az egyik szeme kikerekedik, a másik élesen marad, nagyon flash.=D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 dec 21, 23:09:34
Én csak az http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/146/17 ezen az oldalon, a jobb alsó sarokban lévő bamba fejet hiányoltam, a kígyó előadásában. :(


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Lew - 10 dec 23, 10:02:51
Egyébként Racer a mangában meghalt ugye?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: HayateLen - 10 dec 23, 12:05:49
igen, de jobb így hogy túlélte! :D :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 dec 23, 13:50:16
Hát hivatalosan még ígyse élte túl, ugyanis a manga az eredeti kiadás, az anime csak feldolgozás. :D

Habár a mangában ez nem volt külön kitárgyalva, ha jól rémlik, de sejhető volt, hogy Racer bizony belehalt a robbanásba.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 dec 23, 15:17:32
Válaszomat lásd ITT (http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=3787.msg555944#msg555944), mert ebben a témában spoiler lenne. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Lille17 - 10 dec 28, 12:47:06
Ez a rész is marha jó volt.. Valamint amikor Erza 11:50 körül Gerard felé fordul, és alatta a zene.. majd utána felsegíti, és egymás szemébe néznek.. az egy nagyon szép jelenet volt. :$


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 10 dec 28, 16:36:14
Viszont Hoteye langyi megmozdulásán néztem egy sort... o.O


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: heo - 10 dec 28, 17:20:45
Mi volt abban a langyi?
Szerintem ott nem arra célzott, hogy szerelem, hanem, hogy igazi szeretet amikor megsegítjük egymást, önzetlenül.

Én inkább "Carla" lábain vigyorogtam ott a vége felé mikor néz azokkal az üveges szemeivel, hogy jaj ne arra van a céh is, na akkor elég durva háromszög lábai vannak.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 10 dec 28, 17:26:53
Jó volt ez a rész is. Szegény Ichiya most is csak szív  :D Eddig nem nagyon volt sok haszna csak a poénok terén.
Ezt nem rég találtam. Tud erről valaki valamit ? :D  Fairy Tail Ova (http://www.youtube.com/watch?v=KowvpOh8Oks)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 10 dec 28, 17:47:28
Pár képsor ebben a trailerben egy mangafejezetből lett adoptálva, ilyen kis specialból, amikor Lucy a Fairy Tail lányszállóján hajt végre egy küldetést.

Többet nem tudok róla, de Gérard nincs benne ahogy elnézem, szóval nem lesz nagy durranás.xDD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Lille17 - 10 dec 28, 17:51:35
Már én is találkoztam vele, és ha jól olvastam utána, februárban lesz majd kint. :D
A manga 139.5 és 161.5 fejezetét dolgozza fel.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: heo - 10 dec 28, 17:58:00
Azért a 2011 4 15 szerintem inkább áprilisra enged következtetni, de remélem cenzúrázatlan lesz.
Az igazi Ecchi fanoknak, (köztük nekem is) benne van Levy is méghozzá szintén, khm, pucéran.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Lille17 - 10 dec 28, 18:03:00
Már nem tudom, hol akadtam a februárra...  :$ Valamelyik oldalon írták.
Én megint Erza miatt várom.. tetszett a nénikével való történet, ahogy önzetlenül a többiekre gondolt, és később meglett a jutalma. Engem az Ecchi annyira nem köt le, de hogy dupla adag Fairy Tail egy héten..na,  az tetszik. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: batai15 - 10 dec 29, 13:51:38
Hát azért van bőven fanservice  benne :D
Főleg mikor lucy leskelődve bepucsít  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 10 dec 29, 17:43:58
Látszik a japánok mennyire perverzek :D, de amúgy jó XD XD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Banzai - 11 jan 10, 14:18:19
miért nem tudtak egy rendes sárkány bömbölés összerakni ?????????????????????????????,    :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 11 jan 10, 15:13:23
Az új opening bejövős :D Mind zeneileg, mind képileg tetszik. Főleg az eleje, végül is Fiesta a címe :P
Az endingben pedig Lucy, Natsu, Erza, Mira és Wendy után végre Gray is sorra került  :lover: Remélem a következőben Gerard lesz majd *-)
A részt még nem néztem meg, majd lektorálás közben. De az gáz, ha megint elindulnak a lejtőn lefele. :( Remélem azért mégsem olyan rossz az a bömbölés.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 11 jan 10, 15:53:25
Az új opening tényleg nem rossz, de az ending szvsz. eddigi legrosszabb. :D
De komolyan, szinte végig csak Gray van benne... azért ennyire még egy endingbe se volt egy szereplő se így kiemelve. Igaz, hogy az előzőekben is megvolt egy - egy szereplőnek a kiemelése, de ilyen mértékben azért nem... valszeg ez lesz az első Fairy Tail ending amit áttekerek majd, nagyon nem bejövős.xD



Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: HayateLen - 11 jan 11, 07:35:30
erre a részre én annyit tudok mondani, h: "felpörögtem"  :D  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 jan 11, 17:50:16
Jó kis csata volt ez  (H) Nem hittem volna, hogy Cobra egy sárkányölő (Az animével párhuzamosan olvasom a mangát) Így elég erős Cobra, hogy a kígyójából bármikor tudd mérget enni. Kíváncsi vagyok, hogy Natsu milyen viccre gondolt.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Bastian - 11 jan 12, 21:59:24
Nagyon jó kis rész volt, Cobra technikái jól meglettek sztem csinálva. Nekem eddig ez a rész tetszett legjobban a harcos részek közül bár lehet hogy a sárkánybömbölés nem lett jó de az nekem8. Hát nagyon nem is emlékszem mostanában jobb epizódra :omg: Lehet ez volt az eddigi legjobb?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: samdav - 11 jan 12, 23:46:50
Nemtom, nekem vhogy a mangában jobban átjött az üvöltése...


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: DragonSlayer - 11 jan 13, 18:16:28
Na a héten sikerült végignéznem az összes részt és azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon jó anime.
Engem teljesen megfogott az egész: a rajzolás, a zenék, a harcok. :D

Néha amúgy viszont nem szeretem magamat mivel most is ezt a 60 részt 6 nap alatt néztem végig és így már csak hetente tudom leszedni.  :D

by:
       DS


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Fujii - 11 jan 15, 18:40:48
Hát nem volt olyan rossz a rész.
Ami nem tetszett az az, h cobra mérge piros... egy méreg legyen lila...sztem
Az ordítás pedig egyáltalán nem volt hangos. Amikor mutatták a sárkányt és újra változott a hang jó volt, csak hangosabbra kellet volna, és, h az elejétől az a hang legyen. Kár h elrontották.
Várom a kövi részt!


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 jan 17, 22:14:50
Az a rész is király volt :D Áhh, hogy megutáltam most Braint, hogy tehette ezt Cobrával :neee: Őt birtam közülük a legjobban , de legalább még él :bow:(mert ugye él? :smirksweat:) Az előzetes alapján Midnight leveri Erzát és Geraldot :asdfghj: Pedig azt hittem ha nem hat rá mágia akkor majd Erza levágja... "Az a személy" gondolom a fehér hajú pasas az openingből. Engem kicsit Erigora emlékeztet de ha jól  láttam olyan mágiát használ mint Brain és Midnight. Wenndy remélem nem véglegesen gyógyította ki Natsut a járműiszonyából akkor már nem lenne Natsu olyan Natsus :D
Krumpli fej meg adta az ívet rendesen :P Midnight meg csak teszi a fejét, hogy ilyen könnyen leverik XD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 11 jan 17, 22:40:02
Ha válaszolnék a kérdéseidre, az egész szövegem háttérszínű lenne, mert csupa spoiler. De ne aggódj, 5 részen belül minden kérdésedre választ kapsz :D

Ám ebben a részben volt pár új grafikai húzás, ami nekem nagyon tetszett. Lehet lecserélték a rajzolócsapatot? Pl. Gray arca, mikor Jura "bekeményít", vagy mikor visszaveri Brain első támadását. Majd kiesik Gray meg Lucy szeme :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Csabi28 - 11 jan 18, 16:58:04
Uhh, ez jó rész volt ( mint mindeggyik :D). Eggyetértek Tilonnal, Brain jó nagy szemét volt , hogy kiütötte Cobrát. Meg sajnálom Hoteye-t is, tetszett, hogy úgy elbánt Mindnight-al errefel hatástalanak rá a varázslatok... De gondoltam , hogy nem Hoteye fogja legyőzni , hanem max Erza, mert az Opening mutatta. Jura mágiája meg durva volt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Zer0 - 11 jan 21, 09:53:39
Nah 5 nap kellett hogy végignézzem :D Nagyon jó volt, csak bírjam távoltartani magam a mangától :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 jan 21, 14:18:49
Én okosan csinálom. Megnézem a részt, utána meg elolvasom azt a két fejezettet amelyek benne voltak :D Így láthatom, hogy miket cenzúráztak :) Pl Kobra kicsit csúnyában sérült. :( De még él :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: dongatto - 11 jan 21, 18:53:50
Ez a Midnight a legkeményebb!! Amikor láttam hogy Hoteye lenyomja mondom ezt nem hiszem el ennyi lenne, de utána durván elintézte mondom zsííír ezt vártam tőle. Brain meg egy patkány volt amiért elárulta Kobrát, de Jura letolta a száját.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 11 jan 24, 20:58:21
Tökre ötletesnek találom, hogy a "korhadt fadarab" szeme és a szájában a gömb, csak akkor világít zölden, ha beszél :D
Ám mekkora pszichopaták vannak már ebben az animében, hogy Erza minden ellensége arra gerjed, ha minél fájdalmasabb arcot vág :chair: Szegény Erzát soha semmi jó nem érheti?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 11 jan 24, 21:04:56
Ebben van valami... ^^"
Midnight a rész vége felé akkora szájjal röhögött, hogy azt hittem, kiesik a saját csapda száján. XD Az kicsit el lett túlozva.
Plusz Midnight őrülete valahogy az animében nem adta... a mangában sokkal dilisebbnek tűnt. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: HayateLen - 11 jan 24, 21:54:17
Klodoa-nak , a 7. Oracion Seis tagnak valami eszméletlen durva hangja lett (jó értelemben) el nem tudtam volna képzelni ilyet a manga olvasása közben  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 jan 24, 22:01:30
Hát Gerardtól többet vártam. Ha már a saját anime szerinti erősségi sorrendemben a második helyet foglalja el(Mistgun keveset tudok) Nem kellet volna ön megsemmisíteni  :D. De most Erza majd elkeni Midnight száját (H) Bár az előzetesben bekap egy csúnya ütést :smirksweat:
Natsu elvolt azzal a bottal, hogy elkezdte a földhöz csapkodni XD Braint meg már jobban utálom mint egy hete. Jól mondta az a bot, ő az Oracion Seis szégyene. :jaja:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: angels - 11 jan 24, 23:19:28
Mikor Natsu csapkodni a botot (7. Oracion Seis tag) a földhöz csapkodni majd megszakadtam :D
Párszor azt vissza is néztem :D
Gerard túlzottan könnyen padlóra került így oda a felállított hú de erős képem :(


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: CrazyCat - 11 jan 24, 23:40:38
Hora-hora-hora-hora-HORAAA! Kedvenc rész animéből, azt hiszem abból valamikor gyártok egy 10 perces challenget xD Talán még vele túlélem ezeket a részeket. Bár szegény nem szerepel sokat  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 11 jan 25, 07:59:30
Hát igen... Ez a Gérard vs. Midnight nem kellett volna az animébe. Mangában csak annyi volt, hogy Gérard visszatartja Erzát, aztán jelenetváltás Natsuékra, aztán mikor visszavált e jelenet, Gérard már fekszik. És kaptunk egy magyarázatot (ami persze az animénben is benne van), hogy az Önmegsemmisítő varázslat, amit a saját testére helyezett, eléggé rottyra vágta. A végeredmény persze ugyanaz, egy kifektetett Gérard, de mégsem volt olyan égő rá nézve. A mangában legalább nem voltak ilyen szánalmas támadások... ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 jan 25, 18:28:50
Hát nem sokk haszna volt, hogy oda ment az biztos :D.Pedig, hogy menőzött  Erza elött, hogy majd ő elintézi (H) De mit képzel magáról Midnight, hogy csak úgy lenyúlja a sárkányölők be állását ?! XD Amikor a fejük sötétben van csak a kerek szemük világít.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 11 jan 25, 18:38:36
Nem menőzött, egyszerűen ilyen. :D
Tudta, hogy alíg van ereje, még arra is, hogy egyáltalán állva maradjon, de attól függetlenül megpróbálta a lehetetlent.

Amúgy én is ettől féltem, hogy animében megcsináják a "harcot".
De legalább azt jól érzékeltették, hogy Gérard közel se volt a toppon.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Lille17 - 11 jan 25, 18:43:14
Már nagyon régóta vártam , hogy megcsinálják ezt a részt, a GerardxErza és a Robe of Yuen miatt.
Az utolsó pár perc volt a legjobb. Natsuék ökörködése különösebben nem érdekelt, de amikor Gerard olyan kawaii szemekkel nézett Erzára.. na az mindent vitt.:) Valamint mikor Erza magára öltötte a Robe of Yuen-t.*.*


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: dongatto - 11 jan 25, 18:45:04
Én nagyon bírom Midnight-ot remélem lenyom még pár embert :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 jan 25, 20:28:17
Pár embert még kit ? XD Lenyomta Gerardot, Richardot, és a két selyem fiút  :D Már ideje lenne, hogy leállítsa magát  :fun: Egyébként mi van Hibikivel és Ichijával ? Ichija még mindig ugyan ott lóg ahol 4 részel ez előtt ? :D  Na őt még kiütheti Midnight valami poénos módon. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 11 jan 31, 18:30:35

Midnight, meg a 2 gyenge pontja XD Ami aztán 3 lett, végül 4 :laugh:
Nem világít a bot, amikor beszél :( Pedig olyan jól nézett ki az előző részben. Viszont az "arca" több mimikája is Brookra emlékeztetett, lehet csak azért mert mindketten csont? :D
Ám mikor a végén meghallottam a Yohohoho röhögést, nem tudtam nem arra gondolni, hogy koppintás, vagy ugyanaz a a csapat csinálta, mint akik a OP animét.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Csabi28 - 11 feb 01, 14:49:00
xD most veszem észre a 4.részben 20:43nál , az a jósoló mágus azt mondja Graynek:- a csillagok szerint gondod lessz a vízzel és a nőkkel.
Juviára utal xD

A legujabb rész is nagyon tetszett. Erza legyözte Midnight-ot.És valahogy éreztem hogy Zero nem fog megtűrni 1 hízelgő botot xD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 11 feb 01, 22:20:45
Az a "korhadt fadarab" kicsit túlzásba vitte az animében. ^^" A mangában nem spilázta így magát, ott inkább meg se szólalt Zero társaságában, nem hogy ez... :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Csabi28 - 11 feb 02, 16:11:44
Jah , van sok eltérés az anime és manga közti cselekvésekböl. Nekem a kórhadt fadarab nagyon bejött xD. Amikor kiütötték Braint , hogy örült meg villogot , hogy végre nincs , erre amikor visszatért Zero-ként egyböl ment nyalni xD.
A sok eltéréshez meg 1 példa: amikor Midnight kinozza Erzát meg Gerard-ot. A mangaban kicsit durvább: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/155/16
Mondjuk megértem , mert az animében nincs vér... De ez a szép rajzolás kárpotol  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 feb 02, 17:35:32
Mintha más korosztálynak szólna a manga meg az anime. Nem csak cselekmények elferdítése miatt hanem a vér hiánya miatt. Ebbe a részben is Erza levágja Midnight azzal a szép nagy alabárddal és mi van Midnightal mindenhol sebesült de vágás sehol. :D
Erza minden harcával erősebbnek tűnik. Milyen gyors volt és milyen messzire repült Midnight pedig nyitott tenyérel kapott XD
Az a korhadt fadarab engem idegesített, hogy be nem állt a szája meg, hogy nyalizott 1000-rel. Ha csöndben maradt volna akkor Zero nem nyírta volna ki(talán  >:)).


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Csabi28 - 11 feb 02, 20:46:12
Ááá nem hiszem Tilon , akkor is megölte volna, hiszen van "fizikai teste" xD. Szerintem ha kiirtana mindenkit a Fairy Tail bolygóján , kimenne az univerzumba 1 átalakitott Nirvána repülögéppel xD. Nagyon 1 elmebeteg ez a Zero teljes mértékben kimeriti a gonoszság fogalmát.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 feb 07, 21:57:52
Jaj de jó volt ez a rész is. (Mint mindegyik) :D Már úgyis hiányoltam Hibikit és Leont jó, hogy befutottak. Úgy néz ki, Midnight nem végzet valami jó munkát a spanyol szappanopera hőssel és a kis sráccal. :fun: Nagyon jól megvolt csinálva Natsuék ébredése, ahogy mindenki kétségbe van esve, hogy nincs meg a 6 ember erre Natsu hallunk...titeket... EPIC :D
Gerard most se volt nekem szimpi, ahogy kimondja Natsu nevét gyűlölettel a szemében :neee:. És neki meg. Jó gondolom azért támadja tűzzel, hogy feltöltse de akkor is. De Natsu majd jól beolvas neki 2 pofon között XD Egyébként klassz ez az Xd. Erzának már nem jutott szabad név ezért neki mindenkire gondolnia kellet volna de ő csak Natsura gondolt.  :$
Zeronak azért abban a helyzetben igaza volt, amikor azt mondta, hogy nem fog össze jönni egyszerre aktiválni mert ő védi az egyiket. (H) Mekkora lett volna ha Zero meglátja a felé ugráló Ichiját  :D Én hangosan felnevettem amikor megláttam ő kb meghalna röhögő görcsben XD

Szerk: Ja meg Wenndy...: Én amikor a bemutatkozásnál azt mondta , hogy sokk támogató mágiát ismer azt hittem ebbe beleért valami támadó mágiát amivel fedezi a többieket :smirksweat: Támadó mágia ??! Ugyan minek egy erős sötét céh ellen XD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 11 feb 07, 23:16:49
Ennek a résznek egész jó rajzolása volt.
Ichiya-n megint borultam. Az a kisember nagyon tud...ja oltani saját magát. :D Főleg Aizen (Bleach) hangjával. XD
A végén Gérard nagyon vad fejet vágott, de ez mangában is tetszett. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Csabi28 - 11 feb 09, 07:12:56
Ez fasza rész volt.Ichiyan szakattam , hogy Erza: 6 lachrima , Gerard: 1idöben Ichiya:férfi xD.
A Christinát is szépen visszahozták pár perc erejéig szép csapatmunka volt. Natsu meg direkt odament ahol Zero is várta.:D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 feb 14, 21:01:08
Az a rész is jó volt. (Mintha már írtam volna ilyet) :D Bár egy kicsit több harcra számítottam. Zero csak simán végignézi, ahogy Gerald föl tápolja Natsut. Nagyon magabiztos a semmire. XD Persze nyilvánvaló, hogy Gerald csak Natsu erejére emlékszik és nem arra, hogy miért használta elenne. :smirksweat:. Geminin viszont meglepődtem, hogy Lucy után ment. Pedig azt vártam, hogy majd megjelenik Loki a maga és a szerelem erejével és megmenti a napot. :$ Végre Zero is mutatott pár új varázslatot és nem csak ugyan azzal az egyel harcolt. De milyen név már, hogy Romlottság lángja erről nekem a romlott kaja és Itachi Amaterasuja jut eszembe. XD Natsu végső technikája amivel legyőzte Luxust ha ezt is bele vesszük akkor 100%-os a mágia nyerési átlagja. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Csabi28 - 11 feb 14, 21:06:52
Azt a rohadt milyen jó rész volt ez. Az hogy mutattak mindenkit minden lachrimánál , Gemini meg majd megidézi Taurust , csillagszellem idéz csillagszellemet :D.Ichiya meg végre feltalálta magát és nem szenved tovább fadarabhoz kötözve xD. Natsu és Zero harca meg fantasztikus volt , Zeronak láthattuk több mágiáját is , elég durvák nekem föleg az az Ostor tetszik vagy mi az. Ez 1 fantasztikus rész volt , nagyon feldobta a napomat , FT 4ever!!! :jaja:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Orph D.eus - 11 feb 14, 21:42:58
... De milyen név már, hogy Romlottság lángja erről nekem a romlott kaja és Itachi Amaterasuja jut eszembe. XD

Nem úgy romlott. Mondja is Zero, hogy azzal, hogy azt a lángot megeszi, Gerard bűneinek terhét is magára veszi. Vagyis az egy bűnös láng.

Ám ez tényleg egy jó rész volt. Még az sem volt annyira zavaró, hogy legalább 5-8 perc időhúzás volt benne. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 11 feb 15, 15:13:59
Dá jó rész volt ez :D
A harc nagyon jó lett, Gerard átadott lángja meg feltolta Natsu szorzóját, szal :D:D
Ez nagyon tetszett. És a zenék. Még mindig nemtudom megunni. Ezek a zenék istenien vannak a legjobb helyre téve, nagy grat a készítőknek mind a történet, mind a rajzolás, mind a zenék miatt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ronandinho - 11 feb 15, 16:24:22
Nekem is nagyon bejött ez a rész, mint mindegyiknél :)
Nagyon tetszett a harc jó volt nézni egy jó kis küzdelmet.
Még az időhúzos rész is nagyon bejött


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Csabi28 - 11 feb 16, 06:57:25
Jah jo helyre , pont a megfelelö idöpontra teszik a zenéket.Föleg most a legujabb rész végén , amikor Natsu feláll akkor kezdödik a felpörgetett FT classic zene. Igy felgyorsitva nekem nagyon tetszett :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Csabi28 - 11 feb 22, 14:55:47
Na ez is jó rész volt , Natsu durván kiütötte Zerot. Szegény Hoteye-t sajnáltam , meg megmutatták végre ,miért szereti annyira  Jura KRUMPLI fejét xD. Ichiyan meg megint szakadtam a röhögéstől , szerencsétlen meg most pisilni nem tudott xD


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 11 feb 22, 15:49:46
Ez egy jó rész volt. ^^
Az Igneeles jelenet is adta, még ha csak filler is volt. Csak nekem a sárkány hangjáról mindig King Brabley (Wrath) jut eszembe a FMA-B-ról. ^^"
Bár, amikor Gray kirepült a Nirvánából, kb. 3 emelet magasan, az kicsit túlzás volt. A mangában simán csak kibukfencezett.

És igen! Az a két kis turbékoló izéke sem maradt ki, Erza és Gérard beszélgetése közben. ^^ Mindig is mondtam, hogy kell ennél nagyobb utalás valamire? ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 11 feb 22, 16:03:39
Azért én is nagyon szorítottam, hogy az a két kis bigyusz benne legyen, és bele is tették.  :D
Csak kár, hogy Ichiya félbeszakítja Erza "Én..." kezdetű mondatát...

Richard viszaemlékezése nagyon jóra sikeredett, ezek után nagyon remélem, hogy a Gérard vonalat is hűen visszaadják következő részben.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 feb 22, 16:08:24
Imádom !!! :D Hát azt hiszem, hogy vissza vonom amit múltkor mondtam Natsu technikájáról, mégsem 100% nyerési átlag. :smirksweat: Ichiya hozta megint a formáját, Erza előkapja a lándzsáját "Egy ellenség ?!" hát majdnem XD Sajnáltam Richard-donot, amikor elvitték, és hogy a kockafej az öccse hát nem semmi, de legalább megvan, a kapcsolat köztük és a Mennyország tornya között ez meg, hogy Brain ismerte Gérardot. :jaja: Gérard meg Erza beszélgetése nem volt rossz azt hittem fel ajánlja neki, hogy csatlakozzon a Fairy Tailhez XD, ha már Gray meg Lucy is megismerte. De úgyis úgy lesz, mint a latin szappan operákban, hogy a rossz fiú amnéziás lesz és nagyon kedves mindenkivel aztán vissza jönnek az emlékei meg a régi személyisége és már ott a kés a hátban. >:) Pl amikor Natsura emlékezet vissza nagyon látszott rajta az utálat. :asdfghj:
Kérdés: a tanács honnan tudta, hogy hol lesz Gerard amikor mindenki azt hitte, hogy Etherion túladagolásban meghalt ?


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: ChroN - 11 feb 22, 17:33:15
Hát igen egy újabb jó részt tártak elénk megint iszonyú jó zenével, mozgalmas, látványos harccal, és a végén egy újabb csavarral. Imádom :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 feb 22, 18:03:25
Wendynek csak összejött az üvöltés, az égés lett volna, ha nem lett volna semmi baja a lachrimának egy kis szellőtől. :D az azért durva volt, hogy a fogolyszállítót 3  óriás grizzly medve vontatta.^^ Nem hiszem, hogy most minden Oración Seis tagot elfognak. Cobra talán megússza legalábbis remélem :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 11 feb 22, 18:40:16
Tilon:

Néhány Oración Seis tagért ásniuk kell egy kicsit. ^^" XD

Gérard alapból jófiú volt, most is ahhoz az énjéhez tért vissza. ^^ A többiről Urteart kell kérdezni.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Senais - 11 feb 22, 19:38:48
Hát ez a felújított/felpörgetett zene, amit Zeronál és Natsunál vágtak be nekem nem nagyon jön be =/ amúgy tényleg jól alad az anime várom már a következő részt, mi lesz most Gérarddal ...? (költőikérdés) :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: HayateLen - 11 feb 22, 21:53:27
Ez a rész is nagyszerű volt! A zenéket, a poénokat, a jeleneteket, mindent nagyon jól eltaláltak ismét!  :bow:
Örültem, hogy Gray használta az Ice Cannon-t, már hiányzott.  :D És hát, Zero-t nehéz lesz letartóztatni  :smirksweat:, érte kell a legtöbbet ásni, Cobra + Midnight még felszínen vannak ha minden igaz.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Banzai - 11 feb 23, 15:56:09
Igneeles filler, vááá jó ötlet volt. High 5
Igneel hangja nem tom honnan volt ismerős , szerepel narutoban , bleachben vagy one piece-ben ?
Ez aztán a pofára esés ezt a tanács küldött szemüveges foszert én eddig csajnak néztem a mangában .  :D
Az hogy a tanács honnan tudta hogy ott van Gerard jó kérdés , egyáltalán oc honnan kaparta elő őt ?
Melyik a hívatalos név Jellal vagy Gerard ? ( vagy ez csak Hs poénja ?)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: CrazyCat - 11 feb 23, 16:01:41
Igneel hangja az Makarov hangja is, azért lehet olyan ismerős :D (legalábbis úgy tudom.)
Amúgy nekem nagyon bejött a rész, főleg a Hoteye&Worly.. komolyan, meghatódtam, pedig olvasom mellé a mangát is :D nagyon jól megcsinálták.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 11 feb 23, 16:05:35
Igneel hangjaát is ugyanaz adta, mint a Narutóból Sarutobi-senseijét (Harmadik Hokage). Sőt a FMA-ben és a FMA-Brotherhoodban King Bradley (Wrath) hangja is ő volt. ^^

Amúgy nem ugyanaz a hangjuk Makarovval, mert a mesternek Shinpachi Tsuji, a sárkánynak pedig Hidekatsu Shibata a hangja. ^^

Hivatalos név "nincs" (kivéve, ha a mangaka ír le valamit a mangában latin betűkkel). ^^ Ez egy francia név és mi ragaszkodtunk az eredeti formájához, ezért lett "Gérard" (mint pl. Gérard Depardieu).


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: BrownOsment - 11 feb 23, 21:22:16
Az 5. részben Mirajane egy fénytoll segítségével lerajzolja Lucynak, hogy hogyan is néz ki a céhrendszer. És odaírja, hoyg ERA. Ez az a hely, ahogy a Tanács van, vagy ez a Tanács neve? :/


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Den - 11 feb 23, 22:44:15
Era nem más, mint Fiore királyságának fővárosa. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: BrownOsment - 11 feb 24, 15:59:19
Era nem más, mint Fiore királyságának fővárosa. :)

Értem. Nagyon szépen köszönöm ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Chakra - 11 feb 28, 18:39:06
68. rész:

No, ezt nevezem én animének! A hangulat és a rajzolás is a helyén voltak. Sikerült visszaadniuk a mangát.
Csak azon néztem egyet, amikor az a Rúna lovag elkapta Wendy karját és Charle meg... mit is csinált ott? Nem igazán jött le. Na jó, karmolászásnak tűnt, de egy kicsit béna lett... ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 feb 28, 20:40:44
Hát őszintén én másra számítottam. :D Először is Natsu helyet, én azt hittem, hogy Erza fog próbálkozni Gerard megmentésével és őt követik a többiek a cím miatt, hittem így.  És gondoltam, hogy lesz egy kis évad lezáró buli a Caitshelterben. Nem számítottam ilyen csavarra, hogy az egész céh csak egy illúzió és Wenndyre vonatkozott a cím.
Gerard jó kis nevet talált ki Erzának.  :$ És most Wenndy is Fairy Tail mágus lesz ? Kezd sokk lenni ott a sárkányölő :smirksweat: XD De Gazillére kíváncsi vagyok, hogy mit szól a kis Wenndyhez, amikor mondja, hogy ő is ssárkányölő. >:)  Erza megint depis lesz 1 hétig de majd kiheveri... Remélem *-)
Jó kis rész volt ez is és ez a lényeg :D

Szerk:
Most értelmeztem csak az előzetest. Szóval jön megint egy macska imádó kis csaj aki azt hiszi, hogy látott egy sárkányt ? És rohant is egyből a Fairy Tailhez a hírrel? :hmmm?: Nekem ez gyanús. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Csabi28 - 11 feb 28, 21:17:05
Ez a rész nagyon szépen , és hangulatosan meg lett csinálva. Sok megható jelenet volt benne , meg vicces is ; Ichiya táncán és a szépfiuk : Jól mondtad , sensei. -én megint röhögtem xD.
Meg tök jól meg lett magyarázva , Erza vezetékneve :)
Szegény Gerard-ot most vagy megölik vagy ott marad örökre , és Hoteye-al mi lessz ? Ő hány év büntetést kap ?
A "Caitshelter céhmesterétől" nagyon szép volt , hogy csak Wendy miatt létrehozott 1 céhet , hogy ő boldog legyen :)
Az Ending is most tök jó volt , összefoglalta az Oracion Seis arc-ot , hisz most ezzel a résszel vége.
Ahogy néztem a kövi rész tartalmát , furcsáltam azt a Filler kinézetü csajt és a plüssmacskáit igy belenéztem kicsit a manga-ba és neki nem kéne benne lenni , hanem vki más jönne meg.... szal a kövi rész félig meddig filler lessz , és szerintem még utána is lessz 2-3 , mivel 1 Opening 12 részig tart , és ez az Oracion Seis arc-ot tartalmazza szal elhuznak még 3-4 részt fillerekkel , mert ezután az Edolas jön és oda uj Op kell , és a Fairy Tail szeret Openingeket váltani gyakran , ami szerintem jó is :D


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: HayateLen - 11 feb 28, 21:53:33
összességében nekem is tetszett a rész, mint mind  :D és az a kis bunyó is nagyon "ütött", szépen kiálltak Gerard-ért, de ahogy előttem is említették már, Gerard valószínűleg csak félre lesz rakva egy időre, elég fontos szereplő, ahhoz, hogy ne tűnjön csakúgy el  :jaja: és hát én is vártam volna egy kis partyt, de Robaul "mester" sietett már  :)
viszont, valahogy nekem kicsit erősnek hatott amit Robaul tett, nyilván jó szándékból, stb. de hát mégis lesújtotta Wendy-t, de majd a Fairy Tail-ben kárpótolják az "igazi barátai"  :D  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: Tilon - 11 feb 28, 22:16:51
Most jut eszembe o_O a Legnagyobb kérdésre még nem is kaptuk meg a választ !!!
Ki vagy Mi a pokol az a Nabura ??!!  XD Azért gáz lehetett Wenndynek az összes barátja és ismerőse eltűnt, mintha nem is léteztek volna és most olyanok fogadják be őt akiket 1 napja ismer :fun: Nem, mintha nem járt volna jobban. :D
Arra a részre várok mostantól, hogy már mindenki elfogadja, hogy Gerard a hűvösön van és erre be állítana Mistogun (H) Nagyot nézne mindenki. :D De ő mentette meg Wenndyt nem ?  Mert a szaga is más Wenndy szerint, és ott volt a tatyóján a botja. (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 feb 28, 23:09:49
Moderátor:
Spoilerek törölve.
Az anime témában mindennemű spoiler tilos. Még át/kihúzva is.
Kérlek, Ronyszkusz, tartózkodj tőle.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ronyszkusz - 11 feb 28, 23:31:22
Sorry és felfogtam, valahogy átugrottam fölötte, hogy tilos. Többször nem lesz gond. De a linkeket még vissza tudod varázsolni? Ha nem akkor majd holnap úra összerakom, az már nem volt spoileres rész :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 márc 01, 20:07:20
Töröltem a hsz-eket. Azok a bitek már az örök bitmezőkön vannak. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ronyszkusz - 11 márc 02, 14:33:57
Töröltem a hsz-eket. Azok a bitek már az örök bitmezőkön vannak. ^^

Mindegy akkor egy kis kutatás kellett mire visza adatbányásztam az egészet, de végülis sikerült.

Tilon kérdéseére itt a válasz:Ezen a részen sem a mangában sem az animéban nem volt bot sehol, mikor az öreg visszaemlékezett, valami másra gondolhatsz. manga (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/164/16) illetve anime (http://kephost.hu/share-7D9A_4D6E46B2.html).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 márc 02, 16:24:17
Igen másra gondolok :D Az egyik ending legvégén volt egy kép Wenndyről és Mistogunról(?) és ott van a hátán egy hasonló bot, mint amilyet Mistogun szokott használni. :D
Itt egy kép róla: Wenndy és Mistogun
 (http://imagerz.com/QEIQWUtvAwMEXgpNFwVR/)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ChroN - 11 márc 03, 21:20:30
Jaaj az a baj, hogy annyi jó részt kapunk, hogy mindig csak azt tudom írni, hogy jó rész volt, meg isteni volt, ami így is van, de így nem tudok normális hozzászólásokat írni xD
Na de nem gáz. :)
Jó volt nagyon. Elég sok mindent felbolygattak, hiszen Wendy "családja" tulajdonképpen megsemmisült...
Gérardal lesz valami... és remélem lassan kiderül a Mistogun - Gérard dolog, mert már nagyon idegesít. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 márc 04, 18:05:47
Ezekben a részekben már magukhoz kaptak az animések és nem rohannak meg kapkodnak annyira. Most már tényleg csak 2 mangafejezet egy rész. Korábban volt olyan, hogy 4-5 mangafejezet volt egy részben... -.-


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 márc 04, 19:07:04
Hát ja de tudjátok miért? Eredetileg a Fairy Tailt 1 évadra vagyis 48 részre tervezték , de a túlzott nagy nézettség megváltoztatta őket ebben a döntésben. Idézem : "Initially, the anime was supposed to last one season- until episode 48, but the series' massive popularity overturned this idea and thus it has continued."( forrás a Fairy Tail Wiki-röl)
Szal azért siettek ennyire , mert megakarták nekünk mutatni , hogy mennyire hihetetlen 1 anime ez. Mert ha 1 rész= 2 manga-val csinálták volna akkor csak a Mennyország tornyáig juttot volna az 1 évad, de a Fairy Tail csatája fejezetet még beleakarták rakni , nem is hiába , mert nekem is az 1ik kedvenc fejezetem.És ha megfigyelitek a 48.rész 1 gyönyörü mulatsággal : Fantasia-val van bezárva ami1 jó kis uccso rész lett volna az 1 évad végére.
DE HÁLA A SOK KIS JAPÁN GYEREKNEK , akik rengetegen nézték , a sorozat folytatodott :D:D
Nem is tudom mi lett volna ha csak 48 rész lenne , ez a Nirvána fejezet is csodálatosra sikeredet :) Ezt az animét nem szabad abbahagyni amig Hiro Mashima csinálja a mangát :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 márc 04, 20:06:54
Á, szóval ezek a nyomik ugyanazt akarták eljátszani, mint a Rave Masterrel... -.-" De jó, hogy bebukták. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 márc 04, 20:22:21
Én ma néztem meg a 46. részt, próbálom minél gyorsabban beérni az animét, hogy jobban be tudjak kapcsolódni a témába. De ez a rész nagyon jó volt. Láthattam Mystgun arcát  :omg: Meeg most már nagyon közeledik ennek a Mennydörégs Csarnokának a vége, kíváncsi vagyok mi lesz pl. Luxusszal, meg persze a mesterrel ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 márc 04, 22:45:45
Jó részeknek nézel elébe :D Nekem onnan , vagyis a Fairy Tail csatájánál tetszett meg überül az anime és azota is a kedvencem :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ronyszkusz - 11 márc 05, 19:10:40
Csak bízni tudok benne, hogy végig fogják tartani ezt a minőséget és akkor nem leszünk bajban egy időre azt hiszem!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 márc 07, 22:38:26
Eheti rész: jó kezdés, alig végigülhető folytatás. Idegesít ez a Daphné ringyó :rant: Remélem a következő részben valami jót hoznak ki ebből az egészből. És miért pont Gray a béna rosszfiú???
Remélem ez csak valami átverés. Valójában Gray csak segítségnek "csalta tőrbe" Natsuékat, hogy
ezt a Daphnét legyőzze.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 márc 07, 22:50:08
Ez a fejezet kimeríti a "jó kezdés után erős visszaesés" fogalmát.
Az első fele, ahol követték a mangát, az jó volt. De mihelyst feltűnt a "hai, hai, hai"-os csaj, onnantól mélyrepülés kezdődött. Persze kicsit poén volt, de összességében béna. Talán a kövi rész, a Gray vs. Natsu bunyóval tűrhető lesz. Már ha lesz valami normális harc, nem csak kerülgetni fogják egymást...

Várnám már egy bizonyos szereplő feltűnését, de persze a fillernek is most kellett jönnie. -.-


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 márc 08, 18:10:14
Ez is nagyon epic rész volt , Gazille milyen mérges volt már hogy csak neki nincs macskája xD  , ezen nagyon röhögtem.
A rész 2. fele már filler is az is lessz még a 72.részig , de nem tünik olyan borzasztónak , mint a Narutos fillerek.
Eddig szórakoztató és érdekes volt , és Natsu vs Gray harca is ígéretesnek igérkezik :D


Cím: Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: muszka - 11 márc 08, 23:44:43
Hello!
Én nem olvasom a mangát mert nem akarom lelőni a poénokat de viszont így nem vágom a fillereket...
Lessz vki olyan kedves és leírja a fillerek-et? :)

Előre is köszönöm



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 márc 09, 03:18:30
Nem kell több részes fillertől tartanod. Általában csak fél vagy egy részesek szoktak lenni. És eddig nem is volt olyan rossz egyik sem (bár a "riválisosban" az Erza vs. oszlop, az lealacsonyító volt...).
Habár... Most, hogy belegondolok, eddig csak a "testcserés" és a "riválisos" részek voltak fillerek. A többi az valamelyik manga special átdolgozása volt. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: muszka - 11 márc 09, 18:02:45
Nem kell több részes fillertől tartanod. Általában csak fél vagy egy részesek szoktak lenni. És eddig nem is volt olyan rossz egyik sem (bár a "riválisosban" az Erza vs. oszlop, az lealacsonyító volt...).
Habár... Most, hogy belegondolok, eddig csak a "testcserés" és a "riválisos" részek voltak fillerek. A többi az valamelyik manga special átdolgozása volt. ^^

Köszönöm a választ! :)
hát jah az oszlopos szituáció szomorú volt :D
de sztem lassan itt is el kezdenek fillerezni mert lassan(vagy már) bleach és naruto kaliberű anime...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 márc 09, 18:40:50
Ez a filler nem lessz hosszú , max a 72.részig fog tartani , azután biztos nem , mert uj Opening és szerintem Edolast még leadják. Max utána jöhet 1 hosszabb filler , mert Edolas után már aza bizonyos fejezet jönne , ahol most jelenleg is tart a manga.


Cím: Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: muszka - 11 márc 09, 22:06:54
Az a gond,hogy nem nagyon bíróm ki,hogy ne kezdjem el a FT mangát is :D
lassan be adom a derekam:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 márc 09, 23:05:02
Ha rágondolod magad, csak nyugodtan. Ezért fordítjuk. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: A-chan - 11 márc 10, 08:59:47
az a hai hai hai-os csaj engem is felcukkolt xD
arra gondoltam, hogy gray-t meg valahogy megbabonázta, hogy kövesse az utasításait vagy nemtom... az elméletemben csak az nem tetszik, hogy gray nem olyan szőke (mint pl natsu <--imádom a gyereket de kétségtelen, hogy nem egy IQ bajnok :P) szal szerintem gray-re nem olyan könnyű egy átkot vagy mágiát rászórni...  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 márc 15, 20:37:35
Olyan kérdésem lenne hogy a friss részt érdemes-e megnézni vagy csak filler ? És ha filler meddig fog még folytatódni?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: heo - 11 márc 15, 20:43:55
Igen még filler, de mindenképpen érdemes megnézni.
Mert az egész rész tele van poénokkal és harccal főként harccal, ami nem egy elhanyagolható dolog.
Hogy meddig lesz filler, szerintem olyan 2-3 rész, de valaki lehet, hogy pontosan tud majd erre válaszolni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 márc 15, 23:49:34
Hogy érdemes-e megnézni a 70. részt? Nos, ez is "Fairy Tail", szal emiatt igen. ^^ De sajna a mellette szóló érvek itt ki is merültek. Olyan lapos volt a rész, hogy az úthenger által kilapította palacsinta ehhez képes lucfenyő vastagságú. Néha-néha akadt pár érdekesebb képkoczka, de az összkép elég harmatgyenge... A "mecha"-s beütés meg éppen nem hiányzik a FT-be. Vagyis nem így. De nem akarok spoilerkedni. ;) Bár már így is volt benne mecha, elég ha a Phantom Lord "gőzóriására" gondolunk. :D

Egyet nem értek ezzel kapcsolatban:
A Narutóhoz hasonlóan a Fairy Tailben is rendelkezésre állnak a küldetések/melók, amikkel a világ másik végére is el lehetne küldeni a főszereplőket, lehetne olyan történetet kreálni, hogy semmi poént nem lőne le a további történetből. De nem, ilyen gyenge fillert kell összerakni...

Pl. mondjuk csinálhattak volna valami kis "nyomozós" történetet is, ahol Gray, Lucy és Erza villoghattak volna agyilag, Natsu, Happy és Gazille a szokásos "ostobaságukkal" szolgáltatták volna a poénokat, Charle oltotta volna őket, Wendy meg nem győzte volna fogni a fejét, hogy ezek mekkora marhák. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ronyszkusz - 11 márc 16, 13:02:22
Nekem annyiban tetszett ez a rész, hogy megint kaptunk egy hangyányi szeletet Natsu múltjából, bár még nem sikerült összerakni mit akart Gray a hangtalan várossal  :hmmm?:. Sőt ez miért pont Gray mondja mikor Natsuhoz kapcsolódik? Remélem nem nyitott kérdés marad belőle!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 márc 16, 16:24:05
Össze lessz ez késöbb rakva , fény derül mindenre :D.
Ez a másolós dolog durva volt, Erza és Lucy szépen kijátszották az ellenfeleiket. Plue-n nagyon röhögtem ahogy sztep táncot imitált a kis dínóval vagy mi az xD.
A harc az télleg lapos volt kicsit , de el kell nézni , mert filler , és a Naruto Shippuudenben se voltak jobb filler részek szal...
U.I. : Szegény Japánok  :( . Tömegesen tüntek és el kell hagyniuk a házaikat... Remélem minden rendbe jön velük , és nyugodtan és boldogan nézhetik a Fairy Tailt  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 márc 16, 19:35:45
No igen. Nekem is az egyetlen jelenet ami bejött, az Plue és a kis másolója tánca volt. De sajna ezzel is lelőttek egy nagyon nagy későbbi poént, ami ezért már nem fog akkorát ütni, mikor esedékes lesz.
A Gary vs. Natsu harc is harmatgyenge volt. Mutattak 1-2 Ice make Lance-t, meg Karyuu no Houkou-t. Aztán snitt, ~idegesítő kis riherongy szövegelése, "hai, hai, hai"~ és már csak azt láttuk, mikor a fáradtságtól kidőlnek.
Az Erza vs. sárkányklónerza szintén nem volt nagy durranás, hiszen csak a gyorsabb lecserélésével nyomta le.
Natsu múltjáról meg semmit sem tudtunk meg. Az a kép, mikor Igneel után kiabál, már volt a mangában és az animében is. Ami új volt, az a hegyoldalas kép volt a feltört sárkánytojásokkal, meg hogy futkos Natsu egy kihalt városban. De tekintve, hogy ez filler, valószínűleg nem is fogunk semmi konkrétabbat megtudni. (hacsak a fillerkészítők nem egyeztettek előtte Mashimával, hogy ezt a kis "emléket" majd a mangába is csempéssze bele).

Szóval nem akarom leszólni (annyira), mert ez is Fairy Tail, de pl. ilyen fillerekben elővehetnék a kevésbé ismertebb szereplőket is. Annyi jó mágus van még abban a céhben. Elég, ha csak a korábbi mangaborítókat veszem alapul, mikor bemutatták őket, és mindenkihez írtak egy rövid bemutató szöveget. Akár azok felhasználásával is lehetne fillereket csinálni, és a főszereplők történetvonalába sem zavarna bele annyira. Ezért a klónokkal való harcolás dologért mérges is vagyok :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 márc 21, 22:30:50
Ez se volt rossz rész :D De azért voltak benne furcsa vágások meg logikai bakik. Erza mind két kezében ott a kard, következő képkocka a sárkány hátán kapaszkodik, következő képkocka a sárkány előtt van a földön. Hogy került elé ? :nugget: Wenndy elfárad egy egyszerű gyógyítástól de amikor Gerrardot gyógyította akinek sokkal komolyabb baja volt nem volt semmi baja se, sőt még Erza méregkezelése után is rendben volt... Bírom a mestert amikor ilyen ideges^^ Kíváncsi vagyok, hogy Gray milyen mesét add elő amiért veszélyeztette egész Magnólia meg Natsu és mindenki életét. :smirksweat: Legalább Juvia kitart mellete a végsőkig. *-) Jó volt újra látni Erzának ezt az öltözékét, bár előszór azt hittem, hogy meztelenül áll a krokik előtt XD De azért ott volt egy kis ErzaxNatsu a visszaemlékezésnél a levegőben. :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 11 márc 22, 00:20:31
Nahát.. szerintem ez a filler egy nagy kalap  :okád: ... Az a baj, hogy tényleg lelőttek ezzel a résszel egy nagy csattanót az lekövetkezendő részekből, és elég gagyi körettel szerintem :/ A kardozó hüllők maradjanak a Tini Ninja Teknőcök, de ez nagyon nem ide illik. Fúj. Ez nagyon Naruto-szerű undorító filler lett. Meg ne lássak még egy ilyet.. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 márc 22, 15:34:39
Még elvileg 1 rész, és vége :bow:
Tényleg elég sok logikai és rajzolási baki is volt benne. Nem sorolom fel őket, mert akkor megint litániát írhatnék. A szereplők viselkedése viszont helyenként totál kiakasztott. Szinte mindenki kifordult önmagából (gyengébb, ostobább, önfejűbb, mint általában). Pl. mikor mondana már Makarov olyat, hogy sz**játok le, hogy Natsu veszélyben van, a város fontosabb egy társunknál, nyírjátok ki a drabdakjf (vagy mi a a fene a neve a dögnek)-ot?
Daphné pedig már az elejétől nem volt szimpi, de kezd betelni csordultig a pohár. Eddig azért minden ellenségben volt valami. Értsd ezalatt, hogy valami normális cél érdekében tette amit tett, de ez a csaj csak szimplán dilis, hibbant tyúk. Még azt sem tudom elfogadni, hogy a tudomány érdekében teszi, amit tesz, mert semmi célja vele, csak maga a pusztítás.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 márc 22, 16:19:53
Hát igen voltak benne hibák , Makarov viselkedésénél én is kiakadtam  , de azért ne vonjuk 1 kalap alá a mostani Ns-fillerekkel , mert ez azért messze jobb. Ns-ben amikor Hanzo jobb kezével harcoltak  , olyan gyengén és lassan ment a küzdelem , hogy 1 csiga is gyorsabban tesz meg 1 futópályát , de ez már eléggé Off.
Itt azért most is pörgös volt a csata és a néhány hibáktol eltekinte szépen megvan csinálva ez a filler , teljesen beleékeli magát a Manga sztoriba. Értem ez alatt , hogy pl : Megtudtunk pár érdekes multbéli eseményt pl : Elfman férfivé válását :P
Függetlenül mások véleményével nekem tetszik ez a történet és várom a folytatást :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 márc 22, 16:29:58
Még Gazille belépőjét várom benne. (H) Én már azóta gyanakodom rá, hogy meg fog jelenni, mióta mutatták a szemeit Natsuék indulásánál. A mostani helyzet amiben Natsu van hasonlít a mennyország tornyában történtekre. Itt Natsu van a mágikus energia örvényben ott meg Erza volt. Szerintem vagy Erza vagy Gazille fogja őt onnan ki hozni. Bár Erzát esélyesebbnek tartom. :D Gazille a sárkányt fogja lezúzni.  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ronyszkusz - 11 márc 22, 18:25:43
Nekem igen tetszett ez a rész! Megint előjött az egy mindenkiért mindenki eggyért, dehát ezt megszokhattuk. Gazille megmenti Natsut? Kizárd dolog... Max ha elkezdi megenni a vázat és véletlen kiesik valamelyik lyukon :) . Igen várom már a folytatást!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 márc 22, 18:27:35
Sztem nem lessz benne Gazille , mert ö most 1 bizonyos eseményt csinál egyedül , amit majd késöbb megtudunk :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 márc 22, 18:56:05
Ja, Gazille-t nem nagyon tehetik be most ebbe a fillerbe, mert akkor megint nagy bakit csinálnak. Az a szemvillogtatás azért lehetett, mert már akkor bűzlött neki a dolog. Esetleg "hallhatott" (azért teszem idézőjelbe, mert ugye ő fillerszereplő) Daphné tevékenységéről, mikor ....... szóval ezt meg azt csinált, itt meg ott. :P
Én úgy vettem észre, hogy ezt a fillersztorit úgy állították össze, hogy összegyúrtak pár korábbi ütősebb, tetszetősebb jelenetet, csak más környezetbe helyezték. Elfman otoko-mániája sem volt új, mert a Lisannás részekben már volt (vagy mikor az Elemi négyessel harcoltak? :hmmm?: ).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: lambomax - 11 márc 26, 09:05:52
Hát engem nem nagyon érdekel, hogy filler.Az sem, hogy összevágták pár korábbi ütős jelenetet.Nekem így is sokkal jobban tetszik, mint a szánalmas oración seis arc, aminek max a lezárása tetszett.Nálam mehet az egész o.s. arc a kukába.Na azok voltak sokkal inkább fillerre emlékeztető részek.Még egyszer nem élnék túl egy ilyen rossz arc-ot.Valószínűleg le is állnék a FT nézésével.
Mondom azután az arc után, igazi felüdülések számomra ezek a részek.Várom a következő részt.De még mennyire.Oraseis arc-nál meg, nem hogy a következő részt várni, még a heti résszel is alig birkóztam meg.




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 márc 26, 20:44:49
Aham. Világos. De mi volt a bajod az Oración Seis-es részekkel? Mert azt nem tudtuk meg. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 11 márc 26, 21:00:28
Annyira túlságosan én se szerettem az Oracion Seis arcot, talán amit élveztem benne, az az volt, amikor Angel és Cobra megjelentek, na meg Gérard is tarolt szerintem. De a többi valahogy... unszimpatikus volt, kicsit túlságosan elhúzták,  és szerintem a grafika is igen gagyira sikerült! Legalábbis, az opening az nagyon fúj (az egy dolog, hogy olyan, mint valami foci himnusz, de az se egy animáció-bajnok, főleg a vége felé...), de nagyon sokszor hagyják ki a szereplők orrát például... valahogy emlékeztetett a Naruto Shippuden-re, főleg, mikor Hidanék jönnek szóba.... EHH, AZ IGEN SZ*R VOLT!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 márc 26, 21:24:36
Aham, csak én nem az anime részek minőségére gondoltam, hanem magára az Oración Seis-es történetszálra.
Ja, és nálam mindig a manga az alap. Szal az nem indok, hogy "mert az animében nem volt jó". :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: lambomax - 11 márc 27, 08:49:18
Ha nagyon velősen akarnék fogalmazni, akkor az volt a baj, hogy egyáltalán  
voltak ezek a részek.

Egy kicsit kifejtem bővebben is.

Nos ez az oraseis féle banda, úgy lett beállítva, mint a legerősebb ellenfél, ami  
eddig volt. Ehhez ugye össze is állt 4 céh, hogy erejüket egyesítsék. Ez az alapja  
a dolognak. Eddig oké is. Na de rátérek most a harcokra, szereplőkre stb., azokra  
a dolgokra, amik nem tetszettek.

Először a jófiúkat. Gyakorlatilag ez egész bluepegazus szereplő gárda  
semmitmondó, filler karaktereknek tűnnek az én szemembe. Mondom csak az  
szemembe. A vezetőjük ráadásul ugyanolyan 'férfi' mániája van, vagyis hasonló, mint Elfmannak  
ugye. Men. Két szereplőnél elsütni ugyanazt, nem túl nagy kreativitás vall. BluP-
ban csalódtam, mert iszonyat gyengék voltak, persze hasznuk azért volt valami, ne  
tűnjetek teljesen jelentéktelennek, bár az én szemembe akkor is azok voltak. És  
még itt hadd jegyezzem meg, hogy az a lebegő micsodájuk(most nem tudom mi  
a neve), amivel ugye a Nirvánát akarták megsemmisíteni, enyhén szánalmas volt,  
hogy rögtön az elején leszedik.

Nirvana, ami köré épült ez az egész. Hát én mondom ennek az egésznek semmi  
értelme nem volt addig, amíg 2-3 résszel az egész arc lezárása előtt, végre  
megtudtok, hogyan is működik valójában. Mert addig, csak annyit tudtunk, hogy a  
jó-rossz felcserélése szolgál ez az egész cucc. És hogy ez kell olyannyira az  
oraseisnek, hát mit ne mondjak, nagyon a képernyőhöz tudott kötni. Ez tetsszen az  
embernek?Én kérek elnézést, hogy nekem nagyon nem jött be. Ráadásul tök  
jelentéktelen ( a történet szempontjából) karaktereknél fejtette ki a hatását ez a nirvana  
cucc. Mennyivel érdekesebb lett volna nekem, ha a főszereplők esnek áldozatul.

Jöjjenek a harcok, elvégre is ez egy shonen cucc, a harcok adják az alapját az  
egésznek.Vagy nem. :)

Lucy vs tudoménishogyanhívjáklány. Na ez a harc, ami tetszett nekem. Lucy  
támadása meg elképesztő volt, és itt kapott egy kis segítséget a blupegazus  
információs sráctól, vmi szerepe neki is legyen. A másik, ennek srácnak más  
szerepe nem nagyon volt, az, hogy eltaláljanak a többiek a megfelelő helyre, hát  
mit ne mondjak, el találtak volna maguk is oda, ahova kell. Majd egy shounen  
cuccban lesz pont az, h a főellenség  elfoglalja  világot, a jófiúk meg még mindig őt  
keresik...ergó semmi szükség nem volt rá.

Gray, Lyon vs Racer, hát ez csak szimplán nem tetszett. Uncsi volt, nem igazán  
tudott lenyűgözni. Lyon meg túlélt egy halálos robbanást, gyak 0 varázserővel, no  
comment.

Pap ugye jó fiú lett. Nagyszerű. Ebben csak az nem tetszett, hogy mindegyik pill-
ban ú éreztem, hogy visszaváltozhat, és hátba támadhatja Jurát. Nem egészen illett  
a képbe.+ egy oraseis tag, aki eleve tudja, hogy mi a Nirvána hatása, és nem  
figyelni erre, és ő is a hatása alá került szintén nagy baki volt. És idegesített  
engem.

Natsu vs Cobra. Egy újabb semmitmondó harc. Natsu kiáltott egyet és  
nyert. Gratulálok hozzá, de nekem ez sem tetszett.

Midnight meg olyan félelmetes alak lesz, mind megjelenésében, mind  
kisugárzásban, legalábbis ez a néző első gondolata az épen alvó fiúról, mikor  
először meglátja + ezt még a társai is megerősítik. Félelmetes alak helyett  
mit kapunk?Egy szánalmas, önelégült alakot, aki olyannyira odavan az erejéért,  
hogy már azt hiszi senki sem győzi le. Komolyan nem ezt vártam tőle. Erza vs ő,  
ez a harc is jó volt egyébként tetszett, ahogy Erza gondolkodik, és rájön hogyan  
győzheti le ezt a beképzelt sötét alakot.

Gerard visszahozását se tudom hova tenni. Minek?Miért? Meg eleve irritált már ez  
az alak, de h most ő mindent elfelejtett és semmire sem emlékszik és átlép jófiúba  
az már sok(k). Kíváncsi leszek, ha visszatérnek az emlékei, ugyanígy segíteni próbál  
Erzának, Natsunak, mki másnak. Ha igen, akkor utólag már lehet nem lesz gondom  
annyira ezzel. Meg amúgy is, most börtönbe csücsül, akkor itt megint megkérdem, akkor  
ezért hozták vissza?

Főboss vs Natsu elment egynek, hanem ez egyszerre pusztítsuk el az oszlopokat  
dolog, mit ne mondjak eléggé szinkronba voltak egymással...Mert miért is ne?

Na és igen, most még valami, milyen az már, hogy egyszerű ‘mezei’ varázslók
elfogják, megkötözik, de ő aztán ő még kiszabadulni se akar?Kicsit szánalmas  
volt, hogy bekötözve semmisíti meg a Nirvánát a bluepegezus főnöke.

A végén pedig caitshelter.Ez így tetszett is a lezárás + hogy Wendy csatlakozott.
De, itt van vmi bibi nekem. Elvileg a caitshelter tagjai csak kivetítések voltak, a  
mester által. Akkor, amikor a Nirvana célba veszi őket, miért kezd el mki ott  
pánikolni, ha csak a mester általi kivetítések voltak? Akkor nincs 'önnáló' tudatuk...
Erre max csak az lenne a magyarázat, ha nem egészen a mester idézte volna  
meg őket, ha nem ezek ténylegesen a caitshelter korábbi tagjainak a szellemi  
lennének, de pont az ellenkezőjét magyarázza, hogy csak ki lettek vetítve
Wendynek és nem valódiak.

Most így a végére már össze-vissza írtam mindent, ami eszembe jutott, de azért  
kivehető talán hogyan is gondolok vissza erre az arcra. Erre az egész oraseis-
céhek egyesülése-nirvána dologra. Nekem olyan semmilyen volt az egész,  
unalmas volt. A harcok többsége nem volt élvezhető, a Nirvána úgy hülyeség,  
ahogy van. Ráadásul Hades is magasról leszarta, hogy mi van vele. Én is így  
voltam ezzel. Oraseis tagok se hozták a kívánt színvonalat. Bluepegazusok meg  
szánalomra méltóak, a vezetőjükkel együtt. A grafika se volt a legjobb. Elvileg a  
mangában sokkal jobban meg lett rajzolva minden. Ezt nem tudom, mert nem  
olvasok mangát.

Alig tudtam átrágni magam 1-1 részen, ami tetszett Lucy harca, a lezárása a  
dolognak(történet+Wendy join), meg egy-két harc ’elment’.Erza és Natsu  
főharca. Kb ennyi. És ez nem sok. Ezek után a fillerbe minden, szó szerint minden  
tetszett .Most Natsutól ez a végén ez a kiáltás ütött "Hegyezzétek a fületeket és jól  
figyeljetek!Repítsétek az égig ezt az izét, velem együtt!"- na ez után az volt az  
első gondolatom, hogy nem bírom kivárni a következő részig. Ha egy ilyen hatást  
egy "ilyen" egyszerű filler ki tudott váltani, míg a nagyszerű főarc, az oraseis nem,  
akkor most már végképp mondhatom, hogy jobban tetszik nekem ez a filler, mint  
az egész oraseis arc.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 márc 27, 09:43:10
Szép leírás Zoli , részben igazad van.Nekem tetszett az Oracion Seis is , csak kicsit tényleg el lett nyujtva , lehet , mert megszoktuk az 1 anime 3 manga szinvonalat , és ebben egész végig 2 volt. Ez a filler , meg tényleg elég jó :D
Ja meg 1 rossz ( vagy kinek jó ? ) hir. A http://fairytail.wikia.com/wiki/Episodes weboldal szerint 75.részig még filler lessz :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 márc 27, 12:12:10
Nagy részben egyet értek veled Zoli, csak egy kis kiegészítés. Azért semmisítették meg egyszerre a lachrimákat mert a Blue Pegasusos sráctól kaptak egy órát a fejükbe. (Amikor Wenndy meg is lepődik hogy 20 perc)
Ichiya meg a poénok miatt kellet, hogy legyen min röhögni. Mert ugye általában Natsu meg Happy szokott poénkodni de ugye ők most nem nagyon tudtak. + Nem megkötözve pusztította el a lachrimát hanem felszedet egy kis izmot amitől szét szakadt a kötél :D
 A Caitshelteres illúziók szerintem meg azért féltek mert a saját személyiségüket valóság hűen állította be a mester, meg ha csak álltak volna mozdulatlanul akkor meg tudtuk volna, hogy valami nincs rendben és nem ütött volna nagyot amikor eltűntek.
Nekem is tetszett a Lucy vs Angel, a jég team vs Racer tényleg elég lapos volt, de viszont a Natsu vs Cobra szerintem nagyon jó volt a kedvenc harcom ebben az arcban, bár lehet azért mert szint úgy Cobrát bírtam 6-uk közül a legjobban.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: lambomax - 11 márc 27, 16:50:37
Ichiyánál tényleg elszakadt a kötél, csak az én fejemben egy megkötözött, földön kúszó alak ugrik be azonnal, ha rágondolok.Ettől már nem tudok elszakadni azt hiszem.

Azt tudom, hogy a bluepgazus "időzítette" be őket, de itt a nagy összhang alatt azt kérdőjeleztem meg, h Natsu pont abban a pillanatban győzi le az ellenfelét, h utána még legyen 0,0000000... másodperce, a lacrima megsemmisítésére.Bár ezzel így utólag nincs is olyan nagy bajom, elvégre is shonen anime, ennek így kellett történnie.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 márc 27, 20:39:01
Kicsit valóban rétes volt a OS arc. Az oka pedig az volt, hogy nem gondolták, hogy ekkora sikere lesz az animének, és rövidebbre tervezték. Ezért volt előtte a kissé már zsúfolt 1 részben 3 -4 manga fejezet. de mire ezt az arcot elkezdték, kiderült, hogy folytatni kell, de már nagyon rámásztak a mangára. Innen a nyújtás.

Nekem az Os arcban az tetszett, hogy végre 1-1 harcnál, nem csak az öklüket, fizikai erejüket használták, hanem az eszüket is. Rá kellett jönniük miben áll az ellenfél varázslata, mi a trükkje és úgy legyőzni.
Az, hogy mindenki mindent túlélt? Nem csoda, ha már fiatalabb korosztálynak szánták az animét, mégsem gyilkolhatják halomra benne a szereplőket.
És ha megnézed, az OS tagjai nem voltak gyengék, de gonoszak sem lehettek, hiszen a visszaemlékezésekből tudjuk, hogy mind a Paradicsom tornyának áldozatai voltak.
Az pedig, hogy nem a főszereplők személyisége változott meg? Egyrészt szerintem jó, hogy végre nem minden Natsuékkal történik, másrészt milyen gáz lett volna már, ha pont a főszereplők imbolyognának a fény és árnyék határán. (ezt mondják is, hogy a fekete fény azokra hat leginkább, akik nem biztosak magukban)
A Caitshelteres emberek, ha jól értettem, a korábbi lakók emlékképei alapján létrehozott, saját öntudattal rendelkező "lények" voltak(nem szellemek, mert valós testük volt). Talán azért voltak betojva, mert aggódtak Wendy-ért, hiszen, ha a céh eltűnik, ő egyedül marad. (akkor még nem tudhatták, hogy csatlakozik a FT-hez)
Bár ezeket csak én gondolom így.
Ichiya... Kövi arcban *.*


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MoonTiger - 11 márc 28, 17:06:29
Azért a Cobra harcot eléggé leegyszerűsítetted.. csak sikoltott egyet? Előtte meg úgy szétrúgta a srác Natsu hátsóját, hogy öröm volt nézni. Ha valakinek túl jó az érzékszerve az előny és hátrány is.. ezt használta ki Natsu (hidd el, egy sárkány üvöltése több kilométerre is elhallatszik, nem olyan gyenge az)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 márc 29, 20:56:53
Ez igen, zoli00014, ezt nevezem én kifejtésnek. Gratula! :D
Mindenkinek így vagy legalábbis hasonló bőséggel kellene megindokolnia a mondanivalóját és véleményét. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 márc 30, 13:01:19
Hát ennek a fillernek is vége. Na ugye én mondtam, hogy Erza vagy Gazille fogja megmenteni Natsut. :D Gray és Juvia kombó támadása váratlan volt számomra. A Mennyország Tornyában is csak véletlenül jött nekik össze, Gerrard is mondja, egy kis monológot arról, hogy milyen nehéz összehozni... De a szerelem ereje mindent legyőz! :D Szegény Juivia végre rászánja magát a valómásra erre Gray otthagyja :P A angyal és ördög Natsuk nagyon aranyosak voltak. Ahog yelöször le akarják verni Erzát majd berezelnek tőle. :D Jó, hogy Gazille is ismer ilyen titkos sárkány ölő technikát és nem csak Natsu villog vele. Meg a Raijinshuu tagokat is jó volt újra látni. Friednek mióta van újra hosszú haja ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 márc 30, 15:10:29
Tilon , ha megnézed már az 50.részben is hosszú volt Fried haja , miközben elötte a 49.részben meg rövid.
Na de erröl a filler arcrol :
Számomra ez az egész történet eléggé összecsapottnak tünik.Elég gyors a tempó , + összevissza mutatnak benne mindenkit.Az 1 dolog hogy Natsu elfelejtette a hiddenes embereket , de Gray meg mit villogott , neki is csak akkor jutott eszébe amikor Daphnéval találkozott , 7 vagy mennyi évig 1szer se szolt Natsunak rola. Meg ez a két kicsi Natsunak nem tudom mi haszna volt , ok értem hogy Yin és Yang lélek , de akkor is elég nagy hülyeség volt belerakni.Na de a pozitivumok:
Jó volt látni az egész Fairy Tail-t csapatként harcolva látni. Mindenki felmutatott vmit , hogy elérjék a céljukat :D. Nagyon szép összehangolt támadásokat láthattunk , és tetszett  a vége , hogy Gazille is beszált a bunyoba :D
Szal számomra ez az egész filler arc elég gyengének bizonyult , de a vége, hogy mindenki harcolt , megint bebizonyitotta , hogy a Fairy Tail a legjobb céh Lucy szavaival élve :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 márc 30, 15:22:57
Gazille titkos sárkányölő technikájáról csak annyit, hogy megint sikerült bespoilerezniük magukat. Ebben a 4 részes fillerben már nem is először. Ám most vagy én emlékszem rosszul, vagy bakiztak, mert nem úgy volt, hogy Sagittarius nem tud tüzet csinálni? Éppen azért kellett anno a gépeket felrobbantania, hogy legyen belőle tűz. Itt meg simán tüzet lő? :hmmm?:
Összességében talán nem volt olyan rossz, de komolyan haragszom a készítőkre a spoilerkedés miatt. Bár legalább próbáltak valamelyest a Fairy Tail szellemiségéhez hűek maradni.

Ám a következő rész már csak félig filler, félig az egyik kis extra mangasztori. És ha minden igaz, már e hét péntekén kijön XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 márc 30, 16:02:19
Sagittarius nem tüzet lőtt csak sima nyilakat amiket Erza gyújtott meg a kardjával. Már ezen a héten jön ?! Én meg azt hittem, hogy több, mint 1 hetet kell rá várni. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 márc 30, 16:14:27
Gajeel technikáját hálaistennek csak rosszul fordították az angolban mert nálam ez a sok spoiler kiverte már a biztosítékot. A részről meg annyit hogy igen siettek és párszor új dolgokat animáltak ami viszont tetszett: pl Lucy kezében a kulcs balta formát vett fel és Erza páncélja is jó lett. 76. résztől ismét manga cselekmény :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 márc 30, 16:31:49
Taurus kulcsa eddig is balta formájú volt. Mindegyiknek más alakja van de egyébként nem tudom miért erőlködött Lucy a kulccsal a kezében és mondja, hogy kezd kifogyni a mágikus erőből. Pedig csak Taurust idézte meg.^^ Erzának meg már láttuk ezeket a páncéljait még a Purgatorium páncélját is, ha arra a feketére gondolsz a végén. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 márc 30, 17:50:03
Igen, Taurus kulcsa balta formájú, de most a mágikus erő is balta formát vett fel a kulcs körül. Eddig ilyet nem láttunk. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 márc 31, 13:14:21
Tényleg, amikor beletolja Lucy a kulcsot a képernyőbe. Milyen kis mini balta :D Bár Tauruson nem látszott, hogy erősebb lett volna tőle.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: lambomax - 11 ápr 01, 17:40:13
Elvileg ma jön ki újabb Fairy Tail rész, vagy én hallottam valamit rosszul?

Vagy szombat hajnalban azt hiszem.

http://countdown.mandragon.info/index1.html (http://countdown.mandragon.info/index1.html)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 ápr 01, 19:09:09
Aha 7ora amint látom :D Na akkor holnap már nézhetjük is :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 ápr 02, 14:15:40
Angol feliratos rész még nincs, de az új Opening már fel van töltve:

http://www.youtube.com/watch?v=Z8ags-usgGU (http://www.youtube.com/watch?v=Z8ags-usgGU)

Nekem nagyon bejövős, és kiváncsi vagyok kik az új szereplők :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 ápr 02, 21:12:39
Áhh a 7. Opening zenéje tényleg nagyon atom  , viszont azt sajnálom hogy kedvenc karakterem , Gazille , már megint nincs benne az openingben :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MoonTiger - 11 ápr 03, 10:28:35
Na megnéztem ezt a részt, egyedül az opening amihez hozzászólnék. Ismét bebizonyították, hogy mekkora tehetségük van az egész elspoilerezéséhez :P Ezt idáig lényegében minden openingnél megcsinálták, látom nem is tervezik a módosítást :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 ápr 03, 12:37:33
Az openiget tényleg elspoilerezték(melyiket nem) ,de aki nem olvas mangát annak jó mert találgathat hogy kik ez ,mi történik,stb. A harcokat nem spoilerezték el. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: lambomax - 11 ápr 03, 16:43:49
Hát én én nem olvasok mangát és nekem nem tűnt fel semmi különös.(illetve egy valamire már felhívta a figyelmem az egyik barátom), de amúgy, szerintem csak belemagyarázás ez a spoiler dolog.Csak nektek tűnik annak, de én mondom(aki nem olvassa a mangát), hogy nem az. :D Kicsi összehasonlítás milyen a spoileres op; pl a Bleach előző op-je, mikor lelövik a Soifon bankai-át, a Vaizardok érkezését, shikai/bankai-ait, Espada-k resurrection-ét, Ichigo "VL" alakját , vmint még az elején a nagy bumm Yamamoto robbanására utal.Bár ezt ha nem olvasom a mangát nem tudom mi, viszont a többi egyértelmű spoiler.

Visszatérve FT op-re, itt semmi ilyesmi nincs, 1-2 dolog max elgondolkodtat, de semmi se egyértelmű, így spoilernek a legkevésbé se mondanám én.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MoonTiger - 11 ápr 04, 06:48:00
Jah, csak épp azt, hogy kik lesznek benne, (ha jobban megfigyeled, akkor) a viselkedésüket, miben különböznek valakiktől, mi fog történni bizonyos emberekkel. Ezeken kívül tényleg nincs semmi spoiler benne :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 11 ápr 04, 17:25:05
Nekem nagyon tetszett az op. és személy szerint örültem, hogy sok régi, illetve nem olyan régi elemet viszont láthattunk.
Maga a rész is szép volt, Fairy Tail-hez illő!  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 ápr 04, 20:23:05
Maga a rész is szép volt, Fairy Tail-hez illő!  :bow:

Osztozok Hayatéval , tényleg szép és megható rész volt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 ápr 05, 18:30:41
... Kicsi összehasonlítás milyen a spoileres op; pl a Bleach előző op-je, mikor lelövik a Soifon bankai-át, a Vaizardok érkezését, shikai/bankai-ait, Espada-k resurrection-ét, Ichigo "VL" alakját , vmint még az elején a nagy bumm Yamamoto robbanására utal.Bár ezt ha nem olvasom a mangát nem tudom mi, viszont a többi egyértelmű spoiler.

Visszatérve FT op-re, itt semmi ilyesmi nincs, 1-2 dolog max elgondolkodtat, de semmi se egyértelmű, így spoilernek a legkevésbé se mondanám én.

Ilyen listát én is írhatnék a Fairy Tail nyitányához, de az spoiler lenne. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 ápr 05, 20:50:08
Jó kis rész volt ez is. Szegény Erza jól megszívta a bingójával. :) Szépen meg volt rajzolva a szivárvány cseresznye fa kéne a kertbe egy olyan. :D Natsu meg ki ássa Lucynek, hogy ne maradjon le róla, ha már úgy várta.
A következő rész is biztos jó lesz, mert benne lesz Luxus (H) még ha csak Fried mesél róla Wenndynek. Szóval ezért mondta Happy az előző rész végén, hogy Fried jobb tanár lenne Wenndynek, mint Natsuék. :D

Hát azért én nagyjából sejtem, hogy miről fog szólni ez az évad. A mostani fő boss csinál valami vortexet Magnólia fölött ami mindent beszív, majd a szokásos kis csapat majd lezúzza. :D Azért az ellenfelekre kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesznek erősebbek, mint az Oracion Seis. Meg az ellenfelek között ott lesznek Natsuék (klónjai, hasonmásai, alteregói) ? Erről azért láttam egy két képet a Wiki oldalán :D
 Ugye csak rosszul láttam, hogy lesz benne valami Ichiya szerű macska ? :asdfghj: Már előre félek. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 11 ápr 06, 17:55:39
Csak nekem romlott a hallásom,vagy Makarovnak tényleg más lett a hangja?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 ápr 07, 09:51:25
Valószinüleg az elsö Marci  , Makarov hangja ugyanaz :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 ápr 07, 18:07:02
Én épp ebben a percben értem be az animét, most néztem meg a 73. részt. Tényleg szép rész volt, Lucy jól elmesélte a dolgokat. Kellett ennyi minden után egy kis áttekintés. Meg tetszett, hogy a megbízás Hakobe hegyen volt és Lucy megint előhívta Horologiumot. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 11 ápr 10, 08:27:19
Valószinüleg az elsö Marci  , Makarov hangja ugyanaz :)
Jó,de legalább a beszédmódja más,és engem ez zavart.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 ápr 10, 21:09:11
Jó kis rész volt. Főleg mert Luxus is szerepelt benne ha csak egy képet is. :D  Te mit tennél, Luxuuuuus ? Nagy favorit. :D Erza nagyon örült a fellépésnek él, hal, hogy szerepelhessen. XD Meg ha szomorú csak rá kell néznie a sárkányra és egyből jobban lesz... Utaslás Natsura  talán ?! :$ Natsu csak eljutott nagy nehezen a városba feleslegesen ^^ A következő rész is jónak ígérkezik. A futóversenyen gondolom mindenki úgy fog csalni ahogy tudd. >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Den - 11 ápr 11, 00:34:52
Na, ezek a filler részek már klasszisokkal jobbak, mint a "hai-hai" csaj közreműködésével alkotott förtelmek. XD
Frieden én is jókat mosolyogtam, a Luxusos szenvedése, meg a vacsorája nagyon ott volt. :D Örülök, hogy beletették ebbe a részbe, jó ilyenkor viszont látni olyan szereplőket, akik alapvetően nem kapnak túl nagy rivaldafényt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 ápr 11, 15:13:24
Na ja a "te mit tennél Luxus?!!"-on nagyot szakadtam , föleg amikor " Fried-san itt 1 barlang" xD.
Natsu vonatra szállási gondolkodása is nagyot ütött :D. Erzából meg szinésznö lessz xD.
Nagyon tetszett ez a rész , a jövöhetire is kiváncsi leszek , Jet-nek picit nagy elönye lessz a futásban Happynek meg annál inkább , bár lehet ez is 1 ilyen Teknös és a nyúl történet lessz csak most Happy és Jet xD.

*szerk: Ja meg Wendy nevetése nagyon aranyos volt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 ápr 11, 15:24:55
Na, ezek a filler részek már klasszisokkal jobbak, mint a "hai-hai" csaj közreműködésével alkotott förtelmek. XD
...

Én is sokkol jobb fillernek gondolom. ^^ Már régebben is nagyon tetszett, amikor Erza hangpróbát tartott, és most is xD Tényleg el kéne mennie színésznek. Amikor szomorú egyszerűen felveszi a ruhákat és eljátssza egyedül az egész darabot? Mik ki nem derülnek.. xD Azt hittem, hogy Virgo a páncélja miatt nem bírja el, és akkor derült ki, hogy még fogja a kocsit. :D Fried is nagyon nagy volt. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 ápr 11, 16:33:21
Nagyon klassz volt ez a rész (is), szakadtam a nevetéstől.  Annyira szimpatikussá tudják ilyen hülyeségekkel tenni a karaktereket... :D Azt nem tudja véletlenül valaki, hogy a mangakának mennyi "köze" van a filler részekhez? Jóváhagyja őket vagy ilyesmi?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 ápr 11, 19:47:47
Végre nooormáááliiis filler! Ez az! :D

Eleinte azt hittem, hogy totál idiótát fognak csinálni Friedból, de kellemeset csalódtam, mert illettek hozzá a hül'eségei. ^^

A világító szemű homokvihart és Erza depizését a színházi kellékei után egy kicsit erősnek éreztem, de még belefért.

Reméljük, a kövi rész is hasonlóan poén lesz.

De annyira hiányolok már egy bizonyos valakit, aki képes "fél kézzel hülyére verni" egy másik valakit... XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 ápr 11, 20:29:17
...

De annyira hiányolok már egy bizonyos valakit, aki képes "fél kézzel hülyére verni" egy másik valakit... XD


Én nem olvasom a mangát (illetve nemrég kezdtem bele, de még nagyon az elején vagyok) és kíváncsivá tettél. XD Egyébként ebben a részben említésre került egy Gildartz nevű ember. Őt már említették korábban? Csak mert nem emlékszem..


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 ápr 11, 20:57:44
Gildartz még egyszer sem volt említve az animében pedig a manga szerint eddig legalább kétszer volt róla szó. Egyszer a legelején amikor a második emeletről volt szó ott említették meg Gildartz-ot, ha jól emlékszem Lucy erőviszonyos képletében. Utána meg a Luxus vs Mistgun harcban mondja Mistgun, hogy szerinte Gildartz a legerősebb a céhben. :D. Szerintem az a valaki biztos Natsu lesz. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 11 ápr 16, 12:09:04
egész jó rész volt  :D
örültem, hogy nem Jet nyert, unszimpatikus figura, de Happy győzelmén meglepődtem, de jó volt!  (H) és igen, végre megérkezett Gildarts is  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 ápr 16, 14:23:51
Úristeeen! xD Gray és Gazille tök jól néztek ki női ruhában a végén. XD

Szegény Happy, igazán kaphatott volna valamit. :D

Olyan kár, hogy Mira nem résztvevője ezeknek a versenyeknek. Lisanna halála után, amikor már nem nagyon használt jelentősebb mennyiségű mágiát, akkor még okés is volt, de most már igazán beszállhatna, hogy legyőzze Erzát. :D Sőt, lehetne olyan filler is, amiben ő is harcol, már nem azért. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: A-chan - 11 ápr 16, 15:47:29
Csak engem idegesít ez a riporter pasi? "Cool! Cool! Coooooooooool!"  :hmm:
Örültem, hogy túléltem azt a rész, amiben először benne volt, erre megint elővették. ÁÁH  :nugget:

A verselyről:
Natsu megbotlik és elrántja a többieket is. Ez még oké, de feltűnik Happy, és bekocog elsőként? XD
Jó, a többieket Jet elsodorta. Azt viszont nehéz elképzelni, hogy ezért Happy is le tudott mindenkit előzni.
Rossz szokásomhoz híven beleolvastam a kommentekbe mielőtt megnéztem volna a részt, szóval tudtam, hogy ő fog nyerni. Olyasmit képzeltem el, hogy például valami véletlen baleset folytán, az utolsó előtti pillanatban, felgyorsul vagy begurul a célba. (Ilyet már sok helyen láthattunk.) De nem. „Tisztán” győzött.
Számomra ez kicsit laposra sikeredett, bár az öreg kárörvendő vigyora és a vesztesek megdöbbenése (a büntetés hallatán) kárpótolt érte. ^^

Amúgy Virgo mozgása közben hallható légkalapács hangot is imádom. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 ápr 16, 16:28:02
Ezért jók a Fairy Tail fillerek mindig megnevettetnek.

-A rész elején mikor Makarov bejelenti hogy nem lehet Repülő Mágiát használni Happyn én Evergreenen szakadtam (OMG fej)

- Fried hozta szokásos formáját(Ha csapdába estetek legalább tanuljatok) XD

-Gazille ahogy Reedust és Natsut elintézte az is tetszett. Aljas XD

-Juvia annyit várt Grayre hogy teljesen vízzé változott erre elsodorja a folyó, Gray meg tök lazán csúszkált a jégen erre Elfman visszaüti  :D

-Lucy meg ne mindig Virgot hívja mert már unalmas : :hmm?:

-Erza nyuszi ruhája nagyon király volt csak szerintem nem ért semmit  :)

-A végével egyetértek abban hogy fogalmam sincs hogy Happy, Wendy és Charle hogyan keveredett a többiek elé

-A srácok női ruhában felértek egy gyomorgörcsös nevetéssel  :D

Szóval jó filler volt. Friednek amúgy nem volt más a hangja, mert nekem úgy tünt? Ja és Mr. Cool még mindig idegesítő.





Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 ápr 16, 16:33:43
Jaj, azt elfelejtettem mondani, hogy akkorát szakadtam, amikor lassítva, pontosabban így szaggatva mutatták, ahogy Natsu elbotlik, feldönti Gazille-t, az Gray-t, és így tovább. xD

Valamint rá kellett jönnöm, hogy imádom Natsu hangját. *-) Eszméletlen jól passzol a karakteréhez.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 ápr 16, 20:13:18
Natsu hangját szerintem is eltalálták, kb ott lopta be magát a szívembe az anime, amikor először elnyomta a: "Most, hogy ettem, felpörögtem!" szokásos dumáját, tetszik az a rekedtes élc benne.

A filler epizódokkal pedig abszolút elégedett vagyok, egyedül a Hai-hai-hai csajos sikerült egy kicsit gyengébbre, de ott is volt, ami kárpótolta - az unalmasabb, logikailag kicsit zavaros részeket - pl. a unison raid.
Ez a futóverseny is megnevettetett sokszor, az elején már előre sajnáltam Happyt (imádom azt a macsekot), de valami csoda folytan csak az övé lett a dicsőség.  :thumbsup:
Erza mikor lecserélte a páncélját shortra, napszemcsire, meg baseballsapira, na az kész volt! :D Gray nagy csele, aztán a pofára esés Elfman közreműködésével, meg Juvia bűntudata szintén mindent vitt.  :P A végéről meg nem is beszélve, Makarov önelégült, gonosz arckifejezése és Gazille a ruciban, meg a srácok és Juvia reakciója, felejthetetlen!
Kíváncsian várom az OVA-t is, remélem az is legalább ennyire vicces lesz, és nem csak az ecchire meg fanservicre lesz kihegyezve. Na meg a kövi arcot  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 ápr 16, 21:11:09
...

Amúgy Virgo mozgása közben hallható légkalapács hangot is imádom. :D


Azt a hangot én is nagyon bírom. ^^ Ez a filler is nagyon jó volt szerintem. Natsu elmondja Happynak, hogy most vetélytársak, szóval ne számítson rá. Erre Happy: Tudom, de ez az új szabály nagyon nagy szívás *ijesztő fej* xD De aztán mégis segített neki leszedni azt a sárkánygyík pikkelyt, akkor aranyosak voltak. Azt én is sajnálom, hogy Mira-chan nem futott. A riporter meg mondta, hogy most kérdezzük szakértőnket, Mirajanet.  XD Bírtam, amikor Juvia a pataknál elbeszélt magában. Félt a büntetéstől és ott hagyta Grayt, de most szenved tette miatt, így megvárja.. xD Aztán ugye eggyé vált a vízzel, meglátta Grayt és azzal az őrültesebb hangjával kiabálta, hogy Gray-samaa! ^^ A végén meg a büntetésnél Juvia reakciója: Megveszem a bemutatót és az ajándék figurákat is, Gray-sama! Erre Gray: Ne tedd!  XD Szóval szerintem tényleg nagyon jó rész volt. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 ápr 16, 21:34:35
Az egész verseny csak arra ment ki, hogy a Mester kinek ossza ki a büntetést. Vajon ez a büntetés rosszabb, mint AZ ? XD Gazillén én is nevettem, amikor bele lökte Reedust a saját vermébe. Aki másnak vermet ás maga esik bele. :D Erza jól ott hagyta Friedet a kardok közt csoda, hogy kijutott. Happy nagyon tetszett ebben a részben, ahogy komolyan lekocogója az egészet és nyer az nagyon poén. Natsu rendes volt és segített neki. :D
Virgo helyet én is jobban örültem volna Lokinak például, de  bírom amikor azt mondja Lucynak, hogy Hime, valahogy jó a hangzása^^. Erza nyuszis jelmeze csak arra volt jó, hogy nézünk nagyokat, de a napszemcsije király volt. (H) Ha már király, akkor Jason... Én bírom az ipsét nagyon laza a srác  XD. Jet meg én is örülök, hogy nem ő nyert. Az egyetlen pozitív cselekvése az volt, hogy megköszönte Happynak az ébresztést.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 ápr 17, 01:49:56
Ezt a részt én is nagyon élveztem XD Emiatt kicsit tovább is tartott lektorálni, mint általában. :smirksweat:
Az ilyen fillereket szeretem. Vicces, nem lőnek le benne előre későbbi dolgokat, nincs benne komoly fight, mégis élvezhető. A Daphné-s cucc kicsit idegesítő és túlerőltetett volt. De ez a rész nagyon jó vooolt.
És ne feledkezzünk meg róla, hogy jövő héten jön Gildartz! Az előzetes alapján jól megcsinálták a város "pánikszerű átrendezését". Már várom :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 ápr 17, 12:54:02
Végre egy normális filler. ^^ Bár a múltheti sem volt rossz.
Amikor Jet leült körtét(?) enni, már éreztem, hogy ebből beszunyálás lesz. :D

És igen, végre a kövi részben jön Gildartz-ossan. *.* És hogy még szebb legyen az egész, Inoue Kazuhiko a hangja. ;) Ha ez nem mondana semmit, akkor csak annyit jegyzek meg, hogy: Hatake Kakashi (Naruto). :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 ápr 17, 21:01:29
Kakashi hangja lesz Gildartz-é? Wow. :O Szerintem nem passzol, persze gondolom Gildartz esetén majd bemélyít kicsit a szinkronhang. Meglátjuk. :) (Szándékosan nem írom japánul a szinkront, mert nem tudom, hogy hogy kell. xD)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 ápr 17, 21:06:19
Én örülök hogy ő lesz Gildartz hangja :D. amugy csak nekem tűnt úgy hogy Friednek más hangja volt?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 11 ápr 17, 21:15:19
Meglehetősen keresett szinkron színész. Még a Naruto elején néztem utána és töménytelen játékban illetve filmben alkalmazzák. Például Denka a ninja macska hangja is a Narutoban. Őróla van szó:

http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/people.php?id=722 (http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/people.php?id=722)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: STM - 11 ápr 17, 21:23:01
Hiszen ez Jackie Chan! Na jó, annyira nem hasonlít, de valahogy ő ugrott be elsőre.  XD

És ő szinkronizálja Charliet is a two and half man-ben... fura elképzelni. Vagy amúgy bármi nem nyugati dolgot japán szinkronnal.

Szerintem amúgy nagyon megy Gildartzhoz, csak esteleg egy kcisit tényleg lehetne mélyebb, mitn Kakahinál.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 ápr 17, 21:30:12
Én attól nem félek, hogy Kazuhiko-san nem fogja jól végezni a munkáját. ^^ Amekkora múlt és amennyi szerep áll mögötte... ;) Kakashi után egy kicsit talán furcsa lesz Gildatz-ként, de mivel Gildartz sem 100-as agyilag és benne is ott bujkál a "sensei" (spoilerezni nem akarok), így oké lesz az. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 ápr 18, 06:33:56
bár lehet ez is 1 ilyen Teknős és a nyúl történet lesz csak most Happy és Jet xD.
Most olvastam vissza, úgy tűnik jóstehetséggel megáldott Csabi van köztünk, lol.

Az egész verseny csak arra ment ki, hogy a Mester kinek ossza ki a büntetést. Vajon ez a büntetés rosszabb, mint AZ ? XD
Ez a téma is megérne egy topikot szerintem, már elég régóta furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet AZ a büntetés, aminek hallatára összegörnyedve vinnyogtak Natsuék.  :D

Szuper, hogy Kakashi hangja lesz Gildartzé (is), csípem azt a hangszínt. (Valahogy mindig a fájdalom ezer éve ugrik be elsőnek..  :smirksweat:) Mikor olvastam, hogy a japán Two and a half man-ben Charlie Sheennek ő a szinkronja, megpróbáltam elképzelni milyen lehet a sorozat japánul, de nem sikerült... Szóval most kísérteties vágyat érzek rá, hogy legalább 10 percet nézzek belőle ilyen módon.  :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 ápr 18, 16:26:59
Na ahogy olvastam mindenki leirta már a legjobb jeleneteket , szal nem ismételném ugyanazt.Fantasztikus rész volt , tele poénokkal.Tetszett  :jaja:
Amugy én büntetéskép az "AZ"ra gondoltam , és mindenki felvehette volna a VILÁGVÉGE fejet :D. De a mostani arcmimikájuk is volt olyan poénos , nevettem rajta egy jót xD.Bár lehet hogy az AZ az ez a büntetés mivel , multkor is Erza , mint lány, örült neki hogy AZT kapják , Lucy meg nem tudta mi AZ. Szóval az AZ lehet hogy ezt a büntetést jelenti.Azért birom hogy Makarov-ot nem érdekelte ki az elsö csak az utolsó-ért izgult , hogy milyen jó lessz megbünteti , nagyon nagy arc az öreg :D
Mint látom jövöhéttöl ujra manga szál , biztos jóra fogják megcsinálni , de azt se bánnám ha még 5-10 részig filler menne, mert ezek nagyon szórakoztató kis részek :D Szóval Fairy Tail 4ever , várom a kövi részt ja és az OVÁT :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: lambomax - 11 ápr 18, 19:04:44
Na ráértem végre megnézni a múltheti részt, és egyetértek mindenkivel ez a rész (is) nagyon jó volt.  :D

Engem viszont nem zavar, h Lucy Virgot hívta le...jobban illet ő ide + az a mozgás a közben kiadott kalapács hang nekem is tetszik.Bár meglepődtem azt hittem lefelé fog ásni, majd a hegyen meg feltűnik Lucyval együtt, erre elkezd ő is futni, na ez meglepő volt így.:)

A győztes meg már csak ú lehetett volna viccesebb (nekem), ha Evergreenel együtt lesz első Happy, a két repülő jószág, akik már az elején komoly hátrányba került.xD

Na még rengeteg vicces dolog volt, napestig sorolhatnám, de már megtette más helyettem.:) Ahogy levettem az üzikből, akkor most jön a kövi arc, igaz?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 11 ápr 23, 09:28:49
Gildartz belépője hatásos lett  :D a hangja is el lett találva, meg a "Gildartz's theme" is  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 ápr 23, 15:29:01
Ez a kis NatsuxLisanna flashback aztán feltétlenül kellett. XD Natsu felesége... Na persze. xD Amúgy tényleg jó lett Gildartz-nak Kakashi hangja. :D El is felejtettem, hogy ez az ember mennyire bolond. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 ápr 23, 21:37:36
Na a szinkronokrol:
Gildartz , Kakashi hangja télleg nagyon jó lett.Fantasztikus szinész , teljesen más hangleejtést és artikulát alkalmazott. Meg ha megfigyelitek Gildartz és Kakashi között elég sok a hasonlóság : Mind2 higgadt , megfontolt , rendes , nyugodt és erős :D ja meg mind2 el szokott bambulni , szal megértem , miért ugyanazt a szinkront adták nekik.
Kis Happy hangja a flashbackben nagyon édi volt :D

Na és a részröl:
Ahogy Gildartz felpörgette Natsut a plafonra nagyon durva volt xD , meg amikor Gildartz uriasan távozik a falon át , Natsu meg én is , én is azon is szakadtam xD.A Flashbackben is volt 1 poén , amikor Labdáznak , hát az is ütött :D.
Ez a fekete sárkány nagyon erös lehet , ha még Gildartzot is megcsonkitotta.
Szal fantasztikus rész lett ez is , le a kalappal a készítők elött :D

Kövi részben meg Gazille macskát keres és megmutatja magát Mistgun , az is fasza lessz :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 ápr 23, 21:39:17
Jó volt ez a rész is, Gildartz szimpi egy pasas. Érdekes egyébként azt figyeltem meg, hogy csak akkor "Kakashi-s" a hangja, mikor magyaráz valamit, amúgy nem ismertem volna fel, ha nem tudom előre ki lesz a szinkron.
Nagyon nagy volt a város átrendezése. :D
Jah és mielőtt elfelejtem: köszi a feliratot!  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 ápr 23, 22:07:24
Nagyon durva az aláirásod Hestiana :D
Amugy igen a város átrendezése télleg durva , mit meg nem tesznek 1 emberért ezek a magnóliasiak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 ápr 24, 08:14:20
Igazából saját magukért rendezték át a várost, hogy ne pusztítson el semmit Glidartz. :D Na a sztori megint halad előre. Natsu helyében fognám Wendyt és Gazillet és mennék a hegyre nyomokat keresni, de van egy tippen , hogy nem így lesz. Akkor most Gildartznak fából van a bal karja is ? mert az nem látszott, de azzal is tudd még mágiát használni mert ha mozgatni tudja akkor őket, akkor azt miért ne tudna, vagy nem ? Jövő héten lesz a nagy találkozás amire vártam, Wendy és Mistgun érdekes lesz  az biztos.  (H) Lucy úgy is elvállal egy SS osztályút ha meglátja a jutalmat. :D Amúgy meg, hogy van ez a SS osztály ? Azt is csak S osztályú mágus vállalhatja el vagy még nagyobb rangú ? De így most olyan, mintha semmi értelme nem lett volna a Fantasia Arcnak... Mert Luxus arra volt kíváncsi, hogy ki a legerősebb, itt meg egyértelműen ki jelentették, hogy Gildartz az. Simán megemlíthették volna őt, mint a magában a Luxus vs Mistgun alatt. Az7 jobb is lett volna mert, akkor lehetett volna találgatni, hogy ki az a Gildartz. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 ápr 24, 09:00:17
Azért nem lett megemlitve az elsö 48 részben egyszer sem , mivel csak annyit terveztek leadni.Úgy akarták megcsinálni , hogy kb minden meg legyen magyarázva , és ne maradjon még rejtély , ezért nem rakták bele az Urteares beszélgetést se.
Ha most megemlítik Gildartzot , akkor mindenki kiváncsi lett volna rá , és a tervezett 1 évadban nem lett volna benne, ezért inkább "elfelejtette" mindenki őt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: KiRaH - 11 ápr 25, 09:33:15
Áááh ez a rész xD behaltam rajta xD Gildartz nagyon bolond 1 mágus xD AMikor csodálkozik, hogy megújúlt a céh.. hát az a fej kész xD  :D Meg amikor kimegy: "Most pedig ha megbocsájtotok. " *bamm a falnak* xD Natsu meg utánnozza ez kész xD Nagyon tetszett ez a rész, a kövire is kíváncsi vagyok :D Végre kezdődik a kedven arcom, az Edolas arc :P  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 ápr 30, 17:55:43
Ez nagyon, de nagyon jó résznek bizonyult. O: Elején vicces volt, ahogy egy macskát keresett Gazille, és még a figurákon is hagytak helyet egy macskának.  XD Kana meg már délben berúgott.. Meg sem lepődöm.  XD A céhtagok sajnálták, hogy esik az eső. Juvia pedig megemlítette, hogy nem az ő hibája. Senki sem mondta, hogy az övé. ^^ Visca és Arzack is szerepelt ebben a részben, én nagyon örültem nekik, mert jó kis párost alkotnak. Happy és Charle kapcsolata egyre részletesebb lesz, ha jól sejtem. Nekem szimpatikus Charle karaktere, már nagyon várom a folytatást. Edolasból jöttek és az ő hibájuk, hogy ez történt?!

(Nem olvasom a mangát, ezért vagyok ilyen kis értetlen és kíváncsi.  XD Illetve nem tartok ott a mangában. Habár az anime történetéig szeretném utolérni, mert nem akarom megtudni előre a dolgokat. ^^)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 ápr 30, 17:59:04
Hát durva dolgok derültek ki ebben a részben. Happy Charle ás Mistgun egy párhuzamos dimenzióból valók ?!! Ez sokk mindent megmagyaráz... Vagyis csak annyit, hogy miért néznek ki ugyan úgy Gérrard és Mistgun mást nem. :D Ha jól értem Natsuék csak azért úszták meg mert különleges mágiát használtak, és az öreggel mi van azért a Fairy Law is elég különleges szerintem. Már nem tudom ki mondott olyasmit, hogy semmi nem történik, akkor elképzeltem, hogy beront Wendy és azt kiáltja, hogy mind meghalunk ! XD Gazille macska vadászata elég vicces volt. Milyen karmos volt az arca. :fun: De akkor neki is ott kéne lennie. Viszka meg Allzack nagyon aranyosak. :$ Charle meg nem volt valami kedves Happyval. Majd pont ő fogja megvédeni Wendyt azt megnézem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 ápr 30, 19:28:56
Jaja Brown és Tilon mindent elmondtak már elöttem szal , csak eggyetérteni tudok tényleg érdekes rész volt. De birtam volna hogy amikor Gazille elesik és ott terem elötte mennyei fény ragyogásában Garfield : én leszek a cicád , csak ne vast adj enni xD. Érdekes részeknek nézünk elébe!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 ápr 30, 19:59:28
Igazából nem sok minden történt ebben a részben, de azt legalább jól megcsinálták. Bár ez mangában is egy olyan kis átvezető fejezet volt. Az érdekes dolgok majd még most jönnek. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 máj 01, 00:22:26
Hát, én mangában és animében is szakadtam Gazille tépelődésén. "Szalamandrának is van és az új lánynak is. Én is sárkányölő vagyok, nekem miért nincs macskám?" Azt hiszem azzal már nem is lövök le semmi poént, hogy ezután 100%, hogy neki is lesz macsekja. Vagy mégsem macsek? No majd meglátjuk XD
Ami a különleges mágiát illeti, igen a Fairy Law is az. De talán ez itt most még nem volt egyértelmű, ám a lényeg azon van, hogy a sárkányölő mágiát használókat nem szippantotta be az anima/nem tudtak átjutni rajta. Ennyiből akkor már Makarovon kívül Gildartz is elég tápos, mégse maradt hátra. Mistgunról most inkább nem beszélek, mert az már erőteljes spoiler lenne, amiért Chakra hosszú pihenőre kényszerítene ebből a témából :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 máj 02, 09:54:42
Egyébként én kicsit azt sajnáltam, hogy ugyanúgy volt benne Magnolia eltűnése, mint az openingben. Tehát ugyanaz azok a képsorok, teljesen pontosan. xD (Remélem érthetően mondtam..  :D)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 máj 02, 19:35:23
Igen, sőt, volt is egy éles váltás, amikor az opening képei véget értek, és jött ugye a további rajzolás, ami az op-ban már nem volt benne. :) Én jobban ráközelítettem volna Mistgunra is, meg Wendy-re is, amikor sír. :) Ja, és Juvián nem is az a ruha volt a mangában, ha jól emlékszem, hanem egy sokkal jobb. :closedeyes: Most őt is eléggé hülyén rajzolták meg. xD Gray pedig, áhh. xD Róla lesz egy nagyon jó kép majd a későbbiekben, remélem, nem szúrják el, mert akkor megvan a kövi alám. *___*


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 máj 03, 10:26:20
Kellően izgalmasra, ugyanakkor viccesre sikeredett ez az epizód is. Amik különösen tetszettek:
- Gazille esete a macsekokkal - már az előző kiborulásakor is teljesen megsajnáltam, hogy csak neki nincs cicusa, egész emberivé válik így az amúgy gonosz, morgós karaktere  :D
- Happy iszonyú aranyos, ahogy próbálja tenni a szépet Charlenek, nemhiába az egyik kedvenc karakterem a boldogság kék macskája
- Juvia sapi nélkül -  vártam már, kár, hogy nem a mangás ruha volt rajta, de sebaj, legalább a bumszli sapka lekerült róla  :smirksweat:
- A klánélet és apró oltások, mikor Mirajane kedvesen így szólt Jetékhez: "Jet és Droy mindent beleadtak! De hát, csak ennyire telt tőlük…" ezen majd megpukkadtam a nevetéstől.. finoman helyre tette őket a démon  :P
Kíváncsian várom a következő részt! (Mondjuk azt sajnálom, hogy az openingben elég sok mindent lelőttek előre.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 máj 07, 18:13:21
Ez a rész nagyon durva. !! De a következő még durvább lesz a látottak alapján. Charle egy KÉM !! Nekem mindig is gyanus volt. Mistgunról kiderült, hogy tényleg jó arc és ha mindenki a másik ellentéte ott és ő is onnan jött, akkor ezek szerint Gérard valóban gonosz. :D A repülő folyó nagyon király azért szerintem elég sokk varázslat kell ahhoz, hogy lebegjen a többi szigettel együtt talán ezért olyan kevés ott a mágia. Szegény Natsu milyen pofont kapott már attól a haltól. XD A céh épület elég érdekesen néz ki. Lucy nagyon ijesztő.^^ Meg Jet és Droy a legerősebbek a céhben ? Na ne már. XD Akkor nem valami erős a céh. Tényleg akkor ott a Oracion Sein a jó a FT meg a rossz. Milyen nagy lenne már, ha Cobra meg a többiek segítenének Natsuéknak. (H) Meg talán Luxus is itt van. Erzára vagyok nagyon kíváncsi, hogy ő ilyen lesz.  Ja és Gray nagyon gáz ebben a világban.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 11 máj 07, 18:57:22
Happy a 77. rész végén ezt mondja: "Úgy hallottam, hogy ez a világ nagyjából olyan, mint a miénk, néhány eltéréssel... "
Tehát az nem fix, hogy Edolas-ban mindenki ellentéte az alap világiaknak, sőt az sem fix, hogy a jellemek eltérnének, max az egyéniségük / stílusuk, elvégre, az F.T. nem lehet gonosz!  :$
+ azt sem tartom kizártnak, hogy Edolas-ban nem mindenki él / élt egyáltalán, azok közül akiket megismertünk Earth-land-on, de ez majd elválik a következőkben
és mindenesetre, úgy tűnik Charla lesz a középpontban egy ideig, eddig nem volt szimpatikus, de nem arra értem, hogy nem kedvelem, afféle semleges karakter volt, hisz nem mutatott a cinizmusán kívül sokat  :P de majd alkot még biztosan
az 1.2-es álca ruhája tetszik a kis csapatnak :D az "Exceed"-eké ( :hmmm?:) leginkább!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 máj 07, 19:07:57
Na most olvastam el ennek a manga fejezetét. És hát az animében Lucyt elégé felöltöztették... :smirksweat: A mangában gyakorlatilag mindent lehet látni. :$ Míg az animében több ruha van rajta mint az itteni Grayen... ezek szerint tévedtem és mégsem emelték meg a korhatárt. Viszlát vér és bikini. :crybye: Szevasz megint horzsolás és télikabát... :axe:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 máj 07, 20:00:28
xD Bikiniben eddig is voltak sokszor az animében, de a vér az tényleg hiányzik :'(
A rész meg nagyon érdekes volt , Lucy nagyon bejövös ezzel a stílusával  :fun:, Elfmann meg ááá xD

Szerk.: most nézem , hogy a "kóborlás Edolasban" csak 1 filler jelenet volt :D
Ja és Tilon igazad van , Lucy animés ruhájának korhatárát alaposan levitték az animében :S : http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/169/21


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 máj 07, 21:55:34
Vúúú, pedig a mangás ruhája sokkkkkkal jobb :D
A töltelékjelenetek miatt egy kicsit rétes volt ez a rész, de Edolas FT mindenért kárpótolt XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 máj 08, 08:18:59
Nekem is nagyon tetszett a rész. Én kifejezetten örülök, hogy Charle középpontban van egy kicsit, szimpatikus karakter számomra. xD Mondjuk az elég váratlanul ért, amikor azt mondta, hogy: "ha én vagy a kandúr olyasmit tennénk, amivel elárulunk titeket, ne habozzatok megölni".. O: A szárnyaik meg azért vannak, hogy visszatérhessenek Edolasba? Mert Charle ezt mondta. :D Meg ha jól láttam, akkor innét is sok dolog megegyezett az openingből, amit megint sajnálok egy kicsit. Az a hal hatalmas volt.. xD Nem akart rosszat tenni Natsu. Erre Charle: mi lett volna, ha rosszat akart volna?  XD A végén már féltem, hogy Lucyt nem mutatják meg, de hál'istennek ott volt. Következő részben meg Erza is jön. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 máj 08, 10:51:37
Az hogy cenzúrázták Lucy ruháját akkora csalódás nekem mint hogy nincs vér. Eddig ment a fanservive mint az állat erre most kezdenek el visszaveni. Mondjuk azt hiszem reggeli sávban megy az anime de akkor is. És ha jól tudom a sávja a Reborn sávja és javítsatok ki ha tévedek de a Rebornban volt vér.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 máj 08, 11:00:43
Rebornban sincs vér, max. zúzódások.
Ám ezekután kíváncsi leszek milyen lesz Edo Erza ruhája? Mert a mangában neki is meglehetősen hiányos az öltözéke. (bikini combfix-szel meg karvédőkkel) És ha jól vettem ki az előzetesből, akkor következő részben már szerepel.

Szerk.: Edo Erzát nem öltöztették fel XD Legalábbis felülről. Most látom, hogy az openingben benne van. Csak szegény Lucy-t cenzúrázták ki? Miért?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 máj 08, 12:12:41
Mert a japánoknak árt a lelki fejlődésüknek, ha látnak egy bikinis lányt... Remélem, hogy akkor Erza tényleg nem lesz felöltöztetve. Nemrég az olvastam, hogy az amerikaiak szerint nagyobb traumát okoz a gyereknek egy női mell látványa mint egy levágott emberi fej. :smirksweat: Csak kis infó.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 máj 08, 13:24:42
Hát én ezzel teljesen fordítva vagyok xD
Meg hát ez nem teljes csupasz mell , el van az takarva (  nagyjábol xD) , de 1 levágott emberi fej ,tele van vérrel , és az elég durva hogy , ha 1 gyereknek 1 bikinis mell nagyobb traumát okoz xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 máj 08, 14:16:57
... de 1 levágott emberi fej ,tele van vérrel , és az elég durva hogy , ha 1 gyereknek 1 bikinis mell nagyobb traumát okoz xD

Hát jó, de egy levágott fejet lassan minden játékban látni.. "xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 máj 09, 16:57:58
az amerikaiak szerint nagyobb traumát okoz a gyereknek egy női mell látványa mint egy levágott emberi fej.

Akkor szegény szoptatós gyerekek naponta többször is szörnyű traumán mennek keresztül a saját anyjuk miatt. XD Bár mivel ezt az amcsik írták, valahogy túl sok hitelt nem tudok neki adni...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 máj 09, 19:33:43
ON: Szerintem is hiányzik belőle a vér :S az echi jelenetekért még annyira nem is kár , bár azt se szép dolog kihagyni de a vér :S természetes ha valakit megvágunk egy karddal az vérezni fog... Legalább a gyerekek is látnák hogy ha valakit bántunk az bizony vérzik nem fekete vonalak és karcolások lesznek rajt...

OFF: Hát nemtudom ha ép ésszel belegondolok hogy egy kisgyerek mitől akad ki jobban : meglátja véletlenül az anyukája mellét és rájön h anyunak ez is van vagy ha bemegy a szobába és az anyja feje le van vágva , fel van akadva a szeme és fröcsög a vér hát nem is tudom... Bár igen az amcsik nem az eszükről híresek.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: monique_monic - 11 máj 10, 16:34:37
Helloka! Mi az a spoiler?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 máj 10, 17:50:50
Hogyha olyat írsz le , ami eddig csak a mangában ( képregényben) volt , és az animébe az még nem került leadásra.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 máj 14, 17:34:11
79. rész:

Pro:
Ó, le a kalappal a készítők előtt. Sok kis apró, de élvezhető fillerrel szépen kinyújtották az egy mangafejezetet egy anime rész hosszúra. ^^
A Lisannás visszaemlékezés is tetszett. Csak ott volt pár dolog, ami... de erről inkább a manga témájában írok (http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=3766.msg606021#msg606021), mert itt akkor spoilereznék és ki kellene tiltanom magam egy hétre. XD

Kontra:
A rajzolás pár helye igencsak pongyola volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 máj 15, 18:58:37
Jó volt! :D Tényleg alig észrevehetőek a fillerek.
Azután a kis veszekedés után szívesen megnéznék egy Edo Lucy-Levi, Földvilág Erza-régi Mira párosítást. Tuti kinyírnák egymást :D
És ami a legjobb volt a részben, hogy kiderült titokban Wendy a legnagyobb perverz XD Natsu és Happy fantáziálásában Erza páncélban volt, erre Wendy meg hogy képzeli el? Egy szál kiskötényben és fehérneműben sok eperrel és tejszínhabbal XD totál perverz XD

Szerintem itt most nem lőttek le poént. Mert amire te gondoltál Chakra, az szerintem nem spoiler. Végig Natsu visszaemlékezéseit látjuk. Amik tényleg nagyon jók voltak. (különöden az első, ami végig fekete-fehér, és csak az esernyő piros. Szeretem az ilyen félmonokróm képeket) Csak a végén már Lisanna is elég meredten és zavartan bámulja a már-már síró Natsut. De aki nem olvasta a mangát, az szerintem ebből még nem jön rá semmire. De nyugodtan cáfoljanak meg akik csak az animét nézik :P

Manga alapján én Sugarboy páncélját nem ilyen halvány rózsaszínnek képzeltem el, de ez sem volt rossz. És Edo-Erzát nem öltöztették fel :bow: Edo-Wendy viszont tejcsárdákat kapott.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 máj 15, 19:46:21
Amikor Natsu ugrott volna, hogy megölelje Lisannát, akkor szív alakú volt a nyelve... :hmm: Nekem sok volt ez a NaLi filler jelenet, mondjuk az a büdös nagy helyzet, hogy mangában se akar sehogyse átjönni nekem a NatsuxLisanna. XD Csak ilyen haveri szinten.

Edo-Wendy pedig nagyon jó csaj. :D Mellesleg mangában is "tejcsárdákat" kapott, csak itt animében még pattogtak is, lehet azért tűntek különösen nagynak. xD Kár, hogy nem Erzáékkal egykorú földi-Wendy, tuti erősebb lenne nála, és még ráadásul tök jó csaj is - így csaj szemmel legalábbis. :D Ja, de ezt egyszer már írtam, mindegy. xD

Lisannát meg jó csúnyán rajzolták meg. xD Edo-Lucy-t nagyon bírom. *.* Kár, hogy ennyit változtattak a ruháján. :/ Ha Mira Satan Soul "rucija" belefért, akkor szerintem ez is mehetett volna eredetiben...

Levi és Lucy pedig tényleg olyanok, mint régen Mira és Erza voltak. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 máj 16, 10:44:45
Na csak igazam lett és ebben a világban gonosznak számít a Fairy Tail. :D Tetszik az Edolasi Lucy nekem, ahogy elöször megöleli Natsut aztán beveti rajta a kínzó technikáit.^^ A földvilági Lucy ijesztőbb tudd lenni ha akar.
Lisanna meg durva, hogy él itt. Natsu egy állat ahogy rá akart ugrani.  Nikkie a mangában is elég szív alakú a nyelve de el tudtam volna képzelni szívecske nélkül is. :smirksweat: Wendynek nem lesz gond a pasizás pár év múlva ilyen adottságokkal.^^ Mirajane meg tényleg nagyon unalmas, hogy semmit se változott. :fun:
A földi Levi is lehetne egy kicsit keményebb, jól áll neki.  (H) Erza meg egy kapitány ? Bár ezen nem lepődtem annyira meg mert ő elég erős. Inkább az lepett meg, hogy az FT-re vadászik. Hol van az öreg Makarov ? Meg Luxus ? És akkor ki a céhmester ? Remélem, hogy azért léteznek ebben a világban. Sugarboynak elég érdekes színek tetszenek. :smirksweat:
De a következő részben Gazille !! (H) Vajon az Edolasi vagy a földi ? Mert elvileg őt sem szippantotta be az Anima de nem volt ott ahol a város állt. Hát kíváncsi vagyok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 máj 16, 14:16:53
Azt hiszem most is úgy kell kezdenem, hogy nagyon tetszett ez a rész. ^^ Az elején arról beszéltek, hogy mindenki totál más lett, erre megszólal Mira-chan, aki ugyanolyan maradt. Ez a ruhája talán jobb is, mint a földvilági. Visca meg Alzack (vagy Arzack? nemtudom melyik a japános)... xD
Amikor Natsu elképzelte, hogy milyen lehet Erza, akkor tök olyan volt, mintha Olaszország lenne a Hetaliából. Mármint Erza. Happy elképzelése tetszett a legjobban. Erza: Bármi áron megvédelek, Happy-sama! Happy meg napszemcsivel a fején: Harcolj csak, hű szolgám, Erza..  XD
Más is felfigyelt arra, hogy a rész közepén új az a kis bejátszás, amiben eddig Happy, Charle és a csillagszellemek voltak? Szerintem ez is tökjó lett. ^^
Nagyon jó jelenet volt, amikor megjelent Lisanna és elkezdődött a visszaemlékezés. Nem is tudtam, hogy nem találták meg a holttestét. Mert ugye Elfman mondta, hogy legalább eltemethették volna. Lehet, hogy ezt már megemlítették, csak akkor én nem emlékeztem.. Elég megható pillanat volt, erre Happy és Natsu felugrik.. xD
Már várom a folytatást. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 máj 16, 14:55:05
Mindent elmondtak előttem szal csak ismételni tudnám , tényleg jó rész volt , és megint megcsinálták a rész felét fillerre , úgy , hogy újfent nem vettem észre :D

BrownOsment a kövi rész tartalma ablak is megváltozott  :fun:

Nekem egyedül a rajzolása nem tetszik , ugy ahogy van ezt a csapatot ki kéne rúgni , ők rajzolták az 51.részt is és hát az se tetszett.  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 máj 16, 15:04:15
Azért az, hogy nem találták meg a holtestét egy kicsit ködös, mert Mirajane vissza emlékezésében mielőtt benyomja a Satan Soult ő ott fogja Lisanna kezét amikor meghall. :hmmm?: De akkoriban még nem tervezték, hogy ennyire népszerű lesz az anime és próbáltak minden szálat lezárni, mint amikor nem említették Gildartz-ot Luxus vs Mistgun alatt.
Jó, hogy megváltoztak az ablakok. Ez a rész a 170-edik mangát dolgozta fel ami a 21-edik kötet kezdő fejezete. Lehet, hogy kötetenként váltogatják vagy csak az új sztoriszál miatt de egyre jobbakat rajzolnak nekik. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 máj 16, 16:16:30
...BrownOsment a kövi rész tartalma ablak is megváltozott  :fun:

Nekem egyedül a rajzolása nem tetszik , ugy ahogy van ezt a csapatot ki kéne rúgni , ők rajzolták az 51.részt is és hát az se tetszett.  :neee:

Jé, tényleg, az is megváltozott. :D

Nekem tetszik ez a rajzolás. Mintha a szemek másabbak lennének, nekem nagyon tetszik. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 máj 16, 20:31:49
... Más is felfigyelt arra, hogy a rész közepén új az a kis bejátszás, amiben eddig Happy, Charle és a csillagszellemek voltak? Szerintem ez is tökjó lett. ^^ ...

Jónak jó lett, csak Charle-hoz szerintem nem illik az a szem amit rajzoltak neki. ^^" Kétszer is visszanéztem, hogy jól látom-e, hogy jól látom-e? A mangákban és animékben nagyon fontos a szemek rajzolása, mivel az árulja el a legtöbb érzelmet. És a Fairy Tailben a női karakterek közül Erza után talán Charle a másik olyan szereplő, akinek szépen ki van dolgozva a szeme. Ezért nem tetszik, amikor ennyire elrugaszkodnak az "alaptól" és egy merőben hozzá nem illő stílust alkalmaznak. ^^
Tudom, rigolya, de ez van. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: 22Geri22 - 11 máj 18, 19:16:33
Sziasztok.
Azt szeretném megkérdezni, hogy az hanyadik rész amikor megtámadják azt a másik céhet? Miután visszatérnek a Deliora-s küldetésről. Előre is köszönöm.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 11 máj 18, 19:45:02
Ha jól emlékszem akkor vagy a 20. vagy 21. résznél kezdődik az a történet rész.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: 22Geri22 - 11 máj 19, 15:08:44
Köszönöm szépen a gyors választ. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 máj 21, 20:36:48
Na ez a rész is valami fantasztikus volt!
Pantherlily hangja nagyon jó lett , és már most nagyon tetszik a karaktere.
Gazille alteregója meg 1 író xD
Edolasi Lucy az elején idegesitett , de most nagyon megkedveltem :D
És megint kaptunk 1-2 új OST-ot ( háttérzenét) , amik szintén elnyerték a tetszésemet :D
Jövöhetiben meg végre benne lessz Edo Natsu :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 máj 21, 20:57:04
Igen, nagyon nagyon jó rész volt. ^^ Örültem, hogy az elején megint volt az a bemondó hang. Az edolasi FT tagok végre megtudják, hogy ők a földvilágról jöttek. És megtudjuk, hogy meghalt a mester.. :/ Az edolasi Wendy kicsi én-nek szólította Wendynket. xD Edolasi Erza szerintem sokkal jobb ezzel a hajjal, nekem nagyon tetszik. Byro nevetgélése olyan.. Kicsit fogyis, de elvigyorogtam magam rajta. xD
Az a boltos véletlenül nem annak az embernek az edolasi formája, akitől Lucy vette Plue kulcsát? Szegény Lucyt kiröhögte az edolasi.. xD A végén pedig megjelent Lucy, jaj de örültem. Ééés tök menő volt, hogy akkor megidézte Skorpiót. Következő részben pedig ha jól láttam, megidézi Cancert, Virgot és Geminit is. Jó rész lesz az is, biztosan. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 máj 22, 11:09:23
Jó lett a parancsnokok/kapitányok hangja. Csak Hughes-é lett kicsit "kiskölykös". A hülyéskedéséhez még csak-csak illik, de a komoly szövegekhez? ^^" Bár ahol egy 12-13 éves kislány a vezérkari főnök helyettese... XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 máj 22, 13:31:33
Hughes engem halálra idegesített, majdnem annyira, mint a "cool" riporter vagy a "Hai, hai, hai"-os csaj.  :asdfghj: Elég irritáló hangot találtak neki, bár a karakteréhez végülis illik.
Mindent összevetve jó kis rész volt, különösen Scorpio felbukkanása tetszett, őt még nem igazán láttuk harcolni. Gazille író énjére már nagyon kíváncsi vagyok, úgy tűnt jól kijönnek majd egymással a kemény csávók. Remélem ő is elég szókimondó lesz...  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: lambomax - 11 máj 26, 16:35:30
Ma jó volt a fizika óra... na jó nem... XD Nos, amit mondok, ha csak névben is, de kapcsolódik a FT-hez. :) És ma vettük fizika órán.

Tudtátok-e, hogy:

Van egy olyan mértékegység, aminek a neve Gray. :) Jelölése: Gy

1 Gy(gray) = 1 J/kg .

És ez a mértékegység az elnyelt dózis (De) mértékegysége.

Wiki-n is itt van, most utánanéztem, ha nem hinnétek nekem. xD
http://www.radiologia.hu/radiwiki/index.php/Elnyelt_d%C3%B3zis (http://www.radiologia.hu/radiwiki/index.php/Elnyelt_d%C3%B3zis)

Remélem nem gond, hogy megosztottam ezt az érdekességet veletek. :) Fizika órán nyugodtan lehet beszélgetni Gray-ről... XD


Az új arc pedig nekem is eddig nagyon jól bejön, bár uccsó részt még nem láttam, mindjárt sort kerítek rá. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 máj 28, 18:50:31
Na hát ez a rész is jó lett. Lucy : -Most én vagyok a legerősebb - mondatán jót nevettem , a 2 Gazille meg: - ó hát te is olyan udvarias és kultúrált vagy mint én , - ja te meg olyan karizmatikus mint én , és meg kell mondanom sokrétegű tudásom átterjedt a zenei és énekesi témakörökre is , ááá ezen behaltam xD , nem hiába a kedvenc karakterem :D
Triplucy is durva volt, Edo-Natsu meg csak a kocsiban kemény , ez is tetszett :D
Egyedül 1 kritikám lenne, hogy Lucy túl kövérre sikeredett  :(
1 kérdés: 5:48nál , Lucy vajon hogy jött le arról a szikláról ?xD Most így hirtelen nem tudok 1 csillagszellemet is ami lehozhatta volna öt.  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 máj 28, 19:21:35
Sagittarius Cancer egyik ollójával lelőtte, Scorpius Horologiumba csomagolva -hogy meg ne fulladjon a homoktól-, a homokviharával lehozta, Virgo meg Aries bolyhocskáin csücsülve elkapta. Mindezt Aquarius féltékenyen nézte. Loki totál letört, hogy milyen hasznavehetetlen ilyen helyzetben, Gemini meg jót röhögött az egészen, miközben Plue majd összepisilte magát :D

Ám Gazille és Gazille nekem is bejött. De Edo-Gazille lehet csak a kalap és a göndör haj miatt, de idősebbnek tűnt, mint Földvilág-Gazille.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 máj 29, 10:49:44
Tetszett ez a rész. Hehe, Lucy a legerősebb. xD Örülök, hogy ebben a részben sok csillagszellem idézés volt. ^^ Éés megtudtuk, hogy Horologiumnak köszönheti egyrészt, hogy itt van. Horologium elég hasznos csillagszellem, nem most menti meg először Lucyt. A Triplucy érdekes volt..  XD Meg hogy Leo bátyus randin van. Virgo.. Jól táncolt. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 máj 29, 11:57:39
Nekem Gazillék tetszettek a legjobban, semmi különbség nincs köztük. :) Milyen poén lehet a szinkron színészeknek felvételkor, amikor saját magával folytat párbeszédet. Az előző részben én is arra gondoltam, hogy Lucy a legerősebb erre meg gyakorlatilag bele ordítja a naplementébe, hogy ő a legerősebb. XD Edo Natsu meg egy Forma 1-es versenyző, erre se számítottam. Meg azt hittem, hogy földi Natsu valamit Igneelről akar kérdezni, erre meg leragad az apróságokon.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 máj 30, 07:41:45
Úúú, Edo-Natsu nagyon vadított. Így, animén keresztül jobban adta a vagánysága. :D
Jól megcsinálták, hogy Edo-Lucy-ként egy kicsit más hangszínnel beszélt a szinkronszínész.
A két Gazille kész volt. Előbb azt hittem, hogy a földvilági ki lesz akadva a light-osabb verzióján, de egész jól kijöttek. Mindkettőben pont az nincs meg, amivel kérkedtek. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 máj 30, 07:56:57
Földvilági Gazille, mint udvarias és kulturált?  :D :D Ezen kész voltam. Ügyesek az anime készítők, le a kalappal, nagyon jó jelenet volt a Gazille & EdoGazille.
Az a fej, amit Natsu vágott, amikor Lucy elkezdte magát fényezni, felejthetetlen;  :P a Triplucy-s poén is ült.
Edo Natsuval kapcsolatban egyenlőre olyan vegyes érzelmeim vannak: a HMCS (Helyi Menő CSávó) attitűd után - ami egyébként Natsura vall, hiszen nem egy szerény lélek és nagyon is jól áll neki(k) - a sírva fakadás így az animében furcsa volt nekem, nagy a kontraszt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 máj 30, 16:49:05
Úgy emlékszem mangában kitért rá Edo-Natsu, hogy már sokan megjegyezték, hogy mikor a volánnál ül, és mikor azon kívül, teljesen más a személyisége. Volán mögött HMCS, azon kívül Edo-Lucy bokszzsákja és betoji papucsállatkája. Animéből ezt kihagyták. Vagy lehet, hogy még a következő részre tartogatják?
Ám ja, az is ütött, mikor halál komolyan kiráncigálja másik énjét a kocsiból, és végül csak annyit kérdez tőle, hogy mégis hogy csinálja, hogy bírja az utazást XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 jún 04, 12:58:51
82.:

Most, hogy nem rohannak annyira és inkább apró kis poénos fillerekkel töltik ki a részeket, egész jó kis műsort kapunk. Oké, az a rész nem szólt túl sok mindenről, de az új(?) kis betétzenék pöpecek lettek. ^^
Viszont a jövő heti rész gyilkos lesz. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 jún 04, 21:09:38
Tudtam Charle egy kém !! És én még adtam neki egy esélyt miután kiderült, hogy edolasi. :fun: Jól áll Natsunak amikor ilyen dühös. A király meg egy szemét, remélem találkozni fog Natsu öklével. Gazille meg egy Jedi ?! Mert az ott egy fénykard volt a kezében. Az igazi fanoknak csak fényszablya. :D Ha vele van az erő, akkor felemeli vele a Lachrimát és elviszi és akkor már Natsuékat is kimenti és ha jönnek az őrök akkor "Nem ezeket a mágusokat keresitek." (H)
Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit jelent Exceednek lenni. Nyilván elég magas rang ha még egy kapitány is térdre borul előttük, akkor csak egy szó és Natsuék szabadok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 jún 04, 22:10:44
Na ez a rész király volt, nekem eddig tetszik, amit látok az animében, nem hajtanak túl gyorsan, ez jó, mert legalább tovább fog tartani ez az arc. Amúgy meg ez a 3 Lucy...hmmm... jó volt :D :D :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 jún 05, 09:14:08
Igen, szerintem is jó rész volt. Elején Lucy gúnyosan kérdezte Natsutól, hogy: na, nem akartok tükröset játszani? xD
Engem is érdekel már nagyon ez az Exceed-es dolog..


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 jún 05, 13:18:07
Hát nem tudom , de számomra ez az edolas arc eddig a leggyengébb történet.Ebben a részben nem történt túlzottan sok minden , és már 10 rész óta egyetlen komoly harci jelenet se volt , eddig a Nirvána sokkal jobb , mert ott már az elején jól leverte az OS a szövetséget.
Remélem lassan lessz benne valami epic fight, mert eddig nem jön be  :neee:

Szerk.: Ja és a király szinkronja Makarov szinkronja :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 jún 05, 18:30:45
Csabi, várd ki a végét, nagyon jó lesz :) Most csak azt hiszed még, hogy lapos... még eltelik pár rész és még mindig lapos.... és akkor BUMM beindul :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 jún 12, 09:49:34
Na hát érdekes kis rész volt , megtudtuk végre az Exceed-ek titkát.
Ichyja macskaként , hát szerintem ezt csak azért rakták bele , hogy ne legyen olyan uncsi és komor az Edolas arc.
Meg hogy Gazille tud mágiát használni , szerintem azért van , mert ő is kapott 1 tablettát Mistgun-tol , mint Lucy.
Ebben a részben az tetszett legjobban , amikor Happy a végén kiállt magukért: "Nem vagyunk a bábjaitok!" ez nagyon epic jelent volt , tetszett :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 jún 12, 11:31:49
És megint adtam egy esélyt Cahrlenak erre csak teljesíti a küldetését az a kém macska. XD Happynak örülök, hogy ki állt a barátaiért és szembe szegült a macskákkal. Nem volt Jedi Gazille ! :omg: Pedig úgy bele éltem már magam, és még a tűzijáték markolata is tiszta fénykard szerű volt. A mangában kicsit más volt a cella ajtó. Gondolom ezt könnyebb volt megrajzolni. Gazille GiHi-zése nagyon kemény. :D Szerintem is a tabletták miatt van meg az ereje. Most akkor a macskák királynője Faust felet áll ?  Most egy kérdés a mangáról. Azokban a manga fejezetekben amik eddig dolgozták fel az animét abban eddig Gazille nem is szerepelt, akkor most az egész Gazillés sztoriszál csak filler, vagy az csak később szerepel a mangában ? :hmmm?: Mert csak addig olvasom a mangát ameddig az anime tart és nagyon hiányolom Gazille akcióit. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a Lachrimával, hogy Gazille így megsebezte. Ja és az a másik kék macska az előzetesben csak nem Happy mamája. :D Ez  volt az első alkalom, hogy Charle a nevén szólította Happyt.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ronyszkusz - 11 jún 12, 16:14:30
Tilon, tesómmá fogadlak! Telibe lőtted azokat a dolgokat, amiket ha megkapod a választ, akkor az teljes spoiler. Csak annyit mondok inkább, hogy mindennek megvan az oka, hogy micsoda, miért történik. Észrevételeid helyesek, csak korlátozva vagyunk válaszadásilag :) Jah és igen, a Gazille rész nem volt ott eredetileg, az hiszem. De majd biztos jönnek, akik lefognak hurrogni emiatt engem :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 jún 12, 19:23:04
... Ez  volt az első alkalom, hogy Charle a nevén szólította Happyt.^^

Igen. Örülök, hogy nem csak én figyeltem fel rá. ^^

Egyébként nekem is nagyon tetszett a rész. Örülök, hogy megtudtuk a küldetésük lényegét. Nagyon megható volt a két kis macskánkat sírni. (:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ronandinho - 11 jún 12, 19:36:00
Na ezt a részt nagyon vártam, vagyis pontosan Happy jelenetére. Az a jelenet epic volt, a zene a sírás a kis visszaemlékezés a hangulat az érzelem nagyon jók voltak. Sokkal jobban átjött az érzelem, hogy már csöpögtek a könnyeim, mint a mangában. Az egész rész epic!
Csabi, nekem ez az arc a kedvencem a Fairy Tail-ben. Türelmesen várjál mert nemsoká beindulnak az események.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 jún 12, 21:21:22
Türelmesen várok én, csak eddig az összes többi arc sokkal izgalmasabban kezdődött , mindenki azt mondja ez a legjobb, hát kíváncsian várom , nálam eddig a Battle of Fairy Tail és az Oracion Seis viszi a díjat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 jún 12, 22:17:41
Nyugi várjátok is ki, jól mondja Csabi, megéri várni  *-) Amúgy feltűnően hasonlít Edolas-i katonák páncélzatán lévő jel a sarlóra és a kalapácsra és az a szobor a királyról igen csak Sztálinos... (sorry, hogy belementem ebbe, de ezt muszáj volt kommentelnem)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Den - 11 jún 12, 22:29:28
Türelmesen várok én, csak eddig az összes többi arc sokkal izgalmasabban kezdődött , mindenki azt mondja ez a legjobb, hát kíváncsian várom , nálam eddig a Battle of Fairy Tail és az Oracion Seis viszi a díjat.
Egy istenért se szeretném letörni a lelkesedésed, de a mindenki, azért kicsit túlzás... egy-két résztől eltekintve, szerintem mangában is ez volt az egyik  leggyengébb arc. ^^ˇˇ
Az Oracion Seisos, a Luxusos, a Gérardos, a Phantom Lordos arcok nálam mind előrébbvalóak Edolasnál... ez se rossz, főleg a vége felé lesznek nagyon jó jelenetek, de azért az én szemszögemből ítélve nagyon messze állnak ezek a részek attól, hogy kiérdemeljék a "legjobb" titulust.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zer0 - 11 jún 14, 08:26:30
Áááá de kár, hogy nem lehet spoilerezni :) Am fairy tailben eddig szinte minden részen röhögtem, nem lehet elvárni hogy ilyem magas színvonalat tartson végig. Kellenek kicsit gyengébb epizódok is. Nyugi, lesz ez még jobb is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 jún 18, 14:56:25
Óóó... Ez egy zsír kis rész volt. ^^ Ügyesen kibővítették az egy mangarészt egy anime részre.
Ha jól emlékszem (és biztos, mivel utána is néztem), a mangában "nem volt" neve Happy szüleinek.
Valamelyik másik animéből nagyon ismerős Lucky (a papa macska) hangja, de nem tudom, honnan. Valakinek ötlet? ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 jún 18, 15:02:59
Én csak az övékét találtam meg:
Natsu: Tetsuya Kakihara
Lucy: Aya Hirano
Happy: Rie Kugimiya
Gray: Yuuichi Nakamura
Erza: Sayaka Ohara
Nekem is ismerős volt, de nem nagyon tom, hogy ki az... :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 jún 18, 15:05:30
Nekem van egy 2 oldalas lista is, de Lucky nincs benne: :( ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 jún 18, 21:48:17
Na ez a rész.... tetszett!!!
Poénos és egyben érzelemdús volt ez a rész. Happy apja nagyon nagy figura jókat röhögtem rajta xD
A rész vége megint valami eszméletlenül jó drámára sikeredett , úgy mint az előző részben is , nagyon szépre csinálták :D

Megint eltelt 12 rész, szal akkor elméletileg jövőhéten új op és ed.
A jelenlegi Openingel nincs semmi bajom , leszámítva hogy nem pörgős és 1 harc jelenet sincs benne , de ez érthető hisz az utóbbi 12 részben nem igen volt 1 komolyabb se.Ezzel szembe remélem a kövi az gyorsabb és ritmusosabb lessz , és kíváncsi vagyok lessz-e olyan jó , mint az Op 6: Fiesta , mert nekem eddig az az eggyik kedvencem.
A kövi endingben meg remélem Gazille lessz , mert volt már itt Lucy, Natsu, Erza, Mira, Wendy, Gray és most Charle és így belenézegettem a mangába pöppet , és láttam Gazille-nak még sok nagy jelenete lessz , szal jó lenne most őt látni chibiként gyalogolva az endingben egy kis Shooby doo bop feelingű zene alatt xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 jún 18, 22:15:17
Szerintem is valami nagyon jót hoztak ki a végére. Mondjuk az egész rész tetszett. Nagyon szimpatikusak Happy szülei. ^^ Szép volt, ahogy kiengedték a szárnyukat, mármint Happy és Charle. És jövőhéten akkor már új opening és ending.. *búcsút vesz a 7. openingtől és endingtől* (:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Den - 11 jún 18, 23:41:03
Mikor elkezdtem nézni ezt a részt, a legelején felszólaló háttérzenéről egyből a Fate/Stay Night ugrott be, meg is jött a kedvem Fate/Zero novellát olvasni, mielőtt kidobják animében.XD

A végét tényleg szépen megcsinálták, érzelgősség szemponjából mangában is ez volt a 2. kedvenc jelenetem ebből az arcból, a másik is tuti jó lesz. :D
Az új openinget pedig kíváncsian várom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 jún 19, 07:49:09
Fene Natsu jól átvert engem. :nugget: Pedig mennyire örültem már. hogy végre valami. Lucyt is blokkolják. Gazillét persze nem mutatták pedig arra vártam 1 hete, hogy mi lesz a lachrymával erre kiderül, hogy az nem is a FT.  Gondolom, hogy az új OPben most harcjeleneteket mutatnak majd mert elég fura lenne ha máris az új Arc lenne benne amikor még 1 darab komolyabb harc sem volt. :) Charle és Happynak tényleg nagyon szép jelenetük volt ahogy leugranak a szikláról.  milyen szép kis mancsuk volt. :D Így, hogy elolvastam a mangát  és Happy apja nem fogja be Happyt értelmetlenül munkára így már egész jófejnek tűnik. :) Mert az animében kicsit olyan érzésem volt, hogy direkt hátráltatni akarja a sokk munkával de így már oké végül is el kell valamivel tölteni a részt és jók voltak benne Happy poénjai.^^ Szóval Natsuék is tudnak majd mágiát használni, hanem lesz bennük kétség. Gondolom ez azonnal bekövetkezik ha jönnek megmenteni őket a repülő páros. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 jún 19, 08:27:45
Nem, Natusék nem tudnak mágiát használni. Hiszen ki is lett jelentve (asszem Charle gondolja), hogy Edolasban az exceedek az egyedüliek, akiknek "mágia terem a testében". :)

_____________________

Á, megvan, honnan volt olyan ismerős Lucky (Happy faterjának) hangja. Hiszen ugyanaz, mint a One Piece-ből Buggy a Bohócnak. :D Ugyanaz az ordibálás, ugyanaz a KÁÁÁÁÁH! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 jún 20, 20:29:09
Ez a rész nagyon aranyos volt, szinte fel sem tűnt, hogy elnyújtották a szülőknél töltött időt. :D A szülők találó nevet kaptak. :)

A végén annyira jól kijött, hogy sírtak, és mondja apuka a repülésre való hasonlóságra, hogy "nem csak az". Erre benyögi zárószóként, hogy "Aye!". Az nagyon ott volt, megkoronázta a részt. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 jún 25, 21:54:47
Na ez a rész is fantasztikus volt! :)
Sajnálattal láttam viszont, hogy nem volt új op/ed , sebaj majd legközelebb.
A részről:
Amikor Charle beadta, hogy ő a királynő lánya, nagyon durvára sikeredett , Erza teljesen lesokkolt :D
Külön tetszett , hogy amire Lucy is felfigyelt , Charle már Happy-t a nevén szólítja és nem kandúrnak :D
Ezeken az időzítéseken teljesen ledöbbenek , tizedestört másodpercre pontosan jön mindig a segítség :D
Pantherlily most kiakadt a királyra , remélem majd lessz szép lázadás.
És az hogy Gray meg Erza is tudja használni az erejét tök jó, mert hatalmas erősítést kaptak így Lucy-ék.
Szal a rész nagyon jóra sikeredett, a történet is egyre érdekesebbé válik , Byro szinkronhangja meg nagyon adja xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 jún 25, 22:45:26
Hát ez elképesztően kúúúúl rész volt. :D Már az évad eleje óta ilyen akcióban és drámában és fordulatokkal teli részre vártam. Nagyot néztem Charle blöffjén mert olyan élethűen adta elő, de vajon tényleg blöff ? :) Happy most is nagyot alakított. Edolas kihozza belőle a legjobbat és ezt öröm nézni. Ahogy megtámadta Erzát és Charle elé állt nagyon jó volt.^^ Durva az ETD kódnak sajna magyarul nem jött ki, de ez legyen a legkisebb baj. :) Pantherlily ahogy elnézem fellázad a lázadás ellen. XD Amikor a végén szorult a hurok Lucyék nyaka körül már ott szúrkoltam, hogy gyorsan jöjjön valaki a segítségükre mert baj lesz. :nugget: Gondoltam Edo Natsura és Lucyre meg Gazillére. De Erzára meg Grayre végkép nem számítottam. :D Gondolom Gazille keze munkája, hogy itt vannak és ők is tudják a mágiájukat használni így kiegyenlítődtek az esélyek.^^ Remélem azt a kis gnóm vezérkari kínzó főnököt valaki nagyon megruházza. :chair: Már az elején se volt számomra színpatikus. Erza vs Erza nagyon durvának ígérkezik. Edo Erza milyet néz a döbbenettől. XD A lényeg, hogy Ez a rész 10/10-es.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 jún 27, 10:13:38
Nos, erre a részre vártam, mert mangában elképesztően szexis volt Gray, amikor betoppantak a végén. Hát mondanom sem kell, rosszabbul ha akarták, akkor se rajzolhatták volna. :neee: Olyan abnormális volt Gray állása, pedig mangában maga volt a tökély. *.*

Csak összehasonlításképp: XD
http://kephost.hu/kep/2011/06/grayeserza.jpg

Jó volt a kis fillerecske is, amit belecsempésztek annak érdekében, hogy Erzáék itt is a végén toppanjanak be. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 jún 27, 13:31:59
Nagyon jól sikerült ez a rész! Happy FTW!!  :$ Imádom ezt a macsekot.
Engem a frász kerülgetett mikor Lucy-éknak Natsu meg Wendy kiáltásait kellett hallgatniuk... meg mikor Natsu próbálta tartani a lelket Wendy-ben. Onnan lehetett sejteni, hogy eléggé fájdalmas dolog lehet ez a mágialeszívás.  :( Sajnáltam őket rendesen, abszolút bele tudtam képzelni magam Lucy meg a macskák helyzetébe. A többi dolgot már más említette, így azokba nem megyek bele részletesen.
Jó kis drámai részt volt, eddig a legjobb az Edolas-arcban. :thumbsup:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 jún 27, 14:04:46
...mondanom sem kell, rosszabbul ha akarták, akkor se rajzolhatták volna
Csak összehasonlításképp: XD
http://kephost.hu/kep/2011/06/grayeserza.jpg

Ezért szeretem én jobban a mangát :D Mashima rajztechnikája sokkal kifinomultabb, mint azoké, akik az animét csinálják. De nem csak Gray gáz kicsit a képen, hanem Erza is. Rémes az az arc, amit csináltak neki. Mangában sokkal kifejezőbb. Olyan mintha egészen más perspektívából rajzolták volna a képet. Gray meg szimplán egy csökött nyápicnak tűnik, fura szögletes mellekkel...

Ám most vettem észre, hogy Gray hasának jobb oldalán a mangában van egy heg. Az anime képén nincs semmi, és nem emlékszem, hogy Gray-nek bármikor is lett volna ott hege. És ráadásul pont ott van, ahol <törölve>

Moderátor, Chakra:
A "Tilos a spoiler" a csapattagokra is vonatkozik. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 jún 27, 14:08:47
Ám most vettem észre, hogy Gray hasának jobb oldalán a mangában van egy heg. Az anime képén nincs semmi, és nem emlékszem, hogy Gray-nek bármikor is lett volna ott hege. És ráadásul pont ott van, ahol a manga 240. fejezetének 15. oldalán megvágja magát. Talán Mashima már itt eldöntötte, hogy Gray kap egy szépségheget? :P
Én úgy emlékszem, hogy már a Lyon elleni harcban is ott sérült meg, azt hiszem még be is fagyasztotta a sebet.
Meg is van, gondolom ez lehet:
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/039/21 - Lyon keresztül szúrja
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/041/17 - jól emlékeztem, itt fagyasztja le

Hát igen, kár, hogy az ilyenek az animéből kimaradnak...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: A-chan - 11 jún 27, 14:34:10
A Lyon által okozott seb nincs egy kicsit feljebb? :hmmm?:
Nekem is úgy tűnik, hogy 2 különböző perspektívában rajzolták őket. Eleve a mangában Gray mintha közelebb lenne. Így belegondolva föld és ég a kettő... Én viszont sajnos vagyok olyan figyelmetlen, hogy ha nem szóltok észre sem veszem... :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 jún 27, 17:59:30
Igen, az a seb (ami mellesleg nagyon szexi XD) szerintem is a Leon elleni harc alatt keletkezett. :] Én is kikerestem a képeket, kár, hogy nem olvastam tovább a hsz-eket, akkor rájöttem volna, hogy már megtette valaki előttem. XD
Mondjuk hirtelen átfutott az agyamon, hogy esetleg vakbélműtétje volt. XD Bár akkor kissé lejjebb lenne az a sebhely. :D


Natsuékat én is sajnáltam nagyon. :( Happy Lucy elé ugrása nagyon ott volt. :jaja:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 jún 27, 20:58:46
Én is teljesen át tudtam élni, amit Lucyék éreztek. Idegesített is most Edo Erza, hogy előbukkan és nem tudják megkeresni Wendyéket.. De legalább jön a segítség és végre Lucyéknál van egy kis előny. ^^

Egyébként a Galuna szigetes történetnél ha jól emlékszem, akkor mondta is Lucy Graynek, hogy az a seb valószínűleg megmarad neki, szóval szerintem is az lehet. (:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 jún 27, 21:16:30
De azt a fején lévő hegre mondta. :) Lucyéket én is nagyon sajnáltam. Natsuékat éppen kínozzák és a megmentő csapatott meg a cél előtt zúzák le miután annyi mindenen keresztül mentek. Minden veszni látszik és akkor jön egy reményt adó fénysugár Gray és Erza képében . EPIC  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 jún 28, 05:48:39
Ajj, tényleg.. Hülye vagyok >< Akkor nem mondtam semmi xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 júl 02, 09:46:13
ÁÁÁ, az új opening és ending már megint egy óriási spoilerhegy lett. Főleg az ending :( De Lisanna van benne :lover:
Egész kellemes, fülbemászó, pörgősebb zenéket kaptak. Bár az opening nem annyira illik talán a FT világához. De majd megszokjuk. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 júl 02, 12:13:38
Ez az új opening, jézusom. xD The rock city boy, jejeje. XD Nem találták el, de azért még azt hiszem, belefér. :D

Igen, az ending tényleg jóóó nagy spoiler, dehát ez van. ^^ És Lisanna. :thumbsdown: A zene viszont jó.

Gray olyan cuki volt, ahogy leguggolt Happy-hez. :D Szegény viszont jól megkapta, hogy nem vették észre. XD

Végre elkezdődik a Lily vs. Gazille is. :P Erza vs. Erza elég ütősre sikeredett. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 júl 02, 13:46:11
Végre Erza vs. Erza, ez igazán epic lesz :) Ja nekem vhogy bejött az új OP és ED is, nemtom miért, de tetszik. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 júl 02, 16:26:43
Az új Op szvsz jobb zenével ,ami jobban illik az Ft világához egy 10/10es lett volna mert amúgy szépek a rajzok így max egy 6ost tudok rá adni.

Az ending szerintem jó lett, mondjuk én alapból nagy Natsu és Lisanna fan vagyok szóval  :P legyen mondjuk 9

Az új soundtrack amit az Erza vs Erzánál hallottunk elég ütös. Tetszett. Meg pirospont amiért itt mutatták ahogy gazille szétzúzza a lachrymát, mangában ezt hiányoltam is kicsit :)

Volt benne spoiler de aki nem olvassa a mangát az ugyse sokat fog fel a spoilerből szóval megbocsátható.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 júl 02, 18:54:14
Ez az új nyitány ez... mi ez...? o.O
A képvilág még határeset (spoiler hegy), de a zene? Keresve sem találhattak volna olyat, ami kevésbé illik a FT-hez. :(

A zárány meg szódával... De ott sem erőltették meg magukat.

Vajon nagy kérés lenne, ha minden új FT anime nyitányt legalább olyan nívósra akarnák, mint az OVA-két? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 júl 02, 23:08:01
Nah, hát az új openingre megérte várni , nagyon jó lett :D. Szerintem sokkalta jobb mint az előző , az igaz , hogy nem illik az Ft-hez , de nekem bejön a Rock city boy , szal 4/5  :D
Az ending zenéje is hatalmas lett, és az már viszont illik is az Ft-hez 5/5
Nekem nagyon bejön Natsu és Lucy új rucija :D

 Na és a részről:
Szegény Gray-t Wendy jól lealázta xD.Tetszett , hogy Földi Erza egyből kapcsolt a robbanásnál és átváltott a Tűzcsászárnő páncéljára :D Natsu meg 2 Erzát látott fején jót röhögtem. xD Pantherlily 10méteres kardja is adja a képet. :D
Szal összességben az új Op , Ed nagyon bejön, és a rész is nagyon tetszett , jövőhéttől meg már ;Erza vs Erza , Gazille vs Lily , és Sugarboy meg a feketefehér hajú kölyök ( nem jut eszembe a neve xD) vs Natsu, Gray , Lucy harcokat láthatunk , felpörög végre az Edolas arc :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 júl 03, 01:48:37
Natsu jól mondta és a maják tévedtek, most van a világvége, mert jön Erza vs Erza :D :D
Én komolyan majdnem leestem a székről, annál a jelenetnél, mikor visszajött Natsu, nagyon vicces volt onnantól az a jelenet :D :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 03, 08:35:28
Hát az Opening zenéje engem nem fogott meg, hogy egy ilyen számot raknak bele. Az Erza vs Erzából mutattak 2 percet pedig erről kellet volna szólnia a résznek de ez van. Viszont Gazille jelenetei nagyon jók voltak.  :D Most akkor egyszerre fog menni 4 harc ? Na akkor jól belassulunk itt. Hát jobb lett volna ha az Erzák vágásaiból ki spriccel egy kis vér de hát arra még várni kell. A mangában tök jól néz ki ahogy EdoErza elkenni a vért az arcán. (H) Japánban el kéne indítani egy petíciót, hogy legyen az FT-be vér. :D Pantherlilly kardja nem semmi meg, hogy ő is exceed. Natsu meg mit akar a vidámparkban hiszen nem ülhet fel semmire. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 júl 03, 11:57:22
Hát, nem tudom, nekem nagyon tetszett az új opening és ending. Szerintem nem olyan a zene, hogy nem lehetne elfogadni FT-esnek. Meg ugye még a rész végén elkezdődik az ending a háttérben, ott most nagyon passzolt a zene szerintem. ^^ Erről a spoileres dologról meg annyit, hogy én nem olvasom a mangát, ezért nekem egy kis felüdülés, hogy a heti egy rész mellé kapunk egy openinget, amiben lehet esetleg gondolkodni egy-két dolgon. Szóval engem nem zavar. Aki meg már olvasta a mangában, annak talán mindegy is. (:

A részről: Nagyon tetszett. Meg tudtuk hogyan kerültek ide Erzáék. Wendy nagyon nagy volt, amikor észrevette Grayt. Szegény Gray.. xD Meg a vidámpark is nagyot ütött nálam. Szeretem ha valami ilyen szép, színes helyszínt tesznek be, mert nagyon szépen kidolgozzák.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 03, 13:28:27
Hát én sem olvasom a mangát de szerintem az Ending is elég Spoileres az utolsó pár másodperc. *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 júl 03, 19:57:53
Hát, nálam endingben az utolsó pár mp vágta ki a biztosítékot.  :(

Ám tényleg elég keveset mutattak az Erza vs. Erzából. Ilyenkor tele szokták rakni az animét fillermágiákkal, plusz percekkel, de itt nem tették. Lehet úgy akarják csinálni, hogy majd minden harc együtt érjen véget, addig meg össze-vissza ugrálnak majd a helyszínek, harcok között?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 11 júl 03, 20:09:15
Ez a módi címadás nagyon divatos lett manapság.  :D Mostanában láttuk a Naruto & Raikage, Byakuya & Byakuya, Erza & Erza párosításokat holott az adott történetre/részre nagyon kicsi hatásuk volt, míg más esemény sokkal jobban befolyásolta a történetet vagy több figyelmet érdemelt volna.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Den - 11 júl 04, 00:48:28
Az új opening nekem nagyon bejött, bár tény, hogy kicsit szokatlan FT-től, de ez a zene haláli. XD Meg úgy alapból is pörög az egész, szerintem klassz lett.

A Lisannás ending... hát, a zene jó, továbbá még tetszett az a képkocka, amin a fiatal Luxus tartja a "Happy Birthday!" szallagnak az egyik végét, de más pozitívumot nem igazán tudnék elmoldani róla.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 júl 04, 15:14:27
Minél többször nézem meg az Openinget annál jobban tetszik! 'Yea yea yeaaaaa, the Rock City Boooy' :D A zene nem illik az FT-hez, de valahogy mégis jó, mondjuk csak az nem tudja meg belőle, hogy mi fog történni az elkövetkezendő 5-10 részben, aki nagyon nem akarja észrevenni.  :smirksweat: Mystgun-os éljenzés után a "boy, boy, boy" rész nagyon eltalált, Gazillenek milyen lelapult a haja...  :O meg utána később is a "when I say ho, you say hey'-nél. Mindjárt bele is lesek a mangába, hogy ott Natsu ezt a pólót viseli-e/ Gazille járt-e Cancer-nél.  :P Natsu sárga alapon kékes-zöld X-es pólója valami brutál ronda.

A részről röviden: nagyon tetszett! Bővebben alant:
Hmm Gray homlokán beficcen a Galuna szigeteki sebhely, ez eddig is ott volt? Az Erzák sebhelyeit nem vitték túlzásba, bár legalább utalás volt a vérre, ez is valami.  *-)
Ami kicsit zavar, illetve feltűnt, hogy ebben a részben valahogy mindenki iszonyatosan bénán fut és az árnyékok pár behúzott vonalkával vannak érzékeltetve (főleg a nyakakon látszik), eddig egyik sem tűnt fel nekem ennyire.
Azon még mindig nevetnem kell, ahogy Lucy-nak "beadta" Mystgun az Expirulát, szegény lány, rossz hírű szórakozóhelyre ne menjen.  :D :D
Natsu "Két Erzát láttam!" "Itt a világvége?!" jelentét nagyon jól eltalálták, utána meg szerencsétlen Gray "Nem nagy ügy." alig hallható dumája... sírva röhögős. :P Gazille nagyon menő volt ebben az epizódban, Geehee!
A vidámparkban Natsu eléggé átment eszelősbe, pedig - ahogy már írták is előttem -  kb semmire nem ülhet fel.  :smirksweat: Sugarboy ruhájától (vagy inkább annak hiányától) még mindig ráz a hideg.  :okád:


A felirattal kapcsolatban van egy észrevételem:
Földvilági Gazille: " Nézd ezt az arcot! ... stb" Erza: "Az alatt mit értesz, hogy lacrimába zártak?" Gazillék: "Az alatt... ? Gray: "Azt jelenti, hogy sz*rik az arcára."
Lehet, hogy az én felfogásom a lassú, de először nem is értettem (harmadszori visszatekerés után leesett), h Gray most tulajdonképpen miről beszél. Csak javaslat, de szerintem ezt az utóbbi mondatot módosítani kéne valami másra, egyébként tökéletes volt a felirat, ezerszer élvezhetőbb a Ti feliratotokkal nézni, mint akármelyik angollal.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 04, 15:54:36
Gray arról beszélt, hogy Erzát nem érdekli, hogy Edo Gazille arca megbízhatóságot sugároz.Hanem őt a lényeg érdekli. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 júl 04, 23:45:17
Érdekesnek ígérkezik a 87.rész a preview alapján, remélem lesz egy kis Natsu harc :)
Megnéztem megint és még mindig csak röhögök, amit Natsu leművelt a két Erza láttán XD XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 júl 05, 06:40:25
...
A felirattal kapcsolatban van egy észrevételem:
Földvilági Gazille: " Nézd ezt az arcot! ... stb" Erza: "Az alatt mit értesz, hogy lacrimába zártak?" Gazillék: "Az alatt... ? Gray: "Azt jelenti, hogy sz*rik az arcára."
Lehet, hogy az én felfogásom a lassú, de először nem is értettem (harmadszori visszatekerés után leesett), h Gray most tulajdonképpen miről beszél. Csak javaslat, de szerintem ezt az utóbbi mondatot módosítani kéne valami másra, egyébként tökéletes volt a felirat, ezerszer élvezhetőbb a Ti feliratotokkal nézni, mint akármelyik angollal.


Módosítottam azon azon a pár mondaton a feliratban, hogy érthetőbb legyen. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 júl 05, 07:23:17
Köszi Chakra, így sokkal jobban érthető!   (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: A-chan - 11 júl 05, 16:28:34
Maga a rész nagyon tetszett. :D Úgy bírom a Fairy Tailben azt, amikor tök komoly dologról van épp szó, valaki mindig a feje tetejére állítja a komor hangulatot valami idiótasággal. XD "Itt a világvége!" XD
Gray, Lucy és Gazille levegőnek nézése is jó volt! XD
Viszont, az opening, no comment... :nugget:
Mintha lusták lettek volna rajzolni és a majd amúgy is felhasználandó jeleneteket vágták volna össze, de azért hozzáadva pár tényleg openingbe illő képet, hogy a nézőknek nehogy túl gyanús legyen. :/ A zene nekem sem jött be... x( Számomra ez az egyik legrosszabbra sikeredett nyitány...
Endingben meg persze, hogy le kell lőni az egyik legnagyobb poént... -.-

Szerintem Lucynak nem áll jól ez a felső. Nekem nem tetszik... :nugget:
Még morogtam, amiért felöltöztették Grayt, de leesett, hogy a mangában is így volt... :smirksweat: ... Kár... *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 júl 05, 18:04:59
Még morogtam, amiért felöltöztették Grayt, de leesett, hogy a mangában is így volt... :smirksweat: ... Kár... *-)

Ha választani kell, én inkább a mangában látom őt fél/pucéran, animében az esetek többségében nem egy nagy dobás a teste sajnos. :( :D
Bár azt én sem értem, hogy Lucy is miért van kiakadva, ha nincs rajta felső. :D Mert oké, ha villan a marci, az már erős, de a semmi felső még bőőőven belefér haverok esetén is. *-)

Jaaa, és hugim szerint animében eddig is benne volt általában a Gray homlokán lévő sebhely, ő most kezdte el nézni. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: lambomax - 11 júl 07, 10:03:54
Na, én most néztem meg a részt, továbbra is nagyon jó ez az arc.   :D

Az új OPeninget pedig imádom. Kit érdekel, hogy nem illik a FT világához. Lényeg, h legyen egy jó zene, és hozzá egy szép képvilág. Itt mindkettő meg van, más meg nem számít. Az 1. és a 3. OP után egy új kedvencem lett. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 júl 09, 21:17:57
A Fairy Tail-ben nem lehet csalódni, ez a rész is nagyon jó lett! :D
Hughes beszéde Natsunak, hogy 5 percnyi utazás után... erre Natsu 10 másodperc után rosszul van, hát kész XD
A Best Shot képe is adta  XD
Happy beszólása, hogy Lucy nehezebb, mint Gazille nagyon nagy volt :D
Coco-tól meg rendes, hogy kiállt Lily-ért , a király meg egy...
Natsu és Lucy varázs szarkofági öltözködéseiken is nevettem egy jót , főleg amikor Lucy felvesz egy Szexi pózt , Hughes-t meg kicsit se érdekli-> Natsu: Nem jött be a terv, nem vagy elég szexi Lucy , te úristen ez mekkora volt xD
Az viszont érdekes volt , hogy Aquarius most teljesen rendes volt Lucy-val még szólt is neki hogy vigyázzon, lehet Skorpius mondta neki hogy , legyen már vele rendesebb xD
Mangával összehasonlítva a Láncos sárkányágyú kicsit máshogy néz ki : http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/183/3
Ezek az animekészítők szeretnek újítani a dolgokon , úgy mint anno a Mennyország tornyánál.

Szal összefoglalva megint egy tökéletes részt kaptunk , és várni kell megint egy hetet :'(
Az opening meg egyre jobban tetszik  :fun:

Szerk.: Újfent kaptunk egy új háttérzenét Natsu bedühösödésénél! Nekem tetszik , tök jó , hogy a Fairy Tail szinte 5 részenként ad egy új Ost-ot, más animéknél meg azok vannak még mindig benne, ami a legelső résznél ,és csak 2évenként adnak ki 1-2 újat...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 júl 09, 23:19:44
... Az viszont érdekes volt , hogy Aquarius most teljesen rendes volt Lucy-val még szólt is neki hogy vigyázzon, lehet Skorpius mondta neki hogy , legyen már vele rendesebb xD ...

Vagy csak ügyelt az "érdekeltségére", mivel Lucy-t csak ő sodorhatja el. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 júl 09, 23:50:50
Na megnéztem a mostani részt, Natsu eléggé megszívta a mostani harcot, ezzel a hullámvasútazással XD XD
Gray vs. Sugarboy harc olyan jó, mint ahogy a mangában is olvastam. Király :D
+ Edolas arc-ban eddig a Gazille vs. Lilly harc a legjobb, meg persze Erza vs. Erza :)
Lucy új szerkói, hát mit ne mondjak, kicsit megbotránkoztató és szexis :D :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 10, 07:36:19
De nem elég szexis. XD Annak a srácnak nem is kardja van hanem varázspálcája. A Harry Potterben már nem volt hely ezrét jött ide. Sugarboy hümmögése Deidarára emlékeztet. Ha szőke gonosz és az emberek kicsit másnak gondolják az illetőt, akkor biztos,  hogy hümmög. :D
Happy poénja az is jó volt meg ahogy ott kapaszkodik Gazille hátán.
Coco karakterét eddig is bírtam, de már egyre jobban kedvelem. :) A Királyt meg csak zuhan lefele a népszerűségi mutatón és már így is a legalján volt. Azért a mangában úgy jobban nézet ki a futása, ahogy csöpög a vér a lábaiból bár ezek a jelenetek ott mindig jobbak.
Aquarius aggódik Lucyért ?! Itt a világvége vagy mi ? XD Vagy csak tényleg kedvesebb lett hozzá Scorpious miatt.
És végre Lucy is kap egy komolyabb csatát. :) Lassan már nem lesz elég 1 kezem, hogy megszámoljam hány neve is van karaktert győzött le de még megy. :D
Most jut eszembe, hogy Natsu ezzel együtt 2-szer épített tervet Lucy szexiségére és mind 2-szer megbukott. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ronandinho - 11 júl 10, 16:41:00
Ez jó kis rész volt. Szegény Natsu megint nem sikerült az ötlete xd. Ha Sanji ( One Piece ) lett volna őt biztos meghalt volna ahogy pózolt Lucy xd. Hughesnak nem jönnek be a jó csajok az biztos. Ám a harcok azok jók voltak. Az opening az egy gyalázatos, de az ending még gyalázatosabb miért kellett egy legfontosabb és leghatalmasabb spoilert tenni? :asdfghj:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 júl 10, 18:13:24
Tilon: Scorpius megadta Aquarius-nak azt, ami kell és hát már is jobb lett a kedve, ill. kedvesebb lett XD XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 júl 11, 09:42:05
Most jut eszembe, hogy Natsu ezzel együtt 2-szer épített tervet Lucy szexiségére és mind 2-szer megbukott. XD

Melyik volt a másik? Nem emlékszem. :smirksweat:


Uhh, hát ez a rész eléggé adta. xD És végre, Lucy teljes önizalommal kezd neki egy harcnak. :) Jó lenne, ha megtartaná ezt a jó szokását, elvégre ő is erős már. ;)
Egyébként imádom az ilyen apró konfrontációkat, mint ez a kulcsos dolog, milyen jó kijött már, hogy Lucy félreértette a dolgot. :D

A következő részben pedig Gray fight is lesz. :$

És felismertem a 3. OST-ből Pantherlily-ét. xD Ügyi vagyok? XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 11, 10:28:05
Még az elején a DayBreak-es részben amikor Natsu azért választotta társnak Lucyt (részben) mert szőke és szőke cselédlányt akart az öreg manus csak nem jött be neki Lucy mert ronda volt számára, ergó nem volt elég szexi. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 júl 11, 15:40:11
Jaj, tényleg, már emlékszem, köszönöm! :D (Milyen fan vagyok, hogy elfelejtettem?) :crybye:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 11 júl 11, 16:17:23
Nemtom ezek a gonoszok mind ízlésficamban szenvednek?xD ha ellenem dobna be Natsu ilyen szexiruhás-Lucy tervet engem tuti elkapna vele :D Am én röhögtem h rá se nézett Lucy-ra,csak küldte rá a szörnyeket xD Natsu meg ott depizett h nem jött be a terv xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Johnny08Piccolo - 11 júl 11, 19:05:04
Egyébként én egy kicsit meg vagyok lepődve azon, hogy Natsu ismeri azt a szót, hogy szexi, és tudja, mit jelent. :D
Nem az a fajta, akit a hiányos öltözékű lányok érdekelnek.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 11, 19:13:11
Ehhez képest érdekes módon ő volt az első az Ova 1-ben aki betámadta a kukucskálót amikor azt hitték, hogy egy lány ment be a medencébe. XD És azt se feledjük, hogy közösen zuhanyzott Erzával. (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Johnny08Piccolo - 11 júl 11, 20:36:11
Ja, a kukucskálást el is felejtettem:D, de a zuhanyzásra nem emlékszem. Hol volt, mikor?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 11 júl 11, 20:45:42
még asszem az első részekben volt valahol h együtt is fürödtek,Lucy meg ki volt akadva h milyen kapcsolata van Natsunak Erzával xDDD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 11, 20:45:58
Amikor beköltöztek Lucy lakásába a Phantom támadása miatt és ott Erza említi. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 júl 11, 21:59:41
Egyébként én egy kicsit meg vagyok lepődve azon, hogy Natsu ismeri azt a szót, hogy szexi, és tudja, mit jelent. :D
Nem az a fajta, akit a hiányos öltözékű lányok érdekelnek.  :D

Ennek ellenére a Rave Masteres manga crossoverben mikor Harunak mondja hogy kit keresnek, még a kezével mutogatja is hogy hát izé olyan ember a célpont aki mellben jól elvan eresztve (sunyi fejjel mondja hozzáteszem :D)
A mostani részből azon a fejen amit Natsu vág mikor mondja hogy van egy remek ötlete, még mindig röhögök  :) Ki is vágtam: http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/natsuterv.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/natsuterv.png)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 júl 12, 06:32:01
De egy ilyen fejhez legalább előtte öltözne át. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 júl 12, 08:06:50
Még csak most tudtam megnézni a részt, nagyon tetszett. Érthetetlen számomra, hogy Natsu egyik pillanatban még csak hülyéskedik és a másik pillanatban már tök komolyan harcol.  XD Aquarius meg nagyon szimpatikus volt most. Már kicsit idegesített, hogy az ő megidézése csak abból állt, hogy bemérgesedett és csinált egy árvizet.. Coco aranyos, hogy meg akarja védeni Lilyt, a királyt rühellem. ^^'


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 júl 13, 11:03:10
Lambomax a válasz a kérdésedre igen :)
Amúgy igazad van, Hughes nem tudom mit tudna, ha nem a vidámparkban lennének, de még amúgy is csak ideiglenes a varázserejük , mert ott hamar elfogy, szal lehet ezért nem olyan erősek még.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 13, 11:03:47
lambomax
Az utolsó pár percet is végignézted meg az előzetest is ? Mert Én Byrora gondoltam (Nem tudom, pontosan hogy írják, az a kis öreg aki hülyén röhög XD) Az előzetesben látszik, hogy átalakul valami hatalmas szörnyé. Szerintem így elég erős lesz Lucynak. :D
Lucy neve is van legyőzött ellenfelei: Sherry, a Rockos kitáros ,Bixlow, Angel. Azért 87-rész alatt ez elég kevés. :)
A király meg szerintem nem is szándékozta kiütni Cocot csak egy kis büntetést kapott az engedetlenségéért.
Az Opening és az Ending elég spoileres szóval ha azt megnézed tudni fogod, hogy milyen harca lesz a királynak és amit láttam benne valószínűleg ő lesz az Edolas évad fő Boss a. Ha nem akarod magadnak lelőni a poént akkor ne nézd meg se az Openinget se az Endinget ha még nem tetted meg. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: lambomax - 11 júl 13, 11:14:18
Okés, nem tudtam, h rá gondolsz. Előzeteseket nem nézem meg, mert nem szeretem előre lelőni magamnak a poénokat. És az öregtől még nem láttunk semmit se, így meg se fordult a fejembe, h őrá gondolhatsz. XD Am 87 rész alatt 4 erős ellenfél, figyelembe véve, h hány szereplős anime-->sok szereplős--> Így azért nem mondható olyan rossz aránynak, azért neki is jut mindig ellenfél, de a többieknek is kell jutnia. Sőt, másnak még ennyi se jut. :)

Majd mindegyik "nagy" arc-ban kapott erős ellenfelet, ha így végig nézzük.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 júl 16, 21:30:16
Nagyon jó rész volt ez is. Openinget meg már tökre szeretem. xD Tetszik, hogy Virgo mindig magát adja. Ráadásul most nagyot segített Lucyn is ezzel az új ostorral. Natsu meg a végén jól elintézte a dolgot. Kettőt egyszerre. : D Gray meg jól elintézte Sugarboyt. A jég alkotó mágiája tényleg nagyon jó. (:

Az előzetesben meg azt mondták be, hogy földvilági Erza veszített volna?! Hát, szerintem ez csak egy blöff, de aztán kitudja.  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 júl 16, 21:41:45
Ez a rész... kicsit furi volt. :hmmm?:
A mozgások picit gyengébbek voltak és a rész se volt olyan hangulatos :S
Szeretem az ostokat , de a mostani részben végig volt háttérzene ez nekem nem jött be, + a harcok is elég elnagyoltak voltak, az előző rész jobban tetszett.

De hogy jót is írjak, tetszik ,hogy Lucy már nem ilyen bátortalan kislány , hanem igenis, már tele van önbizalommal :D
Gray sugárboy-hoz : Mégis hogyan siklasz így ? -Azt én sem tudom xD , ez nagyot ütött , meg amikor a kulcsot az egyik fagyasztja másik meg olvasztja xD Durva, hogy legyőztek 3 ellenfelet is ebben a részben , pörög az Edolas arc rendesen.
A rész vége meg mindent vitt, Gray jégkulcsa nagyon ötletes volt  :D

Szerk1:Ja BrownOsment én is erre gondoltam , csak nem mertem leírni , de akkor látom te is így vagy ezzel :D
Edo-Erza (?) tekintete mást sugalt számomra, szerintem sima Erza felvette a ruháit, és csak azért kapta el Natsu-ékat hogy a Végzet láncos sárkányágyújához jussanak:D De mind1 egy hét múlva úgyis megtudjuk :P

Szerk2: És igen!Nézzétek meg az openinget az Erza vs Edo-Erza jelenetét!Edo Erzának le van vágva a haja és más páncélban van , na hát akkor földi-Erza valahogy biztos legyőzte elvette a ruháit beállította a haját és Edo-Erzának adta ki magát, aki eközben majd levágja a haját , hogy ne tévesszék vele össze, és ez tuti így lessz xD Milyen jól meglehet fejteni anélkül , hogy olvasnék mangát :D Remélem ez nem számít spoilernek , mert mindenki rájöhet ha csak a spoiler dús openinget is megnézni xD
Ja és állításomat a heg is bizonyítja, 86.részben mind2 Erza kapott 1 heget és az Edo Erza az orrára, és a kövi rész tartalmában az állítólagos "Edo" Erzának nincs az orrán heg :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 16, 22:55:08
Hát ezért az nagyon durva lenne, ha nem mutatnának semmit az Erza Vs Erzából !! :( Függetlenül attól, hogy melyik Erza az. (:medieval: ez a smiley tiszta Erza xD) Arra a harcra várok már 2 hete...  Mert már múltkor beetettek minket az Erza vs Erza címmel aztán volt 1 perc minimális harc. Jó a legjobbat a végére kell hagyni de ha szimplán kihagyják akkor nagyot fogok csalódni...
Amúgy nekem is gyanús ez a beöltözés de nagy kár lenne Erza hajáért. :nugget: (eddig csak hétszer írtam le a nevét xD)

Gray és Sugarboy erőlködése nekem kicsit túl eltúlzott volt.  Ahogy ide oda ugrál kettejük között a kép fél percig.  És, hogy kerül egy vidámparkba egy motor ?  Gray már soha nem fog megszabadulni a motoros csatáktól ? XD
De hogy valami pozitívat is említsek Lucy megint erősödött ezzel az ostorral. Lassan már erősebb lesz mint Natsu  XD Vagy legalábbis már megérdemli a helyét a FT legerősebb csapatában. :) Sugarboy is végre tisztázta magát azzal a mondattal, hogy nincs oda azért ha egy férfi fogja a kezét. Így már csak az állával és a hümmögésével kell megbékélnem. :D  Coco azt hiszi, hogy Lucy egy hercegnő xD Sugarboy csúszása tényleg nagy volt.^^

A lényeg, hogy Erza vs Erza harcot adják le és ne csak átugorják !!!  De ha Flashbackban fogják leadni miután kiderült, hogy melyikük győzött, akkor se lesz jó mert utálom az olyan harcokat (meg filmeket) amik tudom, hogy fognak végződni. :smirksweat: Mert most elképzelem, hogy kiderül, hogy ő a földvilági Erza amiről a készítők azt, hiszik hogy váratlan és megdöbbentő fordulat de már mindenki sejti vagy tudja és utána leadják a 10-15 perces harcot úgy, hogy tudjuk a végét és az nem lesz valami jó.  Mert nem lesz benne semmi feszültség, mert tudjuk, hogy bármi történik úgy is ő nyer... Remélem érthetően írtam. :D

Szerk Az mennyi mindent árul el, hogy az előzetesben lévő  Erzánál nem a mágikus dárdája van, hanem egy földi kard amit a földi Erza szokott használni ? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 júl 16, 23:47:47
Az is 1 jel Tilon :D
Amúgy nyugi nem ennyi lessz a harc a két Erza között, az elsőt a földvilági nyerte és biztos kapunk majd 1 flash back harcot is, DE , megint a spoiler dús openingből következtetvén arra jutottam , hogy Erza vs Erza jelenetnél az Edolasi más páncélban van , ergo lesz itt egy második menet is kettejük között :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 júl 17, 02:24:55
Gazille vs. Lily part 2, nagyon tetszik még mindig, a legjobb harc eddig, ebben az arcban :D :D
Byro megjegyzésénél, mikor Lucy-nak a képességét meglátta, hogy semmiből teremt valamit, kicsit "Istenes" megfogalmazásnak éreztem :D
Viszont Byro képességét nagyon gyengének éreztem az elején, míg meg nem jelent Ő személyisége Dr.Octopus :D
Virgo jeleneténél besirtam a röhögéstől, amikor volt a földrengés XD XD Az epic, nagyon adta :)
Bravó Lucy-nak, szeretem, ha ilyen leleményes egy lány, főleg, ha harc alatt az eszét is használja :) De aztán BUMM jön a szokásos Natsu közbe lépés. :D
Gray, mikor megmutatta a jégkulcsot, még mindig lepadlóztam ezen a ravasz húzáson (attól függetlenül, hogy már rég olvastam a mangában)
Szerintem ez az arc 100.rész után is még szerepelni fog, jól elnyújtják (ezt már szeretem :D)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 júl 17, 14:02:42
Gray már soha nem fog megszabadulni a motoros csatáktól ? XD

Nagyon remélem, hogy nem. :$ Annyira szexi. :D XD De tényleg, szerintem tökre passzol Gray hűvös egyéniségéhez a motor. :D

Lucy és Gray harca is tetszett, bár a végén nekem is sok volt az a nagy erőlködés Gray és Sugarboy között. Iceboy, hehe. :D

Viszont még mindig nem érkeztünk el a Gazille vs. Lily harc legepicebb pillanatához, pedig múlt héten azt hittem, most lesz majd. :( Na hátha jövő héten. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 11 júl 18, 16:15:27
ez a rész nekem nagyon tetszett! a javát már leírták előttem, Lucy és Gray nagyon vagányak voltak, Natsu pedig hozta a formáját  (H)
jók ezek az átjátszások is 1-1 jelenet között, pl. a 2 Fairy Tail jel elhúz egymás mellett és így vált egyikről a másikra
és innentől ez az arc egyre csak jobb lesz, pörögni fog folyamatosan és jönnek még a jó csaták! :D az F.T.-t nem lehet majd megunni  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: A-chan - 11 júl 19, 17:24:10
Én is jókor már... XD
Amikor Gazille és a cicus harcoltak, végig azon szurkoltam, hogy "Mondd már ki! Mondd már kiii~! :bounce:", de nem mondta... :closedeyes:
Mivel eléggé megkésve írok, kb minen mást már elmondtak előttem. XD

Ez a kép nekem annyira bejött! *-* Gray-samaa~! :D (http://i55.tinypic.com/aw2721.jpg)

Sugar Boy meg :nugget: nem a zsánerem... XD Az az áll meg a Superman gatyó... :asdfghj: XD
A kettejük "kötélhúzása" tényleg elég eröltetett lett. Nem értem, hogy minek kellett így elhúzni. Nem lett volna meg a 24 perc, vagy mi? :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 júl 19, 22:01:28
Én most olvastam mangában és ott is eléggé ilyen volt. Mondjuk ennek ellenére én is kicsit erőltetettnek éreztem. :/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: lambomax - 11 júl 22, 09:44:39
Elnézést kérek mindenkitől, amiért múlt héten spoileroztam. Csak remélni tudom, hogy senkinek nem lőttem le semmilyen poént. Őszintén sajnálom.

Nos, akkor ismét a 87. részről. Röviden persze csak, egyfajta konklúzió:
87.rész
- Hughes gyenge, mint a harmat. Egy varázspálcára és egy vidámparkra van szüksége, h „erős” legyen, valamelyik hiányzik, máris annyi neki.
- király: Ellenszenves+gyenge ő is, mint a harmat. Egy kislányt se tudott kiütni úgy, hogy az ne keljen fel. És lehet mondani, hogy nem akarta megölni a kislányt, de éppen ezért célzott a lábára. De, mivel gyenge, így a kislány fel tudott kelni. Ezek után, ha ádáz csata alakul ki valamelyik FT-es tag és e gyenge király között, veszít a színvonalából a FT. Egy király, aki egy kislányt se tud kiütni, ne hogy már megszorítson egy FT-es tagot. Bár ha van egy "titkos" technikája, az még enyhítő körülmény lenne. Majd kiderül, h lesz.
-Happy+Gajeel vs Pantherlily:  (H)
-Erza vs Erza:  (H)
-Sugarboy vs Gray: Kezdésnek nem volt rossz.

88.rész
-Sugarboy vs Gray: Folytatásnak nem volt jó. + a kulcsos megoldást is sejtettem. Más animében is láttam már. Gondoltam, hogy itt is vmi hasonlóval él majd a mangaka.
-Az edolasi bagázs nagy része gyenge. Kivétel eddig: Pantherlily és Erza.
-Lucy új fegyvere tetszik, bár egyszer már használt ostort, a Fighting Festival arc alatt, de ez, annál azért több persze. Sokkal. Ez hosszabbra is nyúlhat, és nyilván erősebb is. xD +Örülnék ha OS arc alatti támadását, az „Uranometriá-t” viszont láthatnám egyszer. :) Az az egyik kedvenc technikám.
- Poénok ismét voltak, és hamár voltak, jók voltak. De FT-ben ez a rengeteg poén is már a harc szerves részét képezik lassan. xD
- Tetszett Gray motoros belépője
Várom, mit tartogat még ez az edolasi arc. Eddig jó, bár nem a legjobb, attól nagyon mesze van nálam. De maga az ötlet nagyon jó volt a mangakától. Eddig 5/3.6 nálam, de még van minimum két  (H) harc, szal szerintem meg lesz ez 4es is végére. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 júl 23, 22:59:46
Hát ez a rész picit lapos volt.
Wendy-éket nagyon megdobálták, de sehol egy karcolás. Erzának is mondják a katonák, hogy honnan szerzett ennyi sérülést. Milyen sérülést? Csak a gyönyörűséges idomai látszanak, még egy karcolás sincs a testén.
Lucy, túl nagy a melled. Milyen igaz XD És a rózsaszínpáncélos csávónak túl szép a feneke :smirksweat:
Gazille vs. Lily, már azt sem tudják miért bunyóznak, annyira belemerültek :D Happy meg, te olyan vagy mint én, k-k-k-kérsz... e-e-egy halat? XD Behalok azon a kis dögön :D
És kifejezetten tetszettek az új effektek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 23, 23:29:46
Na így máris jobb rész volt, hogy Erza nem verte le Edo Erzát mármint, hogy még fognak harcolni. Szegény Wendy, rohadt macskák. Wendy helyébe én feloszlatnám a tömeget egy üvöltéssel, meg is érdemelnék azok a dögök. :chair: (Kivéve a polgármestert) Jó kis terv volt csak nem jött be Natsuéknak pedig reménykedtem, hogy a katonák elfelejtik vissza állítani a koordinátákat.  XD Gazille nagyon kész^^ Lily nagyobb mint ő de neki akkor is ő kell. Végre megtudtam, hogy mi van Happy kis táskájában, hát persze hogy kaja *-) Most már igazán növelhetnék a korhatárt mert most néztem meg a mangába ezt a részt és Edo Erzának hiányzik valamije... khm a bikini felsője :lover: Mégis milyen harc lehetett köztük, hogy elvesztette ?!!! >:) Remélem, hogy már vissza se öltözik.^^ Persze az animébe meg van minden ruha darabja. A lényeg, hogy tessék megsasolni a 187-es fejezetet megéri. :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 júl 24, 11:29:00
Anno amikor aktuális volt ez mangában, azt beszéltük, hogy a földi Erza egész egyszerűen lelopta Edo-Erza "bikini"felsőjét. :D

És végre Gazille kimondta, amit ki kellett mondania. :D Imádom azt a 2 hülyét, Lily a kedvenc macskám. :D Nagyon passzol Gazille-hoz. :D

Gray teste még mindig nem az igazi, olyan fura izmokat rajzoltak neki. xD Viszont Natsu nagyon édes, amikor közelről látszik arca, miközben Erza leláncolva húzza őt és Gray-t. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 júl 24, 13:41:48
Na, hát jó kis rész volt. Coconak nem gondoltam volna, hogy van egy ilyen szép nagy teremténye. ^^ Talán Edo Erza is felpattan a sajátjára. Ebben a részben több dolog is szerepelt, amit innét raktak be az openingbe.

Egyébként földvilági Erza ugye lelopta azt a ruhát, de aztán lecserélte páncélra.. Most akkor ez a ruha is megmarad neki és akár erre is lecserélheti majd egyszer?  XD Meg Natsu a rész végén levette azt a kabátot vagy mit és így már tényleg össze van öltözve Lucyval, úgy, mint az Oración Seises arcnál. (:

A Végzet Láncos Sákrányágyúja szerintem jobban mutat animében, mint mangában. Mondjuk, amikor Wendyéket megdobálták, akkor itt, animében is lehetett volna egy kis sérülés. Ha már mangában még a feje is vérzett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 júl 25, 09:58:02
Nekem is sikerült megnéznem a részt végre :D
Tényleg elég furcsa ez a cenzúra, Sugarboy-t  tudják mutatni 1 szál fecskében , de Edo Erzát fel kell öltöztetni xD Meg Lucy himbálódzó mellei, a mangában nem is himbálództak de itt meg igen  :lover: Szal nem értem ezt a cenzúrát xD
A rész tetszett, főleg az első fele, jó volt látni végre megint Gazille-t a régi veszett kutya stílusában xD
Meg Happy: Kérsz 1 halat és Gazille: Te leszel az én macskám , nagyon durvák voltak xD
De amúgy illik is Lily hozzá  :jaja:
És minden úgy volt ahogy mondtam , az télleg nem Edo-Erza volt  :P

Kövi részben meg Exceed királynő is lesz , akiről azt feltételezem , hogy Charle anyja , de majd kiderül :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 26, 16:37:54
Vagy lehet, hogy Erza csak rossz ruhát vett fel a "harc után". >:) És kérdezte Edo Erzától , hogy "még nem volt elég ?" Nem sok ruhát vett magára mert sietett Erza után mert ő még nem végzet. :P
Vagy lehet, hogy csak tükröset játszottak.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 11 júl 26, 17:20:30
Szerintem Erza saját magával fürödt és azért hagyták el a ruhákat xDDD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 26, 18:20:26
Erza a kádban játszott tükröset önmagával és összecserélték egymás ruháját. :D Rejtély megoldva. Bár lehet, hogy nem csak tükrözés volt ott. >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 júl 31, 18:04:06
Érdekes hogy még senki nem kommentálta  a 90. részt.

Szerintem eddig a legjobb rész volt ebből az arc-ból. Nagyon szép volt a rajzolás és a zenéket is nagyon jól használták. Eddig csak pár jelenetet néztem vissza az arc-ból ami szerintem jól sikerült de ez a rész tele volt ilyenekkel.

Remélhetőleg Natsuék nagy csatája is minimum ilyen színvonalas lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 júl 31, 21:25:27
Egyet értek. Az arc eddigi legjobb része volt, teli jobbnál jobb jelenetekkel. Igazi Fairy Tail-es rész volt, értitek mire gondolok. ^^ Ráadásul régebbi zenéket is elővettek, olyan jól volt újra hallani őket. Az egész fantasztikus volt. Nagyon nagyon tetszett. : D Köszi a feliratot.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 júl 31, 22:16:56
Nálam csak a második helyen áll ez a rész. Az első még mindig az amelyiknek a végén feltűnt Gray és Erza. *-) Mert, az váltotta ki belőlem a legnagyobb izgalmat , hogy mi fog történni. *-) Itt meg egyértelmű volt, hogy megállítják valahogy. :D Persze, amikor jött a fény és eltűnt a lachrima akkor néztem nagyokat, hogy most mi van ? XD

Wendy annyira megbízik Charléban ebben az évadban.^^ Tényleg azt hitte, hogy majd mindenki előtt kivégzi a királynőt ? Ilyen jól ismeri...^^

Nagyon jó vége lett most ennek a résznek. Mert eddig majdnem mindig az volt, hogy a részek végén mindig volt valami apró reménysugár, hogy megússzák a dolgokat. Kellet már egy kicsit darkosabb vég, hogy a rosszaknak is van még esélyük. (H)

Remélem, hogy az Erza Vs Erza Round 2 nagyon EPIC lesz.^^
Szerintem max még 4 rész és vége ennek az évadnak. Mert még ott van Edo Erza, meg a király és elfogytak az ellenfelek. + Már Mistgun is erősíti a Natsuék sorait.
 És Herceg ?! Mármint Faust fia ?! Na, neee. XD Vagy esetleg az előző királyé ? Az inkább valószínűbb.  :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 júl 31, 22:25:46
És megtudtuk, hogy miért van csak fél szárnya Shagotte-nak. Mert ez a mangában nem volt benne.

A kardos jelenettel még rám is a frászt hozták (13:23), pedig olvasom a mangát... majdnem azt hittem, hogy Charle megfelezte Shagotte-ot. :smirksweat:

Viszont az nem tetszett, hogy Mistgunnnak miért egy mini Légió hátán kellett megjelennie, mikor mangában egy pöttyös madara volt...?

Az előzetesben feltűnő dolog, nevezzük egyelőre csak "robot"-nak, erős várakozással tölt el. Remélem jól fogják megrajzolni és nem nagyolják el. Bár az előzetes képei alapján lehet csalódni fogok...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mardhug - 11 aug 01, 06:51:31
Na szóval én mióta beértem a mangát azóta csak új részeket nézem, meg persze a mangát. Szóval régebbi részekről nem nagyon tudok nyilatkozni, csak utolsó kettőről. Nekem tettszenek, bár elég sok cenzúra van de ez érthető. Fiataloknak készül az anime változat.

90. részt élveztem, hasonló élményeket adott mint azt vártam. S ugye megérkezett az edolasi herceg is.  Erza vs Erza harcának második felvonását is várom már, manga nagyon brutál lett.  Szóval várom a következő részt. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 aug 01, 10:57:15
Mint többen is írták előttem, szerintem is ez az Edolas arc eddigi legjobb része.
Az egész epizódnak megvolt az a hangulata, amire Brownosment is gondolt.
Nagyon tetszett hogy elsőnek még csak a Fairy Tail-esek majd Nady és az összes többi exceed megérkezik hogy megmentsék földjüket :)
Wendy-t meg már eléggé unom hogy sose bízik meg szerencsétlen Charle-ban.  :dots:
Egyszóval a rész nagyon jó lett, a végén pedig akkora fordulat lett hogy én majdnem dobtam 1 hátast , Mistgun megjelenik, Pantherlily-t lelövik, mindenki azt hitte vége , pedig még csak most kezdődik a végső csata :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 11 aug 06, 15:41:31
bevallom többet vártam ettől a résztől, 3 résznél is vártam valami epic, odaillő zenét, de kihagyták... pl. amikor a 3 DS megtámadja a Dorma Anim-ot, amikor Natsu és Gazielle esznek és Faust-ot ez erősen meglepi, és a 2 Erza összecsapásához is mehetett volna még1, néhol a rajzolás is furcsa volt, de az sosem zavart igazán, szóval elviseltem és csak nekem tűnt fel, hogy Lucy-ék nagyon lassan indulnak az Exceed-ek megsegítésére? :/
de persze összességében jó rész volt :D Lily él és "virul", Gerard is mutatott valamit, Faust hozza a formáját, Wendy is megmutatta, hogy mit tud (leszámítva az el esést  :smirksweat: ) szóval várjuk a következőt!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 aug 06, 21:18:18
Jé, tényleg. Most jöttem rá, hogy Mistgun neve akkor valójában Gérard. Mármint tudtam, hogy ő az edolasi énje, csak már megszoktam a nevét. ^^ Egyébként jó résznek bizonyult ez is. Wendy elesése nagyon ismerős volt. Mint amikor megjelent az Oración Seis-es történetívnél, akkor is pont ilyen esést láttunk. xD Következő részben meg jön az edolasi Fairy Tail, de jóó ~


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 aug 06, 21:36:19
Nocsak milyen érdekes rész volt ez.
Megjelent a Dragonoid 2.0 "boss" ami ellen 1 kisebb party : Natsu a fire mage , Gazille a Fury Wari és Wendy a disc pap szált szembe. ( oké ennyi kockaság elég is volt XD )
Ebben a részben nekem Wendy tetszett a legjobban, olyan annyira vagány volt , hogy adta a támogatásokat Natsuéknak, hogy az hihetetlen. 40 részt kellett csak várnunk barátaim , hogy az égi sárkányölő megmutassa tudását. :D
Ebben az epizódban Wendy igenis bemutatta , hogy méltó a sárkányölő titulusra.
Reménykedtem hogy Mistgun ( Gerard) nem Faust fia , de hát ez van ezt kell utálni.
Ebben a részben is volt 1 kis poén, Charle 2 embert fog , Happy meg csak szerencsétlen Lucy-t és még azt se bírja el XD
Azt sajnálom csak , hogy Edo-Erza lábait ilyen húsosnak rajzolták  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 aug 06, 23:16:32
De most komolyan, olyan fontos volt Mistgunt is Gérardnak nevezni ? Mistgun az Mistgun a jó fej, és Gérard az Gérard, az amnéziás. :D Csakhogy ne bonyolódjunk bele.^^

Hát mégis Faust fia Mistgun. Az egész sorozatban egyetlen egy normális apa van, Macao bár igaz, hogy nem sok szülő van.
Shagoténak meg fél szárnyal nagyobbak a túlélési esélyei meg az öregeknek, mint a többi macskának.
Most kiderült, hogy Wendy tényleg Support karakter. Azért Faust gyorsan rájött, hogy Wendyt kell először leszedni.
Lily elég jól viseli, hogy felcsapott Arrancárnak. :D Belsőszervek... ugyan kinek kellenek azok a túléléshez.^^ Elég egy fásli és újra a toppon van. XD

Igazából én jobban várom az Erza Vs Erzát, mint a transformers Vs 3 Dragonslayert. Valahogy izgalmasabbnak érzem a két amazon párbaját. >:) De, hogy egy halálig tartó csata ?! Én nem akarom, hogy bármelyikük is meghaljon. :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mardhug - 11 aug 08, 06:44:57
Én csak most láttam az új részt. És hát csalódott vagyok... :S  Az előző rész után valahogy sokkal jobbra számítottam, erre most megint egy vontatott részt kaptunk.
Ami pozitívum: Láttuk Wendy erejének egy részét, Mystgun is villantott egyet, és végre kezdődik a két amazonunk küzdelme... :D
Ebből a szempontból váromm a jövő heti részt... :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Putir - 11 aug 10, 09:12:48
hellotok
most kezdtem el nézni a fairy tailt lehetne egy kérdésem?
41es résznél tartok és nem találom meg tovább honnan tudnám leszedni?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 aug 10, 09:21:06
Innen le tudod tölteni ;) http://www.naruto-kun.hu/downloads.php?cat_id=247&rowstart=90

Egyébként ennek a résznek egy nagy hibája volt. Pont azt nem használták ami annyira fel tudja dobni a részeket. Az pedig a zene. Kevés zene volt benne , az sem jó helyen. A rajzolás egyedi volt de nem volt vele bajom, összességében adnék rá egy 8.5 pontot :S Tessék már használni azokat a kiváló soundtrack-eket  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 aug 12, 08:53:34
Lusta voltam írni a legutóbbi részről de most bepótolom.  :)

Alapjába véve nem volt egy rossz rész, egy jó erős közepes. A Doroma Animu nem lett rosszul megrajzolva pár párszor igen pongyola ábrák voltak, azért elmentek. A legnagyobb hiány a zenével volt. Nem raktak vagy nem akartak berakni fontosabb vagy harci jelenetekhez odaillő zenét, ami viszont dobott volna sokat a hangulaton. Ez a kép meg érdekes, már az egyik Mennyország Tornyás részben is berajzoltak ilyen kis izét de az más volt: http://img801.imageshack.us/img801/4554/1154634584.jpg (http://img801.imageshack.us/img801/4554/1154634584.jpg)  :D

A következő részek címei alapján 4+1 rész maradt az Edolas és utó edolas arcból. A +1 nem biztos de  szerintem 4. részt akár képesek 1 mangafejezet alapján  kisajtolni mert sok sok visszaemlékezést elsütöttek már és simán beletehetik hogy kitöltsenek egy teljes epizódot és akkor még +1 rész lesz. És hogy mi lesz azután: Szerintem filler. Ha eljutunk az általam vázolt 4+1 részig 50 mangafejezettel van a manga előrébb mint az anime cselekménye. Bár tudnák húzni rendesen az új arcot is, 2 fejezet egy részben, sztem nem éri meg. Csinálniuk kellene legalább 10-12 vagy több filler részt, ami simán elviselhető ha a poénokra mennek rá nem pedig egy eröltetett filler ellenségre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 aug 12, 13:01:14
Ez a kép meg érdekes, már az egyik Mennyország Tornyás részben is berajzoltak ilyen kis izét de az más volt: http://img801.imageshack.us/img801/4554/1154634584.jpg (http://img801.imageshack.us/img801/4554/1154634584.jpg)  :D

Ez a kis izé nekem is feltűnt. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 aug 12, 14:17:48
Ja sokszor láttam már én is ilyen kis hülyeségeket , ez olyan mint a One Piece-ben a Pandaman :D
Amúgy Bastian igazad van , én is arra gondoltam , hogy kövi új opening az lehet ilyen filler vagyis 12részig csak töltelék mehetne , mert szerintem senki se akar ilyen 1 rész 1 mangát feldolgozó epizódokat. One Piece-ben is ez megy , mert nem akarnak fillerezni sokat,  imádom-szeretem a One Piecet , de 1 rész azért ne 1 mangát dolgozzon fel , mert annak nincs sok értelme.Nagyon észre lehet már most is venni, hogy Ft-ben az első 48rész bármelyik epizódja 3 manga fejezetet dolgozott fel , most meg csak kettőt ami pont ideállis, de ha már csak 1 lenne, az teljesen vontatott lenne és nem sok minden történne benne.

Amúgy : http://fairytail.wikia.com/wiki/Episodes itt látható Bastian hogy igazad volt még 3 rész Edolasban +1 Lisannáról :D Meg gondolom lesz egy 5.rész is amiben a jól megszokott "Happy End" történet befejezés lesz , és akkor pont lejár a rendszeres 12részig tartó opening és jöhetne akár 12 filler is :D
Nekem sincs semmi bajom a Fairy Tail fillerekkel legyenek ilyen 1 részes poénosak , ne ilyen Daphnésok amiben lelőtték a Doroma Animut is...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 aug 12, 19:06:27
Nem csak a Doroma Animut lőtték le hanem egy bizonyos típusu technikát is, ami lesz valakinek erre betesznek neki egyet amit elvileg később mutatna meg bizonyítva az erejét és a céghez való hozzáállását. Legalább arra vedték a fáradságot hogy a bizonyos technikán belül egy filler technikát adjanak az illetőnek. Majd ha az animében benne lesz az igazi,tehát a manga általi részben akkor elmondom, ki az és hogy miért akadtam ki, bár szerintem sokan sejtik kiről is melyik technikáról van szó.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 aug 12, 20:13:49
Én is örülnék jó, poénos filler részeknek. ^^ Eddig csak a Daphnés nem jött be, habár abban is volt olyan dolog, amit tetszett. De visszagondolva az az "arc", amire nehéz visszaemlékeznem. Már nem is értem, hogy mi volt akkor Gray-el. Nem nagyon maradt meg az emlékeimben, felejtős egy filler volt. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 11 aug 13, 14:22:31
hát igen, a mostani rész jobb volt sokkal :D Edo-Wendy tőrjeit lecserélték  ;) és most a zenéket is jól használták, meg elégszer, remélem a következő is hozni fogja a színvonalat!! és az Erza v Erza is jól sikerült  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 aug 13, 21:06:43
Az nagyon tetszett, amikor a két Lucy egymást kiegészítve beszélt és a végére persze, hogy kimondták a már szokásossá váló szép kis mondatot. ^^ Meg persze jó volt látni, hogy Edo-Erza már nem olyan ellenséges. Ha úgy vesszük, a csata nyertese Erza. De melyik? Az a végére már mindegy volt. (: Edo-Wendytől meg tök kedves, hogy segített Charlenek. A végén nem értettem pontosan mit beszél Mistgun. Most akkor mi is a terve az Animával, mit akar csinálni?  :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 aug 13, 21:27:24
Azt mondta, hogy megfordítja az Animát, ezzel Edolas összes varázserejét átküldi ( visszaküldi ? ) a földvilágnak.
Amúgy meg kell mondjam ez a rész nagyon gyengére sikeredett , nem is baj az hogy mindjárt vége az Edolas arc-nak eddigi leggyengébb történet a Fairy Tail-ben. ( szerintem )
Amik tetszettek a részben:
-már az első 20 másodpercben is hogy beoltja Happy Lucy-t a súlyát illetően: Lucy te nyomsz vagy negyed tonnát, - Ne tonnákban mérd!  XD
-Mistgun a végén, hogy teljesen önzetlenül megválik a varázserejüktől , hajrá Edo-Gerard!!
-Erza Fairy Tail-es ruhája nagyon baróra sikeredett :)

A rész persze tele volt megszokott  fontos és szép mondanivalókkal, Erzáék csatája is szépen ért véget, bár amennyire mindig is vártam hogy mutassák már a harcukat, nem lett olyan nagyon nagy csata, legalábbis keveset mutattak belőle.
Az meg elég cink lesz, hogy a 3 sárkányölő csak úgy tudja majd legyőzni a sunyi kis rohadék Királyt , hogy kikapcsolják a "játéka" elemeit.  :dots:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 aug 13, 22:03:42
Nekem tetszett ez a rész és az Erza Vs. Erza is. 2 új páncélt is láttunk. Az első mintha a jövőből jött volna. :D Azt hittem, hogy Erza legerősebb páncélja a Purgatorium páncél de ezek szerint tévedtem. Bár mind a 2 páncél darabokban végezte, ebben is hasonlítanak.  És amikor egymásnak feszülnek gyakorlatilag egy szál semmiben, és egymásnak dörgölőznek hát az nagyooon...  khm jól nézet ki. >:) Remélem majd nem akarnak semmi rosszat tenni az Edo FT-sek Edo Erzával. :neee: Mert ő már megváltozott.^^

Az a rész, amikor a katonák csak úgy jönnek a hatalmas túlerővel a kis csapat felé, és utána a semmiből jön a felmentő sereg az tisztára olyan volt, mint az Avatarban. :D

A 2 Grayen jót röhögtem. És végre megjelent a hősszerelmes Loki is. (H) Már féltem, hogy nem is fog szerepelni. Ráadásul kaptunk egy kis LokiXLucyt is. :$

Mistguntól meg egy kicsit radikálisnak érzem, hogy elszívja a mágiát, de ha csak ez állítja meg a királyt, akkor ez van.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 11 aug 14, 09:03:20
Egy dolog nagyon szúrja a szemem. Már a mangában sem tetszett ez a "Edo-Erza, te a szíved mélyén valójában jó kislány vagy, boruljunk össze" rész, de itt az animében még kiélezettebben éreztem. Gondoljatok bele. Van egy Edo-Erza, aki egész életét mások kínzásával, FT-esek gyilkolásával töltötte, most pedig hosszú részek óta kitartóan küzd saját maga jó/földvilági énjével, hogy az igazát bizonyítsa, végül pedig már ökölpárbajba is keveredik. Aztán hirtelen egy lehulló sziklán 180o-os fordulatot vesz. Meghallja a világ fájdalmát? Vagy inkább: meg is érinti a világ fájdalma? Ez túl gyors változás egy ilyen büszke, elveihez mindenáron hű embertől. Arról nem is beszélve, földi-Erza monológjában szerintem egyetlen igazán meggyőzőerővel rendelkező mondatsor volt, a: "De hiszen élünk, nem igaz? Itt és most! Nincs egy cseppnyi mágikus erőnk, mégis élünk!" De Edo-Erza esetében szerintem még ez sem lett volna elég ahhoz, hogy ilyen hamar megtérjen. Amúgy a rész szódával elmegy XD A szokásos kis poénok jók voltak, tetszettek. És az Edo-FT vívódását is jól megcsinálták, a belépőjük meg nagyon jóra sikeredett :D



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 aug 14, 09:51:16
Lehet, hogy tényleg azt hitte, hogy ha eltörik a mágikus fegyvere akkor meghal. :D De azért az se kicsi érv, hogy saját maga mondja, hogy van még jóság a szívében mert ő is Erza.^^ Már csak egy olyan szöveg kellet volna bele, hogy "Mi Erzák tartsunk össze" és ott mentem padlót fogtam volna a röhögéstől. Vagy az is lehetett az indok, hogy ő tényleg nem is akart gonosz lenni csak mindenki ezt várta el tőle (Pl.  Faust) és nem akart csalódást okozni és ezért vette fel ezt a zord külsőt/álcát. *-)
Azért a csatájukat nyugodtan elkönyvelhetjük egy döntetlennek, mert már mind 2 harcképtelen volt. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 aug 15, 16:53:43
Egyben néztem meg a két utóbbi részt.

Annyira nem vagyok elájulva tőlük, egy erős 3/5-öt kapnak.
A Sötét Ég Doroma Animu gagyi lett. Mi az a Transformers-átváltozási gagyaság...? o.O Már majdnem (megint) egy mechában éreztem magam... -.-

A két Gray kész volt. :D Loki meg "kapott" két Lucy-t... nesze neked paradicsom. XD
Az a kis fillerjelenet, ahogy Edo-Lucy és az Edo Fairy Tail tanácskozik nem lett egy nagy durranás. Persze kellett, hogy kitöltse a részt, de elég erősen vissza kellett fognom magam, hogy át ne tekerjem.  :smirksweat:

A rajzolás kicsit furcsa volt, vagyis inkább szokatlan, de szerencsére mindenki felismerhető volt. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 aug 20, 21:44:49
Na hát ez is megvolt. Jól megcsinálták a harcot. Mindenki remekelt. Wendytől is lassan megszokom, hogy csak üvöltést használ. És végre képet kaptunk, hogyan néz ki Gazille és Wendy sárkánya. (H) Bár Wendyé elég ijesztő. Csoda hogy gyerekkorában nem szalad el a világ végére amikor meglátta. XD Jó, hogy az előtt verték le Faustot mielőtt kifogyott volna a nafta az Animuból, hála Mistgunnak.

Mistgun mindig behúzza a jó szerepeket. Egyszer a nagy megmentő hőst, aztán most meg az Ultimate Evil One-t  (H). Ez a terve csak azért nem fog összejönni, mert ezzel keresztbe tenne Gazille adoptálási tervének. :D Az előzetesből megint látszik, hogy mi lesz. Bár a következő manga rész címe is elég árulkodó szóval most elnézem.

 De most nehogy már Mistgun legyen a király ! Ő az a magányos farkas típus, aki nem szeret másokat vezetni vagy másokkal össze dolgozni. És tényleg, kb annyit tud erről a világról, mint Charle. A lényeg, hogy nincs meg a képessége, hogy egy egész világot vezessen.  Edo-Erzát inkább eltudnám képzelni vezetőnek. Neki amúgy is van már egy elég nagy alap tisztelete és ismertsége + Vezetői képességei. (Ez ugyan úgy vonatkozik a földi Erzára is^^) Én rá szavaznék, tényleg, hol is lehet szavazni a jelöltekre ? :fun:

A katonák nagyon komolyak voltak. Eltűnt a mágia a lándzsákból, kardokból és más még tökéletesen használható fegyverekből, erre "fegyvertelenek vagyunk" lehet, hogy nem így volt, de a lényeg ez volt. Persze a világ vége elég nyomós érv a visszavonulásra.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 aug 20, 22:06:24
Jaja Tilon igazad van, Edo-Erza jobb vezető lenne, vagy inkább Shagotte.
A harc a transzformersz ellen nem volt valami nagyszám de a vége az nagyon tetszett, 1 kis csapatmunka és láthattuk a sárkányölők sárkányait, Gazille-é nagyon tetszett ilyen kék acél fenevad, nagyon bejött :D
Nos hát igen , Wendy-é eléggé bizarr xD
Azért azon is néztem egyet , hogy Faust a Doromával kiugrik a világűrbe xD
Mistgun meg mindig meglep engem, nagyon nagy forma, a rész zárását vele befejezni remek ötlet, hozza a váratlan fordulatokat a történetbe :D
Na jövőhéten elbúcsúznak Edolas-tól végre és véget ér ez a történet :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 aug 20, 22:07:02
Nagyon tetszett ez a rész is. A sárkányok közül azt hiszem a "legszebb" továbbra is Igneel. Grandine nem valami szépség, egyetértek Tilonnal és Csabival. xD Mangában is most elolvastam ezeket a fejezeteket és ott jobban megrajzolták a sárkányos jeleneteket szerintem.

Most meg világvége? Lezuhannak a lebegő szigetek és folyók? Nemáár. Pedig Edolasnak szerintem azok voltak a jellegzetességei, legalábbis természetileg. Rossz volt nézni, ahogy leesnek. Viszont a mágikus erőt szépen oldották meg ilyen sárga színnel. Azért sajnálom az edolasi Fairy Tailt, Cocot és a többi jó edolasit. Tényleg. Akkor most mi lesz az exceedek Aera mágiájával? :/ Majd kiderül talán a következő részben.

Királyjelöltnek mondanám Nadit is, ha már miniszterelnök volt Extaliában. De szerintem se egy exceed kéne. Edo-Erzát meg én is eltudnám képzelni a posztra. Főleg hogy most úgymond meg is javult. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 aug 22, 11:55:10
Hmm... A sárkányok nem néztek ki valami jól. Legalábbis a manga után. Lehet az a baj, hogy nagyon csili-vilit akartak, aztán pont visszafelé sült el.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 11 aug 22, 13:16:44
Én is többre számítottam, de lehet, hogy csak azért, mert órákat függtem sokszor a gyönyörűen megrajzolt mangás képekre. Sőt, Metalicana egészen háttérbe lett szorítva a 2. képen... nem jött be.  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 aug 22, 20:51:04
Metalicana-t én nem is tudom rendesen kivenni a képből.. Őt nagyon elhanyagolták szerintem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 11 aug 22, 21:08:29
Úgy néz ki rajta egész pontosan, mint egy ronda, csillogó paca amit betoltak Igneel mellé. :D Lehetne belőle remake kép, azt hiszem...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 aug 23, 06:28:44
Bocs, ez most manga lesz (persze nem spoiler).
Azért itt: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/194/25
meg itt: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/195/5
egy fokkal normálisabban néznek ki a sárkányok. És a Sötét Ég Dorom Animu sem olyan, mint egy mutáns Galvatron a Transformersből. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 aug 23, 07:41:27
Múltkor én nekem is furcsa volt, hogy a mangába egy normális sárkány a Doroma Animu itt meg kardja mag pajzsa van. Wendy sárkánya még most is ijesztő. :nugget: Viszont Metalicananak kint van a nyelve azt észre se vettem. Akkor mégsem egészen fémből van. :D Meg az Animunak ilyen zápfogai vannak Hát azzal nem tud olyat harapni, mint a rendes sárkányok.
Nekem végig az a fura érzésem volt, amikor Mistgun beszél és mögötte Lily olyan gonoszan nézi őt, (talán az a normális nézése) akkor azt hittem, hogy bármelyik pillanatban hátba támadhatja, hogy vissza szerezze a mágiát,


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 aug 23, 09:05:08
Hát, egy két méteres, izomkolosszus, fekete párduc kinézetű exceed alapból is meghökkentő látvány lehet. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Rincewind - 11 aug 25, 10:46:10
Na utol értem a sorozatot, már nézem egy ideje. A sárkányokra szerintem is több figyelmet fordíthattak volna, de nem volt annyira rossz. Nagyon tettszik ez az anime, rendesen visszaadja a manga hangulatát. Sok olyan jelenet volt, pl Gildarts hazatérése, amiket már nagyon vártam, és felállt a szőr a hátamon, amikor megnéztem :D Még az a kis filler arc se volt túl rossz, az is élvezhető volt.
Imádom ezt a sorozatot :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 aug 27, 12:36:19
94. rész:

Jó kis rész volt, adta a manga hangulatát. :)
Amilyen fejet vágott Gazille, amikor Wendy mögött állva ráijesztett a kissrácra... XD
És Natsu saját verziója a Fairy Tail Búcsúztatóból. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 aug 28, 12:13:56
Fú, érdekes lezárás volt. A következő rész is nagyon jónak ígérkezik az előzetes alapján. O:
(Egyébként gondoltam, hogy írok egy kis saját összegzést Edolasról, de a 94. rész után nem jönnek a szavak.  XD)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 aug 28, 12:44:18
Ez tényleg nagyon hangulatos részre sikeredett!
Ahogy írta Chakra is, a kiskölyök nem ijjedt meg Wendytől, de hirtelen ott termett azzal a wtf?! fejével Gazille azon akkorát röhögtem XD
Natsu Fairy Tail búcsúztatója is drámaira sikeredett, és nagyon illett hozzá a fő gonosz viselkedés is  :jaja:
És ahogy a rész végén Mistgun, Gerard feltartotta a botját és kikiáltotta, hogy ő lesz a herceg az nagyon szépre sikeredett. :)

Összefoglalóan tökéletes befejező része volt Edolasnak, de hát ezt már megszokhattuk, a Fairy Tail nagyon ért a hangulatos befejezésekhez  ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 aug 28, 17:15:45
Hát ennek az évadnak is vége. Natsunak ijesztően jól állt a rossz fiú szerep. >:) Tetszett a búcsúzása Mistguntól. Én azért még vártam volna valami olyan szöveget Natsutól, hogy "mindig meg akartam veled küzdeni", vagy valami hasonlót. Remélem, hogy azért majd Mistgut és a többieket viszont látjuk még (én nem hiszek annak a kém macskának).  *-)
De, hogy az összes Exceed átmenjen az meglepő. Így elveszik Happy és Charle különlegessége. Mármint, hogy két repülő beszélő macska. :D Most meg már lesz egy városnyi.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Putir - 11 aug 29, 09:17:38
eddig is volt a földön happyn és charlen kivül még 98 darab:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 aug 29, 10:28:24
De akkor még nem  tudtuk. Most meg már minden embernek lesz egy. Pedig a macsekok csak a Dragon Slayereknek van fenntartva. :)

Amúgy 1 valamit nem értek ezzel az évaddal kapcsolatban. Ugye Charle tudta, hogy mi a küldetése, mert azt mondta, hogy ha elmegy Edolasba akkor vétkezik a küldetése ellen (vagy valami hasonló). És az eredeti küldetésük az volt, hogy öljék meg a Sárkányölőket. Csak azt később módosították, amit Charle nem tudott. És Charle nem tudta, miért ünneplik őket Extaliaban, amikor nem is teljesítették a küldetést. Na, akkor Charle mit hitt, mi a küldetése ? :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 11 aug 30, 18:16:08
Wendy ijesztgetési kísérlete epic volt xD Gazille azzal a fejjel bárkit el tudott volna kergetni :DDD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 aug 30, 18:56:47
Ja és utána, hogy próbált bocsánatot kérni, annyira ari :) Nagyon cuki egy karakter :$
+ Az a 3 szabály, amit elmondott Natsu Mistgun-nak, nagyon tetszett, jó rész volt összeségében :)
A kövi rész viszont egy kicsit felkavaró és sírós lesz.... na jó nem spoilerkedem inkább  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 aug 30, 19:58:27
@ samdav

Sztem az előzetes már elspoilerezte a "lényeget"  :asdfghj: . De azért nem mindent  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 aug 30, 20:06:21
Sőt, már az új ending is elég spoilert tartalmazott, de azért várom a kövi részt :)
Mondjuk ilyen címmel, hogy "Lisanna", mit várhat az ember :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 aug 31, 09:01:08
Ja, véget ért az Edolas arc, ez tényleg nem a harcról szólt, mint pl a Nirvánás, hanem ez inkább érzelgősebb és lelkisebb volt :)
Igaz nem tartozik a kedvenc arcaim közé ( eddig még mindig a Fairy Tail csatája a kedvencem, azután meg a Nirvánás), de kellett egy ilyen ív is, ami megmagyarázza a dolgokat.
Fairy Tail wikián láttam, hogy a Lisanna utáni, 96.rész címe : That Which Extinguishes Life, ez annyit tesz, hogy aki kioltja az életet, és megnéztem mangaolvasóban a 200.fejezetnek is ugyanez a címe, szóval lehet nem fognak fillerezni :O


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 aug 31, 12:20:55
Nem tudom, sztem egy 10 részes filler özönt be kéne tolni, mert így megint túl gyorsan haladnak és nehogy olyan sorsra jusson, mint a KHR...  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 aug 31, 13:26:04
KHR...?

Mondjuk igaz. Ha töltelék részeket akarnak beszúrni, akkor azt a következő rész után lenne érdemes megtenniük, mert utána már elég konkrét dolgok fognak történni és ott nem lesz helye a töltelékeknek.
Bár a manga durván 50 fejezettel van előrébb és ha 1 animerész = 1 mangafejezet, akkor kb. 1 évnyi idő áll a manga és anime között...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 aug 31, 18:15:51
1 anime, 1 mangafejezet ? Jajj azt ne, azt nem szeretem, inkább már filler.
One Piecet is imádom, de ott is ez van, és eléggé döcögősen halad a történet.
Inkább tegyenek be 10 filler részt, mint ahogy Samdav is írta.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 aug 31, 20:11:04
Már írtam korábban a dologról, de ide most tényleg filler kéne. Mostánában 2 fejezetet foglal magába egy epizód szóval a 96-os rész ha igy menne akkor egyből az új arc kezdődne a vége felé, ami túl gyors lenne elvégre egy másik világból visszajönnek lezárva az arcot a következőben meg máris továbblépnek. Kellene ide a filler fightok, random csapatokkal mint a Freed, Happy, Wendy csapat volt. Egy Lucy, Bixlow, Happy csapatot megnéznek mert holt biztos hogy Lucyt kikészítenék XD. A 96-os rész címe még nem hivatalos. Szinte óránként teszik fel meg le a fairywikiáról.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 szep 03, 12:21:23
95. rész:

Az első és a második felében szépen eltalálták a manga hangulatát, minden momentum a helyén volt. ;)
Pantherlily igen érdekes volt a pici formájában is a mély hangjával. XD
A kövi részben lesz egy kis filler, de úgy látom, nem vészes, csak amolyan továbbgondolás. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Rincewind - 11 szep 03, 13:30:14
Nekem nagyon átjött ez a rész. Sikerült olyan hanguatot elérni, amit még talán a mangának sem sikerült.
Jó ötletnek tartom, hogy Edolas mágiamentes sorsáról is szó esik, örülnék egy ijen filler arcnak. Tényleg most vagy soha, hiszen ezután nem lehet egy jó ideig filler. De a következő arc meg a kedvenceim között van, úgyhogy nekem mindegy mi jön :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 szep 03, 14:18:35
95.rész:
-Határozattan megvagyok elégedve, mind a megható és vicces jelenetek is nagyon jól sikerültek.
-Pantherlily hogy angolosan fogalmazzak "pure win" a kis alakjával és a mély hangjával.  :D
-Nichiya sem maradhatott volna ki, na meg a kézrázás  :D
-Lisanna sztorija nem érdekelt XD

Tetszik a jövőheti elgondolás is Edolasról...., még lehet fillerezni utána is mert "a szereplőknek sietős a dolga"  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 szep 03, 21:48:40
Na én is megnéztem. Tulajdonképpen ezzel zárult le igazán az Edolas arc. Nos, én sajnos eddig is tudtam ezt a spoilert, hogy Lisanna él, csak nem tudtam, hogy hogyan, miért, stb. Láttam főoldalon kommentekbe is, hogy írták, megható rész lesz. Csak sajnáltam, hogy amikor Lisanna üdvözölte őket, akkor Natsu meg Happy is megbolondulva köszöntötték. Ez kicsit levont nekem a drámaiságból. A fölvilági és edolasi Mirajane és Elfman is nagyon aranyos volt. Most fura lesz, hogy mégis csak él Lisanna, mert nekem adott egy kis komolyságot az, hogy történt egy haláleset a céhben. De remélem ebből a dologból nem lesz vicc csinálva, meg semmi. Következő rész meg akkor filler lesz? Csak az lesz a bibi, ha majd Mashima is esetleg ki akarná később dolgozni Edolas további történetét. Persze nem tudhatjuk, mennyire lesz részletes a filler. Mindenesetre a rész nagyon tetszett, voltak jelenetek, amikor libabőrös lettem. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 szep 03, 22:13:58
Ez a rész tökéletesre sikeredett!
Hangulat megvolt, drámai hatás megvolt és a poénok sem maradtak ki persze :D
Nagyon tetszett ez a  rész! Következő rész meg csak félig lesz filler, mert csak Edolast mutatják, hogy mi is történt vele a rendszerváltás után, jó ötlet, nekem tetszik, láthatjuk mindkét világot a nagy háború után  :jaja:

Ja és az nagyon bejött, amikor Gazille megtudta, hogy Pantherlily a macskája lesz xD
NE SÉRTEGESD A MACSKÁM!: ez nagyon adta XD , meg amikor büszke volt rá, hogy egyből egy nagy fogással indít, áá kész Gazille már sírt is az örömtől :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 szep 03, 23:13:32
Hát felkellet szednem az államat a földről néhány résznél. :D Végre megkaptam a választ arra, hogy mit hitt Charle, mi a küldetése. De erre a válaszra aztán nem számítottam. Bár nekem volt egy olyan gondolatom, hogy mi van ha, megint csak átverik szegényt ? xD

Azért én nem fogadom el ezt az egy mondatos magyarázatot, hogy miért ment össze Lily. De most komolyan ennyivel lerendezték a dolgot ? Mert én nem! :nugget: De legalább Gazille végre megkapta a hőn áhítatot macsekját.
 
Lisanna meg... Ő is. mit akar beadni a népnek ?  :fun: Mégis honnan tudott az Animáról ? És akkor Mirát miért nem szívta be ? Most rá fog nyomulni Natsura ? Gazillét miért nem vette észre az új tagok felsorolásánál ? Túl sok körülötte a kérdés. De azért remélem, hogy most nem akar befurakodni a legerősebb csapatba meg amúgy a főszereplők közé. Ha 2 év alatt nem fejlesztette a mágiáját (és már akkor se volt túl erős amíg a Földvilágban volt), akkor nem fog nagyon harcolgatni.  Maradjon csak a céhben, hogy ne legyen útban.^^ Natsu meg már amúgy is elvan látva a kapcsolat építés terén bőven jelöltekkel (Lucy, Erza :$) ő nem kell már oda, de ez már egy másik témába való. :D

A kövi részben Mistgun szembesül a vezetői szerep nehézségeivel ahogy látom. Remélem, hogy azért nem egycsapásra oldja meg a helyzetet, szervezi az embereket, meg uralkodik mert az furcsa lenne tőle. Ő egyszerűen nem vezetőnek való. Mennyen vissza valahogy a Földvilági FT-be ahova tartozik. Remélem majd egyszer tényleg vissza is megy majd. :jaja: A vezetést meg átadja valakinek Pl a megjavúlt(?) Faustnak vagy Edo Erázanak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 szep 04, 00:46:50
Jó volt ez a rész, így az exceedek eltávozása, no meg Happy szülei, a fateron még mindig röhögök :D
Az a kéz rázás, nagyon ráragadt mindenkire, kivéve Gazille-ra XD
Ari volt látni, hogy Lilly-nek megmaradt a mély hangja azután is, hogy apróvá változott. XD
Amúgy összegzésül, jó volt ez az arc, nekem tetszett :)
Edolas arc-nak a top3-as harcai: 1. Lilly vs. Gazille 2. Erza vs. Erza 3. Natsu, Gazille, Wendy vs. Faust :)
+ Itt egy link, ami számomra rossz hír: http://fairytail.wikia.com/wiki/Edolas_arc
Ezek szerint, lesz 1 rész filler és utána jön is a következő arc... :(
Chakra: látod még se az jön, amit jósoltam... francba, megint túl gyorsan haladnak... ez így nem jó :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 szep 05, 19:11:26
Lisanna meg... Ő is. mit akar beadni a népnek ?  :fun: Mégis honnan tudott az Animáról ? És akkor Mirát miért nem szívta be ? Most rá fog nyomulni Natsura ? Gazillét miért nem vette észre az új tagok felsorolásánál ? Túl sok körülötte a kérdés.

Ezekre végül is adott választ. Azt mondta, hogy azért szívhatta be őt az Anima, hogy az elhunyt Lisannát pótolhassa, hiszen "az" hiányzik Edolasból. Gazilléről meg nem tudhatja, hogy tag. Edolasi Gazille nem volt Fairy Tail tag. Animára meg rájöhetett a 2 év alatt. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 szep 05, 20:51:34
Igen, miután újra néztem a részt világossá vált körülötte 1-2 dolog. (Legalábbis a Mirás rész.) :D De ő is megérdemel egy esélyt. Csak a legutóbb, amikor még 1 esélyt adtam Charlenak, hogy bizonyítsa, be hogy nem kém macska, akkor pont az ellenség kezére adta az egész csapatott, és még meg is köszönték neki. :smirksweat: Szóval ezért vagyok kicsit bizonytalan az ilyen karakterekkel szemben. De Charle tisztázta már magát. Egyébként az  a rész, hogy is volt ? Charle megjövendölte, hogy a barlangokon át fognak menni. Oké. De a királyság honnan tudta, hogy arra mennek, ha nem ők manipulálták Charlét ? Erre az egyre még nem tudtam rájönni...

Most egyébként mi volt ez az újféle sírásmód ? Amikor hullámozva ömlik a szemükből a könny. :fun: Mert ez azért el tudja rontani a szép illetve  megható, szomorú részeket.

Jó évad volt ez. A Nirvana ellentéte. Abban több harc kevesebb sztori volt, ebben meg több sztori kevesebb harc.
Kedvenc rész: 85 ETD-kód. Kedvenc harc: Erza Vs Erza
Ja és még egy dolog, most így belenézve ebbe a részbe Shagotte miért is adta parancsba, hogy végezzék ki Lucyt ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 szep 05, 20:57:48
Na, ezekre a kérdésekre én sem tudom a választ. Tényleg zavaros nekem is, hogy hogyan kerültek oda Edo-Erzáék a barlangba.. Meg hogy Shagotte miért adta azt a parancsot. :/ Amúgy én is észrevettem azt a sírásmódot. Kicsit tényleg elrontotta azokat a jeleneteket.. De legalább próbálkoznak új dolgokkal. (:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 szep 05, 22:30:15
Pozitivum hogy 1-2 képen nagyon szépen megrajzolták Lisanna-t és Mirát  :$

Egyébként tetszett a rész, szép rajzolás, szép zenék, + a szép zenék jó időben voltak jó helyen.

Ilyenkor gondolkodok el hogy Natsu X Lisanna vagy Natsu x Lucy =D De ez mondjuk itt off =)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 11 szep 10, 09:56:37
Nem tökölnek az animések , nem vártam hogy ahogy vége ennek Edolasi szálnak rögtön el is kezdik az újat .
Szerintem marha jól improvizáltak, a mágikus tanács új terme baromi jól nézett ki a szobrokkal.
Nem tom kik csinálják az animét de veszik a fáradtságot , bár a Naruto Shippu-t is ők csinálnák, ha tudnának osztodni  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 szep 10, 10:10:09
96.rész:

- Az edolasi részt szerintem nagyon jól megoldották az külön tetszett hogy az edo Ft-s fúkat hogy dolgoztatták egész nap míg, a csajok teáztak. :D
- Nem hivatalosan Faust lett edo Makarov- Natsu szerint, és megsajnáltam a száműzetése miatt, pedig elég utálható egy karakter.
-Mystogan-t szerintem elég furán rajzolták, az nem tetszett.

-A Földvilági FT-ben bemutatásra került pár mangaborítós karakter is, annak nagyon örültem.
-Amikor Elfman lecsapja a tagokat Lisanna elől és Natsu kirepíti Lucyt a tetőn azon behaltam + még Freeden mikor megint oktat a harcról aztán puff kap egyet az arcába :D
- Az EMO-s gyerek ruhája meg vörös a mangában nem tudom miért kelett átszínezni kékre, bár nekem így is megfelel.
- A tanács megint kapott egy jó kis helyszínt egy normál terem helyett, de legalább nem varázskörökön állnak hanem szobrok tenyerén...Akatsuki feeling :D
-És már megint sikerült beletenni egy akkora nagy spoilert vagy utalást hogy csak na, ami benne se volt a mangában úgy hogy aki szemfüles volt azt nem éri majd a közeljövőben meglepetés.  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 szep 10, 13:16:41
96. rész:

Jé, tényleg kék(es) lett a heverésző emberke ruhája...
Edo-Natus kicsit le akart lécelni a meló elől. XD
Fausttól az a normális arckifejezés igencsak furcsa volt... o.O És ugyanazt kérdezte, mint a Galuna sziget végén Leon. :D
És igen... igazad van, Bastian, tényleg nem bírják spoiler nélkül... -.- XD
No, egész pofás lett a Tanács új "terme". :D Csak az arcuk túl nagy.... Nehogy véletlen belelépjen egy Fairy Tail. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 szep 10, 16:17:54
Na úgy látszik, nem tolnak be fillerek tömkelegét, hanem folytatják a manga történetét, ez jó hír, mert nem kell várni, de rossz is, mert megint túl gyorsan haladnak  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Rincewind - 11 szep 10, 19:24:14
Szerintem Faust Földvilági mása Gran Doma az új Mágia Tanács vezetője:
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/200/14
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/174/17
Jó rész volt, tetszettek az Edolas jelenek, nagyon hangulatosak lettek. Kicsit Faustot is jobb színben tüntették fel, meg kiderült mi lesz az ottani Fairy Taillel.
Hát igen, a spoiler nem maradhatott ki, de aki nem olvas mangát, annak azért nem annyira feltűnő, aki meg olvas, az meg amúgy is tudja, mi a helyzet.
Nagyon jó a színvonala ennek az animének :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 szep 10, 20:15:09
Csak nekem volt az az érzésem hogy Lisanna-nak sokkal nagyobb csöcsöket rajzoltak animében mint amekkora a mangában volt neki? Bosszantó, nemtudom mire jó ez...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 szep 10, 22:07:40
Ez van. A Fairy Tailben ez nem is olyan feltűnő. Nézd meg a One Piece-ben Namit. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 szep 10, 22:23:09
Nagyon jó rész volt ez is. Amikor Makarov sok rész kihagyással újra beszélt, máris Faust ugrott be, hangja alapján. xD Edolasi jelenetek nagyon tetszettek. Tényleg hangulatosakra sikeredtek. Habár mangát nem olvasok előre, de tudom ki az a heverésző fickó.. >< Köszi, Fairy Wiki. xD

Lisanna régi ruhája jobban tetszett. Juviának meg mindkettő jó. ^^ A most bemutatott tagok közül Kinana nevét tudtam eddig megjegyezni. Majd idővel talán többiekét is. A tanács új helye tök jól néz ki. A szobrok nagyon jól mutatnak. De az nem tetszik, hogy nem szimpatizálnak a Fairy Taillel. Örüljenek, hogy a Balam Szövetségből egyik céhet legyőzték 3 másik céh segítségével. ^^ Lucy a végén vicces volt, szegény nem érdemelte meg azt a pofont. xD

Következő részt pedig izgatottan várom. Anime News Network szerint 99. résztől új OP Eikyū no Kizuna (永久のキズナ) címmel. Előadó pedig a Daisy x Daisy, ők énekelték az 5. endinget is. (:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 szep 10, 22:55:04
Banzai, Rincewind igen, tényleg igényesen csinálják az animések az Ft-t, nagyon szép a rajzolása, és azt se nagyon lehet úgy észrevenni, hogy más csapat rajzolt egy részt, mint a Narutóban, ahol rikít.
Ez a rész valami, eszméletlenül teszett!
Igaz elmondták már előttem páran, de én is megjegyezném a kedvenc jeleneteimet :D
A rész fele filler volt, de az animések olyan gyönyörűen megcsinálták a post-Edolast, hogy ha nem néztem volna meg a mangában, észre nem vettem volna, hogy ez csak töltelék.Tökéletesen adták a hangulatot, nagyon tetszett , ahogy Mistgun kirója az ítéleteket. Faustot is furcsa volt látni( ilyen normálisan XD), ahogy megvilágosodott, de ezt már én teljesen megszoktam a Fairy Tail-ben, hogy akit legyőznek Natsuék annak nagy a valószínűsége, hogy megjavul :D

A földvilági Fairy Tail hangulat meg megint megvolt :D Juvia Edolasba szeretne menni, Gazille annyira örül a macskájának, hogy már egy kis rendezvényt is akar szervezni az exceedek között, Natsu pofán vágja Lucyt, szóval volt itt minden. :)

Az új tanács helyszíne eszméletlenül tetszik, valami hihetetlen vagány lett, míg a mangában megint csak 1 snassz terem, itt orbitálisan drámai lett, ez is mutatja, hogy a Fairy Tail anime készítői ha már dolgoznak, azt igényesen teszik. :D

Na, akkor hát nem lesz filler, ez jó, mert halad tovább az izgalmas történet, de rossz is, mert utol fogja érni a mangát. Mondjuk annak most 50 fejezet előnye van, és 1 anime rész az átlag 2 manga ( nagyon remélem, hogy nem 1et fog feldolgozni, mint a One Pieceben), szal ha ilyen bátran neki vágtak, akkor ez arra is utalhat, hogy hamarosan vége a most tartó történetnek a mangában ( mert még az megy) és azután fognak fillerezni, vagy 1 anime=1 manga, de azt tényleg nem akarom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 szep 10, 23:08:04
Ez van. A Fairy Tailben ez nem is olyan feltűnő. Nézd meg a One Piece-ben Namit. XD
OFF: Há' nem feltűnő, mert szinte minden Fairy Tail-es csajnak dinnye méretű a melle XD (persze vannak kivételek)

ON: jó volt látni, ahogy Lisanna visszatér, Natsu megint hepciáskodott és magamutogató volt, de persze ezért szeressük :$
Amikor Gazille kihívta Natsu-t és a kis csajt (XD) Wendy-t, az jó volt + ugye macsekokat is hívta, de persze Lilly éretten gondolkodott :D
Összességében jó rész volt :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 11 szep 11, 05:21:30
Csoki all!Lehet h..ye vok de most hogy így vissza néztem a 94. részt nem esik le hogy Mystgun-t miért nem szívta be az anima??:D Mert ugye bár ő is tele volt mágikus erővel mint pl.: Erza,Lucy,Gray......


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 szep 11, 09:07:51
Az anima, csak a földvilágiakat és az exceedeket szívta be, Mistgun az Edolasi.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 szep 11, 09:48:51
Mistgun-nak soha nem volt belső mágikus ereje. Ha emlékszel Luxus ellen is csak botokat használt és úgy keltette az illuzióit, az már más kérdés hogy a földvilágon valószínüleg nem merültek le úgy a varázseszközök mint Edolasban.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 szep 11, 10:38:48
Jó kis felvezető rész volt. Hát annak a srácnak elég durva képessége van. Kíváncsi vagyok, hogy mit akar Natsutól. A mágia tanácsnak meg pont hálásnak kéne lennie, hogy az FT elintézte a Nirvanát... Viszont az Elnök úgy néz ki, mint aki 1 nap alatt csinál meg egy SS-osztályú küldetést. :D
Juvia vissza vette a régi orosz ruháját és ismét bement emósba... Kár érte, pedig jobban nézet ki az újabb ruhája és, a vidámsága.
Mistgun meg Luxus jelét használta. (H) Az nagyon tetszett. Gildartz meg egy béka.^^
Lucy jól megkapta a magátét. Gondoltam, hogy túl közel ment hozzá. :)

Fene, az animések csak megkegyelmeztek Max hátsó felének. XD http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/200/16 És ugyan ezen a képen egy baki az animéban: A képen Gray alsógatyában van és a nadrágját fogja. Az animében rajta van a nadrágja de azért van 1 tartalék a kezében. :smirksweat: Már akkora a cenzúra, hogy a nadrágját se veheti le...

Off: Az FT wiki nagyon veszélyes hely. Nekem azt lőtte le, hogy Mistgun Edolas hercege, meg, hogy Lisanna él. És nekem is van egy sejtésem, hogy ki az a tag


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Johnny08Piccolo - 11 szep 13, 18:52:47
Tényleg, most hogy így eszembe juttattad, Mistgun miért mutatja Luxus jelét?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Putir - 11 szep 13, 19:03:37
 az már nem luxus jele hanem fairy tail jele:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 szep 14, 06:25:05
Tényleg, most hogy így eszembe juttattad, Mistgun miért mutatja Luxus jelét?

Innentől: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/128/19 olvasd el idáig: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/128/26 (Semmi spoiler, ez már régen volt az animében.) Csak az anime készítői elkövették azt a hibát, hogy már azt hiszem, a 2. részben felhasználták ezt a jelet, holott ez a manga szerint a Luxus-történetszálban szerepelt volna először.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 szep 18, 12:17:31
97. rész:

Hohó, elkezdődött az S-osztályú Mágusválasztó Vizsga! :D
Neeem volt rossz az animés adaptáció, Levi és Gazille jelenetén ugyanúgy borultam, mint a mangánál. XD
Mest hangjának is jó színészt választottak.
De az igazán érdekes dolgok a következő résztől indulnak majd be. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 szep 18, 12:20:28
Külön tetszett az új soundtrack ami akkor ment, amikor Makarov sorolta kik vehetnek részt a vizsgán. Van egy olyan érzésem az új ost megint ütös lesz =D

Mikortól lesz új opening? Valaki tudja?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 szep 18, 12:52:33
Nemt'om, de lassan ideje lenne, mert ez már másik történetszál, nem Edoloas.
Meg ennek a nyitánynak a zeneéjétől hül'ét kapok. De ez csak egyéni vélemény. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 szep 18, 14:45:25
Jó kis rész volt ez is. Bár mintha a Rainbow Sakurás résznél az lett volna, hogy Lucy már egy éve a Fairy Tail tagja, de itt meg még csak 6 hónapja?! Vagy csak én emlékszem rosszul? Na mindegy. Tetszett ez a téli hangulat, remélem még várható ilyen. ^^ Ez az S-osztályú mágusválasztó vizsga érdekes lesz. Kana és Lucy szerintem jó párost fognak alkotni. Főleg, hogy most közelebb is kerültek egymáshoz. Lokin meg nem is tudom, hogy meglepődjek-e. Kérdezés nélkül felbontotta a szerződést... xD Tenrou sziget pedig elég mutatós. Szép helyszínt választottak, az biztos.

Új opening ANN szerint 99. résztől lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 szep 18, 15:55:53
Hát ideje valamit tenni ez ügyben, mert rövid idő alatt két S-osztályú mágus hagyta el a céhet. Így a FT ereje jócskán lecsökkent. De hiányzott Luxus meg Mistgun Gildartz mellől. :nugget: De most meg ennek se lehet örülni, mert Charle adja az instant Spoilert a népnek.^^ Akkor most valamelyik lány túl közel megy a "megvett a világ engem" sráchoz ás meghal ?! Lucy a legvalószínűbb mert Kana ott sírt a fekvő mellet és ugye ők együtt mennek majd mindenhová. De Lucy nem halhat meg mert ő is főszereplő. :D És gondolom már Gazille, Wendy és Charle is közéjük tartozik.
Azért remélem, hogy Kana nem hagyja el a céhet, ha mégse ő nyerne. Lucynak meg most már kulcsra kéne zárnia az ajtaját mert ki tudja, legközelebb ki lepi meg a fürdőben. >:)

Erzáék beszédéből azt szűrtem le, hogy ez tényleg valami verseny lesz, gondolom valamit meg kell találni és eljuttatni a fa tetejére vagy valami ilyesmi. Azért remélem, hogy lesz majd egy Natsu Vs Erza harc, mert már a Lullaby óta be van ígérve. :) Bár én Erzát erősebbnek tartom Natsunál.

Most már értem, hogy miből lesz a cserebogár, mármint a ElfmanXEvergreen és a GazilleXLevi párosokat.(Bár az utóbbi már volt a Luxus évad alatt is. (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 szep 18, 19:55:52
Ez szép rész volt!
Elkezdődött hát az S osztályú vizsga történetszál, aminek nagyon örülök :)
Lucy és Kana fürdős jelenete nagyon jó lett!  :lover:
Érdekes párosok jöttek össze, főleg Gazille és Levy személyében, a kicsi és nagy meséje :D
Mitsgunnak meg van egy tanítványa ?:O Mik derülnek itt ki, nem baj legalább valaki tovább viszi Mistgun szellemét, bár kinézetre nekem nem Mest tetszik jobban.
És igen, tényleg jó volt látni, ezt a havas Magnóliát :D

Szerk.: Ja meg halhattunk 2 új háttér zenét újfent :D
Eléggé igényes ez az anime, hogy 10-15 részenként új Ostok jönnek ki :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 szep 19, 15:08:49
Szerintem ez lenne az egyik legjobb anime az összes közül, ha nem lenne ekkora a cenzúra. Bár nincs akkora viszonyítási alapom.^^

Amúgy Juviának miért kell részt vennie a vizsgán, amikor a Phantomnál S-osztályú mágus volt ?
De Lisanna milyen már xD Ő dönti el, hogy elfogja kísérni Juviát. Azt nem fordítva kéne ? :D A Kana-Lucy esett teljesen más.
Mest nekem eddig normálisnak tűnik. Eleve az FT tagja, Mistgun tanítványa, Wendyt választotta. Eddig bírom aztán majd kiderül, hogy milyen a srác. A mágiájára még kíváncsi vagyok.

A Fried-Bixlow csapattól jó poénokat várok. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 szep 19, 15:47:37
Juvia a Phatomnál tényleg S-osztályú mágus volt, de nem viheti tovább a rangját más céhhez mert az sztem elég hülyén festene. Eleve Gray győzte le ,aki akkor még max egy erős B szintű mágus lehetett. Ezt nem tudjuk. De amin rendesen fintorogtam az Erza beszólása Gajeelnak hogy nem áll készen az S-osztályú vizsgára. Miért is nem? Segített bedarálni Faustot, Laxustól megmentette Natsut, a Phantomnál meg elvileg José mester alatt a legerősebb volt. Akkor miért is Juvia a jobb választás, aki Vidaldus ellen lazán hitte hogy lerendezi a dolgokat, aztán utána meg a saját céhtársát támadja. Ott Lucy nélkül semmi esély se lett volna a győzelemre. Igaz kellett Juvia vízteste is. Ezt aláírom. Fried ellen meg inkább feláldozta magát hogy Kana harcolhasson aminek megint semmi értelme sem volt. Szóval szívesebben néztem volna egy Gajeel csapatot Lilyvel ,mint a Juvia Lisannát, mert sztem utóbbi haszontalan lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 szep 19, 19:06:11
Na én is megnéztem a 97.részt.
Eleje nem kicsit volt ecchi :D
Chakra: én is vártam, hogy végre elkezdődjön a S-osztályú Mágusválasztó Vizsga, nagyon jó arc lesz.  (H)
Lily: nagyon ari, játékból harcol Erzával, aztán visszaváltozik kicsi formájává, ja és a hangja abban a kicsi testben XD
És jó, hogy Natsu is bekerült a válogatásba, viszont egész erős versenytársai lesznek :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 szep 20, 06:32:56
Bastian:

Mivel Levi társa Gazille lesz (ezt hamar el is döntötte, Droy-nak meg Jet-nek meg szépen megnyúlt a képe XD), így nem fogjuk hiányolni az ő jelenlétét sem a vizsgáról. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 szep 20, 15:30:22
Annak örülök hogy ott lesz csak annak nem hogy nem jelöltként. Mint említettem sztem többet tett érte mint Juvia. Igaz abban is lehet igazság hogy "enyhén" szólva nem a legjobb a megítélése a céhen belül. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 szep 20, 16:00:21
Vedd figyelembe hogy nem csak az erőt nézte Makarov. Juvia a Fried elleni csatában feláldozta magát Kana-ért és a Phantom elleni csatában majdnem legyőzte Grayt szóval még ráadásul erős is volt. Gazille valóban erős de ne feledjük hogy lerombolta a céhet, majdnem megölte Natsut, és a Luxus-os arc-ban sem ugrált hogy annyira akarna segiteni.

Ha csak az erő számitana akkor szerinted Kana meg Levy mit keresnek ott? =D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 szep 20, 16:20:13
Igen, nem csak az erő számít és sok igazság van abban amit mondasz Gajeelről is Lew. De még Levy az eszével kitűnt a többiek közül Kana mit is csinált? ivott, ivott, ivott. Eddig csak annyit tudtunk meg hogy 4x bukott meg. Tehát se az esze se az ereje nincs a legjobbak között jelenleg. De majd meglátjuk.  :D Amúgy az ész/erő egyensúly leginkább Freedben van meg a jelöltek közül, na meg lehet Mestben?  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mistich - 11 szep 20, 16:28:12
Gazille is megbánta amiket tett, ez meg is látszódott abban hogy Laxus ellen megmentette Levyt, és hagyta magát félholtra verni. Aztán megmentette Natsut többször is szintén ebben az arcban, és ha ő nincs ott valószínűleg Laxus szétverte volna a teljes céhet. Makarov mondjuk megállította volna jó eséllyel, de addigra az FT tagok nagy része kihalt volna. Én is hülyeségnek tartottam hogy Gazille-t nem tartotta méltónak Makarov az S osztályú rang megszerzésére, főleg azután hogy Laxus apja után simán elküldte kémkedni...

A Juvia-Phantomos dologról meg annyit, hogy teljesen más szinten vannak az FT S osztályú mágusai. 3-an, (azaz most már ketten)egyedül elintéznék a teljes Phantom céhet :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 szep 20, 16:38:00
Gazille is megbánta amiket tett, ez meg is látszódott abban hogy Laxus ellen megmentette Levyt, és hagyta magát félholtra verni. Aztán megmentette Natsut többször is szintén ebben az arcban, és ha ő nincs ott valószínűleg Laxus szétverte volna a teljes céhet.

Értem amit mondassz de ha valaki félholtra verné a szeretteid, korlátlanul meg tudnál benne bízni csak mert "megbánta" ? Vedd figyelembe hogy érző emberekről beszélünk nem pedig szeressünk mindenkit teletabikról =D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mistich - 11 szep 20, 17:23:55
Ez igaz, de utána az élete kockáztatásával megmentette tulajdonképp a teljes céhet, amivel szerintem jóval többet tett a Fairy Tailért Juviánál. Aki ugye meg akarta ölni Grayt, és Lucyt is megfojtotta volna ha nem élve kell nekik. Ezzel a "bűneik" úgymond egy szinten vannak, a különbség annyi köztük hogy Gazille szerintem jóval többet törlesztett az "Eső nőnél". Bár erre rá lehet fogni, hogy Gazille a tetteivel próbál beilleszkedni a céhbe, Juvia meg a viselkedésével, a többiekhez való hozzáállásával.

Bár ami sokszor megy ebben az animében, annak alapján nyugodtan rá lehet mondani a "szeressünk mindenkit teletabik" kifejezést is :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: csonti515 - 11 szep 24, 10:46:29
Nem volt rossz rész, csak azt nem értem h miért kellett ennyire átalakítani a csatát..


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 szep 24, 12:37:42
98.rész:

Hát mit ne mondjak volt már jobb rész is.
Az eleje jól indult, majd a csatánál megint átírták a mangát >:) és Kana győzte le Freedet.
A mangában nem szerepelt Aries, és Lucy, Kana vízforrásában idézte meg Aquariust ő meg rázuditotta a szokásos tsunamit a népre, és Bixlow meg Freed kidőlt. Nem volt Lucy Kick se Bixlow ellen. XD Virgo megjelenésén behaltam: Full Fanservice Version :D Jövőhéten viszont jön az igazi csemege, Gildartz először akcióban, ami az arc egyik legjobb fejezetét dolgozza fel (206). És végre új opening és ending :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 szep 24, 15:43:03
98. rész:

A Raijinshuu-s rész nem volt egy 101-es, kicsit eltúlozták a "hölgyfalat".
Aquarius árvize elmaradt, de egy kicsit kárpótolt az a tekintet, amivel Lucy-nek részletezte, hogy randija lesz Scorpiussal és mennie kell... olyan arcot tolt, mint aki épp röhögve ugrál a másik veséjén. XD

De a Gildartz-os jelenet ütött. *fülig érő vigyor* Nagyon jól eltalálták a fickó "mangás" modorát.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 szep 24, 17:51:50
Szerintem nagyon jó rész volt, nekem nagyon tetszett. ^^ Fried már az elején megírt egy varázsképletet. És tök jó, hogy Levi meg Evergreen át tudta írni. Ez a történetív szerintem nagyon fog tetszeni. Kíváncsi vagyok, hogy még ki hova kerül. Mirajane ellen érdekel a legjobban. : D Na de most elolvasom ezt a 98. részt a mangában.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 szep 24, 18:14:37
És végre új opening és ending :bow:

Remélem nem rakják tele Spoilerrel mert ez tipikusan az az arc amit nagyon el lehet szúrni a sok spoilerrel, annak aki nem olvassa a mangát .

Mindenesetre várom mert a jelenlegit utálom =D Remélem valami pörgős, harcolós op-t kapunk =D az Ed meg szólhatna arról a srácról akit láttunk Charle látomásában is. , habár az ö múltjáról és kapcsolatairól a mangában sem tudtunk meg eddig sokat csak annyit mint amennyi az animében is elhangzott, valahonnan ismeri Natsut.

Már a mangában is érdekes volt de itt animében még inkább foglalkoztat hogy: Senkinek nem tünt fel Juvián kivül hogy gray ott áll 1 szál f*szba? xD Mindenki úgy tesz-vesz ott a hajón mintha ez természetes lenne XD Még szegény kis éretlen Wendynk is úgy áll ott mint akinek már nem egy dákóval volt dolga XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 szep 24, 18:55:17
@Lew

Lucy is észrevette XD ,be is szólt Graynek, hogy az ne kritizálja más ruháit (Makarov Hawaii ingje) aki nem IS visel semmit.
Az már más kérdés hogy Wendy nem tett semmi megjegyzést. "Gray-sama valami van a lábad között. Ja ez csak a Jég Alak: Légkalapács személyre szabot változata a lábam között".  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 szep 24, 19:29:22
98. rész, hát mit is mondhatnék... NAGYON JÓ VOLT!!!
Olyan rég láttam már ilyen jó részt :')
Már a hajónál, mindenki bevetette a mágiáját és a maguk módján hagyták el azt!
Natsu út választása: E, mint Erza, ez egyértelmű, hogy ott lesz, ezen behaltam XD
Azon, hogy Lucy 1 rúgással, legyőzte Bixlow-ot azon majdnem teljesen felháborodtam, de ezt gyorsan eszközölték, hogy csak hagyták magukat, mert tartoztak nekik. ( És így visszagondolva, tényleg alig támadtak )
NAGYON izgalmasnak tűnik ez az Arc, jól is fog esni az elég gyenge színvonalú Edolas után, kíváncsian várom a folytatást :P
Ja, és Natsu újfent nagyon vagány volt azzal, hogy nem ijjedt meg Gildartz-tól :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 szep 24, 19:43:55
Freed is Bixlow tényleg igen-igen csak visszafogták magukat. Alapból Bixlow leszedhette volna legalább az egyik csajt ha nem csak repteti a bábjait hanem varázssugarat is kilő rájuk +figura szemek. Freed meg alapból tele írhatta volna a barlangot varászképlettel, vagy átváltozik a Mira elleni szörnyé. Azt sem tartom kizártnak hogy az ájulást is csak tettették és valójában ki se lettek ütve. Főleg Bixlow, mivel a FT csatája arcban Gray rendesen bemosott neki utána meg mondta hogy viseljen nehéz ruházatot mert akkor kevésbe sérül meg. De a lényeg hogy szándékosan fogták vissza magukat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 szep 24, 21:09:52
Jó kis Chunnin... izé... S-osztályú vizsga lett itt. :D Már az eleje is ahogy Gazille támaszkodik Levi fején azon behaltam. xD Meg ahogy Bixlow repült a bábjain, nagyon ötletes. Mestnek már nagyon érdekel a mágiája, biztos nem csak bevetteték magukat a vízbe Wendyvel. A harc elején nagyon kihangsúlyozták, hogy nem sokk esélyük van Lucyéknak. :nugget: de csak megoldották, viszont úgy tényleg jobb lett volna, ha Aquarius sodorta volna el Friedéket, így úgy állították be, mintha nem lehetne rá számítani.
Mashimara nem engedi, hogy elfelejtsük Luxust. Várom már azt amit Fried mondott róla. (H)

Natsu is Erzával akart megküzdeni pont ahogy gondoltam, "E" mint Erza, végül is majdnem bejött neki.^^ De pont Gildarzot kapta az súlyos, de csak neki van ellene "esélye". (Bár az előzetes alapján az se biztos, hogy Natsu (egy darabban) túléli a csatát.) :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Yumi-neechan - 11 szep 24, 22:58:24
Episode 98: ez a rész nagyon kellett, istenem még mindig röhögök :D

Istenem Natsu felfogásán röhögtem: E mint Erza nem lehet más :P
Gray gyorsan felvett egy nadrágot és közbe varázsolt is mert hát egyik pillanatba még Loki enyhén céloz rá hogy kéne valami másikban meg hoppá egy gatya, ráadásul hosszú, szóval két ruhadarabot is felráncigált magára és egy fagyasztást is eszközölt közben :D Juvia imádata meg a legjobb jelenet ebben a részben (személy szerint meg is értem :D)
Fried gyengéi nagyon tetszett és az is hogy Aires is kapott szerepet, Lucy rúgás meg nagyon ott van :D
Külön a fordítót dicséri, hogy Happy "Két koporsó rendel" mondatot írta oda mert hát ha jól emlékszem az angolba csak egy "vége van" van fordítva. Meg persze Natsu "Told elő a képed" mondatán is fél percet röhögtem. Ha igazából Erza lett volna asszem ezért a mondatért kapott volna rendesen.
Jövő heti rész is érdekesnek ígérkezik kis fillerrel keverve, de úgy látom az a visszaemlékezés poénos lesz. Kíváncsi vagyok milyen nedvek folynak ki Gildatzból :D

Két dolog van amibe belekötnék: Egy nagypapinak jobban állt a Fairy Tailes hawaii ing mint a normál, meg szerintem királyabb is volt. Aqarius meg igazán maradhatott volna és eláztathatta volna a többieket szokás szerint. Ha jó a megfigyelő képességem általában kérdés nélkül csinál egy nagy adag fürdőt. Persze Kana kiakadása is sokkal jobban illet volna bele. De tudom, nyújtani kell egy kicsit a mostani részeket, hogy ne érjék hamar be a mangát, meg hát így jobban meg is lehetett vágni a részt.
Ja és a cenzúra most is élt mert hát... khmm ...Gray előtt volt egy sörös korsó is a mangában hasznos célt szolgálva :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 szep 24, 23:31:04
Gazille már-már olyan, mintha magának szeretné megnyerni ezt a versenyt és figyelembe se veszi Levit XD
De nagyon atom, ahogy támaszkodott rá, hát az ütött XD XD szegény Levi :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 szep 24, 23:34:46
Gondolom Gazillet akartál írni =D de igen , valóban poén az ö párosuk =D Nem fogok spoilerezni de ez még csak a kezdet =D Az a 2 olyan párost alkot majd hogy szem nem marad szárazon xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 szep 24, 23:52:05
Már javítottam (ecsém látszik a fáradtság XD). Amúgy ja, jó lesz nézni az alakításukat.
Natsu vs. Gildartz - jó harcnak ígérkezik (bár mangát olvasom, úgyhogy jó lesz nézni animében :P)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 11 szep 25, 00:10:21
Miért van olyan érzésem hogy csóri Elf-man pont Mira-val fog harcolni?:D Én nem nézem a mangát tehát ez csak egy tipp ..:P Ám sztem is nagyon ütős rész volt xD Az a Gazille x Levi páros tényleg ütött Nah meg Aquarius :D De az a lényeg hogy megint egy nagyon hosszú hét előtt állunk :S :S De az is eljön 1-szer xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 szep 26, 13:06:43
Nos az új Opening képi világára még várnunk kell, de a zenéjét már megtaláltam:  :D

http://www.youtube.com/watch?v=18iJT_FzGfE (http://www.youtube.com/watch?v=18iJT_FzGfE)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 szep 26, 14:48:48
Egész jó , már gondolatban ki is gondoltam hozzá egy frankó animációt =D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Yumi-neechan - 11 szep 26, 17:34:43
Nos az új Opening képi világára még várnunk kell, de a zenéjét már megtaláltam:  :D

http://www.youtube.com/watch?v=18iJT_FzGfE (http://www.youtube.com/watch?v=18iJT_FzGfE)

Huh, egyből megszerettem! Kíváncsi vagyok, hogy képi világba olyan lesz e mint amilyennek elképzeltem :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 szep 26, 19:58:21
Nem rossz, nem rossz... majd még kíváncsi leszek a képi világra is. A mostani ...-nál mindenesetre "kép nélkül" is jobb.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 szep 27, 05:45:16
Tényleg nem rossz, ez már jobban adja a Fairy Tail-es hangulatot, mint a mostani, én is kíváncsi leszek az openingre.
Nektek melyik nyitányok a kedvenceitek ? Nekem az 1-es , 3-as és 6-os :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 szep 27, 08:39:01
Nekem nem tetszik zeneileg... rock city boy FTW!  *-) :D
Ha a következő OP is tele lesz spoilerrel, akkor tuti kitépem pár szál hajam. (99%, hogy hétvégén lesz egy kopasz foltom  :smirksweat:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 szep 27, 16:07:15
Az még hagyján, hogy az Opening Spoileres de legalább az Endingbe ne legyen, akkora Spoiler mint az előzőben  :smirksweat:. Azt megnézted és tudtad, hogy mi lesz az egész évad vége... Legalábbis én nem olvasom a mangát (legalábbis előre) és nem volt jó érzés, hogy ellőtték. Viszont manga borítókat jó ötlet, hogy raknak bele Pl a szülinapos kép. Mert azt amúgy nem látná az aki nem olvas mellé mangát. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 okt 01, 09:00:10
99. rész: Megjött az új Opening és Ending. Yeah :D

Hála Istennek visszafogták magukat spoilerekkel az openingben, nem lötték le a még meglévő kérdéseket(Mangaolvasoknak mondom hogy a 213 fejezet 11-13 oldalára gondolok, plusz a 20.-at is sikerült leplezni picit ennek örülök). Úgy látszik nem csak vizsga lesz itt,kapunk pár új tagot. Lucy után hogy fut már az a fehérbörű szumós, Rape Face On XD

Ending: Natsu központú lett, nem zavar de lehetett volna Kana is, de legalább a vége nem  nagy spoiler, inkább félreérthető( Natsu vajon így lezúzza Makarovot, meglátjuk XD)

A részről:

-Iszonyat jó rész volt, de ezt már felvezettem múlt héten, hogy király lesz.
-Gildartz nagyon jól megmutatta hogy ő a legerősebb , még megmozdulnia se kelett, csak a végén kb 1-2 métert. XD
-Happy első síros feje nagyon aranyos volt, a Chibi Natsuk úgy szintén :D
-Gildartz erődemonstrációja és Natsu síros feje önmagáért beszél, az arc egyik legjobb része.
-A flashbackek is jók lettek, muszáj volt húzniuk picit az időt.
- Erza-n megint picit felhúztam magam, nem éreztem igazságosnak a meccset, mert állítom mindenfajta természeti elem ellen van páncélja, peh hogy Juvia csak vizet tud használni, Lisanna meg haszontalan. Szóval akárki Erza ellenfele mindig feltudna akár venni egy ellenpácélt (tűz,villám,víz ellen biztosan) így gyakorlatilag Erzán átjutni nagyon esélytelen.(Még Natsunak is, hisz van tűz elleni páncé, Happy meg nem zavarna sok vizet ellene)
A pozitívum az hogy az új páncél szerintem nagyon király lett.  :D



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: trees - 11 okt 01, 12:31:43
 Amióta kiadták mangában ezt a részt,azóta várom.Reménykedtem benne,hogy nem szúrják el és annyira megható lesz mint olvasva...Nem csalódtam.Hihetetlenmód tetszett az egész.
 Gildarts karaktere tetszik a legjobban.Kedves,megbízható,erős.Tökéletes mentor Natsunak.És egy nagy pont az animések részéről,hogy Kakashi hangja tökéletesen illik hozzá :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: oozaru - 11 okt 01, 13:28:06
Nagyon vártam mikor lesz új opening meg ending, mind a kettő nagyon jó lett! Bár az opening kicsit spolieres, de mindegy! Kis Natsuk vs Gildartz nagyon király volt!  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 11 okt 01, 17:33:30
99. Rész!

Hát ez nagyon nagy rész volt :P :P Csóri Elf-man ahogy megjósoltam megszívta xD xD De sztem Juvia sem fogja annyiba hagyni ezt az Erza dolgot  :P :P De megint 1 hét :(:( mint ha egy örökké valóság lenne addig :S :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 okt 01, 17:34:41
Hihetetlen, milyen jó részt hoztak össze megint. Az új OP és ED nagyon tetszik, habár nekem eddig egyikkel sincs bajom (mármint a régebbiek közül). A készítők mindig kitesznek magukért. ^^ Mondjuk még kicsit szokni kell, de most is azt hallgatom, szóval folyamatban van.

Szegény Juvia pont Erzát fogta ki... Én mindenesetre nagyon szurkolok Juviának. Erzától nem volt szép, hogy beszólt neki. Még hogy többet nézett volna ki belőle a Mennyország Tornyás dolog után... Ch. Hajrá Juvia. xD Elfmant meg szintúgy sajnálom, mert ugye a testvérével került össze. Mirajane már várta őket, bírom ezt a kicsit elferdített hangját. Kicsit se sajnálta az öccsét, ez tetszik. xD Gildartz nekem most vált szimpatikussá. Nagyon erős és van szíve. Meg persze esze is. Megható lett a vége. Happy meg aranyos volt, ahogy aggódott Natsuért. Habár segíthetett volna neki kicsit.

Következő rész előzetese vicces volt, hogy se Natsu, se Happy nem nagyon tudott beszélni Mestről. Nem is látták eddig nagyon, ahogy mi sem és még a mágiájáról se tudnak semmit. De már tényleg kíváncsi vagyok rá. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 okt 01, 18:58:42
Remek lett az Opening és az ending. Illik is a Ft-hez nem úgy mint a Rock city boy. xD. Azzal inkább az volt a baj, hogy túl pörgős volt és férfi énekelte. Maradjunk a női énekeseknél.
And a new challengers entering the arena ! Nem is tűnnek olyan gyengének. Majd meglátjuk, mit tudnak, meg mit akarnak. Az ilyen vizsgákat mindig megzavarja valami.^^

Juviának és Lisannának ennyi volt a vizsga. Erza kicsit túlbecsülte Juviát, hiszen a mennyország tornyában inkább csak hátráltatta Lucyt főleg, amikor ellene lett. Csak a végén csináltak egy kombó csapást és annyi volt Juvia harci szerepe. Jó volt nézni, ahogy ilyen könnyen elveri őket Erza, aki ismét egy remek páncélt mutatott be. :D Lisanna nem tudom, hogy erősödött, amikor 3 évig nem is használta a mágiáját, mert ugye nem akart lebukni.

Elfmanék csak úgy győzhetik le Mirát ha Evergreen belenéz a szemébe valahogy. Elfman nem volt túl férfias ilyen ijedten. XD

Amikor, Natsu használta a Houkout és ment felé az a mágia rács az tisztára olyan volt, mint a Kaptár első részében a lézer. A csórikám nem úszta meg olyan könnyen, mint Natsu. >:)  Én csak néztem, mint Happy, hogy volt Natsu, nincs Natsu. :omg: De a végén Gildartz szívta meg a saját mágiáját.^^ Nekem is csak szimpatikusabb lett ettől a résztől Gildartz. Ez az SS-osztály ereje.
Szegény Natsu, utoljára akkor vágott ilyen fejet, amikor látta elpusztulni a céhet, de még akkor se volt ilyen ijedt.  Nagyon szép és megható rész volt.

A következő részben végre többet tudunk meg Mestről. Már várom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 okt 01, 19:50:21
Váá nagyon tetszik ez az új opening, nagyon kedvenc gyanús :D
Az előttem szólók, meg elmondták a legtöbbet, ami nekem is tetszett :)
Nagyon jó rész volt, mint mindig. Gildartz csak úgy csapkodta a kis Natsukat, mint a legyeket :D Az is meghatóra sikeredett amikor Natsu beismerte a vereségét, látván Gildartz Isteni erejét.
Elején furcsáltam azt a hosszú előző részek tartalmát, és azt hittem csak 1 mangafejezetet fog feldolgozni az anime azért csinálták olyan hosszúra, de nem :D Újból kettőt dolgozott fel, és még egy fasza kis flashbackel is kipótolták, ami nagyon jóra sikeredett: Gildartz kirepíti Natsut és:" Ez jól hangzik, elfogadom, gyere ki Natsu!" Happy: szerintem már kint van XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 okt 01, 20:11:37
Juviának és Lisannának ennyi volt a vizsga. Erza kicsit túlbecsülte Juviát, hiszen a mennyország tornyában inkább csak hátráltatta Lucyt főleg, amikor ellene lett. Csak a végén csináltak egy kombó csapást és annyi volt Juvia harci szerepe. Jó volt nézni, ahogy ilyen könnyen elveri őket Erza, aki ismét egy remek páncélt mutatott be. :D Lisanna nem tudom, hogy erősödött, amikor 3 évig nem is használta a mágiáját, mert ugye nem akart lebukni.

Elfmanék csak úgy győzhetik le Mirát ha Evergreen belenéz a szemébe valahogy. Elfman nem volt túl férfias ilyen ijedten. XD

Amikor, Natsu használta a Houkout és ment felé az a mágia rács az tisztára olyan volt, mint a Kaptár első részében a lézer. A csórikám nem úszta meg olyan könnyen, mint Natsu. >:)

Juvia-chant nem leszólni!  :nugget: :P Azért mégiscsak Erzáról beszélünk, ráadásul pont egy elemi mágus ellen... ha belegondolsz Juviáéknak trükközés nélkül semmi esélye. Erzát még Natsu se tudta elintézni. Lissannás utalást én sem igazán tudtam mire vélni, tekintve, hogy maximum furkós bottal tudta Edolasban ütögetni az ellent. Sajnálom, hogy csak ilyen keveset láthattunk ebből a harcból.

Elfman+Evergreen vs Mirajane-t nagyon-nagyon várom már!! Nagyon bejön ez az elborult démoni Mira.

Annál a rácsos jelenetnél nekem is rögtön ez ugrott be, lehet, hogy a Kaptár volt az inspiráció.
Összességében nagyon jó kis részt volt, benne humorral, érzelmekkel, aranyos Happyvel ( :$), erős Gildartz-al, izgalmas harcokkal, feszültséggel, tanulsággal. Csak így tovább!

Jah és mégsem kellett kitépkedni a hajamat, nem lett annyira spoileres sem az OP, sem az ED.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 okt 01, 20:29:44
...  Gildarts karaktere tetszik a legjobban.Kedves,megbízható,erős.Tökéletes mentor Natsunak.És egy nagy pont az animések részéről,hogy Kakashi hangja tökéletesen illik hozzá :P

...és elég lökött is mellé, az nem elhanyagolható tényező. :D

...  Elfman nem volt túl férfias ilyen ijedten. XD ...

Na hallod! Démon Mirajane ellen a céh 95%-a összepiszkítaná magát, még mielőtt bármilyen harcra sok kerülne. :D

___________________

99. rész:

Az új nyitány és zárány elfogadható (bár ez első párhoz képest szerintem sehol nincsenek). Kellett is már a KOSZ City Boy lecserélése, mert idegesített, hogy mindig át kell tekernem a nyitányt. :D

Különösebben nem tudok mit szólni a részhez. Szépen visszaadta a mangát.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sulooman - 11 okt 01, 21:50:41
Na jaj! A City boy-nál minden jobb lehet. Viszont Látni Natsu arcát ilyen formában eléggé új keletű számomra. Na sebaj, legalább megtudta, hogy hol tart és még, hogy mennyit kell letennie.
Mirajane meg fenekelje csak el a rossz kisfiú bátyját...  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 11 okt 08, 20:55:07
100. Rész:

ÁÁÁÁÁÁ Nagyon raj rész volt xD Juvia-nak milyen vörös volt a feje xD Meg hát Elf-man és Evergreen is nagyot ütött :D de most jött el az a rész hogy megint 1 hét és kiderül a Natsu x Ismeretlen kapcsolat titka :O :O De hosszú lesz megint ez a hét :( :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 okt 08, 20:57:31
100. RÉSZ!!! :ünnep:
Kívánok még legalább ennyi fantasztikus részt az animének!
A részről:
-Tudtam én, hogy bűzlik ez a Mest!Sehol nem láttuk eddig, pedig sokszor mutathatta volna meg magát, és persze igaza van Lily-nek, Mistgun nem az a fajta, aki tanítványt fogadna a Földvilágon.
-Gray és Loki szépen legyőzték szegény Wendy-éket  XD
-Elfman és Eve szép kiskaput találtak Mira ellen :), és az a kis Elfman OMG  :smirksweat:  XD
-Te, nem tudod véletlenül, merre van a sír ?-Ez beszél hozzá!-Nem.-Aha, köszi Úristen ilyen hülyeséget  :D
-Erza nem bánt kesztyűs kézzel szegény Juviáékkal, ja és nagyon jól áll neki a szakács ruha  ;)

Ja, és észrevette még valaki rajtam kívül, hogy változás történt az openingben 0:58nál ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 okt 08, 21:26:28
Szerintem openingben nincs semmi változás. Nem tudom, hogy te mire gondolsz, mi lett más...

100. rész:
A poének nagyon tetszettek. Főleg az, amikor Juvia komolyan bejelentette, hogy ő utána néz Mestnek és Wendynek, de közben Gray érdekelte. xD Meg hát Mirajane elképzelése is... xD Viszont sajnálom, hogy Juviáék nem jutottak tovább. Mestről pedig nekem se voltak pozitív gondolataim. Openingben is olyan arca van, hogy tőle nem várhatunk sok jót. Bár még ki tudja. Várom a következő részt. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 okt 08, 21:37:50
Gray, hogy kiakadt már a többieken, főleg Natsun xD De azért az milyen már, hogy a legújabb tag, mondja, hogy "vajon tényleg a cég tagja?" Gondolom azt a nagy titkot keresi, amiről mesélt. És még mindig nem tudni, milyen mágiája van. >.< Talán valami emlék módosító.
Éreztem, hogy Leviék, fogják ki a Csendes utat, hogy Gazille ne tudjon bunyózni. :D Viszont látni fogjuk, Levi haját kiengedve. Az előzetes alapján nem is néz ki rosszul. :$ Azok az alakoknak, mintha Phantomos jelük lett volna. Talán megtorlás Gazille ellen, hogy csatlakozott az ellenséghez ? :hmmm?:
Elfmanék legyőzték Mirát egy kiskapuval. Az igen ! Elképzelem, ahogy leesik Mira álla odarohan megölelni őket erre mindketten szájba csapják. XD

Na de a lényeg Natsu máris találkozott "ne gyere a közelembe sráccal". Először azt hittem, hogy több személyisége van neki, de csak valami rohama volt és küldött egy csapást. Nem tűnik olyan rossz arcnak. Majd meglátjuk, Natsu mihez kezd vele.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 okt 08, 21:43:06
BrownOsment látom nem vetted észre, meg is lehet érteni, hisz nem olyan nagy változás, de elmondom.
Nézd össze a 99.rész és 100.rész openingét 0.58nál, amikor a Natsuval akar találkozni Feteke hajú gyerek megy.
Az első verzióban simán csak megy majd fekete lesz a kép, míg most lett egy kisebb változás, hogy amikor megy a kamera is vízszintes irányban megy oldalra és  a sötét képpé váláskor, van 1 ilyen ablaktörés szerű átmenet :D
Nekem is csak azért esett le, mert annyiszor megnéztem ezt az Op-t, hogy már kívülről tudom, nagyon tetszik :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 okt 09, 09:19:19
Éééés tényleg. Milyen éles szemed van... :bounce: Pedig én is megnéztem jó párszor az openinget, de nem vettem észre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 okt 09, 09:40:59
Én arra leszek kíváncsi, hogy Erza minek örült, annyira Juviával. Talán Juvia elmondja, hogy gyereket akar Graytől ? :)
Tiszta barátok közt.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 okt 10, 17:51:08
Nyah, bepótoltam potom 10 részes lemaradásom anime terén.

Az Edolas arc nagyon nem érdekelt, de kis időhúzásnak jó volt, amikor mutatták az Edo-FT sorsát.

Hát ez az S-osztályú mágus vizsga arc nagyon kész. :D Basszus, de jól láttam, hogy módosítottak a Kana&Lucy vs. FriedxBixlow harc végén? :S Az nem tetszett, bár nem mondom, jól megoldották, de na... Amúgy tök vicces volt Kana és Aquarius vitája, mert ha jól tudom, egy a szinkronhangjuk. :D

A 100. rész betette nálam a kaput. Töménytelen mennyiségű plusz Satan Soul. *___________* Egyszerűen imádtam. És mennyire laza volt már Mira, istenem. :D Azok a beállások. Áááááá! <3+ Azt hiszem, abból a harcból szinte semmi nem volt mangában, nagyon örültem, hogy animében viszont gondot fordítottak rá. :jaja:

Az op és az ed eszméletlenül bejövős. *.* Annyira jó, hogy az op végén az S-osztályú mágusok villannak fel először. :D Bár hiányoltam egy démon Mirát legalább pár tizedmásodperc erejéig, na de mindegy...
Az ed haláli, azok a chibik zabálnivalóak. <3 :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 okt 10, 18:30:32
A nagypapi szövege is marha nagy volt. :D
"Juvia és Lisanna... VELE találkoztak. A lovag lánnyal, aki hírből sem ismeri a "visszafogni magad" kifejezést!" Gildarzt se fogta vissza magát se Mira, de Erzát külön ki kell emelni.^^
Jó kis nevet adott neki az öreg, lovag lány. :$
De ez a rész abban gyanús, hogy túl sok volt benne a poén. Általában akkor szoktak ennyi poént adni (akármiben), amikor 1 jó ideig nem lehet majd poénosra venni a figurát pl. Most jön a "ne gyere a közelembe srác" és Charle látomása.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 okt 10, 19:45:05
... De ez a rész abban gyanús, hogy túl sok volt benne a poén...

És szerintem következő részben is lesz bőven poén. Legalábbis a rész előzetes elejét elnézve.  XD
Egyébként nekem ebben a részben még az tetszett, amikor Natsu ismét lelkes lett és felszólította a többieket. Ez tényleg megadja az egész vizsga hangulatát. Ráadásul most szinte mindenkinek van önbizalma. Talán csak Leviéknek nem lehet, hiszen ők senkit sem győztek le. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Putir - 11 okt 10, 19:48:00
főleg lissanának meg juviának lehet sok önbizalma:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 okt 10, 20:32:06
100. rész:

Baromarcú Mest! XD "Tudni akarom!" és belefekszik a jeges vizű folyóba. :D
Elfman Szörny Lélek Take Over-e enyhén lepattant Mirajane Sátán Lélek Take Over-éről.  :smirksweat: Ezt egy picit túlzásnak tartottam, de azért jól bemutatta, hogy Elfmannak még jócskán gyúrnia kell. :)
Lucy milyen arcot vágott már, amikor Makarov nagypapi bejelentette, hogy ő és Kana lenyomták Fried-ékat. :D
De azért Loki feje is sokat elárult, amikor Gray arról érdeklődött, hogy Juvia merre van. ;)
Amikor Natsu visszaemlékezett Gildartz szövegére, és utána megszólalt, hogy "Megértettem, Gildartz.", milyen király hangja volt már. *.* Jól állt neki, ha igazán komolyan beszél. :)
13:27-kor a Levi-Gazille közös kép nagyon ász!  (H)
A kövi rész előzetesét egyelőre nem kommentálnám, mert félek, hogy spoilerkedédét ki kellene tiltanom magam. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: marioV - 11 okt 10, 20:35:22
Az a legdurvább amikor elképzelik Elfman és Evergreen gyerekét . :D :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 okt 10, 20:39:31
Hát igen-igen, Elfman még messze áll a növérének a szintjétől, de ami késik nem múlik :)
Levi és Gazille páros lett a kedvencem :D :D Nagyon jók :)
Natsu meg egyre felnőttesebben viselkedik, legelején, mikor Gildartz megmutatta valós erejét és "visszahúzódott", most meg ez :) Na ezt is elértük :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 okt 10, 20:42:34
100. rész:

Lusta voltam írni a részről, de nekem nagyon bejött. Wendy legyőzése igazi Fairy Tailes megoldás volt.  :D Na meg Mest azon leborultam a székről amikor ott lebegett a vizen , Tudni akarom milyen a folyó télen. Majd én megmondom K*va Hideg. Viszont igen sunyít úgy hogy van valami célja. Lucy magabiztos feje is odavágott. Egy dolog azonban nem hagy nyugodni, nem tűnt el véletlenül Lisannárol a gatya mikor már ott feküdtek vereséget szenvedve Juviával?  :D

http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Nvtelen.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Nvtelen.png) Itt is a kép


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 okt 10, 21:11:53
Viszont ebben a részben egyre érdekesebbé válik, hogy ki az a Mest, mármint a rejtély körülötte, mikor Gray és Loki sétáltak éppen kifelé v Lily gyanakvása :)
+ most jutott eszembe, hogy a legviccesebb pillanat, amikor Gray és Loki ilyen idióta támadásokkal támadták Wendy-t :D ari volt szegényke :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 okt 10, 21:17:03
Hát az Erza Vs Erzában is eltűnt egy-két ruhadarab Edo-Erzáról. Szóval vagy Erza gyarapítja a gyüjteményét (H) vagy csak bikini volt rajta.^^ (bocsi amiért nem nézem vissza pontosan, hogy volt-e rajta a harc elején.)
A Gazille-Levi kép tényleg nagy volt. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 okt 10, 21:18:17
Csak bikiniben volt. A hajóról is úgy jöttek el.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 okt 15, 18:19:59
101. rész:

Nagyon jó kis rész volt, elismerésem csak néhány picike dolog zavart.

- Még mindig lenyűgöz hogy a komolyságot és a humort annyira jól eltudják egymás mellett helyezni (Kana és Lucy gondolkodnak a teszten majd Kana arréblök a lábával egy gyíkszerű lényt ami a következő percben már Gray fejét harapdálja aki Lokeval kémkedik Lucyék után mert kapzsisággal akarják megoldani a második tesztrészt. Brilliáns  :D

-Kaptunk egy új sötét céhet, amitől picit drámaibb belépőt vártam volna, de így se volt rossz. Úgy tűnik velük van Ultear is, úgy hogy már most várom hogy mi fog ebből kisülni. A további tagokról véleményem: Zancrow a szokásos eszelős,örűlt szerepében máris meggyőzött az Amaterasu féle lángjaival, a hangja is passzol hozzá. Meldy a cukipofa nem is lehetne jobb, a hangja is telitalálat. Meki a kecske, titokzatos egyenlőre ennyi. A hústorony, szumós nem győzött meg, mi lehet a mágiája az hogy bezabál mindenkit? Rustyrose elég művészi viselkedést mutat , bár én nem szürke meg sötétkék színekkel képzeltem el hanem valami Szayel Apporo Granz féle rózsaszín haj és vöröses-barna köpeny, így öregesen néz ki. Hades tatába nem tudok belekötni. A szumóson mikor bemutatták a mangában még csak köpeny volt és nem lehtett látni a szép kockahasát és a napbarnított bőrét. (Szarkazmus)

-A titokzatos csávó meg Zeref.... OMG hogy finoman fejezzem ki magam: eddig emós kis g*ci. Nagy fordulat, de maga Zeref ilyen kis bőgőmasina. Nagy csalódás. Pfúj....

-A Juvia-Erza és a Gazille -Levy pillanatok bearanyozták a részt. Erza mekkora volt már. Szegény Juvia, na meg Levy unott feje.

-A kutya asszem Yomazu erősnek tűnik a kakas meg, Kawazu idiótának. Jó harc lesz, vér nélkül. :smirksweat:

-Az előzetes végén Mest barátunk meg tudni akarja milyen íze van a sziklának. Beteg XD

 Abban reménykedem hogy a következő rész a 213. mangafejezet végével zárul és akkor meg is lessz a dráma. Muhahaha.  :D



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 okt 15, 18:38:50
Az sajna nem igen lesz Bastian, két manga fejezetnél többet nem raknak bele egy részbe( kivéve az első évad).
Na megjelenet a Grimore Heart. Újfent vannak érdekes karakterek.
Azt még mindig nem értem, hogy Zeref, honnan ismeri Natsut ?Lehet találkozott Igneel-el, aki mesélt neki róla ? Ez egyenlőre rejtély marad.
A rész megint nagyon jó lett, a Gazille X Levy jelenetek nagyon tetszettek, főleg amikor elrohan Levy és mondogatja, hogy gyűlöli a vas sárkányölőt.Ez viszont nem igaz, nagyon látszott rajta, hogy mást érez iránta, és csak azt lehet gyűlölni, aki iránt érez valamit az ember. Nagyon jó jelenetük lett, és amikor megérkezett Gazille, hogy megmentse az feltette az i-re a pontot :D Én szurkolok kettőjüknek, az ellentétek vonzák és kiegészítik egymást :P
Juvia és Erza szereplése is jó volt. Szegény lovaglányt furdalta a lelkiismerete :D De szépen elmondta, hogy mennyire fontos ez az S osztály rang, meg hát Juvia alapból nem akart az lenni XD
Natsu meg kifordította a felsőjét, hogy meglegyen a fekete fehér stílusa. XD Nehéz lesz megint kibírni 1 hetet :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 okt 15, 18:59:48
@Csabi28  Még nem biztos hogy nem lesz benne mert ugye a következő rész címe Vas lélek, ami elvileg a 211 és 212-es mangafejezeteket dolgozná fel, de mégis benne van Mest az előzetesben, ami már 213-as fejezet közepe úgy hogy jó lenne ha a maradék rész is beleférne a kövi részbe.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 okt 15, 19:03:36
És felbukkant a legerősebb sötét céh a Grimore Heart. Érdekes tagjai vannak. Itt van ez a tüzes Dragon ball szuper saiyan Zancrow. Hát ha nem Natsut kapja ellenfélnek akkor sok bajt okozhat. Rustyrose tiszta Loki. Remélem őt kapja ellenfélnek. :) Sumo birkózó haver meg... Már megint egy Ichiya klón ? XD Lehet hogy testvérek.^^ Urtear hát szívatós lesz az biztos. Ez a Meldy nem is tűnik olyan gonosznak, rá nagyon kíváncsi vagyok.  Kíváncsi vagyok, hogy az Oración Seiss tagokhoz képest mennyire erősek.

Levy nagyon vadul néz ki kibontott hajjal. (H) Azért az a "rám sem nézel!" mondat nagyon sokat mondó. :$ Meg Gazilletől a "maradj mellettem" jó kis páros annyi szent. Viszont az előzetes szerint Gazillet megizzasztja 2 sima gyalog ??! Mi a manó ?! :hmm?: Mikor lett Gazille ilyen gyenge ? Vagy a gyalogok ilyen erősek ?

Szóval a srác Zeref. De gondolom, hogy skizofrén vagy valami, ha Hades fel akar benne valamit éleszteni. A kapcsolata Natsuval elég ködös, főleg, hogy Zereft elvileg 400 éve győzték le. Jól tartja magát. :D De hogy csak Natsu tudja megölni őt, ugorjon le a sziget tetejéről, ha meg akar halni.

Gildartzéknak sürgősen vissza kéne fordulniuk. Jól jönne az erősítés a FT-nek. Most majdnem megint ott tartunk, mint a Phantom Lord támadásánál. Csak most Erza mellet ott van Mira is, mint S-osztályú mágus.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 okt 15, 19:33:11
Natsu nem tudom mit problémázott, szerintem a sálja feketén sokkal menőbb :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 okt 15, 20:00:15
Zeref-fan lettem. Az anime elején, a történetívekből kiderült dolgok alapján nem így képzeltem volna el. Nekem bejön a kis depis stílus, képemnek is kiraktam. De azt nem értem, hogy a mester nem érzi az ő jelenlétét? És a Grimoire Heart jövetelét? És Mesttel most mi van? Az ő története nem haladt tovább most, csak mondott pár rejtélyes mondatot miközben Wendy úgy csodálta a virágokat, mintha még nem látott volna növényt. Szegény Juviát sajnáltam. Az elején is úgy volt már, hogy neki nem volt sok kedve ehhez, inkább Gray érdekelte. De Erza akkor már gyerekként lett S-osztályú? Csak mert amikor beszélt, akkor gyerekkép volt a háttérben. Van pár kérdésem, bocsi. Egy-kettő csak költői.  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 okt 15, 20:12:25
Szerintem Mest csak egy szimpla kém. Valószínűleg Hades kémje. A mester meg tuti tuja, hogy jön az ellen mert nagyon komolyan nézett. :D Erza meg nyilván olyan idősen lett S-osztályú, mikor még Mirával rivalizált. Zerefel meg tuti van valami mert attól, hogy nem mehet senki se a közelébe még nem jelentették volna ki a leggonoszabb mágusnak.  Meg ugye csinált egy rakat démont pl Deliora meg a Lullabyt ami elveszi mindenki életét. A lényeg, hogy szerintem most nem önmaga.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 okt 15, 20:50:29
Végre frissithettem a sigem és beleírhattam hogy Zeref =D

A rész jól visszaadta a mangát és a kis filler jelenetek is jók voltak. Zancrow tűze nekem nem tetszik. Olyan fura, mintha nem is tűz lenne :S Nemtudom milyen technikával készült de ha símán átszínezték volna feketére Natsu tűzét, akkor jobban mutatna szerintem.

A kövi harc érdekes lesz vér nélkül. Kiváncsi vagyok hogy oldják meg.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 okt 15, 22:57:46
101. rész:

A Grimoire Heart hajójának színe kicsit váratlanul ért... talán túl sokat láttam fekete-fehérben (manga). De azok a rózsaszín szegélyek nem biztos, hogy kellettek volna.  :smirksweat:

A GH kis csapatának első csoportképe jó lett, kér dolgot kivéve: Zancrow és Meldy feje. Nézzétek meg ugyanazt a képet mangában és megértitek.

A GH-s katonák arcával megint spóroltak az anime készítői, nesze maszk. :D

Új szereplők szinkronhangjai:
- Zancrow: Nem rossz, csak nem nyávogna annyira.
- Capricorn: Ez jó lett és ismerős is valahonnan.
- Rustyrose: Zsírkirály! Kíváncsi leszek, milyen lesz, ha majd ordibál.
- Hikaru: Bár még csak hebegett-habogott, de az ő hangja is rendben lesz.
- Meldy: Húúú, nekem kicsit furcsa, de látom/hallom benne a lehetőséget. Ha majd kicsit jobban kinyitja a száját, meglátjuk/halljuk.
- Hades tata: Passzol, jó.

A focis/harapós/lefagyasztott gyík ütött. :D
Juvia fantáziálgatása adta. :D

Egy filler keretében megnézném, hogyan zajlott Mirajane, Erza vagy Gildartz S-osztályú Mágusválasztó Vizsgája. Tuti érdekesebb lenne, mint az a műsárkányos idiótaság... -.-
Miért van olyan érzésem, hogy Erza is Natsu-módra állt a vizsgához? :D
Erza tobzódása jó volt. A kis munkamániás. :D De amikor elkezdte rázni Juvia kezét, az már nem volt Erzás. Vicces, de szerintem nem illik hozzá.

A Levi-s, Gazille-os jelenetek... Hát, magukért beszélnek, szépen visszaadta mangát. ;)
17:45-kor Levi "Á, hallgass már!" mondatának hangsúlya kész. XD
Meg amikor Gazille paskolja Levi fejét... XD
Hoppá, bár a mangában is benne van (most néztem), de nekem csak most tűnt fel, hogy Levinek a bal lapockáján van a FT jel.
Az a jelenet is szép munka volt, amikor Gazille megmenti Levit. Jó a zene, jó a "koreográfia", szépen beletrafáltak a készítők.

Szerem, ha egy anime visszaadja a mangát és még képes is hozzátenni. És a FT anime mostanában szépen halad ezen az úton. :)

A kövi részt ajánlom a Levi x Gazille kedvelőknek. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: heo - 11 okt 15, 23:50:27
Nekem ez a rész kifejezetten nem tetszett.
Először a színek idegesítettek, olyan fakónak tűnik az egész mintha nem is lenne benne élet, néha még bele bele nézek az első 20-25 részbe és azok sokkal élesebbek szebben kivitelezettek.
Több vártam volna egy ilyen Edolas arc után mindenképpen.
Ráadásul az egész részre jellemző volt a lassú tempó, hiányoltam a pörgős részeket elvégre ez az anime feldolgozás adjon már valamivel többet, mint a manga.

Utána végre jött a várva várt G.H. erre ezt kaptam:
Rustyrose teljesen kiábrándítóra sikeredett, de lehet, hogy csak a hangja miatt ilyen furcsa, én teljesen másmilyennek képzeltem.
Hikaru (szerk.: még a nevét is elírtam nem Hikaru hanem Hiraku) egy katasztrófa volt, hiszen, ugyan már gyakorlatilag nem volt szövege, egyszerűen felesleges volt belerajzolni.

Zancrowra azóta várok amióta először megláttam a mangában erre ezt kapom.
A vörös szemek állatira furcsák, a technikája gyengébben van megrajzolva, mint Zeref random módon megjelenő ködje, mintha nem is lángok lennének csak valami ócska forgalmi dugó füstje.
A hangja meg... nos ahogy beszél is irritáló ez a mangaból nagyon nem jött át, de ez a vinnyogó hang még a legörültebb pillanatában is, azt hiszem így kell elrontani egy karaktert, remélem lesz valami változás a későbbiek során, mert ez kritikán aluli a várakozásaimmal szemben legalábbis mindenféleképpen.

Meldy egy fokkal jobb, mint Zancrow, de még így is eléggé rossz lett főleg a hangja az ami elveszi az egész kislányos jellegét, itt is valami változás félében reménykedem.

Hades lehetne kicsit ijesztőbb, de ő még elfogadható.
Capricornt találták el a legjobban vele kapcsolatban semmi kifogásom nincs, ő már már szinte tökéletes lett.


Eltekintve a G.H.-tól a LevixGazille  részek eléggé jól visszaadták a mangát, kivéve talán a kiengedett haj az mangaban sokkal szebb volt, pedig még csak színes sem volt.

Mivel teljes mértékben Zancrow illetve Levi valamint LevixGazille rajongó vagyok nagyon várom a következő 10-20 részt, de remélem, hogy javulni fog valamit a fentebb említettek közül jó néhány dolog.

Persze lehet, hogy csak én túlzom el, mert több hónapja ezeket a részeket várom, de még így is úgy gondolom, hogy sok tekintetben volt kevesebb ez a rész, mint amilyennek lennie kellett volna.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 okt 15, 23:57:23
Nekem Zancrow-val csak egy bajom volt, az a kiba*ott szőke haj, nem jön be egyáltalán.
Meldy-nek a hangja viszont tök nyugtató :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: heo - 11 okt 16, 00:06:56
Ha lenne olyan idős, mint Urtear nem is lenne vele semmi bajom, de így azért elég fura hangja van Meldynek.

Én sem értettem soha, hogy Zancrow miért szőke, de igazából mivel a ruhája formailag nem valami különleges színvilágra meg pláne nem, gondolom kellett valami érdekesség is, ami lehetett volna a szeme a mangaban azoktól a köröktől olyan kegyetlennek meg jónak (állatias értelemben) nézett ki, főleg azzal a pszichotikus arckifejezéssel, de ez valahogy az animeben nem sikeredett túl jóra.

Nem panaszkodok tovább, inkább megnézem még egyszer.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 okt 16, 12:58:14
Rustyrose tiszta Loki.

Manga alapján nem, de mikor megnéztem most az animét, nekem is rögtön ez jutott eszembe. :D Ugyanaz a nyálas stílus, csak Lokinál annyira nem idegesítő. :D

Viszont az előzetes szerint Gazillet megizzasztja 2 sima gyalog ??! Mi a manó ?! :hmm?: Mikor lett Gazille ilyen gyenge ? Vagy a gyalogok ilyen erősek ?

Olyan jó, hogy az anime eszembe juttatja azokat a részeket, amiket már mangában is erős kritikával illettem. xD Ezen ki vagyok akadva én is. Nem tudom, olvasod-e a mangát, de ha igen, akkor tudod, hogy miért, ha nem, akkor majd megtudod pár héten belül. Na tök jó, hogy belefogtam ebbe, mert nem adhatom ki az ezzel kapcsolatos dühömet, mert spoiler lenne. XD Na majd pár hét múlva morgok itt egyet, és visszatérek erre a harcra is. XD


Amúgy tetszett a rész, de azt hittem, ebben fog Gazille harcolni. O.O (Így a múltkori előzetes alapján.) Hatalmas GazillexLevy fan vagyok, úgyhogy a romantikus jelenetek nagyon bejöttek. Valaki írta, hogy lassúnak találta a részt. Hát én meg túl gyorsnak, azon a ponton legalábbis, amikor Gazille megmentette Levyt. Ott elbírt volna a dolog egy kis lassítást szerintem. :)
Levy haja elég ratyi lett, mangában gyönyörű volt pedig. :/


Meldy hangja lehetett volna kislányosabb, de aztán eszembe jutott, hogy nagyon elszánt kislány tud ő lenni, úgyhogy arra jutottam magamban, hogy jó lesz ez így. Majd ha a kislányos énje kerül felszínre, akkor úgyis lágyabb lesz a hangja szerintem. :)


Zancrow picit nekem is csalódás, bár annyira nem érdekel a karakter, szóval a búbánatba nem fogok belehalni. xD


Epekedve várom a következő részt. *.*

---
Ja, és kihagytam, hogy nekem Urtear hangja olyan furcsa basszus, szerintem sose fogom megszokni. :D Ééés, ha jól rémlik, mangában ekkor olyan fura haja volt Natsunak, de örülök, hogy animében maradt a régi. *-*

Idézet
Egy filler keretében megnézném, hogyan zajlott Mirajane, Erza vagy Gildartz S-osztályú Mágusválasztó Vizsgája. Tuti érdekesebb lenne, mint az a műsárkányos idiótaság... -.-

Ezzel én is így vagyok. :) Vad Mirát nagyon szeretem. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 okt 16, 14:21:11
Elfelejtettem azt én is megjegyezni hogy Zancrow fekete lángja tényleg elég gagyi lett. Mintha nem is láng lenne hanem valami sötét kavargó aura. Remélem még fejlesztik mert őszíntén szólva a Narutoban sem vagyok elájulva mikor látok egy Amaterasut és eddig itt is elég gáz a fekete láng. Valahogy nem tudják élethűen megrajzolni.

Capricorn hangja meg elvileg = Piccolo(Dragon Ball Z), Inaba Kagaeroza(Bleach), Portgas D. Ace (One Piece), Kishin(Soul Eater) csak hogy nevesebbeket említsek. Ejha.  :omg:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 11 okt 16, 15:19:34
Érdekes =D Zancrow-nak szerintem odaadhatták volna Capricorn hangját Kishin-es akcentussal. Úgy eléggé ütött volna.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 okt 17, 14:45:35
Még egy kis érdekesség:

Az anime 52.részében tűnik fel először a Grimoire Heart, ami a manga 131. fejezetében látható. A mangában világosan kivehető Yomazu és Kawazu árnyéka a 131.fejezet/11.oldalán, tehát Mashima őket már előre betervezte. Persze az anime velük is spórolt és be se tette őket az epizódba, gondolván még csak árnyékok, nem fontosak. Inkább az viszi a prímet hogy a GH csatahajó is látható, amit sikerült megváltoztatniuk:

52. rész ilyen: http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/gh-01.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/gh-01.png)

101.rész it már ilyen: http://images3.wikia.nocookie.net/__cb20111015040608/fairytail/images/thumb/e/e1/Grimoire_Heart_Airship.JPG/830px-Grimoire_Heart_Airship.JPG (http://images3.wikia.nocookie.net/__cb20111015040608/fairytail/images/thumb/e/e1/Grimoire_Heart_Airship.JPG/830px-Grimoire_Heart_Airship.JPG)

Lehet itt még nem volt eldöntve milyen is legyen a színe?



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 okt 17, 17:06:38
...52. rész ilyen: http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/gh-01.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/gh-01.png)

101.rész it már ilyen: http://images3.wikia.nocookie.net/__cb20111015040608/fairytail/images/thumb/e/e1/Grimoire_Heart_Airship.JPG/830px-Grimoire_Heart_Airship.JPG (http://images3.wikia.nocookie.net/__cb20111015040608/fairytail/images/thumb/e/e1/Grimoire_Heart_Airship.JPG/830px-Grimoire_Heart_Airship.JPG)

Lehet itt még nem volt eldöntve milyen is legyen a színe?
Hát lehet. Bár szerintem az új színei jobban néznek ki, gonoszságot sugallnak, viszont a régebbi azért lenne jobb, mert ott nincsenek varázskörök. Bár engem annyira nem zavarnak...

A manga 131. fejezetét megnéztem és tényleg ott van Yomazu és Kawazu. Mashima-sama mindenre gondol. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 okt 17, 18:20:43
Nekem pont hogy nagyon bejövős ez a varázskör a léghajó (vagy mi ez) körül, főleg, mivel ellentétes irányba forogtak. :D Így szemléletesebb, hogy mágia hajtja a járművet. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 okt 17, 19:39:08
Amúgy a körök a mangában is benne voltak. :) Amúgy, akkor most a hajó a céh épülete ? Natsu behalna ha abban a céhben lenne. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 okt 17, 20:11:12
@Tilon

Igen, a csatahajó a céh épülete, legalábbis nincs semmilyen forrás arról hogy lenne stabil állandó céhépületük. Mondjuk muszáJ állandóan úton lennie a céhnek hiszen ha a GH a legerősebb sötét céh akkor nem lehet stabil épületük mert akkor már egyből a Mágiatanács odarendelne kitudja hány ezer katonát hogy megsemmisítsék őket stb. Natsunak tényleg lenne gondja a hajón akár lehetne Hades helyett Plue is a GH mestere ha megy a hajó Natsu esélytelen ellene XD. A hajó legnagyobb előnye amúgy a mozgó WC szerintem, nem gyanús mert az emberek azt hiszik a madarak voltak. :D Ha már Pluet felhoztam a legjobb az hogy elvileg Pluenak, aki egyáltalán nem beszél csak hangokat ad ki, a Meldyt játszó szinkronszínésznő a hangja.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 okt 22, 14:47:18
102. rész:

Ezt a részt két szóval tudnám jellemezni: Nagyon baba! :D

Erről beszélek én. Egy jó manga esetében nem kell mindenféle butaságokkal telerakni az animét. Le kell másolni, meg kell adni a mangához hasonló alaphangulatot, esetleg némi részhosszabbító kis fillert beszúrni és kész is!

Az külön tetszett, hogy Makarov és Gazille beszélgetését a mangához képest kibővítették kicsit. A mangában kicsit túl gyorsnak éreztem azt, ahogyan a sárkányölő kötélnek állt, hogy belép a Fairy Tailbe.

Mest egy retardinnye... XD Jó, hogy nem Wendy-t kóstolja meg, hogy milyen íze van. XD

Szegény Juviának nincs szerencsére. Nem elég, hogy nem mehet Gray-hez, még Levi és Gazille "bimbózó románcát" is végig kell néznie. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 okt 22, 14:49:00
Nyah~ :D Megnéztem az új részt, tetszett. :D De nem én lennék, ha nem írnék egy kis kritikát is: lehetett volna romantikusabb is a GazillexLevy szál. :3 Azt furcsálltam, hogy a végén Gazille eszméleténél van, nem emlékszem, ez a mangában hogy volt.

Juvia meg, amikor végighallgatta a harc utáni Gazille x Levy párbeszédet, rögtön Gray-re gondolt, és az a fej, ááá. :D

Aranyos volt Gray is, ahogy befogta Loki száját. :D

Viszont a végén Mest utolsó mondata... Jó, értem én, miért kellett, de az szerintem nem így hangzott mangában, vagy a fene tudja, nem emlékszem már. :D

Szóval jó volt. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 okt 22, 15:06:28
102.rész:

Voltak elvárásaim a résszel kapcsolatban, amit Hála Istennek sikerült megcsinálniuk. A harc iszonyat jóra sikeredett, még a vér hiánya sem zavart. Tetszett,hogy a Makarov/Gazille visszaemlékezést megtoldották. Tökéletes lett. A Daphnes fillereknél írtam, hogy már elsütöttek valamit, amit nem kellett volna: na az Gazille Titkos Sárkányölő Technikája volt.
Nem ugyanaz, mint ami ebben a részben volt, de előtte sosem használt ilyesmit, a Dapnes részben meg megjelent és a kisújából kirázta hirtelen. Nagy hiba volt :nugget: . Mest megint hozta a kötelezőt  :) Hány ember gondolt rosszra amikor meghallotta Wendy sikolyát? :D

Az egyetlen negatívum talán annyi hogy nem fért bele, az amit múlt héten először írtam a 101.részről. Nem baj legalább nem csapták össze a részt. De az előzetes már megint kedves volt és.... >:)

Rustyrose jelenetén picit változtattak az openingben: kapott egy lila aurát és most már a szörnyszerű izé elött áll és nem kerül háttérbe.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 11 okt 22, 16:59:53
102. Rész!!:

Hát ez is nagy rész volt mint mindig a csata iszonyatusul tetszett végre egy Gazille titkos technika...:D :D

Az a kis csibe is nagyon ütött xD xD

Ám Wendy üvöltésénél én is majdnem megijettem de Mest megint alkotott :P :P :P

De az is érdekes hogy csak Urtear neve után mondták hogy : az időmágus szóval a többbiekről még mindig nem sokat tudunk xD

Végre beindulnak az események csak azt sajnálom hogy Gildratz haza ment bár meglehet még hogy valamilyen oknál fogva vissza fordul de nem hiszem...:S :S :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 okt 22, 18:12:19
...A mester meg tuti tudja, hogy jön az ellen mert nagyon komolyan nézett...
Úgy tűnik még sem tudta, mert meglepődött az öreg.

Miután megnéztem a részt, elolvastam a mangában is ezeket a fejezeteket. Egyébként most 2 és fél fejezet volt feldolgozva. De sebaj. Engem egyáltalán nem zavart a vér hiánya. Már megszoktam, hogy nincs az animében. A harc nagyon tetszett. Levi egész ügyes volt, ahogy hatástalanította azt a zajt. Meg persze az is tetszett, hogy eszébe jutott az, hogy Gazille-nak jól jönne egy kis vas. És még szív is került az O betű közepébe. Ohh. xD

A visszaemlékezést nagyon eltalálták. Nem is képzeltem el még korábban, hogyan történt Gazille belépése a céhbe. Azt nem gondoltam volna, hogy a mester keresi fel. Mondjuk Juviának köszönhető, ezt a mester is megemlítette. ^^ Gazille egyre szimpatikusabb lesz nekem is.

Kanát sajnálom, neki tényleg van oka kiborulni. De majd most bizonyítani fog. Biztos kap majd ellenfelet a Hét rokon közül. Őket tök jól bemutatta Kawazu. Tetszett, ahogy előjöttek a képek. Egyébként most akkor Caprico vagy Capricorn? Vagy mindkettő helyes?

A vége pedig izgalomfokozó lett. Lily nagyon menő volt. : D Hogy fogom kibírni ezt a hetet?! Hogy? xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sulooman - 11 okt 22, 19:05:49
Bezony ám, remélem ln is, hogy Gildartz visszatér a szigetre és ad még egy kis ízelítőt abből az erőből amit Natsunak villantott meg. Na az ŰBER volt! :D
Makarov pedig odateszi magát a köv réstben úgy tűnik. Már csak azt a részt nézném meg szívesen mikor az ending utolsó pár képkockáján Makarov szétcsapva néz Natsura. Ott mi történhetett te jószagú...  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 okt 22, 19:13:24
Ez a rész is úristen!
Nagyon durván megcsinálták ezt az epizódot is. A harc nagyon pörgősre sikeredett. Végre megtudtuk, hogy csatlakozott Gazille, a mester beszéde is szép volt hozzá.
A vér hiánya engem sem zavart, és 6:56-nál szépen helyettesítették azt.Nem hiába Gazille a kedvenc szereplőm, ebben a részben megmutatta ki is ő.
Levi is bizonyított, nem kicsit hasznos a mágiája, kiegészítenék egymást Gazille-al  ;)
A mindenevő Mestről végre kiderült, hogy nem a Fairy Tail tagja, Pantherlily szépen ráijesztett, ennél izgalmabb befejezést nem is tudtak volna csinálni!
Bastian épp én is írni akartam az opening változtatást, de látom te is észrevetted, ez már a 2. változtatás a nyitányban :D
BrownOsment én is így vagyok ezzel, egyre nehezebb lesz kibírni az 1 hetet! :depi:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Pöcök - 11 okt 22, 21:27:32
Miért van az, hogy Mesten egyre jobban képes vagyok kiakadni? XD Ekkora gyökeret szerintem még a világ nem látott, mint ő. Lehet, hogy vega?  :hmm?: Úgy értem először a növények utánna meg a szikla... bár ez nem tudom, hogy sorolható-e a vega kategóriába, de akkor most igen.
A Levi/Gazille jelenetek szépen meg lettek csinálva és az IRON egy szívecskével...  Tetszett, na! :D A másik meg az, hogy Juvia egy ritka szerencsétlen valaki, mert a sors mindig ilyenekkel hozza össze.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 okt 23, 12:54:09
Hát igen bebuktam azt, hogy az öreg tudja mi lesz ,de majd a következő részben, ahogy látom jól oda csap!^^ Most majd meglátom, hogy le-e vegyem a top 10 legerősebb mágus listám éléről. (H) (Persze anime szerinti lista)

Hát Az IR <3+ N tényleg nagyot ütött, Gazille meg se lepődött a szívecskén. :lover: Először néztem, hogy miért sérülnek meg attól ha rájuk esik pár tojás, aztán elolvastam a mangában és ott öklök bújtak ki a tojásból azért van egy kis különbség. Végülis elég jól megoldották a vérzést azoknál a jeleneteknél. Azért, amikor átszúrta Gazille karján a kardot ott nagyon meglepődtem, hogy a mangába rendesen átszúrta az egész karját. :D De még mindig reménykedem, hogy egy szép napon megemelik a korhatárt. *-)

Szóval Mest is benne van az ellenfél elit csapatában. Lily azért megmutatja, hogy ki a főnök. Az lesz a poén majd, ha Mest már épp megadná magát Lily vissza változna a kicsi formájába. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 11 okt 24, 19:28:41
100-102. rész

Egyszerűen ezeket a részeket nem tudom elvonatkoztatni egymástól, annyira jók lettek, hogy még!  :D
Vélemények, amik így hirtelenjében eszembe jutnak:
-A Juvia-Erza és a Gazille -Levy pillanatok bearanyozták a részt. Erza mekkora volt már. Szegény Juvia, na meg Levy unott feje.
A számból vetted ki a szót!
Levy és Gazille jelenetek vitték a pálmát, (IR <3N), végérvényesen GaLe fan lettem. :$  Az egyetlen csalódás Levy kibontott haja volt, a mangában olyan szépen megrajzolta a sensei, itt meg kicsit az az érzés fogott el, hogy Scorpio-ban elszabadultak az indulatok és nekiesett szegény tökmagnak...
A Gazille és a Mester között lezajló múltidéző jelenet benne van a TOP3 legjobb jelenetben az anime története során, nagyon-nagyon-nagyon eltalált scene. (Természetesen Juviának benne volt a keze, khmmm  *-))
Juvia-Erza páros is nagyon ott volt a szeren, jót mulattam rajtuk, szegény Juvia mindig peches.

De azért Loki feje is sokat elárult, amikor Gray arról érdeklődött, hogy Juvia merre van. ;)
Ezt észre se vettem (shame on me!), köszi, hogy felhívtad rá a figyelmet Chakra, kis mézesmadzaghúzogatás a JuviaxGray fanoknak.

Amik még tetszettek:
- Natsu kifordított felsője -> Natsu meg a divat? Na neeeeeeeee...  :omg:
- Zancrow tiszta SSJ feeling, nem csodálkoznék rajta, ha kiderülne, hogy rokoni szálak fűzik mondjuk Vegitához  :D Tetszik a hangja, meg az egész őrült viselkedése
- Mest karaktere egy nagy kérdőjel a számomra, eszméletlenül idióta, alig várom, h lássam mit eszik a következő részben
- RustyRose is szimpi gonosz, nem tehetek róla, ezek szerint a teljesen agyalágyultak/elvontak lesznek favoritok
- A Kakas, aki Gazille-t záporozta tojásokkal kész volt, a szinkront nagyon eltalálták  XD Pipipipiiiiii-zés meg a kiscsibe a fején... jézusom.
- Még így utólag eszembe jutott a Cana által Gray arcába hajított gyík, az is felejthetetlen egy jelenet volt.  :P

A következő részek is izgalmasnak ígérkeznek, bár főleg a Juviás jelenetekre vagyok kiéhezve.  :izéöö:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 okt 26, 17:30:26
...Ja, és kihagytam, hogy nekem Urtear hangja olyan furcsa basszus, szerintem sose fogom megszokni. :D...
Én csak most vettem észre, hogy ugyanaz a hangja, mint Virgonak és Urnak. De szerintem jó neki ez a hang. ^^ (mondom én, miközben nem olvasom előre a mangát  XD)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 okt 26, 18:05:26
De Ur Urtear anyja, nem pedig maga Urtear. :D Szóval akkor a mami és a cseléd csillagszellem hangja ugyanaz. :D És a mangának ehhez mi köze? :D Ja, hogy milyen lesz még Urtear? Hát majd meglátjuk, kíváncsi leszek, animében milyen lesz... ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 11 okt 29, 17:42:47
103. Rész!

JaaaJ!! Ez megint érdekes rész volt :D :D

Azt azért nem gondoltam volna hogy a Fairy Tail régi mestere lesz az ellenség :S :S :S

De Natsu is nagyot alkotott xD xD Hogy lesöprögette Mest vállát miután megtutta hogy a tanács tagja és hogy megijedt :D :D

De most megint 1 hét :(:( Bár most talán gyorsabban elmegy mert őszi szünet van xD xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 okt 29, 18:27:51
103. rész

A rajzolás kifejezetten tetszett, Pantherlily harca zsír lett.

Mikor Meldy és Zancrow összenéztek, az király volt (12:49). :D Még a végén szimpatikus lesz az a baromarc Zancrow. XD

Makarov bemutatta, hogyan kell NAAAAAGYratörőnek lenni. :D A Hét rokon összefo*ta a bokáját. XD Szépen megrendezte a Grimoire hajóját. Urtear nélkül már rég tengeralattjáró lett volna belőle. XD

A visszaemlékezésben Makarovban profilból tisztára olyan feje van, mint Luxusnak.

És egy kis hideg zuhany... Emlékeim szerint a Fairy Tail mangában hamarabb volt Mest emlékezetmódosító mágiája, mint a Bleach mangában Tsukishima emlékezetmódosító fullbringje. Mert ugye a hatásuk hasonló, mindkettő hozzá tudja adni magát a célszemély emlékeihez. És bár a FT mangában ez már elég rég volt, de nekem ez még csak most esett, le az anime fordítása közben. Kubo-san kezd kifogyni az ötletekből...

Ahogy előttem szóló is írta, Natsu rendesen megijedt, amikor Wendy bemondta, hogy Mest a Tanács embere. :D

18:56-nál Mirajane a serpenyővel... :D Ennél már csak az lenne poénabb, ha Sátán Lélek Take Over közben állna ott azzal a serpenyővel. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 okt 29, 18:34:41
Vááá!!!
És még azt hittem a múlt hetit nem lehet überelni. Úristen elszaporodnak a kedvenc részeim, nagyon jó ez az S osztály arc!
Nem röhögtem még így egy összefoglalón se "Tudni akarom milyen az összefoglaló íze", "Több mint gyanús" XD
Mestről kiderült végre teljesen, hogy a tanács tagja, viszont nagyot nőtt a szemembe amikor megmentette Wendyt.
Ez az Azuma nagyon táposnak látszik, és még azt hittem az Oracion Seis az izmos.
Engosimas!! ( nem tudom, hogy kell leírni) Wendy egyre jobban tetszik!!! Nagyon fasza ez a támogató mágia, most Lilyt buffolta fel :D
A Jupiter ellövése után, lehetett látni Makarov kezén piros vérnek tűnő dolgot. Szerintem csak leégette ( csak ? xD) az ágyú a kezét, de megnéztem mangában ténylegesen vérzett, látszik már az animések is unják a cenzúrát.
A mester nagyot alázott volna a Fairy Law-val, erre fel a Grimore heart céhvezére meg beveti a Grimore Law-ot , hát beszarok ez de durva.
És egy kis vicces észrevétel számomra: a 2. céhvezér gonosz lett, és a 4. jelölt, Luxus is az volt, nincs szerencse ezekkel a páros számú emberekkel xD
Egyre jobban tetszik ez a történet, és most jön az a szakasz, hogy 1 hét, de gYda-nak igaza van, most hamarabb el fog telni hála az őszi szünetnek  :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 okt 29, 19:50:28
Uhh, hát ez a rész ütött de nagyot. :D Nem csalódtam Makarovban. Szóval ez az óriás haragja amiről annyit hallottam. Még a Jupitert lövését is átvészelte minimális sérüléssel. (A nagypapi vérzik ! Ilyen még sohasem volt. :nugget: Makarov még mindig a legerősebb mágus a számomra. Hades elcsórta a Jupitert a Phantomtól.^^ De, hogy ő a FT korábbi céhmestere OMG. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért lett gonosz.

Csabi Luxus jobb, mint Hades mert Luxus "gonosz" volt de megjavult, Hades meg pont fordítva. ;)
Remélem is, hogy ráunnak a cenzúrára.

Chakra, ahogy én számolgatom csak egy kicsit jelent meg korábban Mest, mint Tsukishima. Gondolom azért Kubo csak elgondolja előre a képességét, ha már szerepelteti.^^

A fenébe Mest egy zsarú ! Rosszabb, mintha ellenség lenne. XD Viszont így már nem kell rosszallóan tekintenem rá, szóval most jó fej. Lily is durva, hogy kibírta azokat a támadásokat. Van ám állóképessége. Wendy is jól tolta. Azért Azuma biztos megérezte volna Wendy üvöltését.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 okt 29, 20:13:40
103.rész:

Végre Azuma is befutott, és a Mest rejtély is megoldódott. Nagyon szépen meg volt csinálva a harc, talán csak annyi nem tetszett, hogy picit sok idő tellik el Wendy támadási kísérlete és Azuma torony kitörése között. Mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet, ha Wendy spórolt volna a támadás nevének kimondásával. :jaja: Egyébként Azuma az abszolút kedvenc rokonom és még "semmit sem láttunk" tőle. Ahogy felrobbantotta a csatahajókat és vigyorgott az abszolút badass volt.  (H)

Makarov nagyon királyul tolta, itt is ha nem számolt volna el 3-ig már vége lehetne a GH-nak. De akkor meg nem lenne izgalom, nem igaz? :D. Hades meg a második mestere a FT-nek? Lehet unta a mester címet és lelépett, hogy tiltott mágiákat alkosson ,mint mondjuk a Narutoban, Orochimaru. Csak ő nem lett soha mester vagyis Hokage. XD Nem is tudtam,hogy a Jupiter akit eltalál annak ketchupos lesz a teste. Vér? Az nem lehet, cenzúra van? Lehet hogy egy picit engednek "vérezni." Hurrá.  :fun:

A serpenyős Mira ütött. Lissana meg megfogja a fakanalat aztán lefőzik a GH-t. Egy kis szójáték sosem árt.  :D



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 okt 29, 20:49:31
Jó rész volt, bár kicsit sűrű volt az ide-oda ugrálás, de hamarosan úgyis rendeződnek a szálak. :D

Picit a belassított jelenet volt fura rajzolás szempontjából, amikor Mest elkapta Wendy-t, hogy megmentse Azuma elől, és lassítva mutatták, ahogy Lily és Charle rohannak, hogy megmentsék, de át lehetett vészelni a dolgot. :D
Meg most az érzelmek sem úgy jöttek át, annyira siet az anime, de annyi baj legyen. :D
Wendy határozottsága nagyon bejött. :D

Na, most megtudtam, milyen Urtear hangja, ha mérges. Nagyon tetszik. :D És most úgy általában véve is sokkal szokványosabbnak találtam a hangját, mint a múltkori rész alkalmával. Animében valahogy jobban kedvelem a karakterét, mint a mangában. :D

Mira és Lisanna pedig milyen egyformák. :/ Tetszett az a kép, amin közelről mutatják őket. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 11 nov 04, 13:10:59
Így nézegetve egy Gérard vs Erza AMV-t, feltűnt valami... oké, hogy sok-sok részben előkerül az a cuki rózsaszín, napszemüveges patkányka. De ez a jégkrém, vagy akármicsoda, mit keres ott?! XD

(http://desmond.imageshack.us/Himg600/scaled.php?server=600&filename=jgkrmxd.png&res=medium)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 nov 04, 13:19:15
Ezek olyanok, mint a One Piece-ben Pandaman. Bármelyik részben bárhol feltűnhetnek.Véleményem szerint ezt kvízekhez használják, és lehet nyerni vele, ha megmondod melyik jelenetben volt, de ez nem hivatalos infó.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 nov 04, 13:29:01
Annak idején már volt szó a "jégkrémről" vagy "spongyabobról" ebben a topicban de azt még mindig nem tudjuk miért tették bele a részbe. Tényleg olyan lehet ez mint a Pandaman. Volt még a rózsaszín patkány meg valami malacszerű kék izé.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: heo - 11 nov 05, 11:46:00
Lehet, hogy egyedül maradok, de a 104. rész nekem egy elég nagy csalódás volt.

Az akció jelenetekből hiányzott a dinamika, valamint az, hogy a GH tagjai még mindig klónhadseregként vannak megrajzolva enyhén szólva gagyi hatást kelt.

Az epic pillanatok meg rajzolás szempontjából lettek elég bénák, elég, ha csak Luxus jelenetére gondolunk a mangaban mennyivel jobban meg volt rajzolva, szerintem ezt hihetetlenül elbénázták.

A varázslatoknál lévő effektek meg egyre egyszerűbbek, szinte már mintha nem is törődnének velük, csak odaraknak valamiféle színezett plazmaszerűséget és jó napot.

Említhetném még azt a jelenetet is amikor Zancrow végez a céhtársaival, értem én, hogy gyerekeknek rajzolják az animet, de ne vicceljünk már, rájuk küld egy kis lángot és hukk eltűnnek, nem ám hamuvá égnek hanem elteleportálódnak.
Ráadásul a fekete lángokban miért van lila és miért ilyen fakó az egész színezés egy napfénytől túláradó szigeten a nyitott tisztásokon való harc során?

Makarov és Purehito harca meg, á inkább nem is írom le mit gondolok róla.

Ahogy az előzetest néztem a jövőhéten sem lesz jobb a helyzet.

Pedig a mangaban ez volt a kedvenc arcom, de az animeben nem tudják visszaadni azt a hangulatot, mintha direkt nem törekednének a részletgazdagságra.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 nov 05, 14:42:20
Én egyetértek veled. Ez a rész sokkal jobb is lehetett volna. Az animációk nem voltak valami szépek.
Makarovot úgy elintézte Hades, mintha csak egy kiskölyök lett volna. Kétszer is elkapta azokkal a láncokkal. Makarov köpni nyelni nem tudott. Aztán jött neki a Hearth Attack, de ezt Hades orvosolta egy lyukkal, ami teljesen eltűnt, amikor szemből láttuk a kis öreget. :smirksweat: Cenzúra power.  Hades meg elfoglalja a szigetet egy zászlóval. xD Kis lépés egy mágusnak, de nagy lépés a Grimore Heartnak. xD

De jött Luxus, aki feldobta legalább egy kicsikét. Kíváncsi vagyok, hogy mit produkál majd, meg persze, hogy ki ellen. A csata után 1 héttel oda is fog érni.  :D De gondolom a nagy távok nem okoznak egy villám (sárkányölő) mágusnak gondot. (H)

Zancrow úgy tűnik mégsem esélytelen Natsu ellen. Istenölő a Bleachben is volt huszon akárhány fejezetig.^^ Viszont az durva, hogy csak egy mágus szólt be, hogy Natsu erős erre meg mindenkit porrá éget. XD Izé, akarom mondani elteleportál. :fun: Natsu már lassan megszokja, hogy mindenki a saját társát támadja mert mindig előtte csinálják.

Szegény Azuma. Gyerekek macskák most meg nők. XD Majd meglátjuk, hogy mennyire izzasztja meg egy démon.  >:) Meg fog lepődni, hogy nem csak az ő céhében vannak démonok, hanem a tündérek között is. Ez volt Lisanna első normális take overje.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 nov 05, 14:46:53
104. rész:

Hát, Makarovnak tényleg érdekes egy ábrázatai vannak néha.
Kain Hikarul meg még nagyobb idiótát csináltak, mint volt. ^^"
Ééééés... Lisanna megmacskásodott Take Over-rét sem hagyták ki. :D Csak mangában hosszú hajjal tolta: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/217/4/

Ez tényleg nem volt egy kimagasló rész, de nem is volt rossz.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 nov 05, 15:01:26
Mira varázslata, a Dream Knock nagyon találó volt, ugyanis ha nem Take Over formában van, ki nem nézné az ember belőle, hogy akár egy légynek is tudna ártani, ezzel a varázslattal pedig elég szolidan intézte el az ellenséget, ami illik a személyiségéhez. :D

Nem vagyok elájulva a résztől, viszont nekem nem is tűnt fel ennyi hiba, mint amit az előttem lévők elsoroltak. :D

A manga kép alapján Lisanna hosszú hajjal teljesen olyan lenne, mint Mira, mert ha jól láttam, neki is hullámos a haja vége. :/ xD

Zancrow nagyon bejövős így animében, mangában semleges volt nekem. :D Szóval róla tudom elmondani, hogy az anime dobott egyet a karakterén.

Meldy baromi aranyos. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 nov 05, 15:21:35
Tiszta Termnátor. De nem féltem Erzáékat, még ha elveszett mágiáról is van szó. :D Meldynek Wendyvel kellet volna találkoznia. Két elveszett mágiát használó kislány. Még a nevük is hasonló.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 nov 05, 16:58:16
104.rész:

Számomra a legnagyobb csalódás az volt hogy nem másolták le teljesen ugyanazokat az epic képeket a mangából amit vártam: Gondolok itt a Laxusos mangaképre, arra a képre mikor Zancrow mondja hogy ő egy Istenölő és arra is amikor először támad. Helyette máshogy rajzolták és hát elég gagyi lett a végeredmény:

Negatívumok:
- Spóroltak Makarov oszlopaival így rá se rajzolták a jeleket
- Kana,Gray,Lucy és Loke nem is kaptak sérüléseket a mangába csak izzadságcsepeket itt meg nagyon tele voltak karcolással
- Miért kell Kainből egy Ichiyat csinálni, túleröltetik
- Baki az első visszaemlékezésnél Purehitonak bajusza van, ergó bevágták Hades fejét neki
- Makarovon mekkora volt már az a lyuk, túl nagy, ilyentől már egyből meg kellene halnia
- a lángok teleportálása XD

A képek a bakival és a spórolással együtt: http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/ft-104.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/ft-104.png)


Persze akadnak pozítivumok is:
- az Ametarasu képletek egész jók lettek, Hades láncaival együtt
- Juvia és Erza jelenete megint vicces volt  :D
- Rustyrose rövid jelenete sokkal jobb volt mint a mangában  :jaja:
- Lucy használta a mágikus ostorát  :D
- Meldy hangja már mondtam de most megint mondom: brilliáns

A lángok sokkal jobban néznének ki a kevernék a feketét valami sötétvörös színnel mint a láva= Akainu  :)

Egy kérdés: Natsut miért nem égette porrá az Isten lángja?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 nov 05, 17:06:06
Én az előző résznél nem írtam semmit ide a fórumba, mert féltem, hogy nem sok jót tudok mondani róla. A 103. rész nekem elég unalmas volt. Utána elolvastam mangában is, ott sokkal jobban tetszett...

104. rész azért már jobb volt. Bár azt én is sajnálom, hogy a rajzolások néhol tényleg elég bénák... Bár mangában még nem olvastam ezeket a fejezetek, majd mindjárt elolvasom és össze tudom hasonlítani a részt a mangával. Azért kicsit javíthatnának ezeken a dolgokon. ^^" De amúgy Zancrow nagyon nagy volt. A szemeit egy pillanatban szerintem nagyon eltalálták. Erzáék, Lucyék és Elfmanék is kaptak ellenfelet. Meldy mágiája érdekel a legjobban. Nem tudom mire számítsak. De majd úgy is kiderül. Juvia ebben a részben se tudta elfeledni Gray-samát. xD Ja, és Miráék is kaptak ellenfelet. Na, az ő harcukra nagyon kíváncsi leszek. Remélem nem olyan lesz, hogy mondjuk Azuma úgy rátámad Mirára, hogy eszméletlen lesz és a harc csak Lisanna VS Azumáról fog szólni. xD Nagyon kíváncsi vagyok a jövő heti részre, úgy érzem, jó lesz. Legalábbis reménykedem benne. ^^

...miért ilyen fakó az egész színezés egy napfénytől túláradó szigeten a nyitott tisztásokon való harc során?...
Ebben nagyon egyet kell, hogy értsek. Olyan fakó színeket használnak...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 nov 05, 19:23:41
Hát igen, az első évadban erősebbek voltak a színek, de ez engem nem zavar.
A Nirvána óta, minden arc-ban ott van egy Ichiya :D -> Edolasban macskaként, itt meg ez a duci viselkedése emlékeztet rá.
Az meg, hogy Purehito mesternek bajusza is volt a flashbackben nem feltétlen baki, lehet rég borotválkozott :D
A rész nekem tetszett, bár az előző 3 sokkal jobban.
A kedvenc jeleneteim:
- Lucy használja az ostorát
-Lisanna macskalány take overje nagyon jó lett, szerintem sokkal jobb rövid hajjal, mint hosszúval
-közel 60 rész után, újra láthattuk Luxust!

Tetszett Mira varázslata is, tényleg illett hozzá.Hades szépen elintézte az öreget, de besegített neki Makarov szív fájdalma is.És megint 1 Amaterasu használó  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sulooman - 11 nov 06, 15:46:06
Hogy érted, hogy megint 1 amaterasu használó? Az tul képpen micsoda? :)
Makarovnak máskor is voltak szívfájdalmai, vagy csak jöttek elő a csapások miatt?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 nov 06, 16:02:19
Az Amaterasu használón gondolom Itachit érti. :) Legalábbis nekem ő jut az eszembe.
Az öregnek meg akkor lett szívfájdalma, amikor Luxus mondta, hogy beindítja a Mennydörgés Csarnokát és majdnem belehalt. Polyhuska mentette meg és mondta, hogy nem szabad megerőltetnie magát.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sulooman - 11 nov 09, 14:51:37
Amaterasuról nekem is egyből Itachi ugrott be. Lehet, hogy vendégszereplő lesz.  :D
Most, hogy így mondod, nekem is rémlik már, hogy a remete néni ápolja Makarovot a szíve miatt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 nov 09, 18:43:15
Narutóbol Itachi és Sasuke. Itt meg Zancrow fekete tüze nagyon hasonlít rá, Hades meg egyenesen ki is mondja.
Tele van az anime világ Amaterasuval XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: marioV - 11 nov 09, 19:42:03
Hát az "isten lángja" nem lehet piros , és mivel ez egy sötét céh fehér se lehet , hogy nézne az ki egy Zancrow féle őrülttől . :D

Meldy meg átkapcsolt terminátor üzemmódba . :D

Az a falfehér színű rokon meg akkora idióta , hogy nagyobbat már nem is lehetett volna csinálni belőle . :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 nov 12, 17:40:23
105. rész:

Ebből a részből annyira nem tudok kiemelni semmit. Helyén volt minden, halad a történet.
Mondjuk az poén volt, amikor Zancrow egy gyíkkal hozza rokonságba a sárkányokat és fel is mutat egyet. :D
Natsutól megint hallottunk pár mondatot komoly hangon. Nagyon tetszik a hangja, amikor komolyan beszél. *.*
Azuma következő mondatain borultam (16:17): "Csatában kockáztatod az életed. Nem gondolod, hogy ez hozza lázba az ember szívét?". Ez még nem is lenne vicces, viszont a második mondat alatt Lisannát egy eléggé "fanservice" testhelyzetben látjuk és a mondattal együtt "enyhén" félreérthető. XD
Ééééés... Zancrow bezúzásánál (21:32) újra hallható volt a "most aztán FT-módra beledöngöllek a földbe" zene. *.* :D
A végén a következő rész ajánlója alatt kivételesen Natsu szívatta Happy-t. XD Kicsit szokatlan is volt. :D



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 nov 12, 18:35:47
105.rész:

Kétségekkel vágtam neki az epizódnak de kellemesen csalódtam :D

-Zancrow tüze valahogy jobban meg lett animálva mint múlt héten, legalábbis kevésbé tűnt számomra gagyinak  :)
-Zancrow és a gyík tök jó poén volt  :P
- Azuma vs. Mira és Lisanna harc bemelegítése tetszett(Megjegyszem, Lisanna magánszáma filler volt, de jó ötlet volt a toldás). Lisannat erősnek próbálták feltüntetni, azért neki is picit kell még gyúrnyi.... :D
- Az új Ost a harc alatt nagyon jól szólt  (H)

Negatívum:
- Még mindig nem vágom hogy hogyan lehet valakit legyőzni a saját lángjával, ami meg sem sebzi meg egy másik lánggal amit meg tud enni? Lehet hogy egyesítve voltak a lángok de akkor is. A fele tuti az Istenek Tüze volt.
Valamint mi a fene volt ez a Natsu lenullázza az erejét? Elveszti a mágiáját egy másodpercig hogy megegye a tüzet, és utána hipp- hopp visszatér az mágiája?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 nov 12, 20:50:24
Nekem nagyon tetszett a rész. : D

Lássuk csak. Szeretem, amikor visszamenőleg beszélgetnek valamiről. Zancrow például végigvezette Natsu "pályafutását" (pl. Lullaby, Deliora, R-rendszer, Nirvána) és megemlítette Gérard és Zero legyőzését is. Lucy pedig Cobrát emlegette annak kapcsán, hogy mintha Caprico is előre látná a mozdulataikat. ^^ Egyébként Caprico tök jó, hogy ilyen magas.

Nagyon nagy volt, amikor Zancrow a semmiből felemelt egy gyíkot és ahhoz hasonlította a sárkányokat. Natsu és Wendy pedig rendesen ki is akadtak, hogy az ő sárkányaik nem holmi gyíkok. xD

Azt a pillanatot szerintem egész jól eltaláltak, amikor Azuma mögött hirtelen megjelent Mirajane vörös szemekkel.  XD

Egyébként Makarov a mangában rendesen el lett verve. Ott a feje is tiszta vér volt, ahogy néztem...

Idézet
...Ééééés... Zancrow bezúzásánál (21:32) újra hallható volt a "most aztán FT-módra beledöngöllek a földbe" zene. *.* Nevet...
Ennek én is nagyon örültem. Olyan jó meghallani egy harcjelenetnél ezt a zenéét.  :D Ja, és Chakra, a végén nagyon passzolt az a fordítás, amikor Natsu azt mondta: "Így kell ezt". Nagyon találó volt. ^^

Idézet
...- Az új Ost a harc alatt nagyon jól szólt  Kúl...
Az új OST nekem is egyre jobban tetszik. (:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 nov 12, 21:17:38
Ezt akartam én is leírni, osztom a véleményed BrownOsment, szeretem ha visszagondolnak a dolgokra.
Zancrow és Natsu harca egyszerre volt drámai és nevetséges is: "Gerard, Zero-mester, hát kik ők" XD Nem hinném, hogy egyikükkel is eltudott volna bánni az Istenölő.
Még mindig nem vágom hogy hogyan lehet valakit legyőzni a saját lángjával, ami meg sem sebzi meg egy másik lánggal amit meg tud enni? Lehet hogy egyesítve voltak a lángok de akkor is. A fele tuti az Istenek Tüze volt.
Valamint mi a fene volt ez a Natsu lenullázza az erejét? Elveszti a mágiáját egy másodpercig hogy megegye a tüzet, és utána hipp- hopp visszatér az mágiája?
Hát igen Bastian ebben van valami, de azért is sikeredhetett neki, mert a papi eléggé besegített a győzelemhez. Megjegyzem még mindig Erigor az egyetlen "főboss" akit sikerült teljesen egyedül legyőznie Natsunak. De ez így szép, és Fairy Tailes, hogy megmutatja a nehéz pillanatokban is, hogy a társaidra mindig számíthatsz :D
A Lisannás töltelék jelenet nekem is tetszett, és nagyon durva jelenet volt, ahogy Mira Azuma háta mögé kerül.
Volt néhol kicsit béna rajzolás, de nem annyira vészes.
És besz#rok, már megint egy új Ost. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 nov 12, 21:21:22
Nekem nem is tűnt fel, hogy az új OST. :D Akkor ez a "Dragon Slayer Team" vagy mi az 4. verziója lehet. xD

Nekem a Lisannás toldás nem tetszett (kb. olyan volt, mint a Hinata vs. Pein), Mirának eredetileg nem is igazán állt szándékában harcolni Azumával, most meg kihozták belőle, hogy ő majd megmutatja FT miatt.

Viszont a vörös szemek nagyon jók voltak. Ám az előzetesben Mira szegénykém olyan hülyén nézett ki, csúnyán rajzolták meg a Satan Soult. :/

Natsu oltása jó volt a végén tényleg. :D

és nagyon durva jelenet volt, ahogy Lisanna Azuma hátamögé kerül.
Mira került Azuma mögé, nem Lisanna. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sulooman - 11 nov 13, 11:41:13
Az "így kell ezt" nekem is nagyon adta. Jól el lett találva. Remélem Lisanna nem kotnyeleskedik bele a nagyok dolgába a köv. részben. Kicsit bagatelnek tűnt az a pár kocka mikor megmutatta mit tud a FT macskanője. :D
(Natsu akkor innetől kezdve tudja használni az "Isteni tüzet" vagy ez egy kivételes alkalom volt Zancrownak köszönhetően?)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 nov 13, 13:12:43
Szerintem csak kivételes alkalom volt.
Ezt a mágia kiürítést én sem értem teljesen. De azt tudom, hogy Zancrow azért nem tudta felfalni utána a lángokat mert abban már a saját tüze is benne volt, és ugye azt nem tudja megenni.

Amikor majdnem össze fejeltek Natsuval az nagyon komoly volt. :D De, akkor Natsu veszített volna, ha a Nagypapi nem segít neki ? Vagy időben megette volna a tüzet ? Mert ha már most segítség kell neki, akkor mi lesz, ha Hadesnak megy neki ? Bár eddig soha nem ment neki a Bossoknak egyedül vagy segítség nélkül.

Azért pár fej érdekesen volt megrajzolva. De, amikor Natsu átmegy komolyba az nagyon hangulatos volt. (H)
A következő részben tombolni fog a Démon. Fusson ki merre lát.  >:)

Ja és Mest most hova tűnt ? Rá is kíváncsi vagyok, hogy mihez fog most kezdeni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 11 nov 13, 13:40:03
Ez nekem arra hasonlít, hogy ez Natsu vagy a mágiájának egy különleges képessége lehet. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint a számítógépek néhány programjának újraindítási kötelezettségét. Akkor válik alkalmassá a futtatásra amikor lenullázódik és az adott telepített programokat már beépíti a rendszerbe. A régi állapot pedig megakadályozza, hogy ez beépüljön ezért szükséges kiüríteni a régi adatokat. Amikor Natsu újraindítja a mágiáját akkor pedig a régi állapota felülírásra kerül és ezáltal képessé válik az új használatára.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 nov 13, 15:45:33
...
Amikor majdnem össze fejeltek Natsuval az nagyon komoly volt. :D De, akkor Natsu veszített volna, ha a Nagypapi nem segít neki ? Vagy időben megette volna a tüzet ? Mert ha már most segítség kell neki, akkor mi lesz, ha Hadesnak megy neki ? Bár eddig soha nem ment neki a Bossoknak egyedül vagy segítség nélkül.
...

A Fairy Tail sosem arról szólt, hogy egyedül kell véghezvinned a dolgokat, hanem hogy ha a barátaid melletted állnak, akkor mindenki kösse fel a gatyáját, aki ellened van. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 nov 13, 16:02:02
Jó látni, amikor nem egyedül mennek neki az ellenfélnek, hanem segítenek egymásnak. :) A Narutoban meg a Bleachből ez hiányzik ott szinte mindig 1Vs1 van és sosem segítenek egymásnak a harcban.

Azért az már ritkább, amikor ez fordítva van. :fun: Ha jól számolom csak egy esetben volt ilyen, amikor az Oración Seis először harcolt a szövetség ellen és már csak Erza maradt állva és 3 tag + Cyberios ment rá, hogy "állj már le" XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 nov 19, 18:40:52
106. rész:

Határozottan örültem, hogy Urtear és Zeref harcát kicsit kibontották, és nem csak az elejét meg a végén a kiterült Zerefet láttuk, mint mangában.

A többire azt mondom, hogy olyan jó közepes volt. Nem mozgatott meg különösebben ez a rész, de legalább rendesen visszaadta a mangát. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 nov 19, 20:13:31
Egyetértek  Chakrával, a rész számomra is közepes volt.
Mira vs Azuma harc tetszett, csak sajnos a Démon Mirajane féllángon égett, pedig lehet legyőzte volna ellenfelét.
A "degenerált Megatron" nekem nagyon bejön, Evergreen-nek és Elfman-nak nem sok esélyt látok a győzelemhez.
Azon jót mosolyogtam amikor mondja Evergreen, hogy az idéző mágusok gyengepontja a testi gyengeségük, és betolják Lucy fejét egy tüsszentés erejéig XD
Zeref durci arca nagyon bejött, sajnálom, hogy vesztett Urtear ellen, bár az ő erejét se láthattuk maximumon.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 nov 19, 20:30:14
Tetszett a rész, több pozitívumot is tudnék említeni. Örülök, hogy azért telik az idő és ezt látni a napfényben is.
Wendy haja tök jó volt, hogy megint felkötötte.
A vége szerint nagyon jó lett  XD "Megszereztem... *ending-zene elkezdődik* Megszereztem Zerefeeet!!!" Nagyon tetszett Urtearnek ez a kicsit ideges, őrült énje. xD

...Azon jót mosolyogtam amikor mondja Evergreen, hogy az idéző mágusok gyengepontja a testi gyengeségük, és betolják Lucy fejét egy tüsszentés erejéig XD...
Azon én is, szegény Lucy xD

Szerk.: Mirát elfelejtettem megemlíteni. Szerintem nagyon jó rész volt, amikor feladta a harcot. Ő tényleg tud mérlegelni a helyzettel. Izgalmas volt, az biztos. Mondjuk a látványon kívül konkrét magyarázatot nem kaptunk, de azért kb. érthető, hogy mi történt. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 nov 19, 20:50:41
Hát ezt Lisanna cseszte el Mirának: "Nővérem! Használd a Satan Soult!" És ezt pont az előtt mondja, aki eddig azon siránkozott, hogy nem kap erős ellenfelet.  :smirksweat: Most ha miatta nem fog már felébredni Mira, akkor nálam Lisanna végleg elvarrja magát. De nincs baj mert Mirát nem Simonnak hívják.^^ De mindig ott van az a" mi van ha mégis?" érzés. :nugget:

Natsunak tetszett a kis beszéde. Wendynek lesz még munkája bőven és máris a kidőlés szélén van. Ha más nem is legalább Natsu sálját meggyógyítja. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ronyszkusz - 11 nov 19, 22:15:13
Én a capricorn harcot várom már, de nagyon! Remélem hozni foják a manga színvonalát. Jómagam mint bak jegy szülötte, már a megjelenéskor szimpatizáltam vele, de a vége.... :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 11 nov 19, 22:45:15

Nem tudom, hogy hol tartottam az animében, ugyanis eltűnt a Fairy Tail mappa. (Lehet ezen a gépen nem is volt.)

Azután jártam valahol, hogy Erzát kiszabadították a Héttoronyból, Zsöráld lakat alá került, aztán valahol utánna voltak fillerek. Volt egy visszaemlékezős rész amelyben a Kicsi Natsu keresi Süsüt. (alias Igneelt) Aztán a legutolsó rész amit láttam, abban volt egy ilyen robotsárkány.

Lapozgatom a wikin az epizódokat  awikin, és erre is emlékszem, hogy láttam az animében:
http://images.wikia.com/fairytail/images/7/76/Happy_and_Charle_figure_out_their_Mission.png

Meg az utána lévő epizódok is ismerősek, csak nem tudom, hogy vajon az animéből, vagy a mangából.

Na mind egy aszem 85 - szóval hehe nézhetek egypár részt XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 11 nov 20, 15:35:20
Bravó Natsu, végre lenyomta Zancrow-ot :) Szép küzdelem volt.
+ szerintem a mostani rész legmeghatóbb pillanata és talán az egész arc legmeghatóbb pillanata az 2:58-tól kezdődik, amikor ott fekszik az öreg és Natsu utána meg megszólal. Nagyon epic volt :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 nov 20, 22:35:26
Hát a Satan Soult csúnyábban nem is rajzolhatták volna. xD De legalább ki lett hangsúlyozva, hogy Mira a megfogyott mágikus ereje miatta nem tudta legyőzni Azumát. ˇ-ˇ Ami mondjuk fura, mert - bár a mangában nem mutatták ugyan -, de animében elég könnyű dolga volt az öccse és Ever' ellen. Hiába ütötték ki, szerintem az csak ilyen pillanatnyi ájulás lehetett, ami meg nehogy ennyire legyengítse már a mi Miránkat... -.-


Nem is emlékeztem, hogy Rustyrose kivetítette Zeref képét. :D És Zeref milyen kis szexi volt már alulnézetből. :D Az nagyon adta. :D


És teljesen meg vagyok elégedve Urtearrel. :D A mangában is egy változó kedélyállapotú őrült volt, amit animében tökéletesen visszaadtak, és még mindig imádom a hangját. <3 :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ronyszkusz - 11 nov 21, 09:49:37
Szerintem Mirának az jelenleg a legnagyobb problémája, hogy a Lisanna baleset óta nem harcolt és edzett aktívan, így gondolom a mágikus ereje is megcsappant, mint az emberi test ha nem edzed akkor eltunyul. Így elég érthető miért merült ki olyan hamar.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 nov 26, 14:30:30
107. rész:

Ez a rész olyan volt, mint az eheti (564.) Naruto manga. Vagyis inkább csak átvezető jellegű. Bár ez nem csökkent az értékén.

Urtear és Zeref jelenete láttán egy dolog jutott eszembe... irigy vagyok Zerefre. ;) :D (még rímmel is XD)
Evergreen és Elfman civakodásán jókat borultam. :D
Rustyrose viszont valahogy nem tűnt olyan kattantnak, mint mangában...
Kain Hikaru meg elvan... kempingezget... Az IQ-ja kb. annyi, mint ahány csirkét sütött a tűzön. :D
Capricon(us) körül is kezdenek tisztázódni a dolgok... kezdenek... ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 nov 26, 20:55:36
Na! Ez a rész nem kicsit tetszett!!!
Ahogy néztem mangában nem mutatták, hogy intézik el a "Degenerált Megatront", de itt szépen megtervezték a legyőzését.A harc Rustyrose ellen nagyon tetszett, főleg amikor Elfman felvette annak kezeit, és gyönyörűen legyőzték volna, csak hát... mégsem.
Úgy látom az animések nem bírják ki, hogy ne változtassanak az épületeken, az Isten Tornya teljesen más volt, mint mangában.
Ez az arc tele van szerelmi szálak szerepeltetésével ( alliteráció powa ), nagyon megható volt Evergreenék jelenete a robbanásnál.
Tök jó megtudtuk végre Mest igazi nevét: Doranbalt. Mindkét név nagyon tetszik. Jó volt látni, ahogy kiállt az Ft mellett és hogy megint elakarják sütni az Aetheriont, hát ez betette a fordulatot.
Loki ( Leo ) vs Capricorn harc is nem kicsit tetszett, főleg amikor az utóbbi megidézte a jóképű idegent, hát ott néztem egyet!
A rész rajzolása, nem túlzok, számomra tökéletes volt, és nagyon sok mindent meganimáltak, még Lucy ...  ;)
Egyre nehezebb lesz kibírni ezt az 1hetet, számomra az Ft már rég kivívta magának a kedvenc animém titulust :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 nov 26, 22:36:25
Hát én inkább maradok a Mest névnél. :D Engem Elfman és Evergreen kapcsolata annyira nem köt le, inkább a Gazille Levy páros. :$
Loki és Capricorn harca jónak ígérkezik. Érdekel ez a váratlan kapcsokat a bak és Layla között. Vajon miért akarja megölni Lucy-t ? Talán ő ölte meg Lalyla-t ? Hogy bírja ilyen jól 17 év után, amikor Loki 3 évig tudott csak kibírni ? Megint itt egy csupa rejtély karakter.  :nugget: A mágiája meg nem piskóta, hogy különböző korok harcosait rabolta el és idézi meg.
De Rustyrose  mágiája még így is keményebb. Elég hasznos tudna lenni a való életben. :)
A tanács megint ki akar nyírni mindenkit, Zeref meg olyan mint valami nukleáris töltet: Mind a két csapat őt akarja, de bármikor felrobbanhat.

Ezt a kis összegzést most magamnak írom le. xD
Natsu,Kana,Gray,Lucy,Lisanna harcra fogható, Luxus jön, Gildarts, Fried, Bixlow távolodik.
Erza, Juvia, Loki, Capricorn Meldy harcol. Maradt 5  rokon + Hades.
A gyengébbeket leszűrve ez marad: A szokásos Natsu Team + Gildarts és Luxus vs a 6 megmaradt bad boys. :D Mindenkinek jut 1 ellenfél.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 nov 27, 10:46:40
...A rész rajzolása, nem túlzok, számomra tökéletes volt...

Nekem is nagyon tetszett. Főleg, hogy tényleg áthatott ez a délutáni hangulat. ^^
Leo és Capricorn harca már nagyon érdekel. A csillagszellemek körülötti dolgokat mindig szerettem. Tök durva, hogy egy csillagszellem megidéz valakit. És 17 éve bírja már? Nem kis pályás, ha Leo csak 3 évet húzott ki. Biztos lesz(nek) még háttérsztori(k). Már nagyon kíváncsi vagyok. (:

Szerk.: Egyébként megint feltűnt egy olyan kis izébizé lény a részben... xD Itt (http://www.kephost.com/images4/2011/11/27/8k5wpmcnpjxni22vq2cr.png).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 nov 27, 11:12:45
Ahogy látom mindegyik részben vannak ilyen kis izék. XD Az előzőben is láttam egyet valahol.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 nov 27, 15:37:18
107.rész:

Nekem nagyon vissza adta a manga tartalmát. Rustyt pont ilyennek láttam a mangabán egy nyugodt,laza csávó akinek van egy sötét oldala amitől picit örűlt lesz. Itt meg is jegyzem hogy Zancrow saját szemszögemből nem volt ekkora pszichopata a mangában, mint aki mindenen csak magas hangon röhög, inkább rá is az örült gonosz illett volna. Kaint is megint túl nagy idiótának állítják, be aki még a csontot is megeszi meg fagyizik a szigeten. Mondom én szeretnek túlozni az animében. A következő az lesz,hogy Azuma a harcmániája miatt nekiáll a fenevadakkal küzdeni a szigeten mert unatkozik. Viccesnek, vicces Kain de azért sok is. A kvi részben annyira elfog tévedni,hogy megtalálja Mavis sírját XD Ichiyán jobban röhögnék. Tetszik a tempó is amivel haladnak, ahogy elnézem kerek 2 magafejezet lesz feldolgozva kövi héten :D Még pár dolog:

-Szeretik a tornyokat megváltoztatni, aminek a Dingir tornya is áldozatul esett
- Tetszett, ahogy elintézték Belcusast amit a magából lazán elfelejtettek mutatni, legalább is azt se mutatták hogy eltűnt
- Evergreen és Elfman jelenete nagyon jóra sikerült  :jaja:

Kain kinézete amúgy Mashima legújabb asszistensén alapszik, akit szintén Kainnek hívnak  :D



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Senais - 11 nov 28, 09:16:57
BrownOsment: Bátyám erőteljesen gyűjti ezeket a lényeket, kábé 20 rész van a 107-ből amiben eddig még nem talált :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: oozaru - 11 nov 28, 12:54:29
BrownOsment: Bátyám erőteljesen gyűjti ezeket a lényeket, kábé 20 rész van a 107-ből amiben eddig még nem talált :D

Érdekelne a többi, mert én eddig csak 2-t vettem észre XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 11 nov 28, 15:39:40
sejtettem, h annak a Zaltynak meg lesz szerepe. Erdekes, h az a Bak csavo olyan sokaig itt tudott maradni. Kivancsi vagyok, biztos nyomos oka van annak, h meg kell olje Lucyt. Csoro Elfman.... no de rem ezek nem spoilerek, vegul is csak az nezze aki fel van ra keszulve, normalis, h a napra kesz dolgokat beszlejuk ki... :P.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 nov 28, 16:25:50
Én igazából ritkán találok rá ezekre a lényekre. És 107 részből mindössze 20-ban nincs? Én eddig alig láttam. A bátyád elég figyelmes, Senais.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Putir - 11 nov 28, 16:31:18
Ezek olyanok mint a pandamanok nem?:D
Én akkor láttam vagyis vettem észre az 1. amikor erza ott a lakrimánál van meg is ijedtem hogy mi az.:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hamisjoe - 11 nov 28, 17:04:53
Na jó vazzeg én inkább a lányokat bámulom mint a bokrokat  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Senais - 11 nov 28, 17:31:57
hamisjoe én is így vagyok, magamtól egyet se vettem még észre xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 nov 28, 20:16:25
Jó volt ez a rész. :D Happy olyan édes volt, ahogy ölelgette Natsut, amikor az magához tért. :3 Meg ahogy elvitáztak, hogy izzadt-e a maszk alatt az idegen, és azért érzi-e Natsu a szagát. XD Ja, és a végén haláli volt, ahogy Happy bégetett meg mekegett. <3 XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 dec 03, 15:12:40
108. rész:

Hú, Natsu és Gray igen érdekes fejet kapott. ^^" Pedig csak a szemüket rajzolták egy kicsit keskenyebbre. Viszont Urtear ravasz ábrázatához meg illik a keskeny szem. :D

Capricorn(us) és Zoldeo története jó volt, csak azt az erdőben sétáló, alaktalan fekete foltot furcsálltam kicsit, ami elvileg Zoldeo akart lenni, és aztán "átalakult" Capricornná. Vagy az a sötét lelkét akarta szimbolizálni? ^^"

Levi könnyáztatta lelkesítő beszéde valahogy nekem kicsit túlspilázott volt. ^^" Mondjuk az ilyenek nekem mangában jobban tetszenek. Animében, mozgóképpel és hanggal már kicsit nehéz megtalálni a megfelelő szintet a "jó átjött" és a "kicsit túlzás lett" között...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 dec 03, 17:58:46
Ez egy érdekes rész volt.
Capricornnak, vagyis a most kiderült, Zoldeonek szép kis ember serege volt. Az a vadász nagyon ütős volt, de Leo könnyű szerrel legyőzte az összeset :)
Tök jó, hogy megint bővült Lucy kulcs készlete, már csak egy Mérleget és Halakat kell megszereznie és meglesz a full gold set :D
"Csak nem élvezed a társaságunkat ?" Hát amit ott leművelt Kana Lucy ....-eivel, nem csodálom, hogy Gray zavarba jött.  :smirksweat:
Lucy érdekesen kilogikázta a sír hollétét, Kana meg elég szemét, hogy ezt tette a társával, fontosabb neki egy rang, mint egy barát.
Levi inspiráló beszéde érdekes volt. Monda is, hogy most szét vannak válva, de majd együtt legyőzik a GH-ot, ez mind szép és jó, de az ellenség is különvált, szal ergo ugyanannyi esélyük lenne, de hát mégis a legerősebb sötét céhről beszélünk.
A következő rész tartalma alatti beszéd is érdekes volt, Happy felgyújtaná Lucyt és odadobná az ellenséghez, érdekes kis támadást talált ki Natsu XD És úgy látom a csillagmágus és a kissé elhízott sápadt képű jól ellesznek egymással XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 dec 03, 19:14:44
Nekem ez a rész nagyon tetszett. ^^ Többször is libabőrös lettem, amit szeretek, mert olyankor mindig élvezet nézni az animét. Bár mindig az, de akkor még jobb. : D Capricornt már teljes elhittem gonosz csillagszellemnek, erre kiderül, hogy nem is az. Az biztos, hogy érdekes története van. Amúgy azt nem lehet tudni, hogy Aquarius és Cancer kihez kerültek? Ők előbb "eltaláltak" Lucyhoz, de úgy tűnik, hogy Capricorn is végre méltó mesteréhez került. ^^ Loki ügyesen elbeszélgetett a kulcson keresztül Lucyval. xD

Levy beszéde tetszett, főleg, hogy az egyik új háttérzene szólt a háttérben, ami már nagyon megtetszett. Remélem azért még fog jutni Levynek ellenfél, mert szívesen látnám jobban harcolni őt. Végülis még vannak ellenség-jelöltek. Bár az a nagydarab úgy néz ki, hogy Lucyval kerül össze. Bár én nem olvasom előre a mangát, de a kövi rész előzeteséből sajnos vagy nem sajnos, de látni lehetett, hogy mi lesz Kain Hikaru mágiája. Vicces helyzetek fognak kialakulni, az biztos. xD

...A következő rész tartalma alatti beszéd is érdekes volt, Happy felgyújtaná Lucyt és odadobná az ellenséghez, érdekes kis támadást talált ki Natsu XD ...
Azon én is nevettem.  XD Natsu és Happy régebben is elbeszélgettek ilyen stílusban Lucyról. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 dec 03, 19:50:46
Gondolom Layla csak megörés céljából bízta a szolgálóira a kulcsait.
Szóval, akkor Zoldeo olyan mágus, aki az embereket tud a szolgáivá tenni és megtudja idézni őket. Capricornt meg Layla bízta rá, csak megszegte a tabut, hogy elvegye a bak testét. De mivel már Capricornak volt szerződése Lucyval ezért nem tudott újra ember lenni ? Belezavarodtam. :nugget: De ha meg is ölte volna Lucyt és újra ember lett volna, akkor is egyből meghalt volna.

Meldy még mindig a terminátor lánya.  (H) A mágiája gondolom nem csak abból áll, hogy mágikus kardokat idéz mert így könnyű dolga lesz Erzának.

Kanaban most csalódtam. Szétválasztja a csapatot, hogy eltudjon menni a sírhoz és egyedül, hagyja Gray.t meg Lucy-t. Mondjuk megtalálja a sírt, leül mellé és kivárja, hogy folytatódjon a vizsga, miközben a társai az életükért harcolnak ? Lucy-t gyakorlatilag odadobta az ellenségnek. Jó, hogy nem Hades járt arra. :smirksweat:
Az lenne számára a pofára esés, ha kiderülne, hogy a társával együtt kéne a sírhoz menni.

Azért remélem, hogy Gray nem bukja, azért el a vizsgát mert Loki hazament pihenni.
Ha Erzát nem számoljuk, akkor Natsu szembenéz első női ellenfelével. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ronyszkusz - 11 dec 03, 21:32:25
Gondolom Layla csak megörés céljából bízta a szolgálóira a kulcsait.
De mivel már Capricornak volt szerződése Lucyval ezért nem tudott újra ember lenni ? Belezavarodtam. :nugget: De ha meg is ölte volna Lucyt és újra ember lett volna, akkor is egyből meghalt volna.
Megpróbálom megválaszolni feltevésed! Ahogy én olvastam, a tabu a mágiájára vonatkozik, vagyis ara a részre, hogy csak embereket szállhat meg. Ezt Zoldeo megszegte azzal, hogy egy csillagszellem testét vette el. Mivel Lucy jelenleg ahogy tudom, nem birtokolja a bak kulcsát, így nem lehet vele szerződése! Vagy legalábbis eddig a szerződést Lucy az első idézéskor kötötte meg, jobban mondva akkor egyeztettek a megidézések időpontjával kapcsolatban. A másik dolog, hogy, mikor Layla és a Capri beszéltek, akkor Lucyról csak feltételes módban beszélnek, vagyis leszármazottról van szó, ergo szerződés fel sem merülhet, csak a megtett ígéret, ami a távol keleti kultúrában(legalábbis mangák alapján) elég nagy rossz pont a "karmának" ha nem tartod be.
A másik két szolgáló becsületes volt, és az sem biztos, hogy mágusok voltak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 dec 03, 22:38:07
108. rész:

Mindent leírtatok szinte úgy hogy csak pár dolgot írok le:

-Ultear Flash Forwardja valahogy nekem nem tetszett :s
- Meldy Maguility Sodomja viszont szuper lett és el is lett magyarázva hogy miért tudja Juviat megvágni
- Kana sz*rjon sünt, azért amit tett  >:)
- Evergreennek nem volt nyitva a szeme K.O volt a mangában és Elfman még jobban le volt gyapálva de hát cenzúra
- Lassan elég lesz a Juvia által képzelt Grayes jelenetkből
- Kövi rész nagyon jó lesz és aki szemfüles az kitalálhatja Kain képességét az előzetes alapján
- Sovány Kain és Aries, micsoda szerelmi párosítás  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 dec 03, 22:57:43
Bastian Evergreen szeme a mangában is nyitva volt: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/225/17 onnan tudom, hogy direkt megnéztem, mert én is cenzúrának hittem.
Azért érdekelne hogy élték túl azt a hatalmas robbanást, de ha már ők túléltek egy ekkorát akkor gondolom Mira is...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 dec 04, 12:05:00
Köszi a korrekciót, valószínüleg csak az előző oldalra emlékeztem :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 dec 04, 12:13:32
Nem volt rossz rész, de nem is voltam elájulva tőle. Kana húzása nem tetszik. Gray-ből sikerül díszb*zit csinálni Juvia képzelgéseiben. XD

Levy jelenete nekem is sok volt. Mira meg lélegzik, szóval nyugi, nincs gáz. ;D

A következő rész NaLu-s lesz. *.* Azt már várom. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 dec 10, 15:26:47
109. rész:

Ez a Kain... kész. :D
Az egyik csillagszellemet meg akarja főzni, a másikkal meg drámázik. XD
Jó erős sérója lehet, ha még az olló élét is kiveszi. ^^"

Sokat nem haladt a történet, de legalább végignevettem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 dec 10, 15:34:22
Én is sokat nevettem, jó sok poént beleraktak, ami mangában sem volt. Lucy jó sok csillagszellemet megidézett. Mondjuk mangában csak Taurust, Scorpiot és Sagittariust. Animében + Cancert, Pluet és Ariest. De nem baj, mert viccesek voltak. xD Csak azt sajnáltam, hogy igazán egyikkel sem ment semmire... Pedig szerintem nem olyan gyengék a csillagszellemek. :/ A vége nagyon tetszett, hogy Lucy nem futott el. Kain meg jól megkínozta szegényt. Bár most olvastam el mangában is, és ott a koponyoját rendesen meg is szorongatta és még vért is köhögött, de azért hatásos volt animében is. Örülök, hogy visszatért a NatsuLucyHappy Team. ^^

Jövőheti részben pedig eső is lesz. : D Lehetséges, hogy Juvia miatt? O:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 dec 10, 16:09:04
Hatalmas rész volt már jó ideje vártam erre, és tudtam, hogy még rátesznek egy lapáttal :D

- Tök jól hangzott mikor mondta Lucy, hogy Breakdance meg No Comment  :)
- Amikor Kain elkezdte forralni a vizet hát ott majdnem lefordultam a székről  :D
-Az unott Lucy fej is meg lett rajzolva, amikor Kain felajánlja,hogy próbálja ki a babát

Ha belegondolunk, Kain mágiája az egyik legjobb lenne egy kellőképpen okos használó kezében. Ha folyamatosan a saját haját használná és mondjuk a baba ellenne nála rejtve plusz kussol róla, hogy egyáltalán van, akkor akármilyen elemmé át tudna változni elvileg. Jég ütés, Tűz rúgás szerintem kivitelezhető lenne ha vassá, fénnyé meg pamuttá is tud alakulni.  (H)

Elvileg már 11 hete fut a friss opening( 99. epizódtól) úgy hogy lehet 2 hét múlva jön már az új!? Tuti tele lesz spoilerrel :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 dec 10, 17:22:01
Behaltam ezen a részen. :D Ez a Kain sokkal jobb arc, mint Ichiya. A Voodoo mágiája is bejövős, de az nem elveszett mert most is létezik! (H)
Kain IQ szintje megegyezik Tobyéval. Nem a Shippuudens, hanem aki a Galunán volt Leonnal.^^
Happy megint szórt 1-2 poént Lucynak xD. Amikor Natsu véletlen fejbe találja Kaint és ezzel menti meg Lucy-t nekem egyből Edolas jutott eszembe. Akkor is ugyan ez volt csak a polippal. :)
Natsu rátapintott a lényegre... vagyis Lucy fenekére. :D Kain rendesen megkínozta Lucy-t, még vér nélkül is elég fájdalmasan nézett ki. :nugget: De Natsu megtalálta a megoldást. És a végén Győzelmi póz jee! XD Eddig ez a harc tetszett nekem a legjobban.
Most Kana még jobban elásta magát nálam, mert Lucy majdnem maghalt miatta.  

A következő rész tartalmasnak ígérkezik. Jön Mest, gondolom hozza a rossz hírt, hogy kifüstölnek mindenkit, Kana néz, mint borjú az új kapura, és végre jön a Terminátor lánya Vs Erza és Juvia harc.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 dec 10, 19:33:51
Hát ez kész, nagyon egy pörgős, humorban gazdag, fantasztikus rész volt!
Nem kezdem el felsorolni mik tetszettek, mert gyakorlatilag az egész tele volt jó jelenetekkel.
Az egész részt végig röhögtem, és tetszett az új háttérzene is, ami a Lucy csillagszellemei vs Kain alatt ment.

Elvileg már 11 hete fut a friss opening( 99. epizódtól) úgy hogy lehet 2 hét múlva jön már az új!? Tuti tele lesz spoilerrel :nugget:

Igen Bastian, általában 12 részenként van új op/ed, szal 2 hét múlva, a 111.résztől jön a frissítés :D
Kíváncsi leszek milyen lesz, mert ez a mostani lett a kedvencem, de lehet az majd ezt is überli :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 dec 11, 11:37:45
Én se olvasom előre a mangát, így nem tudhatom, mi lesz Kana tevékenykedéséből. Én viszont nem haragszom rá, mivel nem tudunk dolgokat... A vizsga elején valamit nagyon mesélt Lucynak, amiről nem tudunk. Lucy is csak azután ajánlotta fel, hogy lesz a partnere. Valamiért nagyon fontos neki ez a vizsga, azonkívül, hogy ez az utolsó lehetőség neki. Igaz, Kanának nem volt olyan sok szereplése eddig, de én megszerettem, szóval csak ezért sem vagyok képes haragudni rá. De remélem, hogy lesz indoka rá. (:

Új openinget én is várom már. Remélem valami pörgős lesz, mint Edolasnál a 8., nekem az nagyon tetszett. A mostani is tetszik, ne értsetek félre. Az ending pedig kedvencek közé került. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 dec 11, 14:24:40
Én valami olyasmire tippelek Kanával kapcsolatban, hogy az apja valami nagy S rangú mágus és bizonyítani akar neki és ha nem sikerül, akkor feladja vagy valami. :hmmm?: Legalábbis ez a legjobb tippem vele kapcsolatban.^^

Ha Lucy beidézte volna Geminit, akkor simán leverhette volna egyedül is Kaint. Nem is értem, hogy miért nem hívta őt pl. Scorpius helyett. :nugget:

Az új Openingre én is kíváncsi vagyok már. Ha a 2 Edolasost nézzük, ott úgy volt, hogy harcok nem nagyon mutattak benne, mivel, akkor még nem nagyon volt harc aztán a következő volt tele harccal. Most ugye máris lement egy rakat harc és maradt Hades meg Urtear, szóval lehet, hogy most se lesz olyan pörgős az Opening. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 dec 11, 17:11:49
... a Terminátor lánya...

Honnan jött ez a "terminátor lánya" elnevezés Meldy-re? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: heo - 11 dec 11, 17:14:25
Mikor először jelent meg Erza és Juvia ellen (Anime, passz hányadik rész.), akkor olyan volt, mint egy robot, "...azt a parancsot kaptam..." Közben végig monoton hangon érzelmek nélküli kifejezéstelen arccal beszél.

Szerk.: 106. rész, talán.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 dec 11, 18:34:41
Igen az a kifejezéstelen arc, de főleg a rövid, tömör mondatai, amit gépiesen mond el. :D
Pl: " Ellenséges egység küldetés közben. Azonnali elpusztítás szükséges. Váltás a legmagasabb pusztító fokozatra."
"Csata kezdés." "Megsemmisíteni az ellenséget. Ez a feladatom."
Nem hiszem, hogy szükséges lenne válaszolnom." Tisztára mint egy gép.
És, amikor lekérdezi az infót a rendszertől:"Juvia Loxar. Az elemi négyes tagja..." XD
Szóval ilyenek miatt lett Svarci lánya. (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 11 dec 12, 13:59:27
Jó kis rész volt, NaLu. <3+

És végre jön a Meldy-s és Gray-es rész. :D

Én nem szeretnék új op/ed-et, mert ezt a mostanit nem tudják lepipálni, úgy érzem. :D Legalábbis ami az openinget illeti. :D Sőt, most szinte biztos, hogy gagyi lesz, majd a rákövetkező lesz megint jó. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 dec 14, 19:27:47
Amúgy Lucy elég jól bírja, amikor így rendesen megkínozzák... Mármint úgy értem, hogy pl. most sem futott el, meg nem riadt vissza annak ellenére, hogy Kain nagyon megszorongatta. Phantomnál is hasonló volt, amikor Gazille eléggé verte szegényt. Elég strapabíró lány. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 dec 14, 19:53:25
A mangában Gazille csak késeket hajigált felé. Úgy jobban beleillett a sztoriba, meg az animébe, hogy verte. Na meg persze így lett egálba  Lucy, ha már a Galunás részek alatt úgy állították be, hogy nem egyedül csukta be Taurus kapuját.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 dec 15, 15:30:53
Galunánál animében is úgy volt, hogy neki sikerült becsukni Taurus kapuját. Oké, hogy kitisztult Taurus elméje, de ő is elmondta utána, hogy ezzel új szintre lépett. (:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 dec 15, 17:28:41
Csak annyira nem jött át, hogy Lucy maga csinálta a kényszerített kapu becsukást Taurus segítsége nélkül. Mert az animében nagyon az volt, hogy Taurus végül ellen állt az irányításnak és segített becsukni a kapuját. Viszont a mangába meg tisztán látszik, hogy Lucy egyedül csinálta. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 dec 16, 21:34:48
A mangában Gazille csak késeket hajigált felé. ...

Meg kapott egy olyan cipőzést, hogy a Phantomos balhé után, naplóírás közben Lucy a saját oldalán lévő kék foltot nézegette, hogy vajon megmarad-e a helye. :smirksweat:
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/059/10
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/067/5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 dec 17, 20:03:35
110.rész:

Maga a rész az nagyon tetszett az viszont nem hogy igen összesűrítették az eseményeket.
Ha úgy számoljuk,hogy a Kain harcot megoldották 2 mangafejezet felhasználásával és általában ennyi az a mennyiség amire építenek egy résznél, akkor most ugrottak egyet és felmentek 3 fejezetre.( mert ugye volt egy 35 oldalas fejezet ami benne volt a részben meg egy átlagos 20) Nem bántam volna egy kis fillert.

Bluenote megkapta a hypot: egyedül elpusztított egy kék sárkány ezredet, meg ahová lép ott egy fűszál sem marad.
Ha elszabadul akkor a sziget felborulhat nem csak képletesen az alapján amit láttunk  XD. Mondjuk hiányoltam a mangához képest egy szolid Bluenote mosolyt.

Juvia bár szép erődemonstrációt tartott, azt is bebizonyította, hogy ha Gray nincs veszélyben ő nem harcol komolyan.
Ergó nem ártana a többieket is fontosnak tekinteni. Erza meg bikiniben menekül el, mert esik. Váratlan húzás, de tetszett  :D

Lucy jól elkapta Happyt. Ezek ketten mindig feldobnak.

Natsu meg ügy ült ott azzal a komoly fejjel, hogy mondom Like a Boss  :D

Tetszett az is,ahogy ugyanolyanra megcsinálták a rész elején a mangából vett képeket beharangozónak.

Következő héten elvileg új OP,de eddig nem találtam infót róla.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 dec 17, 20:09:02
110. rész.:

Juvia-chan enyhén befordult, az a komoly mély hang húúúú...  :smirksweat:
Viszont Urtear és Ur összehasonlítását enyhén elszúrták. ^^" Sajna kicsit sem hasonlítottak. :D
Viszont Natsu a "keresztapás" ülésével nagy volt. Már csak az öltöny és a gorillák hiányoztak a dobtárasokkal. XD
Bluenote hangja elsőre kicsit túl mélynek és recsegősnek tűnt, de pár mondat után már jobb lett.
Viszont a végén a kövi rész ajánlójában faján le is lőtték a dolgokat... -.-


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 dec 17, 21:53:53
Váá ez a rész is nagyon tetszett!!! :D
Az elején is jót mosolyogtam, nem hagyják csak ott Átok Áront, elszórakoznak vele. NAGYON faszás lenne, ha Happy megtartaná, épp elférne a kis hátitáskájában ,és legalább lenne egy nem gyenge  támadása.  :jaja:
Hát ez a rész tele volt pózolásokkal  (H) Natsu beülése, mint 1 Maffia boss, hát ha nem ismerném az animét, csak ezt a képet látnám, én sose mondanám meg róla, hogy ő a fő jó szereplő. :D Edolasban is jól állt neki a gonoszság, de azért maradjon csak a jónál, ne vigye el a bosszú és gyűlölet és váljon Sasuke 2.0-vá XD
Natsuhoz hasonlóan Juvia-nak is volt egy überbrutál jelenete. Mint valami Zombi, ááá nagyon kirázott a hideg amikor megláttam, durván nézett ki az biztos  :)
Megjelent Mr. Kék Jegyzet, mert nem volt elég tápos így is már a GH. XD Kicsit, nincs könnyű dolga a FT-nek.
Doranbalt meg egyre jobban tetszik, megmentené az FT-t az aetheriontól, tök jó fej. Úgy érzem, megint lesz 1 szövetségesük a tanácsban.  :smart:
Nagyon bejön eddig ez az arc, tetszik hogy mindenkiről szól 1-1 rész.
És hát igen Chakra, eddig nem volt sok olyan ajánló, amiben nem lett volna kisebb-nagyobb spoiler. Elég lenne betenni az FT logót azt csá, úgyis mindig jókat röhögök a dumákon amik alatta mennek, a mostani is milyen volt már XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 dec 18, 10:13:44
Ááá, de jó rész volt. Juvia tök menő volt.  :D A Water Nebra milyen jól nézett ki. Nem tudom, hogy használta-e eddig, de nekem nagyon tetszett. Oké, hogy most Gray-samáért harcol, de hát akkor ez az igazi ereje. Nem semmi. ^^

A rész eleje tényleg vicces volt, Lucy és Happy jó páros az ilyesmiben. A kövi rész előzeteséhez annyit fűznék, hogy én nem bánom, hogy van, mert mindig jó kis izgalomfokozó a jövő hetet illetően. : D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mistich - 11 dec 18, 17:03:34
Egész jók mostanában a részek, ha a cenzúra nem lenne, 2.-3. kedvenc shounen animém lenne. Viszont a mostani részben néhány helyen enyhén meredekre sikerülnek a rajzok. Pl Natsu feje 4:14-nél egy beszívott függőre hasonlít, aki másfél percig a konnektorban tartotta a konyhakését...

Edolasban is jól állt neki a gonoszság, de azért maradjon csak a jónál, ne vigye el a bosszú és gyűlölet és váljon Sasuke 2.0-vá XD

Natsu mindig ilyen vadállat volt, mikor Gazille megrendezte Lucy-t, akkor is hasonló fejeket vágott. :D

Egyébként Juvia hangját a zombimódban is az eredeti seiyuu-ja adta? Volt 1-2 perc, amikor feltűnően más volt a hangszíne.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 11 dec 18, 22:14:56
Hú, a Juvia vs Meredy egész jó csata ;) nagyon bejött :D Juvia igazán erős, és jó kis technikákat mutatott :)
és mellesleg remek avatart és aláírást szolgáltatott a rész :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 dec 19, 06:45:49
Jaja Juvia nekem is nagyon tetszett. Tök jó, hogy szinte minden részben mutat valami hihetetlent egy Fairy Tail tag.
Off: Tényleg klafa az avatárod és az aláírásod!  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 11 dec 19, 09:34:44
ja, igazad van, minden részben megismerhetünk jobban egy-egy új varázslatot és ez nekem nagyon bejön :)
off: köszi :D amúgy nem tudod, hogy hogy lehet középre igaíztani az aláírást?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 dec 19, 09:38:32
Ilyenek közé kell tenni:
Kód:
[center] Ide jön az aláírásod tartalma [/center]


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 dec 19, 12:49:28
...és mellesleg remek avatart és aláírást szolgáltatott a rész :D
Ebben egyet tudok érteni. Én is rögtön megszerkesztettem egy bannert. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 11 dec 19, 13:38:20
off. remekül sikerült ;)  :jaja:
Várom már a következő részt, hogy lássam mi a vége a Jucvia vs Meredynek :) (olvasok mangát :P)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 dec 19, 14:18:15
112-től jön az új opening és ending. ( mivel Edolas óta 13 részenként van ,és így pont kijön a 4x13=52 hét, ami pont 1 év)
Kíváncsi vagyok milyen lesz. Eddig ugyebár a hosszabb arc-okban, amik 2 op és ed erejéig voltak( Nirvána, Edolas), mindig az első nyitányt egy csaj énekelte, míg a 2.-kat egy pasi.Az előbbi, inkább az érzelmekre játszott, az utóbbi pedig az akciókra. Mivel a mostanit is csaj énekli és annyira nem "harcolós" az op ( csak képekkel illusztrálja, hogy ki-kivel küzdött meg), feltételezhetően a most következő nyitány-ban gyors és pörgős zenére számíthatunk sok akció jelenettel.
Nekem ez a mostani lett a kedvenc opening-em, kíváncsi leszek, hogy a most következő milyen lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 dec 19, 21:26:54
Konkrétan a következő OP arról fog szólni,hogy kb akció,akció és akció. A nem manga olvasók meg foghatják a fejüket, hogy mindent lelőnek. Ő harcol vele? Nem gondoltam volna?  Vagy erre számítottam. Vagy ne már már megint ő...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 11 dec 24, 16:20:27
A következő op a milky bunny - i wish és szintén csaj énekli egy számot találtam tőlük az rockosabb hagzású...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 dec 24, 18:59:25
111. rész:

Hozták a szokásos formájukat. A Juvia/Meldy "harc" végén szóló kis zene régi kedvenc, jó volt újra hallani.
Viszont a rész címe alatt szóló új zene egy *** lett (már lecserélték pár rész óta, de mindig elfelejtem beírni ^^"). A régi szerintem sokkal jobb volt, ennek semmi stílusa. ):
És igen, végre  találkozott Urtear és Gray! *.* A mangában is nagyon vártam ezt. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 11 dec 24, 19:23:07
111 milyen szép szám. A rész is ilyen volt :D
Juvia és Meldy jelenete kellemes és hangulatos volt, tökéletes rész Karácsonyra. :D Az utóbbi 09:58-nál, olyan kis aranyos fejet vágott. :)
Gray és Urtear találkozása is érdekes volt, a nőci biztos sántikál valamiben.
Lucy megint kapott egy új ruhát, mint minden hosszabb történetben. Szerintem, mint az összes eddigi, nagyon jól áll neki ;)
Doranbalt karaktere egyre jobban megtetszik, és végül megjelenet Kék jegyzet is, akinek úgy látom Shikihez hasonlóan ( One Piece 10.mozi) szintén gravitációs ereje van.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kirara-chan - 11 dec 24, 22:18:33
Igaz az, hogy a 111. rész után most tartanak egy jó hosszú szünetet az animében? Mivel, hogy az már majdnem utólérte a mangát és nem akarnak fillerezni?  :?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 11 dec 24, 22:41:05
Hát nem kéne  :hmm?: Most jönnek a jobb részek...
Amúgy, az utóbbi pár rész egészen pozitív hatással volt rám. Az arc elején förtelmes gagyi animációk és rajzok voltak, ez végre megváltozott.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 dec 24, 22:53:05
Kirara-chan:

Én nem tudok semmi ilyesmiről, de ha megadod a forrást, ahol ezt láttad/hallottad/olvastad, akkor mi is utána nézünk. De az a "majdnem" azért még nem kevés rész, persze nem is túl sok. Én nem hiszem, hogy pont egy "saga" közepén fognak szünetet tartani. Ha már szünetelnek, akkor az a történetszál végén legyen, úgy logikus.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 11 dec 24, 23:21:51
Hát ez a rész is ütött!!
Ur tuti hogy készül valamire xD
Ám mi lenne ha Natsu azt a tüzet enné meg ami Mavis sírjánál van??:P :P Az biztos nem valami átlagos tűz xD
Bluenote meg hááát cinkes lesz de talán ha Gildartz visszatérne...

És a fillerek sztem az arc után lesznek aki olvassa a mangát az tudja miért..:P:P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 11 dec 25, 11:13:26
A szünetről annyit, hogy az FT wikia szerint jövőhéten nem lesz rész(dec 31.) majd ugyanúgy folytatódnak a részek.
Szóval a következő rész Január 7.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 11 dec 25, 11:50:39
Mekkora resz volt ez is  XD XD XD. Az eleje nagyon meghato, halhattuk a main theme sokadik feldolgozasat a hatterben mikor visszaemlekezik a ket csajszi. Aztan vegreee erza ujra akcioba lendul majd, es ez a Bluenote csavo.. hat hatalmas megjelenese van, persze mint mindig a gonoszaknak aztan ugy is a Fairy Tail nyer. Jojjon mar Gildarts es Luxus... :bow:.
Kivancsi vagyok Urtear milyen mesevel all elo Graynek, biztos nem igaz, h Ur ilyen vilagot akart.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kirara-chan - 11 dec 25, 13:58:37
Kirara-chan:

Én nem tudok semmi ilyesmiről, de ha megadod a forrást, ahol ezt láttad/hallottad/olvastad, akkor mi is utána nézünk. De az a "majdnem" azért még nem kevés rész, persze nem is túl sok. Én nem hiszem, hogy pont egy "saga" közepén fognak szünetet tartani. Ha már szünetelnek, akkor az a történetszál végén legyen, úgy logikus.

Elnézést kérek, csak az animetake.com csúnyán félrevezetett. Tegnap még odaírták a 111. rész mellé, hogy FINAL. Ma már nincs ott, de az alul található első pár komment bizonyítja, hogy nem csak én láttam így : http://www.animetake.com/fairy-tail-episode-111/  (http://www.animetake.com/fairy-tail-episode-111/)
Még egyszer bocs, csak kicsit ijedős vagyok (no meg hiszékeny), és muszáj volt megkérdeznem.  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 11 dec 25, 14:33:21
Végre Gray is fontosabb szerepet kap ebben az évadban. Szegény az előző évadokban nem kapot valami nagy szerepet: Luxus évad: Bixlow lecsapta, Oracion Seiss évad: Leonnal legyőzték Racert + felrobbantott 1 lachrimát. Edolasban meg az évad közepén jelenik meg és beindítja a sárkány ágyút. Szóval örülök, hogy előtérbe kerül ő is, hisz ő is főszereplő vagy micsoda. :D Urtear most elég aranyosan beszélget Grayel. Jó lenne, ha kiderülne, hogy ő is jó valahol, de biztos forral valamit és biztos hogy nem bort!^^

Dorambalt.. de inkább Mest egyre jobb fej. Végre van valaki a mágia tanácsban aki jó arc :) (és nem mult el 70).
Azuma is normális arc. Tiszteli az ellenfelét és magára haragítja Erzát, hogy legyen még 1 jó harca.
Meldynek az elveszett mágiája, inkább ilyen öngyilkos jellegű, nem éppen harcra való. Juvia szépen kezelte a helyzetet, kár hogy mind a 2 megfog halni tüdő gyulladásban xD.

Fene, az előző részben reméltem, hogy a fényben Kana Hadesba botlik de sajna nem. :D Kíváncsi vagyok, hogy mit fog most csinálni. Leül a sír mellé és vár amíg a mester oda nem megy vagy mi ? :nugget: De, hogy ráéreztem, hogy az apjának akar bizonyítani. *-) Végül is nem volt túl sok lehetőség. Graynek jó volt az előző részben a beszólása "Lehet hogy kezd ki józanodni ?" xD
Ez a Bluenote elég bikának néz ki, ellene kb már csak Gildartsnak van esélye.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 11 dec 25, 22:02:27
Kirara-chan:

Semmi gond. Én is láttam azt a "final" kiírást, de gondoltam, csak valami nagyokos poénkodik, mert ha véget érne, arról azért tudnánk. ^^ Egyszer már majdnem el lett ez játszva, mivel eredetileg csak a Mennyország Tornya részek végééig (40.) tartott volna az anime. De mivel sikeres volt, így folytatták. Mondjuk a "Luxus saga" részeken kicsit még meglátszik az alacsony költségvetés árnyéka, de azóta szépen kikupálódtak. Edolasban voltak nagyon szép tájak, kihasználták az idegen világ lehetőségeit, mostanra pedig nem nagyon lehet panasz se grafikára, se történetvezetésre. :) Mindig is ezt mondtam: Ha nem tudnak pluszt adni az animéhez, akkor egyszerűen csak legyenek hűek a mangához. Ha a manga jó, akkor az animében is jó lesz. Kivéve ha úgy állnak hozzá, mint a Naruto Shippuuden esetében... -.-"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 11 dec 25, 22:16:11
Látom ti szinte már mindent megemlítettek. Osztozni tudok a véleményeken, tényleg szuper rész volt. ^^

Nem gondoltam volna, hogy Meldy odáig elmenne, hogy saját magát megölje a cél érdekében. Bár a visszaemlékezésben érthető, hogy miért vetemedne erre. Viszont Juvia okos volt és nem hagyta. De azért mondta, hogy "sajnálom, Gray-sama", mielőtt a lábába csapott volna. : D Szép befejezést kapott az ő harcuk. (:

Urtearről most nem tudom mit gondoljak. Gondolom az elkövetkezendő részekből kiderül, hogy pontosan mi a célja, miért mondta, hogy Ur is ezt akarta. Urt nem úgy ismertük meg, hogy ilyen világot akarna. Remélem most összecsap Gray és Urtear. Az ő harcuk biztos érdekes lenne.

Azuma elég szimpatikus az ellenségek közül. Biztos jó kis harcuk lesz Erzával. Furcsa módon Rustyrose-t is megkedveltem, pedig az elején nem gondoltam volna. Olyan menő volt, ahogy ment a tábor felé. Meg persze ijesztő is, legalábbis Lisannáéknak biztosan. xD

Kanát még mindig nem tudom utálni. Olyan szerethető, ahogy ennyire igyekszik, közben a mester ilyen állapotban S-osztályúvá se teheti. De ő azért megy a fény felé! Következő részben meg válaszokat is kapunk vele kapcsolatban az előzetesből ítélve. Jó kis rész lesz. ^^

Egyébként Kana haja mintha göndörebb lenne mangában, nem? Ott jobban néz ki.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zayala20 - 12 jan 07, 09:44:53
Na,az előbb megnéztem a legújabb openinget. Hát, "alig" van benne spoiler. Most komolyan,aki nem olvassa a mangát, az is kis túlzással már tudja ez alapján az egész történetet...
A zene szerintem elmegy. Volt már jobb is, rosszabb is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szalamandra-kun - 12 jan 07, 10:28:40
Azta ez az Opening nagyon durva Spoiler gyár. A zene az jó ( bár az előző jobb volt az nagyon a szívemhez nőtt)
Én csak Animézem FT-ből de így is sok mindent megtudtam.

Mondjuk Natsu a legelején (erről már hallottam, nincs is ezzel semmi gond)  azt hittem, hogy ez csak később lesz de úgy látszik, hogy nem. Kíváncsi leszek így mit mutat majd harc közben :D  >:)
Bár szerintem az utolsó kép a létező legnagyobb bűn amit csak el tudtak követni.  :smirksweat:

Azért a rész az nagyon váratós, főleg ennyi idő kihagyás után, már igen durva elvonási tüneteim kezdtek ialakulni :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jan 07, 10:48:11
112. rész:

Új opening: a zene király, a jelenetek is jók. Akkor mi a baj? Csak annyi,hogy majdnem minden fontos dolgot szépen elspoilereztek. Szóval, aki csak az animét nézi ez nem fog meglepődni szine semmin. @Szalamandra-kun: Nem az utolsó kézfogásos kép a bűn, hanem ami előtte van. Tudtam, hogy elsütik de nem kellett volna. Rustyroset meg konkrétan kihagyták az egész openingből, Meldyt meg Juviat akik 2 hete küldték le egymást meg beletették. Fura döntés  :smirksweat: A jó dolog az, hogy legalább 2 jó opening volt/van az arcban. Eddig ilyen nem nagyon volt.  :D  Negatívumként említeném, hogy Erza szemben áll Azumával majd az opening végén már Hades ellen tolja. Na vajon akkor, ki is nyeri az elsőként említett csatát?  :nugget:
Negatívumként említeném, hogy Erza szemben áll Azumával majd az opening végén már Hades ellen tolja. Na vajon akkor, ki is nyeri az elsőként említett csatát?  :nugget:

Új ending: Tetszik a zene és az is,hogy felhagytak azzal, hogy egy szereplőre építik. Jó volt látni a chibi szereplőket az eddigi arcokból. Remélem ez nem azt vetíti előre, hogy az arc után befejezik az animét mert akkor gyásznapot tartok... elővenni a fillereket készítők, nehogy még egy Rave Master eset előfoduljon.

A részről:
-Happy az elején mekkora volt már: Bluenote biztos S-osztályú akar lenni.  :D
- Számomra néhol pici komikumot érzek Bluenoteból némi kegyetlenséggel, mint mikor mondja, hogy a macskák csak foglyák be a szájukat, aztán Happyt földbe döngöli. Az anime még picit megkedvelteti velem Bluenotot, aki a mangaban olyan semmilyen volt.
- Kana visszaemlékezése nagyon jól ki lett vitelezve  (H)
- Viszont a Fairy Glitter és Gildartz érkezése jobb is lehetett volna
- Mavis hangjából meg ki lehet találni hogy nő volt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jan 07, 12:50:13
Az openingről inkább nem nyilatkozok. A szokásos. Jó zene, jó képek, és amit már előttem írtak :blöööe:
Az ending nagyon bejövős. És ha jól hallottam ki, a számot olyanok éneklik, akik már korábban is adtak elő FT op. vagy ed-et. A képek is jók, ezzel a kis társasjátékszerű összefoglalóval :D

Ebben a részben a rajzolók nagyon elbaltáztak pár dolgot. Hogy lehet ilyen arcokat rajzolni?
Natsu erőlködő arca 4. percnél, mint egy kivénhedt csataló :neee:
Bluenote arca a szájától az orráig tartó "vonal" miatt olyan, mintha macska lenne. (nem emlékszem, hogy mangában is ennyire brutál, vagy inkább vicces lenne. semmi fenyegető nincs benne. nem illik hozzá, főleg nem a mondandójához)
És a végén Gildarts erektől duzzadó arca.... Már nem is tudom mihez hasonlítani. Mint aki a wc-n erőlködik :laugh:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 jan 07, 13:10:00
Igen mint írtam az új ending az hi-fi camp akik az előző endinget tolták:D Hát ja az openignben a kézfogós előtti jelenet engem is meglepett mert én oylasmire számítottam, hogy kicsit fentebbről mutatják a szigetet és megjeelnik a képen egy szárny és ott lett volna vége az openingnek... Sztem az hatásosabb lett volna :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kiscetlin - 12 jan 07, 14:47:43
jó kis rész volt, az op és ed is bejöt
 lassan ez az arc is a végéhez közeledik, kiváncsi leszek, hogy folytatják-e az animét fillerekkel, vagy egy kisebb pihenőre küldik
 szerintetek mi lesz?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jan 07, 15:23:33
Nagyooon jó rész volt.  :D

Opening: Szerintem jobb az előzőnél, nekem nagyon tetszik. Nem olvasok mangát, de nem zavar, hogy spoilereznek openingben. Így is tudok már spoilereket, szóval... Amiket meg nem tudok, azokat nem fogom kitalálni 1-2 képkocka alapján. Illetve agyalhatnék rajta, de azzal nem jutok előrébb. Összeségében egy kiváló opening, szerintem nagyon sokat fogom hallgatni. ^^

Ending: Amikor a részben elkezdődik a zenéje, azt még kicsit szokni kell, de ez is tetszik. A 9-es az egyik kedvencem és ezt is a Hi-Fi Camp adja elő, aminek nagyon örülök. Tök jó, hogy végigvezetik így a történetíveket. Lucy a végén meg már a Tenroujimát rajzolja. ^^

Rész: Szerintem most nagyon szépen meg volt rajzolva ez a 112. rész. Mondjuk a Bluenote szája feletti csíkkal egyet kell értenem. Szerintem az nagyon béna. Meg Bluenote alapból egy elég gázos szereplő számomra. De ez az én véleményem. Remélem hamar legyűri Gildartz.
Kana visszaemlékezése nagyon jó volt. Most tényleg megismerhettük jobban Kanát. (: Már a sorozat elejétől szerethető karakter volt és most voltak menő pillanatai. : D Aminek szintén örültem. Egyébként azt a spoilert már tudtam, hogy ki az apja, szóval nem volt akkora meglepetés. xD Éés Friedék is visszatérnek, Bixlow ráadásul új külsőben! Legalábbis egy kicsit újított rajta, ha jól láttam. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 12 jan 07, 17:16:42
Az opening jó lett, bár az előzőt szerintem egy elkövetkezendő FT op sem fogja lekörözni számomra. :D Nagyon tetszett a Gray-Juvia-Meldy-Urtear kombó, Luxus <3+, és a NaLu-s kép, amikor Lucy öleli Natsut. :3 Az előző op-ban is volt egy kis NaLu, örülök, hogy ebből sem hagyták ki.
Azt már meg sem kellene említenem, hogy az op másfél percében sikerült az alkotóknak jól összefoglalniuk az elkövetkezendő részek tartalmát. XD


Az ending meg iszonyat aranyos, hogy chibikkel lett megoldva. Viszont nekem is van egy olyan érzésem, hogy ezután a timeline-os ending után simán lehetne szüneteltetni az animét.
Bár remélem, inkább azt a megoldást választják, hogy (természetesen Mashima irányításával) folytatják az animét, de az az FT előző generációiról fog szólni, vagy ennek a generációnak a fiatalabb éveiről, pl. hogy hogy lett Mirából és Erzából S-osztályú mágus, hogyan szerezte meg Mira a Satan Soult, stb. :D Bár inkább ez előző ötletem lenne kivitelezhetőbb, mert az utóbbinál minden egyes apró részletre figyelni kellene, mert azok kihatnának a manga eseményeire is. :) (Pl. ha később Mashima egy múltbéli eseményre akar fogni valamit.)


A rész jó volt, bár az elején nagyon érződött, hogy direkt azért húzzák a sztorit, hogy a végére jöjjön ki az, hogy megjelenik Gildarts. :D Hiányoltam a rész végéről Bixlow-t és Friedet, úgy adta volna igazán a befejezés.


Happy és Natsu hozták a formájukat a poénok terén. xD


Mavis  hangja iszonyú jó, bár kicsit magasabb hangot képzeltem el neki, de így jobb is. :)


Iszonyú jó volt a flashbackben Luxus. *-* Hú de jó lehetett egy Mira vs. Erza vs. Luxus harc az S-osztályú mágus címért. :D Kíváncsi vagyok, Mira és Erza közül ki lett előbb S-osztályú. Bár tuti, hogy Erza. -.-
Hú, inkább mégis erről csináljanak filler animét majd. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 jan 07, 17:18:46
Hát nekem rendesen leesett az állam, hogy Gildarts lánya. Ő is meg fog lepődni, hogy van egy 19 éves lánya xD. A vissza emlékezésben elmosolyodtam, amikor megláttam Luxus mögött a földön. :D

3 nagy Fairy varázslat jól hangzik és most Kana birtokolja az egyiket, amit rajta kívül max a mester ismer. :nugget: Azért a mester eléggé titkolózik, hogy nem mond el semmit a tagoknak, még a Fairy Law-ot is alig ismerték páran hallásból. Bluenote meg többet tud ezekről, mind a céhtagok.

Végre megjött az erősítés! Már vártam. mikor futnak be. Reméltem is, hogy Kana nem veri le ilyen egyszerűen Bluenote-t, mert ő Gildarts szintje.

Az Opening spoilereket már megszoktam, de az Ending nekem nagyon bejött. Egy kis vissza tekintés, hogy mennyi évadon vagyunk túl + a chibi szereplők nagyon aranyosak.^^

Kellene egy filler évad vagy 2, mert nem szeretném, hogy leálljon az anime, mert akkor nem fogom kibírni és előre kell majd olvasnom a mangát. XDD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 jan 07, 18:38:29
Na végre 2 hét után újra!!!
Hát túlontúl nem sok minden történt a részben de megtudtunk pár érdekes dolgot.
9:03nál amikor Kana várja apját, és az hirtelen idősebb lesz, nekem ez a jelenet váltás nagyon bejött!
3 nagy Ft varázslat nem hangzik rosszul, de ugyebár a Fairy Law az legyengít/ elpusztít mindenkit aki a használójának ellensége, akkor a Fairy Glitter mit is tud pontosan ? Erre nem sikerült rájönnöm.
Ááá és a vége az nekem nagyon bejött, végre megérkezett Gildarts! Remélem lenyomja a túróba Bluenote-ot, aki számomra a legunszinpatikusabb az egész Grimore Heart-ban.

Na és igen az újdonságok:
Új Opening : Nagyon jóra sikeredett, mind képi világban és mind zeneileg, bár az előzőt szerintem nem lehet überelni. Tényleg elég sok spoiler van benne, de ezek csak sejtetnek dolgokat, sok konkrét nincs benne.Erza és Zeref jelenete nagyon durván tetszik és a végén a kör nagyon találó, hogy ki-kik mellett van :) Bixlow új ruhája meg szánalmasan béna, az előző nekem milliószor jobban tetszett.

Ending: Nagyon-nagyon találó lett. Jó volt látni, hogy mennyi arc-on is vagyunk már túl és a vége, hogy Lucy rajzolja a mostanit az is nagyon ötletes lett. Nekem is van 1 olyan érzésem, hogy vagy 1 szünet vagy a vég vár az anime számára, de remélem, hogy megy tovább csak fillerekkel. Amíg tart a manga nehogy vége legyen már az animének sem, az általam ismert legjobb mű, nagy hiba lenne leállni vele.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szalamandra-kun - 12 jan 07, 19:21:01
Most sikerült megnéznem a részt. Hát kegyetlenül meglepődtem, hogy Kana apja Gildarts.

De most akkor egy kérdés Kana hogy a búbánatos franca lehet ilyen gyenge? Egyszerűen szánalmas.
Az ereje is és az is, hogy nem merte megmondani Gildartsnak a frankót.
Megkapja a céh 3 legerősebb varázslata egyikét és kb annyit ér el vele, hogy  fér percig figyel rá Bluenote. Nem azt mondom, hogy le kéne vernie mert nem abban a ligában versenyzik, de legalább megsebezhette volna vagy valami.
Natsu ezzel a varázslattal kb az egész szigetet elpusztította volna nem hogy Bluenote-t

Ráadásul egy egyszerű bocsánat kéréssel akarja megváltani bűnét, hogy cserbenhagyta Lucy-t?
(Szerintem Fairy Tail varázsló annál nagyobb bűnt nem tudd elkövetni, mint amit tett.)

Kana akkor nagyon elásta magát nálam és szerintem semmivel sem tudja majd megváltani ezt.
Reménykedtem, hogy lesz itt valami ami majd megváltoztatja a nézetemet, de ez nem mentség a tettére.

A Fairy Tail Animét ettől még imádom, sőt a mai rész is szépen meg volt csinálva.
De Kana vergődése nem tud meghatni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jan 07, 19:39:02
Szerintem azért nyomós oka volt, hogy ott hagyta Lucyt. A visszaemlékezésből ki is derült, hogy mennyire fontos ez neki. Az utolsó vizsgáján jönnek pont a bajok, amikor már tényleg szeretne bizonyítani... És mit csináljon? Nem csak bocsánatot kért, hanem meg is szerette volna menteni Bluenote-tól, mégha nem is sikerült neki. Lucy sem véletlenül lett a partnere, mint kiderült. Szerintem nem fog emiatt haragudni rá. Szóval én kiállok Kana mellett. ^^ (És örülök, hogy tényleg volt oka minderre.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 jan 07, 20:21:48
Egyébként valóba a fairy az egyik legjobb anime/manga ha nem a legjobb, az egyetlen baj az animével a szájbabaszott cenzúra :D :D Ugyanis aki látta az ova-kat na azokban semmi cenzúra nincs mert az ft-nek is nagyjából az a korhatára mint a anrutonak csak az animét valamiért lejebb vették a besorolásnál így ugye se vér se semmi... Pl az első ova-ban amikor mondja levy lucynak, hogy erza szereti az erotikus regényeket, majd erza szépen felkeni a falra és szép kis vérfolt marad ott :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Fonix - 12 jan 07, 21:11:08
jó kis rész volt,nekem tetszik az OP és az Ending


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 jan 07, 21:11:50
Mivel mindenki más és ebből kifolyólag másnak lehet, hogy van olyan ami jobban tetszik a FT mangánál/animénél. Például nálam is van olyan ami jobban tetszik mint ő attól függően, hogy ezt is szeretem. De olyan is van, hogy a mangáját nem szeretem de az anime igencsak bejön és fordítva is igaz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sulooman - 12 jan 08, 00:15:03
Chakra!
"Ha nem tudnak pluszt adni az animéhez, akkor egyszerűen csak legyenek hűek a mangához. Ha a manga jó, akkor az animében is jó lesz. Kivéve ha úgy állnak hozzá, mint a Naruto Shippuuden esetében... -.-"

Kifejtenéd ha megkérlek, mert érdekelne a véleményed erről. Eléggé cifra diskurzusokat hallottam már ezzel kapcsolatban. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 jan 08, 19:14:09
Hát már a Luxus arcnál megcsinálták ezt, h az openingben mindent lelőttek amit lehetett...
Egyetlen jó dolog lesz abban ha véget ér ez az arc is, kiadják majd a vol4-et :D. Minden részben hatalmas zenék vannak, nagyon adják a hangulatot.
Én baromira remélem, h nem fejezik be az animét, hiszen nagyon jó. Nállam a shippuudenel egy szinten van.
Ha nem lenne ennyire happy end minden arc akkor el is hagyná. Narutoba legalább meg is halnak páran és a ''jók'' nem ugy nyerik a csatát, h jóformán semmit sem áldoztak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jan 08, 19:29:13
Igazából én egy jó megoldást tudnék animébe folytatásként, ami TALÁN nem kavarna be a mangának és az anime későbbi folytatásának se. De itt még nem írhatok róla, mert az spoilernek számítana :(
Annyit azért leírok róla, hogy a FT többi tagjáról szólhatna, és nem a Tenrou-csapatról. Pl. elég sok jópofa mellékszereplő van a céhben, és azért ők sem a bénák bénái. Velük is lehetne fillerezni, hogy mi mindent csinálnak, míg a "főcsapat" nincs odahaza. :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 jan 08, 19:47:06
Igazából én egy jó megoldást tudnék animébe folytatásként, ami TALÁN nem kavarna be a mangának és az anime későbbi folytatásának se. De itt még nem írhatok róla, mert az spoilernek számítana :(
Annyit azért leírok róla, hogy a FT többi tagjáról szólhatna, és nem a Tenrou-csapatról. Pl. elég sok jópofa mellékszereplő van a céhben, és azért ők sem a bénák bénái. Velük is lehetne fillerezni, hogy mi mindent csinálnak, míg a "főcsapat" nincs odahaza. :P

Nekem is ez ugrott be elsősorban amikor fillerekre gondoltam... És hát elég ,,idejük" is lesz ahhoz, hogy elszórakozzanak a tenrou csapat nélkül...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 jan 14, 14:50:13
Meglehetősen tetszett ez a rész, bár egy-két helyen a megjelenítést túlzásnak tartottam a mangához képest. Például a Tenryu fa kettétörését és vízbe esését. Ott szó sem volt ilyen mértékre. A harcol viszont nagyon látványosan voltak megjelenítve és elég jól visszaadták a manga által sugalltakat. Ami nagyon meglepett, hogy középre vágták be Romeo várakozós jelenetét. Összefoglalva jól szórakoztam ezen a részen.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jan 14, 15:52:48
Ez a rész nagyon állat volt. Megérkezett Fried és Bixlow is. Ezazzz! Máris nagy ellenfelei lettek Rustyrosenak. És Evergreen mosolygott rájuk. Hát igen, a Raijinshuu menő. ^^ Viszont Azuma most rendesen bekavart. Elég nyomasztó látvány volt, ahogy a Tenrou fa a tengerbe zuhan... Pedig olyan szép és jellegezetes volt, most meg Tenroujima csak egy szimpla, hétköznapi szigetnek néz ki. Egyébként Azuma tisztességes ember, hiszen felajánlotta Erzának, hogy ha legyőzi, akkor még megmentheti a haláltól a barátait. Szóval jó kis vége lett.

A következő rész meg még jobb lesz előzetes alapján. És ott volt a végén G... O_O


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 jan 14, 16:06:38
Gildarts durván tolja. Még Hades is elismeri az erejét. :) Fried és Bixlow is elég kemények. Rusty fiú kicsit meg is ijedt. :D De úgy tűnik, hogy tanult 1-2 dolgot Zero mestertől, már ami a szellemeket illeti.
Aztán, amikor már nyerésre áll az FT, jön Azuma és elkiáltja magát, hogy dől a fa! o_O És nem elég, hogy az FT szó szerint elvesztette a hazai pálya előnyét, még a varázserejük is lenullázódott.  :nugget: Leszámítva Erzát, szóval nincs nagy gond. :D Csak az, hogy, ha le is veri Azumát, (ami biztos meglesz és így veretlen marad. (H)) A csapat tagok varázs ereje szerintem nem fog vissza menni beléjük.  Szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz velük. Na meg arra is, hogy Urtear mit fog csinálni, így, hogy előtte van a legyengült Gray.

Most Macao fia mire készül ? És mégis mikor lett céh tag ? És miért csórja Natsu stílusát ?  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 12 jan 14, 16:27:02
Nem volt rossz ez a rész, de jól eltolták a tengert bámuló fiú jelenetét tényleg. A feliraton is ott volt, hogy nézd meg azt az egy frame-et (képkocka kb.), ahol az újság szerepel, és nézd meg rajta a dátumot, akkor talán megérted. xD Ááá, de hogy lehet valamit ennyire elbaltázni? :D

Szerencsétlen Natsu haja is még az elején valahol óborzalom volt. :D

Kicsit megijedtem, amikor az előzetes utolsó képkockáján hirtelen bevillant Gérard feje. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 jan 14, 18:26:09
Csak pár spoilert ismerek, de máris jönne ? *-) Nehéz erről spoiler mentesen beszélni, de igazából azt hittem, hogy Urtear csinált valami huncutságot... De ezek szerint tévedtem. Most ez az újság miatt még jobban várom a következő részt, :nugget: de főleg a miérteket.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 jan 14, 18:34:16
Biztos jó rész, de én majd csak jövő héten nézem meg :D(asszem :P) Amúgy lehet lelombozok pár embert, de romeot jó darabig ne várjátok...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 jan 14, 18:49:12
És itt az újabb rész!
Gildarts vmi eszmélet vagány, remélem még ki lesz fejtve bővebben a harcuk, mert ez a fa dolog eléggé bezavart...
Váá amikor megjelent Fried és Bixlow úgy örültem magamnak XD Friednek nagyon jó érzéke van a menő dolgokhoz, durván tetszett a páncélja. Szépen megsorozták Rustyt, de persze a fa itt is bezavart. Az előbbihez hasonlóan remélem ennek is lesz szép folytatása. Bár én arra gondoltam, úgy kéne legyőzni Roset, mint a Op-ben Foxy sugarait, hogy telebeszélnék a fejét vmi hülyeséggel, amikor gondolna vmire, és így magát ütné ki.
Na meg tök jó, hogy elmagyarázták mit is tud(ott) ez a fa. Mostmár érthető, miért nem halt meg a Mester, Mira, Elfman meg Evergreen. Most nyert volna a GH, ha nem lenne az 1ik aduászuk ilyen harc bolond, hogy Erza erejét meghagyja. Akár hogy is nézzük, a következő rész nagyon durva lesz, mivel én a 7 rokon közül, Azuma teljes erőbedobású harcát vártam a legjobban, és Erza ellen erre mindenképp szüksége lesz :D
Na meg igen az uccsó kép kocka, engem is meglepett :)

Szerk.: Ja meg igen, most láthattuk, mennyire is visszafogta magát Fried és Bixlow Lucy-ék ellen :D Mintha "kicsit" többet tudnának mint amit akkor mutattak. Ha így harcoltak volna ellenük is, szegények úgy végezték volna, mint Makarov XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jan 14, 19:37:42
Csak pár spoilert ismerek, de máris jönne ? *-) Nehéz erről spoiler mentesen beszélni, de igazából azt hittem, hogy Urtear csinált valami huncutságot... De ezek szerint tévedtem. Most ez az újság miatt még jobban várom a következő részt, :nugget: de főleg a miérteket.

Szóval nem csak én tudok spoilereket. Párba belefutok, de a képet én sem tudom összerakni. Bár nem is akarom.  XD

Egyébként nekem ez az OP nagyon tetszik. Mindennap hallgatom. ^^ *Everybody jump up, Everybody hands up* : D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hamisjoe - 12 jan 14, 22:13:27
Nekem is nagyon tetszik az Every body jump up, Everybody hands up..., de a többi részé picit kevésbé :D
A rész tetszink nagyon, remélem részletesebben ki lesz majd dolgozva Gildartz harca, de majd arra is kíváncsi vagyok hogy Bixlowék mit csinálnak a fa nélkül :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 jan 16, 12:49:46
Chakra!
"Ha nem tudnak pluszt adni az animéhez, akkor egyszerűen csak legyenek hűek a mangához. Ha a manga jó, akkor az animében is jó lesz. Kivéve ha úgy állnak hozzá, mint a Naruto Shippuuden esetében... -.-"

Kifejtenéd ha megkérlek, mert érdekelne a véleményed erről. Eléggé cifra diskurzusokat hallottam már ezzel kapcsolatban. :)

A legtöbb esetben az alap ugye a manga. Persze megesik, hogy előbb van anime és abból manga, vagy csak anime. De mi most maradjunk a manga --> anime --> játék, stb. vonalnál.

Az alaptörténetet a manga adja. Ilyenkor kettő lehet. Az anime készítői vagy követik a mangát vagy nem. A "vagy nem"-től most tekintsünk el. Ha követik, mint a Fairy Tail esetében is, akkor szerintem 3 dologra kell ügyelniük:
- grafika,
- hangulat,
- történethűség.

Bizonyos esetekben a hangulat egy kicsit pótolhatja a grafikát, de persze pocsék rajzolás mellett mit sem ér a hangulat. Főleg, hogy a hangulat megadásába a jó, vagy odaillő grafika is beletartozik. :D
A történethűségbe pl. beletartozik, hogy a szereplők ne vetkőzzenek ki a saját jellemükből, vagyis ne csináljanak olyanokat, amit a "mangás" személyiségük alapján nem tennének. Pl. A műsárkányos fillerben nagyon gáz volt, hogy Gray "elárulta" Natsut. Akármennyire is piszkálják egymást általában, azért csak haverok, és mindketten a Fairy Tail mágusai. Ahol pedig tényleg a társad elárulása a legnagyobb bűn. Akármennyire is tahó kedves aranyszívű Gray-ünk, Mashima-sensei sosem cselekedtetne vele ilyet. ^^

Szal kb. ez az alap. Ha ezeket betartják és "semmit" sem (pl. extra jelenetek) tesznek hozzá a dologhoz, akkor ha nem is világsiker, de legalább egy jó anime születik. Persze ehhez kell, hogy a manga is egy kedvelt és népszerű mű legyen.

A FT-ben szerencsére a plusz jelenetek is jók szoktak lenni. Pl. Gildarts bővebb bemutatása az animében.

______________________

Az utóbbi két részről:

Kana szenvedése a Mavis sírja előtt valahogy nem jött át nekem annyira, mint mangában.
Fried mágiájának meganimálásával meg spóroltak kicsit. :D Annó Mirajane ellen a szörnnyé változtató Varázsképlete saját magára írta.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jan 17, 15:40:06
...A történethűségbe pl. beletartozik, hogy a szereplők ne vetkőzzenek ki a saját jellemükből, vagyis ne csináljanak olyanokat, amit a "mangás" személyiségük alapján nem tennének. Pl. A műsárkányos fillerben nagyon gáz volt, hogy Gray "elárulta" Natsut...
Én akkor még nem is tudtam, hogy az filler, mert akkor csak néztem az animét részről részre, pont a Daphnés sztori végén értem be. Alapból tök fura volt és más, mint a többi történetív. Sajnos fillereknél hibáznak ilyesmit. Például amikor Erza riválisának a faoszlopot választotta, az kicsit gáz volt, még ha annak a löttynek a hatása alatt is volt... ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 12 jan 21, 14:37:10
Hát ez a rész nagyon tetszett!! :P

Végre láthattunk egy igazi erőbedobással harcoló Erza-t és nagyon bejött!:)Végre megtudtam hogy a páncélokat javítják mert ezt a kérdést fel is tettem már hogy mi lesz a sérült páncélokkal ... Ezek szerint elég sok időbe telik egy páncélt megjavítani...A vége is nagyon tetszett a klasszikus zene,mindenki a háttérben ..Jah és az előzetesben tényleg jó volt a "Teccccccenek egymásnak!!!Cupp Cupp Cupp Cupp Cupp!!! :D :D :D

Amúgy 4:57-nél megint volt egy figura :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 jan 21, 16:45:26
Tényleg nagyon hangulatos rész volt. Már nagyon vártam erre a részre, és a helyenként kissé gyengébb arckifejezéseken kívül, a harcot nagyon szépen megcsinálták.
Hát engem Erza azzal csábító páncéllal legyőzött volna XD
Meg persze, mint mindig, megint újítani kellett az épületeken. Nagyon "érdekes" ez a börtön, nem értem miért nem maradnak meg sose a klasszikus mangáénál. Vágom, hogy így sokkal "szebb" és mágikusabbnak tűnik, de így meg elég hülyén van megtervezve az egész. Szegény Gerardot jól helybehagyták. Csórikám alig kap kaját, közben meg a robotsárkányos csaj "ketrece" tele van csokikkal XD
A rész vége nagyon szép lett, de sajnáltam Azumát, mivel ő egész normális volt, nem ilyen alattomos féreg mint egyesek...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jan 21, 16:48:40
Nekem is nagyon tetszett ez a rész. Erzában nem lehet csalódni, nagyon jó harc volt. És voltak vérre utaló dolgok! : D Gérard börtöne tényleg más volt mangához képest, előbb elolvastam, akkor láttam. Nekem az animebeli jobban tetszik. Daphné is ott volt. Nem is volt rossz kedve. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 jan 21, 16:59:36
Ez nagyon jó rész volt! Volt ebben minden: Jó harc, érzelmek, jó zenék (kivéve azt a lassút, mert az nem illet oda), köcsög börtön őr, Gérard X Erza, Natsu X Erza (valahol úgy olvastam a röviditésüket, hogy Naza.*_* Gérardal meg Géza lenne. XD) Na de bővebben a rész.

Jól kibővítették a harcot, a mangában azért elég rövidke volt. Viszont a flashback-ekből, nekem kicsit sok volt ez az össze foglaló. Gérardnak jól nézet ki a börtöne és ott volt Daphné is. xD Azt a szemét börtönőrt legszívesebben oda adtam volna Zeronak, vagy Hadesnak...

Azuma rendesen megizzasztotta Erzát. A Shippuudenben Yamato miért nem ilyen erős a fa elemével ?  :P  És végre volt VÉR ! Cenzúrázott vér, de akkor is VÉR, és folyt rendesen ! >:)
Natsu is megérezte, hogy Erza bajban van. :) Hogy meglepődött Erza, amikor Gérard helyet Natsut látta maga előtt. :$
És a lényeg, hogy Erza még mindig veretlen! :D 100% győzelmi arány, azért nem rossz.^^ (Jó volt egy döntetlenje de az nem számít mert saját magával küzdött.)

Ahhoz képest, hogy mindenki a földön fekszik, Gray egész jól bírja. Az előzetesben úgy tűnik, hogy elengedi Urteart. Erre a szálra is kíváncsi vagyok nagyon.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 jan 21, 18:53:43
114. rész

Nagyon jó lett a harc. A kis betoldásokkal és a formaruhához való külön elnevezett karddal együtt. ^^
Nem gondoltam, hogy ez a harc ki fog tölteni egy részt, de végül jól megoldották.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 jan 21, 21:08:14
Én szokás szerint majd csak a jövő héten nézem meg a részt bleach-el karöltve csak kicsit belepillantottam... Pl simán abban a hitben voltam, hogy a csábító páncélt simán kihagyják mert túl durva az anime korhatárának erre ugyanugy benne volt:D És igen én is néztem végre volt vér még ha csak árnyékosítva is... És így ahogy gereard börtönéről beszéltek nem az az egyetlen amit cseréltek hanem az arc előtt amikor mutatják az új mágiatanácsot, hogy még egy ballépés és vége a fairynek ott ahol vanank az is sokkal durvább az animében a mangában csak ilyen sima snassz volt... Amúgy volt már a fairyben vér csak nem a sorozatban hanem az ova 1ben amikor levy pletykálkodik lucynak hogy erza odavan az erotikus regényekért akkor erza felkeni levit a falra aki egy szép kis vércsíkot húz maga után :D :D Persze az ova-knak rendes korhatára van ugyanaz mint a mangának nem gyerekes mint a sorozat és remélem a movie is rendes korhatáros lesz majd... Amúgy állítólag márciusban vagy mikor jön a 3. ova...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 jan 21, 21:29:32
Én nagyon örültem annak, hogy nem vágták szét, darabolták annyira össze ezt a harcot. Mindig is az egyik problémám az ha ezt csinálják az animében. Mangában még valahogy elmegy ez a stílus, lévén tízen egynéhány oldalas és nemigazán kellene azt csak egy harccal kitölteni. Sőt azt szeretem ha egy harcot olyan elemekkel is kitöltenek ami a mangában nem szerepelnek. Egyáltalán nem tartom időhúzásnak az ilyen jellegű megjelenítést. A látvány kárpótol a többiért. Másodsorban nagyon szeretem ha a megfelelő helyre a hangulathoz illő zenét tesznek be. Ez megtörtént most is ebben a harccal teli megjelenítésben, ami nagyon megdobja az egésznek az összhatását.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 12 jan 28, 12:26:17
115. rész:

Hát nekem ez a rész is nagyon tetszett :D Bár a Bluenote vs Gildarts bunyót kicsit elhúzhatták volna :/ Ám csak nekem tűnt fel Bluenote érdekes arca mikor létrehozta a feketelyukat?:D De végre Gray is akcióba lendült (ideje volt) És persze tökéletesen lépett színre :P Sztem a Rustyrose-os kűzdelem is kicsit rövid és könnyű volt.. De a Fried x Lisanna kombó nagyot ütött :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 jan 28, 13:31:11
Először én is arra gondoltam, hogy lehetett volna hosszabb is Gildarts harca, de aztán eszembe jutott, hogy ő az FT Chuck Norrisa, szóval nem csoda, hogy hamar befejezte. :D Azumát sajnáltam, hogy meghalt(?), bírom az ilyen becsületes rossz fiúkat.

Bixlow képessége nagyon komoly, mintha Elfman kapott volna egy kis power up-ot használat közben.

Most ebben a részben Urteart nagyon megkedveltem. :D Azt csinál, amit akar, megvannak a saját kis tervei és nem hagyja, hogy parancsoljanak neki. (H) Hogy elkezdet menőzni hogy ő a vezető, de Grayt most nem nagyon érdekelte. XD Már azt hittem, hogy egy ütéses K.O lesz.^^

az előzetesben az csak nem Brain volt ?!! :hmph:  Érdekes lenne, hogy mi köze van Urhoz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jan 28, 13:34:25
Azuma nem halt meg. Ő az új Tenrou fa. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jan 28, 15:49:59
Jó kis rész volt. Azuma szép kis fa lett. : D Urtear meg mintha megőrült volna. De tetszik ez az énje, nagyon. ^^ A kövi részben meg múltjáról is lesz szó előzetesből ítélve. És az ott tényleg Brain Urral. O:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 jan 28, 19:44:53
Ez az rész is nagyon jó lett, mint általában :D
Azumát én is sajnáltam, de legalább tovább él faként  :asdfghj: Azt nem értettem még ,hogy Erza, miért kérdezte és egyáltalán miért pont Azumától, hogy ismeri-e Gerardot.
Bluenote-ot és Rusty-t ahogy legyőzték, egy időben és az eléggé új háttérzene alatt, nagyon drámai és jó lett  :)
Nem csalódtam Gray-ben, nem olyan hülye, hogy bevegye az ellensége dumáját és ahogy megjelent és megtámadta Urteart nagyon vagány lett. Rég láttunk már 1 vérbeli harcot tőle, remélem a kövi rész kárpótol majd minket.
És az előzetesben az ott tényleg Brain volt 1 furcsa Star Wars-ba illő űrhajóban XD Nem tudom mi köze van Ur-ékhoz, de örülök, hogy nem feledkeztek meg róla, mert Zancrow beszédjével ellentétben, elég nagy kutya volt( van ?), ahhoz, hogy ilyen egyszerűen elfelejtsük őt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Gino - 12 jan 28, 19:50:46
"Rég láttunk már 1 vérbeli harcot tőle"
Ha nem olvasod a mangát akkor megsúgom hogy igen "vérbeli" harc lesz, és ezt kb szó szerint is veheted...  (H)

Aki olvasta a mangában tudja miről van szó:
[Én arra leszek kíváncsi hogy azt a rész hogy fogják megoldani az animebe, mert annak jelenetnek pont az a lényege hogy véres, és mint jól tudjuk az anime készítők félnek a vértől és még egy vágást is kifehérítenek stb....]


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jan 28, 22:09:53
Csatlakozom az Azuma sajnálók körébe. Szerintem az egyik legszimpatikusabb karakter a Fairy Tail eddigi ellenségei közül. Szerintem csak egy sima fa lett belőle hiszen a többiek ereje azért jött vissza mert visszaadta nem azért mert ő az új Tenrou fa. Egyébként nekem nem tűnt annyira gonosznak csak teljesítette a mestere parancsait. Azért harcolt voltaképp,hogy találjon valakit aki elég erős ahhoz, hogy legyőzze.

115. rész:

Gildartz mekkora volt már :D
Bluenote annyira repülni akart, hát ő megoldotta. Kilőtte az űrbe  :smirksweat:
Rusty meg rég nyerhetett volna ha nem pofázik annyit amíg nincs meg Freedék ereje, Bluenote szintén rugdosás helyett már használhatta volna a fekete lyukat.
Graynek is jár egy pluszpont. Ha Juvia tudná,hogy a karjaiban volt  :D
Ultear bevágja a keményet: "Én vagyok a 7 rokon vezetője".  Gray: Falcon Punch! 1 találatos K.O. Na jó azért Ultear még bírja  :smirksweat:

@Gino

Kíváncsi vagyok én is ,hogyan lesz megoldva a "vérbeli" harc. Azumán azért már voltak véres karcolások mikor feküdt a földön, szóval....hátha  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sas9 - 12 jan 29, 09:32:04
Hy! Lenne egy kérdésem, nem tudjátok véletlenül, hogy bizonyos részekben mért tünnek fel ilyen kis érdekes figurák a hátérben (mint például a 114.részben 04:57 Erza nekünk balra a szájával egy vonalban ott egy kis zöld valami koronával meg kardal a kezében a fa mögül előbújva)?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jan 29, 10:50:56
Hy! Lenne egy kérdésem, nem tudjátok véletlenül, hogy bizonyos részekben mért tünnek fel ilyen kis érdekes figurák a hátérben (mint például a 114.részben 04:57 Erza nekünk balra a szájával egy vonalban ott egy kis zöld valami koronával meg kardal a kezében a fa mögül előbújva)?

A készítők szerintem poénnak szánják ezeket a figurákat. Véleményem szerint picit a komolyságot akarják vele oldani. A Mennyország Tornya részeknél, mikor Erza beleolvad a lacrimába, akkor ott volt a lacrimán egy spongyabob szerű figura.
Az ember ilyenekre felkapja a fejét, hogy az mi? és nem foglalkozik nagyon azzal, hogy a kedvelt karaktere szenved stb..
Szóval ezek csak poénból vannak ott ,mint a One Pieceben a Pandaman: http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=3854.0 (http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=3854.0)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 12 jan 29, 11:08:53
Azuma sajnálók +1

114. rész:
Röviden és tömören: nagyon jó rész volt! Minden a helyén volt benne, a Rachmaninov zenénél még az állam is leesett (imádom és tökéletesen passzolt), Gérardos részek is szívszorítóak voltak...
"Nem én vagyok az, aki megvédi a többieket... Hanem én vagyok az... akit a többiek megvédenek!"  :crybye:

115. rész:
Ennek a résznek a legjobb mondata Gildartz szájából hangzott el: "Ha ennyire szárnyalni akarsz, mi lenne, ha megröptetnélek?" és Bluenote földkörüli pályára állt.  (H) Rövid volt a harc, de annál ütősebb... (szó szerint, lol)
A második legjobb momentum pedig a dicsekedő Urtear iszonyatos pofán verése... tetszett a harci üvöltés is Graytől, megadta a hangulatot. Őrülten szimpibb nekem Ur leánya, valahogy karakteresebb.
A következő részre nagyon kíváncsi vagyok, már annó a manga topikban is fejtegettük, hogyan fogják megoldani azt a bizonyos részt/skillt... De remélem, hogy nem fogják cenzúrázni/szépíteni, mert az egész jelenet a lényegét vesztené el...
Lisanna sírása viszont kifejezetten nem tetszett így az animében. Friednek meg végig szurkoltam, hogy 'Paaaaint, paint adj neki!', had szenvedjen Rustyrose, megérdemelné! Túlságosan jófiúk ezek a Fairy Tailesek.  :smirksweat: (ennek ugyan ellent mondd a Bastian által említett Falcon Punch, szóóóval lényegében elégedett vagyok.  :D)
Meldyt meg Juviát szeressük továbbra is -> az a mosoly nagyon aranyos volt.  :$

Epekedve árom a következő részt!

@sas9:  Csak a rajzolók élik ki magukat, hogy miért éppen így... valószínűleg azért, amit Bastian is leírt, igazából nincs nagy jelentőségük ezeknek a kis akármiknek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 jan 29, 14:53:25
Azuma nem halt meg. Ő az új Tenrou fa. XD

Ezt ne terjeszd, mert egyrészt nem így van, másrészt... ha folytatnám a mondatot, ki kellene tiltanom magam egy hétre. XD ^^

Azt már le sem írom, hogy színvonalas volt a rész, hiszen újabban szerencsére mind az. ^^
Annnnnnyyyyira vártam már az Urtear vs Gray bunyót az animében. *.* Meg annó a mangában is, hiszen "nyilvánvaló" volt, hogy nekik egyszer meg kell ütközniük. ;)
Egyvalami nem tetszett. A rész végén, amikor Gray "megsimogatja" Urtear enyhén nagyképű orcáját, a mangában lejött, hogy szinte villámgyorsan fut oda és törli képen. Az animében ezzel szemben ooolllyyyaaannn lllaaasssúúúnnnaaakkk tűnt. Vagy ezzel akarták szemléltetni a gyorsaságot? :D Hát, nem jött össze. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sabaku - 12 jan 29, 17:16:08
Most mangában hanyadik fejezetnél tartunk?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Putir - 12 jan 29, 17:20:16
238as és 239es manga fejezet volt ebbe feldolgozva.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sabaku - 12 jan 29, 17:49:16
köszi ^^ szerintem újraolvasom a tenrou-szigetes részeket.. vagy az egészet, ha lesz időm. már kicsit elfelejtettem  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jan 29, 21:43:28
Azuma nem halt meg. Ő az új Tenrou fa. XD

Ezt ne terjeszd, mert egyrészt nem így van, másrészt... ha folytatnám a mondatot, ki kellene tiltanom magam egy hétre. XD ^^

Nem terjesztem, mert tudom, hogy nem így van XD De az animében nagyon olyan hatást keltően csinálták meg, mintha az Azuma testéből kinövő ágak lennének a Tenrou fa új hajtásai.

Chakra, miért nem szeretnéd kitiltatni magad? Mekkora poén lenne már. Büntiben a modi XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Azetz - 12 jan 31, 00:20:41
Annak örülnél, mi? :D Bár tényleg érdekes helyzet lenne :smirksweat:

Jó volt ez a rész, de szerintem kellett a végére az a lassúság. Juviának meg az a mosoly...  XD Kis sunyi, bár kicsit idegesít engem, hogy ennyire áradozik Grayről. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de rengeteg a közös a Fairy tailben és a Narutoban. Ennek köszönhetően a tündéreknek is megvan az a sajátos tulajdonságuk, hogy akaratlanul is jó útra térítik a legtöbb mágust :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: oozaru - 12 jan 31, 14:38:12
Hy! Lenne egy kérdésem, nem tudjátok véletlenül, hogy bizonyos részekben mért tünnek fel ilyen kis érdekes figurák a hátérben (mint például a 114.részben 04:57 Erza nekünk balra a szájával egy vonalban ott egy kis zöld valami koronával meg kardal a kezében a fa mögül előbújva)?

A készítők szerintem poénnak szánják ezeket a figurákat. Véleményem szerint picit a komolyságot akarják vele oldani. A Mennyország Tornya részeknél, mikor Erza beleolvad a lacrimába, akkor ott volt a lacrimán egy spongyabob szerű figura.
Az ember ilyenekre felkapja a fejét, hogy az mi? és nem foglalkozik nagyon azzal, hogy a kedvelt karaktere szenved stb..
Szóval ezek csak poénból vannak ott ,mint a One Pieceben a Pandaman: http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=3854.0 (http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=3854.0)

Jó lenne egy külön topic hogy összegyűjtsük! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 jan 31, 22:28:45
Már el is készült az a téma: KATT (http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=6808.msg679159#msg679159)
;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 12 feb 02, 14:11:05
Megnéztem végre a 115. részt. Nem volt rossz, bár Lisannának mindig sikerül kivernie nálam a biztosítékot. :D Meg nem volt egyértelmű, hogy Natsu azért dühös, mert Lisanna bőg, vagy mert elgyepálták a barátait. XD


És mennyire jó volt a befejezés. *-* Juvia mosolya nagyon édes volt, és az előzetesben ahogy belenyilall a fájdalom a lábába, azt villámmal szemléltették, az nagy poén volt. :D XD Jót röhögtem rajta. :D


Picit nekem is fura volt a végén a belassítás Urtear arcoskodásánál, illetve Gray ütésénél. :smirksweat: Na de várom a heti részt, hű de jó lesz. *-* Csak remélni merem, hogy nem rontják el a cenzúrával. :smirksweat: Mikor megláttam a földön fekvő Azuma testén azt a kis forradásos sebhelynek kinéző akármit, majdnem elájultam. :D És csodálkoznak a mangát nem olvasók, hogy mibe hal bele. XD Jó, persze, most meg lett magyarázva, hogy az Elveszett Mágia túlhasználata volt az oka, na de akkor is kérem szépen... :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 feb 04, 10:44:43
116. rész: Hát, vért nem kaptunk. Gray vágása lila volt, de legalább a jég tényleg vörös/piros.
Legjobb jelenet: bikinis Virgo, bűntetni készül Hime-samát a kis pihenőért, ami nem is miatta volt XD

A rész végén, mikor Natsura ráközelítenek és villámlik, ugyanolyan 3 bajsza van, mint Narutonak :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nikkie - 12 feb 04, 12:50:48
116. rész:

A harc nem volt különösebben nagy szám - rövid volt, bár szerintem a mangában sem volt hosszabb, csak ott ugye másképp esik a dolog. :D Először féltem, hogy megváltoztatják a történetet, és valamilyen gagyi módon lesz megoldva, hogy Gray jegét nem tudja Urtear elpárologtatni, de szerencsére nem így lett. :D A lilás fényt is viszonylag jól megoldották, a jég viszont piros volt, hál' istennek. :)

A visszaemlékezés elég jól sikerült - már ami az érzelmi részét illeti. Viszont nekem kicsit, hogy is mondjam, olyan darabosnak tűnt, mangában valahogy jobban összeállt a kép Urtear múltját illetően kerek egészben, mint most animében.

Elkezdett villámlani, ááá~ :D Várom a jövő heti részt. :D Lily milyen édes volt az előzetesben, ahogy a fülét fogta. :D

Jól láttam, hogy az elején, amikor Gray leüti Urteart, nem jégdarabok repkedtek, hanem kődarabok? :D Az kicsit érdekes volt, mivel Gray a mágiájával ütötte ki Urteart, mondjuk azt nem figyeltem, hogy a csaj esetleg sziklának ütközött-e, de mindegy is, mert a kövek Gray körül voltak, aminek meg akkor csak jégnek kellett volna lennie. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 feb 04, 16:37:24
116. rész:

Aztamindenit. Szerintem meg nagyon jó rész volt. Nálam a Tenrou-ív egyik legjobbja. ^^ Elolvastam a rész után a mangát is és az a véleményem, hogy ez az animében határozottan jobban sikerült. Az animében sokkal részletesebben kidolgozták Urtear múltját, + még Braint is belevonták. Nekem egy mangás ismerősöm azt mesélte, hogy Urteart nem tudta igazából megkedvelni. Manga elolvasása után lehet, hogy én se tudtam volna, de anime miatt megsajnáltam. Nagyon meghatóra sikeredett.

Mashima előtt le a kalappal, hogy minden csatába tud valami újat felhozni. Az animések pedig kénytelenek voltak vért rakni a részbe. : D Tudtam Urtearről, hogy tud jégmágiát alkalmazni és most megcsillogtathatta tudását. Tök menő volt. ^^ A végén pedig ismét ötletes dolog volt, hogy Ur emlékeibe miért is tekinthettünk bele. (:

A következő rész pedig biztos nagyon jó lesz. A címe "Vihar üvöltés". És Pantherlily tök aranyos. xD (A mangában az ezután következő mangafejezet címe többet mond, mivel az egy név... Arról a spoilerről tudok, szóval az a cím elég sokat mondó így... xD)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 feb 04, 18:15:01
Na megáll az ész. Most olvastam el a mangákat amiket feldolgozott az anime és mit látok? Brain jelenet  csak filler volt. Hát ez eléggé meglepett, szerintem olyan jól beépítették a fősztoriba, hogy észre sem lehet venni. Kereste az erős embereket, akiknek lesz elég varázserejük, hogy elbírják viselni a pecsétjét. És amikor mondta, hogy: " Már megkaptam amit kerestem, számomra ez a hely teljesen feleslegessé vált" áá... De tényleg ilyen szépen beleszőni a fősztoriba azért nem kis teljesítmény.  :jaja:

És újabb grat az anime készítőknek, a vért se hagyták ki. Gray tele volt ötletekkel, ha nem jó a jég, akkor átvált közelharcra, ha meg az sem, akkor bevet 1 drasztikusabb eljárást :D Urtear mágiája is nagyon szép volt, főleg ezzel a lilás árnyalattal. Hát maga a harc tényleg nem volt hosszú, de ez olyan volt, mint Juvia vs Meldy, hogy inkább az érzelmekről szólt, nekem tetszett :D

És a vége is milyen szép lett! Mivel tengerré vált, Urtear láthatta anyja emlékeit. Meg tök jó, hogy ő is megvilágosodott, mint anno Leon, Gray jól intézi a baráti kapcsolatait :D

Virgo fanservice-e meg... ;)

Szóval nagyon jó rész volt, mint az összes Tenrou szigetes, nekem már rég elnyerte a kedvenc arc-omat, ez a történet.
A következő részben meg Zancrow felépült ?  :omg: Még aztán jó gyorsan, és úgy látom sántikálni fog vmiben, érdekesnek ígérkezik :)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 feb 04, 18:29:52
...Szóval nagyon jó rész volt, mint az összes Tenrou szigetes, nekem már rég elnyerte a kedvenc arc-omat, ez a történet...
Bár nekem az összes történetív tényleg kivétel nélkül nagyon tetszik (Daphnét ne vegyük bele  XD), de ez hajaz a legjobb címre. (:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 12 feb 04, 18:32:38
Hohóóóó volt piros jég!!!  :bow: Mikor megláttam azt a lilás effektet, na mondom ebből se lesz semmi... de mégis vörösre festették a jégpengéket, nagyon megörültem.
Tetszett a rész, bár továbbra is fenntartom, hogy Urtear "őrülten" karakteresebb, szépen feldolgozták a visszaemlékzéseket, megsajnáltam és úgy gondolom eléggé érthetővé tették miért vált 'gonosszá'. Megható volt, mikor elmondta, csak az volt a vágya, hogy még egyszer találkozhasson az anyjával.  :crybye: A Rosen Corone skill pedig gyönyörűen ki lett dolgozva, már a mangában is tetszett, így színesen pedig még jobban, szintúgy a hatalmas jéglándzsa Graytől.
Egyetértek Csabi28-al, Brain beleszövése az eseményekbe jó húzás volt az anime készítők részéről, le a kalappal.
Juvia hozta a szokásos formáját, Virgoval egyetemben, a fanservice-es poén nagyot ütött!
Most jön még a java, alig várom!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 feb 06, 22:31:37
116.:

És igen... Urtear és Gray harca jó lett. *.* Rövid volt, velős volt és teljes mellbedobással ment. ;) :D A bunyó hozta azt, amit a manga alapján vártam. Az érzelmi rész is ott volt. Abban pedig gondolom egyetértünk, hogy ha nem válik 3 frontossá a harc (Ur is "beszállt"), akkor Gray kapott volna egy hatalmas zakót. ^^"

A végén Natsu nagyon benyomja a "beszólsz, borulsz" fejet. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 feb 07, 19:40:51
Jól van Urtear is átállt a jó oldalra. :D Szép harcuk volt és megtudtuk, hogy a fagyot vér piros, a folyékony meg lila és fénylő sárga. :D Én azért Urteart erősebbnek tartom Graynél, mert a végén Ur megzavarta a harcban. Arra azért kíváncsi lennék, hogy Ur mikor ment Vissza lányáért Brainhez ? Jó volt látni újra Braint. A végén kiderül, hogy valamilyen úton-módon mindenkivel kapcsolatban áll. :D 

Már csak a Boss Fight lesz Hades ellen, de csak felbukkan még Zanchrow az előzetes alapján. Hát pár részre kiütötte Natsu.^^ 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 feb 07, 22:23:13
Nem volt rossz rész csak ennyit tudok mondani  XD

Nagyjából mindennel elégedett vagyok, csupán továbbra sem értem meg, hogy miért lenne durva beletenni a történetbe egy kis vért? Nem lenne olyan durva, mint amekkora cenzúrát kap főleg ennél a résznél mi lett volna az a kis vágás? A lilás, fénylő folyadéknál mindenképpen jobb lenne.

Brain tényleg már mindenhol kereste a Oracion Seis tagjait(Irónikus, hogy az összes a Menyország Tornyából került ki). Kiderül majd egy flashbackből, hogy Edolasban is járt már is Mystogan lett volna az egyik...Vagy nem  :D

Virgo is ütött, Fanservice  :D A gödreit meg majd el kell kezdeni feltölteni  >:) (Utalás muhaha

Zancrow is visszatér, aztán........meglássuk mi lesz


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 feb 08, 15:06:21
Tényleg ez most ellentmondás. A vért nem mutatják, mert alacsony a korhatár besorolás, viszont a fanservice jöhet, és azt gondolom nem a kis gyerekeknek szánják... :nugget: Szóval, akkor , hogy is van ez ? :D Hisz a végén még megrontják szegény gyerekek lelkét ! Emelni kell a korhatárt és nem lesz ilyen probléma. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 feb 08, 16:04:12
Azzal viszont ha korhatárt emelsz egy csomó potenciális nézőt, vevőt is veszítesz. Jó példa erre a jelenleg újrakezdett HxH. Az eredeti sztoriban volt minden, míg a mostaniban még az óvodások is nyugodtan nézhetik. Márpedig a cél, hogy minél több korosztálynak szóljon a történet. Így nagyobb lesz a bevétel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 feb 11, 11:18:49
117. rész:


Virgo is ütött, Fanservice  :D A gödreit meg majd el kell kezdeni feltölteni  >:)


Bizony, bizony halál a Fairy Tailen belül, Simon után az animében a második.  Zancrow ezt nagyon megszívta. Konkrétan Mashima trollkodott végig vele. Leverték 2 fejezet alatt, majd magához tér és kinyírják. Isten ölőként volt beállítva, erre kiderült, hogy csak egy tűzmágus ,aki fekete lángokkal támad és lángjai korántsem megemészthetetlen. Ejnye-Bejnye Mashima sensei  :smirksweat:

A rész viszont nagyon adta. Az egyetlen kivetnivalóm, annyi volt, hogy néhány helyen elég érdekes fejeket sikerült rajzolniuk. Például, mikor Hades megtapossa Natsut és Natsu mondja, hogy ez a mi Fairy Tailünk. Milyen fejet vágott már Gray,ennél?  :D

Lisanna megint a legfontosabb feladatot választotta: Vigyáz azokra, akik nem tudnak megmozdulni, amíg a többiek a védelmen dolgoznak. Ha minden rokon leverve és csak Hades maradt, mégis kitől kéne őket megvédenie? Zeref nincs a közelben meg amúgy se menne szerintem az emberek közelébe.

Lucy megjegyzése és feje arról, hogy rengetegszer volt veszélyben nagyon  adta  :D

Laxus meg bele a közepébe  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 feb 11, 14:16:18
Jó harcos kis rész volt. Kicsit úgy érzem a harc elejét nagyon felpörgették a készítők és ez zavart. Mondjuk nekem nem tetszettek Hades robbanó láncai sem ebben az átlátszónak tűnő szürke színben. Jól jött az a kis Wendy eltűnés mert egy kicsit lelassította a ezt az egészet. Szerintem élvezhetőbbé tette ez a belassítás. Ami nagyon tetszett az a Lily reakciója a villámokra. Nagyon bejött nekem ahogy megvalósították.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 12 feb 11, 15:09:10
iszonyat jó rész volt! :D azt hittem kevesebbet fog feldolgozni az anime a mangából, de amikor jött a fél idő nagyon meglepődtem, hogy mennyi minden van még hátra!
a Purehito elleni harchoz eleinte más ost képzeltem (+ hallgattam a manga alatt :)) de ez is nagyon jó volt, és nekem valahogy jobban tetszett felpörgetve, nem sokszor ennyire lendületes a harc, és azért még lesz bőven részünk benne  ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hamisjoe - 12 feb 11, 15:22:16
Jó harcos kis rész volt. Kicsit úgy érzem a harc elejét nagyon felpörgették a készítők és ez zavart.

Nekem meg az tetszett, 13:00 nál már komolyan sírásra állt a szám, annyira meghatódtam ettöl bartság mindenek feletttöl  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 12 feb 11, 22:13:31
117. Rész!!

Hát ez oltárian nagy rész volt !!!

- Juvia megint alkotott...:D A csata is elég pörgős volt. De végre Luxus is beszállt a játékba. :P De hova tűnt Gildartz?? Azért ő nagy segítség lett volna...^^

- Meg Hades "revorvere" is nagy volt xD



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lambor12 - 12 feb 11, 22:27:51
Gildartz hogy is mondjam nyomja az ágyat vagyis matracot a főtáborban szegényként elintézték úgyhogy nem lehetett ott ennél a csatánál.

Amúgy jó volt csak egy valamit nem értek itt Hades mester azt mondja Luxus-ra hogy öcsém. De én ezt most néztem a mangában és nincs benne csak annyi hogy " Az a kölyök ....? ".
Csak egy kicsit furcsa mert azt tudtam hogy Makarovnak nagy a családja de hogy még ő is ide tartozna.

Ha jól nézem ez még nem spoiler.
Ha mégis az lenne egy üzenettel dobjon meg aki tudja a választ erre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hamisjoe - 12 feb 11, 23:29:50
Magyar felirattal nem néztem ezt a részt, de angolban csak annyit mond Hades, hogy "Boy...?"
Öcsémet nem mondott :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 feb 11, 23:36:50
Akkor úgy látszik egyedül vagyok, de nekem kétes érzelmeim voltak a rész nézése közben.
Először is, nem láttam értelmét, hogy visszahozták Zancrow-ot. Nagyon erőltetett lett az egész.
Másodszor, a harc a főellenfél ellen kicsit furcsa volt. Eléggé össze lett dobva ez az egész, picit húzhatták volna még, mert 1ik pillanatban még mindenki a táborban, míg 1 jelenet váltás múlva már nagyban harcolnak vele. Eléggé hangulattalan volt az egész. De ahogy nézem ez mangában se volt sokkal jobb.
Továbbá volt pár érdekes rajz is, teszem azt 16:43nál Wendy kicsit nagy kezekkel, vagy a 19:17es Doranbalt göndör afro hajjal...
Hades lövöldözés közben, azzal a pu-pu arc-al és beszéddel, nagyon gagyira sikeredett.
Luxus megjelenését meg olyan bénán elcseszték, ahogy van. Egy fényévekkel drámaibb zenét tettem volna alá és úgy kellett volna befejezni. Ez a "Öcsém", azt belefejel olyan szinten szánalmas és gyenge befejezés volt, ahogy van.
Szomorú, de számomra ez volt a Tenrou Sziget leggyengébb része.
Az is érdekes, hogy ez az epizód 3 mangát dolgozott fel, biztos a harc miatt.

Na de 1 kis pozitívum is :)
Amikor a legelső, kezdő támadást intézték Hades ellen, na ott libabőrös lettem. Olyan szinten drámai, pörgős és lehengerlő volt az egész, mint egy nem tudom mi. ( xD). Az hogy mindenki elhasználja a legerősebb képességeit, Gray Excaliburral, Wendy Parti bufokkal, később meg egy Összhang csapás, ááá fantasztikus volt!

Összefoglalva; furcsa, de az ediggi arc-okkal ellentétben, itt nekem az "elitekkel" való harcok jobban tetszettek, mint a "Boss" ellenes. Elég gyenge epizód lett, de talán majd a kövi Luxussal, hátha jobb lesz :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 feb 12, 00:15:35
Lisanna kb 3 mondatnyi szereplése közben megint az agyamra ment. Bixlow mondja, hogy ők gondoskodnak a védelemről, Lisanna meg mondja, hogy már minden ellenfél kifeküdt Hades kivételével, de ő is marad védeni. A másik meg megint jó pofizik Lucy-nak, hogy megmutassa, neki, az újoncnak, hogy hogyan működnek a dolgok a FT-ben. Hisz Lucy csak most lépet be a FT-be és nem tudd semmit Natsuról meg úgy alapjáraton semmiről, ami a céhvel kapcsolatos. Ráadásul Lucy-hoz beszél de úgy rajzolják, hogy pont rám nézz és nem Lucyra, bár ez csak a rajzolók hibája. Bocsi ezért a kis kiakadásért, csak ez azóta gyűlt bennem, hogy még a céhben mondott valami olyasmit Lucy-nak, hogy ez egy ilyen céh. :nugget: Mintha nem tudná... Kicsit eltértem.

Amikor Gray épp össze esne gondoltam, hogy jön Erza és elkapja.^^ Jó, volt az a párbeszéd, hogy mindenkit a másik ment meg. :) A harc nagyon jóra sikerült. Natsuék kezdeti kombói nagyon jók voltak. Wendy jól nyomatja a support szerepet és Graynek jó volt az új támadása. (H) Amikor eltűnt Wendy nagyon néztem. o_O
Chuck Norris, egyszer úgy lőtt le egy gépet, hogy rácélzott és azt mondta Bumm!. :D Hát Hadesnak nagyon meg tetszett ez a mozdulat. xD Jól gondoltam, hogy itt van egy kis cenzúra..
És végre befutott Luxus! A hősök mindig akkor érkeznek, amikor a legnagyobb szükség van rájuk.^^ Lehetett volna jobb is  belépője, de így sem volt rossz. (H) Úgy kellet volna megcsinálni a belépőjét, mint az Openingben. Kíváncsi vagyok, hogy boldogul majd az öreggel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 12 feb 12, 11:40:38
Először is, nem láttam értelmét, hogy visszahozták Zancrow-ot. Nagyon erőltetett lett az egész.

Igazság szerint annak Meldy és Juvia megmentése lett volna Zancrow visszahozásának értelme, hogy ne ők hajlanak meg, hisz Zeref felébredt volna ugyanúgy, csak akkor a csajokat lepi meg + Zeref ismét szabad, részben Zancrow-nak köszönhető  ;) (bár ahogy feljebb olvasni, ugyanúgy megszökött volna)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 feb 12, 12:10:15
Szerintem elég lett volna, ha Zeref útközben felébred és kiüti a lélekrablójával Meldy-t meg Juviat. Utána megbizonyosodott volna arról, hogy nem lett komoly bajuk, csak elájultak és tovább menne. Erre fel szerencsétlen Zancrow visszajött 1 perc erejéig, hogy szépen meggyalázzák és megöljék, elég értelmetlen jelenet volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 feb 12, 12:55:09
Az volt az értelme, hogy Meldy megtudta, hogy Urtear pusztította el a városát, családját. Azért az is durva, hogy Meldy nem tudta, vagy Urtear nem mondta el neki. Kíváncsi leszek, hogy mit fog tenni Meldy, ha újra találkoznak.

Most méggyszer megnézve a részt, egész jó volt Luxus belépője. Megpörköli Hades karját,ahogy felcsendült Luxus egyik zenéje és felvette azt az arcot. Natsu nagyon megörült neki és az előzetesben Erza is. :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 feb 12, 14:40:28
Szerintem ez a rész eszméletlen jó volt. Már csak azért is, mert elég mozgalmas volt, hiszen 3 mangafejezetet is feldolgozott. Juvia olyan vicces kúszik vagy mit csinál... xD Egyébként szerintem Zancrow visszatérésének több értelmet is találhatunk. Alig szerepelt, elég gyorsan le lett zavarva az ő harca. Másrészt ha Meldynél marad Zeref, vagy Juvia megszerzi, akkor közülük hal meg valaki. Meg arra is jó volt a halála, hogy megtudtuk, Zeref ilyenre is képes. Bár ezt eddig is sejtettük szerintem. xD

Annyira jó volt, amikor megszólalt az a zene, amikor Zancrow elmondta az igazat Meldynek. Az az egyik kedvenc háttérzeném ebből az arcból. ^^ Meg persze ott is nagyon a helyén volt a zene, amikor Natsuék elkezdték a harcot Hades-szal. Bár tudom, hogy az nem ebből az arcból van, de nagyon illett oda.

A csatát szerintem nagyon jól kivitelezték. Mozgalmas, látványos volt. Az Unison Raid nagyot dobott rajta. De Hades ezt még csak bemelegítésnek nevezte... o_O És aztán... Wendy eltűnt. Úgy megijedtem, csak néztem mi van. Utána kicsit már elmosolyogtam magam, mert olyan vicces volt, hogy a ruhái meg nem tűntek el... xD Horologium meg menőő volt. Tök hasznos csillagszellem. Lucyt is megmenekítette Edolasnál és a Nirvána omlásánál. ^^ Miután elment Horologium és Wendy leugrott, akkor nagyon tetszett az a bosszúálló tekintete. Egyébként nem is gondoltam volna, hogy ilyen fordulatos módon fog átöltözni az openingben látható ruhájába.

Luxus belépőjével nekem nincs semmi bajom. Igazából nem kedvelem annyira őt, hogy elvárjak tőle full-menő belépőt. xD Jó volt ez így. A villámok egyébként már nagyon sugallták, hogy a közelben van.

Amúgy miért dolgoztak fel 3 fejezetet? Én azt gondolnám, hogy vagy Luxus belépőjét akarták egy rész végére rakni, vagy Wendy eltűnését nem akarták rész végére hagyni, mert előzetesből úgy is kiderült volna, hogy nem lett sok baja.

Csabi28, most nem tudok veled egyetérteni, mert nekem ez a rész tényleg nagyon tetszett. xD Pedig veled általában mindenben egyetértek, ahogy olvasom a kommentjeid. Az, hogy helyenként gagyi volt az ábrázolás, szerintem minden részben fellelhető. :/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 feb 12, 16:20:51
Szerintem azért dolgozott fel 3at, mert ha megnézed az 1ik manga fejezet csak a harcokról szól és több helyen egy oldalon csak 1 nagy képkocka van.
Hát nem is kell mindenben egyetértenünk :) Amikor megtámadták Hadest az tényleg nagyon tetszett, ritkán látni ilyet, hogy a FT legerősebb csapata együtt harcol, asszem csak a Lullaby-nál volt ez utoljára.
Szegény Zancrow-ot még mindig sajnálom, lehet nem volt annyira értelmetlen a jelenete, de ez akkor is megalázó volt vele szemben, főleg, hogy ő volt ( :( ) a kedvenc Purgatóriumosom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 feb 12, 18:54:01
117. rész:

... Amúgy jó volt csak egy valamit nem értek itt Hades mester azt mondja Luxus-ra hogy öcsém. De én ezt most néztem a mangában és nincs benne csak annyi hogy " Az a kölyök ....? ".
Csak egy kicsit furcsa mert azt tudtam hogy Makarovnak nagy a családja de hogy még ő is ide tartozna.
...

Azt időközben javítottam "Kölyök..."-re. De asszem egyértelmű, hogy ott Makarovval hozza összefüggésbe, ahogy Luxus feje átalakul a fiatalabb Makarov fejévé. ^^

... Lisanna megint a legfontosabb feladatot választotta: Vigyáz azokra, akik nem tudnak megmozdulni, amíg a többiek a védelmen dolgoznak. Ha minden rokon leverve és csak Hades maradt, mégis kitől kéne őket megvédenie? Zeref nincs a közelben meg amúgy se menne szerintem az emberek közelébe. ...

Nekem semmi bajom Lisannával, de jobb ez így. :) Nem való ő abba bunyóba, ami most kezdődött. :D Ha odamegy és asszisztálni próbál(!) a "Fairy Tail legerősebb csapatának", akkor sokkal többen kiakadtak volna rajta. XD

Ez az! Megérkezett Luxus! Tipikus Fairy Tailes, rombolva érkezik, a plafonon keresztül. :D Bár nekem a mangában jobban ütött a belépője.
Hades tatát szépen odagyújtották, de nem igazán hatotta meg az öreget. o.O Viszont a láncai még mindig naaagyon bénák... -.- Miért nem lehetett megmaradni a mangás verziónál...?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 feb 18, 11:03:05
118. rész:

Lisanna fanservice! Komolyan mondom, lassan már nincs olyan szög, amiben ne rajzolták volna meg XD
Zancrow visszatérése után íme pipifej, kosfej, és Átok Áron visszatérése. Átok Áron nagyon nagy volt. "Egyszerre három
lány is belém zúgjon! Mi ez a hirtelen jött népszerűség?" XD XD XD Na és a mellékelt képzeletbeli kép :laugh: A végén pedig a 3 csaj kiütötte a la Hoshi no Hikaru :D
Laxus harcát gyorsan, és kissé darabosan tették bele. Többet vártam.
De jó volt a kis "áttekintő" a céhbe. Egy hangyányit spoilerkedtek is vele :P
Na és a cica aki fél a villámoktól... Haláli volt ahogy Lily fülét-farkát behúzva cidrizett az ajtó előtt. Bár azt még mindig nem értem minek kellett neki az a kilincs?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hamisjoe - 12 feb 18, 12:58:15
Idézet
Komolyan mondom, lassan már nincs olyan szög, amiben ne rajzolták volna meg
Tökéletesen egyet értek, bár nincs azzal semmi bajom :P 14:43 a kedvencem :$ :shutup:
A csajos támadás vagány lett. A végén pedig a Luxusos rész tökéletes lett :D
A végén az a "Százszorosan visszafizetem" mondat Natusutól, egy i kill you arccal nagyon vagány (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 feb 18, 16:40:52

A hajó legnagyobb előnye amúgy a mozgó WC szerintem, nem gyanús mert az emberek azt hiszik a madarak voltak.


Ha belegondolunk, Kain mágiája az egyik legjobb lenne egy kellőképpen okos használó kezében. Ha folyamatosan a saját haját használná és mondjuk a baba ellenne nála rejtve plusz kussol róla, hogy egyáltalán van, akkor akármilyen elemmé át tudna változni elvileg. Jég ütés, Tűz rúgás szerintem kivitelezhető lenne ha vassá, fénnyé meg pamuttá is tud alakulni.  (H)

118. rész:

- Nem hittem volna, hogy tényleg lesz a hajón WC, de valamikor a gonoszoknak is kell könnyíteniük magukon :D
- Kaint illetően igazam volt, csak a kellőképpen okos használó még hiányzik  (H)
- Elveszett mágia a Woodoo mágia mégis Kain úgy szedi a bábukat mint a cukrot  :smirksweat:
- Lisanna hol jó volt "mellesleg" hol nem. Mindig változik neki, a kis hajlékonynak  :D
- A filler harc nem volt rossz, bár kicsit feleslegesnek érzem a GH további leégetését
- Laxus meg Natsu nagyon adta a végén, és kiderült Laxus is érző lény, csak nem szeretné ha ez kiderülne  XD

Majdnem elfelejtettem, annál a résznél mikor a céhet mutatják a Tenrou csapat nélkül annyi de annyi burkolt spoiler elhangzott, hogy picit nekem már sok volt  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 feb 18, 18:56:56
Ez a rész! Na én azt se tudom hol kezdjem.

Luxus harca kicsit tényleg tördelékesen, de nagyon durvára sikeredett. Azért érdekes, hogy sokkal jobban megsebezte ( ;) ) Hadest, mint a Fairy Tail " Legerősebb" csapata :D

Úristen, amikor visszajött Kain Hikaru meg a 2 állat, én kajak libabőrös lettem. Még fel is tettük 1 hete, hogy kinek állítanak ezek csapdát, ha mindenkit legyőztek. Hát tessék a válasz :D Komolyan mondom a Naruto, Bleach és stb animék példát vehetnének a Fairy Tail anime készítőiről. A Braines filler után, ez is lenyűgözőre sikeredett. Igaz kicsit még jobban lealacsonyították Gazille-t, de ezzel szemben akik semmi komolyat nem nagyon csináltak eddig, gondolok itt a csaj trióra, bemutatták, hogy ők is joggal a Fairy Tail tagjai :D
Maga a harc itt is nagyon jó volt, Átok Áron 2-3, sőt! Bemutatták, hogy Kain Hikaru igencsak erős tud lenni, ha több elemet is használ. Na meg Peron és Mr. Kutya örültek, hogy hullanak a Rokonok, így előléptethetik őket :D
Mint minden harcban, itt is nagyon drámaian kiütötték újfent kövér barátunkat :D Na de még ott van az állati páros is :)

Meg amikor Happy-ék keresik a vezérlőt, és benyit a Gh wc-jébe, ami csillogóra van pucolva :D Fő a Higiénia, még a gonoszaknál is.  :smirksweat:

Szóval irtó faszára sikeredett ez a rész is. Most már tényleg egyértelmű, hogy ez az arc a legjobb :D
Kövi részben meg ( 24:19-nél ) Happy flegma arcal! Sose láttuk még ilyennek, érdekes lesz :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 feb 18, 21:32:03
Azt kell mondjam, nekem nagyon nem jött be ez a rész. Talán az egész Tenryu sziget arc legjobban elrontott része lett számomra. Nem a grafika, szinkron és zene a problémás. Sőt még csak nem is a töltelék részek. A teljes rész felépítése ütötte ki nálam a biztosítékot. Ennyire szétszabdalni, tördelni nem lett volna szabad. Egyszerűen a lehető legrosszabb sorrendet és időrendet alkalmazták az alkotok amit el lehet képzelni. Pedig ennek egy epikus résznek kellett volna, hogy legyen a manga szerint is. Erre ezt kaptuk. Én szégyellném magam a rendező helyett, hogy egy ilyen részből csak ezt tudta kihozni, pontosabban fogalmazva elrontani. :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 12 feb 19, 11:25:45
nem volt ezzel a résszel semmi gond, talán annyi lett volna jó, hogy ha lenyomják még Pero-t meg a társát (2 állati harcos) mert így a következő részre csúsznak, ami szintén darabolva lesz, + Lily-ék is harcba kezdenek, ahogy az előzetesben látni
és örültem, hogy 2 ost is előkerült a Oracion Seis act-ból :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 feb 19, 17:02:52
Elvileg 2 napja jelent meg a harmadik OVA Memory Days címmel. Már láttam egy oldalon a Raw változatot, szóval szerintem majd létre lehetne neki hozni egy topikot  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 12 feb 26, 04:28:46
119. rész:
nagyon jóra sikeredett! :D különösen az animációk tetszettek, jól eltalálták őket - legfőképpen amikor mutatják Erza-t és Gray-t miközben a Nemesisből született démonok sorozzák őket ;) a filler harc is összehangolt lett, kellő poénnal! viszont ha minden igaz a következő rész még ütősebb lesz! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Appa123 - 12 feb 26, 09:46:00
Hát én meghalok még 1 hetet ki kell bírnom :( :'( :D  Eszméletlen jó volt a rész még majdnem sírtam  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 12 feb 26, 11:18:34
Így kell ezt csinálni , ilyen egy minőségi anime... nesze neked Naruto Ship.
Csipem az alkotókaqt kellően kreatívak a filler jelenetekn nem fárasztóak . A Happy vs. Lily Charle hátsója miatt óriási volt  XD A Villámló tűzsárkány üvöltése kafa volt , bár a szerintem keverhettek volna bele mélyebb hangokat , vagy hangosabbá tenni. Remélem a következő részben még benne lesz az epic ending.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Qtics - 12 feb 26, 11:48:21
vajon Happy-nek is van harci formája ? mert nagyon megnézném  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Rincewind - 12 feb 26, 12:18:52
Jó rész volt, kafán megoldották a harci jeleneteket, a Villálmó Tűzsárkány nagyon látványos lett.
De nekem nem tetszett az a jelenet, amikor Happyék összeütköztek a szellőzőben. Vicces volt, nem az zavar, de nem oda kellett volna betolni, nagyon agyonütötte azt a dármai pillanatot, mikor megtalálják a hajó magját. Az a remegő kép, meg hogy "ez él?!" sokkal ütősebb lett volna anélkül, hogy Lilly és Happy összekapnak kicsit előtte.
Happynek szerintem nincs harci formája. Lilly ha jól tudom egy amolyan nagyranőtt exceed, aki Földvilágon valamiért ugyanolyan kicsi lett, mint a többiek, de képes kis időre visszanyerni eredeti alakját. Happy és a többi exceed ugyanolyan kicsi volt Edolasban is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 feb 26, 13:15:57
119.rész:

A filler harc Kutya és Peron úrral, nagyon jóra sikeredett. Megmutatták, hogy ezek igenis nagyon erősek, és lazán vannak egy szinten a "Rokonokkal". Tetszett itt is a kombinált támadás : Fried fájdalma, meg hogy Elfman bekajált, áá töltelékhez képest nagyon király lett.  :jaja:

Natsu hihetetlen tápos lett Luxus erejétől, kb mint amikor megette az Aetheriont. Akkor most képzeljétek el, Luxus olyan erős, mint az Aetherion, bár én ki is nézem belőle :)

Na meglett Pantherlily epic jelenete is ebben az arc-ban. Az hogy szerzett 1 faszás kardot meg úgy röhögött, mint Gazille, nagyon ütősre sikeredett.

Tetszett a rész vége is, emlékeztetett a One Pieceből az Arabastás részekre, amikor ugyanígy, segített egymásnak elérni a célt ( Mikor Namiék felfelé hajtották Vivit, hogy kikapcsolja a bombát a torony tetején ).

Szóval ez a rész is nagyon jó lett. És ahogy elnézem a kövi részt, a harc a végéhez ér. Capricorn! Az ő visszatérése még jó is lesz, de mit keres az uccsó képkockán Kain Hikaru ??  :omg: Remélem nem lesz sok szerepe, mert még az elején vicces is volt, de már kezd uncsi lenni...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 feb 26, 18:06:49
A múlt heti részhez nem kommenteltem semmit, mivel az annyira nem tetszett és nem tudtam mit írni hozzá.  XD A mostani viszont nagyon tetszett. Hol is kezdjem?

A filler-harc eleinte semleges volt számomra, de miután Fried kimondta, hogy Elfman beugrik közéjük Ever helyett, máris jó kis csata lett. A Raijinshuu a kedvenc trióm a Fairy Tailből, szóval örülök, hogy ezt megemlítették. ^^ Nem lett eltúlozva semmi, jó volt, ahogy volt.

A Hades elleni küzelem eddig nagyon izgalmas... Amikor Natsu használta a Villámló Tűzsárkány Üvöltését, én azt hittem, hogy tényleg legyőzték. Hiszen az üvöltés az egész szigeten végigsöpört és Hadest láthatóan padlóra küldte. Aztán meg felkelt. Tök ijesztő volt. xD Talán Wendyn láttam leginkább a félelmet, ami mondjuk érthető is, ő ott a legkisebb.

Az Exceed Alakulat nagyot alakított.  XD Happyn annyit nevettem. A mangában is volt, hogy egymásnak ütköztek, de ott nem volt úgy kiegészítve, hogy Happy bedühödik. xD Nagyon ügyesek, akik kitalálják ezeket a filler-jeleneteket.

A végén egyébként tök jó zenéket raktak be. Annyira jó volt, amikor futottak előre és Natsu megbotlott, de Lucy és Wendy előrerántotta. Aztán Erza és Gray segítette előre. Tökéletesen meg volt animálva. Ilyenkor én mindig libabőrös leszek. Lehet, hogy csak azért, mert már annyira megszerettem ezt az animét... De az ilyen pillanatokért érdemes nézni az animét. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ezt gondoltam. Jó, elismerem, van még egy csomó jó dolog, amiért szeretni lehet, de én talán ezt tudom leginkább kiemelni. És azt is figyeltem, hogy ebben a részben nagyon sok kidolgozott, szép kép volt. Mármint úgy értem, hogy legtöbb helyen mindent kidolgoztak és nem nyomi fejeket raktak be. Szóval le a kalappal a készítők előtt, mert nagyon élveztem ezt a részt. ^^ (Bár ebből a történetívből még így is volt pár jobb rész és még nincs vége.)

Az előzetesből kiderült, hogy el fog állni az eső. Igaz, náluk még egy nap sem telt el, de mi már hetek óta azt nézzük, hogyan zuhog náluk. xD Örülök, hogy visszatér a jó idő. Meg persze Capricorn szerepet kap! Már alig várom. És jól láttam, hogy Wendyn ismét új ruha van? Ebben a történetívben már sokadjára cseréli le. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 feb 27, 08:56:06
Még nem láttam a részt majd megnézem, de ugye úgymond ezek a nyomi fejek mostanában szaporodtak meg, és ezzel párhuzamot tudok vonni a detective conannel... Ott is van hogy néha nyomi fejek vanank egy bizonyos időszakban ahogy itt is voltak jó pár részben a múlt részekből és ez általban csak egyet jelent... Azt, hogy készül a movie :D :D A conan-nél is régebben akkor voltak nyomibb rajzok mikor mindneki tudta hogy jön a movie stb és ugye itt is jön...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 feb 27, 14:38:33
Sok animénél vannak nyomi fejek lásd pl Naruto shippuuden, ott elég gyakran van.
Ez nem feltétlen mozi készítést jelent, hanem pölö egy új csapat lett felvéve és még nem olyan jók, vagy túl sok képkockából áll a rész ezért picit romlik a minőség stb.
Hála az égnek itt még nagyon nagyon kevés a nyomi fej, bőven a tűrhető kategóriában van, reméljük így is marad :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 feb 27, 16:26:37
Sok animénél vannak nyomi fejek lásd pl Naruto shippuuden, ott elég gyakran van.
Ez nem feltétlen mozi készítést jelent, hanem pölö egy új csapat lett felvéve és még nem olyan jók, vagy túl sok képkockából áll a rész ezért picit romlik a minőség stb.
Hála az égnek itt még nagyon nagyon kevés a nyomi fej, bőven a tűrhető kategóriában van, reméljük így is marad :)

Igen a shippuudenben nagyon sok nyomi fej van de ott szinte mindig szal az más téma.. Itt viszont az elmúlt hetekben volt meglehetősen sok és mint tudjuk készül a movie... De azért a conan a jobb példa, mert ott is ritkán vanank nyomi fejek de azok valamiért mindig a movie megjelenése előtt pár hónappal fodrulnak elő(2-3-4 hónap), szal ez sem lehet véletlen..:P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mistich - 12 feb 28, 21:21:47
Most a napokban pótoltam be az elmúlt 4-5 részt, és összességében nagyon tetszettek. Laxus egy vadállat. :D Már mangában is az egyik kedvencem volt Gazille mellett, de a Hades elleni harca nagyon megdobta a dolgot.

Erza: - Laxus, te meg hogy kerülsz ide?
Laxus: - A céh alapítójának a sírjához jöttem. Mint te is tudod, régebben én is a Fairy Tail tagja voltam... Eredetileg Mavis sírját akartam meglátogatni, de nézd csak mit találtam... A második mester is itt van. S ha már úgy is itt van, asszem elkészítem az ő sírját is. XD És az a pszichopata fej mellé... nem normális. :D

Ami nagyon nagy pluszpont, az a zenék felhasználása. Az utóbbi időben pont elkezdtem szidni kicsit az anime készítőit, hogy az eddigi részek legnagyobb erősségét, a zenei világot nem úgy használják ahogy régebben. Hát, a 118.-ban bőven "kárpótoltak". :D Mikor Laxus kérdezi Natsuéktól, hogy rendben van-e, ha haragszik az öreg elintézése miatt, az valami elképesztően megható lett. Akárcsak amikor átadta a mágikus erejét Natsu-nak, s az az utáni párbeszéd is. A mangában borzasztóan idegesített az egész jelenet, animében viszont nem csak hogy nem zavart, de még tetszett is. Szerintem kitettek magukért. Ha a fillerharcok nem lettek volna, tökéletes részt adtak volna ki.

Viszont az a fillerharc... Így is felhúzott, hogy Gazille csak ezzel a 2 szerencsétlennel küzdött meg, de ha már csak ennyi szerepet kap legalább ezek maradnának nyugton az arc végéig. Eléggé lealacsonyították a sárkányölőt ezzel.

Zancrow-wal kapcsolatban pedig tökéletesen egyetértek Csabi28-cal. Nekem is a kedvenc Grimore Heart-osom volt, persze hogy őt ölik meg...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 feb 28, 22:00:25
Mistich, én ezzel pont fordítva vagyok.
Szerintem ezzel a fillerrel, pont hogy erősítik Gazille-t, hogy miért ?

A vas sárkányölő 1v2-ben győzte le ( legalábbis hozott ki 1 döntetetlent) az állat duó ellen. Most megnézed Friednek, Bixlownak és Elfmannak együtt kellett rámenniük, hogy legyözzék és utána ők is kidöglödtek.
Na mármost lehetne mondani, hogy: jó Elfman alapból gyenge volt és Fried meg Bixlow is most vannak csak túl 1 nagy csatán Rusty ellen, de Kutya úrra és Peronra ( még most se tudom a nevüket, majd vki leírhatná xD ) ez ugyanúgy igaz.
Ők is eléggé meg lehettek csapolva varázs erő terén + a Kutyusnak alapból nem volt kardja...
Meg megnézitek ha a csirke nem is, de másik eléggé erős volt, szerintem bőven a Rokonok közé tartozna, csak ugyebár nem Lost Magic-a van, így nem kaphatott helyet. :D

Szóval szerintem ez a filler harc igenis jó volt, mert nem csak hogy élvezetes kombókat láthattunk, de bemutatták, hogy Gazille-nak igenis, nem volt könnyű dolga, mivel nagyon erős ellenfelekkel került szembe. És ez alapján még azt is mondhatnánk, hogy a Vassárkányölő felér a Fried-Bixlow-Elfman trióval.
Mindez persze, csak az én véleményem, és ugyebár ez filler volt, szal nem lehet rá alapozni, de szerintem nagyon jó lett és lazán illene a manga szálba.

Zancrow meg igen... Úgy járt, mint anno Cobra. Persze, hogy a kedvenc gonoszaimat kell megölni XD
Nem baj, legalább Gazille ott van :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 feb 28, 22:37:00
Cobra legalább még él. :D
A filler harcban nekem csak az nem tetszett, hogy gyengébbnek tűntek az FT-sek. Pl Bixlow normál esetben egyedül elintézte volna őket, ha leveszi a sisakját, hisz Lucy és Loki is csak a vakító fény miatt tudták legyőzni, de az állat duó nem rendelkezik hasonlóval. Vagy épp Fried olyan képéletet írt volna, mint annó Arzack ellen. A kedvenc részem meg, hogy Fried gyakorlatilag pajzsként használja Elfmant, hogy bevigye a csapást. Nem nagyon FT-hez illő viselkedés. :D

Lily elég jül bánt azzal a kilincsel. :D Jól néz ki az új kardja. Ahogy látom szépen össze is a kard mérete Lilyvel együtt az előzetesben.

Hades meg Kenpachit nyom. XD Gondoltam, hogy még tartogat valamit a tarsolyában, mert nem mutatott eddig semmilyen végső technikát.

Jó, hogy berakták az OP végére Luxust (vagy már át lett véve a Laxus?) a körbe. Tetszett, ahogy a rész elején ott mosolyog.
A végén még kiderül, hogy nem is Hades a fő ellen, hisz még ott van Zeref a titokzatos Achnologiával + az OP-ban lévő sziget méretű sárkány is. (valószínűleg, amit Gildarts látott.) Ja és még Meldy újbóli találkozását várom Urtearel.  *-) Fogalmam sincs, mit fog tenni Meldy Vajon most ellenségként tekint rá ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 12 feb 28, 22:48:53
Nah, kitúrtam az álltaduó neveit. XD Tehát, a Kutya úr (az kutya??? Oo) : Yomazu, Peron pedig a változatosság kedvéért Kawazu. Bár erősen kétlem, hogy innentől kezdve meg lenne jegyezve a nevük, vagy legalábbis én nem tudom.

Lily kardja pofás lett, végre van egy hozzá illő fegyver, amivel nem esik hátra, vagy lapul ki, ha harcol. Ezt majd próbálgathatja Erza ellen egyszer, talán.

Happy vs. Lily? Ezt annyira megnézném... bár ha Lily átalakul, akkor kapásból egyoldalú a dolog, de addig, addig vicces. Valószínűleg egy az egymásbaütközős, kiakadós dolog nem a legjobb helyen lett elsütve, de nem baj, belefér ennyi, végülis önmagában nem volt rossz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 12 márc 03, 09:11:42
Igen vidám  részt kaptunk  XD , tökéletes volt  XD
Milyen sokat dobott a mangán igaz az is alapból jó volt .Erza és Wendy feminim harca  XD és ahogy Juvia ott rázza a hátsóját Graynek .  Érezni  hogy maga a készítők is nagy fanok és látszik a munkájukon is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 márc 03, 11:33:18
120.rész:

Nagyon tetszett a részt, gyakorlatilag semmi negatívumot nem tudok mondani.  :D

Jó helyen lett vége, és a poénos jelenetekre is rádobtak egy lapáttal a mangához képest

Juvia már mindenre képes: elérte, hogy tudjon pucsítva futni Gray után méghozzá igen-igen gyors tempóban  XD

Erza nővérnél, sok a sérült, aki még további sérüléseket szenved a kezelés után  :)
10 év múlva már Wendynél fognak tolakodni  :D

+pont a készítőknek, azért hogy beletették Bluenote-t így legalább megtudtuk,hogy nem küldte ki őt Gildartz az űrbe  :bow:

Capricron is hozta a színvonalat. Lucynak fogynia kell :smirksweat:

A sebességet elnézve még 2 részt jósolok, aztán belecsapunk az új arcba remélhetőleg.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 márc 03, 11:42:08
Most sztem legalább 1 évnyi fillernek kell jönnie, hogy ismét meglegyen a megszokott távolság a mangához, mert mire lemegy az a nagyjából 2 rész addigra kb 20 fejezetnyi előnye lesz csak a mangának és ugye azért a 60-70 fejezet az egészséges... Befejezni meg tuti nem fejezik be a sorozatot mert azt már tudnánk, ahogy a bleachnél is tudjuk már pár hete hogy március végén vége lesz itt meg uyge semmit sem tudunk , és aki olvassa a mangát az tudja, hogy ide majd bőven lehet fillereket rakni... És az agyament készítőket ismerve nem hinném, hogy halálra unnánk őket mint mondjuk a shippuudenben, mert eddig bizonyítottak filler téren de ugye ezek sak rövidek voltak most kell bizonyítaniuk hosszú fillerben...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 márc 03, 11:58:33
Persze, hogy kellenek a fillerek csak kezdjék el az új arcot és haladjanak mondjuk egy 3-5 részt és akkor van egy jó hely a fillerek berakásához. Konkrétan a 258. fejezetet animálják meg és utána jöhetnek a fillerek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 márc 03, 14:02:52
Persze, hogy kellenek a fillerek csak kezdjék el az új arcot és haladjanak mondjuk egy 3-5 részt és akkor van egy jó hely a fillerek berakásához. Konkrétan a 258. fejezetet animálják meg és utána jöhetnek a fillerek.

Sztem a 253 utá még több hely van fillereknek, és ugye oda nagyon sok mindent be lehet tenni pl ahogy írja a mostani mangák borítóján, hogy mit csináltak a szereplők azt is simán belelehet rakni meg van még pár extra fejezet is amit nem csináltak meg animében azt is meglehet csinálni visszaemlékezésként mint pl a coca colás vagy a natsu háza vagy a test cserés vagy a fairy x rave stb...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 12 márc 03, 14:07:02
Azok viccesek lennének , de ha meg vannak a jogok hozzá akkor tegyék.  :jaja:
Én azt mondanám hogy pont a 260. után jöhetne vagy a 262-ből csinálnának egy teljes filler storyt .


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Neptunusz - 12 márc 03, 14:38:04
A mangát nem olvasom, de testcserés rész volt az animében is nem?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 márc 03, 15:07:01
Persze, hogy kellenek a fillerek csak kezdjék el az új arcot és haladjanak mondjuk egy 3-5 részt és akkor van egy jó hely a fillerek berakásához. Konkrétan a 258. fejezetet animálják meg és utána jöhetnek a fillerek.

Sztem a 253 utá még több hely van fillereknek, és ugye oda nagyon sok mindent be lehet tenni pl ahogy írja a mostani mangák borítóján, hogy mit csináltak a szereplők azt is simán belelehet rakni meg van még pár extra fejezet is amit nem csináltak meg animében azt is meglehet csinálni visszaemlékezésként mint pl a coca colás vagy a natsu háza vagy a test cserés vagy a fairy x rave stb...

Valóban a 253. után lehetne betenni töménytelen dolgot, de szerintem nem akarják ködben tartani a nézőket sokáig.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: herbel111 - 12 márc 03, 15:53:48
szerintem töröljed ezt,mert még így,sárgán sem lehet spoilerkedni :D
A rész nagyon jó volt :)
Szerintem egy min 10 részes filler sorozat fog kezdődni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Qtics - 12 márc 03, 17:00:30
nagyon nagy rész volt szétröhögtem magam   :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 márc 03, 18:57:21
10 rész nagyon kevéd ide minimum 40 rész filler kell, hogy a manga kicsit fellélegezhessen... Ja volt egy testcserés filler, de nem arról beszélek hanem van a mangában egy olyan egxtra fejezet pontosan már nem emlékszek a cselekményre, de asszem natsu lesz lucy natsu ruhájában és gondolhatjátok hogy néz ki akkora mellekkel natsu mellényében :D :D Valami ilyesmi dolgok vanank benne...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 márc 03, 19:12:19
Szerintem meg nem kéne filler :/. Csak akkor kell ha jó a filler :D.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 márc 03, 19:16:31
120. rész:

Le a kalappal, tökéletes rész volt!
Megvolt a szokásos klafa hangulat és mostmár szép sikert aratott a FT kombó. Hades csórikámat, annyira megsorozták, hogy a Grimore Law-ot, se tudta elkasztolni XD Tetszett, hogy Wendy már a yokugekit is tudja, hamarosan majd láthatjuk Tenryuno Tekkennel is XD
9:53nál amikor megjelent a Fairy Tail további tagjai, hihetetlen jó lett és hátbizsergető.
Makarov monológja Luxushoz, hogy : "Örülök, hogy visszajöttél.... azt hitted ezt fogom mondani ? " ááá ez nagyon hirtelen jött, nagyot röhögtem XD A Raijinshou hogy örül már Luxusnak, már szinte folyik a nyáluk.
Megvolt a hatalmas Poén áradat is, hogy azok miket műveltek a sátornál. Capricorn beszólása Lucy-nak, hogy fogyni kell, Juvia fenék riszája, Erza ápoló nő ruhája, Wendy depressziója, mert kicsi a melle, ááá végre a szokásos Fairy Tail hangulat :D

Szóval faszás záró rész lett, a Grimore Heartos csatáknak, kíváncsi vagyok Zeref mit fog velük ügyködni.

Érezni  hogy maga a készítők is nagy fanok és látszik a munkájukon is.

Kimondtad a lényeget Banzai, teljesen egyetértek veled. Tényleg lehet látni, hogy szeretik csinálni az Ft-t az animések, mind képi, mind zenei és mind fillerek terén.

*szerk.: Tök jó, lehetett látni Natsu hegét is a nyakán, amit megtudtunk, hogy is szerzett a 3. Ovából. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 márc 03, 19:38:11
@Sammy Blaze

Szerintem arra az omakera gondolsz,amikor Mira Átváltozást tanít Natsunak,Lucynak és Happynek. Lucynak nem sikerül átvoltoznia Natsuvá, mert Mira mondja, hogy a hordozó típusú mágusoknak az ilyen varázslatok nehézséget okoznak. Natsu valóban Lucy lesz, mellényben a nagy mellekkel együtt  :D Lucy próbálja Happy átvoltozását megakadályozni, mert akkor elvileg Lucy lenne meztelenül Happy kendőjével a hátán, de csak egy torzított Lucy fejű Happy lesz.  :smirksweat:

Erre kiváncsi lennék egy részben  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sabaku - 12 márc 03, 22:00:23
Én majd lehet belenézek a mostani részbe, mert eléggé dícsérik.
A fillekerrel kapcsoltaban: szerintem nem a tenrou-sziget arc után rakják be őket, mert akkor a csak animések a falat fogják kaparni, az biztos XD Engem legalábbis hatalmas sokk ért az arc végén, és pont ott értem be a mangát xD. Na de nem spoilerkedek.  :)

120.rész
19:04 Gildarzt feje
19:24 Luxus feje
20:47 Levi feje
XD
A harcot nem nagyon néztem, nem érdekelt, de a vége hatalmas volt, már rég röhögtem könnyesre magam animén xD Gildartz, Capricorn, Erza, mindenki nagyot alkotott xD Luxus és Elfman meg mindenki mást überelt


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 12 márc 04, 00:40:27
Le a kalappal a készítők előtt, mert ez nagyon tetszett. :D Könnyesre röhögtem magam, mindenki akkorát alakított. Szegény Lucy megkapta a magáét Capricorntól, de neki elnézzük, mert csak jót akart és tetszik a napszemcsije. Luxus beleegyező(???) feje pedig, az valami hatalmas volt. Szerencsétlen Elfman azt sem tudta, hogy miért kapja ezt. Luxus tud ám jófej lenni, ha akar. Persze csak ha akar. Gildartz hogy beszólt már neki és a végén az előzetesben pont az ő fejét lőtték be. Jó lesz, várom. Levy feje pedig... csak nem féltékeny valaki? Jó, a ki kihez illik topic nem erre van, úgyhogy ez más lapra.
Filler? Ha máshól nem is, de itt jó fillerszálak szoktak lenni, legalábbis én eddig mindegyiket nagyon élveztem. Van történetük, ütősek és passzolnak is a dolgokhoz, de ha lehet, akkor itt hanyagolnám, mert akkor én biztos falat fogok kaparni. Innentől túl sok olyan rész van a mangában, amit látni akarok. x)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 márc 04, 00:52:09
Azért csak ne emeljük az egekbe a fillereket, a robotsárkányos elég gagyi lett (a többivel nincs bajom). Nem is maga a történet vagy a kivitelezés, hanem az a dolog, hogy Gray elárulja Natsut és társul az ellenséggel. Ez annyira nem illik a Fairy Tail szellemiségéhez. Sok minden negatívumot el lehet mondani a Fairy Tail mágusairól, de az árulást nem (Luxust most hagyjuk, azt tudjuk, miért volt). Plusz a "főgonosz" nőci is eléggé idegtépő volt. ^^"

119. rész:
Lily "Musica" kardja kész csemege volt a Rave manga kedvelőinek. ;)

120. rész.:
A harc végén Natsu diadalüvöltése a felkelő nap felé király volt. ^^
A FT szokásos ökörködéséből leginkább Luxus 17:14-nél lévő jelenetén borultam a röhögéstől. Bár igazából nem tudom eldönteni, hogy ott most együtt érzően bólogat vagy azt sugallja, hogy "mindent bele, haver". :D
Gildarts szívódása Luxussal itt nem ütött akkorát, mint a mangában. Talán azért, mert Gildarts-nak egy kicsit furcsára lett rajzolva a feje. ^^"
Kíváncsian várom, hogy a következő részben "azt" a bizonyos jelenetet hogy fogják kivitelezni. Remélem, hasonlóan IQ-gyilkoló lesz, mint a mangában. ;) XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sabaku - 12 márc 04, 01:27:56
Szerintem az együtt érző vállveregetés volt xD
Nem tudom, egyre gondolunk-e, de én a 251. fejezetes részt várom a legjobban, két bizonyos személy miatt :") Meg talán ez lesz az egyik legaranyosabb jelenet az egész mangában. Ált nem nézem animében az FT-t, de ezt már várom:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 márc 04, 02:19:05
Igen, ez is a 251. fejezetben van. ^^ No de nem akarok spoilerkedni, mert akkor adnom kell magamnak egy hét írási jog megvonást. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 márc 04, 14:40:12
120. rész
Ez a rész nekem is nagyon bejött. Szépen kiegészítették a fillerekkel a poénokat. Erzának pl. kifejezetten jól állt a nővér szerkó, na de a nővérkedés, már egy egészen más dolog. És Wendy, ne szomorkodj! Azért Erolasban láthattuk, hogy te sem leszel örökké olyan "lapos" :D
Luxus nézése Elfmanra nekem inkább azt mondta, hogy "Te szegény, pont egy ilyen csajt fogtál ki... Nem lesz könnyű sorsod Evergreen mellett."
Juvia és Gray úgy tűnik mégsem olyan jó párosítás. Milyen már, hogy mindketten inkább mazók, de egyikük sem szereti a szadót XD

Eléggé valószínűnek tartom, hogy még 2 rész lesz maximum ebből az arc-ból. Eddig a készítők tartották magukat az 1 rész 2 fejezet felosztáshoz, és most néztem, hogy az új arc-ig még a 250-251. és a 252-253. fejezet van hátra.
A 251-ben több nagy jelenet is volt mangában, de gondolom mind leginkább Gildarts-ra vagyunk kíváncsiak :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 márc 04, 21:00:42
Ez a rész nagyon király volt! Eszméletlen jól megcsinálták az egészet. Örülök, hogy Wendy fejlődik. Az Oración Seisnél még nem nagyon tudtam megkedvelni Wendyt, de Edolas és most Tenrou után már őt is nagyon szeretem. Ez a történetív kihozza mindenkiből a legjobbat. Lucy és Kana is milyen jó barátok lettek. ^^ Capricorn-nak jól áll az új ruha. És tök menő, hogy olyan magas. Bár az kicsit furán jött ki, ahogy lehajolt Happyhez és egy magasságszinten volt vele. xD Ja, és Capricorn kulcsa tök jó lett, nekem tetszik.

Urteart is nagyon megkedveltem. Ebben az részben is olyan menő volt. Nem is gondoltam bele, hogy ő fogja visszaállítani a szigetet, pedig annyira kézenfekvő volt. Egyébként ő tök érdekes karakter. Mashima már az első történetívben is szerepeltette, szóval azóta ismerjük már. Remélem nem felejtődik el ezek után sem. ^^ Meldy viszont elég idegesen figyelte a háttérből. Lesz mit megbeszélniük.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 márc 05, 00:39:52
Ideges...? Inkább a hideg, nyugodt gyűlölet süt a szeméből. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 márc 05, 00:59:58
Azt a nézést nem mondanám gyűlöletnek. Inkább az elszántság szó jut az eszembe erről a nézésről.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Qtics - 12 márc 05, 06:51:07
20:20-nál Natsu milyen képet vág az nagyon durva  (2 copf) , és Levi hogy kiakadt Gazelle-re  vagy is féltékeny

jah és Juvia is hozza a formáját XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 12 márc 07, 22:51:20
ahogy azt vártam, nagyon eltalálták Purehito legyőzését, ismét megvolt az összehangoltság a csapatban, a zenék is jók voltak és a poénokat is felextrázták  :bow: a Fairy Tail férfi csapata nem tagadhat semmit! azon jót virultam  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 08, 22:20:39
A kedvenc jelentet a Luxus Makarov beszélgetés, főleg a "Amikor még száműzve vagy!" mondat. :D Meg Erza nővér jelenete. De nagy lett az a sor.^^ Utána meg Levy hangsúlya Gazille neve kimondásakor. xD Luxus együtt érzése Elfmannal is jó volt.

Na, Zeref megvárta míg legyőzik Hadest és csak utána ment át gonoszba. Ráadásuk szövetkezik Hadessal. Jó kis páros, már csak Zero kellene bele és meglenne Az Ultimate Evil Trió. (H) Végre Meldy odaért Urtearhoz és elég ijesztően néz rá. Urtear mit sem sejt és most nullázta le a mágiáját is. Jó esélyei vannak. De úgyis megoldják...Remélem. *-)
Hadesnak nem volt jó ötlete ez a harc. A 7 Rokonból 5-öt elvesztett és a helyette sincs meg.
Ki gondolta volna, hogy Hades átmegy Davy Jonesba, hogy neki sincs a helyén a szíve. De Jones legalább meghalt, amikor elintézték a szívét. :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 12 márc 09, 18:52:32
Ismételten minden elismerésem a készítők felé, pazar részeket kaptunk.
120. rész: (3x néztem meg  :$)
- Natsu nagyon menő volt a rész elején, mikor bezúzta Purehito papát (egyébként csak nekem ugrott be az öreg hajáról egyből Mira? :D), szeretem mikor ilyen komoly fejeket vág. A seiyu-át is szeretném megdicsérni. Wohoo végre láthattuk a nyakán a forradást.
- Lucy spárgája se volt rossz, szakadtam a nevetéstől.
- Happy és Charle beállása, mikor sikerült a szívet elpusztítaniuk, szintén nagyon-nagyon tetszetős! Amikor futottak a GH-s zsoldosok elől Natsuék felé, egyből a 'Hozom a bosst! - mondja a healer' ominózus MMO-s beszólás jutott eszembe.  :smirksweat:
- Gazille, ahogy ölelgeti Pantherlily-t!!!
- Geheheheheee, az animében sokkal jobban kihangsúlyozták Juvia hiányát, mint a mangában. Csípik őket a készítők biztos ;)
- Ahogy már sokan írtátok előttem, a Luxus/Makarov papi párbeszéd/ordibálás is ütős lett, innentől kezdve tulajdonképpen sírva röhögőssé avanzsálta magát a rész.
- A Raijunshuu és az örömében síró Fried.
- "...te átok kölök?!" ez a fordítás különösen tetszett.
- Copfos Natsu by Lisanna nagyon tetszett, szerencsétlen, még álmában sincs nyugta a nőktől...
- Juvia a kis perverz, hogy riszált...   :P
- Gildartz és Laxus párbeszéde a mangában is nagyon tetszett, de így az animében még inkább (szeretem Gildartz seiyu-ját).
- Szexinővérke Erza, és hogy sírt a Natsu-Gray-Gazille hármas (19:51-nél Gazille és Lily arca  XD), hogy saaaaaaaajnos jól meg kell magukat gyógyíttatniuk Erzával.  :smirksweat: Levy kommentje: "És itt jön..." ezekszerint nem ez lehetett az első alkalom.   :D "Juvia shockkkkk..." és Levy: "Gaziiiille!" kiakadásaiknál már tényleg a könnyeket morzsoltam el a szemem sarkában.  XD
És csak pár dolgot emeltem ki, ami eszembe jutott hirtelen, nagyon-nagyon jó kis rész volt!

Minden spoilerkedés nélkül, a következő egy vagy két rész nagy eséllyel pályázik az anime eddigi történetének két legjobb része címre. Már libabőrözök, ha belegondolok annyira várom!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 márc 10, 08:17:04
121. rész:

Tökéletesen kezdődött a rész, Makarov papi bejelentése megadta az alaphangot, na meg Mira démon szeme  :D
Személy szerint a nővér egyenruhára szavazok  :)

Zeref jelenete is azt mondtam nagyon jóra sikeredett, mondjuk azt vártam, hogy Hades is picit legyen zombi színű, ha már egyszer megy Zancrow után, de mintha ez kimaradt volna, vagy csak nekem nem tűnt fel  :smirksweat:

Gildartz jelenete Kanával jobb volt mint a mangabeli, pedig azt hittem azt nehéz lesz űberelni, pedig sikerült az anime készítőknek. Főleg a Gildartz-sikoly vitte a prímet  :D

Majd kifelejtettem Laxus bátyát. A legjobb volt mikor húzta Lisanna arcát, hogy megtudja, hogy tényleg ő-e az igazi. Erre Freed benyögi: Mekkora éleselméjűség, ahogy Laxustól elvárható, tanulhatnátok tőle  XD

Natsu meg megtudta, milyen ha egyetlen ököl kerekedik felül rajtunk...

Egy negatívum lenne: Az Ultear és Meldy jelenete. Minden szép és jó volt, de komolyan gondolták, hogy Ultear egy lándzsát, szóval lándzsát  :hmmm?: szúr át magán vér nélkül. Még lila,fénylő vér sem volt, vagy árnyéka a vérnek.
A mangában tisztán látható volt, hogy beleszúrt magába(valószínűleg késsel vagy tőrrel) és mikor ráfolyt a ruhájára a vér utána mikor leborul a csónakról ott is látni ahogy a vér folyik mikor belesik a vízbe... Átkozott cenzúra  :nugget:

Az előzetesben legalább semmit nem lőttek le az arc befejező részéből. Azt mondom minimum információt kaptunk  :D

Úgy néz ki, hogy az új arcból 2 rész lemegy utána meg lesz egy filler epizód, ami nem tűnik filler történetszál kezdésnek a cím alapján. Pont nem bírták azt a plusz egy részt leadni, amire vártam....... :nugget:  Akik, csak az animét nézik ne nézzék meg előre a 2 hét múlva esedékes rész címét, mert spoileres lehet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 márc 10, 15:36:31
121. rész:

Jó volt!
Zeref kicsit betette a kiskaput Hades tatának. ^^"
Az Urtear-Meldy-s jelenetben kíváncsi voltam, hogy oldják meg a tőrszúrást... és hát kicsit felemás lett. Maga a szúrás megvolt, de ahogy fentebb Bastian is írta, valami kis vérfolt ezért látszódhatott volna.
Luxus meg kész volt. XD Szegény Lisanna. ^^" De legalább itt kiderült számomra, hogy nem összecsapják a kezüket (mangában nem lehetett jól kivenni), hanem Luxus védi Lisanna csapkodását. :D
Hüle Natsu és Gildarts meg jó magasról pecáznak (16:18). Kell pár méter zsinór. XD
Kana és Gildarts jelenete szépen visszaadta a magát, asszem ehhez nem is kell semmit hozzáfűznöm. :)
És igen, a felhőkre vetülő sötét árny gazdája arctalan maradt. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 márc 10, 18:36:46
Szép volt Zereftől, hogy elintézte Hadest. A Fairy Tail-nek nem szokása, de tényleg nagyon megérdemelte azt a halált.
A Meldy-s és Urtear-es jelenet kicsit laposabbra sikerült, de ezt mindenképp tisztázni kellett. Az is érdekes, hogy nézett ki Urtear smink nélkül.
Na meg igen ez a köcsög cenzúra, nem csak a vért, de ahogy látom a fördős jelenetet is eléggé megcsonkította  :chair:
Gildartz reagálása meg...  XD Elkezdi sorolni a neveket, meg az a sikoly, hát nagy figura az tuti. És a jelenet tényleg baróra sikeredett, egyre jobban bírom őt :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sabaku - 12 márc 10, 20:05:38
A cenzúra enyhe FAIL volt xD Én mindig is nagyon-nagyon utáltam az ilyesmit, ezért nézek kevesebb animét. A másik kedvencem az volt, hogy a Nirvánás részeknél, amikor Bain fel akarja életsztetni Gérardot Wendyvel, akkor csak a fejéhez tartja a kést xD Mangában meg a karjába szúrja.

A Gildartzsos rész jó volt, jó volt de én az animében sosem szerettem őt, sztm nem lett eltalálva. Manga powaa.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 márc 10, 21:16:30
Ez eszméletlen jó rész volt.  :betépett: Hades meghalt. Én örülök neki, mert így a végefele számomra már eléggé unszimpatikussá vált... *meghajol Zeref előtt* Meldy és Urtear elhagyták a szigetet. Éés szerintem nagyon szép jelenet volt az övék. A rajzolás is tökéletes volt. Bár nekem egyetlen egy valami nem tetszik. Miért raknak a készítők olyan csíkos árnyékot a karakterek álla alá? Mangában jól mutat, de animében szerintem nem. Na mindegy. Urtear hangját nagyon szeretem, ez már csak egy plusz dolog, hogy miért vált egyik kedvencemmé. ^^ A vér hiánya kicsit nekem is zavaró volt. Figyeltem erősen a hasát, amikor beugrott a vízbe, hogy van-e valahol vér?! És tényleg nem volt. De elolvastam a mangát és az kárpótolt érte. (:

Gildartznak tényleg jó sok nője volt. xD De a végére beugrott neki Cornelia. De ha össze is házasodott vele, akkor miért nem ő jutott először eszébe? Talán az lett volna a legkézenfekvőbb. xD Az ő és Kana jelenete is nagyon szépre sikeredett, le a kalappal a készítők előtt. A zenék is nagyon a helyükön voltak.

És akkor most megérkezett Acnologia? Sajnos tudok spoilereket, így az az "árny" számomra elég sokatmondó volt. De azért nem tudok pontosan mindent, ezért már nagyon várom a következő részt. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 10, 22:45:47
Jó rész volt, mint mindig. Azért az milyen dolog már, hogy Zeref csak így megölte a top 10 legerősebb mágus listám első helyezettjét! :hmph: Nem csíptem annyira Hadest de ez azért durva és váratlan  volt!

Végre eljött a Meldy-Urtear beszélgetés amit nagyon vártam. Meldy válaszára kíváncsi lettem volna, ha Urtear nem hajtotta volna végre az öngyilkossági kísérletet. De így volt a legjobb. Örülök, hogy együtt maradnak. *-) Azért az érdekelne, hogy Meldy mikor rakta rá az érzékkapcsot. Még a beszélgetés közben, vagy miután bezuhant a vízbe, vagy esetleg a mentés után ? :hmmm?: Mert ezzel tudta, hogy mikor őszinte és mikor hazudik neki.
A vér hiányán, én már csak sóhajtok egyet. Kár, hogy nincs, de ez van. Viszont az megcsapta a szemem, hogy a mangában nem motor van, hanem Urtear evez. :)

Gildarts egy Casanova. XD Ki tudja, hogy Canának meggy féltestvére lehet, akikről még Gildarts se tud ? :fun: Mennyivel jobb lett volna Canának, ha a legelején elmondja Gildartsnak. De jobb később, mint soha.
Luxus jelenete megint jó volt. Remélem látjuk Wendy bemutatkozását. :D

Amióta kijött ez az Oening én azóta tudom ezt a Spoilert, csak nem tudtam, hogy Zeref rá gondolt, mikor Achnologiát mondott.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 márc 10, 23:46:33
Most így belegondolva, Zeref olyan mint 1 takarító. Natsuék legyőzték Zancrow-ot, jött a fekete varázsló és megölte. Natsuék nagyon nehéz csata után legyőzték Hadest, Zeref azt is megölte XD
Gondolom, mivel a Fairy Tail nem öl, így Zereffel gyilkolgatják meg azokat, akiknek nem ártana meghallni :D
De így volt Cobra-val is, csak ott az a köcsög Brain ölte meg  :rant:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 12 márc 11, 09:07:36
jó volt ez a rész, de ennyi könny nem volt az eddigi 120 részben összesen mint ami ebben az egyben XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 11, 10:34:58
Cobra szerintem még él, hisz abba még senki sem halt bele, hogy átlőtték a vállát. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sabaku - 12 márc 11, 11:27:55
Nekem az tetszett igazából, hogy még Zeref is megijedt Arcnologiától xD Itt sokkkal jobban látszott, mint a mangában.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: herbel111 - 12 márc 11, 18:11:57
Egyébként ha érdekel titeket hogy mért nem volt vér: Azért mert meldy kardjai nem sebet okoznak,csupán fájdalmat okoznak,és látszott hogy meldy kardjával döfi át magát urtiar.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 12 márc 11, 18:18:20
az a saját kardja volt, ugyanaz amit ha jól emlékszem gray ellen is használt...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 12 márc 11, 21:51:53
Egyébként ha érdekel titeket hogy mért nem volt vér: Azért mert meldy kardjai nem sebet okoznak,csupán fájdalmat okoznak,és látszott hogy meldy kardjával döfi át magát urtiar.

Meldy kardját hogyan idézte volna meg Ultear?  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 12 márc 11, 22:04:20

Meldy kardját hogyan idézte volna meg Ultear?  :hmmm?:

egyel fentebb megírtam h hogyan csinálta
leírom mégegyszer: a saját kardját használta nem Meldyét


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 12, 15:47:32
Juviát is azzal akarta kivégezni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 12 márc 12, 17:30:11
Ez a mostani rész nagyon jó volt. Gildarts-nak azt a fejét nem fogom elfelejteni, mikor megtudta, hogy Kana apja XD Mangába is ütött, de így még nagyobb volt XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 12 márc 12, 18:13:29
egyel fentebb megírtam h hogyan csinálta
leírom mégegyszer: a saját kardját használta nem Meldyét

én értem, hogy Ultear saját kardja, azért is kérdeztem herbel111-et, hogy ő mire gondolt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 12 márc 15, 18:54:56
Ez nagyon jó rész volt, pláne, hogy mennyire vártam már a Gildartsos jelenetet. Nagyobbat ütött, mint a mangában, pedig ott is fetrengtem utánna. Natsuék is mekkorát néztek már rajta. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 márc 16, 22:27:27
Most így olvasgatva a hsz-eket, beugrott egy talán készítői baki.
Meldy érzékkapocs varázslata. Jó kérdés mikor tette Urtearre. Mert ha azelőtt/közben/utána, hogy leszúrta magát, akkor neki is éreznie kellett a fizikai fájdalmat. Ergo nagyon erős kiscsaj lehet, ha egy "hasszúrással" simán kiment egy ténylegesen hasba szúrt, nálánál lényegesen nagyobb (ugye azok az F-es didkók XD ) személyt. Bár ez csak szőrszálhasogatásnak tűnhet egy fantasy animében :P

Amúgy tetszetős rész volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 márc 16, 22:39:39
Valószínűleg az érzékkapcsolatot akkor tette Ultearra, mikor a vízben utána ment, de még akkor Ultear süllyedt és mikor már Ulti felkészült a halálra, megbánta bűneit, így Meldy látta a tiszta érzéseit, ezért úgy döntött, hogy megmenti és nem hagyja meghalni szeretett Ulját. A fájdalmat a szúrásból meg simán kibírja, ha azt kibírta, hogy Juvia sűrített vízzel vágta falhoz, vágta meg saját lábát, hogy érezze a fájdalmat. Hiába erős a kiscsaj XD

Holnap meg jön a nagy finálé, az arc vége. Kíváncsi vagyok mutatnak-e majd előzetest a következő részről, remélem nem(Muhahaha  >:))


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 márc 17, 08:09:36
122.:
Még csak angolul láttam. De a sziget konkrét eltűnését jobban láttatják itt, mint mangában. Tényleg "elpusztul", nem csak elillan. És Acnológia mekkora már, még a szája belseje is kék XD

Ja, és van előzetes, de nem mondom el, mi van benne :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 12 márc 17, 08:42:44
Hűűű jó volt nem csalodtam , nem pont a kéket vártam, de ennek ellenére tényleg félelmetesen nagy volt , belépője hatásos volt :D .
Mikor lesz akkor filler ? Következő után ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 márc 17, 09:54:24
Majd összepisiltem magam Elfman és Ever szerelmi cívódásán :laugh: "Férfi! Férfi! Már attól is felmegy bennem a pumpa, ha rád nézek!" Talán Evernek sikerül kivernie Elfman fejéből a "férfi" mániáját XD
Juvia székes jelenete viszont szerintem már kicsit túlzás. Visszataszító már ez a fajta "rajongás".
De honnan jött Gazille-nak az az ötlete, hogy pont Lucy gyomra korog...? XD
A rész további fele meglehetősen drámaira sikerült. Pont jó lett.
Olyan szép, Gildarts már ösztönösen Kanát védi, Gray meg Juviát :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 márc 17, 10:42:37
Azt mondhatom, hogy méltó befejezést kaptunk az arcnak így a 122. részre. Volt itt humor, dráma meg filler jelenetek, amik fel se tűnnek, hogy filler. Ezeket nagyon jól be tudják építeni  (H)

- Juvia, mint szék  :D Nem rossz poén, de ez már nekem is kicsit sok, ekkora rajongás már zaklatás :smirksweat: (Főleg, hogy Gray prűd és még el sem fenekelte Juviát :fun: )

-Tetszett Gazille megjegyzése Lucy gyomráról, főleg a Gihi :D a végén

-Mi történne ha Elfmant és Ichiyát bezárnák egy szobába: Man, Man vs Men Men  :D

-Makarov jelenete nagyon megható volt, nem is vártam kevesebbet  (H)

- Acnologia rajzolása kifejezetten jól visszaadta a mangabelit, pedig a Doroma Animu után rosszra számítottam, aztán kellemesen csalódtam  :)

-A filler Laxus és sárkányölő támadások is egész jók voltak, utólag tűnt csak fel, hogy ez nem is volt a mangában

-Az ismeretlen tündérszerű csaj, meg megint jó helyen állt: mangában egy erdőben egy vonalban a harccal, itt meg a sziklaszírt tetején távol, mondjuk múlt héten Natsu és Gildartz is 20 méterről horgászott  XD  :smirksweat:

-A nagy bumm után láthattuk a lefolyó effektust,ami nagyon jól érzékeltette azt,ami  történt  (H)

-Az előzetesért nagyon nagy kár, nem volt elég nekik a képek mutogatása, még a szöveg is spoileres, na meg az utolsó képkocka  >:)

Egy filler rész jön elvileg 2 rész után.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hamisjoe - 12 márc 17, 11:54:54
áááááá :crybye: Pedig milyen jó lett volna látni ahogy az animések sírnak hogy vége a Fairy Tailnek. >:)

Amúgy milyen anime ez? Minden második részben majdnem elsíromm magam, most is amikor már Luxus elsírta magát, éreztem hogy egy könnycsepp ki akart fordulni a szememböl :crybye:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 17, 12:19:16
Én úgy voltam ezzel a részel, hogy mikor lassan megmutatták Achnologiát kirázott a hideg. :D  A FT legerősebb mágusai és megsem tudták sebezni azt a dögöt. Szóval ez egy sárkány ereje.

Amikor a kis öreg mondta, hogy ez az utolsó parancsa, akkor bekönnyeztem. :crybye: Az ellencsapás látványos volt, csak nem ért sokat. :P, viszont Luxus vezetői képessége meglátszott. :D
Juviából meg már egy kicsit sok lesz. Jó az első pár még vicces volt, de már kezdenek átesni a ló túloldalára.

A következő részben új évad. :thumbsup: Time Skip No Jutsu aktiválva! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sulooman - 12 márc 17, 12:20:21
Jézusom! Ilyet ki lehet hozni egy animeből? Egyszerűen fergeteges volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Cickany - 12 márc 17, 12:50:21
Sztem az volt a legdurvább, amikor Makarov a végén mosolyt erőltetett az arcára és azt bizonygatta, hogy mind haza fognak jutni :crybye:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ChroN - 12 márc 17, 13:07:22
Ez nagyon durva egy rész volt.
Minden percében rázott a hideg.
De ha nem olvasok kicsit előre a mangában, akkor én... szerintem kiakadok enyhén...
Érdekel a megvalósítás.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 17, 13:31:52
Az előzetest elnézve Zerefnek még nem jöttek össze a világuralmi tervei. :D

Engem a következő részben leginkább az érdekel, hogy a csapat is bekapta-e a 7 év idősödést, mint a többiek a céhben (szakállas Nab XD) vagy valahogy ugyan olyan idősek maradtak. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 márc 17, 13:57:32
Hát Tilon, ha erre akárki akármit is válaszol, Chakra 1 hét pihenővel jutalmazza :smirksweat: (Amúgy az utolsó képből ki lehet találni :P)

Zeref meg nem is igazán tör világuralomra. Legalábbis a mostani énje. :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 17, 14:14:15
Nem is akarom, hogy bárki válaszoljon rá, csak engem ez érdekel a legjobban a kövi rész kapcsán. :D Natsu mosolya meg mindig ugyanolyan szóval 50-50% xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kristian1112 - 12 márc 17, 14:34:17
hát nem gondoltam bele eddig hogy mi lessz tovább,de én tuti szüneteltetném az FT animét 1 évig és ozt újra kezdeném csak hogy ne jusson olyan sorsra mint a bleach/naruto. De eddig se volt valami sok filler és azok amik voltak is nem voltak rosszak úgyhogy kiváncsi leszek mi jön most.Gondolom filler,de remélem jó fajta :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hagabi - 12 márc 17, 14:49:05
Én olvasom a mangát is, de az animés megvalósítás sokkal jobban tetszett. Egyetlen egy dolgot kivéve. Mégpedig az, hogy Achonolgia üvöltését, amivel "elpusztította" a szigetet nem lehetett látni rendesen, mert olyan ro...dt fényesre csinálták. Meg a nagy robbanást is egy képre tették a mágustanács hajójával. Pedig a mangában az külön van és jobb úgy szerintem.
De azok a be..art fejek, amiket Meldy meg a mágustanácsos fickók vágtak az nem semmi. Végülis a szemük láttára "pusztította el" a szigetet egyetlen üvöltéssel.
Kíváncsi vagyok, hogy Achnologia feltűnik-e még a történetben, mert hihetetlen erős. Kár, hogy Gildartz nem adott erőt abba a közös támadásba, mert akkor lehet, hogy megsérült volna legalább egy kicsit. (Bár ezt nem lehetett volna, mert a mangában benne se volt ez a támadás és ott sem sérült meg.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: STM - 12 márc 17, 14:52:00
SZerintem biztos fel fog még tűnni, elég fontos szereplőnek tűnt. Meg Gildartz is vele találkozott korábban a százéves küldetés során, és lehet, hogy nem véletlenül.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: herbel111 - 12 márc 17, 15:59:16
Ez jó volt :D Volt benne megható rész,meg azért azaz 1-2 poén is kellett :D
Hehe,azért az előzetes végén beköszön Natsu idegbeteg nézése :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 12 márc 17, 17:53:32
Acnologia nagyon jól meg lett csinálva az animében is. Jó rész volt, epic rész volt :)
Amúgy tényleg nem adnak fillert a Tenrou szigetek után? Elég komoly, bár lehet úgy tűnik, hogy közel áll a mangához az anime, de mégis könnyen lehet bele-bele rakni 1-2 rész fillert majd a kövi arcban :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Beatreex - 12 márc 17, 19:02:18
Ej de jó rész volt! :D Azért jobb lett volna, ha most kivételesen kihagyják az előzetest, azzal jobban lehetett volna borzolni az idegeket. Emlékszem, hogy amikor ez a rész megjelent a mangában, egy hétig tiszta frászban voltam :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 márc 17, 19:16:58
Ez a rész tényleg durva volt. Bár Acnologiáról és a 7 évről tudtam, szóval nem értek váratlanul. De nekem nagyon nem tetszik ez a 7 éves ugrás. Szerintem semmi jó nem születik ebből, de remélem lesz valami, amit ezt megcáfolja...

Na de a részből, amit megemlítenék az az, hogy Makarov jelenete nagyon szépre sikeredett azzal a zenével. Gondoltam, hogy nem mennek el a hajóval a többiek. ^^ Bár ha sikerült volna legalább mindenkinek feljutni a hajóra, utána már könnyen leléphettek volna. De sajnos nem így lett. Egyébként választ kapunk arra, hogy most miért is van ez a 7 éves ugrás? És Zeref erre az időugrásra gondol, amikor azt mondja, hogy vége ennek a kornak? Ha a válasz spoiler lenne, akkor nem szükséges válaszolni. xD Egyébként én nem gondolom soknak Juviát, szerintem még mindig vicces. Nekem ő az egyik kedvencem, szóval nem tudom megunni. ^^

Előzetesben már látthatunk pár embert + 7 évvel felszedve. Macao és Wakaba most akkor hány éves is lesz? Tiszta öregek... Ez nem jóó. xD Nekem ez így tényleg nem tetszik. Miért csinálta ezt Mashima? >_< És Droy meg milyeeen dagadt. Oo Laki (vagy Lucky, nem is tudom, hogy hogyan kell írni) viszont javult kinézetre. xD Na, de azért várom a következő részt, úgy láttam, hogy Ichiyáék is feltűnnek benne.

áááááá :crybye: Pedig milyen jó lett volna látni ahogy az animések sírnak hogy vége a Fairy Tailnek. >:)...
Én inkább nevettem volna, ha így próbálnák meg befejezni...  :smirksweat:

...Engem a következő részben leginkább az érdekel, hogy a csapat is bekapta-e a 7 év idősödést, mint a többiek a céhben (szakállas Nab XD) vagy valahogy ugyan olyan idősek maradtak. :)
Erre én is kíváncsi vagyok már.  XD Bár szerintem ők nem lettek idősebbek, de kitudja. Én egyébként hajlamos vagyok belefutni spoilerekbe (sajnos), de erről nem tudok semmit, szóval legyen már jövő szombat. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 márc 17, 19:40:48
Hát ez a rész nagyon durva lett.

Bírom Gazillet, mindig tesz vmi vicces megjegyzést Lucy-ra XD Edolasban a súlyához illetően Happyvel, itt meg a gyomrát cukkolta XD
Az egyesített támadás nagyon ütősre sikeredett. És hogy filler volt ? Hát ,mint szinte minden töltelék kiegészítést, ezt is olyan jóra megcsinálták, hogy észre nem lehet venni.
Nagyon hangulatos rész lett, főleg amikor az öreg hátramaradt, majd visszajött a Fairy Tail, utána meg mindenki megfogta a másik kezét és bíztak a túlélésbe, hát lassan már tényleg minden rész sírós lesz  :(
Ez a fekete sárkány biztos benne lesz még, de úgy kb sztem minimum 80-100 rész múlva, és tuti van vmi köze Igneelekhez.

Hát igen az anime vészesen közel ért a mangához. Nem értem Edolas után miért nem toltak be 10 egy részes fillereket, mert így 2 hét múlva a címek alapján lehet látni, hogy filler lesz, és hogy meglegyen a biztos távolság, 20-30 résznyi filler vár majd ránk  :figyelmeztet:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 márc 17, 21:34:42
A biztos távolsághoz minimum 40 rész filler kell... Amúgy macaok 42 évesek lesznek, ha jól emlékszek az egyik fejezet borítójára...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 márc 17, 21:51:52
Bőven kevés az a 40 fejezet. Ha csak kettővel számolok akkor is csak 20 anime rész. Ez pedig kevés. Inkább 80 vagy még több az ideális különbség. Egy darabig lehet tartani fillerekkel a távolságot, de ha olyanok lesznek mint az a sárkányos akkor jobb ha pihentetik egy kicsit mert lerontja a minőséget.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 12 márc 17, 21:55:19
hát igen Gazille trollkodott egyet Happy stílusban :faceg:
nagyon jóra sikeredett ez a rész, nekem nagyon tetszett.

ezekszerint akkor nemsoká nekiesünk egy nagyadag fillernek :(
majdcsak kibírjuk vhogy, bár az eddigi fillerek is mind jók voltak, nemúgy mint más animékben, tehát ez egy jó pont


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 márc 17, 22:05:28
Ez a rész nagyon nagy lett :D. Megmutatták hogy milyen erős Achnologia ( de ez az igazi ereje? ). Vicces jelenetek nem maradtak el XD.

Szerintem csak 10 max 15 részt raknak be fillernek de örülnék ha menne tovább az egész ( persze ez az én véleményem ).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Qtics - 12 márc 18, 00:29:59
(Natsu) Furcsa ez a szél. Bűzlik...
(Happy) Én is érzem! Tudom mi lehet!    Hé, Lucy! Ezt neked hoztam.
 
ez mekkora

kiváncsi vagyok Zerefet kitanította a halálmágiára mert ha Acnologia az durva lesz  :hmmm?:





Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 18, 09:29:19
Miért kellet volna tanítani ? :hmm?: Erzát se tanította senki a mágiájára, csak alapból használta a fegyverek mozgatását a Mennyország tornyában. Achnologia minden embert utál, bár ki tudja, hogy 400 éve mi volt az álláspontja.
Amúgy Zeref jól tartja magát 400 évesen, szépítő alvás nélkül.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 12 márc 18, 10:32:21
ti gondolkoztatok már a zeref-achnologia kapcsolaton?
az én elméletem az, hogy zeref mondjuk a "sötét" esetleg "fekete"-sárkányölő


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 márc 18, 12:00:48
Hát, ha Acnologia tanítványa volt, akkor nagyon megfingathatta, mert Zeref is fél tőle XD
Ám az másnak is feltűnt, mikor Gildarts azt mondja "Nem használja azt az erőt, mint mikor ellenem harcolt". Ezt mangában is mondja, szóval nem filler mondat. Vajon Acnologia miért csak játszadozik velük, és nem harcol teljes erőbedobással? Holott a célja a teljes pusztítás, amit végül meg is tesz az üvöltéssel. És ha már itt tartunk, miért csak a szigetet és az azon levőket támadja?  Jó, mondjuk Urtear és Meldy csónakja csak légypiszok a szemében, de mi van a Grimoire hajóval? Nem azt kellett volna elsődlegesen támadnia, ha már egyszer az azon levők (bár Hades már halott) gonoszságra hívta újra elő? Vagy miért nem támadja a Tanács hajóját? Sőt, magát Hargeont, Magnóliát, vagy egész Fiorét? A sárkányölők voltak a célpontjai? :hmmm?: Nekem valahogy ez az egész Acnológia támadás totál céltalannak tűnik...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 márc 18, 12:12:33
Te teljes erőből küzdesz pár hangya ellen? :) nem kezded el őket rugdosni és harcolni velük egyszerűen eltaposod őket.

Mondjuk amikor Makarov megállította és kapott pár találatot a céhtől és a sárkányölőktől azért komolyabbra vette a figurát "^^ Láthattuk az eredményét =D

Gondolom Hades és az emberei olyan ősi elfeledett gonosz mágiát használt ami szokatlan volt ebben a világban és Acnologia erre figyelt fel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 márc 18, 12:21:37
Most pont magadnak mondtál ellen :D
A hangyákkal nem játszadozol, hanem egycsapásra (egyetlen teljes erejű csapással) elpusztítod őket. De Acnologia először nem is közvetlenül őket támadta, csak mintegy fitogtatta az erejét, meg kergetőzött velük a szigeten.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Putir - 12 márc 18, 12:28:55
Gondolom ki akarta élvezni azt a kicsi ellenállást is. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 márc 18, 12:32:04
Inkább úgy lehet Acnologia tevékenységét/játszadozását felfogni ahogy macska játszik az egérrel. Én inkább ezt véltem felfedezni itt. Majd miután néhányszor belemartak vagy csak éppen megunta, egycsapásra lecsapta őket szigetestől.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 18, 13:22:06
Mondjuk, hogyha elmész vadászni, akkor puskát viszel, de az nem a teljes erőd, mert a falon ott egy rakéta vető.  Viszont azt nem akarod bevetni egy nyuszika ellen, hisz elég a puska is.  :) Én így fogom fel ez a teljes erő dolgot.  De ezek szerint Gildarts ellen sokkal nagyobb erőt használt.
Amúgy Gildarts, hogyan élte túl a sárkányt ? xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 márc 18, 15:16:24
Na én már látom előre, hogy egy ilyen filler tuti lesz: Mivel eltelt 7 év, biztosan kiengedték Daphne-t a börtönből, aki majd megint vmi hülyeséget tervez, és csak a Fairy Tail állíthatja meg... XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: STM - 12 márc 18, 15:24:25
Hogy-hogy hogy élte túl? Nem emlékeztet senkire a vörös haja, meg szakálla? Meg hogy annyira kemény, hogy át kell rendezni a várost, ha kekresztül mgy rajta, hogy ne zúzzon le mindnet? Ő Chuck Norris, úgyhogy az igazi kérdés az, hogyha a sárkány őt is megtudta sebesíteni, hogy-hogy egyben van még a világ?
De tényleg, ha Acnologia lezár egy korszakot, és hosszú idő után először nekiállt zúzni, mért csask a szigetet meg a FAiry Tailt söpörte el? Utána lenyugodott volna, és hazamegy? Most vissza olvasva látom, hogy Orph D. eus szerint is fura volt ez így. Szerintem talán ZEref keze lehetett a dologban, valahogy utána lenyugtatta, vagy más módon rávette a sárkányt a visszavonulásra,  csakhogy nem úgy nézett ki, mintha olyan viszonyban lennének. Lehet, hogy tényleg a sárkányölők voltak a célpontjai. A másik húrom sárkány eltűnéséhez is köze lehet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 márc 18, 15:53:12
Szerintem elmondták a történetben/mangában, hogy ki volt a felelős a megjelenésében. Nem Zeref és nem is a Fairy Tail hanem az a mágia amelyet Hades megidézett és felhasznált. Zeref egyértelműen erre utalt. A Fairy Tail csak egy mellékes veszteség aki ott tartózkodott rossz időben miközben mindenki más már továbbállt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nexus - 12 márc 18, 17:34:31
Nekem van egy elméletem ezzel kapcsolatban. Nem megkövezni érte ha hülyeség :P
Amikor Hades harcolt Natsuékkal akkor azt mondta, hogy a világos oldal vagy mi túlzottan megerősödött és kibillent a mérleg.
Ugye a Fairy Tail már nem egy gonosz céhvel elbánt, még mielőtt Lucy csatlakozott volna. Azután meg rendesen megnyírbálták a Balam szövetséget azaz a rosszakat.
Így csöppet a jók megerősödtek. Achnológia lezárta a korszakot mivel bezúzta az egyik legerősebb céhet. Meggyengítve a fény oldalát. Lehet most jön a sötétség korszaka. Ilyen ciklikus dolog.
Ezt a korszakot meg lehet Natsunak vagy  a fajtájának kell lezárnia.
Mellesleg fura az is, hogy Zeref ismeri Natsut, aki nem tudott átmenni Fried varázsképletén mert valszeg idősebb mint amennyinek látszik.

Ez lenne  az elmélet de Mashima tuti valami csavart befog vinni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hagabi - 12 márc 18, 18:39:31
Amúgy nem tudom, hogy csak én vettem-e észre, de az a közös támadás nem sikerült valami erősre. Jó, tudom, hogy mindenki ki volt készülve, de egy ilyen mindent bele támadástól nagyobb pusztítást várnék. Ha megnézitek, mikor Natsu megette Luxus villámait, akkor a Villámló Tűzsárkány Üvöltése sokkal erősebb volt. Az a támadás, ha telibe kapja a szigetet legalább a felét elpusztítja, a másik felét pedig felperzseli. Gondolom azért nem akarták annyira eltúlozni az anime készítői, mert a mangában sem tudtak kárt tenni Achnologiában.
Viszont pont ezért szeretem az animét, mert a plusz dolgok, amiket beletsznek mindig nagyon jók. Látni, hogy szeretik készíteni az animét.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 márc 18, 18:59:32
...Mellesleg fura az is, hogy Zeref ismeri Natsut, aki nem tudott átmenni Fried varázsképletén mert valszeg idősebb mint amennyinek látszik....

Ezen már én is gondolkodtam, és szerintem 2 variáció lehetséges:

1: A Luxus ellenes harcban Natsu sála meg Gazille vállasa esetleg más ruhadarabja/kiegészítője lehetett nagyon régi, több mint 80. És ezért is tudta megsebesíteni Zeref annak sálát, mert vmi élő dolog.
vagy a durvábbik variáció, aminek szintén van valóság alapja
2: Zeref alapból ismerte Natsut, holott egyszer sem láthatta, szóval Natsuék tényleg sokkal idősebbek, és már nem 1szer élték át ezt a 7 éves időugrást. Továbbá : http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/023/2 ez is tanusítja, hogy nem annyi Natsu, mint amennyinek kinéz

Így jobban belegondolva, ez a 2. lehetőség, nagyon is igaznak látszik  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 18, 19:58:42
3. Natsu meg Gazille kőszívű, és a kőszoborra vonatkozó szabályon véreztek el. :D

De Natsu egy kis pólyás volt, amikor Igneel tanította. Aztán bekerült a céhbe kis kölökként. Szóval idősödik. Ráadásul ő maga sem tudja, hogy miért nem felelt meg a korhatárnak. Natsu nem ismerte Zerefet. Szóval ha valami turpisság van az életkorával, akkor arról még ő sem tud.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 márc 18, 21:23:33
...Mellesleg fura az is, hogy Zeref ismeri Natsut, aki nem tudott átmenni Fried varázsképletén mert valszeg idősebb mint amennyinek látszik....

Ezen már én is gondolkodtam, és szerintem 2 variáció lehetséges:

1: A Luxus ellenes harcban Natsu sála meg Gazille vállasa esetleg más ruhadarabja/kiegészítője lehetett nagyon régi, több mint 80. És ezért is tudta megsebesíteni Zeref annak sálát, mert vmi élő dolog.
vagy a durvábbik variáció, aminek szintén van valóság alapja
2: Zeref alapból ismerte Natsut, holott egyszer sem láthatta, szóval Natsuék tényleg sokkal idősebbek, és már nem 1szer élték át ezt a 7 éves időugrást. Továbbá : http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/023/2 ez is tanusítja, hogy nem annyi Natsu, mint amennyinek kinéz

Így jobban belegondolva, ez a 2. lehetőség, nagyon is igaznak látszik  :hmmm?:

Az 1. pont tényleg egy érdekes dolog! o.O Viszont Wendy esetében mi ez a ruhadarab vagy kiegészítő? A hajéke és a szárnyas cipellői kiesnek, mert azok nem állandóak.
A 2. pontban annyi a bibi, hogy ha már többször időugrottak, akkor miért nem emlékeznek rá? Hiszen Natsut elég kis kora óta ismerjük és Wendy-ről is láttuk már jeleneteket 5-6 éves korából.

... Amúgy milyen anime ez? Minden második részben majdnem elsíromm magam, most is amikor már Luxus elsírta magát, éreztem hogy egy könnycsepp ki akart fordulni a szememböl :crybye:

Kezdetben pont ezt nem szerettem a Fairy Tailben. :) Most meg ezért az egyik kedvencem, mert jól meg vannak oldva az ilyen jelentek. És enélkül a FT már nem lenne az igazi. ^^

Sztem az volt a legdurvább, amikor Makarov a végén mosolyt erőltetett az arcára és azt bizonygatta, hogy mind haza fognak jutni :crybye:

...és örült neki, hogy Luxus végre Fairy Tailes módjára viselkedik. ^^

... Megmutatták hogy milyen erős Achnologia ( de ez az igazi ereje? ). ...

Á, dehogy. ^^" Ahogy Gildarts is hangoztatta, csak játszott a jónéppel.

Viszont ahogy visszább Orpheus-chan is írta (és nekem eddig nem tűnt fel... ^^"), tényleg elég furcsán viselkedett a fekete (kék? :D) sárkány... Ha azért megy, hogy kiradírozza a Tenrou szigetet és a rajta lévőket, akkor 2-3 csapással temetőt csinál, aztán egy Acnologia no Houkou-val dezintegrálja a szigetet. Ezzel szemben kergetőzött velük egy sort, mintha csak kíváncsi lenne valamire, vagy várna valakire ( ;) ) és utána darálta be a szigetet. És miért pont a sziget ellen ment? Egyre jobban érik az az elméletem, amit már a manga témában is kifejtettem párszor, hogy a Fairy Tail nem egy közönséges céh és nem csak azért jött létre, hogy munkát adjon pár mágusnak. És a Fairy Tail jele sem csak egy tündérre utalhat, hanem egy sárkányra is (erre még régen hívta fel egy fórumozó a figyelmet). ;)

122. rész

Az elején a kis fillerjelenet Makarovval, Erzával és Luxussal egész jóra sikeredett.

Gazille poénkodása Lucy gyomorkorgásával XD volt. De Levi is megéri a pénzét, mert ő is csak annyit mondott, hogy ezt közölhette volna kicsit udvariasabban is. XD Meg az a vigyor utána... :D

Meg a Juvia típusú szék jeleneténél Bixlow és Fried hogy lefőttek a háttérben. :D

Bár Elfman a "férfi"-s szövegei nélkül nem is lenne Elfman, de Evergreen csak kísérletet tesz rá, hogy kinevelje belőle. :D De külön tetszik, hogy Elfman sem szívbajos, vissza mer dumálni Evergreennek, pedig tényleg csak egy szemüvegvillantás lenne és meglenne a Tenrou szigeti szoborpart első darabja. :D

Ahogy 6:27-nél Acnologia előtűnik a felhők közül, az tényleg király lett!
Bár ez a jelenet nagyon ismerős valahonnan... *hmm*

15:02-nél Makarov vigyoráról a mangában is Fehérbajusz (One Piece) vigyora jutott eszembe. :)

De Luxus szövege tette fel ennek a fejezetnek az i-jére a pontot: "Tényleg azt hitted, hogy képesek elmenekülni és hátrahagyni egy vénembert?     Hiszen ez a te céhed." (mangából idéztem)

A "tündér lány" feltűnése is a helyén volt. ;)

20:41-nél a kör sorrendje is szépen az maradt, ami a mangában is volt. ^^ Kicsit zokon vettem volna, ha átrendezik, hiszen mindenki olyan mellett áll és fogja a kezét, akivel valamilyen módon közelebbi kapcsolatban van (most hadd ne soroljam fel, de ha valaki kíváncsi a listára, akkor leírom :D). ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: STM - 12 márc 18, 21:48:02
És a Fairy Tail jele sem csak egy tündérre utalhat, hanem egy sárkányra is (erre még régen hívta fel egy fórumozó a figyelmet). ;)
Van a tündéreknek farka?  :D
Nem emlékszem, ezt ki hol és miért mondta, és lehet, hogy tök rosszul emlékszem, de ő is tudhat valamit XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 12 márc 18, 21:57:00
nem emlékszel rosszul
a céh nevével kapcsolatos örök talány=örök utazás/kaland

És a Fairy Tail jele sem csak egy tündérre utalhat, hanem egy sárkányra is (erre még régen hívta fel egy fórumozó a figyelmet). ;)

ha így lenne akkor nem Fairy Tail lenne a céh neve hnem Dragon Tail


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 12 márc 19, 00:28:06
1. Achnologia szerintem azért csak a szigetet támadta meg mert ott tötént a sok gonoszság ami megidézte/oda hívta és mire oda ért már csak a Fairy Tail volt ott és azt hitte ők voltak felelősek az eseményekért.


2. Azért kiváncsi lettem volna arra ha Luxus is beszáll a 3 sárkányölő mellé a saját Sárkány Üvöltésével :D bár akkor nem lett volna aki az első támadáshoz az alapot adja + lehet hogy akk már nem lehetett volna azt kihozni belőle hogy Achnologiát meg sem karcolták.. :P:P:P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 12 márc 19, 06:25:33
amúgy az alaptámadás amit luxus csinált, az is lehetett volna az üvöltés...
nemnagyonértem h miért nem azt nyomta


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 19, 20:21:50
Vissza térve az életkorra, szerintem erre se fogunk választ kapni, csak el kell fogadnunk, hogy akkor jó ötletnek tűnt. Például, hogy Shagotte miért adta parancsba Lucy kivégzését és, hogy a királyi őrség, hogy bukkant Natsuék nyomára a barlangban. Ez meg volt magyarázva, de utána kiderült, hogy hazugság volt és annyiban maradt a dolog...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 márc 19, 22:28:17
Hát anno Shagotte, gondolom azért akarta kivégeztetni Lucy-t, mert azt hitte olyan gonosz ,mint a többi ember és csak pusztulást akar hozni az Exceedekre. A barlangos dolog meg tényleg érdekes, de azért közel sincs olyan nagy értéke, mint az éves dolognak. Így visszagondolva Edolas elég misztikus hely, biztos lesz még több jelenetése is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 márc 19, 23:57:44
Heló mindenki!
mi történik most?
Olvastam itt több helyen, h a F.T. animét nem is akarták nagyon folytatni a Luxusos arc után. Szóval most akk gondolom ezek csak nem haltak meg... deh ez így van a mangába is? Vagy már eltértünk tőle? Tudom, h itt a spoiler tilos de legalább annyit elárulhatna valaki vagy inkább megnyugtathatna, h minden szépen tovább megy majd a régi kerékvágásban. :) Ugye lesz még részünk Natsu hülyeségeiben és nem ez a kisgyerek veszi át a főszerepet aki a rész végén feszül a kikötőben...?!?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Landmine - 12 márc 20, 00:34:50
A mangában is így történt nyugi.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 márc 20, 06:53:46
Legeslegelsőnek a mangaka a Mennyország tornyáig akarta csinálni a Fairy Tail mangát, ott lett volna vége, de a masszív rajongói tábor miatt folytatta.
Ugyanez a helyzet az animével, csak ott a Luxusos részig akartak elmenni. A rajongók nem hagyják, hogy befejezzék a Fairy Tailt, de jól is teszik, mert rengeteget lehet kihozni belőle.
És RoronoaZoro ez nem filler még, minden úgy megy ahogy a mangában is :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 márc 20, 09:15:59
Akkor nagyon szuper minden  XD. Nálam a One Piece után a második kedvenc. Nem gondoltam, hogy lesz ilyen fordulat benne.
 :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 12 márc 20, 19:11:49
Epic  :D Ez egy jó rész volt, sikerült úgy megcsinálniuk, hogy ha olvasta az ember a mangát, ha nem, akkor is kíváncsi a folytatásra.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CoLa - 12 márc 24, 08:57:09
Ezután a rész után sztem megfogunk fulladni a fillerekben egy ideig :s


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 márc 24, 10:24:43
123.: És folytatjuk 2 fejezet/1 részes vágtánkat.
Sok dolog nem változott. Magnólia nyüzsis, mint mindig. A céh szétverve a bunyóktól, mint mindig. Nav még mindig nem dolgozik, Visitar táncikál, Macao és Wakaba morog. Bár Reedus és Droy testet cseréltek, de az átlag testsúly megmaradt XD Ichiya még mindig parfum-mániás, de jól áll neki az új oroszlánsörény. A fiúk pedig még mindig minden útjukba eső kiscsajjal kikezdenek. Bár Eve lassan talán már túlkoros lesz a "lehetek a kisöcséd" korosztályhoz. Főleg így 7 év elteltével.
Kaptunk egy új "Mirajane"-t Kinana-chan személyében (rá  nem emlékszem korábbról :hmmm?:), és végre összejött Al és Viska :D Ó, és a legjobb, a FT magyar style-ban nyomatja. Piros, fehér, zöld a céh új "táblája". Arra a fadarabokból összetákolt izére gondolok az épület homlokzatán. (már biztosan Mashima-sensei fülébe is eljutott a magyar matyó mintás kesztyű, és a kalocsai mintás Forma 1-es ruha híre XD)
Mavis fakó színezése annyira nem jött most be. Olyan sápadtnak tűnt. A sziget visszahozását viszont mind képileg, mind zeneileg nagyon jól eltalálták a készítők. A sziget alakja viszont csak szerintem változott meg? Mintha nem így nézett volna ki korábban...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 márc 24, 13:35:01
Azt kell mondanom, hogy jól megcsinálták ezt a részt. Nekem legalábbis bejött mind hangzásilag, mind képileg.  Különösen tetszett amikor Mavis felemelte a szigetet és megszüntette rajta a védővarázslatot. Az ogrékról meg mit ne mondjak, megérdemelték a fenékbe billentést.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 márc 24, 13:49:37
Tetszett a rész. A rajzolás gyönyörű volt. Mavis hangja egyszerre aranyos és tisztelet sugárzó =) Nemhiába az egyik kedvenc szereplőm Mavis-?chan? =D

Amikor a végén elmondta a többieknek mi történt az nagyon szép lett, gyönyörű zene és effektek.

Mavis rulz :3


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 márc 24, 14:22:15
Nagyon jó rész volt nincs is mit nagyon hozzátennem. Mavis hangja tökéletes  (H)

2 hét múlva filler epizód utána pedig szerintem kezdődik a filler áradat, ami ha tesznek bele elég poént nem lesz rossz  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Beatreex - 12 márc 24, 16:15:56
Jó rész volt :D Mavis nagyon helyes, imádom :D Azon a hangon meg behaltam, amit Teebo adott ki, amikor Natsu hátba rúgta XD


Ó, és a legjobb, a FT magyar style-ban nyomatja. Piros, fehér, zöld a céh új "táblája".
Igen, ez nekem is egyből feltűnt :D


Kaptunk egy új "Mirajane"-t Kinana-chan személyében (rá  nem emlékszem korábbról :hmmm?:)
Kinana már szerepelt korábban is egy-két részben, de csak pár pillanatra. Kép (http://images1.wikia.nocookie.net/__cb20110910085602/fairytail/images/thumb/3/34/Kinana_prof_anime.jpg/528px-Kinana_prof_anime.jpg)
(Állítólag ő volt Cobra kígyója, legalábbis erre lehet következetni az adatlapjáról (http://images1.wikia.nocookie.net/__cb20110101015015/fairytail/images/8/86/Kinana_Guild_Card.jpg).)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 márc 24, 18:35:25
Na most visszavonom azt a kijelentésem, hogy a 7 évvel csak rossz dolgok járhatnak. Most teljesen más hangulat volt főszereplők nélkül, de így sem volt rossz. Akik úgy gondolom, hogy javultak kinézetre a 7 év során az: Visca (és már Connel, szóval már nem fognak szégyenlősködni Alzackkal?! : D), Alzack, Visitar, Reedus, Lucky, Jet, Max és még talán Romeo és Warren is. Droy undorító. xD A céh most kicsit olyan, mint régen, szóval nosztalgikus. ^^
A harmadik nagy Fairy mágia is igazán Fairy Tail-es, nem is gondoltam, hogy ez lesz a magyarázat.
Kinana a mangában itt nem szerepelt, nem tudom miért rakták őt be. Nekem is Mirajane jutott azonnal eszembe a jelleméről.
Tök kíváncsi vagyok, hogy mások hogyan néznek ki 7 év után. Pl. Meldy, Urtear. Ééés tényleg (ez most csak hirtelen eszembe jutott), Lucy apja is biztos már nagyon öreeg! xD A kövi részben már ott lesznek a Lamia Scale-esek, tök kíváncsi vagyok. ^^


Ó, és a legjobb, a FT magyar style-ban nyomatja. Piros, fehér, zöld a céh új "táblája".
Igen, ez nekem is egyből feltűnt :D
+ 1  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 márc 24, 18:56:57
Na most visszavonom azt a kijelentésem, hogy a 7 évvel csak rossz dolgok járhatnak. Most teljesen más hangulat volt főszereplők nélkül, de így sem volt rossz. Akik úgy gondolom, hogy javultak kinézetre a 7 év során az: Visca (és már Connel, szóval már nem fognak szégyenlősködni Alzackkal?! : D), Alzack, Visitar, Reedus, Lucky, Jet, Max és még talán Romeo és Warren is. Droy undorító. xD A céh most kicsit olyan, mint régen, szóval nosztalgikus. ^^
A harmadik nagy Fairy mágia is igazán Fairy Tail-es, nem is gondoltam, hogy ez lesz a magyarázat.
Kinana a mangában itt nem szerepelt, nem tudom miért rakták őt be. Nekem is Mirajane jutott azonnal eszembe a jelleméről.
Tök kíváncsi vagyok, hogy mások hogyan néznek ki 7 év után. Pl. Meldy, Urtear. Ééés tényleg (ez most csak hirtelen eszembe jutott), Lucy apja is biztos már nagyon öreeg! xD A kövi részben már ott lesznek a Lamia Scale-esek, tök kíváncsi vagyok. ^^


Ó, és a legjobb, a FT magyar style-ban nyomatja. Piros, fehér, zöld a céh új "táblája".
Igen, ez nekem is egyből feltűnt :D
+ 1  XD

Annyit talán elárulhatok, hogy az egyik kérdésedre jövő héten választ is kapsz, de azt nem modnom meg hogy melyikre :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 márc 24, 19:47:00
Na új hét, új Fairy Tail rész, új történet.

Tényleg nem az igazi a hangulat Natsuék nélkül, de ez eddig is egyértelmű volt.
A Fairy Tailt terrorizálja egy Phantom Lord 2.0-ás céh, hát érdekes volt látni.Be voltak tojva, de Natsuék 1 ütéssel legyőzték őket, hát igen xD

Hogy is mondjam, ez a 7éves dolog inkább negatívum, mint pozitívum. Pár ember kivételével ( Alzackék meg Lucky) a többieknek nagyon nem áll jól. Egyes szereplőt már abszurd kinézettel áldotta meg a mangaka, pölö Wakabáék már nevetségesen öregek, pedig nagyon nem így kéne kinézniük, de lehet a sok stressz a Twilight Ogre miatt, vagy nem tudom de nem áll jól az fix.

A céhépület úristen  :figyelmeztet: Hát  nagyon remélem hogy visszakapja, ha még csak nem is a második, de legalább az első kinézetét, mert ez így, úgy alázás, ahogy van!A Fairy Tail ennél 100000000000szor több!!!!  :chair:

Óóóó olyan jó volt hallani, ezt az Oracion Seisbeli, Blue Pegasus zenét :D Nagyot dobott a jelenetükön. Ichiya feje sokkalta vagányabb lett, de az a lehúzott felső nagyon nem kellene  :neee:

A Tenrou sziget kiemelkedése és Natsuék megjelenése tényleg nagyon hangulatos lett. Mellesleg Mavis is nagyon tetszik, olyan kis aranyos és nagyon szépek a szemei  :$ Meg a szinkronja is nagyon passzol hozzá. És milyen szépen rámosolygott Makarov-ra, nagyon szívmelengető jelenet lett :)

Erről a mellékszereplőről, aki tényleg nem volt mangában, Kinana-ról:Véleményem szerint az elkövetkezendő filler áradatban biztos kap szerepet, és neki is nagyon jól áll a +7 év  :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 márc 24, 21:08:07
...A Fairy Tailt terrorizálja egy Phantom Lord 2.0-ás céh...

"Phantom Lord 2.0"??? Az Elemi Négyes újságolvasás közben papírrepülőt hajtogatott volna ezekből a bohócokból... XD

Sokat nem tudok hozzáfűzni. Adta a mangát.
Ott is és itt is borultam, amikor Jet és Droy Luxus láttam hogy kúpoltak. :D
A Twilight Ogre-s fickó balfácánságát mutatja, hogy a Natsutól kapott fenékbe billentés után még tisztességesen szét sem tudott kenődni a falon. :D
Ez a rész még nem volt olyan nagy durranás, a kövi jobb lesz. ;) És még nem filler. Viszont a kövi utáni sem lesz az még elvileg, mert ha a kövi addig fog tartani, mint gondolom, akkor a kövi utáni még nem lehet filler. Viszont a kövi utáni kövi már lehet az, mivel annak a végére szépen be lehet illeszteni egy hosszabb fillert is. Utána viszont már nem. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 márc 24, 21:18:37
Ezt szépen megfogalmaztad Chakra. A kövi kövijének a kövije XD
Amúgy én is úgy gondolom, hogy Kinana-chan kapni fog egy szép filler emlékezős rész(eke)t. Meg talán visszaemlékezésben megismerjük, hogy milyen volt a megmaradt céh élete, esetleg bővebben mutatnak képeket a keresésről, a tagok elszállingózásáról, és tuti el fognak sütni pár spoilert is. Lásd Daphné részeknél mikor betettek egy robotsárkányt, elhalászva ezzel a hatást az edolasi sárkánytól. Bár remélem tanultak az esetből... :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 márc 24, 21:29:27
Hát nem tudom Chakra, én azt szeretném, hogy a 258-as fejezet végéig minimum elmennének az animével, viszont a 2 hét múlva esedékes rész címe: Magic Dance Ball(Mahō Butōkai) és ez a cím nem szerepelt a mangafejezetek között.
Ergó fillerrel állunk szemben  :jaja:

A mostani rész, ha mangával számolunk 255-nél ért véget.
Jövő héten vélhetően 257-nél leszünk.
Viszont a 258-al indulnak el az érdekes dolgok, amit mindenképpen még látni szeretnék a fillerek előtt.

A tisztánlátás kedvéért a mangában jelenleg 276-nál vagyunk tehát, kb. 10 rész és az anime beérné a mangát.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 márc 24, 21:45:27
Pontosan 2 hét múlva már filler van a cím alapján új openinggel és endinggel, a kérdés, hogy meglesz-e a minimum szükséges 40 filler... Én ide raktam volna be a fillert, ebbe a 7 évbe hogy mi történik rossz hírek jönnek keresgélés stb.. simán ellehetett volna húzni...

Sőt sztem a fillerek hasonlóak lesznek mint a naruto végén voltak a küldetések csak itt mindig másféle meló lesz... De ez is unalmas lenne 40-50 részen át így jó lenne olyan 5-6 rész visszaemlékezés ide az elejére vagy még több majd küldetések, majd a többi filler ahhoz a bizonyos eseményhez amit mindenki emleget régóta, hogy oda kellenek a fillerek.. De a lényeg, hogy ezeket a fillereket lekell tudni crocasig nehogy ott legyen szét szabdalva a dolog... a crocas név az animéseknek úgysem mond semmit igy nyugodtan lemertem írni :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 12 márc 24, 22:16:25
ha ugyanolyan fillereket csinálnak majd mind eddig, akkor nem lesz baj, mert az eddigieket meg sem lehetett különböztetni, hogy ez most a manga alapján van, v nem


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 márc 24, 22:23:52
Na most visszavonom azt a kijelentésem, hogy a 7 évvel csak rossz dolgok járhatnak. Most teljesen más hangulat volt főszereplők nélkül, de így sem volt rossz. Akik úgy gondolom, hogy javultak kinézetre a 7 év során az: Visca (és már Connel, szóval már nem fognak szégyenlősködni Alzackkal?! : D), Alzack, Visitar, Reedus, Lucky, Jet, Max és még talán Romeo és Warren is. Droy undorító. xD A céh most kicsit olyan, mint régen, szóval nosztalgikus. ^^
A harmadik nagy Fairy mágia is igazán Fairy Tail-es, nem is gondoltam, hogy ez lesz a magyarázat.
Kinana a mangában itt nem szerepelt, nem tudom miért rakták őt be. Nekem is Mirajane jutott azonnal eszembe a jelleméről.
Tök kíváncsi vagyok, hogy mások hogyan néznek ki 7 év után. Pl. Meldy, Urtear. Ééés tényleg (ez most csak hirtelen eszembe jutott), Lucy apja is biztos már nagyon öreeg! xD A kövi részben már ott lesznek a Lamia Scale-esek, tök kíváncsi vagyok. ^^


Ó, és a legjobb, a FT magyar style-ban nyomatja. Piros, fehér, zöld a céh új "táblája".
Igen, ez nekem is egyből feltűnt :D
+ 1  XD

Annyit talán elárulhatok, hogy az egyik kérdésedre jövő héten választ is kapsz, de azt nem modnom meg hogy melyikre :D
Ááá, dejó  :D Legyen már szombat!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 márc 24, 22:25:00
Azért ha olyat csinálnak mint az előző virslis, sárkányos akkor nagyon de nagyon kihagyom. Nálam az egy hulladék filler volt. Semmivel sem volt jobb mint amilyent utóbbi időben a Narutoban is csináltak. Ráadásul utálom, ha valakivel olyat tesznek ami a céh és a természete ellen tenne. Célzás Grayre és Natsura. Még ha kapott volna valami agymosást és utána tesz ilyet. Ez még megmagyarázná a cselekedeteit. Ilyen viszont nem volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 12 márc 24, 23:18:17
ja egen, az elég fos volt, el is felejtettem XD
de annak a fillernek a vége elég jó volt: pl: gray-juvia összhangcsapás


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 márc 28, 13:36:31
Elnézést, hogy a 116-117. részekből lenne egy kérdésem, de most jutott eszembe  *-) :
Ha Juvia teste vízből van, akkor Ultear hogy akarta megölni egy karddal?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chob - 12 márc 28, 14:27:09
Elnézést, hogy a 116-117. részekből lenne egy kérdésem, de most jutott eszembe  *-) :
Ha Juvia teste vízből van, akkor Ultear hogy akarta megölni egy karddal?

Juvia-nak normális teste van alapból, viszont képes vizet teremteni, manipulálni és így az egész testét vízzé alakítani. Viszont ezt nem tudja megcsinálni, ha eszméletlen.

Amúgy vicces volt. Elkezdtem nézni a 123. részt és közben furcsállottam, ahogy kezdődött, meg azt, hogy hova lett a sziget és a többiek. Végül rájöttem, hogy a 122-es részt kihagytam (pont az egyik legjobb részt :) ) :DDDD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 márc 28, 16:06:19
Azt tényleg jó rész, akkor indítanak egy egyesített támadást az Acnologia ellen :) az volt e kedvenc részem benne.

Azért szép volt Ulteartől, hogy visszaállította még korábban a Tenrou szigetet :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 márc 28, 21:14:54
Hát a céh nagyon gyengécske lett, hogy eltűntek az erősek. 106 ember volt tagja a céhnek Luxusal együtt. Abból eltűnt 18, maradt 88. 7 év alatt maradt 11 kb. xD

A rész legjobb jelenete az volt, amikor Romeo azt mondja, hogy "Mennyetek a Pokolba!"  (H) Örülök, hogy nem öregedet a társaság mert így viccesebb helyzetek alakulhatnak ki.  *-)

Újabb évad telt el szóval megint jön a kedvenc rész és harc.

Kedvenc harc: Meldy Vs Juvia
Kedvenc rész: 116- Végtelen hatalom. (Bár elég nehéz választás volt, de túl általános ha valamelyik utcsó részt mondom. :D)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 márc 28, 21:44:40
Jó neked Tilon, mert én egyáltalán nem tudnék választani :)
Ez az arc messze elnyerte a kedvenc történetemet, nincs olyan harc ami nem tetszett volna. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 márc 31, 11:24:59
Na megnéztem amúlt heti részt és, ahogy mastercard mondja teebow hangja miután felrúgják + a hang ahogy szétkenődik a falon: MEGFIZETHETETLEN :D :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 márc 31, 12:25:29
124.rész:

Hozta a várt színvonalat, nagyon jó volt. Szétröhögtem magam az Exceedes képen, Macao képzélgéséről, mint a negyedik mester, de a legjobb az volt, amikor Wakabával kifehéredtek, Natsu láttán  XD

Sherry jobban néz ki, mint vártam volna  (H), Juvia képzelgései meg csak "picit" rugaszkodnak el a valóságtól  :fun:

Makarov, Erza és Mira csevegése a Twilight Ogreval sokkal jobban átjött, mint a mangában. Mira, amikor átalakul ott az arcán az a kegyetlen mosoly, az egyszerűen verhetetlen  :D

Lucy apjának története nagyon meghatóra sikerült...

Kaptunk még plusz infót is Kinanáról, vagyis Cubeliosról  :D

A következő rész filler, lesz tánci-tánci na meg új opening és ending  (H)

Az előzetes alapján Lucy már az új szerkójában fog virítani és még Grayen le is teszteli mekkorát tud rúgni vele  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 márc 31, 13:26:12
Bastian ne lődd már le a poént kinanáról >< Van aki nem olvas mangát és van rá esély hogy a fillerkben az ö története lesz feldolgozva, amit megmondom őszintén, egyáltalán nem bánnák.

Wendy reakciója ütött xD Szegény. Edolasi wendy adhatna neki kölcsön ;)

Lucy apja teljesen hidegen hagy, sose bírtam, él vagy hal nem igazán érdekel.

Valóban Erza és Mira nagyon badass volt =D

A kövi részben a bál jónak ígérkezik, valszeg poén rész lesz de nem bánom ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 márc 31, 13:30:21
Bastian ne lődd már le a poént kinanáról >< Van aki nem olvas mangát és van rá esély hogy a fillerkben az ö története lesz feldolgozva, amit megmondom őszintén, egyáltalán nem bánnák.

Wendy reakciója ütött xD Szegény. Edolasi wendy adhatna neki kölcsön ;)

Lucy apja teljesen hidegen hagy, sose bírtam, él vagy hal nem igazán érdekel.

Valóban Erza és Mira nagyon badass volt =D

A kövi részben a bál jónak ígérkezik, valszeg poén rész lesz de nem bánom ^^


Igen van aki valóban nem olvas mangát, de csak szólok, hogy kinana anime karakter a mangában nem is lézetik szal... :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 márc 31, 13:30:26
Én azért nem voltam elájulva ettől a résztől. Voltak benne jelenetek amelyek jobban átjöttek és voltak amelyek kevésbé tetszettek mint a mangában. Az Erzás rész vége például nagyon nem tetszett. Túl lett spilázva amikor össze vissza forgolódott, de nem volt olyan hatása a Juvia képzelgéses rész sem. Ami tényleg jól sikerült az valóban a Makarov, Erza és Mira szende szűzies viselkedése az elején majd az átváltozás után. Na az tetszett, de tetszett a házinéni is Lucy ruhájában. :$ A többi az elmegy kategória nálam.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 márc 31, 14:51:39
Igen van aki valóban nem olvas mangát, de csak szólok, hogy kinana anime karakter a mangában nem is lézetik szal... :D

Én meg csak szólok hogy még egy komplett karakter bemutató lapot is írt neki mashima, amiben leírta hogy csatlakozott a guildhez, és hellyel-közel be tudjuk határolni ki si lehet ő ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CoLa - 12 márc 31, 14:55:32
Valaki mondja meg pls, h ez egy filler rész-e? ha igen akk le se töltöm...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 márc 31, 14:56:43
A mostani még nem filler , a következő már feltehetően az lesz, de nagyon jó fillernek igérkezik szal nyugodtan letöltheted.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 márc 31, 15:29:08
Jó rész lett :D. Az a rajz lily-ről, charle-ról meg happy-ról nagyon ütött XD. Wendy reakciója is tetszett amikor meglátta azt a rajzot magáról. Erza viselkedését nem értem miért viselkedett úgy amiért megtudta hogy Al és Viska összeházasodtak. Makarov, erza és mira a Twilight Ogrenél kemény volt :D. Az a lesápadt arc macao-tól meg wakaba-tól is nagy volt. Egyszerűen király rész volt.

Vajon hány filler rész lesz? 10-nél többet nem szeretnék.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 márc 31, 16:34:47
Nekem Lucy az egyik kedvenc szereplőm, ezért ez a rész nagyon tetszett. Sőt, ez a rész is az egyik kedvencem lett. ^^ A múlt heti kívánságom közül valóban beteljesült az egyik. De nem gondoltam volna, hogy Lucy apja meghal.  :omg: Mashima pont most kedveltette meg velünk az apját. Így Lucy is beállhat a szülők nélkül maradtak sorába. A rész vége hatalmasat ütött a háziasszonnyal, azzal, hogy bevitte Lucyt a szobájába, hogy ott voltak az ajándékok és hogy még a hét éves(!) lakbért is kifizette az apja. Vajon abban a kis ajándékdobozkában mi lehet? Nekem van egy tippem és remélem az is lesz benne. De nem akarom elárulni, hogy mire gondolok, mert ha tényleg az lesz, akkor meg elspoilerezném úgy, hogy nem is tudom. xD
Ugye jövőhéttől kezdődik a tavaszi szezon és úgy gondolom, hogy akkor a szezont már fillerek fogják betölteni. Bár ez a rész után úgy nézném tovább, hogy mi van a mangában, de nem teszem. Remélem ebben az arcban még sok ilyen rész lesz. Kíváncsi vagyok ezek után, hogy mi van Meldyvel, Urtearrel, Gérarddal és Zereffel.
Openinget és endinget kíváncsian várom, mert ha valóban csak fillerek lesznek, akkor ez az első, hogy filler OP-ED párost kapunk. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 márc 31, 16:56:18
Végre hazaértem melóból és megnézhettem :P Kb. már minden jót leírtatok előttem.
Ami nálam hatalmasat ütött még, az Happy előzetesben elhangzó mondata volt.
Idézet
Ez egy felnőtteknek szóló buli. Nem hiszem, hogy elég idős lennél hozzá, Natsu.
Végül is, csak nem tudott átjutni egy 80 évesnél idősebbeket visszatartó varázsképleten XD Bár az tény, hogy meglehetősen gyerekes. De Happy se marad el mögötte gyerekességben. Hogy felforgatták már a házukat a malacperselyért XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 12 márc 31, 17:15:31
ez a rész jó volt, nekem tetszett, bár az elején kicsit furcsa volt a rajzolása a tájnak, de mind1
amúgy azt szeretem a fairy tailben, h ha nem tudod, h filler jön, akkor nem is tűnik fel
hál'istennek itt a fillerek is ugyanolyan jók


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Qtics - 12 márc 31, 17:21:23
jó rész volt

szegény Wedy hogy ki akadt a 7 év utáni képen hogy nincs melle  :hmm?:
de tudjuk, sőt ö is látta  hogy az Edolaszi énjének voltak nem is kicsik  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 márc 31, 17:51:44
124.rész:

Ez valami hihetetlen jó lett. Nagyon megvolt a hangulata az egésznek. Minden jelenete tetszett, szóval nem kezdem el sorolni mindet XD

-Amikor Macao elképzelte a Ft mestereit, hát ott szakadtam a röhögéstől XDXD Az az ámuló fej amit levágott, ááá még most is röhögök XD
-Juvia képzelgése is érdekes volt, durván összeszedte a párosítást, de az a Gray x Leon ááá  :okád:  XD
-Kiderült, hogy Lucy háziasszonya nem is olyan mocsok, mint amilyennek kinéz XD Szépen gondját viselte a szobának és a ruhájának is XDXD Ami megjegyzem nagyon jól áll rajta  :lover: XD

A rész vége meg nagyon szép lett. Végül csak megvilágosodott az apja, és egyik évben se feledkezett meg róla. a Love and Lucky is milyen pofás hely lett, vérbeli üzletember volt :)
Brownosment nekem is van 1 sejtésem, bár nem vagyok benne biztos, szóval nyugodtan írhatsz egy ps-t, hogy te is arra gondolsz-e :)

Igen, jövőhéten új op-ed. És tényleg ez az első full filleres páros. Remélem feldolgozzák Kinana történetét és benne lesz az a bizonyos valaki, aki az 1ik kedvenc szereplőm ( volt ?)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 márc 31, 18:34:07
Juvia párosításain kicsit én is meglepődtem.  XD Bár ő is megemlítette, hogy az egy káosz. xD
Csabi28, írtam akkor pü-t (és elég a Brown is, Osment nem szükséges :D).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: herbel111 - 12 márc 31, 18:40:19
Gyáháháhá,nagyot ütött Totomaru-sensei falán az áthúzott Natsu poszter :D:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 márc 31, 19:14:58
Kinanát eszem ágában sincs lelőni, de a mangában konkrétan egy adatlapos borítón kívül nem szerepelt máshol. A borítón volt rajta, hogy ő volt Cubelios, még gyerekkorában változtatták kígyóvá valami varázslattal, amit Makarov oldott fel, vagy valami ilyesmi. Mágiája emberként nincsen, de jelenleg a Take Overt tanulja. A mangaborító is vagy ezer éve megjelent és Mashima nem használta utána sem fel Kinanát ellentétben az animével. Konkrétan a mangában nem volt együtt a 7 év után magára maradt tagokkal.

Ja és az adatlapos borító, egy bónusz volt a 21. kötethez, szóval nem is szerepelt voltaképp a mangában csak bónuszként csinált neki egy lapot Mashima, ráadásul az sem biztos, hogy ő lesz Cubelios csak következtetni lehet rá:

http://images1.wikia.nocookie.net/__cb20110101015015/fairytail/images/8/86/Kinana_Guild_Card.jpg (http://images1.wikia.nocookie.net/__cb20110101015015/fairytail/images/8/86/Kinana_Guild_Card.jpg)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Beatreex - 12 ápr 01, 09:51:18
124. rész:
Jó volt! :D Vicces, megható, minden ami kell!

- A Happy-Charle-Lily rajzon megint jót nevettem :D Lily: "Miért viselek ágyékkötőt?" XD
- Örülök, hogy Kinanát betették az animébe, remélem valamelyik filler róla és a múltjáról fog szólni :)
- 06:15-nél Elfman hogy megbámulta már Sherry-t :D És mintha Evergreen-nek ez nem jött volna be ;)
- 07:44 - Gazille hogy fogja a fejét :D Úgy tűnik ő érti hogy mi baja van Wendy-nek :D
- A házinéni az animében még ijesztőbbre sikerült o.O De azért jófej :)
- Szegény Lucy, nagyon sajnáltam a papája miatt :'(
- Ezek szerint a következő résztől fillerek. Én azért ezekre is kíváncsi leszek :) Remélem lesz Natsu-Lucy tánc!!! :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: TsunadeHime - 12 ápr 01, 12:02:17
A múlt héten kezdtem el nézni az animét és most jutottam el idáig  :D Nagyon jó rész volt, bár mivel még a többi is friss, azt kell mondanom voltak már jobbak is. 
Kissé szomorú vagyok, hogy ez után mindig egy hetet kell várjak, de sebaj, én vagyok a hibás, hogy ilyen mohó voltam. De addig is, elkezdem a mangát is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 ápr 01, 19:54:56
Hát engem nem nagyon hatott meg Lucy apjának a halálhíre. Nem az út vége fontos , hanem az út amit megtettél. Attól még nem lesz jó apa, hogy miután eltűnt a lánya ajándékot küld a szülinapjára és azt írja egy levélben, hogy mindig szerette. Lucy vissza emlékezéseiben nem az jött le, hogy jó apa lett volna.
Szóval Lucy-t sajnálom de az apját kevésbé.

Amúgy jó kis rész volt. :D Makarov testőrsége nagyon kemény volt!  Azért az öreg is biztosra meg a védelem terén két S-osztályú mágussal.^^ Gonosz Mira powa :D

Wendy a rajzon kicsit vissza fogottabb mellbőségben, mint Edolasi énje, viszont így aranyosabb, szóval ki van egyenlítve. :)
Macao búcsúzhat a céh mesteri poszttól mert a főnök vissza tért. xD
Remélem ,hogy a filler szezonban lesz majd össze függő sztori, és nem csak egy részes sztorik lesznek csak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 ápr 01, 20:16:00
Olvasva  a mangát ha az animéseknek van egy kis sütnivalójuk ( márpedig miért ne lenne ? ) nagyon klassz kis fillereket össze tudnak majd hozni =)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hamisjoe - 12 ápr 01, 20:51:52
Lehet képzelődöm, de az előzetesben csak én véltem felfedezni a színházat ahol régen már felléptek Natusék?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 12 ápr 02, 14:40:38
Kicsit rendhagyóan ugyan, de unatkozom, szóval
A 124. rész képekben:

- Makarov papa érdekes öltözetben (http://imgur.com/1ZlJB)
- Erza a bal sarokban (http://imgur.com/cD9TR), de valahogy nagyon nem illik hozzá ez a sörözős póz, vagy csak én gondolom így?
- Macao itt (http://imgur.com/vMdNk) tipikus Dragon Ball fejet vág (Mr. Sátán jut róla eszembe), nagyon jót nevettem rajta!
- Itt az ominózus Elfman és Evergreen (http://imgur.com/m5Qcd) jelenet, ahol a zöld tündér nem annyira lelkes, mint a szinte nyálát csorgató ElfMAN.  :P
- Juvia és az ő képzelete (http://imgur.com/pcY5G), szerintem nem igényel további kommentárt...  :D
- Páran nem bírják Macao érzelmi kitörését (http://imgur.com/XdxFo), nekem ellenben nagyon tetszett... szerencsétlen Cana!  :smirksweat:
- Wendy önbizalomépítésre (http://imgur.com/FpEpt), Lily pedig Gazille-tól egy kis kiképzésre szorul, hogy mit szabad és mit nem mondani érzékeny lelkületű, elöl deszka, hátul léc tinilányoknak.
- Perverz Wakaba (http://imgur.com/taTLT), jobb alsó sarok, bár, ha azt nézzük, hogy 7 évig nem mereszthette a szemét, én elnézem neki.  :P
- Szexi háziasszony (http://imgur.com/oqJlm) a hátán vitte ezt a részt! :DDD
- Innen (http://imgur.com/abPz7) és innen (http://imgur.com/H1ZTB) már valahogy lehetett sejteni, hogy voltak már szebb napjai is a Twilight Ogrénak...
- Macao és Wakaba (http://imgur.com/GqV7K) arca, látván Natsu érdektelenségét: megfizethetetlen.
- Ennél a jelenetnél (http://imgur.com/LSlCG) borultam le a székről a nevetéstől, emiatt meg (http://imgur.com/4CDqE) nem tudtam visszamászni.  :D
- A következő (filler?) részben ez (http://imgur.com/nAIoy) a két (http://imgur.com/YkAnm) képkocka, ami nagyon-nagyon érdekel. NaLu  <3+ <3+ <3+


Amit kicsit elrontottak szerintem, a Lucy-s szomorú jelenet vége, valahogy olyan hirtelen volt ott a szünet, meg az a kis hülye vidám zene, az embernek szinte nem is volt ideje feleszmélni abból a hangulatból. Végig annak szurkoltam, hogy Natsu mikor fut már oda megölelni Lucy-t.  <3+ :crybye:

Mikor a háziasszony jött le a parknál a  lépcsőn, az a hang, mintha egy elefánt csorda dübörögne, szakadtam...  XD
Különösen tetszett még Alzack és a hangja, mikor a képet mutogatta Asukáról, awwww. (Alzack & Bisca  <3+)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 ápr 02, 19:54:01
...Amit kicsit elrontottak szerintem, a Lucy-s szomorú jelenet vége, valahogy olyan hirtelen volt ott a szünet, meg az a kis hülye vidám zene, az embernek szinte nem is volt ideje feleszmélni abból a hangulatból. Végig annak szurkoltam, hogy Natsu mikor fut már oda megölelni Lucy-t.  <3+ :crybye:...
Igen, azt szerintem elrontották ott egy kicsit. Ez akkor is úgy volt, amikor Edolasban meglátták Lisannát.  :nugget:

Egyébként tök jól összefoglaltál mindent képekkel. Élmény olvasni a kommentjeid.  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 12 ápr 05, 16:39:32
Igen, azt szerintem elrontották ott egy kicsit. Ez akkor is úgy volt, amikor Edolasban meglátták Lisannát.  :nugget:
Egyébként tök jól összefoglaltál mindent képekkel. Élmény olvasni a kommentjeid.  (H)

Ezek szerint nem csak nekem rontott a jelenet hangulatán és igen, ott is elégedetlenkedtem Lisana-nál, bár az nem volt ennyire drámai pillanat szerintem, illetve nem volt ennyire szomorú. Lucy korántsem a kedvenc szereplőm, de azért együtt lehet érezni vele és mintha ettől fosztottak volna meg ezzel a "reklám szünettel"...

 :$ Köszi, örülök, hogy tetszett, kedves Tőled!

Várom már a kövi, nagy valószínűség szerint filler epizódot, kiv vagyok mit ötöltek ki a készítők... Poénos, pihentető részeket szeretnék látni leginkább, esetleg némi karakter háttérsztorit, múltidézést.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 ápr 05, 17:16:06
Én az új openingre meg endingre leszek kiváncsi szombaton, amit bánok, hogy erről lemaradtak openingnek mert egy kicsit hamarabb jött ki és egy psp-s játék zenéje lett, pedig kurva jó fairy openinget lehetett volna vele csinálni mint amilyen az első és a 3. volt szintén a funkist-tól...:

http://www.youtube.com/watch?v=oxXKDdokk-Q


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 ápr 05, 20:34:26
Lehet, hogy a jövőben még számíthatunk a Funkist-tól openingre. Én legalábbis nagyon örülnék neki.  :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: oozaru - 12 ápr 07, 08:46:42
125. rész:

Na az Openingből már rá lehetett jönni ez az arc filleres lesz végig.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 12 ápr 07, 09:26:45
Nem volt rossz , tűrhető volt. Alkotók szerencséjére  könnyebb érdekes fillert összedobni mint a Narutosoknak.
Openingből meg az előzetes alapján nagyobb filler story lesz.
Van hivatalos információ meddig tart majd a filler szezon ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 ápr 07, 09:26:59
Nem feltétlenül lesz végig filler, bár annka kéne lennie, mert ugye a fairynél 1 arc 2 openinget kap mert nem 25 részenként cserélik mint a shippuudennél vagy bleachnél hanem 12-13 részenként...
De lesznek itt érdekes dolgok, elsőre úgy tűnik, hogy külön álló fillerek lesznek, viszont az a lucy-s kulcsos dolog hosszabb fillernek tűnik, ráadásul ott van még hozzá az a sötétebb szőkés spiné a kicicomázott ruhában akinél ez a kulcs van + ő ott van az endingben is a kulccsal együtt valszeg nem véletlenül.. Pontosabban egy kulcsszerű valaminek néz ki + még az earthlandi coco is ott üldözi lucyt a kulcsért szal kis nostalgia az edolasi kulcsos cucc után :D :D + ott van a végén az az érdekes helyszín is amivel megint lehet kezdeni valamit, és mint tudjuk az animések szeretik megváltoztatni a dolgok kinézetét  a mangához képset ha az az előnyére válik mint a mágia tanács új székhelye vagy gerard börtöne, de kétlem hogy az a helyszín crocas lenne, ezt viszont nem részletezem, hogy mi mert sokan úgy is tudják a többiek meg majd megtudják :P

Ráadásul sokak örömére úgy néz ki lesz itt kinanas filler is... Amúgy szokás szerint igencska kellemes az op és az ed is a shippuuden készítői igencsak tanulhatnának az ft stábjától, hogyan kell op-t csinálni mert úgy néz ki endinget azért még tudnak...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 ápr 07, 10:23:09
125.rész:

Abszolút meg vagyok elégedve ezzel a fillerrel  :D

- Az opening nagyon jó, a leendő ellenfelek érdekesek leszámítva a seggrázó bandát  :smirksweat: A lovag, aki ellen Natsu és Romeo támad nem hasonlít Cobrára? Kinana filler is lesz, szóval örülhetnek páran. Ezért jobbak a Fairy Tail fillerek, mint a Naruto és társai: Van normális ellenfél nem egy kukából előszedett emberképződmény(leszámítva a seggrázó bandát)
- Edolas megint visszaköszön  :D Földvilági Coco,Sugarboy és Hughes személyében. Földvilági Hughes pedig úgy néz ki csaj lesz  :D :fun: Talán Byro is ott van, a botos csávó a vörös háttérel, amikor hirtelen valami kitör a földből.

A részről:
- Erza a Táncoló Démon :D Amikor meghallottam, majdnem dobtam egy hátast
- Lucy jól elrúgta Grayt pár kilométerre, de pár perc múlva már Juviával táncolt. Hiába gyors fiú ez a Gray  XD
- Aceto apjának a szája csak engem emlékeztetett egy rektális vizsgálat helyszínére   :smirksweat:
- A legjobb a Gazille/Levy tánc volt. Egyik sem merte megkérni a másikat, aztán Gazille mint a nagy hős "beáldozta" magát  :D Zseniális volt.
- Az utolsó jelenet se volt kutya, szegény Lucy eltört pár lábujja és még valószínűleg le is hányták




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 ápr 07, 14:22:06
Elég rég kész lett, csak elfelejtettük kitenni honlapra :smirksweat:
Jó fillereknek indul így op/ed alapján. Majd meglátjuk. Bár ez a fenekes előzetes nem volt túl biztató.... :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Rincewind - 12 ápr 07, 14:43:07
Miééért?? Miért kellett az egyetlen dolgot, ami zavart a Rave Masterben behozni a Fairy Tailben. A Jiggle Butt Band nagyon irritál. Az Op és az End alapján az a kulcs szerintem valami idővel kapcsolatos lesz, és talán Lucy az apját akarja majd újra látni vele. Meg ha jól láttam az edolasi Exceedek is visszatérnek kicsit. A Kinanáns részekre én is kíváncsi vagyok, talán az az öreg mágus változtatta át az OP-ből. A mai rész egész jó volt, láttam már rosszabb fillert is (igen, a Shippuudenre gondolok ^^) Éreztem, hogy ez a gonosz fazon igazából szerelmes... Jól vázolta a szereplők közötti kapcsolatokat a táncgyakorlás ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 ápr 07, 17:37:09
- Aceto apjának a szája csak engem emlékeztetett egy rektális vizsgálat helyszínére   :smirksweat:

Úristen,azt hittem csak szerintem néz ki úgy ahogy az a száj xD Amúgy a rész nekem nagyon bejött,Gazille-on szakadtam :D Na meg Erza ahogy beütötte a falba Natsut xD Viszont ami nálam feltette az i-re a pontot az Warren volt az ajtónál :_DDD Zseniális :D Kár hogy önkéntesen eltiltottam magam a mangától,alig várom hogy beérjék az animével :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 ápr 07, 18:24:30
Azért az is jó, hogy csak Natsu, Happy és Lucy vállalta el a küldetést, erre meg ment a fél céh. :D

Te jó ég, hogy állt Velvenón a purgatórium páncél! XD Erzán valahogy jobban áll a női páncél, mint rajta. :P Kiss baki, hogy a purgatórium páncélból csak 1 van, mert, mintha Erza mondta volna az Azuma elleni harcban, hogy még sérült, ha jól emlékszem + még a méret is pont jó volt Velvenóra, de mivel ez filler el lehet ezektől tekinteni. De mekkora lett volna, ha Erzáról eltűnt volna a páncél, amikor Velvenó használta, és ott állt volna meztelen valójában. >:)

A Kinana részére nagyon kíváncsi leszek. Remélem, hogy nem az lesz benne, hogy meghalt az a bizonyos személy aki a fülébe súgott, mert akkor -> :crybye: (Főleg úgy, hogy élnie kéne).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 ápr 07, 18:33:36
Azért az is jó, hogy csak Natsu, Happy és Lucy vállalta el a küldetést, erre meg ment a fél céh. :D

Te jó ég, hogy állt Velvenón a purgatórium páncél! XD Erzán valahogy jobban áll a női páncél, mint rajta. :P Kiss baki, hogy a purgatórium páncélból csak 1 van, mert, mintha Erza mondta volna az Azuma elleni harcban, hogy még sérült, ha jól emlékszem + még a méret is pont jó volt Velvenóra, de mivel ez filler el lehet ezektől tekinteni. De mekkora lett volna, ha Erzáról eltűnt volna a páncél, amikor Velvenó használta, és ott állt volna meztelen valójában. >:)

A Kinana részére nagyon kíváncsi leszek. Remélem, hogy nem az lesz benne, hogy meghalt az a bizonyos személy aki a fülébe súgott, mert akkor -> :crybye: (Főleg úgy, hogy élnie kéne).



Nem a purgatórium páncél volt a sérült, hanem a knightwalker elleni csatában megsérült armadura fairy vagyis a tündér páncél...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 12 ápr 07, 18:46:41
Azért az is jó, hogy csak Natsu, Happy és Lucy vállalta el a küldetést, erre meg ment a fél céh. :D

Te jó ég, hogy állt Velvenón a purgatórium páncél! XD Erzán valahogy jobban áll a női páncél, mint rajta. :P Kiss baki, hogy a purgatórium páncélból csak 1 van, mert, mintha Erza mondta volna az Azuma elleni harcban, hogy még sérült, ha jól emlékszem + még a méret is pont jó volt Velvenóra, de mivel ez filler el lehet ezektől tekinteni. De mekkora lett volna, ha Erzáról eltűnt volna a páncél, amikor Velvenó használta, és ott állt volna meztelen valójában. >:)

A Kinana részére nagyon kíváncsi leszek. Remélem, hogy nem az lesz benne, hogy meghalt az a bizonyos személy aki a fülébe súgott, mert akkor -> :crybye: (Főleg úgy, hogy élnie kéne).


egyébként az sem igaz hogy mesztelen valójában lejent volna meg mert mikor a phantom elleni harcban az adamantine péncél szét esett a jupiter lövésétől akkor is volt alatta gy másik ruha :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 ápr 07, 19:34:56
De úgy viccesebb lett volna. :D

Most, hogy mondod tényleg arról a páncélról volt szó. De akkor sincs a Purgatóriumból kettő. :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 ápr 07, 21:01:13
Amúgy az a poén, hogy bármelyik sorozatnál meglehet érezni, hogy fillereket néz az ember, tök mindegy hogy tudja hogy az vagy sem de meglehet... Ez viszont nem adta azt az érzetet ami csak dícséretet érdemel a készítők felé! Sztem a legjobb az warren beszólásai voltak amikor odaértek a kastályhoz, de ott is a legjobb ahogy lesavanyú nevezte ráadásul azzal a hangsúllyal... És végül happy end lett mivel elnyerte a jó nő kezét az afro szamurály :D :D De az earthlandi coconak igazán érdekes rucija van az openingben...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 ápr 07, 22:01:41
Azért én azonnal megéreztem, hogy filler rész pedig nem tudtam, hogy az jön. Ugyanis nem szoktam megnézni az rész végén lévő előzetest. Az is igaz, hogy sejtettem, hogy mostanában annak kell jönnie. A részről nem mondanám, hogy jó volt, inkább aranyosnak nevezném. Az eleje tetszett a táncórákkal de a kastélyban történtek kevésbé. Egynek elment de ha a következők is ilyenek lesznek az nem fog tetszeni. Nem tudom mennyibe kerülne, hogy rendes történeteket, küldetéseket csináljanak. Az rendben van ha készítenek néhány ilyet de ne túl sokat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Qtics - 12 ápr 07, 23:46:34
jo volt ! :D


de az a kérdés hogy Coco az Edolasi vagy a földi ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 ápr 08, 06:11:45
egyébként az sem igaz hogy mesztelen valójában lejent volna meg mert mikor a phantom elleni harcban az adamantine péncél szét esett a jupiter lövésétől akkor is volt alatta gy másik ruha :P

Tudtam én, hogy van alapja alapja annak amit mondtam,  és nem visel a Purgatórium páncél alatt ruhát, csak most ugrott  be, hogy hol. :D http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/091/13


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Beatreex - 12 ápr 08, 08:45:49
Jaj de imádom a Fairy Tail fillereket! :D Szétröhögtem magam ezen a részen :D
- Az opening alapján filler-szezon lesz, de ez várható volt, és nem is zavar különösebben :) Az ending nagyon tetszett, kellemes az a zene a végén :)
- Ahogy Erza táncol... hát az halálos XD Warren meg először felkéri Wendy-t táncolni, aztán meg féltékenykedik amikor a bálon a kissráccal táncol. Mi a fene? XD
- A Gazille-Levi tánc hatalmas volt :D
- Balsamico gróf arcán behaltam XD
- A végén meg nagyon aranyos volt az a Natsu-Lucy jelenet :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 ápr 08, 09:31:34
De az a durva, hogy erza a táncoló démon, DE LISANNA SEM JOBB NÁLA SEMMIVEL MERT UGYANAZT CSINÁLTA :D :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Beatreex - 12 ápr 08, 10:02:59
Lehet hogy Lisanna Erza-tól tanult táncolni :D De amikor 06:40-nél az összes párost egyszerre mutatják, akkor Erza Fried-del táncol, de vele normálisan (legalábbis úgy tűnik :fun: ) Lehet hogy csak Natsu-t éri az a megtiszteltetés, hogy bemutatja neki a halálos tánctudását :D (Kana meg Bixlow-val táncol. Érdekes párosítás.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 ápr 08, 10:27:26
Naja csak elvették lucytól natsut így maradt neki capricorn ő meg lisanna-nál kötött ki, de a végén csak helyre állt a világ rendje és lucy visszakapta a partnerét :D :D

Meg a végén tényleg, hogy várta már hogy natsu valami izgalmasat mondd neki de nem jött be :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 ápr 08, 16:12:31
Kicsit lemaradtam, de hátha érdekel még valakit. :D

124. rész

A zenéket szépen elosztották, minden jó helyen volt.
Erza idétlenkedése egy kicsit talán tényleg sok volt.
Alzack Asukát ábrázoló rajzával olyan volt, mint Hughes a FMA-ből. XD
A házinéni csak a megjelenésével kiütéses K.O. "győzelmet" aratott. ^^"

125. rész

A nyitányban a JingleButt Gang kész. XD
Elfmannak kicsit nagy volt a szája... megjárta, ő is táncolhatott Erzával. XD
7:11-nél Warrennek olyan feje van, mint Usopp-nak a One Piece-ből, csak egy hosszú orr hiányzik. :D
A ház ura tényleg egy "seggarc"... ^^"
Csak nekem volt valahonnan nagyon ismerős Aceto hangja...? Á, megvan! Asszem ugyanaz, mint a Fullmetal Alchemist Brotherhoodban Armstrong őrnagy kishúgáé.
A zárány alapján az a... nem is tudom mi az "Idő kulcsa" lesz. A többit képzeljétek oda. ^^
Egész jó lett az új zárány. Kicsit komoly, de még illett.
24:02-én milyen fejeket tolnak már Lucy, Plue, Happy és Charle. XD
A JingleButt Gang visszatér! :D ...ha még valakinek a Rave Master-ben nem lett volna elég belőlük. Wendy kicsit furcsán hat a JingleButt "egyenruhában". XD

El tudnám viselni, ha a FT omake mangákból szemezgetnének a fillerekhez.
Pl. a Rave Masteres fejezetet. *.* Nagyon kíváncsi lennék, hogy Lucy mellett hogy rajzolnák meg Elie-t és milyen hangot kapna. Meg persze Haru is érdekesen festene Natsu mellett. :D És ha még Musica és Let is kapna egy kicsivel nagyobb szerepet, mint a mangafejezetben, persze úgy, hogy Gray, Gazille és Leon is ott vannak... :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 ápr 08, 19:10:16
Nekem fogalmam sincs mi az a kulcs, de sztem tuti, hogy azzal kapunk egy hosszabb filler storyt is mert az openingben is többször van + ott van az endingben is, magyarul elég nagy szerepet szánnak neki... A következő openinggel is tuti fillerek lesznek majd még a kérdés az után mi lesz mert majd még azután is annak kéne jönnie ha rendes távolságot akarnak a mangához... De mind ez a filler is mutatta ők tudnak rendes fillereket csinálni és reméljük ez nem is fog megváltozni... De továbbra is tartom ezt a részt már egymaga warren elvitte a hátán a 2 elmei beszólásával amikor megjelent mrs balzsamecet... :D :D

Sztem is megcsinálják majd a maradék extra fejezetet is, amolyan vissza emlékezésnek vagy kicserélik a karaktereket a mostaniakra, pl a natsu házás cuccot szépen kiegészítve jóra meglehetne csinálni, de lehet majd csak későbbi filler évadokban csinálják meg őket...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 ápr 09, 15:47:31
Filler!!!

De még milyen jó :D Bebizonyították az animések, hogy ők tudnak valamit :D

Gazille-on és Levi-n szakadtam XD
Tetszett a történet is, ez az afro szamuráj, mi vagány volt már. Nagyon bejött a mágiája, azon meg főleg meglepődtem, amikor kiderült, hogy igazából jó. Pedig ezzel a mágiával, lehetne mit kezdeni a fekete iparban :D A purgatórium páncéljában elég érdekesen nézett ki az biztos XD Erzán kicsit jobban áll XD

Warren hülyeségei a kastély előtt nagyon ütöttek XD

A rész vége meg tényleg ütött  XD Tudtam, hogy úgyis betol vmi hülyeséget Natsu, de akkor is jót nevettem rajta XD

Az opening újfent elnyerte a tetszésemet :D Nagyon laza és vidám a zene, oltárira tetszik, főleg hogy a Fiesta (6os op) alkotóitól van :)
Bejönnek az új ruhák is, szinte mindnekinél, főleg Gazille-nak áll nagyon vagányul :D
Úgy látszik kapunk 1 komplett, szép hoszú filler sztorit, ami elég érdekesnek, és jónak ígérkezik. Lesz itt Kinana múlt, meg földvilági Edolasosok :D Meg valami jelentéssel bíró nagy kulcs és 1 érdekes épület meg egy furcsa kis robotka.(1:04) A tanács is kap 1 kis szerepet.
Ebből eltudok képzelni egy 2 openingen át tartó történetet, de az pont kapóra jönne, mert az 26 rész és ennyi pont elég, hogy leadják a kövi manga sztorit, ami általában szintén 20-25 részes szokott lenni :D

A kövi részek címe, ha valakit érdekel:
2012. Április 14. # 126. Rész - Az igazán kacagó gonosz banda.
2012. Április 21. # 127. Rész - A Láthatatlan Lucy terrora.
2012. Április 28. # 128. Rész - Elhunyt apák hagyatéka.
2012. Május 5. # 129. Rész - Leszámolás a Tomboló Hullámokkal: Natsu vs. Laxus! --->na erre őrülten kíváncsi leszek!!!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 ápr 09, 18:38:57
...
A kövi részek címe, ha valakit érdekel:
2012. Április 14. # 126. Rész - Az igazán kacagó gonosz banda.
...
2012. Május 5. # 129. Rész - Leszámolás a Tomboló Hullámokkal: Natsu vs. Laxus! --->na erre őrülten kíváncsi leszek!!!

A 126. az inkább: "Az igazán gonosz Csengőseggű Banda" (Rave Masteresek előnyben)

De a 129-re én is kíváncsi leszek. De kitelik, hogy csak valami kamu dolgon kapnak össze, aztán a végén együtt vasalnak ki valakit. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 ápr 09, 18:50:51
Nekem a 128-as is izgalmasnak tűnik: 2012. Április 28. # 128. Rész - Elhunyt apák hagyatéka.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ashen - 12 ápr 09, 19:55:29
A 129. rész címe alapján egyből az jutott eszembe, hogy Natsu és Laxus valami szörfversenyen vesznek részt, ami azért mindkettejük szempontjából érdekes lenne...  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 ápr 09, 20:02:35
Amúgy nem biztos, hogy valódi harc lesz közöttünk, inkább vmilyen megmérettetés, pl a sörfverseny, amit te is írtál :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 ápr 09, 20:16:33
Natsu miben tudná legyőzni Laxust ?  A Hőállóságon kívül ? :D
127. Rész - A Láthatatlan Lucy terrora. Ez nagyon ijesztően hangzik. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 ápr 09, 21:38:33
A filler történetszál elvileg a 126. résztől kezdődik. Addig is 2 poén epizód. Már várom a láthatatlan Lucy terrorját. Remélem olyan lesz, hogy láthatatlanul fogja a többieket szivatni, főleg Natsut, amiért állandóan betör a házába  :D

Ha lesz is igazi harc Natsu és Laxus között, remélem jobb lesz, mint a Daphne arcos filler Natsu vs Gray  *-)

A szörfverseny elmélet jól hangzik, csak ha egyszer elkezdődik a történetszál, hirtelen fura lenne, ha betolnának egy ilyen epizódot. Mindenesetre várom már.  :)

A filler arc címe pedig: A csillagos égbolt kulcsa arc

http://fairytail.wikia.com/wiki/Key_of_the_Starry_Sky_arc (http://fairytail.wikia.com/wiki/Key_of_the_Starry_Sky_arc)

A csaj neve meg Michelle lesz elvileg.... hangja pedig ugyanaz lesz, mint a One Pieceben Shirahoshié, vagy Code Geassből C.C-jé vagy hogy legyen egy kis vonatkozás a Rave Masterből Reináé.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 ápr 14, 16:37:24
126.rész

Hát nem tudom. Nekem igazából sok volt az Igazán Gonosz Rezgő Fenekű Banda. Valahol picit vicces volt, de a rész végére már csak idegesítő volt az egész banda jelenléte. Az meg, hogy a szellentéssel mekkora robbanást csinálták inkább undorító volt, mint vicces.

A rész pozitívuma Wendy szerepeltetése volt. Végre kapott egy kicsi reflektorfényt. Csak nehogy a banda megjavuljon és tényleg jelentkezzen a Fairy Tailbe  :smirksweat:

A banda vajon miért imádta Pluet?  :) Utalás a Rave-re megint.

Pici filler baki:

Amikor Wendy gyógyítani próbálta Natsut, akkor nem értette meg miért nem működik rajta a Troia. Az Oración Seis arcban volt azt hiszem az, hogy mikor elmúlt a hatása Natsun,  Natsu megkérte Wendyt az újbóli használatra, de Wendy mondta, hogy ha többször használná folyamatosan Natsun rövid időn belül, akkor nem érne semmit, ezért nem is használta. A fillerben meg azt szűrték le, hogy Natsu immúnis lett a Troia ellen, Wendy meg vagy 5-ször egymás után elsütötte a varázslatot rajta.

A jövőheti rész már sokkal jobb lesz: Gyerünk Lucy, szivass meg mindenkit!  :D


Pár érdekesség még az openingből:

Natsu és Romeo ellenfele lehet, hogy a Földvilági Dorma Anim lesz. Elvégre a jelentése Sárkánylovag. Ellenfelük meg igencsak egy lovagra emlékeztet.
Földvilági Hughes a pálcájával valószínűleg Satan Soul Mirajanet fogja irányítani.
Az új Exceed meg lehet, hogy...röhög... Földvilági Faust.  :D A kalap és a ruha mindenképpen Faustos. Ez az elmélet csak ott bukik meg, hogy az Exceedek nem Földvilágiak. Így lehet, hogy Faust sem volt edolasi. Ha Ichiya edolasi alakja egy Exceed, akkor ez Fausttal is megeshet valahogy fordítva.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 ápr 14, 17:59:05
Amikor elsütötték azt a tripla fingot Lucy milyen fejet vágtak már :D Nekem bejött a rész, végig Wendy szerepelt  :lover:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: TsunadeHime - 12 ápr 14, 18:01:15
Jaja  XD Nekem is nagyon bejött ez a rész, de a következőket jobban várom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 ápr 14, 18:50:59
A shurikenes hozzászólásokat olvasva, nekem pont hogy tetszett a rész :D

Mostanában eléggé toppon volt a feszültség, értem itt Hades mastert meg a grimore heartot, Acnologiát, a 7éves dolgot meg Lucy apjának halálát, szal kellett ez a kis lazaság :D A történet nem volt rossz, számomra nem volt fárasztó, de nevetséges sem, inkább ilyen megmosolyogtatónak hívnám :)

Érdekes banda volt ez, de nem is értem, valahogy jobban élveztem volna, ha Lucy vagy Erza csinálta volna ezt a "kis" hátsó munkát helyettük XD
6:54nél, akármilyen beteges nekem totálisan úgy tűnt, hogy ott Natsu meg a rezgő fenekű banda vezére aktust folytatnak XD
19:32nél Lucy reakcióján behaltam XD
A végén Natsu jelenete epic volt, szépen elintézte őket  (H) A megbízó meg megperdülte a bajszát azt a haja perdült meg XD Emlékeztetett kicsit a One Piece water 7-es arcból az 1ik munkásra, aki Lucci-val dolgozott. Az meg a kiálló haját akarta visszasimítani, de az mindig előjött valahonnan XD
A jövőheti rész érdekes lesz  ;)

Natsu és Romeo ellenfele lehet, hogy a Földvilági Dorma Anim lesz. Elvégre a jelentése Sárkánylovag. Ellenfelük meg igencsak egy lovagra emlékeztet.
Most hogy így mondod, tényleg!

Az új Exceed meg lehet, hogy...röhög... Földvilági Faust.  :D A kalap és a ruha mindenképpen Faustos. Ez az elmélet csak ott bukik meg, hogy az Exceedek nem Földvilágiak. Így lehet, hogy Faust sem volt edolasi.
Ennek is lenne értelme, de akkor Fuast eltűnt volna Edolasból, mint Lisanna, ha földvilági. Igaz filler volt, de láttuk hogy ott maradt és elzarándokolt. Ez is filler szal, nem hiszem hogy 2 töltelék ellent mondana egymásnak, ha már az animések találták ki.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 ápr 14, 22:07:14
Nem tudom de nálam ez a mai történet/anime nem érte el a megfelelő szintet. Rosszat nem akarok írni, jót pedig nem tudok mivel történet.....Na az nem volt. Ezek az elcsépelt vicces jelenetek pedig nagyon kevesek, hogy elvigyék a hátán.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: marioV - 12 ápr 14, 22:51:28
Ez a három tolvaj nem szerepelt véletlenül a Rave Mesterbe ? Mert nagyon ismerősek valahonnan .


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Raisen - 12 ápr 15, 10:50:31
Hala Minna!

Kb mikorra lesz a fordítás? Lécci így bajban vok.
mert sajna csak magyarul tudok, de egy üveg házi pálesz és azt is töröm.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: e-mese - 12 ápr 15, 11:54:31
Ez most elég gagyi volt szerintem. Nem érte el a Fairy Tailes szintet. Pedig ezért szeretem az FT-t mert a fillerek se olyan übergagyik, mint a Narutóban. azért remélem a következők jobbak lesznek.
Viszont jó volt, hogy Wendy sokat szerepelt. Ő mindig olyan aranyos és ezt végre bevethette. És hatalmas volt a lángoló Lucy és Charle...:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Beatreex - 12 ápr 15, 13:02:36
Uhh, ez a rész... beteg és undorító XD Ezek után egy rossz szavunk se lehet Lee és Gai-sensei öltözetére.

09:58 - Az a fej, amit Lucy-ék vágtak... XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 ápr 15, 14:21:44
125. rész
Jó sok és nagyon jó poént elsütöttek. Szerintem tökéletes filler a filler-évad kezdéshez.  XD

126. rész
Na ez egy kicsit gyenge lett. Eleinte vicces volt, hogy ha megmozdul a fenekük, akkor fingó hang hallatszik, de a végére már tényleg inkább csak undorító és idegesítő lett. Ennek ellenére voltak a részben jó pillanatok, pl. Lucy és Charle feje, Plue aranyossága és Wendy megváltó szerepe. xD A jövő heti rész viszont sokkal jobbnak ígérkezik. ^^

Egyébként a rész közepén (ami valójában a reklámot jelzi), most ugyanaz a Happy-s halas jelenet van, mint régen. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 ápr 15, 19:29:08
Egyébként a rész közepén (ami valójában a reklámot jelzi), most ugyanaz a Happy-s halas jelenet van, mint régen. ^^

Igen, de volt már ez így nem is egyszer. Amikor vége van egy hosszú arc-nak mindig ezt teszik be, az 1részes történetekhez. Gondolom, majd ha elkezdődik a hosszú filler arc, A kulcs a csillagos éghez, akkor majd betesznek 1 új reklámot :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 ápr 16, 07:42:44
Szerintem ritka sz@r 1 rész volt..  :jaja:!  Az elején mikor megláttam annak a 3 alaknak a fejét, egyből leesett, hogy ez egy abszolút kihagyható rész. Szóval a végére is tekertem ahol Natsu 1 ütéssel elrepíti mind a 3-at és szomorúan konstatáltam, hogy a kövi rész is semmitmondó lesz. :neee: :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 ápr 16, 20:29:34
Na megvan az eddigi legrosszabb FT rész. Erre még azt se lehet mondani, hogy olyan ****, hogy már jó. XD Az a pár poén nem tudja elvinni a hátán az egész részt.
Amikor Wendy elkezdi ébresztgetni az ellenséget, utána meggyógyítja a hapsit és majdnem segít ellopni az aranyat, akkor néztem egy nagyot. De most komolyan megtámadják őket, kilökik Lucyt a mozgó vonatból (az mindegy, hogy nem lett baja, akkor is ez gyilkossági kísérlet)  Az a kevés jó belőle, ami feldobja a részt az Natsu volt a végén, meg a megbízó. Egy  kis késés és máris már csak fele pénzt adja nekik, van üzleti érzéke. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Qtics - 12 ápr 16, 23:16:23
Lehet rossz felvetés meg kicsit késő de tudjuk hogy majdnem minden szereplőnek van párja akihez így úgy vonzódik 
pl: Elfman Evergreen  vagy Gray Juvia   nem lehetséges hogy  Wendit Romeonak szánták  :D  mert most kB egy idősek gondolom


 :hmmm?: :hmmm?: :hmmm?: :hmmm?: :hmmm?: :hmmm?: :hmmm?: :hmmm?: :hmmm?: :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 ápr 17, 11:01:41
Jaja erről már volt szó korábban is. Tényleg lehetséges, de Warren is eléggé rámászott XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 ápr 17, 11:15:50
Hát ez a rész... ^^"
A Jiggle Butt Gang mangában (Rave Master) még poénos is volt (főleg amikor magukra haragították Musicát, ő meg bezúzta őket XD). De így animében, főleg a Fairy Tailben, hát... gyenge lett, nagyon. Egyszer éppen meg lehet nézni, de a harmatgyenge ehhez képes erőspista. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Animecrazy - 12 ápr 21, 09:20:22
Csak egy egyszerű kérdés: miért az van kiírva, hogy a 126. rész jön most? Csak mert az múlt héten jött be, most nem inkább a 127. résznek kéne bejönnie? Mondjuk engem nem a számozás érdekel, hanem ami benne van :) Mondjuk alá ki van írva, hogy 127, de ez egy kicsit fura


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 ápr 21, 09:38:41
Egyszerű hiba volt, ami javítva is lett...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: FelipeMassa - 12 ápr 21, 15:11:06
Hali emberek! :)

Én is elkezdtem nézni ezt az animét... ÉS, HÁT... Nagyon jó!!! :)
DE, sajnos a 69.résznél megakadtam. Ncoron megszűnt a seed... :( Nem tudom tovább tölteni.

Valaki tudna segíteni, hogy honnan tudnám letölteni?

Előre is köszönöm.

Üdv,
FelipeMassa.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 ápr 21, 17:14:31
FelipeMassa: A naruto kun.hu oldalán regisztrálnod kell és letöltheted az 1. résztöl a száztizen valamennyidikig. Vagy beírod google-be hogy '' Fairy tail 70. rész magyar felirat '' és ki is adja indavideo-ba.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 ápr 21, 17:41:44
vagy a nyaatorrents-en is fent van.

ON:
Ez nem a rész nem jött be.Kicsit szentségtörésnek éreztem hogy Lucy irományát fillerben mutatják be,azonkívül nem is volt semmi érdekes a részben.Még csak nem is hozta a megszokott poénszintet.A tömegbunyó meg nem tudta megmenteni a részt...Nálam ez most olyan tré volt mint amikor az a hülye cowboykalapos picsa bezárta Natsut a házikészítésű sárkányába....


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 ápr 21, 19:09:02
Nos, mit írhatnék ezután a rész után. Egy fokkal jobb volt mint a múltheti fenékrázogatós. Viszont ettől függetlenül ez még mindig nagyon gyenge eresztés. Nem értem őket. Csinálnak nagyon jó kis OVA verziókat erre ide betesznek ilyen ... nem is tudom minek nevezzelek részt. Lassan ott tartok, hogy visszasírom a Bleach és a sima Naruto filléreit mert azok kenterbe verik ezt a felhozatalt. Nem akarom elhinni, hogy nem tudnak kitalálni valami jobbat annak ellenére, hogy itt sokkal nagyobb lehetőség adott számukra. Fele annyira sincsenek megkötve a kezeik mint akár a Narutoban vagy Bleachben. Csináljanak egy egyszerű küldetést mint az elején volt a Garuna szigeteki fejezet. Messze verné ezeket a jelenlegi ötlettelen filler epizódokat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: FelipeMassa - 12 ápr 22, 07:49:19
naruto-kun-on regelve vagyok, de a nyaatorrentes fájlokhoz nincs seed, és a megaupload megszűnt... Ncoron sincs seed... :(
És még a Bayfile-os tárhelyen sincs fenn... :(


Ezért kérdezem hogy honnan szedhetem!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 ápr 22, 10:04:19
Felipe, küldtem neked egy pü-t. Remélem abban választ lelsz kérdésedre. ;)

127.:
Érdekesnek nem mondanám a részt. És számomra nagyon egyértelmű volt, hogy a problémát végül Natsu -jobb szó híján- "ostobasága" fogja megoldani. De Erza verekedés közbeni kitartása igazán vicces volt XD
"Az igazi felnőtt nem bosszantja fel magát minden apróságon."
szék
"Most komolyan, ez a bagázs ugyanolyan éretlen, mint volt."
hokedli
"Csak annyi változott, hogy még könnyebb őket felidegesíteni, mint hét évvel ezelőtt..."
asztal
"Hülyék... Túlfeszítettétek a húrt!" XD XD XD
Azt viszont sajnáltam, hogy a számtalan arcfestés remekműből csak párat mutattak meg. A többit meg a fantáziánkra bízták. Pedig azért kíváncsi lettem volna ki milyennek látja Lucy-t :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 ápr 22, 10:04:55
Na ez a rész jobb volt, mint a múltheti, bár azt nem nehéz űberelni xD

Lucy szépen megszivatott mindenkit :D Azon meg nagyon röhögtem, amikor Erza osztja az észt közben dobálják a fejének a székeket XD
A Fairy Tail és az ötletei XD Mindenki festett valamit Lucy arcára XD
Poénos rész volt, de a vége nagyon erőltetett lett, és nem is kellett volna. Anno eljátszották ezt a testcserés résszel is, nem értem miért kell minden mágiának ilyen "örökre" vagy "eltűnsz" durva hátrányának lennie...

A következő résztől meg elkezdődik végre a hosszú filler sztori. Ahogy olvastam a többiek már nagyon azt várják, de azt ne gondoljátok, hogy azt könnyebb jóra és egyáltalán megcsinálni, mert nézzétek meg Bleachben a Bauntos fillert én azt alig bírtam végig nézni, vagy Narutoban a Rokubist...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 ápr 22, 12:58:51
Nekem ez a filler nagyon tetszett. xD Személy szerint az egészet végignevettem. Happy az elején nagyon aranyosan nevetett. Utána a céhben szegény Lucyt hogy kibeszélték, nem is gondolta volna. xD De aztán jól megszivatta a többieket. Bár utána lebukott. Másnak is feltűnt a ruha, amit kapott? Olyan ruhát viselt a fiatalabb Mirajane is. ^^ Tök vicces volt, amikor festegették az arcát. Utána meg egyszerűen ráragasztanak egy papírt. xD Szegény nagyon hülyén nézett ki. : D A végén várható volt, hogy Natsu valahogy helyrehozza a dolgot. Meg persze a kalamajka is várható volt a végére. xD A múlt heti gyenge rész után ez nagy felüdülés volt. ^^

A következő részt is várom már. Ha jól sejtem, Lucy és a pásztor-lolita lány rokonok lesznek. De aztán kitudja...  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Beatreex - 12 ápr 22, 17:00:38
Azért nem volt ez a rész olyan rossz, jókat nevettem rajta :D Nekem is az a régi testcserés filler jutott róla eszembe.
Már várom a jövő heti részt! :) Kíváncsi vagyok, ki lesz az a lány. Nekem először az jutott eszembe, hogy talán egy csillagszellem, akit száműztek a csillagszellemek világából, mint anno Lokit. Bár nem tudom erre mennyi az esély :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 ápr 22, 17:59:55
Az biztos hogy ő lesz főszereplő a filler sztoriban, na meg az apja hagyatéka, a kulcsa.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 ápr 22, 22:35:11
Azért lucy milyet lebaszott már natsunak mert ,,mellé" nyúlt :D :D Azért tuti ösztönös volt mert még véletlenül sem próblát meg máshova nyúlni... :D :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Qtics - 12 ápr 23, 19:54:54
filler ide vagy oda én arra vagyok kíváncsi hogy Luccy milyen kulcsot kapott a faterjától!  mikor vissza ment a házába 7 év után mert az utolsó csomagot nem bontotta ki csak el olvasta a levelet  és a csomag meg pont akkora volt mint 1 kulcs ami be van dobozolva( http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/257/18 ) itt szépen :)


UI :  Remélem  a fillerben lesz Virgo :) már hiányzik a sok hülyesége :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 ápr 25, 11:57:12
Visszatérve a Tenrou sziget arc-ra egy valami tisztázatlan maradt számomra.
101.rész-ben 06:04nél, miért örült meg Doranbalt Zerefnek ???


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 ápr 25, 12:24:33
Visszatérve a Tenrou sziget arc-ra egy valami tisztázatlan maradt számomra.
101.rész-ben 06:04nél, miért örült meg Doranbalt Zerefnek ???

Azért örült meg Zerefnek, mert Doranbalt alapból azért ment a szigetre, hogy találjon valami sokkoló titkot a Fairy Tailről és amiatt oszlassák fel a céhet, hogy ő kapjon utána egy előléptetést a munkájáért. Álmában sem gondolta volna, hogy amit talál az a legerősebb sötét céh és Zeref lesz. Viszont az információval nem ment semmire, mert Zerefnek és a Grimoire Heartnak semmi közük nem volt a Fairy Tailhez, ráadásul egy GH tagot sem tudott legyőzni, mivel Azuma könnyűszerrel felrobbantotta a Tanács csatahajóit és Doranbaltot és lazán legyőzte. Szóval lényegében beépült a Fairy Tailbe, hogy találjon valami sötét titkot, de mivel titok nem volt, azért egy GH tag legyőzésével akart dicsőséget szerezni, ami nem sikerült. Acnologiáról legalább időben szólt a többieknek  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 ápr 28, 13:42:34
Hát a készítők egyre jobban elfajulnak. Legutóbb a fenék rázó csapat, most meg egy egész csapat meleg bandita. :smirksweat:
A főellen elég hülyén néz ki. Nekem Crux jutott róla eszembe. Michelle nekem nagyon gyanús. Tuti titkol valamit.
Kíváncsi vagyok mivel magyarázzák meg, hogy miért nem működött a Fleuve d'étoiles. Talán Michellenek van köze hozzá :hmmm?: mert így akar bevágódni, hogy megmenti Lucy-t. Vagy csak én komplikálom túl a dolgokat. :D Viska lánya eégsz helyes.

A következő rész izgalmasabbnak ígérkezik. Luxus Vs Natsu és egy kis Erza-Gray jelenet. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 ápr 28, 14:02:31
128. rész

Tetszett a filler történetszál nyitórésze, főleg a megszokott jó beszólások  :D
A Lucy-féle sex appeal taktika, megint nem jött be  :P
Kíváncsian várom, hogy mi lesz a kulccsal

Natsu mondja Michellenek: Szóval, akkor te Lucy lánya vagy.
Lucy ordítva válaszol: Ezt a következtetést miből szűrted le?
Natsu: Jézusom... Csak vicceltem  :D

Elfman mondja Lucynak: Te nevezed magad férfinak, amikor mindig megríkatod szegényt?
Lucy: Én nőnek szoktam magam nevezni :)

Happy mondja Michellről: Látszik hogy Lucy rokona. Ugyanolyan zajos, mint ő   XD

A favorit:

Erza: Hogy merészeltétek tönkre tenni a tökéletes tervemet. Pedig egész éjjel gondolkodtam rajta  :smirksweat:


Az előzetesben nem Everlue gróf emberei vannak a Vanish Brothers? A serpenyős tagból rájuk gondolok. Szegény Juvia először Lucyra féltékeny most meg Erzára  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 ápr 28, 18:18:18
Tényleg jól indul ez a filler sztori, nekem tetszett az első része.
Michelle biztos hogy titkol valamit.
5:35nél, amikor mondja Happy, hogy:" A megrázó igazság! Lucy apjának volt 1 házasság kívüli gyereke is!" és közben Lucy apjának elégedett feje XDXD
Igen Natsu beszólása is tetszett: Akkor te most Lucy lánya vagy ?
Meg amikor kérdezik a mestert, hogy eljöhet-e Michelle, az meg:" V " XD
Erza terve is ikszdé volt, szegény Lucy-nak sose jön be ez a kis erozás :D

Kövi részre nagyon kíváncsi leszek! Natsu vs Luxus!! Remélem lesz legalább egy 5-10 perces tartós harc kettejük között. Mi vagány már Luxus 24:20nál!! Mondjuk eléggé más az arca és kicsi a szeme, de akkor is faszásul néz ki ebben a ruciban. És ahogy látom, visszajönnek még a sorozat elején megismert Vanish Brothers is.

Tetszik az új reklám jelző és a kövi rész tartalma ablak is :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 ápr 28, 22:08:22
Ez a filler sztori indító rész nekem nagyon bejött. Én is úgy gondolom, hogy valamit eltitkol Michelle. Meg arra is kíváncsi vagyok, hogy most mi takar ez a kulcsféleség és hogy a mester miért akarja leállítani Lucyt. A poénok nagyon jók voltak, de ez nem újdonság. (: A reklámjelző tényleg jó lett, a sötét háttér nekem nagyon tetszik. Következő részre meg már én is nagyon kíváncsi vagyok. Szegény Juvia...  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 ápr 28, 22:15:01
Annyi biztos, hogy jobb volt mint az előzőek, sőt sokkal jobb lett. Ez, ahogy néztem egy hosszabb filler bevezető részének megteszi. Legalább van valami története. Amit gondolok, hogy azzal, hogy leellenőrizték Michellet szinte biztos, hogy bajok lesznek ha ennyire kiemelték a történetben.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 ápr 29, 17:48:54
Érdekes egy rész volt! Nagyon úgy néz ki, hogy az öreg tudja mi készül itt, kapásból mondta lucynak, hogy maradjon ki ebből... Lucy csábereje meg kevés volt a transzik ellen akik viszont kapásból rácuppantak gray sexy testére... :D :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hunragin - 12 ápr 30, 10:09:23
én következtetek mivel idő szakadásról álmodott az öreg a rész elején és mivel olyan óra mutató fillingje van annak a tárgynak valami idő manipuláló szerepe lesz az egésznek.Az a furcsa hogy Makarov először nem ismerte fel csak mikor aktivizálódott amm a kis csajban is lehet valami furcsa valahogy olyan nem meg bízható az arc kifejezése :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: marioV - 12 ápr 30, 10:13:46
Na ez már jobb rész volt , mint az előzőek , de azért a homokos banditákat ki lehetett volna hagyni (megérkezett Juvia konkurenciája) . Én sokkal jobban szeretem az összefüggő filler részeket , mint ami csak 1 részes (azoktól a hajamat tépem).




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Qtics - 12 máj 02, 12:14:36
biztos valamilyen óra lesz mert az endigben ott van a többi  darab is


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 05, 11:58:45
Ááá ez a rész!
Fillerhez képest nem gyengén volt nagyon jó!

Luxus szépen elintézte csóri majmot XD. Szegény Juvia meg olyan szinten volt féltékeny Erzára, hogy még 1 fadarabot is kitépett a táblából XD Erza meg Gray jelenete is jó volt, a tipikus nincs beszélgetési téma dolog :D Jó volt látni a Vanish brotherst is, sokkal vagányabbak mint régebben, de persze Gray legyőzte őket, ezzel a leveszem a felsőmet power up-al XD
Erzának és Luxusnak nagyon jól áll az új ruha.
Visszatért a Cool riporter is, és a jazt éneklő Gazille XD Levi hogy megmondta már hogy nem illik hozzá, hát igen :)
Ááá amikor Natsu és Luxus befeszített és meghallottam az 1ik kedvenc háttérzenémet, nagyon jól megcsinálták!
Hát igen a cím kicsit tényleg mást sugallt, de nekem tökélétesen tetszett így is, Luxus még mindig jóval erősebb Natsu-nál és ez így is van helyén :D
Gazille meg hogy berezelt már Luxus erejétől XDXD Hát igen neki van esze, és lelépett :D "A kutatés férfias" XD Elfman beszólásait sose unom meg, mindig jókat szakadok rajtuk :D

Szóval írtó jó rész volt, ha ezt a színvonalat megbírnák mindig tartani, és mondjuk ki annyira nem nehéz, mert adott a sok jó szereplő és az anime készítőknek is megvan a tehetségük, akkor a FT elmondhatná magáról, hogy a fillerek 1szinten vannak a manga sztorival, mind2 irtó jó :D

Plusz pont a fordítónak, nem tudom ki csinálta, de szépen elvonatkoztatott és engedett 1 kis szabad fordításnak. Animékben kicsit idegesítő is, mert én már jól hallom, hogy nagyon monoton a szókincsük, de a magyar felirat nagyon jó, és gazdag szókincset mutatott meg, szóval szép munka  :hooray:  ;)

Kövi részben végre megjelenik a földi-edolasi trió :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gYda - 12 máj 05, 12:09:28
Hát ez nagyon jó rész lett :D Mindenki megint nagyot alkotott de csak nekem voltak fúrcsák kicsit a fejek?:D Pl.: mintha Luxus-é egy kicsit el lett volna nyújtva bár néhol a töbi fej sem volt a legjobb :D :D :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 05, 12:44:02
csak nekem voltak fúrcsák kicsit a fejek?:D Pl.: mintha Luxus-é egy kicsit el lett volna nyújtva bár néhol a töbi fej sem volt a legjobb :D :D :D

Igen erre én is felfigyeltem, de ez nem akkora hiba mivel:
1.: Lehetséges, hogy új csapat rajzolta
2: Ugyebár ez nem Hiro mangája alapján megy, hanem filler, szal megeshet hogy nem tudják néha ugyanúgy lerajzolni az adott karaktert
3: Nem bírom magam ismételni, ez nagyon jó rész volt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: alig33 - 12 máj 05, 13:29:31
Király rész volt :D Az új kinézetről meg annyit hogy szerintem ezek így maradnak a jövőben is... legalábbis laxusé sztem tuti...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 máj 05, 15:15:19
Nagyon tetszett ez a rész :D. Makarov arca nagy volt  hogy '' MICSODA???'' XD. Ezt a harcot semmibe se veszem. Laxus nem ütné ki ennyivel natsut -.-''. Gildarts ellen is bevetett egy kemény technikát ami laxuson százszor jobban meglátszik. Ennyit erről. Gazille hogy elfutott XD. Ez a rész jó volt. Látom majd jönnek új arcok a fairy tail-el kikezdeni. Érdekes lesz és nagyon várom :D.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Casio - 12 máj 05, 15:57:32
Miért érzem azt, hogy ennek az egész filler sztorinak az lesz a vége, hogy valami időnyavaja folytán visszakerülnek a múltba pont oda ahol a filler elkezdődött és ha semmi nem történt volna folytatódik a cselekmény a manga szerint.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 05, 17:53:23
Lehetséges hogy ez lesz, de eddig még nem történt olyan húha dolog, amely miatt visszakéne ugrani a filler sztori elé.
Talán majd ha vki elhalálozik az ft-ből vagy történik vmi nagyon durva, akkor jogos lesz a felvetésed Casio.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 máj 05, 18:26:32
Szerintem is nagyon jó rész volt, viszont én sem vagyok megelégedve a fejek rajzolásával. Konkrétan nem nagyon láttam még ocsmányabb fejeket a Fairy Tail animében.  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 máj 05, 18:33:59
Az előző animét dicsértem és most sem tehetek mást. Ez a két rész most jól sikerült és remélem tartják ehhez magukat. Jól váltogatták magukat az események és nem helyeztek túlságosan sokat a Lucynál lévő mágikus mutatóra. Valóban valószínű, hogy ezzel az időre utalnak amely majd valahogyan fontos lesz a későbbiekben, de  most szerencsére nem közvetlenül ez van a középpontban. Gazille egy igazi fasza csávó. Hogy megpucolt már.  :$ Baromira tetszett. Nem is akadt ki rajta senki egy cseppet sem. :D A másik nagy jelenet ebben a fejezetben pedig megint csak Juvia bokorzabáló jelenetei voltak. Kegyetlen gondolatai vannak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Qtics - 12 máj 05, 18:49:01
Ohh Köviben lesz Virgo    :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 05, 19:40:23
Gazille-nak legalább van esze és nem vágja nagy fába a fejszéjét :D XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 máj 05, 22:18:37
Jó rész volt ez is. ^^ Jól teszik, hogy késleltetik az órás ügyet szerintem. A rész vége meg tök jó volt, ahogy elkezdődött az ED és jöttek a földi-edolasosok a lemenő nap fényében. : D Viszont remélem, hogy idén nem csak fillerek lesznek, mert én már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mik történnek a mangában. >_<


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 máj 06, 09:58:19
Végre újra homulás mentes részt kaptunk. :D Valószínüleg a rossz fiúk szerepét töltik be a földi Edolasosok (ez milyen hülyén hangzik már xD) Coco, ha harcolni fog, akkor furcsa lesz látni, hisz az edolasi énje elég barátságosnak tűnt. Vajon mit akarnak ? Az óramutatót vagy Michelle-t vagy mindkettőt elviszik ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: levus95 - 12 máj 06, 10:33:22
Amúgy akiben van egy kis leleményesség, az megnézi a Lucy által olvasott könyvet és észreveszi hogy angolul írták! Bár nem tudtam teljesen kibetűzni, ha valakinek van ideje meg jó szeme akkor megtehetné :D:D
Annyit vágok, hogy egy John Harrison nevű emberről szól, aki egy órás volt és feltalálta a kronométert :) Tehát ismét csak történelmi háttér van a FT-ben :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: marioV - 12 máj 06, 14:20:01
BrownOsment : Csak azt tudom javasolni , hogy olvass mangát , ha annyira kíváncsi vagy .

Amúgy már megszoktam , hogy Juvia mindenkire féltékeny akivel Gray szóba áll .  XD :smirksweat: :D
Gazille tényleg megszökött (?) , valamiért én ezt nem tudom elképzelni róla .

A véleményem erről a részről : Cool !! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 máj 06, 16:18:02
@BrownOsment

Nem kell aggódni. :) Ha 2 openinges filler szezont is csinálnának, ősszel akkor is már a manga cselekménye folytatódna.
Számolgattam előre és a legutóbbi manga cselekménye már októbér vége felé lehet, hogy az animében lesz  (H)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 máj 06, 23:19:00
Akkor most ez a filler arc meddig tart? :O.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 07, 09:21:09
Szerintem 2 openinges lesz, az 26 rész, de már megvolt 5 epizód, szóval még 21 részig, vagyis kb 5 hónapig.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 máj 07, 10:34:14
Bastian és többiek, köszönöm a válaszokat. (: Úgy döntöttem, hogy nem kezdek bele a mangába (amikor ezen gondolkodom, mindig itt lyukadok ki xD). Ha most elolvasnám a mangát, akkor a heti részek semmi meglepetéssel nem szolgálnak majd és csak az az egy heti mangafejezet fog újnak számítani. Mérlegelve a dolgot, inkább egy rész legyen új, mint egy mangafejezet. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 07, 12:18:57
Bizony ezzel én is így vagyok. Jó a manga, mert az mindig csak fősztorit mutat, de animében sokkalta jobb nézni a faszás jeleneteket. Csak jobb ha a dolgok színesek, a karaktereknek van saját, külön hangjuk és a harcban van mozgás. Meg 1000szer nagyobbat üt, 1 hirtelen, nem várt, epic fordulat egy durca háttérzenével :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 máj 12, 12:06:59
Ez a rész jó volt de nagyon felidegesített -.-''. Az hogy ez a 3 ember ilyen képességeket birtokol az is csak azt mutatja milyen ember kell ellenük. Ez ellen a sugarboy ellen jó lesz gray mert befagyasztja a ragacskáját :). Az kicsit fura hogy a kövi részben gildarts alig ér valamit az ellen a byro ellen. Ez az a rész 10/7-et adok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 12, 16:24:26
Le a kalappal továbbra is az anime készítők előtt. Ez a rész újfent visszadta a Fairy Tail manga színvonalát, mivel nem csak a történet értelmes, de még a poén hegy is megvolt benne :D

Érdekes ez a 3 földi edolasos. Sokkal erősebbek, mint az Edo énjük, de ez egyértelmű, mert míg ott csak 1 kifogyható fegyverük volt, itt már maga a testükben van a varázserő, és sokkal komolyabb a képességük.

Sugar Boy: Nagyon nagy arc, utálja az édeseket, de a nevében is benne van XD Meg az a fűszeres beszólásai, no meg a enyhe has szőrzet... Nagyon durva mágiája van, őt tényleg csak valami távolsági tudná legyőzni, de az openingben is látszik, hogy Gray meg Leon fog ellene küzdeni :D

Hughes: Edolasban hülyeségnek is tartottam, hogy csak 1 adott helyen és hogy csak tárgyakat tud irányítani. Ehhez képest a Földvilági énje sokkal komolyabb. Őt viszont nem 1 távolsági, hanem valami nagyon gyors, közelharci tudná legyőzni, gondolok itt Erzára, vagy Jetre. Megjegyzem jobban tetszik a földvilági énje, nem is tudom miért XD

Coco Olyasmi a mágiája, mint Jetnek, csak persze jobb, mert ő a falon is megtapad és van 1 kis karate tudása is :D Szegény Lily-t hogy összetörte már, amikor mondta, hogy ő utálja a macskákat XD

Meg ez a sok Lucy-zás a részben XD Lucy mondja Lucynak, hogy Lucy XD Nem csak Elfman, de már az ellenség is Lucy volt, hát ezen szakadtam XD Lucy-ból 1 is elég bőven :D

Szóval zsír rész volt, kicsit elkenték a Fairy Tailt, de majd ez úgy lesz, mint az Oracion Seis arc-ban, hogy majd jön a visszavágó :)

Kövi részben meg Gildarts!!! Erős lehet a földvilági Byro, ha Gildarts kell ellene.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 máj 12, 17:33:46
Csabi jó sok mindent leírt, amit én is leszerettem volna, de akkor nem ismétlem őt. xD Nagyon jó ötletnek tartom, hogy az edolasiak földvilági énjét felhasználják. Csak Mashimának ezek után ne jusson eszébe a mangában. Hughes ellenfele valószínűleg Elfman, Lisanna és Mirajane lesz. Legalábbis az openingből ezt veszem ki. Byro pedig elég erősnek tűnik. Bírnám, ha a következő részben elkezdene köhögni/röhögni/krákogni/fulladozni, mint az edolasi Byro (nemtudom mit csinált Byro, amikor azt a hangot kiadta xD). Tehát a poénok nagyon jók voltak és a rész is szerintem jól sikerült. Ha így folytatják, akkor tényleg visszajön a kedvem. Csak mert a fenekes banda után még mindig kicsit lelomboz a filler gondolata. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: KlupI - 12 máj 12, 19:54:35
sziasztok.
Még elég új vagyok.
Mi az a spoiler?
Most kezdtem el nem rég nézni 2-3napja:D nagyon tetszik ,nagyon megfogott .Tele van izgalmakkal és a végén mindíg van valami amiért meg kell néznem az következőt:D
A 20.résztől 1 filler van?ha igen meddig?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 máj 12, 20:57:06
Szia KlupI :D a spoiler az az,amikor valaki elmondja azokat az eseményeket amik még csak a mangában szerepeltek,az animében nem.Azért jó a Fairy Tail mert nincs sok filler azt hiszem a 70. részek körül lesz egy 3-4 részes,addig meg jó ha van 1-2 filler epizód :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 máj 12, 21:45:02
Mivel 50 részesre tervezték eredetileg az animét, így addig nincsenek fillerek. Sőt, inkább kihagyások vannak. Aztán a sikerén felbuzdulva folytatták, és aztán kellettek töltelékek. Addig a 4 részes kis borzalomig is inkább csak filler jelenetek vannak. Az meg fel sem tűnik a részben.

Amúgy most utálni fogtok, de nekem ez a rész nem jött be. Jobban élveztem Cickany vicces elírásait lektorálás közben, mint magát a részt. Oké, 1-2 jó poén volt benne. A sok Lucy-zás, meg Coco "ne bizalmaskodj velem, és különben is utálom a macskákat" beszólása jó volt. De 467 sornyi tömény semmitmondó rész volt számomra.
Azért 1-2 infócsepegtetés volt a filler "fősztorijához" is. Pl. Michelle tudta kik a csillagszellemek, pedig emlékeim szerint Lucy nem mondta eddig neki, bár ő ezt állítja. Gyanús a csaj.
A másik dolog az volt, mikor az óramutató egy pillanatra felvillant az erdőben, mikor Lucy visszaemlékezett, milyen is volt régen. Egyre biztosabb leszek benne, hogy itt lesz valami időugrás dolog.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 12, 23:16:18
Michelle tényleg gyanús, de ha belegondoltok azt a 3 csillagszellemet nevezte meg, akik a Heartfilia családhoz alapból tartoztak.
Engem még Gazille érdekel, mert már egyre nagyobb a hűhó, hogy hol van, szal tuti nem elmenekült, hanem vagy elkapták, vagy önkéntes akcióba kezdett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 máj 13, 09:01:54
Egyébként én kicsit kételkedem abban, hogy jó helyre rakták-e most a fillereket. Mert én a 7 éves időugrás után azt hittem, hogy szóba fog jönni, hogy a 7 év alatt mi volt a csillagszellemekkel. De Lucy csak úgy idézgeti őket... Meg filler előtt szó esett Urtearről, Meldyről, Gérardról és Zerefről is. Ezek csak egy nagy kihagyás (=filler) után fognak ismét szóba jönni. Szóval most egy kicsit a mangásokat kérdezném, hogy ez a filler mennyire zavar be a történéseknek?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 máj 13, 09:09:03
Egyébként én kicsit kételkedem abban, hogy jó helyre rakták-e most a fillereket. Mert én a 7 éves időugrás után azt hittem, hogy szóba fog jönni, hogy a 7 év alatt mi volt a csillagszellemekkel. De Lucy csak úgy idézgeti őket... Meg filler előtt szó esett Urtearről, Meldyről, Gérardról és Zerefről is. Ezek csak egy nagy kihagyás (=filler) után fognak ismét szóba jönni. Szóval most egy kicsit a mangásokat kérdezném, hogy ez a filler mennyire zavar be a történéseknek?

Igazából semennyire... Olyan történés sztem nem következik ezek után aminek bekavarhatna, sőt a mostani manga fejezetben mintha megemlítették volna ezt a fillert, mert az egyik képen mutatnak egy olyan dolgot és megemlítik mint ami az opening végén van a hegytetején az az aréna szerűség vagyí mi....

mint zentopiai incidens vagy mi a szar...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 máj 13, 17:04:21
OFF:
Köszönöm a választ. :)
link ennek a vége
így folytatódik link szerintem nem ez jönne.

Ööö KlupI, ha hosszabb ideig tervezed a fórum látogatását, akkor légyszi ne linkelj be más csapat által fordított animét. Ez itt a Naruto-kun Website Team (NKWT), szóval semmi közünk ama csapathoz, vagy a felirataikhoz. OFF end.

A mangában volt szó arról a piramisos épületről? Hol? :hmmm?: Amúgy a bekaravás attól függ, hogy hogy fejezik be ezt a filler sztorit. Pár dolognak már most bekavar, de azokat még simán "semmissé" lehet tenni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 máj 13, 17:22:49
A legfrissebb mangafejezetben(282) van a 7. oldal tetején a kép, arról a piramisszerű izéről, ami a 11. openingben 1:16-nál szerepel.

Én nem látok szinte semmit, ami bekavar. Csupán annyi történt, hogy a következő arc előtt, amiben esetleg megtudunk néhány dolgot, beraktak egy fillersztorit, ami semmilyen mértékben nem kavart be eddig a mangának. Ami esetleges bekavarás lehetséges, azt simán ki lehet magyarázni, illetve semmissé tenni.

A részről szint már mindent leírtatok, úgy hogy csak annyit írok, hogy tetszett  :D
A Földvilági Edolas banda jól tolja a szekeret  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: naruto0327 - 12 máj 14, 15:50:10
sziasztok azt szeretném kérdezni honnan tudom letölteni a 48. résztől mert nincs fent torrent trackeren és a direkt letöltés pedig megaupload os...valaki tudna segíteni  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 máj 14, 17:25:08
Privát üzenetben ment válasz. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: szegee - 12 máj 17, 09:00:57
Megtudja nekem mondani valaki h melyik anime részben jelenik meg először Gildarts?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 12 máj 17, 09:05:11
Gildarts először a 76.részben jelenik meg :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 máj 17, 19:09:31
Amikor Huges mondta a céh előtt, hogy adjátok át Lucy Heartfiliát azt tisztára, olyan volt, mint a Phantom Lordos részeknél. :D Michelle megint játssza a gyanúsat.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 máj 19, 09:29:38
Hm.... Érdekes volt ez a 131. rész.
Ha figyeltek, Coco futásának hangeffektje ugyanaz, mint Virgo ásása. :(
Vajon ki menti meg most szegény Lusy-sant (és az óramutatóját) az órafétises érsektől? XD
Happy utolsó mondata ütött. "a kismutató meg a nagymutató egy arany háromszöget alkot..." Még a végén kiderül, hogy nem is olyan butuska az a kék cica :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 máj 19, 12:38:36
Nem volt rossz rész ez a 131. de az előző jobban tetszett. Nem tetszett, hogy Gildarts nem tudott semmit kezdeni a Földvilági Byroval, csak mert az képes semlegesíteni a mágiát. Legalább próbálkozhatott volna fizikai támadások kivitelezésével, mint a Bluenote elleni K.O-s ütése  *-)

Jasont nyugodtan kinyírhatták volna, nem sirattam volna meg. Az lett volna igazán Cool...

Legalább megtudtuk pár információt arról, hogy egy bizonyos Zentopia Alakulat tagjai a Földvilági Edolasosok.

Egy kis információ egy japán magazinból a filler még nem ismert szereplőiről:

Dan Straight (ダン ストレイト Dan Sutoreito)
A Cobrára hasonlító lovag a 11. openingből. Első látásra bele fog szeretni a Fairy Tail egyik tagjába. A Ricochet nevű mágikus pajzsot használja védekezésre és a Habaraki nevű mágikus lándzsát támadásra.

Jackpot (ジャックポット Jakkupotto)
Egy kulcsszereplő a sorozatos templomégetések ügyében. Valószínűleg egy mechanikus medve, aminek a mellkasába egy nyerőgépet építettek bele. A 11. openingben Lahar felett áll az égő templom romjainál.

Samuel (サミュエル Samyueru)
A szemüveges Exceed a 11. openingből. Rendkívül intelligens. Előbb-utóbb összetűzésbe keveredik Pantherlilyvel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 19, 16:10:38
Na újfent 1 érdekes rész volt.

Tetszenek az új effektes animációk, amikor Natsu varázsol egyet. Igaz animáció nélkül sztem sokkal jobb, de idő töltésnek tökéletesen megfelel.

Rossz volt látni, hogy elkenik a Ft-t. Remélem ezt majd epikusan visszaadják nekik szokásukhoz hívően :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 máj 19, 20:14:05
Natsu miért nem ette meg azt a tüzet? Vagy volt valami, ami miatt nem tehetné? Mert akkor nagyon nem figyeltem valahol.  :smirksweat: Amikor Gray megmentette Natsut, azt vártam, hogy Mirajanék mennek megmenteni Lucyt, de úgy tűnik arra a harcra még várni kell.
A rajzolás helyenként nagyon jó volt, de legtöbb esetben kicsit béna volt... Ezért nem szeretem nagyon fillereket. Jó, most megint csak panaszkodok miatta, közben meg tök jó, hogy pl. kitalálnak ilyesmiket is, hogy megmutatják nekünk a földvilági edolasiakat. Mindenesetre most kezdem értékelni az egy heti (manga szerinti) részt. Miután beértem az animét,  amiatt panaszkodtam, hogy kevés egy héten egy rész, most meg csak fillerek. Még szerencse, hogy élvezhető tud lenni.
Egyébként ez az órás történetív fog menni nyáron is? (nyári szezonig még van vissza 5-6 hét)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 19, 20:57:48
Elég nagy a valószínűsége, hogy ez 2 openinges filler lesz, szóval 26 rész= fél év. Ebből már 7 lement, szóval még maradt 19 epizód, az majdnem 5 hónap. Szóval igen, nagyon nagy az esélye, hogy egész nyáron filler lesz, és októbertől áll vissza a manga szállra.

De a fillerek mindig kellenek, ha tetszik, ha nem, mert különben le kéne állnia fél év-re mindig a sorozatnak, és azt sokan nem szeretnék. Szerintem nagyon jó sztorit találtak ki az animések, bőven élvezhető, szal nekem semmi problémám vele.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 máj 19, 21:04:22
Ez az 1. igazi filler ami volt :D. Ennek a történetnek a háttere nagyon tetszik. Tetszett gildarts vs byro harc ( nem sokat mutattak belőle :/ ), mert legalább gildarts nem egyből intézte el. Akkor lepődök meg ha natsu veri le a végén de akkor is turbóval csak :smirksweat:. Natsu jól kijött a nehéz szituációból sugár férfi ellen. Várom a további részeket ^^.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 12 máj 19, 21:37:17
Szerintem azért nem tudta megenni a lángokat mert a sajátja volt .
Azért respect hogy a mangában tettek említést a fillerre és ez most kezd kibontakozni . Bár a Naruto Shippu.  készítői ilyenek lennének.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 máj 19, 22:10:21
Azért a Narutoban is volt hasonló pl amikor az Akatsuki elfogta a 3 és a 6 farkút. De ilyet, hogy a fillert megemlítik a mangában az durva, főleg úgy, hogy javában tart a filler. :D Akkor lejön az a következtetés, hogy nem lesz ilyen vissza ugrunk az időben a filler kezdetéig, mintha nem is lett volna cucc.  A Bleachben csak egyszer utaltak a fillere, de az is filler volt csak. :D Amikor Ichigo Vaizard edzése alatt az elméjében megjelent Jin.

Amúgy jó kis rész volt. Csak azt nem értem, hogy miért varázstárgyakat használnak az Edolasosok. :hmmm?: Mert engem pl zavar, hogy Sugar-boy egész idő alatt szorongatja a mikrofont.
És, hogy most is gyanúsítgassam Michelle-t^^ nekem furcsa, hogy Lucy apjának ilyen fontos tárgy volt a birtokában, főleg úgy, hogy 7 éve még csak egy hátizsáknyi cucca volt. Szerintem Michelle nem gonosz csak ő meg óra őrzőinek a szektájában van és azért ment a céhhez, mert megtalálták volna a templomukban a mutatót és inkább elvitték hozzájuk.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 máj 19, 22:13:12
Szerintem azért nem tudta megenni a lángokat Natsu, mert azok nem is lángok voltak  XD
Valójában Sugarboy nyálkája elszívta a lángokat és felhasználta képességként. Így Natsu ha megeszi a lángoló nyálkát, akkor hiába volt rajta a saját lángja akkor is voltaképpen a nyálkát zabálta volna fel, ami biztos nem lett volna egészségesebb, mint enni az Etherionból :smirksweat:

@Tilon

Sugarboyhoz hozzátartozik a mikrofon is, elvégre egy Elvis imitátort alakít :D "Spicy"
A varázstárgyak használata egyszerűbb, mint adni minden szereplőnek egy saját speckó belső mágiát, amit elsajátított.
Elvégre a hordozó típusú mágusokból elég kevés van.(pl Csillagmágusok, Erza, Alzack, Bisca, Bixlow, Ichiya, Kain)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 máj 20, 11:33:16
Hy minna-san! New face vok itt a fórumon XP

H témához szóljak:

Nagyon jó volt a legutóbbi rész. X"D
Bár ez a female version Hughes most nagyon nem szimpatikus :S ellenben Byron Earthland változata nagyon meg van combosodva! X3

és izgatottan várom a jövőheti 132.részt,mert....vééégre megjelenik a lovag,aki Cobrahoz hasonlít. Erre vártam a 11.opening első bemutatása óta! *___*
Imádom Cobrat,nagyon hiányzik,és....(nem tudom mennyi az esély rá,de) nagyon remélem hogy az tényleg Ő...vagy ha más nem...akkor az Edolasi Cobra lenne ? /Mondjuk nekem mindegy, Cobra az Cobra imádom őt/őket és kész XDD/
Ha az igazi Cobra, akkor nem is tudom, ez a 7 év eléggé ráment a természetére!ami persze nem baj, sőt! X"D (vagy csak a kiképzés volt megterhelő?XDDD) Első látásra beleszeretni egy FT tagba? hhmm Lucy lenne az?  *-)
bár én Cobrat maximálisan Kinanahoz párosítom!!!  :$ :D

Najó nem fangörcsölök itt, fő h rohadt izgatott vagyok és türelmetlen X3  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 máj 26, 05:29:18
Na hát lezúztam a 132.részt...

Hát...kicsit csalódott vagyok. :(
 1 hétig voltam felspanolva  a trailer miatt,de....sajnos kedves Dan Straight barátunknak tökre más a seiyuuja(szinkronja), mint Cobrának volt,így az a reményem mi szerint h az Ő,hát....meg kell hagyni,kicsit apad...de nem!hiszem h az ő,vagy ha más nem az Edoalsi.
 DE!ha mégsem...igazából az se annyira érdekel.  :)  (H)
Jó persze zavar,deee....Dan Straight szerintem marha jó karakter, már a trailerben is szimpatikus volt,és most...istenkirály :$ ;)!!!! funny egy arc az tuti! XD alig várom,hogy többet tudhassak meg róla,és h még többet lássam *w* /udvarolhatna nekem is XP  *-) /

És ez a rész is nagyon jó volt, izgalmas is, vicces is(szegény Natsu a végén!XDDD) Várom a következő részt  :jaja:

Ja és, meg kell hagyni,ez a Fairy Tail mindig okoz nekem meglepetéseket, sokszor sose úgy megy a sztori,mint ahogy én azt képzelem(ami persze leginkább pozitívan értek X"3), még ha nem is úgy alakul a történet menete ahogy én leginkább akarnám,akkor is meg tudják úgy csinálni h mosolyogva nézzem végig az egész animét/mangát/ és /még ha néha picit csalódva is/ vigyorogva álljak fel a fotelből X3 Fairy Tail is the BEST! :bow: (H)

najó abbahagyom a szóf*sást,...csak be vok pörögveXD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 máj 26, 11:52:33
Dan Straight : Szerelem! <3+ :lover:
Fairy Tail 2 egymást követő részben kikapott...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 máj 26, 13:10:03
Dan Straight : Szerelem! <3+ :lover:
Fairy Tail 2 egymást követő részben kikapott...


Lehet deee általában mindig így van,h elsőre kikapnak,aztán majd visszafizetik a tartozást XP


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 máj 26, 15:25:14
Na túl vagyok a 132.részen és azt kell, hogy mondjam tetszett :D

Az új Exceednek nagyon jó hangja van, lovagbarátunk meg nagyon jó arc  (H)

Poénból sem maradtak adósak szokás szerint:
- Natsu és Gray perverz fantáziálgatása
- Szomorú Gildarts
- Az épület szétzúzása, amit Lucy megakar majd venni  :smirksweat:

Samuel milyen lazán kitalálta hol lehet az elrejtett könyv :D Nem szokványos hely egy könyvnek mondaná Erza azok után, hogy ő meg vascsövet tart a ruhája alatt  XD

A Légió Alakulatból elvileg egy ismeretlen tag maradt, hacsak az nem Samuel felnagyítva, vagy harci formában. A jobb szélső.

http://images2.wikia.nocookie.net/__cb20120519084104/fairytail/images/thumb/4/4e/Legion_Corps.png/830px-Legion_Corps.png (http://images2.wikia.nocookie.net/__cb20120519084104/fairytail/images/thumb/4/4e/Legion_Corps.png/830px-Legion_Corps.png)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 26, 17:16:16
Ez tényleg nagyon jó rész volt XD

Erről a Jackpotról egyből Kain Hikaru jutott eszembe. Biztos ő is ilyen lesz, hogy most játssza a hülyét ( meg lehet tényleg az XD ), de ha komolyan veszi hihetetlen erős lehet.

Dan tényleg nagy figura, nekem a képességei tetszenek nagyon. Atom védelme van, kíváncsi leszek, hogy fogják legyőzni. A lándzsája is érdekes, szegény Erza is megijjedt tőle 1 aranyos sikollyal, és betemették a könyvek XD

Samuel meg nagyon felvág az eszére, de van is rá oka. Szerintem a jobb szélső kép őt ábrázolja, csak a harci formájában, mert az openingben is Lily-vel fog farkas szemet nézni, és megvan rá az esély, hogy lesz 1 harc kettejük között, mert mind2 exceed és Lilynek is lenne harci formája.

Szvsz vicces és ötletekben gazdag rész volt, Natsu meg kicsi lett XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: P4ndora - 12 máj 26, 17:38:40
Nagyon jó kis rész volt :D Főleg Erza sikolya, eszembe jutatta azt a szigetes részt még a történet legelején  XD

Csak én vagyok úgy vele, hogy úgy tűnik mintha nem is filler lenne? Elég fura, de amikor a manga utalt ezekre a részekre örültem, hiszen érdemes megnézni + több dolgot is megtudhatunk :P és ami még jobb, hogy senki sem tudja mi fog történni.

Ez a Dan mekkor arc, nagyon szimpi és a mágiája se semmi xD Elég könnyen leverte Natsut meg Erzát, gondolom jön majd a szokásos "visszavágó" ahol majd már gyengébbnek fog tűnni  :smirksweat:

Michelle nekem is gyanús, hogy lehet hogy Lucy egyeltalán nem emlékszik rá? Lucy nem éppen olyan személy aki könnyen elfelejt valakit... Nem lepődnék meg ha Michelle egyszercsak előugrik és elmond valami gonosz dumát és kiderül, hogy átvert mindenkit, bár lehet hogy csak én vagyok ilyen paranoiás xD.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 máj 26, 18:09:00
Sztem is Michelle gyanús egy lányka. Én is arra gondoltam, h ő tán nem is olyan ártatlan és jó kislány,mint amilyennek tűnik. plusz tud Lucy csillagszellemeiről is, holott Lucy (elvileg) nem említett róluk túl sok mindent.~

És ja,nekem is volt egy tippem h ott a kép jobb szélén lévő az Samuel nagyobb formája  ...ha PantherLily át tud alakulni,ő már miért ne? X3

ejej mondom én h ez a Fairy Tail....rohadt jó X"D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 máj 26, 18:18:21
Szerintem Michelle nem gonosz de átver mindenkit az biztos. Tuti az órát védő szekta tagja. :D Azért pénzt mertem volna rá tenni, hogy ő találja meg a nyomot. :D még az is megfordult a fejemben, hogy ő rakta oda azt a könyvet.^^

Azért remélem, hogy nem azt hozzák ki az egészből, hogy Lucy apja mennyire szerette a lányát... Mert az nagyon nagy minusz lenne nálam a filler készítőknek. Jó, hogy lassan nem kapja meg az Év Apja címet.
 
Dan nekem is bejön, de amikor Natsuék kifehéredve ledöbbentek rajta, akkor én is úgy néztem, hogy ezt a srácot most tényleg komolyan gondolják.  XD De legalább ő nem ferde hajlamú  :P A mágikus fegyverei nagyon durvák. Közelharcban lever mindenkit, a távolsági csapások meg hatástalanok. Az egyetlen aki szerintem le tudja győzni, az Gildartz.

Amúgy most mi lett az előző rész végével ?? Úgy lett vége, hogy megjött Erza segíteni Byro ellen Gildartznak. Azt nem hiszem el, hogy hagyták elszökni. :judge:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 máj 26, 19:23:22
Sztem nem az h hagyták megszökni...nem tudták utolérni!(vagy vmi hasonló,Byron lelépett oszt cső X3) XDDD LOL, akkora polippal XDDD szegény kapott egyet a buksijára Erzatól XD

Én mikor Dant néztem ahogy udvarol Lucynak...fejemet fogva ráztam a búrám és röhögtem h: neheeem úr isten ez a tag se 100as!....LET ME LOVE U, Dan!" XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 máj 26, 21:28:14
Szerintem is jó rész volt, bár én is hiányoltam az előző rész folytatását. Kíváncsi lettem volna, milyen ha Erza és Gildarts együtt harcol. Meg persze a fölvilági Sugarboy vs. Gray is érdekelt volna. Bár még van esély, hogy megkapjuk valamilyen múltidézés kapcsán. xD
Egyébként mondhatjuk, hogy Dan legyőzte a már Tilon által sokszor megnevezett eddig veretlen Erzát? Vagy ezt inkább ne tekintsük teljes csatának? Utóbbira szavazok!
Szerintem nem az lesz ebből, hogy Jude milyen jó apa volt. Bár arra sem mondhatnánk, hogy nincs egy kicsi alapja. Hiszen Mashima nagyon jól felvezette Jude kis történetét a Phantommal kezdve. Aztán a pénzveszteség után már rádöbbent dolgokra. Én személy szerint nagyon meghatónak tartottam azt a részt, amikor a haláláról volt szó, kicsit meg is szerettem az öreget. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 máj 27, 10:55:10
Még mindig fillerek vannak? :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 máj 27, 12:52:57
Még mindig fillerek vannak? :hmmm?:

Igen, még mindig fillerek vannak. Várhatóan ősz felé érnek majd véget, mert nagyon közel van az anime a manga cselekményéhez, köszönhetően annak, hogy 3 nagy történetszálat hosszabb megszakítás nélkül ledarált az anime, ami persze növelte a népszerűségét, de közel hozta a manga cselekményét. Attól függetlenül, hogy filler nyugodtan be lehet nézni, mert hiteles történetet mesél el, amit a mangában egy képkocka erejéig még mutattak is(Zentopia incidens)

Konkrétan 2010.November. 1-től az Oración Seis arc kezdete óta, 7 rész kivitelével a manga cselekményét láthattuk egészen 2012. Március. 31-ig. Így az a dolog látszik bekövetkezni, mint a Bleachnél: történetszál utána filler majd megint történetszál majd megint filler és így tovább. Szóval ha vége is a mostani fillereknek és megint jön a manga cselekménye, utána megint hosszú fillerek lesznek, majd megint a manga cselekménye.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 27, 13:16:31
Így van ez minden hosszabb animénél.
Nem értem miért nem csinálják úgy, hogy pl.: Fél évig vetítenék a Fairy Tail-t fillerek nélkül, majd amikor beérte a mangát vetítenének 1 másik anime sorozatot pl.: a Naruto shippuudent, majd fordítva.
Így sose lennének fillerek, pörögne a fősztori, és mind2 népszerűsége hatalmasat emelkedne.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 máj 27, 14:08:40
Ez a rész nagyon tetszett :D. Dan védelme nagyon erős és még képes is visszalőni minden támadást ( szerencse csak mindenfelé mert ha visszalőne egy személyre egy nemtudni milyen erős támadást akkor megszívja az ellenfél :smirksweat: ). Valami határnak kell lennie a védelemnek mert nem védhet ki '' mindent ''. A fegyvere is tetszik meg ez a le kicsinyítős dolog. Makarov meg Gildarts lenne esélyes ellene meg talán még erza de akkor gyorsnak kell lennie.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 máj 27, 14:15:14
BrownOsment szerintem sem kellene rendes csatának elkönyvelni. :D Főleg úgy, hogy egyik fél sem szenvedett el sérülést, inkább csak valami poén harc volt.^^ Amúgy amíg nem mondtad, bele sem gondoltam, hogy Erza vesztett volna xD.

Nekem ezzel a megoldással az lenne a bajom, hogy akkor fél évig egyáltalán nem is lenne FT.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: P4ndora - 12 máj 27, 14:49:44
Így van ez minden hosszabb animénél.
Nem értem miért nem csinálják úgy, hogy pl.: Fél évig vetítenék a Fairy Tail-t fillerek nélkül, majd amikor beérte a mangát vetítenének 1 másik anime sorozatot pl.: a Naruto shippuudent, majd fordítva.
Így sose lennének fillerek, pörögne a fősztori, és mind2 népszerűsége hatalmasat emelkedne.

Nem lenne túl jó, hiszen vannak akik szeretik a fillereket is. Aki pedig nem, senki sem kötelezi, hogy nézze meg, igazából nekik miért fájnak a filler részek hiszen ha nem nézné őket az ugyanolyan mintha ideiglenesen nem adnának részeket. Esetleg azért, mert így nehezebb nyomon követni melyik rész nem filler (pl. ha a filler részeket külön számolnák akkor annak aki nem rég kezdte el nézni a sorozatot és csak a fősztori érdekli nem kéne néznie hogy melyik rész filler és melyik nem), de ez nem elég indok egy sorozat leállításához.

Én most kivételesen örülök ezeknek a részeknek, hiszen megtetszett a sztori na meg persze köze is van a mangához (gondolom Mashima egyezteti az animátorokkal, hogy mi történjen így nem fognak elszúrni semmit), gyakorlatilag ez az arc egy "valós" történetet mutat be ami nincs benne a mangában.

u.i.: én se szeretem a fillereket (Naruto, bleach), de az FT-s fillerek eddig bejöttek nekem (igaz, hogy volt sok belőle még), sokkal poénosabbak mint a többi nagy része...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 máj 27, 15:49:06
Igen persze, a leállás se lenne jó, de az anime készítőkre is gondoljatok egy kicsit.
Itt még a Ft-nél nem nagyon kellett sok sztorit kitalálni, de 1 másik animénél, pl.: Naruto-nál már egész más a helyzet.
A sima Naruto első hosszabb fillerje, a Tea országos, nekem még nagyon is tetszett, és Sasuke eltűnése után is voltak még jók ( Mizuki visszatérése, vagy az öreg papás, aki csak poénból merényletet üzent Konohának XD ).
Viszont sajnos a fillerek 80%-a, hitetlenül unalmas, semmit mondó és élvezhetetlen. Most csak gondoljatok bele, az átlag felállás az az, hogy fél év manga sztori, fél év filler sztori. Itt még nem nagyon volt probléma, de sajnos egyszer pedig a fantázia el fog fogyni az animekészítőknél, és ezáltal nem csak a Fairy Tail anime színvonala fog romlani, hanem a nézettség is, és ezáltal arra a sorsra fog jutni, mint  Bleach anime, hogy már nem tudtak milyen filler sztorit kitalálni ( amit nem is csodálok) és leállásra kerül az anime.
Szóval nem olyan egyszerű 1 jó filler sztorit kitalálni, és valljuk be sose lesz olyan jó, mint a manga sztori. A mostani töltelék történet nekem is tetszik, de ha a Ft még megy vagy 5 évig, akkor még minimum 5 ilyen hosszút kell kitalálniuk, ami nagyon nem egyszerű.
De persze én remélem, hogy nem fogynak ki a fantáziából, mert tényleg nagyon kihasználható a Ft világa. Ha sikerül ezt a színvonalat megtartani az animében, akkor nem lesz ilyen probléma, mint a Naruto shippuudenben, ahol elkezdték a háborút és a manga még mindig ott jár, szóval érdekes lesz berakni fillereket, úgy fog járni, mint a Bleach, hogy nagyon idegesítő módon fog ugrállni a történet...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 máj 28, 09:00:34
De azért azt se felejtsük, hogy itt ha minden igaz mashima azért szépen segítő kezet nyújt az animéseknek ami nem mindenhol van így... Pl ha minden igaz a movie storyját is mashima írta vagy valami ilyesmi de a keze benne van a movieban rendesen... Ez mostanában még gosho-ról mondható el ami meg is látszik a detective conan movie-jain mert a mostani moveik sokkla jobbak mint az elsők voltak...

És ha a mangaka segítséáget nyújt legalább az alapstory kitalálásához az már egészen más tészta...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 máj 28, 12:13:01
Talán fordítva... Az animések hagyják, hogy a mangaka is beleszóljon. ^^ Vagy a robotsárkányos hulladék után rájöttek, hogy vagy viszonylag normálisabb fillert adnak, vagy magukkal is kitolnak. ^^

Én annyira nem vagyok elszállva ettől a fillertől (sem). Az eleje törhető volt, megismertük az ügyeletes nehezéket, Michelle-t. Már ott ordított róla, hogy nem mond el mindent. Utána Luxus és Natsu bunyója poén volt. Viszont nagyon lezúzó volt, hogy Gazille elmenekült (remélem, kiderül, hogy más miatt tűnt el). Ez kb. olyan melléfogás volt, mint a robotsárkányos fillerben, hogy Gray Natsu ellen fordult. Egyik sem olyan dolog, ami igazodna a jellemükhöz. Aztán a szerencsétlenkedés a földvilági edolasiak ellen is elég gagyi volt. Egyedül az a kép tetszett, amikor Lily visszaemlékezik és Coco a karján lóg. Az aranyos volt. ^^ Gildarts harca Byro ellen látvány szempontjából nem volt rossz. Viszont mi itt most Gildarts-ról beszélünk, aki röhögve egy Szent Mágus szintjén van. Ha Byro állja vele szemben a sarat, akkor ő milyen szinten lehet...? -.- A legutóbbi, 132. rész legalább egy kicsit poénos volt. Viszont az ilyen karaktereket, mint Samu' nem igazán csipázom. Egójenő, akinek csak addig tart az előnye, amíg tud előre tervezni. Dan jó poénforrás lehet, viszont ha elszedik tőle a pajzsát és lándzsáját, akkor meg lesz lőve.

Úgy tűnhet, hogy lehúzó véleménnyel vagyok erről a fillerről. De azért ez még mindig jobb, mint a robotsárkányos volt. Persze az is bejátszik, hogy nagyon várom már a további, mangás történések meganimésítését. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 12 máj 28, 19:35:14
Teljes mértékben Chakra véleményét osztom: ez a fillersorozat elmegy kategóriás eddig, vannak benne nagyon jó poénok, de a 'nem edolasi edolasiakkal' folytatott harc valami kritikán aluli volt... többek között.

132. rész nem volt rossz, különösen Dan Straight és a Varázs Dárdája tetszett. (Rossz az, aki rossza gondol! -> én) XD Ezen például igen jót nevettem, meg tulajdonképpen félidőtől egészen élvezhető lett a rész. Tenyérnyi méretű Natsu is jó poénforrásnak tűnik. Kicsit idegesítő, hogy mindenki elveri őket, de majd lesz ez még így se, poénnak kell felfogni.
Ha a következő epizódban ellőnek valamit a mangára előreutalva, - amit nagyon nem kéne úgy, mint a sárkányrobotos tré fillerben, - akkor nagyon-nagyon-nagyon morcos leszek! :rant:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 máj 28, 20:20:51
Mint annó,most is mondom: a Fairy Tailt először mindig! elverik! És igen, ilyen csúnyán (ott volt a Mennyország Tornyás arc, Oracion Sies arc, sőt még Laxusék ellen se tudtak először mit tenni Natsuék)De aztán majd mind feltápászkodik, és visszafizetik a tartozást.  :jaja:
Én se nagyon örülök hogy filler van,de valahogy ez a történet szál mégis érdekesnek bizonyul(ellentétben a Mrs. SárkányBolond csinál egy robosárkányt és ő a janinéni sztori). Meg hát inkább filler, minthogy belevágjanak a manga történetébe rögtön...és hogy azt! csavarják el isten tudja merre!XD me az is gáz lenne XD Örüljünk neki,h megy a Fairy Tail és nem szünetel :P
Plusz engem már az új opening, mikor először megláttam, már az felcsigázott...jó megint a fanság de pl. az animébe szerepet adnak/adtak egy olyan karakternek akiről a mangába össz-vissz a Character Giuld Card-ban esett csak szó... igen,Kinanára gondolok. :$
Sztem ez azé tök jó dolog.  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 máj 29, 17:38:49
Azért egy kis fejlődést erőben elvárhatunk szerintem. ^^" Csak hárman voltak (Hughes, Sugarboy, Coco), a FT-ből meg ott voltak vagy 10-en és nem tudtak mit kezdeni velük...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jún 02, 11:04:31
133.

Voltak benne jobb, és gyengébb poénok is. Pl. érdekes volt a csapatok beosztása. Végre megtudtuk hol volt Gazille az elmúlt pár rész alatt. Megfutamodott, de nem adta fel! Csak elhalasztotta a párbajt. Szoktatja magát a villámcsapásokhoz.  Többet ésszel, mint Natsu "eszével" :D Szegény Lily, nem csoda, hogy most nem tartott vele.
Erza meg megint tök hüle lett a pikuniku mániájával.... És jól megruházott egy csapat "hé hé hé" "lovas" embert. (amúgy nem tudom miért, nekem róluk kapásból a Magyar vándorból a 7 vezér jutott eszembe :smirksweat: )
Gray és Juvia szokásos szeretlek-nem szeretlek vívódásába Leon is becsatlakozik 5. keréknek. De milyen ronda már a "jövőbeli" kislányuk azzal a felül Gray, alul Juvia stílusú hajjal :okád:
Pici Natsu és a hozzá kötődő poénok vitték a prímet. Na meg Happy beszólásai: "Hé, Natsu! Még így is elég nehéz vagy..."
No meg Gray: "Hé, Max! Mi lenne, ha újra megnyitnád a boltod? Fogadok, hogy sok Natsu babát tudnál eladni."
A hajón meg mini Natsu, mini láng, és normál tengeribetegség XD Happy egetverő beszólása "(most) Én vagyok az "izom" a csapatban." :laugh:
Fura volt az az archeológus csapat. Biztos, hogy van valami közük Jude Heartfiliához, és valószínűleg nem olyan "igazából" gyámoltalanok, mint amilyennek látszanak.
Egy újabb furcsaságra is bukkantam Michelle-lel kapcsolatban. Mikor szóba kerül, hogy kiszivárgott az infó a küldetésükről, Lucy azt mondja, a céhből nem lehetett senki, Michelle meg azt válaszolja: "Én nem tudhatom, még nem ismerem az embereket...". Itt ezt a céh tagjaira érthette, vagy általánosságban az emberekre? Jó ideje úgy gondolom, hogy Michelle talán nem ember. Csillagszellem, vagy hasonló lehet (esetleg az óra egy alkatrésze). :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: P4ndora - 12 jún 02, 11:55:17
Hát nem sok minden értelmes történt ebben a részben, leginkább csak felvezetés volt a későbbi részekhez (legalábbis így gondolom).

Szerintem túl sok poént akartak belesűríteni aminek egy része elég "érdekesre" sikerült, főleg az Erza féle piknik-mánia ami inkább tartozott a "szánalmas" kategóriába :S

Juviát sose kedveltem igazán, de az a képzelgése Gray-ről meg a közös gyerekükről nagyon beteg volt  XD

Tetszett ahogy Gazille gyakorol a vízesésnél ^^ Lily meg aranyos volt ahogy beszállt mellé pedig fél a villámoktól :)

Mira nyugodsága a szirten :D hát igen kb ilyesmit vártam tőle...

Happy nagyot alakított, jók voltak a beszólásai :D Vicces hogy magát többre tartja mint Lucy-t, pedig a csapattal pont olyan érzés fogott el mint amikor Edolas arc elején Lucy magát tartotta a (jelenlegi) legerősebbnek mivel tudott mágiát használni :) Archeologus csapat elég furi volt... nem voltak valami szimpatikusak. Viszont tudhatnak egy-két dolgot ha visszaváltoztatták Natsut (csalódásomra, hiszen én valami ütősebbre számítottam a varázslat visszaállítása terén).

Egyszóval nem volt valami nagy szám ez a rész, elsütöttek benne 1-2 poént (ami egyébként szinte minden FT részre jellemző...), viszont sztori szempontjából elég gyengére sikerült, alig haladt tovább a történet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jún 02, 11:55:42
133. rész

Orph D.eus nagyjából leírtál mindent amit akartam  :)

Azt külön én is kiemelem, hogy Juvia és Gray gyereke milyen undorítóan nézett ki azzal a hajjal  :okád:

Happynek is jók voltak a beszólásai  :D

Erza piknik teritője kardokkal volt leszúrva XD Erza életéből sok hagyományos dolog kimaradhatott, ezért örült meg annyira a pikniknek  :P

Lisannával egyet kell értenem. Nem szerencsés egy sziklaszírt szélén kajálni az óceánnal alattad, még akkor sem ha az étel Férfi XD(Újabb Elfman férfi duma)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 jún 02, 15:43:35
Nekem kezd uncsi lenne ez a filler....alapból nem jött be ez a szerezd meg hát mind óra edisön-fillert...Először még úgy voltam vele,hogy szükséges rossz,mert közel vannak a mangához,de ez kezd nekem unalmas lenni,Lucy minden részben elsírja hogy ez az apjától van -.-


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Qtics - 12 jún 02, 16:58:50
hát nekem mindig Lucy anyuja jut eszembe de ö nem lehet fiatalon más néven :?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 jún 02, 18:28:50
Layla?Hogy jön ide Layla?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 jún 02, 20:10:00
Hát ez a rész elég gyenge és volt benne 1-2 baki is. Csak Happy miatt volt elfogatható rész. Mert csak ő volt jó ebben a részben. Jó volt ujra látni, a szívatós oldalát. :D Jót tesz neki egy kis távolság Charle-tól. Na de a bakik. A piknikes jelenetben a lovasok tudják, hogy ők a FT tagjai, akkor gondolom tudták, hogy ki az az Erza, de még így is neki állnak kötekedni 3 mágussal... A következő nagyobb baki az, hogy Natsu rosszul lett a vízben. Miután véget ért az S osztályú küldetés a Galuna szigeten Natsu inkább úszni akart volna a hajó helyet, szóval gondolom akkor gondolom normálisan tudd úszni. No meg, hogy kerültek az arheológusok a FT hajójára ? Ráadásul mintha csak az utcán találkoztak volna"Ti csak nem a FT tagjai vagytok ?". De hát ez a filler. :smirksweat:
Erza piknik része is felesleges volt. Épp a világot kell megmenteni a káosztól, erre leáll piknikezni, ráadásul még így el is túlozták. Csak lejáratták vele Erzát.

A kisebb dolgokat most inkább nem feszegetem. Hát ilyen negatív véleményt még nem sokat írtam az FT-ről. Remélem, hogy most már nem csinálnak több ilyet és normális fillereket kapunk. :) Ja és megint volt melegedés csak most Juvia fantáziájában.^^

Jó ideje úgy gondolom, hogy Michelle talán nem ember. Csillagszellem, vagy hasonló lehet (esetleg az óra egy alkatrésze). :hmmm?:
Szerintem kizárhatjuk a csillagszellemet, hisz egy rövidebb ideje már ott lakik Lucynál. Szóval, ha megidézték, akkor már rég kifogyott volna az idézője a mágikus erőből, vagy ha a sajátját jhasználja, akkor se egy Loki. Hisz ő is tök nehezen bírta az első 3 hónapot.

Először még úgy voltam vele,hogy szükséges rossz,mert közel vannak a mangához,de ez kezd nekem unalmas lenni,Lucy minden részben elsírja hogy ez az apjától van -.-
+1


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jún 02, 22:43:11
Ám vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy újabb "színvonalas" harcokra számíthatunk az előzetes alapján, hiszen több csapat is belefut a Zentopiás bagázsba. :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 jún 03, 10:21:23
Ebbe a részbe túlságosan is sok baki volt. Nem kell részleteznem remélem mert már leírtak sokat de tudnék még párat :smirksweat:. A csapatok ahogy el lettek osztva az tetszik :). 16 részből vajon mit tudnak ki hozni? :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jún 03, 11:14:42
Pedig nekem pont ezzel a résszel jött vissza a kedvem a fillerhez. Szerintem ezeket a bakikat elnézhetjük, legalábbis el kell, hogy nézzük, mégiscsak fillerről beszélünk. A hajó meg biztos, hogy a Fairy Tailé? Csak mert én eleve úgy gondoltam, hogy az egy szimpla hajó, amin bárki utazhat. Engem nagyon jó kedvre derítettek a poének. xD De már mindent leírtatok, ezért elég nehéz újat mondani. : D A csapatok felosztása nekem is nagyon tetszik. Juvia és Gray gyerekének haja valóban nagyon undorító, de emiatt nagyon vicces is. xD Erza piknikezése is vicces volt a maga módján szerintem. A következő részben meg már harcra is számíthatunk. Most várom talán legjobban a következő részt, amióta fillerek vannak. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mystgun - 12 jún 03, 14:50:49
Nekem tetszett az egész epizód, meg a filler is bejön, én nem panaszkodom, örülök, hogy van :D Igaz, lehet látni és érezni is, hogy nem olyan színvonalú, mint amikor a manga alapján készül, de ez van... amúgy semmi baj a fillerrel szerintem, Erza piknikje jó volt :) Ám ha jól emlékszem, valóban mondták azt, hogy a Fairy Tail-ból vannak azok a lovasok, de azt nem tudták, hogy Ő Erza... legalábbis azt hiszem. Egyáltalán lovak voltak azok? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jún 03, 16:30:21
Lovaknak beöltözött emberek. Többször látszik is. Pl. mikor 2 pofára zabálják Erza szendvicseit XD Kicsit hasonlítanak Sagittariusra. Bár neki csak lófeje van :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 jún 03, 17:13:46
Szerintem ez 1 nagyon gyenge részre sikeredett :S

Natsu összemenésétől, több poént vártam, mint anno a láthatatlan Lucy-tól, ott sikerült kihasználni a lehetőséget, itt nem. Meg nagyon random módon lett visszaváltoztatva ...

Erza piknikes jelenete tényleg nagyon gyengére sikeredett, a világ a káoszba torkollik, ő meg leáll piknikezni... És a poénok se voltak poénok.

Gazille megtalálását is nagyon gyengén kivitelezték. Hirtelen ott van és kész. Valami drámaibb zenét és megjelenést adhattak volna neki, hogy pl.: harcot imitál 1 láthatatlan ellenséggel, közben meg csapkodják a villámok. Valahogy nem illik hozzá, ez a meditálás... Szóval amekkora hűhót kerítettek az eltűnése köré, akkorát csalódtam a megjelenésénél.

Juvia Gray imádata egyre unalmasabb. Rendben van még hogy mindig imádja, de csökkenteni kéne már az ilyen poénokat, mert ez megy már mióta...

Elfman férfias raguján viszont megint jót röhögtem XD Egyszerűen nem tudom megunni a férfias beszólásait  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 12 jún 05, 16:52:41
133. rész

Ezt a részt Happy vitte a hátán, nemcsoda, hisz ő az "izom"... imádom azt a bolond macskát!  :D A vele kapcsolatos poénok mind nagyot ütöttek.
A Gazille-os rész eléggé gyenge volt szerintem, nem látom be miért csapkodna a villám a vízesésbe, miközben a hegyre felgyalogolva még csodálatos idő volt és elég valószínűtlen, hogy a hegy tetején folyamatosan villámlik... DE, ha ezt félretesszük akkor is elég erőltetett volt az egész.

Azt sem értettem továbbá, hogy a fenében tud hirtelen MINDENKI az óradarabokról meg romokról és ezek összefüggéséről, mikor még éppencsak elindultak az FTsek... ezért elég furán vette ki magát mind a lovasok megjelenése Erza piknikjén, mind Leon hirtelen felbukkanása az erdő közepén a Juvia, Gray páros mellett. (Szerencséjük, hogy MÉG nem lőttek le semmit a mangából...) Itt azért a szokásos Juvia képzelgés legalább vicces volt, majdnem leborultam a székről mikor megláttam azt a "csodálatos" gyereket.  XD

Idézetet írta: Tilon
Ja és megint volt melegedés csak most Juvia fantáziájában.^^
Rögtön ez a kép (http://nonsense-chan.deviantart.com/art/Juvia-266992193?q=favby%3Aeryndis%2F6877290&qo=144) ugrott be.  :smirksweat:

Elfman halraguja... Happy után a 2. legjobb poén volt! :D
A Natsu-féle csapat története volt a legborzasztóbb! Azon gondolkoztunk a párommal miközben néztük, hogy hogyan sikerült ennyi összefüggéstelen baromságot összehozniuk és a rész végére rájöttünk!! Fogtak egy parafatáblát, teleszurkodták ötletekkel, majd csukott szemmel, véletlenszerűen elkezdték dartsokkal dobálni, aminek az eredménye a következő lett: hajó, öreg bácsikák, archeológus, kínai turista, anti-shrink mahócka, francia név, egyéb. Ezáltal megszültetett ez a valami. Iszonyatosan összecsapott lett ez a vonal.
Igazából (haha...) elég negatív véleményt fogalmaztam meg összességében, ennek ellenére tudtam szórakozni a részen, kiegyensúlyozták a jó poénok az összefüggéstelen butaságokat.
Legalább a kövi részben némi eksönre számíthatunk.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 jún 05, 23:03:28
Megkésve ugyan(sokat kell készülnöm a  vizsgákra T___T") de én is írok pár dolgot,java része elhangzott szal csak röviden(maybe X"D):
Ez a rész kivételesen nekem se annyira jött,be. :( Őszintén szólva: semmi nem történt benne.Jó most nem kell egyből a harcot várni és lesni,de nah tény h gyengusz volt.  :hmmm?:
Hát az előző részhez képest!!! Ez valami rohadt nagy lejtő volt!XDDDD

De minden animében és mangában vannak ilyen jelenetek,pillanatok amikor épp semmi nem történik,mert később majd(ha minden igaz) ez azért beindítja majd az eseményeket, és mint az előzetesben láthattuk, be is indulnak. (...reméljük) ;)
Továbbá hát h gyorsan még írjak valamit:
-A csapatokba verődés egész jó ötletnek bizonyult
-Erza piknikezés utáni vágya szerintem is tök fölösleges volt.bár azért tették be sztem az animébe,h megmutassák h Erza mégse mindig olyan kemény és vadállat mint hinnénk. X"DD
-Gazille meglelésével nekem spec nem volt bajom,tipikus fight mániás,és igen most meditált hát ez van, fő a változás X"3
-Juvia meg télleg néha vissza vehetne a Gray utáni sóvárgásból, mert már eskü oda-szikszalagozom Grayhez vagy nem tudom!XD
-És azok az Indina-Jones papik...na hát sztem fölöslegesek voltak,annyi szerepük volt h Natsut visszaváltoztassák...huh nagy cucc,ennyi erővel elég lehetett volna valami  nagykutya mágiája is, vagy esetleg Levi vagy Freed átírják a mágiát vagy hasonló.

na mind1. Fairy Tail akkor is a BEST és az is marad és azért jó ez a filler,még ne temessük X3


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jún 09, 09:33:28
134.

Kicsit laposnak éreztem a részt. Többet vártam a cím alapján. Mondjuk a rejtvények jók voltak, és örültem, hogy kicsit újra láthattuk Cancert, Horologiumot meg Virgót, de Lucy pl. átment idióta Erzába. Natsu mondjuk adta a szokásost. Megint berágott Gray-re, pedig nem is hasonlított rá az a fej XD Úgy vettem észre, a sorozat elejéről vettek elő alapszituációkat, és ezekből csináltak poénokat. (Gray-Natsu ellentét, Lucy bénasága, és újra előkerült a kezdetekben is használt ostora) Talán, hogy ne kavarjanak be újabb dolgokkal a következő arc-nak.
Ezúttal Romeo volt az ész, és megint Happy az "erő" :laugh: Vitte is a prímet poénok terén a hídnál. "Michelle-t még talán... de kizárt, hogy elbírom Lucy-t!" majd "Leszakad a jobb karom!" amiben Lucy-t tartotta. Végül meg leütötte egy kődarab, amitől akkora púpja lett, mint Lucy melle XD Fanservice is megvolt Virgo fürdőrucis pózolásaiban :thumbsup:
És újabb nézői célcsoportot próbál meghódítani a készítőcsapat (ami, egy nálunk 12-es karikásnak megfelelő műsornál, ahol a vért is kicenzúrázzák, kicsit fura :hmm?: ). Yaoifanok figyelem! Gray vetkőzésével meghódította az ellenség egyik "férfi" tagjának szívét. Ilyesmire nem emlékszem még a FT történetében. :P
Jövő héten pedig kis Natsu után jön NAGY Happy. Már előre kíváncsi vagyok milyen poénokat sütnek el vele XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jún 09, 10:51:43
134. rész:

Poénosnak mondanám a részt, a rejtvények tetszettek  (H)

-Azon sírtam a röhögéstől, hogy elkezdtek mindenféle hülyeséget ráordítani az ajtóra: Sesame tárulj, Sesame utca, hal, hamburger.... XD

-Happy púpjának méretét tényleg jól szemügyre vehettük  :D

-Natsu idióta feje, ahogy lecsapta a Grayre hasonlító fejet, nagyon állat volt

Negatívumok:

-Sugarboyt b*zira változtatták, mint Zöld Lámpást  :okád: (hivatalosan kijelentették, hogy az)
-Rengeteg ocsmány fej volt, különösen Lyont nem tudják szerintem értelmesen megrajzolni mostanában...

Következő részben: Happyzilla terrorja  :D



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 jún 09, 11:40:04
Hát újabb részen estünk túl. X"3

Hmmm~ Na ez a rész azért már jobban tetszett mint a múlt heti.  :jaja: Voltak benne események, fordulatok, hülyeségek,stb. Igen,ez már inkább a Fairy Tailhez hasonlított X"D

Hát ez a Sugar Boy h belezúgott Graybe...hát ez....erre nem számítottam (nem nagyon kommálom a homikat deee), de ez sztem rohadt vicces volt XDDD ahogy csillagszeművé változik X"D

Natsuék bandukolása,rejtvény fejtéseik is egész jók voltak, olyan Indiana Jones és Gyűrűk Ura feeling keringett bennem,miközben ezeket a jeleneteket néztem (nem tom mé XP)

Juviaaa teee, ej-ej...nehéz harcolni Leon érzései és cool-sága ellen, mi? X"D elhiszem X"D

Na és akkor....a jövőheti rész szerintem még jobb lesz,legalábbis amint a bemutatóból láthattunk. (számomra spec) azért mert Dan Straight ismét színre lép  ;) :$ (H), és ostromolja Lucy-t  XD , továbbá több mint valószínű,h Coco(itt is) átáll Lucyékhez, sztem Dan is csatlakozni fog Natsuékhoz  :jaja: vagy ha egyből nem is,egy kis csihi-puhi után....maybe. és persze: óriás Happy ismét tombol X"D



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: P4ndora - 12 jún 09, 12:04:46
Úgy vettem észre, a sorozat elejéről vettek elő alapszituációkat, és ezekből csináltak poénokat. (Gray-Natsu ellentét, Lucy bénasága, és újra előkerült a kezdetekben is használt ostora)

Igen ez nekem is feltűnt, meg is említettem a kettővel előbbi résznél, amikor Erza sikított egyet =) az is arra emlékeztetett amikor az elátkozott szigetes részeknél beleesett a gödörbe xD

A rész nekem nagyon bejött, olyan tipikus Fairy Tailesre sikeredett :)

Kövi rész előzetes alapján még jobbnak tűnik, megjelenik Dan meg óriás-Happy  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 jún 09, 13:08:54
Végre ismét egy izgalmasabb rész. Poénok terén végre már nem csak Happyra kellet támaszkodni, hanem mindenki adagolta.  Juvia vonzódik a jégmágusokhoz. :D Először Gray aztán Leon mikor átmegy coolba. Visztont Juvia honnan vette az Iced Shellt ? Nem is annak az alapállását vette fel Leon és nem is hiszem, hogy Gray mindenkinek elmondja a legerősebb technikáját. :hmmm?:

De most mi az már, hogy homit csináltak Sugar Boy-ból ??!  :blöööe: Eddig csak utalások voltak a homikra de már ki is jelentették... De ez már vagy a negyedik, ötödik ebben a filler szezonban  :axe:  Legalább Virgo adott egy kis Fanservice-t, meg a következő részben majd Dan. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 12 jún 09, 14:19:10
Vártam már a részt nagyon és olyan vegyes érzelmeket váltott ki megint, de ez most sokkal jobb volt, mint az előző.

Hölgyeim és Uraim a rész idiótája díj győztese pedig: *dobpergés* Naaaa... Gray!
Mindig Natsuból csinálnak általában komplett idiótát, most szerintem Grayből sikerült. Idióta fejszerkezetek meg ez a homokos vonal... hátra is ugrottam a székben, mikor megláttam, hogy Cukifiú mellszőrrel támad.  :smirksweat: XD
Én ilyenre példát még nem is nagyon láttam, (ez a képzelgés és egyből beleszeretés, forró akármibe foglyulejtés dolog valahonnan ismerős - tényleg az anime kezdetekhez nyúlnak vissza, ahogy Orph D.eus már említette). Vicces volt meg minden, csak annyira meg mégsem. Mikor egyszerre nyúltak az óradarabért, na mondom már megint? De mégsem az történt, amire számítottam, szóval ez egy jó pont, mondhatni.  :smirksweat:

Végre Juvia is mutatott magából egy kicsit, ő legalább gondolkozik, mielőtt cselekszik, nem úgy, mint a két kiskakas. Leon seyjuu-ja nagy volt, mikor azt hitte Juvia arra kéri, hogy hagyja el a chan-t a neve mellől, a hiú ábrándok.  :D
Azért elővetítenek itt jócskán ebből a szálból a mangából... :nugget:
"Juvia fáradt..." "Emiatt a varázslat miatt." "Nem hiszem..." :P
Azt én sem értettem, honnan a csudából ismerné Juvia az Iced Shell-t... Ellenben nagyon tetszett az Ame Onna pirulós arca, szépen megrajzolták. Aztán meg mutat a másik irányba, hogy akkor inkább menjünk.  :smirksweat:
Juviának egy tanács: vidd mindkettőt!   *-) :D

A Natsu Team féle Tomb Raider jellegű vonal tetszett, Happy oltásai megint fenomenálisak voltak és a fejek, amiket vágott!  :D A tűzzel kapaszkodást nem tudtam mire vélni, használt már Natsu ilyet? Nem emlékszem.
Ezek a fanservice jelenetek mikor Happy púpja böködi Lucy púpját...  :smirksweat: Fürdőruhás Virgo meg a szokásos hangeffekt... Örülhettek fiúk.  :D
Romeo szimpi volt a részben, kis aranyos, okos fiú, hogy pirult már Virgo-n?  :P

Kövi részben Dan Straight meg Happy nagy lesz remélem! Juhhú! 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jún 09, 16:26:33
A tűzzel való fogás, mintha az Erigor elleni harcnál jött volna elő, amikor Natsu zuhant a szakadékba akkor eszébe jutott, ahogy Macao őt tanította arra, hogy a tűz nem csap égetésre való hanem simán megfoghat vele dolgokat meg hasonlók.

Juvia ott legyeskedik Gray körül ki tudja mióta, de egyszer nem mondta neki a szemébe, hogy szereti.
Gray meg azt mondja idegesíti őt ez, de egyszer nem mondta Juviának, hogy GO TO HELL...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 jún 09, 16:32:17
Ez a rész nagyon vicces és jó is :D. Akkor sugarboy-t nem láthatjuk tevékenykedni egy ideig? Pedig annyit röhögtem rajta XD. Erza csapatot nem is láttam :hmm?:.
A következő rész jó lesz :D. Dan is megjelenik a kókózós lánnyal. De miért láttam lucy-t vele?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hestiana - 12 jún 09, 18:14:03
A tűzzel való fogás, mintha az Erigor elleni harcnál jött volna elő...
Köszi Bastian, bele is nézek szerintem azokba a részekbe, már nem nagyon emlékszem, csuda régen volt!

Az pedig, hogy ez egy shounen manga/anime rányomja a bélyegét az összes romantikus szálra, ezért nem jut senki dűlőre. Egyenlőre... (H) (Tényleg el kéne már olvasni a Rave Master-t  :smirksweat:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 jún 09, 20:04:16
Múlthetinél tényleg jobb volt, bár az egész rész engem, egy videójátékra emlékeztetett. Érdekes utak, rejtvények, feladatok, őrök, kajak, mint 1 computer game. De amúgy tök jó volt, érdekes dolgok voltak benne, mennyivel jobb, mint 1 snassz templom vagy pince.

Cancert tényleg jó volt újra látni, talán mert ő a kedvenc csillagszellemem és ő a legviccesebb is mind közül XD Virgot meg már el kéne küldeni egy strandra, mert nagyon hangulatban van XD

Leon Iced shell beállása teljesen megdöbbentett. Mi zsír lenne már, ha tudná használni, az élete feláldozása nélkül :D

Na mostmár végképp kiderült, hogy az itteni Sugarboy nem sokban különbözik az Edolasitól. Nem értem Grayt, nem jn be neki Juvia, aki 1 egész normálisan kinéző, bár a jellemére ez nem igaz, lány, és Sugarboy se ? XD Mondjuk ne is jöjjön be neki, az hiányozna még itt, de tényleg nem tudom akkor kit akarna. Erza vagy Lucy jöhet szóba.
Amikor MEGINT egyszerre elkapták az alkatrészt, már megijjedtem, hogy újra annyit fognak kínlódni, mint Edolasban a kulccsal, de szerencsére gyorsan lerendezték a dolgot.

A cenzúrát meg én se értem, horzsolások is alig vannak benne, nem hogy vér, de az echi az megy dögivel, bár nekem ezzel semmi bajom  :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jún 10, 11:26:38
Hol is kezdjem? A grafika helyenként tényleg érdekesre sikeredett. Pár fej úgy nézett ki, hogy ha nem lettek volna kiszínezve, talán fel sem ismerem őket. Bár elismerem, volt 1-2 nagyon kidolgozott megrajzolt kép is. Például egy Juviáról is. A rejtvények tetszettek. Juvia észjárása nagyon tetszett, örülök, hogy jó színben tűntették fel és nem csak Gray-imádatát nyomatták. Bár nekem nagyon tetszenek azok a jelenetek, sosem tudom megunni. : D Sugarboy-on meg sem lepődöm. Ráadásul úgy érzem, hogy ezzel csak viccet csináltak az egészből. Értem én, hogy egy jégmágus könnyen el tudta intézni, de akkor úgy küzdöttek ellene a többiek, hogy még egy kis karcolást sem szerzett. Meg mintha mostanában egyre többször használják, hogy valamire nem hat a mágia vagy hatástalanítja a mágiát. Ez engem úgy zavar. xD
Amúgy tök vicces, hogy pont mindenkit zavart Erza múlt heti piknike, ez a rész meg úgy kezdődött, hogy Natsuék nagyban zabálnak. ^^" Cancer megidézésének én is örülök. Csak kár, hogy már nagyon régóta csak fillerben/fillerjelenetkben szerepel. Mashima elhanyagolja őt, ahogy sok másik csillagszellemet is. >_< Remélem a következő történetívben többek között Gemini, Aquarius és Cancer is szerepet kap. Virgo tök vicces volt és most ráadásul hasznos is. Örültem neki. : D Viszonylag nem volt rossz rész, de én már Mirajanék harcát várom már nagyon. ^^ Talán ez érdekel leginkább a fillerből.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jún 16, 09:26:46
135. rész:

Újabb színvonalas részt kaptunk poénok terén, bár az óra alkatrészei után való keresés ebben a részben nem hozott eredményt.

Megjött Dan Straight, és ha már itt van, akkor tele van jobbnál jobb poénokkal.  (H)
Nálam a fogpiszkálója vágta ki a biztosítékot. Az valami zseniális volt  :D

Pantherlily kis viccét, én is úgy reagáltam volna le mint Levyék. Ráadásként még pár illetlen szót is hozzávágtam volna Lilyhez. XD

Romeo kezd szimpatikussá váni. Hasznosabb eddig mint Natsu, aki sosem tanul  :D

Negatívum: Legyetek erősek, mert úgy néz ki, hogy a Az igazán gonosz Rengő Fenekű Banda
visszatér. Mondjuk Erzát szívesen meglesem majd abban a fekete cuccban. >:)
  
3 hét múlva új opening, bár a mostani az egyik kedvencem lett  (H)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jún 16, 12:14:22
Godzilla szerű óriás Happy nem volt poénos :( De azt vártam, hogy a mini Lucy-ra is elsüt valami súlyára vonatkozó poént, az viszont elmaradt. Most Dan vitte a hátán a poénhegyeket XD

Először nem tudtam eldönteni, hogy ez most Gazille újabb edzésterve, vagy már maga a kutatás? XD És milyen hülye már: "Biztos elásták" és nekiáll ezerrel túrni a földet....
Lily humorérzéke azt hiszem hagy némi kívánnivalót :smirksweat:

Erzáék egy ekkora bazi nagy épületet nem találtak meg a rossz táblajelzések miatt??? Kilóméterekről látni lehet. :P
Igen Bastian, jól láttad, az ott a rengő fenekű bagázs :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kitsune04 - 12 jún 16, 12:27:14
Ez a rész nekem tetszett, eddig a filler egy-két mélypontot leszámítva szerintem nem rossz. :D

Dan vitte a pálmát poénok terén, egyetértek xD A fogpiszkáló hatalmas volt... :D
Az egyetlen, ami tönkretette nálam az egész hangulatát, az az volt, mikor észrevettem a rezgő fenekű bandát.... pedig már reménykedtem hogy nem jönnek vissza :smirksweat: én nem szerettem őket...

Kíváncsi vagyok az új openingre már. :) Nem mintha erre panaszom lenne, az openinggel és az endinggel is meg vagyok elégedve. Csak legyen a következő is legalább ilyen :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jún 16, 13:17:15
Nagyon jó rész volt, ez sokkal jobban, mint az előző. ^^ Dan tényleg hozta a poénokat, de szerintem a többiek is viccesek voltak. Pl. amikor Lucy kicsi lett, Michelle rögtön mondta, hogy ő is szeretne egy ilyet. xD Coconak nagyon jó szerepet szántak, úgy tűnik a földvilági énében is felébresztik a jót. (: A rengő vagy milyen fenekű banda most még vicces volt, mivel nem láttuk őket fingani és még nem beszéltek. xD Csak a fenekük rezgett, az is csak kétszer. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 jún 16, 16:57:02
Dant még mindig nem bírják leütni, amit nem is csodálok :D
Lucy és Coco jelenetei tényleg jók voltak, szépen összebarátkoznak lassacskán.
Gazille-t nagyon perfectül rajzolták le, meg nem tudom mit gondolt, attól még hogy ő bírja a hegyi túrát, Levi az hogy fogja ? XD Meg elkezd ásni és Lily poénja is poénos volt  :fun:
A rengő fenekű banda visszatér és most kárpótolnak minket, Erza is kap 1 jó kis ruhát  >:) Legalább ennyi hasznuk lesz XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tibee77 - 12 jún 16, 18:30:57
Nem rég kezdtem el nézni ezt az anime-t is (Naruto ugye heti egyszer van az meg kevés :P ) és nem tudom hogy maradhatott ki ez eddig!  :) Nagyon bejön, a varázslás (igaz Naruto-ban jobbak a jutsu-k), a szereplők oltáriak és a poénok is ütnek.Most legalább lesz mit néznem amíg nincs Naruto. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Duuu - 12 jún 17, 00:27:16
Egy egyszerű kérdésem lenne.  Mikor lesz vége a fillereknek úgy nagyjából? MEddig ne nézzem az ft-t?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jún 17, 00:45:40
Olyat ne is írj, hogy nem nézel FT-t. >:)
Amúgy, hogy meddig tartanak még a fillerek, kizárólag a készítőkön múlik. Ha szerencsénk lesz, akkor 3 hét múlva folytatják a manga történetével. Bár ez szinte kizártnak tűnik, mert akkor megint nagyon hamar beérnék a mangát. Másrészt most egy hosszabb egybefüggő filler történet megy, amit viszont csak akkor fejezhetnek be 2 héten belül, ha összecsapják. Kevésbé szerencsés esetben 15 hét múlva, kb. szeptember végén folytatják a mangával.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Duuu - 12 jún 17, 01:02:15
Köszönöm a választ. Am, engem egyik anime-ben sem érdekel a filler, és egyet sem néztem végig soha. Kizárólag a Fő történet szál érdekel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: STM - 12 jún 17, 01:10:28
Nem nézek fairy tailt. Még egy részt sme néztem meg soha.  Hahahah  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Duuu - 12 jún 17, 03:38:31
Hát akkor nemt tudod, hogy miről maradtál le:D  Szerintem ez az a történet, ami hasonló kaliberű mint a one piece. Később kezdődött el, de szerintem esélyes rá, hogy ugyan olyan hosszú életű legyen:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jún 17, 09:32:28
De szerintem kár kihagynod a fillert. Ez a rész például szerintem tök rendben volt poénok, harcok és grafika terén is. (:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Gino - 12 jún 17, 10:23:03
Aki nem néz fillereket, bármiben, nem csak ebben, az nem szereti igazán az adott animet, én nem szeretem a narutot, sőt! egyenesen rühellem, ezért nem is nézek fillereket benne, de a főtörténetszálnak azt a heti egy részét megnézem. még ha nem is nagy szám, és lassan már a Fairy Tail mostani fillerei verik a naruto mostani történet szálát ami az animeben van, mert qrvára nem tud érdekelni hogy mi fog történni a következő részben, és már csak megszokásból nézem azt a heti egy részt, már hogyha nem felejtem el!  XD
Szóval lényegében ennyit arról hogyha valaki nem néz valamiben fillereket, az nem szereti igazán azt az animet, és csak a történetre kíváncsi!
Nah de ez már OFF!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Duuu - 12 jún 17, 11:58:36
Némileg lehet igazad van abban, hogy kevésbé szeretem az animéket, mivel manga mániás vagyok. Minden sztorinak először a mangáját olvasom el, és ha tetszik, akkor nézem csak meg az animét. Na most, ha olyan van az animében amit nem olvastam a mangában, akkor azt kihagyom. Amkor animét nézek, akkor arra vagyok kíváncsi, hogy mások hogyan képzelték el ugyan azt, amit én a mangában olvastam, illetve élvezem, hogy a szereplők mozognak. Az Ft mangát pl kb 5-ödjére olvasom, és sosem vagyok képes megunni.  Mindannyian mások vagyunk, és ez a szép a világban, különben igazán unalmas fórumbeszélgetések lennének, ha mindenki egyetértene mindenben :D

(Remélem Chakra nem szedi le a fejemet ezért.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jún 17, 12:47:52
Chakra is az egyéni értelmes szabad véleménynyilvánítás híve, szal ne aggódj :D
Amúgy a mangaolvasás közben annyira nem kell elképzelned a dolgokat, hiszen a szereplők, tárgyak kinézete már adott. Az anime csak a színeket, hangokat és az animációt adja hozzá. Amúgy én is főleg mangákat olvasok, de mivel a manga kultúra kis hazánkban nem olyan elterjedt dolognak számít, mint az anime, így sok olyan történet van, amit csak animében találok meg magyar felirattal. (igen, jobb szeretem magyarul, hiába érteném angolul is ^^' )


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 jún 17, 13:20:00
OFF:ezt már nem bírom,muszáj válaszolnom :D Gino,szerintem az hogy nem nézel fillert nem jelenti azt hogy nem szereted az adott animét,csak szereted a történethűséget ;) Azt meg nem tudom mennyire olvasod a Naruto mangáját,de ha igen,akkor nem kellene szerintem így lealacsonyítani az egyik legdurvább arc-ot egy filler szintjére. Duuu-val nagyjából egyetértek :D Azért egy Psyren animéért fangörlként sikítoznék ha lenne :D

ON: A részről ugyanaz a véleményem mint az előzőről...Unalmas,irritál ez az óragyűjtögetés,mindenkit lebutítanak,vakok,süketek idióták.A seggesbandától meg a hideg ráz.Csak azért nézem meg hogy meglegyen a Fairy Tail adagom,meg mert tudom hogy szükséges rossz hogy ne érjék be a mangát.Még mindig jobb mint a Naruto/Bleach 1000 éven keresztül tartó fillere.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 jún 17, 17:56:55
Arra gondoltam, hogy mi van, ha a seggrázós banda valójában gonosz. Pont olyanok, mint a Tobi. Az elején jópofa kis szerencsétlenek aztán meg kiderül, hogy ők adnak parancsot Samuelnek ! :omg: De egyenlőre még nem törnek világuralomra, csak a mi agysejtjeinket gyilkolásszák.  De talán még valami jó is kisülhet, ha Erza felveszi azt a feszülős ruhát. :P (Bár azt is megnézem, hogy hogyan veszik rá, hogy felvegye...)
Óriás Happy egyetlen jó jelenete, amikor rálépett Natsura. Erzáék alig találnak meg egy felhőkarcolót. Legalább a Dan-Lucy poénok a helyükön voltak. :)
Szerintem nem is olyan gonosz ez a kis banda. Nem hiszem, hogy a káosz elhozása lenne a céljuk. Bár attól, hogy Coco nem olyan gonosz, attól még a szervezet lehet gonosz, pont, mint Edolasban. :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jún 17, 23:17:43
Már arra is gondoltam, hogy talán Japánban akkora sikere volt a seggrázós bandának (vagy itt a FT-ben, vagy a Rave Masterben), hogy ezért hozzák vissza őket ebbe a filler arc-ba. Mert ha jól emlékszem az a vonatos eset, még Michelle megjelenése, vagyis az óra mizéria előtt volt. Nem hiszem, hogy sok közük lenne az alkatrészek gyűjtögetéséhez. Legalábbis nem saját felhasználásra. Max. azt tudom elképzelni, hogy felbérelték őket. Bár egy ilyen agymozgató kereséshez túlságosan is a fenekükkel gondolkoznak az eszük helyett. :smirksweat:

Tilon, szerintem is lesz még itt még valami csavar, hogy a földi-Edolas banda valójában nem is gonosz. Vagy valahogy 1 oldalra hozzák őket a FT-lel, és lesz valami más főgonosz, aki ellen együtt szállnak harcba. (Ami azt jelenti, hogy majd megint Natsu zúz, mint állat XD )


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: STM - 12 jún 18, 03:42:31
Hát akkor nemt tudod, hogy miről maradtál le:D  Szerintem ez az a történet, ami hasonló kaliberű mint a one piece. Később kezdődött el, de szerintem esélyes rá, hogy ugyan olyan hosszú életű legyen:D
A mangát olvasom,szóval tudom, mit hagyok ki, animációt, színeke, hangokat, fillert. Majd ha szánok időt erre is, elkezdem nézni.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Neptunusz - 12 jún 18, 08:52:42
Filler amúgy ezen az évadon kívül max pár rész volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 jún 19, 06:40:36
megkésve egy gyors összefoglaló a legutóbbi részről:

Dan Straight, jaaaj mrá hiányoltam a hülyeségeit és hát kaptunk belőle bőven  XD ez a csávó nem 100-as főleg h ha a szerelemről van szó. Mondjuk továbbra se értem,mit eszik annyira Lucyn,oké előző részekben kifejtette h miért tökéletes neki,de akkor is X"D nem baj. Szeretem Dant X3
Mikor elképzelik az esküvőjüket Plue mi a francért csimpaszkodik  Dan karján? és mi a francért nem veszi le a páncélt Dan? Hawaii-ing és ...alatta a páncél! Bakker XDDD

Happy: hát ez a cica se 100as, mániája rálépni az emberekre  XD :D
Mikor Sagitarius összemegy és szerencsétlen kínlódik és leesik neki h nyílvesszője csak egy fogpiszkálónak elég na azon röhögtem XDDD
(Dan: "Most h a fogaimról gondoskodtam ...stbstb" X"DDD még gondoskodtam XDDD)

Na a rengő seggű banda az nekem valahogy nem hiányzott,na már mindegy, de kíváncsi leszek a kövi részre :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sabaku - 12 jún 19, 13:19:39
Én is csak mangázok, anno még néha bele-belenéztem a részekbe, de gagyi az animáció, a szinkronok és sok a cenzúra. A színek meg túl élénkek nekem. De a manga az magasan ráver a Narutora meg a Blícsre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kronosz7 - 12 jún 21, 09:02:00
Helló! Fingom nincs jó helyre írom e bocsi Cartó Bocsi Csakra.. ^^ DE! Ti tudtok valamit erről, hogy meddig fog még tartani eza  filler ömlés? Valaki igazán elzárhatná már a csapot... Sztem elrontják vele ezt a jó kis animét..

OFF: A One Piece-t semmi nem veri sztem :D. A Shippudent meg minden lassan ^^.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: P4ndora - 12 jún 21, 11:26:02
Az előző oldal legtetején pont le van írva, szerintem néha a visszaolvasás is hasznos tud lenni ^^.

Nekem spec. tetszenek ezek a filler részek, mini-Lucy nagyon poénosra sikerült a múltheti epizódban, nekem is kéne olyan "kabala".  XD Bár nem titkolom, szívesebben nézném a manga szerinti eseményeket, de egyelőre így is jó nekem mert könnyen beérné a mangát ha most a szerint készítenék a részeket, szóval előbb-utóbb újra filler lenne.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jún 21, 12:32:20
Még mindig fillerek vannak? :hmmm?:

Igen, még mindig fillerek vannak. Várhatóan ősz felé érnek majd véget, mert nagyon közel van az anime a manga cselekményéhez, köszönhetően annak, hogy 3 nagy történetszálat hosszabb megszakítás nélkül ledarált az anime, ami persze növelte a népszerűségét, de közel hozta a manga cselekményét. Attól függetlenül, hogy filler nyugodtan be lehet nézni, mert hiteles történetet mesél el, amit a mangában egy képkocka erejéig még mutattak is(Zentopia incidens)

Konkrétan 2010.November. 1-től az Oración Seis arc kezdete óta, 7 rész kivitelével a manga cselekményét láthattuk egészen 2012. Március. 31-ig. Így az a dolog látszik bekövetkezni, mint a Bleachnél: történetszál utána filler majd megint történetszál majd megint filler és így tovább. Szóval ha vége is a mostani fillereknek és megint jön a manga cselekménye, utána megint hosszú fillerek lesznek, majd megint a manga cselekménye.

Egy korábbi hozzászólásommal válaszolok kronosz7 filleres kérdésére  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: anagyasz - 12 jún 21, 16:59:35
Sziasztok!

Nekem csak egy olyan kérdésem lenne, hogyan tölthetem le az 1. résztől kezdve anélkül, hogy visszagörgetném az egész eseménysort az oldalon és megkeresem az 1. részt? Elég fárasztó lenne végig keresgélni 130+ részen keresztül. Köszönöm


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jún 21, 20:51:56
Sziasztok!

Nekem csak egy olyan kérdésem lenne, hogyan tölthetem le az 1. résztől kezdve anélkül, hogy visszagörgetném az egész eseménysort az oldalon és megkeresem az 1. részt? Elég fárasztó lenne végig keresgélni 130+ részen keresztül. Köszönöm

Én az anime-access.com című oldalról szoktam szedni igaz be kell előbb regisztrálni és naponta csak 5 részt szedhetsz, de itt bőven lehet választani, hogy milyen minőségű videót akarsz letölteni.
Szerintem egyszerűbb online megnézni a részeket. Szerintem az indevideóra fel van töltve minden rész felirattal, szóval azt is ajánlom  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 jún 22, 08:10:58
Nekem most az jutott eszembe, hogy ugyebár az Ft-sek különváltak kisebb csapatokra, és minden csapat találkozott 1-1 Légióssal.
Grayék Sugarboy-al.
Natsuék Dannal és Cocoval.
Az openingből látható, hogy Miráék Hughes-al fognak.
Byro-val szerintem Gildartz fogja még lerendezni a számláját.
Ugyebár Gazille elment edzeni, hogy jobban bírja a villámot Luxus ellen. Igen ám, de ez a szál annyira nagy hangsúlyt kapott, hogy biztos lesz még fontossága. Na és a lényeg: Samuelen kívül, még a robot maci Jackpot maradt. Mivel Erzáék úgy látszik a segges bandát kapják, ezért Jackpot csak Gazille-ékba futhat bele. 132. rész 6:00nál látható, hogy ez az érdekes karakter tud villámot idézni, ami pont kapóra jönne most a vas sárkányölőnek, mivel úgyis ezt a mágia ellenállást akarja erősíteni, és Lily is fejleszthetné a viharfóbiáját XD
Az lenne még vicces, így az arc végén, ha megrendezésre kerülne a Gazille vs Luxus harc. Ugyanolyan nagy hűhóval lenne fel csigázva az esemény. A vassárkányölő nekirohanna a villámnak, az ugyanúgy beleütnek 1 villámjobbost Gazille-ba, viszont! Mivel az edzett az elektromosság ellen és talán Jackpotot is legyőzte, nem esne össze az ütéstől, hanem mosolyogna egyet. Erre mindenki teljesen ledöbbenne, Pantherlily is örülne neki, Natsut meg enné a méreg. Gazille újfent megrohanná Luxust teljes önbizalommal, ( megszólalna eközben a Natsu vs Luxusnál, a 129.rész 18:12nél lévő háttérzene ) viszont az megint beleütne 1 villámjobbost, és Gazille meg összeesne, mint Natsu. Luxus meg betolná : "Ezt még gyakorold! " És akkor a közönség betolna 1 omg anime jelenetet, pl: hátraesnének, vagy 1 hatalmas vízcsepp mindegyik fején XD Én jót röhögnék ha ez így lenne :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jún 23, 11:18:57
136. rész: Talán egy picit éreztem gyengébbnek, mint a múlthetit és szerencsére a Rengő Fenekű Banda sem zavart annyira.  :fun:

Számomra a legnagyobb pozitívum, hogy Lucy csábító taktikája végre működött. Happy is sírva konstatálta a történteket :D

Carla rémálmát picit betegnek éreztem...  :smirksweat:

Részvétem Erzának  :neee: A történtek után nagyon ügyesen elbánt a bandával, akik a Rakéta Csapat effektussal távoztak  :D

Egész jól haladtak az óra alkatrészeinek gyűjtésével  (H)

Negatívumok:
- Dan 1 ütéses veresége, de legalább az előzetes alapján talpon lesz már a következő részben
- Happy megint rálépett Natsura, ez már nagyon erőltetett számomra

A következő rész előzetese alapján jönnek: Elfmanék és Samuelnek is lesz harci formája

Elvileg 2 hét múlva új opening...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 jún 23, 17:20:35
136. rész: Ez a rész szerintem elmegy egynek. De a Happy amikor sír lucy miatt hogy most az egyszer jól sikerült neki a....az nagy volt XD. A rengö feneküek úgy távoztak el mint a pokemonban a rakéta csapat XD.
Erza is jól szerepelt.

És végre láthatjuk majd sámuel átalakulását. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 jún 25, 09:46:52
136.rész

Tetszett ^_^
viszont a Fenekes Banda aaaaazzz hát nem tom,alapjába véve vágom az ilyen "gusztustalan" poénokat,de ezeket most!valahogy egyszerűen nem tom viccesnek találni,nem tudom miért,szóval őket nagy ívben kiszedtem volna az egész sztoriból de már mind1. Szegény Erza, én a helyébe kicsit erőteljesebb büntetést adtam volna a 3 bolondnak X"D

Dan meg megint überelt XD hát ezt a csávót nem tom megunni,meg annyi facepalm-ot nyomok minden hülye megnyilvánulása után XDDD
Viszont az engem is zavart h bekapott egy punch-ot és bumm KO O_O"
bár hát....igen, lehet ezzel azt akarták demonstrálni h ha nem tudja használni a lándzsáját és a pajzsát valamint ha elvonják erőteljesen a figyelmét akkor mégsem olyan kemény legény a hős szerelmes X3

Grafikai szempontból is ez a  rész valamiért jobban bejött, a karaktereket sokkal szebben rajzolták meg.

(új opening 2 hét múlva? júúúúúj , naaaa már alig várom)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: menyek - 12 jún 25, 10:39:19
 A feliratot honnan szedtétek le a 136. részhez?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: P4ndora - 12 jún 25, 13:26:02
Kiírták, hogy késni fog, egyébként 1 kérdőjel bőven elég lenne... Azt hogy mikor jön nem tudom, de légy türelemmel, a fordítóknak is vannak egyéb dolgai :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 jún 25, 19:24:46
Én Angolul néztem meg. Az a jó legalább hogy fejlesztem a tudásom vele és több szakszót is megérthetek/megtanulhatok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 jún 25, 20:25:20
136.:

Ez a rész kicsit gyengébbre sikeredett. A fenekes banda nagyon lehúzza a Ft-t színvonalát, mert nem is az a fő baj, hogy gusztustalan alpári parasztok, hanem hogy NEM VICCESEK!

Erza viszont nagyon jól nézett ki a szerelésükben  >:)  Úristen szegény mekkorát kapott telibe... De szépen bosszút állt rajtuk ;)

Megvolt az echi adag is;  Kana érdekes helyen tárolja a kártyáit, és Lucy sem szégyenkezhetett a lightos esküvői ruhájában  :thumbsup: És végre használt is a csábereje XD

Hú, hát amikor Natsu ráállt Dan lándzsájára és Romeo-val kiütötte, nekem az a jelenet nagyon tetszett, bátran állíthatom, hogy eddigi legepicebb ebben a filler arc-ban. És szerintem nem is volt hülyeség ez az 1ütésből K.O. dolog, mivel Dan csak nem azért van akkora páncélban, mert olyan jól bírná az ütéseket ruha nélkül. ( de úgy látszik a kövi részben csak magához tér, és bemutatja a famíliát a családi fotojával XD )

Gazille meg átalakította a kezét csákánnyá és ásóvá, hát ezen behugyoztam a röhögéstől XD

Michelle pedig nekem még mindig nagyon gyanús. Annyira titokzatos, meg Tobi szintjén játsza a hülyét szerintem. Az is érdekes, hogy már mindenki tudja, hogy az alkatrészeket keresik...
Én nem lepődnék meg, ha az arc végén ledobná magáról a "jó kislány" lepellt, és ilyen nagyon ördögi boszorkánnyá válna.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 jún 25, 21:33:54
Nekem ez a rész is tetszett. A filler-arc elején annyira nem lelkesedtem, de most kezd érdekessé válni. Már merem állítani, hogy tényleg nem rossz filler ez. : D Én is aláírom, ebben a részben volt az eddigi legepicebb pillanat. Azzal a háttérzenével mondjuk nem nehéz epic jelenetet produkálni. ^^ És hát igen, Lucy csábereje most az egyszer hatásos volt.  XD Happy még meg is siratta. xD

A Rengő Fenekű Banda szerintem most azért viccesebb volt. Én már csak azon röhögök, hogy milyen agyfogyatékok. : D Az a támadás viszont "szép" volt. Szegény Erza. xD Sajnálom őt, de az a pillanat nagyon vicces volt, ahogy a teljes arcát lefedi a főnök feneke... xDD Kana-Charle páros meg érdekes volt, egész jól kijönnek. ^^ A következő részben meg sellő lesz Lisanna és végre elkezdődik a Strauss testvérek vs. Hughes csata is. : D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jún 28, 11:50:22
ÁÁÁ, és én ezekről lemaradok. Sajna egész nyáron nincs internetem, csak melóból :( Bár annyi jó van benne, hogy szeptemberben viszont egyszerre sok részt nézhetek meg :D Amúgy én úgy gondolom, hogy ha ennek a filler szálnak vége lesz, áttérnek majd a Mirát 7 évig helyettesítő lány sztorijára, és azzal töltik ki a maradék részeket.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 jún 28, 13:45:57
Az jó lenne mert kíváncsi vagyok rá. :D

Amúgy, az a rész elég gyenge volt. A visszatérő poénok már inkább cikik mint viccesek, Erzát megint leégetik, hogy a képébe finganak. :smirksweat: A főnök nem bírt megcsinálni 100 fekvőtámaszt de a több tonnás alkatrészt lazán elviszik... Natsu vissza változik csak attól, hogy hozzáért Dan dárdájához, amikor nem is használta. Ha Natsu visszaváltozott, akkor a kőpadlónak is megkellet volna nőnie. hisz azon húzta.
Erza kis monológja meg Dan jó volt de, meddig tudják ugyanazok a szereplők elvinni a hátukon a  részt, ha mindig ugyanaz a 1-2 ember tud valami újat mutatni poén terén(ami nem ciki, megalázó és nem volt előtte már 3-szor).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 jún 28, 18:45:27
Szépen észrevetted a hibákat Tilon.
Hát igen, amikor cipelték az alkatrészt a fingós fivérek, az tényleg érdekesen nézett ki, dehát csapatban az erő XD
A lándzsás dolog valóban elég nagy baki, de hibák minden animében vannak.
Ezeket beleszámítva, még mindig bőven jó ez a sztori egy fillerhez képest szerintem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 jún 29, 07:10:52
ÁÁÁ, és én ezekről lemaradok. Sajna egész nyáron nincs internetem, csak melóból :( Bár annyi jó van benne, hogy szeptemberben viszont egyszerre sok részt nézhetek meg :D Amúgy én úgy gondolom, hogy ha ennek a filler szálnak vége lesz, áttérnek majd a Mirát 7 évig helyettesítő lány sztorijára, és azzal töltik ki a maradék részeket.

Kinana-ra gondolsz?
Ohh ne is mondd bakker. Én már egész filler időszak alatt ezt várom,h mikor fognak róla több mindent mutatni(jó persze idővel ez a sztori is tök jó lett ami most megy). Tudni akarom hogyan talált rá Makarov, és h Cobra visszajön e, vagy sem (me már nem bírom ezt a várakozást és bizonytalanságot XD).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jún 29, 13:22:54
Makarov sehogy se talált rá, mert ő is részt vett a 7 éves "nyaraláson" XD Hacsak ki nem találják, hogy még az eltűnésük előtt került valahogy oda, mondjuk Cobra eltűnése után.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 jún 29, 15:22:08
Az biztos, hogy Cobra visszatérése nagyot dobna a filleren. Viszont sajnos elég nagy a valószínűsége, hogy meghalt, mert Brain szépen hátbatámadta.
Én egy 1-2 részes visszaemlékezésnek is örülnék, amiben benne lenne Cobra és Kinana, láthatnánk a kapcsolatukat, meg hogy ki és miért változtatta a lányt kígyóvá és vissza.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jún 29, 16:04:40
Kijött egy kép az anime elkövetkezendő filler részeinek szereplőiről. Ha nem akartok meglepődni ne nézzétek meg, máskülönben nyugodtan.  :D

http://www.imagebam.com/image/0973e1199201679 (http://www.imagebam.com/image/0973e1199201679)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orph D.eus - 12 jún 29, 16:30:32
Vááá, ez a kép erősen spoiler, ha tényleg a következő fillerekből van. De miért tették bele az újságba/kötetbe?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 jún 29, 16:34:37
Mi a manó ?! Ez most komoly ? Mashima szenszei tud erről ? XD Azért még ilyet sem láttam gyakran, hogy filler spoiler. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 jún 30, 06:43:12
Oaaahhh igen ezt tegnap én is lecsekkoltam. ÉS VISSZATÉR a drágám(Cobra fanatikus vagyok) <3 Már alig várom *________* Kész most már muszáj együtt lennie majd Kinanával X"3 sztem a Fairy Tail történetében az ő kapcsolatuk lenne/lesz az egyik legszebb és legmeghatóbb X"}


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 jún 30, 06:50:57
Ja és h az aktuális részről szóljak: 137.

Jó volt,tetszett.
Dan életrajza elég LOL volt,kicsi korába majdnem olyan volt mint Cartman XDDD És elég nagy szoknyavadász a lelkem. XDDDDD Tök hülye de ezért szeretem. De a többiek meg le se sz*rják h Ő és Lucy ott maratont futnak a templomban ÁÁÁHHH XDDDD

Sammy (ez a nicknév már XD)azaz h Samuel meg végre átváltozott nagymacskává, sztem tök zsír volt az a kis fight amit Lilyvel lenyomott. Meg kicsit aranyos volt a zseni macsek kiakadása is amikor a terve saaajnos nem úgy jött össze ahogy azt tervezte XD
Gajeel vas-megállapító módszere is....hát...király volt XDDD le se tagadhatja h DragonSlayer bakkerXD bestiális ösztönökxD

Byron-sama meg megjött a polipkájával is, kivi leszek a fightra, meg Mirajeen új átalakult formájára(oké lehet itt a kép róla,de én rendesen,harc közbe akarom látni X3 ha már itt tartunk,kezdhetem Cobra új ruháját megvarrni X"D)
Viszont úgy látom a kövi részben Erza alakját megitn erősen...hhúúh...hát....lealázzák =_="


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 jún 30, 10:56:43
137. rész: Nagyon király rész volt. :D Tetszett a Lily vs Sámuel harc és Gajeel támadása is ( vas isten kardja? Kicsit vas istenölős nem? ). Dan életrajza nagyot szólt. XD Nem tudom most minek kellett oda virgo. :/

Ami a következő részt illeti arról csak annyit hogy végre megmutatkozik mira egyik formája :D meg Natsu csapata vs Byro-t is várom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 jún 30, 12:14:29
137. rész

Nem volt seggrázás, úgy, hogy bejött :D Jövőhéten persze, hogy pótolják ezt a hiányt, remélem csak csajokkal  :D
Dan története igen "meghatóra" sikeredett. Utána meg maratont futott Lucyval a kápolnában  :D
Happy beszólása Lucyra, hogy férfias nagyon ütött XD

Sammy egész vagány volt a harci formájában, még sajnáltam is szegényt, amiért nem láthatta azt előre, hogy legyőzik  :smirksweat:

Kíváncsi vagyok mit kezdenek Byroval, mert ha Gildarts nem tudta legyőzni, akkor ki tudja?  :hmm?:

Jövő héten új opening és ending  (H)

A 140. részben meg felbukkannak a képen lévő szereplők.....Város már a rész nagyon  :jaja:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 jún 30, 14:13:28
137. rész

Nem volt seggrázás, úgy, hogy bejött :D Jövőhéten persze, hogy pótolják ezt a hiányt, remélem csak csajokkal  :D
Dan története igen "meghatóra" sikeredett. Utána meg maratont futott Lucyval a kápolnában  :D
Happy beszólása Lucyra, hogy férfias nagyon ütött XD

Sammy egész vagány volt a harci formájában, még sajnáltam is szegényt, amiért nem láthatta azt előre, hogy legyőzik  :smirksweat:

Kíváncsi vagyok mit kezdenek Byroval, mert ha Gildarts nem tudta legyőzni, akkor ki tudja?  :hmm?:

Jövő héten új opening és ending  (H)

A 140. részben meg felbukkannak a képen lévő szereplők.....Város már a rész nagyon  :jaja:

oaaahhh~ Kész behalok. Már sztem az OP-nál besírok majd az örömtől, hát még majd mikor megjelennek ahh~ X"3 (és tök jó mert jövőhét szombaton még itthon vok,szal még le tom csekkolni nyugiba az OP-END-et X3)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 jún 30, 16:30:52
Akkor pontosításképp jövő héttől:
Opening-->  "Tenohira" (テノヒラ; "Palm of the Hand") by HERO (eps 138-)

Ending-->  "Yell ~Kagayaku Tame no Mono~" (YELL~輝くためのもの~; "The Thing For Shining") by Sata Andagi (eps 138-)


Közben utánna is néztem nekik az op a hero-tól egy ilyen lazább rock-nak ígérkezik mint a 4. op volt a luxus-os itt van egy pár klippjük:-->
http://www.youtube.com/watch?v=aOos0zYjNok&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=I1c48stqqdM&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=59gzHmQU_mI    (sztem mind 3 egész jó lenne fairy op-nek hangzásban, szal várhatóan ismét egy jó kis op vár ránk)


Az ending pedig hallásra szintén a szokásos kellemesnek hangzásúnak ígérkező lassú lehet vagy egy picit pop-osabb r&b-sebb beűtésű-->
http://www.youtube.com/watch?v=w6gA2ogAA-c&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=0akDbuzGnl8&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=5q21HpBo1bE


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 júl 01, 09:46:38
igen igazak, mert hivatalos, hogy azok lesznek amiket felülre írtam... Nyílván az együtteseknek amiket linkeltem azoknak a legújabb számuk...

Moderátor, Chakra:
Nem dupla hsz, csak töröltem közülük.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 júl 01, 11:13:40
Húú, végre ide is eljutottam. :D
Az animét a megjelenése óta nézem, voltak lemaradásaim, de mára annyira megszerettem, hogy a szombati programom mindig Fairy Tail. :D Tegnap is, reggel fél 8-kor kezdtem el nézni, annyira érdekelt, hogy mi lesz benne.___.

Rajongásomat már csak az tetőzi, hogy elkezdtem olvasni a mangát az elejéről, mert nem tudtam eldönteni, hogy hol jár a manga... Aztán valamelyik nap kiderült, hogy ez egyáltalán nincs is benne a mangában, mert filler. XD Iszonyatosan imádom, még a fillereket is. :D Nem az az unalmas, sablonos kaland, hogy jöttünk-láttunk-győztük, mint a legtöbb helyen. XD Ez jóóó, élvezhető, vicces, azaz FAIRY TAIL!

A tegnapi rész meg állat volt nagyon, hozta a formát... :D

Jövőhét szombatot.__.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 júl 01, 12:20:32
137. rész

Végre megint láttuk Lily-t harcolni. ^^
Gazille szokás szerint egy jól szituált tahó. :D Meg amikor megnyalta az óra számlapját, hogy fém-e... XD A kis poénja nem nagyon jött be, én is azt hittem, hogy tényleg meg akarja enni. Kitelt volna tőle. :D

Lisanna enyhén leoltotta saját magát. Mintha az animések beismerték volna, hogy a karaktere sokszor tényleg csak a "fanservice" miatt van benne a műben. ^^"

Jól láttam az előzetesben, hogy Mirajane egyik Take Overrel megszállt szörnye kiszabadítja magát kedvenc pincérnőnk testéből...? o.O Ha jól láttam az a "Sátán Lélekként" megismert démon. És ennek valami köze van Mary Husghes mágiájához. Talán azzal az irányítgatással ráfaragott, mert egy Take Over-es mágus esetében az elfoglalt szörny(ek) kiszabadulását eredményezheti. Hiszen maga a mágus tartja őket féken a saját mágikus- és akaraterejével.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 júl 01, 17:13:52
Ez nagyon jó részre sikeredett!

Dan élettörténete nagyon epikus és megható volt XD Meg a tradicionális tánca is  :fun:

Sammy-nak is vagány a harci formája, és tetszett az a kis harc is, amit Lily-vel vívott.

Gazille titkos technikájának bevetését kicsit hülyeségnek tartom, de legalább szépen kettévágta azt a kőizét, amit a Shadow Gear megsebezni se tudott  ;)

Jövő héttől végre új OP! Ez a mostani se rossz, de az előző 2 nem kicsit volt felemelőbb. És tényleg igaz a kép, amit Bastian linkelt, szóval irtó jó epizódokra lehet számítani :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Yumi-neechan - 12 júl 01, 20:45:39
Mostanában nem nagyon írtam, de összességében nekem ez a filler tetszik. Szerintem néhány fillerhez képest sokkal jobb, talán a Bleach kardok-testet-öltenek filler volt ami hasonlóképp tetszett, bár abba is voltak hibák. Itt ez a remegőfenekő banda XD Azokat a részeket mindig egy héttel később nézem az új résszel együtt, hogy tudjam ellensúlyozni a lelkivilágomba fellépő undormányt. Ne már, hogy emiatt ne akarjam tovább nézni az animét. Csak azért se veszik el a kedvemet tőle a banda.


136. rész: jók voltak azok a részek, ahol nem a rengőfenekű banda volt. Happy szokásos Natsutaposása is megfelelő helyen volt elsütve és a Lucy csáberejére tett megjegyzés is aranyos volt.


137. rész jó volt szintén.  Sammy és Lily harca jól lett kivitelezve. Sammy is tud azért poénosokat mondani. Mikor a Windows féle összeomlásképpen Kékhalált kezd ordítozni, mint ha egy macskábabújt számítógép lenne azon nagyot röhögtem. Gazille is hozta a formáját, mikor megnyalta az órát gondoltam, hogy elsütik, hogy éhes vagyok megeszem, azt a probléma az órákkal is meg lesz oldva. Hiszen akkor nem tudják összerakni XD

Lucyis Danos rész is jó volt, habár azt kicsit már időhúzásnak éreztem. Aranyos, hogy Coco megint levonta Virgo megjegyzéséből, hogy Lucy valami királyság leendő királynéja :D

Lissana sellő alakja tetszett, többször is előjöhetne. Jövőheti harcuk Maryvel érdekel. Az előzetesekből ítélve jó harc lesz.

Az openingget kezdem megszokni és megbarátkozni vele erre jövőhéten új lesz:D Látszik, hogy az előtte lévő kettő nekem még túl nagy nyomott hagyott, így szegény mostanit nem tudtam úgy értékelni, mint kellene. Pedig amúgy nem olyan rossz. Hozta a szintet, csak hát azért az előzőekhez képest.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 júl 01, 21:23:16
És még két dolog a 137. részhez:

Az a bigyó, ami ellen Gazille és a Shadow Gear harcol, szintén a Rave Master mangából való, akárcsak a rezgő seggű banda. Csak ott kicsit kisebb (fél méter magas), élő, Griffon-nak hívják és egy perverz állat... akarom mondani zselé. :D

Amikor Dennek Michelle-t ajánlják, de ő kijelenti, hogy neki a rizikósabb csajok jönnek be, akkor Michelle elég feltűnően elkomolyodik és mintha pár pillanattal tovább is mutatnák az arcát, mint a szükséges. Ez újabb utalás arra, hogy nem olyan szende a csaj, mint látszik. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 júl 01, 22:40:25
Nekem ebben a részben Virgo tetszett a legjobban. Jókor jött és vicces is volt.  A táncát nagyon bírom.  XD Igazából már mindent leírtatok, szóval nem tudok sok újdonságot írni, egyetértek a legtöbb a dologgal. Az új openingre és endingre én is kíváncsi vagyok. Szerintem most az utóbbi jobb lett. Sőt, talán ez az ending az egyik legjobb eddig az anime története során. ^^ Azt egyébként remélem, hogy Mashima tud arról, hogy mit csinálnak a fillerkészítők. Nehogy később ebből baj legyen. Angelnek jól áll a hosszú haj, de Midnightnak inkább csak érdekesen. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 júl 02, 10:57:24
Végre egy jó rész. Kellő mennyiségű poén, harc és fanservice. :P Most már csak annyit tudok hozzátenni, hogy most, akkor Cobra Brainel és a többiekkel maradt ? Hisz Brain elárulta ! És vajon megint a gonosz oldalt képviselik majd és bosszút állni jönnek, vagy csak nosztalgiázni. És a legnagyobb kérdés, mi fog kialakulni egy Cobra-Kinana találkából. *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 júl 02, 11:48:25
Végre egy jó rész. Kellő mennyiségű poén, harc és fanservice. :P Most már csak annyit tudok hozzátenni, hogy most, akkor Cobra Brainel és a többiekkel maradt ? Hisz Brain elárulta ! És vajon megint a gonosz oldalt képviselik majd és bosszút állni jönnek, vagy csak nosztalgiázni. És a legnagyobb kérdés, mi fog kialakulni egy Cobra-Kinana találkából. *-)


sztem Brain már nem "lóg" velük. Csak levágták a többiek is h elárulta Brain mindannyiukat...
Tán inkább megalapították a  saját kis elit csapatukat,együtt maradtak.
Lehetséges h továbbra is a rossz oldalt képviselik, mármint csak annyira rossz, h keresik a saját békés, boldog(-nak nevezhető) jövőjüket, ...csak már megint rossz helyen tapogatózva >.>"

Cobra és Kinana?...hát...ha együtt lesznek megitn, és boldogan élnek majd... akkor megvalósul egy nagy álmom! X")


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 júl 07, 09:16:52
138. rész

Az opening nagyon tetszik (H). Jó ötletnek tartom, hogy az Oración Seis mellett visszahozzák még Erigort is, elvégre ő is a kedveltebb gonoszak közül való. Az is befigyel, hogy a Racer, Angel és Erigoros képnél mintha már berakták volna nekik a harci párjukat, így lehet látunk egy Angel vs. Wendyt? :D Midnight meg gondolom az új OS vezér, mert igen sokat szerepel az OP-ben. Ráadásul a Zero féle zöld Sötétség Mágiával vagánykodik. Mindenesetre központi szerepe lesz ez borítékolható. Kinana és Laki és kap végre fontosabb szerepet  (H) Cobrának mindig ilyen hegyes füle volt?  *-)

A részről:

Mielőtt rátérnék az elemzésre, mindenkit figyelmeztetek, hogy Erza 2. megkísérelt piknik jelenetében beállhat az agyhalál. Komolyom mondom, szerintem nálam beállt 10 másodpercre. Még szerencse, hogy nem lett maradandó károsodás, még szerencse, hogy nem lett maradandó károsodás....

Poénok terén szokás szerint nem volt hiány, a kedvenceim:
- Elfman, Lisannával a vállán rohan, és közben ordít neki, hogy fuss Lisanna XD
- Michelle arca, amikor a grillezett polipra gondol  :D
- Mirajane kivégző technikája  :)

Mira harca, amúgy szerintem elég látványosra sikeredett filler harchoz képest, ami pluszpont. Talán lehetett volna picit hosszabb :hmmm?:

Byro polipjának csápjain csak én láttam vért?  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 júl 07, 09:56:08
nem, nem volt mindig hegyes füle XP...de sztem így jobb  :D :$ (amúgy is mostanában a vámpír fanatizmusom dominál xD megint) aahh de az OPban  a Cobra-Kinana jelenet annyira szép,majdnem sírtam /ez már fanatizmusXDDD/
Midnight mágiája nekem is feltűnt h hasonlít Zerojéhoz....jaj Midy hagyjuk már ezt a Brain/Zero fanolást >.<
de az is lehet h fény derül ezekben a részben Az OS tagok igazi neveikre  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 júl 07, 10:18:44
138. rész:
Az opening meg az ending bejött. :) Az hogy az Oracion Seis-ből Racer, Angel, Cobra és Midnight visszajön az nagyon jó. :D De nem hittem volna hogy Jackpot velük van. :nugget: Meg valami öreg fickó is velük mászkál. Szerintem Mira harca erőltetett lett nem? Erza nem bírna vele így. :smirksweat: A polip kifeküdt legalább. Jó rész volt. :D

Nem tudom mit akarnak az Oracion Seis vissza hozatalával...de szerintem a légió ( Byro-t kivéve ) összefog majd a fairy tail-el és lenyomják az Oracion Seis-t. Más magyarázat nincs erre mert túl rövid ideig tartana a filler. Midnight lesz a komoly ellenfél amúgy mert szerintem reflektorral tolja majd Zero mágiáját. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 júl 07, 20:00:52
Az opening:

Fantasztikusra sikeredett. Eléggé egyedi zene az eddigi openingek között, de van egy jó hangulata, szóval nagyon jó, mindenképp jobb, mint az előző. És igen az Oracion Seis visszatér! Gondolom Racer már tényleg gyors lesz, Cobra meg az új hegyes fülével, majd még jobban meghallja a dolgokat. Midnight még erősebb lesz. De még hogy Erigort is visszateszik, ez nem semmi. Most már biztos erősebb lesz, hála a +7 évnek. Az hogy kopasz lett nem tetszik, de maga a kaszája és a ruhája, irtó baró. Midnight még vagányabb lett, Angellel egyetemben, de sajnálatomra, a kedvenc tagom, Cobra, elég pocsékká vált , Racerrel együtt . Lesz még itt 1 csomó ismeretlen figura, főleg a tűzben sétáló mizére leszek kíváncsi, meg arra a zöld zsiráfra, szóval nagyon jó részeknek nézünk elébe fillerhez képest.

A rész:

Natsuék szépen elintézték a polipot, ami tényleg vérzett, elég durván! Lehet csak azért, mert nem ember, az meg vérezhet, de ilyen nagy mértékben már nem csodálkoznék, ha eltörölték volna a cenzúrát.
Mira DÉMON formája, nagyon vagány volt!!! *-* Ilyen könnyen elintézte a hihetetlen erős SÁTÁN soult, hát gyönyörű volt látni!!!!

Erza 2.0 piknikéről csak annyit írnék, KÉREM VISSZA A FINGÓS BANDÁT!

Kinana meg összeesett, hát igen közeleg, az a BIZONYOS illető  :mama:

Az ending:

Szokás szerint, lágy, kellemes zenéjű, chibis záró klipp. Semmi bajom vele, csak én már várok, egy sokkal pörgősebb endingre, mint ami anno, az Edolas részek 2. zárásában volt. Az olyan szépen felvitte az adrenalin szintemet a részek végén, és még izgalmasabbá tette a folytatást.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Senais - 12 júl 07, 21:51:09
Az openinghez:
1.: Michelle csillagszellem? Mit keres a gyerek Lucy mellett és miért tűnik el ragyogva?
2.: A magas szemüveges, süveges fickó erősen hasonlít Brainre (magasság, bőrszín, hajszín, szem).
3.: Ki az a lány (talán csillagmágus) a zöld foltos Nicolasszal (kiskutya csillagszelleme)?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 júl 07, 22:17:52
Hát ez elég vegyes rész volt. Elöszőr is pont ilyen fejet vágtam, amikor megláttam, hogy VÉR ! :hmph: Szóval akkor az állatokat szétlehet darabolni és kifolyatni a vérét, de az emberek csak horzsolódhatnak ? :axe: Mira második démon alakjával ugye nem lőttek el Spoilert ? Ha már Aquarius megjegyzést tesz egyre. Erzát már megint csak égetik de már kezdem megszokni. :fun: Mai részben is egy kis baki. Dan az előző rész végén még sértetlen volt most meg már kivan ütve ? Legalább szánhattak volna rá 3 másodpercet, hogy valami törmelék ráesik.

Most akkor megint az Oraccion Seiss a rosszfiú, aki a világvégét akarja ?  :thumbsdown:  Eddig úgy bolt, hogy Kinana szerette Cobrát mert csak az ő csodálatos hangjára emlékezett, most meg mintha megrémült volna tőle... És elvileg nem szabadna "kígyóvá változnia?" Mert azt nem is Cobra miatt volt és Makarov már leszedte róla az átkot. Hacsak az egész egy nagy félreértés. Nem Cobra jön, hanem az óra csinál valamit és azt hallotta és amit kezdett belilulni a karja.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 júl 07, 22:51:19
Hát ez elég vegyes rész volt. Elöszőr is pont ilyen fejet vágtam, amikor megláttam, hogy VÉR ! :hmph: Szóval akkor az állatokat szétlehet darabolni és kifolyatni a vérét, de az emberek csak horzsolódhatnak ? :axe: Mira második démon alakjával ugye nem lőttek el Spoilert ? Ha már Aquarius megjegyzést tesz egyre. Erzát már megint csak égetik de már kezdem megszokni. :fun: Mai részben is egy kis baki. Dan az előző rész végén még sértetlen volt most meg már kivan ütve ? Legalább szánhattak volna rá 3 másodpercet, hogy valami törmelék ráesik.

Most akkor megint az Oraccion Seiss a rosszfiú, aki a világvégét akarja ?  :thumbsdown:  Eddig úgy bolt, hogy Kinana szerette Cobrát mert csak az ő csodálatos hangjára emlékezett, most meg mintha megrémült volna tőle... És elvileg nem szabadna "kígyóvá változnia?" Mert azt nem is Cobra miatt volt és Makarov már leszedte róla az átkot. Hacsak az egész egy nagy félreértés. Nem Cobra jön, hanem az óra csinál valamit és azt hallotta és amit kezdett belilulni a karja.  :D

Énmég nem láttam a részt majd megnéem, de e a bleachben is így van... A cenzúra legfőképp az emberi sérüléseket érinti... Pl ugye a bleachben már egy karlevágásból is csakkéz megvágás lesz bezzeg az öreg a karakura fighotknál szépen ketté szelte a tres bestia dögét most nem ugrik be de ot szépen függőlegesen ketté vágta nuku cenzúrával...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 júl 07, 22:55:06
@Tilon

Megnyugodhatsz Mira Satan Soul, Halphasa anime-ekszklúzív Take Over  (H). Aquarius miféle lehetséges spoilerre tesz megjegyzést?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 júl 07, 23:16:21
Angel új frizurája és kinézete eléggé bejövős  :$

Bastian küldöm pü-ben


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 júl 07, 23:35:40
Köszi Lew  :)
Angel valóban smexy lett  :$
A spoilert én inkább jó tanácsnak nevezném Aquarius részéről.
Semmi olyat nem érzékelek benne, ami lelőne valamit.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 júl 07, 23:59:38
Énmég nem láttam a részt majd megnéem, de e a bleachben is így van... A cenzúra legfőképp az emberi sérüléseket érinti... Pl ugye a bleachben már egy karlevágásból is csakkéz megvágás lesz bezzeg az öreg a karakura fighotknál szépen ketté szelte a tres bestia dögét most nem ugrik be de ot szépen függőlegesen ketté vágta nuku cenzúrával...

Éééés, lehet igazad van Sammy. Tényleg így volt Bleachben, ott is meglepődtem, hogy te jó ég, ez nagyon véres jelenet, és most itt FT-ben is. De ez mekkora hülyeség már, az állatból hadd folyjon a vér, az nem durva, áááá. Imádom, tisztelem, fanolom az animét, de nem értem a cenzúra értelmezésüket. Csöcsök és egyéb ero jelenetek halmazai, az állatból spriccolhat a vér, de az emberből Isten őrizz. Még durva lenne a kisgyerekek számára XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mistich - 12 júl 08, 00:09:55
Az új opening miatt gondoltam belenézek a részbe (filler miatt parkolópályára tettem az animét), és már az eleje hatalmas fordulattal indult. Egy nagy polip leverte Gildarts-ot? XD Most nem tudom eldönteni hogy ez valami poén akart-e lenni, vagy komolyan gondolták (bár Natsu reakciója miatt inkább utóbbi), de valaki megtudná mondani melyik részben "harcoltak"? Kíváncsi lennék ez hogy zajlott, ez ellen a polip irányító fazon ellen csak úgy tudom elképzelni Gildarts vereségét, ha nem használhatja valamiért a végtagjait, ha a mágikus erejét elzárták valamilyen módon, és még eszméletét is vesztette a harc előtt valami miatt. Különben kicsit failnak tűnne az egész az eddigi erejét figyelembe véve. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Neptunusz - 12 júl 08, 08:08:16
Gildartsot nem a polip verte le xD A polip úgy emlékszem nem is nagyon vett részt akkor a harcban, a hapsi semlegesíteni tudta Gildarts mágiáját. Mondjuk az túlzás is, hogy elverte mert nem is fejeződött be a harc.
Amúgy a 131. részben volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 júl 08, 10:26:07
...Midnight még vagányabb lett, Angellel egyetemben, de sajnálatomra, a kedvenc tagom, Cobra, elég pocsékká vált , Racerrel együtt...
Midnight és Angel tényleg tök jó lett, de szerintem Racernek is jól áll az új külső. Cobrával viszont egyetértek, doglozhattak volna még rajta...

Az új OP nagyon tetszik, sokkal jobb lett, mint az előző.  (H) ED egy kicsit gyengébb az előzőhez képest, de csak azért, mert azt nagyon megszerettem. ^^ A rész legjobb pillanata szerintem az volt, amikor legyőzték Kanaloát. Azzal a zenével tényleg csak jó jeleneteket tudnak összehozni. : D A Rengű Hájú Banda... no comment.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hagabi - 12 júl 08, 12:27:10
Nocsak. Nem is annyira rossz ez a filler. Bár az nem tetszik, hogy Natsu nagyon sokat bénázik. Lehet én vagyok túl kritikus, de mióta harcoltak a Gromre Heart-el azóta kicsit több odafigyelést várnék Natsutól. (Hiszen azokat a csatákat nagyon is komolyan vette. Na jó egy alkalommal hülyéskedett.) :D
Bár ha jól láttam a kövi részben komolyra veszi a figurát, de valószínűleg laposra veri Byro. XD
A rész végén pedig végre megjelent Gildartz. Remélem többet fog szerepelni. (Natsu és Lucy után a második kedvenc szereplőm.) :D
Remélem majd Gildartz veri le Byro-t. Na ő talán egy méltó ellenfél lehetne. Bár ha még Bluneo sem volt méltó ellenfél neki, aki Byro sem biztos. XD (Hiszen ha Gildartz akkor nem veszíti el egy időre a mágikus erejét, akkor sokkal hamarabb és kevesebb sérüléssel leverte volna Bluneo-t.)

Na és már megint az Orasión Seis?  :thumbsdown:  Bocsi, de őket sosem bírtam. (Bár Angel tényleg nagyon jó lett.) :$ :D
Az az igazság ha mondjuk most megküzdenek újra, akkor egyáltalán nem lesz igazságos küzdelem. (Max Natsu tudná leverni megint Cobra-t, ha beleordibálna a fülébe.) XD  De már régen is túl nagy falat volt az Orasión Seis. (Mondjuk nem tudom, hogy mennyire engedélyezett az animéseknek vagy mennyire gondolkodnak rajta, de ha Natsu előhozná a Villámló Tűzsárkány formát, akkor lenne esélye akár több ellen is.) :D 

Na de nagyon elkalandoztam. :D Az a lényeg, hogy sok mindent ki lehet még hozni ebből a fillerből és ezért ez a legjobb eddig.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 júl 08, 13:40:57
Egyébként a Gildarts & Laki páros tök érdekes, nem gondoltam, hogy ketten összeállnak. De talán van valami oka is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Arisa-chan8 - 12 júl 08, 14:17:10
Engem még mindig Michelle foglalkoztat, és az openinget látva támadt egy ötletem... Mi van, ha ő a kislány a könyvből? Végül is a a könyvben mindig csak a hátát láttuk a lánynak, és Michelle néha mond olyanokat (mint a mostani részben is), ami elégé nem illik az ő "butuska lány" szerepéhez. Persze ez csak ötlet, de még bejöhet...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 12 júl 08, 14:52:18
Az openinghez:
1.: Michelle csillagszellem? Mit keres a gyerek Lucy mellett és miért tűnik el ragyogva?
Szóval nem csak én gondolom így, habár én már kb a filler story eleje óta, az előző ending miatt. :D

Habár abban, hogy konkrétan csillagszellem e, kezdek kételkedni és inkább valami egyéb szellem irányába tekingetni. Viszont tényleg valahogy olyan érzés, hogy köze van a csillagszellemekhez, meg Lucy-hoz.
Talán azt a tippet adnám, hogy Layla szelleme megszállta lányt.

Mondjuk Jude-al viccesebb lenne, átmenne valami poltergeistbe és úgy mondaná, hogy luszii áj em jór fáter.


Mi van, ha ő a kislány a könyvből?
Ez viszont még jobb is.  :D

Lehet, valami elveszett csillagszellem, és róla szól a  könyv.

Amúgy általában így az openingek, meg endingek baromira tele vannak spoilerekkel, csak néha nehéz őket értelmezni.


ui Kiváncsi leszek, bukkannak e még fel Rave Masterses szereplők? XD




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dobisan - 12 júl 09, 14:52:33
Szeretném megköszönni a naruto-kun.hu oldal üzemeltetőinek és/vagy azoknak akik a feliratokat készítik hogy fordítják a Fairy Tail-t. Csupán ezért regisztráltam a fórumba de úgy gondoltam egy köszönetet megérdemelnek. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 júl 12, 09:06:05
Köszönjük a köszönetet. ^^

Amikor Asuka nézegette a képeskönyvet, bennem is felmerült, hogy a benne szereplő kislány esetleg Michelle. ;)
A Légió úgy tűnik, át fog állni a FT-hez, vagy legalábbis szövetkeznek, mert igazából nem rossz arcok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 júl 12, 10:14:34
A célja az oracion seis-nek biztos ugyanaz mint a légió-é? Vagy rosszabb? Na majd meglátjuk de az esett le hogy az a Jackpot aki az oracion seis-el van az nem csak úgy a semmiből égette sorba a templomokat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tomka007 - 12 júl 12, 15:59:14
http://kepfeltoltes.hu/view/120712/WTF_www.kepfeltoltes.hu_.png
EZ MI?!?!?  :omg: 138. részben az mit keres ott?
134 meg 133masba asszem valami zöld fura alakok voltak. Pl mikor hajon voltak, meg valamilyen barlang romjaiban.
 Mit szórakoznak a anime rajzolok? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 júl 12, 16:32:14
Csak most vetted észre őket ? Szinte minden részben van 1. :D A funkciójuk valami olyasmi lehet, hogy eltereljék a durvább részekről a figyelmed, vagy épp, hogy összezavarjanak, hogy mi is az. Vagy épp a fiatalabb korosztályt célozzák meg vele.
http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=6808.0


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Death Force - 12 júl 14, 04:49:21
Hát sztem már túlhúzzák ezt a fillert túl sok benne a hirtelen hülyeség a rosszabik fajtából. De most komolyan itt van ez a byro olyan mágiával ami már már egy istenölőt is büntet rendesen. Bele se merek gondolni mi lett volna akkor ha ő ott van a szent szigetnél... Acnologia ordít egyet elhárítja a mágiát mert neki lehet és le...sza a sárkányt -.-" plusz erigort a nagy halálistent hányszor akarják még bucira veretni natsuval? És az oracion seis az új punk&nerz bunda stílussal hát öregem ez már nevetséges, hanem siralmas mint valami tokio hotel, hát ebből nekem no thx. Ha így folytatják akkor visszahozzák még hirtelen Zero-t is mert végülis ő sem halt meg. Cobrához még annyit hogy zero(brain) lelőtte és látványosan "meghalt" kérdem én hogy van itt és a szemén miért van vágás? Bocs a hosszú posztért lehet nem másnaposan kellene kritikát írni XD A kis vicces állatok meg vlmi játék lesz a jápán tv-nél amilyen volt a naruto ship kezdeténél sztem. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 júl 14, 06:47:59
Na hát a mai rész: sztem fasza volt,izgalmas,és egyuttal olyan részre is kreálták, h már télleg várom h mi fog ebből az egészből kisülni!
Kinanának meg rem.nem lesz baja majd ha visszatérnek az emlékei....inkább azt remélem h Cobra elviszi majd őt magával és boldogan élnek majd sálálá *fangirl mode on*
Byron kicsit idegesítő volt h megmakacsolta magát, és h nem adta be a derekát a "jó oldalnak",de gondolom idővel ez is bekövetkezik. Továbbá Michelle már télleg olyan titokzatos h már idegesít lassan XDDD

Jövőheti részt nagyon várom,végre visszatértek a kedvenceim,akik BADASSabbek mint valaha. (jó tán Racer nem lett oly király,olyan mint Pókember abba ruciba, vagy mint Flash XD)

És: sztem Cobrat igenis jól megcsinálták,sokkal komolyabb lett sztem a kinézete,az a sebhely is szépségpontnak minősíthető(kár h nem tudja kinyitni miatta a szemét,de...lehet h az is valamit rejt,úgy értem valami mágikus szem v.kitudja,de lehet csak szimpla sebhely), a füle meg sztem így tök poén,meg király, mint egy vámpír vagy nem is tom,dark elf XDD szal aki fikázza fikázza,
am meg nem akarok itt okoskodni,de sztem Brain is visszatér, szemüveges főszer kísértetiesen is hasonlít rá(már múltheti bemutatóban is gyanus volt),mint hangilag, és arcilag is(az h fehér bőrű lett arra csak annyit mondok: mágia, álcázás miatt használta).

És azt h visszahozták az Orasion Seis-t az is jó,mert azért vannak akiknek tetszettek mint ellenségek,és mint karakterek és legalább most kiderült h mindannyian életben vannak. Meg ugye a Fairy Tail nem arról híres h halnak a karik,szerencsére.(rem.nem azért hozták őket vissza h kivételt tegyenek ez ügybenXDDD)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Senais - 12 júl 14, 08:30:51
Csak nekem tűnt fel?
Byro Cracy=byrocracy=bürokrácia

Hogyan fog Angel harcolni a kulcsai nélkül?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 júl 14, 10:27:53
De a Byro-t azt nem bájrónak ejtik?  :hmmm?: Mert japánul meg Bairo, és az nem bájrokrácia :D :D Amúgy nem rossz gondolat :P

Az elmúlt két rész:

Opening rossz. Nekem nem tetszik. Maga a zene alapból jó, de nem olyan Fairy Tailes.. nemtom..  :neee: A képeket nem nézem mindig, mert sok benne a spoiler...
Ending elmegy. Nem rossz :D Imádom, ahogy Lucy vakarja a fejét :DDD

138-139 jóó volt. :D Tök király volt Mirajane takeoverja, elgondolkoztam rajta, hogy csinálok belőle egy férfi cp-tervet XD Rohadt jól néz ki :D Az meg, ahogy a lila hajú csajnak közölte: Rossz kislány ... Na ott behaltam XD

Amin nagyon kiakadtam, az az Erzás piknikes rész.. MIK EZEK? :hmph: Ki volt ez a három idióta? XDD Először én tök aszittem, hogy Akuma (a fába mászó csávó) valamilyen rokonjai vagy nemtom, de úristen, nagyon megijedtem tőlük XDDD Meg ahogy táncoltak ott, meg mozogtak, brr .__. a falat kapartam :DDD

És továbbra is Happy ~ Annyira imádom a japán hangját, úgy megzabálnám *-* Szeretem, mikor ő dumál sokáig, meg a halas példája.. :D Meg a harc közben, mikor beüvöltözik, istenem :D :D *fangörcs gomenne*

Amúgy amikor arról beszéltek, hogy világvége, meg minden, és Byro olyan sokat magyarázott, megfordult a fejemben, hogy KAJAK VÉGEEEE?  :omg: :omg: Dehát tudom, hogy nem, egész augusztusra filler van kiírva XD

És a véééége... jézusom, mondom ez mi?! A poén az, hogy a mangában pont ott tartok, mint a 4 céh összefog az Oración Seis ellen az erdőben XD XD XD Nagyon durva párhuzam... :D :D

És azt h visszahozták az Orasion Seis-t az is jó,mert azért vannak akiknek tetszettek mint ellenségek,és mint karakterek és legalább most kiderült h mindannyian életben vannak. Meg ugye a Fairy Tail nem arról híres h halnak a karik,szerencsére.(rem.nem azért hozták őket vissza h kivételt tegyenek ez ügybenXDDD)
Én ezt picit hiányolom a Fairy Tailből amúgy... Oké, hogy vidámság meg boldogság (HAPPIIIIII~~   :betépett: ) van az egész sorozatban, de kéne egy két drámai halál.. Meg eddig kb. ellenséget nem öltek meg, csak legyőzték, és túlélte, és később egy sokkal erősebb technikával támadt  vissza - amit amúgy szintén legyőzték, de nem ölték meg újra, merthát ne haljon már meg... Lisanna is "feltámadt" pl, ami tök jó volt, meg minden, de olyan tök nemtom... idilli hangulatú ez az egész..  :hmmm?:

Jó kis harcos részek következnek most.. imádom a Fairy Tailes fillereket :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 júl 14, 10:45:55

sztem nem baj az h nem ölnek meg senkit,mert nem kell attól félni h  x,y meghal,pedig a kedvencem volt meg ilyenek,sztem így is van benne drámai és megható rész.  Ezeket el lehet érni anélkül is h valaki meghalna.
És mellesleg Juvia is megmondta ,h a Fairy Tail sose öli meg az ellenfeleiket miután legyőzik őket.  (H)
a Fairy Tail ezért alkot egy külön kategóriát az animék világában, h lehetőleg minden szereplőt megtart, és még azt is megmutatja h mindenkiben ott lakik a jó (...na jó nem feltétlen mindenkiben,de az emberek/jelen esetben a szereplők/ többségében igen!)! :)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 júl 14, 11:06:34
Így is meg lehet közelíteni a dolgot, igazad van... :)
Én még azt bírtam, amikor nem tudom már melyik részben Lucy megtudja, hogy meghalt az édesapja, tök sírós rész, teljesen maga alatt van, a néző azt hiszi, hogy 1 hét depi jön, ki se megy az utcára, csak a sarokban gubbasztva vagdossa az ereit (enyhe túlzással XD), erre a következő képen már azt látod, hogy Natsu és Happy szokásos értelmetlen vitájuk közepette jönnek Lucyhoz, hogy menjenek el melózni... és elmegy, nevetve, mert jól érzi magát Natsuékkal. :D
Ezért szeretem én a Fairy Tailt... :D (Többek közt... :) )

Na, mit akartam ezzel kihozni? XD Hogy oké, vannak szomorú részek meg minden, de azzal nem megyünk semmire, ha csak szomorkodunk ~szipp~ ^^ És a készítők esélyt sem hagynak rá XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 júl 14, 11:21:11
A rész itt-ott szar lett. :/ Ahol nagyon sokat papolnak nem érdekelt nagyon. A harcokat vártam. :smirksweat: Byro nagyon nagyra van az erejével és tudom hogy van egy határ hogy milyen erős mágiát képes eltörölni. A közelharcba meg egy makarovval a versenyt nem tudná felvenni. Mint ahogy említették előttem achnologiát de felesleges megemlíteni oda mert ha el is törli azt az üvöltését akkor is achnologia eltaposná mert nagy az ő legerősebb támadása meg ne legyen már erősebb mint a 7 évvel ezelőtti FT-é mert az is alig karcolta meg achnologiát.
Opening: Jó lett nagyon bejön. :D
Ending: Szokásos. :) Lassú és fülbemászó.

Az oracion seis-nek örülök de remélem ez lesz az utolsó visszahozásuk ( grimore heart-ot nem akarok még1x látni XD ).
Jackpot: Tudtam az oracion seis-el van. :)
Racer: Látszik hogy a gyorsasága nagy szintet lépett
Midnight: Gondolom kapunk egy midnight mágia + brain mágia használatot csak erősebb változatba.
Angel: Volt egy ilyen fekete robotja vagy mi ami mindig kilőtt valami zöld sugárt.
Erigor: Gondolom már erősebb szél mágia terén. :smirksweat:
cobra: Talán azért ilyen hegyesek a fülei mert jobban hall mindent meg tuti gyúrt natsu üvöltése ellen.

Ellenfelek az oracion seis pár tagjáról tudjuk kit kapnak.
Wendy vs Angel : Nem sokat hoz látszik miért wendy kapta és ezért is a leggyengébb szerintem angel.
Racer vs Gray & Lyon & Juvia: Szerintem miért ne lenne így.
Erigor vs Erza & Kana: Talán így.
Midnight vs Natsu
Jackpot vs Gazille & levi

Egyelőre ennyire számítok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 júl 15, 19:46:14
Valahogy éreztem hogy Kinana lesz Cobra kígyója...Lehet megyek veszek egy lottót :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 júl 15, 22:53:30
139. rész:

Nekem tetszett, bár Byro barátunk mágiája tényleg picit erős, igaz a teljes erejének használatához szüksége van a botjához, ami a gyenge pontja lehet, ha nincs nála. Egyébként mondták itt, hogy ez milyen erős mágia. Megjegyzem, hogy Yuuka a Lamia Scaleből és Brain az Oración Seisből is tud mágiát semlegesíteni, igaz nem ilyen extrémen.  :)

Bírom Michelle arcát, amikor polipot enne  :D
Happy beszéde is rendben volt  (H)

Ami nem tetszett, az az, hogy a semmiből mindenki ott termett a kriptában, amikor Gazillék még nem rég helyet másztak, Erzáék meg piknikeztek, Lyonékról nem is beszélve  :smirksweat: Mégis mennyi ideje voltak ott Lucyék? Biztos nem napokig XD

Rapowant bíborosnak, meg ugyanaz a hangja mint Brainnek? Ráadásul ugyanazt a szöveget mondta, mint amikor az FT és az OS először találkozott: Úgy látom a férgek összegyűltek, vagy valami hasonló.

Zárásként, meg remélem nem sütik el megint, hogy az OS elver mindenkit, elmennek majd a visszavágón kikapnak  :nugget:



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 júl 16, 17:56:05
Amúgy most veszem észre hogy egy ideje nem is feliratoztam. XD De nem is baj. :)

Remélem racer erősödött valamit meg tett is a gyenge pontja ellen mert gray tudja a képességének a gyenge pontját.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Volcaz - 12 júl 16, 19:58:29
Ez most elég tré egy rész volt, még a fillerekhez képest is. Az első felében gyakorlatilag semmi nem történt, csak Natsu elmondta azt, amit már kb. 900 csilliószor, és a második fél eseményeit is le lehetett volna zavarni 2 percben. Az meg, hogy az összes FT-s pont ugyanakkor érkezett oda, kissé gagyi, Byro mágiája meg túlontúl erős szerintem a világ többi szereplőjéhez képest. Na mindegy, a következőtől többre számítok, az új OC elég keménynek ígérkezik. Remélem Midnight irtja ki Byro-t, az poén lenne.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 júl 17, 09:39:55
Ez egy egész pörgős részre sikeredett, nem csak a sok harc miatt Byro ellen, hanem azért a 400 soros szöveg is adta a képet XD

Tetszett, hogy mutatták Kinana csatlakozását a céhbe. Mit kell mondjak, jót tett neki a 7 év  >:)

Szóval a harc Byro és Natsu közt tetszett, látványosra sikeredett, és jó volt látni, hogy Natsu nem adta fel.

Volt egy "kis" szövegelés a rész alatt, meg is értem, hogy Dan elvesztette a fonalat XD Meg amikor Happy mondja a monológját Byronak, befigyel a háttérben Dan hülyéskedése XD

A rész vége viszont nagyon durván gyengére sikeredett. Erza, vagy egy másik csapat még oké is lenne, de hirtelen ott van szinte az egész FT, meg az OS is  :thumbsdown: Meg hogy a picsába találta meg mindegyik a FÖLD ALATTI kriptát...
Szóval igen, ezt szépen elcseszték, de én azt mondom, fillerhez képest MÉG BŐVEN belefér.

Azt én is remélem, hogy nem veri el megint az OS a FT-t, majd aztán jön a revidzs, mint a Nirvana arc-ban, mert akkor elég ötlettelen megoldásnak bizonyulna. Csóri Erigort meg majd újfent elverik, kezd uncsi lenni XD

Azon meg hogy nem hal meg mindenki, nem tudom mit filóztok. Ez nem Dragon Ball, hogy mindenki nyugodtan elpatkolhat, majd úgyis visszajön. Egyébként is volt már haláleset a Mennyország tornyában, és az elég drámaira is sikeredett. Többek közt gonoszok is hunytak már el, lásd Hades és Zancrow. Szóval ha tényleg fontos a halál, akkor az van is, de tényleg nem halhat meg mindenki a sorozat alatt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Paprika1997 - 12 júl 17, 10:50:15
Szerintem jó kis rész volt,a harc Natsu és Byro között jóra sikeredett,de az idegesít hogy ennyire túl van tápolva,az tényleg elég érdekes hogy mindenki egyszerre ért oda ahhoz a sírhelyhez.Kíváncsi vagyok mennyit fejlődött az OS Nirvana óta


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 júl 17, 10:57:47
Én eléggé beletörődtem már, hogy ez filler és nem kell tőle teljes logikát várni, így nekem a többiek odaérkezése nem volt meglepő. xD Egyébként szerintem nagyon jó rész volt, eddig a filler legjobbja. Happy beszéde szerintem nagyon jól sikerült, visszahozta kicsit az edolasos Happyt. ^^ Coco is jól szerepelt. A végén az OS megjelenése meg szerintem tök vagány lett.  (H) Várom a kövi részt, már úgy gondolom, jó filler lesz ebből a bakiktól eltekintve.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 júl 18, 11:00:11
139.:

Ez lapos volt... nagyon. A rész 3/4-ét kb. ez tette ki:
Natsu: A társainkért!
Byro: A kötelességünkért!
Natsu: A társainkért!
Byro: A kötelességünkért!
Natsu: A társainkért!
Byro: A kötelességünkért!
-||-


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: P4ndora - 12 júl 18, 11:59:21
Valóban nem volt valami nagy szám, az egész rész lelkizésről szólt amit már számtalanszor halhattunk a Fairy Tailben -.-"

Kb. csak az utolsó percért volt érdemes megnéznem, végre felbukkant az Oracion Seis ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 júl 18, 14:02:25
Pedig még egy hónapig legalább filler lesz... :D Kíváncsi vagyok, végül hogy alakítják a történetet, és aztán hogy kapcsolódik vissza az eredeti szálra.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 júl 18, 19:52:18
Akarod mondani 3 hónapig XD

Még csak most kezdődött el a filler 2. fele


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 júl 18, 20:18:00
Azzal, hogy megint az Oracion Seiss a rossz, aki a világ végét akarja, ezzel teljesen lerombolják azt a képet, hogy nem is olyan gonoszak az OS tagok. Mert mindegyiküknek a vereségük előtt megtudtuk, hogy mi volt a célja. (Cobra hallani akarta az egyetlen barátja hangját, Midhnight csak békésen akart aludni és nem félelemben). Remélem, hogy valami olyasmit fognak kihozni a végére, hogy az OS csak el akarja pusztítani az órát mert túl veszélyes, hogy bárki is őrizze. Így az előítélet miatt meglehetnének a harcok és a végén egy fordulattal mielőtt az óra elpusztítaná a világot és amikor a legsebezhetőbb Midnight az apja áthatoló mágiájával szétzúzná. Na az Epic lenne. :D Bár ezzel csak az a baj, hogy ez a Jackpot vagy ki nem illik ebbe a képbe. Talán az lehetne rá a megoldás, hogy csak átverték a félkarú rablót, hogy vele vannak, hogy az óra közelébe jussanak. :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 júl 18, 21:47:41
Akarod mondani 3 hónapig XD

Még csak most kezdődött el a filler 2. fele

FairyWikin augusztusra van kiírva filler, nemtom utána mi lesz... :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Volcaz - 12 júl 18, 21:48:26
Talán az lehetne rá a megoldás, hogy csak átverték a félkarú rablót, hogy vele vannak, hogy az óra közelébe jussanak. :hmmm?:
Én épp ellenkezőleg képzelem el, az a figura annyira gagyi, hogy garantáltan van valami rejtett célja. Én simán kinézem, hogy ő mozgatja a szálakat és az OS tagokat csak átveri.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 júl 19, 11:02:50
Akarod mondani 3 hónapig XD

Még csak most kezdődött el a filler 2. fele

FairyWikin augusztusra van kiírva filler, nemtom utána mi lesz... :)
Szerintem akkor a nyári szezon alatt (július, augusztus, szeptember) végig filler lesz. Opening is erre utal.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shillya-chan - 12 júl 19, 19:20:14
Akarod mondani 3 hónapig XD

Még csak most kezdődött el a filler 2. fele

FairyWikin augusztusra van kiírva filler, nemtom utána mi lesz... :)
Szerintem akkor a nyári szezon alatt (július, augusztus, szeptember) végig filler lesz. Opening is erre utal.
Még olyan sokáig? 0.0 Azt hittem szeptemberben már visszatérnek az eredeti szálra. Bár ha végig gondolom logikus. Inkább most nézek fillert, minthogy az izgalmas részek közé szúrjanak be fillereket, mint a Naruto-nál és a Bleach-nél. XD És szerintem továbbra is ezek a fillerek messze verik azokat a fillereket.  XD Az Oracion Seiss szálból meg kíváncsi vagyok mit hoznak ki. Én örülök, hogy visszahozták őket, de remélem nem rontják el a karakterük.  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kronosz7 - 12 júl 19, 19:35:18
Valaki tud valamit arról, hogy mikor lesz vége a filler áradatnak, mert ha jól tudom már Április 07. óta nem jött ki Normál rész, csak Filler... Megőrülök, lassan már megutálom az animét :Đ Úgy fogok járni, mint a Narutoval... az is 1....


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 júl 19, 19:41:56
A kettőt ne tessék egy lapra venni, a filler szeksön pontosan jól van időzítve, mind történetileg, mind az anime előrehaladtát tekintve. Kellett a filler, no. Örüljünk, hogy nem "road to sakura"-féle tölteléket kapunk.

A filler végének pedig még nincs dátuma, augusztus 4-én még filler jön ki.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 júl 19, 20:00:35
nem tom mit kell amúgy sírni amiatt h filler van! :hmm?:
A fillerek(mégha sok animében el is rontják) kell, me kül. beéri az anime  a mangát, vagy azt akarjátok itt is h kb. 1 évig nuku FT legyen? (lásd Bleach jel pill) Sztem ez a filler meg igenis jó és érdekes(ami az animék világában kivételes) , és igenis hozzák vissza a régi karaktereket/gonoszakat is. ennyi  :jaja: (H)

Ha meg valaki nem bírj a fillereket. vagy spec, ezt a fillert...ne nézze  *-) , és nem utálja meg az animét, ennyi.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kronosz7 - 12 júl 19, 20:05:51
Ja azt tudom én is a 142. rész még tudom, h tuti filler. Áh mind1, ja hasonlithatnam a bleach bountokhoz is.. de akárhogyis filler marad, és meg se közeliti az eredeti anime szinvonalát szerintem.

Én nem is nézem.. De nem is szokásom sirni, csak tudod érdekelt, hogy mikor lesz vége.. Meg kinyilvánitottam a véleményem és elmondtam, hogy utálom a fillereket. Én jobban örülnék annak, ha tudnék, valami biztosat, így annak is, ha nem adnának 1 évig FT-t ha tudnám hogy jövő szeptember 21,én kezdik el adni... vaagy bármit.. De most csak annyit lehet tudni, hogy filler lesz még. Érted a "gondom"?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 júl 19, 20:46:52
Amilyen népszerű az anime, benne sincs a pakliban, hogy leállítanák, míg elhúz a manga. A fillereket le kell nyelni és kész. Szükség van rájuk. és azért vannak benne jó pillanatok (Erzának nincs :smirksweat:). Például én kíváncsi vagyok a nagy Cobra-Kinana találkozóra.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 júl 21, 04:48:29
nah 140.rész is kivégezve.
Igazából...oly sok mindn most se történt,de....sztem azért jó volt:

Láthattuk, h az Oracion Seis mennyivel erősebb is lett az elmúlt évek alatt, és mg kell hagyni....azért nem semmi. Jó,persze oké, tuti a Fairy Tail majd legyőzi őket, vagy ha nem ők, akkor majd valaki, majd elválik.

Bebizonyosododtt h akkor az OS tagjait tééényleg dutyiba zárták csak hát, köhöm, nem gyütt olyan jól ez össze  >:)XP

Racer az feltuningolt Speedjevel azé eléggé üt (H), igazi bestia lett belőle,de mé nem? jó mondom a ruha kicsit Spider-manes, de ha már speed, akkor legyen Flash XD

Angel-ről jól gondoltam, h valami Tenshi Magicet fog használni, vagy valami angyalos cucc lesz, és tadam. Meg kell hagyni h nagyon szép Angel a mostani változatban...és öhöhö, ez a Dan X Angel páros....nem is rossz, el is tudnék képzelni egy ilyen ENDet kettőjükkel x3
 :P

Midnight ezzel a Brain II. nevével....hát....nem sok fantázia kellett hozzá,mit mondjak, de ahh...beújíthatott volna inkább, na már mind1.

Erigor a golyó fejével, azért ő is adta az ívet ^^

Cobra meg......atya ég,a kis komor zúzó gép <3  (H) :D, és igen nem is rossz ötlet Natsu saját hangját használni h legyőzze őt, ez a payback a 7 évvel ezelőtti domhrátya hasogatásért!XDDD Meg azért elég ijesztő is lett ,mit ne  mondjak >:) , de uhh nagyon BADASS az én hero-m<3 és igen, gondolom amit Wendynek mondott az arra utal h: keresi az eltűnt barátját, X"( Kinanat keresi, OMG, pls adja az ég h Kinana emlékezzen Cobrara, és h új életet kezdjenek, és hagyják a francba ezt a világleigázós hülyeséget. bár még az is lehet Cobra csak azért lóg még mindig az OS-el,mert úgy gondolja, így több esélye van viszont látni Cuberiost azaz Kinanat.

És a fejes, fakabátosok pedig: Leave the Oracion Seis alone! Leave Cobra alone!!! ne merészeljék bántani őket oi!XDDD

Na szal azért kíváncsi vagyok mi fog ebből az egészből kisülni, biztos Barin I. is visszatér, szal sztem kezd nagyon is izgalmas lenni az egész sztori. Alig várom a következő részt :D:D:D

 és jövőhéten Bixlow is kap 1 pici szerepet, jippi^.^ /igen,Bixlow fan is/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 júl 21, 08:55:38
140.rész:

Jó volt látni az Újjászületett OS-T. Azzal is ki vagyok békülve, hogy most nem daráltak le mindenkit, csak picit kaptak a jó fiuk, ami egyeseknek már elég volt a kifekvéshez. Angel és Cobra új mágiája is bejön  (H) Na, meg Erigor is szépen fejlődött  :) Jackpot meg a csapat bohóca  :P Brain II. meg kombinálta a Reflektort a Sötétséggel?, ezért nem tudják semlegesíteni a mágiáját mert, elhajlítja. Már megint elhangzott a férgek összegyűltek duma   :jaja:

A vége picit fájt a résznek, hogy a kis Asuka ennyi idősen levágta, hogy nem kellett volna összegyűjteni az óra részeit, de Lucynak csak most esett le.  :smirksweat:

Bob Mester... nem találok szavakat  :P

Jó lesz jövő héten látni picit Bickslowt, Gildartsot és Lakit.  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Senais - 12 júl 21, 11:13:03
Jackpotnak ugyanaz a hangja, mint a régi Oracion Seisből Klodoanak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 júl 21, 11:32:40
140. rész

Ha rövid akarnék lenni, csak annyit írnék, hogy "Várom a következő rész."
De csak kell valami kis kifejtés.
Lapos volt a rész. Midnight-on harisnya volt...? o.O XD Az Oración Seis megint olyan erős, hogy a Fairy Tailnek lövés sincs, uncsi. Angel milyen mágiát használ? Ragyogó pénzérmék varázslat? :D Lucy rájött, hogy nem kellett volna összeszedni az alkatrészeket, de azt már nem tudták az animnések kinyögetni vele, hogy miért. -.-" Michelle-re megint kaptunk két utalást: 1.) egyszer Midnight nézett rá vigyorogva, 2.) egyszer pedig Ichiya monológja (mindenki hibázhat) után néz furcsán félre, ami arra utal, hogy talán ő a szőke lány a képeskönyvből...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: TomiHun - 12 júl 21, 17:18:32
Nekem miért nem engedi letölteni a 140.rész feliratát?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Paprika1997 - 12 júl 21, 18:00:32
Azért nem bírod mert még nincs kész.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 júl 21, 20:47:22
Ez a rész tiszta Control C- Control V volt a régi OS megjelenésével. Az OS lazán elvert mindenkit és ellopta az órát, mint annak idején elrabolták Wendyt, majd a Blue Pegasus  menti meg a helyzetet. Viszont a hó öreg Oracion Seis theme nagyon nosztalgikus volt. :D
Azért én nem váram volna Midhnightől ezt a "folytatom apám álmát és a kódnevét is felveszem" dolgot. Remélem, hogy ha majd legyőzik őket, nem a börtönben kötnek ki megint.
Azért alapból hibás volt Lucy felfogása. Van egy óra, amit ha összeraknak elpusztítja a világot. A részei el vannak rejtve titkos helyekre teli csapdákkal, vagyis biztonságban. Erre Lucy: "Keressük meg őket és vigyük egy helyre a részeit!". XD Tudom egy kicsit kiforgattam.^^

A lényeg, hogy várom már a harcokat és, hogy megtudjuk, hogy mit takargat Michelle.

Michelle-re megint kaptunk két utalást: 1.) egyszer Midnight nézett rá vigyorogva, 2.) egyszer pedig Ichiya monológja (mindenki hibázhat) után néz furcsán félre, ami arra utal, hogy talán ő a szőke lány a képeskönyvből...
Szerintem nem lehet, hogy ő legyen az a lány, mert Lucy mintha valami olyasmit mondott, hogy a sztori már elég régi. Maximum azt tudnám elképzelni, hogy ő  lenne az a lány, hogy a szelleme, hasonlóan Wendy régi céhmestere. :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 júl 21, 22:03:51
Attól még a lényeg ugyanaz. ^^ De amióta Lokiról kiderült, hogy csillagszellem, Wendy eredeti céhmesteréről, hogy egy 400 éves szellem, és hogy Capricornust  évekig megszállta egy ember mágus, már nem lepődöm meg ilyen "apróságokon". :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 júl 22, 07:02:28
Sztem Midnight még mindig abban a tévhitben van h Brain szerette az ő kis tanítványait, az OS tagokat...ezért ez a nagy Apuci imádat >.>"
szal,...akkor....ezek szerint Cobra nem mondta volna el a többieknek azt amit Brain mondott...azaz h gondolt?, h idézem: "nincs szükségem az OS tagjaira, olyanokra akiket egy céh legyőz..."  :hmmm?:
Nem azért de ha az én mesterem egy ilyet benyögne...BIZTOS h a nevét se veszem fel utánna, meg h még az áááálmait folytassam az is kizárt!XD Ívesen tojnék rá az "apám" akaratába!

Áhhh ez az OS vs. FT fight azért kicsivel másabb volt mint a 7 évvel ezelőtti...ez össz vissz 2 percig ha tartott XD, ! meg hát muszáj volt megint egy iylen hasonló szitut betenni, mert akkor h nézne ki a sztori?....bummm megjelenik a Reborn OS és háhá elvisszik az órát, a többiek meg csak nézik h: öhöhö elreplő óra, igyááá!
Kellett ez, márcsak azért is h demonstrálják h az OS mennyivel erősebb lett. (ami amúgy télleg nagyon awesome)

És én is remélem h nem kerülnek be a börtönbe megint...de azt se akarom h alulról szagolják a ibolyát >.<"" menejenek, szökjenek majd el oszt csókolom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 júl 22, 09:10:18
Angel mágiája nekem nagyon bejön, tök jól néz ki. És Cobra is nagyon menő az újítással. Erigor úgyszintén. Viszont remélem, hogy ez most csak egy blöff volt Midnight részéről, hogy az apja miatt teszi ezt az egészet. Remélem van a háttérben valamibb egyedibb oka erre az egészre. ^^" Jó volt látni azt a romot, ahol Loki olyan sokáig volt. És megszólalt ott az a jó Tenrou arcos háttérzene. ^^ Meg volt egy új is, jól hallottam? Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi van Michelle-el.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 júl 22, 11:13:17
Fasza fejezet volt. :D
Sokan leírták előttem miért és egyet is értek velük.
A képességek:
Cobra: Látszólag ugyanaz a képessége. A hallás de viszont annyival erősödött a képessége hogy natsu hangját visszaveri meg másokét is.
Racer: Gyorsabb lett....XD mást nem tudok mondani
Angel: Csillogó pénz érmék amikre az angyal vigyáz...ötletes. :smirksweat:
Midnight: Szerintem a reflektor és brain áthatoló mágiája össze lett téve és ez az eredménye. Értem már. Ezért is volt nehéz védekezni ellene. Meg az a teleportáció nem tudom egyedi képesség vagy csak a reflektor lett tovább fejlesztve de inkább az utóbbi.
Jackpot: Szerintem sokan észrevették de brain botjának a halálfejes botnak a hangját képviseli jackpot nem? Egyszerű a képessége és megérthető.
Erigor: Látszólag a szél mágiája erősödött. Semmi más ami feltűnő.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 júl 22, 11:33:24
Sok mindent elmondtatok már előttem, szal csak röviden írom le.

Tetszett a rész! Az OS leveri a FT-t, nem volt benne sok fantázia, mégis nagyon jó jelenet lett, főleg azzal a háttérzenével. Racer meg Angel nagyon adta.
Elsőnek azt hittem, azért nem bírják kivédeni/semlegesíteni Brain II ( -.-') mágiáját, mert ő olyan erős, hogy az húha, de nem gondoltok hülyeségre, mivel Brain áthatoló mágiáját használja.

Így már tényleg érthető, miért voltak annyira elrejtve és csapdákkal védve az alkatrészek. De akkor Michelle miért vitte Lucy-hoz?  Ez már több mint gyanús

Jackpot az Klodoa, Rapovant meg Zero. Bob mester meg... Bob mester XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Volcaz - 12 júl 22, 17:41:53
Na, megnéztem én is. Egész tetszetős volt, legalább most történt valami. Az új OS elég erős, de nekem csak Erigor tetszik igazán közülük. Csak azt nem értem, miért lett kopasz... Na mindegy. Kicsit mondjuk gáz, hogy most gonoszak, pedig régebben nem lettek annyira elvetemültnek beállítva. Ettől függetlenül tetszik, remélem majd valami kiegyensúlyozottabb harcban is bizonyítanak. Ichiya meg egy isten!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 júl 24, 08:26:33
Meg volt egy új is, jól hallottam?
Jajaja, az nekem is szemet..izé, fület ütött. :D Tökre szeretem a FT-s betétdalokat :D

Kicsit mondjuk gáz, hogy most gonoszak, pedig régebben nem lettek annyira elvetemültnek beállítva.
Aha, végülis Erigor csak a céhvezetők tanácsát akarta megsemmisíteni, az eredeti Oración Seis meg konkrétan világuralomra akart törni a Nirvanával. XD De tényleg nem voltam elvetemültek.. :D

Elment ez a rész.. Mindenki sokat fejlődött, de engem megint zavar ez a deja vu érzés...  :hmmm?: Bár most jön Gildartz és szétcsap mindenkit. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 júl 24, 19:17:58
Na meg Luxus! De megnéznék egy harcot ő és Midnight között, bár szerintem esélye se lenne ellene... jajj dehogynem, anno Erza is megtalálta a gyenge pontjait, akkor pont Luxus ne tudná :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 júl 28, 08:02:08
Úristen, micsoda rész :D (141)
Ez sokkal jobb volt, mint a korábbiak, több szál, pörgősebb cselekmény, és úristen. XD

Angel technikája nagyon durva, kis pénzes mágia. :D
Amit nem értek, hogy mi az, hogy Erigor-sama nem emlékszik a tegnap történtekre? Meg hogy csak a parancsra kell figyelni.. mint valami báb... Szóval irányítják?  :hmm?: Durva... :D

Kinana meg bekattant, Cobra meg egyre durvább módszerekkel keresi... Ez a Will Neviles dolog meg elképesztő, valami tuti lesz belőle... :D

Az egyház új fegyvere, a Légió új tagja, a Kudrack meg nagyon vicces XD XD Kis ET. :D

A Kana-féle sorsolás, meg utána a veszekedés is haláli volt. XD Juviát legszívesebben leütném, utálom az ilyen személyiségű embereket, van a környezetemben is egy... GRRR  :nugget: De az vicces volt, amikor Natsu meg Gray összemordultak, akkor Juvia elkezdett szurkolni Graynek XDDD Mondom oké :D
Amúgy szerintem picit egyenlőtlenül vannak elosztva a csapatok.. Egy Happy-Charle-PantherLily csapat fel sem érhet egy Natsu-Elfman-Lucy(-Michelle) csapattal pl... És ha mondjuk a 3 exceed szembekerül egy Racerrel vagy egy mittomén Cobrával, esélyük se lenne.... :D De tuti lesz valami speckó felderítő szerepük, meg a végén ott volt velük Samuel is..  :D

Azt sem értem, hogy Gildartz és Laki mit keresnek Michelle szülőföldjén... De tök durva, mert akkor biztos találnak ott valamit :D

Meg a szerzetes csávóka is egyre gyanúsabb, de másnak is... Biztos valami beépített emberke lesz, aki az Oración Seisnek dolgozik. :D A vén papot meg hogy megkínozta, szegény Coco  :(

Meg mi az a cuccos Kinana kezében? Valami mutáns Plue? Kegyetlen XD

Jó lesz ez a következő rész, harc és harc hátán :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 júl 28, 09:34:45
141. rész:

Szépen beindultak az események  (H)

Ha jól vettem ki Cobrának is van valamilyen saját célja, valakit meg akar ölni(nőt a "her" alapján), ahhoz, hogy övé legyen egy bizonyos erő. Nem hinném, hogy Kinanára gondolt. Majd meglátjuk  :omg:

A csillagszellemeket kulccsal, az angyalokat érmével idézik meg. Nem rossz ötlet. Rossz pénz nem vész el XD

Erigor meg tényleg olyan, mint egy báb. Kíváncsi vagyok ki irányítja  :hmmm?: Racernek meg már szemfogai vannak? Egyre furább :smirksweat:

A csapatok elég érdekesek, de legalább a Raijinshuu is mutat végre valamit (H)

+ Juviát én is leütném XD

A végén szerintem nem Kinana van, hanem Will Neville egyik tanonca, egy zöld Plueval, ami csillagszellem  :fun:
Mondjuk az nem vágom, hogy ott áll egymás mellett pár méterre Byro és Jackpot, de mindketten néznek mint az idióták a Natsu féle csapatra és fel se tűnik nekik, hogy egymás mellett vannak. Pedig ellenségek, vagy csak félreérthetően lett megrajzolva az a kép  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 júl 28, 09:43:01
Cobra nem valami barátját akarja megkeresni, aki Kinanában van? Vagy nem valami ilyesmi a sztori? XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Senais - 12 júl 28, 11:07:30
Szerintem pont Kinanát akarja megölni, mert elveszett a méreglachrima ereje. Mióta láttuk az OS visszatérését, csak hangmágiát használt, sárkányölő (méreg) technikát nem.
Gildartz és Laki azért van ott, mert Michell után kutatnak. Akit megkínzott Rapovant (Brain) az a pap, aki egy útról tért egy olyan romhoz vissza, ahol egyetlen túlélő volt, de nem ő, viszont ő saját magát tartotta annak. Ez vagy az a lány, aki a zöld Nicola-t tartja, vagy Michell.
No meg láttunk már egy csillagmágus kivégzését is egy templomromboláskor.
Úgy sejtem a jelenlegi mágiatanácsnak, legalábbis a vezetőjének, van valami titkos ügylete Makarovval...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 júl 28, 11:35:06
Sztem Cobra pont azt a kis csajt akarja megölni. Nem hinném, h Kinanát. Sztem Kinanáról nem is tud, mármint azt nem h ő Cuberios.  még mindig keresi, és egyuttal gondolom ez is az ő nagy bánata (az egyik, h eltűnt a legjobb barátja) .....vagy kitudja. Ez az új OS elég gyanús nekem, főleg Cobra.  X3

De ettől függetlenül rohadtul örülök h viszont látom őket,  és azt h ilyen bivaly erősek lettek. :D :jaja:
Am meg sztem Cobra csak nem villog a DragonSlayer mágiájával. A Nirvana Arc-ban sem egyből azt mutatta meg nekünk.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 júl 28, 19:50:56
Senais: 2 dologgal nem értek egyet.  - 1. Aki gildartsal ment az nem loki mert ő csillagszellem, hanem laki. :D
 - 2. Honnan veszed hogy hang mágiát használ cobra? Hol lett említve?

grimmiko: Nem rosszból mondom, de ha eddig nem tudtad hogy ha már írtál azután nem szabad írni amíg el nem telik 24 óra. Legfeljebb módosítod azt a hozzászólást amit írtál és beírod oda. :)

Fairy tail 141. rész:

Átlagos rész volt. Se unalmas se érdekes. Amit érdemes volt tudni azt megnéztem. Így is csak beletekergettem és jó ha még csak 7-8 percet néztem meg.
Cobra szerintem azt a lányt a zöld plue-val akarja megölni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 júl 28, 19:55:20
Az igazat megvallva ezt a filler arcot nem néztem eddig, de ezen a héten eléggé rákattantam, mert az OS visszatért :D Angel mágiájának örülök, nagyon tetszik. Ezek az angyalok elég erősnek tűnnek. Viszont nem értem h Racer miért olyan kis nyomi :D egyenesedjen fel :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 júl 28, 21:00:08
Szerintem a görnyedt testtartás sokkal sunyibbá, alattomosabbá teszi. :D

Azt vettem észre, hogy az OS most jobban ki van dolgozva karakterileg és egyénileg, mint az Oración Seis Arcban.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 júl 28, 22:52:17
Ez a rész elment egynek. Mérges vagyok, hogy ezt a Will Neville-t csillagmágusnak állítják be és így lehet, hogy gyártanak majd csillagszellemet... Ennek nem örülök, mert ez filler. Mashima joga igazán, hogy a mágiákat jól bemutassa és hasonlók. De majd meglátjuk...

A csapatfelosztások tetszenek. Különösen a Juvia-Gazille duó. Mindig sajnálom, hogy ritkán szerepelnek együtt, végtére ők Phantomosok. ^^ Engem Juvia nem idegesít, bár tény, ebben a fillerben nagyon felszínre hozzák ezt az énjét (szerintem rosszul), pedig vicces ő.

Jövő héten szerepelni fog Doranbalt is? Előzetes alapján valaki elárulná, hogy szerinte mennyire lesz spoileres a jövőre nézve a szereplése?

...Átlagos fejezet volt. Se unalmas se érdekes. Amit érdemes volt tudni azt megnéztem. Így is csak beletekergettem és jó ha még csak 7-8 percet néztem meg.
Cobra szerintem is Will Neville-t akarja megölni.
Ez rész, nem fejezet. Fejezetek mangában vannak. : D Will Neville-t meg miért akarná megölni, ha egyszer halott?  :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 júl 29, 08:43:08
Hallottál te már olyat, hogy valaki halott a Fairy Tailben? :D Még Mavis, az alapítóatya is megjelent valamilyen formában.. :D

Amúgy Hiro Mashimának semmi beleszólása nincs fillerbe? Nem is tud róla, hogy mi van?  :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 júl 29, 10:46:56
Hironak van beleszólása a fillerbe, elég bizonyíték rá az, amit egy mangaborítóból vágtam ki. Linkeltem volna a borítót, de 2 spoiler is lett volna rajta.  :D

http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Nvtelen-7.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Nvtelen-7.png)

Válaszolnék akkor a felvetésékre:

- Will Nevillet nem hinném, hogy megölné tekintve, hogy a Will név alapján nekem férfinak tűnik és mint írtam korábban a "her" alapján nőről van szó. Azt meg nem igazán figyeltem, hogy meghalt-e, de semiképpen nem róla lehetett szó.

- Ha az Doranbalt, akkor nem lesz spoileres, mert csak filler történetet kapunk róla, hogy mi történt vele a Tenrou-szigeti események után. Láthatóan picit lecsúszott...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 júl 29, 11:59:03
Érdekes részt kaptunk.

Erigor eléggé meglepett, hogy irányítják. Bár így jobban belegondolva, ez egyértelmű, csak rá kell nézni a szemére, látszik hogy hipnózis alatt van. Kiváncsi vagyok ki irányítja.

Gatman elég idétlenül néz ki, mintha valami 8 éves gyerek meséből szalasztották volna ( ugyanez igaz Jackpotra ), de érdekes karakter, és nem lehet gyenge, ha még Byro is megijjedt tőle, aki Gildartztól sem tartott.

Rapowant már több, mint egyértelmű, hogy igazából Zero. Racer meg nagyon vagány! Kellemeset csalódtam benne. Régen mindig azt mondta : "a gyorsaság jó", de mostmár: "Lassú"! (H) Az is cool volt amikor elkapta a nyílvesszőket.

A rész vége is nagyon durva lett. Megszólalt ugyanaz a háttérzene, mint amikor a jelölteket választotta Makarov az S osztályú vizsgára :D A csapat feloszlatás is érdekes lett, mindenki kapott szinte 1 Raijinshoust, és végre láthatunk egy Juvia- Gazille kombót. Mindig is érdekelt egy ilyen felállás. Mindketten a PH-ból jöttek, biztos jó csapatot tudnak alkotni. Juvia beszólásai meg a csapattag cserékről XD

Szóval tök jó ez a filler, egyre bonyolultabb és összetettebb lesz, de egyre több mindent is tudunk meg a részletekről.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Senais - 12 júl 29, 12:49:03
Lokit javítottam Lakira.
Kentonsama, nézd meg újra a jeleneteket és meglátod (nincs említve a méreg se), de látvány alapján hangmágia.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orshee - 12 júl 29, 14:45:31
Jó a rész volt. Cobra egyre szimpatikusabb  :D Nekem a csapatok nem tetszenek. Natsu Happy nélkül :( Juvia meg idegesít xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 júl 29, 16:06:53
Nekem csak az a bajom, hogy az Oracion Seist olyan gonosznak állítják be amilyen csak lehet. Pl Cobra hidegvérű gyilkos, aki meg akar ölni valakit és 50%, hogy Kinana az. És ugye ez szöges ellentéte a régi céljának.
Ja és most jutott eszembe, hogy a Nirvánás részek alatt mondták, hogy mindegyiküknek volt egy célja és azért segítettek Brainnek, hogy hamarabb elérhessék.  Most meg csak annyi biztos, hogy el akarják pusztítani a világot (kérdés, hogy mit nyernek rajta) és, ugye Cobra személyes célja, hogy megakarja ölni a célpontját.


A csapat elosztásokban jó, hogy van egy kis változatosság. Bár kár, hogy Mira kimaradt. Gondolom kell egy erősebb is aki védi a céhet, na meg törődik Kinanával. A párosítások legnagyobb vesztese Max! XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orshee - 12 júl 29, 19:52:04
Nekem csak az a bajom, hogy az Oracion Seist olyan gonosznak állítják be amilyen csak lehet. Pl Cobra hidegvérű gyilkos, aki meg akar ölni valakit és 50%, hogy Kinana az. És ugye ez szöges ellentéte a régi céljának.
Ja és most jutott eszembe, hogy a Nirvánás részek alatt mondták, hogy mindegyiküknek volt egy célja és azért segítettek Brainnek, hogy hamarabb elérhessék.  Most meg csak annyi biztos, hogy el akarják pusztítani a világot (kérdés, hogy mit nyernek rajta) és, ugye Cobra személyes célja, hogy megakarja ölni a célpontját.


Nekem is ez a véleményem, pedig az OS arc alatt Cobrát nagyon szerettem, és a többi tag sem tünt olyan gonosznak. Dehát ez filler  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kocacica8 - 12 júl 30, 15:59:51
Valaki nem tudja leírni, vagy legalább mutatni egy oldalt, azokról a részekről, ahol Natsu komolyabb csatái voltak.
Megnézném úja a Natsu vs Gajjel, Jellal, God Slayer, Cobra, Zero, Laxus harcokat és az Erza vs Midnight-t.
Nagyon megköszönném, mert AMV-kbe nem olyan jók.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 júl 30, 17:38:43
Az Googléba beírod, hogy Fairy Tail X.rész és már nézheted is online. :) Viszont nem HD.
A csaták meg:
Natsu Vs Gajjel: 27-28
Natsu Vs Jellal: 39-40
Natsu Vs Laxus: 47-48
Natsu Vs Cobra: 61
Natsu Vs Zero: 66-67
Erza Vs Midnight: 64


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kocacica8 - 12 júl 30, 19:29:04
Köszönöm szépen a segítséget!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 júl 31, 18:33:18
Én eddig nem kedveltem Midnightot, de most valahogy szimpatikus lett, főleg, hogy úgy néz ki, képes használni Brain mágiáját :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hagabi - 12 júl 31, 21:48:48
Na, hogy ebből mit hoznak ki a készítők arra kíváncsi leszek. Az OS egyszerűen túl erős. Remélem, hogy most majd a végén nem Natsu-t küldik a legtáposabb ellenség ellen. Például Midnight-nak tökéletes lenne Gildartz ellenfélnek.
A csapatok elég furák és érdekesek. Szegény Max. XD
Azon azért én is lestem, hogy a macifejű játékgép meg a Légiós milyen nyugisan álldogálnak egymás mellett. Úgy látom a kövi részben lesz elpáholás. Szegény FT-nek nem tett jót ez a 7 év kihagyás. (Még ha ez csak filler is.) El tudom képzelni, hogy milyen erősek lennének, ha nem tűnnek el erre a 7 évre. Valószínűleg gyorsan szétkapnának mindenkit. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 júl 31, 22:01:24
Igen, mindig van valami zavaró dolog, vagy a "jók" vannak legyengülve, vagy az ellenség túl erős. Sajnos ez kell, hogy ne 1 percesek legyenek a harcok, bár kétségkívül néha azt is jó látni, ha egy csapással földre terítik a gonoszt.

Hagabi elég nagy a valószínűsége, hogy pedig Natsu fogja leverni Midnightot, mivel 1: az openingben is elég nagy rá a célzás, 2 : mindig Natsu szokta leütni a főelleneket ( kisebb, nagyobb segítséggel ) Viszont ott van Rapovant, aki pedig Zero, na és ő ellene egy Gildartzot simán eltudnék képzelni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 júl 31, 22:25:02
Engem például pont ez zavar. A problémám pont az, hogy olyan erőket kapnak folyamatosan, hogy szinte legyőzhetetlenek az elején míg kiderül a végén csak egy senkik voltak. A probléma az, hogy hogyan lehet egy csata közben annyit fejlődni, hogy a másik semmivé váljon. Na, ez nekem a fogas kérdés mert ezt a képességet szabadalmaztatni kéne.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 aug 01, 07:08:05
A légió segítségével simán bedarálják az OS-t. Hiszen amikor felbukkantak, akkor Midnight hatástalanította szinte mindenki támadását. De ugye Midnight se tud egyszerre 2 helyen lenni. A légiónak ott van Huges aki bárkit tud irányítani, már ha ember az illető (talán még Midnightot is) Byro is hatástalanítja az ellenfél mágiáját, még az idézet lényeket is, szóval Angel eleve esélytelen ellene. Dan meg közelharcban elég erős. Sugarboy meg Racer ellen lenne kiváló. És ugye az FT is ott van.
Bár ha a készítők kicsit a sárba akarják taposni légiót egy kicsit, akkor Dan kapja Angelt Byro kapja Racert mert szerintem az ő mágiáját nem tudja távolról hatástalanítani mert, Racer ugye most már saját magát gyorsítja). Huges meg kijönne Jackpot mert valószínűleg ő nem ember így vele nem tudna kezdeni semmit (vagy Angelt). De ez a legrosszabb forgató könyv.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csibe - 12 aug 01, 18:20:54
Hát a 141. rész vége alapján a Légió nem az FT oldalán áll, így viszont kemény menet lesz. :)

Egyébként most pótoltam be nagyjából 40 rész lemaradást és azt kell mondjam, hogy a fillerek eddig meglepően jók,  egy-két következetlenségtől és buta megoldástól eltekintve.

Abból ítélve, hogy Natsu Byro-val sem bírt és az eddigi filler részeket végig bénázta nem hiszem, hogy van esélye Midnight ellen vagy bármelyik OS-es ellen, bár tény, hogy a Luxustól kapott mágiát még nem használta eddig. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Budweiser - 12 aug 01, 19:08:20
Majd meglátjuk, mi sül ki ebből az egészből. Az OS most eléggé overpowered, de majd csak szétkapják őket valahogy.

A Luxus-tól kapott mágiát valószínűleg nem is fogja használni, mert végül is aki csak az animét követi, annak egyelőre úgy áll a helyzet, hogy ez olyan erő volt, mint amikor megzabálta az Etheriont, vagy megkapta az aranyszínű lángokat Zero ellen. Anime szinten nem volt utalás rá, hogy ezt később is tudja majd használni. Filler meg ugye nem nagyon mehet elébe a mangának.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 aug 03, 11:14:10
Szerintem Angelnek Mirajanéval kellene harcolnia :D nem azért, mert jó páros, de az egyik az angyali mágiával küzd, a másik meg pont, hogy sátán :D

Az új rész nekem tetszett, végre már nem beszélnek annyit, és inkább a harcra fektetik a hangsúlyt. Ismét volt vicces rész, főleg Aquarius tetszett, mikor elkezdte ütni Natsu és Elfman fejét a korsójával :D
Jackpot meg elég viccesen harcol, de amúgy a mágiáját nem tartom fairnek, végülis olyan, mintha bármit megidézhetne, mint a megtestesítés.

A Wendy és Bixlow páros sztem érdekes, de sajnos nem sokra jutottak eddig Erigor ellen.

Gazille és Juvia eddig sajnos tehetetlen, bár szerintem Mary Hughes átáll az ő oldalukra, hiszen már ő is megtagadta a parancsot. Ez a gyík cucc meg...eléggé nagy barom.

Amint kivettem a kövi rész előzeteséből gray és Fried kapja majd Angelt, mert egy fehér láb jelent meg előttük, sztem az egy angyal.
Racer meg Doranboltékkal fog harcolni sztem, Erzáék meg Cobrával.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 04, 11:36:05
142. rész: Voltak jó részek benne és voltak rosszak is.

Pozitívumok:
- Wendy és Bickslow csapata, csapatmunkája elég jó volt, a többiekéhez képest mindenképpen
- Jackpot :D Megkedveltem a Robotmedvét  XD
- Erigor fejlődése és Guttman mágiája is tetszik  (H)
- A "részeg csávó" kocsmai akciója is tetszett  :)
- Külön öröm volt, hogy Aquarius picit kapott  >:)

Negatívumok:
- A Csapatmunka Natsuék csapatától: Mindenki 1 irányból rohamozza meg a medvét, kész vicc...
- Byro Cracy, aki tényleg Jackpot mellett állt a szirten és még mindig csak néz....
- Gildarts komolytalanná tétele a time-skip Naruto szintjére :okád: és mi lett volna akkor, ha az emberek , akikre rátámadt tényleg emberek lettek volna....

Szegény Max :( Nem irigylem...

A következő részben láthatunk néhány érdekes párosítást  (H)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: batai15 - 12 aug 04, 14:06:08
hanyadik résztől kezdődnek a fillerek? mert azokat nem szeretem viszont lemaradásom van az animében. Köszi:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 aug 04, 15:01:27
batai15: Ha jól emlékszem 122. résztől. Ha nem akkor azután 1-2 résszel. Kicsit keresgess ezek alapján.

A rész nem volt a legjobb de több volt a jó mint a rossz.
Pozitív dolgok:
- Láttuk Doranbaltot
- Jackpot trollkodása XD
- Aquarius szépen kapott végre XD
- Erigor viselkedése meg ahogy elfelejtette wendy-éket XD
- Wendy és bixlow csapat munkája :D
- Juvia képzelgése de most gazille is beszállt és viccesre sikeredett :)

Negatív dolgok:
- Natsu csapata nem működöt együtt :(
- Byro csak áll és semmit se csinál...még annyit se mond hogy meghaltatok már? Vagy valamit mondana :/

Egy kérdés: Mi az a rapture magic? Amit guttman használ vagy ki.




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 aug 04, 17:04:43
Nagyon gáz, gagyi, rossz, fúj, nevetséges, rossz rész a 142. Sajnálom Hiro-sensei, ez a Fairy Tail meggyalázása. ><
 Nem igazán láttunk egy normális harcjelenetet sem. Jackpotnak durván erős a mágiája, és még erősebbé teszi az, hogy Natsu-Elfman-Lucy csillagszellemei egymást ölik... :neee:
Meg a nemtudom milyen ürlény mágiája is rendkívül erős.. A pláne az lenne, ha ezzel a "varázserődet felrobbantom" mágiával az áldozat mágikus ereje is csappanna... :S

És kíváncsi vagyok, ki ez a Katja-sama... :hmmm?:

Szerk.: A Key of the Starry Sky Arc a 125. résszel kezdődik, és még egy ideig tartani fog.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 04, 17:12:56
Rapture magic: Guttman összesűríti az ellenfelei mágikus erejét, ami  mágikus robbanást idéz elő az ellenfélen belül. Minél nagyobb az ellenfél mágikus ereje, annál nagyobb a robbanás mértéke. Addig lehet ezt folytatni, amíg az elenfélnek van mágikus ereje. Ebből adódóan csak olyas valakin működik, aki rendelkezik mágikus erővel.  :)

Nem tudom, hogyan lett a múlt heti részben lefordítva a Rapture magyarra, de gyönyört, elragadtatást és örömmámort jelent nagyjából, úgy hogy nem nagyon értem miért ez a neve a mágiának   :smirksweat:

UI: Tetszik, amikor Happy angol szavakat ejt ki. Olyan jól csengenek: Darjeeling Tea, Kiwi   (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 aug 04, 18:11:18
És kíváncsi vagyok, ki ez a Katja-sama... :hmmm?:

Ez a katja-sama kérlek szépen nem más mint a Seikon no Qwaser címe manga/ anime shounen ecchi sorozat szado-mazo hercegnője >:) >:) Guglin rá lehet keresni ha érdekel valakit és meglátja ki katja-sama :D >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 aug 06, 12:01:23
Premium Downloaddal tudjátok leszedni a feliratot...

142. rész:

Annyira nem volt nagy szám, de rossznak se mondanám, olyan közepes kategória.

Doranbalt, Mest nagyon tetszett, szépen elintézte a kötekedőket.

Natsuék csapatmunkája rémes, 3an vannak és nem képesek legyőzni, a szerintem leggyengébbnek mondható OS tagot.

Juvia és Gazille nagyon vicces együtt XD Főleg amikor a képzelgésben ott van a vassárkányölő is plusszban XD
Gatman szépen megkínózta Mary-t.Érdekes mágiája van, minél több a mágikus ereje a kiszemelt félnek, annál nagyobbat csap. De nem hiszem hogy gondok lennének vele, mert Gazille és Juvia együtt letudják győzni, de mivel majdnem mindenki kap 1 légióst, Hughes-al már simán fog menni. De jól lesz ez megcsinálva az FT és Zentopia összefog az OS ellen.

Ami még tetszett, az Wendy és Bixlow csapatmunkája, a rész grafikája és az, hogy hallhattunk Tenrou-s, Nirvánás és Edolasos háttérzenéket is :)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Neji95 - 12 aug 06, 13:17:12
142.rész
Szerintem jó rész volt :) De Natsuék csapatmunkája valami borzasztó.. XD Michelle meg csak ott fog állni? :hmm?: Lily meg a kiwi.. :D Kövi részben szerintem Gray,Freed vs Angel lesz..2 pasi vs 1 csaj :nugget: Meg szerintem Angel irányítja
Erigort.Mert a 141-ik részben azt hiszem,Cobra kérdezte Angelt hogy mi van az Anti-kapocsal :hmmm?: És mondta hogy már elintézte~szóval lehetséges hogy ő irányítja valamivel.Wendy meg Bixlow nem volt rosz :D meg a tehenek.. XD jó harcok voltak :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Volcaz - 12 aug 06, 20:39:02
Végül is... Összességében nem lett volna ez egy olyan szörnyen pocsék rész. Nem volt se vicces, se izgalmas, de tűrhető. Viszont az az ominózus Gildartsos pillanat... De komolyan, most elviszik a Fairy Tailt a hányós-fingós viccek irányába? Hát mi ez, Amerikai pite? Itt erősen elgondolkodtam, hogy abbahagyom az animét, mert ez röhej.

Na de: örülök, hogy visszahozták Erigort, ráadásul kategóriákkal erősebben, viszont ez már a harmadik megjelenése. Akkor most ötven részenként betoppan, vagy mi lesz? Na mindegy, Bixlow és Wendy csapata tetszik. Natsu és Elfman képtelen együttműködni, ez még érthető, de Cancerről azt hittem, megfontoltabb.
Annak örülök, hogy Mestet így rajzolták meg, olyan most, mint valami hobó, érdekes, hogy így lezüllött.

Végszóként azt mondhatnám, nézhető volt ez, de a kicsit sem vicces, erőltetett, amerikai tinifilmekre hajazó poénokat kivehetnék...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 aug 06, 22:11:27
Hát a Bixlow Wendy Vs Erigor harc nekem eddig nem jött be. Komolyan mind a ketten távharcosok, Errigor közelébe se kellene menniük, erre Wendy hasznos akar lenni: Majd támogatlak ! Aztán megindulnak a Nagy kaszás felé. Most ez mi akart lenni ? mind a ketten 0-ák közelharcban az ellenfélnél meg ott egy hatalmas kassza. mit akartak csinálni ? :smirksweat: Boxlow meg zsebből előhúzza azokat a nagy bábokat. Wendy meg harc közben akarja elmulasztani Bixlw hátfájását.  Nem baj, majd belejönnek.

Natsuék harcán már meg se lepődöm. A nagy kőagyúak egymást hátráltatják, ahelyett, hogy bekerítenék az ellenfelet.

A Doranbalt-os rész jó volt, hasonlóad az exceed team is.  Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha valami zsarus filmet néztem volna. :D A profi nyomozó elmegy megkeresni a régi társát, aki a legutóbbi közös ügyükben nem tudott megvédeni valakit és ezért az italba fojtja a bánatát, hogy egy rázós ügyet göndörítsenek fel. :D
Na meg, hogy vissza veszi az álnevét, ami nekem alapból jobban bejön.^^



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 06, 22:35:02
Akkor most a következőek a felállások:

Natsu-Lucy-Michelle-Elfman vs. Jackpot
Wendy-Bickslow vs Grim Reaper aka Erigor

A következő rész előzetese alapján ígéretesebb harcokra számítok:

Erza-Evergreen-Max vs Cobra
Freed-Gray vs Angel( az előzetesben látunk egy nagy fehér lábat, ami szerintem egy angyalé)
Doranbalt-Lahar vs Racer

Brain II. aka Midnight meg terepszemlét tart XD





Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 aug 09, 11:06:15
Midnight meg Racer ugye a régi mágiáját is használja, de Cobra nem mutatott semmi sárkányölőset, csak azt a hang mágiát, de sztem ettől még képes használni, nem? Mert Cyberios csak a méreg utánpótláshoz kellett, de a támadásokat Cobra generálta.
Angel meg egy tök új mágiát használ, de ha mondjuk kötne szerződés csillagszellemmel, akkor menne neki az a mágia is, nem? Mondjuk tény, hogy ez az új idézés sokkal erősebb.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Budweiser - 12 aug 09, 14:38:04
Kíváncsi vagyok, vajon Hoteye felbukkan-e valahol a történetben. Már hiányzik a sok "desu yo". Azt annyira bírtam xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 aug 09, 19:19:41
Kétlem, hogy őt bárki is kiszabadította volna. ^^" Bár lehet, hogy valamilyen módon feltűnik. : D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ookami-chen - 12 aug 10, 05:48:04
Hát elv ugye Hoteye börtönben ül, és ha ki is szabadult volna jó magaviselet miatt akkor is a testvérét kereste volna meg.
Bár bármi megtörténhet eme animében :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miroku - 12 aug 10, 09:38:52
Angel meg egy tök új mágiát használ, de ha mondjuk kötne szerződés csillagszellemmel, akkor menne neki az a mágia is, nem? Mondjuk tény, hogy ez az új idézés sokkal erősebb.

Mi?  :hmm?: Ez igaz?  :hmm?: Hogy ha megidézel egy csillagszellemet, akkor a csillagszellem is tudja a mágiádat? Akkor Lokinak miért nincsenek nagy mellei?  >:)

Amúgy szerintem is, Hoteye megjavult, ő már nem gonosz. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 aug 10, 09:51:52
Persze, hogy nem. A csillagmágus és a csillagszellem mágiájának "semmi köze" egymáshoz. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ookami-chen - 12 aug 10, 10:08:40
egy csillagszellemről tudunk aki ugy mondd tud mágiát is másolni és az Gemini


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 10, 12:57:43
Nem lehet, hogy Guttman mágiáját rosszul fordították az angolok és a Rapture helyett Rupture akart az lenni vagyis Szakítás,Repesztés illetve Törés mágia az Elragadtatás helyett?  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 aug 10, 16:35:54
Úristen...teljesen félreértettétek, amit írtam.....Arra kérdeztem rá, hogy most Angel más mágiát használ, de még ugyanúgy képes lenne a csillagmágiára?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ookami-chen - 12 aug 10, 16:44:24
szerintem igen, csak mivel ugye az arany kulcsosok a legerősebb csillag szellemek, amiket ő elvesztett, így nem nagyon éri meg neki azt használni


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Budweiser - 12 aug 10, 22:33:19
Amúgy szerintem is, Hoteye megjavult, ő már nem gonosz. :)

Persze, nem is úgy gondoltam, hogy az OS oldalán bukkanna fel. De mondjuk valamilyen úton-módon besegíthetne a legyőzésükbe. Ha más nem, esetleg infóval szolgálna, vagy valami. De persze még kismillió szereplési lehetősége lenne anélkül is, hogy gonosz lenne :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 aug 11, 06:17:52
143:
Omg!!! hát nem tom,nekem baromira bejött ez a rész. *_* Szerintem izgalmas volt, és egyre inkább közeledünk a végkifejletig X3

Dan megint adta az ívet, ennyire bolondnak lenni már művészet, komolyan X3 és mostmár kajak el tok képzelni egy Dan X Angel végkifejletet :P

Racer meg nekem már kezd unszimpi leni....eléggé :S

Mest azaz Doranbalt meg hogy "megcombosodott"! wow! és sztem ezzel a séróval meg borostával sokkal jobban néz ki  *-) és jó h újra összeszedte magát ^^

Wendy milyen kedves és aranyos már....nem hagyja ott Bixlowot :") és király, hogy Erigor emlékei visszatértek, az is lehet a Fairy Tail mellé áll.
Nem tom, ti h  vagytok vele, de szerintem ez a: Bixlow & Wendy csapat,... szerintem ők voltak még a legszervezettebbek, szal Cana "sorsolása" az ő esetükben bejött! és a jelenlegi állás szerint ők voltak a legerősebbek is.

Cobra vs Erza Team fight:
Hát nem is vártam mást Cobratól.  :bow:  (H) Rohadt erős lett, és mint ő is mondta, hogy mostmár ez a nem gondolkodom támadások meg ordítozások most nem jönnek be ellene :D >:)
És bakker mikor Cuberios megmelítette(azaz Kinanat) hát bakker.....kajak majdnem elsírtam magam(bocs hát ez a fanatizmus  :nugget: ), tudtam h 3 résszel ezelőtt Wendytől is ugyan ezt akarta megtudni.
Mondjuk ja, várható volt, h a FT-t hibáztatja az eltűnése miatt,de....szerintem meg fog lepődni, ha majd kiderül,hogy a FairyTail fogadta be Cuberiost azaz Kinanat.
Komolyan már várom a Cobra és Kinana közötti kapcsolat végkifejletét.  :jaja:
Csak adja az ég  h boldogan végződik a kettőjük kapcsolata  :$ és h Makarovnak ne! legyen igaza(miszerint nem lesz nagy öröm ha Kinana emlékezni fog). Kajak az egyik legromantikus és legjobb love sztori lenne a kettőjüké, akárki akármit is mondd!  (H) :P

És végül: ajjj annyira tudtam h a  Michelle az egyik legnagyobb ludas az egész sztoriban(és sztem más is érezteXD)!!!! Grrrr! kajak ijesztő bakker!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 11, 10:09:50
143.rész:

Egész tetszetősre sikeredett, külön öröm volt számomra, hogy nem a Natsu csapat szerencsétlenkedését kellett néznem az egész részben  :D

Juvia korábban felismerte Lyonnál az Iced Shellt, amiről azóta sem tudta megmondani senki, hogy mégis honnan tudhatott róla. Cobra most meg tudott az egész Erza vs. Azuma harcról, meg a Grimoire Heart akciójáról. Anime logika FTW (H) Ettől függetlenül szépen alázza Titánia csapatát :)

Caelum a véső csillagszellem is előkerült Katjanál, pedig reménykedtem, hogy a semmiből egyszer Lucy fogja használni :(

Racer meg nagyon furcsa lett. Állítom, hogy ő is mechanikus lesz és részben irányítják  :hmm?:

Most akkor Lahar és Doranbolt nem tud a Tenrou csapat visszatértéről, vagy Lahar nem hajlandó Doranboltot beavatni ebbe a kis infóba?

Michelle Lobster=Homár XD személyazonossága, úgy érzem jövőhéten kiderül  :D

UI: Vajon Angel megtud idézni egy Weeping Angelt?  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 12 aug 11, 12:30:55
Jó kis rész volt. :D

Kezdek egyre kíváncsibb lenni a végkifejletre és, hogy mi van Michelle- vel.
Az szerintem is jó volt, hogy ebben a részben Natsu- t kcsit hanyagolták. Nem szeretem ha egy anime csak egy ember körül forog.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 aug 11, 13:00:39
A rész egész élvezhető volt.Bonyolódnak a dolgok egyre jobban,meg a harcok is elkezdődtek.csak az idegesít hogy mindent ledarál az OS.
OFF:Szerintem Michelle is olyan mint Katja,vagyis én erre tippelek :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 aug 11, 14:48:26
Szerintem nem baj az h az OS most arat. Mert még hetekkel ezelőt sokaknak az nem tetszett h: 1. visszahozták őkeT 2. hogy JAAAJ majd biztos megint az lesz,mint múltkor h igen OS egyszer nyer, majd  utána következő ütkezetnél(mikor ugye oszoj van a csapattagok közt) egyből kikapnak.
Hát....most nem úgy történt  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Arisa-chan8 - 12 aug 11, 18:34:59
Most akkor Lahar és Doranbolt nem tud a Tenrou csapat visszatértéről, vagy Lahar nem hajlandó Doranboltot beavatni ebbe a kis infóba?
Lahar tud a Tenrou csapat visszatéréséről, inkább azt szerette volna, ha Doranbalt maga lép tovább a múlton és majd csak utána örül, hogy mindenki épségben van.

Egyet kell értenem Bixlow-val, Wendy tényleg túl lágyszívű, de kell ilyen emberke is xD Mondjuk arra kíváncsi leszek , Erigorral eztán mi lesz...

A logikai baki tényleg ott van ebbe a fillerbe, bár ennyire szerintem még szemet hunyhatunk.

Angel angyalkája meg "enyhén" idegesítő x"D

A Natsu csapat szerencsétlenkedésének hiányát örömmel nyugtáztam, ez a "Menjünk neki, majd csak lesz valami" nem igazából hiányzik a népnek, pedig szerintem egy kis ésszel meg csapatmunkával letudnák győzni ezt a robotmasinát.

Kezd nagyon elegem lenni, hogy ennyire erőltetik ezt a Natsu-Lucy szerelmi szálat. Nem csak, hogy a mangában nem létezik más Lucy-nak csak Natsu, de még az anime készítők is rádobnak egy lapáttal. :nugget:

Michelle sztorija már tényleg érdekel, és az előzetesből merek arra következtetni, hogy le fog hullani a lepel, miért is van kómában az igazi Michelle.

Viszont azt valaki észrevette, hogy Will Neville sírja a Kardia székesegyház mélyén van, ami Magnóliában van? Nem furcsa kicsit, hogy mért ott oda tették, alig egy-két km-re az FT-től? :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 aug 11, 19:17:16
Érdekes rész volt, egyre jobban bonyolódnak a szálak.
Nem értem Katja-nak milyen szerepe volt/van és ez az Anti-kapocs is elég misztikus.

Cobra szépen alázza Erzáékat.

Racer mágiája már több mint egyértelmű, hogy ilyen "kilövés" varázslat, mivel ahogy Mest { Doranbolt ( mikor, hogy hívja magát xD) } is mondta, egyenes irányban tud haladni.

Erigornak hiányoznak a barátai, hát no komment, elég valószínűtlen.

Hogy Michelle az nem Michelle, hát én ezen nem lepődtem meg, de gondolom más sem. Már csak az a kérdés, hogy jó vagy rossz.

Juvia korábban felismerte Lyonnál az Iced Shellt, amiről azóta sem tudta megmondani senki, hogy mégis honnan tudhatott róla. Cobra most meg tudott az egész Erza vs. Azuma harcról, meg a Grimoire Heart akciójáról. Anime logika FTW (H)

Figyelj Juvia bőven utána olvashatott egy jég-mágus könyvben, mint anno a kicsi Gray Uréban, mivel nagyon imádja Gray-t és érdekli mindene beleértve a mágiáját is.
Cobra meg bőven megtudhatta egy Grimore heart-ostol pl: Rusty Rose-tol, mivel úgyis Balam szövetségben álltak egymással.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 aug 11, 22:11:22
Ez a rész tényleg jó volt, a bakikatól eltekintve. Mondjuk azt nem értem, hogy Doranbalt miért volt akkora segítség Katjának, de hát ő tudja.  :smirksweat: Azt viszont igazán szépen megcsinálták, amikor Nico eltűnt. A fillerkészítők nagy segítsége az eddig felgyűlt OST, az biztos. ^^ Sajnos Erzáék most nagyon szorult helyzetben vannak. Viszont el kell ismernem, hogy Cobra tényleg menő, hogy most csak hangmágiát alkalmaz és ilyen szintre felhozta. Natsuékból most valóban nem mutattak sokat, hál'Isten. : D

A végén elkapott a nevetés, ahogy Michelle-nek raktak egy piros szemet. Mintha ez lett volna a nagy leleplezés. xD Legalább is aki eddig nem jött rá, hogy valami nincs rendben vele, az most rájöhetett. Na de, következő részben Gazille és Juvia rendesen csapatni fogják.  (H) Alzack és Visca is feltűnik majd, ennek külön örülök.

Egyébként most a feliratban Kanát végig Canának írtátok. Akkor Gazille-ből is Gajeel lesz és hasonlók? Ezt csak azért írom, mert már nagyon megszoktam a ti verziótokat. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 11, 22:17:42
A Juviás rész a Gray mánia miatt elfogadható lenne, de a másik egy lényeges dologban sántít. 1. Senki nem tudott az Erza vs. Azumáról, csak arról, tudtak, hogy mindenkinek elszállt majd visszaállt a mágikus ereje. Rusty is csak azt sejthette, hogy Azuma harcolt valakivel, de azt nem tudhatta, hogy kivel és azt sem értette, hogy miért állt vissza mindenki ereje. Meg is jegyezte, hogy Mi történt Azuma?  Így következésképp nem tudhatta, hogy Titánia győzte le Azumát, és Rusty mellett Kain és Zeref hagyta el időben a szigetet és egyikük birtokában sem volt ez az információ.  :)

Amúgy szerintem az lenne nagy WTF, hogyha kiderülne az óráról, hogy valamiféle időgép és visszaugranánk a filler végén Lucy gyászához az apja miatt, az óra megsemmisülne és a filler története, mint olyan nem is létezett volna. Ezzel csak az a baj, hogy a Zentopiai incidens volt említve a mangában.  :smirksweat:

Chakra megtudnád mondani, hogy szerinted Guttman mágiája az nem Rupture akart lenni és félrefordították Rapture-nek?
A Törés, Repesztés mágia szerintem érthetöbb elnevezés lenne, mint az Elragadtatás.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 aug 11, 23:39:13
Az időugrás tényleg nem hülyeség, mert megoldanák az esetleges filler gondokat meg ugye óra, szóval jól állna neki egy time back. De ez csak akkor ütne nagyot, ha a sztori végén meghalna pár főszereplő, vagy a világ pusztulna el a végtelen órától.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 aug 12, 08:03:56
Nem volt rossz rész.  Kiderült, hogy Cobra nem Kinannát akarja megölni és még mindig a barátjának tartja Cyberost. Plakátokat kellet volna kiragasztania róla. :D Azért remélem, hogy nem feletkeznek meg erről a "megakarok ölni egy bizonyos személyt" célról.

Doranbalt harca kicsit furcsán volt ábrázolva mert ugye ő teleportál és azt Racer nem tudná így követni de gondolom így látványosabb volt a kergetőzés. Viszont, ha már nem is fog szerepelni Katja akkor csalódott leszek mert eddig vártuk, hogy kiderüljön, hogy ki is ő.

Michelleről meg annyit, hogy, a Tenrou-s évadban Lily kifejtette a véleményét Mestről, akkor Mest-et is pont ilyen gonosznak ábrázolták. Szóval még simán kihozhatják jónak az áll Michelle-t.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 aug 12, 19:06:45
Bocsi hogy offolok de valaki nem tenné fel indavideo- ra magyar felirattal? (nem tudom hogy hogyan kell a videóba betenni a feliratot)
Rá kell húzni egyszerűen.  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 12 aug 12, 20:40:42

 Cobra most meg tudott az egész Erza vs. Azuma harcról, meg a Grimoire Heart akciójáról. Anime logika FTW (H) Ettől függetlenül szépen alázza Titánia csapatát :)


Min tudjuk, hogy Cobra hallja a gondolatait.
És lehet, hogy Erza közben arra gondolt ha Azuma- t legyőzte Cobra- t is letudja. Vagy valami másként gondolt rá.
De ez is csak egy elmélet.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 aug 14, 09:05:34
... Egyébként most a feliratban Kanát végig Canának írtátok. Akkor Gazille-ből is Gajeel lesz és hasonlók? Ezt csak azért írom, mert már nagyon megszoktam a ti verziótokat. ^^

Dehogy. Ez csak hiba volt, javítva is lett.

... Chakra megtudnád mondani, hogy szerinted Guttman mágiája az nem Rupture akart lenni és félrefordították Rapture-nek?
A Törés, Repesztés mágia szerintem érthetöbb elnevezés lenne, mint az Elragadtatás.  :)

Utána fogok nézni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 18, 09:48:07
144. rész:

Hát gyerekek le a kalappal a rész előtt. Nagyon mozgalmas volt és voltak benne érdekes fordulatok is.
Hosszú idő után, a baki ellenére, amit mindjárt kifejtek, nálam egy tízest megérdemel a rész.  (H)

A baki: Azt hiszem ezt sehogy nem lehet megmagyarázni. Zero annak idején szilánkjaira zúzta szét szerencsétlen Klodoát, most meg ép és virul. Felejtenek az animátorok?  :smirksweat:

Csak nekem tűnt úgy, hogy Cana hangja mintha más lett volna a megszokottól?
Esetleg új szinkronszínésznőt kapott vagy csak ritkán szerepel és nem emlékszem már a hangjára? :hmmm?:

Midnight nagyon adta a részben. Az volt a csúcs, amikor Alzackot a saját fegyverei elé vitte.  (H)  :D

Továbbá fény derült arra, hogy az openingben mi illetve ki mászkál az égő tűzben a 42. másodperc környékén.
Tiszta Poison Ivy  :D Most először nem spoilereztek az openingben. Bravó   :bow:.

Remélem, hogy a következő rész színvonalát  az előzetesben előforduló szereplők nem viszik le.  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: imi112 - 12 aug 18, 16:13:31
Ma lesz Fairy Tail? Ha igen mikorra várható a felirat?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Death Force - 12 aug 19, 00:15:14
Hát nekem nem nagyon jön be ez a nagyon hosszú filler, de ez a rész nagyon is tetszett. Viszont van egy olyan bakim hogy most Natsut még Max is elveri így hogyan harcol az "újjászületett OS" ellen?  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 19, 08:30:44
Hoppácska, Death Force, ebben van valami.  :hmmm?:
Egyetlen kiutat látok: Csapatban verik le a Reborn OS-t egyesével, mint anno Hadest. Talán 4-n elegek lennének Brain II-höz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 12 aug 19, 14:53:38

Csak nekem tűnt úgy, hogy Cana hangja mintha más lett volna a megszokottól?
Esetleg új szinkronszínésznőt kapott vagy csak ritkán szerepel és nem emlékszem már a hangjára? :hmmm?:

Továbbá fény derült arra, hogy az openingben mi illetve ki mászkál az égő tűzben a 42. másodperc környékén.
Tiszta Poison Ivy  :D Most először nem spoilereztek az openingben. Bravó   :bow:.

Remélem, hogy a következő rész színvonalát  az előzetesben előforduló szereplők nem viszik le.  :smirksweat:

Szerintem Cana hangja maradt a régi :) ééén ha jól láttam az opening-ben van egy kis baki, mintha Imitatia jobb szeme világítana, az meg le van takarva ugye, de lehet, hogy csak valami power up, bízom benne, hogy nem a rajzolást rontották el az op-ban  XD
az előzetes alapján kifejezetten jó érzés kapott el, összegyűlik a népek apraja nagyja, a régészek is visszatérnek, kezdenek összedolgozni, ez jó :)
ja! és Byro csak kicsit volt alázva a rész végén, hát hát  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 19, 17:50:48
Szerintem éppen az a lényeg az openingben, hogy a jobb szem világít, mert visszatükröződik a szemfedőjéről a fény. Ha baki lenne, akkor nem rajzolták volna meg a szemét, egy indokolatlanul nagy, kör alakú valaminek.   :smirksweat:

Byro barátunk meg még mindig a kötelességet választja, pedig már nagyon látszik rajta, hogy megkérdőjelezi a cselekedeteinek az értelmét és helyességét.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 12 aug 19, 22:07:56
Viszont van egy olyan bakim hogy most Natsut még Max is elveri így hogyan harcol az "újjászületett OS" ellen?  :nugget:
Bocsi de lehet, hogy csak nekem gyenge a felfogásom de ezt nem értem, hogy itt mire célzol?


Amúgy jó rész volt. Különösen tetszett Juvia és Gazile csapatmunkája.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 20, 09:07:41
Arra céloz Death Force(ezért sárgával írta és áthúzta), hogy az animéseknek nehéz elkerülni néhány lényeges dolgot, ami a mangában fontos lesz. Maradjunk annál a burkolt verziónál, hogy a 7 év alatt, egyes Fairy Tail tagok nem csak a babérjaikon ültek, hanem keményen edzettek.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 aug 21, 18:31:46
Jó pörgős rész volt.  Azért elég gáz, hogy visszahozták Klodoát, annak ellenére, hogy Zero kinyírta. Most nézem az One Piece részeket és egyből arra gondoltam, hogy ott is nem számít, hogy milyen halálos sérülést kapott be épp a rossz fiú, hogy úgy elverték, hogy a lélek is kiszáll belőle később kiderül, hogy csak rács mögé került. De ez szerencsére csak filler. :D
Most jöttem rá, hogy korábban Happy az egyik előzetesben el spoilerezte, hogy szerinte ez az örök halóra. :D
Michelle hirtelen átment menőbe. Bár talán a leleplezés jobb lett volna, ha nem a csontifej árulja el, hanem pl a kártyán keresztül mondták volna el Lucynak az igazságot, hogy megtalálták az igazi Michelle-t. És mint egy horrorfilmben szemből mutatják Lucyt és mögötte árnyékoltan az imposztort, Lucy üveges tekintettel megfordul megdöbbenve a szemébe néz és kiejti a kezéből a kártyát. Na ez epic lett volna. (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 aug 25, 12:03:39
145:
Huh hát...sztem ez a rész unalmas volt. Gyakorlatilag szinte semmi nem történt. oké kaptunk egy kis flashback-et ennyi.
A rengő fenekű banda NAAAGYON NEM kellett volna bele, már kezdtem pedig örülni, h vééégre a feledés homályába merülnek, erre meg... >.>"""

Na mindegy, szerintem a jövőheti rész jó lesz, kíváncsi leszek erre a Mira vs. Racer fightra :D

És ezaz Kinana, menj!!! Vár a barátod....vár a szerelmed~!!! GOOOO!  (H) <3


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 aug 25, 17:38:04
A rész pozitívuma a Racer vs Mira fight kezdete :D
De a Jiggle Butt Gang nem hiányzott bele  :chair:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 25, 22:35:47
145.rész:

Felvezetőnek tökéletes volt, minden szépen el lett magyarázva és a Rengő Fenekű Banda sem zavart annyira, mint korábban. Ámen.  :) A Racer vs Mira kellemes meglepetés. Végre a készítőknek van fantáziájuk a harcokat illetően. Remélem, azért nem ugyanolyan sorrendben hull el az Újjászületett OS, mint a régi, tehát Racer után Angelt győznék le.  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 aug 25, 22:50:54
Igen, tényleg van fantáziájuk. Mira tipikusan nem az a karakter, aki egyből ugrik ha bunyó van, ezèrt ez a rész kellemes meglepetés volt:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 aug 26, 07:53:57
Jó ideje ez volt az első rész, ahol nem állították be hülyének vagy amatőrnek Natsut. :D Azt is vártam, hogy ha már itt a világ vége, akkor jönnek más mágusok is segíteni. De pl a tanács az mit művel ? Eljön a világvége az nem olyan fontos, A FT megint lerombolta a fél várost ?! Mit képzelnek ezek kik ők ? XD Mira is egész nyugodtan használgatja mostanában a tiltott technikáit.

És ezaz Kinana, menj!!! Vár a barátod....vár a szerelmed~!!! GOOOO!  (H) <3
Végre megindúlt de azért nem a szerelméhez, hanem csak a barátjához. :P Cobra még mindig Cyberiousra számít és nem egy nőre. Ha majd előtte áll, akkor nagyon meg fog lepődni, ha elkezdi olvasni a gondolatait.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 aug 26, 09:32:31
144. rész
Ezt kihagytam. :smirksweat:

Az egészbe csak annyi tetszett hogy michelle lelepleződik és tiszta badass abban a ruhában. :)

145. rész
Ez a rész elment egynek. + pont hogy mira vs racer lesz. :D Nem számítottam rá. Azért látszik hogy mikor lucy próbálja meggyőzni michelle-t ( nem fülbemászó a másik neve bocs XD Imitiata vagy mi :D ) akkor elgondolkodik egy kicsit, ezért biztos jó lesz belőle majd.
5-6 rész van hátra kb.




 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 aug 26, 10:11:40
Sztem ha vége ennek az arc-nak akkor is lehetne majd még húzni egy picit mielptt belevágnak a következőbe, mert még mindig nincs olyan hű de messze a manga, arról nem is beszélve hogy még javában tart az az arc amibe bele kezdenének, szal sztem ide is jöhetnének ilyen visszaemlékezések mint a shippuuden fillerekben is voltak, természetesen azzal a külömbséggel, hogy itt az extra fejezeteket csinálnák meg, vagyis ez nem is filler lenne, mert van még jó pár amihez egyáltalán nem nyúltak az animések, persze nem muszály visszaemlékezésnek lennie, akkor viszont át kell ültetni ebbe az úgy mond eltelt 7 év világba mert ugye az extra fejezetek még a timejump előttiek...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 aug 26, 11:12:34
144. rész
Ezt kihagytam. :smirksweat:

Az egészbe csak annyi tetszett hogy michelle lelepleződik és tiszta badass abban a ruhában. :)

145. rész
Ez a rész elment egynek. + pont hogy mira vs racer lesz. :D Nem számítottam rá. Azért látszik hogy mikor lucy próbálja meggyőzni michelle-t ( nem fülbemászó a másik neve bocs XD Imitiata vagy mi :D ) akkor elgondolkodik egy kicsit, ezért biztos jó lesz belőle majd.
5-6 rész van hátra kb.


Sztem októberig kihúzza ez az arc...hát sztem lesznek flashback sztorik is a végén. X3 meg valami funny epizódok is X3



 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 aug 26, 11:15:03

És ezaz Kinana, menj!!! Vár a barátod....vár a szerelmed~!!! GOOOO!  (H) <3
Végre megindúlt de azért nem a szerelméhez, hanem csak a barátjához. :P Cobra még mindig Cyberiousra számít és nem egy nőre. Ha majd előtte áll, akkor nagyon meg fog lepődni, ha elkezdi olvasni a gondolatait.^^


I know! de nekem az ő kapcsolatuk lenne az egyik dream párosom  :$<3 <3  (és ha most nem, majd lesz a szerelme...höhö XDDD )


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 aug 26, 12:03:25
A Tenrou Sziget arcnál nagyjából tartották a 2 mangafejezet= 1 epizód arányt. Ha ezen kicsit még szűkítenek mondjuk 1,5 mangafejezet= 1epizód arányra, akkor nyugodt szívvel belevághatunk a manga cselekményébe megint. A One Piece animénél is megpróbálják húzni a részeket, mert nem nagyon fér bele sehova most egy filler arc és egész jól csinálják szerintem.  :D

Jól számolom, hogy 5 epizódig lesz még a mostani opening? Nyilván a következő openingből minden kiderül, de szerintem egy 12 rész filler még lesz, mert a kövi arc eleje egy picit nyugodtabb, így a következő openingben sem kell ellőni semmit és az opening feléig poénos fillereket kapunk. Legfeljebb felcsigázóként kapunk két alakot akik rejtelmesen árnyékba burkolózva lesznek az openingben.

Jutsu_ Master nézz fel kérlek, mielőtt feleslegeset kérdeznél. Még nem lehet tudni, arra utal a kis posztom is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jutsu_Master - 12 aug 26, 14:37:26
Meddig lesznek még fillerek?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 aug 29, 10:19:25
Sikerült bepótolnom a lemaradásom.

144:

Nagyon meglepődtem, hogy Cana jövendőmondását manipulálták, szép fordulat volt. De ahhoz képest Gazille és Juvia gyönyörűen legyőzte Gatmant.

Az hogy Klodoa volt Jackpot szerintem senki nem lepődött meg. De az hogy ennyire egyben van az tényleg bakihoz vonz.

Michelle igazi valója, Imitatia nagyon vagányra sikeredett. Szerintem ezen a fordulaton se lepődött meg senki. Tetszett a jelenet amikor felfedte magát, de :

Bár talán a leleplezés jobb lett volna, ha nem a csontifej árulja el, hanem pl a kártyán keresztül mondták volna el Lucynak az igazságot, hogy megtalálták az igazi Michelle-t. És mint egy horrorfilmben szemből mutatják Lucyt és mögötte árnyékoltan az imposztort, Lucy üveges tekintettel megfordul megdöbbenve a szemébe néz és kiejti a kezéből a kártyát. Na ez epic lett volna. (H)

ez a változat tényleg jobb lett volna.


145:

Jajj a rengő fenekű banda megint. És milyen lazán besurrantak már egy Zentopia-ba. Legalább most van valami haszna a tudásuknak, bár azok az Őrök se végezték el az alkalmasságit: "Ideiglenesen kiengedünk titeket"  :smirksweat:

Jude-ot még most se értem miért a lányára akart egy ekkora felfelősség teljes dolgot hagyni. " Ezzel csak veszélyben leszel minden percben ja meg meg kell védened a világért, de megtudod te csinálni, a Fairy Tail mágusa vagy és a lányom"  :smirksweat:

Zyra-n, izé Imitatian meg nagyon látszódik hogy meg fog javulni. Majd egy ilyen drámai pillanatban Lucy elé ugrik és feláldozza az életét. Én ezt tudom elképzelni.

Az hogy Rapowant az Zero, hát újfent és ismét, szerintem ezen senki nem lepődött meg.

Végre összeállt a legjobb csapat, akik tényleg nem senkik. Egy érdekes harcra számíthatunk majd Mira és Racer között, továbbá Erza is kapott egy "kis" fegyót XD

5 hét és ha nem is a fillereknek, ennek a sztorinak biztos vége. Szerintem nem lenne hülyeség elkezdeni a fősztorit, mert mire odaér a mangához, addigra lehet az is befejezi a történetet. Utána meg jöhet megint filler. Fél év  fő sztori fél év filler. Ez a felállás tökéletes egy 1 epizód 2 fejezet animéhez.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 szep 01, 17:11:53
146. rész

Jó volt. :)
Kicsit azért mira és racer csatáját hosszabbra tervezhették volna. :/
Vicces volt hogy mindenki átváltozott mindenfélévé. Wendy felnőtt, gazille öreg XD és happy meg kutya. XD
A rengő fenekű bandától már megint kirázott a hideg. :nugget:
Rapowant elég keveset szerepelt.
Nagy csatákat várok mostantól.

4 rész van hátra a fillerből!!! Remélem visszatérünk a fő szálhoz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: marrko - 12 szep 01, 18:52:57
és honnan kell letölteni hozzá a feliratot?
csak mert nem találom sehol és csak angol felirat van rajta alapból...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 szep 01, 19:12:16
Még nem lehet sehonnan. Azaz én nem ismerek helyet de nézegesd a naruto-kun weboldalát mert ott akármikor kirakhatják mellé a feliratot.

Én nem vagyok olyan perfekt angolból de annyit tudok hogy megértsem miről beszélnek meg mi történik. Ha úgy gondolod megnézheted úgy is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: marrko - 12 szep 01, 20:14:59
ja köszi:)
csak általában kinn szokott lenni csak nem lehet rákattintani és hiányoltam:P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 szep 01, 21:41:11
Jó sok dolog történt ebben a részben. Jó, hogy Doranbalt és a parancsnok nem hagyták csak úgy félbe az egészet, hanem ők is mennek segíteni, még a parancs ellenére is. :) Byro is végre tisztábban lát, de ahogy az előzetest elnézem, ő most egy külön, egyszemélyes csapatot alkot, aki mindenki ellen van.^^  A rész elején jók voltak azok a jelentetek, mikor a sült pulyka feltámadt, a gyerekek meg tinik lettek és szívecskés szeme lett a srácnak. :D
Gazille nagypapa nagyon komoly volt járó kerettel. :D

Mira harca, hát jobb is lehet volna, viszont a végén Mira beszéde az nagyon jó volt. Hiányoltam Mira démon alakjából a vadságot, meg a vészjósló tekintetett, amitől tényleg elhittem, hogy ő most egy démon. A hangja se volt mélyebb, mint szokott. Amikor Azuma ellenharcolt, akkor ezek mind megvoltak benne, pedig folyamatosan aggódott Lisanáért. Talán ez a filler tiltott alak az oka.

Ebben a részben nagyon sok dolgot átvettek a Nirvanás Arc-ból. Racer bukott el legelőször, A Chirstina lezuhant. 2 személyt elraboltak, (korábbi Wendy, Happy) A következő részben meg Wendy gyógyítja az érseket, aki gondolom csinálni is fog valamit a felépülés után.

Michelle csak meg fogja menteni Lucyt, ha csak magának is. XD Erre a szállra kíváncsi vagyok. Az utolsó pillanatban elárulja Midnightot, vagy hogy gondolja ?  Valószínűnek tartom, hogy a végén meghal. Talán Lucy elé ugrik, mikor Midnight ki akarja végezni, és így, ő kapja be a végzetes csapást. :(
A végére meg egy kis logikai baki. Natsu Coco-val ment, aki ugye ismeri ott a járást, de a Lacky-k így is előttük jártak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 12 szep 02, 08:38:25

Zyra-n, izé Imitatian meg nagyon látszódik hogy meg fog javulni. M


Igen!  :jaja: míg másoknak Poison Ivy jut eszébe, nekünk Zyra!
Racer legyőzésével elégedett voltam, és Tilon, még a rengős banda is beelőzte Natsu-ékat  XD a végére biztos megunta és ezért ugrott át a falon. Nekem személy szerint Charlotte át alakulása tetszett, egész aranyos lett így, nah meg Warren  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 szep 02, 09:49:52
Hát ebben a részbe tényleg sok minden történt, de fantasztikusra sikeredett.

Ami zavart, hogy már megint visszajött az akit Gazille kiütött. Az 1 dolog hogy nem ölik meg, de ne legyen már teljesen rendben ilyen hamar. Legalább egy 8 napon túl gyógyuló sérülése lehetett volna a "Tisztítónak"

A Mira vs Racer tényleg rövid volt, bár nekem tetszett. Az utóbbinak még mindig megvan a gyerekkori sokkja, amit nem is csodálok, de a Fairy Tail kocsmáros nője szépen rendbe tette :D

Jajj ezek az átváltozások XD Szerencsére csak 1 percig tartottak, de elég is volt annyi belőlük XD Gazille a kezéből átalakított vas séta pálcával hatalmas volt. De a kutya Happy se panaszkodhatott XD

A rész 2 utolsó jelenete ááá. Nagyon váratlanra és ütősre sikeredett, ahogy Byro és Gildartz 1 tökéletes kombóval felkeni a plafonra Zerot ( kár, hogy az elözetest látva, Byro még mindig nagyon hülye, bár érthető, hisz a számára legfontosabbat, a hitét kezdi elveszteni )

Imitatia meg megkedvelte Lucy-t, hát ezen is meglepődtem nem kicsit!

Azt kell mondjam fillerhez képest, nagyon izgalmas ez a történet szál.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 szep 04, 10:17:13
146. rész:

Összességében egész kis élvezetes rész volt :)

Mira vs Racer: picit rövidebbre sikerült, mint vártam, de elég jól lezárták. Csak arra nem kaptunk kérdést, hogy Racer mágiája hogyan fejlődött, szupergyors lett vagy még mindig lassít? Miért nőnek szemfogai egyáltalán?

Az átváltozásokon fetrengtem: Elfman a kilapított konkrétan él Férfi, Happy a kutya, Lily a nyúl, na meg Matisz vagyis Gajeel nagypapa XD A felnőtt Wendy meg nem kapta meg a tejcsárdákat...

Guttman és a mágiája: az angol feliratban már Rupture volt, tehát lehet igazam lesz a félrefordítást illetően és Szakítás vagy Törés mágiáról beszélhetünk  (H)

Byro és Gildarts akciója érdekes volt látva, hogy Byro a kövi részben még mindig a Fairy Tailt támadja. Lehet, hogy Rapowantot, Zero csak megszállta és most majd Byroba megy bele?  :hmmm?:

Imitatia meg azt mondja, hogy Lucy csak az övé? Új szerelmi szál lesz ebből én mondom  :upsz:



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 szep 04, 17:29:48
Hát a sok homulás után, ami ezekben a fillerekben volt, üdítő lenne egy kis ilyen jellegű szerelmi szál. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 szep 06, 20:42:16
Ichiya is átalakult a 146. részben? Ezen a képen kívül nem tűnt fel nekem:

http://images2.wikia.nocookie.net/__cb20120903163519/fairytail/images/thumb/d/d0/Everyone_except_Erza_is_influenced_by_Real_Nightmare.png/1000px-Everyone_except_Erza_is_influenced_by_Real_Nightmare.png (http://images2.wikia.nocookie.net/__cb20120903163519/fairytail/images/thumb/d/d0/Everyone_except_Erza_is_influenced_by_Real_Nightmare.png/1000px-Everyone_except_Erza_is_influenced_by_Real_Nightmare.png)

Akkor már ketten várjuk az üdítő szerelmi szálat, Tilon  :D

147.rész:

Közeledünk a végkifejlethez  :)

- Byrot sikerült végre lekapcsolni, valamint választ kaptunk arra, hogy miért ment neki a Fairy Tailnek újból  *-)
- Az elkövetkezendő harcok nagyon ígéretesnek tűnnek, lesznek itt csuda dolgok az előzetes alapján  (H)
- Gajeelt szokás szerint leépítették  :neee: Nem vártam el, hogy győzze le Brain II.-t, de a vereségével Gildartsot is eltávolította a helyszínről  :nugget:
- Rapowantról is lehull a lepel, és láss csodát: Ő nem Zero!  :omg:
- Az utolsó jelenet nagyon bejött. Amikor Lucy mondja Natsu, Elfman és Coco nevét majd utána Imitatia suhint egyet a kardjával és felvesz egy badass pózt, az egyszerűen, Jason szavaival élve, Cool! volt.  (H)

A következő három epizód neve, aminél elvileg vége is lesz a mostani openingnek, és lehet, hogy a mostani filler történetszálnak is(ettől még folytathatják egy epizódos fillerekkel, mert még nincs információ, hogy mi fog következni, illetve lehet 3 epizód nem lesz elég Brain II. leveréséhez):

148. rész
Az Angyal Könnyei 天使の涙 (Tenshi no namida)

149. rész
Egy Barát Hangja Hallatszik 友の声が聴こえる (Tomo no koe ga kikoeru)

150. rész
Lucy és Michelle ルーシィとミッシェル (Rūshī to Misshieru)





Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 szep 08, 11:42:08
147:
Hát egész jó volt.  :jaja:

-Bár ennek a Zero/Rapowantos dolognak sok értelmét nem láttam >.>" viszont sajnálom Dan-t, Hughesot és a többieket...

-Végre Byro is befogja a száját, és majd észhez tér. Szép volt Gildartz.

-Ohóó Cobra vééégre elvigyorodott. Hiányoltam már nagyon, jó mondjuk érthető h mostanság nem mosolyog(vagy csak ezt én vettem észre?)
-Cobra vs. Erza. Jójójóóóó. Hisz Erza elvégre érzi Cobra fájdalmát... Gyerünk Erza, te is térísd észhez őt, mint ahogy Mira Racert  :)
-Sztemvicces volt ez a Gazille lezuhan szitu. Nem hinném h leépítés lenne, inkább csak amolyan viccesebb odlala a karinak.
SugaryBoy...istenem...*facepalm*....hát aza  csávó se 100as xD de jó mert adott az én kedvencemnek egy jó becenevet: Snake Boy  (H)  XD

Kövi részeket meg még jobban várom. Angel baromi ijesztő votl a bemutatóban! O_O
és ezaz Kinana, menj!!! Siess Snake Boyhoz X"D
aztán a 149.rész...OMG!!! I can't wait for it <3


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ayumichan - 12 szep 08, 18:08:20
Már itt jár? (akkor gondolom olyan mint a Naruto h most is fut japánban).
Én még csak most kezdtem el (a 8. részig láttam), de amúgy egész jó.  :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 szep 08, 18:50:27
Hát ezt a fillert eléggé elrontották de mind1. XD

147. rész
elment egynek. Gildarts eddig mért nem ütötte ki csak simán? Hisz ha most ezt megtudta tenni akkor előtte miért nem tudta? Érdekes filler.
Már alig várom a végét ennek. :betépett:

Amúgy elég érdekes hogy ugyanolyan sorrendben vesztenek. XD racer és most meg angel. Azután sejtem jön cobra. -.-''


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 szep 08, 19:28:27
Gildartsra csupán 2 magyarázat van:

1. Azért nem ütötte ki eddig, mert kellett haladnia a történetnek  XD
2. Mielőtt kiütötte volna Byrot, mondta neki, hogy nem tud most higgadtan gondolkodni, zavart, ezért nem figyel rendesen oda a harcra, mármint Byro. Meg a közöttük lévő különbség túl nagy. Amikor először küzdöttek, akkor csak tesztelgette Gildarts, hogy Cracy úr mire is képes.  :)

Egyébként a sorrend tényleg ugyanaz az elhullásban a tagoknál, ha Klodoát nem számítjuk. Nálam az elhullási sorrend, erősorrendet sugall. A gyengébb hull el előbb.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Neji95 - 12 szep 08, 21:28:09
Felirat várható mára? :omg: Habár ígyis úgyis sokáig maradok.. XD De azért megkérdezem :D Angelre nagyon kíváncsi vagyok,hogy kit kap ellenfélnek.(igen,még nem néztem meg a 147-ik rész előzetesét.majd felirattal)Remélem ő is jó útra tér :) Racer jól járt Mirával XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 szep 09, 09:04:53
Ebben a részeben csak annyi történt, hogy felosztották, hogy ki kivel harcoljon. A következő Angel harcával már sokkal jobbnak ígérkezik. Az csak nem vér volt Angelen az előzetesben vagy legalább a bőre szakadt fel, mint Narutonak Orochimaru ellen. Azért az érdekel, hogy Gray, hogyan akarja legyőzni, mikor még Leonnal együtt sem tudta. Majd jövőhéten kiderül.

Byro végre kicsit észhez tér és most már megakarja menteni a világot, kár, hogy Zero haja elhitette vele, hogy Lucy megölése az egyetlen járható út a célhoz. Nem lennék meglepve, ha a fillerek vége felé feltűnne Zero, mint főboss. Hisz Rapowant valószínűleg, akkor csinálták, mikor Midhnighték még börtönben csücsültek. Nem hiszem, hogy Midhnightnak volt az apja hajából egy tincse. És szerintem az OS tagjai közül csak Brain tudná megcsinálni ezt a mágiát. Aztán lehet, hogy csak túlbonyolítom.  :nugget:

Az, hogy Gazille magával rántotta Gildarts-t csak arra volt jó, hogy Gildarts ne tudjon segíteni a harcokban, mert túl erős lenne. Egész viccesen megoldották, hogy eltüntessék a harc mezőről. :)
Wendy több órán át gyógyította az érseket ? Szerintem inkább max 15 perc lehetett, hisz nem olyan nagy az a hely, hogy több óra legyen futva, míg elérnek Lucyhez.^^
Végre Happy lett az a csapat esze. :D Jól kiötlötte, hogy hogyan lehet megmenteni Lucyt.
Natsunak jó volt az a jelenete Erzával, hogy ellátja a baját, ha veszíteni mer. :$ Erza mosolya jelezte, hogy megértette, szóval nem fog veszíteni. :P

Michelle sorsa, akkor még mindig rejtély számomra. A mostani rész után , azt mondom, hogy nem fog meghalni. Hiszen már csak is Sammy akarja megölni Lucyt. De ő nem olyan erős, hogy egy csapással meg tudja ölni Michelle-t, aki Lucy elé ugrik. Nem tudom, hogy mi lesz vele. Viszont az bejön, ahogy ragaszkodik Lucyhoz. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 szep 09, 11:22:26
Szerintem Angel és Cobra harcánál elég lesz egy szentimentális beszéd és láss csodát: a gonosz néni és bácsi megjavul XD Azért egy-két mozdulatot biztos bevetnek, de a végeredmény szerintem valami ilyesmi lesz. Angelnél lesz érdekes a dolog, mert tőle végképp nem várnám el az eddig látottak alapján, hogy a semmiből áttérjen a jó oldalra, akármilyen szívszorító beszédet kell is meghallgatnia . Tilon, egyébként Gray először Freed társaságában lett laposra veretve a malacfarkas angyallal.  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 szep 09, 11:30:41
Ja igen, de a lényegen nem változtat, hogy még ketten sem tudták leverni Angelt. :D
A megjavulás meg történhet úgy, hogy Laharl meg Doranbalt elővarázsolják a bizonyítékos raktárból a Nirvánát és azt használják a végtelen óra ellen és ezért javulnak majd meg OS tagok. XD

Amúgy lehet, hogy megint pontosan ugyan úgy lesz vége az Arcnak, mint annó. Mármint megint szép sorban veszítenek az OS tagok, A FT elpusztítja a végtelen órát, majd jön Laharl, aki elkapja a rosszakat és Michelle játssza majd Gérard szerepét,


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 szep 09, 13:28:26
Lehetséges. Megnéznék 1 Nirvána vs Repülő robot hal épület harcot. Durva lenne :D

A rész nagyon jó volt. Fillerhez képest zseniális.

Gildarts szépen elintézte Byrot. És szerintem azért ilyen könnyen, mert az utóbbi össze volt zavarodva, és nem a harcot látta maga előtt, hanem a káoszt, így nem tudott az összecsapásra összpontosítani.

A Gazille vs Midnight kis harcon nagyon meglepődtem, csak kár hogy nem tartott sokáig, pedig nagyon jóra sikeredett. Viszont így tényleg jól megoldották hogy Gildarts ne maradjon ott, mert túl erős lenne. Remélem puhára fognak esni, mondjuk Mira melleire XD

Sugarboynak megjelenésének sok értelme volt XD Csórikám...

Megkaptuk a párosokat is, csak kár hogy nem Return fight-okat láthatunk ( Lucy vs Angel, Erza- Midnight ), de így legalább új harcokat nézhetünk.

Mivel Gazille lezuhant ( XD ) így több, mint nagy valószínűséggel Natsu kapja Midnight-ot ( ahogy az op-ban is látható )

Azon viszont meglepődtem, hogy Rapowant nem Zero volt. Tudjátok mi lenne királyság ? Ha lemenne ez az arc és a végén mutatnák fél percig Zerot valahol, ahol például ül 1 trónon és azt mondja: "az Oracion Seis még mindig szánalmas, mostmár nem érdekelnek. De hamarosan elég erős lesz az új csapatom, akik már biztos nem veszítenek!"
És akkor mutatnának ilyen árnyék képekben teljesen ismeretlen mágusokat, ami tökéletes lenne a következő filler évadhoz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 szep 09, 14:28:56
Mind a Nirvanás-Gérardos, mind a Zerós ötlet tetszik. Arra mondjuk nem vennék mérget, hogy a Nirvana egy darabban van, de Klodoa is kijátszotta már a sorsot, úgy hogy bármi lehetséges.  :D

Amit biztosra veszek az az, hogy nem fogják leverni 1vs1-ben az Újjászületett Oración Seist. Vagy csapatmunka lesz vagy megbékítik őket. Legyen elég annyi, hogy a most következő manga arc alapja elég értelmetlen lenne, ha itt most győznének.  *-)

Sugarboy szerintem hatalmas forma. :D Mindig borulok, amikor elkezdi nyomatni az angol szavakat: Spicy! Armor Girl! Ice boy! Snake Boy!  XD

Hoteyenak igazán adhattak volna valami kis szerepet. Tudom, hogy megjavult, de legalább a börtönben egy képkockát megérdemelt volna.  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 szep 13, 17:13:07
Oh ahogy olvasom az előző hsz-eket ezek a részek fillernek számítanak.. nah ez az amit nem gondoltam volna... annak ellenére hogy filler nagyon jól sikerültek és fél órán át kerestem a mangában.. :) nos mindegy is akkor várom a folytatást.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 szep 15, 12:29:33
148.rész:

Ha így győzik le Cobrát is, akkor ki leszek vele békülve.  :) Brain II.-től és Imitatiatól, azért elvárok egy harcot, akár egymás ellen, de legalább csapatmunka legyen, ha a Fairy Tailesek győzik le őket.

Öröm volt látni, hogy Erza hozzá sem tud érni Cobrához. Az egyetlen fegyvere a maszlag beszéd volt az egész részben.

Angel harca: Azzal a móddal, amivel legyőzték nincs bajom, viszont Gray és Freed mit műveltek múltkor? Shamsiel elverte mindkettejüket rendkívül könnyedén, most meg Gray egyedül lazán legyőzte. Megérkezett a szokásos boost +9000! a jó oldalnak és a nerf -9000! a gonosznak a végső harcoknál. Ezt már mondjuk megszoktam.  :smirksweat:

Jó volt látni, hogy Dan is rendben van és még hasznos is volt a részben. A kis szerelmes.  :D
Angel a rész végére, hogy kivetkőzött magából. Öröm volt nézni.  :D Mondjuk a Jég Halálkaszának is befeszült rendesen....

Majdnem kifelejtettem Imitatia kis harcát Natsuék ellen. Egyrészt, szerintem Imitatia nagyon jól tolta a szekeret, másrészt Elfmannál befigyelt Rustyrose, Éjfekete Pengéje és Belcusas a Mennydörgés Take Overje  (H)

A következő részből: Gajeel lehet besegít Erza harcába, mindenesetre ott lesz még a helyszínen. Kinana várva várt találkozása Cobrával lehet megtörténik és jön, jön újra: Dokuryuu no Cobra   (H)




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 szep 15, 13:58:21
Bastian jól leírtad, mindenben egyetértek.
Egész ötletesre sikerült Angel mágiája. Ezt szeretem az OS-ben, hogy mindenkinek megvan a maga célja. Angel igazi angyallá akar válni, még az élete árán is. Nagyon elhivatott, kár, hogy az angyal mágiája nem egészen angyali formát öltött, de Gray végre felnyitotta a szemét és megmentette az életét. Amikor Dan a mellkasába vágta a dárdáját, azt hittem, hogy át fogja szúrni. XD Azért tényleg lejött az arcáról a bőr, mint ahogy gondoltam. Ahogy felnyílt a bőre az egész testén, az nekem is fájt. :nugget: De egész jól viseli. A végére előjött a kedvesebb énje is. Csak most nehogy visszakerüljön a sittre. :D

Michelle jól tolja 3 ellenfél ellen. Még jobban is áll, mint az a három. Coco, ahogy biciklirúgással  támadja Michelle-t, aki a pajzsával védi az nagyon klassz volt. (H)
Erza meg össze vissza cserélgeti a páncéljait, elég rosszul áll, de gondolom ez majd megváltozik a következő részben.
 
Nekem most van egy elméletem. Ugye még 3 jelölés maradt az órán, három OS tagtól. De Michelle nem jelölte meg, szóval szerintem Klodoa a legyőzendő ellenfél még, Cobrán és Midnight-on kívül, és nem Michelle. *-)

Az előzetes alapján Kinana végre lefutja a maratont és odaér a helyszínre. Ígéretesnek tűnik. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 szep 15, 14:22:41
Imitatia a harmadik jelölés tulajdonosa  :) Az előző részben volt visszaemlékezésként az, hogy akkor jelölte meg az órát, konkrétan a mutatót, amikor először ment a Fairy Tailbe Michelleként és leejtette a mutatót, ami elkezdett lebegni, forogni majd megjelentek rajta az írásjelek. (128. rész 21:30 után) Ki gondolta, hogy ez később jelentőséggel fog bírni, akkor amikor először láttuk. (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 szep 15, 14:48:49
Már emlékszem, tényleg. Kiment a fejemből. :) De akkor itt valami baki van, mert Angel azt mondta, hogy az olyan sötét alakok, mint ők meg sem érinthetik az órát és ezért használták fel az FT-t, hogy összegyűjtsék. De akkor Michelle, hogy volt képes megérinteni ?  :hmmm?: Vagy azért volt rá képes mert ő igazából jó ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 szep 15, 15:37:09
Az Angeles dolgot meg én felejtettem el. Ez most így tényleg érdekes. Nincs ki zárva,hogy Imitatia igazából jó, de akkor miért kellett idáig elmennie? Azt tartom még valószínűnek, hogy amíg Michelle alakban van, addig a sötét ereje elvan zárva, vagyis nem hat az órára. Továbbá a másik elfogadható magyarázat az lenne, hogy a Fairy Tail tagok között nem érződik a sötétsége, meg Lucy is megérintette az óramutatót hatástalanítva a sötétséget. Még egy magyarázat az lenne, hogy csak a többi alkatrészhez nem érhettek hozzá a mutatón kívül, mert azok alapból elvoltak rejtve és a mutatóval indult az egész Fairy Tail bepalizása. Plusz a mutatót is Imitatia vitte a Fairy Tailbe.  Remélem választ kapunk ezekre a felvetésekre.  :)

Bréking Nyúz! Nyilvánosságra hozták, hogy kik lesznek a következő, manga-alapú arc szereplői közül négynek a szinkronszínészei, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Zentopia arc után visszatérünk az eredeti történetszálhoz!  (H)m
Sting Eucliffe: Takahiro Sakurai(Bleach: Kira, Naruto Shippuuden: Sasori, D.Gray-man: Kanda, Code Geass: Suzaku Kururugi, Toriko: Coco)
Rogue Cheney: Kenichi Suzumura(D.Gray-man: Lavi, Naruto Shippuuden: Utakata, Gintama: Sogo Okita, Soul Eater: Kilik, Zetman: Hayami)
Lector: Akiko Yajima(Blood +: Diva, Riku, Inuyasha:Kohaku, Naruto Shippuuden: Fiatal Sasori)
Frosch: Satomi Koorogi (FMA: Nina Tucker, Pokémonok: Togepi, Pichu, Mew)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 szep 18, 16:45:48
148:

Hát elég gyenge részre sikerült.

Ami tetszett, az a Natsuék kontra Imitatia összecsapás az elején. Elfman nagyon ütősen használja Rusty képességeit.

Gray halál kaszája is nagyon vagány volt.

Viszont az Angeles harc nagyon gyenge lett. Ahogy Bastian is mondta, érdekes hogy akkor Frieddel nem bírta lenyomni az angyalát, most meg egy maga elintézi. Meg maga a harc olyan semmilyen volt számomra. Annyiból állt az egész hogy Gray mondta a sok bölcsességét, amiket szerintem még ő se értett meg XD

A rész rajzolása is nagyon a normál alatt volt. Viszont a kövi rész már ígéretesebbnek ígérkezik. Alapból jobban érdekel az Erza vs Cobra harc, és úgy látszik Gazille se zuhant le, de akkor Gildarts is ? Vagy lehet hogy a zuhanás közben eldobta a vas sárkány ölőt, hogy legalább ő ne essen egy nagyot XD Mindenesetre remélem, hogy lesz valami nagyobb szerepe ennek a fordulatnak.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 szep 18, 18:29:20
Szerintem ötletes volt Angel legyőzése, ahogy Gray szembesítette őt a mágiájával. Mondjuk a sok dumából tényleg vissza lehetett volna venni kicsit. ^^" Imatatia meg nagyon jól nyomja. Remélem lesz valami epic szerepe és nem csupán egy szimpla vereséggel távozik. Amúgy nekem is Zyra jutott először eszembe róla. xD
Lucy meg már máshol jár. Pont azt a jelenetet vágták be róla, ami a 11. endingben volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 szep 20, 23:50:05
Amúgy már megvan, hogy az új op ami elvileg szombathoz 2 hétre lesz:

Going Under Ground - Breakthrough

A címe alapján könnyen elképzelhető, hogy folytatódik a fő storyval az anime, mert ugye mindig olyan op-t választanak minden sorozathoz ami valamilyen szinten kötődik az adott szaakszhoz amíg az az op van pl ugye most is a shippuudennél ott van az a hulladék totsugeki rock ami háború rock vagy hadi rock vagy egység rock vagy mit tom én mi pontosan de a lényeg, hogy kötődik az adott arc-hoz...

Amúgy fiúk várható még valamikorra az ova 3 fordítása? vagy az egyenlőre nem... Mert mintha most majd jönne egy 4. ova is bár azt kivágták a storyból elvileg legalábbis mintha valami ilyesmi lett volna az egyik manga borítóján nem olyan régen...

Na a mostanin is ott van, hogy november 16-án jelenik meg a kövi ova, ée ez most a rendes mangából lesz nem extra fejezet magyarul tuti hogy 3 hét múlva már nem filler lesz... És így legalább nem lesz cenzúrázva ami az ovaban lesz mert az animében tuti lenne :D Mármint a sorozatban...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 szep 22, 10:03:48
149. rész: Sokat vártam, de hiába  :nugget:

Cobra és Erza harca egyszerűen nevetséges volt. Egyrészt alig volt jelenetük a rész alatt, másrészt Erza győzött egy hihetetlenül gagyi megoldással úgy, hogy előtte hozzá sem ért Cobrához 2 részen keresztül. Nagyot csalódtam  :neee:
A várt Cobra és Kinana találkozó is várat magára egyenlőre....

A Real Nightmare-hez tartozó láncok elpusztítása, amivel lelassul Lucy egyesülése a Végtelen Órával összességében tetszett. Mindenki kapott egy kis szerepet és Byro barátunk is végre a jó oldalon áll. Sőt még Guttman is.  
Sammy és Lilly versengése tetszett. :D

Továbbá megkaptuk a nagy Michelle alias Imitatia szál zárását: Nem tudom, hogy itthon tippelt-e arra valaki, hogy Imitatia nem más mint Lucy gyerekkori babája, de külföldön valaki már hetekkel ezelőtt erre tippelt, úgy hogy emelem kalapom előtte.  (H) Én meg szkeptikusan csak annyit gondoltam, hogy ez kizárt dolog is mégis igaznak bizonyult. Tudom, hogy filler, de hiányozni fog Imitatia karaktere...

Végezetül elérkeztünk az arc utolsó harcához: Natsu vs Brain II. alias Midnight. Merem remélni, hogy értelmes módon lesz legyőzve Midnight, mert hogy a Reflector miatt hozzá sem szabadna érnie Natsunak az is biztos. Ebben a részben már ezt kijátszotta, úgy hogy felkészülök a legrosszabbra.  :smirksweat:

Jövő héten valószínűleg jön arc záró része, úgy hogy lehet írok az arcról általánosságban is egy kis összegzőt.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 szep 22, 20:20:49
149. rész
Átlagos fejeztnek tartottam. Ez pont olyan türhető volt. Semmi felesleges szöveg, hanem csak mentek az események. 1 rész alatt brain II. alias midnight-ot lerendezni? Kíváncsi leszek rá. De nem fogok meglepődni szerintem, mivel nagyon sok baki volt ebben a fillerben ezért még arra is felkészülök, hogy natsu egy simple ütéssel kiüti.

OFF/ON: ( nem tudom eldönteni hogy most off e ) Midnight amikor byro ellen használta a reflektor & brain zúzó mágia kombinációt akkor csak azért nem tudta brain hatástalanítani mert a reflektor akadályozta meg abban?

szerk: Jólvan na. XD Végig mangát néztem eddig. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 szep 22, 21:02:44
ON szerintem, mert animés dologról beszélünk, de kap egy kis Mágiás hátteret is:

Ha jól emlékszem Midnight azt mondta, hogy keverte a Reflectort és a Brain-féle Sötétség Mágiát, így könnyű szerrel csak elirányította Byro Hatástalanító Mágiájának irányát a Reflectorral. A Reflectorral kapcsolatban az az érdekes, hogy nem visszafordítja a nem emberi testrészeket,elemeket, mágiákat és egyéb dolgokat hanem meghajlítja. Volt a fillerben, hogy Midnight a fény meghajlításával az eltűnés illetve teleportáció látszatát tudja kelteni. Természetesen Midnight dönti el milyen irányba hajlítja el a dolgokat, így akár vissza is fordíthatja a használóra, de általánosságban nem erről beszélünk.
(PL. Oración Seis arc:  Natsu Üvöltése kikerülte Midnightot, aki aludt. Nem irányította Midnight a Reflectort, ezért véletlenszerűen lett meghajlítva az Üvöltés, vagyis kikerülte Mid-et)

Egyébként itt részek vannak, nem fejezetek Kenton  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 szep 24, 22:14:30
Hát nekem vegyes érzelmeim vannak a résszel kapcsolatban.

Az Erza vs Cobra harc nekem tetszett. A kis jeleneteik folyamán, számomra úgy mutatták be a készítők, hogy egyenlő erősek. És tetszett ez a hirtelen, és enyhén sunyi támadás is Erzától, hogy kijátszotta a lehetőségeit, amikor Cobra nem figyelt, szerintem korrekt harcuk volt. Ezt pedig úgy mondom,mint filler, közel se fősztori.

Tetszett, ahogy mindenki pusztította a láncokat. Úgy bírom, mindig van egy ilyen csoport terápia, mint anno Luxus villámgömbjeit vagy a Nirvána lábait rombolták. Jó volt látni, hogy az FT és Légió végre valahára együtt tolják, Guttman, mint jó, hát ezen nem kicsit meglepődtem már múltkor is. Soha nem képzelném el ezt róla, de jó volt látni a nem gonosz oldalon :D

Na én ezen a Michelle, aki Imitatia, aki egy baba dolgon még mindig le vagyok sokkolva. Ezt még nekem meg kell emészteni. Hát Bastian az a külföldi beépített ember lehetett vagy nem tudom, de én ilyenre álmomban sem gondolnék. Monjduk ez több mindent megmagyarázna: miért szerette meg ennyire Lucy-t és miért nem állhatott fel anno Tilon elmélete, hogy mennyivel durvább lett volna, ha Imitatia horrorfilm szerűen fedi fel az igazi énét. Sőt még az opening elejét is, ahol Michellet már a kis Lucy-val is mutatják!

Viszont szeretnék majd erre valami értelmes logikát kapni, hogy akkor hogy csináltak 1 babából élő embert és mi értelme volt az Imitatia átváltozásának, ha csak annyira kellett, mint Michelle.
Na most így belegondolva a bábos dolgot megmagyaráztam magamnak, hisz Rapowant bíboros is 1 ilyen műember volt. Tényleg méltó a nevéhez Brain, ha ilyen mágiája is van.

Ja és akármilyen érdekes, de nekem a rész vége nagyon bejött, ahogy izomból bemosott egyet Midnight-nak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 szep 25, 07:40:18
Midnight havert puszta kézzel kell laposra verni. Már ha Brain mágiájától a közelébe tudnak jutni. :D

Michelle "visszaváltozása" igencsak durca volt... o.O Ez és a múltkori miatt, amikor a saját apjával(!) játszotta el ugyanezt, tényleg kijár egy alapos "felküldöm a hátsódat a két füled közé" írhakiporolás Midnightnak. >:->


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 szep 25, 12:41:17
Az egy dolog, hogy Midhnightnak van az apja hajából egy tincse, de Lucy gyerekkori babáját, honnan a fenéből szerezte meg ? :D

Azért Cobra nagyon laza csávó, a harc közepén képes teljesen megfeledkezni az ellenfeléről. Tudom, hogy épp az egyik álma vállt valóra de akkor is xD Szép ívben repült meg kell hagyni.
Jó harc jelenetei voltak Michelle-nek, amikor alatta elcsúszva kerülte ki Natsu támadását, az nagyon komoly volt. (H) Romeó monológja Michelle felé nagyon jóra sikeredett. 

Most akkor kapunk majd egy kis adagot Lucy gyerekkoráráról, amikor még minden happy volt mert még élt az anyja. És ha minden jól megy az az utániban meg már láthatjuk a várva várt Cobra-Kinana Reuniont. *-) És remélhetőleg a nagy menekülést a hadsereg elől.  Mert, ha Cobrával is megcsinálják ugyan azt, mint Hoteyenál (Richard-dono! :D) azzal egyáltalán nem leszek megelégedve. Mármint , hogy Cobra örömében sír és önként viszik a börtönbe, közben meg Kinana egy zsepivel integet neki, hogy majd ha letelik a büntetése újra találkoznak...

Csabi, ha bejött volna az elméletem, akkor az megmagyarázta volna, hogy Imitatia miért nem sír, mikor Michelle-nek egy másodperccel korábban, csak úgy hullottak a könnyei a lelkiismeret furdalástól. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 szep 25, 15:20:24
149:
Na vééégre történt valami!

Igen,mert én erre a pillanatra várok amióta a New OS feltűnt. H Cobra vééééégre meghallja elveszett barátja(barátnője) hangját.
Mondjuk nagyobb fightra számítottam, sztem karcsúra sikeredett ez a meccs =_=" És...már nem azért.de Cobra már megint aratott a harc során.  (H) Ha nincs ez a kis figyelem elterelés(ami na azért ebben aze setben megbocsájtható), akkor Erza alulról szagolná az ibolyát.  :P Hihetetlen, 7 évvel ezelőtt Natsu ellen is győzött volna, ha Barin nem támadja hátba, most is győzött volna! wááááááá ember!XDDDD Kész, ha azt vesszük,  Cobra eddig legyőzhetetlennek bizonyult és cső.  (H) >:) na de mind1.
De azért rendesen húzzák az agyamat a készítők! MÉG mindig nem találkoztak ténylegesen egymással Cobra és Kinana, holott már ki vok rá éhezve!!!! ekkora trollokat!XD 
Tilonnal egyet értek, remélem nem teszi Cobra azt mint Hoteye!  :neee: O___O inkább fogja, kapja fel Kinanat és húzzanak el valahova messze! X"3  :jaja:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 szep 25, 17:04:15
Én levok maradva 2 résszel és majd egyben nézem meg az uccsó 3 filler részt, de sztem elég nagy az esély, hogy kinana és cobra egyáltaln nem futnak össze! vagy ha össze os futnak semmi komoly következménye nem lesz...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 szep 25, 21:10:32
149. rész

Szerintem igazán jól sikerült rész lett. Az Imitatia VS Natsu nagyon tetszett.  (H) A filler készítői nagyon jó karaktert összehoztak Michelle szerepében, ötletes volt a "megoldás" is. Nagyon jól megcsinálták a kétségbeesettségét, amikor ráeszmélt, hogy kívánsága nem teljesülhet teljesen. Szerintem a filler egyik legszebb pillanata volt, amikor sírva próbálta kiszabadítani Lucyt, de már nem sikerült neki. Nekem is hiányozni fog kicsit. ^^

Romeo monológja is tetszett. Én is pont belegondoltam, hogy Lucy már elvesztette az anyját, most az apját, erre jön egy állítólagos rokon, aki átveri őt. Szóval bölcs szavakat ráztak Romeóba, ettől meg is kedveltem egy kicsit. xD

A következő rész is ígéretesnek tűnik, reméljük lesz valami epic moment.  :nugget:

...Jövő héten valószínűleg jön arc záró része, úgy hogy lehet írok az arcról általánosságban is egy kis összegzőt.  :)
Azt örömmel olvasnám. Mindig jó olvasni a kommentjeid.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 szep 26, 05:55:59
Én levok maradva 2 résszel és majd egyben nézem meg az uccsó 3 filler részt, de sztem elég nagy az esély, hogy kinana és cobra egyáltaln nem futnak össze! vagy ha össze os futnak semmi komoly következménye nem lesz...



lehet , de épp ez idegesít, h ha semmi következménye nem lenne akkor meg mit húzzák vele az időt és ne szédítsék a fél fan-népet XP ne tollkodjanak >.<


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 szep 29, 08:17:03
Heti elemzésemet kezdeném azzal, hogy jövő héten röviden elbúcsúzunk Zentopiás barátainktól, hogy megismerjük az újakat :D Igen, jól halottátok jövőhéten a rész második felében már a manga cselekménye fog folytatódni  (H) Új szereplők, új opening, új ending és hihetetlen izgalmak. Elnézve a részek címeit maradunk a 2 fejezet= 1 epizód aránynál

150. rész:
Be kell valljam, hogy azon kívül, hogy poénkodtak a krízis közepén, hogy Lucy a halas hajóvá változott ez a rész, ami konkrétan lezárta a filler cselekményét, nagyon szépen le volt vezetve.  :)

Natsu és Midnight harcánál se fogtam a fejem. Győzött az ökölharc, aminek örülök. A Genezis Zerot s viszont láthattunk és főhősünk megint kitört belőle  :smirksweat: Sebaj

Megtörtént a várva várt Cobra és Kinana találkozás. Nekem tetszett a végkifejlete, megható volt még ha az is lett, amitől sokatok tartott. Megtudtuk Cobra igazi nevét is: Erik  :)

Úgy legyen vége történetnek, hogy a könyv meg van írva, nem igaz? Ez is nagyon jó húzás volt  (H)
Imitatia meg Lucy szülei mellé került az endingben  :$

A beígért arc összefoglaló:(Bevallom, hogy tegnap estig tartalmilag akartam leírni a folyamatos cselekményt, de mérhetetlenül hosszú volt, így módosítottam és általánosságokká fajult a dolog, sajnos...)

Mondókámat ott kezdeném, hogy tekinthetjük ezt az arcot akár hivatalosnak is, filler helyett. A mangában mondják Lucynak, hogy biztos hallott már a Zentopiás incidensről. Amikor az anime elér oda, biztos jönnek majd a jobbnál-jobb Zentopiás visszaemlékezések.
Szerintem kellőképpen izgalmas történetet sikerült összehozniuk. A Végtelen Óra, a keresés és a Real Nightmare elnyerte a tetszésemet. Voltak benne természetesen unalmas részek is, de fillerhez képest örömmel áldoztam rá heti 25 percet. A többi anime készítői remélem szorgosan jegyzeteltek, arról, hogy milyen a jó filler. :D
Hihetetlen jó húzás volt, az edolasi banda földvilági énjeinek használata. Egyrészt Edolas még mindig rejteget jó alapanyagot (és még fog is :) ), másrészt remek karaktereket ismerhettünk meg. Byro Cracy, Mary Hughes, Coco, de még Sugarboy „Spicy” is a kiemelkedő karakterek közé tartozott. Volt, aki rendkívül komoly volt, mások inkább a humoros oldalt erősítették. Mindegyikük lazán volt olyan jó, ha nem jobb mint az edolasi énje. Voltak visszatérőink is Erigor és a Vanish Brothers személyében. Őket is jó volt újra látni. Nem mehetek el szó nélkül Dan Straight és Samuel mellett sem. A hősszerelmes lovag és a kezdetben unszimpatikus Exceed sok kellemes pillanatot okozott a filler során. Guttman Kubrick, a takarító is élvezhető figura volt, bár lehet a One Piece-be jobban illett volna.
Itt érkeztünk el fillerünk főszereplőjéhez Imitatiához.
Mind az ügyetlen, bátortalan énje, mind a badass fighter énje nagyon bejött. Ki is mondom: Hiányozni fog és nem bántam volna, ha valamilyen filler Csillagszellem vált volna belőle. Külön gratulálok még egyszer annak, aki sejtette a megrongált képről a Heartfilia Villában, hogy az arra utal, hogy Imitatia--> Lucy babája  :)
Természetesen kedvenc sötét céhemről, az Oración Seisről is ejtek néhány szót: Nagyon boldog voltam, hogy visszahozták őket az animében, új külsővel, új mágiával. Nem okoztak csalódást, bár a harcaikban
sokkal-de, sokkal több potenciál volt. Úgy érzem a készítők nagyon elkapkodták a harcaikat, siettek(csak azt nem tudom hova, mikor a következő arc javában tart a mangában) pedig egy egész epizódos harcot jó lett volna látni.
Jó ötlet volt, hogy minden tag feláldozott valamit az új hatalomért. Racer az emberi szívét, Angel az élettartamát, Cobra a látását(én sem jöttem rá, hogy a meglévő szemére is vak-e), Erigor az emlékeit, Midnight pedig a jövőjét az apjával--> Ezt mondjuk nem nagyon értem, hogy mit takar... :smirksweat:
Egy szónak is száz a vége: túl könnyen és gyorsan lettek lerendezve.
Doranbolt lecsúszása is filler volt, de jó volt látni, hogy mennyire zavarta az, hogy magára hagyta a Tenrou csapatot. :)
A negatív oldalról mindenképpen meg kell említenem a Rengőfenekű és Hájú Bandát. Ne lássam őket soha többé… :nugget:

Sajnos nem mehetek el szó nélkül a meg nem magyarázott, logikátlan vagy már baki gyanús dolgokon:
- Kitől, honnan kapta az új erejét az OS?
- Hogyan élhetett Klodoa, amikor Zero megsemmisítette?
- Honnan volt Midnightnál haj Zerotól?
- Ha Rapowant hozta ki az OS-t a börtönből, akkor mikor lett ő teremtve, ha Midnight a börtönben csücsült?
- Midnight hozta létre a bábok seregét és Rapowantot?
- Mi lett az igazi Michelle Lobsterrel, miután Laki és Gildarts elvitte?
- Hogyan tudták a régészek feloldani Natsun, Dan varázslatát?
- Ha Erza nem bírt Dannal, hogyan bírta Angel egy támadással szétzúzni a páncélját?
- Honnan tudott Juvia az Iced Shellről?(Tudom, hogy már felvetettem)
- Honnan tudott Cobra az Erza vs. Azumáról?(Tudom, hogy már felvetettem)
- Mit műveltek a csapatok az OS elleni első összecsapásban, ha a végén 1 vs. 1-ben simán verték az OS-t?
- Klodoa miért tudott a Jackpotos ruhától más mágiát használni? Egyáltalán hogyan mozgathatta a bot azt a jelmezt?
- Hogyan jutott be a Rengőfenekű Banda a Zentopia főhadiszállására?
- Midnightnak honnan a fenéből támadt az az ötlete, hogy elmegy a Heartfilia Villába, majd ott életre kelti Lucy babáját?

Mindezek ellenére én bíztatok mindenkit, hogy nyugodtan megnézheti a fillert, nem kell kihagyni, mert garantáltan nem veszít vele semmit az ember. :)

Talán ennyivel le is zárom az összegzőt. Nem lett olyan jó, de legalább támpontot nyújt arról, hogy mi is történt a fillerben, úgyhogy ismétlem magam, de nyugodtan bele lehet kezdeni emberek  :D



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 12 szep 29, 09:32:46
Szép lezárás volt , el kell ismerni.
Most aztán mindenkinek kötelező lesz nézni az animét .  :D
Ha hozzák a tenrou szigetes minőséget , gyönyörködni és amulni fogunk egy jó ideig , és nincs miért kételkedni ez a legklasszabb az egészben .


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: heureka - 12 szep 29, 14:06:07
Szép lezárás volt , el kell ismerni.
Most aztán mindenkinek kötelező lesz nézni az animét .  :D
Ha hozzák a tenrou szigetes minőséget , gyönyörködni és amulni fogunk egy jó ideig , és nincs miért kételkedni ez a legklasszabb az egészben .
Remélem nem olyan szintű lesz az anime mint a tenrou szigetes résznél mert ott is nagyon sokat rontott a manga minőségen az anime.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: P4ndora - 12 szep 29, 17:00:50
Hát nekem valahogy kicsit összecsapottnak tűnt ez a rész, de sebaj, jövőhéten már a manga cselekményével folytatódik a történet, ez kárpótol érte :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kronosz7 - 12 szep 29, 20:34:16
Chakra bácsi ügyes vagy, alig kis idővel az angol feliratos rész megjelenése után már fel is toltad a magyart, ez igen! Puszi a pocidra!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 szep 30, 09:26:21
Na ez egy nagyon jó részre sikeredett. Nem hittem volna, hogy ilyen jó zárást kapunk, nagyon hangulatos lett az egész.

A Natsu vs Midnight fight nagyon ütősre sikeredett, főleg a jó háttérzenékkel a gyönyörűen megrajzolt jelenetekkel, és persze az epikus Genesis Zero-val :D Brain II-t is, a többi tábornokhoz hasonlóan, főképp érzelmekkel győzték le. Szerintem ez tök korrekt volt. A rész végén már megijjedtem, hogy tényleg Klodoa lesz Brain III XD

A Cobra x Kinana szál nagyon megható lett. Főleg a vége, ahogy Cobra mondta: " Végre hallhattam a hangod" Az is tetszett, hogy mindenki feláldozott vmit az OS-ban. Míg Angel az élet tartalmát, Erigor az emlékeit stb. , Cobra meg a látását áldozta fel ? Azt nem tudom, hogy csak a heges szeme világát, vagy mindkettőt.

A Lucy és Michelle szál is tetszett. Ez is elég meghatóra sikeredett. Meg azt is jó volt látni, ahogy a kis Lucy beöltözteti a Michelle babáját, Imitatia-nak :D

A rész vége mindent vitt. Ahogy Natsu elkapta a zuhanó Lucy-t, mint az Openingben, és ahogy Lucy elkezdte írni a regényét, mint az endingben. Anno azt hittem, hogy az előbbi csak ilyen szimbolizáló dolog, de így a rész után belegondolva, nagyon spoileres volt újfent a nyitány, mint mindig :D

Bastian kíváncsian várom az összefoglalódat, én is írtam egy rövidet:

Mindent belenézve, nagyon jó történetet kaptunk. Fillerhez képest elég kiemelkedő lett, bár ezt nem hittem volna, még az elején, mivel ott elég döcögősen indult. Belegondolva, a készítők beletettek minden felhasználható anyagot a történetbe, gondolok itt az Os-ra, Edolasból kikövetkeztethető Földvilági énekre. Volt a történet elején egy kis fan-service is Natsu vs Luxus harcal, de az Ft legelejét se felejtették el, és még a Vanish Brotherst is beleépítették a történetbe. A Kinana szálat is kihasználták, de még mini történetet is kaptunk, hogy " Mi lenne, ha Natsu vagy Lucy összemenne"
Szóval felhasználtak mindent, amit lehetett.

A történet is elég jóra sikeredett, csak az utolsó 5 részben úgy éreztem, és szerintem nem vagyok egyedül, hogy túl gyorsra vették a figurát. Gondolok itt arra, hogy Byro és Dan Straight ellen hány részig harcoltak, a fő ellenfeleket meg fél rész alatt legyőzték egyesével. De csak fél évre szólt a filler, szóval ez megbocsájtható.

Ebben a történetben több új szereplőt is megismerhettünk. Akik nekem nagyon elnyerték a tetszésemet, az Byro, Gutman, de Dan Straight is elég ötletesre sikeredett. Remélem majd még újra látjuk őket, az esetleges fél év múlva lévő fillerben. Azonban voltak olyan karakterek, akiket inkább ne tettek volna bele, ezek egyértelműen a Rengő fenekű és hájú banda... :nugget: Na velük nem szeretnék megint találkozni XD

A történet végét én annyiban módosítanám, hogy Lucy nem elrepült volna, hanem a láthatatlan Lucy-s részből kellett volna azt a hatást átrakni ide, hogy elfelejtették volna a lányt, de Natsu-nak eszébe jutott volna. Ez nem csak epicebb befejezés lett volna, de megmagyarázta volna azt is, hogy mivel Lucy eggyesült a végtelen órával, elfelejtették a létezését

Voltak kisebb-nagyobb bakik és hibák is, de számomra viszont akkor is nagyon tetszett ez a filler, a sok ötletes megoldás és a 26 részen át tartó izgalom megtartása mellett, ami nem kis feladat, gondolok itt Naruto shippuudenböl a Sanbis fillerre, én ezt a történetet 5/5-re pontoznám.

Úgy látom a kövi részben ugyanaz lesz, mint Edolas végén. A rész első fele az 1ik történet lezárásáról fog szólni, a másik meg egy új közeledtéről :D Érdekesnek ígérkezik. Új openingben szerintem nem fogunk csalódni, mivel eddig az összes Ft nyitány nekem elnyerte tetszésemet, nem volt rossz közöttük.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 szep 30, 14:39:10
150. rész:

Ez egy jó befejezés volt ennek a fillérnek. Kellően érzelmes és Fairy Tailes volt. ^^
Lucy és Michelle kapcsolata szépen le lett vezetve. Cobra és Kinana találkozásától kicsit többet vártam volna, de Mest és Laharl feltűnés után Eric szépen megoldotta a dolgot. ^^
Lucy összeolvadása a hajóval enyhén bizarr volt, és persze a Happy-val való egymás oltogatása sem maradt el. :D
Az előzetesből ítélve a következő rész első felében a Légió ellátogat a Fairy Tailbe és valszeg nem lesz hiány poénban. :D És amilyen szerencsénk van, az anime utolsó 5 percében fog rákerülni a sor a mangás folytatásra. ^^

Mit mondjak...? Grandiózus hátast nem dobtam ettől a fillértől, de a robotsárkányos szenvedéstől mérföldekkel jobb volt (ami szintén nem lett volna annyira rossz, ha pl. Gray-ből nem csinálnak "árulót"...). Mulatságos volt, jókat lehetett rajta derülni, a manga továbbhaladásának biztosítására jó volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: batai15 - 12 szep 30, 18:30:52
Filler meddig van? és a tenrou sziget hanyadik részig tart? elég rég néztem de a fillert köszönöm kihagynám.. köszi:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: P4ndora - 12 szep 30, 18:38:30
Filler meddig van? és a tenrou sziget hanyadik részig tart? elég rég néztem de a fillert köszönöm kihagynám.. köszi:)

Tenrou-sziget arc a 124.résznél ér véget, 125-től kezdődnek a fillerek, ami most ért véget a 150. résszel. Bár még a 151.rész első fele is filler lesz, a második fele már a manga cselekményével folytatódik.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 szep 30, 19:19:22
Igazából 122.-ig tart a tenrou szigetes arc. A 123-124-ik rész az már x791-es archoz tartozik és azt fogják 151. rész 2. felétől folytatni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 szep 30, 21:07:40
Az előzetesben szereplő "szőke fickó" szinkronhangja Sakurai Takahiro (http://en.wikipedia.org/wiki/Takahiro_Sakurai) lesz. A "fekete hajú fickó" hangja pedig Suzumura Ken'ichi (http://en.wikipedia.org/wiki/Kenichi_Suzumura).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 okt 01, 18:16:31
Végül ez az évad is lement. Az eleje döcögően indult, aztán belehúzott mikor visszatért az Oracion Seis. Nem tudtuk ezt az Arc-ot nem a Nirvana Arc-hoz hasonlítani, szóval most összeszedem a hasonlóságokat.

-Az OS első körben hátrakötött kézzel leveri az egész FT-ét meg a Légiót..
-Újra feléled egy hatalmas szerkezet, amely elhozza a világvégét.
-Ugyan abban a sorrenben szenvednek vereséget a tagok.
-Az OS ismét elrabol 1 lányt.
- A Christina ismét lezuhan.
-Az egyik OS tag ismét jó lesz.
-Végső támadás Genesis Zero
-Natsu ismét kitör belőle és nyer
-Elkellet vágni a láncokat= Megsemmisíteni a Nirvana lábait.
-Cobrát megint sajnáljuk. :)

Igazából ezért nem összefoglalót írtam, mert nem emlékszem minden kis részletre 26 hétre visszamenőlegesen. XD Na meg ilyen összehasonlítást még nem írt senki. :D

láthatjuk a várva várt Cobra-Kinana Reuniont. *-) És remélhetőleg a nagy menekülést a hadsereg elől.  Mert, ha Cobrával is megcsinálják ugyan azt, mint Hoteyenál (Richard-dono! :D) azzal egyáltalán nem leszek megelégedve. Mármint , hogy Cobra örömében sír és önként viszik a börtönbe, közben meg Kinana egy zsepivel integet neki, hogy majd ha letelik a büntetése újra találkoznak...
Sajna mégis bejött nagyjából a számításom.  Jobban is megoldhatták volna. Hisz szerintem mindenki nagyon kíváncsi volt erre a szálra, meg már akkor erre vártunk, mikor Kinana megjelent az OP-ben. Erre az egészet lerendezték 1 perc alatt... Örülnék, ha abban a fél részben ami még lesz a következő részben, abban lenne egy olyan jelenet, hogy Kinana meglátogatja Cobrát, vagy lenne valami hasonló. Vagy legalább meséljen Natsuéknak az élményeiről.
Lehe, hogy rosszul tudom, de azt hiszem, hogy Kinana nem is szerepel a mangában. Simán lehetett volna olyan, hogy elmenekülnek Erikkel vagy valami. Az viszont jó volt, hogy megtámadta volna Mest-éket. :D

Még a évad kapcsán meg kell említenem Dan-t meg Michelle-t akiken nagyon jól mulatott mindenki. Az egész évadot feldobták, hiányozni fognak. *-)

Na és a szokásos évad végi legjobb rész, legjobb harc.
Legjobb rész: 140# Az új Oracion Seis színre lép!
Legjobb Harc: Natsu, Elfman, Coco, & Romeo Vs Michelle (Imitatia) (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 okt 01, 20:02:41
Ezt az utolsó részt nagyon eltalálták.  (H) A Michelle-féle visszaemlékezés tetszett nekem a legjobban. Amikor mondta, hogy "évekig vártam, de nem te jöttél el", hanem Midnight ott áll sötétben, az szerintem tök drámaira sikeredett (a maga módján). Személy szerint nagyon megkedveltem Imitatiát, szóval nekem is hiányozni fog. Reméljük, hogy majd lesznek még Lucy szobájában jelenetek, ahol mutathatják még őt, babaként.

A fillerről azt kell mondanom, hogy sokszor nagyon nem szerettem. De aztán voltak jó és nagyon jó részek is. Fillerhez képest szerintem végül egész jó lett. Főleg, hogy közben libabőrös is lettem 1-2 jeleneteknél, mint máskor, nem fillerkor. xD Mondjuk általában a háttérzenék miatt, de a fillernek is betudom. : D Tetszett, hogy elővették a földvilági edolasiakat. Örülök, hogy Byroból egy erős mágust csináltak, mégha kicsit zavaró is volt. Coco maradt szinte ugyanolyan, aminek örülök is. ^^ Az OS visszahozása szintén ötletes volt. Angel mágiája tetszett a legjobban, tök jól kitalálták az egészet. A bakik és a Rengő Fenekű Banda ellenére élvezhető volt ez a filler. (Bár engem az zavar, hogy Mirajanenek csak úgy kitaláltak egy új Take Overt...)

Most még jobban várom a manga szerinti történéseket. Sajnos mint mindig, most is tudok pár spoilert, de szerencsére csak keveset. xD Ezen a héten visszanézem a filler előtti utolsó részt, hogy mégiscsak úgy kezeljem, hogy a mangában itt nem volt közte semmi filler. Már tökre érdekel csomó dolog. ^^ Zeref, Gérard, Urtearék... És gondolkodtam a napokban, hogy még milyen szereplők vannak, akiket nem mutattak még 7 év után. Remélem Erza régi barátai is feltűnnek. Na meg Polyhuska is érdekelne engem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 okt 01, 20:41:32
Pedig kinaka bizony elég sokszor szerepel a mangában... Bár az csak 1-1 kép de mégis látszik, hogy ott van :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 okt 01, 20:52:40
Na visszanéztem 124. részt és észrevettem, hogy itt is benne van az a családi kép Lucyékról. Természetesen a kezében ott mosolyog a Michelle-baba.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 okt 06, 06:32:16
151. rész:  Vége a fillereknek, irány az új arc  :)

Először is fontosnak érzem tájékoztatni azokat, akik CSAK az animét nézik, hogy az új Openingnél, forduljatok el!!! Nem viccelek. Eddig is lőttek le dolgokat, de ez.... Ha akartok bármilyen meglepődést a közeljövőben, akkor nem nézitek meg.

A 13. Opening: Tényleg csak saját felelősségedre nézd meg: http://www.youtube.com/watch?v=kpPu7Geb9uQ&feature=channel&list=UL (http://www.youtube.com/watch?v=kpPu7Geb9uQ&feature=channel&list=UL)

A spoilerektől eltekintve még 3 dolog zavart az openingben, ami karakterdizájnhoz köthető:

1.  00:46 - A bal szélen álló "fickó" haja O.O Még jó, hogy mindenki a mangás színeit kapta, erre szegény tagnak  a szőkés-világos zöldes haj helyett, egy szürkés-sötét zöld hányás színt adnak. Mi volt ez kérem szépen? A színek összehasonlítása: http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/orga.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/orga.png)

2. A Chakra által "fekete fickó"-nak nevezett tag kinézete. Lehet vak vagyok, de nagyon nem rajzolták meg jól, meg milyen már ez a Kain Hikaru bőrszín....  :okád:
példa: http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/stingrogue.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/stingrogue.png)

3. 00:59 - A "vörös hajú néni" technikáját látom a szemléltetés céljából, külön át kellett itatni mágiával. Nem eshet ám le a nézőnek, mondjuk egy kis füstből, gőzből, hogy milyen tulajdonsággal bír a technika. FACEPALM

Az opening zenéje egész jó, de azon a fontos ponton bukik nálam, hogy: nincs refrén és nem pörög fel kellőképpen. Pedig egy ilyen arcnál illett volna pörgősebb sőt már zúzós zenét választani. Mindenesetre ugyanúgy széthallgatom mint a többi OP-t.   :D

Kivégeztem az openinget, most jöjjön a rész:

A Légió búcsúja, annyira, de annyira jól volt megcsinálva, nem találok szavakat. Hozták a formájukat és Byro is megmutatta, hogy ő nem egy érzelmek nélküli robot.  (H) Hiányozni fognak... szip szip

Akkor irány az új arc:

Kaptunk 2 új szereplőt nem is akármilyen mágiával. Innentől a nevüket használom: A "szőke fickó" Sting és a "fekete fickó" Rogue. Ígéretesnek tűnnek szóval hajrá. :) Rogue hangja tökéletes, Stingé se rossz, de még szoktatnom kell magam hozzá. A partnereik hangja viszont a legnagyobb telitalálat. Nagyon visszaadja azt, ahogy lejött nekem a beszédük a mangából.  :D

Megtudtuk, hogy a 7 év alatt a gonosz nagyon lapult, úgy hogy a Fairy Tail kemény magjának  visszatérése lehet beindítja majd a szálakat. Doranboltot is jó látni összeszedetten.
 
Nagyon érdekelne, hogy mit mutatott Makarov, Gildartsnak? Vajon Gildarts elfogadja Makarov döntését?  :hmmm?:

El is érkeztünk az endinghez. Aki megnézi az openinget, az nyugodtan megnézheti az endinget is. Egy karakteres ending, de muszáj volt nekik olyan karaktert választani, aki spoileres lehet, mint az openingben. A zenéje kellemesen érzelmes. Nem rossz.

A következő rész előzetesében is mit lőnek le...... Nem is mondok semmit. Ezt sem ajánlom túlzottan az animéseknek, mert nagyot fog ütni a következő részben.






Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 okt 06, 10:00:25
Végre vége a fillernek. :D

Aki csak animét néz akkor amit írok  az annak SPOILER


151. rész:
Opening: Az opening bejön, de elég sok mindent megmutatnak benne ami szerintem mangásoknak nem is rossz.

A légió búcsúztatója nagyon jól meg lett csinálva. :D Dan megint jófej volt. :D A szpájszi fiú is jó volt benne. XD
Coco aranyos volt mikor lilivel beszélt. :)
Sammy és lili végső harca tetszett. Byro és Gildarts és megvoltak a pultnál. XD

Aztán jött sting és rogue. Eléggé furi haja lett rogue haja és még a hangokat is meg kell szoknom. :nugget:
Eléggé erősnek tűnnek. :D

OFF: Lili '' aniki ''-s szólása sámuel-hez tetszett. Gondolkoztam hogy hol hallhattam és eszembe jutott hogy one piece-ből a baratie & arlong arc-ból ( usopp- anikiiiii!!!!  XD ).

A következő részben eljön a várva várt max vs natsu ( lehet csak én vártam de érdekel hogy max milyen erős ).

Ending: Kellemes hangzású és ha belemerülsz akkor úgy érzed mintha minden puha lenne. XD

Várom a következő részt nagyon. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 okt 06, 10:06:31
Az ending az kellemes mint mindig, de ennek az openingnek a zenéje valami ritka fos lett nálam! Eddig nálam openingben kb a 2. a legallja összességében ezt viszont ahhoz hasonlóvál teszi a zene még ha a képi világ rendben is van...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 12 okt 06, 10:17:30
az Opening-gel semmi bajom, ez már megszokható, hogy ellőnek pár kép kockát a drága készítők a következő act eseményeiből, hisz valamit kell tenni abba a fránya op-ba! A zene tetszetős, egyedül a lila ruhát furcsáltam a csapatnak, nem is emlékeztem, hogy az a ruha lila lenne, mindenesetre furcsa, még szokni kell  :hmm?:

Jó kis zárás volt :) Byro mosolya tetszett! jót virultam én is a Fairy Tail csapattal együtt  XD

ahogy Bastian írta, a két új macsek hangja el lett találva, nekem speciel azt adja át a vörösebbik (Lector) hangja, hogy milyen idegesítő is  :smirksweat:
a másik, utána néztem, hogy Sting és Rogue hangját kik adják és eddig kiket szinkronizáltak, részemről csak annyi: nem kell részletezni  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 okt 06, 11:05:33
A ruhára én sötétkékként emlékeztem, de valójában tényleg lila volt. Jól lesz ez így.  :)

Közben megtettem a legeslegjelentéktelenebb felfedezést az openinggel kapcsolatban: A nyúlnak bajuszt adtak  XD  :smirksweat:  :fun: A mangában nem volt neki.

Nem lett volna baj, ha spoilereznek az openingbenegypicit, de szerintem ezeket a részeket kivághatták volna a meglepetések kedvéért:

http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/opening-cut.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/opening-cut.png)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 okt 06, 11:32:48
Mondjuk picit elvan deformálva az openign rajzolása 1-2 helyen szval nem mérvadók a színek sem feltétlenül, mert annyira most nem figyeltek rá, onnan is látsik, hogy sting és rogue mennyivel komolyabban van emgrajzolva a mostani részben mint magában az openingben... magyarul van még remény orga haját illetően...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: HayateLen - 12 okt 06, 11:52:06

http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/opening-cut.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/opening-cut.png)


Jobb felső és jobb alsóval még nincs is akkora gond, nah de a többi~ én majd a 2 special részt várom nagyon ha bele lesznek rakva, dehát miért ne? :D
+ az is pozitívum, hogy a filler act után átálltak egyből a manga beli act-ra álltak vissza, nem tettek még 1-2 plusz filler részt be elé


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Toshin Raizen - 12 okt 06, 13:21:33
Végre visszatértünk a sztorihoz, már nagyon vártam :D
Egész jó az OP és az ending(bár ez kissé relaxálós zene XD, ha este lett volna biztos ásítok egyet-kettőt) is.
A szinkron hangokat nagyjából megéreztem, de Lectornak teljesen más hangot képzeltem el, mikor olvastam a Mangát.
Azt kell mondjam tökéletesen illik a személyiségéhez...
A Lumen Histoire nagyon jól ki lett dolgozva szerintem, én is úgy meglepődtem, mint Gildarts.  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 okt 06, 13:34:35
151. rész

A Légióhoz sok hozzáfűzni valóm nincs, kellett ez a kis levezetés. Nem sértődnék meg, ha egyszer ez a Légió és az edolasi énjeik találkoznának. ^^ A két Coco valszeg jól megértené egymást, hiszen elég hasonló a természetük. A Hughes-ok már zaccosabb, mivel mindkettő elég nagy ripacs. :D A kér Sugarboy-t el sem merem képzeni. XD A dupla Byro meg... ááá XD ... a földvilági Byro valszeg kilőné az űrbe Edo-Byro-t. :D

A nyitány (OP):
Könnyed spoilerhegy. -.- A zene nem rossz, de nem igaz, hogy kevesebb spoilerrel nem lehetett volna.

Sting és Rogue hangjai jók lettek. Stingnek pont ilyet képzeltem (fentebb írtam is, kik lesznek a hangjaik). Rogue hangja elsőre kicsit furcsa volt, de amikor már nem csak egyszavas mondatokban beszélt, akkor jónak tűnt az is.
Lector hangja viszont... húúú... hát ha azt akarták vele elérni, hogy idegesítő legyen, akkor sikerült. ^^" XD Nem is tudom, mi zavar jobban: a hangja, ahogy beszél, vagy hogy rozsdavörös a bundája. XD És egy kicsit dagi is lett a mangához képest. Hozzáteszem, amikor Charle szólalt meg először az animében, akkor is néztem egy sort a hangján, de most már nem is tudnám más hanggal elképzelni. :D Fro hangja oké, én is valami ilyen nyávogós hangot képzeltem el neki. De az a zöld macska létére rózsaszín békajelmez... XD

Zárány (ED):
Picit szokatlan volt ez a stílus a FT-ben (mármint nem az egyszereplős jelleg). És a kariválasztás is igen érdekes lett. Jó lett, de én ezzel a záránnyal még vártam volna és csak később teszem be az animébe. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Yumi-neechan - 12 okt 06, 13:52:28
rég nem írtam, mert a filler felénél elvesztettem az érdeklődésemet (tudom, szégyelljem magamat :D ) De most megnéztem az utsó filleres részt és a mostani epizódot is. Bár az utsó részhez nagyon nem tudok hoz Gzászólni, mert a fél fillert nem láttam, de jó lett.

Opening:
 a szám ritka egy f*s lett, elnézést a kifejezésért. Tudom, hogy úgy szokott lenni, hogy egy lassabb utána egy rockosabb, gyorsabb szám, de ez valami eszméletlenül rossz választás volt. Grafika: szép lett, bár egy két karakter rajzolása eltér egy kicsit a mangától és fura, de majd idővel megszokja az ember. Spoilerek: Tudom, hogy kell egy kicsi hiszen mivel töltik meg azt a másfél percet, de ez a mennyiség túl sok! Kb a mengát nem küvető nézőnek lelőtték az összes izgulni és megdöbbenteni valót. Ironikus gratuláció a készítőknek az openinggel kapcsolatban.

Ha már opening akkor ezt jobban eltudnám képzelni openingnek, mint az eredeti változatot: http://www.youtube.com/watch?v=hNOgAQm7-ec (http://www.youtube.com/watch?v=hNOgAQm7-ec)

A rész: mivel nagyon nem tudom, hogy mi volt a második felébe az új OS megjelenése után így nem nagyon elemzem, de tetszett a vége a fillernek. Igazi FT lezárás, hogy ugyan felejtsük el az egészet és bulizzunk!
Sting és Rouge szinkron hangja jó lett, megnéztem persze előtte, hogy kik lesznek, de azért tetszett. Jó kis rész volt. Nem akarok nagyon spoilerkedni szóval a rész elemzésébe nem nagyon megyek bele jobban.

Ending: nagyon jó lett és örömmel látom, hogy visszatértek az egy ending egy karakter témához, de Mavis chibi formában is megnéztem volna(bár igaz így se valami magas karakter)

Előzetesben mondanom se kell, hogy lelőttek szinte mindent.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 okt 06, 17:51:39
Nem olvasok mangát, de általában immunis vagyok az OP-spoilerekre. De én is úgy érzem, hog most kicsit átestek a ló túloldalára. Tök egyértelműen bent vannak olyan dolgok, amikre nem is számítottam és biztos tök nagy meglepetés lett volna... Ráadásul van egy valami vagy is inkább valaki, aki miatt mérges vagyok. Aki nem akarja a következtetésemet elolvasni, az ne tegye, mert benne van a pakliban, hogy helyes következtetés, tehát akkor spoiler: Az openingben látható Mistgun... Na de az Gérard mágiája... Ezek szerint akkor az nem is Mistgun? Költői kérdés volt, nem kell válaszolni, de szinte biztos vagyok (sajnos) a válaszban...

Egyébként az OP zenéje nem lett rossz, de volt már jobb is. Animáció és grafika tekintetében gyenge lett, érdekes fejeket rajzoltak néha, a színek fakók lettek és pl. a Lamia Scale tagjai tök béna animációval jönnek elő. ^^" Ennek ellenére biztos megszeretem. Hiszen az eleje jó lett. Meg az is, amikor Lucy megidézi Geminit. Az ED kellemes, tetszik.

A Légió búcsúja tényleg egész jóra sikeredett. És végül kiderült Bastian, hogy nem baki az igazi Michelle, hiszen mutatták ebben a részben. ^^ Örülök, hogy erre gondoltak, mert engem ez zavart a legjobban. xD Ez a Sabertooth elég érdekesnek tűnik rögtön két sárkányölővel. De miért ette meg a nyilat Sting? ^^" Lector és Frosch közül Frosch tetszik jobban, bár a színösszeállítása elég fura lett. Ettől még tök jól illik Rogue mellé.

Kana tök vicces volt, ahogy Gildartsról kérdezősködött és örült annak, hogy nincs itt. Makarov bejelentése kicsit váratlanul ért. Én abban reménykedtem, hogy Erza lesz a kövi mester.

Kövi részben elő is kerül Polyhuska. Pont írtam múltkor, hogy tök kíváncsi vagyok rá, szóval már nagyon érdekel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 okt 06, 18:30:15
Azért annak örülök hogy Erza nagy jelenetét nem lőtték le =) Az animében iszonyatosan fog ütni =) Mondjuk lehet hogy az már át fog csúszni az arc 2. openingjébe és majd ott ellövik idő előtt...



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hagabi - 12 okt 06, 20:18:12
Hát mit mondjak. A Zentopia arc egy kellemes levezetését láttuk ebben a részben. :)

Az opening: Ritka rossz lett. Már bocsánat, de ennyi spoiler-t beletenni elég durva. A zenét inkább hagyjuk. A rajzolás meg elég érdekesre sikeredett. Én rengeteg karakternek nem így képzeltem el a kinézetét. Orga haja, Jura ruházata, Juvia ruházata, a "részeg fickó ruházata"  stb.
Az ending elég jó lett, hallgatható, nézhető.

A rész: A mangás részre nézve. Hát az iker sárkányaink feje elég érdekesre sikeredett. Rugoe hangja jó, Sting hangjára én mást képzeltem el, de megszokható. Hát Lector és Frosch elég durván néznek ki, a hangjuk meg még durvább.

No ennyi panaszkodás után ideje lenne valami jót is mondanom. XD Sajnos nem tudok most semmit. Az arc nagyon király lesz. Aki nem olvas mangát az TÉNYLEG NE nézze meg az openinget. (Csak magatokkal csesznétek ki.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 okt 06, 22:06:49
A rajzolásról annyit, hogy ott is meglátszik, hogy nagyon sietnek a készítők, pedig nagyon nincs hová...
Megkockáztatom, először fogunk 3 openinges arcot látni, viszont a második 13 rész után, szinte biztos, hogy újabb filler arc fog jönni. Hogy miért? A rész a 258 fejezetet dolgozta fel. Nagyjából 2 fejezetes tempóval mennek, úgy hogy még ki is hagynak egyet a 4. OVA miatt, ami a manga 261. fejezetét dolgozza fel. Ez az opening kb. a 280. manga fejezet feldolgozásáig fog menni. Most járnak a 302. fejezetnél, szóval ne siessenek....

Az nagyon nincs ínyemre, hogy egyszerűen kapkodnak és nem szánnak időt a részletekre, illetve a karakterek kidolgozására, valamint a ruhákra, ami már régen is divat volt (Pl Gérard Meteoros speckó ruhája--> lila trikó és kék gatya O.O). Valamint az sem tetszik, hogy össze-vissza dobálóznak a a bőr árnyalatokkal. Cobra a mangában rendkívül világos bőrű, az animében pedig kifejezetten sötét. Most Rogue sápadt lett, Orga(ha szabad így hívnom) és Jura meg szolizott picit.... Honnan vesznek ilyen ötleteket? Ha Mashima sötét bőrűnek akarta volna őket, akkor úgy lettek volna a manga borítókon...

- A fejek általánosságban kezdenek kidolgozatlanok lenni....
- Sting céhtetkója sötét a mangában, az animében sikerült ezt fehérré változtatni
- Miért sötétítették el Jura bőrét, és miért lettek olyan furák a szemei(már a Tenrou Csapat visszatérésénél feltűnt), valamint az öltözéke is réteges, az openingben pedig a csata közben is csak a fekete köntöse van.
- Rogue feje(már linkeltem képet)
- Orga(ha szabad így hívnom) animés haja és öltözéke vs mangás( rendesen spórolnak a mintákkal a derekán lévő ruhából, bónusznak az eredeti hajszínével nagyjából megegyező kép is ott van) http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/orgadesign.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/orgadesign.png)
Felvettetem ezt a haj kérdést külföldön, mire jött az a válasz, hogy egyszerűbb volt a készítőknek egy színnel dolgozniuk. Oké, de akkor is egy teljesen ocsmány, és irreleváns szint választottak O.O Nagyon úgy néz ki, hogy ez a dizájn lesz az animében is úgy, hogy le kell mondanom SS3 Gokurol... :neee:
- Majdnem elfelejtettem Lyont. Már a Tenrous visszatérésnél feltűnt, hogy nagyon nem látszik meg rajta a +7 év. A mangában pedig simán kivehető. Pedig nem változott szinte semmit.



Remélem a jövőben odafigyelnek ezekre a részletekre...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 12 okt 07, 12:08:21
Ja amúgy kb ez az első alkalom, hogy sztem a shippuuden openingje jobb lett a fairynél.
Ezzel azért vitatkoznék, szerintem most nagyon jó lett az openingje a FT-nek. A zene, az animációs képek mind egytől egyig jók :)

Mondjuk elnézve, nem sok tartalom volt a mangából az animében, gondolom még csak most tudták lezárni teljesen a fillereket (habár én nem néztem a fillereket XD), de így is tetszett :)
Viszont én azért mélyebb hangot képzeltem Lectornak. Meg animében, ahogy megvan rajzolva Sting, tisztára Luxus és Natsu keverék XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 okt 07, 14:42:58
Tudom nagyon megkésve írom,de eddig nem bírtam rávenni magam h kisregényt írjak. szal én még a múltheti részről áradozok,meg a mostaniról,bár inkább csak az új OP-ról.

150:

Na hát igen, az utolsó rész. hát nem tom....összecsapott és zavaros volt. ...bár ez igaz a legutóbbi 3-4 részre is. Én nem tudom mi a fenéért kellet az egész filler arc végét így összehajigálni. Jó,persze a filler utálók biztos örülnek h háhááá végre vége az "unalams" fillernek, de van akiknek viszont igenis tetszett és akit érdekelt(köztük jómagam is). Szal ők meg én is kicsit csalódtak most. Brain II-őt ennyire....ennyire sehogyan legyőzni kész vicc volt. Meg ez hirtelen Lucy erőre kap és wááá megmenti a világot a pusztulástól, miközben eddig csak ott....lógott...:S és én meg csak lesek a végén h: ...ennyi? O_O kész Natus elkapta, írt egy könyvet és....csókolom? O__O ne már!
Szal csak annyi h igazán megdobhatták volna + 2-3 résszel a fillert, h jobban kidolgozhassuk a karaktereket, a jelneteket.

....gondolom már azt várjátok mikor kezdek áradozni a Cobra X Kinana jelentről...hát most( lehet valakit idegesít de nem érdekel ,kiírom magamból,Cobra fan vagyok vagy mia  fene!XD)

Hát öregem...sztem nagyon aranyos és romantikus jelent volt a kettőjüké!!!! <3 és persze egyben szomorú is. Rohadt Mágia Tanács ,h mindig minden romantikus szálat így szétrobbant.( Lásd Gerard X Erza moment) Igazán hosszabb párbeszédre is sikeredhetett volna az övék. De tény, h ez is marha szép volt!!! <3
Mikor Cobra leteperte Kinanát mondom: OMG! rape time or what? in medias rest nyomat már egyből? >:) nem gatyázik! (H) XD XD
de az is wááá olyan szép volt ahogy Kinana Cobra arcához ért.  :$ :jaja: és ekkor kicsit meglepődtem h: Cobra....vak? jó, még én is azon tallózok h most mind2 szemére vak vagy csak az 1ik.  :hmm?: deee ...sztem mind2re. Az h csak az 1ik szemén van sebhely az sztem megtévesztés. De hát kitudja.
És h Cobra igazi neve Erik...woaaah nem is rossz sőőőőőt! Sokaknak nem tetszik,de szerintem igenis szép és jó név!!! miért a Roberto, vagy a Mike, vagy a Tom jobb lett volna? vagy Sanyi? XDD most komolyan?! XD Erik is great!
és igen erre a pillanatra vártam: mikor Cobra végre mutat nekünk egy őszinte mosolyt és meg is kaptuk X3
Jó,igen, nem akartam h így alakuljon a kettejük kapcsolata Kinanával, deeee....mélyen legbelül éreztem, h nem maradnak együtt, hogy Co...azaz Erik egyedül elszökik,vagy az h börtönbe megy megint.Sajnos az utóbbi vált valóra,   Igazi álom lett volna ha együtt maradnak. >.< de biztos vagyok benne, h évek múlva(és nem 10 évre gondolok, hanem pl 4év) mikor Eriket kiengedik/szabadul a börtönből akkor újra megkeresi Kinanát és akkor újra együtt lesznek, tiszta lelkiismerettel tud majd elé állni :)  (H) és akkor is a no.1. karakterem marad majd Dokuryuu no Cobra(Erik) :)

na ennyit a fillerről.

Az Opening: húh hát a zene O___o első hallsára oylan....semmilyen,nem fogott meg O.o Hiányoltam belőle azt a pörgést ami általában jellemzi a FT op-okat. deee sokadik hallás után már egész szerethetővé válik.
Engem is a színek kicsit hanyat dönöttek. O__O olyan furcsák.  Sting céhjelén én kicsit felkaptama  vizet h miért fehér?! miért?  holott az világosan látszik h sötét!!!  >.< (nem baj ha majd cpzem Stinget az fekete lesz!XD) De még a szőrme is, h szürke....az is fekete bakker! a manga borítón is úgy van O.o akkor meg wtf?
Aminek örültem, h Bacchust betették az OPba!!! mondom wááá az én részeges karatemesterem is benne van.  (H) :$ Viszont...nála a gatyáján lestem....mi ez a barna cucc rajta?! feketén sokkal menőbbnek,ütősebbnek nézne ki!!! O.o És igen, a grafikával nekem is gondjaim vannak, hol maradnak a szép,kidolgozott karakterek? Annó a manga nem volt szépen kidolgozva,most meg már milyen szépen rajzol Mashima(tudom,midneki fejlődik,még szerencseXD). és erre most az anime grafikai szintje csúszik? hát azt meg h?!XD
Remélem azért nem fogják nagyon szétzúzni ezt az animét. ráadásul pont most mikor már így a sűrűlyében vagyunk. >.< de ha továbbra is elhasalnak ilyen apróságokon,azokból a pici dolgokból lesz egy óriási nagy baklövés T__T"

na hát bocs a kisregényért ,de mint mondtam késtem az előző hetivel>.<


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 12 okt 07, 15:43:57
Szinek jók itt a hivatalos manga színezés: macskák és szting és jól van színezve az animében
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/295/4


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: grimmiko - 12 okt 07, 16:26:07
Szinek jók itt a hivatalos manga színezés: macskák és szting és jól van színezve az animében
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/295/4


A macskákkal semmi bajom,de a Sabertooth jellel már igen Sting vállán, meg mondom: Sting mellényén a szőrme, továbbá Bacchus nadrágja szemmel láthatólag ezen a képen spec fekete.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Duuu - 12 okt 07, 18:46:20
Érdekes eszmefuttatás, de nem elképzelhetetlen.

Örülök, hogy vége a filler arc-nak, végre megint nézhetem az animét. A rész nekem renben van, és mivel mangát olvasom, ezért az opening is rendben van. Az endinget nem igazán tudom hova tenni. Az előttem szólókkal meg részben egyet értek abban, hogy az animés karakter rajzolások kicsit kiábrándítóan leegyszerűsítették a mangáshoz képest.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orshee - 12 okt 07, 19:34:07
Olvasom a mangát, tehát engem nem zavar, de az opening nagyon durván spoileres  :nugget: De nekem bejön a zenéje, meg minden benne  :D Lector hangjától majdnem sírva fakadtam. Egész végig mély hanggal képzeltem el. Orga elég érdekes hajszínt kapott. De nagyon örülök h vége lett a fillernek, és jó rész volt  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Budweiser - 12 okt 07, 22:16:20
Nekem csak egy kérdésem van. Mi a fenét evett Elfman három hónapig, hogy ilyen nagy dinoszaurusz lett? Én is szeretnék ilyet enni xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 okt 08, 14:59:34
Még nekem is aki csak pár spoilert tud a mangáról nagyon spoileres egy Openning ez. Az Endingel különösebben nincs nagy bajom, hagy Mavis járkál a helyszínek között, legalábbis az  OP után már nincs. :D

A két új sárkányölő és macskáik kellemes meglepetés, mármint hogy vannak még fel nem fedezett sárkányölők. Most már van valami törvény, hogy csak akkor leszel teljes értékű sárkányölő, ha szerzel egy exceed-et vagy mi ? :nugget: Amúgy engem a szinkronok nem zavarnak mert nem volt elvárásom. 

- Majdnem elfelejtettem Lyont. Már a Tenrous visszatérésnél feltűnt, hogy nagyon nem látszik meg rajta a +7 év. A mangában pedig simán kivehető. Pedig nem változott szinte semmit.
Ez engem is nagyon zavart, mikor megláttam. Mintha ctrl-c ctrl-v lett volna a Galuna szigetekről. Ugyanez vonatkozik Laharra is. Semmit sem változtak. Doranballton meg a filler után volt hirtelen változás. Először nem is tudtam, hogy kihez beszél Lahar. Ha nincs a sebhelye az arcán, akkor rá sem jövök.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 okt 13, 11:06:13
152. rész:

Ez a rész nekem nagyon tetszett, mert láthattam max és natsu harcát. Egy bajom van csak a résszel. Az hogy kihagyták lucy széklet....XD
Gazille vajon merre mehetett el?
Érdekesnek bizonyult wendy-polyushka közötti párbeszéd és örülök hogy kapott 2 speciális mágiát.

Következő részt nagyon várom. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 okt 13, 11:10:23
152. rész: A részt többé kevésbe laposnak éreztem  :nugget:
Mostantól jegyzem, hogy melyik fejezeteket dolgozza fel az aktuális rész.
Feldolgozott fejezetek: 259.-260. az elejétől a végéig

Kezdésnek beraktak 4:30 perc fillert, amivel az égvilágon semmi baj nem volt az leszámítva, hogy Natsu elvileg a kinti részt takarította a seprűvel mégis a füvet söpörte  XD  :smirksweat:

Natsu és Max összecsapása rövidre, ámde tetszetősre sikeredett. Jó volt látni, hogy Max partiban tudott lenne Natsuval, addig amíg Szalamandra elő nem varázsolta a semmiből Laxus villámait, amit a múltheti előzetes le is lőtt  :nugget:

Hőseink problémája, mint kiderült az, hogy nem elég erősek, vagyis meglátszik rajtuk a hét év kihagyás. A filler arcban mondhatni  ez nem látszott meg, szóval ott már volt egy logikai baki, jövőhéten pedig fény derül egy újabbra...

Csak szerintem nézett ki Grandine, ö izé nagyon furán?...  :hmm?:

Ami miatt csalódott vagyok az az, hogy Makarov arckifejezéseit nagyon nem adta vissza a rész. A magában pedig oltári arcokat vágott Gildarts levelénél. A "Hívd Gildartsot" kártya viszont itt is nagyon királyul nézett ki.

Laxus végre hivatalosan is visszakerült a Fairy Tailbe, Freed legnagyobb örömére.   :D

Majdnem elfelejtettem: A részben sokszor elhangzott, hogy így vagy úgy, de legyőzik a Sabertoothot, holott ilyen a mangában el sem hangzott.  Máris ki akarja élezni a rivalizálást az anime a két céh között?  Múlt héten pedig azt mondták, hogy a Sabertooth akkor lett ilyen erős, amikor 5 új, képzett mágust felvettek plusz Mestert cseréltek.
A Mester cseréről szintén nem volt semmi információ a mangában...

Úgy látom jövő héten mégis kapunk valamit az edzőtáborból, ami elvileg a 4. OVA-ban lesz látható teljesen.
Látom Lu-chan bikinije meghaladta a készítők tudását...





Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Yumi-neechan - 12 okt 13, 13:17:26
152. rész:
Mélységesen csalódtam emiatt a rész miatt.

Az openinget kezdem meg szokni, de tuti nem lesz a kedvenc hiába a kedvenc arcom a mangában. Egyáltalán nincs dallama. Még egy refflént se hallani benne.

Az, ahogy felvezették Max és Natsu harcát nagyon lapos lett. Mikor takarított Natsu valaha is??? Még ha beleraknak egy őrjöngő Mirát vagy Erzát aki ráparancsol az még csak csak, de így. Happy és Natsu "veszekedése" se lett poén, pedig ebből is tudtak volna jót kihozni.

Max és Natsu harcát tovább is elnéztem volna, de jó lett, bár Max meglepett képét nem adták nagyon jól vissza. Több megdöbbenés kellett volna.

Polyuska-san ember utálata se jött most át, Wendy felismerése és az utána való megdöbbenés a többiek részéről végképp. A fejtegetés, hogy még is hogyan vannak az idősíkok, az se volt benne, pedig az a rajz Mashimától kifejezetten tetszett. De Polyuska mosolyát jól megcsinálták és megható lett a vége.

Most szögezem le, hogy amit Grandinéval tettek az felháborító és a legrondább sárkány lett belőle, amit valaha láttam. Többen szörnyülködtek anno a gép-sárkányon az Edolas arcban, na most kíváncsi vagyok, most mi lesz a többiek véleménye. Imádtam a Mashima változatott, tetszett az elgondolása, hogy így ábrázolta Grandinét. Erre kapunk egy sima pikkelyes borzadványt. Bár legalább meghagyták fehérre.

Gildarts levele és a kiváltott hangulatok annyira semmitmondóak lettek, hogy 10 percig a leállított videó mellett ültem, hogy ezek tényleg így csinálták meg. A nevetés egyáltalán nem lett harsány és a Mester reakciója se lett élethű. Kb. Gildarts első mondatába a szünet, mielőtt kijelenti, hogy bocsesz, de... akkor én nagyobb szünetet és nagyobb reakciót vártam. Egyáltalán nem lett FT-se az, hogy oké a francba mindennel piát ide.

A saberthoot japán kiejtésén mindig röhögök, bár a japán-angol mindig is vicces volt. Jó szerintem meg ők a miénken röhögnek. De nem ez a lényeg. A mágia játékok bevezetése nem tetszett annyira, de többihez képest jó lett.

Bevezető, mielőtt jött volna, az ending alatt gondolkodtam, hogy hogy oldják meg és hát csalódtam. Nyugodtan kiírhatták volna, hogy 3 hónap múlva és a megdöbbent csapat fekszik a tengerparton. Erre megint lelőttek egy csomó mindent a bemutatóba. Komolyan már jobban tetszik, az hogy csak van a rész címe és közben mondanak pár mondatot róla. Mint ahogy az első részekbe volt, hogy Lucy állt a táblánál Happyvel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 12 okt 13, 14:21:51
Mi történt itt kérem ?  :omg:
Eddig a készítők mindig eltalálták a manga humorját , de itt most konkrétan az összeset eltolták , érthetetlen hogy a mester reakcioit miért rajzolták át  ?.... Grandine-el jézusom mit csináltak ????? el sem tudom képzelni hogy azt olyan rajzolta aki olvasta a mangát , mint vmi yugioh hósárkány szerű lény lenne (vagy hogy hívták azt.......)
 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Gino - 12 okt 13, 16:48:15
Hát ha így folytatják akkor a manga legjobb arca az anime legrosszabbja lesz!
Úgy néz ki hogy az A-1 a sok új jó szezonos animeinek a kárárt a Fairy Tail szívja meg!
Eddig se volt a legjobb adaptáció mert úgy ahogy van gyerekeknek van beállítva a sok finomítással és átalakítással, de ez már több a sok(k)nál, ez valami Katasztrófa! T__T


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 okt 13, 21:37:46
152. fejezet:

Könyörgöm...

Grandine a 195. mangában: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/195/5
Grandine a 260. mangában: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/260/10
Grandine a 93. animében: http://imageshack.us/a/img577/8530/horriblesubsfairytail93.png

És a...
Grandine a 152. animében: http://imageshack.us/a/img193/1319/horriblesubsfairytail15.png

Ez mi a hosszú sípszó lett...? Első gondolatom az volt, hogy egy albínó alien. A második, hogy egy albínó gyík és a "Feltámad a halál"-ból az ember-alien keverék keresztezése.
Annó, a 260. mangánál valaki megjegyezte, hogy Grandine-nak "csirkelába" lett. De mindenki (szerintem még a hsz írója is) legyintett rá, hogy "belefér".
Viszont ez a mostani borzalom... huh... Azért tudni kéne mi a különbség pikkely és bunda között. Mert a manga alapján a feje, nyaka, háta és a szárnyai inkább bundásak, mint pikkelyesek. Meg az egész sárkányt nem találták el. A mangában is nekem kicsit marconának tűnt elsőre, de megbarátkoztam a kinézetével. De most az animében úgy fest, mintha hurkákba ráncosodna a tokája...

Most mondhatná valaki, hogy miért kell ezen szörnyülködni? Hát azért, mert a történet elejétől fogva a sárkányok feltűnésére várunk, hiszen ők adhatnak választ szinte minden kérdésre. Akkor adják már meg a módját. Ráadásul ebben a részben 3 vagyis három álló, ismétlem állóképen szerepelt, mégsem sikerült eltalálniuk...

A rész nekem semleges volt. A villámsó tűzsárkány mód jó volt. A Wendy-vel kapcsolatos infók fontosak, de amúgy átvezető.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Pein7 - 12 okt 14, 22:48:57
Nos igen ugy látszik nem csak én vettem észre,sajna vices jeleneteket elrontoták :/ pl almát dobta  Grayre ott mekkorát röhögtem.
Vicces jelenetek ellentétbe többi ugy jó volt.
Hát Gradine külseje elmegy,Mentailica picit vas  formába kelett volna,igy képek alatt mint ha Allient láttok :D.de elmegy :D
Achnologia külseje szépen elvan találva :D
Csak könyörgöm  legyenek véres jelenetek! mangába is van,de anime se ártana :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 okt 15, 13:52:05
Én is csak azt tudom mondani, hogy nem volt túl jó ez a rész. Eleve a kezdés is, hogy Natsu takarít és hogy Happy nem segít neki. Aztán jött a rész csúcspontja a Natsu vs Max. Jó kis harc volt , Max sokat fejlődött az elmúlt 7 évben, még Nab is elhitte egy pillanatra, leverheti Natsut. >:) Szerintem erre azóta, várt, hogy Natsu csatlakozott a céhhez xD Mikor Natsu előhúzza a Villámlótűzsárkány formát, akkor néztem, hogy mi a manó ? :hmm?: A magyarázatot meg egy mondatban kaptunk... Jó, hogy a Tenrou szigeten Luxus átadta neki a maradék mágikus erejét, de azt el is használta Hades ellen. Szóval ezt még emésztenem kell.

A Polyhuska/Grandine száll nekem most, erős volt egy kicsit. Főleg most, az Edolasosok földvilági énje után. Kicsit erőltetettnek éreztem. Mégis, hogy került át Polyhuska a Földvilágra ? Mistgun egy dolog, hisz ő a király fia, szóval bejárása volt a Mágiaelszívó géphez. Na mindegy. Azért az jó, hogy mondja, hogy semmi köze a sárkányhoz, aztán mondja, hogy telepatikus úton beszélgettek és, hogy ő a Edolsai énje XD.

Azon a torz gyíkra, inkább nem is mondok semmit. ^^"

Ami ebben a részben kiverte a biztosítékot, hogy Grandine simán megüzenhette volna, hogy miért tűntek el és hagytak mindent hátra szó nélkül. Simán megírhatta volna neki. Vagy csak én láttam volna ezt logikus lépésnek ? Az igaz, hogy, így nem ütne akkorát, majd mikor kiderül, de legalább annyi lehetett volna benne, hogy "Wendy ne aggódj jól vagyok, jó oka van, hogy szó nélkül otthagytalak és a sorsa bíztalak. Ne keres, majd jövök, légy jó."  *-)

Mivel én csak a rész megnézése után olvasom el a kapcsolódó fejezeteket, én jókat nevetem Makarovon. Tetszett, ahogy megsértődött és haláláig ő lesz marad a céhmester. :D Szerintem Gildarts megdöntötte a legkevesebb ideig céhmester rekordot, ezzel a két paranccsal. Azért Luxus visszavételébe sokkal több érzelmet rakhattak volna bele. Egyáltalán mit keresett ott, mikor száműzve volt. Csak nekem volt furcsa Luxus haja ? Mintha eddig másmilyen lett volna, vagy csak képzelődöm ?

Kana-n meglepődtem, hogy széttépte a hívó kártyát, pedig lefogadom, hogy nagy haszna lenne (Pl Luxus is milyen jól jött, mikor Makarov hívta). Lehet, hogy majd gyorsba megragasztja és működni fog, mintha új lenne.^^
És egy költői kérdés a végére: Miért mindig a pincében tartják a nagy titkokat ? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ayumichan - 12 okt 16, 23:16:59
Na elértem az aktuális részhez (mostantól csak hetente 1 részt tudok majd nézni  :smirksweat: )
Nem is gondoltam volna h ezek az "órás részek" filler évad (amíg ide be nem néztem), ahhoz képest egész jó.
Viszont lenne 1 kérdésem, ahol az anime most jár az a manga hányadik fejezete?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Duuu - 12 okt 17, 02:35:02
Kérdésedre válaszolva: Az anime legutóbbi fejezete a manga 259. fejezetét dolgozza fel.


(Szerk: bocs 260. rész, nem az eléőbb említett.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: samdav - 12 okt 17, 10:56:34
Ez mi a hosszú sípszó lett...? Első gondolatom az volt, hogy egy albínó alien...

A rész nekem semleges volt. A villámsó tűzsárkány mód jó volt. A Wendy-vel kapcsolatos infók fontosak, de amúgy átvezető.
Hát elég gagyin oldották meg Grandine meganimálását/rajzolását... Mondjuk én alapból kicsit ilyen kékes árnyalatúra gondoltam, szerintem azzal jobban nézett volna ki. :) Na meg persze a pikkelyek XD

Csak könyörgöm  legyenek véres jelenetek! mangába is van,de anime se ártana :D
Nem lesz, mivel az animét kisebb korosztályúak is nézhetik, sőőőt ha jól tudom minden olyan (főbb) manga, amiből anime készült, ott mindig véres a manga és az anime pedig nem. Lásd: Toriko, Naruto, Beelzebub, Bleach, sötöbö... ^^

Jó, hogy a Tenrou szigeten Luxus átadta neki a maradék mágikus erejét, de azt el is használta Hades ellen. Szóval ezt még emésztenem kell.

Mivel én csak a rész megnézése után olvasom el a kapcsolódó fejezeteket, én jókat nevetem Makarovon. Tetszett, ahogy megsértődött és haláláig ő lesz marad a céhmester. :D Szerintem Gildarts megdöntötte a legkevesebb ideig céhmester rekordot, ezzel a két paranccsal. Azért Luxus visszavételébe sokkal több érzelmet rakhattak volna bele. Egyáltalán mit keresett ott, mikor száműzve volt. Csak nekem volt furcsa Luxus haja ? Mintha eddig másmilyen lett volna, vagy csak képzelődöm ?

És egy költői kérdés a végére: Miért mindig a pincében tartják a nagy titkokat ? :D
Tényleg elhasználta? :hmm?: Szerintem ez az egyik level up-jai közé tartozik Natsunak, amit úgymond "megemésztett", mint az aranyláng Brian ellen. Csak itt most végre előhúzta még egyszer :D

Vagy a leggyorsabb céhmester váltásnak is lehetne hívni, ilyen csiki-csuki szerű céhmester váltás XD Gondolom a Tenrou-szigetes harc után még ott volt, aztán ugye jött Acnologia és utána az eltűnés, és az eltűnésig még ott volt Luxus. Utána már a céhig elmentek, és gondolom Makarov részben megbocsátott neki, amit a Tenrou-szigeten tett. Nekem is furának tűnt Luxus, de nem csak a haja, hanem a feje is picit ^^

Mert el van zárva a külvilágtól, és nincs nyilvános helyen :) (Vagy mert hideg XD)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 okt 20, 08:25:30
153. rész: Egész jó volt, bár még mindig csak átvezető  :P

Feldolgozott manga fejezetek: 261-262 (Néhány jelenetet kihagytak, vagy megváltoztattak a 4. OVA kedvéért, főleg fanservices jeleneteket  :) )

Az edzésekből nekem csak Juviáé volt fura. Ahelyett, hogy hatalmas hullámokat mozgatna(manga), vízkockákat lebegtet? Mi a?  :hmm?:

Lazán kimagyarázták a "Lucynak fel se tűnt, hogy 7 évig a Csillagszellemek Világába voltak a Csillagszellemei dolgot". Hála a jó égnek a Zentopia incidens is említve volt, így nem jött ki furán az, hogy megidézte őket a semmiből, akkor.  :smirksweat:

A Csillagszellemek Világa 10/10-s. Nagyon szépen meg volt animálva és Lyra dala is gyönyörűen visszaadta a hangulatot.  (H)

A rész végi pofára esést nagyon jól visszaadták. Igazi WTF momentum  :D

Az előzetest nem kommentálnám, miért nem lövik le mindjárt a másik érdekes dolgot???  :rant:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 okt 20, 14:52:10
153. rész:
Szerintem is csak átvezető, de attól még nagyon is jó.

Tetszett ahogy levezették az edzéseket, de hogy kihagyták amit a mangában láthattunk az nagy bűn. :rant: XD
A csillagszellemek világa tényleg szépre sikeredett. Nagyon is. :D A bajusz mester is vicces volt. XD Juvia-Aquarius párbeszédét kicsit viccesebben képzeltem volna el. Juvia is jó volt az egész fejezetben mert most kifejezetten nem idegesített a gray-sama szövege.
Wendy a végén kicsit keservesen sírt.

Várom a következő részt nagyon. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 okt 20, 14:58:12
Én még a múltheti részt sem néztem meg majd egyben, de tljesen egyértelmű volt, hogy a pikáns jeleneteket egy az egyben kihagyják elvégre azok az ovaban lesznek novemberben, és ott cenzúra nélkül >:) >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 okt 20, 15:51:16
Én esküszöm ovában néztem volna meg az összes részét a fairy tail-nek. :D Hisz hiányzik belőle a vér. :thumbsdown:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 okt 20, 17:02:24
Hát igen nem ártott volna az animének is ugyanaz a korhatár mint a mangának... Remélem a következő ova meg a manga 298. fejezete lesz és az igy ki is maradhat a sorozatból mert azt a fejezetet bűn lebbe bele tenni a sorozatba.. >:)

Ja amúgy a movienak is rendes korhatára lesz nem iylen mint a sorozatnak...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Yumi-neechan - 12 okt 21, 00:09:47
153. rész:

Úgy néz ki a csapat fejmosást kaphatott a múlt heti rész miatt, mert ez a rész most nagyon jó lett.

A poénok ott és úgy lettek elhelyezve és annyi szünetet hagytak a csattanóra, hogy az üssön még úgy is, hogy a mangaolvasó közönség is normálisan tudja élvezni.

Az edzés jó lett, hiába korhatáros a sorozat, de majd az OVA kárpótolni fog minket :D (remélem a fürdő látogatás is OVA formájában fog megvalósulni) Bár Erza edzésébe nem értem, hogy erősödhet ha a vizet vágja, akkor inkább úgy hogy Juvia minél nagyobb hullámokkal bombázza és azokat hárítja.

A csillagszellemek világa grafikailag szép lett. Szemet gyönyörködtető.

A filler arc is szépen hozzá lett csatolva.

Lyra dala valami eszméletlen szép lett. Ha eddig 50szer nem hallgattam meg akkor egyszer se.

A részbe egy apró és egy nagyobb dolog nem tetszett. De azért a nagyobb dolog egy kicsit megnyugtatott.
Az apró: Mikor Wendynek csinálnak új frizurát nem az lett, mint a mangába. Pedig az nagyon aranyosan állt neki és akkor érezhető lett volna, hogy csináltak is rajta valamit. (bár magyarázható azzal, hogy akkor kezdenek neki a folyamatnak)
A nagyobb: az előzetes megint merő egy spoiler volt, remélem legközelebb ezért is fejmosást kap a csapat :D De megnyugtató, hogy az openinghez képest itt nem lesznek elrontva a megjelenő karakterek kinézete. Az openingbe eszméletlenül elrontották az arc formájukat szerintem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 okt 21, 09:23:14
Ez a rész aztán ki lett találva. Úgyis már a mennyország tornya óta nem volt, ilyen tengerparti bulizós rész. :D Az edzések is érdekesek voltak. Nekem tetszett, hogy Juvia ilyen víz kockákkal próbálkozott és nem hullámokat keltet. Erza nem a vizet vágta, hanem a csapás ereje miatt csapot fel a víz. Natsunak a víz alatti üvöltést is okosan kitalálták a rajzolók, mert a mangában csak a súlyokkal futkározott.

A csillagszellemek világa nagyon szép lett, és azon kevés helyekhez tartozik, amit nem alakítottak át az animátorok. :D Jó volt látni az elhanyagolt csillagszellemeket, meg az öreg bajszost. A buli nagyon jól meg volt csinálva meg a tagok beszélgetése a csillagszellemekkel.  A dal is nagyon meghatóra sikerült. Aztán jött a fekete leves, amivel most a Király a legnagyobb trollá lépett elő a szememben az egész 153 rész alatt. Tudja, hogy Lucyék éppen egy 3 hónapos tréning elején vannak. És ekkor gondol egyet, "Akkor hívjuk át őket valamilyen indokkal, hogy biztos jöjjenek, majd bulizunk egy napot, így majdnem pont vége lesz az edzésüknek! :faceg: Mostmár a Tenrou csapat többi tagja is elhúzott tőlük, 3 hónapnyi edzéssel.  :smirksweat:

Az előzetes meg hát majdnem spoileresebb, mint az Opening. ^^ Ez lesz az egyik spoiler, amit tudok erről az Arc-cról és kíváncsi leszek, hogy milyen lesz. Ez a második eredet edzés/képesség elég hülyén hangzik.  Ha az lesz benne, hogy ezzel 5 nap alatt behozzák a 7 év, 3 hónapos lemaradást, akkor lefejelem a billentyűzetet. :asdfghj:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 okt 21, 10:36:17
Ha jól értelmeztem natsu edzését akkor az a célja hogy a tűz elemű üvöltése menjen keresztül más elemeken is? Mondjuk juvia ha védekezne vízzel akkor azon is menjen keresztül?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 okt 21, 11:00:21
Az én értelmezésem szerint Natsu az Üvöltése erejét akarja növelni azzal, hogy magas nyomás alatt(víz) használja, így kedvezőtlen körülmények esetén(víz) is figyelemreméltó Üvöltést tudjon produkálni a jövőben.  :) Ettől függetlenül az is jó lenne, ha más elemeken át tudna menni.

Ha már szóba jött megint a korhatár és a vér, annyira megnézném az animét az FMA: Brotherhood alkotóinak a kezében.  :omg:
Sajnos nincs mit tenni, minden népszerű Shounent nagyon cenzuráznak mostanában és ott is kiveszik a vért teljesen, lebutítva a történetet egy Tündérmese szintjére....
Egyébként, Onemanga-n olvastam, hogy amikor az aktuális rész adásba kerül az állítólag reggel 07:00 vagy reggel 10:30 helyi idő szerint, tehát mindkét sáv gyerekmese sáv  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 okt 21, 14:33:56
153:

A tengerparti hülyülés most is átjött. Az edzések is rendben voltak 1-2 kivétellel.

A csillagszellem világ is szép lett, és most a grafikával se voltak bajok.

Érdekes, hogy már megint időt veszítenek Natsuék. Most 2 lehetőség van:
-nem tudta a csillagszellemek királya, hogy most nincs ilyenre idejük Natsuéknak
-mindent tudott a csillagszellemek királya

Ha a második lehetőség az igaz, akkor az megint 2 lehetőséget szül:
- direkt azért hívatta ide őket, mert a Fairy Tail tagjainak nincs szüksége edzése, az ők erejük a pozitívumosság és barátság stb stb, vagy pedig azzal, hogy ott töltöttek 1 egész napot, felerősödött az erejük az ottani világ aurája miatt vagy valami hasonló
-a csillagszellemek királya gonosz

Hát szerintem az utóbbi se lenne hülyeség. Nagyon szépen megmagyarázná, miért nem hagyta Natsuéknak a 3 hónapos edzést, és egy közelgő új arcra is jó alapsztori lenne; A csillagszellemek lázadása.

Amúgy az is zsír lenne, ha majd egyszer a közeljővőben Lucy már a csillagszellemek királyát is képes lenne tartósan megidézni, és az harcolna az oldalán, egyfajta titkos csillagmágus képesség gyanánt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 okt 21, 16:18:31
Nekem az a hipotézis tetszik miszerint a Király gonosz. :D Jól hangzik a csillagszelemek lázadása cím. A király a Boss, a 12 Zodiákus a hadnagyok és a sok kis Plue meg a közkatona.^^

Nekem most jutott eszembe, hogy Levy elhozott onnan egy könyvet. Szerintem biztos abban van valami brutál edzésmódszer. Hisz ha Polyhuska nem tudott semmit tenni, hogy rövid idő alatt behozzák a lemaradást, akkor a Földvilágban se tud senki, főleg a tengerparton, azonnal és, ha még lenne valami mágus aki ottvan és képes lenne 5 nap alatt megnövelni az erejüket, miért tenné ? Az egyetlen logikus magyarázat, így a könyv lesz: Nem e világi, Levy biztos nem valami hülye mesekönyvet vitt el, és ott van kéznél (szó szerint  :D).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 okt 21, 16:26:00
Hosszú idő óta ez volt a legjobb rész. Amikor Virgo megjelent és közölte, hogy a csillagszellemek világa a pusztulás szélén áll, én azt komolyan bevettem. Azt gondoltam, következni fog egy kisebb arc, ami a csillagvilág megmentéséről szólna és kb. 3 hónapot venne igénybe. Szóval engem is jól beetettek. xD

Nagyon tetszett most a grafika is. Szép jelenet volt, amikor Lucy Capricornnal gyakorolt és az Egyetlen mágiáról beszéltek. A zene is pont odaillő volt. Apropó, zenék. Mintha lett volna az edzés alatt egy új háttérzene, nem? ^^ Már alig várom, hogy több újat is hallhassunk.

A rész eszméletlen jól volt felépítve. Ez persze köszönhető a készítőknek és persze Mashima-senseinek is. Szerintem is Bajusz volt eddig a legnagyobb troll, de úgy gondolom nem is volt annál jobb választás, hogy Virgo közölje velük a megrázó tényt. Nem fogom elfelejteni egy hamar azt a fejet, ahogy teljes nyugodtsággal közölte velük, hogy elfeledkezett valamiről. xD A vége is tök jól jött ki, ahogy Erzát, Natsut és Grayt teljesen kiütötte a hír, Wendy elkezdett bőgni, Lucy pedig követelte vissza az idejüket. : D Nagyon jól szórakoztam, azt hiszem az ilyen részek miatt (is!) imádom nagyon ezt az animét. (Amúgy is a csillagmágia az egyik kedvenc mágiám, szóval nekem igazi ajándék volt ez a rész. : D)

A kövi részben megjelenő régi ismerősök meg már nagyon érdekelnek. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 okt 21, 16:37:26
Nem mintha most lelőni jöttem a dolgokat, csak vicces olvasni az elméleteiteket. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Pein7 - 12 okt 21, 21:40:21
Wááá 2dolog hiányoltam  >:)
Egyik fürdös jelenetre khmmm .. :P
Másik szivatás Levi hiányolja Gazil :D
De ugy rész jó volt lényegében csillag szellemek világát láttuk :D,és szegénykék jó edzésük volt aza  3hónap :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 12 okt 21, 22:47:33
Nem tudom, hogy off-e, amit írok, de szerintem nem az, mert ide tartozik:

Ha jól értelmeztem, a filler a Zentopia esetről szólt. (ha nem, és hülye vagyok, akkor ne vegyétek figyelembe a post többi részét XD ) Valaki el tudná magyarázni nekem, hogy ez az egész mi is volt úgy igazából? Mert nekem időhiány miatt most jó sok kimaradt, és szintén időhiány miatt bepótolni se nagyon tudom, angolom meg nem elég jó ahhoz, hogy wikin elolvassam. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 okt 21, 23:25:33
Parancsolj Crazycat  :)

Megjelenik egy Michelle nevű lány a Fairy Tailben, aki magával hozza Lucy apjának hagyatékát és azt állítja, hogy Lucy rokona. A hagyaték egy óramutató, ami aktiválódik, miután Michelle elejti. A csapat elhatározza tehát, hogy megkeresi az óra többi részét. Ekkor azonban megjelenik a Légió, egy szervezet, ami felesküdött arra, hogy mindenáron megakadályozza azt, hogy az óra gonosz kezekbe jusson, és természetesen a Fairy Tailt nézik gonosznak.
Tagjaik többsége az Edolasi rossz arcok földvilági énjei. Szóval elindulnak keresni az óra részeit és közben harcolnak a Légióval. Mikor a Légió vezére is érzi, hogy nem a Fairy Tail a gonosz, akitől óvni kell az órát, akkor megjelenik az igazi gonosz, az Újjászületett Oración Seis. Az óráról kiderül, hogy képes befolyásolni az emberek időérzékét, hatásos illúziót kibocsátva rájuk, ami világuralmi tervnek tökéletes. Ahhoz, hogy az órát működésre fogják először meg kellett szüntetniük egy Will Neville nevű Csillagmágus  fennmaradó tanítványainak mágiáját, majd egy élő Csillagmágust használni az óra katalizálására.
Természetesen kisebb-nagyobb harcok után leverik az Újjászületett Oracíon Seist, kibékülnek a Légióval és Michelleről is kiderül, hogy ki is valójában...  Szándékosan próbáltam minden nagyobb konkrétum és meglepetés nélkül leírni a dolgot, hátha kedvet kapsz hozzá  (H)

A fillerek egyébként 125-127.rész valamint a Zentopia arc 128-150.részig tartanak. Írtad, hogy nem tudod bepótolni, de ha mégis akkor csak 26 részen kell átverekedned magad, ebből az összefüggő történetszál a 128. résztől kezdődik. Érdemes, mert összességében nagyon korrekt kis történetszál jött össze, remek karakterekkel  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 okt 22, 08:37:04
Akkor még egyszer leírom, hogy amik kimaradtak a mai részből azok a november 16-i ovaban lesznek, nyilván kibővítve még több hülyeséggel

http://mangastream.com/read/fairy_tail/89238795/7

itt a 300. fejezetből a reklámja, aki nem akar spoilert még véletlenül se lapozzon el erről az oldalról mert ez a 300. fejezet de ezt az oldalt mindenki nézheti...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 okt 22, 17:31:02
... Ha már szóba jött megint a korhatár és a vér, annyira megnézném az animét az FMA: Brotherhood alkotóinak a kezében.  :omg: ...

Ezzel 100%-ban egyet tudok érteni. ^^

153.:

Először hiányoltam némi kimaradt részt (enyhén zokon vettem volna), de aztán leesett, hogy az majd az OVA-ban. ^^
A csillagszellemek világa tényleg szép lett. De Bajusz viselkedése, amikor "buli van!" módra kapcsol, nekem valahogy nem adta vissza ugyanazt, mint a mangában. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 okt 22, 18:31:48
Chakra várható esetleg valamikor ova 3 fordítás ha már lassan itt a 4.?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Gino - 12 okt 23, 11:22:10
Egyébként, Onemanga-n olvastam, hogy amikor az aktuális rész adásba kerül az állítólag reggel 07:00 vagy reggel 10:30 helyi idő szerint, tehát mindkét sáv gyerekmese sáv  :(

Ez nem feltétlen döntő tényező, hisz vasárnap 10:55am-11:25am (http://www.crunchyroll.com/forumtopic-350782/japanese-anime-tv-ranking?pg=56) órakor megy a Hunter X Hunter is, és elején nem igen de most már ott is van rendesen vér, szóval ez a stúdió hibája, hogy finomítanak rajta ahol csak lehet, ezért se szeretem az A-1et! -.-
Szerencse hogy a Madhouse észbe kapott még időben, mert ami a HxH-ba lesz később azt nem lehet vér nélkül rendesen megcsinálni, hisz a mangája nagyon durva, részletes elégés, agyműtét mutatása stb, szóval az FT-nek az a legnagyobb baja hogy rossz stúdió csinálja!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 12 okt 23, 21:47:08
Nem értem mit vannak úgy oda a vérért, a Disney mesékben/filmekben is mindig kinyírnak legalább egy valakit és még nyáladzás is van benne. Ha az nem rontja meg a gyerekeket, ez se fogja, ha már kibírják a dinnye csöcsöket is :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 okt 24, 09:22:25
Nem tudom off-nak számít e de olyat belerakni mint a narutoba hogy seggbe döfi a másik embert egy másik és elrepül tőle....hát azt nem pár gyerek utánozhatta le.  :judge:



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Rincewind - 12 okt 27, 11:06:07
Nagyon tetszett ez a rész! Ooba Babaasama hangja valami iszonyú jó xD, bár Leon és Jura valahogy furcsán hatottak nekem. Ichiya utalása "arra" a személyre, hatalmas volt. A Raven Tail megjelenése is egész jó volt, bár a mangában más volt a felállás, jobban is ütött ott, és hiányoltam a farkast. Virgo megint alakított xD A híd összerakódását jobban is megoldhatták volna, ha több szögből mutatják, nem csak alulról. A Crime Sorciére megjelenése király volt. Rossz pont, hogy mikor megmutatták a céh jelét, Ultear csak egy fehér folt volt xD A második eredet bemutatását is eltalálták, néztem egyet, mikor a tudósok vizsgálgatják a mágusfigurát o.O Erza és Gérard jelenete iszonyú jól meg volt csinálva, nem is lehetett volna szebb :D Bár érdekes, hogy a visszaemlékező bevillanások elmaradtak közben. De lehet, hogy mangában jó volt, mozgóképen viszont elvette volna a varázsát. És a végén Happy a csattanóval, iszonyú jó volt xD mekkora egy tapló macska ez, ezért imádnivaló :D Most az előzetesben sem lőttek le sok mindent, hál'isten.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 okt 27, 18:01:01
ÁÁÁÁÁ ez a rész!!!

Olyan szinten tökéletes és ultra epikus volt, hogy azt leírni se tudom igazán. Az egész rész tele volt hihetetlenül megható, vicces, hangulatos és izgalmas jelenetekkel. Az animációs rendezések és vágások is perfektek voltak. Kész, nem is írok többet, mert ezt tényleg nem lehet leírni. Ezért a kedvenc animém a Fairy Tail!!!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 okt 27, 18:39:14
Élmény volt ez a rész. :)
Szeretem az ilyen élménydús részeket. :)
A poénos részek átjöttek és jókat lehetett nevetni rajta. :D Happy volt a legjobb a végén. XD
Erza és Jellal közti jelenet szerintem nagyon jóra sikeredett. :D Ez az első hogy látok ilyet shounen-ben. *-)
Ezzel mindent leírtam. :)

Egyszerű powerup a crime sorciere által. Még hogy háború a csillagszellemekkel. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 okt 27, 19:44:32
Ez a rész nagyon jó lett, 5/5-ös. :D
Nagyon sok minden történt benne. A Crime Sorciére érdekes egy céh. Tetszik ez a semlegességük. Meldyvel ellentétben Gérardon és Urtearen nyoma sincs a 7 évnek.^^  Olyan szép zene ment mialatt elmondta Urtear a céh elveit. nagyon passzolt hozzá. :)

és, ha még lenne valami mágus aki ott van és képes lenne 5 nap alatt megnövelni az erejüket, miért tenné ?
Hát, múlthéten erre nem gondoltam, hogy Urtear képes ilyen kis trükkre. :nugget: Érdekes ez a Második Eredet. Kíváncsi vagyok, hogy mennyit erősödnek tőle. De, akkor Erza is megkapta ugye ?  Mert rajta nincsenek ott azok a jelek, de Urtrar nem érti, hogy rá miért nincs, olyan hatással. Szóval, akkor csak elnyomja/nem érzi a  fájdalmat, vagy rajta nem működik az erőnövelés ?

Azért Gérard megint nyomatta a "nem ismerem Erza személyisége dumát", azzal, hogy megint mondta, hogy bosszút állhat rajta Simonért. Mert Erza megszokta ölni a barátait... De legalább belátta, hogy a múltat már semmivel sem teheti jóvá.  :jaja: Aztán megint a szokásos jobb lenne ha meghalnék duma. Utána Erza mondata nagyon ütött, hogy "Az, hogy élsz azt mutatja, hogy erős vagy!" (H)

Natsu meg Nagyon ravaszul kihasználta az alkalmat, hogy Urtear kebleihez férkőzhessen. >:)
Na meg a búcsúnál Urtear mondata, hogy vigyázzon Grayre. Szívesen megnéznék egy Gray & Urtear Vs egy erős mágus harcot.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 okt 27, 20:25:27
154 rész:Meldy hangját nem ilyennek képzeltem.Urtearnak viszont kifejezetten jól áll ez a hajszerkezet,meg a hangjában sincs őrület.Natsu jól odadörgölőzik ahova kell :D Asszem a mangában nem voltak ilyen szíves növények,vagy mik,illettek a hangulathoz :D

Tilon:Erza meg se érezte a kegyetlen fájdalmat amitől a többiek úgy kifeküdtek,de rajta is megcsinálták a Second Origint.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 12 okt 27, 21:54:15
Pedig voltak a mangában is ilyen növények :D Meldy-nek ki az új szinkronhangja? O.o komolyan, a 7 évvel ezelőtti is sokkal érettebb volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 okt 29, 22:57:30
Ezek az átvezető részek nagyon jól sikerülnek, úgy tűnik. ^^ Már vártam, hogy újralássam Urtearéket. Valahogy sejtettem, hogy céhet alapítottak, de nem gondoltam volna, hogy ilyet.
...Olyan szép zene ment mialatt elmondta Urtear a céh elveit. nagyon passzolt hozzá. :)...
Szerintem is, ebből az új hírből igazán szép jelenet lett. ^^

Éreztem, hogy valahogy felerősödnek az 5 nap alatt... Nekem csak az a bajom ezzel, hogy kicsit mondvacsinált lett ez a Második Eredet. De különösebben nem zavar, főleg akkor, ha később még más szerepe is lesz. Egyébként Meldy hangja szerintem ugyanaz, mint eddig. Ha jobban meghallgatjátok, talán észreveszitek. Maximum egy kicsit máshogy használja, de ugyanaz. Jó volt hallani, ahogy Juvia is gondolatokat fűzött Meldyhez és fordítva. ^^

Gérard és Erza jelenetetről láttam egy mangás képet régebben és el is hittem, hogy megcsókolják egymást, szóval jó kis csavar volt. xD De örülök, hogy Erza ilyen jól ismeri Gérard-t, így később nem adódnak gondok ebből a hazugságból.

Következő rész unalmasabbnak tűnik, vagy csak tényleg kezdenek rájönni, hogy ne lőjenek le dolgokat az előzetesbe.. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 nov 02, 17:58:37
Fergeteges rész volt.  :jaja:
Gerard most hatalmasat nőtt a szememben. Bár arra nem gondol, hogy a döntésével rosszat tesz Erzának. De jó, hogy kitart az elvei mellett, és Erza is elismeri a végén, hogy jó ez most így.
És, hogy ne legyen annyira csöpögős a vége felrúgja Happyt műholdnak, nagyon klassz volt.
Már nagyon vártam, hogy a Fairy Tail visszatérjen az eredeti story-hoz, tudtam, hogy ütni fog és nem is csalódtam, szerintem legütősebb anime most!  :jaja:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 03, 00:00:45
A holnapi rész előtt gyorsan bepótoltam a lemaradásom  :)

154. rész:
Feldolgozott manga fejezetek: 263-264. elejétől a végéig

A rész majdnem tökéletes volt, csak apró nüanszok zavartak picit(A Crime Sorcière kiejtése, amit én "Krájm Szorsziernek"gondoltam volna, Meldy szokatlanul magas hangja valamint a Raven Tailes csajnak hiányzott a farkasa meg az eszelős tekintete)

Ooba Babasaama hangját viszont nagyon eltalálták, élmény volt hallgatni. (H)
Meldy is kap egy plusz pontot a Bye-Bye miatt  :D

Natsu figyelmeztette Happyt a 154. rész előzetesében, hogy ne szórakozzon Erzával, mert seggbe lesz rúgva. Meg kelett volna fogadnia a jó tanácsot.  :smirksweat:

Most akkor volt csók az animében vagy Gérard rögtön ellökte magától Erzát mielőtt megtörtént volna? :hmmm?:
Sajnos nekem nem volt egyértelmű :(

155. rész előzetese: Egy fontos dolog tűnt fel, mégpedig az, hogy ocsmány rajzolású epizód lesz. Azok a fejek az előzetesben O.O

155.rész:
Feldolgozott manga fejezetek: 265. és a 266.(a 11. oldalig)

A részt az elment kategóriába tenném.

Úgy vettem észre, hogy mostanság a szokásosnál is több állóképet alkalmaznak, ami szerintem jelentősen csökkenti a színvonalat...  :nugget:

Stingék jelenete is vérszegényre sikeredett, véleményem szerint. Valahogy nem éreztem semmi drámai momentumot, amikor bevágták a Rape Facet és elmondták szörnyű tettüket.  :hmm?:

A poénok viszont hozták a szokásos szintet. Men!  :D

Úgy tűnik, hogy Gray mondatát miszerint "Ne vedd el csak úgy, ami az enyém" átfogalmazták. Egyébként ez a mondat szerintem az ételre vonatkozott a mangában.  :smirksweat:

Sütőtök hangja is jó lett szerintem :)

A Mercurius Palota kinézete is csípte a készítők szemét, úgy hogy gondolták csináljuk meg vele ugyanazt, mint a Mennyország Tornyával. O.O

156. rész előzetese: Nincsen komolyabb rész, amit lelőhetnének, úgy hogy nincs probléma. A mangában nagyon tetszett ez a rész, úgyhogy remélem nem szúrják el az animében.  :)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 nov 03, 13:37:23
155:

A csapat összeállítás érdekes lett. Nem értem, miért nem Elfmant tette Wendy helyére a Mester, de úgy látszik az opening és a következő rész előzetese alapján ez megváltozik :D Bár kíváncsi vagyok mi lett a lánnyal.

Happy hatalmas volt, ahogy kiröhögte Jettéket XD A Gray és Leon jeleneten is jókat lehetett nevetni. Megjegyzem jól áll Juvia-nak ez a mostani stílus, eddigi legjobb.

Sting és Rouge megölte a sárkányait ? Hát szerintem ebben van egy kis kamuság, nem néznek ki gonoszaknak. Az exceedek jelenete is ütött XD Lector továbbra is idegesítő, de Fro nagyon tetszik XD

Érdekes trükköket, varázslatokat vetnek be a mágiajátékok vezetői. Jónak ígérkezik ez az esemény is, de van egy olyan erős megérzésem, hogy megint közbefog jönni "valami", mint az S osztályú vizsgán.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 nov 05, 15:37:29
Hát felvezető és város bemutatásos résznek elment, amúgy semmi extra. Hát az, hogy a Mester csak úgyspontán választotta ki a Natsu Team-et és Wendy-t kicsit furcsa volt. Az egy dolog, hogy összeszokott csapat, de nem is tudja, hogy mennyit erősödtek (Még ők maguk se xD). Azért Wendy helyet én Mirát választottam volna, aki még repülni is tud és alapból S rangon van, de biztos így a legjobb. :D
Azért Elfmanból, milyen kigyúrt állat lett. Ők legalább edzettek nem úgy, mint a céh nagy része. Nab szerintem félre értette az edzés fogalmát, ha csakis olvasott.  :nugget:

Azért még mindig nem értem, hogy mi ez a nagy Sabertooth ellenesség az FT-ben. Máris gonosznak lettek beállítva a sárkányölőik, hogy megölték a sárkányukat. Akkor most ők külön tanultak más-más sárkánytól vagy mindketten egynél ? Hát majd ha használják a mágiájukat, akkor biztos rájövök.^^

A következő rész jónak tűnik, ezzel a nem baj, ha páran meghalnak szabállyal, biztos lesznek, akik ki akarják használni ezt a kiskaput. >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 nov 05, 17:39:36
Külön sárkányuk volt. De együtt nagyon erősek, jól passzol a kettejük ereje. Bele lapoztam a mangába és ott láttam 1 jelenetben, h együtt harcolnak. De ezt tulajdonképen mondták is már, hogy ketten együtt alappillérek :).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 nov 06, 17:51:03
Szerintem jó rész volt. Az elején én nagyon meglepődtem, amikor Lucy és Wendy nevét mondta ki a mester. Leginkább Wendy miatt lepődtem meg, hiszen az openingben Elfman áll velük, ezért nem értettem. De nagyon örültem. Viszont úgy tűnik, hogy ez eddig tartott. xD Most valószínűleg Elfman fog beugrani a helyére. De ez szabályos egyáltalán? Vagy nem is fog? xD Na, majd kiderül. Egyébként nincs semmi bajom Elfmannal, csak számomra eddig olyan semleges volt, de talán majd most megkedvelem.

Juviának tényleg ez az eddig legjobb külsője, főleg a haja tetszik. Azt mondjuk nem értem, hogy miért ez a kabát volt rajta, amikor a mangában itt még egy másik ruhában jelent meg. Egyébként Bastian, köszi, hogy leírod, melyik fejezeteket dolgozta fel és meddig, mert így legalább tudom, hol ne olvassam túl. Mert ugye én a rész után olvasom el, hogyan is volt ez a mangában. ^^

Nagyot ütött az a poén, ahogy Lucy elképzelte a rossz Wendyt. x'DD És még Charle is ott pózolt mellette. Nagyon tetszett.  A rész vége épp ettől lett izgalmas, ahogyan bejelentették, hogy mind az 5 tagnak be kell érni és Wendyről meg tényleg nem tudunk semmit. Kíváncsi vagyok, mi lett vele. Valami kis lény figyelte őt és Charlet a palotánál. A köpenyén meg mintha egy céh jel lett volna az openingből. Csak nem jut eszebembe, hogy melyik céhé az, bár van rá tippem.

Következő részben meg egy új csillagszellemet idéz meg Lucy?! Akkor talán tényleg egy kulcs volt az apjától kapott dobozban? O: De nem tűnik se a Halak vagy a Mérleg csillagszellemnek. Szóval biztos ezüstkulcs lehet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 nov 07, 21:07:50
Wendy logikus volt. Én is beraktam volna a csapatba. Nagyon jó a felerősítő mágiája, láthattuk ezt az exceedes részekbe mikor a sárkány ellen harcoltak. Plusz a csapatmunka amit mondott Erza is.
Az op a Fairy Tail esetében mindig iszonyatosan spoiler veszélyes de ebben az esetben nem így van. Az opening két FT csapatot mutat, egyet amit Makarov állított fel és egyet amiben Luxus van meg Gazile is. Azért remélem valahogy bekerülnek Ők is, de kétlem, hogy 1 céh 2 csapatot indíthatna.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 nov 07, 21:55:47
Valami biztos lesz, mert Lucy mondta, hogy nincs is annyi céh, mint amennyi indul a játékokon, de majd meglátjuk.^^
Meg azért az is furcsa, hogy ilyen könnyedén lehet cserélni a csapattagokat, mármint Wendy nincs ott időben, akkor majd Elfman lesz helyette. Azért ez nem valami FT-és, hogy eltűnik az egyik társunk de mi inkább megyünk, majd Lisana egyedül biztos megtalálja. :D Mikor Loki tűnt el, akkor meg az egész céh őt kereste, azért igaz, hogy most verseny van de akkor is. xD

A tuti biztos lealáznak mindenkit csapat: Gildarts, Luxus, Erza, Mira, és Natsu. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 nov 08, 08:25:53
Igen, gyakorlatilag Ők 5-en a Fairy tail legerősebb mágusai, de egy ilyen csapat nem működne valami jól. eleve Gildarts, ha nem csak a nőkön járna az esze. Luxus meg az az egyedül megoldom fajta.
Szerintem Gildartsz is lehetne egyike a tíz szent mágusnak az ereje után, de az életvitele az ami miatt nem kapta meg a címet. Azért Gildarts biztos egyszinten van Juraval, ebből indulok ki. *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Orphan - 12 nov 08, 19:04:35
Nekem tetszett ez a rész. Én csak egy harcot várok már animében, de nem spoilerezek, mert azt itt tilos....

Már alig várom a kövi részt. az a mangában jó volt, remélem nem cseszik el....

Am egy kérdés az openingek és az edingek miért nincsenek lefordítva magyarra???


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Duuu - 12 nov 09, 01:39:59
A türelmetlenség jó cimborája a telhetetlenségenek, de nekünk nem spanunk. :D Biztosan dolgoznak rajta a srácok, csak nem jutott még erre speciál idő.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: asriel21 - 12 nov 09, 20:01:46
Most találtam egy előzetest az OVA 4. részéről.Érdemes megnézni!!! :D :D

http://www.youtube.com/watch?v=tbDPeO1ufHc


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 nov 09, 22:40:49
Hoppá mik lesznek ebben! Mit csinál lucy amikor olyan közel megy natsuhoz talán picit beivott? :D De látom bele teszik a natsu háza mini extra fejezetet is nagyon helyesen >:)

+ ahogy vártam a 3. ova után az ova-knál is op/ed csere lesz... mert uge az első 3 ova op-je az eternal fellows amit testuya vagyis natsu nyomat az edning pedig a this place aya-tól vagyis lucytól, és ezek az első carakter song albumon vannak... de idán kijött a 2. is és azt hittem hogy openingnek megy szintén testuya-tól a kizuna daro endingnek meg aya-tól a happy holdiday, de ahogy nézem az op a blow away lesz ahogy irja amit ahogy halolom szintén testuya nyomat és akkor valszeg az a happy tale amit ed-nek ír meg aya lesz ed akkor ez valszeg azt jelenti, hogy nemsokára jön a 3. caracter song album is...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 nov 09, 22:52:44
Húúú nagyon szép grafikája lesz, tele "epic" jelenetekkel :P

Ahogy hallom új lesz az ova op-je és akkor gondolom már ed-je is. Nem biztos, de úgy vettem észre ezt is Natsu énekli, akkor a zárást Lucy seiyuuja fogja ? A mostani ova ed-t nagyon szépen dalolja a szinkronszínész, egyik kedvenc endingem :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 10, 08:34:04
156.rész:
Feldolgozott manga fejezetek: 266. 11-20. oldal
Kemény 10 oldalból összeraktak egy  epizódot  :D

Összességében meg vagyok elégedve a résszel. Annak idején, amikor kijött a fejezet a mangában reménykedtem, hogy megtoldják valahogy az animében és nem okoztak csalódást.  :)

Meglepő módon meghagyták Erza domina páncélját is. Ej-Ej és még a vértől féltik az embereket  :smirksweat:

Elfman elég jól teljesített, úgyhogy emelem kalapom előtte. Jó csapattag lesz.  :bow:
Szegény Wendy  :neee:

Egy kis negatívum a végére: Miért kell mindig a Sabertooth legyőzéséről beszélniük Natsuéknak? Lassan már epizódonként mondják, amikor a mangában el sem hangzott, hogy "leverjük a Sabertoothot" csak annyi, hogy az élre törnek. Ha már Sabertooth, sok értelme volt Stinget és Roguet mutogatni a részben, mikor mondták, hogy minden csapattagnak a labirintusban kell lennie. A többieket bezzeg nem rakták oda, így elég furcsán nézett ki, hogy duetteznek a labirintusban  :nugget:

Jövő héten: Csapatbemutató!  (H)

Szinkronszínész/Szinkronszínésznő információ:

Vörös hajú csaj a Raven Tailből Shizuka Itō (http://en.wikipedia.org/wiki/Shizuka_It%C5%8D)

Szöszi csaj bikiniben Mira mellett az openingben Kaori Nazuka (http://en.wikipedia.org/wiki/Kaori_Nazuka)

A kalapos Sabertooth tag: Tsubasa Yonaga (http://en.wikipedia.org/wiki/Tsubasa_Yonaga)

A többit majd idővel  :D


A 4. OVA iszonyat várós  :bow:






Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 nov 11, 12:42:00
Na ezen én is meglepődtem. Fél mangafejezetet dolgozott fel az epizód, de olyan annyira teletették jó töltelék jelenetekkel, hogy amikor néztem, azt hittem hogy hármat karol fel a rész. A 400 mondat is befigyel a feliratban, elég lehetett lefordítani, köszönjük Cickany! Anno az első 50 részben volt mindig ilyen hosszú a felirat, és akkor dolgozott fel hármat :D Mindenesetre szépen megcsinálták 1 korrekt epizódra, példát vehetne ebből a One Piece anime.

A részről:

-Elfman bebizonyította, hogy tökéletes csapattárs, és még Happyra sincs szükség ahhoz, hogy ne essenek le :D
-Pyxis jelenetek is jók voltak, szegény XD
-Erza páncélján néztem, egyet. És még azt hittem hogy a csábítás páncélja a legdurvább XD
-Az epic fail a végén nagyot ütött, hogy Natsuék épp hogy beértek XD

A következő rész a 8 csapat bemutatásáról fog szólni, ahogy látom. Megjegyzem, az előzetes alatt halható Natsu és Happy párbeszéd hatalmas volt XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 nov 11, 16:49:13
Nekem bejött ez a rész. :) Szerintem nem volt sehol semmi felesleg.
Kezdjük ott hogy sok csapatot vertek el az biztos. :D 15-öt minimum. XD
Erza domina páncélja jól nézett ki és átjött az egész hangulat mint a mangában. :D
Pyxis nagyon aranyos volt mikor félt. :$ Gray és Natsu párbeszéde azalatt is nagyon ott volt. XD

Na most pár dolog amin csodálkozom.
Gray és lucy nagyon sokat vannak egymással. XD Mikor mozog az egész égi labirintus akkor egymás kezét is megfogják. :fun:
A másik meg az amikor lucy és natsu zuhannak és amikor elfman kapja el őket ugye betörik a fal amin keresztül esnek és azután kérdezi gray meg erza hogy jól vannak e és ott meg már épp az a fal. :hmm?:

A következő részt már nagyon várom, mert érdekel hogyan mutassák animében be a csapatokat. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 nov 11, 18:59:47
Jó rész volt. Meglepő, hogy így összetudták hozni csupán egy fél fejezet felhasználásával.

Tényleg elég furán festett, hogy 5-ös csapatok vannak de a sárkányölők és Leonék duóban szaladgálnak ide oda.

Felnevettem mikor Lucy menőzni akar a csillagszellemével erre Erza meg előveszi az iránytűt. :D Azért az meglepő, hogy bemutatnak egy még soha nem látott csillagszellemet, erre Natsuék, mintha már 1000-szer látták volna.

Wendy jelenete lefárasztott. Mindenki tudni akarja, hogy mi történ vele, erre meg ő kérdezi Lisana-tól! :nugget: Ha már Lisana, csak szerintem változott meg a haja, mióta visszatért az edzésről ? :hmmm?: Elfmannak jól áll a pofaszakáll.  (H)

A rész legjobb jelenete az volt, mikor a Tökfej (ezentúl így hívom! :D) egyesével felsorolta a tagokat, akik, olyan büszkék voltak magukra, mintha a spanyol viaszt találták volna fel, erre Tökfej közli velük, hogy épphogy beestek. XD

A következő részre kíváncsi vagyok, hogy milyen mágusok lesznek ott. Bár az előzetesben mutattak egy nagyon ismerős hajat...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 nov 11, 20:05:58
Szerintem elfant elcsunyították,de eddig is az volt xd csak most sokkal.Lisanna haját? Ha visszagondolok rá, hm... talán a vége egyenes vagy mi?xd Amúgy elõször a tökfej elsõ ránézésre olyan mint egy vérbeli gonosztevö.:D de közbe nem is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 nov 11, 20:21:05
Még nem láttam a részt de a lucy gray kézfogós jelenet meg, hogy együtt vanank az filler mert ilyen a mangában nem volt azon a 11 oldaon :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 nov 12, 06:48:47
Nem kell így fennakadni rajta...egyszerũen megfogja a kezét hogy le ne essen arról az izérõl...xd


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Pein7 - 12 nov 13, 10:21:57
Na betudtam potolni résszeket.
155:rész nagyon jó volt.
156rész hatalmas gratuálció 8fejezetböl ilyen szép részt összehozni :D teljesen olyan mintha egész mangából készülne :D, és sütötük hangja nekem is tetszik föleg amikor éppenhogy csak 8 hely :D Hahaaa  :fun:
Köszi linket jó lesz ova :D NatsuxLucy Grrrr :D Sexy aim.. khm ˘˘


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 nov 15, 19:01:24
Most néztem vissza a 140. részt, miután az OS színre lép. Itt mikor Lahar megy jelenteni a fejeseknek, hogy Midhnighték megszöktek, akkor az öreg mondja magában, hogy "Először ő, majd a 6 tábornok..." Most eset le hogy Gérardra gondolt. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 16, 20:14:37
A 4. OVA Online megtekinthető, de még csak RAW:
http://my.tv.sohu.com/u/vw/33806061 (http://my.tv.sohu.com/u/vw/33806061)

Várni kell néhány másodpercet(jobb felső sarok jelzi), majd a videó elérhető lesz.

Update: Hát ez fenomenális volt.... (H) :D :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 nov 16, 21:27:22
Nekem ott van felül valami 44 mp és amikor lejár az idő akkor csak egy fekete képet kapok és semmi több...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 16, 21:45:05
Teszteltem még egyszer(Firefox  alatt): Miután a 45 mp lejár, akkor automatikusan elkezdődik a videó, semmit nem kell csinálni.
Kenton, a te esetedben lehet, hogy valamilyen bővítmény hiányzik Flash Player, Silverlight, Shockwave Flash vagy hasonlóak... Egyenlőre jobb ötletem nincs, sajnos. Lehet böngészőfüggő?   :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: asriel21 - 12 nov 16, 22:02:59
Igaz,hogy nem nagyon értettem mit mondanak,de szerintem a 4. Ova lett a legjobb!!!!!!! :bow: :bow:
Remélem majd lesz hozzá felirat.  :D :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 nov 16, 22:33:42
Én csak gyorsan beletekertem, hogy kapjak róla egy képet, hogy milyen is. És miután ahány helyre kattintottam  a lejátszó sávban, mindenhol csak meztelen lányokat láttam, rájöttem, hogy ennyi fanszervíz nem volt együttvéve 156 részben és 3 OVA-ban sem. XD >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: pumpa28 - 12 nov 16, 23:10:06
Off: Mozzillával nekem se hozta be, viszont Google Chromemal sikerült.

On: Hát ez nagyon kemény :D Már-már az számított ritka pillanatnak, hogy valakin ruha van :D A strandos jelenet tetszett, a vége is jó volt, de a csúcspont az a rész, mikor a csajok be vannak piálva  XD Juvia már rá van folyva Grayre, Charle Happyn lovagol, Lucy meg rákattan Natsura :D
Várom a feliratot, mert sajnos nem vettem ki, hogy a fürdőben a lányok előtt bevallotta-e Lucy, hogy szerelmes, vagy csak barátként beszélt-e róla  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 16, 23:18:27
A "fanszőrvízről" lenne egy észrevételem, ami felnőtt tartalmat feszeget (Remélem nem tilos): +18
A mellek már annyi különböző méretben és helyzetben előfordultak, hogy rengeteg olyan helyzet adódott a 4.Ovában, hogy egyszerűen nem lehetne reálisan kitakarni a mellbimbót, amit úgy oldottak meg, hogy sehogy. Konkrétan látni kellene már rengeteg helyzetben, de mégis nem látni ott semmit. Nem azt akarom sugallni, hogy rajzolják meg, csak annyit, hogy takarjanak ki a csajoknál eleget ahhoz, hogy ilyennel ne teremtsenek irreális képet.  :$ :$ :$



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 nov 16, 23:32:55
Érdekesnek hallatszik, majd megnézem én is :D

Bastian szerintem ezzel ugyanaz a helyzet mint a vérrel: Nincs ott, oda kell képzelni. Cenzúrának nagy szava van, de tényleg jobb lenne a te megoldásod, ha már ennyire rejtegetik  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 nov 17, 07:30:13
Úristen mennyit szakadtam XDD Amikor a lányok berugtak,ja meg a macskák...kegyetlen volt,főleg Juvia meg erza. Nem volt durva fanservice ,annyira...Csak full perverzség volt ,egy kis humorral.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 17, 09:44:04
157.rész
Feldolgozott manga fejezetek: 267-268. Elejétől a végéig

A résszel abszolút megvoltam elégedve csak már megint az a fránya rajzolás rondított bele az összképbe nem beszélve egy elég nagy bakiról.

A bevonulások nagyon jók lettek. Tetszett, hogy feldobták néhány csapatét pár effekttel, mint a varjútollak vagy a mennydörgés.  (H)
Ha már itt tartunk, akkor még meg kell jegyeznem, hogy a Sabertooth bevonuló zenéje iszonyatosan tetszett. Sajnálom ellenben, hogy semmi speciális effektet nem kaptak, csak sétáltak. Úgy tűnik van egy SS3 Goku is a csapatukban, akit borzalmasan rajzoltak meg a részben, viszont cserébe Rogue most az először értelmes fejet kapott, amikor Gajeel nevét említi.  :smirksweat:

Mavis mester behozatala felbecsülhetetlen  :bow:

A hangok: Jenny és a bemondó hanga nem tetszik. Chelia elviselhető bár jobbra számítottam(a hangját ugyanaz adja mint, aki Sherryét). Nalpudding hangja nagyon átjön, Rufus pedig az abszolút telitalálat nálam.  :)

Ivan Mester csak szerintem karcsú, illetve vékony? Mintha teltebb lett volna korábban.  :hmm?:

A baki: Amikor mutatják a Nagy Mágiajátékok Programját, akkor ott van, hogy 6. nap ?????? és 7.nap ??????.
A verseny 5 napos szóval ezt elnézték a készítők. Nem kell mindennek a 7-es szám körül forognia.  :smirksweat:

Ajjaj... Lyon,Gray és Juvia egy versenyszámban... Ég áldja az emberiséget.  XD

Jövő héten: Remélem emlékezetes feladat lesz a Rejtett :fun:

Edit: Akinek nem indult el az OVA, azoknak itt egy Youtube linkes(Még mindig RAW)  :)

http://www.youtube.com/watch?v=qCqdT0y0Pcw (http://www.youtube.com/watch?v=qCqdT0y0Pcw)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 nov 17, 10:33:44
Nagyon fasza lett ez elkövetkezendő ova-k új openingje! Ráadásul a blow away-t tetsuya és yuichi nyomatja nem csak előbbi az ending is jó ott pedig nem csak aya mint az előzőnél, hanem sayaka és satomi is beszállt mellé. Látszik, hogy nagyon megy az ft minden fronton anime/manga, mert nagyon nyomatják ez látszik az ovakból is meg hogy ez az op és ed már a 3. caracter song albumon lesz ráadásul igazából már a 4. mert előtte is voltak már caracter songok csak nem kaptak külön albumot... nem tudom, van-e még olyan anime ami akár ennyi caracter songot kapott volna aminek nyílván nem kis pénz az előállítása de simán vissza is hozza... és reménykedjünk, hogy a 298. fejezet is ova-ban lát majd napvilágot és nem pedig a sorozatban >:)

De nagyon faszán bele vitték a natsi háza kis extra fejezetet ami 12 oldalas csak, még hga az a mangában 7 évvel ezeőtt is volt, de a story szempontjából lényegtelen, nem befolyásolja... Meg milyen durván bepippantották már!! >:) Aya nagyon kitett magáért lucy nagyon durván nyomja...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 12 nov 17, 12:31:51
Felirat kb. mikor lesz?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: FireHawk - 12 nov 17, 17:48:55
Skacok mi van veletek.. egyszer kész van már reggel 10 kor a felirat az adandó részhez és már megint.. remélem nem kell várni hétfőig.. és köszi h vagytok és készítitek a részekhez a feliratot mert ti vagytok a legjobbak!!:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kingdon - 12 nov 17, 18:49:44
Sziasztok az aktuális részhez szeretnék hozzászólni , hogy anno észrevettetek egy pár darab fura figurát a képeken pl PIros kutyust a háttérben . Itt én is találtam egyet :D 2 perc 11 másodpercnél baloldalt a lelátó első sorában :) ott van egy smiles kártya vagy mi a fene az :D Amúgy az OVA 4 mikor várható felirattal nem tudjátok véletlen ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 nov 17, 19:38:43
Jó neked hogy te az ilyeneket is észreveszed xD...Amúgy jó rész volt.Szakadtam makarovon.Ja, és hiányoltam a feliratot :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kingdon - 12 nov 17, 20:33:06
ÁÁÁÁÁÁÁááááááááááá Végre megkezdődött a Mágiajátékok :D Alig bírtam kivárni a feliratot :) Annyira eltalálták Mavis hangját imádom mindig mikor beszél . ( Tenrou szigetnél is )


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: FireHawk - 12 nov 17, 21:29:25
IMÁDOM!!!!! egyszerűen fantasztikus nincs még egy ilyen anime ami ennyire feldobja a hétköznapi életem :DD és visza hozza az életkedvem!!:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 nov 18, 14:37:00
157:

Irtó izgi rész volt, tele információkkal.
Jellemezném kicsit mindegyik csapatot:

Fairy Tail A : Tetszik a spéci ruhájuk, főleg a csajoké. Elfman hatalmas volt, ahogy Wendy ruháját nézte XD

Quatro Cerberus: Tök jó, hogy erről a céhről csak a sorozat elejéről volt kis informáicónk, de Mashima nem felejtette ki őket. Nem nyerte el a tetszésemet ez a Rock banda. Megj. : a feliratban miért azt mondák, hogy Vad NÉGYES, ha 5en vannak ? Vagy ez nem hiba ?

Mermaid Heel: Ez is ilyen töltelék céhnek látszik, mint a Quatro. A fehér öltönyös csajra hittem azt még az Op-ben, hogy Urtear. Viszont befigyel egy régi ismerős közöttük. Róluk is ugyanaz a véleményem, mint a Cerberusról, nem tetszenek.

Blue Pegasus: Ők mindenképp kellenek ide, hogy megadják a hangulatot XD Az a kék nyuszi sok titkot rejthet :D

Lamia Scale: Nem tudom, miért kellett Sherry helyett a kis unokahúgát betenni. Jurával sok esélyük lehet, de ha Toby még mindig olyan hülye, hogy legyőzze magát, mint régen, akkor ajaj XD Tetszett Obama beszólása is: Mi az hogy csak 4. ???

Raven Tail: Szörnybanda, hát mást nem nagyon tudok mondani. A sárga páncélosnak, ugyanaz a hangja, mint Ivannak vagy Hadesnak, nem tudom hogy ez az info ér-e valamit.

Fairy Tail B: Egyértelmű: ők a legjobbak (H)

Saber tooth: Nagyon felvágnak, remélem hatalmasat fognak esni a lóról. Tetszett, ahogy Rouge nézte Gazillet :D

Ha top 3 kedvencet kéne mondanom, akkor 1.: Fairy Tail B 2.:Fairy Tail A 3.: Lamia Scale
Csak nem olyan rossz a FT., ha 2 csapat is bejutott :D

Továbbá elég random volt, ahogy megmagyarázták Mavis megjelenését is:"Unatkoztam, szóval idejöttem" XD Azon a szinten volt, mint Natsu válasza, hogy miért tudja a Villámtűz elemet.

Ivan nagyon nézte Gazille-t, az meg nem mert ránézni, remélem mégsem fogják rossznak beállítani a vas sárkányölőt. Mindamellett a sárga páncélos Raven Tail tag is bambulta őt és Luxust nagyon.

Tetszenek még nagyon az új ostok is, pörgősek, szépen feldobják a hangulatot. Főleg a Quatro Cerberus megjenésekor hallható zene jön be nagyon. A "digitális" szereplő bemutató képek is faszák, nem csak azért mert jól néznek ki, hanem mert megláthatjuk, hogy is kell igazából leírni a nevüket latin abc szerint. Bár Erza is volt már Erza meg Elza is...

Bastian: tényleg 7 napos lesz, a mangában is ezt mondja Bolyhoska: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/267/7




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 nov 18, 15:01:53
Csabi: Szerintem azért mondják, hogy Vad Négyes mert a Quarto spanyolul 4-et jelent. :) Nyilván a céhre utalnak vele.

Szegény Wendyt nagyon sajnáltam az elején. Az lett volna furcsa, ha nem sírt volna. Gondolom, hogy mit érezhetett. Jó pár napig szenvednie kellet a második eredet miatt, megtanulta a titkos sárkányölő technikákat, amiket Grandine hagyott neki, erre meg egy aljas húzással kiütik a játékból. Mint a ki nevet a végén-ben, mikor már épp beérne a bábud a célba kiütik és kezdheted előröl.

A Fairy Tail A bemenetele nagyon gáz volt, ahogy ott fújolták őket. Legalább a céh szurkolt nekik. ^^
Mavisen meglepődtem, hogy ott van és, hogy csak a tagok látják. Akkor most Mavis varázsolni is tud ?  Mert, mintha ő aktiválta volna a Fairy Sphere-t a többiek segítségével. Az nagyon komoly, hogy Makarov, hogy bepánikolt, mikor kiszúrta, hogy Gérard nem is FT tag. :D

A B csapat nagyon menő. Nekem is ők a favoritok. Ráadásul még másodikként értek be. Azért 5 tagból, mind az 5 S-rangú mágus. Juvia és Gazille a Pahntomnál voltak S rangúak. Luxus nagyon komoly volt, mikor a hóna alá vette Gérardot. :D Én Luxust várom, hogy kiírják a nevét latin betűkkel. Vagy Luxus vagy Laxus.

Mikor bejött a Sabertooth a fehér hajú csajról, hirtelen azt hittem, hogy Angel. Ha nem lett volna a fillerben, akkor még most is azt hinném, xD De így inkább a hugának feltételezem. Mert hasonló a ruhájuk is meg a hajszínük. Majd kiderül.

A RavenTailhoz csak annyit, hogy szerintem a bádogembert azt maga Ivan irányítja valamilyen mágiával. Mert ugyan úgy viselkedik, mint Ivan. Vajon Ivánka még, mindig azt hiszi, hogy Gazille őt szolgálja, vagy csak bosszút akar rajta állni az árulása miatt ? :hmmm?:

---------------------------------
Szerk: Erza nevét már leírták a korábbi OVA-k openingjében. Ott is úgy van, hogy Erza Scarlet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 nov 18, 16:43:46
Köszi Tilon, így már értem, hogy a Quatro Cerberus tagjai nem magukra, hanem a céh-re utalnak.
Erza neve valóban volt Erza, amikor az S osztály vizsgánál Natsu vele akar harcolni, de a Fairy Tail elején, szám szerint 9.rész, ahol Natsu vs Erza volt, Kana tábláján; Elsa látható: 10. rész 7.51
De mivel a másik kettő sokkal újabb, így bizonyos, hogy tényleg Erza Erza XD

Ja, Luxus neve engem is érdekel, továbbá még Gazille-é is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 nov 18, 18:33:26
Gazille az eredeti neve, a gajeel az csak a japcsik ahogy kimondják...Luxusé ,remélem Laxus ,nem vagyok benne biztos,Erza meg egyértelműen Erza xD Ja ,amúgy mikor állnak neki itten feliratozni az ova 4-et ?:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 nov 18, 19:15:43
Luxusnál, hogyha a kiejtését nézzük, azaz: "Lákszász(ú)" akkor minden bizonnyal Luxus, mivel mindkét magánhangzónak a nevében ugyanaz a kiejtése.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 nov 18, 20:25:07
A B csapat nagyon menő. Nekem is ők a favoritok. Ráadásul még másodikként értek be.

Arra leszek kiváncsi hogy egymás ellen milyenek lesznek a harcok, tuti úgy fog kijönni  a lépés hogy nehéz legyen egymás ellen küzdeni: Juvia vs Gray.., Mira vs Elfman, Gerard vs Erza.. ezekre kiváncsi lennék.
 
Idézet
Mikor bejött a Sabertooth a fehér hajú csajról, hirtelen azt hittem, hogy Angel.
Én is pont ugyanerre gondoltam.. :) kiváncsi leszek lesz e valamilyen rokoni szál.

Egyébként nem hiszem el hogy elment a bemutatásra egy egész rész :D egy fél rész alatt lezavartam volna a másik felébe meg belefért volna egy csata


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 18, 21:23:45
@Csabi

Bolyhoska tényleg 7 napot mond, viszont itt már csak 5 nap van. Az animében 7 nap szerepelt a táblán, de szerintem a manga hitelesebb.

http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/268/15 (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/268/15)

Elolvasva a hozzászólásokat, halkan megjegyzem, hogy vannak benne jó meglátások, viszont azok még nem fedik a valóságot...  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 nov 18, 21:58:01
Én nem kattintok rá az biztos..
Még nem olvastam a mangát és nem is kényszeríthetsz.. ;D
Illetve volt rá példa hogy elolvastam belőle pár fejezetet... de maradok az animénél amíg ilyen bleaches eset nem kényszerít rá az ellenkezőjére.

Szóval bocsi ha nem fedik a valóságot.. de itt az animéből tudunk kiindulni. ;P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 19, 00:15:49
Ez nem spoileres. A link arra az oldalra vezet, ahol ismertetik a Nagy Mágia játékok programját, ami most volt az epizódban. A mangában 5 nap van kiírva az animében meg 7, amit nem értek...

Mellesleg ki szoktam írni, hogy melyik fejezeteket,oldalakat  dolgoz fel egy epizód. Azokig a fejezetekig nyugodtan ellehet olvasni a mangát.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 nov 19, 02:10:38
Gondolom lesz közben is filler csak hogy ne unatkozzunk. :P :) Erre tudok gondolni. Naahjó alvás.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 nov 19, 10:01:41
Jó volt a rész. :D A zene ami a csapatok felvezetése alatt ment azt szerintem eltalálták, mert passzolt. :) Főleg a Sabertooth-é.
Engem a Raven tail-es bádogember szinkronhangja lepett meg. :hmm?: Olyan a hangja mint Ivan-é.
Nekem nem jött át az a hangulat mint a mangában mikor mavis megjelenik 1.-re...de mind1. Makarov vicces volt. XD

Érdekesnek bizonyul majd ez a '' rejtett ''. Én úgy képzelem el hogy juvia nem fog harcolni. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 nov 19, 14:54:31
Pedig mar reg lattuk Juviat kemenyen harcolni... :) azert hianyolom azt a bizonyos "s" osztalyu viselkedest :p harc kozben


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 nov 19, 14:58:13
Ja,Juvia jó bunyós ,az más kérdés hogy muszáj motivációt találnia ,különben semmit se csinál  XD...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 nov 22, 18:05:49
Valóban jó rész volt. ^^ Bár ez a rész százszor jobb lett volna, ha nem erről szólna az OP 80 %-a. xD De tényleg, meg sem lepődtünk a céheken, tudtuk már, hogy kik fognak jönni. Meglepetést max. a szinkronhangok és a nevek okozhattak. Na meg a plusz infók. A B Teamnek szurkolok leginkább. Bár ezt a Mistgunos dolgot furcsálom... A Fairy Tailen kívül senki se szerzett tudomást arról, hogy létezik Edolas, ahol a Fairy Tail egyik legerősebb mágusa lett a király? Mert ha igen, akkor egyből gyanús, hogy itt van Mistgun. Akiknek leginkább örülök, az Juvia, Mirajane és Luxus. Remélem jól szerepelnek majd és lesznek nagy jeleneteik. Viszont most sajnálom egy kicsit Erzát. Az S osztályú mágusok most úgymond kiközösítették őt. Kíváncsi lennék egy Erza VS Mira harcra. Meg egy Mira VS Elfman is érdekes lehet Evergreen nélkül. xD Na, biztos lesznek jó harcok és érdekes feladatok. Egyébként a Mermaid Heelnél nekem is feltűnt a régi ismerős, szerintem ki is mondhatnánk a nevét, mert egyértelmű, hogy ő az, de hátha más nem jött rá. Sabertoothnál pedig én is azt gondoltam, hogy az a lány Angel rokona. Bár a haja színe nem igazán stimmel, a ruhája teljesen olyan.

Ez a Rejtett jónak tűnik ugyan, de félek, hogy Juvia teljesen elhülyéskedi. Ne értsetek félre, én imádom Juviát, szerintem még mindig vicces, de jó néha látni egy kicsit a másik oldalát is. Remélem jó lesz a kövi rész. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 nov 22, 19:55:02
Érdekes lesz ez a Rejtett próba. A versenyzők fele képessége kötődik a vízhez: Juvia vízmágus, Gray, Lyon jégmágus, Eve hómágus xD
A maradék 4 pedig: Yeagernek valami közelharci varázslatot tudok elképzelni, Nalpudding (innentől Puding xD) szerintem valami rovarokhoz kapcsolódó mágiával operál. Rufusnak nem tudom, de biztos valami szemre szép de fájdalmas mágiát adnék.  A legnagyobb rejtély pedig Beth neki elképzelésem sincs, hogy milyen ereje lehet. Talán valami nagy pusztítást végző. :hmmm?:

Most, hogy mondjátok ezt a Mermaidban lévő ismerős mágust, már nekem is leeset. :D Korábban nem figyeltem nekik nagy figyelmet, se a Quatro Cerberusnak mert ők olyannak tűnnek, akik azért vannak itt, hogy kiessenek.^^

Végre megvan, hogy mi változott meg Lisanna hajában. :D Az első két tincse megnőtt neki.
Régi haj: http://images.wikia.com/fairytail/images/b/b5/Lisanna_feels_guilty.png
Új haj: http://images.wikia.com/fairytail/images/9/9d/Elfman_and_Lisanna_With_Snacks.png

Én egy Luxus Vs Gérard harcot néznék meg szívesen, csak sajna erre 0% esély van xD.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 nov 22, 20:14:30
Tilon,ezt hogy a francba sikerült észrevenned?:DD Am irtam is hogy talán a haja változott ,vagy valami ilyesmi,de nem gondoltam volna hogy tényleg az.xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sammy Blaze - 12 nov 24, 09:58:35
Tegnap megnézem a múltheti részt meg még este a tv2-n a grimm 2. évadnyitányát amiben feltűnt a sabertooth és még a következő részben is ott lesz >:) Így első látásra csak minerva venné fel a versenyt a grimmes döggel >:) >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 24, 11:55:59
158. rész: Két apró dolog híján, tökéletesre értékelem az epizódot  :D
Feldolgozott manga fejezetek: 269-270. Elejétől a végéig

Érdekes kis feladat volt ez a Rejtett. Lényegében ki kellett deríteni, hogy ki az igazi mágus a sok másolat között, úgy hogy te magad ne lepleződj le. Tetszett.  (H)

Úgy tűnik Narpudding mágiaérzékelő teljesítménye megsüvegelendő. Ha nem csak Grayre utazott volna, akkor akár első helyen is végezhetett volna.

A hét idézetét pedig Lyon kapja: "Láttam egy falat Mennyországot" :fun:

Rufus megmutatta ki az úr a háznál. A mágiája zseniális, pedig még csak a töredékét láttuk.
Ismét meg kell említenem, hogy a hangja telitalálat. Ha már hangok, Flaré is nagyon bejön.  (H)

A 2 apró dolog, ami nem tetszett:

1. Rufus emlékmásának megsemmisülése nagyon hiteltelenül nézett ki a mangához képest. Ez nem füst alapú technika, innen üzenném az alkotóknak. Egy Gondolati Kivetítés féle animáció sokkal jobban nézett volna ki.  :jaja:

2. Mikor Narpudding utoljára megrúgja Grayt a lába sárgán izzik. Lehet szőrszálhasogató vagyok, de szerintem nem használt semmilyen mágiát a rúgáshoz, szóval csak egy szimpla rúgás történt. Ráadásul ugyanolyan színben izzott a lába, mint Rufus technikája. Szóval feleslegesnek éreztem ezt az effektet.

Jövő héten: Kimpatsu(Lucy) vs Flare  :)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: FireHawk - 12 nov 24, 14:47:58
Azért kiváncsi vagyok h natsu h fog kirobbani ha fog ilyet... és a köcsög új két 3-ik generációs sárkány ölők nem is tudják h natsu már 4 ik generációs :PPPP >:)  >:)  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: mateee-kun - 12 nov 24, 17:11:25
Nah, régóta vártam már a Rejtettet így animében, a verseny próbái közül ez tetszett meg a legjobban,bár kicsit kihasználatlan volt de ez volt a legötletesebb. Hát érdekesen alakult....
Egy kérdés: csak én hittem azt hogy a városbeli másolatok is fel-alá járkálnak a városban?  :hmm?: Nálam valahogy ez olyan egyértelmű volt. Így visszanézve a mangában sem valami átlátható.
Oké, mindkét esetben elég nehéz azonosítani a másikat, de semmi értelme mozdulatlanul állni és várni arra hogy az ellenfél lelepleződjön, ha az ellenfél nincs is a környéken! Mindannyian lehetnek 8 különböző helyen, és egy idő után megkell mozdulnod hogy máshova menj megfigyelni (vagy várhatsz a játék végéig mozdulatlanul  :smirksweat:). A "Rejtett" játék egy idő után rákényszerít hogy megmozdulj. Azonban a helyváltoztatással jóeséllyel lebukhatsz, mivel rajtad kívül semmi nem mozog!
Ha mozognának a bábuk, talán még keményebb lenne, hiszen nehezebb közülük kiszúrni az igazit, de könnyebben el is tudsz rejtőzni a tömegben egy sikeres támadás után. Mozgásban is vagy, ezálltal nagyobb is az esély hogy megpillantsd a másik "hibáit" pl: mikor a lehelleted látszik  hidegben.
Tudom, nem katasztrófa, de ez a sok mozulatlan bábu nálam kicsit levont a játék értékéből  :(.  

Pozitívum:
Rufus Memory Make-je valóban remekre sikerült, a jelenet alatt lévő zene is adott a hangulathoz. A poénok megintcsak ütöttek és a harcok nagyrésze is szépen lett elkészítve  :).


Mellesleg a fake Narupuddig hogyan tudott beszélni?  :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 24, 17:52:15
Arra, hogy a másolat Narpudding hogyan tudott beszélni három ötletem van:

1. A mangában nem mozgott a szája a másolatnak miközben az igazi beszélt a háta mögött, amit Gray nem is figyelt, ezért lecsapta hezitálás nélkül a másolatot. Furának tűnhet, de nincs jobb ötletem...

2. Az igazi beszélt majd miközben Gray lendítette a Jégpörölyt, akkor cserélt helyet a másolattal.

3. Nem említették azt, hogy egy klón tud-e beszélni. Lehet tudnak és ez segítőkész volt az igazival XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Serpens92 - 12 nov 24, 18:08:20
Az anime rajzolása továbbra is hányinger. Nem értem miért kellett megtartani a fillernek a szintjét.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 24, 18:48:59
A fillernek szerintem még szebb is volt a rajzolása, ugyanis ott saját karakterekkel dolgozhattak a készítők és nem kellett figyelniük a részletekre az új karaktereket illetően. Ettől függetlenül hányingernek nem nevezném a rajzolást.
Ebben az epizódban például semmi ocsmány karakterrajz se tűnt fel nekem és a Hullócsillagok Éjszakája is igazán szépre sikeredett. A hányinger mérőskálája a 6-Farkú Kyuubi Naruto vs Isteni Birodalom Pein harcnál kezdődik.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Serpens92 - 12 nov 24, 18:52:34
Én a fillert nem néztem, mert nem tetszett. Viszont itt arra gondolok, hogy amikor némelyik figura kicsit távolabb van, akkor nem olyan részletes, meg a legtöbb esetben elég komolytalan beütésük van a karaktereknek. Továbbá azt se értem, hogy már anime, miért kell szinte állóképből állnia... Több dinamikusság lehetne ebben az egészben.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 24, 19:04:45
Sajnos a Fairy Tailt a kezdetektől fogva az állóképszerű animáció jellemzi. Közel járnak a mangához így egyszerűbb nekik az állóképek használata, tartaniuk kell a tempót. Fogalmazhatnék úgy is, hogy ha nincs vér és gyerek korosztályban van akkor kit érdekel az ha mozognak a karakterek illetve egyebek. Szegény Fairy Tailnek ez a sors jutott.
OFF: Amúgy milyen a Sword Art Online animálása? Elvileg ugyanaz gyártja azt is , mint a Fairy Tailt, az A-1 Pictures és úgy tudom felkapott egy történet a SAO???


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 nov 24, 19:42:14
Abban is vannak állóképek de közel sem ennyi. nagyon szép igényes rajzolása van. Egy kicsit off de itt egy harc jelenet:

Ha nem akarsz spoilert ne nézd meg.

http://www.youtube.com/watch?v=fYrTRhOSHKc

Látható hogy itt is alkalmazzák a jól ismert állóképeket de jóval kevesebbet és jóval profibb módon.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 nov 24, 19:57:00
Köszönöm Lew.  :)

Vánmangán írta valaki, hogy az A-1 Pictures igényes munkát végez a Magival, a Shin Sekai Yori-val meg a SOA-val is, bezzeg a Fairy Tailt nagyon hanyagolják. Azt kell mondanom a SOA-s videó meggyőzött arról, hogy az illetőnek teljes mértékben igaza van. Remélem összekapják magukat a harcokra.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 nov 24, 21:35:24
158. rész

mateee-kun:

Igen, az a mozdulatlan város elég gáz volt. Senki egy lépést sem tett, pedig a manga alapján teljesen úgy jött le, hogy a másolatok mozognak. Amit leírtál 100% úgy van, ha sosem mozdulnak, sosem találják meg egymást. Ha meg mozognak az "állóképben", akkor egyszerű kiszúrni őket. Ez bizony hiba volt az animések részéről.

Bastian:

Azért voltak itt érdekes rajzolások. Nézd meg pl. a fejeket. Mondjuk Luxust, amikor mondja, hogy ha így tudja, akkor ő megy versenyezni. ^^" Össze sem hasonlítható pl. azzal, ami az avatarodon van.


Úúú, most jön az egyik kedvenc harcom a Játékokról. *.* Naaagyon remélem, hogy ütős lesz és nem butítják le, vagy idétlenkedik el.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 nov 24, 22:07:32
158:

Érdekes volt ez a játékszám. Nalpuding jó szemét volt, hogy csak Gray-re utazott, de sebaj, ahogy látom a jégmágus nagyon durván visszafogja ezt adni neki (H) Tetszett Eve jelenete is, de a legvagányabb az egyértelműen Rofusé volt, mint zeneileg mint drámailag nagyon ütősre sikeredett.

Az elképzelések is jók voltak, hogy mit csinálnának a győztesek a vesztesekkel XD Levy leütné Gazille-t, hogy annak Lucy-val vannak pajzán gondolatai XD Luxus és Natsu elmélkedése volt amúgy a legjobb.

A Mermaides farmerlánynak nem gondoltam volna, hogy tényleg farmeres mágiája van. Répa rakéták, te atyaég...  Vajon mi történne, ha elkapna ? Megjavulna az ember szeme vagy mi ? XD Yeagernek viszont tetszett a mágiája, ahogy láttam olyan volt, mint Droy-é, ilyen Plant make féleség.

Amúgy meg Töki 101%, hogy gonosz az egész rendező bandával együtt. Ezek a másolatok biztos szerepelni fognak még, továbbá az Ft-ben eddig sose volt olyan rendezvény, ami nyugodtan és sikeresen lezajlott volna. Továbbá én ehhez kötöm a "minden évben negatív energiát érzek" Gerard mondatot is, mivel a rendezők az minden évben ott vannak.

Negatívként: Nem hiszem el, hogy az endingben 23:24nél még mindig nem javították ki a ferde harang kupolát. Továbbá 20:34nél is volt egy kis baki az eredmény táblánál. Meg most akkor, 5 vagy 7 napos ez a bajnokság ? Mert ebben a részben mindent mondtak...

Amúgy több mint 100%, hogy igazából a "klónok" mozogtak, csak ezt nem animálták meg a készítők. Hogy miért ? Egyszerű: mert nehéz. Ugyanis, ha ugyanilyen rajzos animációval rajzolták volna, minden képen volt vagy 5-10 klón, és mindegyik járkálását eléggé sok idő lett volna megcsinálni. És így belegondolva, nincs is olyan anime szerintem, ahol egyszerre 5-10 karakter különbözően mozog tartós ideig egy plánban.
Ha mozgást akartak volna animálni és könnyedén, akkor marad a CGI megoldás, mint most a Naruto háborújában, de mivel eddig nem volt számítógépes megoldás, ezért mellőzte az A-1.
Persze engem is idegesített kicsit, de meg kell érteni őket.

A Sao-nak meg azért sokkal jobb a grafója, mert 28 részes lesz, nem pedig 158+, mint az Ft. És rövid animéknél mindig nagyon jó minőség van, mert rövidtávra terveznek a legjobb animátorokkal, fillerek nélkül.

Off: A Sao amúgy egy nem rossz anime, de sokszor nagyon unalmas és lapos. A grafikája nagyon jó az tény, de élvezetességre közel sem hasonlítható a Ft színvonalához.




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 nov 25, 00:12:36
Na mivel sok embernek szemet szúrt. A mágia játékok 7 napos de 5 verseny szám van.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 nov 26, 07:57:52
Ez a 158.rész jó volt.Volt benne 3 dolog amin szakadtam,és már elég rég óta nincsenek poénok..1-ik amikor natsu szembesül hogy több lett graybõl ,natsu rosszul lett és majdnem elhányta magát xDD..Juvia ölelgette a másolat grayt,utána juvia belépõje ,lyon meg meglátta a menyországot,juvia meg érkezésbõl fejbe rúgta :D Ezek jó poénok voltak.Amúgy kicsit nagyra tartják rufust,de szerintem semmi extra sincs benne...na mind 1


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Pein7 - 12 nov 26, 18:42:15
Nos végre volt idöm megnézni. Nos azonban jók is voltak meg rosszak is.
Kezdjük jókal:
Nos nagyon tetszik rajzolás mintha újitás lenne.
Jenny nagyon szépen megvolt rajzolva,sokkal jobban mint a mangában jeleleg ö az 1.
A-B ötlet tetszik :D ez kész kedvenc karakterem Luxus söt még ilyen jó oldalon is :D
meghát birom egyesek gondolatát(Natsu:csináljátok az mint happy Ayy:D ezzen sirok):DGajel jó volt táncolj nyuszi :D többi se rossz.
Rufus és Eve volt legügyesebb harcban.Gray sajnálom de többet vártam volna.
Hát verseny jó volt de nekem ugy tünt volna,hogy ezek mozognak (manga)sokkal izgalmasabb lett volna de igy is elmegy:)

Rosszak:
Nos mondtam új animánciózás tetszik de 1-e kivétel teszek
Makarov nekem nem tetszik söt valakire emlékesztet aki szinte ugyanugy nézki az tesség ez:
http://www.youtube.com/watch?v=HhZaHf8RP6g&feature=relmfu
4:40körül  de nyugontan nézhetitek (nagyon jó zene+klip :)) Mozgás haj szinte minden illik oda :D
Juvia viselkedése most már engemet is idegesit,az okés,hogy szerelmes de ez hát ez már sok :/
5emberként én Friend tenném be,Juvia szerintem csak a rajongása miatt van bent...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 nov 26, 20:33:30
Szerintem meg pont hogy Juvia volt jó választás...Egy s-rangú mágus aki egy elem használó vagy hogy is fogalmazzak.Démon take over a legerösebb húzása friednek,és mira is ott van szóval max a képleteivel tudna érvényesülni,azzal meg itt nm sokra menne,vagyis juvia többet ér..Egy elem használó kihagyhatatlan,és sztem juvia a 3.legerösebb csaj a fairy tailben ,erza ,és mira után.Ragokra figyelj ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 nov 26, 20:41:16
Kár, hogy sokszor a szinkron is lelövi a rejtőzködő illetőket. Rosszul hallok, vagy Ti is észrevettétek, hogy a Raven Tailből az a páncélos tag ugyan olyan a hangja mint Ivan nak... szerintem ő az és akkor ez csalás, kinézem belőlük. Remélem Lucy nyer majd és szépít kicsit a helyzeten, Grey rendesen lebőgött most... :hmm?: :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 nov 26, 21:12:42
Most, hogy jobban meghallgattam a Bádogkatona hangját, inkább Hades hangjára hasonlít, mintsem Ivanéra. :hmmm?: De attól még tuti valami kavarás van vele.

Azért a csalásokról ne beszéljünk, mert a Fairy Tail B-t bármikor kizárhatják, hisz Gérardon nincs ott az FT jele, ami ugye egy alapkritérium. Sőt ha Gérard lebukik, hogy ő nem Mistgun, akkor a kizárással még meg is enyhén megúsznák. Tuti feloszlatnák a céhet, mert egy veszélyes szökött bűnözőnek segítettek bejutni a Mágia Játékokra, Makarovot meg tuti lecsuknák emiatt. :smirksweat:

Bethnek répamágiája van, mi a pokol ? xD Yagernek meg növény mágiája. Ez csak megerősíti a hitem, hogy ez a két csapat csak azért vannak ott, hogy kiessenek.^^
Rufus meg szerintem se tűnik nagy számnak. Jó trükkös a képessége de szerintem, olyannyira el van telve magától, hogy őt nem lehet megütni, hogy az első ütéstől kifekszik, ha eltalálják.
Puding sem néz ki valami erősnek. Szemtől-szembeni harcban Gray simán feltörölné vele a padlót.

A következő rész elég várós. Flare már alapból kipécézte magának Lucyt, mármint Szöszit. :D Tetszik a szemében az az őrület. >:) Bár az előzetest elnézve nem fog tisztán játszani, de hát ilyen ez a Raven Tail.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 nov 26, 21:17:24
Egyetértek, szerintem is megérdemelt helye van Juviának a B csapatban. Ha valakit ki kéne venni, akkor már hadd Gérard legyen... ^^" Ráadásul ebben a részben egyáltalán nem éreztem, hogy bárkinek is idegesítő lehetne Juvia. Amit poénkodott, az mind jó volt és helyén volt és egyik sem volt filler (mert észrevettem, hogy többször is kihasználták Juviát egy kis fillerjelenetre, de most nem történt ilyen). Ráadásul egész ügyes volt, még ki is jelentette, hogy megküzd Gray-el is a győzelemért. Ez esetleg alapot adhat egy későbbi Juvia VS Gray-re, nem? Szívesen megnézném azt is.

Ez a Rejtett sokkal érdekesebb volt, mint ahogy gondoltam előzetes alapján. Szerintem is mozogtak egyébként az emberek, csak nem animálták meg. A-1 Picturesnek tényleg vannak jó munkáik, de szerintem FT grafikája se annyira rossz. Egy neverending shounennek szerintem tökéletes ez. Ráadásul nem is változik olyan sokat, végig tartja általában a színvonalat. Oké, néha engem is zavarnak az érdekes fejek és hasonlók, de már nem tudnék megszokni mást. Pl. nagy pozitívum, hogy a mangás képeket nagyon szépen áthelyezik az animébe. Ez a rész is jó példa volt erre.

A közönség elég bunkó. De úgy gondolom, hogy ez ad egy jó kis drámai helyzetet. Főleg a rész végén mutatkozott meg, amikor Natsu valamelyest kiállt Gray-ért. Gray pedig úgy tűnik, készül már a bosszúra. : D A Lucy VS Flare pedig nagyon érdekes csatának látszik. O: Lucy eddigi ellenfelei között voltak gyengébbek és erősebbek is, de úgy gondolom, Flare fogja vinni a pálmát. Nagyon drukkolok Lucynak, de félek, hogy így elsőnek nem nyerhet. xD Bár az előzetes utolsó képkockái elárultak egy dolgot, ha az az, amire gondolok. A Második Eredet ilyesmit is "előhozhat" Lucyból? O: Izgalmas harc lesz, az egyszer biztos. Alig bírom kivárni. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 nov 27, 07:10:23
El tudom képzelni, hogy Lucy a második eredettel előhívja Leot is meg Caprikornt és akkor lesz nemulass a tüzes kis menyecskének. A két legerősebb csillagszelleme csak legyőzi Flaret. Szerintem Lucy győzni fog, ha most nem csinálnak pontokat akkor nagyon lemaradnak. :jaja:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 nov 27, 20:41:15
Nem akarok spoilerkedni,de tényleg nagyon várós a lucy vs flare ,mangában is egy nagyon jó kis fight volt.De mérges voltam a végkifejletre...:@


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 nov 28, 00:41:15
Én már azt is utálom ha ennyivel elárulnak valamit, úgyhogy ne csak ne akarj de ne is tedd. :p Az a szerencséd hogy nem bírtam ki és elolvastam a Mangában azt a részt ahol ez a harc szerepel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 nov 28, 08:17:45
Moderátor:

Pein7:
A 4. OVA-nak van külön témája. Ide ne írj és ne linkelj semmit azzal kapcsolatban.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 dec 01, 12:50:35
159.

Részemről elégedett voltam ezzel a résszel. Visszaadta a mangát. Flare zakkantsága is "megfelelő" volt. :D

Ezt a harcot mangában is pont azért szerettem, mert végre nem erő-jenők harcoltak egymás ellen, nem rombolták le a fél környezetet és nem használtak el annyi mágikus erőt, amivel fél Fiore-t el lehetne látni 10 évig.
Flare mágiája egyszerűnek tűnik, de kellően trükkös tud lenni ha kell. Védekezésre és támadásra, közelre és távolra egyaránt hatásos.
Lucy esetében pedig jó kombinációk hozhatóak ki, ha a megfelelő csillagszellemeket idézi meg. Ahogy most is láthattuk.

Mindig tetszik, ha Natsu komoly hangon beszél (mint most a rész végén), olyankor hallik, hogy a szinkronhangjától nem áll távol a komolyság sem. ^^

Egyedüli negatívumként az Urano Metria szétoszl(at)ását tudnám felhozni. Mangában ugye volt is egy kép (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/272/16), ahol látjuk, hogy eloszlik a varázslat. De itt csak távolról, az arénán kívülről látjuk, hogy kihuny a nagy fény...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kisguru55 - 12 dec 01, 13:05:44
Tényleg jól visszaadta a manga hangulatát, bár ez a harc is jobban ki lett volna dolgozva fanservice szempontjából, ha nem reggeli műsor időben lenne a Fairy Tail. :)

Kedvenc jelenet Yajima-san nézése. Mindig bírtam az öreget, ez adta nagyon. :D

Következő rész is jó lesz. Jura vs Mystogan/Jellal. Kemény harc lesz minden szempontból.  :D
 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 01, 15:29:07
Nagyon jó harc volt. Lucy nagyon sokat erősödött, igen rövid idő alatt. Kár, hogy nem láttuk, hogy hogyan tanulta meg az Unaro Metriát. Vagy esetleg az Ova 4-ben lenne, mert Lucy valami fürdőzést emlegetett, meg kéne lassan néznem.

Úgy tudtam, hogy a Sabertoothos csajnak valami köze van Angelhez! Tuti a húga. (H) Másért nem mutatták volna, mikor Angel kedvenc csillagszellemét használja Lucy. Remélem, majd egy versenyen vagy egy harcban majd szembekerülnek egymással. :D

Flarenek bejön a személyisége. Végre egy kicsit szadista lány! >:)  A kínzási módszerei is tetszettek, olyan gooonosz.^^ Ritka az ilyen a FT-ben. Az nagyon komoly lett volna, ha tényleg ráégeti a RT jelét az FT-re. >:) Lucynak kicsit nagyon betett volna. Elnéztem volna egy FT-és vérbosszút, mint annó a Phantom ellen. Azért Lucyt mindenki megkínozza... Gazille, Angel, Kain Mashima-sensei nagyon kegyetlen vele, lassan már hozzászokik.  

Az aki a palotából kijött, az gondolom nem a király volt. Vajon ő áll a furcsa mágia hátterében ? Az a szöveg az idei termésről, elég zavaró, hisz sehol sem említették, hogy valakit vagy valamit kárért a mágia játékok alatt. Vajon mi lehet a termés ? :hmmm?:

A következő rész... Gérard tutira lebuktatja magát. XD Olyan nincs, hogy ne ismerjék fel a mágiáját. Biztos rengetegen ismerik az ereje fajtáját, hisz Szent Mágus volt. Ha senkinek sem fog feltünni, akkor kicsit kiakadok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: asriel21 - 12 dec 01, 17:41:21
Nagyon jó volt ez a rész!!!!! :)  :D :D Végre Lucy megmutatta ,hogy mire képes!!!! :) :) Egy valamit viszont hiányoltam.A mangában Tauros, Scorpio és Cancer más ruhát viseltek.Szerintem Scorpio jól nézett ki abban a kabátban. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 12 dec 01, 18:44:46
Jó volt. Vörös csaj elég hülye fejeket vág de hát ö ilyen céhben van.
Viszont megint lelet lőve előzetesben a nagy harc:D  Na mindegy most már...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 dec 01, 18:55:30
159:

Akkor úgy látszik egyedül vagyok, de ez a rész nekem annyira nem jött be.

Az egész harcban kevés volt a dinamika, kicsit több képkockát is csinálhattak volna.
Úgy hallottam, megint van 2 új háttérzenénk. Amik tényleg jók, viszont sok más ost nem nagyon illett oda, ahová tették, gondolok itt amikor Lucy megidéz 2 csillagszellemet is, valami epikusabb és drámaibb zenét vártam volna.

Nem tudom Chakra, szerintem Flare mágiája közel sem olyan nagy szám, főleg hogy a Raven Tail tagja. Én egy ilyen képességet, a Mermaid Heelnek adtam volna, mert ez azért valljuk be, nem olyan erős. Lucy bőven legyőzte volna Flare-t. Ennyit ér a RT, már a Sabertoothot is többre értékelem, legalább azoknak tényleg van mire felvágni...

Azért Lucyt mindenki megkínozza... Gazille, Angel, Kain Mashima-sensei nagyon kegyetlen vele, lassan már hozzászokik.

Igen ezt én is észrevettem, nagyon szeretik bántani. XD De a One Piece-ben Sanji-val is ez a helyzet, ezek a japánok szeretik kínozni a szőkéket  :asdfghj:

A rész vége is elég durván gyengére sikeredett. Én vártam volna egy olyat Natsu-tól, hogy felkiált a Raven Tail-hez, hogy: " Ezt majd még megbánjátok!" Vagy ha már ez nem volt, akkor legalább Lucy mosolygott volna 1 kicsit a felpörögtem beszédjéhez, mert így eléggé nem illettek össze a dolgok.

De hogy valami jót is írjak:
- Yajima-san nézése a végén nagyon adta
- Amikor Natsu rájött, hogy miújság van az a jelenet is jó lett
- Jurán jót mosolyogtam, amikor a dús haj volt a téma XD

Következő rész már érdekesebbnek tűnik. Mindkét ellenfélt kedvelem, szóval nem igazán tudok majd kinek drukkolni :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 dec 01, 21:28:45
Hahaha,majd ha odaér az anime ahova a manga, mást mondasz a mermaid heel-ről.:D Nem tudom,szerintem még nem szerepelt az a katanás csaj (aki a főnök) az animében, úgyh nem mondok róla többet.De amúgy engem is zavart ez a animálás.Lucyt elég rosszul rajzolták amikor kapta be a k.o-kat.Én azt hiányoltam hogy nem vágta neki a falnak a hajas baba.Az tetszett volna.Meg az...mért nem mutattak valami bonyolultabb dolgot?Hogy ne csak csapkodja a haját ...De szegény Lucy,kicsit igazságtalanság...Pedig simán leverhette volna ,csak az ujját kellet vna mozdítania,hogyha szabályos meccs lett volna.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 dec 01, 21:36:53
Csabi28:

Lehet, hogy nem nagy szám Flare mágiája, de én kedvelem az egyszerű, de nagyszerű dolgokat. Olyan a cucc, mint egy svájci bicska. ^^ Ha jól megnézed pl. Erza mágiáját, akkor az sem nagy szám. Sőt Scarlet igazából nem is a mágiájával harcol (azzal csak megidézi a fegyvereit és páncéljait), hanem a harci képességeivel. Hiszen egy jó fegyver és páncél semmit nem ér a forgatója nélkül. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 dec 02, 12:03:07
Egyetértek Chakrával, hiszen gondolj bele, Flare haja azzá változik, amivé akar, és nem mellesleg éget is. Szóval simán lehet egy bazi nagy kalapács, vagy egy tucat kard a haja végén, vagy akár, mint azt már több animében láthattuk, a haj mágia/jutsu egyik alapja, hogy hegyes tüskéket lő a használó. Az sem utolsó. Sőt, ha Flare haja képes volt átfúri magát a földön, és eljutni egészen a nézőtérre, akkor nem kevés erő van benne. Ha a földön átmegy, akkor egy ember nem jelenthet gondot.

A részhez pedig annyi, hogy én is hiányoltam a csillagszellemek új ruháját, hiszen az valamelyest tükrözte volna, hogy a csillagszellemek Lucyval együtt fejlődtek, Ultearnek köszönhetően.

Remélem tényleg lesz köze Angelnek Yukinohoz, hiszen a külsejükben sok a hasonlóság, plusz az is árulkodó lehet, hogy Gemini megidézésekor Yukinot mutatták. Szóval igazad lehet Tilon ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 dec 02, 12:32:08
Szerintem meg pont visszaadta az érzéseit azzal hogy miközben még mindig potyogtak a könnyei kimondta hogy feltüzelődött.
Egy ilyen harc után, megalázottan.. pláne hogy mindenki sorsát a szívén viseli.. hát csodálkoztam volna ha mosolyog.

Igen, kíváncsi leszek hogy mi köze hozzá. Tuti hogy valami rokon vagy ilyesmi.

Amúgy igen elég erős ez a haj mágia viszont egyértelműen játszott az ellenfelével (kínzás ezerrel) ezért nem is ment bele durvábban a dolgokba... valószínűleg.
Lelkileg meg egy ingatag, gyenge irritáló nőszemély ez a Flare.. :D de amúgy jah kell néha valami erősen beteg dolog is..

megj.: azt én is hiányoltam hogy mikor csapkodta a hajával Lucyt a ruháján a bőrén semmin nem látszottak a sérülések.. holott a csízmáját leégette a lábáról.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: marioV - 12 dec 02, 21:12:17
Hát eddig két ember van az animében aki hajmágiát használ , és mind a kettő beteg . Az egyik a mennyország tornyánál volt . Ez után messziről megtudjuk mondani , hogy aki nem néz ki százasnak , az biztosan hajmágiát használ .
A Raven Tail a mangában itt nagyon felhúzott , animében már nem annyira Yajima-san reakciója tetszett nagyon a végén. Lucy amúgy simán kiütötte volna , ha nem szívja el Obra a varázserejét , meg ha Flare a stadion ringjében tartja az összes haját . 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 02, 21:31:40
Azért azt nehezemre esik elhinni, hogy nincsen semmi védelem a nézők felé. mondjuk egy akadály. ami nem engedi a mágiát se be, se ki az arénából. Mondjuk Natsu használja a Villámlótűzsárkány üvöltését, és akkor az összes embert kinyírja vele, akik vele szemben ülnek. :smirksweat: Ha lenne ilyen akadály, akkor Flare kis akciója se a varázselszívás jött volna össze a RT-nek.
Yajima igazán megemlíthette volna a csalást. Vagy esetleg Jura is, hisz ő is látta.

Gemini így már nem is olyan erős, hogy csak Lucyhez hasonló mágiakapacitású személy alakját veheti fel. Gondolom kellet ez a megkötés mert, akkor Lucy mindenkit lealázna, Gemini felveszi Luxus vagy Gildarts alakját. :D

Ez a varázserő elszívó tag az RT-ben, akkor nagyjából legyőzhetetlen, ha 1 másodperc alatt lenullázta Lucyt manáját. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 12 dec 03, 16:26:24
De Gemini még így is nagyon hasznos tud lenni, hiszen már az is elég, ha pár percre lemásolod az ellenfelet, igaz a te szinteden kell h legyen, de már akkor is minden infot megtudsz róla, ütőkártyát, gyengeséget, plusz, kényszeríted, hogy saját maga ellen harcoljon:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kingdon - 12 dec 03, 20:13:22
Egy kérdés Lucyval kapcsolatban . Végig néztem már az animét is és egy ideje nézem már a mangát is . Mióta megvan neki Gemini várom azt a percet mikor Lucy előhívja Geminit , Gemini átváltozik Lucyvá és akkor mind a 2 lucy Ugyanakkora erejük van ha minden igaz . És Lucy ugye mostmár 2 csillagszellemet megtud idézni akkor ha 1 Lucy 2-t idéz meg 2 Lucy megidéz 4 csillagszellemet :D Mondjuk összehozni egy ilyen epic fightot is ( mondjuk Leo , Capricorn , Taurus meg Skorpius vagy Aquariust behozni így egyszerre ), meg azt várom már lassan hogy Lucy mikor fogja megidézni a Csillagszellem királyt valamilyen fightban véletlen akár vagy nem tudom :D ( Tudom hogy hülyeség de akkor is várom ) . A 159. részről szerintem jó lett nekem nagyon tetszett , Yajima arca az nagyon ütött . A végén Natsu nekem személy szerint atom bejött mert lesz ennek még böjtje :P . De én legjobban amit várok az a 2.dik nap harcai , a 3-dik nap meg persze az epic 4-dik nap . Nekem a mangában azok lettek a kedvenceim most jelenleg :) Én csak azt sajnálom hogy nagyon rövidre csinálják a részeket kicsit húzhatnák az ilyen jó harcokat símán lehetne 1-2 fightból 1 rész helyett 2 részre szétszedni :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 dec 03, 21:59:15
Kingdon nem hülyeség amit mondasz, tényleg komoly lenne Lucy 4 csillagszellemmel. Szerintem erre Mashima-san is gondolt :D

Egy Leo-Capricorn-Taurus kombó tényleg jó lenne. Továbbá ez egyre csak nőni fog, hisz láthattunk régebben, hogy Lucy az összes csillagszellemet megidézte, igaz csak pár másodpercre. Lehet majd képes lesz egyszer valamikor, az összes csillagszellemét előhívni több percig, és akkor egy egész hadsereggel támadhatna  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 03, 22:12:23
Azon a szinten már Gemini is futkározhatna Luxus formájában. :D

A részre visszatérve az a baj, hogy Lucy ebben a harcban már ellőtte minden puskaporát. A dupla idézést meg az  Unaro Metriát. A következő versenyekre/harcokra már nem fog tudni semmi ujjat se mutatni. :( Maximum még egy csillagszellem kombó támadást például Aquirus-Scorpious futóhomok azért ütne. (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 dec 04, 06:48:44
Amúgy láttuk már máskor is azt a metriát? Mert én ha visszagondolok,még sosem láttam:D Amúgy Lucy csillagszellemei most valahogy sokkal hatákonyabbak voltak,gondolom ez urtearnak köszönhetõ.Mert eddig még egy legyet sem tudtak leütni.Amúgy sem erõsek annyira a sima csillagmágusok úgyh szerintem még Mashima berak neki egy-két skillt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 04, 07:51:03
A Nirvánás Arcban kapta Lucy ezt a varázslatott Hibikitől, hogy legyőzze Angelt, akit majdnem kiütött K.O-ra vele.

Lucy azt mondta, hogy vele együtt erősödnek a csillagszellemei.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 dec 08, 10:06:28
Bepótolva lemaradásomat, kicsit írok a múltheti részről is.  :)

159. rész
Feldolgozott manga fejezetek száma: 271-272. elejétől a végéig

A mangában nagyon bejött ez a harc és lényegében az animében is korrektre csinálták meg. Két dolog nem tetszett csupán: Flare haja, amikor "pörgött"(pszichopata nézéssel a haja össze-vissza mozgott az egyik jelenetben), a másik pedig, amikor Lucy és Flare egymást forgatták a levegőben. Az picit nevetséges volt.  :smirksweat:
Mindenesetre a Raven Tail iránti ellenszenvet nagyon visszaadta az epizód.

160.rész
Feldolgozott manga fejezetek száma: 273-274. elejétől a végéig

"Hát ez hitvány volt"... Sajnos  :neee:

Kezdjük szép sorjában:

- Az opening előtti rövid jelenetben konkrétan mindenki borzalmasan megrajzolt fejet kapott. Nem hiszem el, hogy ennyit sem lehet jól kivitelezni.

- Ren vs. Arania...Nem adtak hozzá semmi pluszt a készítők, pedig lehetett volna. A Légies Póz nagyon nem tetszett a mangához képest.

- Orga vs War Cry... Te jó ég... Ez Fekete Villám akart lenni? Az egy dolog, hogy sötétsárga volt, az viszont már más tészta, hogy igénytelenül nézett ki. Painttel különbet csinálok O.O
http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/kurorai.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/kurorai.png)
Pozitívum:  Orga dala és a mikrofonos jelenet nagyon jó lett. Szakadtam a röhögéstől.  :D

Pozitívum: Jellal bevonulása nagyon hangulatos lett.
- Jellal vs Jura... Elment. Igazából túl sok volt benne az állókép és a Grand Chariot sem volt valami szépen megcsinálva, vagyis fura volt, hogy Jellal elindította és mintha sárga eső esne, úgy támadt Jura felé az elméletileg 7 Csillagkardot tartalmazó varázslat :|
Pozitívum: Ultear trollkodása nagyon átjött.  :faceg:

Egyéb megjegyzések:
- Sherry után hallani Cheliát zavaró. Még ha a szinkronszínésznő hangot is változtat, akkor is feltűnő, hogy neki is ő adja a hangját. Ezzel csak azt akartam mondani,hogy még mindig nem tetszik Chelia hangja. Jennyé meg egyenesen idegesít.  :nugget:
- Laxus a mangában megerősíti Mira kijelentését, hogy köszönik Jellalnak az erőfeszítését. Az animében meg azt mondja, hogy "Lame" azaz Ez gyatra illetve gyenge volt.  XD

A 153. részből kimaradt jelenetek(OVA 4):
Fairy Tail manga 261. : 8-9. és 16-21. oldal

Natsu hivatalosan is érdeklődik a nők iránt:  :smirksweat:

- A Rave Master különkiadásban arról beszél, hogy akit keres az mellben nagyon el van eresztve
- Tenrou szigeten megmarkolta Lucy hátsóját
- Az edzőtáborban kukkolni akarta a csajokat
- Most pedig a zuhanyzó Lucyhoz akart visszamenni
  
Ideje volt már  :smirksweat: Most már csak Gray vonzódása miatt kell aggódnunk...

Jövő héten: Olyat fogunk látni, ami óriási ritkaság lesz ebben az arcban... Óriási  :fun:





Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 dec 08, 17:44:40
160:

A 2 töltelékes harcot megtölthették volna az anime készítők. A 2 fight gyakorlatilag semmi nem volt, nem tetszett. 4:30nál teljesen olyan Ren, mintha Kamehameha-t lőtt volna XD

Egyetértek Bastiannal, "Mistgun" bevonuló jelenete viszont nagyon zsír lett, adta a hangulatot. Maga a harc is jó lett volna, de alapból nem lett sajnos hosszú, szóval azt a pár percet több képkockával is megcsinálhatták volna. Ettől függetlenül amúgy, nekem nagyon tetszett. Főleg amikor Gerard rájött, hogy nem veheti félválon Jura-t. Jó volt látni annyi rész után újra a Meteort és a 7 csillagot. Jura is nagyon kemény ( xD ) volt. Ahogy látom ő is nem kicsit lett erősebb, de hát igen, meglátszódik az a 7 év, és ez így normális.

Viszont amikor Urtear elkezdte szivatni Gerard-ot ( és egyben Meldyt xD ), nem tudtam, hogy most akkor sírjak vagy nevessek. Persze hatalmas élmény volt Gerardot és Jurát facepalmozni látva, de kezd elegem lenni, hogy sose tud a Fairy Tail egy normálisat küzdeni!!! De tudom, hogy ez olyan mint minden más arc: az elején bénáznak, és alázzak őket, utána enrage-elnek, és így születnek a jobbnál jobb epic jelenetek, szóval no problem.

Összefoglalva ez egy közepes részre sikeredett.

A kövi epizódban meg nagyon remélem, hogy nem fog megint kikapni a Ft a SZEKÉR miatt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kingdon - 12 dec 08, 19:51:51
Ahogy látom csak nekem jött be ez a rész mostanában . Igen tudom Ren harca meg Warcry harca is lehetett volna sokkal jobban megrajzolva meg több képet bele rakni , de én személy szerint nagyon tetszett a Gerard vs Jura fight jó volt megint látni a Meteort , és tetszett hogy Jura tudta hogy ki ellen is harcos és rájött hogy ő nem Mistgun . A nagy göncör ( Grand Charion asszem a neve ) az nekem is picit fail volt mert azt hittem hogy mint anno csak 7 becsapódás lesz de sajnálattam láttam hogy csak valami eső volt . Az Urtear trollkodás az jó volt tetszett hogy ennyire belemerült a Meldy "kínzásba " . A köv részt nagyon várom már mert végre nem nézik majd le annyira a Ft-t és nekem személy szerint innentől jönnek majd a jó részek . Eddig ezek csak bemelegítések voltak :) Nem tudjátok az OVA 4 mikor jut be hozzánk felirattal ? mert hallottam valami Nov28-t de ahogy látom nem volt abból semmi vagyis gondolom azt csak kínában volt az indulása .


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 08, 20:55:39
A Gérard vs Jura elég érdekes volt. Tetszett, hogy Gérard először Mistgun  mágiájával próbált meg harcolni, de mivel az nem a saját mágiája, így nem is volt, olyan hatásos, de jó volt újra látni. Mikor mondta, hogy az FT-ért meg akarja nyerni, akkor nagyon megörültem, hogy nem veszít direkt, nehogy lelepleződjön a mágiája miatt. A Meteor, mintha gyorsabb lett volna, mint 7 éve, de a Nagy Göncöl, az tényleg szörnyű volt. Most miért nem tudták ugyanúgy megrajzolni, mint annó ?
Most ahogy nézem a mangába az eredeti verzió van és nem ez az eső szerű: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/274/14
Urtear közbelépése nekem elég furcsa volt, mármint Meldy, mikor rakta rá a jelét ? Mert ha a szétválásuknál, az szerintem hülyeség, mert, ha Gérard megsérül a harcban, akkor Meldy is. Ha meg a harc közben, akkor meg mindenkinek látnia kellet volna, hogy megjelöli őt. :hmmm?:

A rész legvégén meg ugyan azt elsütik, mint a Tenrou Arc elején... Charle megint látja a jövőt, és megint csupa rossz dolgot lát a Fairy Tail számára. Ezzel most az a baj, hogy tudjuk, hogy rendben véget fog érni a Nagy mágia játék, így most tudjuk, hogy nem lesz semmi váratlan külső tényező, ami félbeszakítaná. :nugget:

A legjobb jelenet, mikor Mavis azokkal a szemekkel néz Makarovra. XD "Persze, hogy erős, korábban a 10 Szent mágusok egyike volt!", aztán csak annyit látnak, hogy a földön fetrengve röhög, mint egy idióta. :D

A Lamia Schale céhmestere nagyon erősnek néz ki ezzel a mágiával.  Megnézném, ahogy az óriás Makarovot forgatná körbe a tengelye körül. XD
A mai nap tanulsága: A szellemeknek is ki kell menniük a mosdóba.^^



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Budweiser - 12 dec 08, 21:21:30
Tilon, csak annyit fűznék hozzá a szavaidhoz, hogy Meldynek sosem volt szüksége fizikai kontaktusra, hogy elhelyezze a jelét. Mikor a Tenrou arcban harcolt Juvia ellen, Gray a sziget másik felén volt, és mégis megkapta Meldy jelét a harc közben...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 08, 22:08:07
Igen, azt tudom, de az elég látványos, mikor a jel rózsaszín csíkot húzva átszántja az eget és rámegy a célszemély karjára. http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/229/15

Azért, megint itt van a kívülről beavatkozás. Ennyi erővel Wendy is felturbózhatná a csapata erejét, úgyse szólnának érte. Nem hiszem el, hogy 7 év alatt nem tettek semmit a szervezők a játék tisztaságáért. Egy mágia elleni láthatatlan falat vagy valamit.

Már pár rész óta feltűnt de csak most jutott eszembe leírni, hogy hol van a Raijinshu ? Luxussal elmentek edzeni, aztán eltűntek. Éehet, hogy nem élték túl Luxus 3 hónapos edzés programját. >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lulu - 12 dec 08, 23:10:33
bocsesz, telefonrol nem megy az ekezet :P
Az mi volt Urtear?! :O Nemhogy elkerulte vele a feltunest, csak meginkabb kiemelte Gerardot. De miert, mi tortent volna hogyha befejezi azt az eget elborito varazslatot? Miert leplezodott volna le? Mindenki ismeri Mistogan magiajat, vagy mi?
A ferfiakkal az a baj, hogy az egojuk mindig kozbeszol xDDD Ravilagitott a lenyegre asszem
Szerintem azert kicsit rovidre sikerult a BP vs MH harc, meg a masik is. Ok hogy a mi szempontunkbol lenyegtelenebb, de akkor is.
Natsu hogy utanament vona Lucynak... xDDDDDD (L) Es eloszor meg le sem esett neki :D Szerintem azert Gray felod sem kell aggodnunk :)
A latomas engem is zavar a vegen. Tok jo kedvem volt, vegre egy kis gontalan, vicces resz, most meg megin itt a problem...
Egyebkent csak velem van az mindig, hogy elkepzelesem sincs hogy hogyan lehet felulmulni a fogonoszt/okat, aztan mindig es mindig jon egy meeeeg sokkal erosebb es igy tovabb? Vagy ez a cel? xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Budweiser - 12 dec 09, 08:43:17
Tilon, az a rózsaszín fénycsík effekt szerintem csak nekünk nézőknek volt jelezve, de a valóságban ott nem látszik semmi, csak felizzik a kezén a jelzés.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 09, 09:12:12
"De a valóságban nem látszik semmi"  XD Szerintem az egész anime-manga a nézőnek szól. Ami ott van a képeken, az biztosan látszik.  ;) Hacsak nincs megemlítve, hogy nem látszik.
Két lehetőséget tudok elképzelni:
1. Meldy a 7 év alatt annyit fejlődött, hogy már nem kell a kapocsnak átszelnie az égboltot, így az a veszély sem áll fenn, hogy útközben valaki megszünteti.
2: Mashima sensei újabb bakija, elfelejtette, hogy elég látványos a mágia. (Nem ez lenne az első bakija)

Tovább erősödik az az érzés, hogy a Mermaid Hell és a Quatro Cerberus kiesni jöttek ide.^^
Sherry új külseje határozottan előnyösebb, mint 7 éve. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Budweiser - 12 dec 09, 12:03:05
Nagyon egyszerű példával élnék. Mikor haragosan összenéznek a karakterek, villámok cikáznak a szemeik között. Azt sem említik, hogy nem látják a többiek, és nekünk mégis jelezve van. Akkor most azt is látniuk kellene? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 dec 09, 15:08:30
159. rész

De vártam már egy ilyen harcra. Lucy nagyon kitett magáért. Elképesztő, mennyit fejlődött a Második Eredettől. Az, hogy 2 csillagszellemet is meg tud idézni, nem volt igazán nagy meglepetés, mivel a 4. OVA openingjét előbb láttam (amiben ezt ugye jól elspoilerezték). Az Urano Metria viszont nagyot ütött, főleg, hogy Gemini segítségével hajtott végre. Nagyon jó volt újra látni ezt a mágiát. Látszott Hibikin is, büszke lehetett Lucyra, hogy már a segítsége nélkül is megy neki. Flaretől igazából kicsit többet vártam, bár így is nagyon erős. 7 évvel ezelőtt biztos bajok lettek volna vele, de most Lucy konkrétan lesöpörte a pályáról. ^^ Nem is tudjátok elhinni, milyen ideges lettem, amikor az az Obra bekavart... Ez annyira igazságtalan... Ráadásul mindenki arról beszél, hogy csalás történt, erre bemondják, hogy a nyertes Flare. Mondjuk akkor tetszett, ahogy Flare beszólt Lucynak, mert így aztán tényleg hű maradt a karakteréhez. xD A végét nagyon eltalálták, ahogy sírva fekszik az aréna közepén, a közönség már szinte torkaszakadtából röhög (-.-") és odamegy Natsu, megfogja a kezét, mond egy menő szöveget, a föld porát viszi a szél, majd egy gyönörű mangás képpel Lucy azt mondja: "Fel vagyok tüzelve!" Ez nyugtatott meg engem. ^^ Egyébként a rész grafikailag is nagyon rendben volt.

160. rész

Ez rész már annyira nem tetszett. A grafika helyenként tényleg nagyon gyér volt. Orga mágiája mi volt? Értem én, hogy az A-1 Picturesnek most van több animéje is, amit visz, de azért kicsit összekaphatnák magukat... A részben az első két harc nagy nulla volt. Mindkét eset kb. az volt, hogy láthattuk a felek mágiáját, azok összecsaptak és Mashima eldöntötte, hogy most akkor kinyerjen. A Gérard vs. Jura már érdekesebb volt. Nagyon szeretem Jura mágiáját, szerintem tök jól néz ki és nincs is túlkomplikálva. Sokat fejlődött a 7 év alatt, de hát ezt várhattuk is tőle. Gérard meg most úgymond csalt, de hát ő tudja. Az viszont rendes Jurától, hogy nem buktatja le. Urtear hatalmas troll volt, örülök, hogy láthattuk ezt az arcát is. xDD Szegény Meldy... ^^" Charle pedig ismét spoilerezget nekünk. xD De ez sokkal érdekesebb látomás, mint a múltkori. Bár ezzel tényleg kiderült, hogy a Játékok valószínűleg rendben lezajlanak, így akkor ne várjunk semmit? Na, majd kiderül. Egyébként ez a Szekér nem keltette fel az érdeklődésem, gondolom ez van az openingben is. Bár a Rejtett sem tetszett infók nélkül, szóval talán majd a Szekér sem lesz rossz. Jövő héten kiderül.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 dec 09, 16:37:00
Érdekes rész volt, de nem volt nagy szám. Gerard egy idióta hogy simán lebuktatta volna magát hogy nyerjen a fairy tail, pedig nem életekről van szó..

Moderátor: Nyet spoiler, nyet!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: FireHawk - 12 dec 09, 20:00:03
Nagyon érdekes rész volt.. szerintem ha gerard csapatábol meldy-ék hagyták volna h végig vigye az a skillt kiüti az a szakállas majmot :D de a papi se rossz :))


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 dec 09, 20:48:21
Nekem átlagos rész volt ez. Nem volt se érdekes se unalmas. Obra mágiáján csak csodálkoztam 2 méter széles szemekkel hogy hogy lehet ilyen csúnyán elhanyagolni más mágiáját. :dots:
Jura vs gérard érdekes volt, de tetszett.
Várom a következő részt.

FireHawk: Szerintem nem adogatják csak úgy a szent mágus címeket, tehát nem hinném hogy kiütötte volna vele jurát. Keményfém jura-ként emlegetik tehát nem lehet könnyű áttörni a védelmét. Biztos van végső védelme.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ookami-chen - 12 dec 10, 10:22:35
Hát igen az olyan elmegy rész volt.

MM vs BP és ST vs QC csata reméltem hogy több képet kapnak de  hát nem jött össze. Ogra támadására meg ne komment a rajzolokhoz.
Jura vs Gerard/Jellal hát nagyjából ugyan az mint a mangába, csak elrontott rajz itt is.
Urtear trollkodását nagyon vártam és be is hozták, retteneteset kacagtam rajta :D
És igen szükséges is volt hogy ezt tegye mert ha lebuktatja magát Jellal akkor CS-t is lebuktatja, meg az FT-t is kizáratja a játékból, hiszen egy szökött rabot rejtegetnek és egy céhen kívüli tagot indítottak el a játékra


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 dec 10, 15:10:33
"De a valóságban nem látszik semmi"  XD Szerintem az egész anime-manga a nézőnek szól. Ami ott van a képeken, az biztosan látszik.  ;) Hacsak nincs megemlítve, hogy nem látszik.
Két lehetőséget tudok elképzelni:
1. Meldy a 7 év alatt annyit fejlődött, hogy már nem kell a kapocsnak átszelnie az égboltot, így az a veszély sem áll fenn, hogy útközben valaki megszünteti.
2: Mashima sensei újabb bakija, elfelejtette, hogy elég látványos a mágia. (Nem ez lenne az első bakija)
...

Jaj, emberek ne ezen akadjunk már fel, és ne csináljunk "hibát" egy ilyen dologból. ^^"
Én pl. úgy képzelem el, hogy a rózsaszín szívecskés karkötő megjelenik a célszemélyeken és ez látható is. A Tenrou szigeten Juvia, Gray és Urtear is észrevette, hogy a csuklóján van. Viszont nem kígyózik semmilyen kilométeres rózsaszín mágikus fonál a 2/3/sok összekapcsolt ember között. Az tényleg csak azért lett megrajzolva, hogy nekünk nézőknek/olvasóknak egyértelműbb legyen.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 dec 10, 18:45:49
^Kenton, Ookami-chen

Elnézést, de nem bírtam ki, hogy ne írjanak a névtévesztés miatt.  XD

Szóval van a Sabertoothnak egy Orga Nanagear[Fekete Villám] nevű mágusa, és a Raven Tailnek egy Obra[Mágia Nullázás] nevű mágusa. Az Ogra nevű mágus kiléte egyenlőre ismeretlen...  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 dec 10, 18:55:52
Elnéztem. Bocs. :smirksweat:
Viszont akárhogy is aki harcolt azaz orga akkor is csúnyán lett megrajzolva a mágiája. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 12 dec 10, 19:06:01
Hát az nagyon gagyi volt tényleg:D  Szegény Animések mindig gondban vannak a fekete dolgokkal ahogy narutoban a Feketetüz néz ki hülyén itt meg most a villám....


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 dec 10, 21:27:49
Az hagyján, hogy mérhetetlenül ocsmány lett a Fekete Villám, de mi akart lenni benne a sárga szín?  :okád:
A Fekete dolgokra remélem ügyelni fognak a jövőben, remélem  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 dec 11, 15:57:53
Nekem annyira nem bökte ki a szememet,de énis néztem egyet, hogy akkor ez most fekete vagy rendes villám,vagy csak az aurája fekete xD...Egy pöppet féltékeny Urtear ebben a részben  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 dec 11, 16:09:15
Urtear támogatja Gerardot a "szerelmi ügyében"és nem vettem észre hogy féltékeny lenne, lemaradtam valamiről?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 dec 11, 16:24:32
Hm...Amikor trollkodott,azt mondja hogy menőzni akar erzának,ezt követte az hogy teletömte meldyt pirospaprikával :)...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 dec 11, 16:58:10
Igen és mint barát igaza is volt hogy az az idióta ilyet csinál.. :D
Én is ezt tettem volna mindenféle féltékenység nélkül.. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 dec 11, 21:34:26
Csak azért tömte tele paprikával,h ne bukjon le a Cerma-s támadása.Gondolom azzal nagyon elárulta volna h Gérard az,és akkor lőttek a Zeref mágiát árasztó dolognak,meg az FT-is megbüntetné gondolom a tanács mert mégiscsak egy bűnöző,plusz sztem a stadionból se maradt volna sok :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 dec 12, 05:39:06
Akkor te még nem tudod h mi az a féltékenység :D Bár, csak egy picit volt az.De észrelehetett venni.Meg természetesen azért is csinálta h nehogy lebuktassa magát jelatin.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 dec 12, 10:05:29
Persze, nyilvánvaló, hogy Urtear  csak Gérard lelepleződést akarta meggátolni Meldy "zaklatásával", de páran csak állítják, hogy nem... -.-
Kedves Idővonal és Ice make használó boszorkánknak pár év(!) állt a rendelkezésére, hogy ráhajtson a tetkós arcúra, de mégsem láttuk őket eddig egymás karjaiban. Sőt, Meldy-vel együtt még le is oltották őt, hogy miért kamuzott Erzának (ami persze mindkettőjüknek egyértelmű volt, hogy kamu).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 dec 12, 15:34:23
Mi van ...? Azért nem kell besértődni ,már bocs ha az ember megmondja a saját véleményét.BOCS mindenkinek!...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 dec 15, 13:06:11
161.:

Juvia képzelgése Lucy-ről és Gray-ről nagyon adta. :D
Bacchus remek hangot kapott.
De legalább Sting megmondta a frankót, a Fairy Tail tényleg pont olyan! ^^ A maguk útját járják és nem foglalkoznak vele, mások mit gondolnak róluk. ^^
...hát, elég furcsa résznél lett vége a résznek. Azt a harcot már belepakolhatták volna egyben...
Kuroheli jól tolta a homokmágiát. Elég jó kis megmozdulások lehetnének belőle, ha mondjuk néhanapján Max-tól is látnánk ilyeneket. ^^
Az előzeteshez nem szólnék hozzá, mert félek, hogy egy hét írási jog megvonást kellene adnom magamnak spoilerkedésésrt. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 dec 15, 13:22:50
161.rész:
Feldolgozott manga fejezetek száma: 275-276. elejétől a végéig +277.  1-10. oldal

Ezt a részt hívnám abszolút vegyes résznek. Voltak benne jó pillanatok és voltak benne kevésbé jók.

A kocsmás jelenet és Bacchus bemutatása szerintem szépen meg lett csinálva. Bacchus hangja és nevetése telitalálat nálam. :D Juvia képzelgése sem lett rossz, de itt valahogy érződött az elejétől fogva, hogy kamu. Talán az, hogy picit homályosabb volt a kép, amit álmoknál,visszaemlékezéseknél szoktak alkalmazni?

A Szekér nem lett egy nagy eresztés. Túl rövid volt, nem bővítették ki semmivel, az elejét itt sem mutatták és arra sem kaptunk választ, hogy mi a jó Istenért engedték a csapatok a Sárkányölőket indulni. A Szekér szóból egyből mozgó járműves feladat ugrott volna be nekem  :smirksweat: Bacchus jelenete messze nem lett olyan epic, mint a mangában. Natsu beszéde viszont nagyon átjött, de a rajzolt fejek borzalmasan néztek ki közben.  :noexpression:

Toby vs Kurohebi
Miért van az, hogy a jelentéktelen harcokat szépen meg tudják animálni?  :nugget: Lendületes volt, dinamikus és nem nagyon láttam benne állóképet. Összességében nagyon tetszett (H) Azt azért nem gondoltam volna, hogy Kurohebi hangja tényleg egy kígyó lesz XD Fura, de nincs gondom hozzáképzelni a karakterhez. Mavis, amúgy miért vágott mosolygós képet a komoly helyett, amikor közölte, hogy az Utánzás egy ritka mágia? Ejnye-bejnye anime  :fun:

Jövő héten: Az opening előtte, az előzetes előtte. Most majd izgulhatunk, hogy Arcadios kit fog Bacchus ellenfelének szánni a Fairy Tailből?...Talán Erzát?




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 dec 15, 23:33:22
161:

Fergeteges rész lett!

Én teljesen komolyan vettem a Lucy x Gray jelenetet. Nagyon is valósághű volt, mivel érthető volt a szitu, hogy le vannak törve, és a lányok ilyenkor egy kis támaszt várnak a közelükben lévő fiúktól. Nagyot néztem, hogy ők már majdnem, erre egy Juvia fej,  :hmph: XD Nagyon elkaptak engem ezzel. :D

Tudtam, hogy van egy kis csalás a háttérben. A király megmondja ki szerepeljen :)
Ez a részeges karatemester egész megnyerő karakter. Erős lehet, ha Erza is tart tőle. Ezért jó ez az arc, megismerünk sok érdekes és erős szereplőt különféle mágiákkal.

A szekér versenyszámot tényleg bővíthették volna, elég karcsú lett. Azt nem értem még, hogy mi a fenéért lett most hirtelen minden sárkányölő járműbeteg ? Egyetértek Happy-vel nem kell Natsut kopizni mindenben azért XD De tényleg, először még Gazille abban utánozta, hogy ő is megeszi az elemeit, mert sárkányölő, majd lett exceedje majd ő is beszerzett 1 sálat, most meg már ez is ? Elég volt!!! Tényleg!
Mondjuk Luxus vicces volt, hogy: -erről egy szót se- de akkor is. Ez így elég béna. Cobrával nem volt ilyen, meg Gazille is azt mondja vele se régebben. Nem értem.
Azért vicces volt a sárkányölőék szerencsétlenkedése a szekéren XD

A rész vége meg újfent zseniális lett! A 2 állat szépen elbeszélgetett egymástól, mindkettő szimpatikus egyéniség.Továbbá gyönyörű volt az a dinamikában gazdag jelenet, több ilyet követelek! Ahogy látom a homokos harcokat szeretik meganimálni, mint annó a Max vs Natsu-t. Erről jut eszembe, a kis visszavágójukkal, sárkányölőnk szépen visszahozta a szakadékot ő és a homokmágus között :DD

Szerk.: A játékok kezdetekor ugyebár pontokat kaptak a csapatok, az Égi labirintus céljába beérő sorszámuk szerint. Mi lett azokkal a pontokkal ? Valaki világosítson már fel, mert elvesztettem a fonalat  :asdfghj:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: marioV - 12 dec 16, 08:40:52
Csabi28 : Azok csak azért kellettek , hogy bejussanak a játékokra , pontot ott nem kaptak csak sorszámot a bevonulásra .

Juvia képzelete még mindig jól működik , olvasok mangát ezért számítottam rá , de mangában én is bedőltem . :D
Na kaptunk egy szép jóslatot megint . A palota leomlik , Lucy énekel benne . Az vidám ének lesz biztos .
Ez meg milyen már , hogy az összes sárkányölő járműbeteg . :D Natsu egyénisége el is tűnt . Luxust nehéz elképzelni azért így . :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 16, 09:48:35
A rész elég váltakozó volt. A kocsmás jelenet rendesen adta.  Kanát jól elintézte Bacchus. Vajon mennyi trófeája van már otthon ? Juvia képzelgése nagyon jó volt. Csak akkor eset le, hogy mi van, mikor Gray mondta, hogy nekem ott van Juvia! XD Azért van benne némi ráció, hisz Gray már nem egyszer érdeklődött Lucy iránt, de ez már egy másik topic téma. :D Azért az ágyas jelenetet már nem merték belerakni. :nugget:
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/275/7

A verseny nagyon gyenge lett. Ez a hirtelen most mindenki rosszul van dolog elég hülyén jött ki. Natsu beszéde tudott csak valamit javítani rajta, meg Luxus egy mondatosa.

Mostantól, akkor mindig így lesz ? Charle mindig be fogja nyögni a Spoilereket ? Meg ez a duma is, hogy Lucy úgysem hinne neki. Hát ha soha nem mondja el, hogy miket látott persze, hogy nem hisznek majd neki. Inkább azt kellet volna mondania, hogy ha elmondja, azzal csak megzavarja a versenyre való koncentrálásban.

Legalább kiderült, hogy a Király nincsen benne ebben a rejtélyes mágikus erő dologban. És legalább jó harcokat akar csinálni. :D Legalábbis szerinte jó. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 dec 16, 11:35:00
Most nagyon tudatlankodni fogok, kérlek valaki világosítson fel. Gray mikor veszített a Rejtetten kívül? mert ott mindenki veszített és kicsit túlzás hogy egy kalap alá veszik Lucy-vel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 16, 11:57:41
Grayt inkább az viselte meg, hogy Puding csak őrá ment és nem tudott elene mit csinálni. Puding gyakorlatilag megalázta őt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 12 dec 16, 18:51:19
Jó volt)  Legjobb a kígyóember:D Jó lett a hangja)
Részeges mester sem rossz:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 18, 18:11:27
Már értem, hogy miért nem tetszett az, hogy minden sárkányölő mozgási betegségben szenved. Eddig ugye ez csak Nastu gyengéje volt, de mostmár ugye minden sárkényölő szenved benne mert a mágiával jár. Szóval ha jól emlékszem, akkor ez az első, olyan (nem filler) mágia aminek hátránya is van.^^ Hisz eddig egyik mágiának sem volt hátránya, csupán előnye. Az elemek előnye és hátrányát most nem nézem, hogy mondjuk a villám üti a vizet
Pl. Sárkányölő mágia: Előny -fejlett érzékszervek, -a saját eleme nem hat rá, -képes visszatölteni az erejét a saját eleme elfogyasztásával. Hátrány: mozgó járműveken szinte teljesen harcképtelenné válik.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 12 dec 18, 19:54:20
Szerintem amúgy csak bizonyos erőszint átlépése után válik a sárkányölő ingataggá a járművön, mivel, ha megfigyeled, akkor pl. Wendy nem volt rosszul a hajón de ő Natsu-t gyógyította, mert hányingere volt (nem rémlik, melyik arc) és Gazille is mondta, hogy eddig nem volt ilyen neki.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 dec 18, 20:27:40
Remélem ezt megfogják magyarázni szépen, nem úgy mint a : -mióta tudsz te villám elemet használni Natsu ? -Most óta!
vagy azt, hogy Mavis gondol egyet és eljön megnézni a játékokat xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 dec 18, 21:59:40
Szerintem meg mivel ő támogató/support és gyógyító alapvetően immunis lehet. *tipp*
Vannak varázslatok amiknek van gyenge pontjuk konkrétan a mágikus erő pl.. nagyon gyorsan kifogy az adott illető az esszenciából vagy ha használja bele is hal. Ezek mik ha nem hátrányok? Egyébként ahogy észrevettem ez az anime nem a részletekre fekteti a hangsúlyt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 18, 22:16:10
De ez a jármű betegség csak egy adott mágia típusra vonatkozik nem csak egy bizonyos mágiára. A különbség az, hogy hiába nem varázsolsz épp akkor, attól még rosszul leszel a járművön, míg ha erőlteted az egyik mágiát, akkor a túlzott varázserő vesztés végez veled.
Vagyis  ez a hátrány teljesen passzív, míg egy adott varázslatlat használata miatt a mágust ért hátrányról ő maga tehet, szóval ha nem varázsol, akkor nem szenved a varázslat hátulütőjétől.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 dec 18, 22:36:51
Ennyire konkrét mint Natsuéké nem volt eddig az animében. Csak olyanra emlékszem ahol a mágia veszélyezteti a használóját.. de azért.. szerintem ez hátrány de értelek. Okés.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 dec 19, 14:12:40
Azuma egy pöppett fává változott, mert túlerőltette az Elveszett mágiáját. Az is elég nagy "hátrány" volt. ^^"
Arról nem is beszélve, hogy ha a Take Over-rel "elfoglalt" szörny túl erős, vagy a mágus nem koncentrál eléggé, akkor vagy megőrül, vagy a szörny átveszi felette az irányítást (lásd Elfman esetét). Ugyanúgy zaccos, ha kevés mágikus erővel akarja valamelyik Take Over-es átváltozását használni (lásd Mirajane Azuma ellen).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 19, 15:31:42
Igen, de ezekről ő maguk tehetnek, hogy túlerőltetik magukat, vagy kevés varázserővel próbálnak valami kemény képességet használni, míg a sárkányölők lehetnek életük legjobb formájában, 100%-os varázserővel de, ha járműre szállnak képletesen szólva máris végük. Nem kell varázsolniuk, vagy bármit csinálniuk, hogy abba az állapotba kerüljenek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Éjfél - 12 dec 19, 16:15:05
Nekem is Azuma volt az aki eszembe jutott példaként, Elfman véletlenül se, de igaz.

Ebből a szempontból egyedi a sárkányölők esete igen.
Alapvetően a sárkányölők "egyediek" ezért nem is értem miért kell azon tanakodni volt e/van e más ilyen hátrány a sztoriban.:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: batai15 - 12 dec 19, 19:41:23
Régóta nem néztem a fairy tailt, kb tenrou sziget, utána volt filler, a filler hanyadik résszel ért véget? Köszi


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 dec 19, 19:53:29
@batai15

150.rész az utolsó filler rész, plusz a 151.rész első fele. Utána a manga története folytatódik.   :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lulu - 12 dec 19, 21:42:23
Miiii??? A órás rész az egész filler volt? :O


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: VIPERA - 12 dec 19, 22:33:53
Lulu: Igen az egész : ). Bár szó mi szó elég jó lett és kapcsolódik az eredeti storyhoz bár tényleg csak egy pillanatra de említik : D. Azért kíváncsi lettem volna egy ,,véres" Gildartz vs Byro meccsre : D.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lulu - 12 dec 20, 15:21:44
uuuu... nemar! en Midnightra nagyon megharagudtam, hogy nincsen/elvesztette az egyeniseget, es akkor ez nem is igaz? vagyishat nem teljesen?!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: TsunadeHime - 12 dec 20, 15:23:33

Mivel a mangában nem történtek meg ezek az események így ternészetesen nem igaz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: heureka - 12 dec 20, 20:03:25
Amúgy ha megnézitek a királynak ugyanaz a hangja mint a tökruhás embernek így ez elég nagy spoiler a mangához xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 12 dec 20, 20:16:26
Már miért lenne spoiler?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: heureka - 12 dec 20, 20:19:54
Már miért lenne spoiler?
Talán mert így kiderült hogy a sütőtök emberke maga a király és igy nem lesz nagy meglepetés ha megjelenne a küzdőtéren


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 dec 20, 20:25:41
Anno, amikor nem tudtuk, hogy Mystogannak ugyanolyan arca van mint Jellalnak és, amikor Grandine és Igneel beszélgetése lezajlott, akkor is gyanús volt, hogy Jellal és Bolyhoska hangja adta Mystogan és Grandine hangját is.
Most már tudjuk miért volt ennek jelentősége, szóval lehet Sütőtök a király. Egyenlőre ezt nem tudjuk.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 dec 21, 02:40:03

Mivel a mangában nem történtek meg ezek az események így ternészetesen nem igaz.

Nem. De utaltak rá a mangában is szóval nyugodtan vehetjük úgy hogy megtörtént =)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 dec 22, 10:39:35
162: Jó rész volt,szakadtam rendesen.Amikor elfelejtették a nevét Erzának,és Elfmant mondott  XD Végülis a lényeg hogy a vége jó kimenetelű volt.De Erzának simán menet lett volna.A végére belejött Elfman,vagyis inkább a védekezésbe,érdekes stratégia volt.Bár sehogy se tudta volna Bacchust legyőzni közelharcban ,így maradt a védekezés,és talált rá egy jóféle take overt erre a feladatra.A fogadás is érdekes volt :D Szorítottam Elfmannak,hogy nehogy elveszítse   :fun: A Lucys szál meg egyre jobban kibontakozik. A köv rész lesz a legjobbbbb.....Evergreen befigyelt,amikor Elfman győzött,szegény Fried..


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Rincewind - 12 dec 22, 13:39:18
Először meg kellett nézzem, hogy ez most tényleg az a rész-e, mert a nyitó jelenetet én már láttam xD valamiért újra belerakták a gyengélkedőt és a Raven vs. Lamia harcot is. Nagyon jól átadták Kurohebi kegyetlenségét, amikor mindenki azt hiszi, hogy kezet akar fogni, erre széttépi a hőn áhított zoknit (aminek a sztoriaj amúgy annyira Tobyhoz illik xD Serintem nagyon jól meg volt csinálva az Elfman vs. Bacchus is. Amúgy a harc alatti és Elfman győzelménél a zenét már hallhattuk, vagy új? És ha régebbi, akkor melyik?
Úgy látom a következő rész kicsit meg lesz toldva, mintha mások is csatlakoznának a fürdőruhás bemutatóhoz :P A címéből meg arra lehet következtetni, hogy most nem lesz benne a következő fight, úgy tűnik, most csak egy fejezetet fog feldolgozni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 12 dec 23, 11:20:47
mikor térdre rogytak Elfman és Bacchus azt gondoltam, hogy döntetlent ítélnek. érdekes ez a titkos szervezkedés, kíváncsi vagyok miért pont Luccy lett a terv kulcsa... :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 dec 23, 11:43:19
162:

Igen éreztem, hogy a Toby vs Kurohebi harcot megint látjuk, mivel alapból itt lenne a helye, csak az előző részt nem tudták kipótolni valami filler jelenettel, ezért oda is betették.
Kurohebi nagyon kemény, kíváncsi vagyok mivel győzte le szegény Tobyt. A zoknis történet is nagyon ott volt, jót nevettem :D

Elfman vs Bachus:

Érdekes volt, de mehetett volna több animációval a harc, és mutathattak is volna belőle többet. A gyíkember nagyon vagány volt. Akkor most Bachus magát győzte le ? XD Érdekes volt ez a védelmi stratégia Elfmantól, nem vártam volna, hogy ilyenre is képes. Tudom hogy végül ő nyert, de elég döntetlen volt azért a végkimenetel, és ha nem becsüli le őt Bachus, szerintem simán győzött volna a részeges sólyom. Szóval véleményem szerint, akkor is Bachus volt az erősebb, de a hülyébb is, nem kellett volna ennyire komoly fogadást kötniük, mert akkor Elfman sem veszi ilyen komolyan. Akkor most Quatro kutyuli ? XD Remélem a zsűri is így fogja mondani a nevüket XD

De tudtam, hogy a királyi család ravaszkodik valamit. De hogy már megint Lucy kell ? Ő a kulcs mindenhez...

Úgy látom következő részben fogjuk kapni rendesen a fan servicet :P Meg talán már a coolos riporter hozzátud valami nem coolosat is szólni a versenyhez, mert eddig nem sok haszna van...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 dec 23, 12:11:01
ajj...engem az az ember kikészít,már itt mondogattam magamba hogy LÖJJE MÁR LE valaki.Az idegesít benne a legjobban,hogy nem kúlt mond,hanem KÚÚÚÚR KÚÚÚÚÚR xD.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 12 dec 23, 12:14:23
Basszus ez a Toby! Most komolyan ?! A titka az, hogy elvesztette a zokniját, aztán végig ott volt a nyakában ?!  XD A végén már hálás voltam Kurohebinek, hogy széttépte mert majdnem lefejeltem a billentyűzetet kínomban. :D

Hűt a parancsnok vagy ki az, hogy félre értette már a Királyt. xD Legalább jó meccset akart, ami izgalmas, de így is elég jó lett. Bacchus fogadása nekem tetszett. >:) Azért nem vártam tőle ilyet. Így legalább Elfman 100%-ot beleadott a harcba. Ez az új gyíkember forma elég kemény. (H) Azért jobb let volna, ha krokodil forma lett volna és krokodil szerű feje lett volna.^^ Azért megnéztem volna egy alternatív befejezést, ahol Bacchus nyer. :P Vajon Miráék belementek volna ? Vagy esetleg Mira átmegy a Démon formába, egy kézzel felemeli őt a nyakénál fogva, mond valami keményet aztán belevágná a falba.^^

A Lucys szálból meg kíváncsi leszek, hogy mi sül ki. Gondolom majd szólnak a Mesternek aztán majd vigyáznak rá.
A következő rész jónak ígérkezik. A fanszervíz szép és jó dolog, de azért remélem, hogy valami harcot is fogunk látni. *-) Hiányzik már Mira Take Overje. 

Csabi: szerintem a Király semmit sem tud erről a szervezkedésről. Talán az előző részben volt, hogy mondta a tábornoknak, hogy kit szeretne látni harcolni, utána meg mondta, hogy pihenjen, aztán mondta magának a parancsnok, hogy nem igazán van ideje pihenni, most hogy olyan közel jár, hogy elkészüljön. Utána jött az elmaradhatatlan gonosz nevetés. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 dec 23, 12:28:46
162.rész:
Feldolgozott manga fejezetek száma:
277. fejezet: 11.oldaltól a végéig
278. fejezet: az elejétől a végéig

Tetszett a rész, bár a Bacchus vs. Elfman harcot dinamikusabbnak éreztem a mangában, azért így sem lett rossz.
Mondjuk a harc több sebből is vérzett, de erről később...

Pozitívum, hogy a Toby rendesen kapott sérüléseket a mangához képest, ahol elvétve volt rajta egy-két horzsolás.
Ha már Toby... Miért is ő van a csapatban Sherry helyett?  :hmm? A zoknis történet magáért beszélt  :smirksweat:

Elfman vs. Bacchus
Fantasztikus volt, hogy az elejét itt sem méltóztatták meganimálni. Annyit láttunk csupán, hogy Bacchus sértetlen, Elfman meg kapott már jó néhányat. Aztán jött a Bleach effektus: Bacchus normál formájában alázza az ellenfelét, majd gondolja, hogy megtiszteli azzal, hogy használja a teljes erejét, ezért a butykossal nyomat egy Resurrecciónt,
végül veszít a Gyíkember ellen. Ha Bacchus egy szinten volt Erzával, akkor a tenyerének meg sem kottyant a keményebbnél keményebb páncél, de a Gyíkember bőrétől kifekszik. Arról ne is beszéljünk, hogy a Gyíkember mellkasa semmiféle tüskét nem tartalmazott, de mindegy. Jó dolog, hogy Elfman hozta a dicsőségét a Fairy Tailnek, de a döntetlen reálisabb lett volna. Hiába a nagy felhajtás egy karakter erejét illetően, ha hamar összezúzzák ezt az illúziót...Bacchus a vereségével megnyitotta ezt a klubbot...

Megint Lucy kell? Csak, azért ilyen fura, mert a fillerben is ő kellett az Újjászületett OS-nek. Talán utoljára a Phantom Lordnál kellett.

Jövő héten: Lesz itt fan service bőven. Ahogy látom, még fillerekkel is kiegészítették rendesen, valamint talán most először, nem mangabeli címet kap az epizód.





Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 12 dec 23, 23:12:56
Most vált több mint valószínűvé, hogy a király a töki.

1: Ugyanaz a hangjuk
2: Ugyanolyan kicsikék
3: Töki hiányzik, király megjelenik

Bár a csillagos ég ívben, ugyanez volt Rapowantal, teljesen egyértelműnek tűnt, pedig mégse...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 12 dec 24, 11:50:31
Szerintem ebben az arcban ez a rész volt eddig a legszebben megrajzolva. Tény, hogy a harcoknál sok volt az állókép, de azok nagyon kidolgozottak voltak. Elfman két Take Over-je is szerintem sokkal szebb volt, mint a mangában (jó, ez mondjuk a színezésnek köszönhető). Egyébként azt nem értem, hogy most a bemondók hallják, amit a csatatéren mondanak az ellenfelek vagy nem? Mert azt hallották, hogy Tobyék és Elfmanék fogadást kötöttek, de azt nem, amikor Flare beszólogatott Lucynak. Érdekes...

Egyébként a Toby vs Kurohebi nagyon jól sikerült. A vége nagyon nagy volt. xD Erza hogyan kiakadt. Szegény, sajnálta Tobyt. Bár egyetértek, én is jobban örültem volna Sherrynek a csapatban. Elfman vs Bacchus is tetszett. Én is döntetlent hirdettem volna ki, dehát Mashima így akarta. Akkor elfogadom. ^^ Az elsötétülés tervéhez meg csillagmágus kell. Kár, hogy fillerben is hasonló volt, így ezt annyira talán nem mindenki találja kreatívnak, de engem azért nagyon érdekel, mi is lesz itt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 12 dec 24, 15:43:09
... Azért megnéztem volna egy alternatív befejezést, ahol Bacchus nyer. :P Vajon Miráék belementek volna ? Vagy esetleg Mira átmegy a Démon formába, egy kézzel felemeli őt a nyakénál fogva, mond valami keményet aztán belevágná a falba.^^ ...

Igen, nem bizta, hogy örömét sokáig örömét lelné a két nőszemélyben. ^^" Lisanna miatt Natsu gyújtaná rá a házat, Démon Mirajane meg maga "ismertetné a jogait". XD

A Gyíkember Take Over zsír lett, bár valamiért nem zöldnek képzeltem el (vagy nem ilyen zöldnek).
És egy pillanatra már azt hittem, hogy Fried fojtogatása kimarad, pedig az lényeges. :D

Bastian:
Attól, hogy tüskés nem volt, a kemény pikkelyek még az egész embert elborították. ^^

Azért jó lett volna látni, hogy Kurohebi mivel fekteti ki Toby-t. Mangában nem volt benne, gondoltam, majd itt, de nem...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 12 dec 24, 15:52:23
162. rész:

Érdekesen lett befejezve kurohebi és toby harca. Legalább megmutathatták volna hogy győzi le. :smirksweat:
Elfman, Bacchus elleni harca elég érdekesre sikeredett. Mangában jobban átjött a '' kemény csata '' érzés. :D
A pikkelyekkel nem volt gondom, de így belegondolva amit Bastian mond az tényleg érdekes. A sok páncél ütögetése meg se kottyant nem is beszélve a 7 évről amiben sokat fejlődhetett, de mégis megkottyan egy gyíkember tüskés bőre. :smirksweat:
Friedet sajnálom. XD
A következő rész nagyon jó lesz. :D 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 12 dec 24, 20:08:31
Azért azt hozzátenném, hogy Elfman felvette a kettős fedezék bokszoló pózt. Így nem is lehetett hozzáférni azokhoz a hasi részekhez ahol gyengébb lenne a tüskepáncél. Nem is hagyott így más lehetőséget az ellenfelének mint, hogy azt üsse ahol a legkeményebb. Végül az akarat és kitartás meghozta a gyümölcsét.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 12 dec 26, 14:47:17
Tegyük hozzá, ha vérre megy a küzdelem Bacchus szétalázza Elfmant. 1 kard a kezébe és vége a fightnak, még mielőtt Elfman Take Overt használna.

Meg ezt már mangában is fejtegettük hogy Bacchus számára pont a éegroszabb az ellenfél az ilyen Gray és Elfman félék. Gray csinál egy tüskés jégfalat és vége, Elfmant meg ugye láttuk hogy nyert.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 12 dec 26, 17:34:28
Én nem tartom annyira nagy harcosnak Bacchus-t.Amit láttunk tőle,na meg amilyen képessége van...Simán ki lehet védekezni.Egy kicsit túlzok,de aki tud védekezni az elemeivel,vagy anélkül (persze puszta kézzel lehetetlen) akkor Bacchusnak kampec.Pl: Gray,Juvia,Laxus aki felhasználhatja védekezésnek az elemeit.Na meg Erza is kifelé mutatva a kardjait,csinál maga köré egy falat aztán annyi meg egy bambi,és még ő állította be húú de milyen erősnek.Persze nyers mágiával még könyebb lenne legyőzni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: zozo90 - 12 dec 27, 20:11:50
Sziasztok!
Lehet rossz helyre írok ez ügyben, de nem találtam jobb helyet neki.

Tudja valaki honnan szedhetném le a teljes Fairy Tail anime sorozatot az elejétől égetett felirat nélkül?
Égetett angol feliratos verziót ismerek, de szerintem igen pocsék. A naruto-kun oldalon sajnos ilyen régi részeket már nem találtam, a torrent trackeren pedig csak az első pár rész van fenn.

Előre is köszi a válaszokat!
Zoli


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 12 dec 27, 23:29:50
@zozo90

Anime-accessPONTcom

Beregisztrálsz és a Most Popular kategóriában ott lesz a Fairy Tail a lap tetején. Fent van az összes rész, többfajta választható minőségében. Egyetlen hátránya az, hogy csak 5 részt szedhetsz le naponta, viszont direkt linkes a letöltés, úgy hogy nem kell a seed miatt aggódni, mert elég gyorsan jön. Mindenképpen a Ryugan és a Horriblesubs verzióit ajánlom. Media Player Classiccal meg engedélyezheted az angol feliratot hozzá vagy letilthatod és ha le van tiltva hozzá adhatsz magyar feliratot is.

...

Sajnos a héten nem várható új epizód. Szomorú  :neee:
Már reménykedtem, hogy utoljára kell hallanom a 13. openinget, de még egyszer ki kell még bírnom jövő héten.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: olcha94 - 13 jan 05, 13:28:17
@zozo90

torrenttel is le tudod szedni, piratebay.se-n fent van 1-131-ig egyben, utána már csak a maradékot kell direktben leszedned :)

segítségnek itt a link: http://thepiratebay.se/torrent/7290494/Fairy_Tail_1-131_[1280x720]

de KMPlayered vagy VLC-d mindenképpen legyen, feliratot meg a naruto-kun.hu-ról szerezhetsz

én is ezeket a részeket szedtem le, és nagyon jól működnek, és szépek is, csak egy olyan fájl volt amit nem tudtam valamiért adathordozóról átmásolni  (127-es rész azt hiszem)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 13 jan 05, 13:37:34
Ez az új rész elég WTF volt   :fun:
Mi történt a készítőkkel hogy ezt találták ki ?  :D
Mira sátán alakjának színezése szerintem béna volt , sokkal sötétebb színekre számítottam , nem volt benne semmi démoni szerintem.
Összesítve ez olyan lökött FT -es év kezdés volt. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jan 05, 14:17:55
Egyetértek Banzai. A rész egy nagy WTF volt számomra is. Talán a legjobb besorolást a "nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek" kategória jelenti a rész számára.  :blink:

Egy picit, azért elemzek:
163. rész:
Feldolgozott manga fejezetek száma:
279. elejétől a végéig, kiegészítve rengeteg bugyuta fillerrel
280. 1-9. oldalig

A rész azzal indított, hogy Elfman múmiává lépett elő a torna további részére a Bacchusszal folytatott harc után és Wendy veszi át a helyét. Szerintem ez korrekt lépés volt. Elfman már ragyogott és most Wendynek is megadatik ez a lehetőség. Bickslow mekkora troll volt már, egyszerűen hihetetlenül csípem  XD

Jött a harci rész, avagy a modell vetélkedő: Mirajane vs. Jenny
Nem fér a fejembe, hogy mi a fenéért kellett a résztvevő és nem résztvevő csajok jelentős részéből bohócot csinálni, Mavist konkrétan kifordították magából. Így is volt elég fanservice a részben, erre meg mindenki pózol az arénában legyen az csaj, kislány vagy macska. Próbálták ezt némiképp kompenzálni az esküvői résszel, ahol megint utalgatások voltak a párokkal kapcsolatban. Ez mind szép és jó, de nagyon nem volt köze a harchoz. Babasaamára meg No Comment  :okád: Ott volt még a domina ruha is, ami természetesen korhatáron belül van, ellentétben a vérrel, amit gőzzel helyettesítek, miután Jenny bejelentette a fogadás tétjét. :nugget: Jenny harci formája és a Sitri szerintem egész jó lett. Az utóbbi csak picit tér el a mangához képest, de rúzs nélkül jobban mutatna. http://fairytail.wikia.com/wiki/Satan_Soul:_Sitri (http://fairytail.wikia.com/wiki/Satan_Soul:_Sitri) A részt a második nap, utolsó harcának két részvevője zárta: Kagura és Yukino. Yukino hangját egyébként ugyanaz adja, mint aki Angelét. *-) Majdnem elfelejtettem, hogy a mangában, amikor Stinget gúnyolja Orga amiatt, hogy nem szerzett pontot, akkor szerintem picit vigyorog, az animében meg komoly és ideges. Ráadásul megint ocsmányul volt megrajzolva a feje. A csíkokat az állán meg nagyon nem tudják kivitelezni. O~O

Jövő héten: Az előzetes alapján ezt a harcot is megfogják toldani, amit nem bánok, csak ne menjenek át az abszurditás irányába. Azt már most megmondom, hogy a "Kagura felkenődik a szoborra" rész filler.
Elméletileg új opening és ending is várható.  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 13 jan 05, 18:19:01
Érdekes volt a rész. A plusz pózolásokat minden bizonnyal az időhúzásért kellett beletenni.
A Sitri forma tényleg különbözik egy kicsit, de én örülök, hogy végre láttuk az animében is.
Észrevettétek, hogy mintha Kagura kardja le lenne pecsételve? Én nem emlékeztem ilyesmire.

A következő rész:
Én örülök, hogy kicsit meghosszabbítják a harcot, de tényleg ne legyen nevetséges.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 05, 18:30:53
163:

Ez tényleg elég érdekes rész volt. Fanservice-ben nem volt hiány, az tény XD

Azt igazából nem nagyon értettem, hogy miért hagyták a bírák, hogy mindenki mutogassa magát, de később szépen megmagyarázták, hogy a közönség mérges lenne, ha elzavarnának mindenkit, milyen igazuk van XD

Az esküvői ruhák számnál, bőven adták az utalásokat kapcsolatok terén  :P A kis Asuka és Lily nagyon aranyos volt egymás mellett XD

Oba-babasama hatalmas hangulat gyilkos XD

Jenny szép tervel állt elő, ami még be is válhatott volna könnyedén, de Mira szépen a helyére tette a dolgokat, hogy ez igazából mégis csak egy harc. Ez a Satan Soul nekem sem tetszett, az original a legjobb és persze a filleres  >:)

Yukino vs Kagura érdekesnek ígérkezik. Az előbbi hangja és beszédstílusa engem a 7 évvel ezelőtti Meldy-ére emlékeztet, Kagura meg kicsit Erzára hasonlít. 20:25nél, amikor Yukino kivonul és azt mondja Sabertooth, nagyon király jelenetre sikeredett, és az azt követő új háttérzene is teljesen tetszik.

Negatívumok ( mert sajnos az is volt ):
- Maga az anime grafikája Tenrou sziget óta egyre jobban gyengül. A csillagos ég kulcsa fillerben csak némelyik résznél volt rossz a rajzolás minősége, de itt, mióta elkezdődtek a Nagy Mágiájátékok, nem is igazán találkoztam szépen kivitelezett grafikával. A legjobban egy Edolas szintű minőségnek örülnék, szerintem ott volt a legjobb az anime rajzolása.
- Azt nem értettem még (Natsuhoz hasonlóan) hogy került mindenkire mindig az adott típusú ruha...

Jövőhéttől elméletileg új opening. Én nagyon örülnék neki, ha végre valahára, nem ez a mostani lenne, mert véleményem szerint, ez az eddigi  legrosszabb az anime történelmében.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 13 jan 05, 18:35:43
163. rész:

Ebben a részben 2 dolog játszott szerepet. A fanservice. A másik dolog meg csak elrontotta. Oba babasama. XD
Mókás kis rész volt azért. Mira és Jenny pózolásai.....ha azt mondanák hogy soha se pózoltak a weekly sorcerer-nek akkor hazudnak. :) És tetszett a kis bemutatójuk is. :D
Amikor a vőlegény választás volt, akkor lucy mondja halkan hogy ő kit kéne... és aztán amikor látszott hogy valaki az ölébe venné én azt hittem natsu. XD
Már össze vagyok zavarodva hogy ki illene natsu-hoz mert mind a 2-en passzolnak. :smirksweat:
Mirajane sitri formájával meg vagyok elégedve. Semmi rosszat nem láttam benne. Esetleg a kék helyett a bordó jobban állt volna.

A következő rész:
Hm...végre láthatjuk kagura és yukino harcát. Nem értem miért lehetne ebből a harcból egy '' nevetséges '' harc. Ritka az olyan harc ahol csak adsz, de nem kapsz. 1-2 csapást minimum elszenvedsz te is. Kagura is csak egy ember. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Rincewind - 13 jan 05, 19:35:28
Most elvileg vége a Sword Art Online-nak, lehet reménykedni olyanban, hogy újra szebb lesz a kivitelezés? Vagy a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz?
Hogy a részhez is szóljak, én is annyit mondanék róla, hogy wtf XD A nyitó jelenetben a Raijinsuu kitett magáért :D annyira jól meg volt csinálva, ahogy beszélgetnek... pár másodperc szünet, és Fried felüti a labdát, amit Bixlow segítőkészen le is csap :P Néhol azért a filleres részeket soknak éreztem, de elnézhető. De ez a vértelenség hihetetlen, még orrvérzés se, persze a szadó-mazó szerelékek mehetnek -.-"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jan 05, 20:29:25
Remélem a jövőben lesz valamiféle Vér Mágus, aki a saját vérét manipulálja, de ahhoz meg kell vágnia magát és jelentős vérmennyiségnek kellene keletkeznie a hatásos alkalmazáshoz. Kíváncsi lennék az anime egy ilyen helyzetet hogyan oldana meg.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 13 jan 05, 20:53:05
Off: A vér mágiájával még az emberekben lévő vért is irányíthatná. :D

Ez a no-vér dolog idegesítő. Azért mert még kisgyerekek is nézik és a vér nincs jó hatással rájuk nagyon ezért 0%-ot mutatnak belőle. :P Hát köszönjük. XD Azért egy orrvérzés vagy kisebb vágást belerakhatnának. :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 05, 21:49:10
Amúgy ezzel a mai résszel mutatták be a legszebben, hogy ha az anime nem is csinál a gyerekekből pszichopata gyilkost, perverz őrültet annál inkább XD

Nem értem tényleg, hogy miért kell teljesen kicenzúrázni a vért. Egy kicsit azért mindig rajzolhatnának, mert komolyan, így azt fogják hinni a gyerekek, hogy az emberi test nem sebződik, de varázserők léteznek vagy mi ? Mert akkor tömeges "Son Goku vagyok és tudok repülni" incidens várható a közeljövőben.

Szerintem itt tényleg röhejes a cenzúra. Ez alapból SHOUNEN, azaz fiúknak való verekedős anime, ahol az életek a tétek. Ez nem Miki egér játszóháza, vagy Bayblade. Itt igenis komoly szerepe lenne a vérnek, mert azáltál láthatjuk igazán a szereplők harcképes állapotát. Nem tudom hogy gondolják ezt a japánok: -Nagy mellek jöhetnek, apró vércsepp az emberen, normális vagy ?!!! Ezt gyerekek is nézik, gondolkodj már!-  :nugget:

Amúgy meg, amikor a filler arc-ban levágták Kanaola egyik lábát és ömlött belőle a vér, mint a zuhogó eső, az teljes mértékben korhatáron belül volt...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 jan 05, 21:56:18
A Mágia Játékok alatt ez volt az első rész, hogy Jason nem volt idegesítő.^^ A "harc" elég furcsa volt. Mikor minden lány bement az arénába bikiniben, akkor hiányoltam Flare-t. :D Nagy lett volna, ha ő is csatlakozott volna. Aki nagyon nem illet oda az Charle volt. Te jó ég, hogy pucsított Kana felé. XD

Örülök meg nem is Mira új Satan Souljának. Egyrészt örülők, hogy harcolt és mutatott valami újat, másrészt meg nem értem, hogyha Erza ismerte ezt a formát, akkor ez azt jelenti, hogy 7 éve is megvolt már neki és ha tényleg ez a legerősebb Satan Soul, akkor miért nem használta, mikor Azuma bombát rakott a húgára ?

Szóval akkor ez nem csak Arcadios terve, hanem az egész királyságé, már csak az a kérdés, hogy a király tud-e róla ?

A szado-mazo mehet de a vér nem dologban az a legidegesítőbb, hogy az állatok meg véreznek ezerrel. :nugget: Mikor Byro polipjának levágták pár csápját. Komolyan ezt most, hogy gondolják ?
Csabi egyre gondoltunk. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jan 05, 22:47:03
@Tilon

Mira kijelentette, hogy nincs elég ereje ahhoz, hogy leverje Satan Soulban Azumát. Feltételezhetően a Sitri forma felvételéhez sem lehetett már ereje, lévén az a legerősebb Satan Soul, így több mágiát emészt fel, mint a sima. :)

Szerencsétlen állatok vérezhetnek cenzúra nélkül, ellenben Azuma az Erza elleni vágást követően, valami fehér fényes folyadékot bocsátott ki, Gray pedig miután megvágta magát a vörös jéghez, fehér-lilás fényes folyadékot adott ki. :nugget:

Öröm az ürömben, hogy a Varázspecsétek mintha kezdenének eltűnni.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 13 jan 06, 01:32:06
Ha már az készítők élnek egy kis alkotói szabadsággal miért nem tették bele Minervát a pozoló versenybe vhogyan ?  :P
Nekem pont bejött hogy gőz fújtak az orrból és nem vért a a csajok láttán , de ez a no blood tényleg kezd kicsit elfajulni az animeban , miért célozzák az ennyire fiatal korosztályt az nem értem.
 A maihoz hasonló filler jelenetek könnyen lehetnek még , hiszen ez a arc még a mangában sem zárult le és még a java hátra van .
   Igazából nekem sosem volt szimpi  ez a orrvérzős dolog,  emlékszem elsőnek amikor láttam ilyent eléggé "wtf pillanat volt pillanat volt" .Pici Naruto jól megszívatta jó öreg  Sarutobit  :D .


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Morita - 13 jan 06, 09:10:40
Nekem alapjaiba véve tetszett ez a rész, bár én, sokan másokhoz, nem tudok a mangához viszonyítani.
Mira új Satan Soulja számomra egy kicsit olyan volt, mintha valahol az úszódressz és a harcipáncél között megakadt volna., de nem nézett ki rosszul.
A fanservice...hát én lányként annyira nem értékelem a nagymellű animés csajokat, de igazából remekül szórakoztam végig. Kedvenc jelenetem az volt, mikor Evergreen elismerte a vereségét Erzával szemben.Meg mikor Gray lerúgta Lyont. (Meg nagyon szépek voltak az esküvői ruhák *_*)
A nincs vér dolog... igazából eddig fel se tűnt. xD Mondjuk nem is zavar. Jobban zavart a Bleaches verzió, ahol meg az emberből 15 liter vér fojt ki ha megkarcolta magát borotválkozás közben. De igaz, hogy mikor Gray megvágta magát hogy a vérét fagyassza le én se értettem, hogy tud hirtelen lila jeget csinálni. Kellett egy kis idő mire leesett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 jan 09, 20:40:10
163. rész

Nekem tetszett a rész. Charle bizonytalansága engem nem zavar. Én sosem utáltam, sőt ő egy általam kedvelt karakter. Legalábbis jobban bírom az ő közbeszólásait, mint például Lilyét. xD De azért kíváncsi vagyok, lesz-e még fontosabb szerepe az arcban a jövendölésen kívül.

A harc érdekes volt. Mondjuk kicsit szomorú voltam, hogy harc nem lesz, mert kíváncsi lettem volna Mira erejére, de azért a végén mutatott egy kicsit belőle. A filler része meg szerintem most teljesen rendben volt. Most legalább nem tűnt ki annyira, mint az Égi Labirintusnál, vicces volt. Amikor Obabasama legurott... Hát az kész volt. xD Szerintem ezzel megszégyenítette a Rengő Fenekű Bandát. ^^

Yukino és Kagura csatája nagyon érdekesnek ígérkezik! Az előzetesből ítélve eltaláltuk Yukino mágiáját. De azt nem gondoltam volna, hogy övé a... Na, azért nem mondom ki, hátha csak én jöttem rá az előzetesből. Mindenestre már alig várom a következő részt, remélem jó harcot hoznak össze.

Az anime grafikáját illetően annyit fűznék hozzá, hogy én már lassan kezdem megszokni, hogy nincs vér. Jó, néha engem is zavar, de akkor odaképzelem. Ez ellen sajnos nem tehetünk semmit. Másrészt említésre került, hogy csökken a grafika színvonala. Hát, szerintem az arc kezdete óta csak egyre jobb. Ebben a részben is csak az elején tűntek fel érdekes fejek, meg a filler-rész volt kicsit bénább, de szerintem a többi egész rendben volt. Az A-1 Pictures nem a szép grafikájú animéiről híres (pl. Uchuu Kyoudai vagy SAO, mert talán még az sem volt mindenhol olyan jó), de szerintem a Fairy Tail egyáltalán nem tartozik a rosszak közé. A meghatározó jeleneteket, és azokat, amiket szépen át tudnak venni mangából, nagyon jól megrajzolják. Én legalábbis így látom, szóval nekem most nincs panaszom, remélem most már maradnak ezen a színvonalon, vagy javulnak még tovább. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jan 09, 21:25:17
A Fairy Tail Wikia megerősített információi szerint az új opening csak februárban várható...  :crybye:
Remélem, hogy tévednek és nem kezdik el már az openingeket is feleslegesen nyújtani, főleg amiatt, hogy a spoilerezés eddig nem zavarta a készítőket, vagy nem tudom, hogy milyen indokkal nem váltanak openinget.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 09, 21:30:10
De jó, hogy már itt is késik az op...

Úgy látszik felrúgják a 13 részenkénti nyitány sorozatot, vagy nem tudom, de ha már ebben újítanak, tehetnék a cenzúra és grafika terén is, akkor nem bánom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jan 09, 21:38:36
Tényleg jó lenne, ha tennének valamit vele.  :)
Ez lemaradt: Az OP-t a Rave Master első openingjét előadó Yonekura Chihiro énekli majd és a címe Fairy Tail ~The Promised Day~ lesz. Az ED-t Terakawa Aimi énekli majd és a címe  We're the Stars lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 09, 21:46:32
Elolvastam a cikket én is. Most komolyan azért halasztják el, mert spoileres ?  :nugget:

Egyetértek veled, Bastion. Eddig az összes op tele volt spoilerebbnél spoilerebb jelenetekkel. Ráadásul nagyon durvákkal. Hogy egy példát említsek: Tenrou sziget második nyitánya. Már maga Luxus szerepeltetése is annyira durván lelőtte a hatást, de még a villám Natsu, vagy Acnologia sárkány képe... Véleményem szerint már ezekkel is lelőtték a legnagyobb megdöbbenéseket...

Nem értem, most miért zavarja őket tényleg. Én személy szerint megszoktam, hogy ez így van, és igazából nem is nagyon zavar, mert ad nekünk egy szép amv-t az adott ívről. Továbbá tetszik ez a 13 részenkénti váltás is, mert sok jó zenét megismerhetek velük. Átlag minden 2. op sound hatalmas kedvencemmé vált.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 jan 09, 22:00:39
Nemár... Igaz, kezdem már megszeretni ezt is, de azért nagyon vártam már az új OP-ot. Ha még egy jó OP húzódna el + 1 hónapig még oké, de ez így nagyon nem tetszik. Én sem értem, minek kell várni vele. Remélem akkor tényleg lesz olyan jó, hogy érdemes legyen várni rá. Mondjuk a mostani ED-et szeretem, szóval ha valamiért, már csak ezért is örülök.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jan 09, 22:03:22
Félreértés ne essék. Nem azért halasztják el, mert spoileres, csak ezt mondanám egyetlen elfogadható magyarázatnak arra, hogy nem váltanak openinget. Biztos elspoilereznék/elspoilerezik a "Vén lányt", Kőagy Őrnagyot", az "összes versenyt és harcot", a "HÉV"-t illetve az "álarc mögötti karaktereket"  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 13 jan 09, 23:52:57
Annak viszont tök sok értelme lesz, hogy leadnak egy openinget, aminek már semmi köze a részekhez, mert ami benne van, már lepörgött.  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ookami-chen - 13 jan 10, 05:41:20
tény hogy minde1ik openingben volt spoiler de azok inkább csak utalás jellegűek voltak, míg most szabályosan kivágott jeleneteket raktak az openingbe.
Úgy hogy várom én is egy kicsit az új op-ot mert ez a mostani nem nyerte el tetszésemet :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 jan 10, 06:23:30
A Tenrou fa kidőlését én nem nevezném csak utalásnak.^^
Még ha nem is raknának az új OP-ba spoilert, Charle már rég szét spoilerezte nekünk az egészet. :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 jan 10, 08:04:10
Őszintén szólva, mostanában nincsenek olyan nyitányok, amiket 1-2-nél többször megnéznék. A zárányok egész jók szoktak lenni, ez a mostanira is igaz. De ha jól emlékszem, akkor az edolasi nyitány is ment még pár rész alatt azután is, hogy hazajöttek a másik világból.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jan 10, 10:33:15
Az animenewsnetwork szerint mégis most lesz opening és ending váltás. Remélem nekik lesz igazuk. :D

@Chakra
Jól emlékszel, jól emlékszel. Az az eset még mindig elfogadhatóbb, mint, amikor a Phantom Lord arc alatt már a Mennyország Tornya arc openingje ment, vagy a Mennyország Tornya arc alatt láthattuk, hogy Lexike nagy zűrt fog csinálni a közeljövőben.  :smirksweat: Az Oración Seis arc óta az opening/ending váltás szerintem nagyon jól ütemezett a történetbeli és a képi tartalommal.

...

Hát nem lett igazuk, nincs új opening, sem ending. Az anime hivatalos oldala szerint: a 14. opening és ending csak februártól várható.

164. rész: Kagura, Yukino ellen
Feldolgozott  manga fejezetek száma:
280. elejétől a végéig
281. 1-11. oldal, plusz a 12. oldal teteje. Szándékosan nem írok 12. oldalt, mert elvenné az élményt jövő hétre, ha rákukkantana valaki az oldal többi részére.

Rövid leszek: Iszonyatosan bejött a rész.  (H)  :D

Eleinte szkeptikus voltam a fillerekkel kapcsolatban, de jókat és jó helyre tették be. Le a kalappal a készítők előtt.  :) Mind Kagura, mind Yukino nagyon jól tolta a szekeret. Ilyen egy igazi harc.  :)
Külön tetszettek a Bacchuszos részek is. Otoko Four!  XD Kőagy Őrnagy alias Gemma is megjelent, szóval elspoilerezni már nem tudják. A hangja egész jó, kíváncsi vagyok milyen lesz majd egyéb helyzetekben. Ha már a hangok: A "Vén lány" hangja Kikuko Inoue (http://en.wikipedia.org/wiki/Kikuko_Inoue) lesz azaz FMA Brotherhood: Lust. Hatalmas telitalálat.  (H)

Jövő héten: A manga témában anno fejtegetett "helyzetet" vajon, hogy fogják ábrázolni vagy nem ábrázolni  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 jan 12, 13:39:31
164. rész

A Halak csillagszellem is elég jól sikerült.
Csak most tűnt fel, hogy Kagura hosszában nyírja 4 felé a Kígyótartót. o.O Mangában fel sem tűnt. ^^"
Mirianát is szépen eltalálták.
Tűrhető rész volt, nem igazán tudok rosszat mondani rá. A kiegészítések is jól sikerültek, nem lettek erőltetettek (mint az előző részben).

Az előzeteshez nem akarok bővebben hozzászólni, mert spoiler lenne, de a mangát olvasó fórumozók biztosan fel fogják ismerni az utolsó képet, amin Natsu szerepel. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kicsiny - 13 jan 12, 15:52:07
164. rész

Én nagyon élveztem, Kagura számomra eddig ennyiből amit láthattunk, eléggé kedvelhető karakter, de valahogy úgy érzem, hogy szinte még semmit se mutatott meg erejéből, szóval remélem a későbbiekben fog még szerepelni és mutat valami igazán ütőset! Nem véletlenül lehet a Mermaid Hell legerősebb tagja. :D Kíváncsi lennék egy Erza vs. Kagura meccsre.  Yukino elsőre nem volt szimpatikus, de aztán egyre jobban, míg a végére egészen meg is sajnáltam. Kíváncsi lennék, hogy Lucy ellen milyen csatát produkált volna.

Láthattuk a Sabertooth mesterét, aki előre elég keménynek látszik, de maga az egész céh nem szimpatikus, a mester is hataloméhes, a tagok csak úgy vannak szinte mindenféle kötelék nélkül, a lényeg, hogy átgázoljanak mindenkin és erősek legyenek. Totál Fairy Tail ellentét...

Egyre érdekesebb a történet, kíváncsian várom, előzetesből úgy nézem Natsu beindul majd. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 jan 12, 17:04:17
Annyiból azért csak szimpibb a ST, hogy nem egy Twilight Ogre szerũ haramia céh, hanem fegyelmezettek és jól szervezettnek tũnnek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 12, 18:07:52
164:

Először is, új op/ed-t tényleg nem kaptunk, szóval az csak februárban.

A rész elején, Lector kun jelzőt tesz Yukino neve után. Ilyet még nem is igen láttam, hogy egy ilyen "rangal" neveznek egy lányt.

Jó volt a Halak és Mérleg csillagszellem is. Az előbbiről érdekes elképzelések voltak, főleg a Natsué, azon szakadtam XD

Kagura szépen lenyomta Yukino csillagszellemeit anélkül, hogy kardot rántott volna XD Továbbá 13. csillagszellem ? O.o Hát a karaktere az tényleg drámai volt, de annyira mégse lehet nagy szám, ha Kagura ilyen könnyen legyőzte. Persze tudom, hogy a kardforgató nagyon erős, de akkor is. Kicsit mutathatott volna valamit a kígyó. Mellesleg jól láttam, hogy CGI-ben volt meganimálva ? Nem mintha bajom lett volna vele, egész szépen beleillesztették az arénába.

Most akkor Yukino élete Kaguráé ? A mermaid heeles kardforgató nem látszik gonosznak, szal nem hinném hogy rosszat tenne vele.

Erzát és Gerardot jó volt együtt látni beszélgetés közben. Ha belegondolok, hogy a Tenrous sziget részeknél milyen hihetetlenül távol voltak egymástól, most meg ilyen közel és tök happyn, áá tetszik  :jaja:

A Quatro kutyuli részeges karatemestere a Fairy Tail-el együtt bulizva érdekes látvány volt. Valahogy elfelejtették, hogy Elfman testvéreit akarta magának ? Vagy csak azért mondta, hogy Elfman komolyan vegye és jót harcoljon, és igazából jófej ?

Miriannán nem lepődtem meg, elég nyilvánvaló volt, hogy ő a csuklyás mermaid heeles.

Ez a Sabertooth olyan, mint 1 katona céh. Nagyon komolyan veszi a dolgot a mester, szerintem ez igazából senkinek se tetszik Stinget is beleszámítva. Szegény Yukinot jól megszégyenítette.

Összességül ez egy nagyon jó rész volt. A grafika is teljesen rendben volt most, bár szerencsétlen Orgának még most se tudnak normális fejet adni. A háttérzenék még mindig nagyon tetszenek, bár ez igaz az összesre a Fairy Tail-ben. Továbbá ahhoz képest, hogy fél+fél azaz egy manga fejezetet dolgozott fel, minimális kiegészítésekkel, de nagyon gyorsat eltelt és pörgött a rész, le a kalappal.
Egy negatívumot tudnék mondani: várnunk kell megint 1 hetet  :crybye:

Szerk.: a rangsorolvasásnál, Luxus milyen önelégült fejet vág már, miközben az utolsók XD XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 jan 12, 18:24:26
Felvetődött most bennem pár kérdés ennek a résznek a kapcsán.
Mindjárt az első, hogy Arcadios miért lepődött meg, hogy nem Lucy az egyetlen csillagmágus ? Hiszen a történetben már egy rakás másik csillagmágus is szerepelt. Sőt még a Zentopiás fillerekben is volt egy csomó csillagmágus. Nem hiszem, hogy olyan ritka lenne.

A második meg, hogy Gemma mitől érzi, olyan felsőbbrendűnek magát és a céhet, hogy minden más mágusra csak rovarként hivatkozik ? És csak szerintem néz ki úgy, mint egy potenciális fő ellen ennek vagy egy jövőbeli Arc-oknak ? :D Már most látom magam előtt, ahogy Natsuék egy kemény csatában elkenik a száját, miközben mondogatják a szokásos dumát a céhről és a barátságról. :P

Ebben a részben sokkal kevesebb poén volt, mint szokott lenni. A Quatro Kutyulin kívül csak Happy próbálta elvinni a hátán a részt ezen a téren.
 Egyre jobban kedvelem a Mermaid Heelt. Mirianának nagyon jót tett ez a 7 év.^^ Kagurát meg már most bírom.
Végre Jasontől is könnyes búcsút veszünk. Nekem nincs vele bajom de most már kezdett sok lenni a COOOL !
Azért kicsit lehangoló, hogy ezen a napon 4 fogadás volt és mind a négyet azok vesztették el, akik felvetették a fogadás ötletét. :nugget:

Bónuszkérdés: Milyen színű Gemma mester szeme ?^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jan 12, 18:43:13
Az első kérdésedre válaszolok Tilon: Jövő héten szépen ki lesz fejtve. :D
Egy kis segítség: Mit is csinált az Újjászületett Oración Seis a Csillagmágusokkal?  :hmmm?:

A másodikra csak annyi, hogy címvédő céhként nagy lehet Gemmának az arca. :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 jan 12, 18:59:00
Jó de az csak filler volt és csak annak a csillagmágusnak az utódainál vágták el a kapcsot, ami az erejük elvesztését okozta. Ha csillagmágust akarnak, akkor ott van a duttyiban lévő Angel, az a ipse akinél Virgo volt és még azok az ismeretlenek akiknél Plue-k vannak. :D

Ha az erőt vesszük alapul, akkor a 10 Szent mágusnak is ilyennek kellene lennie. Azért még Jose se nézte a többi mágust, se Hades. Zero meg csak Zero. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Toshin Raizen - 13 jan 12, 19:30:36
Egész érdekes kis fejezet volt :)
A harc tetszett, főleg ez a gravitációs dolog, már nem is emlékeztem erre... Úgy rémlett, hogy csak levágta a csillagszellemeket :P
A fogadás megállta a helyét, csak most a tigris haleledelként végezte, amit Gemma nem nézett jó szemmel. (Gemma hangját teljesen másnak képzeltem el, így olyan nyápicnak érződik az én részemről. Jobb lett volna egy mélyebb, dörmögősebb szinkronhang, sokkal jobban illene a testalkatához és megjelenéséhez.)
Sting most az egyszer megúszta a főnöke haragját, de a kislányról nem mondható el ugyanez. A győztesek babérkoszorút kaptak az ősi Rómában, itt a vesztesek szőlőfürtöt?
Kicsit érdekesen lett vége a büntetésesnek, megijedtem, hogy nem fogják mutatni azt, ami a mangában szerepelt, de úgy tűnik mégis csak benne lesz, de már csak a következő részben.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 13 jan 12, 20:10:32
Tetszett a rész, a harcot jól megcsinálták, látványos volt, a plusz harci elemekkel sem volt gond.

De nekem nem jött be, hogy olyan lassan indult be az egész, és hogy kb vagy 3x biztos bevágták a közönséget meg a mágusokat, hogy "úristen csak nem az életében fogadott?!" :DD nekem ez hülyén nézett ki.

Örülök, hogy jól megcsinálták Pisces-t és Libra-t színesben:D Ophiucus is vagányra sikerült, kár hogy nem maradt sokáig egyben...:/

Ez a kép meg igen hasznos: http://images.wikia.com/fairytail/images/7/74/Gate_Keys.png láthatjuk együtt a 12 kulcsot. (mellesleg a fairy tail wikia, egyből berakta az aktuális oldalra :D)

Nem spoiler (de azért, hogy ne legyen belőle gond:D)
Az előzetesből meg annyit, hogy vajon belefér még a részbe az, hogy megjelenjen, akit várok? :DD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 13 jan 12, 20:56:39
164. rész

Ez a rész nekem megfelelő volt. Meg volt benne minden szinte 1 dolog hiányában. Ami hiányzott az csak a jó grafika, de tűrhető volt. Yukino, Kagura elleni harca jóra sikeredett. Jobban mint elképzeltem. Szépen levezették. Lector érdekes módon nem idegesít annyira mint a mangában. Erza már megjegyezte azt amit kellett. :smirksweat:

Nekem nem volt bajom a reakciójukkal. Mindenki másképp reagálhat az ilyenekre. Nem érdekli őket ha más élete a tét, hanem csak vezessék le a harcot minél előbb. Egy élet az egy élet, tehát ha győz akkor meg is ölheti. Nem a vicc kedvéért reagáltak így.

Következő rész

Erről csak annyit mondom '' Domynyk''-nak hogy szerintem nem, ugyanis még csak Natsu jelenik meg és a hatást nem szeretnék elrontani viszont a 166.-ban láthatod. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 13 jan 14, 18:03:17
Most néztem meg a bikinis részt és a Yukinosat. Hát sokkal jobban pörög ez az anime mint bármelyik másik ami naruto-kun projekt. Szó mi szó hatalmas csaták vannak és mikor a kardos csaj is bevetette a gravitációs varázslatot az odab.szott. Anno mikor Bluenote használta azt hittem azért olyan menő mert csak Ő tudja de látom hét év alatt megtanulta más is. Yukino sokkal gyengébb szerintem mint Lucy mert nincs annyi kulcsa. Ha a leg táposabbnak tartott szellemet elintézték egy kard támadással akkor nem is olyan erős. Itt bejön megint a használó is. Leon lenyomná vagy Capricorn azt a nagy sárkánygyíkszerű 13. szellemet. Elég brutális a sabertooth mestere. Nem gonoszak ők csak keménykalaposak. Egy szabály van nyerni kell.
A következő részben ahogy láttam Natsunak lesz egy igen epic jelenete :D már alig várom. Nagyon adja a Fairy Tail, mindig minden arc jobb mint az elődje és nincsenek agyon húzva. Szerintem legjobb anime most és a grafikára, ill. a harcok meganimálására sem lehet panasz.
Végszóként annyit, hogy KÚÚÚRRRR!!! (remélem a harmadik napon nem ez a csávó lesz a két kommentátor mellett  :P).  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Morita - 13 jan 14, 23:54:58
Szerintem ez egy mocsok jó rész volt! Én rég szórakoztam ilyen jól animés harcon. Szép volt, főként a halak, meg az sejtelmes Lila köd. Nagyon eltalálták az ízlésem vele.
Erza meg Gerard jelenete meg annyira jó volt. Úgy áttudtam érezni a kis srác helyzetét. Én Mirannát vagy kit nem ismertem fel.
Alig várom a következő részt, ahol Lyon Gray Juvia háromszög is teret kap. Számomra azok a jelentek e a legviccesebbek.
Az első számú varázsló céh mesterét ilyesminek képzeltem. Kicsit sablonos karakternek érzem így első benyomásra, pedig pont azt szeretem a ebben az animében, hogy mindenki ki van fordulva önmagából. Hátha ő is szépít majd.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 jan 15, 17:21:02
Egyetértek, szerintem is nagyon jó rész volt. Kagura valóban elképesztően erős, és szerintem Ezra jól mondta, nem Yukino volt gyenge, hanem ő túl erős. Írta valaki, hogy Lucy legyőzné Yukinót, merthogy több csillagszelleme van. Egyrészt én el tudom képzelni, hogy Yukinónál van még más kulcs is (bár az is lehet, hogy nem). Másrészt látszott, hogy ő okosan és nagyon taktikusan használta ki Pisces és Libra erejét is. Lucyval gyakran előfordult annak idején, hogy nem épp a legalkalmasabb csillagszellemet idézte meg, szóval ebben a tekintetben Yukino jobb. Bár azóta Lucy is meg tud idézni több kaput és a Taurus-Scorpio kombó is nagyon ütős volt. Viszont ott van a Kígyótartó/Kígyóbűvölő. Kicsit illuzióromboló volt ugyan, hogy a hatásos bevezető után azonnal padlóra került, de reménykedem benne, hogy ezzel is csak Kagura erejét akarták megmutatni. Ez amúgy pont olyan, mint Lucy Urano Metriája. Ott is felvezettek egy tényleg erős mágiát, amiből sajnos nem lett semmi, és itt is ez a helyzet volt. Egyébként ez a 13. csillagszellem szerintem nagyon ötletes Mashima részéről, ugyanis nemrégen hallottam olyasmit, hogy a 12. csillagjegy mellé fel akarnak venni egy új horoszkópot és ha nem csal az emlékezetem, akkor pont a Kígyótartó lenne. Most már össze is állt a 12 (+1) Zodiákus. Ha belegondolok, szép kis csapat lennének együtt a Földvilágban.

Kaguráék csatájában engem most kicsit zavartak a fillerek. Amikor Yukino elkezdte mondani a Halak megidézését, tökre megörültem. Új csillagszellem, ráadásul egy aranykulcs, Yukino tök menő, ahogy megidézi, meg minden... xD Erre beraknak az idézés közepére egy idétlen fillert a Halak elképzeléséről. Számomra legalábbis ez itt nagyon zavaró időhúzás volt. Lucyn se éreztem azt a meglepődést, amit vártam. A másik meg az volt, hogy kibővítették azzal a harcot, hogy Kagura használta a gravitációs mágiát. Remélem ez nem baki és később is fogja használni... Mert Risley csak annyit mondott, hogy Kagura tanított meg neki ezt a mágiát, nem azt, hogy ő is képes rá. Majd meglátjuk. Ráadásul ezzel a fillerrel egy kicsit megalázták Yukinót annyival, hogy Kagura leterítette mindkettő csillagszellemet, márpedig a mangában nem. Most olvastam ugye, és Yukino csak visszahívta őket, hogy megidézze Ophiuchust. Így átolvasva, lehet, hogy másoknak ezek elhanyagolható dolgok, de engem azért mégiscsak zavartak kicsit, ezért leírtam. ^^

Kíváncsi vagyok, milyen következményei lesznek annak, hogy Yukino élete most Kaguráé. Ezzel a résszel nagyon megkedveltem Yukinót, már csak azért is, mert csillagmágus. Meg szerintem tipikusan olyan karakter, akivel Mashima tud mit kezdeni jellemfejlődés és egyéb dolgok terén. Bár most sajnálom őt... Gemma mondata alapból félreérthető volt ("Dobj el magadtól mindent!"), és előzetesből ítélve jól értelmeztem. :/

Miriana pedig végre felfedte magát. Kagura harca alatt már annyira erőltették, hogy talán kicsit sejtettem is. Szerintem szép jelenet volt, ráadásul sokkal jobban néz ki 7 év után. Mágiájára lennék már nagyon kíváncsi.

Valamint szeretnék kérdezni egy dolgot. Miután megnéztem a részt, rögtön el is olvastam mangában, de volt egy dolog, amit most nem értek tisztán. Amikor Yukinóról kiderül, hogy csillagmágus, Arcadios azt mondja: "Él még egy?" Mangában viszont csak valami olyan volt, hogy "Van egy másik is?", tehát itt, a versenyen. Ha viszont tényleg csak ők ketten csillagmágusok, akkor kíváncsi vagyok, mi történt Angellel és a többi csillagmágussal.

Idézetet írta: Csabi28
A rész elején, Lector kun jelzőt tesz Yukino neve után. Ilyet még nem is igen láttam, hogy egy ilyen "rangal" neveznek egy lányt.
Amikor először hallottam ilyet animében, én is meglepődtem. Azóta hallottam már párszor, de a "kun" jelzőt én is mindig fiúkhoz kötöm. : D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 jan 15, 18:28:12
164:Jó rész volt,és jobb volt valamivel a grafika is,az animálás meg a harc közben *5-öst érdemel. (Föleg Yukino részéről)
Yukino egy elég durva fogadást kötött,bár szerintem elég nagy hülyeség volt ,főleg Kagura ellen.Csak beakart vágódni a Sabertoothos fafejeknek.Irta valaki hogy Lucy erősebb nála,hát én meg ezelőtt azt irtam hogy leverné még úgy is hogy csak 3 csillagszelleme van,mivel ezek a legerősebbek ,amik Yukinonál vannak...Ha nem lenne az Urano Metria akkor SIMÁN beverné,szerintem sokkal tehetségesebb mint Lucy,aki elég sok protekciót kapott a maminak hála.
Erzának feltűnt hogy nagyon durva dolgokat tud művelni Kagura,ez a mangában azt hiszem nem volt bent...Lehet hogy a jövőben is máshogy alakulnak a dolgok,az animét illetően.Na meg a gravitáció,nem tudom mért kellet beadni azt hogy tud Gravitációs mágiát használni Kagura,vagy lehet hogy tud csak még a manga nem ért oda...xD Azt még hiányoltam hogy a halak nem voltak emberek,elméletileg egy anya-fia emberformát kellet volna felvenniük.(Ez volt a mangában)Gérard hogy örült a fejének hogy tudott egy normálisat beszélni Erzával...X'D.(Urteart azért bekellet nyögnie Gérardnak,kicsit illúzióromboló volt az ErzaGérard fanoknak.Nekem nem :P) Milianas rész az nagyon tetszett.:) Aranyos volt ,és Miliana is sokkal jobban néz ki ,az tény és való...xdd


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 jan 15, 20:51:19
Yukinóban most tényleg sok potenciál van. Egyrészt, hogy Arcadios valószínűleg B tervnek berakja őt a tervébe, hogyha Lucyt nem sikerül elrabolnia/megszereznie (köszönjük erről a spoilert Charle^^), akkor majd őt használják fel a vélhetőleg ördögi terveik megvalósításához. Másrészt meg ott van az élete, ami mostmár Kaguráé. Az előzetesben látszik, hogy ott mászkálgat az utcán szóval van egy tippem, hogy mit fog jelenteni ez az "életed az enyém" dolog. Amúgy Yukinonak szerintem sokkal jobb lenne neki, ha bejönne az amire számítok de majd meglátjuk a következő részben.
Én a halak csillagszellemen meglepődtem, hogy tényleg hal formájúak. Hiszen az összes eddigi Zodiákus csillagszellem vagy félig vagy teljes egészében emberi alakban volt. Még a Mérleg is, amit egészen másképp képzeltem el, egész jól nézet ki. Erre bejönnek ezek a halak, akikből egy csepp intelligenciát nem néz ki az ember, sőt talán még beszélni sem tud (szerintem) és felborítják az eddig kialakult képet. :nugget: A 13.dik csillagszellemtől én is többet vártam. Talán még lesz alkalmunk harcban látni mert így csak annyit tudtunk meg, hogy ilyen is van.

Ebből a részből nekem az jött le tekintve Elfman harcát is, hogy a rendezők azokat a mágusokat küldik egymás ellen, akiket a király akar látni. Ez így olyan, mintha az egész Mágia Játékok csak azért lennének, hogy a királyt szórakoztassák vele. Ettől olyan érzésem van, mintha csak az udvari bolondjai szórakoztatnák őfelségét, miközben tényleg komoly harcok dúlnak az arénában. Kicsit lealacsonyító ez a mágusok felé nézve. :/ Kíváncsi lennék, hogy hogyan reagálnának, ha megtudnák, hogy a királyt szórakoztatják 30 millió ékkőért. Azért remélem, hogy látunk valami izgalmasabb Fiú Vs Lány meccset, ami hosszabb, mint a póklány és Ren harca.

BrownOsment: Bastian szerint ezt a csillagmágus dolgot megtudjuk a következő részben. *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 jan 16, 18:00:44
Igaz is, írta Bastian, csak közben meg el is felejtettem. Ezért még jobban várom a következő részt. ^^

Egyébként én nagyon remélem, hogy lesz Fairy Tail A vs Fairy Tail B harc is. Alapjáraton érdekes helyzet lenne, szóval bárki megfelelne nekem.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 jan 16, 20:07:59
Például Wendy Vs Luxus.  :D De a viccest félretéve megnéznék Natsut a B csapatból bárki ellen.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 16, 21:03:03
Egy Natsu vs Gazille vagy Luxus visszavágót én is megnéznék, de több mint valószínű, hogy az utóbbi nem tartana sokáig :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: georgee12 - 13 jan 17, 13:21:48
Egész jól kiegészítették a Yukino vs kagura harcot. Quattro kutyulik :D kíváncsi vagyok a mesterük mit szól ehhez. Következő rész lesz az egyik legjobb eddig ebben az arcban ha az is benne lesz amire gondolok. 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ookami-chen - 13 jan 19, 11:30:59
na kint van a 165. rész is http://www.lovemyanime.net/fairy-tail-episode-165/



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 13 jan 19, 13:27:24
Irta valaki hogy Lucy erősebb nála,hát én meg ezelőtt azt irtam hogy leverné még úgy is hogy csak 3 csillagszelleme van,mivel ezek a legerősebbek ,amik Yukinonál vannak...Ha nem lenne az Urano Metria akkor SIMÁN beverné,szerintem sokkal tehetségesebb mint Lucy,aki elég sok protekciót kapott a maminak hála.
Nem tudom, hogy írta e rajtam kívül más is ezt. Nekem ez a meglátásom, hogy a baziliszkusz azért dőlt ki hamar mert aki megidézte az gyenge. Ja és dreamfolow  biztos nézted minden Fairy Tail részt? Sokszor mondták és egyébként is egyértelmű, hogy Leo a legerősebb. Egyáltalán nem a halak vagy a mérleg. Szerintemis picit fail, hogy azt állították a baziliszkuszról,hogy a másik 12-nél erősebb, aztán meg egy csapással leverték. Nagyobb volt a füstje mint a lángja. De csak azért mert gyenge a használó. Szerintem Lucy Capricornal és Leoval lenyomná Yukinot.
Nem vagyok a csajszi ellen, nekem is szimpi a karaktere de abba is gondoljatok bele, hogy neki csak 2 aranykulcsa van, Luccynak 10. Ez azért fontos mert ha évekig csak kettővel kell gyakorolj akkor egyértelmű, hogy jobb taktikáid vannak velük mint Lucynak akinek 10 van ráadásul 7 évig hibernáltak. Capricornal alig edzett, meg a többivel sem sokat ezért is hívja többnyire a bikát először vagy a rákot, amik már alapból megvoltak neki az első résztől kezdve.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ookami-chen - 13 jan 19, 13:57:28

Irta valaki hogy Lucy erősebb nála,hát én meg ezelőtt azt irtam hogy leverné még úgy is hogy csak 3 csillagszelleme van,mivel ezek a legerősebbek ,amik Yukinonál vannak...Ha nem lenne az Urano Metria akkor SIMÁN beverné,szerintem sokkal tehetségesebb mint Lucy,aki elég sok protekciót kapott a maminak hála.

Ja és dreamfolow  biztos nézted minden Fairy Tail részt? Sokszor mondták és egyébként is egyértelmű, hogy Leo a legerősebb.


dreamfollow úgy írta hogy az a két kulcsa legerősebb ami Yukinonál van, nem azt mondta hogy a 12 kulcs közül.

Mellesleg ha annyira bele mennénk a csillagászatba simán vannak erősebb csillag képek szerintem mint ez a 12, csak hát ugye ezek a köz ismert csillag jegyek. most hogy nézne már ki Nagy Medve vagy Orion mint legerősebb csillag kép? lehet hogy jó páran nem is ismerik őket (bár azért ezek elég ismert csillagképek)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 13 jan 19, 14:55:28
Persze. Ki lehetne hozni erősebbeket is de ha csak a 12 aranykulcsról beszélünk akkor az oroszlán a legerősebb. (ezt említik is egyébként)
De ez itt már off egy kicsit úgy érzem  :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Toshin Raizen - 13 jan 19, 17:24:48
Jó volt ez a rész is :D
Habár egy kicsit megijedtem az elején, mikor Natsut mutatták, ahogy kiüti a kedves emberrablókat. Azt hittem valamit elnéztem, de miután bele tekertem láttam, hogy jó részt nézek.
Nagyon tetszett, hogy ügyeltek arra a fényes izére az égen... :D
Happy megint jó humor forrásnak bizonyult, azzal ahogy megkérdezte: nem vagy éhes? (és a kezében ott egy hal :D )
Azonban egy dolog mindig nagyon zavar, a mangában is zavart. Mégpedig az, hogy "egyetlen vereség miatt kirúgtak" nekem úgy rémlett, hogy a mester azért tette ki, mert az életével fogadott és veszített. Ezután megalázónak vélte, hogy életben hagyta Kagura, akiről feltételezhetően azt hitte a szánalmomból nem ölte meg a lányt.
Na de mindegy, a lényeg, hogy megint láthatunk egy kisebb erődemonstrációt Dragneel módra...
A következő rész nagyon, de nagyon jó lesz ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jan 19, 18:59:22
165. rész: Az Éj leple elfedi a rosszakaratot

Feldolgozott manga fejezetek száma:
281.    12. oldaltól a végéig
282.    Az elejétől a végéig

Ahogy a rész eleje is mutatta, a készítők egyértelműen húzzák az időt. Az Exceedek, Risley és Sütőtök jelenete elment, de Wendyék elrablásának újra mutatása körülbelül zéró célt szolgált. Semmi keresnivalója nem volt az epizódban.  :hmm?:

Szintén várható volt, hogy Yukino kizárását erőteljes cenzúra fogja érni, de hogy még a keblek elfedését sem mutatják.
Bezzeg a Mirajane vs. Jenny részben mik voltak, te jó szagú ég.  :nugget:
Sikerült Rogue mosolyát is értelmesre megcsinálni. Komoly lett volna, ha a falfehér degenerált anime fejével csinálták volna meg a mosolyt(lásd 151. rész). :fun: Frosch meg nagyon aranyos.  :)

Milliana ördögi mosolya jól sikerült. Plusz pont.  (H)  Ej-ej Zselé fiúnak sosem lesz nyugta úgy látszik.  :smirksweat:

Végre itt volt a rész, ahol a Zentopia filler kiteljesedett. A mangában is meg volt említve, úgy hogy jól kitalálta ezt Mashima.

Natsu jól beindult Yukino(ra) miatt. Vártam volna a mangából is, hogy felajánlja neki, hogy csatlakozzon a Fairy Tailhez, de ez nem történt meg.  :neee:
A Sabertooth most bánhatja, hogy nem szereltek fel kapucsengőt.  :D

Összegzés: Elfogadható epizód sok hosszabbítással. Kevésbé fogott meg, mint a mangában.

Jövő héten: Újabb harc hosszabbítást látok... plusz az utána következő esemény is kapni fog egy epizódot :)








Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 19, 19:38:49
165:

A 3 perces időhúzás kicsit engem is zavart, de érthető volt, hisz csak másfél fejezetet ölelt fel az epizód. Yukino testét szépen kicenzúrázták, persze pucér Charle az mehet XD Megéri minden rész után elolvasni a mangás forrását, mivel ott szépen mutatják a dolgokat  >:) És hála Bastiannak, spoilerbe se ütközünk.

Frosch tényleg nagyon aranyos volt, és Rouge is egyre szimpatikusabb nekem.

Miriana reakciója teljesen érthető. Meg kéne neki magyarázni, hogy csóri Gerard nem volt magánál, talán az enyhítene a helyzetén.

Ez az epizód azt is bizonyította, hogy a Zentopiás filler mégse volt annyira filler. Erre én is gondoltam, hogy ha a 12 kulcs találkozik, az tudhat még valamit. Én a csillagszellemek királyának időkorlátos megidézésére tudok tippelni, szerintem az tök baró lenne.

Erza és Gray jelenete nagyon átjött! Ezért szeretem a Fairy Tailt, olyan szépen tudja tükrözni az emberi érzelmeket. Nagyon hangulatos volt a beszélgetésük.

Viszont az epizódban egyértelműen Natsu jelenete volt a legjobb! Főleg az utolsó mondatával, az nagyon tetszett. Szépen betört a Saberhez, nem aprózza el a dolgokat  (H)

Natsu jól beindult Yukino(ra) miatt. Vártam volna a mangából is, hogy felajánlja neki, hogy csatlakozzon a Fairy Tailhez, de ez nem történt meg.  :neee:

Igen ennek tényleg lett volna értelme, és ez is jó megoldás lett volna, de véleményem szerint Natsu annyira "feltüzelt", hogy ezt nem hagyhatta annyiban. :D

Mindent összevetve, ez is egy jó kis részre sikeredett, egy szintre tenném az előzővel. A grafikával se voltak komolyabb bajok.

Következő részt 2 okból is várom:
- Natsu harca Genmával
- Végre elkezdődik a 3. nap (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 jan 19, 22:19:32
Nagyon kemény volt ez a rész. Szegény Yukino. Az egy dolog, hogy kirugják a céhből, de miért kell még pluszba megalázni szegényt ? Mert az nem volt gáz, hogy Sting tök utolsó lett és lejáratta magát, hogy legyőzi egy szekér ? Nyilván azért mert ő a kedvenc 5-höz tartozik. Eddig jobban bírtam őt, mint Rouge-t de most már felcserélődtek bennem, főleg, hogy mit mondott a társáról. Rouge viszont tök menővolt Froval és még Yukinót is védte. Már kezdett idegesíteni amúgy is Frosch, hogy állandóan csak azt mondja, hogy "Fro is így gondolja." Olyan mintha nem lenne saját véleménye és erre még a készítők is rátettek az első 3 percben azzal, hogy vagy 3-szor a szájába adták megint azt a mondatot. De itt jött be az az aranyos része. :$ Lehet, hogy csak azért helyesel mindenkinek, mert nem akarja, hogy a különböző véleménye miatt bármi vitája legyen a céhben valakivel mert fél, hogy őt is kidobnák mert gyenge.

Mikor Yukino ott állt a hotel előtt, azt hittem, hogy Lisanna az. xD Örülök, hogy Lucy nem fogadta el a két aranykulcsot. Az teljesen az eddig megismert Lucy ellen lett volna. Meggyengítette volna a róla kialakult képet. Na meg akkor, az egyik csillagmágus társa ellen is vétett volna. Azért érdekes ez a  Kapu ami megváltoztatja a világot dolog. Ennek lehetne egy külön Arc-ot is csinálni. Ha csak nem ez az.^^ Ha Arcadios csak a kulcsokat akarja, akkor csak simán el kellene lopnia őket. Nem is lenne nehéz dolga, hisz Lucy állandóan elhagyja őket. XD
Natsu is aranyos volt, mikor Yukino elkezdett sírni előtte, na meg, hogy csak azért utána ment, hogy bocsánatot kérjen. :$ Azért remélem, hogy Yukino nem a Fairy Tailben köt ki a végén. Én inkább a Mermaid Heelebn tudnám elképzelni. Kemény lenne, ha becsöngetne hozzájuk leborulna Kagura előtt és mondaná, hogy rábízza az életét. (H) Kell helyettes mágus a Mermaid Heelbe is.^^
Azért arra kíváncsi vagyok, hogy miként szedte le magáról a céh jelét. :hmmm?: Vagy olyan könnyű lenne, hogy bármikor képes lenne rá ?

Natsu a végén igazi férfiként viselkedett. :D Egy lány miatt akit, nem is ismer, megrohamozza egyedül a legerősebb céhet. Gemma felkötheti a nadrágját, ha nem akar megszégyenülni az emberei előtt. De még azt is kinézem belőle, hogy azokat is kirúgja a céhből, akiket Natsu útközben levert. :smirksweat: Vajon mit fog szólni ehhez Makarov ? xD Előre látom, hogy neki kell majd megtéríteni az okozott károkat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 19, 23:13:30
Azért remélem, hogy Yukino nem a Fairy Tailben köt ki a végén. Én inkább a Mermaid Heelebn tudnám elképzelni. Kemény lenne, ha becsöngetne hozzájuk leborulna Kagura előtt és mondaná, hogy rábízza az életét. (H) Kell helyettes mágus a Mermaid Heelbe is.^^

Ez tényleg nagyon zsír lenne. Yukino csatlakozna a Mermaid Heel csapatához, a játékok során még, és legyőzne egy nagyon híres erős ellenfelet, ezzel látná a Saber, hogy ő nem is olyan gyenge, Kagura volt tápos ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 13 jan 20, 15:02:23
Tényleg jó volt. Egy beszélgetős  rész nem volt unalmas. Végén Natsu is jó volt. Ha jövöhéten jön Kakasi a Narutobol:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: olcha94 - 13 jan 20, 19:51:40
a rész második fele jó volt, de az első...én értem, hogy húzni kell az időt, hogy a manga haladhasson, de ez, hogy megismétlik az előző rész felét...nevetséges :( miért nem lehet helyette inkább valamiféle életképeket kapni addig a céh életéből és a tagok közötti kapcsolatokról? :) sokkal érdekesebb időhúzásnak, mint az, amit egyszer már látott az ember :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 20, 20:06:10
Olcha94 azért az túlzás, hogy a rész első felét teljesen megismételték. Kb 2-3 perc volt az a részlet, amit már láttunk, és egy epizód 20 perces, ennek fele 10.

Persze abban igazad van, hogy jobb lett volna, ha valami töltelék jelenetet adnak nekünk helyette ( pl: szerintem jó lett volna még egy kis kocsmázás ), de a Fairy Tail anime most először ismételt ennyit a történelme során, szóval ez bőven belefért. És amúgy se volt ez olyan drasztikusan sok véleményem szerint.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 20, 20:10:34
Hát így Fairy Tail anime nézős szemmel, lehet kicsit furcsa és szokatlan volt, de a One Piece-ben mindig van 2-3 perces ismétlés, szóval engem annyira nem zavart :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Morita - 13 jan 21, 06:33:41
Jah, nekem igazából jó is az a 2-3 perc. Addig elhelyezkedem meg valaki elmondja hogy mi volt eddig. És itt tényleg csak annyi amennyi hétről hétre azért illik.

Szerintem semmi unalmas nem volt a beszélgetős részben. Jah és a tagok közti kapcsolatok boncolgatása fillerként...hát nem is tudom, annyira nem jó ötlet. Ezek a párkapcsolatos utalások is viccesek, de kitudja mi igaz belőle.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 jan 22, 21:55:40
Nekem is nagyon tetszett a legutóbbi rész. ^^ Yukinótól kedves volt, hogy felajánlotta a Halak és Mérleg kulcsát, viszont tényleg így volt rendjén Lucy részéről, hogy nem fogadta el. Mindenestre kíváncsi vagyok, mihez kezd most Yukino. Most, hogy mondtátok, a Mermaid Heelben én is simán el tudom képzelni. Egyébként tök érdekes, hogy az arc elején a Quatro céhet meg ezt egy kalap alá vettem, de most már sokkal többre tartom a Mermaid Heelt, márcsak Kagura miatt is. Kagura karaktere is érdekes lett ettől a résztől. Kíváncsi vagyok, miért akarja megölni Gérard-t. Miriana szerintem tök menő volt. Az a bosszúálló, magabiztos tekintet nagyon jól áll neki.

Már nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ez az Elsötétülés terv. Nagyon remélem, hogy valami értelmes dolog. Mert már egyre többet emlegetik, de sokkal többet sosem tudunk meg. A rész eleji ismétlés engem speciel nem zavart. Az sose rossz, ha újrajátszanak egy fontosabb jelenetet egy idétlen, oda nem illő filler helyett. Bár el kell ismernem, az opening utáni filler szerintem aranyosra és viccesre sikeredett. Tök poén volt, ahogy Fro egyre nagyobb képben tűnt el és végül mind a négyen Risley szövegét mondták. xD

Gray pedig még ha nem is mondta ki, de elismerte, hogy tudomást szerzett arról, hogy Juvia érdeklődik iránta. Azt hiszem, előrelépés történt. Így tovább, Juvia! xD

Egyébként úgy tűnik, a következő részben elég jól meganimálják Natsut. Legalábbis amikor hátralendíti a kezét, az szerintem tök jól meg van csinálva. Remélem nem csak pont az előzetes jelenetei lesznek jól. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 jan 25, 15:46:49
Azért Gérardra kíváncsi lennék, hogy Mirianának is ugyanazt mondaná, mit a tengerparton Erzának ? :hmmm?: Arra gondolok, mikor mondta neki, hogyha megakarja boszsúlni Simont, akkor nyugodtan elveheti az életét. Mert ha neki nem ezt mondaná, akkor az nagy képmutatás lenne. Mármint, hogy Erzáról tudta, hogy ő nem bosszulná meg Simont és azért mondta neki, de Mirananának nem adná meg a lehetőséget. Aztán ott van még Kagura is, aki nagyon végezni akar vele.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 25, 15:54:45
Gerard, ha nem is annyira mint Erzát, Mirianát is nagyon szerette. Szerintem ugyanezt felajánlaná neki is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 jan 25, 17:26:02
Akkor már most szervezhetik neki a temetést, mert nekem úgy tűnik, hogy Miriana nem fog könyörületet tanúsítani, ha meglátja. Kaguráról nem is beszélve. :smirksweat: Gérardnak valami nagyon durvát kellet csinálnia, ha ennyire megakarja őt ölni.^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szalamandra-kun - 13 jan 25, 22:01:24
Jó rég nem írtam már.  :smirksweat:

Hát a Nagy Mágia Játékok eddig hatalmas minden rész izgalmas vicces és pörgős, nekem nagyon tetszik eddig az egész. :D
Ha Gildarts elfogatta volna a mesteri címet akkor abból is jó poénokat lehetett volna kihozni, a Natsu vs Gildarts jeleneteknél :D
De azért kedves volt az öregtől, hogy Gildartsnak az 5. mester nevet/ rangot adta Így elismerte Macao "mesterségét" is.
A Lumen Hisoire hát nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi is akarna lenni remélem egyszer majd kiderül, hogy mi is az pontosan.
Azon mindig nevettem, hogy a Mester először a 30 millát említi meg és csak azután azt, hogy legyenek újra elsők :D

Natsu villámló tűzsárkány mód. Remélem egyszer majd normálisan megmagyarázzák, hogy miért is képes rá. Spoilerből én régebben hallottam a 2. eredetről (de csak arról, hogy létezik, és hogy ez sokat dob rajta) és azt hittem, hogy az akkor alakult ki benne mikor Laxus átadta neki az erejét (így könnyen magyarázható lenne a dolog. De tudjuk, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz.)
Erza durva volt abba szado cuccban, de a legviccesebb az volt hogy a "paciens" még élvezte is XD
Gray az első napon kicsit máshogy varázsolt mint régebben remélem fog még küzdeni így láthatjuk majd, hogy mennyit is fejlődött igazán.
Gérard na nála nem értettem, hogy ha használ 1 varázslatot (szerintem) akkor már eleve lehet tudni, hogy ki ő. Persze azok számára akik valaha is a közelében voltak mikor varázsolt. De tegyük fel, hogy ez nem így van amikor elkezdte használni a saját mágiáit akkor annak nem kellett volna egyből feltűnnie az embereknek? Vagy az az varázslat amit nem fejezet be az miben másabb mint a többi ha azzal biztos lebukott volna? Amúgy fogadni mernék, hogy abból még lesznek gondok, hogy ő nem a Fairy Tail tagja. :smirksweat: Hamár ilyen könnyű eltörölni egy céh jelet akkor a verseny idejére rányomhattak volna 1 pecsétet  XD
Lucy Ő is sokat fejlődött. Arra nem emlékszem, hogy máskor is idézett-e meg több szellemet (a Lokis esetet kivéve) De nagyon jól nézett ki remélem rengeteget fog még fejlődni és egyre többször láthatunk több szellemet egyszerre előhívva.  :D Az ikreknél szerintem nagyon hülye megkötés, hogy csak olyan embereket másolhat le akik Lucy szintjén vannak. Szerintem az sokkal reálisabb lenne, ha bárkit lemásolhatna csak annyi mágikus erővel rendelkezne a másolat mint Lucy, így nem lenne olyan erős mint a másolt személy. (Bár itt is érdekes, hogy ez a megidézés időpontjára érvényes vagy a maximális esetleg a másolat készítésekor lévő aktuális/maximális szint?)
Elfman is nagyon durva volt, láthattunk tőle 2 új "szörnyet" is mind a kettő nagyon király volt remélem fogjuk még őket látni (a közel jövőben):D
Mira ő is hozott egy új "szörnyet" (Bárcsak ne tette volna) Nekem személy szerint ez a forma nagyon nem tetszett. Lényegében volt rajta egy bazi nagy köpeny és a testére feszülő kék és fehér színű "ruha" a fején volt két szarv ami pont úgy nézett ki mintha Elfman szörny lelkéről nyúlták volna (tudom, hogy nem pont olyan, de akkor is azt a hatást kelni)
Ennél még a filler Halphas is jobban nézet ki (mondjuk nekem az kifejezetten tetszett :D)

A Sabertooth al még sok gondjuk lehet minden tagjuk nagyon erős. Bár igazából minden S rangú mágussal számolni kell mindegy, hogy melyik céhből származik is.

Hát a Holnapi rész is biztos nagyon érdekes lesz. Kíváncsi leszek, hogy Natsu mit fog alkotni (azon felül, hogy esélye sincs egy céh mestere ellen.  :smirksweat: XD) Sőt még az S szintet sem igazán érte el. Bár itt külön választanám a sima és a villámló módot. Simán biztos, hogy kikap. Villámmal kb 1 támadás elejéig partiban/erősebb lehet a gyengébb S osztályú mágusokkal szemben.

Tilon: Fogadni mernék, hogy Neki is a Mennyország tornyás eset miatt vannak sérelmei.
B verzió a Szerelme egy sötét Céhben volt tag és épp ki akart lépni, hogy együtt lehessenek és Ők meg végeztek azzal a céhel :D De mivel állandóan előbukkan a Mennyország tornya inkább azt tartom valószínűnek :D

Szerk 166. rész
Szerintem ez is jóra sikeredett (bár azért felirattal sokkal jobb lesz :D)
Erza a végén brutális volt. :D Angol és Japán tudás nélkül is pontosan tudom, hogy mit mondott. 
Tényleg beteg ha azt megcsinálja   :smirksweat: >:) Azok a fejek a végén felbecsülhetetlen XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 jan 26, 13:27:17
166. rész

Itt már egy kicsit jobban lejött, hogy a Sabertooth mestere sem olyan gyenge. Hiába sorozta meg Natsu, komoly baja nem lett. Esetleg az utolsó ütés tett volna csak kárt benne, de azt meg Minerva eltérítette.

Minervának remek hangja lett (Inoue Kikuko, pl. a FMA-Brotherhoodban Lust hangját is ő adja).

A kis betoldás a fogadóban király volt. Gray sem 100-as, Lucy azt várta volna, hogy majd leoltja Natsut, erre a szemére veti, hogy őt miért nem hívta a Sabertooth ellen. XD

Újra láthattuk Mestet, hurrá! Üdítő, hogy a Tanácsban is vannak normális emberek. ^^ Bár Lahar sem tűnik egy baromarcúnak. ^^

Viszont amin besírtam: Olga Nanagia (Orga Nanagear). XD

Nesze neked Pandemonium! Erza bejelentésére mindenki beverte a "heeeeeeee?!" fejet, de Gray és Natsu csak röhögték. XD

Ahogy az előzetesből látom, a Pandemoniumos harcot is ki fogják bővíteni egy "kicsit". Nem is baj, legalább láthatunk némi kard és páncélvillogtatást. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 13 jan 26, 13:40:20
Igen ez most jobb volt mint mangában:) Jövőhét meg hát igen erre vártam hogy normálisan meglegyen csinálva. És igen:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 13 jan 26, 13:50:34
Jó rész volt és végre Minerva is feltűnt!:D A mágiáját is szerintem ötletesen animálták meg.

Olgán és is nagyot nevettem:DD



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szalamandra-kun - 13 jan 26, 15:35:01
Most nem ezért vagy azért de Erza elég sz*r matekból. Illetve elég erősen mindent vagy semmit játszik.
Mert ha 51 szörnyet hív ki (és azokat le is veri) akkor értelem szerűen senki sem tudja elvenni tőle az első helyet. Viszont így ha lever 99 et de a 100.-ba beletörik a bicskája akkor ő 0 ponttal kiesik. És az győz aki az utolsó dögöt le vágja.  :smirksweat:

Bár gondolom az a célja hogy leveri mind a 100 dögöt így a többiek 0 pontot kapnak, mivel egyet sem "tudtak" megölni.
Ha bejön neki akkor rohadt nagy troll lesz. XD  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: zadam09 - 13 jan 26, 16:00:54
Most nem ezért vagy azért de Erza elég sz*r matekból. Illetve elég erősen mindent vagy semmit játszik.
Mert ha 51 szörnyet hív ki (és azokat le is veri) akkor értelem szerűen senki sem tudja elvenni tőle az első helyet. Viszont így ha lever 99 et de a 100.-ba beletörik a bicskája akkor ő 0 ponttal kiesik. És az győz aki az utolsó dögöt le vágja.  :smirksweat:

Bár gondolom az a célja hogy leveri mind a 100 dögöt így a többiek 0 pontot kapnak, mivel egyet sem "tudtak" megölni.
Ha bejön neki akkor rohadt nagy troll lesz. XD  >:)
Ebben egyetértünk! :D :D
Jó lett a rész,de én a következőt jobban várom :D
Erza vs 100 dög :D :D
Jónak igérkezik :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 26, 16:16:31
166:

ÁÁÁ!!! Ez valami hihetetlen jó részre sikeredett, talán az eddigi legjobbra a Grand Magic Games arc-ból. Natsu harcai a ninjával és a mesterrel hihetetlen epikusra alakultak. Tetszett, hogy az előbbivel a harcot is megpótolták, ami teljes mértékben tökéletes döntés volt. Natsu nagyon-nagyon durván elkente a ninját, és a kis harca a Genmával is fantasztikus lett, főleg az egyik kedvenc háttérzenémmel. Hogy meglepődött már mindenki!!! Köztük én is, áá Natsu végre kezd nagyon erős lenni, talán már ennie se kell mást, és segítséget se kell majd kapnia, hogy legyőzzön 1 S osztályú ellenséget!

3. nap, 3. díszvendég, 3. paróka a bemondónak. Végre értelmes embert is megtudtak hívni, Laharl feltűnése miatt, már be van tojva a RT. Továbbá Mest is kellemes meglepetés. Viszont a kis kopasz bemondónak egyre bénább és bénább parókákat adnak. Komolyan, az első se volt valami szemgyönyörködtető, de visszasírom ezek után XD

Ez a Pandemónium érdekesnek ígérkezik. 1 pont jár minden szörnyért, függetlenül hogy D vagy S osztályú, az a komoly. Hibiki sokra megy a valószínűség számításával, mivel ha minden szörnyet megkülönböztetünk, ugyanannyi esélye van S osztályút kapni, mint D-t.
De hát igen Erza!!! Nem csalódtam benne, nagyon kemény! Azonban lehet egy "kicsit" most átlépte a "normális vagyok" vonalat. Én is erre gondoltam, mint Szalamandra-kun, hogy elég lenne 51-et legyőznie, hogy nyerjen. Azonban ha ezzel a lépéssel, minden pontot elvesz a többiektől, akkor van értelme Erza logikájának is!

Mindent összevetve, hihetetlen jó részre sikeredett. Tetszettek a háttérzenével felturbózott epic jelenetek, és a grafika is perfekt volt szerintem.

Akkor jövőhéten új op ? Ha akkor jön ki, akkor ha úgy nézzük nem késett semmit, mivel a mostani nyitány az első 2 napot dolgozza fel, és jövőhéten kezdődik el igazán a 3. nap. Azonban másik szemmel, viszont tényleg csúszott, mert 13 részenként szokták leváltani. De véleményem szerint, ha jövőhéten új opening lesz, az még teljes mértékben belefér.

Szerk.: Ez a pandemonium is erősítette azt az elméletemet, hogy lesz még egy kis csata paté a szervezőkkel, mert ahogy Happy is mondta: attól még, hogy teremtett lények, attól még nagyon is meg tudnak sebezni. És ezt a Nagy mágiajátékok rendezői még biztos kihasználjak.

Szerk. 2 ( xD ): Szépen el lettek felejtve a mágiajátékos spéci rucik. Mindenki használta egyszer, és ennyi. Vagyis csak a Fairy Tail. Kár hogy ez nem ilyen hivatalos, szerintem jól nézne ki, mindenki külön színben lenne. Mint egy focimeccsen, jól el lehetne különíteni a csapatokat. Továbbá ruháról jut eszembe, csak szerintem gusztustalan Wendy mostani rózsaszín vagy milyen színű az ruhája ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: georgee12 - 13 jan 26, 19:48:10
Remek rész volt Natsu megmutatta a nagyképű izomagyúnak, hogy nem csak a sabertooth létezik  :)
Ismét kiderült: Erzánál nincs nagyobb szörnyeget :) Az nagy volt, amikor egész stadion döbbenten bámul, Natsu és Gray meg szétröhögi magát :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 13 jan 26, 19:59:40
Várom a következő részt, sztem nagyon izgalmas lesz, így, hogy meghosszítják a csatát, és azt néztem még, hogy Erza kombinálni fogja az egyes páncélok fegyvereit. Így erősebb csapásokat mérhet.:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jan 26, 20:18:04
166. rész: Pandemonium

Feldolgozott manga fejezetek száma:
283. elejétől a végéig
284. 16. oldal közepéig
 
Majdnem hibátlan rész láthattunk. Az elején a Sabertoothos konfrontáció során, remek kis háttérzene szólt. Nagyon feldobta a jelenetet. Gemma legalább jól bírja az ütéseket, ezt aláírom. Az angol feliratban a Vascsapásból,vajon hogyan lett Égető Kalapács?  :smirksweat: Minerva: Mondtam, hogy a hangja telitalálat lesz. A színeit is lehetett tudni előre a 295. fejezet 4. oldala alapján(Megjegyzem a lila szem, haj és ruha ezerszer jobb lenne). Sajnos előre tudtam, hogy nem méltóztatják megrajzolni a tigrist a ruháján. Ha "Olga" XD ruháján sincsenek meg a minták, akkor erre miért fordítottak volna energiát.  :nugget:

A Pandemoniumról érdemlegeset csak jövő héten fogok írni. Esedékes lesz egy Dragon Ball Z-es poén is. :D

Elméletileg új opening és ending is várható.  (H)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szalamandra-kun - 13 jan 26, 21:25:45
Na jó nem bírtam ki és meglestem a Mangát. >:) jó tudom gyenge a kitartásom. :smirksweat:

Bastian : Elsőre le se esett, hogy mire írod. :D De nekem azon a poén láttán inkább sírni támadt kedvem mint nevetni. Szerintem te tudod jól, hogy miért írom ezt. Más körülmények között biztos viccesnek találtam volna.
 Szerk: Tovább lapoztam na csak vicces lett, de azért mégis kicsit szomorú vagyok miatta.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jan 26, 21:33:52
Megnyugtatlak. Ha nem lenne az a poénlehetőség, én is sírnék. Még jó, hogy másra is lehet majd értelmezni, ha helyesen nézzük.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 26, 21:45:18
1 hét múlva én is fogom érteni ezt a beszélgetést! xD

Pandemoniumot én is várom, remélem szép, kidolgozott harcokat láthattunk majd! Mutassák a fightot az összes démonnal, számolni fogom! xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szalamandra-kun - 13 jan 26, 22:00:36
Még jó, hogy másra is lehet majd értelmezni, ha helyesen nézzük.  :D
Ezt majd Légy szíves jövő héten írd le mert fogalmam sincs, hogy mire gondolsz.  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mardhug - 13 jan 27, 08:41:48
Én is alig várom a következő heti részt. :D  Mióta olvastam mangában ezeket a részeket vártam. Előszőr ugye Natsu berobban a Saber törzshelyére. Aztán Erza vs 100 szörny. :D Majd .... (nem spoilerkedek)
A lényeg a lényeg. Remélem Erza harcait mutatják rendesen és nem csak letudják mint a sensei a mangában. :D

Ideje az animének is szárnyalnia. (Mikor mangában voltak ezek a fejezetek szerintem kenterbeverték a Bleach, Naruto, One Piece triót együttesen. :D)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 13 jan 27, 09:04:19
Szalamandra-kun ahogy Gerard is tudta másolni Mystogun mágiáját úgy más is képes lehet az övére. Ám amit a végén akart Jura ellen bevetni azzal bukott volna csak le mert az gondolom valami szupertitkos mágia amit nem képes mindenki elsajátítani. Az embereknek pedig fingjuk sincs,hogy ki kicsoda csak a harcokat nézik. Ill. tudják, hogy ki kicsoda de nem jegyzik meg, hogy mijen mágiát használ ezért nem bukott még le Gerard.
Ha az ikrek azt a szintet adnák vissza amin Luccy éppen az idézésükkor áll akkor nem sok értelme lett volna előhívni őket. Hiszen Lucyba nem volt már sok erő. Ám mikor lemásolta őt az ikrek akkor full erőbe volt így adtak egy pluszt Lucynak.
Mira új formája nekem sem tetszett...  :neee:

Szerintem lehet már tudni manga olvasás nélkül, hogy pl Luxus biztos harcolni fog Orgával(aki nem tudom miért lett Olga.. :asdfghj:). Erza pedig Kagurával biztos találkozik majd. Akkor szerintem előjönnek az érzések mindkét oldalról és valahogyan meggyőzi majd Őt is de Mirianat szerintem tutira meggyőzi, hogy Gerard már jó és akkor egy gonosz démon irányította. Szóval nem hiszem, hogy lesz Gerard gyilkolás.
Rogue nagyon szimpatikus most már. Sting pedig nem tűnt annak de mostmár látom, hogy csak egy idióta megszállott aki még nem fogta fel, hogy Natsu ereje nem csak szimplán a varázslattól nő vagy van. Hanem a társaktól... értitek, olyan mint Goku, Naruto, Luffy. Jó kis leckét fog adni neki merthogy szerintem ők is biztos harcolni fognak majd. Mármint Natsu és Sting.

166rész
Minerva egy jó nagy szemét. Rohadtul antipatikus nekem. Rájöttem a Sabertooth csöppet sem gonosz. Sőt nagyon messze vannak tőle. Egyszerűen csak aljasak. Csak az a fontos, hogy hírnév legyen és erős tagok. Barátság, bajtársiasság az le van....
Erza végső jelenete túlzás volt szerintem. Nem tudom miért kellett így megcsinálni, őszintén szólva csalódtam  :(. Bár tény, hogy nagyon el lehetett volna húzni ezzel a versenyszámmal, szóval talán ezért van így megoltva. Ami viszont biztos, hogy egy embert megmentene a szégyentől Erza. Kanat. A 8 versenyző közül Kana a leggyengébb, meg talán a pegazusos csávó. Remélem nem rontják el nagyon és kihoznak valami jót ebből a 100 szörny kontra Erzából... :jaja:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mardhug - 13 jan 27, 11:31:54
Azért azt ne felejtsed el, hogy Kana Fairy Tailes illetve van egy erős felmenője. Ha jól megnézed Nagypapinak is erősek a leszármazottjai. Pl. kedvenc villámsárkányölőnk. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 13 jan 27, 12:17:15
Azért Kana nincs a leggyengébbek között. Ha nem lenne elég erős akkor az "S" osztályú vizsgára sem küldték volna. Van ott erő csak valamiért eddig nem tudta kiaknázni azt a képességet. Úgy gondolom, hogy eddig nagyon befolyásolta az, hogy nem volt elég kötöttsége senkihez illetve a FT tagjaihoz. Márpedig ez adja jellemzően a legnagyobb erejüket, másrészt valóban lehet számolni Gildartz vérével. Ebből a két kombinációból pedig elég erős varázsló jöhet létre. Persze nem a legerősebbekhez kell hasonlítani de egy, az átlagnál azért erősebb varázsló lehet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szalamandra-kun - 13 jan 27, 12:54:55
Én személy szerint nem igazán ismerem Kana Mágiáját, de most komolyan azokkal a kártyákkal mit lehet összehozni? Lehet, hogy erő az van benne, de a mágia amit használ azzal egyszerűen nem lehet kiaknázni a lehetőségeit.
Legalábbis én így érzem.

RoronoaZoro Köszi így már értem.  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Toshin Raizen - 13 jan 27, 13:16:40
Egész jó kis rész volt.
Úgy tűnik az anime csapat lassítja a tempót a fejezetek feldolgozását illetően(ami nem is baj).
A mangába Dobengal csak egy ütés volt, na de így sem volt olyan rossz. A Gemma elleni harc nem tetszett annyira, mint ahogy a mangában tetszett.
Aztán betoppant a kedvenc nő karakterem, Minerva is. A hangját remekül eltalálták, de a megjelenése nem aratott nagy sikert számomra, eléggé "fura" lett, főleg a szeme nem tetszik... Erre mondanák azt, hogy: "Nem áll jól a szeme se"?
Nagyon tetszett, az a reakció amikor elmondta a többieknek, hogy mit is tett, főleg Gray reakciója,az megnevettetett :D
A résztvevők kiválasztása nem okozott meglepetést számomra XD.
Erza jelenete viszont nagyon tetszett :D
A zenéket illetően nagyon, de nagyon elégedett vagyok. Elég változatos ahhoz, hogy javítsa a részt. (Sajnos a másik nagy kedvencemben a One Piece-ben elég szegényes a repertoár a zenéket illetően.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: noemimi-chan - 13 jan 27, 13:31:21
Végülis én a kártyás mágiát is egyfajta idéző mágiának látom, csakhogy itt pl. természeti jelenségeket is meg tud idézni Kana, szóval szerintem az is lehet erős mágia. De a kártyákon kívül lehet még mi van a tarsolyában, hisz elvileg ő is edzett, elsajátíthatott dolgokat, a Fairy Taileseink pedig felettébb "tanulékonyak".


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 13 jan 27, 15:15:40
Lehet, ám az alapján ahogy a szörnyeket bemutatták szerintem maximum C szintig van esélye. Ezért is tartom túlzásnak, hogy Erza kijelenti Ő leveri mind. Irreálisan túl tápos lesz szerintem ha bejön neki mert az S szintűről azt mondta a tök(i), hogy még a 10 szent mágus egyike se biztos, hogy leveri. Erre Jura szakállat is vakart  :P. Szóval nem tudom mi lesz de Erza ne verje le mind a 100 mert a irreális lesz. Akkor is ha ez a fairy Tail, akkor is ha anime. Ha egyszer kijelentenek valamit akkor ne legyen 2 perc múlva áthúzva.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 jan 27, 21:35:50
Erza megeszi reggelire azt a 100 szörnyet. :D Hisz ő az egyetlen, aki idáig még egyszer sem vesztett csatát 166. Natsu és Gray meg sem lepődtek rajta. Ők most vagy azért nevettek mert "Igen, ez Erza" vagy csak tudják, hogy a szörnyeknek esélyük sem lesz.  Erza egyszer azt nyilatkozta Jasonnak, hogy már legyőzött egyedül egyszerre 100 lovagot, szóval már van gyakorlata száz ellenfél ellen.^^ Ha sikerül neki, akkor a FT népszerüsége még jobban felfog menni, ráadásul kaptak 10 pontot a többi csapat meg 0-át.

Ahogy elnéztem Minerva varázslatát nekem valami teleportálós cuccnak tűnik.  Vagy esetleg valami hasonló, mint Midhnightnak.

Lehet, hogy ez az elsötétülés terv szó szerint azt jelenti ? :hmmm?: Lehet, hogy a szörnyek csak sötétben tudnak létezni és ezért vannak a "kastélyban". Ha ez igaz, akkor lehet, hogy egslz Fioréban elsötétítik az eget és kiszélesítik a mágia hatósugarát és a szörnyekkel uralnák a világot/országot ? Áhh, már így is van egy országuk. XD Hacsak ez az Arcadios nem varázsló és utálja a mágusokat és a király semmit sem tud a tervéről és így akar mégtöbb hatalmat, és/vagy megölni a mágusokat. Na így már több értelme van. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 jan 28, 08:47:26
Lehet, ám az alapján ahogy a szörnyeket bemutatták szerintem maximum C szintig van esélye. Ezért is tartom túlzásnak, hogy Erza kijelenti Ő leveri mind. Irreálisan túl tápos lesz szerintem ha bejön neki mert az S szintűről azt mondta a tök(i), hogy még a 10 szent mágus egyike se biztos, hogy leveri. Erre Jura szakállat is vakart  :P ...

Nem kell ám ezt olyan komolyan venni. Ha tényleg odapakolnának olyan szörnyeket, akiket még egy Szent Mágus sem biztos, hogy legyőzne, akkor mindenkinek biztos lenne a vereség, ha csak egyet is kifogna azokból a szörnyekből. Szent Mágusok meg nem biztos, hogy ilyen Mágiajátékokon való részvétellel töltik az idejüket. Oké, most éppen 2 is részt vesz (az egyik csak volt, de attól még az ereje megvan), de egyik sem teljesen önszántából, csak a móka kedvéért. :D

Meg honnan tudnák, hogy milyen erős is egy Szent Mágus? Még Jose mester (szintén Szent Mágus) mondta a Phantom Lordos részek alatt, hogy ha két ilyen mágus összecsap, az égszakadás-földindulás. ^^"

Jura meg amúgy is föld alapú mágiát használ, ha akarja eltemeti az egész Pandemoniumot. :D Talán pont ezért lóg a levegőből lefelé. XD (A mangában csak simán a talajon volt.)

Plusz a Mennyország tornya részek alatt Gérard kijelentette, hogy Zeref feltámasztásához egy olyan mágus teste kell, aki a Tíz Szent Mágussal egy szinten van (Erza). És ne feledjük, hogy a Szent Mágusok között is vannak erősebben és gyengébbek (ezt Jura mondta az Oración Seis részek alatt).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 jan 28, 15:36:14
Ez most így eszembe jutott: amit kapott Lucy az apjától, az a kis doboz, amiben feltehetőleg egy csillagszellem kulcs van, az az iránytűs madár volt ? Vagy még mindig rejtély, és nem tudni ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 jan 28, 15:53:01
Na végre sikerült reggel megnéznem az e-heti részt.

166:Szép volt a megrajzolás,az animálás is jó volt,az ezelőtti részekhez képest ez nagyon adta a minőséget...
Végre elérkeztünk az egyik legjobb harchoz,sajnos a mangában ez a történet nem kapott sok szerepet,de az előzetesből látva az animében lesz minden mint a bucsuban.Ő ,Erzáról beszélek :D... Happy milyen aranyos volt már amikor elrabolta Minerva ,és odafutott Natsuhoz :) (DeJavu-m van) Sütötöknek más hangja lett?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Pein7 - 13 jan 30, 17:56:53
Nos jó sok résszel itten is levok maradva igy lényegébben tömören fogadom össze:mindegyik réssz szebb grafikája van mint One piecenak vagy Narutonak,MiravsJenny harc khm play boy harc mindenki pozol apszolút 15/15 adok :D és vége leszakadtam röhögésel amikor Lamia Sclalet Oba nööö csatlakozott és se percet halatt elment hangulat.mondom hatalmas xDDDD
Kövi réssz 13kapus dolog sajna az egy negativ nálam nem már 1 csapásal leüsse még ha erös kardforgató is akkor legalább egyhe kifárasztás okozhatót volna, :/ na mind1
165-166 meg legkirályabb réssz imádtam nézni jó volt minden,de kis vér had menjen attól nincs világ vége^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 feb 02, 06:29:43
167. rész: 100, 1 ellen
Feldolgozott manga fejezetek:
284. 16. oldaltól a végéig
285. elejétől a végéig

Egyenlőre csak az openinget csekkoltam le. Spoileresnek spoileres, de tudtuk, hogy olyan lesz. Kapásból rengeteg dolgot lelő, nagyjából mindent, amit egy korábbi posztomban felsoroltam. A Fairy Tail csatáit a 4. nap végéig megkapjuk, a nyitókép abszolút spoileres és kérdéseket vet fel és utalások is vannak. Ennyit a spoilerekről. A képi világa iszonyat módon bejön. Orga villámai, még ha rövid idejéig is mutatták, életszerűbbek, mint a 160. epizódban, bár azt még mindig nem értem, hogy miért nem fekete a színe...Magyarázatot esetleg? A hangi világ is úgy érzem nagyon rendben van.
Az előző openinget messze túlszárnyalja... A nap folyamán még jövök a rész elemzésével  :)

A részről:
Én is azt hittem, hogy a kis szem az a kamera  XD
Szépen megtoldották Erza versenyszámát, ami az animén keresztül csak a sok ellenfél miatt tűnt nehéznek.
Az S-osztályú szörnyet is lerendezte pillanatok alatt, pár perccel később meg már lent bocsánatot kért, hogy eddig tartott neki. :smirksweat:
Jött ezután a Mágikus Erőmérő, avagy "elég lett volna 51 szörnyet levágnod Titánia a győzelemhez" versenyszám, a további helyezések eldöntéséhez. Kiemelem belőle a számomra fontos részeket:
- A Rúna Lovagok mehetnek a kukába. Ha egy 300-as értékkel valaki Kapitány lehet náluk, akkor ott bajok vannak. Ők lennének felelősek a rendért a mágikus világban, mégis még 3000-t sem ért el náluk senki az Erőmérőn, de 300-tól már valaki Kapitány.
- Orga "nem" fekete villámait kiemelném megint. Két hét múlva érdekes dolgot kapunk, szóval majd ahhoz lehet viszonyítani a villámokat...
- Jura varázsigéje nem tetszett. A mangában legalább tényleg látni lehetett, hogy felszakadt a föld, itt meg egy mágikus kitörés, kék fénnyel és puff.  :nugget:
- Fairy Glitter. Már megint. Dicsérheti Kanát, Mavis ahogyan csak akarja, a szememben akkor is csak az alkoholista csaj marad, aki a Fairy Glitteren kívül nem tud semmi mást.

A Dragon Ballos Z-es poén Kanára vonatkozott: It's Over 9000!  :D

Az ending is tetszik, de a képi világa nagyon hasonló az előzőhöz.

Jövő héten:
168. rész: Laxus vs. Alexei
Az előzetes már megint nagyon árulkodik... :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 13 feb 02, 08:51:32
Ez brutálisan jó volt:) Ilyen jó kiegészítést  még nem láttam Animében.  Szép grafika sok sok akcio. 2. versenyszám meg WTF szó szerint:D  :Fairy Tail most megmutatta hogy ki a legjobb:)
Ah jövőhetén kedvenc harcom jön:.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Banzai - 13 feb 02, 10:23:19
Le a kalappal ezt jól összerakták .
Én arra pici szem pókra elsőnek azt hittem hogy az a kamera  XD
Tán a fairy glitterből lehetett volna mutatni többet.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: pumpa28 - 13 feb 02, 11:04:58
Én is azt hittem, hogy az a kis szem a kamera   :smirksweat: :D
Az openingről annyit, hogy az egész rész alatt az op képei jártak a fejemben, hiába volt jó Erza harca :D nagyon szépen meg lett csinálva :)
A részről átfogóan: tetszetős volt, nem szükséges kiemelni h miért.. hosszú lenne :) ami viszont nagyon gagyi még mindig, a "fekete" villám. Na meg Kurohebi nevetésénél nem tudtam h sírjak-e vagy nevessek :D valahogy nagyon ratyi volt ez az ember :D
A jövő heti rész előzetese az illúzió lelövésével ismét elég spoileres, de megszokhattuk. Jön az egyik kedvenc harcom :)
Az ending nagyon aranyos, kellemes muzsikával


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 feb 02, 11:10:00
Jó volt,gondoltam hogy nem lesz egy csepp vér sem Erzán.Teljességgel lehetetlen az animében.(Minervának tetszik a hangja,nagyon eltalálták.) Grafikailag inkább csak elment,bár az ezelőtti sokkal szebb volt.Jaj de csúnya a Raven tail xD Na já, Kurohebi röhögése. LOL

Opening ,Ending is új lett,már vártam.De az opening nem több egy adag spoilernél ami az animéből van kivágva,az ending meg ugyanaz mint az ezelőtti ,csak Mavis helyett Lucy sétálgat Chibiben..* Sztem az ezelőtti jobb volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: zadam09 - 13 feb 02, 11:47:59
Egy nagyon jó részt láthatunk :D
Szegényes angoltudásommal is teljességgel megértettem! :D
Kicsit túllőttek a célon,nem gondoljátok? :D
Cana,és Erza is első lett.....kicsit már sok :D
Bár azért reménykedtem benne,hogy a végén Natsu rohan le,és ő akasztja ki a mérőt,nem Cana  XD XD
Szegényes angoltudással bíró embereknek is ajánlom a mai részt! :D
Jó szórakozást mindenkinek! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 feb 02, 12:47:21
167. rész

Én vagyok az egyetlen, akinek annyira nem tetszett Erza harca? ^^" A mangában legalább megvolt a lehetőség, hogy azt gondoljunk bele, amit akarunk, mert csak azt láttuk, amikor bement, aztán egyetlen képet, ahogy darálja a tömeget és utána egy képet, amikor az S-osztályú szörnyet levágja.
Az animében valahogy nem estem hasra a felhozataltól. A szörnyeknek tényleg csak az ereje és a mérete nőtt. Semmi IQ.
És még valami. Ez egy jó kép volt a mangában (nem spoiler):
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/284/17
Az animében ennyi maradt belőle: :(
http://img829.imageshack.us/img829/9418/horriblesubsfairytail16.png

Az új nyitány képileg oké volt, spoilerileg borzasztó. És egy ideje nem tudnak olyan zenét választani, ami nekem bejönne a Fairy Tail nyitányaihoz. ^^"
Az ending a szokásos volt, el nem ájultam tőle, egyszerű kis levezető jelleget öltött. Nekem az előző Mavisos jobban bejött.

Natsu lelkesítő énekei olyan gagyik voltak, hogy ááá... ^^" XD

...
- A Rúna Lovagok mehetnek a kukába. Ha egy 300-as értékkel valaki Kapitány lehet náluk, akkor ott bajok vannak. Ők lennének felelősek a rendért a mágikus világban, mégis még 3000-t sem ért el náluk senki az Erőmérőn, de 300-tól már valaki Kapitány.
...

Ahogy a részben is elhangzott, a Mágikus Erőmérő egy pusztító erőn alapuló teszt volt. Millianna, Hibiki és Obra hatalma sem az erőn alapszik, de attól még egyáltalán nem gyengék. Millianna antimágus, ha egy varázslót elkap a köteleivel, akkor az onnantól nem tud varázsolni. Hibiki tudás alapú mágus, az ő ereje nem a fizikai harc, hanem az Archiválás mágiája által az elemző képessége (igazából ő is támogató jellegű mágus). Obra meg lehet nem csap nagyot, de egy pillanat alatt ki tudja nullázni egy mágus varázserejét, amitől az nem csak varázsolni nem tud, de a hirtelen varázserő veszteségtől össze is esik.
Esélyes, hogy a Rúna Lovagok között is szép számmal akad olyan varázsló, aki valami igencsak trükkös mágiát használ. Elég ha csak Mestre gondolunk (teleportálás, és hozzá tudja magát adni mások emlékeihez). De szerintem Lahar is mágus, csak még nem láttunk tőle semmit. És le merném fogadni, hogy valami igencsak szívatós mágiája lesz. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 13 feb 02, 13:30:16
167. rész: 100 az 1 ellen

Vért reméltem, de azért így is elfogadható. :smirksweat: Erza villantott egy pár páncélt, ami nekem tetszett. A szörnyek '' erősnek '' lettek beállítva, de közbe meg nem is voltak olyan erősek. :asdfghj:
Az a kis valami nekem is gyanús volt. Éreztem hogy ő lesz az S-osztályú szörny.
Azt hittem erza majd jobban el lesz verve, ha már vért nem raknak bele. :dots:

Opening: 1 fokkal jobb mint az előző, tehát kap egy 7,5/10.
Ending: Szinte nem is érdekelt, de meghallgattam. Az előző jobb volt. 6/10

A részre én adok egy 7/10-ből mert ha nem raknak bele vért, akkor legalább kúszva mászva kellett volna kijönnie a feladatról. Egy félig holt erza még is jobb mint egy vér nélküli és alig összevert. :smirksweat:

Anime-ben kíváncsi leszek hogy lesz megalakítva ez a harc. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Morita - 13 feb 02, 13:48:00
Az én hihetetlenül szentimentális lelkemnek nagyon tetszett az a rész. A Fairy Tail végre megmutatja mire képes! Jeee!! Szóval lélekben végigüvöltöztem az egészet, hogy hajrá Erza meg stb. azért csak lélekben, mert a tesóm itt tanult mellettem. egyébként a valóságban is üvöltöztem volna.
Szerintem jó volt, ahogy Erza kombinálta a páncéljait. Abban viszont Chakrával értek egyet, hogy elég vacak, hogy az erő csak a méret függvényében nő. Eléggé idétlen. A vér az nekem is hiányzott Erzáról. Elég jól elverték szegényt és mégis kisebb sérülései voltak, mint mikor anno régen beleesett Lucy zseniális gödör csapdájába.
OP-ról és ED-ről nekem megint nincs véleményem. Olyan idétlennek hatottak az első taktusok, hogy inkább átpörgettem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mardhug - 13 feb 02, 15:09:42
Uhh.... Hát erre megérte várni. :D Nekem kifejezetten tettszik az új opening zenei aláfestése. ( Az már más dolog hogy eléggé Spoileres képügyileg)
Erza nagyon odatette magát. Imádtam a harcát, és annak ellenére hogy tudtam a végeredményt végigizgultam az egészet. Ráadásul a zenei aláfestés is nagyon ott volt. Teljesen felpörgetett, mosolyogva néztem az epikus küzdelmet. Régen láttam ilyen jó harot, és mellesleg ez a felpörgető izgalom a három "nagy" shounen közben (Naruro, One Piece, Bleach) csak a nagyobb fightoknál - általában vezérek ellen -  tör rám. A Fairy Tailben ez már az elmúlt hónapban a második volt (Natsu berobban a Saber törzshelyére, Erza harca a 100 szörny ellen)
Viszont a harmadikra sem kellett sokáig várnom. Kana is nagyon odatette magát.
Ha az anime készitői odateszik magukat a zenei aláfestésekkel is, akkor a következő Luxus vs Alexei harcban is el fog fogni ez az érzés. :D  Várom már.
Egyábként a kis szemről én végig tudtam hogy ő lesz az S osztályú. Ahhoz túl feltünő volt.
Külön pont jár érte az anime készitőinek hogy nem hagyták ki Levi monológját, és nagyon jó helyre rakták be.
Az ending viszont nagyon nem tettszett.

Na de pontozok:
Opening: 10/8p
Erza vs 100 : 10/10p
Kana vs Erőmérő: 10/8 p
Ending: 10/ 5 p

Ez így 40/31 p, Nem is olyan rossz. :))


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 feb 02, 21:08:12
Nagyon jó rész volt! A harc jól ki lett egészítve, ha azt nézzük, hogy a mangába csupán 3 oldal volt az egész xD, jó 4 mert az egyik dupla oldal. Az, hogy Erza zenéi mentek alatta csak még jobbá tette az egészet. Szóval ne mcsak én hittem a S-szintű szörnyről, hogy az a kamera. :fun: Azért elég furcsa váltás volt, hogy az egyik pillanatban, ilyen kis szem a következőben, meg egy óriásszörny. Ahhoz képest, hogy a Tökfej keméynkedet, hogy mmég egy Szent Mágusnak is meggyűlik vele a baja, Erza elég könnyen elintézte. Bár a régebbi részekben volt két utalás, hogy Erza Szent Mágusnak is elmenne: Mikor Gérard mondta, hogy az áldozatnak testének, olyan erősnek kell lennie, mint az egyik Szent Mágus, a másik, meg, hogy "Erza Halálakor" a Tanács végleg neki adta, az egyik megüresedett helyet.
Ahogy a közönség kiabálta Erza nevét az nagyon menő volt. (H) Az első nap meg csak fújolták őket.
Kentonsama: Én már az első rész óta várom a vért, de eddig csak egy polip mutatott vörösvérsejteket, na meg Ovákban volt egy kevés.^^

Makarovon meglepődtem, hogy azt kiabálja neki, hogy "Szeretlek!" :D Vajon melyik értelemben értette ?

Milliana jelenetén jót derültem, hogy megcsapja a Mágia mérőt, az kiírja, hogy 365, de mindenki néz értetlenül, hogy akkor ezt mit jelent. :D Én is hasonló értetlenséget vettem fel.
Az viszont nem fair, hogy a rendezők, a többi csapatnak is adnak pontokat. Simán csak a FT A-nak kellet volna 10 pontot kapnia a többinek meg 0-át, hisz nem is csináltak semmit. Erza mondta is, hogy a húzásnál dől el minden. Most miért kellet a többi csapatnak is pontokat adni ? Az első nap is volt 0 pontos csapat, ezen a napon is úgy kellet volna.

Kana... hát, nem vártam, hogy ismét a Fairy Glittert használja, egyrészt kicsit szomorú, hogy olyan mágiával vág fel, ami nem is az övé és csak egyszer lehet bevetni, másrészt viszont Mavistól jó húzás volt, hogy oda adta neki a győzelem érdekében. Azért, ha ennyire akarja, hogy nyerjen a céhe, akkor simán segíthetné őket a harcokban, úgyis nem látják mások csak a FT tagjai. Az vajon csalásnak minősül, hogy egy olyan tag erősítette fel a meccsre a harcost, aki nem vesz rész a Játékokon ? Pl Luxus megint adna a harc előtt Natsunak az erejéből. Mit szólnának a bírák ? :hmmm?: Azért nem semmi, hogy kiakasztotta a mérőt de hiába, ha csak egyszer lehet használni. Aztán majd jön a pofára esés és a csalódás a nézők részéről, hogy azt hiszik, hogy milyen erős Kana, aztán harcban meg kártyákkal dobálódzik. xD Vajon a Tökfej miben mesterkedik ?

Az Openingről meg Endingről csak annyit, hogy szokásosak. Az Opening megszokottan Spoileres, az Ending meg újra Chibis. Az előző Mavis-es tényleg jobb volt.

Az előző részről csak annyit, hogy Lucy tudta, hogy Natsu miért támadta meg a Sabert, mégis leakarta hordani emiatt. Pedig Yukino még a kulcsait is neki akarta adni, erre meg Lucy-t egy kicsit sem érdekli. Erza nem reagált rá semmit, szóval ő is Natsuval értett egyet. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Fujii - 13 feb 02, 21:37:33
Én is kamerának néztem az S szintűt. :D Nem volt olyan rossz, a zenék nagyon jók voltak a harcnál. Kana is jó volt, vicces ahogy ott szórakozott miközben a többiek a mágikus erőmérővel küszködtek. :D Tetszett ahogy Mavis mondta, h hamarosan Kana magától is fogja tudni használni a Fairy Glittert. :D Szerintem szórakoztató rész volt. Tetszett ahogy Erza kombinálta a páncélokat és a fegyvereket, bár tényleg gáz, h alig volt pár karcolása, és h pikk-pakk már az S szintűnél is volt, de valóban jobb mint a manga béli 3 képes mesélés. :D Orga hihetetlenül ellenszenves volt, ahogy mondogatta, h ez semmiség stb... pföj. Az openingtől én sem estem hasra, pedig már vártam, h valami olyasmi lesz mint a régebbiek. :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szalamandra-kun - 13 feb 02, 22:06:37
Egészen jó rész volt, de azért nem tökéletes.

Erza szerintem is lehetett volna sokkal leharcoltabb. És mondhatnám azt is, hogy az S szintűvel is szenvedhetett volna tovább, de így is tovább tartott a harc mint a mangában így mégis inkább + pont jár érte.  :D

Múlt héten is említettem (bár akkor még burkolva), hogy nagyon nem örülök a mágikus erő mérőnek. Erza nem azért hívta ki a 100 szörnyet, hogy baromi menő legyen a közönség előtt, hanem le akarta nullázni a többi csapatot és ezt elvették tőle. Teljesen feleslegesen győzött le annyi szörnyet így ezzel meg lett alázva az áldozat hozatala, meg ugye azzal is, hogy kb karcolás nélkül jött ki onnan.  :(

A másik Kana tényleg vicces, hogy a Fairy Glitterrel menőzik, de az nem a saját mágiája (mármint segítség [az első engedélye] nélkül nem tudja használni) így tulajdon képen csalásnak tekinthető méghozzá nem is kicsinek. Lehet, hogy tényleg van benne rejtett tartalék, de akkor is mit csinált volna a saját mágiájával? Hozzá vágott volna 1 kártyát az erőmérőhöz? Vagy a szörnyekhez? Ha Erza nem győzi le őket.
Ő a saját mágiájával tuti, hogy sokadik helyen zárt volna, mindegy, hogy mi lett volna a feladat. Ráadásul az én szemeben még mindig ott van, hogy az ellenségekkel teli szigeten elaltatta Lucy-t, és ezzel az FT legfőbb íratlan szabályát szegte meg, és egy kis sírás után megkapta a Fairy Glitter-t (amit szerintem sem akkor sem pedig most nem érdemelt meg). Bár ez manga mintsem anime "baki"

A rész ezen kívül tényleg jó, élvezetes és vicces volt.

Amúgy látom a rejtett DBZ-s poén nem igazán esett le senkinek (bár bevallom nekem sem) :smirksweat:
Bastian igen jó megfigyelő ő vette észre.  Ha azt mondom, hogy Over 8000 akkor megvan. :D  ;)
http://www.youtube.com/watch?v=ksnGHSRiiac (http://www.youtube.com/watch?v=ksnGHSRiiac)

Fujii Amit mondtál azt én először észre sem vettem, illetve igen, de nem úgy értelmeztem. :D
 Mavis mondta: Először is, abban a nőben hihetetlenül erős rejtett képességek vannak. Biztos, vagyok benne, hogy megtanulja majd használni.
Én ezt úgy értelmeztem, hogy a rejtett képességeit tudja majd használni, míg te egyértelműen a Fairy Glitterre értetted a célzást.
Ez majd biztos, hogy csak később fog kiderülni, de szerintem most még nem lehet megmondani, hogy az első mire is gondolt pontosan. De nem is baj, hogy még nem tudjuk, hisz akkor mi lenne benne az izgalmas? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Fujii - 13 feb 03, 02:54:59
Hmm valóban, a mangában én sem így értettem, viszont itt igen, úgy tűnt. Minden esetre, szerintem fogja tudni majd használni, akárcsak Lucy az Urano Metriát, elvégre Gildartz lánya. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mardhug - 13 feb 03, 10:48:58
Ne szórakozzatok már emberek. Most már nem csak Erza a csaló ( egyesek ugye cheatániának hívják) de Kana is? Az hogy Mavis engedélyezte a három nagy mágia egyikének használatát még nem jelenti azt, hogy Kana tudta volna használni. Ahhoz kell erő is, nem is kevés. Ha belegondoltok mégiscsak egy Fairy Law-hoz közelitő erejű - ha nem megegyező - technikáról van szó. Kana Gildarts lánya. Rengetek kiaknázatlan lehetőség van még a karakterben.
Mellesleg megdobálta volna a szörnyeket kártyával? Részt vett az S osztályú vizsgán. Ráadásul a kártyamágiája is kianázatlan. S ugye Mavis mester még a verseny elött engedélyezte neki a Fairy Glitter használatát. Amiről tudjuk hogy egy Szent Mágus pusztitó csapását is megszégyenítette. Szerintetek az S osztályú szörnnyel mit tett volna?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 feb 03, 11:36:00
167:

Új Opening: Megérte rá várni! Szerelem első látásra. A képi világa és a zene teljesen megnyert magának! Van egy kis slayer opening beütése, és mutat "pár" dolgot, de ettől függően/függetlenül 5/5!

A rész: Jól döntöttek, hogy megpótolták Erza harcát. Szép küzdelmek voltak, és külön örültem, hogy újra hallhattuk az egyik kedvenc ostomat, ami legelsőnek Erza Tenrin páncéljánál szólalt meg :D


Szóval Erza szépen darált, jók voltak a páncél és fegyó kombinációk is. Az S osztályú szörny is jól nézett ki a végén. Az viszont nekem se tetszett, hogy ha már nem volt vér Erzán, egy kis "alig állok a lábamon" effektust és kisebb-nagyobb lihegéseket adhattak volna neki. De ezek helyett kaptunk: "Bocsi hogy ilyen sokáig tartott" beszólást Titániától XDXD Az animések még jobban felerősítették Erzát. :D

Csak jól gondoltuk mi múlthéten, hogy elég lett volna 51 szörnyet is legyőznie a győzelemért, mert a többiek se ússzák meg pontok nélkül. De ennek hála, legalább láthattunk egy kis érdekes erő mérőt, amit én mindig szeretek. Csak nem bírják ki a mostani shounenek (Fairy Tail, One Piece), hogy "utánozzák" elődjüket, a Dragon ballt :D Érdekes adatok születtek. Az elején még Miliana ereje is hogy meglepett mindenkit, utána meg már ilyen hopp ezres értékek XDXD Jura, Orga és Kana szépen bemutatták erejüket, bár az is igaz, hogy rengeteg mágus nem támadó és sebző mágiával varázsol. Obra meg 1000%, hogy visszafogta magát, nehogy meglássák a harci stílusát ( bár ezt mondták is :D ) Szóval ez rengeteg emernek nem adta vissza, az "igazi harci erejét" De ettől függetlenül érdekes volt ez a MPF.

Kurohebi beszélő nevetése és Oba Toby pörgetése hatalmas wtf volt XDDD


Az ending: Ez már közel se nyert el magának. Nem rossz, de az előző jobban átjött. 3/5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 13 feb 03, 14:31:15
Há há há  há há. fogadni mertem volna, hogy Jura földrengése már el fogja pusztítani a mérőt, de Kana... ezzel nem számoltam, hogy nála maradt az a mágia. Mekkora volt az már mikor Makarov azt mondja Jura mágiája után, hogy talán még Gildarts ellen is lenne esélye... há há há. akkor mit tudhat Gildarts. Összepakolta volna Őt, Erzat, Luxust, Natsut, Mirát, mindenkit szétcsaptak volna. Mind egy így is. És most hiába nyomult a végén a raven mert úgy érzem nem sok vizet fognak zavarni az ő kis tervükkel. Itt az eclips kap főszerepet és a raven kicsinyes kis tervéből szerintem semmi nem lesz.
No de már nagyon várom, igazán izgalmas egy anime ez.
Ja és az új Openin is jó lett, spoiler mentes, na jó azért ott van, hogy natsu vs Sting de úgy is tudtuk, hogy lesz olyan. Lesz Luxus vs. Orga is nem hiába vágták be megint Luxus tekintetét Orga villáma után. Három nap telt el és még rengeteg mágust nem láttunk. Remélem a párharcokban láthatjuk végre Gazillet is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 feb 03, 15:35:06
Ne szórakozzatok már emberek. Most már nem csak Erza a csaló ( egyesek ugye cheatániának hívják) de Kana is? A
Erzáról senki nem mondta, hogy csaló. Pont ellenkezőleg. Nem Fair a bírók részéről, hogy a maradék 7 varázslónak is adnak pontokat. Hisz ők nem is csináltak semmit. Miért is kéne nekik is pontot kapniuk ? Minden szörnyért járt 1 pont. Erza megölt 100-at, a többi meg 0-át. A verseny eredményének úgy kellet volna lennie, hogy Fairy Tail A csapat +10 pont a többieknek meg 0. Az első versenyszámban is volt 0 pontos csapat, akkor most miért nem lehet ? Ez az erőmérős rangsorolós, pont alapján se Fair az olyan mágusoknak, akik ész alapúak.

Kana-t meg azért lehet csalónak mondani, mert nem is a saját mágiájával érte el azt a pontszámot, hanem azzal, amit Mavis adott neki ideiglenesen.  Szóval nem a saját erejének köszönhetően nyert. Bár a Fairy Tail már azzal csalt, hogy Gérardod bevették a csapatba, szóval már mindegy. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Pein7 - 13 feb 04, 00:06:52
Nos bövités nagyon okosan megcsinálták nekem tetszett is :)
De erömünél Jura nagy felkeltete érdeklödésemet nagyon durva egy vazzon^^
Amitt Kana érenti kezd lassacskán idegesiteni,nemtom valamiért nem jön ben... :/
Amii új-op,ed hát nemtom én szerintem eddigi legroszabb leglaábbis nekem,elöbbi jobb volt még Luxus op sokkal jobb.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 13 feb 04, 09:33:38
Hát igen itt nem Kanát kell nézni hanem Jurá-t:D  Itt most ö legerősebb a versenyen. Igaz ö is legidősebb is egyben. Gildaz jöhetett volna igazán, igaz akkor az egész verseny megsemmisült volna:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lulu - 13 feb 04, 14:18:53
Nekem tetszett a resz. Natsu aranyosan szurkolt, az volt a legjobb mikor; Az a nagy kek dolog neked semmi Erza! vagy valami ilyemi :) Kana FGje nem nyert nalam, az ilyen fegyvereket sztem pazarlas olyankor bevetni, mikorb tulkeppen nincsen tetje a dolognak.
Viszont, az egesz versennyel van egy olyan problemam, hogy a sok masik varaszlo kiismerheti  a teknikajukat, felmerheti az erejuket, es ha atall a "rossz" oldalra, vagy mar most is ott van, akkor cink lesz a helyzet ha elesben harcolnak. Szval szerintem eleg lenne annyit bizonyitaniuk ami a nyereshez eppencsak eleg. Mert Erza is csak + dicsoseget nyert azzal, h kihivta mind a 100at. de tobb pontot ugye nem kapott.
Ja, es a szornyek sztem 5x olyan erosnek lettek beallitva, mint amilyenek voltak. De Erza nagyon alazott. :) Levy szoveget nem igazan vagom, mi volt az ertelme... csak idotoltes?... Mindegy. Az is jo volt mikor Natsu meg Gray okloztek, hogy ezt elvartak :)
Az Op nem rossz, az Edbe viszont semmi fantaziat nem talaltam... Laxus harcat mar nagyon varom :D ott tuti alazas lesz ezerrel <3


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 feb 04, 14:56:06
Nézem hogy mind azt írjátok, hogy a szörnyek túl erősnek voltak beállítva, de mi van, ha pont fordítva van igazából, mint Yukino vs Kagura harcnál?  Véleményem szerint egyszerűen csak Erza volt túl nagy falat nekik  :P

Viszont azért kicsit jobban lestrapálódhatott volna Titánia...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 feb 04, 21:23:50
166. rész

Azt gondoltam, hogy szinte az egész rész majd Natsu betöréséről fog szólni, de hát nem így lett. Ennek ellenére végig nagyon menő volt, mindent jól csinált, azt a ninja gyereket is szépen leterítette. Poén volt, ahogy Lector hozzátette, hogy a 10 legerősebb mágus egyike a céhből. ^^" Minerva érdekes karakter lehet a jövőre nézve, biztos nagyon erős is. Bár megkedveltetni nem tudta magát, talán majd idővel. Happy egyébként tök aranyosan futott oda Natsuhoz. : D Fro meg mindig az. Kár, hogy olyan ocsmány színe van. xD Rogue egyébként egyre szimpatikusabb, már azt is el tudom képzelni, hogy cselekedni fog Yukino ügyében. Sting viszont csak megutáltatni tudja magát. Engem idegesít, hogy annak idején elvileg felnézett Natsura, 7 év után teljesen lenézte őt, most meg egy ígéretes ellenfelet lát benne.  Hát chh... Ráadásul most már csak Natsu jár az eszében. Remélem jól elverik majd a Szalamandra. : D

Ééés eljött a játékok harmadik napja. Egyetértek, Laharl az eddigi legnormálisabb vendég. ^^ Tetszett, hogy rögtön bele is csaptak a versenyszámba és hogy a mangával ellentétben kicsit részletesebben is megmutatták, ahogy a csapatok kiválasztják, hogy ki induljon. Kana meglepett, nem gondoltam, hogy ő a B csapat tartalékosa, bár tény, hogy már előtte is ott volt köztük. Én mindenesetre örülök neki. ^^ Ez a Pandemonium először elég bénának tűnt, mint az ezelőtti versenyszámok elsőre. Aztán ahogy elmagyaráztak, rögtön megtetszett. Tök érdekesnek és izgalmas versenynek tűnt, ahol mindenki villanthat a mágiájából és egyre jobb lesz, ahogy fogynak a szörnyek. Aztán húztak sorsszámokat... Majd Erza azt mondja, hogy ez nem egy játék és elindul az az eszméletlenül odailló zene és már akkor tudtam, hogy ki fogja hívni az összeset. És IGEN! Epic pillanat volt számomra, ahogy az elszánt tekintetére közelítve kimondta. Szerintem nagyon jól megcsinálták. Az, hogy 51 elég lett volna ugyan igaz, de szerintem az nem lett volna ennyire menő. xDD

167. rész

A kiegészítést egyrészt jól megcsinálták, mert ötletes volt, ahogy Erza variálja a páncélokat és a fegyvereket, valamint jó volt hallani, ahogy a két mester elemezgeti Erzát, másrészt megmutatkozott ismét, hogy ha nem mangából dolgoznak, akkor tényleg elhanyagolják a grafika minőségét. Egyébként nekem tökéletesen átjött így is az, hogy Erza igenis rendesen megküzdött a győzelemért anélkül is, hogy nem vérben ázva jött ki. Levy beszéde persze ebben sokat segített. Nagyon szép, ahogy Titániáról beszélt. Azokat a sorokat biztosan nem felejtem el. Már kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből az arcból később. Az már biztos, hogy Levy valamiféle naplót vezet, amit elég szomorkásan olvas fel. Bár itt most érződött a dicsőséges és büszke hang is. ^^

Engem is meglepett kicsit, hogy felosztják a többi pontot. Hozzátok hasonlóan én is úgy képzeltem el, hogy Erzáék érdemlik a 10 pontot, a többiek pedig nullát. Miriana erejére kíváncsi vagyok, kár, hogy most szinte semmit nem láttunk tőle. Orga nagyon ellenszenves volt végig. Örülök, hogy Jura lesöpörte őt. : D És aztán jött Kana. Sajnos pont elolvastam a Fairy Glitteres spoilert (pedig úgy utálok ilyen spoilereket megtudni). Viszont így is nagyon király volt! Én teljesen Kana mellett állok, szerintem a mágiájában rengeteg lehetőség rejlik és úgy gondolom, Mashima ezt ki is fogja használni. Nagyon érződik, ahogy egyre inkább erőlteti Kanát, kíváncsi vagyok, mik a tervei vele. És szinte biztos vagyok abban, hogy meg fogja tanulni a Fairy Glittert. Már itt is sokkal magabiztosabban és erősebben használta, mint Tenroujimán. Hajrá, Kana, én szurkolok neked, így előre! xDD Mellesleg igenis joga volt kiállni és büszkélkedni. "Legyőzhetetlenek vagyunk. Mert mi vagyunk a Fairy Tail, értitek?" Ez az ominózus mondat, ami szinte minden arcban előkerül. ^^ Hajrá, Fairy Tail!

OP - Sokkal jobbra számítottam. Ez a zene valahogy nekem nem tetszik, nem is igazán illik a FT világához szerintem. Sokkal ütősebbet vártam. Grafikailag mondjuk nagyon tetszett benne, ahogy előjön Meldy és Urtear, és eltűnik a gömb, meg amikor Sherria és Wendy megjelenik, valamint ahogy a FT tagok felmutatnak és végül megjelennek Lucyék kezei is. Egyébként szerintem annyira nem spoileres, vagy csak nekem nem estek le dolgok. Bár elég hülyeség, hogy amikor a Raven Tailt mutatják, akkor levették ott Alexei maszkját... Jó, igaz, a szinkronhangja is árulkodó volt, de akkor is. Így az is lehet, hogy a következő rész már nem is lesz érdekes. ^^"

ED - Hozza azt a szokásos szintet, amiket én elvárok a FT endingektől. Szerintem nagyon hangulatos, tetszik.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 13 feb 09, 15:42:16
Jó volt:)  Meg tetszett hogy Miriana harca is meglett csinálva.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 feb 09, 18:53:22
Nekem annyira nem tetszettek ezek a harcok. az egyik csak illúzió a másiknak meg sokkal simábban kellet volna lezajlania.
Milliannát mintha gyengébbnek mutatták volna, mint valójában. Arra értem, hogy a támadásai csak úgy lepattantak a Cerberusos mágusról, mikor pont hogy rákellet volna csavarodnia. Mikor a vastagabb kötél végre rácsavarodott, akkor meg csak még jobban rá kellet volna csavarodnia a centrifugális erő miatt.  Nagyon hülyén nézett ki, hogy csak forog körbe a kötél meg nem reagál rá semmit. Aztán meg egy másodperc múlva a kezei és a lábai meg vannak kötve. Azért a lezárás tetszett, hogy Milliana megalázta az ellenfelét azzal, hogy a fejére taposott. >:) Azt nem értem, hogy miért kell állandóan bevágni Erza emlékét a beszélgetésükről ?  Kicsit unalmas, hogy minden részben látható.

Makarov jól felkészült az első nap utáni történések miatt. A legjobb jelenet az egész részben, hogy Viska a tetőről becélozta Ivant és csak a Mester parancsára várt, hogy kivégezze. (H) Az már más kérdés, hogy csak egy illúzió volt.
Ahogy sejteni lehetett Ivan volt Alexei öltözéke mögött. Csak hogy legyen egy kis csavar is, nem ő irányította a Bádogkatonát, hanem ő maga volt benne és a kinti éne volt illúzió. :D Meglepő, hogy tud a pincében lévő dologról, mikor elvileg csak a Mesterek tudnak róla.

Luxus nagyon menő volt, hogy meg sem lepődött. hogy a saját apja áll vele szemben és, hogy a 4 csatlósát is hozta. Epic harcra számíthatunk a következő részben. Nem úgy mint az illúzió harc, amit elégé unalmasnak tartottam, főleg, hogy nem is tükrözte a valóságot. Remélem, hogy Luxus hamar kiüti Ivant és eltünik az illúzió. Mindenki meglepődne, hogy, mind az 5 Raven Tail benn van a ringben és Luxus ellen harcolnak (vagy épp fekszenek Luxustól függően) de a legmeglepőbb az lenne, hogy Ivan is harcol, ezzel a 3 fontos szabályból kettőt megszegne. Laharl egyből lecsapna rájuk, az öreg már úgyis felhívta a figyelmét az RT-re. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 13 feb 09, 19:03:12
168. rész

Nézhető rész volt. Milliana jól elbánt azzal a valakivel. Meg is jegyezték hogy nem minden az erő. Eve és Rufus harca is szépen lett megcsinálva. Vajon rufus kitől memorizálta ezt a mágiát? Azért jól esett hogy a többiek kétségbe estek látván hogy elverik laxust.
A következő részt nagyon várom 2 dolog miatt. :)

10/8-at adok erre a részre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 feb 09, 20:44:32
Hú hát ez valami hihetetlen jó rész lett! Az ember azt hinné, hogy az előzőt nehéz überelni, erre ez bőven megtette és ahogy látom a jövőheti meg még ezt is felül fogja múlni.

Mirianna és a Bey Blade harca nekem nagyon tetszett, főleg hogy az egyik kedvenc háttérzeném szólt alatta. Jó döntés volt kibővíteni a mangát, mert már nagyon közel jár ahhoz hogy beérje. És ezt is nagyon gyönyörűen megoldották, hogy csak 1 fejezetet dolgozott fel, és én mégse éreztem 1 másodpercig se időhúzást. Adhatnának pár tippet a One Piece animének. Szal sztem ez egy jó harc volt, főleg a vége lett nagyon epikus, ahogy a cicus ráült a búgócsigára  (H)

Eve vs Rufus: itt is jó ötlet volt a harc megtoldása, bár az az Ichiya a kádban nem kellett volna XD Nagyon félreérthető és wtf volt XD De maga a harc nekem nem jött be annyira. Érdekes hogy mindkét mérkőzésben lett volna esélyük a lemaradottaknak javítani a ranglista helyezésükön, mégis veszettek.

Ichiya hatalmas volt, ahogy az ütőkártyájukat 2szer is kihangsúlyozta, mert az nagyon fontos XD Tök jó hogy ezt a spoilert is tudom, hogy kis az a nyuszi a Blue Pegasusnál, pedig biztos jót ütött volna animében...  :nugget:

Na és akkor megérkeztünk a rész csúcspontjához, ami a következő epizódban is az lesz szerintem. Luxus vs Alexei. A Fairy Tail nagyon nem bízta a véletlenre, áá hihetetlenül kemények voltak!  (H) + az öregember is a bíráknál ( mindig elfelejtem a nevét...) is biztosra ment. De hát a Raven Tail se bízta a véletlenre, Alexei mágiája nagyon érdekes. Kár hogy nincs egy ilyen mágia kiszűrő specialista mágus, mint a Naruto-ban a chakra-érzékelők, mert akkor észlelhetnék, hogy itt már folyik a varázslat 1000rel.

Ivan szépen megzsarolta Luxust! De azt nem érdekelte komolyabban  (H) És most egy 1vs5-ös mérkőzés ááá!!!! Hát igen a Rt-ről újra kiderült, hogy ez egy utolsó szemét és sunyi céh. De ahogy látom a következő rész tartalmából, Luxus ura lesz a helyzetnek  (H) Meg az is nagyon epikus volt, ahogy beszólt hogy: "A mester ellenségei, az én ellenségeim is" Vá, nem hiába ő a 2. kedvenc karakterem!!!  (H) Hihetetlenül jó lesz a következő rész!

És az epizód legnagyobb arcának Bixlow bizonyult. Hatalmas troll, jót kacagtam rajta, hogy még most is szívózik Evergreenékkel XDD



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 feb 09, 22:29:16
Ha nem lőtték volna le az illúziót az előzetesben, akkor meglepődtem volna, hogy Luxust gyepálják.
Azért Erzának szerintem fel kellet volna tűnnie, hogy az egész csak illúzió. Hisz, ahogy látom Ivan mágiája az érzékeket befolyásolva éri el az illúziót, mint Aizen, szóval Erzának fél szemmel látnia kellet volna a valós képet. :hmmm?:

A komment írása közben el is felejtettem az Eve vs Rufus harcot. Eve mágiájából nem tudok kinézni komolyabb pusztító erőt, hisz eddig ha jól emlékszem csak hóvihart láttunk tőle, ami nem olyan kemény, mint a neve sugall. Vele ellentétben Rufusnak elég kemény és trükkös mágiája van. Rustyrose jut róla az eszembe. Kicsit zavaró, hogy Gray csak azért akarja ennyire elverni mert ő is alkotó mágiát használ.

A nyúl kilétére már nagyon kíváncsi vagyok tuti, hogy olyan, akit már ismerünk. :D Én Bob mesterre tippelek, attól függetlenül, hogy bele sem fér a jelmezbe. xD
Mavis nagyon aranyos volt, mikor a céhről beszélt. :$
Ahhoz képest, hogy csak egy képkockát mutattak Millianna harcából, tényleg jól kipótolták a mangát.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 13 feb 09, 22:49:51
Azért Erzának szerintem fel kellet volna tűnnie, hogy az egész csak illúzió. Hisz, ahogy látom Ivan mágiája az érzékeket befolyásolva éri el az illúziót, mint Aizen, szóval Erzának fél szemmel látnia kellet volna a valós képet. :hmmm?:

Erza miért is vette volna észre? Esetleg csak akkor ha becsukná a valódi szemét. Midnight mágiáján se '' látott '' egyből át, hanem úgy jött rá és kellett idő ahhoz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 feb 10, 13:34:28
168. rész: Laxus, Alexei ellen
Feldolgozott manga fejezetek száma:
286. elejétől a végéig

Megvagyok elégedve az animátorok munkájával. Nagyon jól kibővítették a harcokat. A Quatro Kutyulik és a Blue Pegasus kevésbé tűnt szánalmasnak a mangához képest. Rufust különösen szeretik az animátorok. Az Égő Csatatér Karmája messze összetettebb lett, mint a mangában. A magmás lángok tetszettek. Kíváncsi vagyok, hogy ha valaki átfutna ezen a magmás lángokon, akkor megérezné-e a dolgot?  *-)

Igazából Laxus harcához nem tudok mit hozzáfűzni. A Fairy Tail figyeli a Raven Tailt végig, mégis a varjak kijátszottak mindenkit. Pechükre Laxus unatkozik, úgy hogy megmozgatja kicsit magát, a következő epizódban. :)

Az előzeteshez megint no comment. Vajon milyen mágiát használhat Chelia? Nehéz lehet kitalálni.  :nugget:
El ne merjék a nyuszit spoilerezni, mert akkor bús és egyben dühös kis panda leszek...

Jövő héten: Wendy, Chelia ellen
A torna általam vélt legjobb mérkőzése következik (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 feb 11, 07:58:52
168: Jó volt az animálás ,a rajzolás is viszonylag,de viszont azok a nyak alatti fekete csíkok nem tetszenek...Mért nem tudják sötétebb tónusúra rajzolni ?
Történet: Nem emlékeztem semmire se a mangából,csak Laxus harcára.Milliana ezen a köteleken kívül tud használni valamit?:D Most komolyan,szegényemnek adhatnának +-ba valamit.De egy búgócsiga ellen csak győz.Eve vs Rufus: Gondoltam hogy Rufus nyeri,mert amíg Gray le nem győzi ,nem győzheti le senki,hogy nagyobb legyen a dicsőség ,ezt már megszokhattuk ^^...Ichiyán röhögtem egy nagyot,milyen emlékei lehetnek Eve-nekm jézusom XD...Bixlow beszólásai Evergreen felé kicsit már unalmasak sztem. (Elfmanhoz akar menni...) Laxus vs Apja :Nem részletezem ,majd a köv részben :). A Prew végén Happy varázsszava a fáradtság,kicsit se spoiler :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: janos0166 - 13 feb 14, 13:24:28
Hello :) Most kezdtem bele az animébe és nem rossz tényleg csak kicsit egy két szereplő elég fura xD Pl. Az elején van benne Shikamarura szinte teljesen hasonlító sőt még a képessége is majdnem ugyanaz xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 13 feb 14, 13:47:03
Igen az igaz , az egy az egyben a narutobol van:D Én is meglepődtem:)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 feb 14, 16:49:25
Janos0166 csak ajánlani tudom hogy továbbra is nézd. Hihetetlen jó anime, ebben minden van poéntól meztelenkedésig, epikus harcoktól romantikáig... minden :D Számomra messze ez a top 1.

A 21. résztől lesz igazán izgalmas a sorozat, onnantól már csak felfele fog haladni a színvonal :P

Amúgy Kage ( asszem ez volt a neve ) tényleg egy az egyben Shikamaru, de ő az egyetlen akit hasonlítani lehet a Narutoho karaktereihez. De rajta kívül minden szereplő nagyon egyedi és meggyőző személyiség :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 13 feb 16, 14:07:03
Nagyon tetszett a mostani rész, Sherria és Wendy harca igazán mozgalmas volt, és még nincs vége ;) Az égi istenölő mágia is nagyon megtetszett, jól animálták.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sosi16 - 13 feb 16, 15:35:20
Kíváncsi vagyok hogy az égi istenölő mágiához hogy kacsolódik Zeref, illetve hogy mi fog ebből az egészből kialakulni. Az viszont meglepett hogy Laxus ilyen könnyen kiütötte a Raven Tail-t, bár tuti hogy Ivan még elő fog kerülni a sztoriban, és megmutatja hogy többet tud ennél.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: light1994 - 13 feb 16, 18:44:15
Felírat mikor várható?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 feb 16, 20:11:27
Luxus nagyon menő volt!  (H) Ahogy egyesével bosszút állt a többiekért, az nagyon tetszett. Kurohebit hogy lerendezte megboszúlta Toby-t is.xD Ahogy gondoltam a Raven Tailt kizárták, azon azért meglepődtem, hogy Obra kis állatkája irányítja azt a testet.

Ez az égi istenölő mágia tiszta égi sárkányölő mágia koppintás. Vagy esetleg pont fordítva. Egész jó volt Wendy titkos mozdulata.  Egy kicsit csalódott vagyok, hogy Sherria mágiája kapcsolódik Zerefhez. Valami/valaki keményebbre számítottam. Ráadásul nem is olyan nagy cucc, így Zancrow után.

Az, hogy Gérard annyi ember közül, pont Doranbaltnak megy neki számomra nagyon erőltetett volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 feb 16, 20:37:23
Kíváncsi vagyok hogy az égi istenölő mágiához hogy kacsolódik Zeref, illetve hogy mi fog ebből az egészből kialakulni. Az viszont meglepett hogy Laxus ilyen könnyen kiütötte a Raven Tail-t, bár tuti hogy Ivan még elő fog kerülni a sztoriban, és megmutatja hogy többet tud ennél.

Az istenölő mágia ugye elveszett mágia. Ezek közel állnak Zeref mágiájához. Szerintem így köthető össze a kettő.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 feb 16, 21:05:04
Érdekes egy rész volt. Először is, Gazille intézkedéseinek haszna megmutatkozott a részben. Gondolom ezért is volt Luxusnak ilyen könnyű dolga. Azt hitte a Rt ők tudnak mindent a FT-ről, közben meg visszanyalt a fagyi :P
Luxus nagyon menő volt, de azért kicsit több ellenállásra számítottam a hollóktól. Mondjuk az nem meglepő hogy 1-2öt egy ütéssel ki tud ütni, de mondjuk a mester csak mester. Továbbá Ivannak a mágiáját nem nagyon értettem, most sebezni akart azokkal a papírmasékkal ? xD
Mindenesetre Luxus szépen bosszút állt a hollókon szép sorjában, hihetetlenül vagány jelenete volt. És a Rt is szépen búcsúzott a játékokról, ezáltal mindenki feljebb ment 1-el a ranglistán :D
Az a kis mizé, aki Obra volt, nem tudom mit fog még sunyizni, de hogy még lesz valami szerepe az 100%

Wendy és Sheria harca is igen pörgősre sikeredett. Enyhén meglepődtem, hogy ő is istenölő, úgy látszik belőlük is van pár. Megint egy azonos elemű harcot látunk, mint Natsu és Zancrownál. Érdekes ez, úgy látszik akkor vasistenölő ( O.o) is kóborol még valahol, csak nehogy túlzásba vigyék ezt, és halistenölők is legyenek Happy öröm/ürömére :D
A bevonulásokon is jót nevettem hogy a zene mindig megakadt, majd újra kezdődött xDD

Negatívumok:

-Még mindig nem tetszett, hogy Luxus ilyen hamar elbánt a Rt-el. Tudom hogy Gildarts szintjén van, de akkor is, legalább a mesterrel harcolhatott volna kicsit tovább.
-Eddig még nem volt ilyen panaszom, de úgy látszik ilyen is lett: nem értem miért kellett a múltheti rész felében 1 Luxus harc, a mostani felében megint 1 Luxus harc majd egy Wendy harc, és a következő rész felében meg megint 1 Wendy harc. Rossz az egész szerkesztés, sokkal élvezetesebb lett volna, ha egyben látjuk megszakítások nélkül a viadalokat.
-És végül: tudom hogy a normális 2 fejezetes feldolgozást használta a rész, de mindkettő túl pörgős és információkban gazdag, így maga az epizód szerintem túlon túl pörgős lett. Mintha 4 mangát ölelt volna fel, komolyan. Nyugodtan használhattak volna töltelék jeleneteket, hogy ne legyen ilyen gyors a tempó, mert még Luxus harcát dolgozta fel az agyam, utána meg már Wendyt látok hirtelen. Mondjuk ebben az előbbi pont, az epizód nem épp tökéletes szerkesztése is nagyban közrejátszott.

A részben a legviccesebb beszólást most Toby kapja: "Megbosszulta a zoknimat!" xDDDD Pedómaci meg no komment...




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 feb 16, 22:48:21
169. rész: Wendy, Chelia ellen
Feldolgozott manga fejezetek száma:
287. elejétől a végéig
288. elejétől a végéig

Kezdeném azzal, hogy Csabival egyet kell értenem. :) Ezeket a harcokat nem volt jó ötlet kettébontani, mert elveszi az élményt. Legszívesebben egyben megnéztem volna az egészet. Sajnos, érthető a készítőktől ez a lépés, ugyanis nagyjából 30 fejezetre vagyunk a mangától, úgy hogy még javában zajlik a Nagy Mágia Játékok ötödik napja, az animében pedig el fogunk jutni a negyedik naphoz 2 hét múlva. Az utóbbi hetekben elkezdték húzni az időt rendesen, szóval nincs mit tenni.

Laxus megette reggelire az egész Raven Tailt. :D Ivánka meg úgy tűnik, inkább trükközésben jó, mint közelharcban.
A Lumes Histoire-ra már nagyon kíváncsi vagyok. A Fairy Tail sötétsége? Izgalmasan hangzik. :omg: Egyébként Laxus és Makarov beszélgetése a szabadban játszódott, míg a mangában valószínűleg a céh épületében. Nem számított, de szeretem ha odafigyelnek a részletekre, amit nem tettek meg.

Wendy és Chelia harca eddig nagyon jó. Már vagy háromszor megnéztem, de egyszerűen nem tudom megunni. A zenék nagyon el lettek találva, az animáció jobb az átlagnál. Amikor Chelia a levegőbe felugrott, hogy elkapja Wendyt az nagyon jó nézett ki, kár hogy állóképpel kellett a jelenetet lezárni. :nugget: A Légfúró meganimálása is jól sikerült szerintem, bár lehetett volna valami lézerszerű technika is, de így is jó volt. Vajon mit talál ki Wendy? Az ellenfele tudja gyógyítani magát, ő pedig már elhasználta a mágiája nagy részét. Meglássuk mi lesz. :)

A Fekete Szél lehetett volna átlátszóbb, véleményem szerint. Nagyon úgy tűnt, hogy Ctrt+C és Ctrl+V áldozata lett Zancrow Fekete Lángja csak finomítottak rajta. Ha már Zancrow, Gray honnan a fenéből tudta a nevét? A Shinpachiro nevet  meg végképp nem tudtam hova tenni Natsutól. Ennyire ne legyen már feledékeny szegénykém, ráadásul semmiségnek titulálta a Zancrow elleni harcot, holott jól szétrúgták a seggét.

Az előzetesben lévő technikától csak ámulok. Gyönyörűen néz ki.  :omg:

A következő részek címei és megjelenési időpontjai(sárgával írom, hátha spoilernek minősülhet)

170. rész: Kicsi Öklök     2013. február 23.
171. rész: Tengeri Csata     2013. március. 02.
172. rész: A Parfüm, Amit Neked Ajánlok     2013. március 09.

Jövő héten: 170. rész: Kicsi Öklök


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Domynyk - 13 feb 16, 23:44:40
Bastian, egyetértek veled, nekem is Zancrow lángja jutott eszembe, de szerintem azért csinálhatták ezt, mert már ő úgyis meghalt, így már lehet hasonló, ha úgyse jelenik meg újra Zancrow. Sherria kövi támadása pedig tényleg nagyon jól meg lesz csinálva:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Animecrazy - 13 feb 17, 09:09:12
Jó hír minna-san, a Fairy Tail movie japán felirattal már fenn van online!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 13 feb 17, 13:23:28
1 Az a felirat kínai.
2 már 2 hete fent van. (s borzalmas minősége)
3 egy témával picit lejjebb, mert itt off.

---
Arról már meg is feledkeztem, hogy itt Zerefet szagoltak.

Animációval egyetértek, nagyon szépen meglett csinálva legfőképpen Wendy mágiája. Mondjuk lehet, ha nem tudnám, hogy szél összetéveszteném a hómágiával. Mondjuk az is az égből hullik.

Shira mágiája nos szerintem is lehetett volna kissé átlátszóbb, meg talán még annyit, hogy eléggé elütött a környezettől, talán főleg azért is, mert javarészt csak a mintázata volt meganimálva.

Hossazbítás féleség gondolat.
Lehetett volna úgy, hogy Obra az illuziónista, így már a közönség előtt zajlott volna a harc, aminek lettek volna bőven kommentárjai amik ugye húzzák az időt.
Aztán még egy rövid ökölváltás Luxus és Ivanovics között. Természetesen Luxus javára, majd ezután Ivanovics előre küldené az embereit, akiket Luxus az előre megírt módon egy-egy csapással elintéz. Majd pedig egy finishusz sallerusz Ivanovicsnak címezve.
Ez így szerintem egy plusz 5 percet hozzáadott volna

Aztán még lehetett volna egy teljes jelenet arról, hogy a katonák berohannak a küzdőtérre, meg még talán arrólis, hogy megkapják xy-tól a parancsot.

A 14:35 Ahogy Zsöráld fut az aréna felé az pont jó lett volna epizódzárónak, sőt mintha pont úgy is lenne megcsinálva, de valahogy mintha az anime készítőinek nem jött volna ki a vágás. Meg talán korábban is volt ilyen befejezésnek szánt kép az epizód közepén.






Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sosi16 - 13 feb 18, 14:03:42
Az el tudná mondani valaki, hogy Doranbalt honnan ismeri Mystogan(Gerald)-t?Ha meg esetleg onnan, hogy a mágiajátékokon látta, akkor meg mit lepődik meg olyan nagyon hogy húúú ott van Mystogan a nézőtéren, amikor ez alapvetően semmi érdemlegeset nem jelent?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 feb 18, 15:04:19
Azért mert neki a csapat páholyából kéne drukkolnia és nem a nézők között császkálnia meglökve Doranballt-ot.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 feb 18, 15:39:34
Emlékeztek még a Tenrou sziget arcra? Doranbalt felkérte Wendyt a partnerének és úgy mutatkozott be, hogy ő Mystogan tanítványa. Ha a Mágia Tanács nem lett volna tisztában Edolasszal és azzal, hogy Mystogan már nincs a Fairy Tailben, akkor ezt a mesét nem adhatták volna be Wendynek. Lényegében Doranbalt tudja, hogy Mystogan nincs is már ezen a világon, ezért meglepődve tapasztalta, hogy valaki Mystoganként megjelent a nézőtéren.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 feb 18, 15:57:38
Ú Bastian tényleg, erre így még nem is gondoltam. Ezért volt akkor szükség Doranbalt részvételére is a 3. napon. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 13 feb 23, 18:16:56
Uh, most nem tudom hogy ezt szabad e de én a te helyedbe ilyet nem tennék be. Jobb félni mint megijedni.

170. rész

Feldolgozott mangafejezetek: 289. elejétől - 290. fejezet 14. oldaláig.

A rész nekem nézhetőnek tűnt. :) Nem volt igazán semmi bajom vele.

Wendy vs Sherria
Wendy és Sherria harca nagyon jóra sikeredett. :) Wendy taktikája jó volt. Lehet hogy sherria tud gyógyítani, de ha elfárad mi lesz? Wendy-nél is így van csak másképp. Ha élethalál harc lett volna én sherriat hoznám ki győztesnek mert erősebbnek tartom.

Jellal
Hát mondhatni lebukott, mert nem vette be laharl és doranbalt yazima bácsi meséjét. :fun:

Összegzés
Nem történt valami hú de nagy dolog, szóval nekem ez a fejezet egy 8/10-ből.

Várom a következőt. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 feb 23, 19:03:31
170. rész: Kicsi Öklök
Feldolgozott manga fejezetek száma: Lásd Kenton hozzászólását.  :)

A harccal semmi gondom nem volt. A Mennyei Felhőtömörülés igazán szépre sikeredett. Voltak állóképek is, de összességében korrekt módon lett meganimálva a torna általam gondolt legjobb mérkőzése. Annak idején nem vetettem fel a manga témájában két kérdést a harccal kapcsolatban: 1. Mikor szüntette meg Wendy, Chelia fáradságérzetét? Én nem láttam erre utaló jelet, mozdulatot. 2. Múlt héten, Wendy majdnem összeesett a Légfúró használata után és meg is jegyezte, hogy ennyi telik jelenleg a mágikus erejéből. A mai részben mégis maradt még ereje az ellenfelet felerősíteni, plusz küzdeni utána egyenlő félként. Hogy is volt ez lehetséges?

Térjünk át a kedvenc problémámra: Arcok...Nem voltam rest, szépen gyűjtögettem a "jobbnál-jobbakat" az epizódból.
Nem merem elhinni, hogy kimernek adni ilyen minőséget, ekkora mennyiségben:  :nugget:

http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/gray_zpsf8c8b03a.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/gray_zpsf8c8b03a.png)
http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/ooba_zps610b6e71.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/ooba_zps610b6e71.png)
http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/lyon-yuka_zps2e0b0665.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/lyon-yuka_zps2e0b0665.png)
http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/jura_zps24982628.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/jura_zps24982628.png)
http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/jellal_zpsb4f06928.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/jellal_zpsb4f06928.png)
http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/laxus_zps167a8bb9.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/laxus_zps167a8bb9.png)

Mavis jelenete a végén nagyon aranyos volt. :$ Laxus és Makarov reakciója nagyot dobott rajta.  :D
Azt hittem, hogy a Lumen Histoire-s beszélgetés nappal játszódott a mangában, de ez lényegtelen.

Jövő héten: 171. rész: Tengeri Csata
Az előzetes Trollface Stinget és U Mad Bro? Orgát mutat :smirksweat:

A következő részek címei és megjelenési időpontjai(sárgával írom, hátha spoilernek minősülhet)
171. rész: Tengeri Csata     2013. március 02.
172. rész: A Parfüm, Amit Neked Ajánlok     2013. március 09.
173. rész: Sárkányölők Csatája     2013. március 16.
174. rész: Natsu, A Két Sárkány Ellen     2013. március 23.
175. rész: A Lány Arca, Akit Láttam     2013. március 30.

OFF: Mashima Twitteren jelezte, hogy bár nincs benne a tévés anime tervezői között, de jó lenne ha ellenőriznék legalább a kulcsanimációkat, ahogy csak tudják. Próbálják meg olyanra csinálni a dolgokat, mint amilyen eredetiben(manga) vagy próbálják meg olyan gyönyörűre megcsinálni, ahogy csak lehetséges. Köszöni szépen. Mashima még belenézett a jövőheti animációkba, amik gyönyörűek, ezért volt ennyire meglepődve az e hetin...
 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 feb 24, 09:57:15
Nincs nehéz szövege pedig...Meg nem is sok.
Következő részt nagyon várom,az egyik legjobb rész !!

Jó lett a végkifejlete a harcnak ,milyen aranyos volt wendy :$
A vége is jó volt, amikor Mavis elkezdett sírni ,azok a fejek XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hidan-kun - 13 feb 24, 17:44:31
jó rész lesz az biztos :) Gerard majdnem lebukott :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szalamandra-kun - 13 feb 24, 18:25:29
A részt még nem néztem meg, de már nagyon várom, hogy hogy fojtatódik a harc. Csak felirat nélkül nem akarom megnézni mert úgy nem az igazi :D Hajrá srácok! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 feb 24, 20:41:59
Moderátor:
Felirat lesz, addig is türelmeteket kérjük. A felirat után érdeklődő hozzászólások törölve lesznek és húzzuk a strigulát.
A más forrásból származó feliratok belinkelése végleges kitiltást von maga után.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 13 feb 24, 20:59:04
Nem volt rossz rész. 1-2 helyen Gérard feje viszont szörnyen volt megrajzolva. Tényleg nem nagyképüségből de
http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/jellal_zpsb4f06928.png (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/Pictures/jellal_zpsb4f06928.png)

ennél még én is jobban megcsinálom. És az a baj hogy ez halál komoly :S


A kövi részben meg kapunk egy "kis" fanservicet meg egy Trollfacet Stingtől.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Toshin Raizen - 13 feb 24, 23:15:42
Ez jó rész volt.
Nekem a minőséggel semmi bajom(más anime sokkalta rosszabb minőséget nyújt), habár a mangához képest...
A harc élvezhető volt, még úgy is, hogy tudtam a végkimenetelt.
Sajnos 10:16-nál rosszra gondoltam... nyögés és furcsa mozgás a.. "lent". Azt hiszem rémálmaim lesznek  :crybye:
Happy-nek csak a feje nő? 15:42-nél a feje akkora, mint a teste vagyis kicsit még nagyobb is, ha a területét nézzük.
A végén Luxus és Makarov arckifejezése nagy volt, amikor elkezdett sírni az Első :D
Nagyobb félelem ült az arcukra, mint mikor az Acnologiát megpillantották. :D
Az ending gyanús nekem valahonnan.  Mint ha már hallottam volna azt a dallamot(talán Hugó a víziló-ban volt hasonló zene).
A következő rész...  >:) Hajrá csúnyán meganimált Minerva! Még a fürdőruhája is a '70-es éveket idézi!
Old school és biztos "régi vágású" a többiekhez képest.   :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: DevinWong - 13 feb 25, 00:11:26
Sziasztok! :) Nekem nagyon tetszett a rész. Sőt igazából azt mondhatom, az összes rész nagyon tetszik.  Mangát sajnos nem olvasom ... nem lustaságból ,csak gyenge a képzelőerőm....

Ami nekem nagyon tetszik, hogy szinte mindig azt tanítják, mennyire fontosak a kötelékeink, és hogy sose adjuk fel, mindig van remény. Egyszerűen lehengerlő.....

Gerard -nak szurkoltam hogy leplezze le a csuklyás emberkét, de pont nem jött neki össze. :D

Az Ending zenék pedig .... az előző is meg jelenlegi is..... Elgondolkodtat mindig....  :)


Cím: kérdés
Írta: Asasel - 13 feb 25, 11:21:22
nem volt rossz ez a rész, bár egyet kell értenem az előttem szólókkal hogy a meganimálása egy kicsit visszaesett (akárcsak a narutoé), de ettől függetlenül nagyon szeretem most már minden más animénél jobban várom :) :D

Igazából egyetlen kérdést szeretnék feltenni, de nem tudtam hogy hol kérdezzem meg, ezért olyan fórumozok válaszát várom akik nézik a mangát is!

Ezután a vízi csata után jönnek a páros harcok ugye? az egész arc szerintem legjobb harcai :DDDD bocsi ha ez spoiler lenne :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 feb 25, 16:21:44
170. rész:

Azt kell mondjam, hogy ez sajnos nagyon gyenge epizódra sikeredett.
Először is, az a 3 perces előző rész tartalma/ összegzés nagyon durván túlzás volt. Ilyen még One Piece-ben sincs. Értem én, hogy "csak" másfél fejezetet adaptált az anime, de ez akkor is több volt a megengedettnél.

A múlt heti kommentemet ismét elővenném: az utóbbi 3 résznek gyengén kivitelezett volt a szerkesztése. Hogy mire gondolok, és hogy lett volna jobb ? Ugyebár a 2 héttel ezelőttiben a 2 db Mashima 1 oldalnak szánt harcokat láthattuk fél részesre bővítve, név szerint Miliana vs Bey blade és Lofus vs Eve viadalát. Azután pedig fél rész Luxust. 1 hétre rá, ennek láthattuk a másik felét majd 1 Wendy vs Sheria meccs a rész 50%-ában. És most ennek a másik felét láthattuk, és egy kis össze-vissza jeleneteket. Mindkét meccs sokkal élvezetesebb lett volna, ha nem darabolják meg. Én ezt úgy oldottam volna meg, hogy egy kis átcseréléssel ( mert bőven megtehették volna ) először 1 Luxus vs Alexei harc egy teljes epizódban. Így aztán a múltheti részben pedig Wendy meccse lehetett volna a csak és kizárólagos fénypont. Végezetül pedig a 2 kis rövid harcot az elején áttettem volna az előzőek után. Szerintem nem sok vizet zavart volna ez a kis változtatás, és sokkalta jobb élményt nyújtott volna az utóbbi 3 hét.

Harmadik negatívumként a Bastian által szépen belinkelgetett ronda fejeket hoznám fel. Komolyan, mintha egy fan munkát néztem volna, szánalmas képek voltak. Az a Jura fej meg no komment, én kajak egy mutáns szörnynek néztem elsőnek XD XD Legalább Mashima is reagált erre, mert ez tényleg hihetetlen illúzió romboló volt. Gerard leleplezését is szépen elb :rant: ták.

Viszont ha eltekintek a kivitelezésektől ( amiktől nem kéne ), és csak a kapott információkra összpontosítok, jó kis rész volt ez. Wendy x Sheria párharcának eredménye teljesen fair volt, bár én se értettem pár dolgot mágikus energiák kapcsán.

A Mermaid heel ( és jó lenne már azt a Marmaid heel-t átgondolni az animében ) szépen feljött második helyre, le a kalappal. Ugyan ez igaz a Fairy Tail csapatokra. Viszont a Raven Tailnek mekkora szégyen már, hogy első helyről diszkvalifikálva lettek XD Bár igazából csalással jutottak oda részben...

Gerard jelenete is durva volt, persze a gusztustalan kivitelezéstől eltekintve. Yajima-san beadja nekik hogy az Mistgun, nem a körözött bűnöző és azok be is veszik, mondom wtf azért ennyire ne legyetek már hülyék, ez több, mint egyértelmű, hogy ki az. De szerencsére tényleg nem voltak ekkora balgák, hogy bevegyék Fokhagyma fej beszédét. Kíváncsi vagyok mi lesz most.

Az epizód zárójelenete tetszett a legjobban, főleg Mavis háttérzenéjével és megjelenésével: "Nem sötét" Vá, ez nagyon bejött, a végén azok az arcok a Dreyar-októl XD

Eddig egyértelműen ez a 3. nap tetszett a legjobban. Érdekes az is, hogy mindegyiket lezavarják 4-5 rész alatt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 feb 26, 17:05:00
Jó volt látni, hogy Wendynek nem csak annyi volt a stratégiája, hogy minden erőt a Metsuryu Ogiba aztán vagy bejön vagy nem, hanem rafináltabb taktikát dolgozott ki. Olyan rafinált, hogy nem is lehet tudni, hogy mikor használta azt a mágiát, hogy Serria nem érezte a fáradságot. A végén az ökölharc elég jó lett, nem gondoltam volna Wendyről, hogy közelharcba is belemenne. Nem emlékszem pontosan, hogy mennyi volt a meccsenkénti időkorlát, talán 10 perc ? Nem látszott Wendyn, hogy úgy 5 percet verekedett volna. Talán Serria kicsit visszafogta magát, mert hiába verseny, azért nem kéne annyira megverni Wendyt, már csak a céhük barátsága, miatt sem. Gondolom mindenki elégedett a döntetlennel. :) Senkit nem győztek le  és még pontokat is kaptak mindketten.

Azért megnéztem volna, hogy Gérald a harc közebén beugrik kettejük közé és készen megtámadni Serriát, megkérdi, hogy mi köze Zerefhez. :D Még jó, hogy Wendyre tekintettel nem tette. Kár, hogy a meccs után nem tudta elkapni azt a csuklyást. Doranbalt persze pont, akkor találta meg. Kár, hogy Gérard félt a lebukástól és nem mondta Doranbaltnak, hogy: "Most ne velem foglalkozz! Annak a csuklyásnak köze van Zerefhez! Gyorsan kapd el!" :D Gondolom, akkor rövidebb lett volna a sztori. Ez az egész szál nekem kicsit túl klisés volt. Már az, hogy Gérard 1000 ember közül pont egy Tanácstagnak megy neki, aki jellegzetes ruhában van, az meg pont akkor állítja meg, mikor elérné a célját. Yajima mentőakciójáról már nem is beszélve. Az is elég hihetetlen, hogy Doranbaltnak nem eset le, korábban, hogy Mistgunnak nem kéne ott lennie. Gondolom legalább Wendy miatt követhette volna az első két nap eseményeit és a csapatok kiosztását. Ezt mind félretéve Gérardnak lesz némi megbeszélnivalója Urtearel és Meldyvel. Remélem, hogy mostmár ők is bekapcsolódnak a keresésbe.

Végre Kagura és Milliana is tudják, hogy ott van Gérard.  >:)

A rajzolás minősége nekem is feltűnt. Azért nem gondoltam volna, hogy Mashima-sensei is leszólja.^^

A rész legjobb jelenete a Luxus-Makarov-Mavis beszélgetés volt. Mostmár még jobban érdekel, hogy mi is pontosan a Lumen Hisroar. Ivan szerint a céh sötét oldala, Mavis szerint nem sötét. Mikor Mavis elkezdett sírni az nagyon aranyos volt. :$ Luxus vigasztald meg! 

Az előzetes nézése közben nekem nem is tűnt fel Sting trollface-ezése. Engem sokkal inkább Natsuék "Nem éled meg a holnapi napot" nézése kötött le. *-) Még Erza is úgy nézet, szóval a Sabernek reszeltek. xD Nyilván most fog visszaütni Natsu magánakciója és Lucy-n fog csattani az ostor (megint). Komolyan Mashima imádja kínozni azt a lányt. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 márc 02, 11:21:08
Március 30-án véget ér az anime. (http://www.animenewsnetwork.com/news/2013-03-02/fairy-tail-anime-tv-run-to-end-on-march-30) Ez szünet vagy végleges?  :(

Szerk.: Most látom, kirakták Mashima hozzászólását is. Ez egy kicsit azért megnyugtat...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 13 márc 02, 11:38:04
Meg hamarosan beéri a Anime a mangát. Nem hiszem hogy lehetne versenybe fillert rakni lehet szünet lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Pein7 - 13 márc 02, 12:13:40
Összintén szóval elsöre elkeseredtem,hogy darabig szünet lesz mikor láttam BrownOsment linkjét.De azért ne felecsükel azt a dolgot,hogy  Fairy tail minden héten adta résszeket és sose volt pihi.Szerintem elfogadható lesz de szerintem valami mást készitenek nekünk :D pl Gildtas utazása vagy valami vagy Saberoth történetét egy kis fillerbe vagy valami :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: junpet - 13 márc 02, 13:36:57
Inkabb a fortelmes filler arc elott kellett volna szunetet tartani, nem most, az arc kozepen.

Idézet
szerintem valami mást készitenek nekünk Nevet pl Gildtas utazása vagy valami vagy Saberoth történetét egy kis fillerbe vagy valami Mosolyog
Semmi ilyen nem lesz, mivel FT musoridejeben egy teljesen mas anime fog menni, ahogy a fennt linkelt cikkben is benne van.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 13 márc 02, 15:27:05
Ez most tulajdonképpen ugyan az az eset mint a Bleach esetében. A készítőknek dönteni kellett. Megéri a filler vagy várjanak a mangák eltávolodására. Az utóbbit választották mert valószínűleg nem éri meg az anyagi befektetést, ráadásul rontja az anime megítélését is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: P4ndora - 13 márc 02, 15:38:11
Nem lepődnék meg ha pont a 297. fejezetig animálnák meg, ott virít egy egész oldalas "to be continued" tábla a mangában (ugye mert az pont a melléktörténet előtt volt, s akkor azokat akár ki is adhatják a szünet alatt OVA-ként).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 02, 18:20:29
171. rész:

Nagyon jó epizódra sikeredett ez is. Jó volt a rész elején a hülyülés a kocsmában, Pantherlilly szép modellt állt :D
Ever és Elfman jelenete is nagyon jó lett, bár lenne annyi hozzáfűzésem a felirathoz, hogy a mangában sokkal epikusabb jött át a beszélgetés, mert ott a ki van emelve az Onna ( nő), ami egy hatalmas lépés,mert a Straus mindig otokot mond a nőkre is, így aztán ez elég fontos haladás a kapcsolatukban, mint anno Edolasban Happy és Charle között, szal szerintem ezt javítsátok ki.

A mindenki gondolkodása az éj leple alatt elég béna szerkesztésű volt, mert a nem épp egyértelmű vágás miatt, azt hittem hogy Kabo jelmez alatt Kagura van XD
Yukino-n is meglepődtem, most akkor egész végig a királyi gárda ( vagy mi az ) tagja volt és kémkedett stb, vagy most lépett be ? Ez nem volt világos számomra.

És akkor 4. nap. A sztárvendég no komment, de pedo-maci végre talált magának 1 értelmes parókát  :hooray:
Érdekes volt ez a Naval Battle is, azt nem értettem még, hogy volt akkor oxigén a vízben, azaz tudtak normálisan lélegezni ?  Gondolom igen, mert beszéltek ott néha. Csóri Quatro kutyulinak mekkora szégyen lehetett csajokkal teli vízben ott pózolnia XD Utána még vesztett is, kajak már sajnálom őket nagyon.

Mashima tényleg szereti kínozni Lucy-t XD Szegény kislány, már 2. jára "ég" le a játékokon, csak lehúzza őket. Persze igazából tudjuk, hogy egyszer csalás miatt, most meg kapásból kap egy nagyon erős ellenfelet, szal nem épp fair meccsekben vesz részt. De ahogy látom Natsuék ezt nem fogják annyiban hagyni, és láthatjuk majd az epikus bevonulásukat, mint az opening elején. Nem hittem volna hogy ez is spoiler, azt hittem egy ilyen átlagos pózolás, erre kiderül hogy ez is egy konkrét jelenet XD

Leállás ? Na hát erre nem számítottam, de teljes mértékben meg lehet őket érteni. Nagyon közel van a mangához, ezért vagy ez, vagy a fél éves fillerezés jöhetne szóba. Az utóbbit nem csak ki kell találni, hanem nagyon jóra is szükséges csinálni, hogy ne húzza le a FT színvonalát. A csillagos ég filler arc nekem nagyon bejött, de tényleg nem kis idő lehetett kitalálni és még egy ilyet megtervezni elég nehézkes lehetne. Továbbá itt van ez a 3 nap múlva esedékes dolog is, szóval nem is igazán lenne idő a filler sztorinak. Mindent kilőve csak egy full flash back sztorizás jöhetne szóba, mint NS-ben Pein után, de persze azt is elég nehézkes lenne kitalálni és nagyon figyelni kéne, hogy ne keresztezzen valami fontos dolgot a mangából. És persze az se lenne biztos, hogy nyújtaná a Ft színvonalát.

Ezért aztán és őszintén megértem és elfogadom a döntésüket. Kicsit rossz lesz szombatonként Ft nélkül lenni, nagyon hozzászoktam már ehhez és a kedvenc animémmé nőtte ki magát. De ez van, majd biztos folytatják még. Szerintem egy fél éves mangázás majd 1 féléves szünet jó kombó lenne, de majd meglátjuk.

U.I. : Úgy látszik Áprilistól rá fogok állni a mangázásra XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Toshin Raizen - 13 márc 02, 20:43:30
Ez igen csak jó fejezet volt.
Érdekes volt ismét fürdőruha bemutatót látni. Amit kiemelnék a részből az Minerva.
Végre rendes arcot kapott, és nem egy zsírkrétával készült óvodás színvonalat képviselő akármit  :smirksweat:
Igen, ő a kedvenc női szereplőm, gondolom tudjátok miért... :D
Egyszerűen a stílusa illik a megjelenéséhez. Csak ép az volt a pech, hogy a tigris most tündérre éhezett...
Egyébként érdekes volt látni Juvia és Vízöntő(nem merem kiírni a nevét, mert félek, hogy elhibázom...) harcát. Főleg, hogy egyforma erősek voltak. S, végre kezdjük megérteni Minerva erejét/mágiáját. Az biztos, hogy nem hétköznapi.
Szegény Lu-chan ezt nem fogja egykönnyen kiheverni...
Ami érdekes, hogy alapjában véve utálom a ST-t, de Minerva valahogy szimpatikussá vált.
A végén az a mosoly Stingéktől kicsit "idegesítő" volt.  :smirksweat:

A kimaradást illetően: Egyáltalán nem bánom, hogy nem adnak egy bizonyos szint alá.
Több "NAGY" mangából készült anime rövidke 14-16 oldalas fejezetekből dobja össze a részeket. Amíg a Fairy Tail-es csapat sokáig 2x18 oldalt dolgozott bele egy részbe(gyakran még többet is). Most is 1,5x18 oldalas részekkel operának(azért ez már tényleg nem kis dolog). Arról nem beszélve, hogy minimális kihagyások voltak, mind manga, mind anime szempontból. Habár kicsit szokatlan lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 márc 02, 22:18:05
A kocsmás rész nagyon jó volt. Ha lesz rá alkalmam biztosan kipróbálom a hordó szörföt. :D Nagyon mókásnak tűnt. Még Erza is élvezte. Sajnos Levy megint elrontotta a hangulatott ezzel a "végzetes nap" dumával. Lehet, hogy nem is lesz az utolsó nap semmi extra, csak Gazille azt mondja neki, hogy nem kedveli és ez csak számára végzetes nap. *-) Lucynek is jósolt Kana valami végzetes találkozást és az se volt nagy cucc. xD

Millianának mostmár tényleg elkel lenne  beszélgetni Erzával Gérardról. Ha nem lép semmit, akkor a végén még Erzát is ellenségnek fogja titulálni. Tisztázniuk kellene ezt mert így senkinek sem jó. Vagy Erzának kell meggyőznie, hogy Gérard már más ember, vagy Milliana győzi meg, hogy akkoris vesznie kell a múlt sérelmei miatt. >:) Ott van még Kagura is, aki nem úgy néz ki, hogy érdekelné az, hogy a Mennyország tornyánál részben befolyásolták vagy, hogy segített megállítani a Nirvánát. És hogy ne legyen ennyire egyszerű a Tanács is leakarja vadászni. A Fairy Tail már nem sokáig bújtathatja.

A vízi csata egész ötletes lett, Persze nem olyan csavaros, mint a "Rejtett". Ha Juviából nem jött volna elő a zöldszemű szörny és összedolgozott volna Lucyvel, akkor talán még Mirervát is kiejthették volna. Aztán megvárták volna, hogy leteljen az 5 perc. Nem igaz, hogy Aquarius megint cserben hagyta Lucyt. Mindig kibújik a harcból. Szerintem csak megijedt, hogy legyőzheti Juvia. De Juvia inkább legyőzte saját magát, Megtenyereltem a fejemet, mikor Grayt figyelve kiesett a vízből. :smirksweat: Ezt persze azért kellet, mert máshogy nem tudta volna kiejteni Mashima-sensei.
Szegény Lucyt fojton megkínozzák. Lehet, hogy ez nála valami örömforrás, hogy szereti, ha fáj. xD Most, hogy Flare kiesett valakinek át kellet vennie a helyét. Látta valaki, hogy mikor pacsiztak ? :D
Most ütött vissza Natsu akciója a Saber ellen. Ezzel el is indult a gyűlölet spirál. Remélem, hogy bosszút állnak majd mert ideje lenne.

Arcadios kicsit megrémült, hogy a terve kulcsfigurája korai halált hal. Viszont, akkor, hogy is állunk Kuinával. Arcadios meglepődött, hogy van még egy csillagmágus, erre meg az ő embere ?

Csabi nem te leszel az egyetlen, aki elkezd mangázni áprilisban.  :) Kell nekem a heti FT adagom. Nem bírnám ki nélküle. xD Azért kicsit szomoró, hogy ez is a Bleach sorsára jutott, de majd egy szép nap újra nézhetjük az animét.
Viszont Mashima említett valami jó hírt, amit még nem mondhat el. Vajon mi lesz az ? Új  OVA vagy mozifilm ? Esetleg valami más ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 02, 22:40:48
Nem igaz, hogy Aquarius megint cserben hagyta Lucyt. Mindig kibújik a harcból. Szerintem csak megijedt, hogy legyőzheti Juvia. De Juvia inkább legyőzte saját magát, Megtenyereltem a fejemet, mikor Grayt figyelve kiesett a vízből. :smirksweat: Ezt persze azért kellet, mert máshogy nem tudta volna kiejteni Mashima-sensei.

Igen ezt kifelejtettem leírni, hogy Aquariust végre normális, teljesen kifogástalan helyre idézi meg Lucy, erre megint cserben hagyja a lányt, mekkora köcsög már. De tényleg lehet csak megijedt Juvia ereje ellen.

A vízi lány pedig nem véletlenül esett ki sztem, hanem Minerva mágiája van a dologban. Mondta is a Saber, ha akarná, tigris lány mindenkit kilökhetne azonnal. Valamilyen teleportációs mágiája lehet ha azt nézzük, mert Happyt is elkapta és amikor Natsu támadt, a technikáját is átküldte sztem valami más helyre és most Lucy-val is ezt csinálta végig a vízben.

És igen valóban szomorú, hogy ez is a Bleach sorsára jutott. Úgy látszik az ilyen minőségi animék inkább szünetet tartanak, mintsem rohamosan gyengüljön a színvonala a fillerekkel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 02, 23:20:28
171. rész: Tengeri Csata
Feldolgozott manga fejezet száma:
290.   15. oldaltól a végéig
291.   elejétől a végéig

Először is a szomorú hírre reagálnék. Én azt mondanám, hogy nem tudtak volna értelmes fillereket betenni, egyszerűen nem volt rá megfelelő hely. A Tenrou csapat nélküli múlt fillert meg elvetették gondolom, mert a főszereplők nélkül nem nézték volna annyian az animét. Annak idején megjegyeztem, hogy miért nem raktak be fillereket Edolas után? Minden adott volt. Lisanna is kaphatott volna egy kis szerepet, ha már visszatért. Ehelyett rongyoltunk rögtön a Tenrou sziget arcra, ahonnan rögtön a visszatérést is meganimálták, fillermentesen. Utána következett egy 26 részes filler arc, ami nem volt igénytelen, de az is kevés volt időhúzásra. Eljutottunk a jelenlegi történetszálhoz, ahol megjegyeztem, hogy fillerek nélkül biztos nem fog lezajlani az egész. Biztosra vettem, hogy a negyedik nap után találnak ki valamit, de úgy látszik nem tudtak... Várom, hogy mi lesz Mashima jó híre. Új OVA biztosan lesz, ami majd a 298. fejezetet fogja feldolgozni. Egy második mozifilmnek is örülnék. Legjobban talán mégis annak örülnék, ha folytatódna az anime egy esti sávban és kinőné a gyerekmese kategóriát és nem lenne cenzúra.
Miért is ne történhetne meg?  :)  Legvégül még megemlíteném, hogy tudom hol fog az anime véget érni, ami igen érdekes. A 297. fejezetet feldolgozó epizód lesz az utolsó. Annyit remélem nem baj, hogy elárulok, hogy a fejezet után a mangában 2 hétig a fő történetszál helyett melléktörténeteket láthattunk és a fejezet végén egy To Be Continued felirat volt. Kíváncsi vagyok, hogy az anime is előveszi-e ezt a feliratot?  :hmmm?:



Maga a rész nagyon tetszett, bár Juvia megint idióta volt. Fogja már fel a vízagyával, hogy Lucy nem a szerelmi riválisa.
Itt lett volna az esély, hogy kitegyenek mindenkit Lucyval, de ő Lucy ellen támad ahelyett, hogy segítene neki.  :chair:
Hiro valóban szereti kínozni szerencsétlen Lu-chant  :nugget:. Mindenesetre jó látni, hogy kitartásból jeles a Csillagmágusunk.  :) Minervát emlékszem naaaaaagyon megutálták annak idején a mangában a Tengeri Csatát követően. Azóta én megbocsátottam neki.  :) Mutatni fog még csuda dolgokat... Megnyugtatom az anime nézőket, hogy a Yukinos rész nekem is homály volt annak idején a mangában. Szerencsére azt még meg fogják magyarázni az animében.

Jövő héten: 172. rész: A Parfüm, Amit Neked Ajánlok
Felkötheti mindenki a gatyáját!... A nyúl elszabadul!  :shutup:

Akkor lássuk a hátralevő  :neee: részek címeit:


172. rész: A Parfüm, Amit Neked Ajánlok     2013. március 09.
173. rész: Sárkányölők Csatája     2013. március 16.
174. rész: Natsu, A Két Sárkány Ellen     2013. március 23.
175. rész: A Lány Arca, Akit Láttam     2013. március 30.

@Csabi és Tilon és Brown

Szeretettel várlak titeket a manga topikban.  :)






Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 márc 03, 09:38:46
Pont jöttem kérdezni, hogy igaz- e a hír, hogy 30- án befejezik.(http://www.animenewsnetwork.com/news/2013-03-02/fairy-tail-anime-tv-run-to-end-on-march-30) Ahogy látom a kommentek alapján tényleg igaz :( Nem akarom elhinni, hogy semmit sem tudnak kitalálni fillernek. Szerintem jó lenne bemutatni azt az elmúlt 7 évet amíg a Saber "hatalomra került".  
Ez is olyan lesz mint a Bleach, hogy több éves szünet és semmi hír, hogy lesz- e folytatás?
Remélem nem úgy akarják, hogy a mangát befejezik és folytatják az animét.
Na mindegy, akkor elkezdem olvasni a mangát és remélem kitalálnak valamit és nem telik el egy év anime nélkül mint a Bleach- nél.

EDIT: Még annyit szeretnék kérdezni, hogy a Sárkányölők harcát befejezik teljesen vagy félbehagyják majd az animében. Ugyan a mangában olvastam már, de látni is szeretném az animében.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: marioV - 13 márc 03, 10:04:43
A sárkányölők harca még meglesz , de ha tényleg a 297. fejezet végéig csinálják , az nagyon idegtépő lesz az animések számára . Pont a legizgalmasabb résznél fogják abbahagyni .


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 márc 03, 10:25:45
Nekem is nagyon tetszett az új rész. Az esti mulatság vicces volt és utána is volt pár érdekesebb jelenet másokról. Én is azt hittem hirtelen, hogy Kagura a sütőtök. xD Na de elég hamar bele is vágtak a következő napba. Szerintem nagyon érdekes volt a Tengeri Csata, Mashima jól kitalálta. Kicsit én is sajnálom, hogy Juvia Lucy ellen ment, de ez visszahozta a régi idők emlékeit, ahol Juvia még teljesen komolyan gondolta, hogy Lucy a szerelmi riválisa. xD Ő már csak ilyen. ^^ Lucyt pedig ismét nagyon megkínozták. Nagyon sajnálom szegényt. Mindjárt elolvasom mangában is, gondolom tiszta vér lehetett... A Sabertooth-t pedig már nagyon utálom. Remélem jól elintézik őket Natsuék. Egyébként amikor Lucy Minervához beszél a csapattársairól és egyéb szép dolgokról, én oda tettem volna be valamilyen szép zenét. De azért így is jó volt.

Na és akkor, hogy a rossz hírhez is hozzászóljak. Én nagyon szomorú vagyok. Hétről hétre minden szombaton követtem én is a Fairy Tailt. Emlékszem, még 2010 májusában kerestem valamit, amit nézhetek és megtaláltam ezt. És eszméletlenül tetszett. Aztán Oración Seis után beértem az animét és azóta már fórumozok itt is. El sem hiszem, hogy most vége. Remélem, hamarosan újra nézhetjük majd. Látom, már a MAL is 175 részesnek kezeli. A rész alatt is tök rossz volt belegondolni, hogy ez már az utolsó részek egyike. Annyira fog hiányozni... De tényleg nagyon. xD Egyébként úgy döntöttem, hogy ha nem lesz semmi olyan bejelentés, hogy mondjuk fél év vagy egy év múlva folytatódik az anime, akkor én is belekezdek a mangába. ^^ Az biztos, hogy én sem bírnám ki Fairy Tail nélkül. Bár annyira nem szívesen teszem. xD Nem tudom, Csabi és Tilon ti hogy vagytok vele, de én régebben felállítottam a kis érveimet, hogy miért animét nézem előbb és csak utána olvasom a mangát. Nekem igazából azért volt így jobb, mert animéből többet kap egy héten az ember, mint mangából. Ráadásul rögtön hangokkal és tök jó zenékkel. Ráadásul ha mangában olvastam volna előbb a dolgokat, akkor lehet, hogy rengeteg jelenetet sokkal jobbnak képzeltem volna és így felmerülhetett volna a csalódás veszélye. Ennek ellenére tényleg úgy döntöttem, hogy el fogom olvasni a mangát. ^^ Remélem engem is vártok majd a manga topicban, biztosan benézek majd oda. (:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Gubek - 13 márc 03, 12:16:59
Remélem a nyári vagy legkésőbb az öszi szezonra visszatér az anime, nagyon vártam minden héten az újabb és újabb részeket.
Sajnos tény, hogy gyorsan halad az anime és jelenleg alig 30 fejezet a távolsága a mangához képest. Ami helyette lesz, a Driland, csak 12 részes így van remény a nyári újra indulásra, ha nem kerül semmi helyére.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 03, 12:23:21
Igen ez valóban jó döntés lenne, és már régebben is gondoltam erre. Fogniuk kéne 2 ilyen hosszú shounen animét és felváltva adniuk. Fél évig ez fél évig amaz. Így elkerülnék a fillerezést és mind2 sorozat minőségi munka lenne szép tempóval :D



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 13 márc 03, 12:41:02
Jobb lenne ha más időpontban lenne és akkor lenne vér és még több ova-hoz hasonló jelenet:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szalamandra-kun - 13 márc 03, 13:48:14
Jó rész volt. :D

Minerva már a megjelenésekor is elég komoly ellenszenvet váltott  ki belőlem, de ezt profin sikerült neki felülmúlni. Szerintem az egész céhből ő a leg aljasabb nagyon nem kedvelem a Sabert de őt kimondottan utálom.
Sting troll fejét nagyon jól megoldották a körülmények ellenére vicces volt. És igen az Fairy Tail A megint bekattant (bár nem csodálom) :D

A szünettel kapcsolatban. Nem örülök neki mert mostanában az FT-t élveztem a legjobban. A történet a zenék és a hangulat egyszerűen elképesztően jó (többi olyan lapos és/vagy vontatott). Viszont be kell látni, hogy ez még mindig jobb mint ha egy pocsék fillert raknak be rossz időzítéssel, és most jól beilleszteni sem tudnák volna.

OFF: Más Animben sajnos láttunk rá példát PL: Bleach Ichigo VS Ulquiorra (na az undorítóan lett megoldva). Sőt ami azt illeti az volt az utolsó Bleach anime rész amit megnéztem. Annyira kivágta a biztosítékot, hogy a későbbi igen jó részeket sem néztem meg. Van egy olyan érzésem, hogy azt majd akkor fogom megnézni ha a mostani részeket is vetíteni fogják.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 03, 15:50:26
Terjed olyan hír is az anime megszűnésével kapcsolatban, hogy áprilisi tréfa lesz, lévén március 30. az utolsó epizód.  :smirksweat: Azt tudjuk, hogy az anime sávjába a Driland nevű anime kerül, amiből 12 rész biztos lesz, szóval maximum sávcsere lehetséges. Az esély erre a kis tréfára majdnem nulla, de én kivételesen nem bánnám, ha bejönne egy ilyen képtelen ötlet. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: batai15 - 13 márc 03, 18:06:33
Kajak megszűnik? :O:O pedig ez a legjobb manga =anime adaptáció. aza sok hentai rész benne..


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 13 márc 03, 18:16:45
Az nem hentai hanem Ecchi  , és inkább ovákban található meg mert amimében cenzurázák nagy részt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 márc 03, 18:25:06
Lehet, hogy a jó hír az lesz, hogy újra elkezdik vetíteni az elejétől, de cenzúrázatlanul. :D Jöhetne a vér és még több Ecchi. Mondjuk heti két részt adnának le, és akkor másfél évig tartana. Amint a 175-ödik részhez érnének folytatódna a sztori. Így elég lenne csak átszerkeszteni egy kicsit a részeket. Talán a szinkronhoz hozzá se kéne nyúlniuk. Én kibékülnék egy ilyen megoldással.
Attól független, elkezdeném olvasni a mangát.^^
Kösz Bastian. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 13 márc 03, 21:16:17
Jó kis rész volt. Volt benne izgalom, vízhercegnők közti csata, egyéb lány és a sabertooth....ja és a kedvencem: fanservice. :)

Juvia nagyon nem bír magával. Gray-nek helyre kéne kicsit tennie a lányt. :)
A vízöntő, esőasszony elleni harca is jó volt. Meg is feledkeztem arról, hogy összebarátkoztak. :)
A Quatro puppy embere nagyon nem illett oda. :D Ki is lett tessékelve. XD
Sokan megjegyezték, hogy juvia a vízben legyőzhetetlen és hogy lucy-nak jó hely ez aquarius miatt. Hát nagyon tévedtek. Végül is minerva mágiája volt jobbnak vélhető. :fun:
Gray már kezdte volna befogadni juvia-t, de...XD
Lucy-t megint elpáholták. Hát gratulálok. :dots: Nagyon sokszor lett megalázva. Most meg a kulcs a probléma. :( Sajnálom szegényt, hisz egyedi mágiával rendelkezik, amiből nagyon sok minden kihozható. Ha tudna már kulcs nélkül idézgetni, akkor megugrik az ereje. :) Csak remélni tudom, de már olyan sokszor megalázták, hogy megérdemelné a jövőbeli csaták győzelmeit.

Ez a rész kap egy 8-ast a 10-ből. Ennyire megalázni lucy-t...majd visszakapják ezt még többszörösen. :)

A rossz hírhez is szólnék. Nekem sem tetszik és leginkább hagynám tovább menni az animét. Szombat reggelem mindig ezzel kezdem. Sajnálom, hogy szünetelnek ( ? ) vagy véget ér ( ? ). Nem tudom melyik igaz, de jobb mint a fillerek. Csak rontanának rajta.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 13 márc 03, 21:23:59
Engem viszont egyáltalán nem zavar hogy szünetel az anime, ki nem állhatom a fillereket, az első részek óta meg egyre silányabb volt a haladás mikor egy anime részbe volt 3 manga rész....Most meg szinte 1 anime=1 manga,úgy elnyújtva hogy az már fáj.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szalamandra-kun - 13 márc 03, 21:55:07
Marci1996 bár saját vélemény, de nem értek veled ebben egyet. az 1 Anime 1,5 mangafejezet még jó arány és szerencsére az FT-t készítő csapat nagyon kreatív így ha ki kell egészíteni akkor azt általában jól oldják meg. Ráadásul szerintem az FT-ben vannak a legjobb háttérzenék mind minőségre és a mennyiségből sincs hiány és ez is rengeteget dob rajta. Szóval jó volt ez így (na jó egy kis vér az néha jól jött volna, de nem az a lényeg) és nagyon remélem, hogy csak egy kis szünet lesz, mert nagyon sajnálnám ha a történet többi részét Mangában kéne megnéznem (szeretem a mangát is, csak az animét még jobban :D)

Az OP-ben (nem akarom szidni mert szeretem azt is,) de sajnos az tény, hogy az 1 Manga/ 1 Anime az kevés és sokszor még nem is a legtökéletesebb módon húzzák az időt itt sajnos sokszor tényleg fájdalmas a tempó (bár a mai  rész pont kivételesen jól megoldották)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ashen - 13 márc 04, 00:33:35
Én is sajnálni fogom, hogy a hónap végén befejeződik az anime, de a titkos bejelentésnél az első gondolatom a Rave Master volt, ugyan nem láttam az animét, de valami olyasmi rémlik, hogy azt nem fejezték be normálisan, Mashima szekere most eléggé fut, én arra is látok esélyt, hogy esetleg egy másik művét (főként a Rave újra feldolgozását) helyezik előtérbe.

Ezt a részt a manga után nagyon vártam, elég sokféle indulatot váltott ki akkor az emberekből   :D
az anime is vissza adott belőle egy keveset, de személy szerint valahogy többre számítottam.
Még mindig az a rész a kedvencem, mikor Acnologia fel, a Fairy Tail oszlopos tagjai pedig eltűntek. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 13 márc 05, 13:28:39
Moderátor:

Látom szép sorjában linkelgetitek be ide a máshonnan származó magyar feliratokat illetve a feliratos videókat.

Úgy vagyok vele, hogy véglegest nem adok, de a következő ember kitiltásának hossza a Szaturnusz keringési idejével fog egyezni.
Az azt követő emberke kitiltása pedig egy híres középkori angol-francia háború hosszával, bízván az illető hosszú életében és hogy az oldal olyan sokáig fennmarad.


Szerk:

Alig kb 20°-kal kellett volna lejeb fordítani a fejeteket, vagy a szemeteket, és máris látható, vannak olyanok, hogy movie és ova témák.  Á, s külön gratulációm padyboynak aki egyértelmüleg közölte, hogy tudjta, hogy offol, de csak azért is offolt. :smirksweat:
 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: junpet - 13 márc 07, 09:51:06
Fairy Tail Creator Mashima: Anime Is Not Over Yet (http://www.animenewsnetwork.com/news/2013-03-06/fairy-tail-creator-mashima/anime-is-not-over-yet)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 márc 07, 10:24:09
De ez szerintetek mitől lehet? Egyszer azt mondják hogy vége utána meg megcáfolja a mangaka,netán valami baleset érte az anime készítőket?  :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 13 márc 07, 11:17:44
Eddig sem arról volt szó, hogy leáll az anime hanem arról, hogy csak szüneteltetik, tehát nincs vége a történetnek hiszen a manga megy tovább. Egyszerűen túl közel került az anime a mangához és ezért tele kellene fillerezni. Ez pedig valószínűleg nem éri meg anyagilag a készítőknek. Ezzel a beírással nem cáfolt, csak azt erősítette meg, hogy folytatódni fog az anime valamikor.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Gino - 13 márc 07, 11:28:34
Viszont ha jól veszem ki...
" Fairy Tail will begin its weekly Thursday rerun on April 4 at 5:30 p.m. under the title Fairy Tail Best! "

Akkor elvileg csütörtökönként fog folytatódni április 4-től délután 5:30 (17:30)-tól, Fairy Tail Best címen? o_O
Vagy az csak ismétlés lesz ?

Mert ha ott folytatódna, akkor van esély arra hogy végre lesz vér, és komolyabb lesz, hisz a naruto is abba a sávba megy, bleach is délután ment, Magi is most délután 17:00től megy amit ugye a FT készítői az A-1 studio csinál, és ezekbe mind van vér.
De szerintem félre értettem valamit, mert ez csoda lenne! XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 07, 11:48:55
A kulcsszó a rerun, vagyis ismétlés. A Best alcím nekem arra utal, hogy a legjobb részek közül fognak válogatni és nem az elejétől fogják az összes részt leadni(Beletelne 3 és fél évbe legalább). Mashima mindenesetre kijelentette, hogy az anime nem ért véget, szóval ne veszítsük el a hitünket. Türelmesen várnunk kell a napra, amikor közölheti már a jó híreket.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 márc 07, 12:34:53
Én a mostani anime részekkel teljesen megvagyok elégedve,nem örülnék neki hogy ilyen kiválogatott mangafejezeteket adnának csak.Kiváncsi leszek mi sül ki ebből :/.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 07, 16:38:49
A legjobb részeket nem manga fejezetekre értettem. Úgy gondoltam, hogy amikor elkezdik adni akkor mondjuk az első rész az egy korábbi Mennyország Tornyás rész lenne, mondjuk a Natsu vs. Jellal(anime 39. és 40. része). Mint, ahogy írtam, nem hinném, hogy az első résztől kezdve újra leadnák az összest részt, mert akkor a Best alcím értelmét veszítené, kivéve ha az összes rész Best nekik.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Marci1996 - 13 márc 07, 17:57:46
Marci1996 bár saját vélemény, de nem értek veled ebben egyet. az 1 Anime 1,5 mangafejezet még jó arány

Nemtom,nekem az első részek voltak a legjobbak,azok pörögtek,és 3 résszel pont ki lehet tölteni normálisan egy anime fejezetet szerintem :D Azok a nyújtások borzasztóak,nekem nem jöttek be egyáltalán.Jó persze vannak olyan részek amiket nem bánok hogy nyújtanak,Erza Pandemoniumos harca kb 3 képkockával le lett tudva. Az 1-2 résznél hosszabb fillereket se kedveltem meg igazán,a Seggrázós banda meg a legelvetemültebb dolog a világon.... A zenéről meg egyáltalán nem mondtam semmit,mert az ellen egyáltalán nincs kifogásom. 3 rész alatt is lehet bele epic zenés jeleneteket tenni,mint 1 elnyújtott alatt,és legalább még haladna is az anime :DD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 07, 19:21:51
Az anime első évada valóban nagyon pörgős volt a 3 fejezetes feldolgozásával részenként, de szerintem túl pörgős a negatív értelemben.  Egyik példa erre a mennyország tornya utolsó része, még az első harmadában javában ott vannak és Natsu megmenti Erzát, utána a búcsúzás Miriannáéktól ezután pedig hirtelen 1 Gazille és Juvia a céhben majd Luxus megőrül. Szóval véleményem szerint nagyon gyors volt a tempó, és kellett a koncentrálás rá eléggé, hogy ne veszítse el az ember a fonalat.

A legjobb adaptálás a 2fejezet/epizód. Ez bőven ki ad egy izgalmas és pont jó tempót lsd: Oracion Seis vagy Tenrou sziget arc. Szerintem ez a legjobb arány. És amúgy ha tudják a készítők, hogy több részes lesz ez mint 1 évados, akkor az első szériát megoldhatták volna 2 fejezetes arányban és akkor még lenne +24 részünk, ami alatt szerintem elintéznék mangában is a mostani arc-ot, és egy jobb szünetet adhatnának nekünk :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 07, 19:41:50
A készítők 1 évadosra tervezték a szériát, a 48. epizódig, de a sorozat masszív népszerűsége miatt folytatódott az anime egészen a 4. évadig. Gondolom nem számoltak vele, hogy több évad is lehet, ami nagy hiba. A Mennyország Tornya és a Harcos Fesztivál arc tényleg túl pörgősre sikeredett. Hipp-hopp leverték Jellal embereit és a Raijinshut, pedig dupla annyi részben meglehetett volna oldani, ahelyett hogy 3,5 manga fejezeteket dolgoznak fel. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy lehet, hogy Jellal és Laxus nagyban növelte a népszerűséget.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 13 márc 07, 20:16:59
Azért ez nem így működik, hogy egy manga 1,2,3 vagy x anime. Mindegyik rész az adott manga tartalmától függ. Általában sok a helyszín, szöveg, párbeszéd vagy magyarázat akkor akár lehet 1 az 1-ben is. Nem fogjuk időhúzásnak érezni mert rengeteg információt fog tartalmazni. Viszont pont azok a részek nem töltenek ki egy animét ahol sok a harc, cselekmény. Ez pont azért ilyen mert nagyon pörögnek a dolgok. Egy ilyen tartalmú mangafejezet képtelen kitölteni egy animét ha nem nyúlnak bele vagy nem áldoznak be több mangafejezetet. Hozzáteszem, hogy sok függ a mangaka rajz és írói stilusától is. Rajzolási szempontból Mashima nagyon hasonlít Kubo stílusára (nem a karakterek megrajzolására gondolok) és éppen ezért nemigazán jön ki nála az 1 manga/1 anime verzió. Inkább tendál a 2, sőt a 3 manga/anime verzió felé. Véleményem szerint is a legideálisabb ha átlagosan 2 vagy 3 manga kerül felhasználásra az animálás során.


Cím: Fairy Tail vége Március 30.-án?!
Írta: Cloud-san - 13 márc 08, 15:57:04
Üdv és bocsánat, hogy egy új témát indítottam, de nem találtam meg a megfelelő topikot ezzel kapcsolatban. Először is több vélemény kering a Fairy Tail-t illetően, és sokkal több mikor és hogyan is lesz vége.
Hosszas keresgélés után több Japán és Amerikai oldalon le van már közölve, hogy 2013 március 30.-án lefut az utolsó rész a Fairy Tail-ből.

1 forrás: http://www.jefusion.com/2013/03/fairy-tail-anime-to-end-this-march.html?showComment=1362245059585 (http://www.jefusion.com/2013/03/fairy-tail-anime-to-end-this-march.html?showComment=1362245059585)

2 forrás: http://dailyanimeart.com/2013/03/02/fairy-tail-anime-cancelled-on-30th-march-2013/ (http://dailyanimeart.com/2013/03/02/fairy-tail-anime-cancelled-on-30th-march-2013/)

Első sorban érdekelnének a véleményeitek és, hogy tényleg leáll-e a Fairy Tail (befejeződik-e).

ui: Tényleg bocsánat az új topic-ért :(


Cím: Re:Fairy Tail vége Március 30.-án?!
Írta: Dawe - 13 márc 08, 15:59:12
Helló! Hát az animét nem nézem, de úgy olvastam, a manga megy tovább, de az anime nem fog menni. Nem tudom, hogy egy időre hagyják-e abba, vagy véglegesen.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: batai15 - 13 márc 09, 10:34:22
Na jól van , meg nyugodtam nem szűnik meg az anime.
Egyedül a fairy tail animével vagyok úgy hogy jobban szeretem mint olvasni a mangát. a zenék, fansevice miatt!
Ja és szvsz a narutoval ellentétben nem lett nagyon gyenge az animáció egy ideje.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 13 márc 09, 11:39:18
@batai15

Azt hitted, hogy a heti nem jön ki és többet nem is jön? 30-án áll le. Ha minden igaz. Ha meg félreértettelek, akkor bocs. :smirksweat:

172. rész:

Feldolgozott mangafejezetek:
292. fejezet elejétől - 293. fejezet 13. oldaláig.

Elment a rész. Nem tetszett ez a rész a mangában, tehát itt se fog tetszeni. Lucy-t ennyire megalázni...szánalmas ez már azért. :dots:
A csapat újraalkotása jó ötlet. Erősebb is így, mint külön mert juvia is a saját érdekeit nézte csak a harc során. Miért nem fogtak össze és ütötték volna ki mindegyiket. A végére legalább 2v1- lehetett volna minerva ellen és még győzedelmeskedhettek is volna ( nem biztos ).
Azt reméltem, hogy a bevonulásukra új theme-el jönnek majd, de sajnos nem így lett.
Khm...mira miért nincs az 5 között. :D
Elment az étvágyam is amikor megláttam ichiya '' arcát ''. :okád:
HOHOEMI! XD

Most ezzel elfman becsületét alázták meg. -.-'' A híres ichiya kiüt 2 embert 1x-re egy ütésből, míg elfman is alig bírt bacchus-al.

Értékelés: 10/7
Elfman becsülete megalázásáért -2 pontot veszek el.

A következő részt már várom. Kíváncsi leszek milyen lesz animében.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: batai15 - 13 márc 09, 11:49:25
Tudom hogy leáll. csak ahogy olvastam nem végleg, hanem olyan bleach szerűen. Hogy ne érje be a mangát .


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 09, 14:10:42
172. rész: A parfüm, amit neked ajánlok

A rész azt hozta, amit vártam: Szórakozást a köbön!  :D

A nyúl felfedte kilétét és onnantól kezdve elszabadult a pokol. :smirksweat:
Volt itt minden: a szokásos MEN!, lassított drámai hatás: Ni-Chi-Ya  XD valamint Super Saiyan átalakulás...  :laugh:
Ichiya kis története és Bob mester nem is hiányozhatott volna  :fun:

Egy-két ocsmány fejen kívül nagyon élvezhető volt az epizód. Kár, hogy már csak 3 maradt :(

@Kenton
Ha Elfman becsületét megalázták, akkor mi lett Bacchus becsületével?  :unsure:

Jövő héten: Hála a jó égnek, hogy a második harcot is kibővítik.  (H) A harmadik harc pedig tipikusan az a harc, aminek az anime nem árthat. Sőt...

A  hátralevő 3 rész címei:


173. rész: Sárkányölők Csatája     2013. március 16.
174. rész: Natsu, A Két Sárkány Ellen     2013. március 23.
175. rész: A Lány Arca, Akit Láttam     2013. március 30.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 09, 14:19:08
...
Most ezzel elfman becsületét alázták meg. -.-'' A híres ichiya kiüt 2 embert 1x-re egy ütésből, míg elfman is alig bírt bacchus-al.

Értékelés: 10/7
Elfman becsülete megalázásáért -2 pontot veszek el.
...

Azért felhívnám a figyelmet, hogy bár Ichiya egy idióta, attól még a Blue Pegasus egyik legjobb mágusa: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/273/8 (nem spiler, korábbi fejezet)

172.:

Az elején húzták-vonták a részt, de aki nem olvassa a mangát, annak nem hiszem, hogy feltűnt.
Nem t'om... a "Fairy Tail legerősebb csapata" Lucy nélkül azért nem az igaz. ^^
Ichiya és Nichiya kis történetén majdnem engem is elővett Natsu járműiszonya, már majd' indultam egy vödörért. ^^" XD
Nichiya átment Hulkba. :D A Hohoemi valóban megrázó egy élmény, nem csoda, hogy még Basshus és Rocker is visszahőkölt tőle. A nézők is rendesen szétfordultak, az egyik kisgyerek sírva fakadt (a mangában páran még rókáznak is). ^^"

A következő rész ajánlója alapján a következő rész első felében szépen ki lesz fejtve a Lyon&Yuka vs. Kagura&Milliana harc. Ami nem is baj, mert a mangában asszem egyetlen oldal és egy kicsit volt, és az sem a harc, csak némi pózolás és beszéd. :D És nem is baj, mert ha jól megnézzük, mindkét csapatban van 1-1 antimágus és persze egy-egy erős harcos mágus. A rész második fele pedig sárkányüvöltéstől lesz hangos. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Budweiser - 13 márc 09, 14:37:56
Ezért a képért muszáj voltam megállítani a részt. xD Minerva milyen kis cuki lett: http://www.kephost.com/images4/2013/3/9/a1_2013_3_9_o7n6chydbd.jpg

Bocsánat az előzőért, javítva...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 09, 14:41:38
Csak nekem jön be egy nagy fekete téglalap a kép helyett? ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 márc 09, 17:27:00
A rész első fele nagyon jó volt. Örültem volna, ha ölre mentek volna egymással és az egész egy nagy tömegbunyóvá vált volna a két céh között. :D Erza megmondta a frankót, hogy mostmár ellenségek. 
Az egyesített csapat nagyon jóra sikeredett. Gray biztos azért került bele mert a mágiája nagyon sokoldalú. Ezzel szorította ki Mirajanne-t.  Talán a sok csillagszellem miatt befért volna Lucy, Gray helyére, csak ugye ő most nincs harcképes állapotban. Mistgunt azért szépen kihagyták a csapatból.  :P Bár már amúgy is túl kockázatos lett volna, ha a Fairy Tail körül marad. Bár ők még nem is tudják, hogy milyen incidens történt a Tanáccsal.
Logikai baki. Nem lett volna ésszerűbb már a előző nap végén összevonni a két csapatott ? Hisz már akkor kiesett a Raven Tail. Ha ezt nézzük, akkor teljesen felesleges volt két FT-és csapatot indítani, ha a versenyszám után, hisz úgysem tarthatták meg a pontjukat.

Amekkora felhajtást csináltak a nyúl körül, akkora pofára esés lett belőle. Nem gondoltam volna, hogy Nichiya lesz a jelmezben. Ichiyának annyii is elég volt, hogy ő az edolasi énje és máris bevette a csapatba. xD Ez volt a leg bizarrabb visszaemlékezés Ever ! XD
Ettől az arctól rémálmaim lesznek. http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/293/11


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 09, 18:27:49
Ez a rész vegyes érzéseket keltett bennem.
A véres nézés egymásra a Ft és St között nagyon adta. Erza monológja hihetetlen epikus volt: " Ti épp most tettetek ellenségetekké egy olyan céhet, amelyet nem túl szerencsés feldühíteni. " :D
Meg is vannak az ellenfelek is. Natsu vs Sting, Gazille vs Rouge, Erza vs Minerva, Luxus vs Orga és Gray Vs Rufus. Örülök hogy kitaláltam ( bár a legtöbbje már sejthető volt) erre rögtön mutatják is a képeket  a párosokról  :smirksweat:

Érthető volt a vezetőség kérése is a csapatok egyesítéséért. Pont szerencséjük volt, hogy ugyanazon céh-ből volt a 2 team, mert ha mindenki különböző, akkor furcsa lett volna a tag fight-ok megoldása. Bár fairebb megoldás lett volna, ha átlagolják a pontokat.
Az új Fairy Tail csapat bevonulása nagyon adta. Bár Mirát és Mistgun-t én is hiányoltam, de mondjuk az előbbi akármilyen is erős, nem a harc megszállottja, a másik meg nem tud teljes erejéből harcolni ( mint mindig ) és ott a tanács is. Szóval még el is fogadható Gray 5.-ként a csapatba. Mindazonáltal tényleg jó kis haderőt képviselnek :D

A rész második fele meg... Sajnos tudtam, hogy Nichiya lesz a maszk mögött, de akkor is érdekes érzelmeket váltott ki belőlem ez a harc. Tele volt drámával XD
Egyetértek Tilonnal, nem minden nap látni ilyen visszaemlékezést  :smirksweat:
Ichiya szépen le 1v2-őzte a kutyulikat. Bár azért elég szánalmas egy győzelem volt ez, kicsit nagyobb harcot vártam volna. Nem hinném hogy Ichiya ennyivel erősebb lenne Bachusnál ( akinek elég gyorsan meggyógyult a keze ). Bár az a gyönyörű arc adott egy tökéletes meglepetésszerű támadást a Kék angyalnak XD
Szóval a kutyulik még lejjebb kerültek a ranglistán, azon se csodálkoznék ha már mínuszban lennének XD Ebből már Chuck Norris se csinálna első helyet, vagy ki tudja XD

Következő részhez annyit: a mangát sikerül 1 oldallal tovább lapoznom, EGGYEL és már tudom a végkimenetelt  :nugget: Hát gratulálok magamnak. Mindazonáltal legalább szépen kibővítik az animések a harcot, mély tiszteletem. Mashimának nem kéne ennyire rohannia a nem fairy tail-t tartalmazó meccsekkel. Bátran állíthatom, hogy mindenkit érdekelne a többi meccs lezajlása is.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 márc 10, 11:32:40
Csabihoz hasonlóan bennem is vegyes érzések kavarognak a részt illetően. xD A rész eleje nagyon adta, ahogy Gray és Natsu elkapta Lucyt, majd a többiek is a segítségére siettek. Azt vártam, hogy a mester is odamegy és majd ő mond valamit, de nem így lett. Ehelyett Erza volt az, aki beszélt a céh nevében. Én is aláírom, nagyon epikus volt.

A gyengélkedőn Lucy nagyon aranyos volt, ahogy felébredt, azonnal bocsánatot kért, majd máris a kulcsai miatt aggódott. Mikor pedig megkapta őket, el is aludt velük. ^^ A mester bejelentése nem ért váratlanul annyira, hiszen az OP és az előzetes is sugallt rá, de azt nem gondoltam volna, hogy ezért lesz az egybevonás... Szerintem ez nagyon igazságtalan. Ha jól emlékszem, a Nagy Mágiajátékokra eleve több, mint 100 céh nevezett és a selejtező alatt csak az első 8 csapat jutott ugye tovább. Akkor most miért nem azt csinálták, hogy az utolsó csapatot rakták ki a versenyből? A Fairy Tail igenis megküzdött azért, hogy két csapatuk is ott legyen, ráadásul egyik csapat sem az utolsó helyen volt már ezen a napon. Szóval ez a döntés nagyon nem tetszik, de hát nincs mit tenni. Én is sajnálom, hogy Lucy és Mira nem kapott helyet az új csapatban, meg persze Juvia miatt is fáj a szívem, de nincs mit tenni. A riválisok egyértelműen kiéleződtek, szóval érthető, miért ez az 5 ember van a csapatban. ^^ Hajrá, Fairy Tail!

A rész második felén csak néztem. Az igazság az, hogy néha bírom Ichiyát, meg a poénjait, de nekem ez most túl sok volt. xD Nem tudtam, ki a nyuszi és arra számítottam, hogy valami erős mágus lesz. Tesóm mondta, hogy olyanra számítsak, akit ismerek, de... Nichiyára nem gondoltam. xD Azért vicces volt, hogy meg sem beszélték igazán, kinek milyen harci technikája van, és így Ichiya nagyot koppant, hogy Nichiya használhatatlan. Viszont végül szépen legyőzte a Kutyulikat.

Egyébként Gérardra kicsit kitérnék. Bevallom, nekem Mistgun sokkal szimpatikusabb karakter. Szóval engem nagyon zavar, hogy Gérardot állandóan Mistgunként látom, annak adja ki magát, ezzel Mistgun jó hírét és személyiségét kicsit rombolva. Mindig is úgy gondoltam, hogy Mistgun mint külsőre, mint személyiségre tök érdekes karakter, de ha már rágondolok, Gérard és az álcája jut eszembe. Emiatt kicsit szomorú vagyok, szóval remélem lassan történik valami Gérard ügyben. xD Bár már csak 3 rész van vissza sajnos... Lassan már mindennap FT OST-okat hallgatok és régi FT-s részeket nézek vissza. Ajj, de hiányozni fog nekem ez az anime. >_<

Következő részhez annyit: a mangát sikerül 1 oldallal tovább lapoznom, EGGYEL és már tudom a végkimenetelt  :nugget: Hát gratulálok magamnak. Mindazonáltal legalább szépen kibővítik az animések a harcot, mély tiszteletem. Mashimának nem kéne ennyire rohannia a nem fairy tail-t tartalmazó meccsekkel. Bátran állíthatom, hogy mindenkit érdekelne a többi meccs lezajlása is.
Én is majdnem tovább lapoztam, de akkor örülök, hogy gyorsan tudtam reagálni. xD Egyébként poén, hogy mi animések akaratunk ellenére is mindig spoilerekbe ütköztünk. Végig gondolva magamban, egy csomó spoilert tudtam meg előre az évek során. xD Mondjuk sokszor én hibám, hogy elővigyázatlanul nézegetem Fairy Tail Wikit. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 márc 10, 22:34:26
Nem erre számítottam. Gondoltam biztos valami erős mágus lesz a nyúl... Erre egy hasznavehetetlen Exceed XD
Azt tudtam, hogy Ichiya erős -ezt is csak azért, mert Erza mondta :D- , de nem számítottam rá, hogy 1 ütésből veri a 2 kutyulit. Bacchus így már nem is tűnik olyan erősnek.
Az új csapat igen erős lett, de megnézném mit tudnának ha Gray- t kicserélnék Gildarts- ra. Szerintem túl kevés szerepet kap a sorozatban. Oké, hogy ő a céh legerősebb mágusa és csinálja a 100 éves küldetéseket, de akkor is... legalább szurkolni itt lehetne :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 16, 14:22:48
173. rész: Sárkányölők csatája
Feldolgozott manga fejeztek száma:
293. fejezet     14. oldaltól a végéig
294. fejezet     az elejétől a 18. oldalig

Vegyes érzéseim vannak a résszel kapcsolatban, amit a negatív dolgokkal kezdenék:
- A rész címe az nagyjából a rész 15%-át fedte csak le. Egy 50%-t elvártam volna legalább tudva, hogy a második harcot kibővítik. Ránéztem a rész idejére és láttam, hogy 17 perc után még mindig Kaguráéknál tartunk. Ezzel nem lett volna semmi baj, de akkor ne adták volna az epizódnak a Sárkányölők csatája címet.
A kibővített Lamia Scale vs. Mermaid Heel harc többször átment az abszurditás irányába, sajnos:  :nugget:
- Millianna dominálja egyedül a Lamia Scale párosát(véletlenül sem becsülöm le Milliannát)
- Millianna elkapja a kötelével Lyont, aki ugyanúgy tud mágiát használni
- Kagura hagyja, hogy Milliana egyedül küzdjön és háttérbe vonul
- Millianna karmolással támadja az ellenfeleit és be is válik a technikája. :smirksweat:
- Yuka és Milliana kiütve, holott a mangában mindketten talpon vannak és segédkeznek Lyonnak és Kagurának
- A kedvencem pedig, a Gravitáció Átalakítás, ami Bluenote-szintű magaslatokat ért el Kaguránál, holott megint hangsúlyozom, csak magán használta a mangában a Yukinoval való harca során. Mások megbénítására semmi utalás nem történt.
- Legvégül, Lyont sikerült szánalmasnak feltüntetniük. Akkor áll meg az óra, mielőtt kiütnék...Hagyjuk

A pozitívumok:
- Az animáció szerintem nagyon jó volt most. Semmi rosszat nem vettem észre.  :)
- Az Ice-Make: Mouse akármennyire abszurd volt, azért jót mosolyogtam rajta
- Újabb NaLu jelenet az anime csapat részéről :D A kis gonoszak direkt levették a hangot, amikor Lucy beszélt Natsuhoz. A shipperek egyből levonták a következtetést arról, hogy mit mondhatott Lu-chan ---> <3+
- A Sárkányölők csatájának eleje kiváló volt. Talán a Fehér Hév lehetett volna fehérebb és fényesebb  XD

Egy burkolt spoiler is elhangzott a részben valakitől. Mondom magamban, ezt most direkt csinálták.  :hmmm?:

Nem írom le a maradék két rész címét most, mert úgy tűnik változtattak. A cikkben, amiben az anime végéről írtak, már megvoltak a hátralévő részek címei, erre a következő rész címe: Négy sárkány
Tehát megint kapunk egy epizódot, ami eltér a feldolgozott mangafejezet címétől.  :hmm?:
Elnézést kérek azoktól, akik megnézték a maradék részek címeit és esetleg rájöttek valami spoileres dologra...

Az előzetesben hova tűnt Stingről a Fehér Meghajtás?  :?:





Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 márc 16, 15:04:44
A kibővített harc nekem elképesztően tetszett. Szerintem vicces volt, ahogy Miriana macskaként viselkedett, de emellett megmutatta az erejét is. Mondjuk én is csak néztem, amikor Lyon lefogva használta a mágiáját. ^^" A jég állatok is tök jól néztek ki és a meganimálással sem volt gond, annak ellenére, hogy most nem is volt manga alapja az egésznek. A NaLu jelenetről ugyanez a véleményem. Nem is volt benne a mangában, mégis tök szép volt a grafika, ráadásul egy szép új zenét raktak be a jelenet alá, amitől még jobb lett. Igaz, csak filler volt a Juviás poénkodás, de én jól szórakoztam rajta. xD Aztán el is jött a sárkánykölők csatája, epic pillanat és már hallom, hogy kezdődik az ending. Úgy néztem volna még. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 16, 15:44:21
Bastian:

Fehér... "Meghajlás"...? A "drive" elég sok mindent jelent, többek között "meghajlást" is, de szerintem maradjunk csak a mangában is szereplő "Fehér Hév" kifejezésnél. Többek között az egységesség kedvéért, és ezért is, mert a következő részben el fog hangzani, hogy mi is az a Fehér/Árnyék Hév (White/Shadow Drive), és semmi köze a meghajláshoz. ^^

173. rész

Milianna "harca" azért kicsit erőltetett volt. ^^" Nem becsülöm le, mert azok a kötelek elég szívatósak tudnak lenni (ugye mágiasemlegesítő hatás), de azért egy Yuka és főleg egy Lyon ellen egyedül... hát...
A macskás tulajdonságainak kiemelése (pl. Ice Make: Mouse XD) poénnak jó volt, de itt már egy kicsit túlzásnak éreztem. Ráadásul annyira érződött, hogy az animések nem tudtak mit kezdeni Lyonnal. ^^" De ezt a részt hagyjuk is. Egyszer-kétszer poénként nézhető.

Lucy "hang nélküli" szövege Natsuhoz így volt a legjobb. Egyrészt filler jelenet, másrészt mindenki azt gondol bele, amit akar. ^^

A 4 sárkányölő harcához egyelőre nem fűznék kommentárt, majd inkább a végén. ^^ De ahogy az előzetesből látom, ide is betoldottak pár kis töltelék jelenetet, ami persze nem baj. Csak a képek alapján attól tartok, át ne essenek a ló túloldalára, amiatt, hogy... spoiler. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 16, 16:06:48
"Meghajtást" írtam kétszer is Chakra Úr, nem "Meghajlást".  :)
Ami a Hévet illeti, valahogy nem akar ráállni a nyelvem a Hév-re. Számomra picit furán hangzik.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 16, 16:36:51
Á, szemüveget a bírónak! :D Ja, hogy már van neki? XD
A "meghajtás" meg egy középkori hangulatú fantasy mangában kicsit furcsán hangzik. ^^ Dacára annak, hogy láttunk itt már Phantom Lord féle gőzóriást és Edolas féle Doroma Animut is. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 16, 16:54:11
Majd a következő rész után reagálok a "meghajtásra". A kifejtésem, a Hévet is kifejtené, ami spoiler lenne ^^
Időközben rájöttem, hogy a Helyiérdekű Vasút (HÉV) miatt hangzik számomra furán, pedig ég és föld a kettő  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rosarioxxx - 13 márc 16, 16:58:25
Sziasztok csak annyit szeretnék megkérdezni hogy a movie-hoz mikor készül el a felirat?? Mert már angolul fent és bocsássatok meg ha nem jó helyre tettem fel a kérdést új vagyok itt a fórumban.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: chibifox - 13 márc 16, 20:18:51
Bastian, egyet értek a hév nekem is furán hangzik, de a meghajtás is x)  A részről meg annyit, h szerintem fan service volt amit én nem bántam, mert szeretem a poén részeket Juvia-t meg szerintem nem lehet nem szeretni, lehet, h idétlen, de szerethetően az. :D Az meg fel sem tűnt, h Lyon lekötözve használ mágiát o.O Milliana szívatása elég furán vette ki magát elkomolytalanította a harcot, de nincs ellenemre hiszen ez még nem vérre menő csata, bár amit a NaLu páros lezavart a dagadék ellen Tenrou szigeten az is poénos volt, pedig  volt tétje hiszen élet-halál tust vívtak :D
És ne feledjük el,h ez még mindig sokkal jobb megoldás annál mint amit a One Piece-el csinálnak ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 16, 20:33:55
Először is:
A rész címe az nagyjából a rész 15%-át fedte csak le. Egy 50%-t elvártam volna legalább tudva, hogy a második harcot kibővítik. Ránéztem a rész idejére és láttam, hogy 17 perc után még mindig Kaguráéknál tartunk. Ezzel nem lett volna semmi baj, de akkor ne adták volna az epizódnak a Sárkányölők csatája címet.

Én is épp ezt akartam leírni. Valami eszméletlenül szemét dolog volt ez. A rész utolsó 2 percére illik csak a cím, ilyen még a One Piece animében sincs. Félre ne értsetek, nekem a 2. harc is tetszett ( majd később ki is térek rá ), de ez egy nagyon csúnya dolog volt a készítőktől, mert mindenkinek már ezen járt az agya egész héten...

Ettől függetlenül, kitűnő részt kaptunk! A grafika nagyon szép volt és hihetetlenül tetszettek a pótlások is. Érdekes, hogy több, mint egy fél résznyit fillereztek, de ha nem vétek olyan kis vicces hibát múlthéten, hogy 1 oldallal előrébb lapozok, észre se vettem volna hogy nem canon-story.

Az egeres baki kivételével, szerintem nagyon jól illusztrálták ezt a harcot. Tele volt poénnal és epikus dolgokkal is. Lyon hihetetlenül vagány volt, amikor leidézett 3 ice-beastet is  :jaja:
Yuka mágiájának fejlődése is jól átjött, szépen dobálgatta azokat az izéket. Miliana meg a dupla, trippla.. öhm <elkezdi számolgatni az ujjait> sok! Hát ezen befőttem XDDD
A végeredmény meg teljesen elfogadható volt szerintem. Akárhogy is nézzük, Kagura odaverné Lyont. Ha már a mangában is mondták, hogy nem vette a lány komolyan a mérkőzést, akkor ez több, mint egyértelmű. Szóval a pont lejárt az idő pedig Kagura épp nyert volna zárás tökéletes gondolat volt a készítőktől :D

Az epizód folyamán, még Obamán röhögtem jókat. ( akit egyszer véletlen Ostobának olvastam, azon is röhögtem XD) Ahogy mérgesen nézi Lyonékat, szegény Toby meg fél, nehogy megpörgesse. Meg Sherria kérdése, hogy milyen érzés megpörgetve lenni ? XD

A rész utolsó 2 perce viszont valami felfoghatatlan érzést váltott ki belőlem. Az egyik legepikusabb zene és egy nagyon igényesen meganimált, dinamikában gazdag kis harc szösszenet, ahol Natsu és Gazille hirtelen berobban Sting és Rouge képébe, csodálatosra sikeredett. Már 5ször megnéztem eddig XD Nagyon várom a következő részt!

A Natsu-Lucy jelenet is hangulatosra sikeredett, és újból kaptunk egy kis spoilert Igneeltől XD

Az előzetes pedig hihetetlenül spoileres XD Mondjuk ez mindig igaz, de most meg pláne :D

Egyetlen negatívum: 2 rész maradt hátra :'(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Casio - 13 márc 16, 21:05:44
Hali, nem szoktam sokat írni de ezt megosztanám, hogy ez a kép nekem hiányzott a részből. Szerintem sokkal jobban átjött volna...
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/294/7


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 16, 22:13:37
Igen Casio, ezt én is hiányoltam így utólag. Sting és Rouge tekintete mindent elmond :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: hagabi - 13 márc 16, 23:25:34
Öhm most én szeretnék egy kérdést feltenni. Valamikor már azt hiszem volt róla szó, de nem emlékszem biztosan és ne szidjatok le ha nagyon hülyeséget kérdezek. Az anime készítő csapatot mikor váltották le?  :hmm?:
Csak mert a Tenrou szigetes arc óta kicsit húzom számat minden résznél. Nem tudom, de szerintem a rajzolás meg se közelíti az akkori minőségét. Lehet én vagyok nagyon elfogult és vak, de tényleg nagyon más és nem sikerül megszokni. Sőt a mangát is olvasom és lássuk be Mashima sensei egyre csak javuló rajzaihoz nehéz fölérni manga szinten is nemhogy animében.  :nugget:  De nem jönnek át úgy azok az érzések mint mangában. Pl egy-egy badass nézés vagy ilyesmi, de az epic pillanatokat sorra rontják el, ami a mangában nagyon ütött.  :neee:
Másfelől a harcok, amiből bőven volt mostanában, sem olyanok amilyennek képzeltem őket. Szerintem közel sem olyan dinamikusak és sok az állókép is. Pl. csak gondoljatok bele régen pl a Karyuu no Yokugeki támadásnál Natsu lendített a karjával és úgy támadott. Most van egy kép amin tűz veszi körbe a karját és Sting meg Rogue a levegőben van. Tudom ez mangában is így néz ki, de ezt is sokkal jobban meg lehetett volna oldani. Akkor a harc elején a Sabertooth mestere nem szólal meg pedig a mangában beszél. Gazille bevisz egy rúgást és egy marha nagy ütést Rogue-nak, amit itt szintén nem mutatnak. Natsu mikor megrúgja Stinget akkor tűzzel rúgja meg és Sting pattan egyet a földön. Itt animében kap egy sima rúgást és lazán földet ér. Ez a harc egy kis része és máris ennyi mindent "elrontottak."  :asdfghj: Bele sem merek gondolni mi lesz később.
Szóval hiába a sok töltelék a harcokba ha az eredeti jeleneteket is kihagyják.
Igen ez most egy elég negatív hozzászólásra sikeredett, de nekem ez a véleményem. A rajzolás nem olyan szép mint régen, a harcok nem elég mozgékonyak és néha sok a felesleges töltelék és ami nagyon rossz, hogy az epic pillanatokat elrontják, mert nem jönnek át rendesen a karakterek érzései. Jah, és ahogy próbálnak időt húzni a készítők, hogy teljen már az a kemény 20 perc.   :smirksweat: Én pl Ichiya harcánál, amikor Ichiya öt percig mesélte azon a gusztustalan rajztáblán ábrázolva, hogy hogyan találkozott Nichiyával, kb a falat fejeltem ketté.
Persze itt nekem is lehetne mondani, hogy akkor minek nézem. Hát pontosan azért mert mindezek ellenére nagyon szeretem a Fairy Tailt.

De a mostani rész is elég érdekesre sikeredett.  :smirksweat: A cím kapásból bekavart, de valahogy sejtettem, hogy ez lesz belőle, úgy mint Laxus harcánál. A Lamia Scale egy kicsit meg lett alázva azzal, hogy egyedül Milliana trollkodott ott velük. Szerintem sok volt a töltelék, de az egeres dolgon jót mosolyogtam, szerintem Milliana nagyon aranyos volt. Kagurának felesleges volt betenni a Gravitáció átalakítót, de Lyon meg keveset harcolt, pedig ő is erősebb.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 17, 00:25:58
Az ilyen hosszabb animéknél általában több csapat készíti a részeket (ez főleg a Naruto Shippuuden animénél figyelhető meg, na ott aztán feltűnő a csapatok váltakozása). Ha rövid egy történetszál, akkor van rá esély, hogy egy saga-t egy csapat "rajzol". De pl. itt, a Nagy Mágiajátékokon szerintem már legalább 2-3 csapat munkája érezhető.
Nekem pár rész óta Jura fejének rajzolása szúrja nagyon a szemem. Olyan hüle fejeket kap, hogy ha nem lenne feltűnő az a két méter magas, kopasz fickó szerzetes göncben, és nem lenne Lyon vagy Sherria a közelében, akkor szinte fel sem lehetne ismerni. ^^"

Ichiya és Nichiya egymásra találása tényleg majdnem feltörte a Shishou Fuuint, és nem sok kellett ahhoz, hogy kidobjam a Kyuubi no Youkot. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mayu - 13 márc 17, 11:24:03
 Nekem az tűnt fel,hogy a Fairy Tail régen nem csak a történet miatt fogott meg,hanem azért is,mert nem húzták az időt mint a többi animében. Natsu elvégre senkit nem hagyott "csevegni" harc közben,inkább egyből rátámadott és addig nem hagyta abba míg le nem győzte...:DD
 Most viszont,megy ez az állandó időhúzás,felesleges töltelék részek stb. Értem,hogy lassan beérik a mangát meg minden...:S Ezzel a résszel is pont ez volt a bajom,azt hittem végre lesz egy jó hosszú, eget rengető csata Natsuék között,erre 1 macskát kellet néznem és azon gondolkoznom,hogy hova tűnt Lyon hatalmas ereje és ügyessége?... Nem baj,ettől még szeretem a sorozatot,csak néha kicsit meglepődöm.:DD
  
 Remélem a harcot olyan epicre csinálják mint a mangában volt...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 17, 12:33:48
Mayu: régen 1 évadra tervezték az animét, azért volt olyan gyors a tempója. De mivel a sorozat folytatódott így lassítani kell. És szerintem Natsunak még mindig megmaradt a nem hagyja beszélni az ellenfelet és egyből támad módszere lásd: betörés a SaberTooth-hoz, vagy a mostani rész is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 márc 17, 13:43:47
173: Jaj, hát ezen a részen sokat röhögtem.
De elég sok volt a filler jelenet,és ezek a szerelmi ügyek,mint pl:Natsu meg Lucy (-.-') ,na meg Juvia pasi ügyei,ehelyett inkább valami értelmeset lehetne berakni.Igen,valamin kell röhögni na de akkor is...Egy kicsit szánalmasnak éreztem ezt a duo fightot,főleg Milliana mozzanatait,szegénynek csak a cica béklyói vannak (na meg a méteres piros körme + a macska ösztönei),persze trükkös meg minden ,de nem a legbadassabb képességek közé tartozik ,azt meg kell hagyni.Hajrá Kagura ,még edzheted.Mondjuk Yuka-t leverhette volna valahogy,Lyonnak meg maradt volna Kagura,de szegényem nem tudna vele mit kezdeni,örültem volna a helyében a döntetlennek :D Az elején amikor Erza drukkol a Mermaid Heel-nek ,kicsit elolvastam a szöveget,azt mondta hogy ismeri Millianat,én meg a másik személyre értettem Khm..khm. Szépen voltak megrajzolva a szereplők,az animáció is kitűnő volt,szerintem erre a maradék részre a legjobb csapatot sikerült bevonni a munkába.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: EnxTheOne - 13 márc 18, 10:03:32
Hi,
a mangát már régóta olvasom, de az animét csak nem rég kezdtem el. (45. résznél tartok)

Az lenne a kérdésem, hogy az animében amikor varázsolnak mindig megjelenik egy varázskör.
Ezt a mangában talán csak az abyss breaknél láttam, szóval csak én olvasom nagyon felületesen a mangát, vagy ez csak ilyen anime only feature?  *-) XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 18, 10:34:30
@EnxTheOne

Röviden és tömören: Ez egy anime only feature. :) Azért lett kitalálva, hogy egyértelművé tegyék ha valaki mágiát használ. Természetesen akadt sok olyan rész is, ahol nem került elő. Engem például néha zavarni szokott ha minden egyes technikánál berakják őket. Valamikor még az anime több teret is ad nekik:  A Mágia Tanács a mangában egy asztalnál ülésezik, az animében pedig egy hatalmas varázskörön állnak.  :smirksweat:


Cím: anime vége
Írta: monique_monic - 13 márc 19, 18:00:25
Sziasztok! Szeretném megkérdni hogy most tényleg vége lesz a fairy tail anime-nek?
<link törölve> Moderátor, Chakra


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: batai15 - 13 márc 19, 19:54:20
Fuu nagyon tetszett ez a rész. kagura jó csaj,  a dragon csata meg egyenesen nagyon adja. !


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 19, 21:12:50
Sziasztok! Szeretném megkérdni hogy most tényleg vége lesz a fairy tail anime-nek?
...

Igen, úgy tűnik 2013.03.30-án lesz az utolsó rész. Arról nincs infó, hogy végleg leáll, vagy csak szünet lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: monique_monic - 13 márc 19, 21:19:29
Nagyon köszönöm a választ! igazán szomorú hír  :( de reméljük azért valamikor majd folytatják


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: EnxTheOne - 13 márc 20, 14:53:03
Szerintem biztos hogy fogják fojtatni, csak nem akartak csinálni egy 20-30 részes filler arcot.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: monique_monic - 13 márc 20, 16:46:44
Szerintem nem is tudnának bele rakni mert egy történés közepén vagyunk elég rondán jönne ki ha fillert raknának bele de az a baj hogy a bleach-et se folytatják pedig már eltelt egy év :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: batai15 - 13 márc 20, 16:51:42
Hát igen remélem hogy pedig fogják folytatni.
Már eltelt egy év anime nélkül? :O
felse tűnt.  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: monique_monic - 13 márc 20, 19:00:58
azért itt van még a manga  :) és néhányan azért türelmesek vagyunk egy ideig  XD remélem tényleg sikerül és bleach és a fairy tail is hamarosan folytatódik addig is élvezzük ki ameddig van fairy tail anime :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: EnxTheOne - 13 márc 20, 22:00:14
Elvileg most a manga cselekménye 27 fejezettel van előbb mint az anime. (kb 10-15 anime rész)
Szerintem várnak addig a következő részel amig nem lesz legalább 30-40 résznyi manga, vagy a jelenlegi arc végéig, és akkor lesz egy hosszabb filler arc  :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 20, 22:38:05
Az a baj, hogy akárhogy is nézem, nem tudnának egy logikus filler arcot betenni a Nagy Mágia Játékok után. Logikus alatt azt értem, hogy a filler arc cselekménye időrendben követné a NMJ-t és nem úgy lenne mint a Bleachben, hogy megszakítanak egy történetszálat és Hueco Mundoból hirtelen Filler Falvába kerülünk a semmiből. A manga jelenlegi történései alapján, nincs hely a fillereknek. Utálom ismételni magam, de Edolas után kelett volna a filler rengeteg. Lisanna visszatért, Mystogan elment, jött Pantherlily, visszatértek egy másik világból... Tökéletes lehetőség lett volna a fillereknek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 13 márc 22, 21:10:29
olyat szeretnék kérdezni tőletek, hogy esetleg valahonnan le lehet e tölteni a 48-utáni részeket? a torrent trackeren csak eddig van fent sajnos...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lulu - 13 márc 23, 06:28:26
Tudtommal rosarioxxx az összeset felrakta indára. Legalábbis én onnan szedtem le OrbirDownloaderrel, aztán YTD-vel meg átkonvertlom. nem olyan hosszú vagy bonyolult mint aminek látszik :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 23, 10:44:50
174. rész: Négy Sárkány
Feldolgozott manga fejezetek száma:
294.    a 19. oldaltól a fejezet végéig
295.    az elejétől a végéig

Le a kalappal az epizód előtt! Pörgős volt, élvezetes és a mangához képest Sting és Rogue sem tűnt, olyan esélytelennek.
Az animáció is nagyon rendben volt. Rogue árnyékká válása különösen tetszett. :omg: Negatívumként annyit azért megjegyeznék, hogy Sting technikáit megcsinálhatták volna kidolgozottabban, és visszavehettek volna a fényerőből.
A Natsu testén lévő stigmát nem is lehetett normálisan kivenni és a Szent Novát sem. A Szent Fénysugár az animált Hullócsillagok Éjszakájához képest nem nézett ki olyan jól. :nugget: Szegény Lilyt sajnáltam már az epizód végére...  :smirksweat: Gajeel eltávolítására meg no comment. Azért Natsu "Gi Hi"-je ütött. :D

Visszatérve a Hév-hez: az epizódból megtudtuk, hogy a Hév egy mágiaerősítő technika. A "Meghajtást" én úgy gondoltam, hogy Sting és Rogue bevonja magát a saját mágiájával, ami "meghajtóként" megnöveli az erejüket, vagy "meghajtást" ad nekik. :)

Néhány gondolat még az epizódról:
- Lectornak rengeteg változatos arckifejezést adtak
- Gray honnan a fenéből tudta, hogy hogyan nézett ki Dragon Force Natsu a Mennyország Tornyában? Tudtommal csak Erza és Jellal látta a jelenlévők közül. Múltkor Gray már Zancrowt is "ismerte". :smirksweat:
- Miért nem volt az aktivált Fehér Hév végig látható Stingen?
- A kisgyerek Stingen nem volt rajta a fülbevalója a mangához képest
- A következő(utolsó?) rész előzetesében nem ejtettek egy szót sem arról, hogy utolsó epizód vagy zárás. Szerintem ez egy nagyon jó jel.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: DevinWong - 13 márc 23, 12:24:45
Sziasztok!

Nekem is nagyon tetszett a rész! :) Bár az angol tudásom nem 100%-os így, azért majd magyar felirattal is megnézem, de ígyis nagyon élveztem.

Viszont nem értem, miért állnak le. Ez hogy közel vannak a mangához, hát nem tudom .... Ez nekem olyan, porhintés.....

Egyszerűen imádom ezt az animé-t ez a kedvencem.

Nem tudom nektek nincs olyan érzésetek, vagyis nem lesz olyan, hogy én például már egy 1-2 éve minden szombaton vártam a megjelenést, mindig lestem mikor kerül fel ..... Most meg a megszokott szombati programomnak lassan vége. Akár azt is mondhatnám, hogy egy korszak fog így lezárulni...

 :byezz:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Arysha - 13 márc 23, 12:38:45
Ez az első anime, amit ilyen hosszan nézek úgy, hogy hetente jelenik meg egy rész. :P
Ezek a részek nagyon jók, alig várom a folytatást. Bár megvárom a magyar feliratot, számomra úgy élvezhetőbb. Angolul még annyira se tudok mint japánul, így lehet elkerülné a figyelmemet valami lényeges mondat.  :asdfghj:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 23, 14:03:46
174. rész

Szegény Lily. ^^" Úgy járt, mint Elfman harcánál Fried. :D

Sting Dragon Force-a színesben kicsit furcsán nézett ki, pedig a mangában is benne volt színes képen: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/295/3 ^^" Rogue fekete Dragon Force-a viszont kifejezetten jó lett.

Végre, végre kaptunk egy dinamikusabb harcot, ahol még a mozdulatok és az azokra történő reagálások is rendesen kivehetőek. ^^

Lector és Sting visszaemlékezésétől a mangában sem estem hasra, valahogy itt sem volt rám nagy hatással. Persze a jövő ismeretében... ;) Amit már lehet, hogy nem is fogunk animében látni... :(

Gazille és a hullámvasút, a közeli, majd a távolodó fej. XD

"Higgy nekem, Happy... Nem tudtam, hogy a tiéd volt..." Ez kész volt. XD Bár köze látszólag túl sok nem volt a részhez. Gondolom a kölyök Sting és Lector jelenetére akartak vele rákontrázni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 márc 23, 14:13:22
Nagyon tetszett ez a rész. Ezt vártam mióta a mangában benne volt. Az animációk szépek voltak. Viszont nem értem miért nem látszott Sting Fehér Hévje. Először azt hittem, hogy elírás, de miután végig "Lecter"- nek let írva rájöttem, hogy nem. De furcsa a manga után.

Nagyon bánnám, ha a következő lenne az utolsó rész. Legalább a Nagy Mágia Játékokat befejezhetnék. De semmi utalás nem volt, hogy a következő lenne az utolsó rész.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 23, 19:02:51
174. rész:

Nagyon kis szép és igényes epizódot láthattunk. Néhol volt kisebb rajzolási apály, de a rengeteg animációkban gazdag és pörgős harcok ezt bőven kárpótolták :D

Igen a mérkőzés az olyan volt, mint a DBZ-ben a Cell-es részeknél ---> mindig változott az erősségi rang léta :D Ami nem feltétlenül volt rossz, csak egy idő után unalmas :S
Sting és Rouge Drive-jai és Force-jai nagyon-nagyon ütősek lettek :D Hát az Árnyéksárkányölő Sárkány Erejéből még nem sokat láttunk, de a hévje/meghajtása annak is igen klafa lett. Tényleg szépen meganimálták a shadow módot, amikor Gazille-al harcolt. Sting szent mágiái pedig sztem magáért beszélnek  ;)

Sting és Lecter ( ? bár a japánok er-es kiejtése tényleg ó/á-s ) múltja tényleg nem volt annyira nagy szám, de miután kiütötte Natsuékat, a Fehér Sárkány felemelt keze nagyon epikusra sikeredett :D Kicsit hasonlított ( ez is ) Natsu-ra, miután legyőzte Zancrow-ot. Meg a mosolygós beszéde Gazille-ék felé, hogy nagyon erősek voltak, az is hangulatosra sikeredett :D

Az bányakocsis jelenet meg no comment XD Talán csak annyi, hogy Natsu kihasználta a környezet adta lehetőségeket ( :O). XD Fontos az ending után még van  1 kis jó jelenet  :figyelmeztet: XD
A rész vége is érdekes volt, láthattunk 1 pózerkedést Szalamandrától, mint mindig :D Azt a lángoló COMMON-t alig tudtam kiolvasni  :asdfghj:

Egyetlen nagyobb negatívum: kicsit idegesítő és unalmas volt úgy már 4.-jére is a társaiban kételkedő Lucy-t látni...

A következő rész is érdekes. A Cell arc style-t ez is megerősíti, hogy most Natsu fogja átvenni Sting szerepét. Ja és igen ugyanaz a technika másodjára sosem hatásos  :smirksweat:
A prev alatt beszélő Natsu-Happy hatalmas volt XD Te etted meg a halamat ? Erről egy történet a zsíros kenyérről jutott eszembe XD

Megemlíteném még végül az anime állítólagos felfüggesztését is. Elég érdekes, hogy az utóbbi 2 rész címe megváltozott, továbbá tényleg nem volt semmi hír erről az előzetesben. Március 30.-ára mondták, hogy leáll vagy szünetel az anime, és mivel közel van az április 1-hez, örülnék neki, ha csak egy kis vidám tréfa lenne az egész. Ez olyan mint a szülinapi meglepi parti, az is meglepőbb, ha nem az ünnepelt napján van  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lulu - 13 márc 23, 22:24:54
Hat, nekem nagyon bejott ez a resz. Mikor Sting atvaltott a DragonForce modra, az tetszett. Jo az a feher minta rajta. De mindeneppen menobb mint Natsu pikkelyei szoktak lenni. Az is tetszett hogy tisztelettel (legalabbis viszonylag) beszeltek az ikrek Gazileekrol :) Tobb volt bennuk az emberi mint vartam. Eddig ugye ez a laza vagyok, porig alazlak, stbstb. jott le nekem, most meg Sting Lectornak tett igerete aranyos volt :)
Rougebol tobbet is mutathattak volna. Szerintem osszesen ha 1 perc 30at volt a kepen, akkor sokat mondok...
Minervatol mekkora jo volt mar az a mondat, hogy mar ertem hogy gondolta hogy egyedul tamadja meg a ceh fogadojat :) Ha elismeri, akkor az mar valami  :jaja:
Gazille legurulasa nagy volt, Natsu egy igazi troll >:)
Szerintem nagyon utosre sikeredett Sting, komolyan tartottam egy darabig tole, hogy elveri a mieinket :P De nem csalodtam
Osszesegeben szerintem nagyon jo resz lett, remelem megkapjuk jovoheten a kovetkezot.

Amit viszont nagyon hianyolok: Mit mondott Lucy Natsunak az elozo resz vegen? Az miert nem derult ki?!   :hmmm?:

*bocsi, telefonrol nem tudok ekezeteket hasznalni


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 24, 09:56:41
http://fairytail.wikia.com/wiki/Episodes Nem tudom mennyire hiteles, de általában itt azok szoktak lenni a dolgok. A lényeg hogy már 176. rész is ki van írva :) Ez 1 jó jel :D Remélem nem csak 1 hetet adtak +-ban, de hogy már változott valami az megnyugtat kicsit :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 márc 24, 12:38:09
174. rész

Nekem kissé vegyes érzéseim vannak. Maga a harc tetszett, de én nem igazán mondanám mozgalmasnak. A folyamatos előnyválozás miatt inkább szaggatottnak éreztem. Nekem legalábbis így tűnt, de ez lehet, hogy csak engem zavart. Sting és Rogue mágiája elsőre nagyon érdekes, kíváncsi vagyok, mit tartalékolhatnak még. Abban biztos vagyok, hogy Rogue tud még mutatni mást is. Sting viszont elég sok ütőkártyát eljátszott már. Mindenesetre már nagyon érdekel a követkető rész. Előzetesből úgy néz ki, hogy a grafika nagyon igényes lesz.

Csabi, szerintem Lucy nagyon is hitt ebben a részben Natsuékban. Végig azt hajtogatta, hogy biztos jól vannak és nyerni fognak. Meg nekem most nem is jut eszembe, hogy mikor kételkedett volna bennük...

Tesóm egyébént elárulta, hogy ami 176. rész címének van kiírva Wikián, az lett volna a 175. résznek először a címe. Én is nagyon örülnék, ha nem lenne vége az animének, de félek, mert Mashima is megerősítette a dolgot már a kiírásaival ugye. Persze lehet, hogy csak valami trollkodás, de én ezt nem nézem ki belőle. xD Bár én tényleg örülnék. ^^

Szerk.: Amúgy én nem néztem Bleachet. Ott utolsó előtti részben volt említés arról, hogy utolsó rész lesz a következő? És az utolsóban volt szó arról, hogy az az utolsó? Ez most csak úgy érdekel. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 márc 24, 13:20:04
Végre, rég volt már olyan harc, ami több részen át tartott. :D Vagyis volt de az nem egész részes volt. Az állandó előnyváltozás nekem sem tetszett. túl nagyokat ugrottak benne. Az ember azt hinné, hogy mivel megakarják bosszulni Lucyt egyből teljes erőbedobással támadnak majd erre a fél rész alatt komolyan se veszik. De ettől eltekintve tényleg szép volt a harc.  :)

Sting és Lector múltja nekem egyáltalán nem tetszett. Csupán ez miatt akarta legyőzni Natsut? Ez így elég soványka érv.  Vajon Rougenak és Froshnak is hasonló múltjuk van ? Remélem, hogy valami jobb lesz nekik. Hátha kiderül majd, hogy miért nincs semmi személyisége Fronak. Most idegesítő volt számomra, hogy ahányszor megszólal mindig csak a szokásos "Fro is így gondolja." szöveget nyomja. :nugget:

A rajzolás minősége csak egy helyen esett le, mikor Erzát és Grayt mutatták. Az arcukat ott nagyon elrontották. Gondolom inkább a harcra helyezték a hangsúlyt, mintsem a csapattagok állóképére.

BrownOsment, Lucy többször is kételkedett Natsuék sikerében.  Az első 9:40-nél "Natsu és Gazille nyerni fog, igaz?"
A következő meg 17:45-nél "Semmi gond, végül is róluk beszélünk..." magában "Igaz?"

A Bleach utolsó előtti részében az Ending után Kon mondta, hogy ez lesz az utolsó Képes Shinigami Kalaz, ami minden rész után volt valamilyen formában. Az utolsó részben pedig a szokásos Ending helyet mozgóképet kaptunk, nagyjából az összes szereplőről, hogy mit csinálnak Ichigo távozása után. utána nem volt előzetes csak egy kis extra, aminek a végén Ichigo mondja, hogy "Még találkozunk..."

Most vagy csak megtoldották plusz egy részel, hogy rendesen megtudják csinálni a harcot, vagy folytatják rendesen.^^ Nem baj legalább eggyel több rész lesz mindenképp. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 márc 24, 13:34:48
Hát, nem tudom, nekem nem úgy jött le, hogy kételkedne bennük. Bár mindegy, mert mangában eleve látták a harcot a gyenkélkedőben is, mert oda is helyeztek lacrimát. Animében ez valamiért nem történt meg, helyette hangok alapján elemezték ki a dolgokat... xD

Köszönöm a választ a Bleachről! Ha vége lesz, remélem a FT is fog legalább ennyit kapni. De miért is ne kapna? ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 24, 13:49:45
Azt nézem, hogy a kövi 2 rész mindegyike 1-1 manga fejezetet fog felkarolni ? Mert ha igen, akkor tele lesz pótlással mindkét epizód, mondjuk ami nem feltétlenül rossz, főleg a Fairy Tail animénél :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 24, 14:45:27
Lepődjek meg, de elméletileg az utolsó rész biztosan jövő héten lesz, szóval csak címet változtattak és nem 2 rész van még hátra. Ha meg 2 van hátra, akkor a második biztosan más idősávban fog menni az eddigihez képest.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 13 márc 24, 16:04:21
Ez a rész is rossz volt. :dots:

Remélem átteszik estére ezt és nem reggelre. A vér már hiányzik. Ezek a kamu sérülések nem hatnak meg. Több vért és kidolgozottabb harcokat érdemel ez az anime. Majd meglátjuk mit várhatunk a kedves készítőktől. :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ashen - 13 márc 24, 17:33:56
Persze, a legjobb az lenne, ha véget érne a Fairy Tail anime, és helyette jönne a Fairy Tail - xy (ide valami plusz cím mint például a Naruto esetében) és az már egy későbbi időpontra kerülne, kevesebb cenzúrával, viszont sajnos én erre nem sok esélyt látok...  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 13 márc 24, 18:44:56
De az ugráló mellek, a mindig kilógó formás fenekek és a méteres dekoltázs az persze belefér ebbe az időbe. :D Nem is értem, a gyerekeket minek óvni a vértől, ha egyszer ott vannak ezek? Előbb kezdenek el lövöldözős, öldöklős játékokkal kezdeni, és csak utána jönnek rá, hogy a nők... jók. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 márc 24, 19:34:36
Amerikában ez pont fordítva megy. Ott a cenzorok az erotikát ítélik el, persze a vérrel meg a belezéssel semmi probléma.  :D Lásd Walking Dead.

Az a baj, hogy mikor elkezdték az animét, akkor rossz célközönséget céloztak meg vele. A producer biztosan úgy gondolta, hogy "Milyen szép varázslattal teli világ, repülő cicákkal és vicces állatokkal! Ez biztosan szeretni fogják a gyerekek. azt a kevés vért cenzúrázzuk." És így lett a 16-os karika helyet 12-es. Na meg a legelején még úgy volt, hogy a Harci Fesztivál Arc után vége lesz az animének, de túl nagy lett a népszerűsége. Így a sztori folytatódott de maradt a cenzúra is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 márc 24, 20:17:02
Tudom, hogy nem éppen aktuális, de valaki le tudná írni a Natsu vs. Zancrow harcok hányadik részben vannak?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: asriel21 - 13 márc 24, 20:49:01
104. vége és a 105. rész  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 24, 21:14:49
... Na meg a legelején még úgy volt, hogy a Harci Fesztivál Arc után vége lesz az animének, de túl nagy lett a népszerűsége. Így a sztori folytatódott de maradt a cenzúra is.

Én meg úgy tudtam, hogy a Mennyország tornya részek végéig tervezték eredetileg. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 márc 24, 21:45:07
104. vége és a 105. rész  :D
Köszönöm.

Amúgy én is úgy tudom, hogy a Mennyország tornyáig tervezték.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 márc 24, 21:49:49
Hirtelen nem voltam benne 100%-ig biztos, hogy a Mennyország Tornyáig tervezték-e, mert a Harci fesztivál nem, olyan hosszú és nem említik meg benne Gildartsot, mikor kéne. Ezért írtam inkább a harci fesztivált. Az a biztos. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 24, 23:17:47
Az animét a 48.részig, azaz a Luxusos harci fesztiválig tervezték eredetileg, de maga a mangát Hiro Mashima sensei a mennyország tornyáig képzelte el :D De mivel mindkét verziót megszerette a publikum, ezért folytatódtak :D Amit én nem is bánok, mert rengeteg mindent ki lehet hozni ebből a világból :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 márc 25, 15:50:35
http://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__filmek-sorozatok__4155981-szerintetek-ennek-mekkora-eselye-van-a-fairy-tail-ben Nektek mi a véleményetek róla? (azért linkelem így, hogy ne ezt a témát offoljuk tele hanem ott kivesézhetnénk.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 25, 20:00:22
Ezt inkább Natsu vagy Zeref témájába írd. És nyugodtan másold be ide a szöveget, ne kelljen egy másik oldalra ugrálni az elolvasásához. ^^


Cím: Hol a Buga?
Írta: Lond - 13 márc 27, 09:44:23
Csovi mindenkinek!
Kicsit uj vagyok meg ebben a Torrent dologban, segitenetek honnan szedhetem le a fairy tales 88. resztol egeszen a legfrissebig?
Kerlek kuldjetek a valaszt erre az emailre, mert nem mindig tudok itt lenni :)

ftp136@gmail.com

Nagyon szepen koszonom!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 márc 27, 15:39:24
Na én meg itt vártam egész nap a részt mire leesett, hogy szerda van -.-


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lulu - 13 márc 28, 16:03:56
:D én is úgy keltem fel, hogy tegnap suli volt, ma késő van úgyhogy nincs-->megyek letölteni a FairyTailt... neee >< ma nem adnak ki :'( de legalább szünet van :) bár hóval.
Egyébként mikor fogják folytatni?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 30, 12:09:39
175. rész: Natsu, a Két Sárkány Ellen
Feldolgozott manga fejezetek száma:
296.     az elejétől a végéig
297.     az elejétől a végéig

*Sóhaj, Könnyek* A jó hír, hogy pontosan ott lett vége, amire számítottam, ami nagyon jó előjel a jövőre nézve.  :)

A Sárkányölők Csatája véget ért. Sting és Rogue ereje nem ért fel az érzelmek erejéhez. Őszintén szólva, az anime hatalmasat dobott ezen a harcon, viszont számomra mégis negatív az összkép a harcot illetően. Natsu egymaga, lazán elnyomta a Robbanó Karmazsin Lángpengéjével a két Dragon Forceban lévő, 3. Generációs Sárkányölő Összhangcsapását! :thumbsdown: Megemlíthettem volna akár azt is, hogy Sting erődemonstrációja után, felkeltek Gajeelal a padlóról egy "Aucs, ez fájt" mondattal. Bármennyire akartam, hogy Stinget agyalják meg a trollface incidense után, be kellett látom, hogy ez így nem volt jó. Ha a 3. Generációs Sárkányölők megkapták a hypot és az arcuk is nagy volt, akkor legalább legyenek közel egy szinten Natsuékkal. Szép technikákat láttunk bőven, de a harc végkimenetele nem volt kérdéses.  :nugget: Csóri Rogue szinte semmit sem mutatott. Amit mutatott, az is mindig változtatta a színét.(Hasítás=fekete, Üvöltés=szürke, Összhangcsapás=lila)  :hmm?:

A 14. perc környékén elkezdődött az ending és előtte is szólt valamilyen dal a háttérben. Itt nagyon megijedtem, hogy mi fog történni, de kellemesen csalódtam a végkifejletben. Nem maradt más hátra, mint a türelmes várakozás.

Mashima rögtön írt is a Twitteren, hogy egyenlőre ismétlések és az 5. OVA várható. Kitartás.

Egy biztos, a mágiahiányomra már találtam orvosságot: Magi  :)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Justin[HUN] - 13 márc 30, 13:42:27
Visszatérve kicsit a tervezett befejezéshez mert láttam korábbi kommenteket szerintem mégha be is akarták volna fejezni amit jó hogy nem tettek meg akkor azt akkor kellett volna mikor a Tenrou sziget eltünt. Véleményem szerint az befejezésnek jó lett volna de én örülök hogy inkább folytatták és remélem még nagyon sokáig fogják. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kingdon - 13 márc 30, 14:02:00
Sziasztok . Nem tudjátok hogy akkor most mivan ? Bleach sorba került vagy game over lett a Fairy Tailnek ? Nagyon sajnálnám ha vége lenne teljesen , szerintem még nagyon sok kiaknázatlan lehetőségek vannak ebben az Animéban . Meg persze a manga még érdekel engem is hogy azt folytatják ? Olvastam valahol hogy hivatalos forrás alapján vége van teljesen . Ti jobban tudjátok hogy hol vannak hivatalos infók pls írjátok meg nekem hogy most mivan ? Oké hogy jöv héten ne várjam az animét :'( . Pedig edvenc animém lett ez :)

Köszi és bocs hogy ide írtam be ezt :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 30, 14:40:34
Röviden és tömören: Az anime pihen egy meghatározatlan ideig, de ismétléseket adni fognak csütörtökönként Fairy Tail Best! címen(A manga előnye az animével szemben 28 fejezet= nagyon közel van, ezért lesz a szünet). A manga legalább még további 3 történetszálig biztosan lesz(Több mint 3 évig). Máskor nyugodtan vissza lehet lapozni, mert az elmúlt hetekben gyakran feltették ezeket a kérdéseket. :)

Hiro Mashima maga jelentette ki, hogy az anime nem ért véget, ne veszítsük el a hitünket. Többet egyenlőre nem közölhet, de eljön majd az idő, amikor jó híreket oszthat majd meg velünk. Legyünk türelemmel.  (H)

A mai Twitter üzenete pedig valahogy így szólt: Egyenlőre, amit mondani tudok az az, hogy "folytatódni fog"(to be continued), de új OVA-k, csütörtöki ismétlések és az eredeti munka még mindig folyamatban van, úgy hogy kérlek folytassátok a Fairy Tail támogatását.

Ha nem folytatnák valamikor, akkor ismétléseket sem adnának  *-)

@Justin[HUN]
OFF:
A Bleachet 3 év múlva folytatják? Ez tuti?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Justin[HUN] - 13 márc 30, 15:06:45
Remélem nem 3 év után akarják folytatni az animét mint a Bleachnél. Mert addig agyf*szt fogok kapni..:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Axel92 - 13 márc 30, 15:08:13
Legalább manga lesz, az is valami. Szerintem ekkora szünetet nem terveznek be, max. 1 évet, de lehet hogy még annyit se.

Bastian: Nem, már csak 1,5 év körülbelül


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: FelipeMassa - 13 márc 30, 15:18:56
Röviden és tömören: Az anime pihen egy meghatározatlan ideig, de ismétléseket adni fognak csütörtökönként Fairy Tail Best! címen(A manga előnye az animével szemben 28 fejezet= nagyon közel van, ezért lesz a szünet). A manga legalább még további 3 történetszálig biztosan lesz(Több mint 3 évig). Máskor nyugodtan vissza lehet lapozni, mert az elmúlt hetekben gyakran feltették ezeket a kérdéseket. :)

Hiro Mashima maga jelentette ki, hogy az anime nem ért véget, ne veszítsük el a hitünket. Többet egyenlőre nem közölhet, de eljön majd az idő, amikor jó híreket oszthat majd meg velünk. Legyünk türelemmel.  (H)

A mai Twitter üzenete pedig valahogy így szólt: Egyenlőre, amit mondani tudok az az, hogy "folytatódni fog"(to be continued), de új OVA-k, csütörtöki ismétlések és az eredeti munka még mindig folyamatban van, úgy hogy kérlek folytassátok a Fairy Tail támogatását.

Ha nem folytatnák valamikor, akkor ismétléseket sem adnának  *-)





De ha folytatódik... Akkor miért nem adták le végig a mágia játékokat? Szerintem itt valami bűzlik...
Mert azért a mágia játékok részt befejezhették volna... Nehogy az legyen, hogy itt a vége...

De csak fogják még folytatni. Nagyon remélem hogy még nincs vége.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Animecrazy - 13 márc 30, 15:25:02
Fúhh, halljátok az előbb olvastam, nemcsak hogy vége lesz meghatározatlan ideig a Fairy Tail-nek, de a Lucy-nak új hangja lesz, mert a seyuu-ja valami botrányba keveredett és eltiltották 3-6 hónapig biztosan a szinkronizálástól, és 3-6 hónap után fogják újra felülvizsgálni az ügyét. De ez nem fair! Vége lesz a Fairy Tailnek ki tudja meddig, és még ha folytatódok is ki tudja mennyi időn belül, akkor a Lucynak új hangja lesz, ez annyira nem ér. :neee: :( :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 30, 15:29:19
Vegyes érzelmekkel vagyok.

Hátszik, hogy az animések próbáltak az érzelmekre hatni. Sikerült.
Az is látszik, hogy tartani akarják a reményt. Sikerült.
De attól mi még Fairy Tail anime nélkül maradunk, bár remélhetőleg csak egy kis ideig.

Nem dicsérem agyon az animét, mert megvannak a maga háklijai, amiket most nem sorolnék fel, mind tudjuk. De! A remek szinkronhangok és a Fairy Tailes életérzés kárpótolnak.

Ahogy itt a végére kihozták a "to be continued"-et, elgondolkodtam. A 297. mangafejezetet, aminek a végén az említett szöveg van, 2012. szeptember 1-én publikáltuk itt a Naruto-kun.hu -n. Ez a leállás pedig nem hiszem, hogy egy egyik-napról-a-másikra született döntés volt. Kinézem Mashima-sensei-ből, hogy az említett szöveg nem véletlen szerepel ezen a mangaoldalon: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/297/20

A részben a bunyó magáért beszél, hozta a Fairy Tail színvonalát, aminek én az animéjét sosem a harcok milyensége miatt néztem.

Lector és Sting visszaemlékezésében hólepte a város (06:53-tól). Viszont a mangában nem (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/296/13). Még gyümölcsök is vannak egy egyik fán. Nem nagy cucc, csak akkor Sting ne papucsban és rövidgatyában rohangáljon. :D Végül is, ő nem jég-, vagy hómágus, hogy bírja a hideget, de még csak nem is a tűz sárkányölő, hogy ne fázzon. ^^

Makarov mester egy trollpalánta (17:32). XD

Újabb Evergreen x Elfman utalásokat kaphattunk, és még Polyushka anyó is az orruk alá dörgölte. :D

Ööö... egy kérdés. Lásd kép (http://oi48.tinypic.com/1zdc7c9.jpg). Azok ott a kép bal oldalán betekert hullák...? ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 márc 30, 15:40:50
@FelipeMassa

Olvasod a mangát? A Nagy Mágia Játékok utolsó napja 2 szálon fut és az egyik még mindig lezáratlan. Magyarán, ha végig is adják a NMJ-t akkor is maradtak volna bőven lezáratlan dolgok.

@Animecrazy

Erről hallottam és elvileg kamu. Ha igaz lenne a hír, akkor az ismétléseknél sem lehetne már az ő hangjával leadni (ne kérdezzétek miért). Újraszinkronizálni meg nem fogják az ismétléseket --> Meg kellene fizetni egy új szinkronszínésznőt, plusz nem fognak átszinkronizálni, már DVD-re kiadott részeket. Elvileg a zenei kiadójától rúgták ki a hölgyeményt, a szinkronizálástól viszont nem tilthatják el.

@pixxon

OFF:
25 részes lesz? F*ck. :nugget:
Mondjuk rengetegszer eltértek már a mangától, szóval mindegy nekik, hogy hány részes.
Az mondjuk durva, hogy milyen gyönyörű animációk vannak benne az A-1 jóvoltából. Miért nem lehetett azt a minőséget átvinni a Fairy Tailbe, kedves A-1?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Axel92 - 13 márc 30, 15:59:05
Sztetek hány fejezet lehet hátra ebböl a történetböl? Mert ha végére ér a manga, lehet hogy azután folytatják az animét. Esetleg ha a sziget utáni sztorival indulna az ismétlés, az elég logikus lenne, és akkor nem kellene annyira sokat várni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 13 márc 30, 16:21:34
Chakra, azok szerintem túl hosszúak hulláknak :D De viszont, hogy akkor mi lehet, az egy nagyon jó kérdés.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: pixxon - 13 márc 30, 17:38:26
Ez az anime egy szép időszak volt, remélem hamarosan tényleg folytatódni fog. Szerencsére a manga továbbra is fut, ott élvezhetem a történetet.

off:
Bastian: A Magit én is néztem, az a 25 rész nem fog sokáig tartani, higgy nekem :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nexus - 13 márc 30, 17:49:51
Régen írtam már a fórumra.
Ez a Daimato Enbu nagyon jóra sikeredett animeben. Mangában persze voltak olyan pillanatok, amelyek jobban átjöttek.
Szerintem most változás lesz az animeben. Miért gondolom ezt.
Ha tényleg megtörténik az a dolog ami most a mangában alakul és tényleg hatalmas harcok jönnek, akkor azt már vér nélkül hülyeség lenne megcsinálni, meg ha valóra válik Charle látomása.
Lehet, hogy átteszik 16 éven felülieknek, mert amik jönnek már nem férne be a 12 éves korosztályba. E mellett tényleg beérte a mangát és nem lehet már fillert beszúrni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 márc 30, 17:59:55
Én eddig is hiányoltam a vért. Főleg, hogy Erza (akit ugye nem is ritkán látunk) mágiájához kötelező lenne a vér. Aztán Gray nél annyira nem, de oda is kéne.
Amúgy az este fele mit jelent? 6-7 óra tájéka?

OFF: Én most elkezdtem nézni az OP-t. Eddig 4 részt láttam és nagyon bejön.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 30, 18:07:26
Chakra, azok szerintem túl hosszúak hulláknak :D De viszont, hogy akkor mi lehet, az egy nagyon jó kérdés.

Igen, a hosszuk engem is gondolkodóba ejtett. Viszont a bal oldalon a fáslikötegek bal "végén" olyan, mintha fejek lennének. ^^" És ne Levihez mérjük, mert róla tudjuk, hogy elég alacsony. Viszont van ott rövidebb fásliköteg is, csak a legközelebbi nagyon hosszú, mintha egy jó magas ember lenne (Elfman?)...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Justin[HUN] - 13 márc 30, 18:10:07
Elfman az edzések miatt elég nagy lett szóval akkor annak a kötegnek óriásinak kéne lennie...legalábbis gondolom én


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 30, 18:32:17
... Szerintem most változás lesz az animeben. Miért gondolom ezt.
Ha tényleg megtörténik az a dolog ami most a mangában alakul és tényleg hatalmas harcok jönnek, akkor azt már vér nélkül hülyeség lenne megcsinálni, meg ha valóra válik Charle látomása.
Lehet, hogy átteszik 16 éven felülieknek, mert amik jönnek már nem férne be a 12 éves korosztályba. E mellett tényleg beérte a mangát és nem lehet már fillert beszúrni.

Ez nekem is eszembe jutott, megelőztél. ^^
Bár ez nem egy olyan dolog lenne szerintem, amit titkolni kellene, nyugodtan elmondanák a népnek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 13 márc 30, 18:36:15
Talán félnek, hogy lelövik azt, amit mindenki sejt a harcokkal kapcsolatban. :) Elvégre, bármilyen kis utalásért hisztizhet a nép, hogy ezt most jól lelőtték nekik, meg ilyesmi.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 30, 18:42:18
Hát nem tudom...

Egy annyival, hogy:
"A Fairy Tail anime X időre szünetel. A következő rész XXXX.XX.XX-én kerül adásba, de már a 16+ -os kategóriában."
szerintem semmit nem árulnának el. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nexus - 13 márc 30, 18:46:22
Abban az esetben ha így írnák ki akkor már páran és az internetnek köszönhetően mindenki :D tudná, hogy talán páran elpatkolnak, legalábbis azon animesek akik nyomon követik a mangát is.
De ennek az opciónak örülnék, mert így felzárkózhatna a Naruto és Bleach szintje mellé.
Ráadásul lehet a mangaka is változtat a történések hangulatán. A szeretet ereje nem biztos, hogy elég lesz az elkövetkezőkben :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Animecrazy - 13 márc 30, 20:02:59
Mit tesz az estefelé? Mert már elég este van, bár nekem mind1, mert előbb-utóbb úgy is fenn lesz, de azért tudni szeretném :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 márc 30, 21:58:57
Azért ez elég nagy szégyen volt a Saber ikersárkányaitól. Állítólag már kb. ovis korukban megölték a sárkányukat erre 2v1- ben nem bírnak Natsu- val. Értem én, hogy meg kellet leckéztetnie Lucy miatt, de így nem érződik, hogy egyáltalán erősek lennének. Pedig az a szinkron támadásuk nem volt semmi + használták a Dragon Force- t.
Igaz én már a mangát elolvastam ezért tudom mi fog történni, de animében is látni szeretném. Főleg az utolsó napot a Mágia Játékokból.
Persze szeretem a mangáját is, de nagyon nagy pluszt ad a szinkron (szerintem itt kivételesen jó, Natsuét egyenesen imádom) és a zenék is.
A fél részt végig is könnyeztem :D
Amúgy ezek a Fairy Tail Best! részek egy az egyben csak ismétlések lesznek, vagy esetleg valmi más is lesz bennük?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 márc 30, 22:36:51
Úgy tudni, hogy csak ismétlés lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: olcha94 - 13 márc 30, 23:59:33
Akkor most igazak a pletykák, miszerint egy darabig tényleg szünetelni fog az anime? Mert ez a rész egy lezáró-epizódnak tűnt. De legalább a mangát folytatják és remélhetőleg mihamarabb nekikezdenek majd a következő epizódoknak is. Sajnos ezek szerint nem akartak fillerekkel cseszekedni, inkább szünetelnek egy kicsit.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 13 márc 31, 01:56:07
Ööö... egy kérdés. Lásd kép (http://oi48.tinypic.com/1zdc7c9.jpg). Azok ott a kép bal oldalán betekert hullák...? ^^"

Szerintem csak rögtönzött ágyak :D A földön azért nem túl kényelmes. Bár tény hogy elég hülyén lett megrajzolva =)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Axel92 - 13 márc 31, 07:44:13
Olcha94, igen szünetel x ideig, de a mangaka szerint folytatják az animét. Olvass vissza 2 oldalt és akkor tájékozottabb leszel :)
Am sztem ez a Fairy Tail Best a tenrou sziget utáni eseményekkel indul, és akk kilehet számolni h kb mennyi idö van a folytatásig. Legalábbis sztem 1 évnél többet nem váratnak minket, ez lenne a leglogikusabb történet szál, amit újraadhatnának.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 13 márc 31, 10:55:12
Elvileg jobb minőségben, vérrel, meztelenkedéssel, trágár beszéddel fogják adni egy másik időben.

 "5 days after the "original" anime the new one is starting called Fairy tail best.
We don't really know much about it. Like the guy in the youtube video says. It might be a re-boot of the anime with more blood and such. Wich means it will be closer to the manga.
The reason that it haven't been like this is because of the time it have been aired in Japan wich is early in the morning.
Now it will be aired on Thursdays at 5.30 pm. Wich I think allows them to show more blood, nudity, bad language and stuff."

Legalábbis ezt másolták be egy facebookos csoportba, nem hinném, hogy kamu lenne.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Toshin Raizen - 13 márc 31, 11:54:41
A rész számomra nem volt nagy durranás, a mangában jobban tetszett a legtöbb jelenet(azért volt olyan, ami se itt, se ott nem jött be). Ez a véleményem viszont a végére megváltozott, igen jól el lett találva a befejezés, még ha ideiglenes is.
Sok érdekes dolgot olvastam, valószínűleg azért, mert angolul csak enni, inni és aludni tudok, de olvasni és beszélni már nem  :smirksweat: .

Nem ártana egy kis vér a történetbe, sokat nyomhatna egyes jeleneteknél. Hmmm meztelenkedés... Inkább azt vessük el XD elvileg Shounen, de bőven akad benne ecchi is. Na most ha veszünk egy "ENYHÉN" pornográf mangakát és a kitolt korhatárt, akkor a végeredmény egy picit másabb lesz(csak ép annyi, hogy vér mellet más is fröcsögni fog) :smirksweat:
A trágár beszéd meg... azon el kell gondolkodni kis hazánkban, hogy mit is jelent, amikor egy 10 éves kislány, hosszabb káromkodást mond egy levegővétellel, mint amilyen hosszú az Egri csillagok.  :smirksweat:

Zeref  
Az OP jó választás, a története nagyon jó és nem sajnálják a vért sem. Egyetlen bajom, hogy amikor meg akarok nézni egy jó részt, akkor rendszerint megnézek mellette legalább 4-5 másikat is XD
Ami a vicceket illeti, azok nagyon nagyok :D csak csodálni lehet, hogy szorult ekkora idiotizmus a csapat pár tagjába ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: DevinWong - 13 márc 31, 12:29:19
Nos nem is tudom hol kezdjem .... nagyon jó rész, főleg a vége tetszett! Számos dolog nyitva maradt .... Bevallom én is megkönnyeztem , mert az a zene nagyon tetszik, ráadásul, vége a több éves szombat esténkénti FT nézésnek .... Legalább egy évet kell várni hogy újra elinduljon....  :neee:

Mindenesetre, szeretném megköszönni, a fordítóknak a munkájukat, a fórum tagoknak a sok érdekfeszítő tanulmányt itt a témában, és természetesen a FairyTail készítőinek ezt a lehengerlő animé-t! 

 :byezz:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: nixee18 - 13 márc 31, 12:45:25
http://fairytail.wikia.com/wiki/Episodes
ahogy ezt csabi28 linelte, et szurja a szemem::::  it was announced on March 2, 2013 that the anime will end on March 30, 2013 after 175 episodes. On March 4, 2013, Mashima announced on his Twitter account that the anime will not end yet,.

Szabad forditásban ennyi, ha jól értem:  2012 március 2.án bejelentették, hogy március 30.án véget ér a 175.rész után.
Március 4.-én mashima bejelentette a twitterén, hogy az anime még nem ér véget.
Esetleges hibákér bocsi, androidrol irtam.
Bár attol még szüneteltethetik..
Mit gondoltok erről?

A részről annyit, minden tetszett, bár azé kicsit tulzásnak tünik,hogy natsu dragon force nélkül meggyepál 2 dragon forces kiscsávót...xd. akkor natsu kit fog legyőzni dragon forceval, me gondolom ő is fogja tudni használni elöbb-utóbb.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 márc 31, 12:52:47
175.rész, azaz a Finálé:

Natsu harca az ikersárkányokkal tényleg hangulatosra sikeredett, de kicsit túl Bleach-esre is. Gondolok itt az Ichigo vs Grimmjow leszámolásra Hueco Mundo-ban. A helyettes shinigami gondol egyet, hogy én erősebb vagyok, és leveri a nagyon op Arankát. Na hát itt is ugyanez volt szinte. Azért kicsit nagyobb megerőltetést vártam volna, mert ahogy Erza is mondta, Stingék nem gyengék ( főleg ha sárkányokat is megöltek az erejükkel még taknyos korukban ) De nem, még csak nem is fáradt el Natsu, hát eléggé érdekes összképet adott a dologról. Viszont tetszett benne, hogy Dragneel annyi idő után újra EGYES EGYEDÜL, SEGÍTSÉG NÉLKÜL győzte le a "boss"-t ( jelen esetben Rouge-ékat ) Sokat erősödött :D

Az a bevágás, amikor a Charliot-on Sting mondta, hogy: ezt most átadom nektek, azaz 1-2 pont nem számít- és erre mégis  (H) Ez a jelenet nagyon tetszett, ennyi Sabertooth :D

Most mindenki a Fairy Tailt látja már riválisnak, tök jó :D A legtöbb jövendőbeli párok harca érthető, kivéve a Sabertooth-ból Ren/Hibiki érdeklődése Gazille felé, azt nem értem miért.

Ha már a vassárkányölőről van szó, talált egy sárkány temetőt ??? Meg Natsu válasza Lilly-nek, hogy Gazille nem tudja, mi a páros harc lényege hatalmas volt XD Meg a bizonyos jóslatban vagy mi az, Levy sír a barátaiért, és mond egy olyat, hogy : "Még ő is meghalt, akit annyira szerettem"- itt biztos a vassárkányölőre utal  :$

Polyushka is kezdi megszeretni az embereket  :)

Az utolsó nap, amit jó ideig nem látunk animében, nagyon érdekesnek ígérkezik. Persze már erről is tudtam, de egy túlélő free for all leszámolás sok izgalmat rejthet :D

Na és akkor itt elérkeztünk a rész végéhez. Az ending előtt lévő új zene nagyon tetszett. A rész vége meg nagy trollság volt Mashimától XD Az a To Be Continued a mangában is ott volt, biztos az animének készítette elő a mangaka.

Írnék egy kis összegzőt is a Nagy Mágiajátékok ívről:

Mind minden Fairy Tail arc, ez is nagyon jóra sikeredett. Tele volt pózer és egyben hangulatos jelenetekkel, de a romantika se maradt ki :D Kedvenc jeleneteim: Erza és Gerard kis aktusa a tengerparton, Rofus hullócsillagok éjszakájának aprítása, Gerard vs Jura, Natsu betörése a Saberhez, Erza Pandamóniumos kihívása és Luxus 1v5 harca, de igazából az egész ív XD
A háttérzenéket és a szinkronokat is nagyon eltalálták, mint mindig.
Megismerhettünk elég sok új szereplőt is, ezekből nekem Bachuss és Kurohebi tetszett meg különösebben.
Negatívként megemlíteném, hogy a grafika többször is gyengére sikeredett, és azt is sajnáltam, hogy nem láthattuk élesben Erzát a Fairy Tail-es csapatruhában :S
Természetesen nem volt olyan jó, mint a Tenrou-sziget arc, de így is adnék egy csillagos ötöst az "évad"-ra :D

Végezetül habár egy ideig ( remélem nem sokáig ) szünetel az anime, így se maradunk Fairy Tail nélkül. Még itt a mozifilm és az ova 5 is. Továbbá természetesen a manga, amit szerintem én is elkezdek olvasni, mert nem igen fogom kibírni a hetet FT nélkül :D De szépen befogom osztani a felgyülemlett kb. 30 fejezetet, legalábbis megpróbálom XD



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 márc 31, 14:05:49
175. rész

Nekem ez eszméletlenül tetszett. Azt sem tudom, hol kezdjem. xD Elismerem, Natsu győzelme tényleg sántít, de engem egyáltalán nem érdekel. Már alig vártam, hogy végre veszítsenek Stingék, szóval igazi epic jelenet volt. A részt nagyon jó fillerekkel is kiegészítették. Gondolok itt az Elfman-Evergreen vagy Gazillés poénokra, vagy a jellegzetes FT-s kézmutatásra. ^^ Igazán hangulatossá és kellően érzelmessé tetté a részt.

Aztán elég hamar eljött az ending. Örültem is neki, mert tudtam, hogy így lesz a végén bőven hely az emlegetett cliffhangernek. A rész elején tippeltem is egyet, hogy na biztos az lesz, hogy nem derül ki, ki van a köpeny alatt. xD Tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá, ha már Gérard így meglepődött... Viszont nem csak ez volt érdekes a rész második felében. A sárkánytemető egyszerűen lesokkolt. Nagyon ijesztő látvány volt. Aztán jött Levi... Már múltkor is említettem, hogy már érdekelne ez a naplósdi, de erre nem számítottam. Az a jelenet nagyon ijesztő volt. Mi fog itt történni...? Én nem bírok várni!

Csabi, bevallom, én lehet, hogy neki is kezdek a mangának. Bár hozzád hasonlóan én is elterveztem, hogy beosztom magamnak, de félek, nem fog menni. xD De majd meglátjuk, nem akarok rögtön nekiesni az egésznek. Aztán ki tudja?! xD

Akkor most búcsút intek a Fairy Tail animének. Nagyon jó volt hetente nézni, részről részre. Tényleg hiányozni fog. Szomorú volt bejelölni az utolsó részt, amivel már át is került a "látott" animéim közé. Remélem, minél hamarabb újra láthatjuk. Én megadtam neki a 10 pontot. Tudom, vannak hibái, de az én értékelésemben ezek nagyon eltörpülnek. Szívből mondom, nagyon megszerettem. ^^

Bastian:
Magi jó kis anime, én már a végefele tartok. Tény, hogy a grafikája szép, de ennek ellenére itt is észrevettem közben érdekes rajzolásokat a karaktereknél. De ez elenyésző. Mindenesetre nyilván több időt fektethettek bele, hiszen mint mondták, 25 részes. Bár azt hiszem most érkezett a bejelentés, hogy ősszel folytatják második évaddal. Szóval nyugodtan kezdj bele. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rosarioxxx - 13 márc 31, 20:22:15
Sziasztok! Csupán annyit szeretnék megkérdezni, hogy a Fairy Tail Best-et is fordítani fogjátaok??


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: olcha94 - 13 márc 31, 20:49:09
Hát köszi a válaszokat. Őszintén megmondom, egy kicsit agresszívebb és kevésbé gyerekes FT nekem is jobban tetszene, meg az ilyen hülyeségeket ki lehetne vágni, mint az, amikor az egész céh táncolt. Értem én, hogy filler, de mi a zacsimnak ilyen? :D Főleg, hogy a karakterek mindig full tudatlannak voltak az animében beállítva (pl.: nem tudják, hogy mi az a társastánc, de Erza tudta és természetesen ő abban is bajnok volt). Szóval ezt az egészet lehetne hanyagolni és csak a fő storyra koncentrálni. :) Bár a Zentopia arc-ot bele lehetne tenni, mert végülis az egész érdekes volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hentess95 - 13 márc 31, 22:29:08
Ha jól megnézitek a Wikin akkor láthatjátok hogy seasonokre van bontva és ennek a seasonnek vége van azért nem írnak ide több részt majd megint lesz 1-2 kép és szöveg alattuk és a többi epizód az adott seasonbe Azért is van az anime végén az hogy fojtatás lesz mert minden néző beparázott hogy vége van és hogy elkerüljék a sok kérdést.

Nekem nagyon tetszett ez a rész bár elégé sablonosra sikeredett ez a csata többet vártam volna ettől a harcról de ha ez van akkor ezt kell szeretni. :byezz:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dante911 - 13 márc 31, 22:31:41
a fairy tail best-et is fordítani fogjátok?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: chibifox - 13 márc 31, 22:50:09
Köszönet a Naruto-kun csapatának az összes részért és fordításért.  :bow: Egyébként nekem tetszett a rész, egyértelműen kiderül belőle, h lesz folytatás, de a gyengébbek kedvéért kirakták még, h lesz folytatás :)
Különösen tetszett ahogy megrajzolták a tűz Főnixet (Natsu végső csapásánál). A harcot is elég jól elhúzták itt animében, mangában kevesebbet játszadoztak :) És a filler részekről meg annyit, h sokkal jobb, h így csinálják meg, nem fullad unalomba mint a OP, és beleviszik a Fairy Tail élet érzést, amit én nagyon szeretek. Hiába beszippantott ez az anime. Remélem nem is olyan sokára újra véleményezhetjük az anime részeket. :)  :byezz:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Axel92 - 13 ápr 01, 10:29:42
Ma valaki azt a kommentet írta az NK-ra, hogy állítólag már szeptemberben folytatják az animét, ő is olvasta valahol, bár lehet, hogy kamu :)

Csabi28:Nem hiszem h poénnak szánta, elég komolyan hangzott :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 ápr 01, 11:12:44
Nem feltétlen, mert akkor már elég nagy előnye lenne a mangának, de így április elsején én semmit nem hiszek el xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 13 ápr 01, 11:16:16
175.rész, azaz a Finálé:

Natsu harca az ikersárkányokkal tényleg hangulatosra sikeredett, de kicsit túl Bleach-esre is. Gondolok itt az Ichigo vs Grimmjow leszámolásra Hueco Mundo-ban. A helyettes shinigami gondol egyet, hogy én erősebb vagyok, és leveri a nagyon op Arankát.

Bizony, én az vártam, hogy legalább ő is fellép a dragon force szintre.


Az a bevágás, amikor a Charliot-on Sting mondta, hogy: ezt most átadom nektek, azaz 1-2 pont nem számít.

Ha-ha az abszolút odabaszott.

Most mindenki a Fairy Tailt látja már riválisnak, tök jó :D A legtöbb jövendőbeli párok harca érthető, kivéve a Sabertooth-ból Ren/Hibiki érdeklődése Gazille felé, azt nem értem miért.

 Meg a bizonyos jóslatban vagy mi az, Levy sír a barátaiért, és mond egy olyat, hogy : "Még ő is meghalt, akit annyira szerettem"- itt biztos a vassárkányölőre utal  :$

Biztos Gazilera utal, de az nem a látomásban volt. Egy jövő képet kaptunk. Valami nagy gebasz lesz, nagyon kíváncsi vagyok rá, főleg azért is mert Levynek ez már a sokadik idézete a "naplójából" és most végre képet is kaptunk.


Aki tud erről információt az kérem írjon. Ma néztem meg 168-tól 175-ig. Mi az pontosan, hogy vége az animének?
Azért mert túl utol érték a mangát vagy mert nincs pénz rá? (utóbbit kétlem :P ).
Ez a Narutos rész gondolom csak marhulás és semmit nem halad egyik történet sem.
Mikorra várható a folytatás?
Köszi a válaszokat, a munkát és az írónak ezt a fantasztikus történetet :).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: DevinWong - 13 ápr 01, 12:09:45
Én nem hiszem, hogy Gazille-ra utal. Hisz utána kimondja Lucy nevét. Ha belegondolunk, tényleg őt szeretheti a legjobban ~barátság színvonalon mérve.

Szerintem Lucy az aki "meghal" bár az én elképzelésem szerint, a jövőbeli Lucy fog meghalni, és így a jelenben levő életben marad. Persze ez csak saját teória, de remélem nem pont Gazille-t vágják ki a sorozatból, mikor ő az egyik legstílusosabb karakter....


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 13 ápr 01, 12:43:54
Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)

El kéne mennie pár embernek szemészetre.

Egyébként a rész nagyon epikusra sikeredett. Azért nagy f*szok ám az anime készítői :D A végére hagyták a legjobb minőségű rajzolást. Sting és Rogue Unison Raid-je gyönyörű volt és a fejek is nagyon szépen meg lettek rajzolva. Főleg Lucy.

Bár azt még mindig nem értem hogy miért hagyták ki a Lacrima tv-t, az animében. A mangában végig látták a meccset Lucyék is.

Mondjuk ha ilyen rajzolás lenne minden részben, nos azzal ki tudnék békülni :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 ápr 01, 12:49:33
Natsu szerintem is túl könnyen verte el Stingéket. Most megint itt van az a kérdés, amit Gray is kérdezett: Most Stingék voltak gyengék, vagy Natsu túl erős ? Mivel mondva lett, hogy Stingék erősek, akkor a válasz már egyértelmű. Arra vagyok kíváncsi, hogy vajon a második eredetet használta-e. Nekem az még mindig ködös egy kicsit., hogy miképpen működik. Most az a kétszeresére növelte a mágikus erejét ? 

Az Ending utáni részben több kérdést kaptunk, mint választ. Szóval Levy levelet vagy naplót ír, azután, hogy valami szörnyű dolog történt és az egész főváros elpusztult. Akkor a jövőben páran meghaltak és köztük feltehetően Gazille is. Azért ez a húzás, olyan mintha unalmas lenne most a sztori és Mashima-sensei beleépíti a sztoriba a spoilereket, hogy jobban kövessük az eseményeket. Nem mintha nem lenne alapból izgalmas a Mágia játékok.  :D

Akkor Arcadios, vagyis Dió ( XD) mégis jó fiú lenne ? Vagy csak úgy állította be magát ? Ennek az elsötétülés tervnek nagyon negatív neve van.

A következő a Sárkánytemető, ami a főváros alatt van. Ez is egy érdekes történet szál, kíváncsi vagyok, hogy hogyan függ össze ez az egész, mert így most van 4 szál, ami külön-külön is izgalmas.

A negyedik meg a rejtélyes személy, akit Gérard végre utolért. Remélem hogy jó alaposan szóra bírja majd. Aztán lehet, hogy pont fordítva lesz.  :D

Kár, hogy szünetre ment az anime, de nézzük a jó oldalát, most van 27 fejezet, amit el lehet olvasni.  :D Vagyis nekem már csak 23.  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 ápr 02, 14:08:44
LOL ,egész végig azon röhögtem hogy Lucy mindent tudott arról hogy hogy álltak Natsuék,ez aztán a durva telepátia :D.Az a karmazsinpengés skill Natsutól,meg a céh ereje...Nem kicsit ismerős már . Ez talán még durvább lett,mint amikor Erza kapta az ilyesfajta segítséget.Gratulálok Natsu a Cheat Master címet elnyerted Erzától! :hooray: Amikor kijelentik hogy a Fairy tail az első számú ellensége mindenkinek,és a kiszemeltjeiket,szakadtam Ichiyán; kijelenti hogy ő lesz Natsu ellenfele...mit is mondhatnék-Sok sikert.És igen,a végén sem maradhatott ki Erza berögzült mozdulata,keblemre!! :D Ejj...Lucy beszéde a végén tényleg olyan mintha 1 évig nem lenne anime.Szerintem megvárják míg ez a sárkányos fejezet lefusson a mangában,és akkor folytatják,mert sztem az Anime tömörebben akarja majd feldolgozni,vagy esetleg részletesebben.De ez a Levy-s rész a végén,elég jól hangzik a folytatás...(Nem mint a mangában -.-" ott sztem elég gagyira sikeredett ez a sárkányos fejezet.) Ja ,amúgy ez a Fairy tail BEST ,vagy mi a csuda,ezt mikorra is mondták? Arra emlékszem hogy csüt.d.u-fog kijönni japánba,de ezzel nem mek sokra.:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kingdon - 13 ápr 02, 14:18:51
Sziasztok . Tudnátok segíteni nekem a Fairy Taillel kapcsolatban ? Kellene nekem a 49,50,51,52,69-es részek a többit már letöltöttem . Tudnátok valami olyan címet adni vagy linket ahol fel van rakva ezek a részek Naruto-kunos felirattal ? meg ha lehet akkor az OVA 3 is kellene mert a honlapról nem tudom leszedni mert ezek nincsennek fenn sajnos :( . Bocs hogy ide dobtam be ezt de muszály volt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 ápr 02, 14:31:28
Nézd meg torrent oldalakon,de nem 100- hogy Naruto-kunos felirat van hozzá  :neee: Vagy esetleg szedd le a RAW-ot ,a feliratot gondolom le lehet tölteni Naru-kunról,vagy valakinek biztos megvan.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kingdon - 13 ápr 02, 14:40:05
Az összes felirat megvan meg minden csak az a 4 -5 rész hiányzik és akkor megvan mind :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: nb940612 - 13 ápr 03, 17:16:28
Én ThePiratebay-ről szedtem le azokat a részeket és jó hozzá a Naruto-kun-os felirat


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: angels - 13 ápr 05, 12:17:19
Elvileg tegnap volt a fairy tail best... kíváncsi voltam mihez kezdenek vele de nem találtam fenn sehol.
Rosszul emlékeztem hogy mikor jön vagy csak érdeklődés hiányában elmaradt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sdavid25 - 13 ápr 05, 14:35:27
Elvileg tegnap volt a fairy tail best... kíváncsi voltam mihez kezdenek vele de nem találtam fenn sehol.
Rosszul emlékeztem hogy mikor jön vagy csak érdeklődés hiányában elmaradt :D

Nyaa torrenten fenn is van már az 1. rész de semmi változás nem volt benne, szóval felesleges leszedni. De nem is vártam mást egy ismétléstől. Bár azt mondták, hogy nem lesz most cenzúra meg szebbek lesznek az effektek de az effektek ugyan azok voltak, a cenzúra meg csak jóval később került bele. Ha jól rémlik.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 ápr 05, 15:34:04
Ehh,tényleg kijött ? Mi az hogy nem lesz benne cenzúra? Lesz vér?:D Vagy a fanszervíízre gondoltak? BÁR amilyen az volt a fairy tailben,annál durvábban azt nem lehetne megjeleníteni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sdavid25 - 13 ápr 05, 15:43:55
Ehh,tényleg kijött ? Mi az hogy nem lesz benne cenzúra? Lesz vér?:D Vagy a fanszervíízre gondoltak? BÁR amilyen az volt a fairy tailben,annál durvábban azt nem lehetne megjeleníteni.

Vérengzős jelenetre gondoltak. :D Azért FT még nem hentai vagy ecchi ennyire. Bár én kételkedek a cenzúrában is. Ettől még újra megnézem hetente legalább könnyebben eltelik a várakozási idő. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Szabika - 13 ápr 05, 18:22:03
@sdavid25
 
Beírom a keresőbe, de semmi. Esetleg mit ronthattam el? :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sdavid25 - 13 ápr 05, 18:32:23
@sdavid25
 
Beírom a keresőbe, de semmi. Esetleg mit ronthattam el? :smirksweat:

http://www.nyaa.eu/?page=view&tid=420227 (http://www.nyaa.eu/?page=view&tid=420227)

Tessék. Bár teljes mértékben felesleges leszedni mert nincs benne semmi újdonság. Amúgy így hogy Fairy Tail Best nem fogjátok megtalálni mert az csak japánoknál egy alcím.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 ápr 05, 18:44:02
Akkor ez most a fairy tail 176.? És eggyáltalán mért lett vége a rendes animének,valami április elsejei viccnek szánták?:D Mert most ha ott is van az a BEST,akkor miért nem simán Fairy tail? (Ha annak a Best-nek nincs semmilyen jelentősége) Erre azért kiváncsi lennék.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Toshin Raizen - 13 ápr 05, 18:47:57
Már le volt írva nem is egyszer.
Azért Best, mert ez válogatás a részekből, szóval nem fogják előröl leadni az egészet, hanem bizonyos részeket kiválasztanak és azokat adják le(hogy mi szerint választják nem tudni).

Nagy valószínűséggel azért lett vége, mert túlságosan is közel volt a mangához és fillereket meg nem tudtak volna hova beszúrni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 ápr 05, 20:37:49
Sztem ez a válogatás is kamu volt, mert megnéztem az első részt ( amiben semmi változtatás nem volt ) és az előzetesében a 2. részt konferálják fel, ergo megy normálisan, szép sorjában. Nem hiszem, hogy olyan hülyék lennének, hogy félrevezető previewet adnak a kövi epizódról...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sdavid25 - 13 ápr 07, 18:56:23
Sztem ez a válogatás is kamu volt, mert megnéztem az első részt ( amiben semmi változtatás nem volt ) és az előzetesében a 2. részt konferálják fel, ergo megy normálisan, szép sorjában. Nem hiszem, hogy olyan hülyék lennének, hogy félrevezető previewet adnak a kövi epizódról...

Na jó de azért gondolj bele abba is, hogy az 1. rész után nem adhatják le egyből az 50. részt vagy akár a 10-et. :D
Szerintem ezt a válogatást amúgy arra értették - feltéve ha igaz - hogy filler arc-ok nem lesznek benne. Ezért is Best az alcím. De igazából teljesen mindegy akik látták azoknak így se úgyse mutatnak újat viszont időtöltésnek jó lehet amíg nem folytatódik.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: angels - 13 ápr 07, 19:35:33
Szerintük mind1ik Best! volt :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sdavid25 - 13 ápr 07, 23:31:59
Szerintük mind1ik Best! volt :P

Nekem pl egyik résszel se volt komolyabb bajom. Ha ilyen fillerek lettek volna anno Bleach-ben vagy Naruto-ban akkor azokat is néztem volna :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 ápr 08, 07:02:33
Nekem se volt bajom a fillerekkel,igazad lehet,sztem is azért találták ki ezt a BEST dolgot,mert ugye az anime meg a manga szinte majdnem párhuzamosan ment ,3-4 résszel volt kb előbbre a manga.Gondolom most nincs kedvük kitalálni semmilyen fillert,ezzel a leállással adnak időt a mangának,pedig szerintem nagyon jó kis filler részeket szoktak kitalálni az animések,vehették volna a fáradságot megcsinálni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 ápr 08, 15:22:43
Igen ám csak ide már aligha lehet valamit kitalálni. Az egy kicsit gáz volt a Bleach- ben is, hogy jöttek az Arancarok majd egy másik részben már a kardokról volt szó. Itt nincs helye fillernek. Max pár rész, hogy mit csinálnak akkor, amikor nem a Nagy Mágia Játékokon vannak.
De amúgy az nem lehetne megoldható, hogy 1 rész 1 fejezetet dolgozzon fel? Mert így megmaradna az a 27 fejezet előnye a mangának. Igaz így lehet, hogy eléggé tökölősnek tűnne az anime és talán kicsit unalmasabb lenne. De ahol most tart a manga eléggé sok a harc, azokat pedig megcsinálhatnák 2-3 részesre is. Majd az arc utá filler.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 ápr 08, 16:11:32
Zeref ne akarj ilyen feldolgozást. Élő példa erre a One Piece anime. Annak mindegyik epizódja ilyen, és hidd el, nagyon érezhető a monotonosság, pedig annak mangája sokkalta bővebb, mint a Fairy Tail-é...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 13 ápr 08, 16:28:31
Áhh,szinte az összes hsz-emben benn van ,amikor jellemeztem egy részt,hogy micsoda hülyeségeket tudnak kitalálni az időhúzásra,és igen az én szememben zavaró az ,ha elüt a mangától.Ezért inkább rakjanak be  egy 20 részes filleradagot,aztán megvan oldva.Csak ez a megoldás rendszeressé teszi hogy minden évben lennie kell egy filler adagnak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 ápr 08, 17:58:52
Én nézem az OP- t (119. résznél tartok) eddig bejött. Néha tényleg érezhető, de engem nem nagyon zavar.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Toshin Raizen - 13 ápr 08, 18:20:52
Zeref
Ott még csak most kezd izgalmas lenni, ha eddig bejött, akkor már készülj arra, hogy függő leszel XD (egy sorstárs mondja).

Csabi28nem ezekre a részekre érti, sokkal inkább a jelenlegi részeknél figyelhető meg az időhúzás.

Ha már FT topic, akkor el tudnátok küldeni azokat a részeket, amiben Lisanna szerepel? XD
A 24.részt tudom, hogy olyan meg a 33.rész környékén Elfman emlékszik vissza rá a PL elleni harcnál. De ennél van jóval több(úgy rémlik).
Az Edolas Arcban lévő Lisannás részek is érdekelnének, legalább lefoglaljátok magatok, amíg meg keresitek. :D(nem kell hálálkodni ^^")


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tasur-Astur - 13 ápr 11, 13:38:22
Hali!
Én most olvastam Wikipedia-n hogy holnap jön a 176. rész "The Eclipse Project" néven. http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Fairy_Tail_episodes


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lulu - 13 ápr 11, 14:28:01
haat, nem nagyon hiszek neki... :/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: zsolti3134 - 13 ápr 11, 22:40:33
Hát nem tudom hol olvastad de amit belinkeltél wikit ott semmi ilyet nem olvastam. Vagy lehet h nem néztem át eléggé alaposan, vagy ha volt is akkor törölték. :D( Amugy nem értem miért függeszteték fel. Mivel a mangát nem olvasom ezért nem tudom h beérte e vagy sem. (nem szeretem előre tudni h mi lessz az animébe) Ha nézetség hiány miatt függeszteték fel akkor azt nem értem h miért csak az adott ország nézetségét nézik. (most nem feltétlenül animére értem hanem minden sorozatra ami "elbukott") De jó lenne ha minnél elöbb folytatnák!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 ápr 12, 07:05:39
Azért nem nézzik más országokban az anime nézetségét, mert azt csak a TV Tokyo sugározza, ami nem hiszem, hogy Japánon kívül sok helyen sugároznák. A torrentes letöltésekből meg nekik nem sok hasznuk van.

Én sem találtam azon az oldalon a 176-odik részre utalö jeleket.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tasur-Astur - 13 ápr 12, 07:17:00
Úgy néz ki kacsa volt, mert már nincs ott, törölték  :( Kár pedig már annyira megörültem neki  :asdfghj:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sdavid25 - 13 ápr 13, 14:26:08
Hát nem tudom hol olvastad de amit belinkeltél wikit ott semmi ilyet nem olvastam. Vagy lehet h nem néztem át eléggé alaposan, vagy ha volt is akkor törölték. :D( Amugy nem értem miért függeszteték fel. Mivel a mangát nem olvasom ezért nem tudom h beérte e vagy sem. (nem szeretem előre tudni h mi lessz az animébe) Ha nézetség hiány miatt függeszteték fel akkor azt nem értem h miért csak az adott ország nézetségét nézik. (most nem feltétlenül animére értem hanem minden sorozatra ami "elbukott") De jó lenne ha minnél elöbb folytatnák!

A hír kacsa amúgy lehet csak elírták ha benne is volt. Pár évig szerintem nem találkozunk az animével.
Amúgy igen azért függesztették fel mert egyre kevesebben nézték de FŐLEG azért mert ugye nagyon közel volt a mangához.  Amúgy Japán-t sosem érdekelte más ország. Náluk épp elég saját nézettség és bevétel.

Ha összeadnánk a bevételt ami egy animére jön az egész világon még akkor sem érnék be Japán-t. Innentől nekik édes mindegy hogy más országban hogy produkál. Amúgy megy az FT más országban. Sőt nem is kevésben. Amerikában pl, Európában is megy több országban is az anime. MAL-on legalábbis látni a szinkron színészek listáját szóval tuti. :D Sőt a Manga is megy Európában és Amerikában is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ayumichan - 13 ápr 13, 22:28:28
A 175. rész vége (vagyis a folytatása) mangában hányadik fejezet?  :hmmm?:

298
kösz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 ápr 13, 22:39:49
298


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 ápr 15, 18:41:00
Jó kis Augusztusunk lesz:

http://www.animenewsnetwork.com/news/2013-04-15/fairy-tail-x-rave-master-crossover-manga-gets-anime-dvd (http://www.animenewsnetwork.com/news/2013-04-15/fairy-tail-x-rave-master-crossover-manga-gets-anime-dvd)

Nálam ez körülbelül az év híre. :D Ha ez a különkiadás a 39. manga kötetben fog megjelenni, akkor az 5. OVA valószínűleg a 38-ban lesz majd(Június). Éljen a tündér nyár!  (H)

UI: Mashima egyedül fogja megtervezni a Rave kiadást, ami elmondása szerint sokkal hosszabb lesz, mint a manga változat. Vajon találkozni fog Erza, Sieg-el? Esetleg Jellal, Mystogan és Sieg beszélgetnek...  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 ápr 15, 22:23:23
Bastian ez pontosan mi is? Ha jól tudom a Rave Mashima régi mangája. Akkor most csinál egy Rave Fairy Tail keveréket?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 ápr 15, 23:02:21
A mangában volt anno egy FT x Rave speciális különkiadás, egy crossover. A crossover azt jelenti dióhéjban, hogy egy sorozat szereplői világtól és időtől függetlenül feltűnnek egy másik sorozat világában és találkoznak annak szereplőivel. Példának okáért, ha a főoldalra rákukkantasz, akkor láthatsz egy One Piece-Toriko-Dragon Ball crossovert, ami a leírt mechanika alapján játszódott a Toriko világában, ha jól sejtem. Az FT x Rave a Fairy Tail világában játszódik, ahol feltűnnek a Rave Master szereplői.
Ezek csak különkiadások, szóval a manga cselekményét nem fogják befolyásolni. Mindenesetre nagy élmény lesz újra látni Haruékat szép grafikával.  :) Az FT X Rave különkiadás lefordításra került a Naruto-kun csapata által, amit el is olvashatsz a Fairy Tail mangaolvasójában:

http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/231,5_FT_x_Rave_spec/2 (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/231,5_FT_x_Rave_spec/2)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 ápr 20, 18:34:05
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/328/3 ez lenne az Ova 5 ? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 ápr 20, 19:30:54
Ez ám. :D
A megjelenési időpont: Június 17.
Ha szőrszálhasogató akarok lenni, akkor a 6. OVA valójában, de a Főnix Papnő felvezetőjét nem tekintem bele az OVA-k sorába.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 ápr 20, 23:13:10
Ne is tekintsd, mert az mozi. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 ápr 21, 10:58:53
Engem a képek közül Happy érdekel a leginkább.  :D Úgy tűnik megtalálja hal paradicsomot.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 13 ápr 22, 17:34:46
A megjelenési időpont: Június 17.  -ekkor jelenik meg japánban,vagy ekkorra lesz már letölthető verzió is ? ezt sose tudom xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 ápr 24, 09:48:14
Elvileg ez a hivatalos megjelenési idő Japánban. A mai világban azonban nem lepődnék meg azon, hogy ha a kedves release csapatok miatt korábban felkerülne már az internetre.  :smirksweat:

Mellesleg vagy nem mellesleg  XD kijött az 5. OVA trailere:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_OBekbTmGo0 (http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_OBekbTmGo0)

Csuda dolgok lesznek itt  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 ápr 24, 11:57:06
Nem mintha nem élvezném teljesen, de kezd kicsit sok lenni a fürdőzéses ovákból XD Lehetne 1 kicsit komolyabb is, mint pl.: az időutazós, az tetszett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 13 ápr 24, 13:21:18
Áh iszonyat várós ez az OVA, de ha csak júniusba jelenik meg japánban az megint mire fent lesz jó minőségbe....a 4. ova is majd fél évvel azután lett letölthető jó minőségbe és persze angol felirattal miután megjelent japánban,áá nemtudom hogy fogom kibírni, de a grafika az hihetetlen szép :D!! Miért nem tudták az egész animét ilyen szintűre megcsinálni ?  :nugget: Olvastam egy youtube kommentben ahol egy srác nagyon magabiztosan írta és egy japán ismerőse is megerősítette neki, hogy 2014. Október 23-án fog folytatódni az anime. Én nagyon bízok benne,hogy hátha csak elírta és még idén októberben folytatódik,szerintem akkorra már kellőképpen elhúzna a manga,és simán tudnák folytatni  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 ápr 24, 13:24:53
A 5. OVA-nak itt a témája: http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=7732.0
:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: nb940612 - 13 ápr 24, 17:59:51
Hát lehet hogy nagyon ingatag lábakon álló hír de még így is jobban örülnék neki ha jövőre folytatódna mint 2-3 év múlva :) Addig is fejlődnek egy kicsit és talán (de szerintem biztos) sokkal szebb grafikával tér vissza a Fairy Tail :) Bár azért még mindig rossz lesz ennyit várni rá :D De legalább a manga ott van :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 13 ápr 24, 19:47:55
Hát igen a manga nagyon ütős az már biztos! :D Ha a grafika nem is de legalább ezt a cenzúrát megszüntethetnék ,na meg persze ami engem még a vér hiányánál is jobban zavar azok az istentelen állóképek amikkel telepakolták a harcokat amik nagyon sokat elvesznek az értékből,elég a mangában állóképeket látni az animétől szerintem elvárja az ember,függetlenül hogy olvassa-e a mangát vagy nem, hogy dinamikus szépen meganimált harcok legyenek elejétől a végéig, ha már a vért kivették belőle, na de ez csak az én véleményen,ettől függetlenül is örök kedvenc marad a manga is meg az anime is  !   :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: nb940612 - 13 ápr 24, 23:05:31
Mondasz valamit :D Még úgy engem nem akaszt ki hogy kivették a vért de az állóképekről igazad van, de reméljük orvosolják ezt a kis problémát :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 13 ápr 24, 23:12:34
Kétlem, hogy hozzányúlnának ehhez. Így sokkal olcsóbb előállítani egy filmet. Ha jobban megnézzük akkor a történet elején ez nem volt jellemző, majd ahogy haladt a sztori úgy egyre több állókép kerül elő a történetben. Ez nem csak erre az animére, hanem az összesre jellemző. Az elején megcsinálják látványos, mozgalmas állókép nélkülire amíg az emberek rákapnak, majd egyre több ilyen kerül bele. Tipikus beetetés. Én alapjában pont ezért nem szeretem a túlságosan hosszú animéket mert ezekre a legjellemzőbb ez a technika, illetve a sok visszaemlékezés.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: lina22 - 13 máj 09, 23:34:17
Én csak pár hónapja néztem végig a fairy tailt, de tulajdonképpen miért hagyták abba az anime készítését?  XD pedig úgy tovább nézném  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 máj 15, 18:33:38
Nagyon beérte a mangát. De folytatni fogják még állítólag.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: olcha94 - 13 máj 18, 14:32:25
Ha az X791 arc minőségében fogják folytatni, akkor inkább ne tegyék. Előtte nagyon jó volt, azonban a sok vontatás meg minden miatt nagyon gyengére sikerültek az új részek. Lehet azért szüneteltetik, hogy vissza tudják adni a sorozat eredeti minőségét.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: EnxTheOne - 13 jún 03, 19:58:36
Na befejeztem az animét is :D

Animációval, színesen és hanggal sokkal jobb volt:D

Az unison raid nagyon jó volt, bár szerintem a legjobb harcjelenet egy fillerben volt, amikor Michelle harcolt natsuval :D
Mondjuk az nem tetszett hogy bacchust kétszer legyőztek.


Az izgalmas dolgok még csak most jönnek, szóval olvassatok mangát :D
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/298/2  (aki eddig csak az animét nézte, az készüljön fel a cenzúra hiányára :D  )


Mondjuk az remélem hogy a folytatásban már nem lesznek azok a gagyi varázs pecsétek, meg végre láthatjuk az abyss breaket is, és remélem hogy felbukkan majd még rusty meg kain :D


Spoilerbe írom, de szerintem bárki elolvashatja (max a sárga irást nem), szóval nem irom le hogy a mangában összejött a tsundere erza és ichiya :D upsz

<spoiler törölve, Chakra, moderátor>








Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 jún 04, 13:06:29
Moderátor:
A spoliert lehetőleg egyelőre hanyagoljuk ebben a témában. Igaz, hogy jelenleg nem fut az anime, de még nem biztos, hogy nem lesz megint.


Cím: Re:Fairy Tail anime
Írta: szilard96 - 13 jún 25, 08:42:05
Sziasztok azt lehet tudni hogy az anime mikor indul újra?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 jún 25, 09:02:35
Nem lehet tudni semmi konkrétat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 jún 27, 00:54:02
Július 11-én lesz valami hír a Fairy Tail- ről. Én kb semmit sem értek belőle, de van benne szó az animéről is ha jól látom.
http://www.animenewsnetwork.com/news/2013-06-25/fairy-tail-creator-mashima/good-delayed-until-july-11
Vagy erről eddig tudott mindenki és csak nekem új?
(Bocs ha rossz helyre írtam, de nem tudom miről van benne szó.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 jún 27, 07:29:42
Amikor az anime véget ért Mashima kiírta a Twitterére, hogy nincs még vége plusz arra kért minket, hogy várjunk addig, amíg jó híreket közölhet. A cikk arról szól, hogy Július 4-én bejelentett volna bizonyos "jó híreket", amit most kitolt egy héttel azaz Július 11-én lehet számítani valami pozitív bejelentésre tőle. Az anime újraindítása szerintem még korai lenne, még ha ősszel is kezdődne, szóval lehet, hogy egy második film lóg a levegőben? Esetleg egy Rave remake? :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 jún 27, 12:22:15
Értem, köszönöm.
Számomra az is jó hír lenne, ha azt mondaná meg mikor folytatódik az anime :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Natsu the DS - 13 jún 27, 13:31:00
Esetleg egy Rave remake? :)
Imádom a Ravet, és örülnék a remakenek. És ha jól tudom az még befejezetlen (tehát az anime nem érte utol a mangát) a Manga 295 részes, az anime meg 51. Jó lenne folytatni és ha esetleg az oldal fordítaná az igazán szuper lenne :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 júl 11, 10:40:37
Szeretném örömmel bejelenteni, hogy a jó hírek megérkeztek!  (H)
Most már csak az időpontra kell várni. Az anime vissza fog térni. :)

http://www.animenewsnetwork.com/news/2013-07-11/fairy-tail-tv-anime-project-relaunched (http://www.animenewsnetwork.com/news/2013-07-11/fairy-tail-tv-anime-project-relaunched)

(http://i1346.photobucket.com/albums/p683/SthRandom/ahwrrwhahr_zpse07e4656.png)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 júl 11, 14:29:46
Igen azt enélkül is gondoltam, hogy vissza fog térni, csak az időpontot lenne jó tudni már. Remélem még ebben az évben újra kibeszélhetjük a legújabb anime részeket hétről hétre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 13 júl 11, 21:33:34
Akkor nem csak nekem hiányzik már nagyon. Én is várom már.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Natsu the DS - 13 júl 14, 12:01:56
Azt hallottam új stúdió veszi át a Fairy Tail készítését. Lehet, hogy nem lesz annyira cenzúrázva és megjelenik benne a vér is?  :omg:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 júl 14, 14:34:09
Nem lenne rossz dolog, ha ez lenne a helyzet, de egyenlőre semmilyen hivatalos hírt nem találtam erről. Felőlem maradhat az A-1 animációs stúdió, de akkor kapják össze magukat, mert a Nagy Mágia Játékok történetszál animálása több ízben is botrányos volt. :thumbsdown:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Natsu the DS - 13 júl 14, 18:32:19
Én se találtam semmi konkrétat, viszont osztálytársam ezt állítja (ezek szerint kamuzik, így halálra ítélem, amiért Fairy Tailel szórakozik  >:) )


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 aug 29, 21:16:15
Mashima Twitter:

"Please wait a little more. Start time of the animation is a secret."



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 aug 29, 21:53:52
Szerintem még az idén lesz, én úgy novemberre tenném az anime folytatását.
Előzetes infóként, már 1-2 hónappal ezelőtt be szokták jelenteni, hogy hadd várjon a publikum... Tehát leghamarabb már csak novemberben lehet :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 aug 30, 11:17:59
Szerintem ez, vagy talán a következő arc után lesz a folytatás.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 13 aug 30, 17:18:19
Ezen szerintem nem érdemes filózni mert ha most ősszel indulna a folytatás akkor tudnánk már róla. Általában fél - egy évvel korábban bejelentik az ilyen dolgot. Ami biztos, hogy lesz folytatás de én jelenleg tavasznál nem várnám korábban.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nitroglicerin - 13 szep 07, 23:21:21
Most a napokban néztem meg az anime összes részét..Hihetetlen érzést nyújtott az egész anime eddig, de főként a az utolsó arc (ha be van fejezve egyáltalán).
Az lenne a kérdésem, hogy a torna előtti 3 hónapot a szellemek világában töltötték és konkrétan 6 napot edzhettek.
Natsu meg mindenki többszörös erőnövelést ért el, amit nem nagyon hiszek el. A csaj buffja szerintem nem ér ennyit.
Remélem valaki választ tud adni. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 szep 08, 00:04:30
A többszörös erőnövelésen van a hangsúly. Ultear varázslata lehetővé tette számukra az úgynevezett "Második Tároló" használatát. Leegyszerűsítve a dolgot, a Második Tárolóval a felhasználható mágiájuk mennyisége megtöbbszöröződött.
Vegyük alapul a Lucy vs. Flaret. Lucy egyszerre megidézte Taurust és Scorpiot és összehozott velük egy kombinált támadást. Utána megidézte Cancert majd használta a Fleuve des Etoiles ostort, amit a mágiája táplál. Végül jött Gemini megidézése és az Urano Metria. Ez összesen 4 Csillagszellem, egy mágiát használó ostor plusz egy hatalmas mágikus varázslat volt, úgy hogy messze nem látszott meg Lucyn ez a rengeteg mágiahasználat. Összehasonlításképpen, Kain ellen megidézte Taurust, Sagittariust és Scorpiót majd, amikor Virgot akarta hívni elfogyott a mágiája. Angel ellen megidézte Sagittariust, Aquariust, Leót és Taurust majd ismét elfogyott a mágiája. Wendy sem volt az a kimondott harcos, mégis iszonyatosat fejlődött a Második Tárolóval, ahogy azt Chelia ellen meg is mutatta. Válaszolva a nem létező kérdésedre XD, a csaj buffja igenis legalább 3 hónapnyi kimerítő edzéssel felér, vagy lehet, hogy még többel. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 13 szep 08, 10:00:32
Azért az milyen dolog már, hogy a többiek végig edzették az egész 3 hónapot, míg Natsuék szó szerint végigbulizták, Majd pár nap alatt többet fejlődtek, mint a többiek 3 hónap alatt.. XD Mi lett volna, ha ők is végigvitték volna még pluszba a 3 hónapos edzőtábort?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 13 szep 08, 10:23:30
Bár edzettek volna 3 hónapot keményen, minthogy megkapják a Második Tárolójukat. Végre elmondhattuk volna, hogy nem a semmiből szerzik az erejüket, hanem keményen megdolgoztak érte. Úgy verték le a keményebbnél keményebb ellenfeleket a történet során, hogy egy szikrányi edzést nem produkáltak. Vagy nem is volt rá szükségük? :smirksweat:

@Tilon

Hát...izé...kiakadtam volna azon, hogy mennyire dominálnák 7 kihagyott év után és elkaszáltam volna a történetet.  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 szep 08, 10:35:37
Ez már kicsit témába nem illő itt. Menjetek át vele pl. a FT duma témába:
http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=3764.0


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 dec 28, 13:38:59
Jó hír az animéről: Áprilisban újra elindul :)
http://www.mangapanda.com/fairy-tail/365/2


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 13 dec 28, 15:43:28
Ahogy olvasom lesz változás az anime készítők körében és a grafika is jobb lesz elméletileg. Ez mind szép és jó, de engem inkább egyedül csak az érdekel, hogy NE LEGYEN CENZÚRA! Látok spoilereket és néha nem tudom megállni, hogy ne olvassak a mangába bele. Elég sok a vér és a fanservice azt kell mondjam XD Cenzúrával totál illúzióromboló lenne a dolog.

Mindenesetre legalább jön a folytatás, már csak 4 hónap! XD 1 teljes évig FT anime nélkül kibírni nem kis kínszenvedés...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 13 dec 28, 15:57:53
Ideje volt már :) És Csabi28 annyira nem kell túl dramatizálni ez az 1 év még semmi én a Bleach-et szeretném már látni és arról még hír sincs és az már 2 éve fog állni :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 13 dec 28, 16:13:05
Eddig is cenzúra volt, nem hinném, hogy túlzottan változtatnának rajta, maximum pont annyit, hogy az még viselhető legyen. Némileg. Addig, amíg egy csapásnál nem ömlik ki cirka öt liter vér és nincsenek bénábbnál bénább filler évadok, jó lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Soreszko10 - 13 dec 29, 18:53:50
Ideje volt már :)

Épp ellenkezőleg.

Mielőtt bárki rám rontana, had mondjam el, miért: túl kevés ideig volt szünet, s amikor elkezdik újra az animét akkor lesz kb 60-70 fejezet előnye a mangának, ami ugyan elég hosszúnak tűnik, de ha azt nézzük, hogy pl "N" animénél már megint lesz filler szezon a kb 60 fejezetes előny ellenére, akkor lehet sejteni, hogy itt is nyakig fognak érni a rajongók a non-canon fillerekben.

És Csabi28 annyira nem kell túl dramatizálni ez az 1 év még semmi én a Bleach-et szeretném már látni és arról még hír sincs és az már 2 éve fog állni :D

Lehet, viszont ott is kb 70 fejezet előnye lenne most a mangának, ha újrakezdenék, ott is lenne filler.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 13 dec 29, 19:35:49
Valóban nem tűnik soknak a 60-70 rész előny de ez a készítőkön múlik elsősorban. Szerintem később sem lesz sok filler beépítve a történetbe, hanem inkább megint leállnak vele. Valahogy úgy gondolom, hogy a játékok legvégén egyből kapunk egy kisebb filler történetet majd elkezdik a következő történet folytatást. Amikor annak vége akkor pedig vagy nagyobb fillert kapunk vagy megint leállnak és nem kezdenek bele a mostani sztoriba. Én legalábbis nem kezdeném el vetíteni, ezt jobb lenne egybe letolni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 13 dec 29, 21:12:05
Szerintem nem véletlen kezdik el sugározni újból. Nem hinném, hogy olyan tervük van az animével, hogy amint beérné a mangát ismét 1 év szünet. Sok értelme nem lenne elkezdeni akkor. Amúgy a játékok után (vagy közben) biztos a filler.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 13 dec 29, 21:55:53
Kell már a plussz gázsi, hát na. Azért az FT nem éppen arról híres, hogy tele van tömve fillerrel, ami nézhetetlen (jó, van benne egy bizonyos, ami elsőre röhejes, másodszorra szánalmas), meg fogják oldani ezt a 60-70 fejezet előnyt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: vikcy96 - 13 dec 30, 12:21:08
Örülök hogy folytatodik  ez az animé mert persze a naruto után a kedvencem   :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 13 dec 30, 23:49:38
Kell már a plussz gázsi, hát na. Azért az FT nem éppen arról híres, hogy tele van tömve fillerrel, ami nézhetetlen (jó, van benne egy bizonyos, ami elsőre röhejes, másodszorra szánalmas), meg fogják oldani ezt a 60-70 fejezet előnyt.

A robot sárkányos szánalomra gondolsz?


Ilyenkor örülök, hogy semmi beleszólásunk sincs. ^^ Nem kell a para, a Fairy Tail szerencsére olyan történet, hogy nem nehéz filler epizódokat beleilleszteni. Hiszen csak a helyét és idejét kell megtalálni, és egy akármilyen felkérés keretében a világ végére is el lehet küldeni a csapatot egy olyan melóra, ami nem fog belezavarni a fő történetszálba.
Plusz, ha nagyon akarják, akkor a mangás különkiadás fejezeteket is bele lehet pakolni az animébe, ha mondjuk nem akarnak OVA-t csinálni belőlük. Bár ennek kicsi az esélye.
És még az az előny is ott van, hogy ugye a Nagy Mágiajátékok harcait is ki lehet kicsit egészíteni, ahogy eddig meg is tették párszor. Van és lesz még ott olyan harc, amibe jócskán beférnek plusz jelentek, mert mondjuk mangában nem volt (eléggé) kifejtve. A spolier miatt hadd ne mondjak példákat. ^^

Engem nem zavar a filler (régen a sima Naruto anime végén sem zavart). Csak ne forgassa ki magukból a szereplőket (mint a robot sárkányosban Gray "árulása"), és ne valami abszolút idiótaság legyen. Hanem csak olyan FT szinten... oké, azt az IQ(hiány)t nehéz alulmúlni. XD

Ahogy elnéztem ezeket a képeket (animések csak ezt az egy oldalt nézzék meg, a fejezet többi része spoiler!):
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/365/6
a szemek rajzolása észrevehetően változni fog. Ami ugye elég fontos dolog, hiszen egy anime szereplőnél általában az tükrözi legjobban az érzéseit/érzelmeit. Kíváncsian várom, remélhetőleg nem kapnak a szereplők saját magukhoz képest túl "vad" szemeket. ^^"

Ahol az anime most tart, hamarosan feltűnik az a szereplő, akit a mangások már jól ismernek. És ha az animések nem szúrják el, akkor az anime nézése közben is fetrengeni fogunk a hülyeségein. :D A 176. részben még valószínűleg nem lesz benne, de a 177-ben már jó eséllyel. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 jan 01, 22:47:07
...Ahogy elnéztem ezeket a képeket (animések csak ezt az egy oldalt nézzék meg, a fejezet többi része spoiler!):
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/365/6
a szemek rajzolása észrevehetően változni fog. Ami ugye elég fontos dolog, hiszen egy anime szereplőnél általában az tükrözi legjobban az érzéseit/érzelmeit. Kíváncsian várom, remélhetőleg nem kapnak a szereplők saját magukhoz képest túl "vad" szemeket. ^^"...
Engem a film grafikájára emlékeztetnek. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jan 02, 00:05:34
Igen amúgy, engem is teljesen arra emlékeztet. Jó lenne, ha valóban azok a készítők csinálnák, akik a movie-t is, mert ott nem nagyon volt cenzúra  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 jan 02, 00:16:36
Azért az anime megindulásakor nem volt ekkora különbség a manga és anime karakterek megjelenítésében. Viszont az utóbbi időszakra kezdtek kicsit eltérni azoktól, nagyobb eltéréseket is lehet észrevenni.

A cenzúra kérdése egy teljesen más dolog. Ott szabály köti, hogy mit lehet és mit nem. Mindegy, hogy ki csinálja. Leginkább a rendezőtől fog függeni, hogy milyen ötleteket hoz ki belőle bár én semmi olyat nem láttam az eddigi manga részeket is beleértve amiért cenzúrázni kéne. Alapjában véve már maga a mangaka kicenzúrázta. Egyedül talán a vér az amelyre figyelni kell de én nem is emlékszem, hogy ilyet komolyabban láttunk volna a történetben.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 14 jan 03, 19:40:04
Igen, például a robotsárkányos, ami nálam kiverte a biztosítékot. Egyrészt Gray miatt, másrészt meg a robotsárkány miatt. Filler ide vagy oda, ez azért szerintem oltári nagy melléfogás volt. Az Edolasos részeknél elnéztem, mert ott azért nem volt annyira bizarr, de itt. Hülyén nézett ki.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: vikcy96 - 14 jan 03, 20:40:56
Igen, például a robotsárkányos, ami nálam kiverte a biztosítékot. Egyrészt Gray miatt, másrészt meg a robotsárkány miatt. Filler ide vagy oda, ez azért szerintem oltári nagy melléfogás volt. Az Edolasos részeknél elnéztem, mert ott azért nem volt annyira bizarr, de itt. Hülyén nézett ki.
Azért egy fillerben nem kéne enyire megváltoznija egy szereplőnek ezt nagy elrontoták   :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 jan 03, 21:11:04
Pedig pont ez az az anime ahova nagyon könnyű lehet fillert beilleszteni. Szinte elrontani a művészet és nem rosszul megcsinálni. Nekik sikerült. :D Szerintem éppen ez az amiért inkább úgy döntöttek, hogy leállnak és nem kísérletezgetnek vele.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 14 jan 03, 23:29:02
Hát akármikor, akárhova elmehetnek küldetésre. Rém egyszerű fillereket beszúrni. Olyan változatosra csinálhatnak egy megbízást, amilyenre csak akarnak. Minden adott a jó fillerekhez.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 14 jan 03, 23:33:46
Persze, de az a filler akkor is egy öngól. Igazából nem tudom, kinek sikerült megálmodnia, hogy "Igen, akkor most Gray elárulja az FT, de persze mégsem és kell egy robotsárkány is!" A másik meg, persze, akármikor, akárhová el lehet őket küldeni küldetésre, csak a vége itt is az lenne, mint a Narutonál. Fantáziátlan, unalmas, semmitmondó fillerek, amikről üvölt, hogy az időhúzásra hivatottak, így mindenki egy laza mozdulattal átteker rajtuk, mert az egyetlen értelmes momentum bennük az ending, vagy rosszabb esetben még az sem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 14 jan 03, 23:36:50
Amúgy meg vannak manga különkiadások is, amiket nyugodtan megcsinálhatnának animében, nem egy, nem kettő. Azokból is ki lehet húzni egy-egy részt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 jan 04, 10:13:06
Zentopina filler jó volt, bar azt még a manga is elismeri söt kitudja lehet benne volt a mester keze is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 jan 04, 12:40:57
"Igen, akkor most Gray elárulja az FT, de persze mégsem és kell egy robotsárkány is!"
Ne hagyjuk ki, hogy csináltak Natsunak egy gyerekkori visszaemlékezést, amiben teljesen hülyének állították be.

A Zentopiában az nem tetszett, hogy megpróbálta Lucy Apját úgy feltüntetni, mintha ő lett volna a világ legjobb apája.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 14 jan 09, 12:57:47
Pedig pont ez az az anime ahova nagyon könnyű lehet fillert beilleszteni. Szinte elrontani a művészet és nem rosszul megcsinálni. Nekik sikerült. :D Szerintem éppen ez az amiért inkább úgy döntöttek, hogy leállnak és nem kísérletezgetnek vele.

Véletlen nem a grafika miatt állította le Hiro?
Ha igen, akkor viszont, lehet a jövőben fillerek hiába 70 fejezet ide vagy oda. Egyszerűen átállnak a 25 részes évadokra és akkor jó minőségben meg tudják oldani


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 jan 09, 13:35:31
Hiro valóban említett olyat, hogy nem volt megelégedve a grafikával, de a következő héten már elismerően nyilatkozott az aktuális epizódról. Egyszerűen nem volt helye a fillereknek. A Fairy Tail nem olyan, hogy megszakítanak egy történetszálat és elkezdenek fillereket adni. Inkább leálltak, különben beérték volna a mangát és ki tudja, hogy meddig lett volna filler vagy utána álltak volna le.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 14 jan 09, 22:37:37
Nyilván én sem arra gondoltam, hogy csak úgy a sztori közepébe rakjanak be fillert (mint egyes animéknél, khm.. Bleach).
Elképzelhető, hogy a vér miatt is váltják. Ha nem lesz vér ott ahol most tart a manga az nagyot fog elvenni az értékéből.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: gray4 - 14 jan 22, 18:32:47
hello. Nem tudom h jo helyre irok e, megkerdeznem h a Fairy Tail lel mi ujsag van? Az anime fog folytatodni vagy nem? Es ha nem mangaba hanyadik resznek felel meg az anime utolso resze?:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 jan 22, 18:43:07
Az anime idén áprilisban tér vissza a képernyőkre.
Az anime a 297-es fejezettel ér véget. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: EnxTheOne - 14 jan 24, 20:38:13
Kiváncsi vagyok hogy mennyire fogják majd cenzurázni, az utolsó 2-3 manga fejezetet elég durva volt :D

Azt nem tudjátok hogy ki lesz lucy hangja? Aki eddig volt (aya hirano) az elvileg kiszállt a seiyuu bizniszböl :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 jan 24, 20:54:00
Lucy hangja továbbra is Aya Hirano lesz. :)

http://www.animenewsnetwork.com/news/2011-08-27/aya-hirano-returns-to-voice-acting-on-new-works-again (http://www.animenewsnetwork.com/news/2011-08-27/aya-hirano-returns-to-voice-acting-on-new-works-again)
A hír mellesleg több, mint 2 éves.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: dreamfolow - 14 jan 26, 23:07:52
Legyen ugyanaz, mint ami régen volt, mindenben. Csak folytassák már. Én megvoltam vele elégedve. Igaz, 1x-2x voltak hullámvölgyei, de elviselhető volt. A fanservice-zel elrontanák az egész animét, nem az van, hogy "izé" vagyok, meg nem tetszik, de szerintem elrontaná a tartalmát. Elég a mangában...  + egy tucat olyan anime van, ne legyen már a Fairy tail is a tucat animék között. Emiatt dicséretet érdemel Kishimoto sensei. (Naruto) Vegyen példát róla Mashima. Én a történetéért szerettem bele, nem a fanservice miatt. A 2 együtt meg nem igazán szokott működni, legalábbis nálam ebből a szempontból nincs arany középút. A vér miatt nem panaszkodnék, talán komolyabban hatnának az események az emberre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 feb 14, 11:52:19
http://www.fairytail-tv.com/ (http://www.fairytail-tv.com/)

Az anime hivatalos oldala.
Úgy néz ki, hogy szerdánként mindig lelepleznek kettő vagy három karakterdizájnt. Múlt héten volt Erza és Gray, előtte pedig Natsu és Lucy. Most szerdán pedig Wendy, Carla és Happy. A Character ponton lehet megtekinteni az eddigi kinézeteket.
Natsu lángjai mennyivel életszerűbbek lettek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 feb 14, 14:03:43
Elég más lesz a grafikája, és eddig úgy néz ki, hogy a pozitív irány felé változik :D
A movie-hoz hasonlít így elsőre. Remélem több képkocka lesz a harc jelenetekben és kevesebb cenzúra :D
Egyébként igen Bastian, Natsu lángjai nagyon ott vannak :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 feb 15, 15:27:36
Köszi a linket, Bastian, hasznos. ;)

Ha ilyen marad az anime rajzolása, akkor (legalábbis a képi) minőség garantált lesz. Egészen jól a mangára hajaz. Csak Lucy és Wendy hajszíne fakó kicsit...

Vajon a maradék három ki lesz?
Ha tippelnem kellene, akkor az első Gazille, a második Juvia, az utolsó pedig Luxus.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 feb 15, 18:27:19
A maradék három árnyat elnézve az utolsó egyértelműen Laxus, az első pedig Gajeel lesz valószínűleg. A kettejük között lévőn sokáig gondolkodtam, hogy ki is akar az lenni, végül az eredetileg fülnek gondolt kinövés az árnyból szerintem Juvia sapkája lesz, így Juvia lesz a középső árny.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 feb 15, 21:35:46
A másodikon egy kicsit én is elgondolkoztam, de egy bizonyos bevonulós képen (nem linkelem, mert az animében mlg nem volt) jól látható, hogy Juvia ruháján van két díszzsinór, ami az árnyon is jól kivehető.

Plusz ugye az anime még a Nagy Mágiajátékoknál tart, így az öltözékek is onnan valóak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 feb 15, 23:42:53
Engem is a moviera emlékeztet az újabb grafika. Vajon a változtatásokat meghagyják? Gondolok itt a Mágia Tanács épületére vagy a palotára Crocusban. Egyébként a színek engem is kicsit zavarnak, túl fakók. Ez egy vidám anime, színesnek kell lennie. Mondjuk nem biztos, hogy a színezés ilyen lesz, ezek még csak karakterképek, nem az animéből vett pillanatképek.

A középső szerintem is Juvia lesz.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 feb 16, 00:38:34
Nem lesz feltétlenül jobb a grafika mint a régi. Persze az idő és fejlődés előrehaladtával ezt várná az ember de ez már sokszor nem jött össze. Másrészt mivel az emberek mások, máshogyan gondolkoznak, így lehet, sőt biztos, hogy lesznek olyanok akiknek a régi jobban bejön mint az új. Talán amiért leginkább lehet várni a grafikai fejlődést az az, hogy most aránylag van hely-idő egy egy rész rendes elkészítéséhez. Viszont óhatatlanul bekövetkezik az, hogy amikor ezek kezdenek fogyni, úgy a minőség javulásának lehetőségére is kihatással lesz. A Naruto és az OP is hasonló volt, majd onnét fokozatosan amortizálódott. Ezután pedig váltakozva történt a hol jobb, hol rosszabb grafika akár egy részen belül is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 feb 16, 09:21:51
Azon gondolkoztam, hogy a korábbi epizódokból való jeleneteket újra fogják-e rajzolni, vagy jó lesz nekik a régi grafikával a jelenet? Nem kizárt, hogy az első epizód az egy ilyen "Mi történt eddig" epizód lesz, de az olyanoknál már meglévő tartalommal szoktak dolgozni. Ha a grafika más lesz, akkor furán nézne ki a meglévő tartalom újbóli leadása, amit teljesen más grafika fog követni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 feb 16, 10:47:31
Igen ez jó kérdés Bastian. Szerintem itt teljes átalakulás lesz, szal a flashbackeket is újrarajzolják. Én még azon is gondolkoztam, hogy a háttérzenék újak lesznek-e ? Mivel a FT-re mindig is jellemző volt a sok soundtrackek kiadása, ez közel se kizárt. Azt tudom elképzelni, hogy a Fairy Tail Main theme-en kívül minden új lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: -Uchiha Itachi- - 14 feb 16, 11:58:49
Nekem a movie grafikája egyáltalán nem tetszett,remélem azért nem lesz teljes mértékben olyan.
Összességében szerintem az FT-s OST-k lettek a legjobbak,és valószínűleg nem csak én gondolom így.Kár lenne lecserélni.
De ugye a szinkronhangok ugyanazok lesznek?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 feb 16, 12:44:03
A főszereplők hangja biztosan, de a mellékszereplőknek nem tudom. De gondolom azok is maradnak. De Wendy haja miért lila?! Már a filmbe se nézet ki jól lilán de ott nem számított mert csak egy film. De az anime már egész más tészta.

A lényeg, hogy vér legyen végre benne. Az előző széria nagy hiányossága az.

Natsu tüze végre tűzként hat. Azért remélem, hogy nem csak ezen a képen lesz ilyen jól megcsinálva, hanem a harcjeleneteknél is. A filmben is nagyon szép volt a tüze, ha jól emlékszem.

Graynek ez a ruhája nem ismerős. Mikor volt ő szoknyában? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 feb 16, 13:03:03
Natsu tüze valóban jól nézett ki de számomra amikor kombinálta a villámmal az nekem baromi gagyi volt. Ellenben amikor Laxusnál láttam önállóan a villámot az jó volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 feb 16, 13:33:22
Bastian:

Mivel a FT anime rajzolásában eddig is volt vagy 5-6 féle verzió, és jelentős eltérések, így nem biztos, hogy a korábbi jeleneteket újra fogják rajzolni.
Itt igazából nem új animéről van szó, hanem folytatásról.

Csabi28:

Én nem hiszem, hogy a zenéket le fogják cserélni. Egyrészt azokkal semmi baj nem volt, másrészt, mint fentebb írtam, ez nem egy új anime lesz. Harmadrészt én pl. zokon venném a zenék cseréjét. :D

-Uchiha Itachi- :

Ja, a mozi grafikája kicsit furcsa volt. Vagyis nem is a rajzolással volt a "baj", hanem a színekkel.

Tilon:

A mangában később lesz rajta ez a ruha.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 14 feb 17, 22:34:45
Hm.. Tényleg nem néznek ki rosszul :) De nem szabad következtetéseket levonni ezek a rajzok csak vázlatok az animében nem biztos,hogy ugyanezek a színek lesznek itt csak maga a karakter a fontos.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 feb 19, 19:26:24
Fent van színesben a 3 új karakter. Tényleg Juvia lett a harmadik.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 14 feb 19, 20:54:48
Tetszik ez az új rajzolás :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 feb 20, 17:14:13
Egyetértek Jaeger-rel, a mostani 3 nagyon ott van!! Főleg a kedvenc karakterem és Juvia :D Nagyon eltalálták őket! Elég minőséginek tűnik, de ebből kifolyóan nem hiszem hogy 26-52 résznél többet kapnánk.

Szerk: Na nekem meg is lett az új profilom :)
Szerk2: Úgy tűnik Gazille csak Gajeel, csak úgy, mint Luxus Laxus, Juvia vezetékneve meg Lockser. Bár már volt párszor ilyen ez is-az is a FT-ben ( Erza-Elsa pl. )


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Adri - 14 feb 20, 18:17:45
Csak nekem nem tetszik Juvia szeme?:S Viszont a haja annál inkább bejön:D Laxus meg inkább tűnik terebélyesebbnek, mint izmosnak... De amúgy mindenki lenyűgőzően néz ki, ha ilyen lesz szinte mindegyik részben a színvonal, biztosan nézni fogom!:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 14 feb 28, 10:28:17
Régi karakter dizájn vs új. Az új egyértelműen sokkal jobb. Az Ft az a széria ami megérdemli hogy komolyan vegyék. És úgy tűnik ez végre meg is valósul. Tud valaki már valamit, hogy melyik blokkban fog futni?

(http://i61.tinypic.com/2qwf0o2.jpg)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 márc 01, 00:27:37
Az új tényleg mérföldekkel jobb. Egyedül a fakó szín nem tetszik, de a karakterek rajzolása magáért beszél. Én például nem nagyon kedveltem Juviát, de most szerelem első látásra dolog XD Leírhatatlanul szépen rajzolták le.
Egyébként ha már power up-olták a grafikát, remélem a többi téren is komolyabban veszik a dolgot. Bár elég lenne csak a cenzúrát eltörölni és dinamikusabb, képkocka gazdagabb harcokat csinálni, nekem igazából ennyi bőven jó volna. A szinkronhangok és a zenék rég elhagyták a tökéletes színvonalt, tehát e téren nem kell változtatni :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 márc 01, 09:17:38
http://www.animenewsnetwork.com/news/2014-02-28/new-fairy-tail-tv-anime-slated-for-april-5 (http://www.animenewsnetwork.com/news/2014-02-28/new-fairy-tail-tv-anime-slated-for-april-5)
Április 5-én lesz az anime folytatásának első epizódja. :)
A régi sávjában fog menni, de bízom benne, hogy nem lesz agyoncenzúrázva. Ha az első epizód nem egy "mi történt eddig..." epizód lesz, akkor rögtön ki is fog derülni hányadán állunk a cenzúrával.

Egyéb információk:
- Mashima áradozik az új openingről és endingről. Azt írta, hogy rengetegszer meghallgatta már őket, fantasztikusak, de nem árulhat el többet egyelőre.
- Március 16-án új információk várhatóak az animéről. Remélem kapunk egy előzetest.
- Március 30-án a Sárkánykirály Fesztivál keretében levetítik az első epizódot, zárt körben, amit Mashima is megtekint és csatlakozik hozzá Natsu, Happy és Erza szinkronszínésze/szinkronszínésznője plusz egyéb vendégek. Beszélgetni fognak ezek után, új FT-s termékeket mutatnak be és szó lesz állítólag valamilyen új anime bejelentésről is. Új mozi esetleg egy Rave remake?
- Az anime honlapja is megújult.

Régi dizájn < Új dizájn.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 márc 16, 15:40:22
Meg is érkezett az előzetes: :omg:
https://www.youtube.com/watch?v=HQJ34jAQKrI (https://www.youtube.com/watch?v=HQJ34jAQKrI)

Érdekesség, hogy Mashima azt írta Twitteren, hogy az openinget a FUNKIST fogja előadni(első és harmadik FT opening), de az előzetesben ki van írva, hogy Opening: BoA - Masayume Chasing. Most akkor ki hazudott? :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 márc 16, 16:12:38
Köszi Bastian! Hmm kedvcsináló trailer, de nem mond túl sokat. Ezt úgy értem, hogy a cenzúra mértéke és a harc dinamikája még homályos.
Egyébként tetszik a trailerben lévő kislányos zene :D
Amúgy én a FUNKIST-ot nem bánnám, egyik legjobb FT openingeket éneklő banda :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 márc 16, 17:32:28
Úgy tűnik, hogy csak a karakterképeken használtak fakóbb színeket, mert szerintem animében elég élénknek tűnnek. : D Előzetes alapján már nagyon várom. Mondjuk biztos vagyok benne, hogy később romlani fog helyenként a grafika, hiszen most még bőven volt idejük az első részek készítésére. De azért nagyon örülök, mert féltem az új grafikától, és most megnyugodtam. De jó lesz megint, hogy szombatonként Fairy Tail. Igaz, azóta olvasom a mangát is, szóval teljesen más érzés lesz nézni. : D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 márc 16, 17:48:57
Megnéztem Mashima üzenetét még egyszer és kiderült, hogy csak népszerűsítette a FUNKIST új albumát és megjegyezte, hogy adott már openinget az FT-nek. Szóval én tévedtem. Elnézést. :$

Szóval az opening előadója BoA, az endingé pedig BREEZE/BREATHE.
Makarovnak, Mirának és Lisannának is ugyanaz marad a hangja. ^^
Ugyanaz a személy fog a háttérzenéken dolgozni, mint aki az előző szezonnál is dolgozott.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: -Uchiha Itachi- - 14 márc 16, 18:30:00
Happy-nek sem változott,szuper. :)
A mágiák használatakor és a támadásoknál a grafika eléggé jónak tűnik így az előzetes alapján.A karaktereknél pedig sztem 3-4 rész alatt meg lehet szokni.
Milyen néven fog futni az új széria?Marad simán Fairy Tail?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 14 márc 17, 04:21:59
0:32-höz értem a videóban és egyértelművé vált hogy jobb lesz mint az előző részek  :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sasukeuchiha17 - 14 márc 17, 15:34:34
Miért Natsunak és a többieknek más lesz a szinkronja? :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zeref - 14 márc 17, 15:54:45
Natsu és Gray hangja biztos, hogy marad. A többiekét nem igazán tudom megmondani hallásból.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 márc 17, 16:40:02
Hallásból ítélve az előzetesben szereplő karaktereknek mind megmarad a régi szinkronja.  ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 márc 17, 16:42:08
Korábban azt már megtudtuk, hogy a jelentősebb szereplők hangjai változatlanok maradnak. Mindenesetre, nem árt megemlíteni, hogy eddig kiknek tudjuk, hogy ugyanaz marad a hangjuk: Natsu, Lucy, Gray, Erza, Happy, Charle, Wendy, Gajeel, Juvia, Laxus, Makarov, Mirajane és Lisanna. Az előzetesben mintha Jellal hangja lenne a narrátor, szóval megkockáztatom, hogy neki sem fog változni a hangja. ^^ Úgy érzem, hogy nem kell nagy változásoktól tartani.
Végső soron, ez folytatás hivatalosan és nem új anime, még ha változik is az animáció stílusa.

Az előzetes már több, mint 350,000 megtekintéssel rendelkezik. 1 nap után nem rossz. (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 14 márc 18, 11:20:06
Megnéztem az előzetest és tényleg jobban fest mint az előző :D Jobbak az animációk illetve pl. a hajak megrajzolása is sokkal jobb. És én nem olvastam a mangát abbahagytam az animénél de úgy láttam sárkányokból nem lesz hiány  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Hidan-kun - 14 márc 18, 22:52:57
http://indavideo.hu/video/Fairy_Tail_2014_pv_magyar_felirattal itt a pv magyarul is :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 márc 19, 20:23:03
Meg is érkezett az előzetes: :omg:
https://www.youtube.com/watch?v=HQJ34jAQKrI (https://www.youtube.com/watch?v=HQJ34jAQKrI)
...

Mintha nem hallanék egy megszokott FT betétzenét sem az előzetes alatt. Ez még a jövő zenéje, hogy mennyire lesz jó így. Remélem, azért nem kaszálják el az összes eddigi OST-t... Mert a FT animénél a betétzenék nagyon sokat húztak rajta előre. És nem biztos, hogy 175 rész után kellene a nulláról indulni megint...

És a színek úgy tűnik csak fakók lesznek. A nagyon sötétek nem, de a világosabbak igen. :(

De nem akarok lehúzó lenni. Kivárom az "első" részt. ^^ De utána nem lesz kegyelem. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 14 márc 19, 20:51:38
Nem hiszem,hogy kidobták volna az összes eddigi OST-t csak egy előadó fizetett azért,hogy az ő száma legyen a trailer alatt :D De animében tuti újra hallani fogjuk majd az ismerős számokat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: catgay13 - 14 márc 23, 22:25:06
Szerintetek hány rész tudnak leadni rendesen újabb rengő fenék banda nélkül? Mert a manga azért nem húzott el annyira.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 márc 23, 23:05:25
Az előzetesben, ha tippelnem kellene, akkor egy olyan dolgot látunk, amit a manga nem mutatott meg külön, de az anime úgy tűnik megteszi ezt a szívességet. Szóval számíthatunk sok bővítésre. A kérdésedre egyértelmű választ akkor lehet majd adni, ha látszani fog, hogy nagyjából mennyi manga fejezetet dolgoz fel egy epizód. Annyi bizonyos, hogy a Nagy Mágia Játékok után lehetne fillerezni, ha muszáj, de utána már nehezen lehetne értelmes helyet találni a fillereknek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 márc 23, 23:21:50
Ha tartani akarják ezt a nagyon minőségi grafikát, akkor én 25-50 részre tippelek, ami reálisi s lehet. Szerintem inkább legyen ilyen fél év-1 év szünetes, mintsem felesleges fillerekkel tömjék tele ezt a remek sorozatot. Nem kéne belőle is 500+-os Naruto animét csinálni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 márc 24, 12:49:50
Az animét is fogjátok fordítani, ill. publikálni?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 márc 24, 15:32:38
Igen, folytatjuk, ahol abbahagytuk. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: EnxTheOne - 14 márc 25, 13:15:41
Ti majd rögtön az új részeket fogjátok nézni vagy ismétlésként az utolsó pár részt is megnézitek majd?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: klosinho - 14 márc 25, 19:16:00
Én már elkezdtem nézni a mágia játékos részeket. Úgy számoltam mire kijön az új rész pont befejezem őket.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 márc 29, 16:10:44
Az új rész címek ( ha nem változtatják meg addig):

176   "The Dragon King" "Ryū no Ō" (竜の王)    April 5, 2014   —
177   "The Eclipse Plan" "Ekuripusu Keikaku" (エクリプス計画)    April 12, 2014   —
178   "Fairy Strategist" "Yōsei Gunshi" (妖精軍師)    April 19, 2014   —
179   "Gray vs. Rufus" "Gurei vs. Rūfasu" (グレイ vs.ルーファス)    April 26, 2014   —


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 márc 29, 19:00:49
Köszi Bleach1981 cím alapján jó részeknek nézünk elébe :D
Ahogy elnézem másfél-2 fejezeteket  fog feldolgozni 1-1 epizód, ami több, mint tökéletes :D

Továbbra se olvasom a mangát (bár akarva-akaratlanul is belefutok pár spoilerbe), de ahogy elnézem a mostanában kiadott fejezetek számát... Whow!!! Úgy hiszem, hogy Mashima-sensei segíti az animéseket a heti extra fejezetekkel, aminek mindenki örülhet :D
Persze azért ne erőltesse magát túl a mangaka, ne menjen a munkája rovására, bár elnézve a múltheti .5-ös fejezetet, ez a veszély nem fenyeget :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 márc 29, 19:24:28
A címek alapján valószínűleg a 300-306. fejezetig fogjuk a manga cselekményét viszontlátni ebben a 4 részben. Tehát a kezdeti támpont a részek haladásával kapcsolatban az 1 rész = maximum 2 fejezet. Meglátjuk mennyire megyünk ez alá a részek múlásával.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 márc 29, 23:29:11
A majd újonnan feltűnő karakter (http://www.animenewsnetwork.com/news/2014-03-29/suzuko-mimori-voices-new-fairy-tail-anime-princess-hisui) szinkronhangja is kiderült. Hallottam már korábban Suzuko Mimorit, szerintem illeni fog hozzá.  :)

...Továbbra se olvasom a mangát (bár akarva-akaratlanul is belefutok pár spoilerbe), ...
Minden elismerésem a tiéd!  :omg: Az anime befejezése után talán 1 vagy 2 hetet bírtam ki FT nélkül.  :smirksweat: Azért kicsit irigyellek, mert régen én is animepárti voltam. Érdekes lesz úgy nézni, hogy már tudom, mi fog történni. De a jó oldala, hogy már nem fenyeget a spoilerveszély... xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 márc 30, 11:02:50
Azt ne hidd, hogy én úgy kibírtam, néha csak úgy elvonási tünetek miatt, bele-bele lapozgattam a manga fejezetekbe és ez egyre gyakoribb lett az idő előrehaladtával XD
Viszont bőven lesz még min meglepődnöm és magát a kerettörténetet sem ismerem. Jövőhéten végre már lesz anime, tehát nem lesz FT-ből hiány a számomra :D
Egyébként én is nagy anime párti vagyok, mangát keveset, vagy csak alig olvasok. Mindig arra gondolok, hogy hogyan is járok jobban?: -kevés, de grafikailag hibátlan fillermentes fekete fehér hangtalan képkockákat nézegetni/olvasgatni
                        -hosszabb időtartamú, színes, hangos, pörgősebb animációkkal teli epizódokat nézni néha egy kis töltelékkel

Szerintem egyértelműen eldönthető melyiket tartom sokkal jobbnak :D Ha már mindkettőre várni kell 1-1 hetet akkor maradok a megszokottnál :) Persze most nem 1 hetet kellett várni!! XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: makadmel - 14 ápr 01, 19:26:40
Én se olvastam addig a mangát míg be nem fejeződött az anime. De rákényszerültem. :D

Nagyon várom az animét már. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 ápr 02, 15:18:49
Most már elmondhatom magamról hogy megnéztem a visszatérés előzetesét.
Ígéretesnek tűnik,de egy karakter ábrázolását még meg kell szoknom.Annak ellenére hogy már régebben is láttam erről terveket. :smirksweat:

ui:A zene még inkább ír hangulatot kel mint bármelyik eddig felhasznált :D Természtesen az első feléről beszélek mielőtt  még valaki félreértené :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 14 ápr 04, 23:01:48
Akkor nem lesz egy mi történt eddig rész?:D Vagy esetleg most leadták az új részek előtt az utolsó évadot?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 14 ápr 05, 05:12:21
Tündgyéjmesze  :D

Kicsit olyan idő húzós vol, de ez a tök kellemes időhúzás.

Eleje és vége kiegészíés, de mintha movie lenne. Ha minden epizód elején és végén kapunk belőle ey pár perces folytatást, akkor a végén összejöhe egy speciálra való.

Happy ... macska  :smirksweat: XD :fun:


Az Op és az ED nagyon ráált a Natsu x Lucy dologra.


ui ha tudom, hogy S2 01 és nem 176 akior már hamarabb láttam volna. :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 ápr 05, 10:06:55
176. rész: (H)
Feldolgozott manga fejezetek: 300. fejezet, 301. fejezet

Opening: A pletykák arról szóltak, hogy NaLu-ban erős opening lesz, szóval picit kétkedve vártam, hogy mi sül ki belőle.
A végeredmény meglehetősen tetszik. A zene fülbemászó és rendkívül hangulatos az, ahogy az első jelenetnél egyre távolodik a kép az Elsötétülés Kapura. A harci jeleneteknél lévő ellenfelek közül kettőnek nem tudtuk meg a nevét a mangában.
Remélem az animében elhangzik majd a nevük. Minerva mágiája látszólag sötétebb színezést kapott és zöldesebb irányt vett a korábbihoz (http://img1.wikia.nocookie.net/__cb20130126051917/fairytail/images/8/8b/Minerva%27s_outfit_when_she_first_appeared.png) képest. Imáim meghallgatásra találtak és a Fekete Villám tényleg fekete lesz és nem valami sárgás moslék, mint az előző. NaLu-val kezdődött és NaLu-val is zárult. Szépen keretbe lett foglalva. :)

Ending: Pár napja már kiszivárgott a zenéje, de nem mertem linkelni, hátha kamu lesz. Hát nem lett az. Egész kellemes, megnyugtató a hangvilága, megspékelve a NaLu faktorral, ami messze 8000 fölött van az openinggel együtt.

Most akkor lesz cenzúra, vagy nem? El fogják dobni a régi háttérzenéket, vagy nem? Ez volt az a két kérdés, ami leginkább foglalkoztatott és egyértelmű választ csak az egyikre kaptunk. A Sabertooth szállásán történt megdöbbentő jelenet során, Jiemma Mester bizony vérzett. Nem kell vérfürdőt várni, de a minimális vérmennyiséggel legalább érzékeltetik, hogy súlyos dolog történt és nem csak egy ütés. A háttérzenéket illetően pedig vagy nem hallottam semmi régit vagy egyszerűen nem ismertem fel. Ez a kérdés még függőben van.

Az új grafikához hamar hozzászoktam. Jobban tetszik, mint az előző. Natsu lángjai, a Milky Way egyszerűen pazar volt.
A részben talán Jellal nézett ki egyedül furán, amikor találkozott a rejtélyes csuklyással. Mire ezt leírtam, addigra láttam a következő rész előzetesét. Mit ne mondjak, börtönbe kellene zárni azt, aki azt mondta, hogy rendben vannak azok a fejek. O.o

@march008

Angol felirattal néztük meg a részt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 ápr 05, 12:13:55
Whoow! Tényleg inkább S2-nek hívjuk ezt, mert úgy ahogy van, totál megváltozott az egész anime MINDEN tekintetben. Na de sorjában!

Opening: Nekem már a trailerben is nagyon tetszett a dallama, tehát itt is remekelt. Ahogy figyeltem úgy lesz, mint az endingeknél, hogy az epizód tartama és a nyitány szép igényesen átsiklik egymásba, tehát a zene hamarabb felcsendül, mint maga az opening. Nagyon szeretem az ilyen megoldásokat, ergo engem megnyertek ezzel :) Továbbá végre IGAZI ANIMÁCIÓK is vannak benne, ami hatalmas felüdülés volt számomra. Persze szokásához hívően spoileres, de aki nem olvassa a mangát, nem lő számukra orbitális fordulatokat. A Nalu faktor meg pláne tetszett benne. Mivel ennyire hangulatos bőven megér egy 5/5-öt nálam. Ha zenében nem is a legjobb opening, igényesség terén messze alázza a többit.

Az epizód: Na most ugrik a macska a vízbe, prepare for the wall text! XD Azt kell mondjam a vártnál is jobban felújították az egész animét, sőt már-már annyira, hogyha csak a grafikát és a háttérzenéket figyeljük, meg nem mondanánk, hogy ez is FT !! Ami most egyszerre lehet jó vagy rossz is, de nézzük csak sorjában.
Grafika terén EGYÉRTELMŰEN jobb! Végre lehet érezni az életet a mozdulatok között és a háttér lélegzetelállítóan szép. Ez a téma 100%, hogy a movie-ból lett átvéve, ami nem rossz döntés. Oké, hogy a régi anime verzióban 1-1 állókép szebb volt a színek erőssége miatt, de a másik oldalon meg ott volt az a rengeteg béna fej (*), ami meg dobta is a kukába az egészet.
Igazam volt vagy igazam volt a háttérzenék terén ? Teljes OST váltást kaptunk hölgyeim és uraim XD Nem semmi ez az anime! Részben azért szomorú vagyok, mert rengeteg epic háttérzene volt a part 1-ben (most már ez az anime is megélte ezt a kifejezést xD ), de azt kell, hogy mondjam, ez kellett! Annyira új dizájnt kapott a sorozat, hogy a régi dallamoknál is menniük kellett, ami persze rengeteg embernek csalódás lesz. Persze én is remélem, hogy 1-1 főbb st visszatér ( FT main theme, Erza téma ), de erre nagyon kicsi az esély, hisz a tenrou szigetes képsorokat is komplettújra rajzolták. Az új háttérzenéket (is) még szoknom kell!
Harmadik dolog a cenzúra. Nos jó hírek, úgy látszik vagy nem lesz, vagy csak kicsi, de TELJES CENZÚRA NEM VÁRHATÓ! Én ennek nagyon örülök meg kell mondjam :D Nem vagyok pszichopata, de azért egy lézersugárral átlőtt emberből csak jöjjön már valami vér!
Végül még pár apróság; ahogy említettem végre animációkban gazdag harcokra számíthatunk és ilyen grafikával 99%, hogy nem lesznek fillerek :) Ergó 25-50 részre tippelem ezt a S2-t, ami bőven tökéletes lesz! A reklám jelző is megújult, már nem kapunk aranyos chibiket :( Viszont félelmetes, de be kell ismernünk, hogy az anime érettebb lett és sokkal komolyabb hangulatot közvetít felénk, ahogy mondtam, egy teljesen új köntösben csodálhatjuk a FT-t ezentúl.

És most akkor a részben történt dolgokról XD Sajnos vagy nem sajnos az epizód felét láttam mangában, tehát itt nem lepődtem meg. Nagyon durva volt, ahogy Sting megölte(?) a Saber mesterét (újabb jel a komolyabb anime jelzőre!). Lector tuti nem halt meg, ez egy tökéletes lehetőség volt Minerva számára ;) Persze ez nem 100%,  ezt csak úgy mondom, mint anime néző, nem tudom mi lesz a mangában, szal nem spoiler. Egyszerűen úgy érzem, hogy az a nő megint sántikál valamiben :P

Az epizód második fele is érdekes volt, beszélgetés egy sárkánnyal XD Elég sok mindent megtudtunk róluk azt kell mondjam. Azért a poénok itt is ütöttek "Nem fogom elmondani rohadék embereknek"-"Én egy macska vagyok"-"Ez 400 éve történt..." Kész! XD
Azt kell mondjam jól tették az animések, hogy a 4. nap után függesztették fel a sorozatot annó. Egy teljesen új történetszál kezd kibogozódni!

És végül az ending: Váá ez is nagyon tetszett, annyira hangulatos volt az egész! A modern korban egy Nalu történet, nagyon ráálltak erre a dologra az anime készítői :D Persze szokatlan volt, hogy nem Chibi témát kaptunk, de ahogy fentebb említettem párszor, vadiúj köntösben érkezett a sorozat, ami sok mindent megváltoztatott. A zene is nagyon tetszik 5/5

*A következő rész tartamában valóban vannak érdekes fejek, viszont mivel animációkban vér gazdag epizód szagot érzek, így ez megbocsátható a részemről!
Na elég sokat írtam, ígérem ez többször nem lesz így (a komment 90%-a nem az aktuális részről szólt). Elég szokatlan ez az új Fairy Tail, de mivel a kedvenc animémről van szó, nekem teljesen bejön :) A régi is nagyon jó volt, de a végén már annyi volt az igénytelen animáció, hogy meg is értem, miért kellett egy teljes felújítás! Reméljük itt nem lesz annyi :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 ápr 05, 13:06:58
El sem tudom mondani, milyen jó volt egy év után ismét Fairy Tailt nézni szombaton.  (H) Az OP hihetetlenül tetszik. Jó, pörgős szám, valamint szép grafikai megoldások. Csak örülni tudok, hogy a folytatást egy ilyen openinggel kezdik. Az ED mondjuk már nem tetszett annyira, mivel hiányolom a chibis témát. De azért nem lett rossz. Sajnos a színek valóban fakóak, nem csak az endingben, a részben is. Ezt a részét még meg kell szoknom. Ahogy azt is meg kell emésztenem, hogy lehet, nem lesznek a régi zenék. Sajnos egyiket sem hallottam közülök (vagy csak nem figyeltem eléggé). Viszont nem biztos, hogy az újak csalódást okoznak. ^^ Hiszen már most hallottam olyat, ami nagyon tetszett. Például Sting jeleneténél szerintem nagyon eltalálták a háttérzenét.

Maga a rész jól indított. Voltak helyenként hozzárakott jelenetek, de ezek gondolom csak azért kerültek bele, merthogy 1. rész és hátha elfelejtette az egyszeri néző, hogy Gray jégmágus, hogy Wendy gyógyító mágiát használ, stbstb. : D Amikor megláttam az epres sütit, már tudtam, hogy ebből balhé lesz. Az csak jó, ha a készítők figyelnek ilyen régebbi apróságokra, mint Erza kedvenc sütije. Charle látomásának felelevenítése és annak erőltetése nekem kicsit időhúzásnak tűnt, de legalább volt egy kis akció is a részben.

A rajzolás szerintem egész jó volt ebben a részben. Az előzetesben ugyan tényleg elég sok furcsa fej volt, de én bízok benne, hogy a fontosabb momentumokot igényesebben megrajzolják. Ez egy neverending shounen, így fel is készítem magam, hogy bizony nem várhatunk majd mindig tökéletes rajzolást.

A kisebb-nagyobb hibák ellenére nekem nagyon tetszett.  ;) Iszonyúan boldog vagyok, hogy újra nézhetjük az animét, és már alig várom a következő részt!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 ápr 05, 13:13:22
Szerintem lesznek régi zenék, ebben részben semmi sem indokolta hogy olyan zene legyen:)  Biztos vagyok felfognak csendülni a dallamok hamarosan :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 ápr 05, 13:44:50
Ezt sosem értettem, hogy a never ending shouneneknél miért nem kéne elvárni olyan jó grafikát, mint amit a rövidebbeknél elvárunk (pl 50 részeseknél). Szerintem megtudnák ők is csinálni a grafika egy szinten tartását, ha akarnák. (Egyszerűen olyan csapatokat kéne összeválogatni, akik egy szinten képesek dolgozni)

Az új rész tetszett, bár nekem nem jött be annyira az opening, mint a többieknek. Valahogy most jobban tetszett az ending. Szerintem is lesznek régi zenék, de ezek az újak is tetszenek.
A részből nekem a legjobban Lector "halála" tetszett, az a mangában is jól sikerült. Elég jól megcsinálták, ahogy elborul Sting agya és neki ugrik a mesternek, gondolom erre a mester sem számított. Zicronis meg igazi kis troll ezzel a macskáknak azért elmesélem mentalitásával (engem is zavarna, ha a sült csirke visszapofázna a tányérról :)).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 ápr 05, 14:47:18
176 (S2-001.)

Az összkép egy erős 7/10.

Egy picit tartottam tőle, hogy a rész eleje (vagy nagy része) egy összefoglaló lesz az eddig történtekből, vagy legalábbis a Nagy Mágiajátékok eseményeiből. De szerencsére nem így lett. Ettől függetlenül nem biztos, hogy nem lesz ilyen 1-2 részen belül elszórva.

A rész elején szépen bemutatták a főbb FT tagok új rajzolását, és meg is szólaltak, hogy a hangjukat is halljuk. :D

A rajzolás ugye kicsit más lett, letisztultabb (ami mondjuk nem mindig előny, mert kevesebb a részlet). "Közelről" és "féltávolról" oké a rajzolás, viszont a távolabbi alakoknál már akadnak érdekes ábrázolások. De ennyi belefér. Szal részemből annyira nem estem hasra az új grafikától. Más, szép, de áttörést nem hozott. Mondjuk az igazi pontot a (közel)harcok ábrázolása fogja feltenni az i-re, kíváncsian várom.

A zenék terén viszont határozottan hiányérzetem volt. Nem rossz, de amit eddig hallottam az egyik sem olyan, hogy most azonnal késztetést éreznék az OST levadászására. ^^"
Ha nem fog felcsendülni pár klasszikus FT zene a nekik megfelelő helyzetekben, akkor durci leszek. Kivéve persze, ha valami még jobbal helyettesítik őket. Bár ezt lehet nem 175 rész után kellene elkezdeni...

Kicsit meglepett, hogy Zirconis átlátszó lett. A manga alapján szilárnak tűnt (már úgy egy szellem szintjén :D). Így se a színét, se az igazi kinézetét és mimikáit sem lehetett 100%-osan kivenni. Pedig a mangában sokkal jobban adta a "troll sárkány" stílust. :D Ez itt annyira nem jött át. Talán egy picit "idiótább" hang segített volna.
És a másik, hogy a Jáde sárkány csukott szájjal beszélt. o.O Azért könyörgöm... az, hogy esetleg nyitva a szája, de nem mozog, az oké (nincsenek ajkai, mint egy embernek), de hogy csukott szájjal szövegel... ^^"
(A Narutóban is igen furcsa volt, amikor Kurama szája nem mozgott, vagy csukva volt beszéd közben...)


A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy negatív véleményen vagyok, pedig nem. Egyszerűen annyi, hogy olyan jelentős változás/javulás nincs az animében a régihez képest.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 ápr 05, 15:08:26
Hát.. úristen.. Ugyan, én tavaly nyáron néztem az elejétől a Fairy Failt, de így is borzasztó volt, ez a majdnem egy év, amíg nem láttam.. De végre itt van :D
Az openinget rögtön imádtam. A zenéjét még nem hallgatnám éjt nappallá téve, mint például a The Rock City Boyt, de kezdésnek ütős :):)
Amint meghallottam a szinkronhangokat, meghaltam. :D Főleg amikor Happy szólalt meg, majdnem sírtam.. de küzdöttem >.<
Eddig nem tudtam miért szeretem egy picikével jobban a Fairy Tailt, mint a Narutot.. Rájöttem :)
Az a humor, meg baromságok, amik itt megvannak, közelében nincsenek a Narutoban (esetlegesen) megjelenő poénokhoz.. :D Tehát az, hogy amikor a Sárkány mesél.. és Gray meg Happy beszólásai megszakítják a hatalmas lelkizést.. felülmúlhatatlan.. :"D "De én macska vagyok.." Egyszerű, de nagyszerű :)
Az ending nem tetszett annyira, mint az opening. Viszont az anime 175. része után olvastam tovább a mangát. Alig emlékszem valamire :/ Szóval így jobb, mert többször ér meglepetés :D:D
Szerintem lesznek régi zenék, ebben részben semmi sem indokolta hogy olyan zene legyen:)  Biztos vagyok felfognak csendülni a dallamok hamarosan :)
Remélem megtartják őket, mert ez az ír vonal (nekem olyan íres :D) nagyon egyedivé teszi.. Michael Flatleyt juttatja eszembe ^^
Összegészében, tipikus Fairy Tail. :) A grafika-váltás nagyon jó lett. A régivel sem volt semmi baj, de ez még csak növeli a színvonalát :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Neji95 - 14 ápr 05, 15:22:16
Whao,alig tudok leállni a vissza nézésével.  :D Nagyon tetszik az Op,bár meglepődtem az egyik csajon hogy rózsaszínű haja lesz.  :omg: De nem gond! A grafika eszméletlen jó.Már meg is tetszett két új Ost.ÉS!amikor vissza néztem,és állítgattam a vidit,hogy jobban megnézhessem,láttam vért.Mikor Sting átüti a mesterét.És akkor a száján folyik ki vér.  :D Az Ed-el nincs semmi bajom,bár az Op jobban tetszik.A következő rész előzetese...hát remélem nem olyan feje lesz egypár embernek.xD Összeségében szerintem sokkalta jobb így ezzel az új grafikával. Lucynek csak nekem tűnik úgy,hogy megnőtt a haja?xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 ápr 05, 15:48:20
Ami nem tetszett:
Minerva külseje szerintem nagyon nem jó , öregebb lett mint a magában és valahogy nem jó. Másik meg a átlátszó szemek... Igen Jáde sárkány itt nem volt annyira jó mint a mangában.
Más gondom nem volt igazából.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: catgay13 - 14 ápr 05, 16:04:39
Én túl sok különbséget nem vettem észre a grafikában, valszeg azért, mert telón néztem 480p-ben :D (és általában le is szarom az ilyeneket). OP-nek pedig egy Blow Away-nak sokkal jobban örültem volna, nekem nem igazán tetszik ez az új.
Viszont Gazzile-n eddig is ez a ruha volt? (a harc alatt)

*Ja azt kihagytam, hogy Natsu lángja viszont nagyon fasza lett szerintem :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 ápr 05, 16:11:20
Visszafelé menet beugrott egy boltba és vett magának egy újat ;) Biztos bepisilt a sok sárkány tetem látványa után XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 ápr 05, 17:09:57
Pedig van különbség, nem is kevés. Magával a résszel nem is volt problémám. Jó volt. Néhol a grafika is egészen jóra sikeredett az újításoknak megfelelően, de néhány helyen éppen ellenkező hatást ért el nálam. A legfeltűnőbb talán, hogy világosabbak, talán kicsit fakóbbnak hatottak számomra a színek. Más részen viszont kifejezetten ez tett jót. Például Erza páncélja így sokkal látványosabb  volt nekem. Az arcokról is az a véleményem, hogy kicsit fakóvá, túlságosan finommá váltak. Mintha elmosódottak lennének pedig 1080p-ben ennek nem így kellene látszódnia. Minden esetre úgy érzem, hogy a sötétebb tárgyaknak jót tett ez a változtatás de ami alapban világos volt az most kicsit elmosodott a háttér miatt. Az OP-ra és END-re szerintem nem lehet panasz. Az OP még megy is a történethez a maga pörgésesebb, vidámabb hangzásával. Azért én is remélem, hogy nem irtják ki a történetből a régi themeket, mert szerintem azoknál jobbat nemigen lehet párosítani főleg úgy, hogy már megszoktuk őket.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 ápr 05, 19:20:24
A kicsit fakóbb kép nekem is feltűnt az elején,de utána mintha kiszínesedett volna.
Nem tudom pontosan miért,de Wendy kinézetet jött be a legjobban.
Többieké változó.Hol jobb, hol rosszabb.Gerard csapat és még 1 egykét fontosabb akinél tetszett az újítás.Lucy arca az elején eléggé idegen volt,hiába láttam régebben is.Mira pedig másabb lett,de nem rosszabb :hmm?:
Az Op bejött,bár ezt már az előzetesnél is lejött,csak most teljesben.
Régebbi hangokra még vissza kell állnom.
1-2Dalos száma után mostantól Gerard hangjára jobban fogok figyelni. :P
Összességben sikeres újjáélesztő rész volt. ;)

Remélem igazad van,és visszakösszönnek a régi zenei aláfestések is.

Ezt a logikát imádom:
 - Semmi dolgom nincs az emberekkel. Takarodjatok!
- De én macska vagyok.
- Akkor oké. Minden 400 évvel ezelőtt..."  :smirksweat:
Egy kicsit még lehetett volna Trollabb.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mianevem - 14 ápr 05, 21:41:31
Eddig csak a mangát követtem, az animéből csak kb. 30 részt láttam, szóval nekem főleg volt mit szokni. :D Vagy pont, hogy nem. Viszont Gazille és a macskája hangját így elsőre, esküszöm, nem tudtam megkülönböztetni. o.O

A részről az a véleményem, hogy meglepően gyorsan véget ért. A végén le kellett csekkolnom, hogy ez most komolyan több volt-e, mint 20 perc. És a zenék nekem is hiányoztak. Azok azért megmaradtak a fejemben azalatt a pár rész alatt, amit láttam. Az opening és az ending tetszettek. NaLu ezerrel. :D

Egyébként nem is sejtettem, hogy a végére így ellaposodott az anime. :O Ezek szerint jól tettem, hogy csak itt kapcsolódtam be.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 ápr 06, 07:24:42
Tényleg ezt még nem irtam le.
Ezt nem értem miért igy van..
Csak nekem tűnt fel hogy a szem körvonala rajta van a hajukon?? wtf?
Ez szerintem is nagyon furcsa söt inkább rossz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: -Uchiha Itachi- - 14 ápr 06, 07:55:09
Végre,anime-sama visszatért közénk!
Az op nagyon jó lett.Az endingel sincs különösebb problémám,de nem lett top1 (még mindig favorit a 11. ending).
Csak nekem tűnt fel hogy a szem körvonala rajta van a hajukon?? wtf?
Ez szerintem is nagyon furcsa söt inkább rossz.
Ezért hajaz inkább a mangára,mivel Mashimának ilyen a rajzstílusa,habár mostanában mintha fokozatosan felhagyna ezzel (amit leírtál).
Régebbi hangokra még vissza kell állnom.
Egy kicsit még lehetett volna Trollabb.
Igen,azért 1 évig only manga,most egy kicsit fura hogy hangjuk is van :D
Chakra-val egyet kell értsek,a Zirconis-os rész nem adta vissza egészében a mangát.Ennek kapcsán attól félek,hogy majd a fanservice hogyan lesz megoldva.Ez az FT védjegye,szóval nem lenne jó ha elszúrnák,vagy ugyanúgy tompítanák az egészet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 ápr 06, 09:00:16
Tényleg ezt még nem irtam le.
Ezt nem értem miért igy van..
Csak nekem tűnt fel hogy a szem körvonala rajta van a hajukon?? wtf?
Ez szerintem is nagyon furcsa söt inkább rossz.

Rengeteg anime használ már ehhez hasonló stílust. Először furcsának tűnik, de miután hozzászokik az ember, már fel sem fog tűnni. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 ápr 06, 19:17:19
Na végre az anime király, legalábbis számomra VISSZATÉRT !! De hosszú 1 év volt :D habzó szájjal vetettem rá magam az epizódra, és végig tátva is maradt !! :D Egyszerűen hihetetlen jó lett szerintem,a  kissé fakó hajszíneket még szokni kell de végre ugy néz ki megszűnnek az állóképes harcok,és a cenzúra is no more !! :D és ahogy néztem Orga nadrágját is kimintázták !! Zirconis megjelenésének kivételével tökéletesen mangahű rész volt!  Az op nekem bejött, a zenék is nagyon jók, bár az elején a kocsmába ha egy sima Fairy tail main theme-el idnítottak volna lehet akkor még könnybe is lábadt volna a szemem, tényleg remélem hogy hallunk még régi OST-ot főleg a lighting flame dragon roaringot, ami számomra a kedvenc number one anime ost szám !! HAtalmas élmény ujra fairy tail-t nézni, igy hogy pont vége a Kill la kill-nek, Magi-nak stb.. Nekem személys zerint bejött az uj rajzolás, kíváncsian várom a többi részt :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 ápr 12, 10:09:13
177. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 302. fejezet, 303. fejezet

A régi háttérzenéknek továbbra sincs nyomuk, viszont kaptunk helyette újakat. A Mercurius Palotát megcsodálhattuk igazi valójában. Ugyebár az előző csapat szépen átrajzolta, ahogyan a Mennyország Tornyát is tette. Ha Mashima nem olyannak akarta, akkor ne nyúljanak hozzá. Örülök, hogy javítás történt. Az épületek, a külvilág és az animációk határozottan igényesek. Sajnos, ennek a kárát az arcok ábrázolása sínyli meg. Némelyik arc kinézete tényleg felért egy bűncselekménnyel. Gondolom itt is lesznek jól, valamint rosszul rajzoló csapatok. Például: a cellában lévő Yukino rajzolása lekörözte a rész elején lévő Yukinoét. A versenyzők bevonulása tetszett. Meglepődve tapasztaltam, hogy vannak Quatro Kutyuli szurkolók. :D
Az Orga orrán lévő harci festést miért változtatták meg fehérre? Először Sting céhjele lett fehér, most pedig ez. A céhjel még elfogadható, de ez a fehér vonal olyan, mintha valami bőrápoló kencefice lenne rajta. XD Gray ruhája eléggé g(r)ay. :smirksweat:
A kétfrontos csata a kezdetét veheti.

Előzetes: Tetszetősebbnek tűnik a rajzolás, mint a mai részben, vagy csak cselesek voltak és a jobban sikerültek közül tettek bele az előzetesbe. *-) Mavis nagyon vagány. (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 ápr 12, 12:48:11
Hmm ez is egy felvezető rész volt, megtudtunk pár dolgot. Ugye az már sejthető volt, hogy a Mágiajátékok csak a varázserő elszívásért lettek megtartva, de most láthattuk a működését is a gépezetnek. Érdekel, hogy van-e valamiféle köze ennek a Raven Tail Obrájához. Ugye neki is szipolyozó mágiája van és amikor Lucy használni akarta az Uranot akkor egy pillanat alatt leszívták az erejét. Talán Obra a gép erejét használta valahogy ?  Azért is rágódok ezen annyira, mert ugye amikor kizárták a RT-t a kis fekete macska izé elmenekült és nagyon feltűnően nevetett. Gondolom ő is olyan, mint ahogy az sejthető, Minerva a ST-ból, hogy csak kihasználja a céhét és akar valamit.

Érdekes ez az időutazás is. Ha meg fog történni (és biztos meg fog) érdekelne, hogy Mashima hogy gondolja ezt az elméletet. A lehetőség: visszamész a múltba és tényleges megváltoztatod azt. B lehetőség: alapból úgy halad az idő, hogy bele volt kalkulálva a visszautazás a múltba, tehát igazából semmit nem érnek el vele. Ez egy nagyon idegesítő dolog, de bőven nem hülyeség :D Lehetne még erről beszélni de megint csak egy Wall of Textet idéznék elő. Mindenesetre láttunk már példát mindkét lehetőségre néhány animében. De persze ott a DBZ féle párhuzamos világok feltételezés is.

Szegény Lucy-t és Yukinót szépen elkapták. Az utóbbiról ki is derült az a valami, amit eddig csak 99%-os határozottsággal lehetett tudni. Most már több, mint biztos :D

És végre utolsó nap! A csapatok bevonulása újfent tetszett, főleg az első kettőé. Az is szép gondolat volt az animésektől, hogy pár kommentet is megjegyeztek a bírák a csapatokról. A Fairy Tail-nek mennyire jól áll már az első helyezés :D Nagyon kemények! És persze nem hagyják csak úgy ott Lucy-t :)

A rajzolással összességben nekem nem volt bajom. Úgy láttam, hogy csak a múltheti előzetes képei voltak csúnyácskábbak, a többi nekem bejött. A háttérzenék még továbbra is nagyon újak, szokni kell őket. Egyébként az opening utáni dallamról totál a shippuudenes Uchiha ost (nem tudom a pontos nevét, de általában Itachinál játszották le) ugrott be nekem elsőre :D Az első pár másodperc teljesen arra hajaz. Mivel nem történt semmi húha a részben így egy 4/5-öt érdemel tőlem.

Az Orga orrán lévő harci festést miért változtatták meg fehérre? Először Sting céhjele lett fehér, most pedig ez. A céhjel még elfogadható, de ez a fehér vonal olyan, mintha valami bőrápoló kencefice lenne rajta. XD Gray ruhája eléggé g(r)ay. :smirksweat:

Egyetértek veled az a ruha... Viszont Rouge-é nagyon bejön :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Italy4ever - 14 ápr 12, 14:27:27
Az első háttérzenéről nekem inkább az egyik régebbi jutott eszembe csak egy kicsit átdolgozva,végül is a vége nagyon arra hasonlított:D

Nekem inkább a színeket,meg az arcokat kell megszokni:)
Blue Pegasus bevonulójakor Slenderman-ek voltak  XD

De szerintem is sokkal jobbak a rajzolások,lassan beindul a buli:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 ápr 12, 14:54:16
Egyetértek. A feldolgozás jó volt de a haloványabb színeket és kissé eltérő rajzokat szokni kell. Mondjuk nekem a régebbi jobban bejött. Kicsit zavar az amikor két vagy több egymás mellett álló ember bőrszínileg teljesen azonos árnyalatú. Egy két embernél láttam eltérő szint, mint például Jura sötétebb bőre. Pedig ha jól emlékszem akkor Natsu is kissé sötétebb színnel rendelkezett. Viszont azt kell mondanom, hogy a sötétebb helyeknek jót tett, hogy kicsit világosabbak a színek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 ápr 12, 20:29:24
ajaj a fej rajzolások nagyon rosszak voltak.  Itt már volt régi dallam kicsit módosítva. De amúgy nem volt rossz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Krisz7199 - 14 ápr 12, 21:31:06
Sokan itt írták, hogy az opening és az ending mennyire jól sikerült. Őszintén? Nekem idáig egyik FT opening és ending sem tetszett. Sőt, igazából egyik anime openingje és endingje sem tetszik.  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 ápr 13, 08:22:40
Jó kis rész volt. Szerencsére tényleg nem minden úgy volt megrajzolva, ahogy az előzetesben.  :) Habár így is előfordult jópár érdekes fej, na meg valahol még az árnyékokat is lehagyták... De a Lucy-Yukino jelenet már szép volt. A háttérzenékből pedig nagyon tetszett az, ami Makarov beszéde alatt ment.

Végre elkezdődött az utolsó nap a Nagy Mágia Játékokból. A Fairy Tail csapatában pedig ott van Juvia, a másik "fronton" pedig Mirajane, akiket úgy hiányoltam a 4. napon. Mindkettőjüket nagyon szeretem, így minden szerepüknek örülök. ^^ Az előzeteset remélem nem csak jól összevágták, hanem lesz is ilyen jó a következő rész. Már várom.

Naruto-kunnak pedig köszönjük, hogy van fordítás az OP és az ED alatt!  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 ápr 14, 08:53:55
A 176. résszel életbe lépő nyitány először annyira nem jött be. De így, hogy van hozzá magyar fordítás (XD) és megnéztem/meghallgattam már párszor, egész tűrhetőnek érzem, sőt tetszik is. ^^
A zárány alapból nem volt egy rossz darab, csak épp a két szereplőn kívül "semmi" köze az animéhez. :D

A 177. rész történetileg oké lett. De az arcok elnagyolt rajzolása nagyon szembetűnő. Se árnyékok, se színátmenetek/tónusok nincsenek. És a vékony vonalas rajzolás is egy vázlat benyomását kelti... Hiába szép a háttér, ha ezzel elrontják. Erősen remélem, hogy a most következő harcok nem mennek át "gumiember" formációba, mert az csúnya lesz...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 ápr 19, 13:21:01
178. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 304. fejezet, 305. fejezet

A helyzet javult a múltheti részhez képest, de továbbra sem az igazi. Kagura, Erza, Hisui és Mavis rajzolását találtam a legjobbnak. Sok állókép volt a részben és a háttérben lévő fejek ugyanolyan kidolgozatlanok. Nem értem, hogy miért nem lehet a környezetbe fektetett munkát átvinni a karakterábrázolásokra. Jura és Lyon(akinek alig volt jelenete) még mindig ocsmányul fest. Rufus testalkata fokozatosan változik részről részre, nem beszélve Lily szemeiről, amik néha-néha bevörösödnek. Erza öltözetének mintázatát is leegyszerűsítették. Mashima szemgyönyörködtető rajzait nehéz visszaadni, de úgy érzem nem is próbálkoznak vele.

Előzetes: Nem tapasztalok javulást. A Rufus rape face nagyon gáz, a Lucy fanservice nem tudom hol fog előjönni és Gray technikája kidolgozatlan. Kár volt Mashimának annyi időt beleölni a fegyverek rajzolásába.

UI: A Joey (http://img3.wikia.nocookie.net/__cb20110910092409/fairytail/images/b/b4/Lisanna_with_Joy_and_other_members.jpg) nevű kigyúrt FT tag átkerült a Kutyulikhoz vagy csak egy hasonló kinézetű fickó díszelgett náluk a részben?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 ápr 19, 15:11:34
178

Én ezen a fejen nevettem egy jót: http://oi62.tinypic.com/1eo1t1.jpg
Luxus a "fennakadt" szemeivel, meg azzal a vigyorral úgy néz ki, mint aki beszívott a porondra lépés előtt. XD

Ahogy Bastian is írta, az előzetesben Rufus őrült feje elég poén volt, nem is tudtam, hogy sírjak vagy inkább nevessek. ^^"

Lily kezd egy kicsit a poénok céltáblája lenni. Ami ugye jó, mert legalább szerepel, de egyben rossz is, mert ő azért egy komolyabb karakter.

A harcokat picit megtoldották, bár ezeken itt igazán sokat nyújtani nem lehet, majd inkább az elkövetkezőkön. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 ápr 19, 17:15:35
Valóban amilyen nagyon gyönyörűen néz ki a háttér, elég összhangromboló, hogy a fejek sokszor idétlenül vannak megrajzolva. Viszont emlékeztetnélek benneteket, hogy az S1 végén is rengeteg gyenge rajzolás volt, elég csak a 174. részt megtekinteni.

Egyébként jó kis rész lett ez, történt benne sok minden, talán kicsit túl sok is. Csak szerintem volt röhejes, hogy szinte mindenkit 1 csapásból kiütöttek ? Oké a 80%-uk valóban gyenge, de azért 1 Bachus kalibert nem kellett volna 1 ütéssel a földre küldeni (MEGINT!). Csak szerintem lett szánalmas a karaktere ? Pedig Erza is tartott tőle és tényleg láttuk, hogy nagyon tud. De az utóbbi két meccse nevetséges volt a rossz értelemben. Továbbá ez igaz az egész Quatro Kutyulira, csak bokszzsáknak voltak jók a játékok alatt, mint Smoker Punk Hazardban a One Pieceből XD

Azért az ember nem gondolná, hogy Mavis ennyire tud... Szerintem túl sok HxH epizódot nézett Mashima ekkortájt, mivel ott van feszt ennyi taktikusság. Az ilyen 68%-32%-ot mindig túlzásnak éreztem. Még 2/3ad esély van erre meg arra, az oké, de 68%...
Azért Gazille és Luxus nagyon vagányak voltak ebben a részben is, nem hiába a kedvenc karaktereim :D
Az se semmi, hogy ilyen nagy a Respect Jura és Kagura előtt, hogy még Sting is fülét-farkát behúzva elmenekül előlük :D A szent mágust nagyon imádom és ő eddig egyszer se okozott csalódást, szóval még szurkolok is neki :D Azonban frankó módon tudom, hogy kivel fog harcolni, így nem tudom kinek fogok drukkolni XD

A hercegnő nagyon szépen néz ki és Lily-n is jókat kacagtam most XD Nem baj az szerintem, hogy kicsit feloldódik, hisz ilyen a Fairy Tail céh :D One Piece-ben Law-nak is nehéz dolga van most Luffy-ékkal XD
Az se semmi, hogy még váltásruhákra is gondoltak Lucy számára... XD

Szóval jó rész volt ez, csak nem kellett volna mindenkit 1 ütéssel a padlóra küldeni és igényesebb fejek sem ártottak volna. 1-2 zenét már meg is kedveltem :D Mindennel együtt így is bőven megérdemel, egy erős 4/5-öt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 ápr 19, 17:34:59
Ez a 1 ütés dolog a mangában is igy van .. Ezt már ott kitárgyaltuk ha hirtelen jön a támadás egy mágusnak akkor azonnal K.O általában. Lást Sting és Mester dolgát . De ha szemtől szembe megy a csata akkor az már más tészta  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: makadmel - 14 ápr 21, 09:08:58
A karaktereknek néhány helyen elég gánya a feje.:// Remélem nem lesz mindig ilyen.
A 177.rész végén és az 178.rész elején lévő zene nekem nagyon bejön tetszik az új 'action' zene:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 ápr 26, 11:40:07
179. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 306. fejezet

A kiegészítések elég fárasztóvá tették az epizódot. Nem tudom pontosan, hogy hányszor vágták be Juviát, de a kelleténél többször az biztos. A megmentő csapat zseniális tervéről nem tudok jóízűen nyilatkozni. Az minden volt, csak vicces nem.
A csontvázakra és a magazinokra pedig no comment.
A harc jól indult, aztán hamar átment állóképek háborújába. A vége egyesek szerint zseniális taktika, mások szerint Grayt ki kellett hozni győztesnek, mert eddig csak szívott. Folytattunk róla bőven eszmecseréket annak idején a manga topikban.
Rufusnak csak bombáznia kellett volna Grayt a végén ahelyett, hogy megpróbálja memorizálni a mágiáját. Vicces lett volna látni, hogy Gray miként fut át a láván, de a Moyuru Daichi no Gou-t kijavították tűzre. A Rufus vs. Eve harcnál nagyon lávára hajazott az animében. Én valahogy erősebbnek tartottam Rufust. Lehet az is, de a találatokat kevésbé bírja. :/

Előzetes: A növénykék nagyon jók, de a "szél, amiben apró kockák vannak" már kevésbé. :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 14 ápr 26, 11:51:08
Rufus vs Gray

Hülyén lett elhúzva.

pl az lenjén az Ice Make Lance és az Impakt között kér volt betenni azt a pár másodpercet aminél Rufus csak ácsorog. Sokkal dinamikusabb lett volna, ha kihagyják (amúgy se nincs a mangában vala), és a földetérést követően azonnal el kell ugrania a kalapács elöl.

Rufustol a villámló jég.
Volt a jég, és felső rétegre meg rá volt rajzolva külön a villámlás. A mangában jobban nézett ki, ahogy a kristálytársulások közepéből csapnak elő a masszív villámok. http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/306/9


A mangában a Rufus forgoszele után már Gray ellentámadása jön, valamint nem kifekszik a tornádóktól, hanem csak hátratántorodik.

Animében meg jön a Grayt fölbe döngöljük 20x majd felkel és elintézi Rufust. Tudom, húzni kellett a dolgot, de akkor törekedhettek volna némi egyensúlyra. Vagy pl a Villámló Jég, és a Tornádók közé(vagy elé) rakhattak volna pár varázsalt, amit pro konrtra mindketten blokkolnak, vagy elkerülnek. Majd a Tornádóval kis Rufus előny, aztán Gray végső rohama.

Aztán az UBW, a maximalizmus gyöngyszeme.
Az elöző részek alapján azt gondoltam, hogy már minden szépen ki lesz dolgozva, erre kapunk valamit ami nagyon messze van ettöl: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/306/16
Még ha csak egyféle kard lenne ott, még hagyján, de az sincs túl szépen megrajzolva meganimálva.
Valmint hiányoltam a mozgást a kardörvényből. Miért kellett abból egy álló szoborművet csinálni?

Hiszen annak az volt a lényege, hogy folyamatosan alkatokja a különféle jégpengéket és a változatosság és a sebesség miatt Rufsus nem tudja követni és memorizálni. Így viszont olyan mintha Rufus lenne hülyébe véve.

Mentségée szóljon, hogy utána a Gate of Babilon (a Repülő jégpengék) (Ami természetesen nem volt benne a mangába) már szépen lettek megrajzolva, még ha csak kétféle variáció is váltakozott

Van egy olyan kétes érzésem, hogy a jelenetek már akkor el készültek, mikor Mashima leállított az animét.
Ám ha Tobi continue felirat mangában való megjelenése előtt közölte ezt, akkor a mai résszel nem igen kellett már kapkodniuk.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 ápr 26, 13:12:25
179. rész.... hát ez jó gagyi lett, a zenék amik bejöttek nekem, de persze megint állóképek, meg hülyén meganimált fejek... komolyan mondom, egy hunter x hunter netero vs meruem harc után ilyet nézni... nem tett jót :D a fairy tail animések nem nézi a hxh-t ? :D Ott tanulhatnának a Madhousetól. Lehet még kellett volna fél év szünet mire elkezdik az animét,mert már most félek a többi harcot hogy fogják megcsinálni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 ápr 26, 13:49:39
Csatlakozom az előttem írtakhoz. Nagyon gyengére sikeredett ez a rész. Eddig is zavart a túlságosan sima, szinte világító arcok rajzolása de, hogy még a koponyák is inkább dísznek tűnnek, elég zavaró egy ilyen helyen. A részt pedig ilyen fillerekkel kitölteni inkább hiba volt, ritka látványtalan és poéntalan megoldás lett. Na meg Lucy szegény olyan feneket kapott, hogy a 20 gyereket szülő édesanya is virágszál hozzá képest. Ezzel nem is lett volna egyébként probléma ha eddig is így ábrázolták volna. Gray harcáról meg nem is mondok inkább semmit. :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 ápr 26, 13:53:28
Van egy olyan kétes érzésem, hogy a jelenetek már akkor el készültek, mikor Mashima leállított az animét.
Ám ha Tobi continue felirat mangában való megjelenése előtt közölte ezt, akkor a mai résszel nem igen kellett már kapkodniuk.

Én is ebben reménykedem, bár kétlem hogy ez állna fenn hisz 1 évig nem volt semmi csak lett volna idejük megcsinálni nulláról az egészet és nem elővenni ha esetleg pár részt már anno leállásnál is megcsináltak.

Eddig ez volt a legrosszabb rész. Kíváncis volnék azért hogy Japánban mik a visszajelzések mert ez már tényleg borzalmas volt. Szimpla erőlködés volt semmi több. Még a végén lehet én is visszasírom a régi grafikát, pedig kezdtem örülni hogy letisztultabb színezést kapunk nem annyira csicsásat de ha a J Lucy-s szálat is így fogják megoldani akkor eret vágok mert az ARC egyik talán leg drámaibb pillanata volt a mangában.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 ápr 26, 14:08:21
Egyet kell értenem veletek, ez volt az új Season eddigi leggyengébb epizódja :S
A Gray vs Rofus harc töltelékekkel nem lett volna semmi különösebb baj, ha több dinamika lenne benne. Persze nem tetszett ez a "csak kapok" viszony Gray szeméből, de ezt meg kell érteni, hisz Rofusnak szemmel láthatóan nincs nagy védelme, tehát bőven elég volt 1 csapás ellene. De azért az Ice Make Unlimited tényleg nagyon ciki volt.
Tehát ez még el-el ment volna, viszont a rész többi jelenete... Juviát valóban túl sokszor mutatták, meg én azt se értettem, hogy ha már mindenki látja, hogy a könyvtárban harcolnak, miért nem ment oda egy Kagura vagy bárki más erős mágus, aki kiüti mindkettőjüket. Csak szerintem volt ez hülyén megoldva ?
A barlangos jelenetek no komment... Valóban inkább ciki volt, mint vicces vagy erotikus...  Kezdem én is visszasírni a régi grafikát, ott jobban tudták rajzolni a bikinis lányokat...
Igaz nem vártam sokat ettől a résztől, de még azt se tudta hozni, amit egy átlagos epizód. 2/5, elég gyenge pontszám ez egy FT részhez :(

A következő epizódot annyire se várom, mint a mostanit...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 ápr 26, 14:33:12
Ezt a képet most találtam. A mihez tartás végett. Az új grafika valóban közelebb áll a mangához csak kár hogy az arcok deformáltak mint egy baleset utáni kocsi.

http://otaku-sukotto.tumblr.com/post/82489940543/quacks-on-stacks-ladygt-ikuzo-dattebayo

Kíváncsi vagyok Mashima ezt meddig tűri majd. Vagy a fanok. Nekem minden klappolna ha a fejeket nem csesznék el.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 ápr 26, 15:06:42
Rendesen össze lett gyűjtve a manga/anime párhuzama.
Így jobban megnézve manga képei fényévekkel jobbak az anime változaténál.
1-2ős sikeresen lemásoltak az igaz,de azok is a no komment és komolytalan arcok.
Minerva mintha teljesen más személy is lenne. :asdfghj:


Lehet én is visszasíirom azt a változatot ahol anno abbahagyták.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Depres - 14 ápr 26, 20:02:28
legalább a bikinis lányokat animálnák meg rendesen... bajok lesznek itt... nagy bajok...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: olcha94 - 14 ápr 27, 12:13:31
A manga hibáit meg tudnám bocsátani, hogy ha az animében átgondolnák, és átalakítanák őket, de ahogy nézem, az új sorozat csak még több hibát szül. :D (gondolok itt arra, hogy a mostani részben Rufus létrehozott valami villámló kardos csávót, aki vágott egyet, ami még a FT-ben is valósághű szokott lenni, de Gray csak összeesett a csapástól)

Végig se bírtam nézni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 ápr 27, 13:16:30
Nem tudok én sem jobbat írni sajnos...  Elsö rész még jó volt a grafika is. De ezek már nagyon gyengék..  Mint irtam elején hogy Minenrva most a Animében irto ronda lett.. Legalább 10 évet vagy még többet kapott. Direkt gonoszitva lett a külseje , így már nem is szexi...
Állóképes csaták tényleg nem jók. 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: -Uchiha Itachi- - 14 ápr 27, 17:40:53
Na meg Lucy szegény olyan feneket kapott, hogy a 20 gyereket szülő édesanya is virágszál hozzá képest.
Az 1 év szünet alatt felszedett egy pár kilót deréktájra. :neee:
Cenzúra:On,gondolom vérre ne is számítsunk,és már a fanservice-en sem lehet mosolyogni.Nem ezt vártam,remélem ez javulni fog,mikor az arc tetőpontjához érünk.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 ápr 28, 07:29:09
179

Valahol vágom, hogy miért csak ennyi került ebbe a fejezetbe. De most komolyan... Már Mirajane és Jenny "vetélkedésénél" is igen erőltetett volt a tömeges bikinis és egy egyéb "ruhabemutató". De itt meg teljesen kész lett... még jó, hogy Wendy-t nem vonták be... ^^" De azt legalább megtudtuk, hogy tényleg figyelték őket. :D

Gray és Rufus "harca"...
A filler mágiáktól a FT esetében mindig is falra másztam. Vagy túl gagyik szoktak lenni, vagy túlságosan elszálltak, vagy olyanok, hogy az ember megkérdezi: "ilyen a mangában miért nincs?". Szal nem tartom jó ötletnek őket.
A többit nem kommentálnán. El lett zúzva.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 14 ápr 30, 20:29:12
Nos én is végignéztem az első pár részt és azt kell mondjam végül is nem olyan rossz így animés szemmel a legrosszabbnak eddig az utolsó részt mondanám... De  összességében javultak a karakterek is bár néha elég fura arcuk van de végül is ez annyira nem zavaró szerintem. A színek tényleg fakóbbak lettem nem értem ez miért jó... Néha meg olyan érzése van az embernek mintha spórolnának mert túl sok az állókép és valaki magyarázza meg nekem,hogy az 175.rész teljesen ellett felejtve? Mert,hogy eddig egy régi zenét nem raktak be sőt kifejezetten idegesít,hogy a visszaemlékezések is mindig egy fekete-fehér állóképek... A harcokról meg tényleg hiányzik belőle a dinamika ez az állóképes harc nem az igazi FT.... De remélem,hogy az igazi nagy harcokat nem fogják elrontani.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 máj 01, 11:49:09
A harcról jutt eszembe, hogy még a mágiajátékok első felénél, az előző évadban nem választottam ki a legjobb részt és harcot. Az biztos, hogy ez a harc nem fog belekerülni a következőbe (reményeim szerint).

A részben legalább annyi pozitívum volt, hogy Gray nagyon jól nézet ki Rufus kalapjában.  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sasukeuchiha17 - 14 máj 01, 15:42:06
Én remélem, hogy Laxus harcából jóval többet mutatnak. Kagura kardkivonását is nagyon várom...remélem elképedek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 máj 03, 09:18:16
180. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 307. fejezet, 308. fejezet(a 9. oldalig)

360°-os fordulatot vettünk az előző részhez képest. Lehet alacsonyak az elvárásaim, de ez az epizód piszkosul bejött. Általában észreveszem a deformált fejeket, de most nem tűnt fel semmi különösen szokatlan. Lehet már fel sem tűnik? XD Lyonnak is sikerült végre normális fejet rajzolniuk. Csak a kivetítőn volt jelen, de ez már haladás. Az igénytelen fejeket köztudott, hogy Lyonban mérik, ezért ilyen nagy szó ez a teljesítmény. Itt-ott akadtak állóképek, de az animációt nem éreztem vontatottnak. A papír kivitelezése nem tetszett, de az már Ivan mesternél is hagyott kívánnivalót maga után.
A bővítéssel ki vagyok békülve. Remélem nem romlik a minőség a jövőben. Nem szeretnék dühös lenni. Tai!

Előzetes: Nem sok minden derült ki. Talán elfogadható rész lesz.

UI: A savas fickó tényleg Knepper lett. A mangában nem derült ki a neve, csak erről a versenyről olvastam valahol. :)

Állítólag volt egy karakterverseny az Éhes Farkasok 4 tagjáról a vezéren kívül és ezek nyertek:

Knepper, a savas fickó (A neve majd kiderül, hogy változik-e)
Uosuke, a palacsintaképű--> Megerősítve
Fione, a virágos csaj--> Megerősítve, de átnevezve Cosmosra
Kamika, a papíros csaj--> Megerősítve


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 máj 03, 13:43:29
Nagyon rossz, hogy olyan rég olvastam a mangát, hogy konkrétan semmire nem emlékszem O.o Sebaj, több izgalom :D A rész felétől végig rázott a hideg, nagyon durva volt. A harc jelenet olyan szinten pörgött, hogy alig volt időm levegőt venni :D Még most sem fogtam fel, hogy végre folytatják az animét.. amikor Natsu megszólalt, hogy Moete kita zo, meghaltam, végem volt :D A következő rész preview-ban nem volt jó húzás szerintem, hogy többször mutatták Wendyt :/ A nemmangaolvasóknak jobb lett volna egy hét ideggörcs, hogy mi lesz Wendyvel :)  Viszont Mirajane-t várom, rég volt harctéren, átváltozott állapotban :)
Összegészében imádtam, ha a következő legalább fele ennyire lesz jó, már megéri (egyébként is megéri, de így végképp) :):)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 máj 03, 14:07:33
Na ez most tényleg jó volt:) Szép grafika és animácio.  Tetszett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 máj 03, 15:46:19
180

Amikor Natsu kiterülve feküdt a földön, már "féltem", hogy megint valami butaság jön, de szerencsére nem. Bár ez is kicsit erőltetett volt, mert bár Natsu is nagy zabagép, de nála nincs annyira kihangsúlyozva, mint mondjuk Luffy-nál a One Piece-ben. ^^
Sőt, ha egy sárkányölő éhes, akkor jóval gyengébb, szal csak butaság volt ez így... ^^"

Viszont az Éhes Farkasok elleni kis töltelék harc (Wendy 1. Tenryuu no Houko-ja utántól odáig, hogy elnyeli a "virág") meglepően jó lett. Nem volt erőltetett és még a "hihető" kategórián belül volt. És legalább Cosmos és Kamika is villanthattak és kicsit többet a tudományokból. Ha ilyen töltelékjeleneteket kapnánk mindig, akkor nem lenne panasz. ^^

Uosuke ("tai") hangja elég érdekes lett. :D Nem elég a "peca"mágiája, meg a karikaszemei, még a hangja is. XD

Lily pedig kezdi átvenni Gazille szokásait, mert amikor átváltozott a harci formájába, akkor egy "gihi"-vel fejezete be a mondatot. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lew - 14 máj 03, 16:56:43
Remélem Lily harcát is kibővítik. Jó lenne látni már tőle is egy keményebb harcot.

Mert hát a mangában, nem estek túlzásba és ne felejtsük el hogy, Lily nem sokkal gyengébb mint Gajeel. Elvégre Edolasban azért, eléggé megízasztotta Gajeelt és azóta csak erősebb lett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 máj 03, 20:02:59
Egyetértek veletek, ez valóban jó rész volt, bár az előzőnél csak az lehet...
A Stinges visszaemlékezés érdekes lett több szempontból is. Először is kezdek félni, hogy a cenzúra egyre erősebbé válik újfent. 2: Csak nem halt meg a mester így rögtön, bár az kérdéses, hogy ellátták-e a baját utána XD 3: Egyáltalán nem lepődtem meg, sőt meg is jósoltam, hogy Lectort sikeresen elteleportálták a halálból. 4: Minerva egy igazi vipera, még a haldokló apja látványa sem hozza zavarba XD Bár érthető a természete, hisz a vér nem válik vízzé XD
Szóval Stingnek elég nagy power-up-ot adhat most az érzések ereje, hisz már nem csak egó-ból harcól. Kíváncsian várom a fejleményeket!

Akkor térjünk is vissza a barlangos jelenetekhez (szupí!). Nem is tudom hol kezdjem ,de tetszettek a manga kiegészítések! XD Főleg a réses poénok, szegény Lucy XD Az is jó volt, hogy végre Miráéknak is feltűnt, hogy Yukino hasonlít KICSIT Lisannára és az se volt semmi, ahogy Happy így észrevette, hogy Lily a megjegyzések híve... de tényleg XD Így visszagondolva folyamatosan rögzíti a véleményét másokról hangosan vagy magában. De ez is érthető, hisz nem rég csatlakozott a céhhez viszonylag (persze ha nem nézzük a 7 éves hibernálást XD )
A Prison Break féle megjegyzése is tetszett Pantherlilly-nek: "rátetováltattam volna a térképet a hátamra" XD

Ezután megjelentek a Kivert Kutyák, akarom mondani Éhes Farkasok XD Most mondanám, hogy kezdem unni, ahogy minden jött-ment ellenség épp letojja, hogy Natsuék egy igencsak erős sárkányölő mágiával bírnak, de meg tudom nekik bocsátani, hisz a város elit őrsége, csak tudjanak valamit. Mindenesetre várom már, hogy lenyomják őket a picsába, hisz ott egy Mira és Lily is, akik nem épp a gyengeségükről híresek :)
Arcadios meg tuti tervez valamit, nagyon-nagyon gyanús az ív óta, bár ezt a készítők se titkolták. Azon se lepődnék meg,ha az egész összeverése meg lett volna játszva.

Összegzés: Elég jó epizódot kaptunk, bár nem vitték túlzásba. A grafikával most egyáltalán nem volt bajom és a harc kiegészítés is elég frankó lett ahhoz, hogy ne lehessen érezni a fillerszagot. Mivel nem olvasom a mangát és nem volt benne annyi baromság, mint ez előzőben, így nekem nem tűntek fel a töltelékek. A háttérzenékből is megszerettem már egy-kettőt, sajnos nem többet, így még mindig sokkal jobban tetszenek a régebbiek. Ez az epizód megér egy 4/5-öt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 máj 03, 21:26:27
Ez a rész valóban fejlődés volt. Most nem voltak torz arcok, viszont ezt ellensúlyoztál a tömérdek állóképpel.  :smirksweat:
Most komolyan régen közben legalább volt valami mozgás a háttérben vagy karakterek mellett ha az egyik dumált de most konkrétan szimpla háttérképek voltak. Amíg valaki beszélt meg sem moccant senki. Ezt egy fanmade animációnál elnézem, lásd: Dani "Egy Akatsukis élete" cuccban vagy hasonlóban de egy hivatalos anime szériában nem igazán. Most már csak abban reménykedem hogy mivel az arcok javultak kicsit lehet hogy tényleg előre kész voltak a részek és majd eltűnnek ezek az állókép baromságok is.

Egyébként Minerva/Sting párbeszédet megint elcseszték. A plusz jelenetek nem zavarnak mert jól van megcsinálva de lehet nem lenne rájuk szükség ha nem vennék ki azokat amiknek alapból benne kéne lenniük. Komolyan kezdem azt érezni hogy itt több lesz a cenzúra mint a régiben. :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 máj 03, 21:33:11
Egyáltalán hogy-hogy kijött a rész? A golden week alatt csak a hétköznapokat értik?
Szerk.:
Most, hogy megnéztem a részt (ami nem volt rossz, csak épp semmi pluszt nem nyújt számomra ez az anime a mangához képest, persze akad egy-két különösen jól sikerült rész, amiben ez nem áll fenn), felötlött bennem egy kérdés:
Tudjuk mi egyáltalán, hogy ki a vezér a FT csapatában? Eddig fel sem merült bennem a kérdés, annyira egyértelműnek gondoltam, hogy a csapat legerősebbje, azaz Luxus. De most az animében Erzát tettét középre, mikor mutatták a csapatok állását. Szóval akkor ki a vezér? Nem akarok spoilerezni, de ez később sem derül ki egyértelműen.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 máj 05, 10:56:15
Az animékből a részek általában hónapokra (fél évre) előre be vannak tárazva, így azokat az ünnepek nem érintik. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 máj 05, 15:15:38
Értem. Akkor a shippudent meg gondolom előre úgy tervezték, hogy a szünet a golden weekre essen. Nem?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 máj 05, 20:47:32
A mostani rajzolás meglepően jóra sikeredett az eddigiekhez képest.Még Minerva szintje is javult valamennyit. :P
A rémisztő tekintetét viszont nem tudták visszaadni Sting ellen.Nem elég ellenszenves.Nehogy a végén még megkedveltessék a néppel,velem. :smirksweat:

A rész maga is jól sikerült.Az éhes farkasok rendje,akikre nem is emlékeztem egy-két hete,egész ígéretes ellenfélnek tűnnek.A kiegészített harc jelent is bejött.2 Houkou "Unison Raid" az egyik kedvenc támadásom is lehetne.
Többit pedig már mind mondtátok.
Lucy kis balesetéből már terjednek is a Gif-ek. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 máj 06, 10:49:28
A következő részek:

181   Fairy Tail vs. Executioners
FT vs.処刑人 (Feariiteiru vs. Shokeinin)   May 10

182   The Burning Earth
燃える大地 (Moeru Daichi)   May 17

183   The Country We're In
オレたちのいる国 (Ore-tachi no Iru Basho)   May 24

184   The Country, Until Tomorrow
明日までの国 (Ashita made no Kuni)   May 31


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 máj 06, 16:48:47
Ahogy sejtettem az elkövetkező részek mindegyike a manga címekkel összehasonlítva 1/1-es adaptációval fog működni, tehát elég vontatott és/vagy filler jelenetekkel gazdag epizódok lesznek a májusiak. Ez nem túl kecsegtető így elsőre, viszont mégis nagyon az. Hogy miért ?
-Mivel húzzák nem akarják gyorsan letudni a manga fejezeteket=sok rész.
-Még mindig nem olvasom a mangát, de azt tudom, hogy hanyadik fejezetig fog tartani ez az ív. Ha továbbra is 13 részenként akarnak új op/ed-t kiadni, amire nagy az esély, akkor direkt ezért (is) húzzák a sorozatot, hogy a következő nyitány is még erről az ívről szóljon és ezzel is fejeződjön be. Azaz a következő utáni opening váltáskor egyből az új arc fog jönni :D

Egyébként köszi az infót Bleach1981 :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 máj 10, 10:41:29
181. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 308. fejezet(a 9. oldaltól a végéig), 309. fejezet(1-7. oldal és 10-14. oldal)

A mostani kiegészítésekkel főleg a komikus irányt vették célba, de azért voltak bővítések a harcoknál is. Maradjunk annyiban, hogy elviselhető volt, de ordított róla, hogy időhúzás. Ha jól emlékszem a Tenrou szigeten, Gray és Loke már megkínálta Wendyt azzal az összehúzott szájú(mire is hasonlít?) nézéssel. Ha eltekintünk attól, hogy ki akarják végezni, még vicces is lehetne. Mavis kora és a számlák abszolút hidegen hagytak. Viszont örültem, hogy Pantherlily harcát megtoldották. Uosuke mágiája pedig nagyon jó. A korlátait nem ismerjük, de ha kedvére teremthet bármilyen típusú harcterületet, akkor jól tud alkalmazkodni a változó körülményekhez. Egyelőre gravitációs terület és lávaterület. Nem rossz. Tai! Minerva a szép, szellős ruhájában célba vette Milliannát. Remélem látunk valami kis akciót a kettejük között. A rész nem érhetett volna véget rosszabbkor. Belekezdenek Arcadios nagy jelenetébe, majd vége. Összességében, gyengébbnek éreztem az előző résznél, de még mindig az elfogadható kategóriában volt nálam.

A rész csúcspontja számomra:
Natsu a Garou Kishidan vezérének: Legalább a nevedet áruld el. (Ez az, kiderül a vezér neve.)
A Garou Kishidan vezére: A bűnösöknek nem mondom el a nevem. (Köszi.) :hang:

Előzetes: Fejek terén nem néz ki túl jól a helyzet. A rész címe a Perzselő Föld, de jeges területet látunk.
A csillagszellemek feltűnését is lelőtték. -.-


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 máj 10, 12:09:44
...de legalább két bizonyos szereplő feltűnését nem lőtték le az előzetesben. Rájuk kíváncsi leszek.

Ahhoz képest, hogy mekkora felvezetést kapott és mennyit szörnyülködtek rajta, hogy Wendy-t megkajálta a hullavirág, Mirajane egy kézlegyintéssel szétcsapta... Mangában ez nem volt gáz, mert ott pörögtek az események harc közben, de itt...

Jól hallottam, hogy Mirajane a Sitri formában is az eredeti, szende emberi hangján beszélt? ^^"

Asuka kicsit lefőzte Mavist. XD Bár a gond ott van, hogy az Első mestert még sosem hallottuk ennyit szövegelni egyhuzamban (kivéve, amikor a taktikát ecsetelte, de az más). És nehogy aztán visszaüssön, ha esetleg Kishimoto-sensei máshogy gondol valamit. Bár Mavis már bizonyította, hogy vérbeli FT-es, és lesz ez még így se. XD

Csatlakozva Exkirionhoz, tényleg érdekes egy helyen hagyták abba a részt. Azon is néztem, hogy miután Arcadios beletrappolt a lávába, volt egy hosszú állókép, mintha megállt volna a szélében, hogy szokja a lába. ^^" XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 máj 10, 12:17:05
Kishimoto-sensei? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 máj 10, 12:33:26
Ha Kishimoton múlik, akkor Wendyből lesz az új Jézus, aki összeáll Tihanyival és közös "gyógyításba" kezdenek. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 máj 10, 12:37:19
Kishimoto-sensei? :D

Ja. XD
Elírtam, Mashima-sensei. :D

(De a tied meg rövid hsz, legyen meg a négy szó. ;))


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 máj 10, 13:30:30
Ez a rész tényleg nem ütötte meg a mércét, ami a múlt heti felállított :/ Olyan eget rengetően nem történt sok minden.. az előzetes rész a múltheti végén lelőtte, hogy Wendy kiszabadul, most meg a csillagszellemek.. visszább kellene fogniuk magukat az animegyártóknak :) De Loki hajában, mi volt az a fül? :"D Úgy szerettem benne, hogy teljesen megtartotta az emberi formáját, de alakul át oroszlánba >.<

Egy kérdésem lenne a fordítókhoz :) Az opening magyar fordítása mennyiben egyezik a japánnal? A harmadik tetoválásomat a dalból szeretném, de ugye vigyázni kell a kanjis szöveg-tetoválásokkal, nehogy sushi recept legyen belőle :D:D Megnéztem az angolra fordítást és az egyezik a magyarral, de a japánnal mennyire? Ő lenne a delikvens: こぼれた涙は金でも銀でもなくて (These tears that I have shed, gold or silver they won't be.) Előre is köszönöm a választ :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 máj 10, 14:09:53
Egyetértek én is Bastian-nel és Chakra-val, ez tényleg elég vontatott lett és az előző epizód jobbra sikeredett.
A rész eleje tetszett a legjobban a többi már nem annyira. Főleg hogy 4:45-nél meg is szólalt az eddigi kedvenc muzsikám a harc közben :D A másik jó zenét még 6:34től lehetett hallani, bár az előző sokkal jobb.
Sajnáltam, hogy Mira olyan hamar visszaváltozott és a robbanásos szétszéledés se tetszett. A Mavis-es és aszalt szilvaféle gyümölcsös jelenet inkább volt ciki, mintsem érdekes, főleg nem szórakoztató.
Nekem az Éhes Farkasok vezére is Cosmos karaktere tetszik csak, a többi elég semmilyen, Tai pedig nagyon irritáló...
Remélem Arcadios kap majd egy kis leégett 7 napon át gyógyuló lábsérülést, persze tudom, hogy Wendy majd meggyógyítja, de azért legyen már valami látszana a lávának... Bár ha Natsu tüzétől se nagyon pörkölődnek meg az emberkék...
A grafikával szerencsére most se volt baj. Pantherlily harci formájának feje elég hosszúkás lett az új rajzolás óta, bár igazából ezzel semmi probléma, sőt lehet jobb is, mint a régi, mivel jobban hasonlít egy párducra.
A részre egy 3/5-nél nem tiudok jobbat adni sajnos. Azért se túl jók a mostani epzódok, mivel nagy eséllyel ez a legkevésbé érdekelt jelenlegi harc mindenki számára és még húzzák is... Persze ha ennek fényében igényes és pörgős mágiajátékos összecsapásokat kapunk, akkor inkább most kínlódjanak.

U.I.: Szeretjük a következő rész tartalmakat. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 máj 10, 14:20:34
Lehetett volna jobb is a rész,de nem volt vele nagy gond.
Szegény Wendy ilyen savanyú gyümölcsökkel "kínozni".Csak el ne ájuljon idő előtt.
Mavis-t is kioktatta egy gyerek.Számlák meg se lepnek,elvége a Fairy Tailről beszélünk. :smirksweat:
Mira jelleme egy kicsit/eléggé zavaró.Felveszi a legerősebb démon alakját és ennyire emberi/kedves.
Hangot már nem is említem.legalább a szerelése jól áll neki. :P
Lilly és Natsu viszont bele is captak a lecsóba.Így kell ezt.A kivégző (kaszás) neve nem izgat.Ha volt is mangában már arra sem emlékszem.


Arcadios eléggé elleálló lehet ha így bírja a sétát.Tudom mangában is átment,de ott nem tűnt fel ennyire.


Mi az egyesek már alapozzák a crossover lehetőségét? Chakra. *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 máj 10, 16:09:05
...
Egy kérdésem lenne a fordítókhoz :) Az opening magyar fordítása mennyiben egyezik a japánnal? A harmadik tetoválásomat a dalból szeretném, de ugye vigyázni kell a kanjis szöveg-tetoválásokkal, nehogy sushi recept legyen belőle :D:D Megnéztem az angolra fordítást és az egyezik a magyarral, de a japánnal mennyire? Ő lenne a delikvens: こぼれた涙は金でも銀でもなくて (These tears that I have shed, gold or silver they won't be.) Előre is köszönöm a választ :)

Igazából az angol fordítás olyan jó és értelmes* volt (és hallás alapján is pontosnak tűnt), hogy nem néztem utána az eredeti japánnak. Viszont ez egy viszonylag egyszerű japán mondat, hallás alapján szerintem azt is jelenti, amit az angolra fordító kihozott belőle. Plusz, mivel a csuklyás alaknak potyognak a könnyei, így "az általam hullajtott könnyek" elég esélyes. A második tagmondatban pedig jól hallható az arany (kin) és az ezüst (gin), illetve, hogy tagadja azokat.

* Néhányszor, főleg Naruto Shippuuden esetében voltak olyan nyitány/zárárny angol fordítások, hogy a fülem kettéállt, mire (a japánt is igénybe véve) valami értelmes dalszöveget faragtam belőle. ^^" De itt most nem volt ilyen gond.

...
Mi az egyesek már alapozzák a crossover lehetőségét? Chakra. *-)

Mivel a Naruto és a FT nem egy magazinban jelenik meg, így szerintem nincs nagy esélye egy kereszttörténetnek.
De pl. FT-nak és a The Seven Deadly Shins-nek már volt kereszttörténete. Vagyis az nem is az volt teljesen, hanem Mashima-sensei megrajzolt egy rövid TSDS történetet, és Suzuki Nakaba sensei pedig szintén egy rövid FT történetet:
A fejezetben nincs spoiler, de ez a fejezet előtt és után lévő fejezetek már spoilerek!
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/364,5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 máj 10, 19:56:11
Igazából az angol fordítás olyan jó és értelmes* volt (és hallás alapján is pontosnak tűnt), hogy nem néztem utána az eredeti japánnak. Viszont ez egy viszonylag egyszerű japán mondat, hallás alapján szerintem azt is jelenti, amit az angolra fordító kihozott belőle. Plusz, mivel a csuklyás alaknak potyognak a könnyei, így "az általam hullajtott könnyek" elég esélyes. A második tagmondatban pedig jól hallható az arany (kin) és az ezüst (gin), illetve, hogy tagadja azokat.
Köszönöm a gyors választ :)

Egyébként nem lehet tudni, hogy lesz-e Fairy Tail Movie 2.? :) Nem rég néztem az elsőt, de az régen jött ki (2012) és a Narutonál is ha nem is egy év, de két évenként volt film :/ Nem akarok párhuzamot vonni a két anime között, de az öregróka Narutonál megszoktam a sűrű érkező filmeket :) Vagy ha nem is film, de új OST nincs a láthatáron? :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 máj 10, 20:13:48
OST-ket nem tartom számon. Ha mozi vagy OVA jön, arról a mangában mindig van infó. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 máj 10, 20:20:07
Ja igen, hogy hülye vagyok és OST-t írtam OVA helyett :"D Oké, köszi szépen :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 máj 11, 14:09:22
Tudom hogy nincs nagy esélye.Egyszerűen csak viccnek szántam,Chakra. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 máj 12, 08:28:09
Natsu a Garou Kishidan vezérének: Legalább a nevedet áruld el. (Ez az, kiderül a vezér neve.)
A Garou Kishidan vezére: A bűnösöknek nem mondom el a nevem. (Köszi.) :hang:
Azok, akik nem szoktak bemutatkozni jelentéktelen karakterek, akik csak azért vannak, hogy egy ütéssel elrepítsék őket...És tényleg. :D
Úgy, hogy már régen olvastam ezeket a  részeket a mangában és, akkor is csak átfutottam őket, így már nem emlékszem a harcokra se arra, hogy miképp győznek (már aki :P) csak egyre. Ezeket még ki is egészítették szóval még csak jobb lett így az élmény nekem. Látszik milyen fontos szereplők, ha ilyen mély benyomást tettek rám. A vezérnek nincs neve egyedül de róla tényleg nem maradt meg semmi xD.

Ahhoz képest, hogy a bíbor papír megbénította őket Wendy simán kapaszkodott a sziklába és a kezét is használta a varázslathoz és Mira is elkapta Yukinót.
Ez az Uosukének olyan arca van és viselkedése, mint egy különc sorozatgyilkosnak. Mikor "normális" senki se gyanakodna rá, aztán már a világ összes rossz cselekedetét a nyakába varrnák mert ilyen feje van.

Mavis magyarázata kicsit visszafele sült el xD "Nem vagyok kicsi! Nézd meg a Tenrou szigetét! Lehet, hogy egy kis sziget, de a mágikus ereje hatalmas" xD

Szegény Wendy. Megtalálták a gyenge pontját. Most már esélytelen, hogy nyerjen. :D

És itt van! Arcadios nagy jelenete. Nagy kár, hogy ketté vágták. Talán a következő részben majd betesznek mellé egy drámai zenét és a kellő pillanatban el is veszik azt, hogy beálljon a sokat mondó csend.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 máj 13, 10:00:12
Anno a kezdeteknél én voltam az egyik nagy pártolója ennek az új grafikának. Most meg én sírom vissza a régit.
Az animációkon kívül semmit nem tartanék meg az új felvonásból. Egyszerűen szánalmas az egész. Nem látom hogy fejlődne bármit is a dolog. Jó jó 1-2 alkalommal mintha szebb lenne de ugyan az a részenkénti több millió álló képkocka, amíg egy valaki beszél más meg se mozdul, aztán ott vannak az arcok. Ráadásul még a mangát sem adják vissza rendesen. Pl Minerva Sting párbeszéd. Én nagyon vártam hogy folytatódjon az anime de inkább ne is kezdtek volna bele. Igazából csak azt nem értem hogy Mashima ezt hogy engedheti. Ő nem látja hogy mennyire rossz az egész, kb egy szinten van egy fanmade animációval. Nincs súlya az egésznek. A kitöltött részeket még elfogadnám ha legalább nem vennék ki a manga jeleneteit. Anno nagyon azt szajkózták hogy nem lesz cenzúra. Persze hogy nem lesz hisz eleve nem is léteznek azok a jelenetek ahol kellene. :D Na mindegy ez nekem csak kötelességből nézős anime jelenleg. De ha sokáig folytatják eljutok oda hogy inkább dobom mert ez egy nagyon igényes manga meggyalázása kb.  :asdfghj:

Szerintem a régi verzióhoz kellett volna hozzácsapni a mostani effekteket cenzúra nélkül és akkor nem lenne gond.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 máj 17, 07:11:00
182 (7. rész) hát nemtudom, talán még nem is volt olyan rész amit unott pofával néztem volna végig és szinte végig idegesített volna, ja de a gray vs rufus harc....meg még valamelyik rész az újak közül. Megint egy rahedli állókép, fölösleges beszólásokkal.Komolyan, miért akarják ennyire kiskorúaknak szánni az animét ? Nincs pénz vagy csak lusták a készítők ? Meg oké, húzzák a harcokat, de ne ilyen FÖLÖSLEGESEN könyörgöm.... bár remélem hogy akkor majd a mágiajátékos harcokat is kibővítik de értelmesen. Én lassan ott tartok, hogy kérem vissza az eredeti Fairy tail-t.  Najó a rajzolások azért jók voltak itt is. Főleg a 2 "hal" tetszett. Habár az állandó anyázásával a srác már az agyamra ment. :nugget:  Következő részbe remélem már végre túl jutunk ezen az éhes farkasok rendje mizérián.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 máj 17, 10:40:48
182. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 309. fejezet(8-9. oldal és a 15. oldaltól a végéig), 310. fejezet(1-9. oldal)

Van 74 fejezetnyi előny a mangával szemben, de ilyen pofátlanul húzzák az időt. Rendben van. Fogadjuk el. Rettentő kíváncsi vagyok mit fognak kezdeni a Nagy Mágia Játékok maradék harcával. Számomra rendben lenne a kiegészítés, ha nem csinálnának humorestet a harcok alatt. Uosuke ki akarja végezni őket? Semmi gond. Cancer majd csinál neki szépfiú frizurát és jót nevetünk, Plue is jöhet. Hát nem! Arcadios nagy jelenete borzalmasan lett megvágva. Elindul a lávában --> Opening --> Már ott áll Lucy és Yukino alatt. Ha már az opening, gyanítom, hogy több, mint 13 részig maradni fog elnézve az időhúzást és a benne lévő elemeket. Mintha hallottam volna néhány tetszetős OST-t, de azonkívül nem voltam megelégedve a résszel.

Előzetes: Nem tűnik rossznak. Se több, se kevesebb.

A régi változattal kapcsolatban az a véleményem, hogy az idő megszépíti az emlékeket. Nézegettem elvétve részeket és azt kell, hogy mondjam nem végeztek semmivel se jobb munkát animáció ügyileg, mint a jelenlegi csapat. Ahhoz piszkosul jól értettek viszont, hogy milyen háttérzenét válasszanak a fontos pillanatokhoz, ami elvonta az ember figyelmét a hiányosságokról. Előbb-utóbb a mostani változat is jó irányt vesz majd.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 máj 17, 12:01:39
Hát mit ne mondjak egyre csalódottabb vagyok. Oké az arcok egyre jobbak de az állóképek tényleg irritálóak.
Egyébként nem értem őket nem lenne jobb ha szezonos animét csinálnának belőle? Csinálnának évente 25 részt azt csókolom. Nem kéne időt sem húzni és minden más minőségi lehetne. Akkor nem kéne az időhúzás ezekkel a pocsék töltelék izékkel amiken még csak erőltetett mosolyt sem tudok kicsikarni magamnak, plusz szebb lehetne az animáció meg rajzok stb.

Nem értem Mashima nem látja hogy ez mennyire gáz vagy most már nincs beleszólása a dolgokba? El se tudom hinni hogy ez neki megfelelne így. Egyébként a fura az hogy elvileg ugyan az a csapat csinálja akik a régi verziót. Láthatóan nagyon lementek 12 éves szintre. Mi lesz ha elérünk a sárkányokhoz vagy akár a mostani ARC-hoz Tartaroshoz mert ott aztán van dráma meg vérengzés dögivel. Fanservice-t ne is említesm. :D

Na meg ha jól vettem ki a manga adaptálását akkor jövőhéten a rész végére már lenyomják a Farkasokat és kb úgy lesz vége hogy megjelenik a tudjuk ki a kapunál. De ha azt is elszarják tuti hogy inkább dobom a francba az animét ez nekem csak fájdalom akármennyire is jó hogy van újra anime erre a pocsék munkára nem vagyok kíváncsi.

Komolyan egy fan is szebbet csinálna.

Borzadály amit leművelnek ezzel a jó kis mangával.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 máj 17, 13:12:53
182. rész

Uosuke kivégző a Terephatás mágiájával tényleg egy veszélyes ellenfél. Persze mivel távolsági harcos, ha valaki gyorsan a közelébe jut és behúz neki párat, akkor könnyen letudható ...lenne, csak épp a közelébe jutni sem könnyű a "Peca" mágiája miatt. :D

Arcadios tud teleportálni. oO A nyitány előtt még épp beletrappolt a lábvízbe, utána meg pár emeli is fel a csillagmágusokat...

Annak azért örülök, hogy az animében Loki közvetlen Yukino kezeibe adja Pisces és Libra kulcsait, mert a mangában csak odadobta neki (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/309/20).

Lehet az animések is érezték, hogy sok lesz már a csillagszellem idézés, mert bemondatták Lucy-vel, hogy kezd fáradni. Mondjuk máskor ennyitől már padlón lenne...  :smirksweat:

Azért azon néztem egy sort, hogy Cosmos mit nyúlkál Wendy szájába...?  :hmmm?: :smirksweat:

Mavis, Makarov és a FT tagok beszélgetése kb. annyira volt érdekes, mint 1 órán át 10 centiről bámulni egy falat... :( Ha még legalább szólt volna valamiről...

A fő kivégző itt már legalább tényleg varázsol is. Annó ennél a mangafejetnél sokan nehezményezték is, hogy semmi mágia, csak a bárdjaival csapkod.

Az a "melegítsük a hátsónkat a kövön" poén Happy szintjén még elment volna, de amikor Charle is...  :smirksweat: Habár a macskák szeretnek a melegre húzódni. :D

Összességében:
Uosuke Terephatás filler mágiái jók voltak. Pisces anya és fia is jó színeket kaptak. Bár a hangjaik mintha ismerősek lennének... Viszont a sok csillagszellem idézés és a mesterek és FT tagok beszélgetése nagyon durva időhúzás volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: makadmel - 14 máj 17, 14:45:14
Jók lennének a harcok, ha nem lenne tele poénnal. És ez kicsit kezd idegesíteni. Jobban szeretem a kicsit komolyabb harcokat. A Wendys rész aranyos voltxD Ahogy ott simizte.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 máj 17, 15:02:41
Egyet kell értenem a legtöbb emberrel, elég gyengék a mostani részek. Miért kell mindig a filler csillagszellem idézéseket "poénnak" használni és 1 ütés után eltüntetni ?!! Csak az összhangot zavarja azzal, hogy Lucy elfárad, mert feleslegesen hívja át őket. Kezdem azt hinni, hogy Leo-n és Horologium-on kívül a többinek semmi haszna nincs. Mert Taurus és amit Scorpius művel már jó ideje az siralmas. Ja meg még Virgo hoz néha át ruhát meg adott Lucy-nak egy fegyvert, de szerintem azért mindenki többet várna el a csillagszellemektől...

Uosuke mágiája tényleg kemény, de nem hiszem el, hogy még most se esett össze. Mintha kapott volna 1-2 ütést Leo-tól meg Taurustól, meg mintha kicsit sokat használta volna a varázslatát... Bezzeg ha visszajönne később vagy barát lenne, 2-3 terephatás használata után már össze is esne...

Arcadios no komment, hogy a picsában van még neki lába ??? Remélem megette Akainu ördöggyümölcsét vagy valahogy kapunk erre vmi magyarázatot, bár a Natsu-s pörkölések után már inkább nem is reménykedek... KICSIT lehetne komolyabb is, oké, hogy szeretünk nevetni, de 1: ezeken nem lehet, 2: ki akarják őket végezni!! Hahó!!

Natsu jelenete tetszett a legjobban, amikor felsorolta, hogy el-el pusztított pár épületet, ez is bűn lenne ?! A főnök meg "nem-nem, megesik az ilyen..." Ezen az egyen nevettem, semmi máson.

Loki jelenete jó volt, amikor odaadta a kulcsokat a lányoknak és a halak emberi formája is vagány, bár a gyerek a sok "anyázással" valóban idegesítő...
Wendy-vel szépen eljátszott Cosmos XD Néztem egyet. Makarovék jelenete meg egyértelműen csak egy újabb felesleges időhúzás volt, én se értem miért kell mostanában csak 1 fejezeteket feldolgozni, miközben nagyon elhúzott a manga. Mindenesetre legalább a rajzolás igényes volt. Ez a rész (is) csak egy 3-ast ér (sajnos). Ideje lenne összeszednie magukat a készítőknek...

Következő rész: Akkor végre letudják a farkasokat ? Remélem igen, mert így is feleslegesen sokat szerepeltek és ajánlom nekik, hogy jobban pörögjenek ezután a részek. Persze ha akarják a nézettséget.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 máj 17, 16:28:43
Most megnyugodtam. Azt hittem, hogy én leszek az egyetlen, akinek egyáltalán nem jött be a rész.  Az egyetlen poén, ami tetszett az az volt, mikor Uosuke értetlenül néz le Plue-ra, hogy ez most mi akar lenni.

Wendyt szilvák alá temeti Cosmos? Az hogy sikerült?

Arcadios jelenete lehetett volna jobb is. Az egy dolog, hogy a mangában egyik oldalról a másikra odamegy Lucyékhez de azért ezt az animében megtenni. Végül is volt másfél perce, hogy odaérjen az OP alatt. XD

Lucyék harca kb félútig volt jó, míg Taurus meg nem érkezett, bár Virgo hirtelen lelépése is furcsa volt. Megunja a táncolást ezért hazamegy? Én azt hittem, hogy egy komoly harc közepén vannak és nem egy táncpróbán... Libra is eltűnt egyik pillanatról a másikra.

Nem értem, hogy a Hercegnő gondoltait, hogy hagyhatták ki. Csak komolyan néz és annyi. Pedig a katonák szövegelése helyett igazán berakhatták volna ezt: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/308/15

Azért így elég hülyén jön le, hogy kiakarják végezni Lucyt, mikor ő egy fontos túsz. :D Megnéznék egy olyat, hogy nyer a FT mennének Lucyért és az őrök mondanák, hogy bocsi de kikellet végeznünk mert ellenszegültek a királyságnak.^^

De hogy jót is mondjak a Natsu vs Vezér kibővítései jók voltak. És ahogy írtam Lucyék harca is jó volt félútig, még mielőtt átment volna poén harcba.

Csak, hogy számokban fejezzük ki az időzúzást a mangában a farkasokat 3 fejezet alatt nyomták le és most lesz a 3-ok rész az animében. Lassan felveszik az One Piece sebességét és egy rész feldolgoz majd egy fejezetet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 máj 17, 16:35:52
Nem értem, hogy a Hercegnő gondoltait, hogy hagyhatták ki. Csak komolyan néz és annyi. Pedig a katonák szövegelése helyett igazán berakhatták volna ezt: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/308/15

Tilon ez már benne volt az előző, szám szerint 6. részben 8:20nál. Itt csak feleslegesen tették be a hercegnőt és Makarov-ékat...
A tempó meg valóban borzalmas, főleg hogy ilyen jelentéktelen eseményekkel húzzák a dolgot, mert Gray csatáját még meg lehetett úgy-ahogy érteni.
Egyébként meg ahogy még pár hete írtam, az opening miatt húzzák el. Mert ugye nagy eséllyel folytatják a 13 részenkénti nyitány váltásokat és még a következő openinget is úgy akarják készíteni, hogy a mágiajátékokról szóljon. Tehát az a lényeg, hogy 40-45 fejezetet akarnak 26 epizódba tenni, és így jó hogy némelyik csak 1-et dolgoz fel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 máj 17, 17:29:31
Hát igen, elég zavaró ez az időhúzás. Igaz, itt még annyira nem bánom, hiszen számomra ez a kivégzőosztag már a mangában is elég jelentkételen volt, de azért mérges leszek, ha az epic harcokat szúrják így el... Mondjuk már most is zavart, hogy kb. minden csillagszellem meg lett idézve, mintha 0 mágikus erőt igényelnének. Legalább a vége ezúttal jobban jött ki. Aquarius megidézése olyan menőnek hatott, aztán azzal a fejjel mosolyt is csalt az arcomra. : D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Cickany - 14 máj 17, 21:50:48
Őszintén szólva az a legrosszabb, amikor olan dolgokat magyaráznak el ROHADT SZÁJBARÁGÓSAN, mint a csillagszellem mágusok erejét. Komolyan, háromszor egymás után, három különböző karakter ismételte el ugyanazt. Ráadásul ilyesmi részenként legalább egyszer előfordul.

És igen, Makarovék jelenete most is csak arra volt jó, hogy nem, tényleg nem tudnak tenni semmit Natsuékért, de még nem volt elég világos, kérem ismételjék meg még legalább négyszer.

De, ezektől függetlenül, nekem bejönnek a hosszabb harcok, a mangában néha szerintem túl gyorsan zavarnak le bossfightokat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 máj 24, 09:29:41
8. rész... Hát ismét no comment.... megint olyan gyönyörűen elhúzták az egészet.... de a végére csak kiütötték ezeket a nyomoroncokat... ráadásul gyönyörű állóképek formájában. Komolyan erre kellett több részen keresztül várni és húzni az egészet hogy aztán fél perces színes cenzúrás mangaképekkel amik még rondák is  lerendezzék a farkasokat... hát csak gratulálni tudok az anime készítőinek ! Így kell egy színvonalas animét folytatni 1 év után, hogy még inkább az előd szintje alá menjen. A zenék is csak ismétlődnek, gyakorlatilag ugyanazt a 4-5 ost-ot halljuk már 8 részen át. Úgyhogy az e heti rész szerintem megint pocsék lett, fölösleges időhúzásokkal, és csapnivaló befejezéssel, elég ergya grafikával (Lokinak azok a "fülek" például, te jó isten). A jövő heti rész elfogadhatónak tűnik, ahogy elnéztem a 3 bögyös mari harcát az előzetesben egész korrekten csinálták, de persze majd kiderül milyen lesz a teljes a jövőhéten. De gondolom azért a cenzúra mód ott is be lesz kapcsolva, de ne legyen igazam. Amilyen jó lett a legelső rész, olyan rosszak az eddigi részek, 1-2 talán kivétel van.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 máj 24, 09:51:57
183. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 309. fejezet(7-8. oldal), 310. fejezet(a 10. oldaltól a végéig)

Szeretném indítványozni a "facepalm" hangulatjel bevezetését, mert a kifejezőértéke megspórolna rengeteg mondatot. ^^"

A rész legelső jelenetét illetően rögtön egy kérdést tennék fel: Lucy-nek nem kell Aquarius megidézéséhez a kulcsot vízbe tennie? Lucy a vízben tartózkodott, a kulcs pedig Lucy jobb kezében volt, ami nem érintkezett vízzel. :hmm?:
A további érdemi beszélgetést Scorpio-t illetően nem kommentálom.

Kamika dobálja a "gyilkosabbnál gyilkosabb" papírokat Mirára, de az animátorok arra sem vették a fáradságot, hogy egy pici karcolást is tegyenek rá. Kérdem én, minek kell az időt húzni ilyenekkel, ha semmi látszata? Ráadásul 3 résszel ezelőtt a sárga papír még csak vakító fényt bocsátott ki, most pedig már a Villámok Istene. A Villámok Istene, de az ereje Laxus villámainak a közelében sincs. Ennyit erről.

A vezér megint kapott egy boostot. A bal kaszája most már semlegesíteni tudja a mágiát.

Vajon Cosmos el tudott volna altatni Wendy-n kívül bárkit örökre? Micsoda balszerencse, hogy őt kapta ellenfélül.
A rész legjobb jelenete nálam, szintén Wendy-hez kapcsolódik. Az "én leszek az égi sárkány" rész. (H)

Lily harcánál tetszett a visszaemlékezés. Biztos jobban élveztem volna magát a harcot, ha Knepper nem lett volna annyira idegesítő. Örülök, hogy Lilynek sikerült lerendeznie.

A Fairy Tail tagok üres beszélgetését a stadionon belül szintén nem kommentálom.

Baj van a fülemmel, vagy az új háttérzenék közül állandóan 2-3 ismétlődik?

Előzetes: Nocsak, nagyon ígéretesnek tűnik minden. Legalább másfél, de könnyen lehet, hogy 2 fejezetet is fel fog dolgozni a rész, szóval nem kell brutális időhúzástól tartani.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Senais - 14 máj 24, 12:28:55
Úgy tűnik, hogy ezzel egyedül vagyok, de nekem tetszik a folytatás. Van néhány dolog, ami tényleg kifogásolható, még a varázskörök is teljesen eltűntek. Jobb lett volna, ha a játékon résztvevők harcait is legalább egy-egy pofonnal kibővítik.

Akik nem harcolnak, pont úgy viselkednek, ahogy a szurkolók: nasiznak, beszélgetnek, spekulálnak, aggódnak.
A harcokhoz pedig annyit, hogy egy kivégző osztag ellen harcolnak, az a minimum, hogy kicsit meg kelljen dolgozni a farkasok legyőzéséért. Ötletesnek találtam az új mágiáikat, örültem, hogy kicsit megismertük őket. A maga módján mind őrült, nagyon megkedveltem ezeket a karaktereket. Így nincs az az érzésem, hogy csak töltelék figurák. A harcok is tetszettek, mert a szereplők is úgy viselkedtek, ahogy eddig több mint 170 részen keresztül. Pont ezeket a poénokat hiányoltam a mágiajátékok kezdete előtt (bár lassan szivárogtak vissza a játékok alatt), örülök, hogy visszatértek.

A zenék meg nagyon jóra sikerültek, kicsit hiányoznak a régiek, de biztos, hogy ahogy haladunk, egyre több új szerzeményt fogunk hallani. Mikor már meg tudják majd tölteni az epizódokat az új zenékkel, nagyon jó lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 máj 24, 15:29:59
183. rész
Szeretném indítványozni a "facepalm" hangulatjel bevezetését, mert a kifejezőértéke megspórolna rengeteg mondatot. ^^"

A rész legelső jelenetét illetően rögtön egy kérdést tennék fel: Lucy-nek nem kell Aquarius megidézéséhez a kulcsot vízbe tennie? Lucy a vízben tartózkodott, a kulcs pedig Lucy jobb kezében volt, ami nem érintkezett vízzel. :hmm?:
A további érdemi beszélgetést Scorpio-t illetően nem kommentálom.

Kamika dobálja a "gyilkosabbnál gyilkosabb" papírokat Mirára, de az animátorok arra sem vették a fáradságot, hogy egy pici karcolást is tegyenek rá. Kérdem én, minek kell az időt húzni ilyenekkel, ha semmi látszata? Ráadásul 3 résszel ezelőtt a sárga papír még csak vakító fényt bocsátott ki, most pedig már a Villámok Istene. A Villámok Istene, de az ereje Laxus villámainak a közelében sincs. Ennyit erről.

A vezér megint kapott egy boostot. A bal kaszája most már semlegesíteni tudja a mágiát.

Vajon Cosmos el tudott volna altatni Wendy-n kívül bárkit örökre? Micsoda balszerencse, hogy őt kapta ellenfélül.
A rész legjobb jelenete nálam, szintén Wendy-hez kapcsolódik. Az "én leszek az égi sárkány" rész. (H)

Lily harcánál tetszett a visszaemlékezés. Biztos jobban élveztem volna magát a harcot, ha Knepper nem lett volna annyira idegesítő. Örülök, hogy Lilynek sikerült lerendeznie.

A Fairy Tail tagok üres beszélgetését a stadionon belül szintén nem kommentálom.

Baj van a fülemmel, vagy az új háttérzenék közül állandóan 2-3 ismétlődik?

Előzetes: Nocsak, nagyon ígéretesnek tűnik minden. Legalább másfél, de könnyen lehet, hogy 2 fejezetet is fel fog dolgozni a rész, szóval nem kell brutális időhúzástól tartani.

Egyet értek kell az a facepalm. :D

Aquarius idézését én se vágtam de próbáltam nem felhúzni magam rajta.  A további beszélgetésük is szánalmasra sikeredett. :smirksweat:

Papír csajnál kb már majdnem elpörgettem volna. Bár Lisannás flashback nem volt rossz és a zene is szép volt.
Az a baj ezekkel az "adjunk tök más képességet az embereknek amit a mangaka" dologgal hogy semmi értelme. Ráadásul elszívja a mágiát de Natsu is mondta hogy érdekes hogy most nem tudta elszívni a végén, bár ez lehet koncentráció kiesés.

Wendy-s harc tényleg jó volt. Lily-nél pedig az a filler flashback volt a jó.

Zenékről sajna nem tudok nyilatkozni de lehetséges az amit írsz bár még eléggé az elején vagyunk a dolgoknak szóval...
Remélem idővel több zene lesz.

FT tagok beszélgetése tényleg totál felesleges volt ahogy eddig is.

Viszont a kövi rész tényleg ígéretesnek tűnik. Úgy fest jövőhétre hagyták a barátnénk megjelenését Természetesen nem a 3 gráciáról beszélek. :D De őket is várom. De a másiktól jobban félek hogy hogyan oldják meg.

Egyébként a bődületes hibákat leszámítva az animáció és a fejek rajzolása megint javult és annyi állókép se volt most.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 máj 24, 15:39:20
Ez a rész is folytatta az előző 3-4 színvonalát; siralmas. Persze nem volt totál katasztrófa, de FT-hez képest valóban vérszegény.
Az Uosuke elleni harc no comment. Szerintem a FT anime legsiralmasabb fight-ja volt ez, amit kegyetlenül szét is húztak. A párbeszédek minden voltak, csak viccesek vagy érdekesek nem. Na meg mi az, hogy rég idézte meg Aquariust ?? Nem 1-2 nappal ezelőtt ? XD Bár rég volt anime, lehet a karakterek is érzékelték...
A Wendy vs Cosmos már-már talán kicsit érdekes lett, bár még mindig színvonal alatti.
A Lily vs Savivó csatája úgy-ahogy elment. Jó volt a Gazille-os flashback-je és szépen tudják rajzolni Panthert.
A Natsu vs Főnök csata meg még tetszett volna is, csak annyira össze lett csapva a végére, hogy majdnem sírtam.. Kajak 4 részen át húzták az egészet, de a Tai baromságok helyett inkább erre kellett volna fókuszálni. Még ha csak kicsit is, de jobban.
Végül a Mira vs Kamika még tetszett is! Sőt ez volt az egyetlen értékelhető és élvezhető összecsapás a farkasok ellen, bár az eleje kegyetlenül vérszegényen indult. Mirajane-nek kicsit lassan esett le, hogy tényleg ki akarják őt végezni... Meg az elején amit szerencsétlenkedett.. Viszont miután Take over-ezett, szépen ownolta Kamikát. Amit Bastian írt, hogy Villám isten ereje és meg se közelíti Luxus szintjét, hát ez érthető, hisz 1: Kamika még nem találkozott a villámsárkányölővel, 2: ilyen sok elemi varázslat után alap, hogy nem lehet mestere mindegyiknek... Na meg hogy villámisten, hát szerintem másnak is lenne itt beleszólása a dolgokba ;)
Na de végül nagyon-nagyon megszenvedve, de legyűrték a Farkasokat (bár érdekes, hogy a mangában "elsöprő győzelmet" írtak).  Én nem tudom, hogy mire volt jó ez az 1 hónapos szenvedés, de legalább már vége.

A grafika most gyengébb volt és az animációk se voltak kiemelkedőek, kivétel Miránál. A kevés háttérzenével nekem még nincs bajom, hisz a régi anime se kezdte túl sokkal, viszont minden félévben duplázódott és duplázódott a repertoár és szerintem ez most is hasonlóan lesz :D Összességben erre a részre (is) csak egy 3/5-öt tudok adni.

Következő részben végre újra a NMJ-ok lesznek reflektorban, már csak ezért is felüdülés előre az epizód. Amúgy biztos, hogy másfél-két fejezetet fog feldogozni ? Cím alapján csak egynek tűnik, de nektek legyen igazatok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 máj 24, 16:08:56
Az előzetesben látjuk, hogy Minerva elkapta Milliannát, ami a 312. fejezet fele után van nem sokkal. Döbbent arcokat is látunk, ami könnyen lehet, hogy a 312. fejezet végéhez kapcsolódik. Szóval 1,5-2 fejezet. (H)
Ha a 312. fejezet címét választotta volna az anime a részhez, akkor lett volna hoy-hoy-hoy. Threesome: Hármasban. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 máj 24, 16:50:59
Most már elég sok rész lement az új verzióból így meghozhatom talán az eddigi véleményemet. Ezért a munkáért nem volt értelme leállni egy évre az anime gyártásával, még ha közel is volt a mangához az amime.  Ilyen sok állóképpel és plusz filler kitöltésekkel akkor sem érte volna el a közben ha Armageddon történt volna a világban. Számomra ez a megoldás inkább a befektetett pénz nyereségének maximalizálását mutatja. Más indokot egyszerűen nem találok, hogy ilyen gyengén elkészített részeket sózzanak a nézőkre. Hatalmasat csalódtam az animében és visszasírom a régi megoldásokat és animációt.  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: maris-cha - 14 máj 24, 23:09:45
Egyet kell értenem veletek. Sok hűhó a semmi ért. A sok fillerel eltűnik a fő cselekmény. Jó persze akadnak köztük jók is, de ez túl sok egy részen belül. Negyedik része harcolnak, ha jól emlékszem (nem akarok hazudni) a mangában ez a harc öt részig tartott. Lassan hozzák az 1-1-es arányt, ami nem túl jó. :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Krisz7199 - 14 máj 25, 16:10:19
Hát olvasom itt a hozzászólásokat. Gyerekek...micsoda elvárások vannak itt. Itt kb. senkinek semmi nem jó. Szerintem nem volt egyáltalán olyan vészes. Persze nem mondom, hogy tökéletes volt, a grafika szerintem is lehetne jobb, de simán kibírható, nem kell nagy ügyet csinálni belőle.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 máj 25, 17:54:53
Nincs itt semmilyen nagy elvárás. A régi verzió egyszerű és jó volt. Ez a mostani pedig egyszerűen rosszabbul lett megcsinálva. Teljesen ráálltak arra a verzióra mint az OP esetében. Rengeteg plusz, ráadásul poéntalan kitöltés, felesleges beszédek amelyek nem szólnak semmiről csak ismétlik önmagukat. Irdatlan mennyiségű állókép, ahol semmi cselekmény nem látható. Pedig ez tipikusan az a fajta anime ahol mindenkor, mindenkinek mozognia, élnie kell. Ez így csak jó példa arra, hogy hogyan rontsunk el egy aránylag jó manga  anime verzióját. Igazából most már ezt az animét csak azoknak szabad nézni akik kihagyják a mangát és fordítva. Akik olvassák a mangát azok hagyják ki az animét mert nagyot csalódnak szerintem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Krisz7199 - 14 máj 25, 18:30:42
Idézet
Rengeteg plusz, ráadásul poéntalan kitöltés, felesleges beszédek amelyek nem szólnak semmiről csak ismétlik önmagukat. Irdatlan mennyiségű állókép, ahol semmi cselekmény nem látható.

Nem mondom, hogy egyáltalán nincsen igazad, de azért szerintem ez egy kicsit túlzás. Sokan például hisztiznek a zene végett. Hát nem tudom, nekem a régi verzió zenéje sem tetszett, (sőt egyik anime zenéje sem tetszik, szinte minden anime openingjét áttekerem) mégis jól szórakoztatott mikor néztem az animét.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 máj 25, 19:09:39
Zene alatt az OST-ra gondolunk, tehát a részek alatt felcsendülő háttérzenékre. Nem feltétlenül az openingre és az endingre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Krisz7199 - 14 máj 25, 19:13:29
Idézet
Zene alatt az OST-ra gondolunk, tehát a részek alatt felcsendülő háttérzenékre. Nem feltétlenül az openingre és az endingre.

Tudom. Nekem azok sem tetszettek, egyik animénél sem jön be igazán. Talán a OP-nél van 1-2 ami elmegy.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 máj 25, 20:39:46
Tényleg? Pedig szerintem az "első évadnak" a zene volt a lelke.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 máj 25, 20:48:30
Pedig én azt vettem eddig észre, hogy az animéket de más filmeket is félig-meddig a zenék viszik előre, ők alapozzák meg a hangulatot. Ezekbe a zenéknek különösen fontos szerepe van a hangulatkeltésnek és ebbe beletartoznak az OP-ED-OST és Theme zenék is mind.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 máj 25, 21:08:34
Én is ugy vagyok vele hogy animék azért lesznek nagyon hangulatosak mert nagyon jó a zene alatta. Narutoé a kedvencem bármilyen rossz is az epizód akkor is megmenti a zene.   Ide kapcsolva nagyon hiányoznak a  Fairy Tail régi zenéi , annyira jók voltak..


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Krisz7199 - 14 máj 26, 12:52:38
Idézet
bármilyen rossz is az epizód akkor is megmenti a zene

Ezzel nem tudok egyetérteni. Ha rossz az epizódban lévő cselekmény/sztori, akkor a jó zene sem menti meg, szerintem. Nem rég néztem egy filmet, tényleg egész jó OST-k voltak benne, de maga a film egy hatalmas f*stalicska volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 máj 26, 14:32:16
A filmeket, ha rosszak, nem menti meg a legjobb zene sem. Ha viszont van egy jó filmed, azt a zene teheti még sokkal jobbá. Rengeteg olyan filmet tudok mondani, ami alapjáraton nagyon jó, de amikor megszólal a soundtrack akkor kiráz a hideg.
Animék terén, főleg a Narutonál tapasztalom azt, hogy ha egy rossz részt kapunk, azt is abszolút tudom élvezni, mert zseniális soundtrackjei vannak. A régi FT animéjét sem tartottam jónak, (hát még a mostanit) nem is néztem meg, (mondjuk mire elolvastam a mangát, már véget ért az anime) csak pár harcot, ami érdekelt. Ott vettem észre, hogy bár az animáció felületes, pontatlan, mégis élvezem, mert elképesztő soundtrackje van. Pontosabban nem élveztem, ahhoz túlságosan zavart az animáció, de a zene egyszerűen felpörgetett. Ezért történt meg az, hogy az animét nem néztem meg, de a zenéjét (főleg a main themet) hallgattam.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 máj 26, 15:04:19
184   The Country, Until Tomorrow
明日までの国 (Ashita made no Kuni)   May 31

185   Erza vs. Kagura
エルザ vs.カグラ (Eruza vs. Kagura)   June 7


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 máj 26, 18:25:37
Bastiannek úgy néz ki igaza volt és a kövi rész tényleg 2 fejezetet fog feldolgozni. Továbbá, ahogy látom a 185-ös is így fog tenni. Így beigazolódik a feltevésem, hogy a mostani openinges epizódokat a 320. fejezetig tervezik, azaz a maradék 5 rész mindegyike nagy eséllyel 2-2 fejezeteket fog adaptálni.
Ez nagyon jó hír, hisz az izgalmas harcokat nem kell lassú és monoton tempóban nézni. Köszi az információt Bleach1981 (megint) :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 14 máj 30, 11:53:06
Én is megnéztem az utóbbi pár részt és az kell mondjam én is csalódott vagyok.  :neee:
Régen valahogy a poénok is mindig jó helyen voltak most meg nagyon erőltettetnek érzem őket sok esetben. Meg nem tudom miért jó ez az anime készítőknek,hogy a karaktereket gyengébbnek állítják meg mint amilyen erősek igazából...
Már komolyan kezd idegesíteni,hogy az ellenségnek mindig párszor le kell verni őket majd mindig talpra állnak és csak pár ilyen menet után győzik le őket. Félreértések végét én nem olvasom a mangát csak már az elmúlt fejezetekbe szoktam belelesni és ott nem kell ennyire megizzadniuk...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 máj 30, 20:10:07
183. rész

Aham, Scorpius egy másik nővel randizgat az emberek világában(!!!). Ez a kijelentés már ott meghal, hogy az arany Zodiákus kulcsokból csak 1 van. Ha Lucy nem idézi meg, akkor nem tud átjönni Földvilágra! Kivéve Lokit és Horologiumot.

A másik, amikor Kamika "örvendezik", hogy Mirajane mennyire szenved a méregtől... miközben Mira arcán kb. annyi szenvedés látszódik, hogy "hú, valaki pukizott". XD Most vagy végezzék az animátorok a dolgukat és tényleg legyen "szenvedő" feje, vagy a papírliba ne ismételgesse ennyit... ^^"
Azért sem értem, mert utána meg Mirajane arcon ragadja a csajt és belepasszírozza egy sziklába... Szal ha ilyen szintű "durvaság" belefér, akkor némi fájdalmas tekintet miért nem?

Ééééés még mindig nem tudtam megszokni, hogy Mirajane a Sátán Lélek Take Over használatakor is a saját eredeti lágy hangján beszél. :D

... Sokan például hisztiznek a zene végett. Hát nem tudom, nekem a régi verzió zenéje sem tetszett, (sőt egyik anime zenéje sem tetszik, szinte minden anime openingjét áttekerem) mégis jól szórakoztatott mikor néztem az animét.

Persze, hogy "hisztizünk", hiszen a FT animének jó zenéi vannak, melyek nagyon nagyot tudnak dobni a hangulaton. Vagy legalább is a 175. részig jó zenéi voltak. A mostaniak meg kb. annyik, hogy "aha, megy valami zörej a harcok alatt". :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 máj 31, 09:23:29
184. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 311. fejezet(az elejétől a végéig), 312. fejezet(az elejétől a végéig)

Nem volt tökéletes epizód, de bőven a jó kategórián belül van.

Pozitívumok
+ Megkaptuk a vezér nevét. Tudom, hogy poénnak szánta Mira, de jártam az FT Wikián a hét közepén és már ott volt a vezérnél, hogy Kama. Szerintem Mashima a hasára csapott olyan "nekem nyolc" módon és rádobta ezt a nevet a kaszái láttán. Érzékelhető, hogy nagyon fontos karakter volt számára. XD
+ Örültem, hogy most a Rajinshuu kapta meg a kommentáló szerepet. Egyre ritkábban szerepelnek, pedig nagyon bírom őket.
+ Kimondottan voltak rendkívül dinamikus jelenetek a küzdőfelek között. Kevesebb állókép, nagyobb élvezet.
+ A 3 nagyágyú összeütközésekor elinduló új OST tetszett.
+ Minerva bubis belépője és a Yagdo Rigora nagyon jó lett. (H)

Negatívumok
- Fejek, fejek, fejek. Megint akadt néhány rendkívül igénytelen. Hisui az egyetlen, akit nem tudnak elrontani.
- Millia mondják a Mermaid Heel tagok. Nem veszem be, hogy ez Millianna beceneve, mert egyszer sem hallottuk még. Baki.
- A dinamikus összeütközések mellett akadtak sajnos állóképek is. Idegesítőbb volt látni, ahogy Freed fanboyságát csinálták meg 2 állóképpel(kéz a magasban vicces fejjel, kéz a teste mellett komoly fejjel), mint amikor a csatába raktak be párat.
- Volt új OST, de előtte megint abból a néhányból raktak be. :/

Előzetes: Megint 2 fejezetes adaptálás lesz. Hurrá. :bow:



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 máj 31, 13:57:13
Na végre jó volt a rész  (H) Itt mágiás harcokban nem lesz olyan bövités mint a farkasokal.  Most prögni fognak az események. Aki nem nézi a mangát annak most elég sok érdekesség is volt)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 máj 31, 14:11:21
Ne-nem sírok, hogy megint gyorsan vége lett :"( Meg tudtam volna zabálni Mavist, olyan volt, mintha elvették volna tőle a nyalókáját kb. :D
Erza, Kagura és Minerva.. a fene egye meg, már a hajam állt fel, ahogy rázott a hideg, fenomenális volt, brrr :D Hát még a jövőhéten Erza vs Kagura :3 Bár nagy meglepetés nem hinném hogy lenne, a nagykönyvben (vagyis naagyon remélem) meg van írva, hogy Erzának győznie KELL, nincs más opció. Hallod ERZA!?
Azért a rész elején lehetett már tudni, hogy a subáspörszön az Lucy, mert az összes szereplőt (amikor "meglátták" Lucy2 arcát) oldalról közelítette a kamera és kb. szerintem csak Wendy és Natsu volt egyedül és csak Lucy1 arca volt a legmeglepődöttebb, és ő rá közelítettek szemből :D:D De egyébként az durva, hogy ha feltesszük, hogy aki nem olvassa a mangát és csak az animét nézi és amikor az tavaly szünetre ment, és akkor sem olvasta a mangát, több mint egy évet kellett várnia, hogy megtudja ki az a titokzatos szereplő :D:D
A 3 nagy harca alatt a zene dobott rá egy lapáttal a bunyóra, brutális volt..
Összegészében volt nem tudom hányszorosan brutális :):) A jövőhétre is ilyen szintűt kérünk, arigatou kosai mas (egyébként nagyon idegesítő volt az a színház igazgató -.-")


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 máj 31, 14:40:08
Egyetértek a Bastian által leírtakkal. Végre normálisan haladtunk a történésekkel és nem állókép harcot kaptunk. Az Erza vs Kagura meccs szépen meg lett csinálva és a háttérzene is adta. Ugyanez Minerva becsatlakozásakor. Azért több, mint érdekes, hogy a kisasszony "A Sabertooth legerősebb mágusa és még az Ikersárkányokat is könnyedén lepipálja erő szempontjából". Oké a mondat első részével talán egyetértek (bár még nem bizonyította be számomra), viszont az, hogy erősebb, mint Sting és Rouge együtt és még KÖNNYEDÉN is ownolná őket... hát... Majd meglátjuk.

Megtudtunk pár érdekes infót is. Próbáltak elfogadható magyarázatot adni Arcadios lávafürdőjére és az animéseknek is feltűnt, hogy a Farkasok vezérének nem volt neve XD Az ilyen értelmes kiegészítések jöhetnek dögivel :)
A Milia-s dolgot én se értettem, viszont újfent kaptunk pár mell-plánt kameraállásból XD
Mavis gyerekes viselkedése megint nagyon adta, csakúgy, amikor Luxus bántotta őt meg. Ő és a Raijinshou nem értenek a "kislányokhoz" XD

A rész vége sajnos nem volt meglepő számomra, mert már erről a spoilerről is tudtam... Aki leleményes az az openingből és az eddigiekből is kitalálhatta már. Hát elég érdekes amúgy, ez a visszautazás a jövőből dolog, eléggé emlékeztet egy Tornanadrágra :P Meglátjuk mit hoz majd ki ebből Mashima, vagyis a mangások már meglátták :D

Végezetül: A rajzolás általában jóra sikerült, bár igaza van Bastiannek, volt pár béna fej, viszont Hisuit kegyetlenül jól tudják ábrázolni. Az animációk most elég jóra sikeredtek, bár elnéztem volna még pár percig a mozgalmas iszapbirkózást a női szereplők között :P Sebaj, majd jövőhéten. Háttérzenékből is halottunk 1-2 újat, ami nem volt rossz és a tempóval se volt most baj.
Nem volt tökéletes epizód, de bőven a jó kategórián belül van.
Újfent egyetértek veled, tényleg csak egy 4/5-t ér.

A következő rész tartalmának beszédén rég nevettem ilyen jót XD Már meg se kell lepődni a sok Lucy-n XD A jelenkori is tud hármat készíteni magából az Edolasi-t is beleszámítva és a jövőbeli énjével már 4-en lennének XD Kivéve, ha ő is tud Geminit idézni XD Bár Mira is át tud alakulni Lucy-vá XD Micsoda hadsereg!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 máj 31, 15:35:32
Nem értek egyet senkivel. Ez irgalmatlanul ocsmány rész volt. Pfejj hányok ettől az animációtól és karakter ábrázolástól.
Én voltam az első aki támogatta anno mert azt hittem komolyabb hangulatot ad majd az animének. Ló..szt!!! Ez egy rakás szar. Már elnézést. 9 rész eltelt de még mindig tele a rész állóképekkel és ocsmány fejekkel. Bastian nem tudom hogy irónia-e vagy sem de Hisui volt talán a legpocsékabban megrajzolt karakter ebben a részben.

Zenék szokásos én nem hallottam újat de ha volt nem volt valami feltűnő az tuti.

Még most is állóképekből áll kb a rész fele szóval kicsit sem érzem azt hogy csökkent volna.
Az ocsmány fejek továbbra is ocsmányak voltak. És a legrosszabb hogy ahol állókép van ott még szarabbak. Lásd a Rajinshuu hülyeségei. Egyszerűen nincs élet a karakterekben.

Egyébként Erzáék harca mint animálás nem volt rossz de a pocsék karakter ábrázolás itt is elszarta az egészet. Minárvát képtelen vagyok elkönyvelni ebben az állapotban igazi démonnak. Kicsit sem érzem hogy gonosz lenne szimplán csak egy hülye pi...a.

De a rész talán legocsmányabb húzása a vége volt. Konkrétan copy paste volt. Megismételték a rész eleji jelenetet csak hogy kitöltsék a részt. Ezt a részt vártam eddig a legjobban Jövő Lucy miatt és ahogy sejtettem jól el is barmolták. Nekem ennyi elég is volt. Nincsenek elvárásaim a továbbiakban. Már így is annyira alacsonyak voltak hogy azt hittem nehéz alulmúlni amit eddig kaptunk de sikerült.

Pocsék, ocsmány, szar. Nem tudom mi illene erre az új változatra a legjobban. Talán így együtt. Olyan mintha gif animációk rohangálnának akiket Paint-ben rajzoltak meg. Nyomába se ér a régi FT animének.

Szerintem itt a többség is nagyon leadta már az elvárásokat de én megfogadtam hogy akármennyire is szeretem az FT-t nem fogom bemocskolni azzal ezt a frankó mangát hogy egy ilyen szánalmas és pénzhajhász szart nézzek a továbbiakban. Fel nem fogom hogy eddig hogy nem jött olyan hír hogy Japán fanok lázonganak hogy mi ez a moslék amit eléjük raknak.

És akkor a hajakon átlátszódó szemeket nem is említem pedig az elejétől jelen vannak.

Nálam innentől kuka. Talán még megvárom a drámai részeket Jövő Lucy-val és annyi. Bár akkor meg jönnek majd a tudjuk kik... Na arra meg aztán pláne nem vagyok kíváncsi hogy hogyan csinálnak gif animációt a rombolókból.

Adminoktól sorry a kirohanásért de nálam ez még egy fanmade animációnál is a legalja szint és muszáj volt leírnom. Nagyon csalódott vagyok pedig én ajnároztam a legtöbbet hogy jaj de jó lesz ez az új style. Francokat bár sosem kezdtek volna bele inkább. Még a pocsék Naruto színvonalat sem éri el, pedig ott is alkottak érdekes dolgokat. Bár most épp nem.

Mashimában is csalódtam hogy ezt hagyja. De hát pénz beszél ugye...  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 máj 31, 16:30:04
Hisui valóban nem tudják elrontani.Elvégre mégis csak egy hercegnőről van szó. ;)
Nem tudom miért de Minerve rajzolása mintha elkezdett volna javulni (egy ideje).

Végre szegény elvert parancsnok se maradt név nélkül.Igaz elég egyszerűt kapott.
legalább nem törik bele a nyelve.

Furcsa fejek viszont most is voltak.De nem olyan sok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miiyu - 14 máj 31, 17:05:45
184. rész: hát én nem olvasom  a mangát, utólag szoktam esetleg belenézni, csak sajnos, amikor egy évre leállt az anime, nem bírtam kivárni és egy sok mindennek utána néztem, pedig meglepő rész is lehetett volna. Nem szoktam olyan részletesen megfigyelni a dolgokat, így nem nagyon tűnnek fel, vagy csak nagyon ritkán a rosszul rajzolt fejek. Az nekem is feltűnt, hogy Minerva megváltozott, meg a mágiája is tetszett, ha így folytatódik, még a végén komolyan is tudom venni egy kicsit, valahogy ez eddig nem nagyon ment. A harc pörgősebb volt, mint az eddigiek, bár mutathattak volna belőle többet is, inkább mint, hogy újra nézzem, ami az elején volt a résznek, de érhető, hogy azt még valahogy bele akarták rakni, hogy ki az a titkos személy, akiről a hercegnő is beszélt(gondolom nem másról volt szó). Freed viselkedése nekem túl furcsa volt, inkább zavaró mint vicces, vagy aranyos, az éhes farkasok vezetőjének a neve nem igazán érdekelt, az sem zavart volna, ha név nélkül hagyják. Összességében én a részek hangulatát szoktam értékelni, és talán ez volt a legjobb rész, amit az újrakezdés óta láthattam  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 máj 31, 17:13:50
"A Sabertooth legerősebb mágusa és még az Ikersárkányokat is könnyedén lepipálja erő szempontjából". Oké a mondat első részével talán egyetértek (bár még nem bizonyította be számomra), viszont az, hogy erősebb, mint Sting és Rouge együtt és még KÖNNYEDÉN is ownolná őket... hát... Majd meglátjuk.
Az Ikersárkányokat itt szerintem külön kell érteni, vagyis még Sting vagy Rogue sem lenne számára ellenfél. A mondatban az együtt szó ugyebár nem szerepelt konkrétan. Egyébként, egy karakterlap szerint a mangából, ha egy bizonyos valaki aktiválja a mágiáját, akkor ő számít a Sabertooth legerősebb mágusának.  *-)

A következő rész tartalmának beszédén rég nevettem ilyen jót XD Már meg se kell lepődni a sok Lucy-n XD A jelenkori is tud hármat készíteni magából az Edolasi-t is beleszámítva és a jövőbeli énjével már 4-en lennének XD Kivéve, ha ő is tud Geminit idézni XD Bár Mira is át tud alakulni Lucy-vá XD Micsoda hadsereg!
Emlékszem, amikor még Jellal volt ennek a poénnak a forrása Siegrain és Mystogan után. XD
http://animebot.everyboty.net/pix/1436.jpg (http://animebot.everyboty.net/pix/1436.jpg)

Bastian nem tudom hogy irónia-e vagy sem de Hisui volt talán a legpocsékabban megrajzolt karakter ebben a részben.
Nem irónia volt. Velem együtt már hárman gondoljuk úgy, hogy jó volt a rajzolása. Ha szerinted ő volt a legpocsékabb, akkor tényleg gyűlölheted az anime folytatását.

Pocsék, ocsmány, szar. Nem tudom mi illene erre az új változatra a legjobban. Talán így együtt. Olyan mintha gif animációk rohangálnának akiket Paint-ben rajzoltak meg. Nyomába se ér a régi FT animének.
A régi FT anime egészen a Nagy Mágia Játékokig volt tűrhető. Az volt az a pont, amikor már piszkosul közel kerültek a mangához és átment az ábrázolás hányásba. Mashima még a Twitterére is kiírta, hogy nem tetszett neki. Az a baj Kuro, hogy úgy kezeled a régi FT animét, mintha egy 2011-s Hunter x Hunter lett volna grafikailag, pedig baromira nem így van. Ugyanúgy tele volt állóképekkel és ugyanúgy voltak benne igénytelen fejek. A háttérzenék a kelleténél többször elfeledtették a csalódásokat, ezért is nem hallani annyi rosszat a régi változatról.

Szerintem itt a többség is nagyon leadta már az elvárásokat de én megfogadtam hogy akármennyire is szeretem az FT-t nem fogom bemocskolni azzal ezt a frankó mangát hogy egy ilyen szánalmas és pénzhajhász szart nézzek a továbbiakban. Fel nem fogom hogy eddig hogy nem jött olyan hír hogy Japán fanok lázonganak hogy mi ez a moslék amit eléjük raknak.
Ne aggódj. A frankó mangát már bemocskolta Mashima-sensei a 322. fejezettel. El is pártoltak azóta szép számmal tőle.
Az anime pont, hogy segítene az olyan gusztustalan jelenetek elfogadhatóvá tételében. Az elvárásainkat sem adtuk le, de sosem vártunk Fate/Zero grafikát az első szezon után.

Mashimában is csalódtam hogy ezt hagyja. De hát pénz beszél ugye...  :neee:

Pénz beszél. Pff. Mókaestet tartasz vagy mi? Inkább légy hálás, hogy folytatták és nem érte el az örökös kasza, mint megannyi adaptációt a shounen kategóriából. Mashima ezt el tudta érni és a pénz szerintem baromira nem motiválta. Ő a rajongókért él, akik sírtak a folytatásért, amit meg is kaptak. A minőség lehet nem a legjobb, de a miénk és szeretjük a hibáival együtt is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 máj 31, 19:18:22
Nem irónia volt. Velem együtt már hárman gondoljuk úgy, hogy jó volt a rajzolása. Ha szerinted ő volt a legpocsékabb, akkor tényleg gyűlölheted az anime folytatását.

1. Nem gyűlölöm. Csak undorodom attól ahogy elbántak az animével a készítők. Szóval inkább a készítőket "gyűlölöm".
2. Íme 3 kép az állítólag jól megrajzolt hercegnőről. :)
http://www.kepfeltoltes.hu/140531/12895093521_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://www.kepfeltoltes.hu/140531/430930572_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://www.kepfeltoltes.hu/140531/5624366633_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Utána nézd meg a mangát és mondj véleményt. Egyébként a 3. kép egyszerűen borzalmas. Főleg ha a mangához viszonyítjuk. Amíg az animében gonosz, már már ördögi a tekintete addig a mangában egyáltalán nem az. Tessék az oldal. http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/312/23

A mangában sokkal jobban átjön a stílusa és a személyisége a hercegnőnek és látszanak az arcán az érzései. Az animében egyáltalán nem.

Amúgy nem is adaptálták rendesen a mangát hiszen nem is ott beszélgettek ahol a mangában. Mondjuk ez már kukacoskodás de akkor is így van.

Egyébként a végén Lucy jelenete a legpocsékabb. Ez milyen rajzolás már nem azért?
Anime: http://www.kepfeltoltes.hu/140531/7497375621_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Manga: http://naruto-kun.hu/manga/mangas/Fairy%20Tail/312/Fairy_Tail_312_25.png

Ez meg a hab a tortán: http://www.kepfeltoltes.hu/140531/11781184942_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Lehet én vagyok túl igényes de szerintem egy könny átlátszó ahogy a mangában is.

A régi FT anime egészen a Nagy Mágia Játékokig volt tűrhető. Az volt az a pont, amikor már piszkosul közel kerültek a mangához és átment az ábrázolás hányásba. Mashima még a Twitterére is kiírta, hogy nem tetszett neki. Az a baj Kuro, hogy úgy kezeled a régi FT animét, mintha egy 2011-s Hunter x Hunter lett volna grafikailag, pedig baromira nem így van. Ugyanúgy tele volt állóképekkel és ugyanúgy voltak benne igénytelen fejek. A háttérzenék a kelleténél többször elfeledtették a csalódásokat, ezért is nem hallani annyi rosszat a régi változatról.

Azért ne túlozz. A nyomába sem ér a mostani FT a réginek. Sokkal több élet volt a karakterekben és szebb is volt. És még egyszer mondom nem a letisztult színekkel van bajom azok most is bejönnek. Egyébként nem láttam a HxH-t szóval... :D FT-t csak FT-hez viszonyítom. Lehet hogy voltak a régiben is hibák ezt el is ismerem de érződött rajta hogy legalább törődtek vele. Még a filler részeke vagy kitöltések is ötletesebbek voltak. És nem egyáltalán nem a zenei aláfestés miatt volt jobb de tény hogy sokat adott a hangulathoz.

Ne aggódj. A frankó mangát már bemocskolta Mashima-sensei a 322. fejezettel. El is pártoltak azóta szép számmal tőle.
Az anime pont, hogy segítene az olyan gusztustalan jelenetek elfogadhatóvá tételében. Az elvárásainkat sem adtuk le, de sosem vártunk Fate/Zero grafikát az első szezon után.

Nem értem mi a problémád a 322. fejezettel teljesen korrekt volt. SPOILER VIGYÁZAT!!!!

Moderátor, Chakra: Pár sor törölve. Ebben a témában minden formájában tilos a spoiler.

Nem vártam sosem tökéletest elvégre ez egy shounen. Bleach-en nőttem fel szóval tapasztaltam bőven olyat amiért dobni lehetne valamit. Ott is kitartok a mai napig itt is meglesz. Mondjuk itt nem a manga szar hanem az anime adaptálása. De segáz.  Én már beérném azzal is ha nem lenne állókép meg szebb arcok lennének plusz nem lenne ez a hülyeség hogy a szem átlátszik a hajon. Kíváncsi leszek hogy oldják meg majd Erzánál ha épp takarja a fél fejét a haja. :D

Pénz beszél. Pff. Mókaestet tartasz vagy mi? Inkább légy hálás, hogy folytatták és nem érte el az örökös kasza, mint megannyi adaptációt a shounen kategóriából. Mashima ezt el tudta érni és a pénz szerintem baromira nem motiválta. Ő a rajongókért él, akik sírtak a folytatásért, amit meg is kaptak. A minőség lehet nem a legjobb, de a miénk és szeretjük a hibáival együtt is.

Nem mókaest. És lehet hogy Mashima a rajongóknak él ezt alá is írom hiszen ezt a mangában bizonyítja is nem kevés special és dupla meg tripla fejezetet adott már ki rengeteg színes oldallal. De azért akárhogy is neki ez a munkája amiért pénzt kap és nem is keveset. Ergo amíg nézett az anime nem hiszem hogy túlzottan érdekelné a minősége. A TV-t meg aztán pláne nem. Rájuk aztán meg pláne igaz a pénz beszél dolog.

Egyébként nagyon is örülök hogy van anime csak nem így kéne megcsinálni mert egyáltalán nem látszik rajta hogy sokat dolgoztak vele. Lassan ott tartunk hogy ezt a stílust bármelyik komolyabb hozzáértő fan is megtudná csinálni.

Egyébként ez is hülyeség hogy a rajongók miatt folytatták az animét. :D Nem sokat tudhatsz akkor a TV-s szakmáról. Rengeteg olyan sorozat van ami nagyon jó több milliós rajongó tábora van lásd Firefly mégis kaszálták. Mert nem volt nézett. A TV-t nem érdekli a netes közösség csak azok akik TV-ben nézik meg. Egyébként ez nem dominált a FT esetében hiszen nem ezért lett leállítva hanem mert Mashima szólt és nem is akartak filler évadot csinálni. Pedig lehet jobban jártunk volna....  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 máj 31, 19:23:02
Pedig a Manga mostanában nagyon ott van a szeren.
Ha az időfolytán egyre jobban belerázódnak és ismét felcsendül több régi OS-is.
Akkor mire elér oda az Anime már nagyon ütős lesz.Főleg a jó forrásnak is.
Remélem le fog esni pár ember álla. :D
És még Spoilert sem írtam. :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 máj 31, 19:32:13
Pedig a Manga msotanában nagyon ott van a szeren. Ha az időfolytán egyre jobban belerázódnak és ismét felcsendül több régi OS-is. Akkor mire elér oda az Anime már nagyon ütős lesz.Főleg a jó forrásnak is. Remélem le fog esni pár ember álla. :D És még Spoilert sem írtam. :P

Épp ezért vagyok ilyen. Nem sokára jönnek a durva részek tele olyan résszel főleg Lucy jelenetei ahol cenzúramentesnek is kéne lennie ugye. :D Plusz a mostani mangás dolgok meg ugye a hamarosan eljövendő dolgok az animében. De ilyen karakter rajzokkal meg animálással előre félek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 máj 31, 19:45:01
Ilyen téren tényleg jogos a félelem.Mindezeke ellenére azért bízok benne hogy felnőnek a feladathoz.
Eddig is fejlődtek már valamennyit. ;)
Erre kéne koncentrálni és a fölösleges hibákat/viccesnek szánt de fail jelenetek számát csökkenteni.
(Pl 1-2résszel ezelőtt nem sok értelme volt a csillagszellem villám belépőknek. :hmm?:

Kuro,még ne add fel.

(Elég nehéz nyugodtak maradnom ilyen zaj mellett :fun:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 máj 31, 19:50:26
Ilyen téren tényleg jogos a félelem.Mindezeke ellenére azért bízok benne hogy felnőnek a feladathoz.
Eddig is fejlődtek már valamennyit. ;)
Erre kéne koncentrálni és a fölösleges hibákat/viccesnek szánt de fail jelenetek számát csökkenteni.
(Pl 1-2résszel ezelőtt nem sok értelme volt a csillagszellem villám belépőknek. :hmm?:

Kuro,még ne add fel.

(Elég nehéz nyugodtak maradnom ilyen zaj mellett :fun:)

Egyelőre maradok főleg mivel ha még pár rész 2 manga fejezetet fog feldolgozni akkor max 2-3 rész is megjelennek a tudjuk kik és hát nagyon kíváncsi vagyok hogy fogják megrajzolni őket. Ugyanis Mashima-senseni elég kreatívan rajzolta meg őket. 316. fejezet 19. oldal-ra gondolok egyébként.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 máj 31, 21:06:18
Most nézem, hogy ilyen hamar jönnek a tudjuk kik :O:O yipp ^^ Azt hittem még legalább egy 5 vagy 6 rész.. pont ma gondolkodtam, hogy mikor történik már tényleg egy bődület nagy valami (jelen esetben a tudjuk kik), mert eléggé sokat vagyunk már lent a föld alatt és a Játékok sem haladtak konkrétan semmit ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Razzel - 14 máj 31, 21:39:38
Natsuék mekkorát lestek amikor meglátták a másik Lucy-t (mondjuk én láttam a mangát), de ezen én is nagyot lestem :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 máj 31, 22:38:33
2. Íme 3 kép az állítólag jól megrajzolt hercegnőről. :)
http://www.kepfeltoltes.hu/140531/12895093521_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://www.kepfeltoltes.hu/140531/430930572_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://www.kepfeltoltes.hu/140531/5624366633_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Utána nézd meg a mangát és mondj véleményt. Egyébként a 3. kép egyszerűen borzalmas. Főleg ha a mangához viszonyítjuk. Amíg az animében gonosz, már már ördögi a tekintete addig a mangában egyáltalán nem az. Tessék az oldal. http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/312/23
Az első kettő képnél nem közelről van ábrázolva, ami ha megfigyeled szinte minden karakternél el van hanyagolva, így nem mérvadó. A harmadik képnél meg nem estem kétségbe attól, hogy a tekintete nem 100%-ra ugyanolyan. Magával az arccal nem látok különösebb problémát. Itt egy példa (http://i1197.photobucket.com/albums/aa430/DokuryuuBastian/stingrogue.png) az abszolút rossz arca és tekintetre.

Egyébként a végén Lucy jelenete a legpocsékabb. Ez milyen rajzolás már nem azért?
Anime: http://www.kepfeltoltes.hu/140531/7497375621_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Manga: http://naruto-kun.hu/manga/mangas/Fairy%20Tail/312/Fairy_Tail_312_25.png
Már nem azért, de megint olyan képet hozol fel negatívnak, ahol az adott karakter a háttérben áll. Ezek el vannak hanyagolva, nem kell dramatizálni emiatt.

Ez meg a hab a tortán: http://www.kepfeltoltes.hu/140531/11781184942_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Lehet én vagyok túl igényes de szerintem egy könny átlátszó ahogy a mangában is.
Hab a tortán? Attól, hogy a könny nem átlátszó? Valószínűleg tényleg túl igényes vagy, mert ilyenen a legkevésbé sem akadnék fenn.

Idézgetni fárasztó. :smirksweat:

Nem kellett volna a spoilert beírni, majd részletezem a problémámat, amikor odaér az anime. Elég annyi, hogy tudod mire akarok kilyukadni.

A szem átlátszik a hajon dolog már egy elterjedt dolog, amit rengeteg anime alkalmaz. Szintén nem tudok fennakadni ezen.

Ha felmutatsz valami bizonyíték arra, hogy Mashima szólt, hogy álljanak le az animével, akkor hiszek neked. Nem jártunk volna jobban a fillerrel, mert nem tudták volna hová betenni, így megszakította volna a Nagy Mágia Játékokat valami teljesen nem odaillő valami. Egyébként, nagyon is otthon vagyok a TV-s világban, még ha az ellenkezőjét is gondolod. :closedeyes:

A továbbiakat, ha óhajtod privátban. Nem akarom terhelni a témát, plusz kedvem sincs idézgetni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 máj 31, 22:49:12
A végső jelenetét összedobtam pár vágásból amikor megy felfelé megy a kamera.
Példaként hoztam hogy lehessen látni azt hogy közelrők igenis elég szépen ki van dolgozva.
http://www.kephost.com/images/2014/05/31/PrincessHisui.jpg (http://www.kephost.com/images/2014/05/31/PrincessHisui.jpg)
Távolit ebbe nem belekeverni,ott se vészes.

OFF:Igaz a másik ok(amiért összeraktam) hogy érdekelt is milyen lesz a kép.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 máj 31, 23:34:25
Egyetértek Bastiannel és K ichigo-val, nekem se volt semmi komolyabb probléma most az anime rajzolásával. Persze néha van pár igénytelen fej, de ez a régi változatban se volt másképp és nem csak a mágiajátékokra gondolok, hanem pl.: a 3. (egyik kedvenc) openingem elején is van néhány gyenge rajzolás.

Egyébként lehet fura, lehet nem, de amit Kuro belinkelt Lucy-s képek az animéből, nekem nagyon, de nagyon tetszettek. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy távolról is tökéletesek voltak. Lehet emberfüggő, de én nem láttam semmiféle problémát. Amit belinkelt Bastian Rouge face, na ott már vannak...

A új anime eddig tényleg nem nagy szám, de én sz&rnak és élvezhetetlennek se mondanám, egyszerűen ezek felvezetők és még nem történtek epikus dolgok, azonban a mostani résztől kezdve ez nem így lesz :) Tudok néhány spoilert ebből az ívből, és mindegyiken leesett az állam, tehát nem kell félteni a sorozatot. Az anime pedig mindig is értett, hogy hozza ki majdnem a maximumot az epik jelenetekből. Például a mostani részben a hármas harcának elkezdése nagyon ütős lett és az alatta megszólaló háttérzene az eddigi kedvencem a S2-ből.

Az átlátszó haj a szemnél az elején engem is idegesített, de tényleg sok animénél van ez és igazából már megszoktam, annyira nem komoly dolog. Viszont az, hogy mennyire lesz erős cenzúra annál inkább érdekes.

Egyébként olvasgattam a véleményeket még régebbről, amikor a manga járt itt. Ott tényleg úgy nézett ki, hogy Minerván nincs fehérnemű, de a animében 15:53nál úgy tűnik, hogy csak visel egy feketét :D Bár elég érdekes fajtát.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 máj 31, 23:45:26
Nem hittem volna hogy egyszer Minerva bugyija a téma részévé válik hogy van e vagy nincs.
Menjünk egy kicsit feljebb.Az arca is már egész jó volt a mostani részben.
Úgy látszik ez is az Ft "varázsához" tartozik.
Sőt lesz még jobb is.

Lucy-s képet le is mentettem mert egész jó,szép.
Azért Hisui vágás is megérte.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 01, 18:06:52
Meglepődtem,hogy miket látok itt,mert amióta újrakezdték szerintem ez volt az eddigi egyetlen olyan rész,aminél éreztem a régi FT hangulatot. :hmm?:
A harc jelenetnél én tisztára betojtam hogy mi van már,nincs állókép??  XD Szerintem hármuk harca irtó jó lett. :D :D

Néha nem jó a rajzolás...és??Nem szekálni akarom de a One Piece sem éppen a legjobban rajzolt anime.De ezenkívül is vannak olyan animék amiknél nem valami szép arcok vannak.Pedig én egyre kevesebb "ronda" fejet látok.
De ami szerintem nagyon fölösleges,az az hogy összehasonlítjuk az animét meg a mangát.A manga teljesen fekete-fehér ezért naná hogy szebben meg lehet csinálni.Az animéknek max 10%-a pont olyan látványos mint a manga változatuk.

Néhány dologban én is csalódtam,pl hogy ez a rész nem volt jól megcsinálva:
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/310/16 (+még a további egy-két oldal) Jöhetett volna egy kis pörgős zene :(

De szerintem azért észrevehető a különbség az első rész és a mostani között(mióta újraindult)
Én azon a részen halálra untam magam,és azt hittem hogy keresnem kell egy másik kedvenc animét. :asdfghj: :(
De könyörgök még csak most fog minden beindulni,csak visszajön a szokásos FT hangulat.

Ui.:viszont ha a nagy jeleneteket elcseszik én sírok  :omg:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aurelsia - 14 jún 02, 17:38:38
Komolyan mondom, én azóta kezdtem el kritikus szemmel nézni a rajzolást, mióta ezt a rengeteg negatív kommentet olvastam. Nyilván észrevettem, ha valami nagyon igénytelen (leginkább a ,,következő rész tartalmában" részletek voltak ilyenek, de volt a rész közben is), de esküszöm nem kötöttem bele ennyire, mint itt néhány ember. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy csak az idő szépít meg mindent, és tuti, hogy az első széria sem volt makulátlan, csak nem kötekedtünk vele, mert nem volt mihez viszonyítani, legfeljebb más animékhez. Most viszont, hogy széria 2 van, már tudjuk mondani, hogy ,,a régi jobb volt, ez szar"...... Azért ne keressünk már a kákán is csomót. ;)

Egyébként, pont ebből az ,,idő megszépíti a múltat" okból kifolyólag néztem újra egy S01-es részt, méghozzá a 174.-et. Mit ne mondjak, semmivel sem volt jobb, mint a mostani. Na jó, lehet, hogy túlzok, de állóképek tömkelege, szintén feleslegesen bevágott bővítések, amelyek a mangában nem szerepelnek, és ott is éppúgy nem hasonlít egy-két ember feje a mangás változathoz, mint itt, a széria 2-ben.  ;)

Vegyük példának Stinget: Olyan szinten nem hasonlít - pedig ennek a jelenetnek benne kell, hogy legyen, ugyanis itt kezdődik a csata, Sting első csapásával - , hogy még csak mondani sem kell, a kép magáért beszél.:
http://kepfeltoltes.hu/view/140602/ajj2_www.kepfeltoltes.hu_.png

Mutatok még példát rá: Gray arckifejezése egyáltalán nem tükrözi ugyanazt, mint amit a mangás verzió, és ha a szinkron nem adná vissza az érzést, a kép önmagában nem mutatná Gray aggodalmát. Előbb jut eszembe egy felhördülés, mert valaki csalni próbált, mint egy féltő kiáltás...   :smirksweat:
http://kepfeltoltes.hu/view/140602/ajj4_www.kepfeltoltes.hu_.png


Még ha Natsut el is fogadjuk, de Gajeel arckifejezése szintén semmi haragot vagy indulatot nem mutat, inkább csak egy sértődött kisfiúét.:  :neee:
http://kepfeltoltes.hu/view/140602/ajj1_www.kepfeltoltes.hu_.png

És ha az előző még nem is annyira igénytelen, de ebbe szerintem mindenki belekötne, ha már ennyire kritikus szemmel nézzük a dolgokat....
http://kepfeltoltes.hu/view/140602/ajj6_www.kepfeltoltes.hu_.png

Amennyiben az állókép özön abból áll, hogy szinte csak a szájuk mozog, néha talán egyéb testrészük, és ugyan azt a képkockát nézzük több, mint 5 másodpercig, akkor nyugodtan állíthatom, a 174. részben is van bőven belőle.  ;) Őszintén kérek mindenkit, nézzen vissza pár részt, még az újrakezdés előttről. Meglátjátok, hogy nem annyira vészes a mostani helyzet sem.  (Mellesleg ezeket a képeket egy rész, közel feléből vágtam ki, és még csak nem is mindet ;) )

Inkább arról szól ez, hogy eddig nem volt szünet. Minden héten jött a kis rész, amit megnézhettünk, és annyira elragadott minket a FT hangulat, hogy nem is figyeltünk fel ilyesmikre. Arról nem is beszélve, hogyha jön valami új, akkor ott egyből a hibát kell keresni. 

És Kuro, te még csak pozitívumokat se nagyon keresel, és nem azért, mert nincs.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 jún 03, 16:31:31
Bár nem láttam az elmúlt két részt, de az előzőekre sajnos nem túl sok jót lehet mondani.
Egy valamit szeretnék csak mondani: a régi anime szerintem csak a zenéje miatt volt jobb. Mert a zene adta a hangulatot, nem az animáció, ami akkor is max. egy fokkal volt jobb, mint a mostani. De hiába, az idő (majdnem) mindent megszépít.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 jún 03, 20:13:09
184. rész

A grafikát még mindig szokni kell.
A nézőközönség végre megmozdulhatna, vagy elmehetne a büfébe egy kóláért, mert még egy üres nézőtér is mozgalmasabb, mint ők. :D

Lehet, hogy Bixlow egy ripacs, Evergreen egy önimádó, Freid meg egy Luxus-rajongó, de azért bohócot nem kellene csinálni a Raijinshuuból... mert még mindig ők Luxus személyes testőrsége, és a FT egyik legerősebb csapata.

A három amazon harca egész jó lett, még csodálkoztam is, hogy milyen dinamikusra sikerült.

Juvia és Sherria "harca" viszont egy vicc volt (egymás haját tépték). :( Ez a mangában is kiakasztó volt. Lehet, hogy nem lényeges a harcuk, de attól még kaphatott volna pár filler-jelenetet, és egyből nem kellett volna Natsunak újra végigbucskáznia azt a 10-20 métert...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 jún 03, 22:18:06
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/299
ezt a manga részt ki adták animeba? vagy csak mangába van ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 03, 23:50:32
Ez csak mangában van. Elég filler szagú hiába cannon és "jelentéktelen". Max rész kitöltésnek vagy ovába teszik be.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 04, 17:02:59
Itt Gildarts nagyot alakít XD XD
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/299/19


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 14 jún 04, 21:19:51
Megnéztem  legutolsó részt de én is csalódott vagyok  :neee: Maga a harc tetszik és nem volt rossz de a végét teljesen elrontották sokkal jobbak is meglehetett volna oldani,hogy meglepő legyen így csak kb csak annak nem esett le 2 másodperc után akit nem is nagyon érdekelt főleg az ismétlés teljesen elrontotta a hangulatot :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 jún 04, 21:44:14
Egyetértek. Elrontották azt a jó jelenetet. Meg az a sírás... Szerintem csak két képkockából rakták össze. Remélem a jövőben a hasonlóakat igényesebben fogják megoldani.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 jún 07, 08:19:36
185. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 313. fejezet(az elejétől a végéig), 314. fejezet(az elejétől a végéig)

*Sóhaj* Nincs mit szépíteni, az epizód rossz volt. Az a legszörnyűbb az egészben, hogy meg kellett erőltetnem magam, hogy találjak valami pozitívumot. Egyszer fent, egyszer lent. :/

Pozitívumok
+ Kagura dühös tekinteteinek ábrázolásával úgy érzem nem volt probléma. Minerva is egész jól nézett ki.

Negatívumok
- 16 percet kellett várni arra, hogy a címben elhangzó harc igazából elkezdődjön és körülbelül 2 percig tartott csak.
- A harc tele volt állóképekkel.
- Újrarajzolták a Mennyország Tornya arc néhány jelenetét, de Jellal spéci Meteor ruhája nem látott napvilágot. Úgy látszik nem lehet mindent kijavítani, amibe az előző csapat belenyúlt.
- Ha már az előző csapat: zseniális húzás volt a Kagura kardján lévő pecsét tőlük. Szerencsétlen Kagura ahelyett, hogy lassacskán húzza elő a kardot, még szenvedjen azzal is, hogy leszedi a "csomagolást".
- Serdülőkori Ultear egy visszaemlékezésben? Túl korai. -.-
- Meredy szemének színe tudtommal zöld, mégis rózsaszín volt a részben.
- Aquarius kulcsát helyettesítették egy arany Caelum kulccsal a jelentben, amiben Hisui kinyitja a kaput.
- Nevetséges volt, ahogyan a villám mozgott Laxus és Orga körül. Laxus ráadásul visszakapta a beszívott fejét is.
- A Crime Sorciére megjelenésének visszaemlékezésében Jet, Droy és Juvia is rejtélyes módon felszívódott.
- Voltaképpen miért is kellett ennyi visszaemlékezés?
- 08:55 és 09:05. Levy sokat fejlődött 10 másodperc alatt.
- Ha a rész végén volt vér, akkor a Hasító Forma közbeni vágás által keletkezett vér miért lett cenzúrázva?

Előzetes: Úristen! Annyira izgulok a rész vége miatt. Vajon Erza túléli? Ja, hogy az előzetesben él és virul. :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 07, 10:08:32
Előzetes: Úristen! Annyira izgulok a rész vége miatt. Vajon Erza túléli? Ja, hogy az előzetesben él és virul. :nugget:

Az mindegy hogy az előzetes mit mutat.Erza így se úgy se halna meg...főleg nem itt.

De ahelyett hogy egyfolytában keresitek azt,hogy "húú,na és most milyen hiba van a grafikában?",inkább csak nézzétek...örüljetek,hogy egyáltalán folytatódott.  :(
Mióta újra kezdődött már szépen kitárgyaltátok,hogy bénák a fejek és a régi grafika jobb volt.Miért kell ezt minden egyes rész után kiírni??  :(
Az tény hogy más a grafika,nekem azzal semmi bajom nincs mert nézhető,inkább az az idegesítő,hogy időhúzásnak mindenféle fölösleges párbeszédet beleraknak.  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 jún 07, 13:52:11
185. rész

Lemoon:

Azért jön elő mindig a grafika, mert pl. ebben a részben is voltak olyan fejek (főleg a felnőtt Gérard és Urtear esetében), hogy csak a ruha miatt lehetett felismerni, ki az... :(
A Mennyország tornyánál a harcos állóképen is, olyan rajzolási bénaságok vannak, hogy hajaj... Ha már nem csinálják meg mozgóképnek, akkor legalább az állókép legyen szép. De neeem...
És ez nagyon sokat elvesz a hangulatból is.

Bastian amúgy szépen összefoglalta.

Mondjuk kivételesen a filler poénnal sem volt bajom (J-Lucy könnyebb, mint a jelenkori). Bár ahogy Natsu a vállára vette a csajt... mint egy zsák krumplit :D. Minden vér a fejébe száll. XD



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 jún 07, 14:24:27
Ez tényleg nagyon ocsmány volt. Se jó grafika se jó zene se jó harc semmi.  Ahogy látom jövő heti is ilyen lesz..


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 07, 14:28:00
Ezeket az állóképeket,ti hol veszitek észre?? :hmm?: :hmm?:
Nekem sehol nem tűnik fel :hmm?: :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 jún 07, 14:34:16
Ejjj-ejjj....  :smirksweat:

Amikor Erza haja harc közben az egyik jelenetnél fullba takarta a fél arcát de azon is átlátszott a szeme, na ott mondom hogy ebből elegem van. Visszaemlékezések pocsékak voltak és értelmük se nagyon volt, PLÁNE ILYENKOR!!!. Amikor Kagura mesél a bratyóról hát egyszerűen semmi hatása nem volt rám pedig régen még én is megkönnyeztem pár drámai részt. A ZENE KÖNYÖRGÖM A ZENE!!! Egyszerűen nem érzem hogy bármi erőt fektetnének a készítők a munkájukba akár zeneileg akár animálás terén. Innentől minden hitem elvesztettem az anime verzióban. Megnézem de nem fog érdekelni bármit is csinálnak mert tudom előre hogy szar lesz. Amit ebben a részben leműveltek az már tényleg mindennek a legalja. Eddig is szidtam mint a bokrot de itt már tényleg minden 2. szavam az lenne hogy pocsék meg hányadék munka. És a röhej hogy ezért milliókat fizetnek az animátoroknak.

Ha most kéne kivágjak képeket a részből hol volt rossz akkor azt mondanám hogy egyszerűbb doglom lenne ha azt kéne kivágni ahol nem volt az.  :neee:

Erzáék harca nem csak hogy rövid de pocsék is volt. A 98%-a cenzúra volt. Végére hatásvadász módon beteszik a fröccsenő vért de harc közben sajnálják.... Ráadásul a sok harc után olyan bőre van a csajoknak mintha most jöttek volna ki a szaunából kb. Amúgy a mai napig nem vágom mi az Istennek van Kagura kardján béklyó, mert a mangában ilyen nincs tudtommal.

Na mindegy ez a legkevesebb..... Ha nagyon akarnám se tudnék pontot adni a részre mert képtelenség lenne reális pontot mondani.

Ez az előzetes meg aztán tényleg nem semmi mit ne mondjak.... :D

Amúgy most már tényleg nagyon érdekelne hogy mi Mashima véleménye erről a minőségről mert ez tényleg gyalázás és gyalázat.

Ezeket az állóképeket,ti hol veszitek észre?? :hmm?: :hmm?:
Nekem sehol nem tűnik fel :hmm?: :neee:

Fura mert tele volt vele ez a rész is ahogy többi is de akkor örül hogy neked nem tűnik fel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 jún 07, 15:12:23
Bastian észrevételei között sok olyan volt, amit én is akartam írni, azokat nem vesézném ki, csak képet csatolnék :)
Hát.. eddig nem panaszkodtam a grafikára.. de azért engem is lassan kezd nagyon zavarni... A haj-szem fedése még-még elmegy (néha).. de a távoli karakterek ábrázolása, az valami kritikán aluli.. Melody szeme is hogy nézett ki, brutálisan rossz.. Még az openingben és a régi részekben is zöld volt.. Most a rózsaszínnel sem LENNE semmi baj, ha nem ilyen rikító lenne :/
-Zöld régen: http://kepfeltoltes.hu/140607/2400840832_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
-Zöld openingben: http://kepfeltoltes.hu/140607/13612385351_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
-WTF PINK most: http://kepfeltoltes.hu/140607/8_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (itt azért a fejek se semmik..)
*Levi meg UFO lett.. -.-" http://kepfeltoltes.hu/140607/9237399913_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
*A FT jele meg eléggé eltorzult..: http://kepfeltoltes.hu/140607/12316529924_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
-Ha már céh jel eltorzulás..: http://kepfeltoltes.hu/140607/21249657110_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Mi az isten ez?! O.o
-És ha már Erza: http://kepfeltoltes.hu/140607/9_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
*Ez a messzi szereplők ábrázolás még mindig nem megy: http://kepfeltoltes.hu/140607/2898683646_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
*De lassan a közeli sem..: http://kepfeltoltes.hu/140607/12668137457_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (Graynek hogy áll a keze?? O.o)
-Frosch meg úgy összement mint egy bogár.. :( : http://kepfeltoltes.hu/140607/12933475355_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
*De Gerárd a végén tetszett: http://kepfeltoltes.hu/140607/31608098211_www.kepfeltoltes.hu_.jpg :)

Frosch-t megzabálom minden alkalommal, ő még elfogadhatóan van megrajzolva ^^"

A rész címéhez képest kb. Urtear emlékei tették ki a rész 1/4-t.. :/

Összegészében a visszaemlékezés és a rossz grafika miatt nem tetszett annyira :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 jún 07, 15:13:13
186   The Future Accelerating Towards Despair 絶望へ加速する未来 (Zetsubō e Kasoku Suru Mirai)   June 14

187   Frog カエル (Kaeru)   June 21

188   Attacking Lightning! 激雷! (Gekirai!)   June 28


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 07, 15:53:29
Sajnos egyet kell értenem Bastiannel. Ez a rész se lett jó.
Először is a címe; én már megszoktam az ilyen reklámvadász title-eket, elég csak a One Piece animére gondolni, de... Ha már csak 2 perc volt a "harc", lett volna igényes és/vagy animációkban full gazdag. De neeeem.
A részben volt annyi vágás, hogy igazából mindenről szólt, csak a harcukról nem.

A Mennyország Tornyás 4-5 perces flashback montázzsal nem is lett volna baj, hisz a Fairy Tail nem a visszaemlékezésekről híres és ez most tényleg illett is ide, csak... Azért elég illúzióromboló, hogy a 3 és fél évvel régebbi változatban jobban néztek ki ezek a dolgok, mint a mostaniban... Legalább a torony dizájnját meghagyták anime változatként és csak ennyi pozitívumot tudok róla mondani. Minden más gyenge volt. Főleg a fejek...

Jajj szegény-szegény fejek XD Elég csak Levy és Gerard arcát figyelni, egyértelmű a folyamatos változás XD Atyaisten. Ha már nem voltak képesek 10-20 képkockát szentelni a harcra, akkor legalább az állóképek néznének ki jobban... De miért is néznének ki jobban...
A rózsaszínnel világító Meldy szem no comment XD
Az is elég érdekes volt, hogy minden megszólalást a nézőtérről átadtak valaki másnak. Például a Blue Pegasusokét Levy-nek és Mavis-nek, de rengeteg ilyen volt. Nem tudom ennek mi értelme.

Na de hogy valami pozitívumot is írjak; Kagura reakcióját jól visszaadták és nekem az új kialakuló harcpárosok jelenete is adta. Mondjuk ez 100%-ig egyértelmű volt, hogy ki-kivel fog csatázni.
Kagura indokára is fény derült, én nem hittem volna, hogy ennyire fantáziátlan és egyszerű lesz a Gerard megölési szándéka, de problémám se volt vele, hisz ez tényleg érthető ok. Elég sok Mennyország Tornya karakternek van/volt testvére, viszont szüleik nem, ez több, mint érdekes.

A cenzúra: A mai résszel szerintem egyértelműen kiderült, mi a helyzet. Van is meg nincs is. Ilyen közepes. Úgy vettem észre, hogy a szájból felköhögő véreket nem szeretik mutatni, elég csak a Stinges visszaemlékezésre gondolni, ott kihagyták az első képkockát (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/307/5) és most Erza-ét (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/314/8) is (jobb alsó képkocka).
Viszont a rész végén megint volt egy közepes, szóval nincs teljes cenzúra, mint a régi változatban.

Összegzés: Mivel azért a résznek volt egy jó hangulata és pörögtek a jelenetek a 2/1-es feldolgozás miatt, így annyira nem volt rossz. Azonban a gyenge rajzolás és dinamika hiány miatt jó se. Így egy 3/5 a részemről.

Az előzetes tényleg nem spoileres... Bár szerintem senki sem lepődne meg rajta.
A következő részek címei; minden úgy megy ahogy vártam  (H) A 320. fejezetig akarják feldolgozni az animét a mostani openinggel és Júliusban jön az új. Mivel tudok 1-2 elég erős spoilert, ezért ez biztos, mivel a jelenlegi nyitányban azok a képsorok nincsenek benne. Ja és persze Ending váltás is lesz.

Hát srácok azt kell mondjam, hogy letudtuk a 10. részt is és eddig semmi kiemelkedőt nem láttunk  :neee: Az epizódok minősége annyira ingadozó, mint a Shippuudené (bár annak mostanság nem). Nekem eddig 4 rész tetszett a 10ből, ami nem egy túl jó arány. Igazából nincs több mozgókép a régihez képest és a rajzolás talán még gyengébb is. Oké az első változat utolsó pár részében is volt pár, de azelőtt Tenrou, Edolas és a Nirvana ív nagyon-nagyon gyönyörűen volt kivitelezve, ez meg már rögtön az elején változó minőséget mutat nekünk. 1 év kihagyás után nem ezt várná az ember. A háttérzenék is egyértelműen gyengébbek. Egyedül a cenzúra lett kisebb, de ez bőven nem elég pozitívum arra, hogy jobban tetsszen, mint a régi verzió. Szóval eddig nekem egyértelműen gyengébb. De reméljük a legjobbakat, hátha észreveszik magukat. Ha az openingben szereplő harcokat is elcseszik én sírni fogok.





Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 07, 15:57:40
Oké,visszaszívom amit az előbb írtam  :nugget:
Igazából én is kikészülök ettől a grafikától! :( Egyáltalán nem tudom élvezni,ami nagy csalódás,mert ez a kedvenc animém amióta megismertem...(kb 1 év)
Akkor most már én is megmondom a véleményem  XD XD :nugget:
-Erza nagyon csúnyán nézett ki!
-Ezt mindenki tudja de alig lehet őket felismerni!!
-Ami nálam teljesen kész volt,az az ahogy J-Lucy eldőlt...olyan volt mint egy szobor :asdfghj:
Egyébként most is ugyanaz a stúdió(vagy mi) készíti az animét??  :hmm?:
Ha a grafikáról végleg le lehet mondani,már csak azt remélem,hogy a további részekből legalább néhányat normálisan állítanak össze! :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 jún 07, 16:02:14
Ahogy elnéztem a képeket komolyan fontolóra kell vennem hogy egyáltalán megnézzem-e. :hmmm?:

Utolsó kép nem rossz,de egy kép még nem váltja meg.
Első 2 pedig,régi és Opening verzió.Azok elég jók,kár hogy nem követték most azt a szintet. :nugget:
Slusszpoén hogy a pont a szem vagy a szövegben a szemek megvitatásánál.

Lehet hogy anno elkiabáltam azt a kijelentésemet hogy:"Még ne add fel Kuro!" :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aurelsia - 14 jún 07, 16:03:13
Nos...185 rész.
Számomra eddig ez volt a legtragikusabb rész. És igen, tudom, én voltam az, aki múlt héten megpróbálta ,,védeni" a széria 02-t... ...de!

Amiket Bastian írt, azok tökéletesen igazak voltak. Valóban voltak fejek, és a leghosszabb állókép az volt, amikor Hisui hercegnő beszélgetett a papival. http://kepfeltoltes.hu/view/140607/jj2_www.kepfeltoltes.hu_.png

Túl sok volt a visszaemlékezés. Megértem, hogy Ultear szeretett volna magába szállni, de ne ilyen hosszan. És egyéb hosszabb bevágások például az ismerkedős jelenetnél. Itt leginkább a szinkron nem tetszett. Olyan aranyosan mondta egykor Erza, hogy ,,A nevem Erza, simán Erza," Vagy amikor megtetszett neki a neve, és ismételgette, akkor is nagyon édes volt. De itt? Meg annál a visszaemlékezésnél, amikor ott a függőhíd után megjelenik a CS. Ott Gerard elég jó átéléssel fejezte be Ultear mondatát. ,,Csak egy célunk van. " ,,Zeref" Itt viszont sietett, és egyből hozzátette, hogy sötét céhek. Ami egyébként már 2 ok, de ez részletkérdés. :hmm?: Valamint teljességgel feleslegesnek éreztem, a rész elején újra bejátszani J-Lucy és Gerard beszélgetését. Itt? Minek?

Fejek... Igen, tényleg sok volt. És nem a karakterek sokaságára értem, hanem az arckifejezések gyatraságára. Bár nekem Levy mimikái tetszetősek voltak, úgy érzem, ha nem a háttérbe van állóképnek, akkor egész szépen megrajzolják. Lisanna is egész jó lett most.  :jaja:

És itt a de! Amit felhoztak az ő esetükben, azt lerontották máshol. Erza.. Nos Erza a visszaemlékezésben mondjuk egész tűrhető volt. Bár a régi változatban elismerem, sokkal gyerekesebb arca volt, aranyosabb. Még el is ment, oké. Viszont amikor átváltott a Tenrin páncélra, na az ott tényleg szörnyű volt. Vivien már linkelt nekünk egy képet, ott meglehet nézni. A FT jel tényleg, mintha elkenődött volna. Ez volt az a ruha, ami nekem annó, mikor elkezdtem nézni a sorozatot - még az 5. rész körül jártam, és Erza először használta -, a legjobban tetszett. Egyedi volt, fényes, terebélyes, elképesztő. De most... most elég satnya. Fénytelen, igénytelen cosplay.   :neee:

Amit viszont csodálok, hogy még nem hoztatok fel, az számomra a legfájóbb pont a részben. És pont Erzához kapcsolódóan. Ha valaki tud rá magyarázatot adni, kérem segítségét.
Ezen a képen. Jól nézzétek meg. Minden egyes apró részletet.
http://kepfeltoltes.hu/view/140607/jj_www.kepfeltoltes.hu_.png
Feltűnt valami? Nem, nem Natsu elcseszett FT jelére gondolok, bár attól is sírnak a szemeim. Viszont amitől jobban, az Erza. Vagyis inkább... Erza FT jele. Na, az hol van a képen?! Pedig direkt meg is néztem, hogy Erzának biztos a bal kezén van a jel? Elszublimált, lemosható tetkó, vagy mi?! :hmm?: Sírok. Tényleg.

Meredy szem?!  :hmm?:

A cenzúra egész oké, sejtettem, hogy a rész közben nem várható vérfürdő, de azért a végén láthatunk valami ,,művér efektust".    :smirksweat:

Ami tetszett, azok Kagura arckifejezései. Tökéletesen eltalálták. Komolyan profik lettek. A végén remek hangulata volt a zenének, a képkockáknak, a levegő csak úgy pezsgett.   :bow:

Tudom, amiket írok, azok ellentmondásosnak hangozhatnak a múlt heti kommenttemhez képest. De én akkor sem azt mondtam, hogy ez egy kiváló alkotás, csak hogy nem rosszabb az előző évadnál. Hát... mélypont is van. De a kivétel erősíti a szabályt. Lessz még jobb is.


Egyébként most is ugyanaz a stúdió(vagy mi) készíti az animét??  :hmm?:

Nem, másik stúdió készíti.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 07, 16:11:25
Aurelsia igazad van, a legdurvább példát el is felejtettem felhozni. Életfogytiglani büntetés Erzát csúnyán rajzolni, főleg a Tenrin páncéljában... Az a baki amit meg észrevettél; szerencsére nekem nem tűnt fel akkor, de atyaég... Az egyik jelet elfelejtették a másiktól meg még EGY 6 ÉVES SZEBBET RAJZOL!!! Könyörgök...

Ja meg még az átlátszó szemek. Igazából már megszoktam, amikor csak 1-2 kisebb tincsen áttűnik a szem. Nem is nagyon zavar már, sőt, talán még tetszik is. De amikor Erza fél arcát eltakarja a haja, akkor nagyon nem kéne látszódnia a szemének...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 jún 07, 17:17:39
10. rész nos hát igazából szinte mindent leírtatok amit én is szerettem volna, de még így is. MI A TÚRÓ EZ ? Azok a fejek...azok a...á... mi ez a gusztustalan ocsmány rajzolás ? Japánban ezt hogy tűrhetik ? Komolyan mondom ez már a legalja emberek. A kedvenc animémből egy trágyadombot csináltak 1 év után, hát köszönöm szépen. Ideje lecserélnem az avataromat, egy Hunter x Hunter-esre,mert úgy tűnik ha az ember egy minden szempontból normális és átlagon felüli shounen animét akar, akkor csak a HXH, mert a Fairy tail véget ér számomra, a naruto most egész tűrhető,bár ott is jönnek a gagyi részek történet szempontjából szerintem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 14 jún 07, 17:28:21
Emlékszem anno lenyűgözött, hogy Kagura (Kagura ugye?) kardforgató képességek terén mennyivel magasabb szinten van mint Erza, aki mondhatni, csak csak csapkod hozzá képest.

A harc.

16:00 Kicsit lehettek volna ágról szakadtabbak.
16:08 A szaltó közben kellett volna elkezdeni a lecserélés, és talpra érkezvén befejezni
16:15 Én buktam meg geometriából, de ez miféle alakzat?
16:16 Adta volna magát, hoyg az egészet leanimálják. Megjegyezem, 3 mozdulattal megvan a pentagramm rajz, és mindegyikhez elég lett volna 2 képkocka.
16:27 A pajzs elpusztult, mikor kivédte a Jupiter lövését, valamint Kagura eredetileg a pont hogy az illesztéseknél tudott felületes sérüéseket okozni. Habár eze gy műanyag változat az animében
16:35 Nem a harc része, de miért pont Romeo kommentálja a dolgokat?
16:45 Eredetileg Erza háromszor vált irányt mozgás közben, valamit mind a ketten három kardcsapást hajtanak végre. Minimalistán 8 képkockát számolok, ami szükséges lett volna  a teljes mozdulatsorhoz

16:48 S mi az, hogy Erza megáll, amikor eredetileg pont hogy nagy sebességű mozgás közben támad, valami Kagura ezzel egyidőben adja a riposztokat
16:49 Ejnye az animátorok túljűsba esztek és egyel több vágást rajzoltak.

16:50 Na igen eredetileg Kagura is sérül. Pontosabban a az öltözete, de akkor is az kimaradt
-Duma és Flashbang
22:01 Ez (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/314/20) ő pont kimaradt :(
22:12 Pontos számításaim alapján 2,47-el kellett volna több vérnek lennie, hogy elhitesse azt, amit az előzetes lerombol


Az animének az animációval hozzá kéne adnia a mangában lévő állóképekhez, de itt inkább elvételről volt szó :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 jún 07, 18:31:45
A következő részek címei; minden úgy megy ahogy vártam  (H) A 320. fejezetig akarják feldolgozni az animét a mostani openinggel és Júliusban jön az új. Mivel tudok 1-2 elég erős spoilert, ezért ez biztos, mivel a jelenlegi nyitányban azok a képsorok nincsenek benne. Ja és persze Ending váltás is lesz.

Ezt a bizonyos valakit (http://oi61.tinypic.com/2dtxbg4.jpg), a 323. fejezetben láthatjuk először. A vigyor eléggé hasonlít az egyik panelra a fejezetből. Lehet, hogy csak előrevetítik az illetőt az openingben, de nem kizárt, hogy most 14 vagy 15 rész után váltunk openinget és endinget. Idővel mindenre fény derül. *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Italy4ever - 14 jún 07, 18:41:59
Nekem erről a részről egy szó jut eszembe: borzalmas. Tovább nem ragoznám mivel mindenkivel egyetértek.
De azt megkérdezném, hogy Erza már a műszemével is tud könnyezni nem? Igaz a mangában is csak az egyik szemével sír de akkor a haja eltakarja a másikat, és ha ezt akarták visszaadni akkor nem sikerült úgy, hogy a szemek áttűnek..:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 jún 07, 18:49:12
Hol volt, hogy tud már a műszemével is könnyezni? Erre nem emlékszem.
Alapjában véve nem szokott zavarni, ha a szem egy kis része átlátszik a hajon, mert a mangában is előfordul, de itt már nevetségesen hat, hogy a haj eltakarja a fél arcot és így is ott van a szem körvonala. Elég idegesítő.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Italy4ever - 14 jún 07, 18:57:35
Nagyon idegesítő:)

Itt van:http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/100/28 (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/100/28)

Öröm,szomorúság.."Hangulatkönnyező" az a szem:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 07, 18:57:48
Shiranai: 41. rész 5:38nál sír elsőnek a műszemével.
Ezeknek a Mennyország tornyás részeknek milyen jó hangulatuk volt már... A Gerard elleni harcra sem sajnálták még akkor a képkockákat...

Beelőztek... :smirksweat:

@Bastian: Rengeteg openingben van az, hogy nem számolják ki jól a dolgokat és pár résszel elcsúszik. Elég csak a Shippuudenes Sasuke új Susanoo-jára gondolni a Moshimo nyitányban. Még csak Szöcske se volt benne, nem hogy a Susanoo-ja. De nem kell eltérni a Fairy Tail-től, itt is voltak erre példák bőven. A 3. opening a Mennyország Tornyáról szólt, miközben a Phantom Lord közepén jártunk, vagy a 4. nyitány, ahol Luxus és a Raijinshou van a középpontban, de még le se nyomták Gerardot a toronyban. Vagy Edolas nyitó képsorok mentek Tenrou-n is. Szóval sokszor lemarad/siet az opening. Továbbá Júliusban szoktak jönni a nyári szezonos animék és az op/ed váltások :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 jún 07, 18:59:16
Erre nem emlékeztem, köszönöm. Akkor csak amiatt nem láttuk sírni azzal a szemével a mangában, mert takarta a haja.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 jún 07, 19:02:16
Istenem, ez a rész... Már nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek...  :neee: A régi grafikának is volt sok hibája, főleg az utolsó arcban, de azért ott mégiscsak hatásosak voltak a jeleneteket. Igen, ez köszönhető volt a zenéknek, meg annak is, hogy a fontosabb jeleneteknél igényesebbre vették a figurát. De itt... Amikor elkezdték a Mennyország Tornya arc történéseit "levetíteni" csak néztem... Oké, hogy most valamennyire a képbe illik, de ennyi időt nem ért meg.

Kezdem azt hinni, hogy ez a széria nem több, mint egyszerű diavetítés. Tényleg benne vannak azok a dolgok, amik a mangában, de semmi több! Még kevesebb élményt is nyújt, mint amikor mangában olvastam ezeket a fejezeteket. Ez az egyik kedvenc animém, szóval nagyon nagy csalódás nekem. Pedig itt is vannak helyenként pozitívumok (pl. opening, olykor egész szép rajzok), de ez messze nem elég a jó szórakozáshoz. ^^'


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 jún 07, 19:41:31
Na de hogy valami pozitívumot is írjak; Kagura reakcióját jól visszaadták
Nem volt rossz de jobb is lehetett volna.Pl nem csak a legvégén lett volna egy szívdobbanás, hanem végig  és Kagura kicsit jpbban üvölthetett volna mert ez olyan volt, mint egy halálsikoly. :D Meg jó lett volna bele egy kis extra effekt, mint a mangában, amit Shiro is hiányolt.
22:01 Ez (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/314/20) ő pont kimaradt :(

Az fejeken kívül azért mással is volt ám baj. A címet adó jelenet kezdeténél másnak is szemet szúrt, hogy Erza 4 különböző karddal védekezett?
http://imagerz.com/QBZPCUtvAwMDUFwcEgVR
Olyan nehéz egy azonos mintára megcsinálni? Nincs a rajzolóknak/animátoroknak egy sablon, amit követniük kéne? Vagy ahány ember annyi féle megoldás?

Pozitívum: Minervát végig szépen rajzolták.^^
Kíváncsi vagyok, hogy a következő részben látszódni fog-e a haj takarásában lévő szem. Mert több képen is szépen eltakarja.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 07, 20:55:27
Ismét Aurelsia-val értek egyet.
Viszont amikor átváltott a Tenrin páncélra, na az ott tényleg szörnyű volt. Vivien már linkelt nekünk egy képet, ott meglehet nézni. A FT jel tényleg, mintha elkenődött volna. Ez volt az a ruha, ami nekem annó, mikor elkezdtem nézni a sorozatot - még az 5. rész körül jártam, és Erza először használta -, a legjobban tetszett. Egyedi volt, fényes, terebélyes, elképesztő. De most... most elég satnya. Fénytelen, igénytelen cosplay.   :neee:

Régi, legelső változat: http://img2.wikia.nocookie.net/__cb20130303202012/fairytail/images/4/45/Heaven%27s_Wheel_Armor.png  vs mai rész 16:13 változat (nem tud a lejátszóm képet kimenteni...)

Félelmetes a különbség nagysága. Ég és föld, de tényleg. A poén az, hogy a legelső változat 4 és fél éve volt... Nem ezt várná az ember manapság, főleg egy neve van animénél. Most mondhatnátok, hogy oké, a rajzolás gyengébb, de legalább nem sajnálták a képkockákat a Tenrin támadására... Még ha igaz lenne, sőt igaznak KÉNE lennie, ha már ennyivel rosszabb a minőség. A helyzet az, hogy az 5. részben nem csak a rajzolás, de a képkocka is több volt a mainál...

16:15 Én buktam meg geometriából, de ez miféle alakzat?
16:16 Adta volna magát, hoyg az egészet leanimálják. Megjegyezem, 3 mozdulattal megvan a pentagramm rajz, és mindegyikhez elég lett volna 2 képkocka.

Ez meg a másik...
Remélem Mashima tesz majd egy nem épp pozitív megjegyzést erre, hátha észreveszik magukat. Egyszerűen hogy adhatnak ki ILYEN MUNKÁT ? Ők nem nézik vissza az elkészült animációkat, fejeket, hogy feltűnjön az a bizonyos "hoppá,ez elég hülyén néz ki" érzés ? Vagy csak ennyire lesz...ák az egészet ? Már bocsánat. Volt 1 év kihagyás és igaz, hogy csak egy hetük van 20 perc elkészítésére, de... Ott a Hunter x Hunter anime vagy mostanság a Shippuuden minősége is fantasztikus....

Elnézést a felháborodásért, de ez már nagyon érett a mai napra. Amikor megláttam a régi Tenrint betelt a mécses. Azért viselem annyira nehezen, mert ez a kedvenc animém így ezt várom hétről hétre a legjobban. Nagyon jó benne csalódni...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 jún 07, 22:36:10
Én csak annyit tudok ezek után hozzáfűzni az animéhez amelyet korábban is említettem. Ez az anime jó példa arra, hogy hogyan lehet elrontani egy aránylag szórakoztató mangát. Sajnos. :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: makadmel - 14 jún 07, 22:40:48
Nekem nem igazán tetszik, hogy a szeme átlátszik a hajon. De hát megszoksz vagy megszöksz.
A rész jó lett... volna, ha megint nincs az a sok duma, kevesebbet is berakhatnának.

Egyébként csak azért imádom ezt a részt, mert Erza van benne. :P Erza<3


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 jún 07, 23:49:08
Tudjátok én nem néztem a régi animét, éppen ézért is vártam az újat, még akkor is, ha nekem a Ft mindig is jobb lesz mangában, mert a színvilága túl...szines xD, de komolyan.
És nagyon nagaot csalódtam. Még csak-csak megnéztem pár részt, de inkább csak kötelességből.
Az elmúlt három részt már nem néztem, de a fórumot még elolvastam, és terveztem hogy bepótolom a részeket. DE.
Nagyon köszönöm Vivien, hogy összeválogattad azokat a képkockákat. Rájuk néztem, és felismertem ugyan az adott karaktereket, de annyira nem volt semmilyen hangulatuk, semmi érzelem az arcukon, nem fejezték ki azt, hogy Gérard az a macsó, aki éppen depiskedik/szomorúan néz, hogy Natsu egy idióta, de aki néha úgy néz, hogy összecsinálom magam, és ilyenkor az ellenfél is kb. csak ennyit tehet, hogy Gray egy hűvös, komolyabb, de valamilyen szinten szinén macsó, laza karakter, hogy Gazille kemény, mint a vas, hogy Luxus a megtestesült lazaság, és így tovább.
Komolyan kösz, Vivien, a többi kommentet már el se olvastam. Most jön az, aminek jönnie kell: KASZA.
Sziasztok, nekem már így is csak szinte nyűg volt. Még meséltem is valakinek, aki kérdezte, hogy milyen animéket, mangákat követek, és mondom neki, hogy FT, de az animéje szar. Néz rám, és kérdezi, hogy "akkor minek nézed?" Hát...fogalmam sincs. Ezért nem érdemes folytatnom, csak kötelesség tudatból, mert a mangája nagyon jó. Nem éri meg azt a 20 percet. Néha még ide felnézek, és ha javulás lesz, talán folytatom onnan.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 jún 08, 10:18:20
hát ez nagyon gyenge részvolt sok duma semmi harc  :( és azok a vissza emlékezések legalább vágtál volna ki a régi részekből :thumbsdown:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 jún 08, 11:58:06
Lehet, hogy most hülyeséget mondok de nem vághatják ki a régi részekből, mert azokat nem az ő stúdiójuk csinálta. Szóval nekik semmi közük a régi részekhez.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 jún 08, 14:25:19
Lehet, hogy most hülyeséget mondok de nem vághatják ki a régi részekből, mert azokat nem az ő stúdiójuk csinálta. Szóval nekik semmi közük a régi részekhez.

Ebben a stúdióváltás dologban azt nem értem, hogy ha már átvette egy előzőtől, akkor miért kellett ennyire nagyot ugrani lefelé, minőségileg.. mert oké hogy 2 cég, 2 különböző animálás, de azért az előző szintjét nem kellene tartaniuk? :/ És nem hinném, hogy csak a "hülye magyaroknak" nem tetszik ez a rossz irányú váltás, majdnem hogy biztos, hogy minden országban vannak, akiknek nem gyerebe.. Remélem, és szerintem ezt mindenki nevében mondhatom, hogy inkább gyorsabban mint lassan, de elismerik a rajongók felháborodását, és csinálnak valamit ez ügyben :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: makadmel - 14 jún 09, 18:37:00
Örülnék ha visszavenné a régi cég, mert borzalmas a mostani rajzolás. Az meg pláne hogy hogy tudtak Gray-nek lábat rajzolni a keze helyére. Ez elég nagy hiba volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 10, 07:19:58
Én meg épp azon gondolkodtam,hogyha nem nézem a régi grafikát,akkor egész tűrhető  :hmmm?: :hmmm?:
De egyetértek makadmel-el ...sokkal jobb lenne ha visszavennék :(
Tényleg nagyon érdekelne engem is,hogy Mashima ezzel meg van elégedve?? :hmm?: :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 jún 10, 11:57:54
Nem hinném, hogy Mashimának a szerződés megkötése után bármilyen beleszólása lenne abba, hogy miképpen készítik el az anime verzióját. Talán neki sem tetszik (ha nézi akkor szerintem biztosan), de azon kívül nincs lehetősége beleszólni. Ez lehet, hogy talán hatással lesz egy későbbi szerződés megkötésére mert abban ezt is kikötheti. Azért váltottak erre a megoldásra mert megpróbálják minél olcsóbban elkészíteni (az OP. is ebben a cipőben járkál)  és a profitot maximalizálni. És ez nem a csapattól függ. Ők megtudnák oldani gyönyörű szépen csak akkor több idő és pénzt emésztene fel.

Jól látható, hogy néhány rövidebb anime is elkészül ennél ismeretlenebb csapattól és sokkal szebb, dinamikusabb az egész. Ez azért van mert ők megkapják a feladatot, az időt és elég pénzt. Addig bele sem kezdenek amig ez nem áll rendelkezésükre. Ez azért lehetséges mert ők látják a történet teljes hosszát és így jobban el lehet osztani az adott forrásokat. Ezzel szemben mint a Naruto, FT, OP. futószalag szerinti elkészítésben részesülnek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 10, 12:10:59
Akkor engem csak az érdekelne,hogy miért lett leváltva a csapat/stúdió?? :hmmm?: :hmmm?:
Nem akarták,vagy túl sok animét készítenek ők?? :hmm?: :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 jún 10, 12:49:42
A válasz benne volt az előbbi szövegben. "Azért váltottak erre a megoldásra mert megpróbálják minél olcsóbban elkészíteni."

Ha igazán jó rajzolási minőségű és egyben dinamikusan mozgó animét akarunk nézni akkor nem az ilyen hosszú sorozatokat kell számításba venni mostanában. Inkább a 12-24 részes verziók között kell keresgélni (például Jormungand, Log Horizon, stb. Vagy hosszú sorozatokat, de olyat amely időszakos megszakításokkal érkezik. Például Kuroko Basket. Ezeknél mindig van elég anyagi forrás mert náluk látszik a történet vége. Rendesen fel lehet mérni, hogy mennyi idő és anyagi forrás kell az elkészítéséhez. Ráadásul maguk is tudnak így játszani mert látják, hogy hova kell több ráfordítás. El tudják osztani a forrásokat a 12-24 rész között. Ezt egy szinte soha nem vége lévő animénél nem igazán lehet megoldani.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 14 jún 10, 15:25:49
Ez hülyeség, hogy nem lehet megoldani egy végtelen hosszú anime esetében.

De legyen a példa mmost a Fairy Tail, ahol eleve könnyebb is költségeket számolni, hiszen amikor elkezdték a második szériát, már volt egy 170 részes anime, meg vagy 300 fejezetnyi manga. Amiből lehet kalkulálni, hogy mennyit tesznek ki a harcok, mennyit a kidolgozott környezet, mennyit Erza utolsó fodráig és matyó hímzéséig megrajzolt páncélja...stb

Meg amúgy is, az egész manga egy nagy látványelem, amit Mashima igyeksziki minél jobban kidolgozni grafikailag, tehát itt nem igen van hosszas elkülönülés sivár és a csilivili fejezetek között.

Tehát nyugodtan le lehet osztani, hogy van X összeg per 12 rész arányban.
 
A másik, meg hogy én inkább látok benne lustaságot, és paraszt megoldásokat, mint pénzhiányt.

Pl ott volt a mostani részben Luxus és Leila, amikor állnak egymással szemben, cikáznak körülöttük a villámok.
Az effekt nem volt állt többől, mint 2db sprite-ból, amit egy óvodás is megrajzol neked photoshopban.
Tessék Pistike rajzolj kanyargós meg cikk-cakkos vonalakat.
De ezt egy animációs stúdió esetében valahogy szégyennek érzem, főleg a japán munkamentalitás mellett.






Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 jún 10, 16:29:26
Én ezt úgy képzelem el, hogy a korábbi stúdiónak a 175.résszel lejárt a szerződése és a szünet alatt az okosok úgy gondolták, hogy kipróbálnak egy másik stúdiót, hogy az majd mangahűbb és jobb lesz. (Emlékeztek még a artwork-okre, amik kikerültek a netre, hogy jobban fognak hasonlítani majd a szereplők a mangában lévőkre.) Szóval most megkötötték a szerződést X részre és ameddig szól a szerződés, addig nem lehet lecserélni őket. Ha meg a az anime jogaival rendelkezőeknek oké (Mashima vagy a csatorna?), akkor meghosszabbítják.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 14 jún 10, 17:31:40
A másik lehetőség, hogy az egy év szünetben tíz hónap arra ment el, hogy találjanak  embert a munkára, vagy esetleg Pató Páloztak.

Szóval most megkötötték a szerződést X részre és ameddig szól a szerződés, addig nem lehet lecserélni őket.

Tehát van egy kiskereskedésem, szerződést kötök egy beszállítóval, aki almát fog nekem hozni. Első szállítmánnyal szép piros almák érkeznek, a vevőim meg veszik mint  a cukrot, én meg örülök, mint majom a farkának, hogy milyen jó üzletet csináltam.
A következő szállítmánnyal  viszont már fonnyadt és kukacos almák jönnek. S az azutánival, meg az azutánival is.
De le kell nyelnem a béket, mivel hogy a szerződés az egy évre szól?





Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 jún 10, 18:04:37
Ez nem hülyeség. Ha belegondolsz, azok akik az elejét csinálták egy adott mennyiségből dolgoztak. Náluk éppen ahogy mondod kiszámítható a z x részre eső x pénz. Viszont akik átvették, azok ezt nem tudják még kalkulálni mert nem tudják, hogy mit fog tartalmazni az x résszel odébb lévő fejezet. Mennyi pénzbe és időbe fog kerülni nekik például a mostani Lucy akció. Egy hónappal ezelőtt még fogalmuk sem volt erről. Már most látom, hogy hogyan zakatolnak a fogaskerekek az anyagi dolgokért felelős személy agyában.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 10, 18:09:04
Lehet hogy idő meg pénz,de ha rosszul csinálnak egy animét akkor az csak a kárukra van nem?
(Még ha nem is tudják megállapítani hogy mikor fejezik be az adott animét)

Most már édekelne,hogy hogy folyik egy ilyen animálás. :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 10, 18:09:31
Azért lett felfüggesztve a sorozat anno, mert nagyon durván beérte a mangát, és elég hülyén nézett volna ki a mágiajátékokat egy 25 részes filler sorozattal megszakítani. Senkinek nem lett volna jó.
Továbbá a grafikán is látszódott a NMJ részeknél, hogy egyre trehányabb és igénytelen munkákat adnak ki. Lehet elfáradtak vagy megunták, ezt nem tudni, viszont egy biztos; a Fairy Tail-nek Nirvánától-Tenrou végéig összehasonlíthatatlanul jobb volt a grafikája és a minősége. Ez a 2 ok már bőven elég indok arra, hogy abbahagyják az animét egy bizonyos időig. Utána meg jöhetett ez a másik cég, aki szép summát kínált fel a jogokért és megvásárolta tőlük, vagy csak simán lejárt a szerződés. Mivel már a FT is elég híres névvé nőtte ki magát, így szerintük nem kell tökéletesre (minőségire...) csinálni, hogy meglegyen a nézettség és a bevétel. Legalábbis én így látom a helyzetet.
Mindenesetre jó lenne valami hivatalos infó erről, hogy ez nekik miért jó így.

Kicsit Off: Egyébként engem érdekelne, hogy a mangaka-k mennyire követik a készítményük anime verzióját :D Teszem azt hétről hétre vagy nagyobb pack-okban, de tuti nézik, legalábbis én alap, hogy követném a saját sorozatomat :) Mashima erről bizonyítékot is adott nekünk a 170es részeknél, tehát ő biztos nézte hétről hétre.
Nem csak az övé, de pl.: a Naruto mangaka-ja Masashi Kishimoto nézőpontja is érdekelne a Shippuuden filler részeiről XD Vagy épp a most zajló minőségi háborús részekről.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 14 jún 10, 18:26:06
Kicsit Off: Egyébként engem érdekelne, hogy a mangaka-k mennyire követik a készítményük anime verzióját :D
...

Pont az ilyesmikre lenne ez a porosodó téma:
http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=7755.0


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 jún 11, 09:38:32
meglátszik a váltás :)
http://www.youtube.com/watch?v=kBTPzs6OvZ0
azért régen a jég mindig csillogtat meg kinézet valahogy itt meg már olyan mint valami bőrből készült akármi nem adja vissza a jég érzetét  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 11, 14:06:46
Még ha csak a jéggel lenne baj, figyeltétek már Luxust és az ezer arcát ? Mintha nem tudnák, hogy hány éves... A legutóbbi részben is volt egy laza 40es feje...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 jún 12, 06:15:01
Mondjuk Luxus arcát már a korábbi szériában is néha elég trehányul volt megrajzolva. Őt mindenkinek nehéz megrajzolni.

Mahima nem hiszem, hogy mondana olyat, hogy valami pocsék a rajzolás és ezért nem is fogja nézni.

Tehát van egy kiskereskedésem, szerződést kötök egy beszállítóval, aki almát fog nekem hozni. Első szállítmánnyal szép piros almák érkeznek, a vevőim meg veszik mint  a cukrot, én meg örülök, mint majom a farkának, hogy milyen jó üzletet csináltam.
A következő szállítmánnyal  viszont már fonnyadt és kukacos almák jönnek. S az azutánival, meg az azutánival is.
De le kell nyelnem a béket, mivel hogy a szerződés az egy évre szól?

 Erre van a fogyasztó védelem. Mondjuk ilyen esetekre biztos ki van találva valami. Mondjuk pusztán nem fogadják el és visszaküldik. A szerződést fel lehet bontani de annak valamilyen jogi következménye van. (Talán pénz birság?) Mondjuk hosszútávon ez az almaszállítóknak (a stúdiónak) rossz mert híre megy és senkitől se fog megbízást kapni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 jún 12, 07:15:52
Az ilyen kiskereskedelmi szerződésekben azért a szállított árú minimum minősége is ki van kötve. Pl.: "első és másodosztályú alma" - ezeknek pedig megvan a maga szabálya, hogy minek kell megfelelni. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 14, 06:54:37
186.rész:

Hát nem tudom,ti hogy vagytok vele de szerintem ez a rész nagyon jó volt!! :D :D
Én reménykedtem benne,és úgy vettem észre,hogy változott egy kicsit a grafika(vagy csak rossz a szemem)
És íme sokak kívánságára,VAN VÉR  XD XD
Szerintem nem vészes ez már,mert még a visszaemlékezős résznél egy kicsit megkönnyeztem  :omg: :)
Most már én is észrevettem néhány állóképet,de hát milyen animében nincs?
És még a távoli képek sem borzasztóak  :) :D
Nálam csak két negatívum van:
   - leginkább Erza és Minerva harcát akartam megnézni.
   -a villámok

Mindenesetre az én véleményem az,hogy ez a rész szuper volt!  :jaja: :D :bow:

ui.:ha valaki azt mondja utánam,hogy ez a rész is pocsék volt én falba verem a fejem  :asdfghj:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 jún 14, 08:14:56
Ez a rész is pocsék volt !!!! :D :D
 Csak vicceltem. A múlthetihez képest tényleg jobb volt,grafikailag mindenképp. Vér az meg egyszer nincs egyszer meg van, mangában spriccel a vér erza vállából mikor blokkolja kagura kardját, ezt kéne látnunk csak ugye ezt kicenzúrázták, de annak örültem hogy a mirianas résznél nem. Erza mérges tekintetét nagyon jól megcsinálták, rendesen érezhető volt a haragja. Orga vs Laxus harc übergáz volt szerintem, mangába 1 képpel lerendezték amikor megjött Jura, de itt ez az oda-vissza ütnek egyet villámmal, kis duma aztán Brofist..... maszek volt szerintem viszont legalább Laxus NORMÁLIS fejet kapott!!! XD  Mondjuk azt birtam hogy Erza még összezúzott lábbal is felállt Minerva ellen. Jó ezt írjuk a dühös volt és adrenalint kapott számlára. Mangába is felállt csak ott később. Gazille vs Rouge szerintem jól fel lett vezetve, szépen megcsinálták. Összességében jó rész volt ez, a múlthetinél mindenképp jobb lett, a zenéket is kezdem megszokni jó pár eléggé tetszik is már. Úgy tűnik, hogy az állóképektől nem fogunk megszabadulni, ezzel kell elfogadnunk az animét, fölösleges már negatívumként írni, mert úgyis mindig lesz....egyszerűen lusták az animátorok rendesen leanimálni, ezzel nem tudunk mit kezdeni. Amíg nem lesz japánban véres forradalom ez ellen,addig így is fog maradni :D Vagy amíg Mashima vérszemet nem kap  :cap: :cool:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 jún 14, 09:48:44
186. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 315. fejezet(az elejétől a végéig), 316. fejezet(az elejétől a végéig)

Elégedett vagyok az epizóddal. Itt-ott voltak furcsaságok, de a múlt heti részhez képest szépen összeszedték magukat. :)

Pozitívumok
+ Ha nem is mindenhol, de kezdik lassacskán, nem kicenzúrázni a vért. Ha van vér, akkor a komolyságindex is emelkedik.
+ A visszaemlékezés jól lett kivitelezve.
+ Minerva lenéző tekintete. :omg:
+ Erza dühös tekintete. (H)
+ A gyíkok. XD
+ Az arcok többsége szerintem most elfogadható volt.

Negatívumok
- Hát igen, Orga és Laxus méregetése megkoronázva a brofist-tel gáz volt. :smirksweat:
- Nem mész vissza a földre a szétzúzott lábaddal Erza! Túl korai még felállni.

Előzetes: Rogue nagyon vagány. Remélem nem kiabálom el és jó részt kapunk. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Shiro - 14 jún 14, 11:22:40
Jau vault a reisz.

De ténylág

05:05
Nincs véletlen egy kis baki Hisui mondatában? 

09:18  :P
http://i-azu.deviantart.com/art/fairy-tail-315-erza-349136214



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 14, 18:10:19
Úgy néz ki most egyedül leszek: ez a rész is gyenge volt sajnos :(

Először is, az epizód eleje mi akart lenni ??? Ha nem nézem meg a manga megfelelőjét itt SOSE derül ki, hogy ki vérzett el... Atyaisten... Ennek mi a picsa értelme volt, már bocsánat ?! Minek tettek az előző részbe kifröccsenő vért, ha nem magyarázzák meg most ??? Csak engem b#szott fel ez nagyon ?

Erza vs Kagura "harc" no komment... Szerintem elkönyvelhetjük Titánia legrosszabb meccsének. Ez a mangának és animének is köszönhető. Annyira rövid és állóképekkel teli volt, hogy én majdnem sírtam. Nézzétek össze a 114. rész: Erza vs Azuma-val, az mintha egy hangyányival jobbra sikerült volna... Egy 200 méteres mutáns hangyányival...

Továbbá Kagura kardja is mi volt ??? Ha már ennyi szó volt róla én KICSIT KICSIT KICSIT több jelenetet vártam volna tőle... Oké csapott vele egy olyat, hogy pár házat ketté vágott, de ilyet már Natsu is tud a legelső rész óta... És még kard se kell neki... De nem is az erejével volt a bajom, csak az, hogy úgy össze lett csapva és sietve ez a harc, hogy az már a szánalmasság határát se éri el...

Végre valami pozitívum is: A Rosemary-s flashback tetszett! Szép és hangulatos volt, bár én kicsit randomnak éreztem. Ez alatt azt értem, hogy nem hiszem, hogy Mashima régóta kitalálta ezt... 99%, hogy csak a "harcuknál" kreált egy ilyen flashbacket, hogy jobbnak állítsa be Erzát...  Mármint csak itt találta ki.

Minerva visszatért! Ez a jelenet majdnem tökéletes volt :D Na és miért is nem lett az ? Igen, a cenzúra... Úgy vettem észre, hogy ha tárgyakon vagy földön van vér, azt mindig mutatják. Viszont ha egy karakter testén, azt nem. Ezért is nem láttuk Erza vállát, az átszúrt Kagurát vagy Miliana hátát vérezni. Ez elég illúzióromboló, de legalább már mégis van vér. Amikor Erza megfogta Milianát és a keze teljesen olyan lett, az azért tényleg növelte a komolyságindexet, Bastian szavaival élve :D És maga az átszúrt Kagura is elég durva jelenet volt. Minerva egy utolsó rohadék, de ezért is szeretjük/nem szeretjük :) Szépen bezsebelt 6 pontot, lollos szavakkal: ks-elt XD
Azért Erzának tényleg nem kellett volna egyből felállni...

A Gazille vs Rouge harcot várom a legjobban és erre ideadnak egy ilyen izét... Színes diavetítést a mangaképekkel.. Basszus ezt a fél perces összeütközést is lusták meganimálni ? Milyen készítők ezek ? Ennyi erővel én is mehetnek anime rajzolónak, hisz egyáltalán nem kell mozgóképeket csinálniuk és az állóképek is rengetegszer igénytelenek... Még jó, hogy hivatalos cégről van szó...

A Luxus vs Orga no komment... (lsd. előző bekezdést, teljesen igaz erre is. )

Szóval egy elég gyenge részt kaptunk már most is... Egyedül a rajzolás volt nagyon jó, Erza fejei irtó jók lettek, de ugye emiatt egyáltalán nem volt harcanimáció... De igazából harc se... Pedig ezeket igazán "fillerezhetnék" + jelenetekkel, senkinek nem fájna, ha +1-2 percig láthatná Erza vagy Luxus meccsét... De hát ugye ahhoz minőség kéne, itt meg nincs...
Ez a rész megint csak egy 3-as a részemről... Szomorú, hogy ilyen mostanság egy Ft rész színvonala...
Szóval megint hiába vártam a legjobban ezt a héten, megint csalódást okozott... De legalább már mindenhol felálltak a harcpárosok és lesz talán valami izgalom is... Talán... De ilyen kivitelezéssel inkább már nem is reménykedek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 jún 14, 18:48:52
Nem akarok szőrös szívű lenni, de most nem is kell :3 Szerencsére az eheti jobb volt, mint a múltheti :) Bár, a több 185 rész jobb, mint a múlt heti :$
Erza valami sugoi volt ^^ Végre nem látott keresztül a haján (egy-két kivétellel) És a kidolgozottsága is nagyon szépen sikerült :)
http://kepfeltoltes.hu/140614/8155320921_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/140614/22_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/140614/44_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Az egyetlen WTF pillanatom Hisui lábai voltak..
http://kepfeltoltes.hu/140614/55_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Kegyetlen, hogy milyen..DE! nem baj, Erza kinézete enyhíti a fájdalmat :)
Hisui folytonos (a végkimenetel után döntök) monológja kezd egy inyurit idegesíteni ^^" Már annyiszor elmondta, a fülemen folyik ki.
Gazile-t meg nagyon aranyos volt :3 Ez a "Egy-két nap alatt nem érsz fel az én szintemig. Add fel" Mire Rogue: "Te...nem vagy olyan erős, mint Natsu Dragneel!" És végül Gazile feje http://kepfeltoltes.hu/140614/66_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Mastercard.. Priceless :D:D
A javuló tendenciát mutató grafika miatt nagyon tetszett, így tovább ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 14, 19:06:37
Mivel ennyi bajotok van az állóképekkel engem érdekelne,hogy ti mégis milyen mozgásokat raknátok bele??
Lehet hogy állókép,de mit tudtak volna rajta változtatni??  :hmm?: :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 jún 14, 19:20:00
Figyelj, nézz meg más animét. Példának kitűnő az elmúlt pár rész a shippudenből.
A karakterek tele vannak mozgással, az anime dinamikus, megy a maga útján, és nem fordul elő (vagy csak ritkán), hogy tíz másodpercig ugyanazt a képet nézzük. Főleg harcoknál látványos a különbség. Az elmúlt sok részt a Ft-ből nem láttam, továbbra sem fogom, mert ahogy itt olvasom, minden ugyanúgy megy tovább. De a Gray-Rufus harcnál nagyon szembetúnő volt, hogy a két karakter csak áll, áll másodpercekig. Nekem ez még zavaróbb, mint a rossz animáció. Ha már képeket kell nézni, akkor ott a manga.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 14, 19:26:35
Akkor inkább csak reménykedek,hogy ez is meg fog javulni,a rajzolás meg tartja ezt a szintet(vagy jobb lesz).

Az elmúlt sok részt a Ft-ből nem láttam, továbbra sem fogom, mert ahogy itt olvasom, minden ugyanúgy megy tovább.
Ez azért nem teljesen igaz :omg: Vagy csak a hozzászólásokban csak a negatív véleményeket olvastad?  :(  :asdfghj:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 jún 14, 19:48:18
Szerintem most bőven jó volt. Előző  rész rossz volt de ez nem.  Mangában sem volt több harc közöttük de amúgy FT ben rövid hacok vannak. Nem kell + filer harc elég volt a farkasok rendje...... az ilyenek csak elrontják a hangulatot.  Jövőheti rész rajzolása nagyon cool lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aurelsia - 14 jún 14, 19:49:38
186.:
Hű, ez a rész most igazán tetszett! Komolyan! :)

Állóképek valóban vannak, de már annyira nem is idegesítőek.  :P

 A grafika (szerintem) hatalmasat ugrott (legalábbis az előző heti részhez képest).

Az arckifejezéseket hihetetlenül jól eltalálták.  :bow:

Az elején mondjuk én is furcsálltam, mikor Kagura kihúzza az Ősellenséget, és egyből látjuk is, hogy Erza megállítja a kardjával. Én csak a nagy csodálkozás és ,,égszakadás" után mutattam volna meg, hogy ,,Hopp, Erza védekezik!".  :hmmm?:  De legalább nem mondhatjuk, hogy Ctrl+C , Ctrl+V volt a visszajátszás. :D

Amit viszont nem nagyon értékelek, amikor úgy vágják meg a jeleneteket, hogy az a háttérzajon nagyon érezhető. Remek példa ez arra, amikor Erza vs Kagura harcol, és időnként beugrik a kommentátor dumálni. Ott néha-néha nagyon hallatszik a vágás.  :(

Rogoue-nak nagyon tetszett az árnyéka, szerintem ezt is jól eltalálták. Gajeel idegbeteg arca pedig minden pénzt megért. :D  http://kepfeltoltes.hu/140614/66_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Juvia és Cherrya civakodását normál esetben le se szarnám, mert egyébként nem szívlelem az eső asszonyt, de most hajlandó vagyok néhány sort rá ,,pazarolni". XD  Azt hittem megint bosszantóan pocsék grafikával láthatjuk a két kislány ,,harcát", de kellemesen csalódtam, mikor egymás haját egész tűrhető fejjel tépték. :D Itt különösen elégedett voltam a szinkronnal; Amikor egyszerre mondták, hogy ,,Gray-sama" és ,,Lyon".

Laxus és Orga harcánál kicsit én is erőltetettnek éreztem ezt az ököl csatát, de valamivel húzni kell az időt  :smirksweat:
Laxus arckifejezései egyébként hihetetlenül jól sikerültek, végre eltalálták az igazán ,,Laxusos" mimikát. Bár a villámok még most is valami gagyi konfetti szalagnak néztek ki.  :smirksweat: Annyi baj legyen.

A végét viszont nem értettem. Mivel olvasom a mangát, ezért már tudom, de az, aki nem, az nem biztos, hogy el tudta dönteni, hogy azokat, amiket Hisui-hercegnő mondott, azt párhuzamosan Jövő-Lucy is elmondta-e a többieknek. Ugyanis olyan semmitmondó arckifejezéssel meredtek előre, mintha épp a piacárakon töprengenének.  :smirksweat:

Ó, Minervát ki ne hagyjam már! xD Igazán kezd megfiatalodni. Az a tekintet az nagyon tetszett. Hű, de kegyetlen. :D

A csöpögő kard nagyon tetszetős volt, az már kevésbé, hogy mikor Minerva eldobta, addigra már valaki lenyalta róla a ,,festéket".  :smirksweat:
Nem várhatjuk, hogy az eddig teljes mértékben kicenzúrázott anime egyik (hó)napról a másikra Elfen Lied kaliberű vértengerré váljon. Örüljünk, hogy egy minimális van benne. Én például azt hittem, Erza keze sem lesz véres, mikor Mirianához ér, hanem valahogy kikerülik. De azért valljuk be, a cicalány háta sem tocsogott a vérben, a mangában sem. Igaz, több volt rajta, és nem csak x-ek, mint az animés változatban. http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/316/6

A Kagurás visszaemlékezés végét megkönnyeztem. Érzelem a köbön (legalábbis nálam).   *-)

Új OST tetszetős ;)

És az előzetesben valami elképesztően durván néz ki Rogue :D Alig várom a jövőhetet.  


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 jún 14, 19:56:23
Akkor inkább csak reménykedek,hogy ez is meg fog javulni,a rajzolás meg tartja ezt a szintet(vagy jobb lesz).

Az elmúlt sok részt a Ft-ből nem láttam, továbbra sem fogom, mert ahogy itt olvasom, minden ugyanúgy megy tovább.
Ez azért nem teljesen igaz :omg: Vagy csak a hozzászólásokban csak a negatív véleményeket olvastad?  :(  :asdfghj:
Nem a te hozzászólásodban olvastam. Ahogy olvastam jobb volt, mint az előző, de nagyon sok negatívumot olvastam. Úgy hogy nem. Talán majd egy harcot fogok megnézni még a mágiajátékokból, a többit szerintem nem, majd a következő történetszálnál újra kipróbálom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lindako - 14 jún 14, 21:18:29
Halihali mindenkinek ^^
Ez a rész elhozta az elhatározást, hogy ide is regisztráljak. Nem tudom, csak én vagyok úgy, hogy ez a rész rosszabb volt, mint az előző?
Ami nagyon idegesített: Kagura vs Erza vs Minerva harc alatt a zuhanó kövek. Irtó bénán voltak megcsinálva.
Kagura leszúrása is láma lett, (úgy dőlt, mint a krupli, ezen a lassítás sem segített) főleg mivel utána mikor a földön feküdt, még csak szakadt sem volt a felsője.
A jövő Lucys részek egyáltalán nem tetszenek, a hátterek nekem valahogy sosem jönnek be. Ennyire elfelejtettem volna  a mangát, tényleg voltak egy ebédlőben? Csak szerintem rombolja a drágát? Valaki említette a kék könnyeket, és visszanézve tényleg minden animében áttetszőek voltak, az előző szériás Lucy könnyei is.
Éééééééééééés a legfontosabb.... Nme tudom, hogy mondjam, hogy ne legyen spoiler. Ha valaki utánanéz, onegai írjon rám! A lényge az hogy én ma angolul néztem meg, és Hisui idegesítő monológja alatt a jövőből jött személyről, aki elmondta neki a dolgokat, végig 'she'-ként hivatkozott. Amit nem értettem. Aki olvasta a mangát és tud ezzel kapcsolatban segíteni, várom a felvilágosítást :D
Grafika összesen: Az egész eddigi sorozatra kiterítve~
Szóval sokaknak nem tetszik az új grafika, a régit akarják. Igaz, hogy sok hibája van, sok a félrerajzolás, de mindneképpen jobban hasonlít a rajzolása. Akkor mi is a baja az embereknek? Én úgy hiszem, mert túl.. 'csilivili'. A régi anime kevesebb árnyékolásal, erős színekkel (pl Lucy haja) operált, és vastagabb körvonalakkal.
A mostani grafika csinált olyat, hogy játszott körvonalak vastagságával, a legszebb példa erre Natsu arca az opening elején, de ezt sajnos többször nem tették, általánosságban pedig nekem túl vékonyak, nem elég hangsúlyosak.
Amit nem értek: Az animátorok tehetségesek. Erza, Kagura és Minerva 3-as harca aztán frenetikus volt, pedig 3 harcoló felet egyszerre lerajzolni nem egyszerű. Akkor miért nem képeske ÁLLÓ EMBEREKET értelmesen lerajzolni? Olyna hibákat vétenek, amit a kishúgom nem tenne, nemhogy én. A művész énem sikoltva tiltakozik minden hibás képkocka után. Nem is értem, nicns bennük tisztelet az anime iránt? Talán a fontosabbakat más csinálja, a többit meg odadobják az amatőröknek? Én még ha minimálbért is fizetnének érte, szívvel-lélekkel csinálnám ezt az animét :)
Amivel elkaszálták az S2-őt: Hát persze, hogy az OSTok! Nem értem, miért kellett kivenni őket, főleg ha a grafika is bőven hagy kivetnivalót maga után. Ha belegondolunk, sokkal könnyebb lett volna elfogadtatni az újdonságokat, mert melyik kritikus nyafog, mikor bevágnak egy epic Fairy Tai Main Theme-et? Vajon ezután akkor sosem fogjuk hallani? :( Az Eclipse végén szívesen meghallgatnám... De van fejlődés! Ti nem vettétek észre, milyen jó OSTok mentek a mai rész alatt? Volt egy Main Theme-hez hasonló is. ^^ Egészen jól megalapozta.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 jún 14, 22:31:34
Hisui jövő Lucy-ről beszélt, ezért "she" volt a feliratban. Nem értem hol itt a probléma. Úgy próbálj meg a válaszom ellen tiltakozni, hogy elolvastad a téma címében található zárójeles részt. Még jó, hogy a magyar feliratban nem kell ilyen miatt aggódni. *-)

Az animátorok mentségére szóljon, hogy Mashima maga nyilatkozta, hogy számára is kínszenvedés volt a Nagy Mágia Játékok történetszál, mert 80 fölött volt a különböző karakterek száma és rendkívül kimerítő ennyi karaktert papírra vinni, hétről-hétre. (TT^TT)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 jún 15, 09:01:52
szerintem elég jó rész volt :) a kis vissza emlékezés tetszett , és igen volt vért  :D minerva közbelépet a nagy drámázásba, örültem is neki :)
Laxus és Ogra erőméregetése... :) Ogra egy házat félig lebírt rombolni laxus meg egy vonalba vagy 20 at :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 jún 15, 10:08:26
Még szokni kell, hogy végre van vér az FT-ben de nagyon jól néz ki. Azért kíváncsi lettem volna, hogy oldotta volna meg a másik stúdió az első évadban, mikor még nem használtak vért. Mondjuk Gray fagyott vérét is megoldották. Lehet, hogy Mashima direkt rakott be olyan jeleneteket, ahol szükséges mutatni a vért. Mondjuk, amithiányoltam e téren, hogy mikor Minerva hátba szúrja Kagurát a kardon ott van a vér, viszont Kagura hátán semmilyen sérülés nem látszik.

Most direkt néztem a fejeket és más dolgokat de nem voltak benne olyan baklövések, mint az előzőben. Erzának is végre egyféle kardja volt egész végig. :)

Luxus végre olyan arcát mutatta, mint a Harci fesztivál alatt. Meg volt az a kisugárzása, hogy ő anno Boss volt a "rossz fiúk" oldalán. (H) Teljesen vissza adta azt az érzést, mintha ő lenne megint a rossz.

A jövő Lucys részek egyáltalán nem tetszenek, a hátterek nekem valahogy sosem jönnek be. Ennyire elfelejtettem volna  a mangát, tényleg voltak egy ebédlőben?
Nekem is vissza kellet néznem de igen, voltak ott.
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/316/16
Persze kicsit megváltoztatták a kinézetett a hagyományokat követve. xD

Ami nem tetszett az a sárkányok igénytelensége volt. Legalábbis mikor sokat mutattak felülről, akkor semmi részlet nem volt rajtuk. Jó lett volna, ha az összes olyan, mint amikor tüzet okád az a három.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 15, 11:13:01
Még szokni kell, hogy végre van vér az FT-ben de nagyon jól néz ki. Azért kíváncsi lettem volna, hogy oldotta volna meg a másik stúdió az első évadban, mikor még nem használtak vért. Mondjuk Gray fagyott vérét is megoldották. Lehet, hogy Mashima direkt rakott be olyan jeleneteket, ahol szükséges mutatni a vért. Mondjuk, amithiányoltam e téren, hogy mikor Minerva hátba szúrja Kagurát a kardon ott van a vér, viszont Kagura hátán semmilyen sérülés nem látszik.

Szerintem ezt simán megoldották volna vér nélkül is. Erza ugyanúgy megérinti Miliana hátát, csak a keze nem lesz véres, hanem simán megérzi a bőrén a sebeket, mivel olyankor nem egyenes és sima a felület. Tehát ide még nem is igazán kellett volna vér, anélkül is meg lehetett volna csinálni, de azért mégis csak jó, hogy volt :) Bár inkább Kagura testét kellett volna beszínezni vele.

Luxus végre olyan arcát mutatta, mint a Harci fesztivál alatt. Meg volt az a kisugárzása, hogy ő anno Boss volt a "rossz fiúk" oldalán. (H) Teljesen vissza adta azt az érzést, mintha ő lenne megint a rossz.

Igen nekem is totál ez jutott eszembe :D Visszakapta a régi ruháját és kilóját, de persze mind csak izom :D A Tenrou-s Luxus is nagyon adta amúgy, ott kicsit soványabb volt és fiatalabb feje, de az és ez is nagyon jó :) Mindkettő irtó vagány. Csak ne legyen neki 30-40+ éves feje és nem lesz itt semmi baj.

Elég érdekes a háttér amúgy az ebédlőben, főleg a képekre célzok ezzel. Majdnem olyan, mintha valódi lenne O.o Nem mintha nem nézne ki rosszul, mert az új season egyik legnagyobb erőssége a kevés közül az kétségtelenül a háttér, de kicsit furcsa így Natsuék mellett igazi emberek portréját látni. Nem illik egymáshoz a kettő.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 jún 15, 14:56:09
Úgy néz ki most egyedül leszek: ez a rész is gyenge volt sajnos :(

Először is, az epizód eleje mi akart lenni ??? Ha nem nézem meg a manga megfelelőjét itt SOSE derül ki, hogy ki vérzett el... Atyaisten... Ennek mi a picsa értelme volt, már bocsánat ?! Minek tettek az előző részbe kifröccsenő vért, ha nem magyarázzák meg most ??? Csak engem b#szott fel ez nagyon ?

Erza vs Kagura "harc" no komment... Szerintem elkönyvelhetjük Titánia legrosszabb meccsének. Ez a mangának és animének is köszönhető. Annyira rövid és állóképekkel teli volt, hogy én majdnem sírtam. Nézzétek össze a 114. rész: Erza vs Azuma-val, az mintha egy hangyányival jobbra sikerült volna... Egy 200 méteres mutáns hangyányival...

Továbbá Kagura kardja is mi volt ??? Ha már ennyi szó volt róla én KICSIT KICSIT KICSIT több jelenetet vártam volna tőle... Oké csapott vele egy olyat, hogy pár házat ketté vágott, de ilyet már Natsu is tud a legelső rész óta... És még kard se kell neki... De nem is az erejével volt a bajom, csak az, hogy úgy össze lett csapva és sietve ez a harc, hogy az már a szánalmasság határát se éri el...

Végre valami pozitívum is: A Rosemary-s flashback tetszett! Szép és hangulatos volt, bár én kicsit randomnak éreztem. Ez alatt azt értem, hogy nem hiszem, hogy Mashima régóta kitalálta ezt... 99%, hogy csak a "harcuknál" kreált egy ilyen flashbacket, hogy jobbnak állítsa be Erzát...  Mármint csak itt találta ki.

Minerva visszatért! Ez a jelenet majdnem tökéletes volt :D Na és miért is nem lett az ? Igen, a cenzúra... Úgy vettem észre, hogy ha tárgyakon vagy földön van vér, azt mindig mutatják. Viszont ha egy karakter testén, azt nem. Ezért is nem láttuk Erza vállát, az átszúrt Kagurát vagy Miliana hátát vérezni. Ez elég illúzióromboló, de legalább már mégis van vér. Amikor Erza megfogta Milianát és a keze teljesen olyan lett, az azért tényleg növelte a komolyságindexet, Bastian szavaival élve :D És maga az átszúrt Kagura is elég durva jelenet volt. Minerva egy utolsó rohadék, de ezért is szeretjük/nem szeretjük :) Szépen bezsebelt 6 pontot, lollos szavakkal: ks-elt XD
Azért Erzának tényleg nem kellett volna egyből felállni...

A Gazille vs Rouge harcot várom a legjobban és erre ideadnak egy ilyen izét... Színes diavetítést a mangaképekkel.. Basszus ezt a fél perces összeütközést is lusták meganimálni ? Milyen készítők ezek ? Ennyi erővel én is mehetnek anime rajzolónak, hisz egyáltalán nem kell mozgóképeket csinálniuk és az állóképek is rengetegszer igénytelenek... Még jó, hogy hivatalos cégről van szó...

A Luxus vs Orga no komment... (lsd. előző bekezdést, teljesen igaz erre is.

Nem, nem vagy vele egyedül. Eddig még egy részre se tudtam kb mondani hogy "Na ez most nagyon jó" csak elmegy kategória kb vagy nagyon pocsék....

Erza Kagura harc egyszerűen borzalom volt. És nem azért mert harcnak sem nevezhető. Hanem mert amit el lehetett szarni benne azt el is szarták. Pl aki megnézi a mangát láthatja hogy nem kis pusztítást végzett Kagura kardja. Itt meg konkrétan semmit se mutattak belőle, mi már csak azt láttuk hogy nagy bumm és Erza már védekezik is. Ráadásul a monológját is kihagyták így nem is lett annyira jó amikor kivédte a kardot.... Szégyen.

Rosemary-s flashback viszont nagyon jó lett. Ha ilyen lenne a színvonal mindenhol nem lenne gondom. Bár egy kicsit érdekes volt mert lehet csak én érzem úgy de mintha a gyerekek feje kétszer akkora lett volna mint kéne. :D

Zenék egyébként jók voltak mintha felcsendült volna pár régi is.

Erzán és igazából senki máson nincs semmilyen sérülés mégis a kommentátorok mindenhol azt szajkózzák hogy jujj de meg van sérülve. Pedig egy hatalmas sziklatömeg esett rá. Ráadásul a kövek is milyen lassított felvételben zuhantak már? ^^'
A mihez tartás végett itt a jelenet amit vártam volna Erzánál. http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/316/3

Rouge vs Gazilla kb egy játszóház volt a mangához képest. Szégyen hogy ilyet ki mernek adni.
Laxus vs Ogra plusz Jura detto.

Az előzetesben pedig egyszerűen szavakat nem találok mennyire ocsmány lett Jövő Lucy.
Erza szeme egyébként most is kikandikált amikor a haja kitakarta fullba a szemét.

De hogy ne csak rosszat írjak ez a rész tényleg fényévekkel jobb volt mint az előző de azt hogy javul a dolog nem mondanám csak a szokásos adagot kaptuk ennyi.

Ha fele annyi munkát ölnének a karakter ábrázolásba meg az animálásba mint a háttér kidolgozásába akkor ez lehetne a legjobb munka shounen terén mindenképp.

Nálam ez még csak egy 3-as szint a 10-ből. Ami már haladás mert eddig 2-nél többet nem adtam egyik részre sem.

Hisui jövő Lucy-ről beszélt, ezért "she" volt a feliratban. Nem értem hol itt a probléma.

Megmondanám hogy hol a probléma de akkor rohadtul lelőném a poént. Tudom hogy olvasod a mangát szóval te is tudod miért fail hogy "she"-t írtak. ^^' Nem tudom most így hirtelen hogy Japánban is azt mondja-e Hisui de ha igen akkor még nagyobb a hiba.

Ami nem tetszett az a sárkányok igénytelensége volt. Legalábbis mikor sokat mutattak felülről, akkor semmi részlet nem volt rajtuk. Jó lett volna, ha az összes olyan, mint amikor tüzet okád az a három.

Olyan jó hogy nem írtam ezt le, mert nem akartam én kezdeni ezzel. De egyszerűen ocsmányul voltak megcsinálva a sárkányok. Viszont akcióban nem voltak rosszak annyira. Az a baj hogy túl sokat várok el az animétől. Pedig tudnak szép sárkányokat rajzolni j példa rá Igneel vagy Acnologia is. Mondjuk azt elvileg tök más cég csinálta. Kíváncsi leszek mi lesz a sárkányokkal majd ezután....  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 jún 15, 19:48:49
Ez az a helyzet, amikor már majdnem mindenhova a Fairy Tailt képzeled bele :D:D

http://kepfeltoltes.hu/140615/jhg_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Atusz - 14 jún 19, 08:48:49
Az az igazság, hogy én még eléggé le vagyok maradva a manga részével a dolognak, de pont tegnap értem végig az eddigi anime részeken. Már a haverom előre figyelmeztetett, hogy az ő szavaival éljek: el narutosodott (lol) a sorozat, ami nála annyit tesz, hogy egy csata jelenetben több az állókép és a monológ, mint maga a bunyó. Először nem akartam hinni neki, főleg amikor elértem a Natsu vs ikersárkányok részhez, mert az brutális volt. Legalább is szerintem, de azért senki se mondhatja, hogy igénytelenül volt megcsinálva.

Viszont elérkeztem a második évadhoz, és bár tetszettek az eddigi részek, szerintem csak annak volt betudható, mert tudtam, hogy még van jó pár rész ezután amit megtudok nézni és nem kell egy hetet várnom a folytatásra. Így viszont, hogy kell, egészen más szemszögből látom a dolgokat.

Amit sokatok kiemelt az a vér jelenléte az új részekben. Szép és jó, örülünk neki, hogy van, de még nem az igazi ugyebár. Én is meglepődtem amikor Kagura tök nyugisan fetrengett a földön, míg a kard amivel átszúrták olyan véres volt, mintha abban áztatták volna reggeltől estig. Nem volt olyan irritáló, de úgy vagyok vele, hogy vagy legyen rendesen ábrázolva a piros trutyi, vagy sehogyan se. Eddig is jól megvoltunk nélküle, kibírnánk addig, amíg nem csinálják meg normálisan.

Aztán flashback. Szép, jó, de csak annyit tudtam rá mondani, hogy lol. Nem néztem vissza, nem volt rá időm, de szerintem Simon nem nagyon tett utalásokat a nővérére még mikor nem alulról szagolta az ibolyát. Szóval számomra eléggé olyan "Józsi, mi legyen ezzel a lánnyal?" "Legyen egy halott karakter rokona" feelingem volt. De attól függetlenül szépen odapasszintották a sztorihoz, csak kár, hogy eddig nem sok szó esett róla, főleg úgy hogy Erza még ki is nyögi, hogy még most is szoktam imádkozni érted. De ettől függetlenül érdekes volt maga a visszaemlékezés.

A csatarészről csak annyit, hogy miután elhúzták előttünk a mézesmadzagot az ikersárkányos csatával, eléggé szembetűnő a változás. De fogjuk fel úgy, hogy kell egy-két rossz rész, hogy az utána lévő közepes még jobbnak tűnjön, a jó brutálisnak és a brutálisan jó rész után pedig úgy álljunk fel a monitor elől, hogy ennél jobb anime nincs. Reméljük, hogy ez lesz.
Zárójelben említem, tegnap néztem meg a Főnix papnő filmet és ott például a csaták nem a leghosszabbak a véges idő miatt, de ami van az nagyon részletesen meg volt animálva. Arról nem is beszélve, hogy 4 mágus 2 perc alatt földig rombolta a fairy tail-t.

Várom a kövi részt, szerény rajt volt ez a 11 rész, de ha jól emlékszem az 1. évadot is a Natsu vs Gazile harcnál szerettem meg, ami már jócskán a 30 körül volt. Hát reménykedünk.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 jún 20, 18:16:46
187   Frog カエル (Kaeru)   June 21

188   Attacking Lightning! 激雷! (Gekirai!)   June 28

189   Gloria GLORIA (Guroria)   July 5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 jún 21, 09:09:57
187. (12) rész: HÁHÁHÁHÁHÁHÁ ez megint ultragáz lett szerintem  XD Úristen a gazille vs árnyék rouge valami hihetetlen gagyin lett megcsinálva,rendesen felröhögtem rajta, az egész olyan gyerekes, hogy az már vicc..... mindig be kell vágni egy kommentet levytől, meg makarovtól,nehogy élvezni tudjuk a harcot, bár ahogy ezt "meganimálták" lehet még jobb is így. A rész legjobb pontjai grafikailag szerintem, mikor natsu meghomlokozza jövő lucy-t, meg gazille vasudvar formája a végén. Meldy vagy meredy szeme még mindig rózsaszín maradt.....és úristen az a kép mikor gerard előlre dől vagy mi,és az egyik szeme rendesen látszik a másik meg a haján kersztül...te jó ég szánalom a köbön, hogy ezt kimerik így adni. Viszont, előzetes.... TE JÓ ÉG!!! Na abba már van craft, legalábbis grafika terén, Laxus végre valahára Laxus fejet kapott !! És Natsu-t is faján megcsinálgatták, úgyhogy a jövőheti rész jó lesz. Viszont Froge vagy frouge aranyos volt ahogy elindult Rouge felé. Illetve szerintem a szinkronhangok is nagyon adták, főleg a megszállt Rouge, és az átalakult Gazille-é is. De összességében egy grafikailag megint béka segge alatt lévő, egy mangában fasza harc ismételten megerőszakolását lehetett figyelemmel kísérni. Lehet pont az a baj, hogy mangába már láttam ezeket, és ezért vannak ilyen elvárásaim, nemtudom, de az biztos, hogy még a narutoban is jobban megcsinálják a harcokat a mostani részekben mint itt...... na mindegy  2/5 nekem a rész


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 jún 21, 13:25:50
187. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 317. fejezet(az elejétől a végéig), 318. fejezet(az elejétől a végéig)

Mielőtt belemennék az aktuális epizódba, szeretném megjegyezni, hogy az ötödik nap azon harcai közül, ahol egyértelmű győztes született egyik sem tetszett a mangában. Ez annyit jelent csupán, hogy az anime csak javíthat a dolgokon, legalábbis számomra. Abszolút Zéró elvárással tekintek a következő két rész elé. Ha szerencsém van, élvezhetővé tudják tenni.

Jöjjön akkor a Béka, vagyis Froge. Much magic, so Rogue. Wow. XD

Pozitívumok
+ Natsu homlokpacsija jövő Lucy-nek.
+ Árnyék Rogue hangja és kinézete.
+ Frosch kawaii-sága.
+ A Vasárnyék Sárkány forma Gajeel-től.

Negatívumok
- A sárkányok támadásáról ugyanazt az animációt kaptuk, mint korábban.
- Mi a fészkes fene akart lenni a Delfinember? O.o
- Ultear elkapta a rózsaszín szem betegséget Meredy-től.
- Nem éreztem a komolyságot, amikor Árnyék Rogue végezni akart Gajeel-val.
- Élvezetesebbek lennének az epizódok, ha a 2 fejezetes történéseket 1 részbe tennék és nem kellene a 2 fejezetből az egyiknek egy másik részbe kerülnie.

Előzetes: Ha az a mágialöket az elején az, amire gondolok, akkor hihetetlenül gagyin fest. A többi jelenet viszont ígéretes.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 jún 21, 13:43:34
187. (12) rész: HÁHÁHÁHÁHÁHÁ ez megint ultragáz lett szerintem  XD Úristen a gazille vs árnyék rouge valami hihetetlen gagyin lett megcsinálva,rendesen felröhögtem rajta, az egész olyan gyerekes, hogy az már vicc..... mindig be kell vágni egy kommentet levytől, meg makarovtól,nehogy élvezni tudjuk a harcot, bár ahogy ezt "meganimálták" lehet még jobb is így. A rész legjobb pontjai grafikailag szerintem, mikor natsu meghomlokozza jövő lucy-t, meg gazille vasudvar formája a végén. Meldy vagy meredy szeme még mindig rózsaszín maradt.....és úristen az a kép mikor gerard előlre dől vagy mi,és az egyik szeme rendesen látszik a másik meg a haján kersztül...te jó ég szánalom a köbön, hogy ezt kimerik így adni. Viszont, előzetes.... TE JÓ ÉG!!! Na abba már van craft, legalábbis grafika terén, Laxus végre valahára Laxus fejet kapott !! És Natsu-t is faján megcsinálgatták, úgyhogy a jövőheti rész jó lesz. Viszont Froge vagy frouge aranyos volt ahogy elindult Rouge felé. Illetve szerintem a szinkronhangok is nagyon adták, főleg a megszállt Rouge, és az átalakult Gazille-é is. De összességében egy grafikailag megint béka segge alatt lévő, egy mangában fasza harc ismételten megerőszakolását lehetett figyelemmel kísérni. Lehet pont az a baj, hogy mangába már láttam ezeket, és ezért vannak ilyen elvárásaim, nemtudom, de az biztos, hogy még a narutoban is jobban megcsinálják a harcokat a mostani részekben mint itt...... na mindegy  2/5 nekem a rész

Ami azt illeti Levy és Makarov a mangában is ennyit dumált a harc közben. :D
Minden másban egyet értek veled. Újabb szánalmasan pocsék rész. Viszont ahogy elnéztem az előzetest én pont az ellenkezőjét szűrtem le. Egyáltalán nem láttam változást. Sőt.

Maga az eheti rész meg hát tudnék róla megint regényt írni de mi értelme minden héten leírni ugyan azokat a hibákat és szánalmas megoldásokat amikkel bájolognak a készítők a TV-ben. Az hagyján hogy nagyon bejön nekik a copy paste és a rész negyede kb ismétlésből áll de hogy kerültek Natsuék a palotába az alagsorból? Mármint a mangában valami alagsor félében találják meg a katonák őket itt meg valami rohadt csicsás épületben.

Manga: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/318/4
Anime: http://www.kepfeltoltes.hu/140621/100746622201_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Nem értem mire jó hogy megváltoztatják a helyszíneket. ^^'

Ha már itt tartunk, úgy fest nem bírják ki itt sem az időhúzást 2 manga részt dolgoznak fel csal azért hogy egy ilyen hülye gyökér nyomorék belekerüljön csak úgy????????? WHYYYYY???????????

De most komolyan mi ez ki ez? Ki az Isten találta ki hogy egy ilyen idióta gyökérrel kell elhúzni azt a kemény 1 percet csak hogy Gazille Vasárnyék kinézetét a végére tudják tenni. UNDORÍTÓ!!!!

http://www.kepfeltoltes.hu/140621/7138039801_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

KÖZBEN RÁJÖTTEM: Azért tették máshova a helyszínt mert az alagsorból nem tudták volna kirepíteni a delfines nyomorékot. ^^'

Gazille-ék harca borzalmas volt. Rouge árnyék formája kicsit sem tetszett. Mangában sokkal durvábban van megcsinálva és ezt animében is meglehetett volna legalább annyira jól. VISZONT egy jó pont hogy Mavis most végre normálisan volt megrajzolva nem valami idióta picsogó senkiházinak tűnt hanem olyasmi volt mint a régi Mavis a régi animeben.

Froshnak egyébként miért adtak ilyen ultra gáz szinkront amikor lépked?  :smirksweat:
Gazille Vasárnyék kinézete jó lenne ha nem ezt a gagyi árnyék izét használnák hanem valami hasonlót mint ami a mangában van. Egyébként pont ezért nem lett jó Rougenál sem mert inkább valami köd félének látszik mint árnyéknak. Pedig láttunk már ilyen durva árnyékot animében csak most nem jut eszembe melyikben.

Ha már Gazille. A régi falshback-ek róla ismét jól el lettek cseszve főleg a Natsus harcról a kép. OMG! ^^'

A másik flashback ami felháborító volt az a Lucy-s bár az nem flashback inkább jövőbe látogatás féle. A végén a belógó kéz hát nem tudom mit gondoljak. Khmmm....  :byezz:

Sárkányok ugyan azok voltak copy paste.


Egy valamit nem tudok megérteni egyébként. A hátterek és az animáció az esetek 90%-ban gyönyörű, itt is amikor a jövőben járunk a lerombolt világ valami frenetikusan szép de az emberek annyira kitűnnek belőle ezzel az ultra gagyi rajzolással hogy szó nincs rá.

Most meg be akarják vezetni a tripla vastagságú körvonalakat az embereken vagy mi mert ha valami az még inkább szar.

szóval újabb csalódás. Bár nekem már 8.  Megnézem és csalódok folyamatosan. 1-2 részletet eltekintve nem igazán találni benne élvezhető részletet.

A rész legjobb pontjai grafikailag szerintem, mikor natsu meghomlokozza jövő lucy-t, meg gazille vasudvar formája a végén. Meldy vagy meredy szeme még mindig rózsaszín maradt.....és úristen az a kép mikor gerard előlre dől vagy mi,és az egyik szeme rendesen látszik a másik meg a haján kersztül...te jó ég szánalom a köbön, hogy ezt kimerik így adni.

MI VAN? VASUDVAR????? Újra meg kérdem MI VAN???? :D Honnan az Istenből szeditek ezeket a neveket? Néha csak nézek egy két fórum topicba ahol kitaláltok magyar neveket a támadásoknak vagy új külsőknek stb. De ez valami fergeteges. :D

Meldy továbbra is irritáló hogy nem tudják visszaadni neki a rendes szem színét, ráadásul Ultear is kapott kettőt mellé. RÖHEJ A KÖBÖN. :D A hajakon átlátszó szemeket már nem is nézem inkább mert alapból röhejes az ötlet hogy a szem átlátszik a hajon főleg ha fullba takarja. de érted ha valami olyan hatást akarnak kelteni ezzel hogy hajszálak vannak nem csak egy paletta a haja a karakternek akkor talán rajzolniuk kéne hajszálakat a sima hajakra is és nem csak beszínezni meg egy kis árnyékot rakni rá. :D

Lucy és Natsu jelenete viszont legalább szépen meg lett aránylag csinálva. Zenékből is egyre többet hallunk. És ezzel be is fellegzett a jó pontok kiemelése sajnos.


Negatívumok
- Nem éreztem a komolyságot, amikor Árnyék Rogue végezni akart Gajeel-val.
- Élvezetesebbek lennének az epizódok, ha a 2 fejezetes történéseket 1 részbe tennék és nem kellene a 2 fejezetből az egyiknek egy másik részbe kerülnie.

Előzetes: Ha az a mágialöket az elején az, amire gondolok, akkor hihetetlenül gagyin fest. A többi jelenet viszont ígéretes.

Egyetértek. Semmi komolyságot nem éreztem és ez nem csak ennél a résznél mondható el. Kíváncsi vagyok J. Lucy-ék komoly részeit mennyire barmolják majd el ugye....  *-)

Ami ez ep-ket illeti szintén osztom a véleményed. Így csak erőlködés az egész.

Ami az előzetest illeti: Az a mágia löket sajnos az amire gondolsz és ezért vagyok ennyire mérges hogy az ekkora epic robbanásokat harc jeleneteket így el tudják cseszni és még okot sem tudok találni hogy miért. Ugyan ezt csinálták Kagurával mikor előhúzta a kardját. Mangában kb 100x akkora robbanást csinál és rombolást. Na mindegy.

Számomra még mindig hihetetlen hogy Mashima nem szólt semmit a minőségről.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 jún 21, 13:57:46
Látom Kuro elért az az érzés amikor igazán problémás a Fairy Tail anime. Idővel ez lesz a mangával is ha sokáig tart. Lassan elér az a betegség mint Usoppot. Nem akarok partra szállni, bocs nem akarom megnézni az adott részt. :D

Egyébként egyetértünk itt sok mindenben. Gyenge lett az újrakezdés óta néhány jelenet, rész kivételével. Remélem, hogy a B. nem lesz ilyen gyenge ha egyszer nekiállnak elkészíteni. Ott mondjuk nagyon ritkán érhette vád az animét, bár torz fejek ott is voltak bőven. Viszont a látvány, mozgás animálás és a dinamika mindig jól működött benne.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 jún 21, 14:29:03
Minden tiszteletem a készítőké,mert legalább csinálnak valamit,és nézhetem meganimálva és színesen a mangát. :bow:
De ez azért már még is csak sok(k)  :fun: :smirksweat:
Szegény Gerard milyen fejet kapott már??! :( Ultear-hez egy kicsit illik a piros szem,de az újraindulás kedvéért ne hordjon kontaklencsét  :smirksweat:
 Csak nekem volt fura,mikor Natsu letérdelt a "homlokpacsihoz"?

Ki a fene volt az a halember??   :asdfghj:

De legalább a rajzolással nincs gond,a sok állókép ellenére  :fun: -.-

VISZONT KÉREM VISSZA A RÉGI ZENÉKET!! :nugget:
Az egyetlen jó jelenet az volt mikor,az előző részben Kagura-s visszaemlékezés volt.Na ott tök jól eltalálták a zenét.Ha ezeket is félreteszik,akkor teljesen oda lesz az igazi FT-s hangulat :'( Az animéket,elméletileg jobban élvezni kéne a színek és OST-ok miatt,nem?? :hmm?:

Gazille vs Rouge : no comment  :byezz:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 jún 21, 17:24:57
Látom Kuro elért az az érzés amikor igazán problémás a Fairy Tail anime. Idővel ez lesz a mangával is ha sokáig tart. Lassan elér az a betegség mint Usoppot. Nem akarok partra szállni, bocs nem akarom megnézni az adott részt. :D

Ha a Bleachet 9 év alatt nem bírtam dobni pedig ha valami akkor az minden héten felhúz akkor a Fairy Tail animét de pláne a mangát tuti nem fogom mert fényévekkel jobbnak tartom. Egyébként is sárkány buzi vagyok szóval alapból előnnyel indul. :D No meg kétlem hogy FT manga megérne 6-700 fejezetet mint a társai. Már most is látszik hogy közeledik a vége.

Amúgy persze hogy problémás. Jót alig lehet írni az új adaptációról sajnos pedig anime szinten nincs túl sok elvárásom csak szép legyen a rajz és az animálás. :D Ja meg a zenék adják meg a jó hangulatot. Történet ugye adott. DE azt is elcseszik a sok hülye poénnak szánt (pedig nem azok) filler jelenetekkel.

Ahogy írtad a Bleach pont ebben volt jobb legalábbis a mostani FT animénél mindenképp hogy volt benne dinamika még ha ott is volt fail animálás vagy rajzolás. Anno FT-ben is volt de itt mára szinte teljesen eltűnt vagy ha van akkor se tűnik fel mert képünkbe nyomják a nyomoronc arcokat etc.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lindako - 14 jún 21, 18:46:50
NaLu homlokpuszi - NaLufan vélemény
Igen, ezt jól megcsinálták, de nekem PICIT fájt, hogy egy az egyben ki lett vágva az openingből. egyáltalán oda miért kellett? Valamint mintha azt a képkockát más is rajzolta volna, mert mikor megy Lucyhoz, vagy épp leguggol, Natsunak hihetetlen láma feje és alakja van.
Szóval én azért nem vagyok elégedett :/ Ettől függetlenül Kyyyyah~ >w< <3


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 jún 21, 19:36:42
Nekem nem volt bajom a részel . Kivéve a delfinembert. Vas árnyék sárkány a végén badas volt)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 21, 19:57:04
Úgy látszik most egyedül leszek, de nekem nagyon durván tetszett a mai rész :D Végre egy epizód, ami helye-közel nagyon hangulatosra és epikre sikeredett, de bővebben:

A jövő Lucy-s beszélgetés tetszett, bár nem értem, hogy miért hazudik a barátjainak. Biztos olyan, mint Charle, hogy "miattuk" teszi, mert nem akarja őket megijeszteni nagyon (bár akkor rossz ötlet volt a 10 000 sárkány megemlítése XD ) vagy csak jobb, ha nem tudják a dolgokat. Mindenesetre amikor Lucy kioktatta Lucy-t és az openingből félig-meddig átvett NaLu jelenet nagyon, de nagyon tetszett :D

A Gazille vs normális Rouge jelenet so-so volt. Hiányoltam én is az igazi dinamikát (mind minden részből..), vártam volna egy igazi HARCOT. Ez nem nagyon jött össze. Viszont a beszélgetésük hihetetlenül hangulatos lett, nekem nagyon adta :D Amúgy Rouge kérdései, hogy "Mi a Céh?" engem egyből a heti Shipp-re emlékeztett, ahol Sasuke kérdezte, hogy "Mi a falu, shinobi?". Érdekes egybeesés XD

Ezután visszaugrottunk a palotába, ahol jött egy sereg katona... Megint csak egyből a Shipp egyik része ugrott be, amikor Madara leugrott a tömegbe és ANIMÁCIÓKKAL verte egyesével szét a shinobikat. Itt is valami ilyesmire számítottam, de én hülye miért számítok... (Bár a következő rész elég jól néz ki ezen szempontból *)

Majd megint csak Gazille-ékat láthattuk... Nem elég, hogy folyamatosan idegemre mentek a jelenetváltásokkal még a közönség reakciót is be kellett szúrniuk minden egyes támadásnál.. Bár Levy-é illett volna, viszont... Nah de! Az hogy Rouge kapott egy nagyon nagy PU-ot sajnos nem lepett meg, mert tudtam erről a spoilerről, de már félig-meddig sírtam, hogy megint a kedvenc szereplőmet akarják kiütni... Bár Rouge elég vagány volt, de akkor is Gazille-nak szurkoltam. Levy pánikolása minden volt, csak nem pánik, inkább csak simán félt egy kicsit... Mangában azért jobban átjött ez a dolog... Viszont akkor is végigizgultam, azonban mi jött ? Na mi jött ezután ? Mindenki háromra: egy, kettő, három: jelenetváltás!!! Ügyesek vagytok gyerekek! -Köszönjük Dóra!!! XD

BEVÁGTAK EGY WTF JELENET EGY WTF KARAKTERREL EGY WTF ÉLETVESZÉLYES JELENET KÖZÉ! Mi.. mégis miért... miért volt jó ez nekik ???? Magával a jelenettel nem lett volna nagy bajom, mert furcsa mód még meg is mosolyogtam a bálnát, de akkor is WTF VOLT EZ WTF IDŐZÍTÉSSEL!! Eddig a 3/5 és 4/5 értékelés között ingáztam, de ez elég durván eldöntötte a végét... Legalábbis ezt hittem, amíg nem jött az utolsó perc.

Az utolsó jelenet!!! Rég éreztem ilyet a Fairy Tail-ben, talán még az Ikersárkányok elleni harcnál, tehát a S2-ben egyáltalán nem... A vége olyan szinten volt epik, hogy arra nem találok szavakat!!! Gazille nem marad a földön megeszi az árnyékot és a Vasárnyék Sárkánnyá válik... Atyaisten!!! Natsunál is hihetetlenül tetszett ez a Villámló Tűzsárkány, de a kedvenc szereplőmnél nem kicsit élveztem jobban a dolgot!! Az utolsó kép Gazille-ról nagyon badass lett!!!!
Továbbá a társalgás a végén is nagyon adta. "Nem nézhettél fel rám, mivel akkoriban nem voltam olyan személy.. inkább csak rettegtél tőlem, de mindjárt meg is tapasztalod milyen félelmetes is vagyok!" Nagyon-nagyon badass :D Érdekes volt az is, hogy Rouge vagyis Raios régebben ismerte Gazille-t személyesen és viszont, de ez a tanítvány dolog eléggé meglepett. Továbbá ez a szituáció nem kicsit hasonlított Kaguráéra, tehát megint itt egy "random" karakter, akit ismernek a szereplőnk, de eddig nem volt róla egy halvány megjegyzés se... És ez már a második. Viszont ez tényleg kellett, mivel a random megjelent Sabertoothból a random megjelent Rouge a kezdetektől fogva erősen kötődött Gazille-hoz, tehát ez akkor is nagyon tetszett nekem :D

A grafikával szerintem most bőven nem voltak bajok, egyedül az átlátszó haj és a rózsaszín szem, ahogy ti is említettétek, de ezt már megszoktuk sajnos. Azonban ez a naplemente stílus nagyon-nagyon jót tesz a grafikának, továbbá a háttérzenék is nagyon durván illettek a szituációkhoz... Kivétel az elején az opening előtti dolog. Ez a drámai ost nagyon nem illett a jelenethez... Az animációkat megint nem vitték túlzásba, de legalább Gazille-nak és Rouge-nak értelmes feje volt végig :D (Legalábbis én így láttam, de Kuro25 biztos találna ellenpéldát XD )
Nos, srácok, semmi kétség, az utolsó jelenet nem kicsit mentette meg számomra az epizódot. A 3/5-öt felvitte 5/5-re, ezáltal megszületett a második tényleg élvezhető S2 rész (a harmadik rész tetszett még, ami tele volt sok ambush-al :D ) Lehet, sőt biztos, ha olvasnám a mangát 1-2 értékeléssel csökkenne a dolog, viszont a Gazille-os jeleneteket akkor is nagyon szépen átadták. Továbbá a kedvenc karakterem a FT-ben, akkor tetszett meg az egész sorozat annyira, amikor ő megjelent, tehát a Fantomos részeknél (mint sok más embernek úgy szint ). Mióta pedig visszatért és a FT tagja, minden egyes jelenete kincset ér. Nagy valószínűséggel ő is tette Kedvenc animmémmé a Ft-t, tehát ez most egy erős szubjektív vélemény tőlem, de akkor is nagyon jól visszaadták az utolsó jelenetet, hihetetlen epik volt :D Nyálazás Off XD

*A következő rész is nagyon jól néz ki az előzetes alapján. Szép grafika, jó fejek és még animációkat is véltem felfedezni benne! XD Majd meglátjuk oszt' mi lesz belőle :)

U.I: Csak nekem tűnnek furcsának a szemek ? Na nem csak azért, mert átlátszanak a hajakon, hanem azért is, mert mintha a "kedves" karakterek (Lucy, Mira, Levy ) szeme megnőtt volna "magasság" terén. Oké ez sok animére igaz, de itt mintha régebben nem lettek volna ekkorák. Továbbá az is nagy szerepet játszik ebben, amikor a "kedves" szereplők elkomolyodnak vagy szomorkodnak, és akkor a szemhéjuk nagyon lemegy, tehát mintha összemenne a szemük XD Félreértés ne essék, szerintem nagyon jól visszaadják az érzelmek tükröződését olyan annyira, hogy számomra a Fairy Tail a legjobb ebben a dologban (is), csak olyan furcsa az egész XD
Kicsit visszanéztem a Fantomos részeket, hát nem semmi, hogy mennyit változott Lucy :D Minden téren!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 jún 21, 21:11:16
Mi a fene ez a delfinember?
Egy leselejtezett csillagszellem? :smirksweat:

Na majd meglátjuk mit hoz ez a rész.

Jól elvagyok az elemzések olvasgatásával amíg konvertál a gépem. :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 jún 21, 21:25:26
Csabi28: Jobb is, hogy nem olvasod a mangát, hidd el, hogy sokkal jobb úgy ! Az előző szezonnál is olvastam a mangát is meg az animét is néztem ugyanúgy, de ott képes voltam úgy nekiülni, hogy a zene király meg minden, és nem kritikus szemmel ültem neki,hanem simán csak élveztem az egészet. Itt viszont, én pl már hiába ülök neki akárhogy egyszerűen gusztustalan az amit művelnek 1 év szünet után is. Az első rész az új évadból nagyon jó lett de azóta... 1-2 rész ami tényleg jó lett, lehet még sokat is mondtam :D A hátterek szépek, könyörgöm,ha nekem szép háttér kell,beírom google-be hogy epic badass cool hd hq wallpaper, és kapok 10000000 hátteret :D Ez nem menti meg attól, hogy valami gusztustalanak a karakterek.... Pl mikor Natsu letérdel Lucyhoz a homlokozáshoz,rendesen MOONWALKER-ezik a gyerek ! :d nem viccelek, többször visszanéztem, plusz ahol Hisui ül a széken a rész elején a jobb lábába van egy kis kanyarulat :D
És istenem, hogy én mennyire hiányolom ezt a 2 számot :  http://www.youtube.com/watch?v=m6kb96YWXMA
http://www.youtube.com/watch?v=Bi9RP5CAXWY       Úgyhogy még így is csak azért nézem,mert nagyon szeretem a mangát is meg az animét is, és arról,hogy oylan az anime amilyen,arról csak a készítők tehetnek, hogy így elbutítják.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 jún 21, 21:29:57
s-t szedd ki a linkekből (https) mert így érvénytelenek.

Manga olvasással biztos nagyobb elvárásai lennének.
Csabi, Gazille reakciód meg se lepett,elvégre már régi Gazille fan vagy. :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 21, 22:27:06
Persze, hogy nagyobbak lennének, végül is a manga mindig jobb grafikát és majdnem mindig jobb hangulatot is tud adni. Ott nincsenek harc animáció elvárások, ugye itt vannak, de az animések annyira kopizni próbálják az eredeti mangát, hogy csak a minőség kárára megy... Adhatnának pár plusz ütést,rúgást, csapást a harcokhoz vagy 1-2 ÉRTELMES jelenetet, de... Kapunk helyette egy delfinkentaurizémizé wtf-et... Nem ilyenekkel kéne kipótolni könyörgök XD

tyber22: Igazad van, a háttérkép szép meg minden, de itt bőven nem az lenne a lényeg...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Asasino - 14 jún 21, 23:52:13
tyber22 belinkelte azt ami miatt végignéztem az első 175 részt és nem álltam meg már az első részeknél.

Elképesztő, hogy a "main theme" mennyire epic momentumokat tud varázsolni, mind a gyors és a lassú változata is.Nem véletlenül az egyik kedvenc OST-m.

Ja és a mostani részhez, tetsueiryu for the win  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 jún 22, 07:16:08
tyber22 linkelt zenéket piszkosul hiányzik, ez egyik legnagyobb  szívfájdalmam.....


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 jún 22, 10:11:40
hát szerintem borzalmas amit csinálnak... a környezet 5 csillag azzal semmi probléma de ahogy a karakterek néha kinéznek .... mikor natsu odament jövő lucyhoz akkor az hogy nézet márki ? mintha egy darab fa lenne és gazille hát valami nagyon durván alultáplált lett, kimondotan vártam ezt a részt végre láthassam animébe hogy néz majd ki gondolván tiszta brutál lesz ere még a szomszéd 3 éves kislánya jobban lerajzolná nagyon letörte a hangulatomat , mangába azért érdekes mód a karakterek mindig jól megvannak rajzolva, remélem mielőbb lejár a szerződés a stúdióval és odébb állnak valami jobbhoz vagy legalább a régiekhez
és most nem kritikus szemel kezdtem el nézni hanem nyált csorgatva hogy végre már dehogy ezek nagyon szemet szúrtak az biztos  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 14 jún 26, 22:35:44
Nos előttem páran leírták már a főbb hiányosságokat illetve milyen is volt a rész... Ezért feldobok egy témát előre bocsátom,hogy a mangát nem olvasom :D De mióta megjelent ez a jövő Lucy nekem gyanús vagyis onnantól,hogy Natsu azt mondta,hogy könnyebb mint az igazi illetve a legutóbbi részben is volt rá utalás,hogy hazudik. Most akkor mi is az igazság? Szerintem valaki csak mágiával megváltoztatta a kinézetét :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 jún 26, 23:18:21
Olvass a sorok közt. Ez csak egy félreértésen alapuló poén. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 jún 27, 11:00:41
Az tényleg csak poén volt, és kiderül majd, hogy hazudik-e.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 jún 28, 05:03:10
13.rész
Mivel ma korán kellet kelnem munka miatt, gyorsan ledaráltam ezt a részt,meglepett, hogy ilyen korán fent volt már.  (H)
Azt kell, hogy mondjam, hogy végre egy Fairy tail-hez méltó részt kaptunk végre szép grafikával, dinamikusabb harci jelenetekkel ! Egyedül talán Gazille ordításának az animációjába lehetne belekötni,meg Laxus fps ingadozásának amikor nekiront Jurának  XD  De ezek tényleg csak apróságok. Zenék terén is feltűnik egy új ost. Szóval végre egy jó rész ! Ha ilyen lett volna az összes többi is, egy szavam nem lenne a minőségre ! És a jövőheti rész is szintén jónak igérkezik, grafika terén legalábbis.Mert  ami az eseményeket  illeti, azt szerintem a mangásoknak nem kell említenem , hogy milyen epizód is jön  :smirksweat:   Bár ahogy néztem a cím alapján is nem hiszem, hogy Laxus harcát kibővítenék, de ne legyen igazam, jövőhéten kiderül. Visszatérve a mai részre, teljesen megvagyok elégedve, végre tényleg egy olyan rész,ami méltó a Fairy tail-hez ! Nice job 4/5  ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 jún 28, 06:08:15
188. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 319. (az elejétől a végéig), 320. (az elejétől a végéig)

Ellent kell, hogy mondjak neked tyber. Számomra ez a rész a közelébe se férne egy 4/5-ös értékelésnek, sőt jónak sem nevezném.

Pozitívumok
+ Orga, Laxus és Jura rajzolása szép volt a vastag vonaltól eltekintve.

Negatívumok
- Makarov a létező legnyugodtabb fejjel jegyzi meg, hogy mégis mióta képes Gajeel a Vasárnyék Sárkány formája. Legalább tegyen úgy, mintha meglepődne és érdekelné a dolog. Az érzelemmentes arckifejezések nem csak nála jelentkeztek.
- Képesek voltak a Gajeel vs. Rogue alatt azt az unalomig használt új OST-t használni ahelyett, hogy valami egyedi, pörgős OST került volna használatra. A harcok lelke a zenében rejlene.
- A mágialöket, vagyis a Vasárnyék Sárkány Üvöltése sajnos tényleg gagyi lett.
- A szereplők mozgásának belassításától még nem lesz a jelenet dinamikus.
- Sok volt az állóképes katonák száma, nyitott szájjal.
- Ülj már le Erza, ha egyszer azt mondják, hogy sérült a lábad. -.-

Előzetes: Aki megnézi, az sejteni fogja, hogy min fogok kiakadni jövő héten. Nem animáció, ez színtiszta cselekmény lesz.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 jún 28, 14:58:36
Ez jó volt. Szép rajzolás is efektek is igen jók.  Legjobb gazile volt nagyon Badas volt::)  Katonák tényleg vicc hogy csak állóképek , de farkasok csatája szép volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 jún 28, 15:31:12
Ez tényleg megint egy nagyon gyenge rész volt. Már nem is tudom, mit mondjak. Helyenként vannak szép rajzok, de valahogy az egész nem tudja visszaadni a manga hangulatát. Kár érte, mert most jönnének majd a legjobb részek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 28, 16:53:15
Jujj milyen vélemények vannak itt. Hát srácok ha ez nektek nem tetszett, akkor az előzőek tényleg szenvedés lehettek számotokra. Szerintem ez volt S2 eddigi legjobb része!!!

A vasárnyék Gazille vs megszállott Rouge harca lehetett volna dinamikusabb is, de mivel gyönyörű rajzolást kaptunk és a hangulat nagyon megvolt a részemről, így áll-leesve néztem végig a csatájukat. Amikor Makarov megkérdezte, hogy "Mióta tud ilyet"- én válaszoltam is ilyen Natsusan magamban: "Most óta" XD
Amikor Gazille bement árnyékmódba és kinyúlt, majd megragadta Rouge-t kib@szo#tt badass lett. Tényleg csak egy kicsit kellett volna dinamikusabbra csinálni és egy tökéletes harcot láthattunk volna. Engem a háttérzene sem zavart. Frosch nagyon aranyos volt, ahogy védte a barátját :)

Visszatérve a palotához. Megjelentek megint az éhes farkasok...  :smirksweat: XD Elsőnek nem tudtam, hogy sírjak-e vagy sírjak, de POZITÍV CSALÓDÁS AGAIN!!! DINAMIKUS ÉS IZGALMAS BŐVÍTÉS LETT A MANGÁHOZ KÉPEST! (Mármint csak a harcok, a visszatérésük nem filler). Nekem nagyon bejött a Lily vs Kaszás fegyverharc és a Leo-Cosmos jelenet is :D Érdekesek ezek az új összeállítások, bár 100%, hogy max a kövi részig lesznek még benne, most nem fogják elhúzni őket, hisz már egyszer láttuk azokat XD Azért érdekes, hogy mennyire terjed a pletyka "Bűnös macska, úgy tudom, te egykor egy katona voltál" XD Natsu rajzolása is nagyon gyönyörű volt végig!!! Bár most elég érdekes ez a harc, hisz mindkét fél tartalékon van, nem sok erejük maradt. Azért Kamika hogy megörült már, hogy nincs itt Mira XD
Szóval elsőre azt hittem ez nagyon fárasztó lesz, de épp ellenkezőleg jött ki a dolog.

Arcadios felvette a "jajj de menő vagyok" páncélját, amit elég szépen megrajzoltak az animében is :D Úgy látszik akkor a Hercegnő hazudna, nem Jövő-Lucy ? Érdekes.

Az Erza vs Minerva jelenet tényleg gáz lett. Cenzúrával elég hülyén jön ki a lábas dolog.

A Gray&Juvia vs Lyon&Sherria csata egyenlőre szintén érdekes, de itt nem dobtam el az agyam tőle. Legalábbis most. Remélem itt is kihoznak valami epic-et. Azért Juvia beszólása érdekes volt "Lyon-sama mindig ilyen erős volt?" Hát b@zd meg Gray idősebb tanulótársa volt, képes az egykezes ice-make-re, egy ív boss-a volt, továbbá eltelt 7 év... Nem-nem volt ilyen erős... Erősebb volt és erősebb is most, ahogy azt Kagura is megjegyezte. Egyértelműen leverné most Gray-t 1v1-ben, mert sztem alapból erősebb a 7 év miatt, továbbá Szürke túl van egy "épphogy nyertem" csatán. Itt tényleg csak a csapatmunka fogja eldönteni a kimenetelt. Azért jó volt Lyon beszólása is "Rád hagyom Juvia-t, de ne okozz neki sérülést" XD XD OOOOké... XD

És végül elérkeztünk a mai rész legepicebb helyszínéhez!!! Azért nem hittem volna, hogy Jura ilyen könnyen kiüti Orga-t XD Oké régen is erős volt, hisz akkor se nagyon izzadott meg egy Brain ellen, de ez már tényleg egy Szörnyeteg! Érdekes, hogy a 9.-10. legerősebb volt a Szent mágusok között annó és feljött az 5. helyre! Láthattuk a 4 Ishvali "Istenséget", tehát... JURA ERŐSEBB, MINT MAKAROV!!! Respect  (H) Mert ugye régen mondta, hogy ő sehol sincs hozzá képest ;) Bár mondjuk 7 évig el is tűnt Mako, lehet kidobták, de tuti erősebb már nála, hisz...
Még Luxust is 1 csapással majdnem legyőzte!!! Luxust is!!! Épp-hogy felbírt állni, de szurkoltam is ám neki :D Bár igazából Jura-nak is szurkolok XD Érdekes érzés. De akkor is durva, hogy így kiütötte Orga-t. Teljesen kiábrándultam az istenölőkből.
A rész vége azért tényleg badass volt. Luxus lassított futása majd a hirtelen földbedöngölés, majd a szokásához híven egy menő monológgal feláll és visszaadja Jurának a "kedvességét". Nem is Luxus lenne, ha nem így történt volna :) Azért amikor levette a kabátját, ott lehetett érezni, hogy ez durva lesz  (H) De ennyire ? :D

Szóval nem értelek titeket srácok, szerintem nagyon jó részre sikeredett ez. Persze volt 1-2 hiba itt is, de a rajzolás nagyon gyönyörű volt, csak pár minimális béna fejet láttam. A mangát nem olvasom, de minden rész után megnézem, mik maradtak ki. Szerintem ez bőven visszaadta az ottani hatásokat és még pozitívan ki is egészítette azt. Csillagos ötös!
Egy fantasztikus HxH rész után, egy fantasztikus FT rész, meg tudnám szokni :D

Ja és az előzetes alatti felirat. Nem tudom, hogy az angolok vagy a kedves magyar fordító csinálta így, de a japán szinkronban nem mondják azt, hogy "Sok idő eltelt, mintha már 1 éve tartana a mágiajátékok". Ott csak simán azt beszélik, hogy nem hitték volna, hogy ilyen sokáig eljutnak. Ezt nem kötözködésből írom, pont ellenkezőleg :D Enyhe utalás, az 1 éves szünetre :D Nagyon adom :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 jún 28, 17:03:53
AHogy irtam szerintem is jó volt pedig olvasom a mangát is. Ahogy látom rajzolásmod hasonló a Sword onlinal sok sok gyönyörű állókép harc közben is.  Nekem is az kedvenc filler részem oda megy Leo a virágos csajhoz és tapizza:)  Itt a fillerharcban jobbak a párosítások mint a mangában. Natsu vs mindent idéző Tai Tai Tai az epic :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 jún 28, 18:28:36
háát Gajeel támadásától kicsit kirázott a hideg de a hanga a támadásnak inkább egy dragonball-os kamehame hoz hasonlított mintsem egy  sárkány üvöltéshez mint pl Natsué Mester Hades ellen
és a végén Laxus  :D emiatt vártam egész héten, de sajnáltam hogy nem láthatuk végig az egész harcot   :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 jún 28, 18:42:33
Jujj milyen vélemények vannak itt. Hát srácok ha ez nektek nem tetszett, akkor az előzőek tényleg szenvedés lehettek számotokra. Szerintem ez volt S2 eddigi legjobb része!!!

Teljes mertekben egyetertek :)) Mind a grafika, mind a harcjelenetek (eddigiekhez kepest) fenomenalasak voltak ^^ Foleg a Jura - Luxus reszek, na meg persze Natsu jelenetek :$ Most csak ennyit tudok irni, mert PS4-rol nehez sokat potyogni :):)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 jún 28, 22:32:26
úgy érzem a jövőheti rész izgalomtól,drámától fűtőt lesz érzem hogy az a rész lesz az én egyik kedvencem  :D
már alig várom a jövőhét szombatot ha lehetne átaludnám az egész hetet érte  XD
és Mavis beszéde a harcok alatt úgy hiszem sok embert liba bőröztetni fog  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 jún 29, 09:35:12
Hát nem tudom. Szerintem is egyértelműen ez volt az eddig legjobban megcsinált rész VISZONT. Gajeel vs Rouge továbbra is borzalmasan volt megcsinálva egyszerűen hiányzott belőle a szokásos FT harcok élménye FŐLEG A ZENE választás miatt. A sok bevágásról nem is beszélve. Kicsit elnyújtották volna akkor nem lennének ennyire zavaróak a bevágások.

Még mindig hatalmas hiba hogy 2 teljes fejezetet dolgoznak fel egy anime részben. Épp ezért nincs semmi dinamika a részekben. Zenék terén még mindig semmi új nincs csak az agyon ismételt 1-2 db.

Juráék harca jó lett volna de ott is zavaró volt a vastag körvonal meg volt 1-2 hülyébb fej de ezt leszámítva nem volt rossz. Ott is hiányoltam a pörgős zenét.

Fejlődés látszott ebben a részben kevesebbnek éreztem az állóképeket és a rusnya fejeket is de továbbra is borzalmas ötlet hogy a kastélyba tették Natsuék harcát mert így nem tudom hogy fog kijönni jól a drámai rész, hisz egy sötétebb helyen sokkal jobban ütne. És ahogy nézem jövőheti előzetest nagyon úgy fest a viadalnak vége és jön a drámázás majd.

Túl gyorsan haladnak ennek nem lesz jó vége. És nagyon erőltetik hogy 100% olyan legyen minden mint a mangában.

úgy érzem a jövőheti rész izgalomtól,drámától fűtőt lesz érzem hogy az a rész lesz az én egyik kedvencem  :D
már alig várom a jövőhét szombatot ha lehetne átaludnám az egész hetet érte  XD
és Mavis beszéde a harcok alatt úgy hiszem sok embert liba bőröztetni fog  *-)

Én meg pont attól tartok hogy elcseszik a fent írtak miatt. Túl gyorsan haladnak és zenék terén is NAGY NULLA az egész széria eddig. Pedig ha a jövőheti részbe nem nyomják alá a szokásos FT zenéket akkor bukta lesz az egész. És akkor csak a zenét említettem...  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 jún 29, 09:48:14
Ne irj már hülyeséget, az miért jó ha mondjuk csak 1 részt dolgoznának fel? Hiányzik még filler bele? Mert nagyon nem. Éhes farkasok 4 részes húzása elég volt. FT ben fillerek még rosszabb mint más animében mert nagyon nem illik oda.  FT ben harcok rövidek és igy nagy hülyeség bővíteni   mert az már nem FT.

Résszemöl a 3 fejezetes feldolgozás legjobb főleg ha csaták vannak. Ha nem igy van csak hülye delfinemberek jönnek meg egyéb baromságok.




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 jún 29, 09:55:45
Ne irj már hülyeséget, az miért jó ha mondjuk csak 1 részt dolgoznának fel? Hiányzik még filler bele? Mert nagyon nem. Éhes farkasok 4 részes húzása elég volt. FT ben fillerek még rosszabb mint más animében mert nagyon nem illik oda.  FT ben harcok rövidek és igy nagy hülyeség bővíteni   mert az már nem FT.

Résszemöl a 3 fejezetes feldolgozás legjobb főleg ha csaták vannak. Ha nem igy van csak hülye delfinemberek jönnek meg egyéb baromságok.

Ugye tudod hogy ellentmondasz magadnak??? ^^'

Pont ezért lesz filler mert minél több fejezetet dolgoznak fel annál hamarabb érik be a mangát. ;)
Egyébként pont hogy az FT fillerek a legjobbak minden shounen filler közül mert épp hogy illenek az animébe. Totál nem vagy képben.

Egy anime egy fejezet megoldás meg azért lenne jobb mert több idő jutna a kidolgozottságra nem kéne kapkodniuk és több idő jutna pl egy Gazille vs Rouge harcra. Előbb gondolkodj mielőtt hülyeséget írsz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 jún 29, 10:06:50
igaz, jobb lenne ha inkább 1 részt dolgoznának fel részletesen jol kidolgozva max a nagyobb csatákba 2 részt is egybe vonva mert ha beérik a mangát akkor igen csak nagy unalom lesz beérik a mangát és majd a tartaros részek közt fogják és elmennek küldetéseket csinálni ? :D 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 jún 29, 10:13:47
igaz, jobb lenne ha inkább 1 részt dolgoznának fel részletesen jol kidolgozva max a nagyobb csatákba 2 részt is egybe vonva mert ha beérik a mangát akkor igen csak nagy unalom lesz beérik a mangát és majd a tartaros részek közt fogják és elmennek küldetéseket csinálni ? :D 

Pontosan. Elég hülyén jönne ki. Ha csak nem azt tervezik hogy szezonos animét csinálnak mert akkor jó megoldás és értelmet nyerne hogy minek dolgoznak fel 2 fejezetet.


Egyébként 17-én jelenik meg a Fairy Tail magazin benne ugye az új Fairy Tail Zero mangával előzmény manga ugye.

Plusz ami az animéseket érinti DVD is lesz benne 4 résszel szóval kíváncsi vagyok hogy változik-e valami a DVD-s anime változatban. Ha tényleg szezonos anime lesz az FT akkor van rá esély.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 jún 29, 10:49:06
Egy anime egy fejezet megoldás meg azért lenne jobb mert több idő jutna a kidolgozottságra nem kéne kapkodniuk és több idő jutna pl egy Gazille vs Rouge harcra. Előbb gondolkodj mielőtt hülyeséget írsz.
Csak ezt ne... Nem térhet át egy fejezet/részre mert akkor úgy jár mint az One Piece. Ha egyszer elkezdik, akkor már úgy marad.

Még mindig sok az álló kép de jó rész volt. A rajzolásban most nem láttam hibát, kivéve Luxus távoli fejeit de azt meg lehet érteni. :D

Micsoda harc Gazille vs Rouge. Egymásnak csapódnak a földön kúszó árnyékok. XD Ez már a mangában se tetszett de a többi része jó volt. Mondjuk Bixlow-ék kommentálása nélkül jobb is lehetett volna.

Arcadios lesz a következő L.^^ Vajon melyikük hazudik? Lucy? A hercegnő? Mindkettő, vagy egyik sem? :hmmm?:

Végre meglettek említve az ishvali istenek. Gondolom mindenki hiányolja a többi Szent Mágust. Makarovnál még mindig nem lehet tudni, hogy tag-e még. Mondjuk ha 7 évig nem jelentkezik, akkor csak kiteszik. Jura nem cécózik, one hit K.O! Luxusra rá kellet számolni de felkelt. (H)

A következő rész elvileg nagyon epic lesz, ha nem rontják el. Mondjuk az biztos, hogyha tartják a 2 fejezetes tempót, akkor mint a manga topicban, itt is megy majd a fej fogás és az értetlenkedés. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 29, 11:06:10
Az, hogy Makarov-ot kidobták a Szent Mágusok közül nem 100%. Ugye a Mennyország Tornya részekben is Erzának volt egy látomása, hogy miután meghal jön a tanács és Szent Mágus címet ajándékoz neki. Valóban jobb lenne, ha kicsit többet tudnánk már ezekről a tagokról, de úgy érzem csak akkor kapunk részletesebb magyarázatot, amikor legalább az egyik Ishvali benne lesz a sorozatban. Érdekelne hogy és miért választják oda az embereket és mi az igazi szerepük (mert biztos van valami komolyabb és titkos küldetésük is).

Az 1/1-es tempót meg ne is említsd Kuro25. A One Piece-nél sem működik, pedig ott másfélszer tartalmasabb egy mangafejezet. Itt ilyen badarságok születnének, mint a kivégző osztagos 4 epizódnál. Senkinek sem tetszettek azok a részek (bár az uccsó talán jó volt) és olyan lenne minden epizód ? Nee!!! Hidd el a Gazille vs Rouge-ot is inkább a közönség beszélgetésével és ilyen delfinkentaur emberek szerepeltetésével húznák el, nem bővítenék ki ezek a harcot XD Legalább 10szer annyi munka lenne egy félperces dinamikus jelenetet megalkotni, mint egy 5 perces hülye beszélgetést. Ez nem szezonos anime, itt nem kell minden részt tökéletesre csinálni úgy vannak vele.
Egyébként meg bőven messze van a manga és ahogy látom Mashima-sensei rengeteg több oldalas fejezetet és side-chaptereket ad ki, hogy segítse az animések munkáját :D
Ha ez a jelenlegi S2 sorozat tudná tartani a minőségét a tegnapi részhez képest, nem lenne itt semmi baj :D

Amúgy semmi bejelentés nem volt új op/ed-t illetően ? A régi változatban szinte mindig 13 részenként jött váltás, itt nem tudni? Bár ahogy nézegetem a nyitányt már csak 1-2 képkocka maradt ki a sorozatból, szóval ideje lenne a váltásnak. Valahogy nem Ft opening egy Ft opening spoilerek nélkül XD Már szinte láttuk itt az összes jelenetet a nyitányból!  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 jún 29, 11:26:23
Igy van 1/1 az katasztrófához vezethet , ahogy írtam főleg ha egy harc kb még 5 perc sincs de egy egész manga fejezett....
 >:) >:)
Ha már filler akkor legyen 20-30 részes filler mint pl zentopiás. De ne a stori közben csilámponival kiegészítve...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 jún 29, 11:43:08
Csak ezt ne... Nem térhet át egy fejezet/részre mert akkor úgy jár mint az One Piece. Ha egyszer elkezdik, akkor már úgy marad.

Azért a One Piece kb dupla olyan tartalmas minden téren mint a FT manga. Így nem lenne olyan rossz az 1/1.

Az 1/1-es tempót meg ne is említsd Kuro25. A One Piece-nél sem működik, pedig ott másfélszer tartalmasabb egy mangafejezet. Itt ilyen badarságok születnének, mint a kivégző osztagos 4 epizódnál. Senkinek sem tetszettek azok a részek (bár az uccsó talán jó volt) és olyan lenne minden epizód ? Nee!!! Hidd el a Gazille vs Rouge-ot is inkább a közönség beszélgetésével és ilyen delfinkentaur emberek szerepeltetésével húznák el, nem bővítenék ki ezek a harcot XD Legalább 10szer annyi munka lenne egy félperces dinamikus jelenetet megalkotni, mint egy 5 perces hülye beszélgetést. Ez nem szezonos anime, itt nem kell minden részt tökéletesre csinálni úgy vannak vele.
Egyébként meg bőven messze van a manga és ahogy látom Mashima-sensei rengeteg több oldalas fejezetet és side-chaptereket ad ki, hogy segítse az animések munkáját :D
Ha ez a jelenlegi S2 sorozat tudná tartani a minőségét a tegnapi részhez képest, nem lenne itt semmi baj :D

Amúgy semmi bejelentés nem volt új op/ed-t illetően ? A régi változatban szinte mindig 13 részenként jött váltás, itt nem tudni? Bár ahogy nézegetem a nyitányt már csak 1-2 képkocka maradt ki a sorozatból, szóval ideje lenne a váltásnak. Valahogy nem Ft opening egy Ft opening spoilerek nélkül XD Már szinte láttuk itt az összes jelenetet a nyitányból!  :smirksweat:

Már írtam fentebb is hogy OP tartalmasabb sokkal. Egyébként a kivégző osztagos sem azért volt rossz mert kibővítették hanem azért mert szarul bővítették ki. Normálisan is ki lehet bővíteni részt. 

Munka terén nem tartana tovább sokkal egyébként. És ha esetleg nem is szezonos anime lesz akkor sem kifogás hogy pocsék munkát adnak ki. Márpedig egy jobb rész 80%-a is pocsék általában. Itt is ez volt. Ha épp a fejek normálisak máshol cseszik el. Szóval tök8.

Egyébként a 25. részig tuti nem lesz új OP ED ha belegondolsz felesleges is lenne hiszen már most benne van az OP-ben a teljes ARC. A következő meg ugye már tök más történet vonal lenne és ha azt is elspoilereznék na az mindennek a teteje lenne.

Igy van 1/1 az katasztrófához vezethet , ahogy írtam főleg ha egy harc kb még 5 perc sincs de egy egész manga fejezett....
 >:) >:)
Ha már filler akkor legyen 20-30 részes filler mint pl zentopiás. De ne a stori közben csilámponival kiegészítve...

Már most is katasztrófa amit leművelnek szóval tökmindegy.

Továbbra is azt mondom legyen szezonos anime és minden nyáron lenne FT anime. Azért van más shounen is amit nagyon szépen megcsinálnak csak normális csapat kell hozzá. Látszik az egészen hogy a mostani csapat nagyon kezdő még. Köztes fillereken meg pláne látszik hogy ilyen baromságokat csak kreativitástól mentes emberek tudnak csinálni akiknek alig van tapasztalatuk.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 jún 29, 11:50:06
Igazat megvallva én nem sajnálnám, ha áttérnének a szezonos készítésre. Megérdemelné a manga, hogy minőségi legyen belőle az anime (főleg a mangában most folyó arc), nem pedig ilyen delfin-ember baromságokkal töltenék ki a cselekményt, meg azzal, hogy két részenként összefoglalják az elején az eddig történteket. Persze csinálhatnák most is minőségire, de láthatóan nem megy nekik annyira, bár az utolsó rész tűrhető volt számomra.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 jún 29, 12:39:06
Amúgy semmi bejelentés nem volt új op/ed-t illetően ? A régi változatban szinte mindig 13 részenként jött váltás, itt nem tudni? Bár ahogy nézegetem a nyitányt már csak 1-2 képkocka maradt ki a sorozatból, szóval ideje lenne a váltásnak. Valahogy nem Ft opening egy Ft opening spoilerek nélkül XD Már szinte láttuk itt az összes jelenetet a nyitányból!  :smirksweat:

Következő opening: BACK-ON - STRIKE BACK
Következő ending:   May J. - Kokoro no Kagi



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 29, 13:49:04
Na ez tényleg igaz ?? És jövőhéttől lesz, vagy ezt még nem tudni ? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 jún 29, 13:50:09
187. rész

Idézet
...hogy kerültek Natsuék a palotába az alagsorból? Mármint a mangában valami alagsor félében találják meg a katonák őket itt meg valami rohadt csicsás épületben.

Manga: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/318/4
Anime: http://www.kepfeltoltes.hu/140621/100746622201_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ja, nem is lenne baj, ha nem hangzana el legalább 2x is, hogy J-Lucy a föld alatt, ill. alagutakban akarja kivezetni őket a palotából... Alagúton meg ritkán van ablak. XD

Idézet
... Azért tették máshova a helyszínt mert az alagsorból nem tudták volna kirepíteni a delfines nyomorékot. ^^' ...

Hát azért tényleg kár volt. ^^" Inkább az aktuális harcokat kellene kibővíteni 20-30 másodperc filler adok-kapokkal, többet érne, mint ez a nyomi. Remélem, egyetlen fillerben vagy OVA-ban sem fogjuk viszontlátni...

Idézet
A másik flashback ami felháborító volt az a Lucy-s bár az nem flashback inkább jövőbe látogatás féle. A végén a belógó kéz hát nem tudom mit gondoljak. Khmmm....

Sárkányok ugyan azok voltak copy paste.

Az még hagyján is, hogy mindig ugyanazokat a jeleneteket látjuk a sárkányokkal jövőbe tekintésképpen, de hogy minden sárkány tűzokádó is legyen...!
Már eddig is megismertünk égi, villám, vas, árnyék, szent/fény sárkányokat. Plusz Acnologiát, akinek nem ismerjük az elemét, de nem tűznek tűnt. Legyenek már kicsit kreatívabban... Vagy nem akarnak spoilerezni...?

Idézet
A hátterek szépek, könyörgöm,ha nekem szép háttér kell,beírom google-be hogy epic badass cool hd hq wallpaper, és kapok 10000000 hátteret :D

Ezen borultam egyet a nevetéstől. :D Amúgy sajna tényleg így van. :( Én sem értem, hogy ha jó háttereket* tudnak, akkor az "előtér", a szereplők miért olyanok amilyenek?

* Azért a jó háttér is visszanyal néha: http://oi60.tinypic.com/2u41mqc.jpg
Úgy tűnik, szegény "toronyházra" csak rá lett hajtogatva az épületmintás tapéta. Az ereszek, oszlopok, erkélyek virágok meg véletlen kétdimenziósak maradtak... o.O Orgának meg nincs szája. XD


188. rész

Aszondom, hogy szódával oké. Mármint az utóbbi részekhez képest.
Luxus kapott végre egy "kemény fickó" fejet, ami azért neki dukál is.
A következő rész előzetese kivételesen tetszett, mintha próbálták volna kerülni a spoilert, csak Sting könnypotyogós arca nem kellett volna a végére.
Jura és Luxus harcában kicsit furcsa volt, hogy ugye a Szent Mágus lecsapja a villám sárkányölőt, majd csak bámul rá, míg az tápászkodik fel, miközben egy olyan szöveget tol, aminek tuti egy pofás lesz a vége. ^^" A mangából ugye úgy jött át, hogy egy pillanat alatt pattan fel Luxus és ken le egyet Jurának: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/320/19


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 jún 29, 22:12:03
Arra leszek kíváncsi ez lesz-e majd mert ez az OST meghatározó része az animének és bőven lesz hely ahova mehetne.

http://youtu.be/gPUv0cgIl14

Vagy ezek.

http://youtu.be/5dFwoh9CgkQ

http://youtu.be/fIFq8lSMGFQ

Még most is beleborzongok ha hallom őket. Sajnos ezt eddig nem érték el.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 jún 29, 22:51:24
Na ez tényleg igaz ?? És jövőhéttől lesz, vagy ezt még nem tudni ? :D

Igaz, viszont az időpontra kulturáltan csak annyit írtak, hogy az előző openinget és endinget váltják... nyáron. XD
Ha ésszerűen következtetek, akkor maximum 3 hét és jön a váltás. Jövő héten még nem hiszem, de nem kizárható, 2 hét múlva a legesélyesebb nálam, de 3 hét is lehet belőle és akkor minden képkocka bemutatásra került az openingből.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 29, 22:54:46
Hát akkor nem kizárt, hogy jövőhéten, mert Júliusban vannak az ilyen váltások és nyári szezonos animék startolása :D És ugye sokszor volt már az, hogy az opening tartalma elcsúszott a részekhez képest kicsit. Mondjuk engem most annyira nem zavar mikor lesz új op/ed, a mostaniakkal sincs semmi bajom :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 jún 30, 05:43:51
Ja, a részekre lehet hideget meleget mondani, de a mostani nyitány és a zárány jó lett mind képileg, mind zenében. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 jún 30, 16:55:54
Mivel voltak elég jó vélemények a részről, és nemcsak lehúzóak, meg amúgy is Luxus harca érdekelt, ezért úgy döntöttem megnézem.
És meglepődve tapasztaltam, hogy jó volt. Szerintem nagyon jó volt. Az animáció jó volt, egyedül Luxus fejénél éreztem azt, hogy jobban is meglehetett volna oldani. De a harcok is sokkal jobbak lettek, legalábbis úgy, hogy kihagytam vagy 6 részt, elég szembetűnő a különbség. Közel sem volt annyi állókép.
A soundtrackek sem voltak rosszak, sok mindent nem adtak hozzá, de jó helyekre voltak beszúrva. Nagy hátrány az, hogy a régiekkel hasonlítja össze mindenki a mostaniakat. Azok meg zseniálisak voltak.
Szóval nem volt ez rossz, a záró jelenet is jól el lett találva. Nem tudom, hogy ez csak egy kiugró rész volt-e, de elérte azt, hogy jövő héten is leüljek megnézni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 jún 30, 19:35:33
Egyébként a régi széria se volt hibátlan; ott is rengeteg béna fej volt és diavetítés "harc" teljes cenzúrával. Persze még így is nagyon jó volt, de rengetegszer a zene mentette meg a helyzetet. Nem vagyok ellene, egyenlőre még nekem is jobban tetszik a régi változat, de kiállnék az új mellett annyival, hogy ők nem a zenével próbálnak elsöprő hangulatot teremteni. Az ost-oknak mindenhol csak a hangulat erősítése a dolguk, NEM MAGA A HANGULAT MEGADÁSA! A régi változatban pedig rengetegszer zene nélkül nem is lett volna hangulat se. Szóval én még reménykedek és bízok az S2-ben, mert a legutóbbi résszel megmutatta, hogy tud ő, ha akar. Meg egyébként is, nagyon hiányzott már a FT anime minden hétvégére :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 júl 01, 05:28:20
Ja, a zene "csak" a hangulat fokozására való. Kivéve, ha a "zenéből" csak annyi hallható, hogy "Hmm? Tényleg van valami zörej a hátérben, vagy csak a fülem cseng?" :D Az Éhes farkasok elleni harc alatt sokszor megesett... :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Asasino - 14 júl 01, 12:53:46
Következő részben megláthatom azt harcot amibe most a végén belecsöppentünk és már 13 rész óta várom.

Optimista vagyok, ezért örülök, hogy nem olyan szörnyű az anime mint a OP-nél és emiatt még ettől el is tudok tekinteni és élvezni a részt, csak utána jött Erza meg Natsu, és hát azok a jelenetek mélypontok voltak a számomra  :smirksweat:

Gajeel harcát nem értékelem mert 1000x jobban is meg lehetne csinálni de nekem azért tetszett.

A vége pedig...az nálam tényleg 5/5 akárhogy is néz ki.

Ha jövőhéten ott folytatjuk ahol most abbahagytuk akkor az a rész garantáltan 5/5 lesz számomra, bár attól, hogy ott folytatjuk remélem ott is maradunk.

A kövi részben pedig Erzánál és Natsunál lehet kinyílik majd a bicska, de fogcsikorgatva kibírom majd XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aurelsia - 14 júl 02, 00:53:39
Hát én ide annyi mindent akartam írni...de tulajdonképpen mindent leírtatok. Erősíteném az ,,ez a rész jó volt" team-et. :) Esküszöm, borzasztóan várom már a jövő hetet, de nagyon bánom, amiért végig viszik a két fejezetet. Mármint, hogy 2 egész fejezetet fog feldolgozni. 121-122. Vagyis én úgy láttam Sting alapján, meg a hercegnő vonulásából kiindulva. De nem spoilerezek ^^".  Majd a következő rész után leírom, hogy én mennyire másképp csináltam volna, és hol hagytam volna félbe, és miért. xD Mert igen, sajnos így lesz. De hát ez a mangában is így volt, én ott is bántam, hogy nem lett vége a fejezetnek annál a pontnál, amire célzok. De nem húzom tovább senkinek az agyát a ,,célozgatásaimmal". :D

A rész pedig tényleg tetszett. :) Beleborzongtam az árnyék hangjába. Nem is, inkább a nevetésébe. Nagyon epick lett ;)

Nekem a sárkányölő harc is nagyon tetszett, 3x láttam ezt a részt, (szombat, vasárnap és szerda) , de még most se tűnt fel az ,,unásig hallott" OST. Vagyis nyílván tudom melyikről van szó, de nekem egyáltalán nem volt zavaró. A lassítás viszont tényleg zavaró volt...

Fro nagyon aranyos volt. :)

Legalább 2 és fél percig törtem a nyelvem, hogy ki tudjam mondani, a Tetsueryuu no Hokue-t :DD

Lyon harca: Az a Mizuchi nagyon jól hangzott (legalábbis szerintem)  :jaja:

Amúgy csak nekem tűnt fel, hogy Gray fagyasztását 13:28-nál egy az egybe kimásolták a trailerből? (Vagy mondjam inkább úgy, hogy a S02. első részéből, a 176.-ból?)

Wendy kicsit gyorsan/furán mondta a Tenryuu no Yokugekit  15:24-nél. Nem? o.O

A Cosmosos filler nagyon adta :D

Nekem nem volt bajom a Laxus-os résznél a vastagabb rajzolással. Kicsit mondjuk Shingeki feelingje volt ^^".

Én egyébként az újrakezdés óta egyetlen fejezet feldolgozását várom, amit ha jól számolok, és 2-sével halad az anime, akkor kb hat hét múlva látunk ^^" Tehát augusztus végén. Ha azt elcseszik, én megkövülök T_T.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: peti954 - 14 júl 03, 17:51:33
Sziasztok!
Miért mondja azt  Ooba Babasaama (Lamia Scale céhmestere ) hogy Jura a legerősebb emberi mágus? Gildarts-nál hogy lenne már erősebb??

itt a részlet: http://indavideo.hu/video/Fairy_Tail_Jura_allitolag_a_legerosebb_ember (http://indavideo.hu/video/Fairy_Tail_Jura_allitolag_a_legerosebb_ember)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 03, 18:23:10
Igazad van, az anime változatába bőven bele lehet kötni. Viszont a mangában: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/320/15 pontosan fogalmazza meg Oba, hogy ő a legerősebb EMBERI mágus a SZENTMÁGUSOK KÖZÖTT. Mert az első 4 szinte egy Isten. Egyébként Orga egy Istenölő és nem bírt el egy Jura-val, de akkor elbírna az Ishbali-akkal ? Ez most akkor ilyen kő-papír-olló elv lenne, vagy inkább csak annyi az egész, hogy még egy emberrel se bírt el, nem hogy egy Istent is legyőzne...
Amúgy igen, sok op mágus van még itt az emberek között. Gildarts, a céhmesterek stb-stb. Én se tartom sanszosnak, hogy Jura a legerősebb ember.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 júl 03, 19:26:45
Ezt már sokszor megbeszéltük az hogy valaki szentmágus nem jelenti hogy legerősebb az csak egy rang vagy megtiszteltetés.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 júl 05, 07:00:20
14. rész, Na megtörtént az Opening váltás, ami szerintem Ütős lett, így nagy kezdőbetűvel :D Tele van spoilerrel,de ezt már megszokhattuk  (H)
ÉS a rész. Hát elértünk a fairy tail történetének egyik legmegosztóbb és legvitatottabb részéhez,amit még animében is sikerült ugyanúgy elcseszni sztem.
Ami jó lett azok a hangok, meg hogy végre azért normális fejeket kapunk. Laxus vs Jura. Hát cseszték kiegészíteni a harcot, ráadásul az egész olyan erőtlen lett szerintem, ahogy Laxus elugrál a kiemelkedő fák elől totál semmi dinamika nincs benne meg olyan semmilyen mintha lebegne,vagy ahogy a Houtengekit nekiküldi a fáknak, a mangában szépen átdarál rajtuk,itt meg egy robbanás az egész....Erza is ahogy "átvág" Minerva füstjén annyira de annyira gagyi és semmilyen,aztán a NAKAGAMI páncél.Jól megcsinálták, de a végső mozdulat vele az is egy vágás....ami mangában egy ilyen lökés  vagy suhanás vagy mi volt.Viszont Minerva új bugyit kapott itt az anime verzióban.  XD Mangában csíkosba tolta, itt már fekete. Biztos Black Friday volt aznap  (H)  Aztán a zenék.....hát kérem szépen!! Ez a rész a fairy tail csúcsát dolgozza fel,mármint úgy értve, hogy 7 év után végre megnyerik a Nagy Mágiajátékokat, erre az ember egy ilyen pillnatra azért elvárna vagy egy régi OST-ot,vagy egy régit felújítvaúj effektekkel,vagy egy új OST-ot ami kifejezi, hogy a céh történelmében ez milyen fontos pillanat. DE NEM, MIT KAPUNK ? Azt az 5-6 ostot amik eddig voltak,most egymás után betették. Jó mert illettek a részekhez azért, de semmi olyan megborzongató amitől kirázna a hideg mint pl egy dragon force ost. Ezeknek ultra-mega-epic pillanatoknak kéne hogy legyenek, amihez a megfelelő OST berakása minimum a négyzetre emelné az élményt. De nem....maradjunk azoknál amik eddig voltak. A végső mozdulatokhoz, vagy amikor a győztes csapatot kihirdetik oda szinte kötelező lett volna betenni a FAIRY TAIL MAIN THEME-t szerintem, akkor lehet hogy még meg is könnyezem volna a régi ost visszatérését   :fun: de így.... A történtekről nagyon nem írnék,mert azt még mangánál kibeszéltük, hogy oké hogy sting 5-6 másodperc alatt eldönti hogy képtelen kiütni 5 félholtat szinte  XD,mert megtörik,vagy csodálja őket stb....meg hogy Erza természetesen felbuffol egy hatalmasat,és akkor aktiválja  a második eredetet és 1 csapással nyer, vagy ahogy Cheria lefagyott mint a windows ahogy Gray meg Juvia "lekezeli" egymást,és elfelejt harcolni a döntőben.....ez mind gagyi,és összecsapott ahogy mentek is róla a viták. De kissebb kitöltésekkel simán jobbá lehetett volna tenni ezeket animében, de úgy tűnik ez nem érdekelte az animéseket. Na mindegy, én megint csalódtam a részben kicsit, a grafika jó volt szerintem most is, a zenék is jók még ha 1-2 régi ostot is vártam volna. a szinkron ugyan még mindig elsőrangú Laxus ordítása pl nagyon cool. Bár én mikor MAvis mondta a monológját azthittem azt más hangszínben mondja majd,sokkal lágyabban,könnyedebben mert olyan volt kicsit mintha valami könyvből olvasott volna de így is jó volt azért na !  :D Remélem hogy a következő részekre már kicsit több dinamikát és "erőt" kapunk a harcokhoz. Ami tetszett még, hogy az openingbe bizony nem mindig volt cenzúra ;)  Na de a mai rész nekem egy 3/5 Ja igen és a Fairy Tail "csoportképe" a vége felé,azt szépen megcsinálták, hű a mangabeli nagy képhez szerintem,ez egy piros pontot megér  ;) Az előzetes is jó lett, picit spoileres, de a grafika ismét jónak tűnik,várjuk hát szeretettel xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 júl 05, 10:16:30
Hát igen-igen...khm...ezt egy kicsit nehéz megfogalmazni  :smirksweat:
Nem tudom eldönteni,hogy tetszett-e a rész vagy nem.Ha nem nézem,hogy a manga sokkal jobb,akkor szinte teljesen elégedett lennék ezzel a résszel.
Egy picit elcseszték a legnagyobb pillanatokat.A karakterek már jók,most már koncentrálhatnának arra,hogy a "drámai" támadások ne csak a mangában legyenek azok. :P A zenék nekem kifejezetten tetszenek már,és kezdek hozzászokni a sok bénasághoz.De ami most van már hatalmas fejlődés a 176.részhez képest.Hátha mire eljön a következő "arc" addigra már csak az állóképek lesznek negatívumok.  :nugget: :(
Na de osszuk fel egy pöppet :3
Erza Nakagami páncélja nagyon tetszett,de egyetértek tyber-rel a mangában is inkább suhanás vagy mifene hatását keltette.Ezt IGAZÁN kidolgozhatták volna,mert kb 1 éve vártam erre a pillanatra.  :asdfghj: De hogy Minerva hogy elrepült már  :hmm?:

Juvia & Gray páros egész jó lett VOLNA,ha van is abban a támadásban valami,és nem csak egy kék csík tele fehér valamikkel.(legalább ami utána jött az cuki volt XD )

Laxus harcához inkább no comment.
De miért??!Miért kellet azt a felállást így elcseszni? :( Én majd besírtam amikor megláttam.Egyszerűen annyi mindent csinálnak máshogy a mangához képest,hogy azt hiszem ezek rosszul látnak.Kell nekik egy szemüveg...

Na de valami jót is mondjak.Az opening király volt!Kicsit meglepett mert nem a szokásos FT op volt,de én már nem várom,hogy bármi egy kicsit is hasonlítson a régire :smirksweat:
Egy 2014-es anime színvonalhoz még így is kevés,pedig ez a kedvenc animém már nem tudom mióta :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 júl 05, 13:28:31
Mit ne mondjak a második poén elég hosszúra sikerült.
Habár egy ilyen tartalmas elemzéshez még illik is.
Monjuk az elemzés jobban tetszett.

Még csak pár képet,és az itt leírtakat láttam.Egyelőre vegyesek az érzéseim.majd meglátom.
A csoportkép viszont tényleg tetszetős lett. :P

Ez a kép pedig egy kicsit meglepett: -Pozitív értelemben. (Mindent takar a haja úgy ahogy kell. *-)
http://2.bp.blogspot.com/-OUPijbVy_NM/U7eKsvEIieI/AAAAAAAAE_M/u5TK1JxaRac/s1600/ft+189a.png (http://2.bp.blogspot.com/-OUPijbVy_NM/U7eKsvEIieI/AAAAAAAAE_M/u5TK1JxaRac/s1600/ft+189a.png)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: -Uchiha Itachi- - 14 júl 05, 18:11:40
A zene tetszik, a tartalom viszont mocskosul spoileres. Tehát követi az openingek hagyományait. XD
Ending: A zene itt is jó, a tartalmát pedig csak a mangások érthetik. ^^
Nem tudom,hogy tudták így összerakni ezt az openinget,de ez simán veri az előzőt spoiler mennyiség tekintetében. :D
Egyébként nincs vele semmi baj,nekem bejön.
Az új endingnek pedig különösen örülök,sokkal jobb a témája/tartalma mint az előzőnek.

Ezek a részek nekem sem voltak a kedvenceim,de ami majd most jön...a mangában nagyon szerettem (egy pár részét :D,csak ne legyen cenzúra,könyörgöm),remélem itt egy kicsit többet fognak adni a látványra (kötelező!) és az animációra.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 júl 05, 18:20:27
én csak néztem :)
leültem mint gyerek aki a jégkrémét megkapja és lám nem olyat kapott amilyet akart pont olyat amilyet nem szeret  :smirksweat:
elkezdtem nézni láttam mintha a rajzolás jobb lett volna ennyi pozitívum .. :)
a zene úristen hát mi ez, ekkora légypukit nem halottam hát a régi zenéitől libabőrös lettem de ezek...
az összevágás mi az hogy Mavis elkezdi mondani a mondókát ami alatt az összes harcot kelet volna mutatni ere félbe félbe szakad ...
a harcok szinte semmik nem voltak 10 ütés mindegyik és ennyi ?  nem tudom nekem a hangok a harcok mait az egész kukába ment talán még jó pontnak kilehet emelni hogy Erza mellei jól néztek ki a páncélba  XD
de komolyan szerintem ez nagyon rosszlett szerintem nem is érdemes nézni a sorozatot mert elrontja a manga élményt,
míg mangába ezt a fejezetet olvastam hát libabőrös lettem de itt semmi
1 hete azt mondtam ez lesz a kedvenc részem hát közelse, se zene se összevágás nem volt jó ha ez a kettő nemjó akkor nemis élvezhető.. nameg külön pont Sting nyögéseinek O.o még ot éreztem vmi kis megható jelenetet ere elkezd nyögni meg bekegni meg mutatják az arcát  elvileg ő hangoakt ad ki de a képen meg mozdulatlan fej csak a könnycsepp csillog a szemébe.
ja igen meg erza lábán a "sérülés" nem tudom én láttam rosszul vagy pár fekete csíkon kívül semmi nem volt ott..


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 05, 20:15:03
Húha-húha. Erről a részről tényleg van mit beszélni, röhejesen sok szálat vart el, szóval készüljetek, mert sokat fogok írni. Akarom mondani rengeteget.

Először is, nagyon adom Bastian harc elemzéseit, hasonlóak a véleményeim róluk, de mindj ki is fejtem.
Először rendezzük le a gyorsabban összefoglalható dolgokat:

Az új opening: Én tudtam, hogy ma vagy jövőhéten fog jönni. Úgy látszik a 3 hónaponkénti váltás lesz a sanszos itt is. Bár még várhatott volna egy hetet. Na de a lényeg:
FANTASZTIKUS! Nem találok más szavakat, annyira megfogott a zene és a képi világa is, ami szokásához híven SZUPER SPOILERES, tehát ne nézze meg az, aki retteg tőlük. Bár szerintem ez a hosszú sorozat openingeknek a feladata, hogy egy jó összefoglaló képet adjon, mikre számíthat az ember. Ha folyamatosan állóvízszerű állapotot mutat, tehát semmi spoilert, akkor nem látszódik a lineáris előrehaladás a sorozatban, ami szerintem nagyon nem jó. Mint a Op első 4 openingje.
Szóval jah, engem teljesen megnyert a nyitány. Nem sajnálták a mozgóképeket és még VÉR is van benne, nem is kevés :D Egyértelműen 5/5

Az ending: Igazából semmi nagy szám. Rengeteg ilyen volt már, szóval én vártam volna valami egyedibbet. A "történése" is semmilyen, csakúgy, mint a zene alatta. Nekem nem tetszett, bár rossznak se mondanám, inkább egy ilyen "elmegy" kategória, mint a mostani Shippuuden ending. 3/5 (Remélem a Sao és a HxH új zárója nem ilyen lesz...)

Akkor beszéljünk egy kicsit a hüve...részről. Vagyis sokat. Atyaisten.
Először is a rajzolása az tetszett, bár az előzőé jobb volt. Szerintem a zenéket is nagyon jól eltalálták, bár tényleg lehetne kicsit több.
És akkor...

Luxus vs Jura, a Szent Mágus: Te atyaúristen... EZEK SZÓRAKOZNAK VELEM ? Miért kellett a Gerard elleni, Orga elleni majd most a Luxus elleni csatáját is ÖSSZECSAPNI ?!!! De most tényleg. Brain ellen olyan szép harcot kaptunk, most meg...  :faceg: És ez most inkább a manga hibája, bár az anime is kiegészíthette volna. Annyira rövid és semmilyen lett, az előző rész végén lévő jelenet után sokkal többet vártam. Mashima-nak elfogyott a tintája vagy csak sokkal jobb részek jönnek, és nem bírja kivárni ??? Ez a két szörnyeteg legalább 4-5 mangafejezetet érdemelt volna valóban, erre kapnak össz-vissz majdnem 1 egészet... Annak is a legtöbb része beszéd. De ne mááár. Oké a hangulat nagyon megvolt, Luxus "Moitiktaze" szövege hihetetlen epik volt, csak úgy, mint a nézései és felállása. De... Miért érzem azt, mint a Hitman Reborn-nál ? A már elégszer látott karakterek harcait összecsapják... Kit érdekelnek, csodálta már őket elégszer a publikum... NEM! Én pont az ilyeneket szeretem, amikor a karakterek visszatérnek és újra csatáznak, de ez minden volt csak csata nem. Mashima folyamatosan csak  :faceg: -odott ebben az ívben. Kezdte a Jura vs Gerard-al, Luxus vs Raven Taillel, Ichiya vs Bachus és céhtagja, Sting ambush támadása Bachus felé, vááá nem is sorolom tovább, mert csak f#lbasz. Meg úgyis lesz róla később még szó. Viszont az, hogy Luxus használta a Raiohotengeki-t és már Metsuri Mahou-ja is van, nagyon tetszett... Csak hát. MIÉRT IS A BÜDÖS Éhes Farkasok elleni harcot kellett kibővíteni és nem ezt ??? 2014 van b#sszus, találják már fel magukat. Már elnézést... Meg itt a FT-ben totál le van pottyantva az elemi különbségek... Végülis a Föld szigeteli az áramot, de semmi baj, még csak szó se legyen róla, Luxus hogy intézte el hirtelen Jura-t... -Pofád lapos, Titkos Sárkányölő Mágia és kész... Ja oké..
 
Gray-ék: Talán ez az egyetlen harc, amit el tudok fogadni. Lyon lehet akármilyen erős, kicsit se vette komolyra a figurát Juvia miatt... Pedig megnéztem volna miket tud... Egyébként Gray túl van egy "csodának se nevezhető valamin a Rofus ellen diadalmaskodott harcán", és ha már ott van, leüti Lyon-t és az Istenölőt is... Jó... Ez tényleg csak a Lyon-Juvia érzések miatt nem zavart annyira, de igazából ez is nevetséges győzelem volt.

Cheatania (" By Bastian" XD) vs Minerva: Hát ez tényleg olyan csalás volt, hogy a csalás bók ránézve... De most komolyan, Erzának van egy laza kis op páncélja, amit nem vetett volna be a 100 szörny ellen... Végül is csak majdnem vesztett ott is, de inkább nem fedi fel a trükkjét, jó lesz későbbre. Ne legyen már Mashima-Sensei Kubo 2, a Bleachben se tetszettek az ilyenek, hát itt se fog. Kagura-t is nevetségesen győzte le, erre Minervát is kiüti, váá én mindjárt sírok XD De tényleg. Mi a nyavalya akart ez lenni ???? Ilyen a mesékben sincs XD Ez nevetséges. Ez.. Ez...Ez...
Bár legalább kiderült, hogy Minerván van bugyi és Erza fanservice páncélja is nagyon adta..De... MOST NAGYON NEM KELLETT VOLNA EZ... Kajak átvágja a ruhát a mellén, de persze a keblén egy vágás sem.. Túl durva lenne, ha vérezne, oké én megértem, de akkor... XD Ne most fanservice-kedjünk már.

Sting jelenete: "A Sabertooth még nyerhetne, ha Sting követi a tervet, de... ki kíváncsi egy 1v5-re, ha már ennyi csaláson túl van a FT-t, akkor majd pont ez fogja megváltoztatni a helyzetet ? Na ne már.." Valahogy így hangozhatott a gondolat Mashima fejében.  Egyszerűen nevetséges volt az egész... A magabiztos Sting, aki mindig is határozott és önelégülten kemény volt, aki magához is csalta a FT-t, hirtelen... HIRTELEN... ÁÁ, kiégtem. Ez már akkora hülyeség, hogy a szavakat se találom.

Összefoglalva: Mashima magának ásta a vermet és szépen ki is használva, bele is esett... Pedig milyen jól felépítette az egész Mágiajátékokat erre a napra és mennyi izgalmas harcpárost/triót/quadrát felállított már, erre a "Barátság ereje" nevetségesebben győz, mint ever. Ugyanazt érzem, mint a Hitman Reborn utolsó ívében (aki olvasta, tudja mire gondolok). Mashima nincs tisztában az általa kreált karakterei erejével... Ez már azért elszomorító.
Már félek a következő harcoktól, hogy mennyire el lesznek cseszve. Most mondanám, hogy lehet mi tettük nagyra a mércét, de NEM. Egyszerűen nem tizenvalahány oldalt érdemel egy Luxus vs Jura és satöbbi harcok... Ja meg persze mutatni kell Natsuékat a palotában, hát ez most totál fontos és kelendő dolog...

Az anime epizódot így nem is tudom értékelni, mert ők egy az egyben visszaadták a mangát XD Itt inkább a mangát lehetne minősíteni, de ez nem az a topic. Egyszerűen nem tudom, hogy most mit is érzek... Inkább nézegetem az openinget...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miiyu - 14 júl 05, 20:22:06
Hát nem tudom, nem nagyon merek még hozzászólásokat írni xd. Nekem tetszett ez a rész, jó nem lett a kedvencem, de például ha Sting tényleg rájuk támadt volna a végén, szerintem annak nem lett volna sok értelme, legalábbis biztos nem ünnepelte volna egy normális néző sem a lelátón a Sabertooth-ot, egyszerűen nem lett volna fair úgy nyerni, hogy az egyik tagjuk meghúzódik a háttérben, és megvárja amíg eléggé legyengül az egész Fairy tail, hogy aztán nyerhessenek, még akkor is, ha taktika, és megtehette volna, egy teljesen sérült csapat ellen harcolni akkor sem ért volna szerintem, legalábbis az már nem harc lett volna, bár tény, hogy megható nem volt, de Stingen valahogy nem tudok meghatódni. (hiába próbál pozitív karakter lenni, akkor sem fogom megkedvelni >< )A Juvia-Gray páros aranyos volt, főleg a harcuk végén, egyszerűen a másik páros nem tudott csapatban dolgozni, ez van. Erzánál fura volt egy kicsit, hogy az a hatalmasnak beállított sérülés igazából semmi sem volt, de tetszett, ahogy a hirtelen jött ereje meg lett magyarázva, még az sem volt, fura, hogy eddig nem használta ezt a páncélt, logikus, hogy a legvégére tartogatta(és nem csaló!!!! ha kell megmagyarázom egy kis esszében miért nem az és kész xd ). A Laxus vs. Jura részen kicsit meglepődtem de mindegy, Mavis szövege meg csak zavaró volt, az új openingnek mintha más lenne a hangulata mint az eddigieknek, de tetszik :D Asszem egyedül vagyok ezekkel a véleményekkel, de hát ez van.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 júl 05, 20:34:03
Csabi nem is hiszed hogy mennyire rátrafáltál,igaz inkább csak részben:
"vagy csak sokkal jobb részek jönnek, és nem bírja kivárni ??? " :P

Raven-Tail elleni harcon nem kéne kiakadni.Kis halak voltak,főleg Luxushoz képest.Ha több időt pazarolt volna rájuk azt csak az ő imidzsét/szintjét rontotta volna.
Jura elleni harcva viszont tényleg elég rövid lett.
Kivéve ha egy gyors csapd le a csacsit meccs volt. :nugget:
Jura vs Gerard anno tetszett nekem,igaz rövid volt,de mégse bukhatott le,ezért Ultear el is kaszálta.Nem is akárhogy. >:)

Erza páncélja és rajzolása nekem is bejött.Főleg az arca is jól sikerült kicsit nosztalgikus 1-2kockában.

Grayék harca kb úgy ment ahogy megvolt írva.Nincs kivetni valóm.
Ott is volt egy két jobb jelent Juvia szerencséjére.Na megy ugye a közös kép.
Szerencsére nem olyan lett mint anno ahogy beléptek az arénába. :P

Mellek-hez pedig.Nem is véletlen hogy nem sérülnek meg elvégre ott van Fairy tail lányok ereje.
Na jó ezt inkább hagyjuk.Fanservice.nek jó. XD
Kíváncsi vagyok a későbbi durvább helyzettek mit kezd az Anime. :hmmm?: *-) Nem lesz könnyű dolguk.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 júl 05, 20:42:07
Én még nem láttam a részt, de a mangában sem tetszett a most feldolgozott rész. Egyébként jót nevettem a paródián Bastián, köszönöm, hogy megosztottad.

Miiyu, a Sabert eddig sem a tisztességes mivoltuk miatt imádta a közönség, hanem az elsöprő erejük miatt. Bacchust is hátulról csapta le, aztán mégis éljeneztek. Ez egy verseny volt, ahol Sting taktikájában semmi kivetni való sincs szerintem. Az egyetlen immorális cselekedete Minervának volt, hogy megkínozta Lucy-t, aztán Millianát. Ezek nélkül is elérte volna a célját (az jó taktika volt, hogy a két lányt egymásnak ugrasztotta). Viszont kérlek magyarázd meg az értelmét Erza hihetetlen győzelmének. Imádom a szépen kidolgozott magyarázatokat és hátha rávilágítasz valamire, amin átsiklottam még a mangában. Már csak azért is, mert szerintem Erza az FT legkeményebb női szereplője, de attól még nagyon fura volt ennek a harcnak a kimenetele.

Egyébként az Erza vs. Minerva vége már onnantól hiteltelen, hogy Er-chan lábát szinte péppé zúzta a ráboruló oszlop, a következő részben meg simán rááll, mintha mi sem történt volna. Túl nagy volt Minerva előnye, amit a mangaka csak a csoda páncéllal tudott kompenzálni.

Ha majd lesz égetett feliratos változat, akkor megnézem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miiyu - 14 júl 05, 21:24:17
(Húú előre félek, hogy milyen beszólásokat fogok kapni erre xd)  Hát nem tudom, nekem nem logikus egy céhet csak azért szeretni mert erősek, miközben afelett meg elsiklanak, hogy alattomosak, szeretni őket az elsöprő erejük miatt, hát azt nem mondtam volna elsöprő erőnek, ha Sting legyőzi őket egyedül, míg az összes többi tagjuk kiesett, végül is nem Sting versenyzett hanem az egész Sabertooth, teljesen legyengült embereket legyőzni meg nem győzelem a szememben, de hát nem mindenki szeretheti a Sabertooth-t. Hát sajnos nem lesz annyira kidolgozott válasz, mint szeretnéd. Először is, bármit is lehetett látni, szerintem egyszerűen nem sérült meg a lába annyira, mint ahogy mindenki hitte, még ha fura is látva, ahogy megsérült, tudom ebbe bele lehet kötni, viszont abba, hogy csak a legvégén használta a második eredetet, és ezt az új páncélt, szerintem már annyira nem. A 100 szörny ellen felesleges volt neki, és valószínűleg egész végig a "végjátékra" tartogatta. Kagura ellen nem akarta használni, főleg miután megtudta, hogy ki ő, szinte harcolni sem bírt, de azok után amiket mondott valószínűleg végig Minerva ellen akarta használni, ha már más nem működik. Arra, hogy már rendelkezik a második eredettel volt utalás az animében, szóval nem hiszem, hogy ennek olyan meglepőnek kellett volna lennie és nyilván mivel ez sokkal nagyobb erőt szabadít fel, ezért képes volt a páncélt használni, ami ellen Minerva már nem ért semmit, másrészt azért sem használhatta előbb, mert ha tényleg olyan sok mágiát igényel a páncél, akkor nem hiszem, hogy hosszabb ideig viselni tudta volna, az fura lehet, hogy addig teljesen kimerültnek tűnt, de nekem a második eredet számomra ezt megmagyarázza, arról nem is beszélve, hogy ilyen végkimenetelek (és nem harcaira gondolok) teljesen megszokottak a Fairy Tailben. Mármint, hogy egy esélytelennek tűnő karakter végül valami nagy átalakulással, vagy új mágiával, és persze az érzelmek erejével nyerjen, ennyi erővel az egész Fairy Tailt cheatereknek lehetne nevezni. Gondolom nem voltam meggyőző, de nekem meg az ellen érvek nem meggyőzőek, úgyhogy kicsit esélytelen egy vita ez :) .


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 05, 21:51:49
Valóban nagyon megoszlóak itt a vélemények, igaza volt Bastiannek pár hete.
Egyébként ugye Hisui hercegnő szó szerint azt hallotta Jövő-Lucy-tól, hogy "Hihetetlen győzelem lesz". Hát ez tényleg az volt XD Nem is gondoltam volna, hogy ennyire. Ezt tényleg nem lehet elhinni XD Ha nagyjából átfogó képet tudott adni erről Hisuinak, akkor megértem, hogy nem bízott benne és hülyének látta XD Ez tényleg hihetetlen!!! Elvileg Jövő-Lucy idősíkjában (ha hasonlít a mostanira), akkor ő se volt jelen az 5. napon, csak hallhatta, hogy mi történt. És köztudott tény, hogy a FT világában (is) Magdi Anyus szelleme kísért. A Kivégző osztag vezére tudta, hogy Lily katona volt, Gray-ék tisztában voltak Zancrow-val és még a FT anime is rátett pár lapáttal, amikor a Csillagos Ég fillerben Cobra beszélt Azuma vesztéséről. Szóval ezek minden egyes harcot velősen kibeszélhetek, amit egyáltalán nem furcsálok, hisz mindegyik nagyon durva. Csak kaphatnánk erről néha 1-2 oldalt is, csakúgy, mint az edzésekről, mert így elég furcsának tűnnek.

Na arra akartam kilyukadni, hogy ha Mashima DIREKT és TÉNYLEG ilyen nevetségesen akarta megcsinálni a győzelmüket, hogy teljes mértékben kimerítse a HIHETETLEN szó fogalmát, akkor már mindjárt más a helyzet. Jura talán tényleg hagyta magát és Luxus kedvéért ütötte ki Orgát, mert tisztelte és szerette a Fairy Tail-t, mivel ő egy tiszta szívű ember és jóban volt Makarov-val, akkor megbocsátok neki. Ugye amikor elsőnek földre küldte, lehet ott tesztelte, hogy tényleg a legvégsőkig elszánt-e Luxus. Meg ugye az animések képtelen voltak kipótolni ezt a harcot és azért látszódik a mangában is, hogy több idő eltelt a jelenetváltások között... Ez oké, de régen meg mégis kiegészítették a Lyon & Yuka vs Kagura & Milianna harcot, szóval ezt is megtehették volna...
Szóval sanszos, hogy Jura hagyta magát, hisz a nagy szoborszörnyét se idézte le (legalábbis nem láttuk). Ha ez tényleg így van, akkor megbocsátok. Imádom Luxust, hihetetlen erős, de ő akkor sincs se elemileg-se tapasztalatilag-főleg nem állóképességileg egálban egy Jurával szemben, aki sokkal idősebb és könnyedén kiütötte Ogát, az Istenölőt, aki valószínűleg nem sokkal lett volna gyengébb Luxustól.

Gray-ék harcát már tisztáztam ugye. Azt az egyet lehet teljes mértékben elfogadni.

Erza Scarlet diadalma pedig szintén hihetetlen volt, hisz Kagurával is alig bírt el, tönkre ment a lába, nem maradt semmi ereje, de előhúzott a tarsolyából egy soha nem látott, mellesleg szuper erős páncélt, ami szintén hihetetlen volt.

Sting feladása pedig szintúgy. Senki nem várta ezt tőle, még saját maga se XD Az égiek teljesen a FT-esekkel voltak, pedig rengetegszer veszíthettek volna. Nem győzöm ismételni, ez tényleg hihetetlen.

Na már most, ha Mashima tudatosan csinálta ilyen nevetségesen hihetetlenre, akkor ez egy b@szott jó epizód lett!!! Sajnos ez tényleg nem reális és statisztikus harc, hogy X egyértelműen erősebb Y-tól, akkor nyerni is fog. Ez sehol sincs így. Az érzelmek/teljes elhatározottság nem kis Power Up-ot tud adni, továbbá ez a FT eléggé hajaz az MMORPG-kre, ahol szintén legyőzhet egy játékos egy statisztikailag egyértelműen erősebb elit mob-ot, mert ő gondolkodik és jobban kihasználja a képességeit, mint az ellenfele.

Igen eléggé az ellentétét beszélem most az előző hozzászólásoménak, de most hűvös fejjel írok. Egyszerűen csak túl sok volt a csoda ahhoz, hogy elhiggye az ember, de hát akkor tényleg hihetetlen!!! XD Nem hittem volna, hogy Jövő-Lucy szavai ennyire igazak lesznek, meg ugye Levy-é is, amikor Erza kihívta mind a 100-at. Nem győzöm ismételni, ha tényleg így tervezte Hiro, akkor igazából egy szavunk sem lehet bárki mond bármit, VISZONT!

Ezek után MINIMUM egy nagyon durva vereség kell az összes győztesnek, kezdve Erzával, aki nem nagyon szereti ezt a fogalmat... Ez a rész/fejezet nagyon durván gyerekessé tette a Fairy Tail-t, szóval Mashimának KÖTELEZŐ lesz valami drámát is mutatnia. Legyen az teljes vereség vagy halál, mivel ha így folytatja, HIHETETLEN unalmas lesz a manga/anime XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 júl 05, 22:30:21
(Húú előre félek, hogy milyen beszólásokat fogok kapni erre xd)  Hát nem tudom, nekem nem logikus egy céhet csak azért szeretni mert erősek, miközben afelett meg elsiklanak, hogy alattomosak, szeretni őket az elsöprő erejük miatt, hát azt nem mondtam volna elsöprő erőnek, ha Sting legyőzi őket egyedül, míg az összes többi tagjuk kiesett, végül is nem Sting versenyzett hanem az egész Sabertooth, teljesen legyengült embereket legyőzni meg nem győzelem a szememben, de hát nem mindenki szeretheti a Sabertooth-t. Hát sajnos nem lesz annyira kidolgozott válasz, mint szeretnéd. Először is, bármit is lehetett látni, szerintem egyszerűen nem sérült meg a lába annyira, mint ahogy mindenki hitte, még ha fura is látva, ahogy megsérült, tudom ebbe bele lehet kötni, viszont abba, hogy csak a legvégén használta a második eredetet, és ezt az új páncélt, szerintem már annyira nem. A 100 szörny ellen felesleges volt neki, és valószínűleg egész végig a "végjátékra" tartogatta. Kagura ellen nem akarta használni, főleg miután megtudta, hogy ki ő, szinte harcolni sem bírt, de azok után amiket mondott valószínűleg végig Minerva ellen akarta használni, ha már más nem működik. Arra, hogy már rendelkezik a második eredettel volt utalás az animében, szóval nem hiszem, hogy ennek olyan meglepőnek kellett volna lennie és nyilván mivel ez sokkal nagyobb erőt szabadít fel, ezért képes volt a páncélt használni, ami ellen Minerva már nem ért semmit, másrészt azért sem használhatta előbb, mert ha tényleg olyan sok mágiát igényel a páncél, akkor nem hiszem, hogy hosszabb ideig viselni tudta volna, az fura lehet, hogy addig teljesen kimerültnek tűnt, de nekem a második eredet számomra ezt megmagyarázza, arról nem is beszélve, hogy ilyen végkimenetelek (és nem harcaira gondolok) teljesen megszokottak a Fairy Tailben. Mármint, hogy egy esélytelennek tűnő karakter végül valami nagy átalakulással, vagy új mágiával, és persze az érzelmek erejével nyerjen, ennyi erővel az egész Fairy Tailt cheatereknek lehetne nevezni. Gondolom nem voltam meggyőző, de nekem meg az ellen érvek nem meggyőzőek, úgyhogy kicsit esélytelen egy vita ez :) .

Félre ne érts, én sem szeretem a Sabert a jelenlegi formájában (hiányzik belőlük a kötelékek iránti vágy, csak az erő érdekli őket, legalábbis eddig), de a történetben szereplő közönség szerette őket. Az elsöprő erőt korábban mutatták be, a korábbi számokban (leszámítva az ikersárkányok siralmas csatáját Natsuval) és azzal, hogy az elmúlt hét évben ők voltak a legerősebbek. Egyébként az is hihetetlen fejlemény lett volna, ha leveri őket Sting, pont azért amit te is mondtál, mert nem lett volna erkölcsi győzelem csak technikai. Én egyébként ilyesmire gondoltam, mikor először beszélt a hercegnő a játékok hihetetlen végkimeneteléről.

Kár, hogy nem lett egy komplett kis értekezésed az Erzás harcról :), de megértettem a lényeget. A cenzúra rengeteget elvesz a sérülés értékéből ezek szerint (nem tudom, hogy olvasod e a mangát, ott tényleg durvának tűnt). De a második eredet és a páncél bevetésének idejében van valami, viszont még így is erőltetettnek érzem ennek a csatának a végét. Valahogy úgy érzem, hogy itt most ezt elrontotta a mangaka, mert túlságosan legyengítette Erzát a végső csapás előtt (meg az előző részekben). Egyébként nem akartalak meggyőzni az igazamról, csak érdekelt a véleményed.

Csabi, gondold végig, hogy mennyire illik az FT profiljába, hogy az egyik Fairy Tail tagot megöli végleg (utolsó céhtag aki meghalt végleg az talán az öreg Rob volt, még Erza emlékeiben). Ez egy kedves, néhol bohókás manga, nem igazán illik bele a vérfürdő :D. De ne aggódj attól lesz itt még dráma.
Egyébként tartom annyira profi mangakának Mashimát, hogy direkt csinálja a dolgokat. Csak azok nem mindenkinek jönnek be.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miiyu - 14 júl 05, 22:37:21
Húú bocsi az utolsó mondattal tényleg tévedtem egy dologban meggyőztél, és örülök, hogy érdekelt a véleményem :D . A közönség tényleg szerette volna azt a végkifejletet is, vissza gondoltam fejben, és máskor is elég furán viselkedtek számomra. Nem olvasom a mangát, de szerintem akárhogy is nézett ki, nem volt az akkora nagy sérülés. Hát nekem az erkölcs nélküli győzelmek nem kellenek xd.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 júl 06, 10:41:09
Na arra akartam kilyukadni, hogy ha Mashima DIREKT és TÉNYLEG ilyen nevetségesen akarta megcsinálni a győzelmüket, hogy teljes mértékben kimerítse a HIHETETLEN szó fogalmát, akkor már mindjárt más a helyzet. Jura talán tényleg hagyta magát és Luxus kedvéért ütötte ki Orgát, mert tisztelte és szerette a Fairy Tail-t, mivel ő egy tiszta szívű ember és jóban volt Makarov-val, akkor megbocsátok neki.

Köszönöm VÉGRE valaki akinek leesett hogy miért történt az ami. Nálam sosem volt megosztó a végső harc hisz pont az a lényege amit Csabi írt. Ezt sokan nem vették észre hisz az olvasók 90%-a legalább csak felszínesen olvassa a mangát is. De ahogy látom animéből sem jött át a lényeg pár embernek. Na nem baj.

Cheatania (" By Bastian" XD) vs Minerva: Hát ez tényleg olyan csalás volt, hogy a csalás bók ránézve... De most komolyan, Erzának van egy laza kis op páncélja, amit nem vetett volna be a 100 szörny ellen... Végül is csak majdnem vesztett ott is, de inkább nem fedi fel a trükkjét, jó lesz későbbre. Ne legyen már Mashima-Sensei Kubo 2, a Bleachben se tetszettek az ilyenek, hát itt se fog.

Nem értem mit lovagoltok ennyit Erzán. Egyértelműen ő a legerősebb női mágus a céhben. Egyébként ez a húzás nem szokatlan a shounen műfajban mégis úgy sírtok miatta mintha újdonság lenne. Rémlik még valakinek a Yu Yu Hakushoból Yusuke pontosan ugyan ilyen megmozdulása????? Egész viadalt úgy nyomta le hogy le volt korlátozva az ereje és csak a legvégén vetette be Toguro ellen. AKKOR MIRŐL IS BESZÉLÜNK???? :D

Egyébként Bleachben sosem volt ilyen Csabi nem tudom miről beszélsz. Üss a kezedre hogy egy lapon említed Mashimát Kuboval aki kb egyenlő szinten írja a Bleachet egy szenny napilappal. :D Mashima meg Kubo ég és föld.


Na de akkor jöjjön az én elemzésem:

Opening: Zene választás nagyon jó lett, a spoilereket már megszoktuk és ez kell is hogy felfigyeljen rá az ember.
Juvia véres jelenete eléggé meglepett benne mondjuk de pont az ilyenek miatt fognak az animések bekaksizni hogy mi történhetett.  :hmmm?:

Sárkányok: Motherglare borzalmas lett, milyen feje van már neki te atya úristen. Szomorú vagyok. Levia őrült fejét sem sikerült visszaadni. Ez így nagyon nem lesz oké ha ennyire nem megy nekik a sárkányok rajzolása. Atlas Flame-ből nem sokat látni mert tök homály az egész de jóval erőteljesebb lángokat vártam róla majd később lehet elmélkedni. Scissor Runner meg a legnagyobb epic fail, borzalmasnál is rosszabb lett.

A két Lucy jelenete is borzalmas rajzot kapott. Most már áshatom is azt a fontos drámai jelenetet. Köszöntem szépen animátorok. Csesszétek meg.  :axe:

Egyébként az óratorony 1 perces mozgása kinek tűnt fel? MANGA OLVASÓK értik majd mire gondolok!!! :D

Ending: Szerintem tökéletes lett de ezt csak azok fogják így gondolni akik olvassák a mangát a többiek csak olyan véleményeket fognak kb írni mint Csabi. ^^'

Az ending: Igazából semmi nagy szám. Rengeteg ilyen volt már, szóval én vártam volna valami egyedibbet. A "történése" is semmilyen, csakúgy, mint a zene alatta. Nekem nem tetszett, bár rossznak se mondanám, inkább egy ilyen "elmegy" kategória, mint a mostani Shippuuden ending. 3/5

Mondjuk nálad nem tudom eldönteni hogy te olvasod a mangát vagy sem mert mindig máshogy fogalmazol.  :smirksweat:

Szóval az Ending nálam simán 10/10-es. Semmi hibát nem láttam benne, zene is tökéletes. Mármint ha nem csak a pörgős zenét szereti az ember.

Opening is majdnem tökéletes lehetne ha a sárkányokat nem cseszik el így 8/10 nálam.

Jöjjenek a harcok:

Mindegyik harc visszaadta tökéletesen a mangát épp ez volt a hiba benne. Volt rengeteg álló kép és nyomott fej megint de kicsit több volt a dinamika most és a zenék is rengeteget dobtak a hangulaton. Meg is lepődtem hogy ennyi zene volt benne és ilyen hangosan nem csak halkan a háttérben.

Luxus vs Jura: Jó harc volt csak itt is a dinamika hiányzott plusz egy kis kiegészítés akár.

Gray és Juvia egyesített támadása olyan volt mint valami gif animáció. Egyáltalán nem tetszett. Semmi dinamika nem volt benne. És ha már őket említem a végén a kézfogásos jelenetet is tökéletesen elcseszték mert pont a lényeget hagyták ki belőle. Nem láttuk az arcukat közben.

Íme: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/322/6

Ha a 2. képkockát is beleteszik jóval hatásosabb lett volna.

Erza vs Minerva: Nakagami páncél tökéletes lett a rajzolás is tökéletes lett. Magáról a harcról már elmélkedtem fentebb hogy miért ilyen Erza. Egy dolog miatt tűnik ilyen "mindig én nyerek" típusúnak Erza mégpedig azért mert sosem harcol teljes erőből mert a fő célja megismerni az ellenséget, megérteni mit miért tesz. Sosem harcol bosszúból. tiszteli az ellenfelét akármilyen is az. Nekem ezért nem volt sose bajom azzal ahogy nyerte a csatáit.

Fairy Tail tagok vs Sting:

Zene valami hihetetlen szép volt. Még több ilyet. Magáról a történtekről szintén elmélkedtem fentebb mi miért történt. Szóval számomra tökéletes adaptálás volt ez is.

VISZONT!!!! Lector és Sting nyavalygása nagyon nem jött be. Nagyon hülyén oldották meg a hangokat de FŐLEG a képeket és az animálást. Szó sincs rá mennyire pocsék volt.

Még mindig nem tudnak mozgó embert animálni aki vagy fut vagy rohan. Elég cink azért ez a 21. században.

Még egy plusz pont Mavis beszéde a harcok alatt és a rajzolása. Végre megint gyönyörűen rajzolták meg. És tökéletes hatást keltett az egész beszéd is megvolt a szokásos hatása.

Összességében nagyon meglepődtem hogy ilyen jó részt láttam az elmúlt részek tekintetében meg aztán pláne. A főszereplők arcát most nagyon szépen rajzolták meg. Kivéve a csoport képen szereplőkét amikor ünneplik a viadal győzelmét Makarovék. Na az borzadály.

Előzetes: Tökéletesek a rajzok és a fejek is. Ha ezt a szintet tartják akkor nem lesz panaszra okom. A kis barátunk is nagyon faján rajzolták meg.

Jövőhéten remélem odateszik magukat mert az FT történelmében talán a legdrámaibb jelenet következik. Ha ezt elcseszik úgy mint ahogy az openingben is megrajzolták pl akkor örökre elásták magukat nálam.

Gyönyörű rajzokat és animációt akarok látni fantasztikus és drámai zenével. Ha ezt nem hozzák elém akkor mehetnek is piacra árulni kínai cuccokat mert másra sem érdemesek.

Egyébként végre én is látom a fejlődést szóval remélhetőleg pár hét múlva már tökéletesítik a hiányosságokat.

Ja igen még valami: A rész közepén a szokásos szünet nagyon tetszett végre nem a sima logó volt csak. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 júl 06, 13:36:25
Ez a rész messze felülmúlja az összes eddigi részt! Végre éreztem, hogy Fairy Tailt nézek.  :D A zenéket most nagyon jól kihasználták és a grafika is meglehetősen helyén volt. Jura és Luxus harca egy helyen igen dinamikusra sikeredett, az nagyon tetszett. Juvia és Gray harca is jó volt, csak kár, hogy önmagában egy vicc, hiszen Sherriáéknek valószínűleg több esélyük lett volna ketten. A Nakagami páncél színesben elképesztő, hogy milyen jól néz ki. A Fairy Tail győzelmének pedig nagyon örültem. Szerintem tök rendjén van, hogy ők nyertek. Már évek óta az utolsó helyen voltak. Ráadásul ez nem az a manga/anime, ahol az utolsó pillanatban a gonosz(nak tűnő) céh elhappolja az első helyet egy sunyi taktikával. Na, de nem akarom annyira túldicsérni sem a részt, mert még mindig teli volt állóképekkel. Ezenkívül rohadtul zavar az a féle lassítás, amit Sting és Lector jelenetére beraktak, meg ami az OP elején van (amikor lassan kinyílik a kapu). Szerintem nagyon ronda... Egyébként OP zenéje nagyon tetszik. Szokásosan lelőttek benne kb. minden spoilert, de sebaj, megszoktuk már. xD Az ED pedig tökéletes választás, mind képileg, mind zeneileg. Fairy Tailhez jól mennek ezek a lassabb, érzelemesebb endingek, mint a 13., 14. vagy ez. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 06, 14:00:30
A Bleach-es dolog alatt azt értettem, hogy ott is rengeteg szereplő nem mutatja meg a bankai-át életveszélyes helyzetben, inkább kikap és reménykedik, hogy jön valaki... Most nem kezdem el sorolni neked a példákat, elég csak az Aizen ellnes harcokra gondolni.
A Fairy Tail-ben én ezt a Natsu vs Ikersárkányoknál és most Erzánál éreztem. Mindkét szituációban szépen lestrapálódtak a szereplők, bár Natsu inkább csak az elején egy kicsit, utána átment lazába és könnyedén legyőzte őket villámmód és talán 2. eredet nélkül is... Elég illúzióromboló volt. Erzánál pedig ugye, az eredeti manga változatban, épphogy nyerni tudott, pedig ezzel a nakagami páncéllal könnyebben sikerrel jár.
Vágom, hogy rejtegetni kell az aduászt a legvégső pillanatig, de egyszerűen nem bírom nyugodtan nézni azt, hogy inkább makacskodnak és nem vetnek be mindent, mert később kell hatásvadász jelenetekre. Oké, itt még csak pár ilyen volt, szóval remélem nem megy át Bleach-be.

A Yu Yu Hakusho-nál rosszul tudod Kuro25, mivel csak a döntő előtt kapta meg Genkai-tól az erejét, tehát a Toguro előtti harcoknál ő is mindent beleadott.

A mangát még mindig nem olvasom és nem is áll szándékomban :) Egyszerűen "nagyon kedves" barátaimnak és közösségi weboldalaknak hála tudok néhány spoilert... De szerencsére tényleg csak párat.

Hát nekem ez az ending annyira nem árul el semmit, hogy az már tehetség, de ha tényleg mély jelentése van, akkor nem semmi XD Bár a zenéje akkor se tetszik. (Az openinget már vagy 20szor megnéztem XD )

"Jövőhéten remélem odateszik magukat mert az FT történelmében talán a legdrámaibb jelenet következik. Ha ezt elcseszik úgy mint ahogy az openingben is megrajzolták pl akkor örökre elásták magukat nálam." -Kuro25

A Jövő Lucy-s képkockára gondolsz az openingből ? Mert nem tudom mi fog ott történni, viszont tényleg kicsit bénán néz ki az a kép, olyan kis duci lett Jövő-Lucy pofija. Ettől függetlenül majdnem hibátlan és szuper jó nyitányt kaptunk, ahol van sok vér is és a rajzolása is (az előzőtől példától eltekintve) nagyon szépes lett, főleg egy "bizonyos" kígyó arca :D Vááá nagyon várom már azokat a jeleneteket :D

Az anime minősége meg mintha tényleg egyre jobb lenne, bár lehet csak az volt a baj az Éhes Farkasoknál, hogy alapból egy nem túl érdekes 4 rész volt és több, mint a fele filler töltelék, amit külön kellett megrajzolni, mert mangában nem volt. Reméljük a legjobbakat!

A "reklámjelző" újítását el is felejtettem megjegyezni, tényleg aranyosra sikeredett :D

Ja és a sárkányokról: Elhiszem, hogy mangában mindig minden jobb, de azért azt ne mondjátok már, hogy a nyitányban szereplő hüllők rondák lennének...Oké, Grandline is elég máshogy nézett ki a mangában, de nekem az anime változata is teljesen bejött, szerintem jól tudnak ezek Sárkányokat rajzolni. Inkább az lesz az érdekes dolog, hogy mennyire tudják őket "meganimálni". Felőlem legyen CGI, csak mozogjanak azok a süsük!!!



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 júl 06, 14:51:03
A Bleach-es dolog alatt azt értettem, hogy ott is rengeteg szereplő nem mutatja meg a bankai-át életveszélyes helyzetben, inkább kikap és reménykedik, hogy jön valaki... Most nem kezdem el sorolni neked a példákat, elég csak az Aizen ellnes harcokra gondolni.
A Fairy Tail-ben én ezt a Natsu vs Ikersárkányoknál és most Erzánál éreztem. Mindkét szituációban szépen lestrapálódtak a szereplők, bár Natsu inkább csak az elején egy kicsit, utána átment lazába és könnyedén legyőzte őket villámmód és talán 2. eredet nélkül is... Elég illúzióromboló volt. Erzánál pedig ugye, az eredeti manga változatban, épphogy nyerni tudott, pedig ezzel a nakagami páncéllal könnyebben sikerrel jár.
Vágom, hogy rejtegetni kell az aduászt a legvégső pillanatig, de egyszerűen nem bírom nyugodtan nézni azt, hogy inkább makacskodnak és nem vetnek be mindent, mert később kell hatásvadász jelenetekre. Oké, itt még csak pár ilyen volt, szóval remélem nem megy át Bleach-be.

A Yu Yu Hakusho-nál rosszul tudod Kuro25, mivel csak a döntő előtt kapta meg Genkai-tól az erejét, tehát a Toguro előtti harcoknál ő is mindent beleadott.

A mangát még mindig nem olvasom és nem is áll szándékomban :) Egyszerűen "nagyon kedves" barátaimnak és közösségi weboldalaknak hála tudok néhány spoilert... De szerencsére tényleg csak párat.

Hát nekem ez az ending annyira nem árul el semmit, hogy az már tehetség, de ha tényleg mély jelentése van, akkor nem semmi XD Bár a zenéje akkor se tetszik. (Az openinget már vagy 20szor megnéztem XD )

"Jövőhéten remélem odateszik magukat mert az FT történelmében talán a legdrámaibb jelenet következik. Ha ezt elcseszik úgy mint ahogy az openingben is megrajzolták pl akkor örökre elásták magukat nálam." -Kuro25

A Jövő Lucy-s képkockára gondolsz az openingből ? Mert nem tudom mi fog ott történni, viszont tényleg kicsit bénán néz ki az a kép, olyan kis duci lett Jövő-Lucy pofija. Ettől függetlenül majdnem hibátlan és szuper jó nyitányt kaptunk, ahol van sok vér is és a rajzolása is (az előzőtől példától eltekintve) nagyon szépes lett, főleg egy "bizonyos" kígyó arca :D Vááá nagyon várom már azokat a jeleneteket :D

Az anime minősége meg mintha tényleg egyre jobb lenne, bár lehet csak az volt a baj az Éhes Farkasoknál, hogy alapból egy nem túl érdekes 4 rész volt és több, mint a fele filler töltelék, amit külön kellett megrajzolni, mert mangában nem volt. Reméljük a legjobbakat!

A "reklámjelző" újítását el is felejtettem megjegyezni, tényleg aranyosra sikeredett :D

Ja és a sárkányokról: Elhiszem, hogy mangában mindig minden jobb, de azért azt ne mondjátok már, hogy a nyitányban szereplő hüllők rondák lennének...Oké, Grandline is elég máshogy nézett ki a mangában, de nekem az anime változata is teljesen bejött, szerintem jól tudnak ezek Sárkányokat rajzolni. Inkább az lesz az érdekes dolog, hogy mennyire tudják őket "meganimálni". Felőlem legyen CGI, csak mozogjanak azok a süsük!!!

Bleachet hagyjuk ott eleve ki sincs dolgozva rendesen a story. :D Egyébként jogos a bankaios téma.

Az ilyen végső ultimate fegyverek vagy támadások behozatala meg megszokott nem csak mangáknál hanem máshol is.

Ami a YYH-t illeti való igaz nem az egész viadalt harcolta leláncolva csak a felét. :D Ugyanis akkor kapta meg amikor átmentek a másik arénába. DE ettől függetlenül érvényes amit mondtam. ^^

Endingre csak annyit hogy mivel nem olvasod a mangát természetes hogy nem érted mi a lényege az endingnek. nem véletlen Lucy a központi szereplő hisz az egész ARC ő róla szól megint kb. De az ending az másra utal most. És igen köze van ahhoz a képkockához ami az openingben van és ja sajnos elég gyatrán van megrajzolva.

Egyébként jövőhéten jön az a rész amiről szól az ending és ami nálam a nagy vízválasztó lesz. Ha nem cseszik el akkor a következő az Urtear-es rész lesz és abból van kettő is.

Ami a sárkányokat illeti. Régen igen is tudtak rajzolni és animálni is gyönyörűen sarikat. Lásd Igneel vagy akár Acnologia. Még Grandeeney sem volt olyan rossz bár tény hogy mangában ezerszer szebb volt.

A mostaniaknál főleg az a baj hogy totál torz a fejük és nagyon kevés benne a munka. És való igaz hogy a nagy gondok majd az animálásnál kezdődnek meg amikor pusztítani kezdenek. Mostantól rengeteg nagyon durva jelenet fog jönni nem lehetnek hanyagok.


CGI-t ne csak azt ne könyörgöm. Kézzel is gyönyörűen lehet rajzolni tökéletes példa Acnologia vagy Igneel ahogy animálni is. Nem kell CGI mert úgy járnak mint az új Sailor Moon-nál ami a minap jött ki egyszerűen pocsék hogy CGI-jal oldották meg az átváltozást. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 júl 06, 17:04:38
Egyébként az is milyen durva már, hogy 2014-ben azért imádkozunk egy animében, hogy legalább a fejeket rendesen animálják meg  XD Nem semmi, hogy 1999-2000-es animék jobban vannak megcsinálva mint a 2014-es fairy tail. Kicsit off a téma, de nézegettem régebbi animéket, és feltűnt.  Én már egyébként a következő ARC-ot várom a Fairy tail-ből, hogy elénk tárják. Most nem írom le, hogy miért,mert spoileres lenne,és nem akarok poénokat lelőni, úgyhogy ha ennek az ARC-nak a végére érünk bepótolom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 júl 06, 17:51:32
Egyébként jövőhéten jön az a rész amiről szól az ending és ami nálam a nagy vízválasztó lesz.
Te szerintem keversz valamit. Ami az endingben van, az biztos, hogy nem lesz a következő részben. Az majd máshol lesz, de nem írom le, mikor, mert nem szeretnék még kicsit sem spoilerezni az animéseknek. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 júl 06, 18:27:01
Egyébként jövőhéten jön az a rész amiről szól az ending és ami nálam a nagy vízválasztó lesz.
Te szerintem keversz valamit. Ami az endingben van, az biztos, hogy nem lesz a következő részben. Az majd máshol lesz, de nem írom le, mikor, mert nem szeretnék még kicsit sem spoilerezni az animéseknek. ^^

Igazad van akkor Lucynál és két fontos momentum lesz Amiről az ED szól az tényleg a harcok végén lesz. Sebaj akkor is eldönt mindent nálam a jövőheti rész.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: aragon129 - 14 júl 06, 21:18:33
A böngészőbe mikor lehet megnézni??mert én letöltve nem tudom megnézni :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 júl 06, 22:32:23
Igen szerintem jura hagyta magát , meg amúgy is barátságos mérkőzés volt.  Másik meg szereti a fairy tailt.
Most ha mint a 2 en ellenségek lettek volna tuti felállt  volna megint és komolyan harcolt volna.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 07, 18:05:47
imi112: Mivel Új Opening és Ending van, szerintem azt fordítgatják és formázzák, azért késik a magyar feliratos videó.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 júl 07, 18:30:48
Ha a 189.ik részre gondolsz azt már linkeltem is pár hsz-el feljebb.
Ilyennel gyorsan szoktak itt végezni.Legfeljebb az Op-End maradhatott ki,és az zavarhatott meg. :P
(Oh lehet tévedtem volna?)
Hoppá most látom hogy a feltöltő egymaga lefordította.Igaz ez csak a második munkája.(Ftből)
Először azt hittem hogy innen van.Ez most meglepett. :smirksweat:



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 júl 07, 19:38:39
Na megnéztem az új részt és azt kell mondjam, hogy nem is volt olyan rossz. A mangát szépen feldolgozták, de itt tényleg lehetett volna értelmesen bővíteni. A zenék sokat dobtak rajta. Grafikai téren van még hova fejlődniük, Sting és Lector jelenete nekem eléggé darabosnak tűnt, nem pedig lassítottnak, ahogy ők szerették volna.
Mikor Sting az FT elé állt beugrott a manga paródiája, így nem igazán tudtam átérezni Sting összeomlását, de az is szép volt. Remélem a következő részt, vagy az azutánit is ilyen szépen fogják megcsinálni (legalább a zenék jó kiválasztásával), mint a mostani második felét. Már már megkönnyeztem Stingék újraegyesülését, pedig roppant irritálónak találom Lector karakterét.

Az opening és az ending is nagyon jó választás volt, mind zeneileg, mind képileg tetszik. Azon viszont jót mosolyogtam, hogy az opening a következő történések összefoglalójának is tekinthető :D. Persze a nem mangásoknak nem feltűnő spoiler, csak vicces. Ez nagy részt igaz az endingre is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 júl 09, 14:32:10
190   The One Who Closes the Door
扉を閉める者 (Tobira o Shimeru Mono)   July 12

191   Natsu vs. Rogue
ナツ vs.ローグ (Natsu vs. Rōgu)   July 19

192   Zodiac
ゾディアック (Zodiakku)   July 26


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 09, 14:44:05
Köszi az infót Bleach1981! Összenézve a manga címekkel, folytatódik a 2/1-es adaptáció legalább 3 részig még... Csak tudnám miért sietnek ennyire, igaz messze van a manga, de a legutóbbi harcokat is kiegészíthették volna, szerintem senki nem lett volna szomorú emiatt... Nos, legalább a tempó az bőven meglesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 júl 09, 17:58:12
Gondolom azért csinálják így, mert belátták, hogy az íróik csak delfin-emberekkel, vagy egyszerűen borzasztóan unalmasan tudják kibővíteni a mangát. :D
Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fogják eltalálni a következő rész hangulatát.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 09, 18:32:28
Csak ha így folytatják, maximum 50 részt tudnak még leadni és beérték a mangát... Vajon ők is megkockáztatnak majd egy filler-évadot ? Bár ez még a nagyon távoli jövő zenéje.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: felcsi88 - 14 júl 09, 18:50:41
Sziasztok!
Nem szoktam ilyen témákkal kapcsolatban ide irogatni, mert eddig nem igazán volt rá szükségem, most viszont szeretnék egy-két fanatikustól segítséget kérni :) a heti részhez.

Ost címe kellene nekem ami ennél a két időpontnál megy  illetve ugye a hozzá tartózó előtte lévő és utánna lévő részek   09:16   12:11  (09:16 mikor jura veszít , a másik meg ugye amikor a tigris királynő beparázik 12:11 nél, nem tudom hogy mikortól kezdődik az a zene, de  miután erza kettévágja a magic et már valszeg megy.)

Tényleg nagy segítség lenne, ha viszont ez a 2 muzsika  a Season 2 ost je amit még nem publikáltak akkor bocsánat mivel most ötletem sincs hogy mi lehet a címe, nem tudhattam. Régebbi fairy tail ostket mikor először felfedeztem valami youtube videóban pl, akkor már tudtam hogy valamelyik részbe hallottam  őket de ezeket a mostanikat nem igazán tudom hova tenni .



Szóval ha valakinek eszébe jut valami akkor megköszönném ha leírná.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 júl 09, 18:55:00
Csak ha így folytatják, maximum 50 részt tudnak még leadni és beérték a mangát... Vajon ők is megkockáztatnak majd egy filler-évadot ? Bár ez még a nagyon távoli jövő zenéje.

Végül is van hely a filler évadnak, bár annak én sem örülnék.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Asasino - 14 júl 10, 12:44:43
Nem nagyon olvastam vissza így ha már valaki írta akkor akkor elnézést.

Ez az opening egy 2 lábon járó spoiler XD aki még nem látta ne is nézze meg!

Az előző rendben volt, nem volt olyan hű de jó de kicsit tetszett.Na ha ezt a másfél perces spoilert nem is nézem ez akkor se tetszik :P

Szerk.:
a rész minősége egyébként nagyon gyenge volt de mindentől függetlenül ez volt az évad legjobb része.
Az OST használat ebben a részben kiemelkedő volt.
Voltak jelenetek amik mangában sokkal jobban ütöttek és itt pedig az animálás lehúzta de az OST-k kijavították.

Bár hiába utálom Erzát szerintem az ő harca sikerült a legjobbra.
2 jelenet nekem sokkal jobban átjött mangában.
1. amikor Erza aktiválja a 2. eredetet és bevágja a godmod-t.
2. ez a jóslat, hogy valami rendkívüli módon kerül majd ki a győztes, mangában azthittem, hogy ez a rendkívüli mód Sting fordítása lesz és ők nyernek, a jóslat pedig beigazolódik de jött a fordulat és Sting feladta.Ez mégnagyobb fordulat volt mint a 9 pontos ugrás lett volna és mangában nagyon meglepődtem és nagyon tetszett.
Itt már más mivel tudtam, hogy mi fog történni de nem ez húzta le a jelenetet hanem az elnyújtása.

Szerintem akkorra kellett volna tenni a földre rogyást miután eltűntek körüle a fénycsóvák és úgy hirtelen nagyobbat ütött volna.

Na mindegy ettől még az évad legjobb része  :thumbsup:

Ja és a Lector Sting jelenethez hagy ne szóljak hozzá  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 júl 10, 13:48:02
Szerintem az előző rész sokkal jobb volt.
Mindenesetre nem volt rossz. Kifejezetten jó sem, de elment, mégpedig, ahogy írtad is, a zenék miatt.
Különösen akkor dobott rajta sokat, amikor Luxus azt mondja, hogy fel vagyok tüzelve. És akkor szól ez:
http://www.youtube.com/watch?v=7IKIpqSeGZc
Ez egy nagyon jó zene :D Szerintem még van is olyan, mint a régiek. Csak ilyenből kéne több.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aurelsia - 14 júl 10, 15:10:31
Nos, 189. rész.

Először tétováztam, hogy írjak-e, vagy sem, elvégre mindent elmondtatok amit akartam. Azonban én is csatlakoznék az ,,ez a rész jó volt"  team-hez. :D

Opening: Mi a ménköves pokolért kellett olyan dolgokat lelőni, mint hogy látjuk Cobrát? Az a mangában nekem egy kellemes meglepetés volt, de így nem is mondok semmit..  Ezen kívül spoiler, spoiler hátán. Erről ennyit.


Nekem tényleg nagyon tetszett, én egész konkrétan arra sem emlékeztem, hogy Erza konkrétan kimondja, hogy második eredet aktiválás. Tehát totál meglepi volt. :D Mindig a rész után szoktam  újraolvasni, hogy ez milyen volt mangában, és mennyire hű hozzá.


Amit másképp csináltam volna:

Nem a végeredménnyel volt bajom, hanem hogy túl gyors volt számomra. Sting karakterét mindig is imádtam, és fogom is, mert ettől ez nem változott. Mangában is szeretem, animében is. Viszont nem kellett volna ilyen szinten lealázni az egyébként menő (-nek hiszi magát) gyereket.  Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz lett a végeredmény, bár most úgy tűnik, mintha ezt akarnám. Viszont szerintem sokkal ütősebb lett volna ez a rész (és talán még Bastian számára is elfogadható lett volna, és csak a következő részben kapna agyhalált xD) ha félbe hagyták volna a 15 oldalnál. Az az nem viszik végig a fejezetet, csak egészen addig, hogy Sting elmondja:
- Ide gyertek Fairy Tail! *fellövi a Batman jelet, majd menő mosoly és ending*
Véleményem szerint egy sokkal epickebb befejezése lett volna az e-heti FT-nek,  mint így.  :jaja:


Amit még nem így csináltam volna:

Tekintve, hogy Natsuék harca a mangában jelenleg nem is szerepelt, szerintem bőven nem velük kellett zárni a részt, ugyanis csak a fejezet utolsó oldalán jelennek meg. De ha mindenképp velük kellett bővíteni a részt, akkor legalább Arcadios vonulása előtt mutatták volna őket.. Aztán Arcadios, Hisui, és a végére egy olyan képkockát, amin Natsuék harcolnak, és alatta beszél a hercegnő. Mert amit Hisui mondott, az nálam nagyot ütött a mangában, de így, hogy még utána bevágták, ahogy Natuék fightolnak... háát elég ratyi... :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 júl 11, 11:37:31
napfényt látott a Fairy Tail anime új stúdiója által tervezett sárkányok  XD
http://kepfeltoltes.hu/140711/dragon_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 14 júl 11, 12:17:57
Nos bepótoltam az elmúlt két részt és tényleg javul az anime :) Remélem tovább haladnak ezen az úton. Akkor a történet az inkább nevetséges mint Hihetetlen... Hogy is mondjam talán elfogadhatóbb lett volna de a Mashima elcseszte az egészet lehetett volna ez a vége csak nem így kellett volna eljutni hozzá ilyen hirtelen. És gondoljunk már bele ha az én barátomat elrabolják akkor nem az a célom,hogy visszaszerezzem hanem feladom? Nagyszerű logika.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 júl 12, 08:29:58
15. rész
Na végre, 3 hónapot kellet várni rá,de végre normális grafikát kaptunk szépen és normálisan megrajzolt fejekkel. Könyörgöm maradjon ez a színvonal ! Maga a rész szerintem jó volt. Jövő Lucy önfeláldozása váratlan volt,és szépen megcsinálták. Natsu mérges fejét a végén pedig TÖKÉLETESEN visszaadták. Le is mentettem azt a képet és ment is háttérnek a gépre  (H)  Megjött a terminátor is,akit szintén normálisan megcsináltak. Most fognak beindulni a történések hála istennek. És ha igy lesznek megcsinálva mint a mai rész,én teljesen elégedett leszek.  Viszont Meredy szeme miért rózsaszín még mindig ?  :nugget: Miért olyan nehéz az eredeti szemszínét beszínezni neki ? Na de legyen 4/5 a rész. Szép grafika, jó hangulat, megfelelően volt hű a mangához is. 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 júl 12, 09:36:16
190. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 323. fejezet( az elejétől a végéig), 324. fejezet(az elejétől a végéig)

"Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen". Utoljára a 184. rész tetszett igazán, szóval itt volt az ideje ismét egy jó résznek. :)

Pozitívumok
+ A fejek! Igen, a fejek. A legtöbb helyen most nagyon ügyeltek az ábrázolásukra.
+ A Garou Kishidanos töltelék megint elfogadható volt.
+ Jövő Lucy jelenetét sikerült kellőképp meghatóra csinálniuk.
+ Jövő Rogue. Vele minden klappolt.
+ Terminátor Natsu.

Negatívumok
- Meredy és Ultear szemei. Még mindig nem rózsaszín egyik sem bármennyire is szeretik a készítők a rózsaszínt. -.-
- Jövő Rogue megjelenésénél már megint az az OST szólt, amit túl sokszor használtak már. :/
- Szokjanak le a lassítgatásról, mert inkább idegesítőnek találom, mint szuper drámai hatásnak.
- Ha Jövő Lucy önfeláldozását meghagyták volna az alagsorban, akkor Jövő Rogue meglepődése a második Lucyn értelmesebb lett volna, hiszen sötét is volt és csuklya is volt rajta. Azon a fényes folyosón a csuklya ellenére is ki lehetett volna szúrni.

Előzetes: Nincs különösebb észrevételem.

UI: Ha a manga jelenlegi történéseire jövő héten nem kapok elfogadható magyarázatot, akkor könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó hozzászólásom ebben a témában is.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 júl 12, 10:27:07
Bastian a képeden ki van rajta ? Melyik anime szereplő ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 14 júl 12, 10:34:14
Accelerator - Toaru Majutsu no Index, de ez itt off, megkérdezhetted volna tőle PÜ-ben is. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 júl 12, 13:02:38
190. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 323. fejezet( az elejétől a végéig), 324. fejezet(az elejétől a végéig)

"Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen". Utoljára a 184. rész tetszett igazán, szóval itt volt az ideje ismét egy jó résznek. :)

Pozitívumok
+ A fejek! Igen, a fejek. A legtöbb helyen most nagyon ügyeltek az ábrázolásukra.
+ A Garou Kishidanos töltelék megint elfogadható volt.
+ Jövő Lucy jelenetét sikerült kellőképp meghatóra csinálniuk.
+ Jövő Rogue. Vele minden klappolt.
+ Terminátor Natsu.

Negatívumok
- Meredy és Ultear szemei. Még mindig nem rózsaszín egyik sem bármennyire is szeretik a készítők a rózsaszínt. -.-
- Jövő Rogue megjelenésénél már megint az az OST szólt, amit túl sokszor használtak már. :/
- Szokjanak le a lassítgatásról, mert inkább idegesítőnek találom, mint szuper drámai hatásnak.
- Ha Jövő Lucy önfeláldozását meghagyták volna az alagsorban, akkor Jövő Rogue meglepődése a második Lucyn értelmesebb lett volna, hiszen sötét is volt és csuklya is volt rajta. Azon a fényes folyosón a csuklya ellenére is ki lehetett volna szúrni.

Előzetes: Nincs különösebb észrevételem.

Teljesen egyetértek úgy hogy kár is leírjam ezeket.

Nagyon szépek voltak a rajzok kitettek magukért zenék terén tényleg csinálhatnának már valamit mert borzasztó hogy 4-5 zene vagy még annyi se van amit fel tudnak használni. Egyelőre maradok az animenél mert bár kicsit nehézkes volt Jövő Lucy jelenete de szép volt és megható. Nagyon örültem hogy J. Lucy és Happy párbeszédét ennyire szépen megcsinálták. És Jelen Lucy felfedezése arról hogy a jövőbeli énjének hiányzik a jobb keze és Natsu reakciója és tökéletes adaptáció volt ide kár is lett volna kiegészítés. Bár hogy őszinte legyek kicsit csalódott vagyok zene választás végett hisz a régi anime verzióban sokkal drámaibb zenék voltak mint itt.

És ahogy Bastian is írta egy palotában korántsem hatott annyira drámaian ez a jelenet mint ha az alagsorban lett volna ezért is háborogtam már anno is hogy mi az Istenért kellett az alagsorból felhozni őket a palotába. Amikor beszívja az árnyék az embereket az is elég bugyuta lett jóval sötétebb hangulata volt a mangában. Ez az árnyék támadás még mindig nem megy nekik bár az a jelenet amikor Rouge előtűnik az árnyékból meg kel hagyni szép lett. Na szóval olyan sötét árnyék kellett volna az emberek elszívásánál is.

Egyébként Natsu a mangában jóval nagyobb erővel csapott oda Jövő Rougenak

http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/324/19

szóval az is kicsit gyatra lett de elnézem mert amire igazán kíváncsi voltam azt nagyjából tökéletesen adták át.

Megjegyzem most már mindenkinek világosnak kell lennie miről is szól az Ending. ^^

Jövőheti rész pedig egy faja kis harc lesz Natsu és J. Rouge közt és a vég kezdetének a felvezetéséhez.... Khmmm, 2 hét múlva kezdődnek a durvulások, nagyon kíváncsi vagyok mit fognak alkotni a készítők, de könyörgöm TÖBB ZENÉT, SOKKAL TÖBBET és legalább ezt a szintet tartsák rajzolás tekintetében.

Eddigi legjobb anime rész volt az tuti.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 júl 12, 15:13:56
eddig elhordtam folyton az új stúdiót de most tényleg nagyon jó lett, nagyon jó rész :)  átlehetett élni meghatott a vége :)
bár azért Lucy nak elég fura lehetett hogy látja hogy hal meg saját maga és látja a barátai reakcióit azért loki elég fapofával nézte végig XD és hát rendben hogy natsu dühös volt és tudtam hogy nem villámló tűz támadást fog beadni de azért hiányoltam hogy nem teljes erejéből támadt roughra


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 júl 12, 15:32:07
azért loki elég fapofával nézte végig XD és hát rendben hogy natsu dühös volt és tudtam hogy nem villámló tűz támadást fog beadni de azért hiányoltam hogy nem teljes erejéből támadt roughra

Az nem fapofa volt. Mangában mondjuk jobban átjött valamivel.

Ami Natsut illeti csak annyit, ami késik nem múlik. :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 12, 16:57:34
Először is, MOST kellett volna az új opening, mert a múlthéten még a mágiajátékok voltak és nem lőtte volna le egy héttel korábbra Jövő-Lucy halálát, na de...

Az epizód újfent 2 mangát dolgozott fel, ami érezhető is volt, viszont... Csak szerintem telt el nagyon gyorsan ez a rész ? XD Nézem-nézem és már vége is, mintha 5-10 perc lett volna az egész...

A rész eleji ünneplés és Stingék beszélgetése tetszett, de nem értettem, hogy Gazille miért lett olyan ideges XD Luxus megjegyzése is jó volt, hogy Natsu nélkül nem az igazi a hangulat. 4:07nél azért a Gruvia fanok örülhettek és elképzelhettek ezt-azt XD

Most már az is egyértelmű, hogy Sütőtök a Király, bár ez eddig is 99.99%-ban biztos volt mindenki számára.
Visszább a palotában folytatódott az Éhes Farkasok elleni harc, ami (egyetértek Bastiannel) újfent értelmes kiegészítést kapott. Bár nem értettem, mikor került le Lucy-ról a mellény, mert az előző rész végén még ott volt, de ebben az epizódban már nem, mind1. XD
Szerencsére nem húzták tovább és jött a következő fordulat. 7:06nál mi volt az a futás a katonák részéről ??? XD
Szépen elnyelt mindenkit a titokzatos árny, kicsit túl könnyen is. Viszont ütős volt azt meg kell hagyni, de az alagsorban tényleg jobb lett volna.

Ezután láttuk Meldy-éket, akiknek a szemük még mindig Barbie színekben pompázik  :smirksweat:
A hercegnő és Pinokkió (akinek teleszkópos orra van) jelenete nagyon meghatóra sikeredett szerintem, és tetszik Hisui új ruhája is :D

Na de a lényeg, Jövő-Rouge!!! Erről is tudtam tök jó módon, de akkor is nagyon badass lett a belépője. Mondtátok, hogy kevés a zene, amiben egyet kell értenem, viszont az összes jó helyen volt a maiban, főleg Rouge belépőjénél. Megtudtuk így azt is, hogy anno ő segített a múltbeli énjének a Gazille ellenes harcában. Elég erős lett és a kinézete is nagy változásokon ment keresztül, de úgy látszik, hogy ő a jó oldalon áll, mégis megölte Jövő-Lucyt, mert az elvileg bezárta a kaput. Biztos érdekes félreértés lesz itt is, de kíváncsian várom.

Jövő-Lucy halála tényleg meghatóra sikeredett, viszont csodálkozom, hogy egyikőtök se vette észre azt a brutális bakit 18:40nél (nem lövöm le mi az, nézzétek meg!!!).
Szóval ezt leszámítva nagyon durván szomorú jelenet volt és-ha még nem is az összes- vér is volt rendesen.

Szóval egy elég jó epizódot kaptunk mára, csak nagyon gyorsan eltelt és volt benne egy óriási hiba is, így csak egy 4/5-öt tudok rá adni én is. Viszont meg kell jegyezni, hogy nagyon jó színvonal van mostanában, amit remélem tartani is fognak. A fejek rajzolása is szépre sikeredett.

A következő részben végre kezdődik az akció! Natsu végre használja a villám-módot!  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 júl 12, 17:25:23
Jövő-Lucy halála tényleg meghatóra sikeredett, viszont csodálkozom, hogy egyikőtök se vette észre azt a brutális bakit 18:40nél (nem lövöm le mi az, nézzétek meg!!!).
Szóval ezt leszámítva nagyon durván szomorú jelenet volt és-ha még nem is az összes- vér is volt rendesen.

Nem volt ott semmilyen baki nem  tudom te mit láttál de nyugodtan írd le szerintem. Spoilernek nem nevezhető hisz aki ide bejön az már alap hogy látta a részt. 18:40-nél egyébkén J Lucy esik a földre de szerintem elnézted ha a kezére gondolsz mert az a bal keze és a jobb kezén van a jel. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 12, 17:46:45
18.40nél látszódik 1 másodpercig a jobb keze, erre gondoltam. Mangában nem volt ilyen itt.... Nem úgy volt, hogy neki nincs meg a jobb keze ? Erre rengeteg utalás volt, hisz;
1: sose láttuk
2: "macskakaparás" a járőr szerint, mivel J. Lucy bal kézzel írt és a szájával vette le a kupakot
3: "anime only" Natsu megjegyzése: "mintha könnyebb lenne ez a Lucy"
4:  mai részben jelen Lucy szavai: "a jobb kezed..."- ergó történt vele valami és ha ilyen sokkolva mondta, akkor nem hiszem, hogy csak lekopott a jel.

Nekem ezekből totál az esett le, hogy elvesztette a jobb kezét, ahol ugye a Fairy Tail jele volt. De most akkor mindvégig meg volt neki ? Valaki világosítson fel!  :asdfghj:

Továbbá ahogy olvasom mangában Wendy meg se próbált segíteni, de itt Charle felvilágosított minket, hogy egy ilyen halálos csapást még ő se tudna meggyógyítani (+ elég kimerült lehet).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 júl 12, 18:16:20
Csabi28- jövő Lucy keze mindig is megvolt, csak ez egy sima nagyon rövid kar. A kezét még valamikor a jövőben elvesztette, helyette kapta ezt a kart,ami sokkal kissebb,olyannyira, hogy írni se tud vele. Az eredeti kezét még a jövőben vesztette el ahonnan visszajött. Ez így nincs megmagyarázva, de valószínű, hogy ez lehet az igazság. Na igen a mangában Wendy nem tudott segíteni,mert legyen akármilyen jó gyógyító, ő csak egy kislány akit sokkolt hogy egy ilyen dolog történt hirtelen a szeme láttára. Biztos azért kellett így megmagyaráztatni, mert lehet néhányan azt feltételeznék, hogy wendy simán megmenthette volna,és adtak rá egy magyarázatot gyorsan. Vagy csak mert nem veszik észre azt amit leírtam, hogy ő mégis csak egy kislány,akit egy ilyen halál eset sokkolhat annyira, hogy moccani se bírjon.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lindako - 14 júl 12, 23:32:43
OMÁJGÁDÓMÁJGÁDÓMÁJGÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁD
Ez a rész az új széria leeeeegjobb része! Én azt mondom hatalmas kedvenc lett, és amanga olvaása után szerintem a régi grafikával nem is lett volna olyan nagy élmény.
És, akkor most jól hallottam? Régi OSTok? Ekkora feels régen volt már, gyerekek!
És sikerült elérnie,hogy sírjak Lucy halálán, még a lassítás ellenére is, ami engem is idegesített. Happy olyan drága volt :3
Natsu rage fantasztikusra sikerült, bár a csapás béna volt D:
Az időhúzások, minden klappolt. Egyszerűen felsikoltottam, mikor az FT győzelme után beindult az OST, anyu kicsit sem nézett hülyének :D
Szóval így tovább, gyönyörű volt, és ha Ez a szint maradna végig (bár nem fog) akkor az animében is ez lenne a legjobb arc, a gyenge indulás ellenére is számomra.

Bastian úgy érted hogy abbahagyod? :( Amúgy a régebbi Lectoros dologra, hogy visszakapja-e, én mindig úgy tartottam h lehet, hogy visszakapná, de Lector erre a fajta győzelemre nem lenne büszke.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 júl 13, 11:58:45
Bastian úgy érted hogy abbahagyod? :(

Amit ilyen régóta követ az ember, azt nehéz véglegesen abbahagyni, valamint nem is lenne értelme mivel tudom, hogy mennyi időt és energiát öltem bele. Azt a megfogalmazást szeretem használni, hogy kötelességből elolvasom/megnézem az aktuális fejezetet/részt, de azonkívül nem fogok vele foglalkozni. Feldolgozom, hogy mi történt, de nem veszem a fáradságot arra, hogy bármit is írjak róla, elméleteket gyártsak, mert elég csalódás ért már a szériával kapcsolatban. Mashima magyarázatán fog múlni a dolog, szóval az eddig leírtakat egyelőre feltételes módban kezeljétek. :/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 júl 13, 13:15:46
Mashima magyarázatán fog múlni a dolog, szóval az eddig leírtakat egyelőre feltételes módban kezeljétek. :/

Nem értelek. Mashima tök logikusan gondolkodik szerintem. Nem akarok mangáról anime topicban spoilerezni de ha amradt volna a kijelentés pont akkor nem lett volna értelme a dolgoknak. Viszont ahogy most állunk van értelme hisz így még keményebbnek tűnik az ellenfél. Hisz előre gondolkodtak. Maga az indok is egyértelmű Silver részéről. Legalábbis számomra. Na de mindegy ez már túl spoileres lenne. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 júl 14, 09:30:17
Még csak most volt időm megnézni a részt. Nem is tudom, mit mondjak. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól megcsinálják. Csak ámultam. Happy milyen aranyos volt. Istenem, tényleg ügyesek voltak ezúttal a készítők. Talán pont ezekre a részekre tartogatták az energiájukat? xD Előzetesben nem láttam semmi furcsát, szóval egyelőre a következő részben is bízok.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 júl 16, 15:36:00
191   Natsu vs. Rogue
ナツvs.ローグ (Natsu vs. Rōgu)   July 19

192   Live on For Her
あたしの分まで (Atashi no Bun made)   July 26

193   Seven Dragons
SEVEN DRAGON (Sebun Doragon)   Aug 2

194   The Magic of Zirconis
ジルコニスの魔法 (Jirukonisu no Mahō)   Aug 9


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 júl 19, 11:41:38
jó volt a mai rész  :D
szerintem nem volt benne semmi baki a harcok szépek voltak a kidolgozás jó volt a hangok is rendbe voltak de tán mintha Juvia hangja kicsit másabb lett volna :D
mondjuk azon nevetem mikor fogták és Lucyék mentek elfele és jövő Lucy testét otthagyták mint egy darab xart csak úgy hogy lesz ami lesz vele valaki majd csinál vele valamit  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 júl 19, 15:04:05
jó volt a mai rész  :D
szerintem nem volt benne semmi baki a harcok szépek voltak a kidolgozás jó volt a hangok is rendbe voltak de tán mintha Juvia hangja kicsit másabb lett volna :D
mondjuk azon nevetem mikor fogták és Lucyék mentek elfele és jövő Lucy testét otthagyták mint egy darab xart csak úgy hogy lesz ami lesz vele valaki majd csinál vele valamit  XD

Te mi az Istent néztél de komolyan? Ez egy OKÁDÉK rész volt. Konkrétan egyetlen egy jó momentuma nem volt a résznek. És itt nem a story-ra értem hanem a kivitelezésre természetesen.

Csak hogy értse mindenki aki azon a véleményen van mint te esetleg.

EZEK ITT KIK??? DE MOST KOMOLYAN!!!!!!

www.kepfeltoltes.hu/140719/137807314601_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Kanát lecserélték egy random szereplőre vagy mi? Ever még csak csak de még ő is a többieket nem is mondom.

És akkor ez csak egyetlen egy kép a több millió közül amit csinálhattam volna részből. Maga az adaptálás is borzalom volt. Natsuék harca konkrétan meg volt vágva ahogy az illik ahelyett hogy egybe adták volna.

Az animálás és a rajzolás kb egy 5 éves színező kisgyerek szintjén volt.

Amikor a céheket mutatták körbe mikor a Király kéri őket fel harcra egyetlen egy arcot sem rajzoltak meg nem hogy szépen de még normálisan sem. Az a hullámzás vagy mi a franc amit a Vad Kutyák csináltak mi az Isten volt????
Ez a lassítjuk a dolgokat mert úgy hatásosabb a cucc már nagyon idegesítő és ocsmányul is csinálják meg. Még a hangok is borzalmasak voltak nem kevés helyen. A zenék totál nem illettek oda ahol voltak. Ahova meg kellett volna ott nem volt.

Urtear-éket nem mondom hogy megint rózsaszín a szemük már fáj leírni is minden héten. DE konkrétan őket is alig lehetett felismerni ahogy legalább a fél bandát az animében mert annyira pocsékul rajzolták meg őket. Bár rajznak az ilyet nem nevezném.

Egyszerűen fogták a mangát kidobták a gyönyörű karakter dizájnját és érzelmek kiemelését, majd szépen a kukába dobták, painttel rajzoltak valami gagyi utánzatot, kiszínezték a képeket majd elkezdték őket mozgatni ahogy esik úgy puffan alapon.

Több szót nem is fecsérlek rá mert arra sem érdemes hogy ezzel töröljem ki. Ocsmány hányingerkeltő szar volt.

Egyedül az ajánló amit ki lehet emelni hisz végre úgy láttam normálisan voltak megrajzolva a sárkányok. Atlas Flame is jól nézett ki. Ahogy a többiek is.

Én nem tudom kik csinálták a heti részt de tőbe levágnám mindkét kezüket hogy soha többé ne érhessenek olyan műszerhez amivel ezt létrehozták.

-2000/10-es a rész számomra. Értékelhetetlen moslék semmi több.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 júl 19, 15:41:53
 :D
Kösz Kuro, felkeltetted az érdeklődésem, komolyan :D
Kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán lehetséges-e olyan rossz részt csinálni, mint ahogy leírtad. Az a baj, hogy sajnos hiszek neked.
De akkor is, nyugi, ember :consloe:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 júl 19, 15:44:03
Én nem értem, szerintem jó volt , volt hangulat :)  Ja ott volt Kakasi is xd  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 júl 19, 15:48:19
:D
Kösz Kuro, felkeltetted az érdeklődésem, komolyan :D
Kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán lehetséges-e olyan rossz részt csinálni, mint ahogy leírtad. Az a baj, hogy sajnos hiszek neked.
De akkor is, nyugi, ember :consloe:

Nyugodt vagyok én csak felháborít hogy egy olyan jó rész után mint az előző hogy az Istenbe tudták összehozni az anime világ talán legocsmányabb részét. Minden animét latba vetve amit eddig láttam, ami több 100 egynél sem láttam ennyire szar részt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 19, 16:55:14
Hmm, nem tudom Kuro, szerintem közel se volt ez rossz rész (pláne nem annyira, mint írtad), láttunk már több gyengébbet is. Volt pár kisebb negatívum, de majd azt leírom a végén.

Először is a Mira x Yukino jelenet tetszett, szerintem nagyon hangulatosra sikeredett :D Bár kezd kicsit fárasztó lenni, hogy a Fairy Tail-esek mindig bölcsességet reggeliznek...

A Király lelkesítő beszéde lehetett volna jobb is, de öröm volt nézni az "összes" céhet és tagjaikat látni csatára "készen" :D Meg fogják nehezíteni 1-2 sárkány dolgát az biztos, de 10 000-rét.. XD Meg ugye némelyik karakter még aludhatna pár óráig, de felhealelték őket, kész vége, meg van magyarázva... XD

A Natsu vs J. Rouge harc elég hangulatosra sikeredett, azonban lehetett volna ez is dinamikusabb meg a vér is kimaradt belőle... Viszont még így is inkább jó volt, mintsem rossz. A Villámtűz mód nagyon ütött és annak kontrája is XD Valahogy nem lepett meg ez a fehérárnyék dolog, elég volt csak Rouge-ra nézni. Szépen ellátta a baját, de mondta is annó Gazille-nál, hogy nem lenne Natsu se ellenfele most, és ez tényleg bebizonyosodott.

J. Rouge fehérárnyék technikája a 175. részben látott Seieiryuu senga (Szent Árnyéksárkány Kivillanó Agyara) Unison Raid-re emlékeztetett, biztos hasonlít a kettő egymáshoz, hisz elemek egyesítéséről van szó.
Mindenesetre már-már tényleg izgultam, hogy jöjjön valaki és mentse meg Natsut, bár nem Urtearrékre számítottam (hiba ők jöttek a palota felé).
Az opening alapján pedig sejtem, hogy mit kérhet Gerard a Laharl-éktól... És a mai résszel "az az" egyértelmű dolog is leesett, hogy honnan jönnek a sárkányok.... XD Pedig már az opening is beletolta a pofámba, de mégis csak ma jöttem rá... Valahogy a sárkányokra koncentráltam és furcsa mód olyan nevetségesen nem vettem észre a csattanót... szánalmas vagyok XD De majd jövőhéten erről is írok, mert szerintem nagyon jó fordulat lett :D

Végül pár negatívum:
-A Kuro25 által belinkelt kép és a Wild Four hullámzása no comment... Szerencsére a főszereplők (Natsu, Lucy, J. Rouge, Mira ) arcai nagyon szépek voltak, így nem ütött ez annyira szíven (de tényleg nevetséges kivitelezés)
-A rózsaszín szem betegség még mindig nem hagyta el Urtear-ék testét (szemét)
-17:35nél nevetséges módon nem esett le, hogy az a fehér izé vér akart lenni XD Nagyon bamba vagyok mostanság... Manga után viszont már egyértelmű a dolog
-19.57nél most komolyan onnan akarta előhúzni az elsősegély csomagot Meldy ? XD Oké láttuk már a 2. ovában Erzánál, hogy elég praktikus hely az sok dolog tárolására, de... mangában volt a vállán egy táska...

Még ezek beleszámolásával is bőven egy 4/5 a rész. Nem tudom Kuro, szerintem te túl magasra teszed a mércét. Ez nem "szízonos" vagy Madhouse anime, jó hogy nem lesz olyan szinten... Meg lehet nézni az összes hosszú animét (kivéve Bleach, ott is le a kalappal!), folyamatosan változik a minőség. Egyik nagyon gyönyörű, másik ennek teljes ellentéte... Ezt kell szeretni vagy utálni.
Személy szerint nekem egyre jobban tetszik ez a S2 változat, mivel jobban visszaadja a mangát a rajzolásával. Itt is vannak béna képek, de általában szépek az arcok. Egyedül a zenealbumukat kéne bővíteni egy kicsit...

Az előzetes pedig.. Már-már irónikus Happy monológja alatta, mintha csak nekem szólna XD
Tetszik a spoileres rajzolása!!! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 júl 19, 17:59:39
Nem tudom Kuro, szerintem te túl magasra teszed a mércét. Ez nem "szízonos" vagy Madhouse anime, jó hogy nem lesz olyan szinten... Meg lehet nézni az összes hosszú animét (kivéve Bleach, ott is le a kalappal!), folyamatosan változik a minőség. Egyik nagyon gyönyörű, másik ennek teljes ellentéte... Ezt kell szeretni vagy utálni.
Személy szerint nekem egyre jobban tetszik ez a S2 változat, mivel jobban visszaadja a mangát a rajzolásával. Itt is vannak béna képek, de általában szépek az arcok. Egyedül a zenealbumukat kéne bővíteni egy kicsit

Szerintem tuti átsiklottatok pár dolgon mert tuti hogy nem én teszem nagyra a mércét pedig elég igényes típus vagyok dizájner lévén. De itt már rég letettem a béka segge alá a mércét.

De akkor most kikeresek pár dolgot képet nem teszek hanem időpontokat a részből úgy egyszerűbb.

3. perc környékén még mindig gyatra pocsék megoldás a karakterek futását nem tudják egyszerűen ábrázolni. Mintha kimaradnának a képkockák és ezért lenne akadozó a futás.

3:18-nál Natsu ahogy kitörli a szeméből a könnyet totál érzelem mentes és hülyén is van meganimálva. Ha nem olvasnám a mangát azt se tudnám mit csinált.

Tessék manga oldal. Profilból kellett volna csinálni és nem oldalról, máris hatásosabb lett volna. ;)
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/325/5

3:51 - hol van Natsu arca???? Oké árnyékban van a keze miatt de akkor legalább legyen árnyékolva és ne olyan színe legyen mint a bőrének.

4:22-től - Maga a rajzolás jó meg szép de mi az Istenért változtattak emgint helyszínt???? Amikor palotában vannak akkor kiteszik őket az utcára amikor alagsorban kéne lenniük palotába teszik őket. Egyébként Natsuék harca is pont emiatt érződik totál semmilyennek.

Mangában Yukino és Mira - http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/325/7

6:20-tól a tömegek vezetése, evakuálása. A katona mutogat hogy menjenek de mindenki áll pedig sétálnak elvileg. Álló kép érted miközben sétálniuk kéne. EPIC FAIL megint.

9:18-nál - Lucy tekintete nem olyan komoly mint a mangában: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/325/12
Nem azt mondom hogy nagy hiba de azért érzelmeket ábrázoljunk már rendesen ha fejeket nem tudunk.... Ez egyébként kb mindenkire igaz mert szinte semmi érzelmet nem látni a szereplők arcán. Legalábbis ebben a részben.

10:07 - Szerintem nem kell részleteznem a borzalmas fejeket PLUSZ Kana hangja az első mondatnál más mint ami utána van. Ráadásul Kanának részegnek kéne legyen de totál józan. bár lehet a részegséget ileyn gyökér fejjel akarták imitálni.  :smirksweat:

http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/325/13

10:55-től érdemes nézni az arcokat bár inkább ne mert mind pocsék. ^^' Egészen a 11. percig kb.

11:56-től - No comment hogy néznek már ki a többi céhből a tagok? Na meg ugye a Kutyusok hullámzása vagy mije.????? Ne meg ezek a beúszások amikkel behoznak a képbe más karaktereket pl a hullámzásnál a Sellőkből két csajszit. Mintha valami CartoonNetwork mesét néznék ott volt divat ez a stílus.


12:50 - Lahar és Doranbalt is hogy néz már ki???? Pláne Dorambalt. Röhejes feje van mint aki beszívott.


14:10-től amikor a kapu kinyílik. Borzalmas hogy ezt belassították hogy időt nyerjnek ráadásul Lucy jeleneteit is elcseszték. 12:33-nál egyáltalán nem jól rajzolták meg Lucy-t és a kaput sem.  Így kéne kinéznie hogy legyen valami térhatása is. Nem érződik a kapu akkorának mint amekkora. http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/325/20

Natsu villámló tűzsárkány támadásán is lett volna mit finomítani de nem volt rossz. De mangához képest nagy semmi kb.
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/326/10

19:38-tól szerintem nem kell részleteznem hogy miért szar Meldy és Urtear és nem csak a szemük miatt.
Szemek színe, táska hiánya, vér hiánya. Szépen megrajzolt fejek hiánya amin látszódik az érzelem mert jelenleg nincs sehol semmi. Erről beszélek ez érzelem kérlek: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/326/18

Ez nem amit az animében láttunk 20:15-nél Urteartől!!!

21. percnél Lucyék szépen meg vannak rajzolva viszont totál nincs érzelem az arcokon megint csak, talán csak Wendyén egy kicsit. Lucynak sokkal átélőbb képet kéne csinálni.

Hát kb ennyi leszámítva a több ezer állóképet mert azt már nem volt türelmem kiírogatni. De van egy raklappal.

az előzetesből legalább az jön le hogy igényesebb részt kapunk persze megint jól kibasztak azokkal akik nem olvasnak mangát hisz jól elspoilerezték nekik a kapus dolgot.  :asdfghj:


Na ezek után mondja valaki hogy jó rész volt. Jó tőlem mondhatja kinek mi de nekem ez már az új FT színvonallal sem jön be.

Egyébként az is baromság hogy egy szezonos anime-vel nem lehet egy szinten. Miért ne lehetne? Jó előre meg vannak a részek ráadásul most volt jó egy évük csinálni a részeket. Ha azt mondod kb a 100. résznél hogy jó már eltelt 100 rész kifáradtak váltottak készítőket etc akkor azt mondom oké Narutonál is ott volt a Pain harc egy része ami borzadály lett. De könyörgöm itt még csak a 16. résznél járunk ráadásul egy olyan érzelem dús és szépen meganimált/megrajzolt rész után hogy csak na, csak áradozni tudtam kb róla. Erre most kidobják ezt.

Ezt nem a TV-be kellett volna kidobni hanem a kukába.




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aurelsia - 14 júl 19, 20:34:52
Kuro25, igen, persze, az érveid jogosak, de tényleg láttunk már ettől százszor rosszabb részt is.

Nekem tulajdonképpen igen hangulatosra sikeredett, én élvezettel néztem meg, tulajdonképpen 3x. (angol, magyar, magyar)

Natsu szerintem igen érzelem dús arckifejezésekkel volt megrajzolva, nem volt vele bajom.  Lucy is szimpatikus volt ebből a szempontból. Meg tulajdonképpen majdnem mindenki.  :jaja:

De egy pár negatívum, amit eddig nem említettetek (meg amit már igen):

Mondjátok csak: 11:23-nál Rogue tényleg Sting hangján szólalt meg, vagy ennyire félrehallottam volna?  Mert nekem borzasztóan hasonlított. Ja és ha megfigyelitek, a háttérben látszanak a Sabertooth tagok, nem is ilyen sorrendben állnak, és Rogue keze a háttérben karba van téve.

A másik 12:05-nél, lehet cseng a fülem a mai nap, mivel túl sokat voltam vízbe, de én itt Kagura hangját is olyan Erzásnak érzékelem. Ennyire baj van a hallásommal?

És hogy a harmadik hiba is mindenképp a szinkronból eredjen: Valaki elmagyarázza nekem, hogy 19:56-nál mi az a kecske bégetés Meldy-nél? o.O

Amit már említettetek: Kana kinézete egy-egy képkockán tényleg fertelmes lett, ez való igaz.

Doranbalt szintén elég furcsán festett, ahogy a Blue Pegasus tagok is.

11:20-nál Kagura hirtelen nem tűnik túl leharcoltnak, de 12:07-nél ismét rátör a fájdalom. Mi ez? o.o

Natsu fájdalmát sem éreztem túl drámainak, nem úgy nézett ki, mint aki nagy sebet kapott. (pedig de)

A lassítások már tényleg idegesítőek, erről ennyit.

De összességében, én nem találtam benne túl sok hibát. Ezektől eltekintve nekem tetszett, hangulatos volt. És én egyébként is megnézem a Fairy Tailt, bármilyen legyen is.   :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 20, 10:53:01
@Kuro25: a tömegfutást sose ábrázolják, legalábbis nagyon ritka és akkor is CGI (Egyesített shinobi haderő kivonulása). Elég csak az Attack On Titan-ra gondolni, ott is mindig ez volt.
Kana hangja elsőnek tényleg más, de nem is az ő arcát viseli, szóval ez megbocsátható XD Azonban amiket Aurelsia írt, szerintem ott rendben vannak a hangok.

Egyébként... Senkinek nem tűnt fel, hogy a kevert elemek bevetésénél, tehát 16:45nél Natsu és J. Rouge harcánál alatt hallható zene, az egy remixelt változata az S1 anime egyik dallamának ??? :D Nevezetesen arra gondolok, amikor Natsu berontott a Sabertooth-hoz Yukino miatt (a szám címét nem tudom, de 165. rész 21.08), vagy Natsu vs Stingnél (174. rész 5:15től). Sokszor lehetett hallani a 151-175ös epizódoknál. Csak figyeljétek meg :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 júl 20, 11:05:27
Kakasi szerű filer alak  is a  előző epizodbol van. Ez most hogy van ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 júl 20, 14:06:56
Kuro, bírom, ahogy kifejtesz egy-egy részt, jókat mulatok.  XD Persze, tök igazad van, sajnos csomó mindenben egyetértek veled. De először leírom, mik tetszettek nekem ebben a részben. Magával a cselekménnyel nem volt gond, már nagyon vártam ezt a részt, mivel anno ezzel a fejezettel értem be a mangát, amikor Lucy egyszercsak be akarja zárni a kaput. Nyugi, Csabi, szerintem nekem se esett volna le elsőre az openingből, amit írtál. xD Ahogy írtátok is, Lucy, Natsu, Mirajane, Jövő Rogue és még pár fej tök rendben volt. Mirajane és Yukino jelenete is valóban hangulatosra sikeredett, bár valóban kár érte, hogy kitették őket az udvarba, nem is értem, miért. Mindemellett tetszett még a király segítségkérése és az, amikor kiderült, hogy ő volt sütőtök uraság. És kb. ennyi...

Amikkel bajom volt, le is írtátok mind nagyon szépen. Örülök, hogy ki is kerestétek őket, mert ebből is látni, hogy mennyi kisebb-nagyobb gond van egy-egy résszel. A rózsaszín szemek engem is zavarnak. Csak fogtam a fejem, amikor Evergreen beszélt, de Kana szája mozgott (mert amúgy az ott Ever hangja volt). Nem tudom, mi van a készítőkkel, de néhol iszonyatosan amatőr munkát vélek felfedezni. Ilyeneket kb. Paintben meg lehet rajzolni. Mintha csak összecsapnák az egészet. A lassítások szintén idegesítők, inkább elrontják vele az egészet. Pedig úgy vártam már ezt a jelenetet, ami a rész végén volt. Ahogy akkor lobogott Lucy haja, az tök jó volt, olyan lassítás kéne! Nem pedig az a borzalmas átmenetes hülyeség. És ami még szintén zavar, azok a fehér könnyek... Miért kell azt beszínezni fehérre? Meldy kecskehangján meg már csak nevettem.

A következő rész viszont mintha jobb lenne, bár nem akarom elkiabálni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 júl 20, 14:21:25
Nos, megnéztem a részt. És nem tudom, teljesen más véleményen vagyok én is, mint Kuro. Nyilván, nálam a rajzolás csak a másodlagos szempont, de ha ezt is beleveszem, ez egy nagyon jó rész volt. Hadd részletezzem, de elöljáróba annyit, hogy az anime lényege (legalábbis nálam, de szerintem a többség is így van ezzel) a HANGULAT. Nem zavar, ha rossz az arca valakinek (persze van egy határ), ameddig tudnak úgy operálni, hogy meglegyen a hangulata a résznek, hogy átérezzem a karakterek helyzetét, addig elnézem. Épp ezért volt számomra ocsmány a Gray vs. Rufus, mert ha egy harcot, aminek dinamikusnak kéne lennie, telepakolnak állóképekkel, abból csak szenvedés, nyűg lesz. A Luxus vs. Jura harcot viszont élveztem, de elsősorban a zenék miatt, mert ott is volt olyan jelenet, inkább jelenetsor, ami sokkal jobban átjött mangában, mivel nem volt dinamikus (konkrétan amikor Luxus elugrál Jura támadásai elől).
Na de akkor a tegnapi rész:
-A nyitó jelenetben (bár ez benne volt a múltkori részben is) nagyon jó átjön Natsu haragja. Natsu hangja, és az arcának az ábrázolása, mikor idézik J-Lucy kérését NAGYON talált. Egyedül az az ütés lehetett volna keményebb, mert bár az is nagyon jól indul, maga a technika nagyon szépen van ábrázolva, Rouge éppen csak hátracsúszott, míg a mangában gyakorlatilag felhasította a padlót.
-Az opening után, 2:34-kor Natsu arckifejezése nagyon durva. Ilyenkor tényleg ÁTÉRZEM a haragját. A hangja, ahogy Lucyt utasítja, hogy tűnjön innen, szintén kifejező (megjegyzem, Natsu szinkronja fogalmam sincs, hogy kicsoda, de telitalálat). Utána Lucyék futásával sincs semmi gond. Nemrég elkezdtem az animét előlről, akkoriban is ugyanígy csinálták meg.
-Következik Natsu és Rouge csatája, ami alatt a zene  nemcsak jó, epic, de elképesztően jókor is van használva. Akkor halkul el amikor kel, akkor erős amikor kell. Maga a bunyó meg nagyon jól van megcsinálva, Natsu szövege meg félelmetes, alatta a zenével.
-A Mira-Yukino jelenetnél szerintem jól döntöttek, hogy kivitték a kertbe őket (ellentétben azzal, hogy Natsuékat meg felhozták az alagsorból). Már maga a kert jobban megadta az alaphangot (amúgy sem kell mindig a mangához ragaszkodni, ha lehet jobban is csinálni, miért ne tenné?). És az a soundtrack, ami szól akkor amikor Mira beszél (a zongora szóló) egyszerűen szép. Nagyon szép, nem is kell ragozni. Csak kár, hogy rosszul lett megvágva, amikor hirtelen lett váltás a másik jelenetre. Még egy dolog, de ez nem az anime hibája: Mégis mi a jó francért kell már szegény Miranak ilyen nevetsége ruhában (olyan mint egy úszódressz) járnia?
-A következő jelenet a kapunál van. Nem kiemelkedő, egyszerűen átlagos. Lucy arca itt tényleg nem olyan komoly mint a mangában, de ez engem nem zavart, sőt szerintem direkt csinálták. Azzal a komoly arcával nekem rögtön leesett anno, hogy ő itt tényleg befogja csukni a kaput. Az emberek evakuálása az állóképek sorozata, ez igaz. De ez nem harc, ahol minden mozzanatot látni kell. Az emberek értetlensége, és a helyzet komolysága mindenesetre itt is átjött.
-A király beszédénél akkor szól a sejtelmes zene amikor kell, és akkor van csend, amikor kell. A háttér arcok csúnyák, de ez nekem elsőre fel sem tűnt, mivel nem a hátteret figyeltem, hanem a királyt (legalábbis a hátát). Canaék borzasztóak, már-már komikus :D De ezen kívül (mondjuk ez nagy rossz pont) nem volt semmi baj a jelenettel. Nem érezni a megdöbbenést, ami nekem tetszik, mert olyan Fairy Tailesen állnak hozzá, lazán. A király beszéde nem volt nagy szám, de a meghajlás, a könyörgés átjött, nem is kicsit. És emberek, milyen szépen vannak megrajzolva az arcok? A lényegesek, legalábbis. Makarov, meg a király is nagyon szép. Hát Canáék nem, az igaz :D
-A céhek reakciója meg egyszerűen mosolyt csalt az arcomra, ezzel a zenével meg pláne http://www.youtube.com/watch?v=7IKIpqSeGZc . Ez egy nagyon jó zene :D
A kutyulik hajlongós jelenete, meg a két csaj beúszása meg csak poén, és szerintem nem is rossz. A király sütőtök megjegyzése is ütött :D
-Lahar és Doranbalt arca bűn rossz, viszont Gérard megjelenése gyönyörűen van kivitelezve. Ezt sem mondanám rossz jelenetnek. Csak az a két arc, de a HANGULATA ennek is megvolt. Na jó, talán mondjuk ez volt a leggyengébb jelenet.
-Jön fél percnyi Natsu harc. A kivitelezése átlagos, a zene átlagos, de Rouge, meg Natsu arca nagyon jó. Átlagos jelenet.
-A kapu lassítása szerintem jó húzás, közben az arcok is szépek, lehet látni rajtuk a reakciókat. A vörös hold, meg a naptár ahogy leszakad a júl. 6, és látjuk, hogy július 7. van, azok meg nagyon jó jelenetek.
-Újra Natsu-Rougue harc. És minden stimmel. Animáció, zene, Rougue fény-árnyék módja nagyon jó, egyedül Natsu villám módja, ami sokkal jobban átjött mangában. Rougue támadásai meglepően szépek lettek. Most komolyan, hol van ez a harc, a Gray-Rufushoz képest?
-Urtearék hirtelen megjelenése is jó lett. Csak most vettem észre, hogy Urtearnek milyen szép, csengő szinkronhangja van? Eddig is ő tetszett a legjobban, most már duplán XD A szemeik rejtély, hogy miért ilyenek, de engem annyira nem zavar. Való igaz, Urtear arca nem fejezi ki a kétségbe esést, amikor Natsu süllyed, de a hangja ezt pótolja. Natsu süllyedése, a szaggatott megoldással teli találat.
-Lucy utolsó jelenetével sincs semmi baj. Teljesen rendben van, az arca, a soundtrack, a kapu, Wendy reakciója. Az ahogy Lucy is lassítva, mint valami álomból ébredt, közeledik a kapuhoz, szintén jó megoldás.

Összességében ez szerintem egy NAGYON jó rész volt. Hangulatra, animációra. Két gyenge jelenet (Canaék és Doranbalték), meg egy-két átlagos KICSIT lehúzza, de a többi nagyon jó volt. Nálam simán van 10/8,5.
Gondolom, nem győztelek meg Kuro, nem is ez volt a célom. Én ezt kifejezetten jó résznek láttam. Mégpedig, és akkor még egyszer leírom, a hangulata miatt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 júl 24, 08:50:34
Az elmúlt napokban, vissza vissza nézegettem régebbi Fairy tail részeket. És megnéztem a 3 kedvenc harcomat : Natsu vs Gerard, Natsu vs Zero és Erza vs Azuma. Ez a 3 harc olyan jól bemutatja miért is szerettem bele anno a sorozatba. Epic harcok, király zenékkel. Csak ez a 3 harc odaveri a összes többit szerintem amit a nagy mágiajátékok alatt láttunk. Azok mind olyan gyorsan lezavart adok-kapok voltak. Hiányzik a régi FT. A nagy mágiajátékok óta csökken a színvonal. (És szerintem ott ahol most a manga van ott sincsenek hosszabb harcok, dráma az van... kb 1 fejezetig)Mangások  már tudják szerintem, hogy mikre gondolok. Nem kapunk hosszabb szépen kidolgozott harcokat. Amit a legjobban bánok, hogy az új sorozat,nem az utolsó 3 OVA grafikájával készült.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: AdamS - 14 júl 24, 09:56:12
Mondjátok csak: 11:23-nál Rogue tényleg Sting hangján szólalt meg, vagy ennyire félrehallottam volna?

Hát ezen én is sokat gondolkodtam, de szerintem inkább Rogue kedvesebb hangverziója...kicsit azért elüt Stingtől (szeritem)


A másik 12:05-nél, lehet cseng a fülem a mai nap, mivel túl sokat voltam vízbe, de én itt Kagura hangját is olyan Erzásnak érzékelem. Ennyire baj van a hallásommal?

Igen ez is hasonlít, de azért mégsem az :D

És hogy a harmadik hiba is mindenképp a szinkronból eredjen: Valaki elmagyarázza nekem, hogy 19:56-nál mi az a kecske bégetés Meldy-nél? o.O
Ezt olyan tízszer tekertem vissza...xDDD

Amúgy szerintem semmi gond nem volt ezzel a résszel, Natsu tényleg lehetett volna kicsit Natsusabb, ha értitek, de hát lesz még itt jó pár rész :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 24, 18:44:01
Igen, eléggé megváltozott a Fairy Tail hangulata az elejéhez képest, vagyis inkább a harcok hangulata. Elég Dragon Ball-Bleach-es szerű ez a Sárkányölők Héve, Ereje, Kevert tulajdonsága... Hmm, most akkor vessek be mindent vagy sem ? Hál'istennek ez még csak a dragonslayereknél van, de emiatt meg az a baj, hogy a többi harc tényleg gyorsabb és kidolgozatlanabb... Oké, a Sárkányölők fontosabbak, de régen szerintem is minden harc szépen meg volt csinálva.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aurelsia - 14 júl 26, 08:15:54
Nos, meg is jött a 192. rész. :)
És ismét 2 fejezetet dolgozott fel. 327-328

Véleményem szerint nem volt ez rossz rész, de voltak benne hibák, hiányos dolgok.

Amit én sokszor érzékeltem, az a sárkányok mozgása. Nem volt mindig túl dinamikus, esztétikus és a többi.

Na meg amikor előjöttek a kapuból, elindultak egymás után. Úgy nézett ki az egész, mintha valami éjszakai fesztiválon vonulnának, vagy mint a virágkarneválos kocsik augusztus 20-án. xD

Meg én már egy kicsit untam, ahogy egymás után mutatják őket, hogy ez is kiszáll a kapuból, ez is leteszi a lábát, vonyít egyet, mindenki hátraesik, aztán ismét ugyanez.  Kicsit monoton hangulata lett ott.

Amikor Ultear emeli ki Natsu kezét, elég műnek nézett ki az a kar xD

Talán még annyit vettem észre, hogy mikor mondja a hercegnő, hogy ez az egyetlen fegyverük a sárkányok ellen, és Lucy odasétál elé, akkor azt elég bénán teszi.

Ezektől eltekintve szerintem nem volt rossz rész, egyáltalán.

Lucy beszéde nagyon átjött, mikor másodjára próbál a talapzathoz jutni, és a Natsuval való párhuzamosan beszélést is sikerült eltalálni.

Új ostot nem fedeztem mondjuk fel benne, de attól még lehetett.  :smirksweat:

A fejek nekem kivételesen nagyon tetszettek, nem találtam köztük rosszat, vagy nem vettem észre.

És most a szinkronok is jók voltak  :smirksweat:  Lehet eddig is csak én hallottam őket félre xD

Egy kérdés:
Tudomásom szerint, legalábbis azt hiszem, hogy a legeslegvégén, amikor Natsu ott áll azon a kupolán, akkor rajta van egy ilyen kötény, ami eddig nem volt, és az J-Lucy-é. Jól gondolom? Csak azért kérdezem, mert az animében eléggé elüt a színe a feketétől, inkább kék, mintha Meldy, vagy Ultear köpenyének darabja lenne. (Meldy-n nem is volt)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 júl 26, 09:31:14
hát ez a rész olyan kis semmi volt :D megtudtuk hogy néznek ki a sárkányok és ennyi szerintem ezt a részt kb 5 percbe össze lehetett volna foglalni felesleges időhazásul volt tele az egész. egy sárkány  :omg: még egy  :omg: még egy  :omg: jaj milyen hatalmasok jaj jaj ... stb szóval elég unalmas volt és amire jó volt a rész hogy megtudjuk hogy néznek ki a sárkányok igazat megvallva hátast nem dobtam tőlük lehet én vártam túl sokat de nekem elégé kidolgozatlanoknak tűnnek. legalább erejük az van bőven  :D ja meg a 3 vagy 4. sárkánynál a hang mintha godzilát hallanám  XD

Aurelsia ezt hogy érteted? "Ezektől eltekintve szerintem nem volt rossz rész, egyáltalán. " az egész rész abbol ált amit leírtál hogy rossz volt akkor csaknem volt jó XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aurelsia - 14 júl 26, 10:48:06
Aurelsia ezt hogy érteted? "Ezektől eltekintve szerintem nem volt rossz rész, egyáltalán. " az egész rész abbol ált amit leírtál hogy rossz volt akkor csaknem volt jó XD

Hát de azért rossz sem volt XD Én mindig élvezettel nézem, bár igen, tényleg nem volt benne semmi különleges. De rossz sem volt, mert hát jók voltak a fejek, meg lett animálva rendesen, meg minden, csak olyan uncsi volt... xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 26, 18:39:04
Hú, hát ez egy elég érdekes rész volt, de haladjunk sorjában :D

Az Op előtti másfél perc sima ctrl+c-ctrl+v volt, így kicsit meg is ijedtem, hogy csak 1 mangafejezetet fog feldolgozni az epizód és szanaszéjjel lesz húzva az egész, de szerencsére nem így történt :)

Most már 100% biztonsággal leírhatom, mivel nem spoiler: SÁRKÁNYOK JÖTTEK KI A KAPUBÓL!!! Erre csak a múlthéten jöttem rá, pedig ugye az opening belelökte a képembe XD Hatalmas gratuláció Mashimának, lehet másnak ez kézenfekvő volt már régóta, de engem totál megnyert ezzel a fordulattal (pedig általában kiszámítható a sensei, de ez nem semmi!). Sok ember, köztük én is, mennyit elmélkedett azon, hogy honnan fognak ezek megjelenni és hogy hová lettek Igneel-ék, hát most már félig megoldódott a rejtély :D 14 évvel ezelőtt vissza lettek küldve az Eclipse-el, most pedig előjöttek onnan. Eddig azt hittem, hogy Edolasban vannak Igneel-ék (bár még lehetnek ott), de most már a múlt sanszosabb válasz. Ebből kifolyóan a Sárkányölők is a múltból jöhettek, sőőőőt. Most így írás közben leesett, hogy Igneel-ék mindig is a múltban voltak Natsuékkal, csak a sárkányölők kerültek a jövőbe (jelenbe) és az időutazás miatt (meg talán mert fiatalok voltak még) elfelejtették mindezt :D Ezért nem tudtak Gazille-ék kijönni a Luxus elleni csatánál Fried varázsképletéből, mert már gyakorlatilag 420 évesek az időutazás miatt :D Olyan ez, mint a Fairy Sphere. Sőt biztos annak is köze van az egész sárkányrejtélyhez, vagy legalábbis a Lumen Histoire-nak.
Biztos pontatlan sok helyen az elméletem, de maga a lényege és a váza szerintem biztos :D Viszont még így is rengeteg kérdés és kérdőjel van, de azért sokkal okosabbak lettünk :D

Visszatérve az aktuális részhez, nagyon jóra sikeredett :D Szerintem nem volt elhúzva kicsit se, kellett ez a 10-15 perces lefagyás, hisz nem mindennap lát az ember egy...hét sárkányt XD A reakciókat nagyon eltalálták az óriásgyíkok pedig viszonylag szuperre sikeredtek :D Oké, 1-2 helyen én is láttam igénytelen mozgásokat (főleg a szürke sárkánynál, amin most J. Rouge lovagol, az elég bénára sikeredett ). Összességben viszont nekem tetszenek ezek a dögök :D Főleg Atlas Flame meg az, amelyikkel a Saber Tooth próbálkozott.

Lucy és Yukino jelenete hihetetlenül hangulatosra sikeredett :D Főleg a kedvenc S2 zenémmel, amikor lehívták az összes zodiákust :D Váááá, ez nagyon epic lett :D A 2 csillagmágus összeborulása pedig egyszerre volt fanservice és gyönyörű jelenet. Főleg Yukino régi ruhájával  :bow:

Ezután a céhek megpróbálkoztak a sárkányokkal, de ahogy az várható volt, itt ők nem lesznek elegek :D A hüllők pikkelyeit csak a Dragonslayer mágiával lehet megsebezni :D EPIC FAKTOR KÖZELEDIK!!!  (H)

Persze ez a rész se volt hibátlan. Megint lett néhány igénytelen arc a tömegképeknél és csóri Urtear-ék jelenetét újfent elrontották XD Az a Natsut """húzó""" kéz nagyon-nagyon-nagyon béna lett XD Nem is tudom hogy ez, vagy a múltheti Wild Four hullámzás-e a szánalmasabb XD Meldy-ék szemét már meg se jegyzem....fenébe...
DE!!!!
A rész hangulata olyan szinten megvolt, hogy még a kisebb-nagyobb hibáival is 5/5 a részemről :)

Az előzetes pedig... A Shippuudennél kibírták, hogy nem közlik Sasuke válaszát, de itt muszáj volt megmutatni, ki is a 7. Sárkányölő.... Oké, az opening már lespoilerezte, de attól még elég lett volna a "Csak nem "ő"?!"-t NEM MUTATNI!!!

U.I.: Tényleg nem írsz már, Bastian ?  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: klosinho - 14 júl 26, 19:18:19
Hú14 évvel ezelőtt vissza lettek küldve az Eclipse-el, most pedig előjöttek onnan.

Majdnem egyetértek az elméleteddel. De szerintem Natsuékat küldték előre az időben, 14 évvel ezelőtti időpontra. Mert, ha Igneelek még itt lettek volna 14 évvel ezelőtt, akkor Natsuék nem lehetnének idősebbek 100 évnél, mert normális gyerekek elvileg, csak sárkányölő mágiával. Szóval rendesen öregszenek. De ha ők jöttek a múltból a "jövőbe", akkor simán érzékelhette a varázsképlet idősebbnek őket, mint amik "valójában" a jelenben. Bár arra kíváncsi lennék, hogy néhány csatájuknál Igneel, illetve Grandine, hogy beszélhetett róluk, ha a múltban vannak, és nincsenek jelen.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 júl 26, 19:32:04
Haaat.. szaltot nem b*szatt*m, de hat na. :/ A sarkanyok kozul nekem csak Atlas Falme, Zirconis, es a nevtelen, lilas hasu sarkany tetszett, de ok nagyon :) A kapu becsukasa nagyon nagyon tetszett, a vegen pedig szerintem nagy butasag volt megmutatni, hogy Cobra (lehet rosszul emlekszem) a 7. dragonslayer.. mostanaban nagyon sok spoilert raknak a "Next time in FT" reszekbe :/ Jo hogy tavaly marciusban nem lottek le, hogy a csuklyas-manus igazabaol J-Lucy :D
A zenekkel semmi baj nem volt, jo volt a gitarszolo resz a rombolasnal, csak a sokadik rombolas, meg meneteles kicsit zavaro volt :D
Nagyot rohogtem volna, mondjuk, ha a sorozattamadas utan, a porbol feltunik a sarkany, es rohog mint Gazille, sot meg egy fenylett volna, hogy meg por szem sem erintette igazan :"D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 júl 26, 19:45:26
192. rész.
Na most aztán lehet Skyrimezni  XD Istenem, végre ezt is megéltük a Fairy Tail világában megjelentek a sárkányok, a nagy misztikus lények akiktől mindenki retteg és csak pletyka szinten hallottak  :bow:. Jöhetnek  a DOvakihnok  (H)  Tetszett a rész nekem is, de alig akarom elhinni, hogy az anime már több mint 3 hónapja megy, és ugyanazokkal az OST-okkal operál. Megadták a hangulatot, nincs ezzel baj meg jókor voltak jó helyen, de azért na, több is lehetne. Viszont nagy epicséget én nem várok, a többi részt figyelembe véve, valahogy kétlem, hogy itt is kapnánk harckibővítéseket. DE ne legyen igazam.  :fun:    És már eléggé zavaró ez a szaggatott lassított menés. Inkább vicces mint drámai. De maga a rész szerintem jó lett és kész.  adjunk neki egy 4/5 -öt.  :)  Viszont amikor a csillagszellemek becsukják a kaput a sárkány ami kijönne  AZ MI ?? Mi az a kutyámajom fej ?? A mangába valahogy kicsit menőbben nézett ki : http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/328/10


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 júl 26, 19:48:16
Sok ember, köztük én is, mennyit elmélkedett azon, hogy honnan fognak ezek megjelenni és hogy hová lettek Igneel-ék, hát most már félig megoldódott a rejtély :D 14 évvel ezelőtt vissza lettek küldve az Eclipse-el, most pedig előjöttek onnan. Eddig azt hittem, hogy Edolasban vannak Igneel-ék (bár még lehetnek ott), de most már a múlt sanszosabb válasz. Ebből kifolyóan a Sárkányölők is a múltból jöhettek, sőőőőt. Most így írás közben leesett, hogy Igneel-ék mindig is a múltban voltak Natsuékkal, csak a sárkányölők kerültek a jövőbe (jelenbe) és az időutazás miatt (meg talán mert fiatalok voltak még) elfelejtették mindezt :D Ezért nem tudtak Gazille-ék kijönni a Luxus elleni csatánál Fried varázsképletéből, mert már gyakorlatilag 420 évesek az időutazás miatt :D

U.I.: Tényleg nem írsz már, Bastian ?  :(

Sírok az ilyen elméletektől komolyan. Te mi a frászról beszélsz de most komolyan?! elhiszem hogy a rész hatása alatt vagy de hülyeséget azért ne mondj már ember.

Az a baj hogy nem tudlak kioktatni rendesen mert ez anime topic és a mangát nem olvasod. De azért annyi eszed lehetne hogy ha 400 évvel ezelőttről küldték őket előre akkor is emlékeznének rá és nem TÉNYKÉNT állítanák mind az összes sárkányölő hogy 7 éve, most már 14 éve hagyták el őket. A pláne pedig az hogy Igneel és Grandeeney beszélgetése is ellent mond ennek hisz honnan az Istenből tudnák hogy 400 évvel később mi van velük? ^^'

Ráadásul Igneelék sehonnan se jöttek elő csak 7 sárkány volt és egyik se a főszereplők sárkánya. Igneelék még most is élnek beszélték is hogy most kiderül mit tudnak az emberek. Ez ugye még az első széria alatt volt 2 vs 2 sárkányölő harcnál.

Mangából is csemegézhetnék dolgokat amik megdöntik ezt az elméletet de akkor elcseszném mások szórakozását. Pedig az az egy elmélet elég lenne hogy megdöntsem minden egyes szavad. Majd eme ARC végén rájössz hogy nem állja meg a helyét amit mondasz kicsit sem. Na mindegy! :D

Új rész:

Urtear-ék jelenete pocsék ahogy volt mehetett volna kukába.
Volt 1-2 igen érdekes jelenet annyi szent de most nincs erőm és kedvem felsorolni.

A sárkányok elég érdekesek voltak néha.

DE! alapjáraton a hangulat megvolt és ha ezt a szintet tartják és nem jön olyan rész megint mint előző héten akkor elégedett leszek. Aránylag jók voltak a sárkányok és az animáció is szép volt a támadásoknál. A lényegi részeket szépen megrajzolták kivéve az említett jelenetet. Nem is értem mit gondolnak.  :hmm?:

Látom volt panasz arra is hogy  nincs dinamika és a sárkányok csak úgy jöttek futószalagon és ettől unalmas volt.
Nos ezzel félig egyet is értek. Dinamika tényleg nem sok volt a sárkányoknál. Lomhán mozogtak, jó persze hatalmas lények na de akkor is ne csak kép remegtetéssel akarják már nekem beadni hogy hatalmas erejük van. Viszont ez a sok sárkány jön ki egymás után hasonló jelenetekkel a kapuból az már más kérdés mert a mangában is így volt és egy rész alatt nem lehet megoldani ezt rendesen. Ezért is ZAVAR DE NAGYON hogy 2 manga fejezetet dolgoznak fel mert pont az ilyen jelenetek rovására megy hogy nem lehet kiegészíteni pl. Pedig mennyivel jobb lett volna ha a sárkányok többet tombolnak és jobban ki lettek volna dolgozva. De így tényleg csak olyanok voltak mintha eleve várták volna a kapu túloldalán hogy átjöhessenek a kapun. :D Mangában ez is sokkal jobb volt.

Natsu a végén megint fial-es lett. Kék ruha volt rátekerve a fekete helyett pedig J. Lucy köpenye fekete volt. és hát ugye a vér itt sem látszott Natsu meg is gyógyult útközben úgy fest pedig mangában igen csak csupa vér a feje.

No de mindegy összességében elfogadható rész volt. Nem egy elájulok tőle rész de elment. 3/5 ha értékelni kéne. De hát hiába imádom a FT-t anime téren egyáltalán nem vagyok elfogult egyesekkel ellentétben. ^^

Viszont már előre félek mit fognak csinálni Lucy jeleneteivel mert ha valahol lesz fanservice dögivel és pucérkodás akkor 1-2 részen belül ott meglesz. És hát ruha nem igazán van rajta szóval kíváncsian várom hogy fogják megoldani Zirconis mágiáját. :D

Jut eszembe kb ő volt az egyetlen sárkány Atlas Flame-en kívül aki tényleg 10/10-es alkotás lett, meg is látszik hogy nem volt túl sok jelenetük. Na majd jövőhéten.  XD

Ja igen zenék. továbbra sincs semmi új. Nem tudom így mik fognak belekerülni az OST-okba. De régen egy soundtrack album 2CD-ből állt általában. Most egy lemezes lesz és max 5-6 számmal. Röhejes. Pedig a zeneszerző ugyan az. ^^'

Bastian szerintem úgy van mint én csak én szeretem leírni a nyavalyásaimat is. :D Megértem hogy elkeserítő számára amit hétről hétre kapunk az arcunkba.

.... a vegen pedig szerintem nagy butasag volt megmutatni, hogy Cobra (lehet rosszul emlekszem) a 7. dragonslayer.. mostanaban nagyon sok spoilert raknak a "Next time in FT" reszekbe :/ Jo hogy tavaly marciusban nem lottek le, hogy a csuklyas-manus igazabaol J-Lucy :D


Nem értem mi a problémátok azzal hogy megmutatták Cobrát. Már a kezdetek óta tudni hogy jön hisz az openingben is benne volt. RÁADÁSUL az előzetes előtt is kijelentik hogy 7 sárkány van és sárkányölő. Aki tud számolni szerintem spoiler nélkül is rájött hogy ki a 7. mivel más sárkányölő rajtuk kívül nincs. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 júl 26, 20:33:24
Megint nem értek egyet Kuroval. Ez a rész gyengébb lett, mint a múltkori. Ha a múltkori volt nálam 8,5/10, akkor ez 6,5/10.
Urtearek jelenete EZÚTTAL tényleg nagyon rossz, élvezhetetlen lett. Nekem a múltkori bejött. A sárkányoknál nem volt dinamika, de a hangulat ezúttal is megvolt, jól érzékeltették a félelmet. Natsu utolsó jelenete béna lett. Pont.
A rész magasan legjobb jelenete az a kapu becsukása volt. Az egy tökéletes pár perc volt, animáció, zenék, dinamika, hangulat terén egyaránt.
Nos, ez egy ilyen rész volt, igazuk volt azoknak, akik azt írták, hogy nem történt sok minden. Kifejezetten kevés dolog történt. Szóval összességében a rész erős közepes volt, míg a múltkori nagyon jó. Persze szerintem.
Ja, és még annyit, hogy Csabi28 elmélete tényleg téves, míg Kuro25 érvelése teljesen helytálló. DE! Azért, mert valaki, aki nem olvassa a mangát, a rész hatására előáll egy téves elmélettel, nem kell ilyen durván kioktatni.
Bastian meg nem a manga miatt hagyta abba?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 júl 26, 22:19:29
Kuro25: ez csak egy saját elmélet volt, ami úgy látszik nem igaz (mert ugye a mangások már ezt is tudják, még jó, hogy anime topic...). Mindenesetre én még tartanám magam ehhez a véleményhez, ha nem is teljesen, de néhány pontjában.
Mert ugye Natsu és Gazille LEGALÁBB 80 évesek, és totál nem néznek ki annak. Ez persze lehet a sárkányölő mágia miatt volt (bár akkor nagyon gyengus magyarázat lenne Mashima-tól), esetleg valami tárgy rajtuk (Natsu-n sál, Gazille-on piercing vagy vállas), de a character page-eken is kérdőjellel mutatták az életkorukat, ergo bőven lehetnek 80+ évesek.
Továbbá a 3 első generációs sárkányölő sárkányát Natsu/Gazille/Wendy-n kívül senki nem látta, de javíts ki, ha tévedek. Rózsaszín hajú főhősünk csaknem a fél világot bejárathatta már Igneel keresése közben és semmit nem talált, sőt mindenki ki is röhögte, hogy sárkányok nem léteznek. Ergo a JELENKORBAN a FÖLDVILÁGON nincsenek óriásgyíkok.
Így marad Edolas vagy a Múlt szituáció, esetleg mindkettő.
Az, hogy Igneel tisztában van Natsu cselekedetivel az még bőven nem zárja ki azt, hogy nem a múltban vannak a sárkányok. Gondolj csak arra, hogy mennyi kapcsolat mágia létezik a Fairy Tail világában. Warren telepátiája, Hibiki is összeköttetésben volt Natsuval, Meredy varázslata stb... Bőven el tudok képzelni egy olyat, hogy a múltból figyeli minden sárkány a saját sárkányölőjét. Az Eclipse-t meg lazán használhatják fordítottan is, hogy nem a múltba, hanem a jövőbe küld, csak kell hozzá még valami más is.
Ott van még a Fairy Sphere-es hibernálás, az is a jövőbe küldte a Fairy Tail-eseket úgy, hogy azok nem voltak tisztában az elmúlt időnek. Mint kis Natsu szituációja.
A 400/7 évet meg úgy értettem, hogy 7 évvel ezelőtt, ugye X784ben (a Tenrou incidens előtt) tűntek el a sárkányölők sárkányai 7 éve. Vagyis 7 esztendeje látták utoljára őket. Ez viszont bőven nem zárja ki az időutazás lehetőségét. Fogd fel úgy, hogy volt egy régi időpillanat, ha már 400 év, akkor legyen X377. Ekkor még Natsu Igneel-el volt, de történt valami, vagy inkább valaki (esetleg Zeref), aki nagy pusztítást hozott a korszakra és Grandine-ék a jövőbe küldték Wendy-éket, de ezt ők nem érzékelték. Vagyis nekik X377 után X777 jött, mintha nem is lett volna kimaradás (Tenrou eset). Viszont akkor már nem volt meg nekik a sárkányaik, így elkezdték keresni őket. X784-ben mondta azt Natsu Gazille-nak, hogy neked is 7 éve tűnt el a sárkányod (X777-ben ?). Ő meg igennel válaszolt. Nekik tényleg 7 éve volt, de igazából akkor már 407 éve lehetett. Ez az egyik lehetőség.

A másik ennek a fordítottja, a múltba való áthelyezés.
14 évvel ezelőtt vissza lettek küldve az időben. Ehhez Lucy anyjának, Layla-nak is lehet köze. Ő is élhet, csak a múltban és azért hitték azt, hogy meghalt, mert eltűnt vagy ő mondta azt, hogy tekintsék halottnak. Tudtommal még nem láttuk a halálát, és mindketten tudjuk, hogy ha nem mutatják egy szereplő elhunyását, akkor az nagy valószínűséggel él...
Továbbá az Eclipse is Július 7-én lépett működésbe, mint amikor Igneel-ék eltűntek. Ez viszont nem magyarázza meg Natsuék életkorát.

Lehet még egy harmadik szituáció is, ami Edolassal kapcsolatos. Ez viszonylag egyszerű elmélet, annyi az egész, hogy át lettek küldve Edolasba és ott élnek most (ugye Edolasi Grandine a Földvilágon). Ezt a másik világot még alig láttuk és voltak benne ilyen sárkányszerű lények, "Légió-k" azt hiszem. Viszont ez sem magyarázza meg Fried képletét.

Az meg teljesen jelentéktelen, hogy nem voltak ott a főszereplők sárkányai. 10 000 akart kijönni és csak hét tudott sikeresen. Bőven ott lehetnek még Igneel-ek :D

Csak azért vagyok még barátságos ezzel az elmélettel-elméletekkel, mert viszonylag sok mindent megmagyaráznak. De ahogy korábban írtam még mindig csak feltételezés az egész, nem csoda, hogy vannak benne lyukak. (Bár a korábbi ívekben is volt 1-2...)


Natsu kék ruhája pedig nekem se tetszett...Ha az tényleg J. Lucy cucca (azt hittem, csak Urtear tette rá, hogy elállítsa a vérzést, amit J. Rouge támadása okozott), akkor elég nagy hanyagságra vall az animésektől, hogy ilyen nagy hibákat vétenek. Bár az 1 másodperces "mindkét keze megvan Jövő Lucy-nak" jelenet után én már meg sem lepődök.




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aurelsia - 14 júl 27, 01:22:55
Csabi, ez egy nagyon szép elmélet, tényleg szépen felvezetted, kidolgoztad, de sajnos már hinném, hogy megállná a helyét. Tekintve, hogy nem olvasod a mangát, nem tudhatod.

Továbbá a 3 első generációs sárkányölő sárkányát Natsu/Gazille/Wendy-n kívül senki nem látta, de javíts ki, ha tévedek.

Kijavítanálak, ha olvasnád a mangát. ^^ Így nem.

Natsu kék ruhája pedig nekem se tetszett...Ha az tényleg J. Lucy cucca (azt hittem, csak Urtear tette rá, hogy elállítsa a vérzést, amit J. Rouge támadása okozott)

Azért tette rá, csak nem a saját köpenyét, hanem Lucy-ét, ami ugyebár fekete, és nem kék.

akkor elég nagy hanyagságra vall az animésektől, hogy ilyen nagy hibákat vétenek. Bár az 1 másodperces "mindkét keze megvan Jövő Lucy-nak" jelenet után én már meg sem lepődök.

Ne felejtsük el az ,,Erza kezén nincs Fairy Tail jel"című mozzanatot sem ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 júl 27, 09:32:38
Ergo a JELENKORBAN a FÖLDVILÁGON nincsenek óriásgyíkok.

Csabi, a sárkányok elég jól tudnak rejtőzködni, ha akarnak. Ott van pl. Achnologia, akivel csak Gildarts találkozott a Tenrou incidens előtt. Nem tudjuk, hogy Igneel-ék hol vannak, de simán lehetnek egy emberektől elzárt helyen (vagy nehezen megközelíthető helyen).

A rész elment, voltak benne bakik, de ezeken már meg sem lepődöm. Viszont amikor előhívták Lucy-ék a csillagszellemeken, akkor libabőrös lettem. Nagyon eltalálta Mashima a csillagszellemek megidézésének "menetét" :).
Várom már a következő részt, Zicronis igazi troll lesz :D.

Kíváncsi vagyok, hogy valaha rájönnek e, hogy Urtearék szeme nem rózsaszín. Tudom, tudom nem nagy dolog, de még mindig igénytelennek tartom, hogy nem foglalkoznak ilyesmivel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 júl 27, 10:57:55
Bastian meg nem a manga miatt hagyta abba?

Olyan értelemben nem hagytam abba, hogy nem követem hétről hétre, viszont nem veszem a fáradságot, hogy írjak róla bármit is. A 335. fejezet feldolgozásánál igyekszem tiszteletemet tenni. A mangás részt megerősítem, viszont általánosságban nem konkrét történésekkel van bajom, hanem azzal, hogy nem érzek semmi izgalmat már egy jó ideje a manga irányából, inkább csak facepalmokat vágok. Ez ellen sajnos nem tudok mit tenni, becsapni pedig nem szeretném magam. :/

A 192. rész dióhéjban: RAAWR! :smirksweat:
A Zodiákus nagyon tetszett. (H)
Cobra visszatérését már várom. Az egyik kedvenc negatív karakterterem a történetben, Azuma mellett. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Evanna6 - 14 júl 28, 00:24:50
Sziasztok!
Lehet, hogy butaságot kérdezek, de nem találtam így hirtelen erre utaló választ/kérdést/netes linket : az OVA részeit a sorozat mely részei után érdemes megnézni? Érthetetlen, ha mondjuk még az elején tartok a sorozatnak (100 rész körül) és inkább várjak vele még egy ideig vagy nyugodtan meg lehet nézni?
A válaszokat előre is köszönöm.   :)
Üdv,
Anita


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aurelsia - 14 júl 28, 13:17:50
Sziasztok!
Lehet, hogy butaságot kérdezek, de nem találtam így hirtelen erre utaló választ/kérdést/netes linket : az OVA részeit a sorozat mely részei után érdemes megnézni? Érthetetlen, ha mondjuk még az elején tartok a sorozatnak (100 rész körül) és inkább várjak vele még egy ideig vagy nyugodtan meg lehet nézni?
A válaszokat előre is köszönöm.   :)
Üdv,
Anita

Szia :) Teljesen lényegtelen, hogy milyen sorrendben nézed, nem függ a cselekménytől. Én 175 után néztem őket, amíg szünetelt az anime, de lénygetelen.
De amúgy az akadémiásat (OVA 2) azt érdemes az után nézni, miután már láttad az edolasos arcot, mert van benne egy poén, amit akkor értesz meg. Bár te azon már túl vagy. Az összes többi lényegtelen. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 júl 28, 13:20:18
Ha már a 100. rész körül tartasz, akkor az első hármat már nyugodtan megnézheted (Welcome to Fairy Hills!!, Fairy Academy és Memory Days). A negyedik OVA (Fairies' Training Camp) javarészt a 153. részből kihagyott jelenetekből áll, azt érdemes lehet máris utána megnézni. Az ötödik OVA (The Exciting Ryuzetsu Land) rögtön a 175. rész után jön (manga szerint is). A Fairy Tail x Rave című OVA megnézéséhez igazából nem tudom, milyen előismeret szükséges. Ha szeretnéd, megnézheted előtte a Rave Mastert, de szerintem anélkül is érthető. Ja, meg van egy szereplő benne, aki a fillerévadban (125-150. rész) szerepelt. Igaz, már előtte is szerepelt a Fairy Tailben, csak... "más" külsővel. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 aug 02, 07:42:30
194   The Magic of Zirconis
ジルコニスの魔法 (Jirukonisu no Mahō)   Aug 9

195   Man & Man, Dragon & Dragon, Man & Dragon
人と人、竜と竜、人と竜 (Hito to Hito, Ryū to Ryū, Hito to Ryū)   Aug 16

196   Sin and Sacrifice
罪と犠牲 (Tsumi to Gisei)   Aug 23


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 aug 02, 07:58:45
193. (18) rész
Hát ez megint jó gagyi lett.... az egészet tök gyerekesre csinálták. Szokásos zenék, kínos kiegészítések. Obaba vagy hogy kell írni  a nevét, na ő belőle is egy folyton pörgő idiótát csináltak. A rész egyetlen jó pontja a szinkronhangok. Natsu beszédje a végén jó lett...volna, ha más zenét tesznek alá, mondjuk ezt :  http://www.youtube.com/watch?v=ncvcp4Ub3JM

lyonnak berakták ugyanazt a kombót amit kaguráék ellen tolt, de ehhez is olyan gagyi párbeszéd társult... "ezt használta ellenünk is " mintha nem tudtuk volna, a fairy tail részéről mikor gray meg juvia kombózott az jó lett meg az elején a kis Natsu vs Rouge mecset is jól megcsinálták, de a többi az  :nugget: :okád:. Áh komolyan a jó részeket is sikeresen elgagyizzák... Már előre félek mit fognak művelni a következő ARC-oknál. Mert az hogy sikerült alúlmúlni még az erza vs 100 szörny  és az Erza vs Kagura részt is, az már művészet.....  2/5 nálam . Egyszerűen gagyi lett és kész.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 aug 02, 10:37:55
Hát nem tudom tyber22 nekem ez volt az eddigi legjobb rész. Nem tudom lehet álmos voltam vagy valami ilyesmi de 1-2 hibát véltem csak felfedezni arcoknál és azok sem voltak vészesek. Mindenki arca normális volt. Animálás is szép volt. Sárkányok kissé lomhán mozognak ez tény de mintha jobban odafigyelnének a részletekre már. A zenéket továbbra is hiányolom. A régieket hiába tesszük minden héten be mert sosem fogjuk őket hallani az új évadban. Ez már biztos. Én már annak is örülnék ha jönne 2-3 újabb.

Szóval mindent egybe vetve nem volt ez egy rossz rész viszont a lényeg csak most jön mert hát elég sok harcot kell bemutatni és láthatóan rájöttek hogy nem lehet 100%-ban a mangát utánozni ezért is voltak a filler jelenetek amik nekem igazából bejöttek. Szerintem nem estek át a ló túl felére.

Ha tartják ezt a színvonalat akkor tényleg nem fogok panaszkodni és ha még új zenéket is kapunk akkor pláne.

a jövőheti rész lez a vízválasztó ugyanis ennyi fanservice szerintem egy év alatt nincs még FT-ben sem mint abban a részben lesz. :D Mint az látható Lucy-n nem sok ruha lesz. :D És ez még csak a kezdet. Kíváncsi vagyok hogyan fogják megoldani majd.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 aug 02, 12:37:44
Hát ez egy jó rész volt. Szép animáció, nagyon jó kiegészítések. Főleg a kiegészítések okoztak meglepetést, mert találóak voltak, bemutatták a mágusok próbálkozásait. Viszont az is igaz, hogy így egy kicsit értelmetlen lett, hogy a sárkányölők vajon mire várnak annyit. Beszélgettek, hogy csak a mi mágiánk segíthet, aztán 5 perc múlva is még mindig beszélgetnek, meg csodálkoznak, hogy ilyen erősek a sárkányok? Miközben a mezei mágusok meg szenvednek. De ettől eltekintve a kiegészítések betöltötték a szerepüket.
Tényleg az egyetlen negatívum (a fenti inkább logikai) az a zenék. Igazából egyetlen tényleg jó soundtrackjük van eddig, és az az, ami Natsu beszéde alatt szólt. Az viszont szerintem felér a régiekhez. Nyomatják is minden részben. Jó lenne, ha több ilyen lenne.
Natsu utolsó jelenete a zenével együtt nagyon jó volt, nem bírtam ki, hogy ne vigyorogjak ahogy feltüzeli a többieket. :D Hamisítatlan Fairy Tail hangulata volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 aug 02, 14:57:49
Ja egyébként Sting sárkánya valami eszméletlen gyönyörű lett bár túl sok animálás nem kellett oda de messze viszi a pálmát akármelyik sárkánytól. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 aug 02, 17:10:00
Ritkán van az, hogy egyetértek Kuro25-tel, de most kénytelen leszek :D Ez baromi jó rész lett!!!! :figyelmeztet:

Végig megvolt az a "épp élet-halál harc van" hangulata, amit nagyra értékelek. Oké Obama bohóckodásai most tényleg nem kellettek volna, de eszméletlenül fantasztikusra sikeredettek a harcok. A harcok, amik így utólag kiderülve, csak kiegészítések voltak!!! TE ATYA ÉG!!!

Nem kicsit lepődtem meg a rész után, hogy a mangában a többi mágus nem próbálkozott ennyit a sárkányoknál!! Ez az epizód csak 1 fejezetet dolgozott fel, de szerintem senki se érezte rajta az időhúzást, mivel MINŐSÉGI PÓTLÁSOKAT kaptunk!!! (Bár csináltak volna még ilyet a Luxus vs Jura és Grayék vs Lyonék harcánál). Le a kalappal a készítők előtt!! Most tényleg.
Továbbá max a zenék terén tojják le az S1 animét a készítők, mivel volt utalás Lyon 3 jég fenevad alkotására, amit a mangában nem mutattak! Ja meg nem tudom kinek tűnt még fel, de a legeslegelső Fairy Tail részben lévő Ál-szalamandra (nem tudom a nevét) is benne volt a kis csipet-csapatával (nem GH-os csirkeember)  az előző és mostani részben. :D

Meg akkor a Shodai és Asuka jelenet is töltelék volt, jól látom ? Azért nem semmi, hogy ilyenre is gondoltak :D Nagyon hangulatos volt a beszéde, hogy nem sok kisgyerek láthat közvetlen közelről élőben egy sárkányt maga előtt :)

Szóval a töltelék jelenetek egytől-egyig fantasztikusak lettek (főleg a Sabertooth-os, nagyot nőtt Orga és Rofus a szememben ezzel :) )

Összefoglalóan szinte mindenki megpróbálkozott a repülő gyíkokkal, de rájöttek, hogy itt csak a sárkányölő mágia van hatással :D Natsu szépen demonstrálta is  (H)
Az utolsó 1 perc meg magáért beszél. Igaz ezt az 1-2 oldalt láttam mangában (i <3 spoilers), de még így is hihetetlen epik lett. Hajrá Sárkányölők!!! :D

Nem sok negatívum volt. Ugye az Obama-s hülyeség nem kellett volna, meg talán az elején volt 1-2 béna fej (Erzánál vettem észre). Oké nem hallhattunk új zenét, de szerintem ennyi elég lesz erre az ívre. A régi szériának se volt sokkal több az elején, csak ugye minden ívvel bejött vagy 10-15 új és a végére kész káosz lett, a jó értelemben :) Reméljük itt is ez lesz.
A dinamikával se volt most bajom, oké nem volt tökéletes, de bőven elfogadható szinten volt. Ez az epizód egyértelműen egy 5/5 :)

A következő részt nagyon várom, hallottam mi Zirconis mágiája  >:) Az előzetes pedig elég kecsegtető :D Ja és az előzetes alatt lévő Natsu & Happy beszélgetéseket nem lehet megunni XD Nagyon viccesek :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 14 aug 02, 22:08:56
Imadtam. Ennyi :D A borom konkretan repedezik a libaborossegtol, mert a harcokat a nelkul nem birta ki a borom, ahogy Rogue kimondja Natsu nevet, teljes megborzongok. Az animalas, kifogastalan, reszrol reszre javul, pedig azert mar egy par resz ota sincs ra panaszom. Ganbare, igy tovabb ^^

Obaba vagy hogy kell írni a nevét, na ő belőle is egy folyton pörgő idiótát csináltak.

Obaba-sama egyebkent engem mar a kezdetek ota idegesit -.-"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 aug 03, 16:20:18
193.

Csak azt tudom írni, mint a hírkommenteknél is.
Meg merem kockáztatni, hogy a 176. rész óta (amikor újraindult) ez volt az egyik legjobb rész. A rajzolás  tűrhető volt, a kitöltő részek is viszonylag okék lettek. Legalábbis égbekiáltó idiótaságok nem voltak. Szal majdnem "tökéletes". :D Csak a régi zenék hiányoznak. :(
Zirconis meg még mindig egy troll-sárkány. :D Azon sem lepődnék meg, ha majd valamikor kiderülne, hogy ő is emberpárti sárkány volt, sőt még sárkányölőt is tanított. Csak azt itt nem akarta hangoztatni. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 aug 03, 20:54:58
Egyetértek, ez egy nagyon jó kis rész volt. Fel sem tűnt, hogy csak egy fejezetet dolgozott fel. Pedig tudtam, mi nem volt benne a mangában, mégse tűnt kevésnek a többi. Juvia és Gray nagyon szuper volt, jó kis kiegészítés és ötlet, hogy a jég és víz jó lenne a tűz sárkány ellen. Meg is merem kockáztatni, hogy szebben megcsinálták most a technikát, meg Sherriáék ellen. Natsu kiáltása nagyon epic volt és végre itt van Cobra is. Happy és Natsu párbeszédei pedig tényleg jó extrák minden rész végén. : D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Justin[HUN] - 14 aug 04, 09:40:13
Nekem a végén Natsu beszéde tetszett a legjobban akárhányszor végignézem mindig kiráz tőle a hideg nagyon bejött  :D :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 aug 04, 21:26:29
Na végre,ide is elértem,de úgy tűnik amit akartam azt már elmondták helyettem. XD
Mindegy,had töltődjön a fórum. :P
Ez a rész tényleg az eddigi legjobb volt,a fejekkel teljesen meg voltam elégedve,és mint az előttem szólók,én is hiányolom kicsit a régi zenéket,viszont ezek is egész jók. :)
Már nagyon várom a következő részeket!Főleg,hogy érzem a régi hangulatot. :')
Most teleárasztanám a fórumot a FT szeretetemmel,de inkább nem mert tudom,hogy csak fáradt vagyok,és "minden olyan csodálatos" a hangulatom.  XD
Azért valljuk be annyi sokat nem írtam,hogy egy picit töltöttem volna az oldalt. :hmmm?: (Legközelebb minden percet elemzek :3 )

Szerk.:
Nekem a végén Natsu beszéde tetszett a legjobban akárhányszor végignézem mindig kiráz tőle a hideg nagyon bejött  :D :D
Téged is rázott a hideg? xd


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 aug 09, 07:26:15
19. rész!
4/5  Ez kérem szépen egy király rész lett !! Minden passzolt, vicces volt, új zenék, szép grafika, igazi Fairy tail rész ! Grat a kiegészítésekért mert azok is jók lettek. Azon besírtam, mikor Hisui betakarta Arcadios szemét :D  XD Ami nem tetszett az Laxus becsapódása Atlas Flame-be, az nagyon gagyin lett megcsinálva. Gerard belépője se nagyon tetszett, mangába királyabb volt,ahogy úgy besuhant itt meg csak egy nagy gömb megjelenik oszt csá  :nugget:  Plusz persze, hogy cenzúrázták a Natsu x Lucy jelenetet. A harangos jelenet még nem is lett olyan vészes, de azt sajnálom, hogy azt nem mutatták ahogy Natsu megtaperolja Lucy lökhárítóit,amikor eltakarta  XD. Ez a duda szó és hogy nem mutatták közbe elég furán mutatott. De ettől a 3 negatívumtól eltekintve ez egy nagyon király kis rész lett ! Cobra belépőjét is kiegészítették, ahogy elküdte a francba a Blue pegasust az is menő volt :D Viszont Ichiya fejével nagyon nem vagyok kibékülve  :nugget: Nagyon hülyén rajzolták meg. Na de ennyi elég is, végre méltó részeket kapunk mostanában  apróbb hibákkal ugyan, de az összképen ezek nem rontanak. Úgyhogy csak így tovább a következő részekhez.  :)  Remélem már csak "annnak" a valakinek "azt" a bizonyos jelenetét nem rontják el majd.  >:)  ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 aug 09, 12:20:47
19. rész!
4/5  Ez kérem szépen egy király rész lett !! Minden passzolt, vicces volt, új zenék, szép grafika, igazi Fairy tail rész ! Grat a kiegészítésekért mert azok is jók lettek. Azon besírtam, mikor Hisui betakarta Arcadios szemét :D  XD Ami nem tetszett az Laxus becsapódása Atlas Flame-be, az nagyon gagyin lett megcsinálva. Gerard belépője se nagyon tetszett, mangába királyabb volt,ahogy úgy besuhant itt meg csak egy nagy gömb megjelenik oszt csá  :nugget:  Plusz persze, hogy cenzúrázták a Natsu x Lucy jelenetet. A harangos jelenet még nem is lett olyan vészes, de azt sajnálom, hogy azt nem mutatták ahogy Natsu megtaperolja Lucy lökhárítóit,amikor eltakarta  XD. Ez a duda szó és hogy nem mutatták közbe elég furán mutatott. De ettől a 3 negatívumtól eltekintve ez egy nagyon király kis rész lett ! Cobra belépőjét is kiegészítették, ahogy elküdte a francba a Blue pegasust az is menő volt :D Viszont Ichiya fejével nagyon nem vagyok kibékülve  :nugget: Nagyon hülyén rajzolták meg. Na de ennyi elég is, végre méltó részeket kapunk mostanában  apróbb hibákkal ugyan, de az összképen ezek nem rontanak. Úgyhogy csak így tovább a következő részekhez.  :)  Remélem már csak "annnak" a valakinek "azt" a bizonyos jelenetét nem rontják el majd.  >:)  ;)

Detto. Pont ezt akartam én is írni. Nekem is az egyetlen szívfájdalmam hogy Lucy x Natsu jelenetet kihagyták, gondoltam hogy cenzúra lesz de arra nem számítottam hogy képi anyag sem lesz belőle. Így nem igazán jön át a CSAK animéseknek hogy milyen kis perverz Natsu. :D

Új zene nekem talán csak egy tűnt fel de az faja volt az tuti. Tyber "Szürke" és J. jelenetére gondolsz? :D Arra én is kíváncsi leszek főleg azt figyelembe véve hogy bántak eddig a cenzúrával.

Szóval most így én is meg vagyok elégedve már az animével így is kellett volna kezdeni. Remélem marad ez a tendencia.

ami hibákat írtál azokkal én sem voltam annyira kibékülve mondjuk de nem voltak vészesek. Van még hova fejlődni de ha nem megy eme szint alá a csapat akkor korrekt.

Egyébként most nézem Wendy mágiáját is megvariálták mert kivették belőle a mágia köröket. Nem mondom hogy rossz megoldás mert jobban tetszett az animés verzió de hát na. :D

http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/331/4

Lucy jelenetei pucéran egyébként mindenhol elég brutális cenzúrát kapott. De egy ilyen kép alapján nem is csodálom. :D

http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/331/6


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 aug 09, 17:55:54
Egyetértek az előttem szólóakkal, nagyon jó kis FT rész lett ez is :D
Az epizód 2 mangafejezetet dolgozott fel, de ahogy látom még így is bőven volt hely töltelék jeleneteknek, amik fantasztikusra sikeredtek :D De majd erről még írok, először is:

Luxus hirtelen támadása nem lett sajnos túl jó az animében, főleg azért, mert a mangában jobban fájt Atlas Flame-nek az ütés. Az viszont kegyetlen jó lett, amikor a Raijinshou ott maradt Luxus mellett segíteni és az Elfman-Ever beszélgetés is nagyon adta :D (1. fasza töltelékjelenet)

A Sabertooth jelenete újfent fantasztikusra sikeredett, egyre jobban kedvelem őket így, hogy már nem olyan beképzelt tökfejek xD

A Blue Pegazus screen elsőnek azt hittem filler, de miután megérkezett Cobra egyből tudtam, hogy mégsem az :D Nagyon badass módon jelent meg és küldte el a haszontalan mágusokat a fenébe XD
Utána pedig nem felejtkeztek el Kinana-ról sem!!! Lenyűgöző jelenetet kapott! Nem volt túl hosszú, de túl rövid se, épp tökéletes és hangulatos! (2. fasza tj.)

Ezután jött az epizód fénypontja, Zirconis és a mágiája! Komolyan mondom egyre jobban kedvelem ezt a sárkányt XD Nagyon érdekes és hasznos kis varázslata van meg kell hagyni XD Szépen levetkőztette a királyi hadsereg, megfosztva ezáltal a méltóságuktól, beteg ez a Mashima XD Amikor Hisui eltakarta Arcadios szemét, mert az a meztelen Lucy-t nézte (3. fasza tj.) és amikor Arcadios védte a hercegNŐt, hogy az igazából férfi és ne vegye le róla a ruháit (4. fasza tj.) hát én besírtam a röhögéstől XD Eddig is egyértelmű volt ez a páros, de az animések szépen kiegészítették ezt is :D

Wendy és Mira újfent badass volt, szépen rámentek Zirconisra. Nem is tudtam, hogy a Take Over lány ebben az alakban is tud repülni, elég kemény volt :)

Végül pedig elérkeztünk a fanservice jelenethez, ahol Lucy meztelenül körbeutazta a fél várost és hempergett egyet Natsuval XD Először is nem kicsit nevettem J. Rouge fején, amikor a pucér csillagmágus magával sodorja Natsut XDD Nagyon-nagyon jól átjött az a , WTF?! arca XD
Maga a meztelen Lucy pedig MAJDNEM tökéletesre sikeredett szerintem, hisz azért bőven láttunk belőle sok mindent, de persze 1-2 jelenet cenzúrázva is volt, oké, de... EZT (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/331/12) IGZÁN NEM KELLETT VOLNA ELTAKARNI! Max félig cenzúrázni, mert így nekem se esett volna le miről van szó, ha nem nézem meg utána mangában...
Mindenesetre az előbbi dolgon kívül kevesebb volt a cenzúra, mint vártam, tehát ez is egy jó jelentre sikeredett. Mashima adott egy enyhe jelzést, hogy Natsu kivel fog összejönni, bár ez eddig is nyilvánvaló volt XD

Erza jelenete is jó lett, ahogy beismerte magának, hogy nem kéne mindig az erős oldalát mutatnia :) Gerard megérkezése is hangulatos lett, de én azért vártam volna egy kicsit több "végem van" érzést Erzától, nem nagyon jött át, hogy ő most lehet meg fog halni. Mindenesetre Miliana feje nagyon jó lett :D

Tényleg végül pedig Lucy új ruhája (bár nem feltétlen kellett volna XD) nagyon-nagyon jó lett megint :D Egyszerűen az összes csillagszellem viselet nagyon tetszik nekem, de talán ez az eddigi legjobb :D
Virgo megjegyzései is jók voltak, de volt egy érdekes jelenet a számomra. Animében elég furán jött ki az, hogy Lucy rámondja egy jegyzetfüzetre, hogy az a naplója, miközben nincs rajta semmi egyértelmű utalás rá, csak egy sima barna borítója van. A mangában legalább volt rajta név és írások, nem értem ezt miért kellett megváltoztatni...

Összegezve egy tartalmas és szépen kiegészített részt láttunk. Javítsatok ki ha tévedek, de szerintem most volt az eddigi LEGJOBB rajzolása az S2-nek, egyszerűen nem találtam béna fejet, bár ti igen Ichiya-nal. Erza, Mira, Wendy és Jeny nagyon-nagyon szépre sikeredett, le a kalappal! Egyedül az új zenéket hiányolom már én is, elég kevés van most és szinte mindegyik megszólal minden részben, de még így is egy 5/5 a részemről az epizód.

A jövőheti részben jól látom, hogy Natsu rendesen vérzik a mellkasán? Lehet nem lesz nagy cenzúra, bár fekete a vér, de legalább van.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rikito1996 - 14 aug 10, 09:27:30
elégé rendbe volt ez a rész bár laxus belépője tényleg szánalmas volt  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miiyu - 14 aug 10, 11:21:51
 Nagyon tetszett ez a rész, bele nézem a mangába is utána, és engem nem zavart a cenzúra a Lucy-s résznél, számomra pont jó volt így. Zirconis mágiája tényleg vicces, de többet vártam tőle, nem tudom miért, de azt hittem, hogy ő a legerősebb sárkány aki átjött a kapun, erre helyette inkább a legperverzebb? Hát öhm oké…. Sok résznél meglepődtem, amikor írtátok, hogy töltelék jelenet volt, mert például én a parfümös részt gondoltam annak, meg egy ideig a harangosat is, bár a zene jó volt alatta, és értettem, hogy aztán Natsu mit és hogyan akart eltakarni xd, és Lucy új ruhája kifejezetten jól néz ki. Laxus és Gerard belépőjét talán jobban is megcsinálhatták volna, de nekem először fel sem tűnt Laxusnál, hogy milyen „gyengén” ütött bele a sárkányba, annyira elvonta a figyelmem a Raijinshou(nem biztos hogy jól írtam) belépője. Erza a kedvenc karakterem, már nagyon vártam egy olyan részt, amikor Gerard megmenti, és a rész után azt hittem egy kicsit megnyugodtak az Erzát utáló nézők, végül is vesztett, tessék. Nem vártam volna, hogy lesz aki majd még látványosabb haldoklást vár helyette. Az a Cobrás rész amikor elküldi a Blue pegasus-t tényleg csak töltelék volt? Többször is átnéztem a mangát hátha megtalálom, sokkal jobb lett mint a „pafüm”-ös xd Az nekem valahogy nem hiányzott xd. A Kinanás-Cobrás résznél nekem az tetszett jobban, amikor közben  mutatták, ahogy Levy tényleg tereli az embereket és segít, nem csak úgy megbeszélték Gajeelal, hogy aztán többet ne lehessen látni a lányt az egész részben xd.
Tehát összességében tényleg nagyon tetszett, de valószínűleg ez a plusz jeleneteknek is köszönhető. Am kezdem úgy érezni, hogy én vagyok az egyetlen aki (még mindig) nem bírja Sting-et, és valahogy még mindig Rogue az egyik kedvencem a Sabertooth-ból :S
(Remélem senki nevét nem írtam el xd és mást sem, éljen a hajlítható billentyűzet xd)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 aug 10, 11:40:34
Igen, Erza kikapott, de ez tipikusan egy alibi vereség volt, aminek nem volt tétje, nem valaki ellen veszített, úgy hogy mindketten 100%-os állapotban vannak. Tipikusan azért veszített most, hogy egy kicsit elhallgattassa a zúgolódókat. Szerintem nem sikerült.
Erzával már kezdhetne valamit Mashima, mert szerintem egy helyben toporog már jó ideje, nem fejlődik a karaktere, csak mindenkit lever, és prédikál. Pedig régen nagyon szerettem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Zohan-san - 14 aug 16, 00:32:45
Nah rászántam magam és el kezdtem nézni ezt az animét is még pedig egy kép miatt aki ha jól tudom Gajjel (remélem jól írtam le) szerepel ahogy Natsuval küzd ha vki megmondaná ő az animébe melyik résztől szerepel majd ? 10 részt már megnéztem és azt kell mondanom nagyon tetszik először azt hittem gagyi lesz,  de nem a animációk jók zenék nagyon bejönnek és a karakterek is elvannak találva úgyhogy szerencsére most van és lesz mit néznem  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 aug 16, 01:40:36
Ha jól emlékszem, akkor már a 20-as részektől ő jön. Max 22-23, nem emlékszem pontosan.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aurelsia - 14 aug 16, 10:53:52
20. rész (195): Na, ez a rész szerintem király volt :D Még megvárom a magyar változatot, hogy jobban értsem, de ami egyből feltűnt:
Fairy Tail main theme!    :bow:   Isten áldja őket, amiért beletették a Rogue vs Natsu harcnál!

Volt benne egy két hirtelen helyzet, ami nem nagyon jött be. Túl hamar váltottak ,,kamerát".

Az előzetes meg... Hát én egészen április 11. óta arra a részre várok, ami jövőhéten jön. Ha azt elcseszik, én megölök valakit...  :nugget:



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 aug 16, 15:36:19
Az előzetes meg... Hát én egészen április 11. óta arra a részre várok, ami jövőhéten jön. Ha azt elcseszik, én megölök valakit...  :nugget:

Dettó. Attól függ hogy oldják meg a részt de a következő 2 rész eléggé meghatározó lesz.

Viszont a mai elég lagymatag lett sárkányok még mindig inkább úsznak a levegőben mintsem repülnek. :D
Ez Atlas Flame-nél látszódott nagyon. Ezek a filler pótlások nem mondom hogy bejönnek de jót tesz az animének hogy nem zavarják le egyből a dolgokat. Így legalább nem lesz még vége az ARC-nak olyan hamar. Mert hát eléggé a vége felé járunk már.

Plusz pont hogy volt 2-3 új zene azt hiszem. Bár egyik sem volt pár másodpercnél hosszabb ideig nem is értem minek teszik be őket pár másodpercre. :D Szóval ez mehet a negatív részbe is.

Mai részben elég sok volt az állókép de megbocsájtom mert a rajzolás még mindig jó és az animáció is pöpec. De azért volt egy két badass pillanat a mangából amit itt nem oldottak meg valami jól. Pl Natsu berepülése Luxusékhoz vagy Natsu berepülése Rouge-hoz, vagy épp Rouge és Ultear jelenet, vagy Natsu és Ultearék jelenete jövő Lucy-val.

Összességében erős közepes rész volt. Jövőheti résztől megint csak sokat várok. Gruvia fanok készítsék a zsepit. Bár én inkább Ulteart könnyezem. Egyébként ha benne lesz a jövőheti részben a jelenete remélem nem lesz cenzúrás nagyon mert akkor eret vágok. És nem az enyémet.  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 aug 16, 18:49:01
Igen, én is nagyon várom a következő részt. Új széria elindulása én is erre vagyok a legkíváncsibb.

Amúgy nem is volt a részben Fairy Tail Theme... Még a rész megnézése előtt láttam, hogy írtad, Aurelsia. De nagyon csalódott voltam, hogy nem volt benne. Úgy elhitetted velem. xD Csalódottságom miatt annyira nem is jött be a rész. Kivéve a végén Urtear. Sawashiro Miyukit imádom, az az utolsó mondat nagyon ott volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 aug 16, 18:59:24
Szinte teljesen egyetértek az előttem szólóakkal. 20. résznek nem volt rossz, de lehetett volna jobb is.
Inkább már rögtön leírom ide az elejére a negatívumokat. Még mindig hiányolom a dinamikát, oké, a Ft anime sose ebben volt erős, de az előző szériába legalább volt bőven, itt még nem nagyon vitték túlzásba. Oké, a sárkányokat alapból nehéz lerajzolni, nem hogy mozgásra bírni azokat, de azért egy Atlas Flame-nek ne már a #&@đ! lábát mutassa a kamera 5-10 másodpercig, mert lusták megrajzolni egy futó dragont... De tényleg.
És ennyivel le is tudtam a negatívumokat, minden más tetszett :D

A rajzolás még mindig nagyon szép, gondoljatok csak Rouge-ra. Talán még ebben is erősebb az S2, mert az S1-ben annyira béna Raios fejek voltak, hogy rossz belegondolni.
Az epizód eleji kép tetszett, főleg az, hogy mutatták az aggódó Kinana-t és a Raijinshou támadása is jó lett volna, csak ugye több dinamikával.
Engem valahogy nem lepett meg Natsu "megeszlek" technikája, totál kinéztem belőle, csakúgy, mint Happy :D
Azt is megtudtuk, hogy van több ugyanolyan típusú/tulajdonságú sárkány és azoknak egy vezére, mivel a tüzek uralkodója Igneel és Atlas Flame tiszteli őt :D Elég jó kis fordulat lett, hogy összebarátkozott Natsu-val és nekimentek Mothergale-nek, aki tud beszélni! És repülni! (Shrek poén off xD)
A két sárkány összecsapása is jobbra sikeredett volna több dinamikával, de legalább a hangulata ott volt. Ott a levegőben! XD
A töltelék jelenetek nagyon-nagyon ötletesek, de ide is kéne a dinamika.... Mindenesetre az összefogó Gray & Rofus, Orga & Jura hihetetlen jó lett :D
Sting White Drive-ja is kegyetlen badass lett, néha nagyon sokat dob ez a CGI(?) effekt, elég csak a Shippuudenes Kyuubi Naruto-ra gondolni :D

Az epizód vége pedig megint nagyon hangulatos lett. Amikor a vérző mellkasát fogó Natsu elindul Jövő Lucy-hoz, akinek kihűlt a teste így kékebb/sötétebb lett a bőre, húúú. Ez azért elég durva screen volt!
Az időparadoxon fejtegetése is tetszett, azt mindig is tudtam, hogyha megölöd az adott személyt a múltban akkor a jövőbeli énje is eltűnik, de Meldy fordított eszmefutásra nem is gondoltam még. Ha él a jövőben, akkor nem tudod megölni a múltban, mert ott van a jövőben. Ezután meg Ultear (atyaég mennyi név van már a Ft-ben xD) kifejtette, hogy az csak a természetesen folyó idősíkban van és most teljes a káosz, így meg akarja ölni, hogy véget vessen a felfordulásnak! Az utolsó képkocka nagyon kemény lett :D

Hát srácok ez tényleg nem volt egy nagyon jó rész, de nekem így is inkább tetszett, mint sem vagy csak so-so, ezért aztán egy 4/5-öt adnék rá. A rajzolás és a zenék most nagyon rendben voltak, ha lett volna több mozgás akkor egy tökéletes epizódra sikeredik. De így is jó lett azért.
És most megint várhatunk egy hetet...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 aug 16, 19:31:46
Jut eszembe Gray és Rufus közös filler jelenete hatalmas baki volt egyébként. Ha megnézitek a jövőheti részt megtudjátok miért.  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 aug 18, 11:06:39
Mondjuk az azért nagyon gáz, hogy a rész végén,a  visszaemlékezésnél Ultear szeme rendesen barna lett végre, majd kb 3 perc után megint rózsaszín  :nugget: Elég ratyi.... amúgy jó rész volt, bár ott néztem,mikor több másodpercen keresztül csak atlas flame lábában lehetett gyönyörködni xD Már előre félek mi lesz a következő részben, értve ezalatt azt, hogy hogy fogják megcsinálni. DE még kb 2-3 rész és végre elhaggyjuk a nagy mágiajátékok történetszálat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 aug 20, 18:13:09
Szerintem az kijelenthető, hogy az elmúlt 3-4 rész már határozottan jobb, mint a régi anime, animációban. Zeneileg nem, ez tény, de a mostani résznél, 21-30-nál megszólaló zene, az nem a régiből lett áthozva? Vagy már keverem a régit az újjal?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 aug 23, 08:25:40
NA akkor, 21. rész
Csit csat bum bum, van itt minden kérem szépen, fillerek fillérekért, Urtear a szélben, miközben Erza és Zserárd (aki próbálja Urtear lenni,mert nagyon kis lelkesen dobálta a kis gömbjeit, biztos Gertear-ré szeretne válni) folytatják az állókép harcot, hogy minél biztosabban lehessenek windows háttérképek. Aztán Killua is mivel 5 része van a  vadásztársaságnál még hátra, felcsap tündi-bündinek, hogy elmondhassa kékbajusz apának, hogy ő már nem puja, csak muja. Na de van itt pikachu fejű Lyon, aki majdnem Lion, de mégse vízöntő. És Gray is úgy viszi le a lányokat a földre mint ahogy én szoktam. Respect bro  (H)  És megtörtént az is amire sok mangás vár. Szerintem jól megcsinálták Gray lézershowját,még így ketchup nélkül is. A headshot nekem ugyanannyira bejött mint még anno mangában, úgyhogy szép volt animekészítő csapat. Előzetes se spoileres. úgyhogy mindent összevetve ismét egy jó rész lett értelmesebb kiegészítésekkel. 4/5 a cenzúra miatt, kicsi ketchupot oda rakhatott volna a sminkes gray szájára na.  :fun: 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 aug 23, 15:15:11
A kiegészítésekkel nem volt bajom csak Ichiya villantását ne láttam volna. xd

Urtear próbál mindent magára vállalni, hogy Gérardnak könnyebb legyen. Azért az már durva, hogy Shimon meggyilkolását is magára vállalja.

Erza olyan kemény, hogy a cenzúrák ellenére is átszúr egy sárkányivadékot egy másikat meg ketté vág. Mindig jól veszi az akadályokat. Ahhoz képest, hogy legutóbb a földön fekve várta a halált. xD

Kicsit gáz, hogy Happy elfelejti Macao nevét, akit már születése óta ismer. Vagy csak megint trollkodot. :P

Sting nagy volt, hogy hozta magával a sárkányt. xD Itt kevésbé hasonlított Natsura mint a mangában.

Flare vissza tért! :D Vissza hozza a régi hangulatott, mikor még Juvia zaklatta/követte Grayt.^^ Ha látta volna, hogy Natsu mit művelt vele... Yandere mód: ON. :fun:

Gray "véletlen" most már Juvia fenekéről is fogást mintát vett. Jó kis trükk ez az eséssel álcázott tapizás de azért még nem egy Yuuki Rito. :D
Gray halála nagyon jó volt! Az egyetlen fájdalmam, hogy mikor a földre zuhant nem látszódtak a testén a lyukak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 aug 23, 17:09:28
Szerintem meg egy gyengébb rész volt a mai  :(
Végig vártam, hogy mikor történik valami epik (mert a FT minden epizódja tele van velük), de itt csak a legvégén volt, az is a rosszabb fajtából, na de az elejétől:

Először is, csak nekem van már NAGYON elegem az opening előtti 20 másodpercekből??? Annyira nincs semmi értelmük, nem értem miért jó ez az animéseknek. Véleményem szerint, vagy egyből kezdődjön a nyitánnyal a rész, vagy pedig legyen 2-3 perc jelenet előtte, de ennek így semmi lényege nincs XD És ez van már mióta a Fairy Tailben...

Gerardék jelenete nekem egyáltalán nem jött át, Urtear túljátszotta a bűnbak szerepét és Miliana dühe is lehetett volna jobb. Egyedül a háttérben megbúvó Kagura tetszett, aki nagyon, de nagyon hasonlít az időmágusnőre XD

Ezután jött az Ikersárkányok jelenete, ami a legszebb dolog lett a részben :D Nagyot nevettem Stingen, hogy magával hozta a másik sárkányt XD Kicsit Natsus volt tényleg, de ezen nincs mit hurrogni, hisz alapból őt csodálta már mióta és most megint a példaképe lett :)

Ezután jött mindenféle felesleges jelenet és vágás. Én már ekkor éreztem, hogy ez a rész nem fog 2 fejezetet feldolgozni és ez be is igazolódott utána. Egy mangát dolgozott fel, ami nem is nagy baj, hisz 25-26. részig akarják kihúzni a NMJ ívet, csak most annyira unalmasak és ismétlődőek voltak a filler jelenetek :S Nem tetszettek. Cobra az előző részben még a földön volt, most meg már tök egyenesen áll, továbbá benyögi, hogy milyen régóta nem volt szabadlábon... Csillagos ég kulcsa filler, sebaj...
Ichiya fenékmutatása tényleg nem kellett volna, elég volt belőle bőven az ovában XD Inkább Lucy-ét kellett volna jobban szemünk elé tárni pár résszel ezelőtt. XD Oké, hogy sok lány is nézi, de nem tudok egy olyan személyt elképzelni, akinek bejön Ichiya XD
Macao-ék és Jet-ék jelenete hihetetlen unalmas lett, nem értem miért kellett belőlük ennyit mutatni. Nem az, hogy nem érdekel, csak legalább harcoltak is volna egy értelmeset, de ehelyett végig rinyálták a részt...
Flare jelenete nekem is tetszett :D Jó volt újra látni.

Na de a lényeg, Gray-ék! A rész elején még kaptak is egy új háttérzenét az animésektől, bár az is elég lapos lett XD Furcsa, hogy most meg már Lyon-ékkal volt, nem Rofussal, de így már értem Kuro korábbi megjegyzését XD Hát biztos elköszönt tőle gyorsan XD
Aztán a rész végi bumm! Ha nem tudtam volna erről, akkor se lepődök meg nagyon, hisz annyira sejthető az egész... Szépen megsorozták Gray testét és fejét, aminek az árnyékképe nagyon kemény volt, de tényleg jobb lett volna egy kis vérrel. Érdekelt volna Gray mit akar mondani... :D
Ez az epizód így csak egy 3/5 a részemről, többet vártam :(

A rajzolás és látványvilág (színek, háttér) még mindig nagyon jó és a szinkronnal sincs baj. A kitöltések általában ötletesek, persze most kivételesen nem voltak azok. Az S2 széria 2 közepes/nagy hibája az, hogy élettelen a zenék és nem nagyon vannak mozgóképek. Nem is tudom melyik zavar jobban, de ha legalább az egyiket orvosolnák, akkor egyértelműen jobb lenne ez az új anime változat, de egyenlőre a régi jobban tetszik :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chizury - 14 aug 23, 18:10:29
Egy elég jó rész lett azt kell mondjam.
A fillerek...hát ööö Ichiya nélkül szerintem meglettem volna. :smirksweat:
Flare meg Lucy tetszett bár a vöri elég beteg fejet vágott. :D
Happy hozta a formáját ~Gihi
Az új grafikában annyira tetszik a háttér csak az emberkék vágnak néha furi fejet .
Gray halálát is jól megcsinálták bár arra számítottam h valami piros fekete lesz hát tévedtem.
Juvia hátsója tapizásán én már meg sem lepődök főleg h már Natsu is csinált valami ilyesmit  :D
Urtearra leszek még kíváncsi a kövi részben.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 aug 23, 18:19:43
Kár, hogy csak egy fejezetet dolgozott fel. Így elég eseménytelen volt az egész, el is húzták rendesen. Elején tetszett az Erza-Gérard-Millianna-Urtear jelenet, de utána kár volt közbe-közbe berakni Urteart, ha csak következő részben lesz. Így nekem olyan keserű íz maradt a számban, mégha jövőhéten úgy is láthatom. Amúgy a kiegészítések nem lettek volna rosszak, ha jobb karakterek választanak a drámaibb pillanatokba. Jet és Droy jelenete alatt tök jó zene szólt. Simán meg lehetett volna csinálni mással, nem velük. xD Flaret jó ötlet volt berakni, habár gondoltam, hogy nem fog megszólalni, hiszen egy-két mondatért felesleges lett volna behívni a szinkronhangját. ^^' A rész végén Grayék jelenete nem lett rossz, csak hát a sok időhúzás után olyan gyorsan történt... A lassítás pedig még mindig borzalmas. Sajnos Urtear is kap belőle a következő részben. Na, majd meglátjuk, mindenesetre nagy reményeket fűzök a jövőhetihez. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: WolfMachina - 14 aug 23, 21:44:37
Nem volt rossz ez a rész, de én még mindig nem tudom megszokni az új rajzolást és a zenéket( lehet, hogy csak az én megszokások  XD). És tényleg igaz lenne, hogy 20 rész lesz? Ha igen akkor megint 1 évre elmennek pihenőre, vagy hogy is lesz ez?  :hmmm?: A lényeg az, hogy az említett hibákat ki kéne javítani és jobb lenne, mint a régi  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 aug 24, 12:07:28
És tényleg igaz lenne, hogy 20 rész lesz?

Öhm izé mi? :D Ezt most nem értem. Ez a mostani rész volt a 21. rész szóval kétlem hogy véget érne a 20. résszel.  XD
Egyébként én olyat is hallottam hogy Szeptemberben ér véget. Mondjuk hivatalos infó erről nincs szóval tuti kacsa ez is. Viszont jobbik fajtából elvégre ha kiszámoljuk mangások tuti jobban tudják, akkor pont Szeptember környékén lenne vége a mostani sztori vonalnak. Egyébként én örülnék neki ha ilyen max 30 lenne kb. Mert most oké hogy aránylag tartják a minőséget és a heti részben 3 új zenét is hallani véltem de kettőt biztosan. De idővel tuti romlana megint a minőség.

A rész elején még kaptak is egy új háttérzenét az animésektől, bár az is elég lapos lett XD Furcsa, hogy most meg már Lyon-ékkal volt, nem Rofussal, de így már értem Kuro korábbi megjegyzését XD

Nekem bejött a zene de megint eljátszották azt hogy nagyon rövidre vágták a zenét mire beindulhatott volna már vége is lett.

A többi részét a kommentednek nem hagytam benn mert kész regényt írtál te is. De azért válaszolok. :D
Az Opening előtti cucclik egyértelműen időhúzásra vannak ahogy a filler részek is. Igazából nekem nincs bajom velük 1-2-nél még én is alig tudtam eldönteni hogy akkor ez most manga vagy filler. Ráadásul Gray miatt kellett is ez hisz ha két fejezetet dolgoznak fel az animések kicsit se izgulnának. Kellett ez a sokkhatás nekik pláne a Gruviásoknak. :D
Viszont Urtear jelenete a végére már nem.

Plusz pont egyébként hogy az előzetes egyáltalán nem mondott el semmit a kövi részről,  mármint animés szemszögből. Viszont ha jól láttam Urtear jelenete eléggé cenzúrás lesz sajnos.  :neee: De remélem ettől eltekintve szépen kihozzák majd belőle a maxot mert a jövőheti rész eléggé drámai lesz megint.

Urtear egyébként nem játssza túl a dolgot pont így jó a karaktere mert így fejlődik. Minden szálat el akar varrni. Aki ennyi gonoszságot csinált annak így kell szenvednie. És még csak most jön a java.
Részemről 1-2 hibát elnézve szintén pofás rész lett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 aug 24, 14:45:43
Megnézve a részt, számomra most már egyértelmű, hogy a zenéken kívül a Part2 jobb, mint a part1. Igaz, hogy 15 rész kínszenvedés kellett hozzá, de szerintem összességében megérte.
A mostani rész is, ahhoz képest, hogy a fele filler volt, nem volt rossz, sőt. Az animációra nem tudok rosszat mondani, jó volt, szerintem. Volt egy pár új soundtrack is, szóval okés volt. És a kellően fontos jelenetek nálam bejöttek. Elsősorban Gray halálára, Urtear rész végi mondatára. Szóval nem volt ez rossz, ha ezt tudják tartani, akkor részemről abszolút oké.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 aug 24, 17:56:20
Igen tudom, hogy időhúzás az op előtti pár másodperc, de annyira értelmetlen az egész, hisz a nyitány után kb megismétlik ugyanazt, csak a narrátor beszél... Legyen inkább az opening előtt egy 1-2 perces ÉRTELMES előző rész tartalma, ne ilyen hülyeség.
Az meg, hogy Gray halálával ért véget a rész, elég érdekes volt, hisz oké, mindenki izgul és egy durva sokkot hagyott maga után, de anno Tenrou szigetnél, amikor Hades eltüntette Wendy-t, abban az epizódban 3 fejezetet is feldolgoztak, hogy nehogy izguljanak miatta egy hetet, szegény Wendy nem halt meg! Pedig csak eltűnt, míg Grayt szanaszét lőtték, hát oké...
Szerintem se sanszos, hogy 20 rész múlva, pláne Szeptemberre ér véget a sorozat, hisz még csak most kezdte 1 év 1 hét után, elég fail lenne máris abbahagyni. Pláne, hogy nincs egy szízonos anime szintjén a jelenlegi színvonal. Meg ha belegondoltok, az Éhes farkasoknál agyon volt húzva a sztori, ha a mágiajátékoknál akarták volna abbahagyni, igényesebb és filler nélküli részeket kapunk.
Szvsz legalább 52 részes lesz ez az S2. A manga mennyiség is adott, az meg régen se zavarta őket, hogy egy ív közepén függesztették fel a történetet XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 aug 25, 13:50:54
Az igaz, hogy állítólag a dvd-n kiadott részekben kevesebb a cenzúra ? Nem is tudom hogy hol olvastam már,de gondoltam itt is rákérdezek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 aug 25, 14:14:47
A cenzúrát illetően nem tudok mit mondani, de a fejeken javítottak a DVD változatban.

TV
https://38.media.tumblr.com/c9f69d13f83b0c8be7a2b77f2fb89ffe/tumblr_n82vy1Cy7E1sqwgnro1_500.png (https://38.media.tumblr.com/c9f69d13f83b0c8be7a2b77f2fb89ffe/tumblr_n82vy1Cy7E1sqwgnro1_500.png)
http://i.imgur.com/t5hgNGo.png (http://i.imgur.com/t5hgNGo.png)

DVD
https://38.media.tumblr.com/8505225e55ffdef3d11d7a57149d7e42/tumblr_n82vy1Cy7E1sqwgnro2_500.png (https://38.media.tumblr.com/8505225e55ffdef3d11d7a57149d7e42/tumblr_n82vy1Cy7E1sqwgnro2_500.png)
http://i.imgur.com/wntQ94L.png (http://i.imgur.com/wntQ94L.png)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 aug 25, 14:42:35
Úristen ég és föld a 2 között a különbség, mennyivel szebbek a dvd-s változat fejei ! kagura haja is milyen szépen meg lett csinálva  :omg:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 aug 25, 15:16:49
DVD-s is fen van nyatorrenten? :) Nem is tudtam hogy kiadják a részeket dvd-re.
Tudtommal csak az ovákat adják ki.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 aug 25, 18:50:02
Igen, elég szembetűnő a különbség XD De én úgy vettem észre, hogy csak az első pár részben volt gyengébb a grafika néha, már jó ideje nagyon szép, csak el ne kiabáljam...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 aug 25, 19:35:08
ULTRA-én csak az első évadot találtam fennt dvd-sen nyaa-n, de mivel 130 giga és kb 2 seed van hozzá ugy esélytelen, de ha belekattintasz,akkor vannak google drive-os linkek ahonnan letudod tölteni őket. A 2014-es 2. évadról még nem találtam tölthető dvd-t


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 aug 25, 20:01:26
Közben megvan, nem hogy 2 es évad még elsö sincs teljesen kint.
1 es évadzáró most jön oktober végén ....
http://www.blu-ray.com/movies/Fairy-Tail-Part-13-Blu-ray/108781/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 aug 27, 11:25:33
Közben megvan, nem hogy 2 es évad még elsö sincs teljesen kint.
1 es évadzáró most jön oktober végén ....
http://www.blu-ray.com/movies/Fairy-Tail-Part-13-Blu-ray/108781/

Na jó de ez az Amerikai kiadás a Japán már kinn van van végig sőt az újból is kinn van 2 DVD mivel a magazinnal jönnek amiben az FT Zero is van.

Szóval most hogy tudjuk hogy a dvd más remélhetőleg felpakolja valaki.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 aug 27, 13:03:33
Már csak megkel találni . Azt olvastam hogy japan dvd-s ben nincs cenzurázva pl Lucy sárkányos része  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 aug 27, 18:56:20
...
Ichiya fenékmutatása tényleg nem kellett volna, elég volt belőle bőven az ovában XD Inkább Lucy-ét kellett volna jobban szemünk elé tárni pár résszel ezelőtt. XD Oké, hogy sok lány is nézi, de nem tudok egy olyan személyt elképzelni, akinek bejön Ichiya XD
...

Össze kellene hozni Lucy házinénijével. :D
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/256/13


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 aug 30, 06:24:11
198   The Golden Grasslands
黄金の草原 (Ōgon no Sōgen)   Sep 6


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 aug 30, 10:25:52
197. rész
Feldolgozott manga fejezetek: 335. (az elejétől a végéig), 336. (az elejétől a 6. oldalig)

Ultear nagy jelenete összességében rendkívül korrektre sikeredett. Lehet, hogy elbírt volna egy picivel több zenei aláfestést, de nem vagyok csalódott a végeredménnyel. Az egyik legkidolgozottabb karakter igazán megérdemelte a minőségi munkát. :)

A többi történés kivesézését a rábízom a többiekre. Miért Bacchus szívta meg már megint? Az ivadékok, vagy a sok hamburger káros hatását tapasztalta meg Droy? Lucy Mirai Nikkije, vagy Mirai Lucy Nikkije? :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 aug 30, 10:59:54
Nem láttam még, de nem értem. Nem mentek el a 336. fejezet végéig? Nem látom sok értelmét, se a mostani, se a következő rész szempontjából.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 aug 30, 11:12:10
Nem mentek el addig, de mi ezzel a probléma? A következő részben eljutunk a 337. fejezet végéhez, így a 336. fejezet is fel lesz dolgozva teljes egészében. :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 aug 30, 11:59:16
 :D :D
Nem attól félek, hogy kihagyják. Szimplán csak sokkal jobb lett volna a mai rész szempontjából, ha elmegy egészen a 336. fejezet végéig. Sokkal jobb lezárást kapott volna a rész, nagyobbat ütött volna. Így a következő rész közepén lesz a nagy durranás, és ennek nem sok értelmét látom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 aug 30, 12:13:33
:D :D
Nem attól félek, hogy kihagyják. Szimplán csak sokkal jobb lett volna a mai rész szempontjából, ha elmegy egészen a 336. fejezet végéig. Sokkal jobb lezárást kapott volna a rész, nagyobbat ütött volna. Így a következő rész közepén lesz a nagy durranás, és ennek nem sok értelmét látom.

De akkor viszont nem kaphatott volna ilyen szép kidolgozást Ultear jelenete plusz a többieké. Mondjuk nem tudom nekem mangában sokkal inkább átjött a drámai része. De lehet azért van mert zenei aláfestés nem volt túl erős pedig ha jól hallottam megint volt 1-2 új zene.

Egyébként korrekt rész volt. Kíváncsi leszek azt a bizonyos búcsút barátnénkkel hogy oldják meg mert oda kell megint szép animáció. Bár itt is nagyon szépen kidolgozták a jelenetét.

Most már csak azt sajnálom hogy eddig senki nem tette fel az új széria DVD-it. Pedig jó lenne látni hogy miként bántak a cenzúrával a DVD verzióban no meg jó lenne begyűjteni igényes minőségben. :D Valószínűleg az amcsi kiadást meg kell várnunk de az nem mostanában lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 aug 30, 18:46:29
Tényleg nem volt rossz rész, de azért tökéletes sem.
A cenzúra most nagyon nem kellett volna, hisz ez egy drámai epizód volt, tetszik vagy sem jobb lett volna most Gray-t csurom vérben látni.
A töltelékek nem voltak rosszak most, az animések megnövelték a karakterek számát, akik Urtear-nek köszönhetik az életüket :) Nem semmi, hogy mennyit ér egyetlen egy perc a háborúban.
Urtear jelenete nem volt rossz, a hangulata megvolt, de valami hiányzott belőle (erősebb zene vagy kisebb cenzúra, esetleg mindkettő)
Az epizódra egy 4/5-öt tudok adni, mivel volt 1-2 gyengébb fej (főleg az elején Bachusnál, miért mindig őt kell szivatni tényleg..) és lehetett volna vér is.

Egyébként egy ideje lassabb lett a sorozat tempója, ami szerintem nagyon érződik. El akarják húzni a 25-26. részig az ívet, ami érthető és megbocsátható lenne, csak úgy érzem, hogy nem is olyan soká eltűnnek a sárkányok és nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én még nem láttam egy olyan igazi sárkányölő vs sárkány harcot. Átmentünk One Piece-be, és minden jelenetből 1 kicsi innen 1 kicsi onnan, de gyakorlatilag semmi. Kicsit aggasztó.

Ja amúgy a Tanács vagy a Rúna Lovagok miért nem csinálnak valamit ezzel a sárkányos apokalipszis szituációval? Esetleg a 4 isten szintű Ishvali?? Ők hol vannak? Tényleg annyira imbák, hogy megtehetik lenézni a sárkányokat, vagy Mashimának kellenek ők későbbre hatásvadász jelenetek céljából??? Lehetőleg spoiler nélkül próbáljatok válaszolni, mert én az ilyeneket sose csípem, hogy még bőven lenne erős harcos, de kell későbbre, így nincs...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 aug 30, 20:23:51
Csabi28, nem fogják elhúzni , mert kb 2-3 rész és vége ennek a történetszálnak, úgyhogy emiatt ne aggódj. Én örülök is neki,mert ez volt a fairy tail történelmének leggyengébb történetszála... kidolgozatlan harcok, és ugy ahogy mondtad senkitől se láttunk hosszabb harcokat, pedig végre itt vannak a nagy sárkányok akikre annyit vártunk erre... hatalmas potenciál volt benne, de nem lett kihasználva. Na mind1,amúgy tényleg nem volt rossz rész. nálam is 4/5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 szep 01, 15:07:09
Ja amúgy a Tanács vagy a Rúna Lovagok miért nem csinálnak valamit ezzel a sárkányos apokalipszis szituációval? Esetleg a 4 isten szintű Ishvali?? Ők hol vannak? Tényleg annyira imbák, hogy megtehetik lenézni a sárkányokat, vagy Mashimának kellenek ők későbbre hatásvadász jelenetek céljából??? Lehetőleg spoiler nélkül próbáljatok válaszolni, mert én az ilyeneket sose csípem, hogy még bőven lenne erős harcos, de kell későbbre, így nincs...

Szerintem a kérdéseidre a válasz az,hogy minden elég hirtelen történt.Legalábbis én így gondolnám,ha a világukban élnék.A négy "istenke" meg nyilván nem is tudnak a helyzetről,mert alig telt el néhány óra(sztem még annyi se),ilyen gyorsan csak nem terjednek a hírek.Ha mégis akkor azt gondolják,hogy "Majd megoldják". XD
A Tanács?Attól fölösleges bármit is várni. +amit az előbb leírtam
De így hogy megemlítetted a 4 Ishvali-t eszembe jutott,hogy ha a jövőben ahol tényleg 10 000 sárkány foglalta el a földet,ott hol voltak?Vagy ennyire nem használ semmilyen mágia a sárkányok ellen,csak a sárkányölő mágia??

Szerk.:Amúgy még a hatásvadász jelenet amit írtál,az is egy válasz  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 szep 04, 22:46:11
Ultear nagy jelenete összességében rendkívül korrektre sikeredett. Lehet, hogy elbírt volna egy picivel több zenei aláfestést, de nem vagyok csalódott a végeredménnyel. Az egyik legkidolgozottabb karakter igazán megérdemelte a minőségi munkát. :)
Teljesen egyetértek. Annyira örülök, hogy ilyen szépen megcsinálták Urtear nagy jelenetét. Ez volt a kedvencem ebben az arcban jövő Lucy halála mellett. Mintha lett volna egy régi zene a részben, nem? Arra gondolok, ami 9:08 környékén kezdődött. Lehet, hogy nem pontosan ugyanaz és át van kicsit alakítva, de ez egy régebbi szerintem. Vagy lehet, hogy már rosszul emlékszem. Szerintem szépen megcsinálták, Sawashiro Miyuki előtt pedig le a kalappal, nem egyszer lettem libabőrös a rész alatt. ^^

Szerk.: És igen!! Az a háttérzene ennek (http://www.youtube.com/watch?v=_eaPMGYWUpY&list=PL_VTeUzm_1l0CVUkHpHMcJBONLO1TsbYX&index=13) az átdolgozása. Ezek szerintem számíthatunk arra, hogy a régebbi OST-okból más számok is visszaköszönnek majd?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 szep 05, 09:03:52
199   The Grand Ball Games
大舞踊演舞 (Daibuyōenbu)   Sep 12

200   Drops of Time
星霜の雫 (Seisō no Shizuku)   Sep 19

201   Delivery
贈り物 (Okurimono)   Sep 26



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 szep 06, 07:58:29
23. rész
Úristen a legbrutálisabb Fairy tail részt láthattuk cenzúra nélkül, gyengébb idegzetűek kerüljék ezt a részt !  21:11-től 21:17-ig
Lucy haja brutálisan belefúródik a szemébe,amitől még a könnye is kicsordul !  >:)  XD
Egyébként "egynek elment" epizód lett. Az aranyló síkságot, és a rész végi NaLu jelenet szép lett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 szep 06, 12:18:14
Most egy kicsit nyáladzani fogok,de ez a rész gyönyörű volt. :')
Olyan régóta vártam,hogy a régi FT hangulat visszajöjjön,és végre jól megcsinálták a zenéket,és a karaktereket. :D
És újra rázott a hideg Natsu szövegeitől. XD
Remélem gyorsan meglesz a fordítás. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 06, 17:21:32
Hát véget ért a "harc" a sárkányok és Rouge ellen, amit most meg is említenék pár mondattal;
Csakúgy, mint a Mágiajátékok néhány küzdelme (főleg 5.nap), nagyon összecsapott lett ez is... Kevés Dragonslayer vs Dragon képkockát láthattunk, de ott se volt minőségi ANIMÁCIÓKKAL teli küzdelem, ez egy elég nagy keserű ízt hagy a számban.
Natsu végre lenyomta J. Rouge-ot, ugye megint a 100.szor hallott nakama szöveggel és egy kis + erővel hála Atlas Flame-nek, de azért... Szerintem elég hülyén jött ki a dolog! Ez volt a leggyengébb Bossfight sajnos. Ugye az előző fősztori ív főellensége Hades volt, szerintem ott láttuk a Fairy Tail LEGKIDOLGOZOTTABB főcsatáját. Elsőnek a FT "Legerősebb csapata" ment Hades ellen 1v5ben, de ez nem sikerült. Utána jött Luxus, kicsit megpüfölte, de ő is kudarcot vallott, viszont átadta az erejét Szalamandrának. Itt is volt egy nagyobb csata, de mégse sikerült lenyomni Hadest. Azonban Happy-ék elpusztították a gonosz szívét, Urtear meg visszaállította Natsuék erejét, akik újdonsülten közös erővel a legerősebb képességeiket elhasználva végül legyőzték a legyengült Hadest. Tökéletesen elfogadható okok voltak a diadalra, egy MESSZE SOKKAL erősebb ellenfél ellen. De nekem régen is bejött, az aranylángokat használó vagy aethernano-t megevő Natsu győzelme. Viszont most!
Szerintem nagyon gyér volt ez a "végső harc", csak olyan "oké, gyorsan győzzük le J. Rouge-t, elég volt ennyi belőle" elképzelés lehetett Mashimától, amit roppant sajnálok, mivel elég jól kidolgozott karakter volt, NEM KICSI ERŐVEL! Egyszerre 2 elem + DF meg ugye +7 év tapasztalat... Oké Natsu kapott egy kis helpet Atlastól, de én azért elvártam volna egy Hades féle menetet egy ilyen szintű ellenfél ellen. Elég nagy csalódás.

Viszont a rész többi jelenete irtó jó lett!!!
Oké, az elején lévő Zodiákus másolás-beillesztés. volt, de legalább új zene szólalt meg alatta. Aztán a jött a Nirvana 2 megoldás Natsutól: repítsük bele a főellenséget az elpusztítandó tárgyba... Hát... Ez mégse lett olyan jó, főleg azért, mert már láttuk, kicsit ötlethiányosságot éreztem Mashimától.
Viszont, tényleg viszont a többi jelenet már nagyon jó lett :D
Zirconis eltűnésén jót nevettem, tetszett neki a Jade Sárkány név :)
Mavis beszéde és a Sárkányölők beismerése, hogy nem érdemlik meg a nevüket, valami fantasztikus lett. A hangulata nagyon ott volt, végre rájöttek, hogy kevesebb duma, több edzés, gyakorlás. Főleg Sting, elég nagy jellemfejlődésen esett át :)
Úgy érzem ezeket a sárkányokat még viszont fogjuk látni :)

Majd a rész legvége!!! Hát arra nincs megfelelő szó!  :bow:

Mivel volt két új zene is és a hangulat végig megvolt, továbbá a rajzolás is elég stabil már, viszont a főellenség legyőzése nagyon gyenge lett, így a részre egy 4/5-öt tudok adni.

Bleach1981 kommentje alapján, minden úgy történt, ahogy azt 10 résszel ezelőtt megmondtam :) Az 26. rész végén kerül befejezésre a NMJ ív, tehát tényleg 2 opening foglalta össze (vagyis 4 a régi szériával együtt) ezeket a történéseket. A következő 3 rész így sajnos csak 1-1-1 fejezetet fog feldolgozni, tehát sok töltelékekre számíthatunk, viszont ennek hála a 27. epizód Októbertől új ívet nyithat új opening és endinggel.  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lindako - 14 szep 06, 18:31:45
Ez egy: Borzalmas rész volt.
Arc lezárásnak (jó, még lesz 1 vagy két, de mindenki érti) szörnyűséges. Ami a mangában kivetnivaló nélkül elfogadható, az itt egy.. hogy fejezzem ki magam? Okádék? A rész háromnegyede régről be ctrl+v-zett elemek voltak. Ott volt a zodiákusok megidézése, ami mintha nekem filler lenne, akkor natsu lebucskázása Mother Glareről, a régi flashback másik múltbéli Natsu küzdelméről...
J-Lucy visszatérése is borzalmasan lett meganimálva, olyan volt, mintha egy arany füves windows háttéren állna egy paintben 5 perc alatt összedobott kifacsarodott testű lány. Lhet, hogy DVD-re átdolgoznak mindent, de ezt mi már konkrétan cs*szhetjük. Ez teljesne elrontotta a határt. Ilyen dilettáns emberalak ábrázolást rég láttam az új FT-ben. Miért van az, hogy J-Lucy "nagy kilépőjét" meg tudták normálisan csinálni? Akkor ezt miért nem? Nem is tudom, hogy örüljek-e, hogy olvasom a mangát, vagy ne, mert így még jobban érzem, mit rontottak el...
A NaLu ölelés egész jó lett, de a végső "álljunk 10 mp-ig így, ezzel is telik az idő" megrajzolása csúnya lett, akkor már copyzták volna ide is be az openingből, mint a a homlokpacsinál, az jobb lett. Komolyna mondom, ez a devinatartos verziója milliószor jobb, erősen ajánlom:  http://fav.me/d6c7heo (http://fav.me/d6c7heo)  Amúgy Lucyról hiányoltam a mangabeli sebesülésrovátkákat.
Szóval összegezve hatalmas csalódással zárult az FT legNaLuorientáltabb és érzelmesebb arcja (legalábbis a mangában). Egyetlen megemlíthető pozitívumként felhozom a közeli arcokat, amik szinte mindig szépek. Talán azt más csinálja? : DD Mert a lávoliakért felelőst ideje lenne kirúgni. Utolsó negatívumként pedig beszúrom még azt, hogy mikor Lucyék támadgatták a kaput meg meghitten diskuráltak, akkor mi volt Zirconissal? Csendesen harcolt, nehogy megzavarja őket? Nem támadott arra? Mert oké, hogy ott volt Wendy meg Laxus, de attól még ő egy tomboló sárkány! És nagyon a közelben volt, mert hercegnőnk 2 pillanatnyi cipőkopogtatás után már előtte állt. Szóval akkor most mi volt?
Na mindegy, eső után köpönyeg, pedig ennek tökre megadtam a módját, animézés közben popcornt ettem pezsgővel :'D De a következő részt mint lány és mint FT fan, nagyon várom. Remélem a filler részek is szépek lesznek, a végét pedig nem rontják el. Ide kell  majd a hangulat! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 szep 06, 22:32:26
Natsu végre lenyomta J. Rouge-ot, ugye megint a 100.szor hallott nakama szöveggel és egy kis + erővel hála Atlas Flame-nek, de azért... Szerintem elég hülyén jött ki a dolog! Ez volt a leggyengébb Bossfight sajnos. Ugye az előző fősztori ív főellensége Hades volt, szerintem ott láttuk a Fairy Tail LEGKIDOLGOZOTTABB főcsatáját. Elsőnek a FT "Legerősebb csapata" ment Hades ellen 1v5ben, de ez nem sikerült. Utána jött Luxus, kicsit megpüfölte, de ő is kudarcot vallott, viszont átadta az erejét Szalamandrának. Itt is volt egy nagyobb csata, de mégse sikerült lenyomni Hadest. Azonban Happy-ék elpusztították a gonosz szívét, Urtear meg visszaállította Natsuék erejét, akik újdonsülten közös erővel a legerősebb képességeiket elhasználva végül legyőzték a legyengült Hadest. Tökéletesen elfogadható okok voltak a diadalra, egy MESSZE SOKKAL erősebb ellenfél ellen. De nekem régen is bejött, az aranylángokat használó vagy aethernano-t megevő Natsu győzelme. Viszont most!
Én is pontosan így gondolom. Az harc annyira szépen és részeletesen volt bemutatva, hogy ez nagyon is elbújhat mellette. Ráadásul az animében is sokkal jobban meg lett animálva. Összességében egyébként nem volt rossz rész. Sajnos megint láttam én érdekes fejeket, meg néhol éreztem egy kis időhúzást, de a vége kárpótolt érte.

Következő részek 1-1 fejezetet fognak feldolgozni? A jövőheti résznél még el tudom képzelni, hogy kibővítik ezzel-azzal, de az utánalévőknél szerintem nem olyan jó ötlet. :/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sulooman - 14 szep 07, 09:20:59
Gondolom ti sem tudtátok leolvasni "Evil Rogue" szájáról a /nevet/ szöveget? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 07, 10:12:29
Alapból nem tudok szájról olvasni, nem hogy anime szájról XD Szólni kellett volna Kakashinak a Narutoból, neki elég jól megy XD
Egyébként ezt el is felejtettem megemlíteni, hogy akkor J. Rouge-ot most irányította az árnyék??? Ugyanazt akarják elsütni, mint Gerard-Urtearnél?
Véleményem szerint vagy Zeref, vagy Acnologia lehetett, hisz más ilyen sötét mágia használó alakot nem ismerünk. (Hades volt még, de ő halott.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 szep 07, 14:38:37
Egyébként ezt el is felejtettem megemlíteni, hogy akkor J. Rouge-ot most irányította az árnyék??? Ugyanazt akarják elsütni, mint Gerard-Urtearnél?
Véleményem szerint vagy Zeref, vagy Acnologia lehetett, hisz más ilyen sötét mágia használó alakot nem ismerünk. (Hades volt még, de ő halott.)

Tudtommal nem irányították,sőt szerintem teljesen tudatában volt annak amit csinál.Arra van esély,hogy az árnyék sokat közrejátszott abban,hogy ilyen legyen a személyisége de hogy valaki irányítsa nem kis dolog. :smirksweat: De láttátok is,az árnyék már most próbálja becserkészni,pedig se Zeref se Acnologia nincs a közelben.Szóval ennek lehet megint egy olyan lehetősége,hogy van köze Zerefhez,de szabad akarata van mint pl a Lullaby meg a többi teremtménye Zerefnek.

Hogy kit mondott,ki öli meg arra nagyon kíváncsi lennék.  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 07, 15:24:22
Lemoon tényleg igazad van, hisz 1-2 résszel ezelőtt már ott volt az árnyék a jelenlegi Rouge-nál! De én azt hittem, hogy a jövőbeli énje próbálja már becserkészni, de akkor nem ő volt? Ez most elindított bennem egy gondolatmenetet, hisz pár hónapja volt egy hibának tartott dolog a sorozatban (de régebben a manga topicnál is írták, ahogy látom), hogy J. Rouge árnyéka miért akarta legyőzni Gazille-t, amikor a jelenlegi Rouge harcolt azzal, miközben J. Rouge direkt mondta Hisuinak, hogy egy hihetetlen győzelmet fog produkálni a Fairy Tail? Hogy ez biztosan így legyen, akkor nem akarja mindenképp megölni Gazille-t, pont az ellentettje, inkább hagynia kellett volna a vereséget.
Na már most, ha az akkor látott árnyékot nem J. Rouge irányította, akkor itt mindjárt más a helyzet. Lehet maga az árnyék erő egy gonosz és sötét varázslat, és már párszor volt róla szó, hogy a mágia ÉL. Tehát ez lehet Zeref egy újabb démonja is akár! Most már nagyon érdekel, mi fog történni 1 év múlva.
Továbbá, amikor Gazille harcolt a fekete sárkánnyal, akkor megint használta az árnyék módot, ami azt jelenti, hogy Gazille is véglegesen megkapta ezt az erőt, mint Natsu? Mert jelenleg úgy néz ki. Viszont így meg őt is "megfertőzhette" ez a gonosz erő.
Ugye az előbb leírtam, hogy kiknek a nevét mondhatta J. Rouge (Acnologia, Zeref), de eszembe jutott, hogy ott van a Raven Tail-es kis sötét manó is. Vagy pont magát, az Árnyékot mondta? Ugye egyre jobban eluralkodik rajta az ereje, lehet pont saját maga fogja megölni Frosch-t? Nektek mi a véleményetek erről (spoiler nélkül, ha lehet :D) ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 szep 07, 16:43:43
Most néztem meg az elmúlt két részt.
Az előző szép volt. Mivel Ultear nagy jelenetére hegyezték ki a részt, ezért az kiemelkedő is lett, jól megcsinálták. És akkor el kell búcsúznom a Fairy Tail legszexisebb kinézetű és hangú karakterétől :(
Viszont amit mondtam múlt héten, hogy így a kapu összezúzása a rész mostani rész közepére fog kerülni, ezáltal pedig hangsúlytalan lesz, az bevált. Gyenge volt sajnos, még a mangánál is gyengébbre sikeredett, pedig ott is igencsak gyenge volt ez a lezárás. De itt nem volt semmi hangulata, semmi jelentőségteljesség nem volt benne. Natsu egyszer csak fogja magát és lefejeli J-Rouguet, egy csapásból összetöri a kaput, és ezzel vége a harcoknak. Hát mit ne mondjak, ennél jobban is meglehetett volna csinálni. Natsu szövege meg nekem annyira mű drámának jön át mostanában. De a zene az nagyon feldobta, ez igaz.
Viszont a rész vége, az aranymező, majd az ölelkezés nagyon szép lett. Nem tökéletes, ennél még sokkal jobban is meglehetett volna oldani, de szép lett. És ennek ez volt a lényege.
Most, hogy gyakorlatilag vége az arcnak, jöttem rá, hogy mennyivel jobb részek jönnek, mint ezek voltak. Ha legalább tartani tudják a jelenlegi színvonalat, és nem esnek vissza az utolsó harcok szintjére, akkor jó lesz. Az eddigieknél mindenképpen jobb.
Csabi28- Frosch haláláról, az árnyékról semmivel sem tudunk többet, mint ti, animések.
Viszont elgondolkodva, animében sokkal inkább kihangsúlyozták azt a valakit, aki megöli majd Froscht. Talán Sting, akit ezért bosszúból megölt Rougue, és ekkor szerezte meg az erejét? Fogalmam sincs.
Az árnyékkal kapcsolatban meg szerintem Zeref mágiája, de eléggé pro lehet, mert Mavis sem tud róla semmit. Aztán hogy Zeref mit akarhat Rouguetől, az jó kérdés.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 szep 07, 16:45:51
Csabi28 spoilerezni erről nem nagyon lehet,mert a mangában eddig még egy szó nem esett Frosch-ról. :)
Am igen,Gazille hivatalosan is megkapta az Árnyéksárkány módot.Jól is jön neki,mert úgy tűnik őt gyengébbnek nézik mint Natsu-t.
Egyébként a gondolatmeneted nem igazán tudtam követni,de valamennyire megértettem. XD Ha jól szűrtem le azt gondolod,hogy az az árnyék J.Rogue árnyéka volt igazából.Ebben szerintem lenne logika,mert ahogy tudjuk a Nagy Mágiajátékok előtt nem volt semmilyen árnyéka,aki megakarta volna szállni.De itt még az is meglehet,hogy pont azért jelent meg az árnyék,mert kezdett úgy gondolkozni mint a FT,hogy "barátok,élet stb.".Viszont ezek már olyan dolgok amikre már soha az életben nem kapunk választ. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 szep 07, 16:48:12
Csabi28 spoilerezni erről nem nagyon lehet,mert a mangában eddig még egy szó nem esett Frosch-ról. :)
Am igen,Gazille hivatalosan is megkapta az Árnyéksárkány módot.Jól is jön neki,mert úgy tűnik őt gyengébbnek nézik mint Natsu-t.
Egyébként a gondolatmeneted nem igazán tudtam követni,de valamennyire megértettem. XD Ha jól szűrtem le azt gondolod,hogy az az árnyék J.Rogue árnyéka volt igazából.Ebben szerintem lenne logika,mert ahogy tudjuk a Nagy Mágiajátékok előtt nem volt semmilyen árnyéka,aki megakarta volna szállni.De itt még az is meglehet,hogy pont azért jelent meg az árnyék,mert kezdett úgy gondolkozni mint a FT,hogy "barátok,élet stb.".Viszont ezek már olyan dolgok amikre már soha az életben nem kapunk választ. XD

Pont azt vezette le, hogy annak, hogy J-Rogue árnyéka volt az az árnyék, nincs semmi értelme logikailag. Valaki másé, valamilyen sötét mágia ez szerintem. Szóval valószínűleg Zeref, de ki tudja.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 szep 07, 17:59:39
Egyébként, mikor J. rouge mondja hogy ki ölné meg frosch-t, az se éppen úgy van ahogy. Mangába se mond semmilyen nevet, csak annyit mond Natsunak, hogy mondja meg a jelenlegi Rouge-nak, hogy még 1 évig biztosan védje meg frosch-t különben meg fog halni majd eltűnik de semmi mást nem mond. Úgyhogy megint az anime készítők variáltak bele, hogy ezt a plusz név kiejtést vagy mit beletették. Egyébként már KIB.SZOTTUL elegem van ezekből a "lassított" akadozó jelenetekből. rendesen bántják a szemem. Nem hiszem el, hogy nem tudnak rendes lassított futást de még nemhogy sétát de még mikor egy karakter megfordul még azt is így odaokádják. Ilyenkor lefagynak a készítők számítógépei vagy mi, hogy így animálnak?  Komolyan már most előre félek, hogy elrontják ugyanígy a következő történetszálat is ilyen hülyeségekkel. csak folyamatos animációk kellenének,meg egy picivel kevesebb cenzúra. Olyan nagy igények ezek ? tudom hogy ezt már sokszor megvitattuk, de hiába kedvenc animém /mangám fáj látni, hogy az 1 év szünet csak arra volt jó, hogy a manga elhúzzon.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: zola123 - 14 szep 08, 18:20:38
akkor gray végleg meghalt ?????


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 szep 08, 18:41:53
Nem.... :D
Benne volt az eheti részben, hogy Urtear megmentette azzal, visszapörgette az időt. Ahogy mindenki mást is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 szep 08, 21:21:20
tyber22:
Én inkább attól félek,hogy mennyi ideig tart míg újból utolérik a mangát :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 szep 13, 15:24:50
199.rész.
Na ez kérem szépen, ez egy jó rész volt ! nagyon is. A fejek és úgy az egész karakterek gyönyörűek voltak. Minden passzolt, a jelenetek amik kellettek viccesek voltak. Erza ahogy előhúzta a macskákat,meg ahonnan az nagyon adta !  XD  Jöhetne velem vásárolni is és nem is kell majd kosár  (H) Úgyhogy így hirtelen ennyi :P  5/5 nálam most ez .  Egyszerűen nagyon jó lett !
Mondjuk Natsu belépőjénél én levettem volna hirtelen a zenét, hogy jobban átjöjjön a WTF ? érzés. Mert így hogy meghagyták nem jött át annyira a dolog, főleg hogy közbe is ment tovább a zene.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 14, 16:21:34
Ahhoz képest, hogy 1 fejezetet dolgozott fel a rész, én egy másodpercig sem éreztem az időhúzást :) Egyedül az előző rész tartalma volt hosszabb, de az bőven belefér :D
Hát megkaptuk a szokásos ív végi bulizást, ami itt az elején egy szép bál volt, de aztán mégiscsak megvadultak az emberkék :D
A lányok szépen kiöltöztek, főleg Yukino és Kagura, rajtuk nagyon meglepődtem :D Meg az utóbbi végre megmutatta, hogy nem csak a komoly hangulatot tudja produkálni, szép jelenetei voltak! :D Nagyon aranyos volt, amikor elpirult, de akkor is, amikor berúgott XD
A Gazille és Levi jelenet ahogy látom töltelék lett, de iszonyat hangulatosra sikeredett, le a kalappal!  :bow:
A Juvia 2.0-n jót mosolyogtam és Erza újfent bemutatta, hogy a keblei igenis praktikus tárolóhelyek! XD
Sting újfent nőtt a szemembe, már-már kezd kedvenc karakter lenni (pedig az elején utáltam XD).
Egyébként csak az utolsó 4 perc lett tényleg filler így egyhuzamban, de szerintem az is bőven beleillett az összképbe :) Amikor át lehetett volna esni a ló túlsó oldalára (mint a Luxus ellenes harc utáni fillereknél), szerencsére pont ott ért véget az epizód, gondolok itt a Kabo sisak mániára, de ahogy mondtam itt tudták hol a határ :D
És az éhes farkasok élnek!!! Jót nevettem Arcadioson és rajtuk XD

Ezek alapján egy szép kis 5/5 lenne az epizód, viszont... Sajnos én több gyenge fejet is láttam, főleg Ichiyánál már megint... Egyszerűen nem tudják jól rajzolni! Meg szerintem a Natsus királykodás is béna lett, de ez a manga hibája inkább.
Ezért aztán egy erős 4/5-öt adok az epizódra. Jó volt ez, de semmi több :)

Elméletileg már vége a NMJ ívnek, de még van hátra 1-2 rész. Ugye a szokásos mellékszereplők mutatása (Gondolok itt a tanácsra, Cobrára, Urtear halálának feldolgozására Gerardék személyében stb.)  és 1-2 felkészítő jelenet a következő ívekhez. . Tehát majd csak 1-2 hét múlva írom meg a nagy összegzőmet a mágiajátékokkal kapcsolatban :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 szep 20, 11:00:09
200.rész

Na jó kis fillert csináltak belőle. XD
De ennek ellenére nem volt rossz.Viszont ez előzetes utolsó jelenetét nem értettem. :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 szep 20, 16:16:14
200.rész

Na jó kis fillert csináltak belőle. XD
De ennek ellenére nem volt rossz.Viszont ez előzetes utolsó jelenetét nem értettem. :hmm?:

Na azt hiszem felírhatom a listára a kedvenc FT részek mellé a mai 25. részt is. J. Lucy halála után egy újabb tökéletes drámai adaptálást kaptunk. Azért meg hatalmas piros pötty hogy nem voltak restek és alkottak Ultear-nek egy kis filler részt. Tökéletes búcsú volt. A zenék fantasztikusak és végre nem vágták félbe őket hanem végigment mind. A rajzolási hibákat is elfelejtettem megnézni mert annyira jó volt. Mondjuk adhattak volna kicsit öregesebb hangot az idős Ul-nak mert az első perctől levágja az ember hogy ő ki. Bár mangásoknak ez nem újdonság de az animéseknek azért eléggé szerintem. Talán ez az egyetlen negatív része a résznek. Azok után hogy tudom hogy a DVD-n mennyi mindent javítanak, konkrétan átrajzolják az egészet, igen az egészet mert láttam több részből is képeket már. Sajnos egyelőre senki nem tette fel. Valószínűleg az amerikai licence miatt. No mindegy. Lényeg hogy 10/10-es rész volt.

Az előzetes kicsit olyan félig tudom mi félig nem mert az nem lepett meg hogy még egy részt bevállalnak a mangából hisz le kell zárni a Grand Magic Games arc-ot de mi a fene lehetett a végén Lucy-val? :D Esküvői ruhában volt. Tuti megint képzelődik.  XD Ha ezek után elkezdik a Tartaros arc-ot lemegyek hídba mert nagyon közel vannak a mangához. Szerintem a végén erre is utalhatott Lucy esküvői ruhás jelenete hogy filler évad közeleg. Hogy sajnos vagy nem ezt döntse el mindenki maga, részemről sajnos mert jobban örültem volna ha 26 résszel lezárják a GMG arc-ot és újabb 1 év szünetre megy az anime. Pont jó is lett volna hisz a DVD eladásokkal is beérték volna mivel egy DVD-n 2 rész van így pont egy év lett volna az is mivel egy vagy két DVD már megjelent. Ja és ugye a manga is talán befejezte volna a Tartaros arc-ot.

No mindegy FT fillerekben eddig nem csalódtam mondjuk szóval várom ettől függetlenül is. De ha most elkezdik a Tartaros arc-ot az csalódás lesz számomra mert félbe kell vágniuk majd azt is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 szep 20, 19:38:13
Nem is tudom, mit mondjak. Istenem, végül csak megcsinálták szépen Urtear búcsúját. A rész eleje nem tetszett, hogy bevágtak fillereket, így máris megtudhatta mindenki, hogy Urtear az idős néni. Viszont annak örülök, hogy megtartották Sawashiro Miyuki hangját, ez így volt helyén való. A rész végét tényleg gyönyörűen megvalósították, mind zene, mind grafika tekintetében. Egyrészt örülök, hogy Mashima így zárta le Urteart, hogy jutott idő egy érzelmes búcsúra, másrészt viszont nem örülök, hogy lezárta Urtear karakterét, mert ő volt egyik kedvencem és nagyon, de nagyon sajnálom. De végülis sok más karakterrel szemben, legalább Urtear nem csak lógott a levegőben, ha szerepelt, mindig volt valamilyen jelentősége, mindig történt valami körülötte, szóval talán a Fairy Tail egyik legteljesebb és legkidolgozottabb karakterévé vált. ^^ Hiányozni fog nagyon! Ezentúl pedig már csak Virgoként élvezhetem Sawashi Miyukit.

Arra én is kíváncsi vagyok, hogy elkezdik-e a következő történetívet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 szep 20, 19:42:24
200. rész

Egész elégedett voltam vele. A filler jelentek is elmentek szódával, nem kellett a billentyűzetbe kapaszkodnom, hogy el ne szaladjak a gép mellől. :D Ahhoz képest, hogy 1 mangafejezetet dolgozott fel, szépen kitöltötték azt a kb. 20 percet.

Csak egy pici baki volt: Meldy kezében a 2 oldalas levélnek már a levél olvasásának megkezdésekor eleve a 2. oldala volt felül. :D (A rajta lévő angol szövegből megállapítható.)

Az előzetes alapján a következő részben is lesz filler, de hát előre nem ítélkezem, ráérek majd akkor "dühöngeni", ha esetleg valami FT-hez képest is agyament dolgot pakolnak bele. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 20, 23:05:47
Egyetértek a többiekkel, valóban nagyon szép rész lett ez a 200. epizódnak!
Én sem éreztem, hogy 1 mangát dolgozott fel, csak úgy, mint az előzőben, itt is ötletesen kiegészítették.
Az elején tényleg le lehetett vágni, hogy Urtear az öreg néni a hosszú haja és hangja miatt, de ez nem nagy negatívum, hisz 5-10 perccel később úgyis kiderült volna. Már amikor átadja a levelet Gerardéknak ott is gyanítható, de ha nem, akkor a leghülyébbnek is leesik akkor, amikor eltűnik a néni.
Na, de térjünk vissza az elejéhez! Ötletes kis kiegészítés volt a kommentátor szerepeltetése (mindig elfelejtem a nevét). :) Végre láthattuk teljes egészében, és igen, van alsó teste is!!! :O Nekem szokatlan volt XD
A Fairy Tail-es pihenős jelenetek nekem nagyon tetszettek, hisz nem agyament baromságokkal ment el, hanem baráti lazulással. Bár Erza karakterét kicsit "meggyalázták" azzal, hogy nem tud szépen rajzolni (de a nagy mell a képén befigyel XD), viszont ez is megbocsátható, senki sem tökéletes, még Miss Legyőzhetetlen Titánia se! :D
Doranbalt jelenete is jó lett, megtudtuk, hogy nem csak hozzáadni, de törölni is tud emlékeket, elég ópé kis képesség ez!!! Meg haverkodik Gerardal és nem akarta bajba sodorni a jófiú Laharlt, jó kis karaktere van Mestnek :D
Cobra feladása is hihetetlen jó lett, érződött rajta az őszinte vallomás (nem tudta legyőzni a sárkányt, hallhatott hangokat), de persze az is, hogy még mesterkedik valamiben :D Oracion Seis!!!44
Végül pedig Urtear elbúcsúztatása: tökéletes  :bow: Fantasztikus lezárást kapott a karaktere, hatalmas pont Mashimának. Ha a nem főszereplők harcait nem is tudja mindig jóra megcsinálni, azért a jellemfejlődésükre és jeleneteikre nagyon odafigyel. Jó példa erre Gazille, Luxus és Gerard is. Ezzel a fejezettel újfent bemutatta, hogy a Fairy Tail igenis egy nagyon komoly és drámai sorozat is tud lenni, ha akar. Sok szereplőnek nagyon kidolgozott és összetett jelleme van, szinte már-már létező emberek. Ezért is a kedvenc sorozatom :)
Szóval ez a rész megérdemli a 200. számát, én is lazán beletenném S2 top 3 legjobb epizódjába. Ami még tetszett, az a szép rajzolás és hangulat keltő háttérzenék. Egyértelműen 5*/5 Az utóbbi 5-10 rész színvonala már nagyon jó, hátha belejöttek már a sorozat készítésébe az új animések. Legalábbis én remélem, hogy ez a szint maradni fog :)

Megkaptuk az újabb 1-2 ENYHE utalást a (nem feltétlen rögtön) következő ívre :) Tartaros!! 7 évvel ezelőtt szerintem a 2. legerősebb Balam tag volt, mert ugye mindenki említette, hogy a GH a legkeményebb, de most eltelt 7 év, a GH céh nagy esélyekkel felbomlott, így most a Tartaros lehet a legop-bb. Amúgy csak szerintem van egy chips márka név feelingje? "Tartaros, most wasabis ízesítéssel. Harapj rá te is!" XD

Az előzetes KICSIT spoileres... De szerencsére "azt" a meghatározó képet láttam már régebben... Viszont Lucy megint esküvői ruhában?? Húha, nagyon akar már valamit :)
Kuro25: Én is reménykedek egy kb. 10 részes, de akkor már legyen 13 részes filler évadban. De olyanokban, mint ami a Nirvána után volt. Mármint nem agyament robotsárkányos hülyeségekben, hanem, hogy 4-5 ilyen egy epizódos kis különálló kalandok, utána meg egy 6-7 részes rövidebb és kicsit komolyabb ív. Mint mondjuk a sorozat legelején, az Erigoros :) A lényeg, hogy utazgassanak és térjen vissza a küldizgetés feeling, mert egy jó ideje már nagyon nincs meg.

BrownOsment:
És tényleg!!! Virgo és Urtear hangja ugyanaz a színésznő :O A Kana & Aquariust tudtam, de ez most nagyon meglepett  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 szep 20, 23:32:37
Honnan veszed, hogy a GM erősebb volt, mint a Tartaros? Nem tudunk semmi ilyen infót.
Vége a mágiajátékoknak. Jön egy sokkal jobb szál, ha ilyen marad az animáció, akkor jó lesz  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 szep 20, 23:38:16
Az nekem is rémlik, hogy anno GH-t emlegették legerősebbnek, biztos elhangzott valamikor.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 szep 20, 23:46:28
Nem akarok spoilerezni, szóval elfogadom. De linkelhetnétek, mert én nem nagyon emlékszem ilyenre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 szep 21, 00:35:26
BrownOsment:[/u] És tényleg!!! Virgo és Urtear hangja ugyanaz a színésznő :O A Kana & Aquariust tudtam, de ez most nagyon meglepett  :fun:

Igazából Ne mcsak Ul és Virgo hangja volt a Fairy Tail-ben hanem Urtear hangja is. Szóval eddig két karater akit vitt meghalt. Virgo, na ő tuti nem hal meg. :D Bár Virgonál annyira nem erotikus és erős a hangja. :D Hehehehe.  XD

Honnan veszed, hogy a GM erősebb volt, mint a Tartaros? Nem tudunk semmi ilyen infót.
Vége a mágiajátékoknak. Jön egy sokkal jobb szál, ha ilyen marad az animáció, akkor jó lesz  :D
Az nekem is rémlik, hogy anno GH-t emlegették legerősebbnek, biztos elhangzott valamikor.  :)

Nekem is rémlik még ilyen a legelejéről. Linkelni most nem fogok mert álmos vagyok hozzá. :D
Viszont azt illik nem elfelejteni hogy az akkori erősorrend most már rég nem áll fenn, ráadásul már akkor sem tudtak semmit a Tartaros-ról ahogy most sem. Igazából egy tagjukat sem ismerték a kezdetek óta csak annyit hogy léteznek.
Animéseknek csak annyit spoiler nélkül. Nem fogtok csalódni bennük. Legalábbis én nem csalódtam. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 21, 00:47:27
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/210/20 alsó képkocka.
http://fairytail.wikia.com/wiki/Grimoire_Heart első bekezdés.
Meg szerintem még néhányszor hangoztatták a tenrou ívben, de most nem keresek ki több forrást, szerintem ennyi is elég. Mentem aludni... XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 szep 21, 07:44:58
Kétségkívül a Tartaros a legerősebb,de mondták is -már nem tudom pontosan mikor- hogy ők nem nagyon mozgolódtak azokban az években.

Am meg elég sok kiegészítő mangafejezetet rajzolt Mashi,biztos lesz alapanyag a fillerekhez. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: rini67 - 14 szep 21, 11:27:42
Pontosan erről van szó. Nem volt információjuk a másik céhekről és ezért az a legerősebb amelyről információval rendelkeznek. A másikat így lehetetlenség mérlegre tenni az erejét meghatározni. Ha figyeljük a shounen mangák felépítését akkor pedig az mindig tudható, hogy mindig a következő ellen az erősebb.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 21, 13:21:33
Szerintem meg nem. 7 ÉVVEL EZELŐTT a GH volt a legerősebb céh és kész. Nem csak a sok Lost Magic használó miatt, de ha belegondoltok, hogy a céhmesterük, Purehito, milyen imba képeségekkel rendelkezett, akkor ez több, mint nyilvánvaló.
Viszont!!! MOST, azaz 7 évvel később már bőven a Tartaros lehet a legkeményebb, hisz 7 év nem kis idő, szépen feljöhettek addig.
És igen, általában mindig a következő, azaz új ellenfél erősebb az előzőtől, de kivételesen a FT-ben ez nem mindig van így. Ivan és a céhe Luxus után jött, és az utóbbi mégis kiverte a sz&rt is belőlük egymaga. Továbbá az Ikersárkányok pedig Hades után, sőőőt, Zeref és Achnologia után következtek, de sehol se voltak még Purehitohoz képest sem. Pedig ott menőztek, hogy megölték a sárkányukat...
Egy DBZ-nél vagy Bleachnél tényleg az új az erősebb mindig, de a FT azért általában nem ilyen sablonos.
Azonban semmit nem tudok még a Tartarosról, de a Balam szövetség tagja, tehát az egyértelmű, hogy nagyon kemények. Szerintem felesleges erről többet írni, hisz ez a napnál is világosabb.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 szep 21, 13:29:59
Szerintem hagyd Csabi28 mert még a végén egy mangás ir egy Spollert :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 szep 21, 17:22:54
Szinte biztos, hogy csak azért mondták a GH-ot erősebbnek, mert senki nem ismerte a Tartarost. Többet nem mondok, majd meglátjátok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 21, 17:53:30
De így annyira nem ér, hogy mangások vs animések XD Jó lehet, a Tartarost nem ismerték és akkor legyen nektek igazatok, 7 évvel ezelőtt is erősebbek voltak... Csak azért mertem a Gh-t a legkeményebbnek feltételezni, mert többször hangoztatták tenroun meg wikia szerint is az volt, na mind1.
Mindenesetre egy jó mágusok közti harc kő-papír-olló elven működne elvileg.... de az utóbbi időben elég Dragon Ball-os lett a FT (az erősebb egy csapással leüti a másikat).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 szep 23, 18:01:19
Filler évadra felkészülni srácok!!!!

Mashima a Twitterén megerősítette hogy egy új ARC jön az animében és ő lesz a fő ellenség ha jól értem. Nevét még nem tudni. Ja és a kövi rész címe Üdv itthon Frosh. Szóval tuti hogy megcisnálják a special mangákat amiket anno csinált Mashima. Ez pedig elég jó hír. Utána gondolom jön a Filler évad.

Ja hogy mindenki elhiggye hogy ez nem fanmade linkelem Mashima twitterét is. :D

https://twitter.com/hiro_mashima/status/514022980196638721

És ő lenne az ellenség! Szerintem elég érdekesen néz ki. És egyedinek. Szerintem nem igazán hasonlít senkire.
Maximum talán egy kis jövő Rouge/Loke utóbbi inkább a haja meg a cica fülei miatt. :D

(http://pbs.twimg.com/media/ByItLQBCUAESUEv.jpg:small)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 23, 18:19:11
Filler évad!!! Én ennek nagyon örülök, mivel annó az S1-es Fairy Tail nagyon darálta a részeket (3fejezet/epizód), aminek következtében elhadart és nevetségesen gyors lett. Utána meg ugye beérte és 25-6 részes filler évad kellett meg leállás...
Okosak az animések, hogy indítanak egy ilyet. Oké, még viszonylag messze van a manga, de még nem ért véget az ív, és szerintem senki nem örülne egy Mágiajátékok féle megszakításnak megint...
Mindenesetre rengeteg bónusz fejezet van és ha azokat is megcsinálják, akkor sok + részt tudnak nyerni. Na meg inkább a filler évad legyen gyengébb és a fősztorinál kapják össze magukat.
Nem hiszem, hogy fél éves fillerre kell számítanunk, sztem a speciál manga adaptálásokon kívül max ilyen 8-10 részes lesz. De ez csak feltételezés.
Kíváncsi leszek, hogy ez a csapat milyen töltelék sztorit tud kreálni. Az S1-nek két komolyabb volt, a Robot sárkányos baromság és a Zentopiás fantasztikum. Igen, az egyik nagyon jó volt, a másik nagyon nem.
Vagány kis kép ez a főellenségről, a cica füles haja alapján, vagy Miliana felmenője vagy Loki ikertestvére lehet XD De fogalmam sincs ki lesz ez, mindenesetre felesleges tippelgetni, majd úgyis kiderül. A lényeg, hogy menő  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sasukeuchiha17 - 14 szep 23, 22:36:13
Loki eltitkolt testvére, aki ugyanúgy csillagszellem, csak gonosz:D az ereje kb megegyezik a csillagszellemek királyával. Valahogy így képzelném el. Mondjuk fogságba ejtette valahogy majdnem az összes csillagszellemet, valami világromboló okból, de egy valaki megtudott szökni, az mindegy, hogy ki. Elmegy a FT-be segítséget kérni. Na ez f*sza lenne.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 szep 26, 23:19:40
Na végre behoztam a lemaradást és ismét irkálgathatok.^^

Hallottam amint a GrayxJuvia fanok felsikoltanak, mikor Gray kerek perec beintett nekik. :D Már ideje volt, hogy nyíltan kimondja. Meglett az eredménye az Erzával való beszélgetésének, hogy legyen őszinte. Mondjuk ez Juviát nem zavarja. Így csak még édesebb lesz a siker.^^
Natsu a Király ehhez kétség sem fér.  :king:

Urteart nagyon sajnálom, hogy vénasszony lett. Ezzel teljesen "megölték" ezzel a karakterét. Ő volt az egyik legjobban kidolgozott szereplő az egész FT-ben. Gyönyörű lezárást kapott az önfeláldozásával erre elronjtják, hogy egy vénasszonyt csináltak belőle. Még jó, hogy elvileg az összes idejét feláldozta... Én úgy tekintek rá mintha akkor és ott meghalt volna. Szerepének szerintem jót tett, hogy úgy "halt meg" hogy azt hitte, nem ért semmit az az 1 perc. Hogy azt hitte nem tett elégett. és értéktelen volt a cselekedete és az élete.

Jobb is, ha most fillereznek egy sort mert ha a következő sztori szál beindul, akkor megint nem lesz megállás. A következő rész után lesz lehetőség csak a fillerekre. Én elhúznám a dolgot legalább addig amíg véget nem ér a jelenleg futó Arc a mangában, hogy teljes egészében meg lehessen csinálni. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi részből fog állni a filler Arc. Jó lenne, ha nem csak 1 nagy sztoriból állna az egész hanem lenne azért pár 1-2 részes is. Azok mindig poénosak. :D

A főgonosz már csak azért is tetszik mert van palástja.^^ Remélem, hogy az nem tűz akar lenni a kezében mert akkor Natsunak még csak meg se kell erőltetnie magát. Mondjuk jó ellenfél lenne Erzának a páncél miatt. Úgyis most rajzolgatott valami páncél dizájnt. Nem lennék meglepve ha pont ennek a női modelljét rajzolta volna le. *-)

Amúgy Mashima felrakott még két Filler szereplőt. Az egyik Natsu és Virgo domina lánya: (H)
https://pbs.twimg.com/media/Bx-Mn9jCYAA6d3N.jpg:large

A másik meg Vivi hercegnő gyerekkorában az One Piecéből: :$
https://pbs.twimg.com/media/ByTHIrVCIAA5RbX.jpg:large


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miiyu - 14 szep 27, 09:47:29
Hmm nem tudom nekem pont, hogy jobban tetszett volna ha konkrétan megtudja Urtear, hogy mennyi életet megmentett, olyan rossz, hogy sohasem fogja megtudni. :( Gondolom nem sikerült teljesen a varázslat és ezért maradt még egy kis ideje, aranyos lett néninek. A filler szereplők meg úgy néznek ki mint valami edolasi változatuk a csillagszellemeknek xd  Bár gondolom az nem lehetséges.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 szep 27, 10:50:47
Közel volt. Nem edolasi, hanem elsötétülési. *-)

Eclipse Celestial Spirit Arc
The calamity from Eclipse has not ended yet.
One day, the twelve zodiac gates refused to respond to their summoning. In addition to their sudden appearance and personality change, they've also broken off the bonds they had with their contracted celestial spirit wizards! These rebels, who have set off the beacon of rebellion, have only one thing they seek, "total freedom"!! In front of Natsu, Lucy, and many others, who rose up to recover the bonds, are the new twelve gates, and are ready to stand in their way!

Szóval afféle Zanpakuto Lázadás filler történetszál, Csillagszellemekkel. A történettől nem várok sokat, a dizájnok ellenben érdekelnek. Leoé, Virgoé és Aquariusé már megvan. A többiekét egyelőre árny és köd (http://oi62.tinypic.com/2q82e5t.jpg) fedi.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 14 szep 27, 11:14:05
Ez határozottan jónak tűnik. Aztán lehet, hogy nagyon erőltetett, gagyi dolog fog kisülni belőle. És nem a dizájnra gondolok, az a másodlagos nálam.
Nem tud senki semmi infót, hogy hány részesre tervezik? A manga szál azért már eléggé a végén jár, ebben az évben szerintem vége. ÁÁÁ, mondjuk simén lehet, hogy nem :D
De örülnék ha nem lenne 10-12 résznél hosszabb ez a filler.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 szep 27, 11:51:38
201.rész

Kiderült,hogy Lucy-n miért van esküvői ruha! XD Nem akartam elhinni. -.-"
Feldolgoztak egy manga fejezetet,és mellé egy kis filler.A filler jó volt.
Mavis és Zeref beszélgetésének a végét,drámaibban is megcsinálhatták volna,de nem volt rossz. :)
Egyenlőre többet nem tudok mondani.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 14 szep 27, 12:02:43
Mikor jön a filler évad?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 szep 27, 12:17:55
Hmm nem tudom nekem pont, hogy jobban tetszett volna ha konkrétan megtudja Urtear, hogy mennyi életet megmentett, olyan rossz, hogy sohasem fogja megtudni. :( Gondolom nem sikerült teljesen a varázslat és ezért maradt még egy kis ideje, aranyos lett néninek. A filler szereplők meg úgy néznek ki mint valami edolasi változatuk a csillagszellemeknek xd  Bár gondolom az nem lehetséges.

Te miről beszélsz? Hát nem láttad az animét? Egyértelműen tudta hogy mi lett a tette következménye elvégre a filler jeleneteken megmutatták azt amit Mashima kihagyott a mangából ergo hogy mindenki él és virul és minden a helyén. Leszámítva sajnos őt. Mondjuk ez a rész benne volt a mangában is hogy tudja mindenki túlélte és minden a helyén van.

Az új filler évad szereplőkről nekem is egyből a csillagszellemek jutottak eszembe. :D A páncélos srác egyértelműen az Oroszlán csillagjegye, ez a szadó mazós csaj meg Virgo tehát a Szűz jelképe, a kislány meg a Vízöntőé. Van egy nagyon megalapozott gyanúm hogy megint Lucy központú filler évad következik.

Közel volt. Nem edolasi, hanem elsötétülési. *-)

Eclipse Celestial Spirit Arc
The calamity from Eclipse has not ended yet.
One day, the twelve zodiac gates refused to respond to their summoning. In addition to their sudden appearance and personality change, they've also broken off the bonds they had with their contracted celestial spirit wizards! These rebels, who have set off the beacon of rebellion, have only one thing they seek, "total freedom"!! In front of Natsu, Lucy, and many others, who rose up to recover the bonds, are the new twelve gates, and are ready to stand in their way!

Szóval afféle Zanpakuto Lázadás filler történetszál, Csillagszellemekkel. A történettől nem várok sokat, a dizájnok ellenben érdekelnek. Leoé, Virgoé és Aquariusé már megvan. A többiekét egyelőre árny és köd (http://oi62.tinypic.com/2q82e5t.jpg) fedi.

Erről ennyit. Akkor jó volt a megérzésem, pedig még nem is láttam ezt a hírt. :D Egyébként tényleg ZP ARC féle cucc. Viszont azért azt meg kell hagyni hogy ez a történet azért garantál némi drámát az tuti. És azért meg kell hagyni nem semmi utalás/irónia a mangára nézve Aquarius külseje, vagyis hogy kislány lett.... Mangások szerintem értik mire célzok. Karakter dizájnok nagyon jók eddig. És az árnyék képekből ítélve a többit ilyen kreatív lesz. Remélem a történetet is jól felépítik majd. És ahogy látom még bőven van idő mire elkezdik tehát megcsinálják az összes special manga fejezetet, plusz lehet lesznek külön filler részek is.

Mint pl a mai. Bár ez inkább csak 80%-ban volt filler. Igazából csak a küldetés.

Ami meg kell hagyni elég rendhagyó volt. :D Jó mosolyogtam rajta. Virgo meg hihetetlen, találni egy nagy didkós rákot, ez kész.  XD szegény Lucy megint rajta csattant az ostor de jól nézett ki a ruhában.

Ja és nem semmi utalás volt a küldetés neve és maga a küldi is Mashima egy régebbi mangájára. Monster Hunter Orage-ra. Amit egyébként érdemes elolvasni mert nagyon jó. Nem semmi sárkányok vannak abban is.

(http://i.imgur.com/UiCpFwMl.jpg)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 szep 28, 08:39:15
26. rész, Na jó rész lett ...volna ez is, ha a végét jobban megcsinálják. Mikor Zeref bekapcsolta a rinnegant, ott azért megoldhatták volna úgy a lombkorona elrohadását a háttérben, hogy szépen folyamatosan mutatják ahogy elrohadnak a levelek és lehullanak nem pedig darabosan, mert így nem volt olyan hatásos szerintem, plusz kár, hogy Zeref dühös tekintetét a pirosról lecserélték feketére, így alig kivehetőek a vonalak a szemeiben. Plusz nemtudom, hogy én hallottam e rosszul, de más valaki adja Zeref hangját mint az előző évadban ? Vagy ugyanaz ? Mert ha új ha nem,elég gagyinak tűnt ahogy beszélt, főleg mikor mondta, hogy mészárlás lesz, azt valahogy komolyabb hangszínben képzeltem el. De Mavis nagyon király volt, imádom a szinkronhangját, nagyon jól átjött nála ahogy visszaszólt Zerefnek. Én nem örülök a filler évadnak,az okés, hogy feldolgozzák a specialokat, de azért van még egy kissebb történetszál az előtt ahol most tart a manga, plusz a manga is több mint 60 fejezettel előrébb van, szerintem azt a kis történetszálat végigvihetnék,aztán jöhetne egy filler évad. Meg csak nekem hiányzott a régi Fairy tail humor a részből ? Lucy megint esküvői ruhában.... natsu egyből rosszul lesz a csónakban, annyiszor láttuk már ezeket, hogy kicsit se viccesek. Na és persze Natsu Wendy és Gray is ugyanazokat a támadásokat nyomták be 3szor..... változatosság= 0 Még ennyire se erőltették meg magukat a készítők. Látszik a hozzáállásuk, kb ilyen lehet : "...jólvan most valahogy leanimálunk egy fejezetet, de olyan hűen a mangához, hogy minél darabosabb legyen a mozgás,nehogy kicsit is eltérjen,közbe belerakunk valami már korábban elhasznált elemet fillerként, a nép úgyis bekajálja."


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miiyu - 14 szep 28, 10:16:35
Kuro25: De azt nem tudhatja, hogy miatta élnek ^^" Az egy dolog, hogy látta, hogy mindenki jól van, de azt mégis honnan tudná, hogy ő mentette meg őket? Bár lehet tényleg elbambultam a rész alatt... Vagy akkor konkrétabban: Ha már életben maradt, zavar, hogy nem volt lehetőség, hogy legalább gray megköszönje neki, (jó tudom, nem hagyta, hogy a kocsiról leszálljon, ingatta a fejét, de akkor is ) így nem is tudhatja, hogy megmentette.

201.: Jó volt, reméltem, hogy lesz ilyen rész, de  Zeref hangja tényleg fura, olyan egyenletes, nyugodt hangon beszélt, hogy  mindennek tűnt,amit mondott csak épp világ megsemmisítő tervnek nem, vagy nem tudom, nekem nem jött át.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 28, 11:25:23
Na, egy egész pofás lezárását kaptunk a NMJ ívnek! :D A rész eleji bevonulás nekem nagyon tetszett, és tök jó, hogy visszakapták a nagy céhépületet is. Azért a seggnyaló Twilight Ogre befigyelt, jót nevettem rajtuk  :smirksweat:
Amikor vonult Luxus is a ultra cool lila ingjében, akkor elgondolkodtam kicsit. Ugye az a ruhája szétszakadt a Jura ellenes csatában. Meg ugye a FT alapból híres arról, hogy a női karaktereket "kicsit leöltözteti". Na már most, animében még nem mutatták, de lazán el tudom képzelni, hogy ebben a világban úgy működik a felszerelések javítása, mint egy mmo játékban. Elviszik a kovácshoz, az a mágikus kalapácsával ráüt egyet és jobb, mint új korában XD Mutathatnának valami ilyesmit. Oké, Erzának ott van a Hearth Kreuz, de igazából az se nagyon volt említve animében.
Na és igen, tényleg megkaptuk a nagy választ, miért volt Lucy menyasszonyi ruhában XD Valamiért nem lepődtem meg... Ugye a rész fele, tehát ez a küldetés filler volt, ami tényleg nem lett nagy szám, de... Kövezzetek meg, nekem bejött és kész! Visszahozta egy kicsit a régi FT-es hangulatot :D Meg Erza Csillagos égbeli kalapácsa is visszatért! :D Jöhet még több ilyen filler részeknek!
Aztán az epizód vége, hú! Sajnos erről már tudtam, de azért szépen megcsinálták, bár lehetett volna egy kicsit drámaibb is. Meg az elején még tényleg úgy beszélt Zeref, mintha nem hallaná, csak érezné mit mond, de utána eléggé úgy tűnt számomra, hogy ezek tényleg értik egymást és úgy beszélgetnek. Ja meg feltűnt a kis mizé is RT-ből, nem lepődtem meg, hogy Zerefhez futott :D

Plusz nemtudom, hogy én hallottam e rosszul, de más valaki adja Zeref hangját mint az előző évadban ? Vagy ugyanaz ? Mert ha új ha nem,elég gagyinak tűnt ahogy beszélt, főleg mikor mondta, hogy mészárlás lesz, azt valahogy komolyabb hangszínben képzeltem el.

Ugyanaz volt a hangja, mint eddig, de igazad van, kicsit másabbul beszélt. Lehet a mostani One Pieces Cavendish szerepe zavarta meg, mivel ott egy majdnem full hülyét kell megszólaltatnia, ahol nem sok drámai hangnem kell XD

Szóval jó kis rész volt ez. Oké, voltak hibái, de a rajzolás és a hátterek nekem továbbra is nagyon adják. Részemről egy 5/5
Az endingen meglepődtem kicsit, nagyon jó kis rajz lett Lucy-ról, de én jobban örültem volna egy Nagy Mágiajátékokat összefoglaló amv szerűségnek, mint ami a Nirvána végén is volt. Ne értsetek félre ez is tetszett, de mire megláttuk teljes egészében (másfél perc) én eluntam az életem XD És egy kis összevágás az elmúlt 26 részről egy kicsit sem lett volna nehezebb.

Mivel ezzel az epizóddal tényleg vége a Nagy Mágiajátékoknak, ezért írnék egy összegzőt:
Először is, a Fairy Tail eddigi leghosszabb íve volt ez (50-51 rész), de szerintem lehetett volna terjedelmesebb is. A régi animében, tehát az "S1"-ben még szépen ki voltak dolgozva a csaták és nem volt elkapkodva az egész. Rengeteg új szereplőt ismertünk meg, akiknek harcait is szépen bemutatták, nem csak a főszereplők hangsúlyosabb csatáit. De még ha nem is, akkor a régi anime kitoldalékolta nekünk és láthattunk egy viszonylag pofás Lyon & Yuka vs Kagura & Milliana fightot. Az alap koncepció is jó volt, nekem nagyon bejött ez a mágia játékok és elsötétülés projekt. Mivel az első 25 részét már kitárgyaltam régebben, így csak az elmúlt 26 epizódot fogom most.
Elég problémás dolguk volt a készítőknek, mivel az évad felénél elvágták a sorozatot és egy új kezébe adták, aminek köszönhetően egy komoly pro és kontra hasonlatokat tudtunk vizsgálgatni, és rengetegszer éltünk is a lehetőséggel XD Az új anime rajzolásban és hátterekben nekem egyértelműen jobban tetszik, de zenékben és színvilágban az első jobb volt, bár... Az utóbbi nem biztos, mivel ez egy komolyabb és élethűbb dizájnt ad neki, de az ostok egyértelműen sokkal gyengébbek.
Na ugye az 5. játéknappal folytatódott a sorozat, ami egyértelműen a legjobb LEHETETT VOLNA, de persze, hogy nem volt! Az összes izgalmas harcot vagy elrontották a Nakama Bankai-al, vagy csak nevetségesen rövid lett és kidolgozatlan. De most tényleg, kérdem én, hogy ha régen egy Elfman vs Bacchus, Lucy vs Flare és ugye Lyonék vs Kaguráék harcra rászántak 1-1 teljes epizódot, akkor egy Luxus vs Jura ezt miért nem érdemelte meg??? Csaták terén egyértelműen borzasztóra sikeredett az 5. nap. Inkább a nevetségesen sokat mutatott Kivégző Osztagra pazarolták a képkockákat, nevetséges...
A hangulat viszont itt is nagyon megvolt. Most nem kezdem el sorolni, de nem egy jelenet volt, ahol végig éreztem a feszültséget és izgalmat.
Aztán jöttek a sárkányok, akik jól néztek ki, de nem nagyon mozogtak és ezért aztán egy jó amv-et se lehet készíteni a Sárkányok vs Sárkányölőkről..
A S2 NMJ íve: számomra csak egy 7/10, ami Fairy Tailhez képest borzasztó gyenge pontszám. Azonban a TELJES NMJ ív helyzete már mindjárt más.
Szerintem egy szépen felépített és kellően összetett történetet láthattunk. Persze volt 1-2 "logikai baki" talán, de nem tudom, javítsatok ki. Azokra a jelenetekre gondolok, amikor Arcadios nagyon-nagyon gonoszan viselkedett, a végén meg kiderült, hogy jó (bár Mestnél is volt egy hasonló anno), meg még az elején Levy szemszögéből olvashattuk a Jövő naplóját a múltról, de utána ez is totál Lucy-s lett... Bár az anime pofásan kiegészítette egy fillerrel ezt a Levis dolgot 2 résszel ezelőtt, tehát próbált menteni a helyzeten. De ezek a dolgok mind Mashimának írhatóak fel. Továbbá Sting feladása is rengeteg embert kikészített, amit meg is tudok érteni, de ezekről már beszéltünk.
Mashimának elég nehéz dolga volt, hisz ez lett az első One Piece ív hosszúságú története és Odához hasonlóan RENGETEG karaktert szerepeltetett. Legtöbbször szépen megoldotta, de ahogy korábban írtam, több helyen is összecsapott munkát végzett.
A S1-ben nekem sokkal jobban bejött a Mágiajátékok, tehát ez felhúzza az átlagát egy 8/10-re. Jó lehet, hogy ez tényleg túl hosszú ív lett így elsőre, de rengeteg potenciált tartalmazott (még mindig elég csak a Luxus vs Jura harcra gondolni), amit Mashima szépen elrontott úgy, ahogy azt lehetetlen.
Végül még egy-két mondat a 4 opening és endingről, ami összefoglalta ezt az ívet. A legelső nyitány még régebbről, nekem nagyon nem tetszett, mivel a zene is élettelen volt és csak bemutatta a csapatokat. Azonban többi, tehát a legutóbbi három cseszett jó lett, mindet visszanéztem egy csomószor XD Oké, full spoileres az összes, de igazából csak így lehet egy képi tartalmilag izgalmas openinget összerakni. A zenék pedig ugyancsak fantasztikusak voltak az utóbbi háromnál.
Az endingek elmentek szódával, bár nekem az utolsó zárány Tenrounál tetszett igazán, azóta egy kiemelkedő sincs.

A következő részek: Ez lesz az utolsó pont tényleg, nem akarok floodolni XD Először is, ahogy korábban írtam, nekem nagyon tetszik az, hogy megcsinálják a "nkwt által -egész, öttized fejezeteket" :D A rész végén lévő előzetes nem egy képkockával keltette fel a totális érdeklődésemet, szóval én nagyon várom őket!
Az Eclipse Celestial Spirit Arc pedig brutálisan jónak ígérkezik a részemről, már csak karakter dizájnilag is, te jó ég :D Akkor Loki lesz a főellenség? :O :O Meg a többiek is jól néznek ki, bár eddig csak hármat láthattunk összesen, viszont az árnyékképek is nagyon ígéretesek. Egy ilyen történetből lazán ki lehet hozni 10-20 epizódot, szóval fogalmam sincs, hogy meddig lesznek fillerek, de igazából egyáltalán nem zavarnak :D
Vége!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 szep 28, 17:28:41
Natsu egyből rosszul lesz a csónakban, annyiszor láttuk már ezeket, hogy kicsit se viccesek.

Ez egyáltalán nem a vicc miatt van jelen. Ez azért van így mert ilyenek a sárkányölők, nem bírják mozgó járműveken, ennyi. Nem a vicc kedvéért lettek kitalálva. Ha most hirtelen nem lenne rosszul az lenne a baja mindenkinek.

Egyébként a hibákat amiket említettél a DVD-n valószínűleg javítani fogják mert a többin is megtették. Gondolok itt szemszínekre animálásra pl. totál át van rajzolva az egész. És most ne menjünk bele abba hogy a TV verzióban miért nem lehet igényesen csinálni hisz egyszerű az oka. :D

Kuro25: De azt nem tudhatja, hogy miatta élnek ^^" Az egy dolog, hogy látta, hogy mindenki jól van, de azt mégis honnan tudná, hogy ő mentette meg őket? Bár lehet tényleg elbambultam a rész alatt... Vagy akkor konkrétabban: Ha már életben maradt, zavar, hogy nem volt lehetőség, hogy legalább gray megköszönje neki, (jó tudom, nem hagyta, hogy a kocsiról leszálljon, ingatta a fejét, de akkor is ) így nem is tudhatja, hogy megmentette.

201.: Jó volt, reméltem, hogy lesz ilyen rész, de  Zeref hangja tényleg fura, olyan egyenletes, nyugodt hangon beszélt, hogy  mindennek tűnt,amit mondott csak épp világ megsemmisítő tervnek nem, vagy nem tudom, nekem nem jött át.

Pont azért ingatta a fejét mert tudta hogy Gray miért akar leszállni. Ergo tudta hogy megmentett mindenkit. :)
Egyébként egyáltalán nem élte túl megöregedett és meghalt. Csak a halál részét már nem láttuk de mivel a korral jár így egyértelmű. Elhasználta minden életerejét szinte. Egy történet pont attól lesz jó ha nem mutat meg mindent. De itt azért eléggé egyértelmű. Zeref hangja pedig nem más. Szigeten is ilyen volt amikor nem kezdett el dühöngeni. :D

INFÓ A FILLER ÉVADRÓL:

Elő került 2 másik karakter dizájn is. Taurus és Gemini! Nekem ők is bejönnek de nagyon.
Taurus nagyon komoly lett külsőleg. :D

Gemini: http://www.fairytail-tv.com/contents/special/img/3_y8rrju9ze8.jpg
Taurus: http://www.fairytail-tv.com/contents/special/img/2_ougxn15a50.jpg

Gemini ikrek felnőttek úgy fest. Míg Taurus tuti hogy Gajeel ellenfele lesz. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: shiranai - 14 szep 28, 18:23:24

Ez egyáltalán nem a vicc miatt van jelen. Ez azért van így mert ilyenek a sárkányölők, nem bírják mozgó járműveken, ennyi. Nem a vicc kedvéért lettek kitalálva. Ha most hirtelen nem lenne rosszul az lenne a baja mindenkinek.

Tényleg furcsa lenne, ha nem lenne rosszul.

Fura, de Wendy egész jól bírja ezeket az utazásokat. Elfeledkeztek szegényről, mikor behozták, hogy az összes sárkányölő rosszul bírja a mozgó járműveket, nem csak Natsu. :)
Bár lehet, hogy rajta még hatásos a saját mágiája. :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 szep 28, 18:27:58
Fura, de Wendy egész jól bírja ezeket az utazásokat. Elfeledkeztek szegényről, mikor behozták, hogy az összes sárkányölő rosszul bírja a mozgó járműveket, nem csak Natsu. :)
Bár lehet, hogy rajta még hatásos a saját mágiája. :hmmm?:

Pont akartam írni hogy Wendy-re nem hat a mágiája miatt. :D Egyedül gyógyítani nem tudja magát azt hiszem minden más képességét tudja magán használni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 szep 28, 20:19:46
INFÓ A FILLER ÉVADRÓL:

Elő került 2 másik karakter dizájn is. Taurus és Gemini! Nekem ők is bejönnek de nagyon.
Taurus nagyon komoly lett külsőleg. :D

Gemini: http://www.fairytail-tv.com/contents/special/img/3_y8rrju9ze8.jpg
Taurus: http://www.fairytail-tv.com/contents/special/img/2_ougxn15a50.jpg

Gemini ikrek felnőttek úgy fest. Míg Taurus tuti hogy Gajeel ellenfele lesz. :D

Kölyök Jellal és Wendy, valamint acél?bikásított Hoteye. Határozottan jók. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 szep 29, 16:21:58
Újabb karakter rajz jött elő. Ezúttal Libra.

http://www.fairytail-tv.com/contents/special/img/7_w5wnomvrmp.jpg

Elég badass a csaj. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 29, 17:12:07
Új Op/Ed-ről van valami hír? Elvileg most szombattól kéne váltaniuk, mivel elkezdődik az őszi szezon (Október), lement a 13 epizód, vége a Mágia Játékoknak és ugye már nem spoileres a jelenlegi nyitány, ami elfogadhatatlan egy FT openinghez képest! XD Ja meg a legutóbbi rész endingje is azt sugallta, hogy lezárult ez a korszak is. Szóval tud valaki valamit, hogy tényleg most hétvégén lesz újítás, és ha igen, akkor milyen típusú zenékre számíthatunk?

Btw elég érdekesen néznek ki ezek a gonosz csillagszellemek :O Egyáltalán nincs sok hasonlóság az eredeti alakjaikhoz képest. Én még arra leszek kíváncsi, hogy akkor mennyire lesznek erősek. Mert ugye nem egyszer volt arról szó, hogy ha Lucy gyúr egy kicsit a varázserejére, akkor a petjei, bocsánat, csillagszellem TÁRSAI is erősödnek. Na már most, jelenleg, (tehát még a fillert ne számítsuk bele) úgy néz ki a dolog, hogy a csillagmágus VISSZAFOGJA a szellemei erejét??? Tehát igazából jóval keményebbek lennének? Láthattuk Capriconál, hogy elég tápos volt,amikor az ember szellem volt benne Tenrounál, de asszem ott a Lost Magic miatt lett annyira op. Meg Leo és Virgo sokszor a saját akaratukból jönnek át a kapun, akkor már teljes lánggal égnek?  :hmmm?:
Az biztos, hogy a jelenlegi, tehát Lucytól kapott erejükkel nem sok vizet zavarnának Natsuék számára, sajnos :S Én pedig örülnék, ha EGY DARAB és nem Loki nevezetű csillagszellem is elég erős lenne. Jelenleg csak 2-3 arany kulccsal EGYSZERRE ér valamit Lucy a mostani ellenfelekkel szemben. Jó, régen se volt egy húha Taurus vagy Sagitarius, de akkor még nem éreztem ennyire jelentéktelennek őket. Túl sok tápos ellenfél jelent meg a time-skip után, lehet ez a baj :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 szep 29, 17:35:44
Csak kérned kellett Csabi. :D

Opening:
Do as Infinity - Mysterious Magic

Ending:
ROOT FIVE - Kimi no Mirai

Libra elég egyedi lett. :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 szep 29, 17:44:24
A manga miatt én már nem tudok egyediként tekinteni Libra külsejére. Átok reád anime szünet! :nugget:

Új OP-t! Új OP-t a népnek! :D

Azért kíváncsi vagyok, hogy Lucy milyen harcokban fog részt venni, ha egy szelleme se lesz meg neki. :hmmm?: Mondjuk ez arra lesz jó, hogy lássuk az a Team Natsu mire megy majd a csillagszellemek ellen. Azért remélem, hogy majd nem fogják vissza magukat, hisz a szellemek nem tudnak meghalni.^^ Szép lenne ha levernének egyet nagy nehézségek árán, az vissza megy a saját világába majd 15 perc múlva újra fullosan megjelenne. Áhh ilyen úgyse lesz. Biztos majd, ha legyőzik őket, akkor újra behódolnak Lucynek.

Valami olyan jó lenne, hogy a szellemek elrabolnák Lucyt és a többieknek kellene kiszabadítaniuk. Ja várj. Olyan már volt. :smirksweat: És Bajuszhuszárral vajon mi lesz? Szimplán végignézi vagy esetleg azt csinálja mint Yamabá a Bleachben?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 szep 29, 19:01:03
Nem hiszem hogy a csillagszellemek lázadnának. :omg: Ahhoz túlságosan szeretik Lucy-t.
Nem lehet,hogy ez valami olyan dolog lesz,mint Edolas,hogy más énjük valahogy oda kerül?Ha Edolast behozzák én szétverem a monitorom,nem is úgy értettem,hanem hogy mondjuk a földön van egy olyan énjük? :hmm?: Lehet túlmagyaráztam,de remélem érthető XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 29, 22:58:06
Zsíír, új op és ed, köszi az infót Bastian! :D Fogadtok velem egy tábla csokiban, hogy szombaton a nyitányból mindenre rájövünk?  :smirksweat:
Openingnek most... hát nem is tudom, mi kéne. Talán egy csajosabb nyávogós zene? A mostani az kicsit pörgősebb volt fiú énekessel. Meg hát ez attól is függ, hogy csak 13 részig vagy 26 epizódig terveznek fillerezni. Ha az utóbbi, akkor ez a gonosz csillagszellemek ív 2 op-t fog felkarolni, olyankor meg már mindenki tudja, hogy mi a helyzet. Az első nyitány az lassabb és kevésbé tartalmas, míg a második, tehát ahol elkezdődik a tetőpont, ott meg általában kapunk egy friss hideg spoiler zuhanyt xD

Éééés! Egyenlőre úgy tűnik igazam van. Még csak most hallgattam a Do as Infinity bandába bele, egyértelműen csaj énekese van nem túl pörgős zenékkel. Lehet fél éves filler áradat vár ránk srácok! :D Bár ha azt vesszük figyelembe, hogy 12 csillagszellem, mondjuk mindegyiknek szentelnek 1-2 epizódot, aztán még ott vannak a bónusz manga fejezetek meg én 1-2 részes töltelék kalandokat is el tudok képzelni.

A ROOT FIVE viszont cseszett jó bandának tűnik!!! :D Szerintem annyi idő után végre látunk egy kimagasló endinget! Legalábbis nekem az utolsó tetszetős az Tenroun volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 szep 30, 14:54:51
Nem hiszem hogy a csillagszellemek lázadnának. :omg: Ahhoz túlságosan szeretik Lucy-t.
Nem lehet,hogy ez valami olyan dolog lesz,mint Edolas,hogy más énjük valahogy oda kerül?Ha Edolast behozzák én szétverem a monitorom,nem is úgy értettem,hanem hogy mondjuk a földön van egy olyan énjük? :hmm?: Lehet túlmagyaráztam,de remélem érthető XD

Mivel ez filler bármi megtörténhet. A story leírásában pedig az volt hogy vissza akarják kapni a szabadságukat az már nem rémlik miért lett új külsejük de az alap story ez. Más énjük nincs Edolasi meg pláne. Ők nem emberek nem lehet több énjük. Ez kb olyan hogy két Isten van, egyik Edolasban másik a jelenlegi világban. :D Mármint ha létezik Isten ugye. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 szep 30, 15:47:07
Nem hiszem hogy a csillagszellemek lázadnának. :omg: Ahhoz túlságosan szeretik Lucy-t.
Nem lehet,hogy ez valami olyan dolog lesz,mint Edolas,hogy más énjük valahogy oda kerül?Ha Edolast behozzák én szétverem a monitorom,nem is úgy értettem,hanem hogy mondjuk a földön van egy olyan énjük? :hmm?: Lehet túlmagyaráztam,de remélem érthető XD

Mivel ez filler bármi megtörténhet. A story leírásában pedig az volt hogy vissza akarják kapni a szabadságukat az már nem rémlik miért lett új külsejük de az alap story ez. Más énjük nincs Edolasi meg pláne. Ők nem emberek nem lehet több énjük. Ez kb olyan hogy két Isten van, egyik Edolasban másik a jelenlegi világban. :D Mármint ha létezik Isten ugye. :D
Ne már. o.o Hol van ez a story leírás? XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 14 szep 30, 15:57:22
A Fairy Tail világában biztos, hogy nincs Isten, hacsak nem keresztények. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 szep 30, 16:05:31
A Magiban is van Isten aztán ott sincs szó a vallásról. Mondjuk a Zentopiás fillerben volt egyház de az most mindegy.
Azért nincs edolasi énjük mert ők egy külön dimenzióban élnek aminek nincsen kapcsolata a többivel. Pl vannak párhuzamos világok, mint a Föld és Edolas és azon kívül van a Csillagszellemek dimenziója. Szerintem biztos lesz egy mágus főellenség, aki megvadítja a csillagszellemeket, hisz maguktól nem lenne ilyen ötleteik.

Tessék.
Eclipse Celestial Spirit Arc
The calamity from Eclipse has not ended yet.
One day, the twelve zodiac gates refused to respond to their summoning. In addition to their sudden appearance and personality change, they've also broken off the bonds they had with their contracted celestial spirit wizards! These rebels, who have set off the beacon of rebellion, have only one thing they seek, "total freedom"!! In front of Natsu, Lucy, and many others, who rose up to recover the bonds, are the new twelve gates, and are ready to stand in their way!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 szep 30, 16:16:39
A Magiban is van Isten aztán ott sincs szó a vallásról. Mondjuk a Zentopiás fillerben volt egyház de az most mindegy.
Azért nincs edolasi énjük mert ők egy külön dimenzióban élnek aminek nincsen kapcsolata a többivel. Pl vannak párhuzamos világok, mint a Föld és Edolas és azon kívül van a Csillagszellemek dimenziója. Szerintem biztos lesz egy mágus főellenség, aki megvadítja a csillagszellemeket, hisz maguktól nem lenne ilyen ötleteik.

Tessék.
Eclipse Celestial Spirit Arc
The calamity from Eclipse has not ended yet.
One day, the twelve zodiac gates refused to respond to their summoning. In addition to their sudden appearance and personality change, they've also broken off the bonds they had with their contracted celestial spirit wizards! These rebels, who have set off the beacon of rebellion, have only one thing they seek, "total freedom"!! In front of Natsu, Lucy, and many others, who rose up to recover the bonds, are the new twelve gates, and are ready to stand in their way!

Köszi :D
Remélem igazad van,és ilyet maguktól nem csinálnak. :omg:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 14 szep 30, 18:03:04
Más Isten és más isten. Ott az isten Ill Illah, egyszer nem láttam még Istenként. Ha pedig mégis, hát, az már nem az én "saram"  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 szep 30, 20:40:41
Vajon el mer majd játszani egy olyan jelenetet a mangaka, hogy valami Istenszerű lények jelennek meg a sorozatban (pl.: Ishvaliak ) és nem tudják őket megsebezni közönséges mágiával, csak úgy, mint anno sárkányokat, erre valaki benyögné, hogy nem kell parázni, ha Istenek az ellenségeink, hisz vannak Istenölőink! XD Viccet félretéve, remélem majd Mashima jobban megmagyarázza őket, meg ad nekik valami God Force-t, mert jelenleg úgy néz ki, hogy a Sárkányölőktől is gyengébbek, ami elég nagy irónia...

A lázadó csillagszellemekhez meg annyit fűznék, hogy engem is nagyon érdekel, miért változik meg az alakjuk és tuti lesz valami gonosz mágus a háttérben. Lucy csillagszellemeinek biztos nagy fájdalom lesz Natsuék ellen harcolni, ha egyáltalán tényleg irányítják/megbabonázzák őket. Az biztos, hogy én nem tudom elképzelni azt, hogy csak úgy snassz fellázadnak, mert egy jött-ment megmondta nekik, hogy a szabadság tök jó! Na meg az engem is érdekelne, hogy mi lesz a csillagszellemek királyával?
Viszont, mivel fillerről van szó, így ne számítsunk semmi tartós változásra, a történet végére vissza kell hozniuk a töltelék előtti fázist. Bár mondjuk a Cobra-Kinana jelenetek 90%-a az animében az filler, és mégis milyen szépen vissza-vissza tér, ezzel szépen beintegrálja magát a fősztoriba. Meg anno a Bleach anime Baunt ívében megjelenő plüss állatok is sokáig benne voltak még a filler után is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 okt 01, 14:28:45
A Fairy Tail világában biztos, hogy nincs Isten, hacsak nem keresztények. :)

Nem akarok beszólni de ha vannak Istenölők akkor valószínűleg Istenek is. :D Igaz tudtommal mrá csak egy élő Istenölő van. Sherria.

Vajon el mer majd játszani egy olyan jelenetet a mangaka, hogy valami Istenszerű lények jelennek meg a sorozatban (pl.: Ishvaliak ) és nem tudják őket megsebezni közönséges mágiával, csak úgy, mint anno sárkányokat, erre valaki benyögné, hogy nem kell parázni, ha Istenek az ellenségeink, hisz vannak Istenölőink! XD Viccet félretéve, remélem majd Mashima jobban megmagyarázza őket, meg ad nekik valami God Force-t, mert jelenleg úgy néz ki, hogy a Sárkányölőktől is gyengébbek, ami elég nagy irónia...

Szerintem lesznek Istenek is. Valahogy nem tudnám elképzelni hogy a mostani ARC-ot elhúzza még évekig már pedig azt mondta hogy még lesz vagy 3-4 ARC. És lévén hogy vannak Istenölők meg kell magyarázni a létezésüket ami eddig nem történt meg. Egyébként Ezeket az Istenek én inkább úgy tudom elképzelni mint Héraklész, Poszeidon stb. Görög és egyéb Istenségek.
Ráadásul bele is illenének a történetbe.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 okt 01, 14:53:23
A Fairy Tail világában biztos, hogy nincs Isten, hacsak nem keresztények. :)

Nem akarok beszólni de ha vannak Istenölők akkor valószínűleg Istenek is. :D Igaz tudtommal mrá csak egy élő Istenölő van. Sherria.

Ha azt vesszük,hogy 1.vannak istenölők is 2.vannak angyalok(Angel utólag angyalidézést használt),akkor szerintem nem csak egy isten van,hanem több.De nagyon ajánlom Mashinak,hogy abba a témába ne menjen bele,hogy milyen istenek vannak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 okt 01, 16:06:45
Ha azt vesszük,hogy 1.vannak istenölők is 2.vannak angyalok(Angel utólag angyalidézést használt),akkor szerintem nem csak egy isten van,hanem több.De nagyon ajánlom Kishinek,hogy abba a témába ne menjen bele,hogy milyen istenek vannak.

Öhm izé, nem Kishi hanem Mashima. :D
Angel meg nem tudom hogy valós angyalokat idézett-e meg vagy csak angyaloknak látszó izéket. Ez még nyitott kérdés szerintem. Valószínűleg több Isten van vagy csak Isteni erővel bíró lények. Bár nem tudom sárkányoknál nagyobb erővel bíró lények? Érdekes. Bár ha démonok vannak akkor kell hogy legyen azoknak az ellentéte is. Amik nem a sárkányok ugye. :D
Már pedig ha feljön ez a téma akkor tuti hogy külön egy egész ARC fog arról szólni milyen Istenek vannak. És ez így jó. Amíg nem megy át hittanba nincs gond.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 14 okt 01, 16:34:11
Hát én inkább nem magyarázom tovább nektek, rájöttem, hogy felesleges. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 okt 01, 18:24:19
Hát én inkább nem magyarázom tovább nektek, rájöttem, hogy felesleges. XD

Nem értelek mit magyaráztál mert én nem láttam hogy bármit is magyaráztál volna. :D
Kereszténységnek mi köze ahhoz hogy lesznek-e Istenek a FT-ben? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 14 okt 01, 18:35:43
Előző hsz-t ne idézz. Amúgy azt próbáltam nagyvonalakban elmagyarázni, hogy az Isten, nagybetűvel a monoteista vallások istenének a neve, csak egy kicsit kellett volna figyelned anno irodalom órán hogy ezt meg tudd, vagy, hogy megtanulj szöveget érteni. ^^
Így a kérdésed és az okfejtéseitek helyesen úgy lennének, hogy istenek, istenölők, stb. 
Persze ez csak szőrszálhasogatás, de gondoltam megjegyzem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Miiyu - 14 okt 01, 18:43:55
Megint vannak új csillagszellemes képek: http://www.fairytail-tv.com/contents/special/seirei.php Nem tudom, hogy már láttátok-e, már csak 3 nincs meg :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 14 okt 01, 18:47:19
Aries-t nagyon várom már, az árnyéka alapján jónak tűnik, na meg neki is valami határozott dominának kellene lennie, hogy teljesen a feje tetejére forduljon a jelleme. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 okt 01, 19:27:41
Ezek a filleres modellek sokkal jobban megadják a "harci" jellegét a csillagszellemeknek. Úgy értem, hogy megnézem az alapokat meg ezeket... A filler verzióbéliek egyértelműen erősebben néznek ki. Csak nézzétek meg Sagitarius formáit, ég és föld :D

Nem akarok beszólni de ha vannak Istenölők akkor valószínűleg Istenek is. :D Igaz tudtommal mrá csak egy élő Istenölő van. Sherria.

Ö... izé... Orga? Egyébként ha megnézzük, hogy volt Zancrow, aki tűz, Sherria, aki levegő és Orga, aki villám, akkor biztos lesz még vas, méreg, fény és árnyék Istenölőnk is. Legalábbis erre nagy az esély, mivel Orga fekete VILÁMMAL rendelkezett, ami ugye a Sárkányölőkre vetítve már 2. generáció, tehát nem csak az első generációkból vannak Istenölő verzióink. Viszont az se biztos, hogy az Istenölőknél is így vannak az elemek rangsorolva. Amúgy tényleg jó lenne, ha Mashima adna mihamarabb egy magyarázatot rájuk, annyira hirtelen jelent meg rögtön három is, hogy még most is nehéz megszoknom őket.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 okt 01, 20:39:29
Ha azt vesszük,hogy 1.vannak istenölők is 2.vannak angyalok(Angel utólag angyalidézést használt),akkor szerintem nem csak egy isten van,hanem több.De nagyon ajánlom Kishinek,hogy abba a témába ne menjen bele,hogy milyen istenek vannak.

Öhm izé, nem Kishi hanem Mashima. :D
Angel meg nem tudom hogy valós angyalokat idézett-e meg vagy csak angyaloknak látszó izéket. Ez még nyitott kérdés szerintem. Valószínűleg több Isten van vagy csak Isteni erővel bíró lények. Bár nem tudom sárkányoknál nagyobb erővel bíró lények? Érdekes. Bár ha démonok vannak akkor kell hogy legyen azoknak az ellentéte is. Amik nem a sárkányok ugye. :D
Már pedig ha feljön ez a téma akkor tuti hogy külön egy egész ARC fog arról szólni milyen Istenek vannak. És ez így jó. Amíg nem megy át hittanba nincs gond.
Oh sorry ,kijavítom.  XD Kezdem összekeverni a kettő. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 okt 01, 21:14:06
Csak én vagyok úgy vele, hogy felejtsük el a régi külsőt mert az új sokkal jobb? :D Mert komolyan, Sagittariussal eltudtok képzelni egy komoly csatát?
Cancer Ebizésénél mindig az jön rám, hogy "ennyi rész után még mindig?"

Nem hinném, hogy Virgo mellet lenne még 1 domina. Egy menő de kettő már sok.

Legalábbis erre nagy az esély, mivel Orga fekete VILÁMMAL rendelkezett, ami ugye a Sárkányölőkre vetítve már 2. generáció, tehát nem csak az első generációkból vannak Istenölő verzióink.
Nem hinném, hogy akkora különbség lenne sárga és fekete villám közt. Romeónak lila tüze van de attól az még ugyanolyan tűz mint a többi. Lehet, hogy erősebb de attól még villám. Szerintem szintben nem különbözik Serria mágiájától. mármint az egy generáció. Lehet egyáltalán az istenölőknél 1.es és 2-es generációról beszélni? Mármint hol vannak azok az istenek akik tanították őket? Ez is csak egy elveszett mágia, amit könnyből megtanultak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 okt 02, 08:43:31
Moulin Rouge is the 203rd episode of the Fairy Tail anime. It will air on October 11, 2014.

Hospitality, I Bet My Life is the 204th episode of the Fairy Tail anime. It will air on October 18, 2014.

Beacon of Treason is the 205th episode of the Fairy Tail anime. It will air on October 25, 2014.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 okt 02, 16:49:59
Csak én vagyok úgy vele, hogy felejtsük el a régi külsőt mert az új sokkal jobb? :D Mert komolyan, Sagittariussal eltudtok képzelni egy komoly csatát?
Cancer Ebizésénél mindig az jön rám, hogy "ennyi rész után még mindig?"

Nem hinném, hogy Virgo mellet lenne még 1 domina. Egy menő de kettő már sok.
Szerintem is nagyot dobna az egészen,ha megváltoztatnák a csillagszellemek külsejét.Legalább nem csak azt látnánk,hogy Lucy néhány cosplay-est megidéz. XD
Azt megcsinálhatják,hogy ellentétben a mangával,ezután a filler évad után,ilyen marad a külsejük az animében??


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 okt 02, 16:56:06
Nem hinném, hogy a filler hatással lehetne a mangára. Furcsa is lenne ha a mangában egyik hétről a másikra megváltozna a külsejük. Aki csak a mangát olvassa az biztos nagyot nézne, hogy ez meg micsoda. xD

http://www.fairytail-tv.com/contents/special/img/12_dxyz04ru3y.jpg
G-Gyo-Gyojin!!!
Már előre látom Happy halas poénjait. xD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 okt 02, 17:34:45
Nem hinném, hogy a filler hatással lehetne a mangára. Furcsa is lenne ha a mangában egyik hétről a másikra megváltozna a külsejük. Aki csak a mangát olvassa az biztos nagyot nézne, hogy ez meg micsoda. xD
Nem úgy értettem.Hanem hogy az animében ilyen lesz a külsejük,de a mangában ugyanaz marad.Azt megtehetik az anime készítők? :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 okt 02, 17:52:10
CrazyCat:
Lehet hogy rosszul fogalmaztam. :/ Azt tudom,hogy a mangában így nem fognak megjelenni,csak arra voltam kíváncsi hogy az animében esetleg máshogy fognak kinézni...de nem bonyolítom tovább,részben meg is kaptam tőled a válaszom. :smirksweat: XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 14 okt 02, 18:07:06
Nem hiszem, hogy sok értelme lenne annak. :D Az anime a manga adaptációja. Filler alatt elég nagy szabadságot kapnak a készítők de a manga történéseit és szereplőit nem szerkeszthetik át. Vagyis igen de akkor már nem fogja követni a mangát. (Elfen Lied, FMA)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 okt 03, 07:57:28
Te jó ég, miről vitatkoztok ti. XD A Fairy Tail világbéli esetleg létező "isteneknek" és ölőiknek semmi köze az igazi, sokak által tisztelt "Istenhez" a valóságban, tehát teljesen mindegy milyen kezdőbetűvel beszélünk róluk.. Ilyen hülyeségen összeveszni...

Én is támogatom az ötletet, hogy maradjon meg az új külsőjük a csillagszellemeknek! :D Egyetértek Lemoon-nal, a jelenlegi  formájuk tényleg olyan, mintha csak pár idióta cosplayezne...

Moulin Rouge is the 203rd episode of the Fairy Tail anime. It will air on October 11, 2014.

A cím alapján tudom, hogy ez is speciál fejezet feldolgozása lesz, zsír :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 okt 03, 09:53:01
203   Moulin Rouge
ムーランルージュ (Mūran Rūju)   October 11

204   Hospitality, I Bet My Life
おもてなし、命かけてます (Omotenashi, inochi kaketemasu)   October 18

205   Beacon of Treason
反逆の狼煙 (Hangyaku no Noroshi)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 okt 03, 11:33:38
Super Chibi Kawaii Desu Moe Mód! :D
http://www.fairytail-tv.com/contents/special/img/10_57mv9nvlme.jpg (http://www.fairytail-tv.com/contents/special/img/10_57mv9nvlme.jpg)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 okt 03, 12:47:42
Úristen, szegény Capricornnal mi lett?!  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 okt 03, 16:13:11
Azt a rohadt, mit műveltek ezek Capricornnal? XD Bár gondolom azért lett ilyen, mert az alap formája az már elég vagány és harcképes. Persze azért ne becsüljük le, mert alapból ő az egyik legerősebb csillagszellem és a manga/animék világában a tökmagok a legkeményebbek :D
Akkor Ariest hagyták utoljára, jól látom?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 okt 03, 17:56:07
Igen-igen, úgy tűnik, Aries lesz az utolsó. Árnyék alapján azt mondanám, hogy úgy fog kinézni, mint a kivégző osztagból Cosmos (vagy mi is volt a neve).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 okt 03, 23:18:00
Te jó szagú.. Mi ez a kos? Hát ez valami borzasztó.   XD Azt hiszem neki nem lesz nagy harca Tetszik ez az aranyszerkó. Jól megy a csillagszellemeknek az biztos.
Csak ne lenne ennyire realisztikus feje. xD

És tényleg! A Fairy Tail S2 szériára végig igaz, hogy realisztikusabb az ábrázolása. Csak gondoljatok a sötétebb és nem túl szivárvány színekre, háttérre, a falfestmények/képek pedig szó-szerint valóságosak. Tényleg csak több vér kéne és az eddig tök színes, vidám Fairy Tale teljesen át is változott volna komor, szürkésebb Fairy Tail-re :D Hát kinek mi tetszik, de azért az összes főszereplő szépen megváltozott a részek folyamán (bár ez nagyban betudható a mangaka kidolgozottabb rajzolásának is, meg persze azért csak eltelt 1-2 (+7) év). Csak két példa:
Lucy Régen (http://img1.wikia.nocookie.net/__cb20100703183947/fairytail/images/f/fa/Lucy_ready_to_fight_Sherry.jpg)
Lucy most (http://www.fandompost.com/wp-content/uploads/2014/01/Fairy-Tail-2014-Image-2.jpg)
Erza Régen (http://img3.wikia.nocookie.net/__cb20131031225521/fairytail/images/b/b7/Erza_Anime_S2.png)
Erza Most (http://fc04.deviantart.net/fs70/f/2014/113/4/7/fairy_tail___erza_scarlet__titania__by_bejitsu-d7fr46y.jpg)
Véleményem szerint a manga is sokkal komolyabb lett az első 100-200 fejezetéhez képest, tehát az anime számára is jót tett a dizájnváltás. Csak több mozgókép és jobb háttérzenék kénének, és nekem egy darab problémám sem lenne. Jó, talán még a cenzúra...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 okt 04, 06:50:49
27. rész
TE SZENT ATYAÚRISTEN ! najó emberek erre nem voltam készülve, de ez a rész egy  10es skálán 15 minimum ! Igazi színtiszta Fairy tail hangulattal és humorral ellátott rész lett ! Nagyon jól vissszaadták a manga hangulatát, a grafika is gyönyörű volt  végig, egyszerűen minden tökéletes volt benne, és ahogy elnézem jövő héten erzáé lesz a fő szerep aki Ewan Mcregor és Kylie Minouge nélkül elvállalta a Moulin Rouge folytatását ! XD NA de  a mai rész, hát rég volt már hogy sírva röhögtem fairy tail-en, sőt mióta az új évad megy konkrétan még csak meg se mosolyogtam rajta nagyon,kivéve az első résznél mert örültem hogy ujrakezdték :P. Na de remélem a többi részt is hasonlóan megcsinálják bár az előzetes alapján a jövőhetire se lesz panasz  (H)  És tök jó, hogy az összes manga specialt ilyen hamar feldolgozzák és nem OVA-kban amikre ki tudja mennyit kéne várnunk. Úgyhogy mindent összevetve ez egy hibátlan nagyon nagyon jó rész lett ! igazi fairy tail rész kis sabertooth körettel ! Nagyon feldobta a reggelemet.   (H)    5/5  ez nem is kérdés.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 okt 04, 10:38:41
Megjött Aries. Sok mindenkit látok benne. Nem tetszik. :/
http://www.fairytail-tv.com/contents/special/img/1_yl2r7bbrp5.jpg (http://www.fairytail-tv.com/contents/special/img/1_yl2r7bbrp5.jpg)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 14 okt 04, 10:54:21
Aeries nagyon fura lett O.o Még a bőre is ilyen szolibarna lett, hát, érdekes lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 okt 04, 11:27:59
Na én most már nagyon kíváncsi vagyok erre a filler évadra!
Megvan minden csillagszellem,sokkal jobban néznek ki harcra késznek,már nagyon érdekel,hogy mi lesz velük! :nugget:

Szerk.:Hát ez a rész kihozta belőlem a röhögőgörcsöt! XD
18:40 Gray mikor vette le a ruháit? O.O (És Juvia még fogja is őket XD )
Ahhoz képest hogy ez csak egy fejezet,a töltelékek is nagyon jók lettek! :D Fairy Tail-hez méltó rész lett! XD
A grafika jobb mint valaha,főleg Juviánál néztem nagyot hogy milyen szépen meganimálták! :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 okt 04, 13:57:22
Jó hát akkor úgy látszik hogy én vagyok eddig az első aki azt gondolja hogy pocsék volt a grafika.
Megint visszatértek a torz arcok és egyéb testrészek. Animálás persze most is tökély meg a történet kivitelezése is pöpec, sőt a végére még megható is lett. Frosh nagyon aranyos. Minden klappolt de a grafika brutál ronda. Gondolom mivel ez filler nem erőltették meg magukat. Vagy visszatért a régi bagázs akik az elejét alkották hogy a jobbik csapat csinálhassa a filler évadot.

Mindenesetre egy 7/10 simán volt kár hogy grafikailag nem erőlködtek semmit.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 okt 05, 12:25:23
Az új opening:--- Ja az nincs! XD Elsőnek kicsit csalódott voltam, hisz már nagyon érdekelt, de igazából szerintem nagyon jó döntést hozott a stúdió, hogy még nem rakták be. Nem nehéz kitalálni, hogy a következő nyitány a csillagszellemekről fog szólni, viszont maga a filler ív még csak 2-3 hét múlva kezdődik el, tehát megint kapnánk jó előre egy "spoiler" áradatot. Tehát nekem tetszik, hogy még nincs új op, ami késik, az nem múlik :D Remélem még a következő epizódnál sem lesz, csak magánál a filler ívnél.

A rész: Hát, nem volt rossz! A rész elején lévő jelenetet sajnos láttam már mangában, de még így is nagyot ütött! XD Sting Gienmát játssza el, ez valami nagyon mordbid és durva humor volt Mashimától, de abszolút adom az ötletet XD Bár nem tudom, hogy Yukino tényleg örült-e neki igazából, vagy legbelül elküldte Stinget a p#csába XD
Aztán a fürdős jelenetek sem lettek rosszak, főleg a Natsu-Lucys tetszett a legjobban, szépen beleküldte a vízbe XD
Még mindig jókat tudok nevetni a Frosh: béka->macska->exceed párbeszédeken XD Szépen eltévedt szegény. Rouge-n hatalmasakat röhögtem, amikor odarohant idegbeteg fejjel az emberekhez és betettek neki egy új háttérzenét XD Na meg végre őt is felvették, a "mellfogdosó" klubba Sting legnagyobb örömére ^^'
Nekem a grafika tetszett, nem tudom mi szúrta a szemed Kuro, de elég csak Rouge fejét/arcát figyelni, majd összenézni a régi anime debütálásánál... Ég és föld.
1-2szer nevettem kicsit, de igazából nem lett ez egy hú de poénos epizód, meg szerintem néha kicsit átestek a ló túlsó oldalára, szerencsére nem olyan omg szinten, mint az 50. részben anno. Gray gyors levetkőzésén jót nevettem, főleg, hogy Juvia még meg is fogta a ruháit XD Azonban Ichiya nem kellett volna, meg mondjuk Wendy-hez betehettek volna egy emós fejet, miközben Charle mondja, hogy Sherrián jól fog állni a fürdőruha, mert ott van mit tartani XD Erza béka ruhájában kellemes látvány volt, de tudtommal Frosh nem rendelkezik tároló/lecserélő mágiával, hogy idézzen egy nagy jelmezt... Az ilyen semmiből előkapott cuccokat hagyjuk meg a Tom és Jerry kaliberű mesesorozatoknak, van ott elég bőven...
A békakereskedők sem kellettek volna.
Azonban az ending megint jó lett, örülhettek a lolik XD Remélem jövőhéten Erza jön, aztán meg az új op/ed ^^ Na jó, még egy Juviát el tudok viselni.
Erre az epizódra egy 4/5-öt adok.
A "204   Hospitality, I Bet My Life" nem tudom, hogy a csillagszellem évad lesz-e már, de a "205   Beacon of Treason" már tuti. Én még azért örülnék pár egy részes történetnek, de lehet hagyni akarnak a filler sztori utánra is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 okt 05, 13:45:10
Moderátor:

Jó pár hsz törölve.
Kurosaki és CrazyCat! A vitátokkal menjetek privát üzenetbe! A vallási témák feszegetése amúgy is tilos a fórumon. Benne van a fórumszabályzatban, amit gondolom elolvastatok. Igaz? (Költői kérdés volt.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 okt 11, 11:02:37
203. rész

Mangában ez a 378,5. fejezetnek felel meg: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/378,5/1 Az animések előtte és után ne olvassanak, mert erősen spoiler lesz. ^^

Zsír kis fejezet volt. Tetszik, hogy megmutatják, egyes tagok, hogy kerültek be a FT-be. Jöhet még sok ilyen! Mert ugye a kemény magról (Natsu, Lucy, Erza, Gray, Gazille, Wendy, Happy, Charle, PantherLilly, Mirajane és a testvérei, stb) már tudjuk. De pl. érdekes lenne ez mondjuk Gildarts, Mistgun vagy éppen Levi esetében is. ^^

Mondjuk kicsit módosítottak a mangéhoz képest, mert ugye ott "Moulin" a bugyit lopta le Erzáról, és nem az egész ruhát. :D

A kis Sunny hogy "megnőtt"... vagy csak "hasra gyúrt"? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 okt 11, 14:17:39
De jó volt :D
Erzának simán lehetne külön Animéje annyira karakteres :)
Sokan mangában azt sem tudták hogy Erza kit vert meg akkor . :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Secret-chan - 14 okt 11, 18:45:54
Nagyon jó rész volt! A mangában én sem jöttem rá, hogy az Visca akar lenni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 okt 11, 18:55:53
Érdekes rész volt! Lett sok változás a mangához képest, valamelyik feldobta, míg 1-2 rontotta az összképet.
Az elején tetszett Gray bemutatója, illett neki az elegáns biliárdmester szerepe :D Azért Juvia megjegyzése is jó volt "Legközelebb engem böködj a dákóddal" XD
Natsu persze megint nem tudta miről van szó és hozta a szokásos kabarét :D Amikor egymásra pakolta a golyókat és felvette a baseball beállást az ütővel, ott nevettem egy jót XD Na meg Charle megjegyzésén is "Nem csak ez az egy probléma van a képpel."   :fun:
Aztán jöttek a változtatások a mangához képest. Erza nem a közeli jelenben, hanem pár évvel ezelőtt találkozott ezzel a nőnemű Rouge-al és csak visszaemlékezett a történetre. Ez a változtatás tetszett, mivel egyedül volt a mangában és mióta úgy összejött Natsuékkal és Lucy-val, azóta inkább együtt vannak mindig :D Ez meg még a legelső FT epizód előtt játszódott, amikor Erza még inkább egyedül volt a Gerardos múltja miatt.
Az biztos, hogy még mindig jól áll a Bunny-chan jelmez Scarletnek  ;) Aztán az Édességboltos jelentek.
A mangában csak levette a kiszolgálónő ruháját és csak az alsóneműket hagyta rajta Erza, itt pedig adott neki egy libás tütüt XD Meg ugye Moulin Rouge sem a bugyiját vette le róla, hanem a felsőbb ruháit. Tényleg úgy látszik, hogy a japánoknak a bikini NAGYON =/= alsónemű.  De ezt már tárgyaltuk is párszor. Igazából csak ezek nem tetszettek.
A többi változtatás nagyon jó lett! Mutatták Lucy-t a menekülő tömegben, Moulin Rouge története Visca csatlakozásnak története is lett egyben :) Szép kis gondolatmenet az anime készítőktől, hisz tényleg hasonlít a két lány egymásra.
A "párbajuk" pedig nagyon hangulatos lett az animében, hisz az egyik kedvenc S2 háttérzeném (a kb 3ból) hallatszódott alatta, no meg ugye csak jól nézett ki, ahogy tök lazán hárítja Erza a pisztoly golyókat és ezzel egyúttal még a biliárd golyókat is a lyukba juttatja  (H)
Erre az epizódra egy erős 4/5-öt adok.

És igazam lett, megkaptuk végül Erzát is a pizsamás endingben :D
Jövőhéten meg elkezdődik végre a filler sztori az új op/ed-vel  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 okt 11, 19:29:55
Nagyon jó rész volt! :D
Az animálók nem nagyon erőltették meg magukat a grafikáért,de tetszett hogy megismertük Visca csatlakozásának a történetét. :D Legalábbis az animés verzióban. xd
Juvia:"Legközelebb engem böködj meg a dákóddal"-hát ezen szakadtam XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sosi16 - 14 okt 11, 21:05:01
Ez a mai mangás rész volt? Csak mert elég filler feelingje van...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 okt 11, 22:19:13
Igen-igen, linkelték is feljebb. ^^ Amúgy szerintem nem az animések agyalása volt, hogy ő Visca lenne. Ő tuti Visca! Sajnálom is kicsit, hogy kövi részben nem dolgozzák fel azt a bizonyos másik speciál fejezetet.  :nugget: A rész végén az Erza-Visca duó kiegészítés nagyon tetszett. Tényleg adhatnának több rivaldafényt a mellékesebb szereplőknek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 okt 11, 23:17:43
Ö Manga szerint is Visca volt. :) Nem Anime fantázia.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chizury - 14 okt 11, 23:21:14
Sajnálom is kicsit, hogy kövi részben nem dolgozzák fel azt a bizonyos másik speciál fejezetet.  :nugget:

óó pont azt nem? XD báár annak lehet még nincs itt az ideje, bár nagy lett volna :D
Ez a Juvia egy perverz :D jee új op/ed én már nagyon várom :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 okt 12, 00:27:04
Én meg pont, hogy ezt az Erzás fejezet feldolgozását nem értettem... Fél év se telt el, amikor ez a mangában volt és máris meganimésítik. Inkább a Mágiajátékokhoz kapcsolódó 344,5-öt kellett volna. Remélem nem felejtkeztek el róla és lehet csak ovának akarják megcsinálni. Ott sincs sokkal több ero jelenet és jobban illett volna MOST ide, mint Moulin Rouge.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 okt 15, 18:00:26

204   Stake My Life on Hospitality
おもてなし、命かけてます (Omotenashi, Inochi Kakete Masu)   Oct 18

205   Beacon of Rebellion
反逆の狼煙 (Hangyaku no Noroshi)   Oct 25

206   Panic of Library
パニック・オブ・ライブラリー (Panikku obu Raiburarī)   Nov 1


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 14 okt 18, 11:32:39
Kezdődik a filler évad.  Opening szánomra nagyon gyenge főleg zeneileg.  Részben volt   egy érdekes jelenet, amit  mangások furcsállni fognak...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 okt 18, 12:40:14
Kezdődik a filler évad.  Opening szánomra nagyon gyenge főleg zeneileg.  Részben volt   egy érdekes jelenet, amit  mangások furcsállni fognak...

Nekem nagyon bejön az OP meg az ED is, látványvilágban is. az meg pláne tetszik hogy nem spoileres bár így is mindenki tudja miről fog szólni. :D

A rész maga elég viccesre sikeredett. Grafika.... hát inkább nem mondok semmit nem erőlködtek a készítők túl sokat. A rész végi Lucy-Aquarius jeleneten eléggé meglepődtem szinte kiegészítette a mangás jelenetet, meg kell mondjam sokat dobott a rész hangulatán. Csak így most kicsesztek a "csak animések"-kel. Nem volt szép előre ellőni a manga jelenetet még ha nem is így van a mangában akkor is hisz maga a jelenet nagyon sokat számít majd karakterfejlődés szempontjából. szegény Happy nem tudom ki a szerencsétlenebb, ő vagy Lucy. :D Afro Happy nagyon ütött.  XD

Következő részben pedig belecsapunk a lecsóba. Jónak ígérkezik a filler évad. Remélem nem csalódok.

Grafikai hibák miatt ez csak 8/10-es rész volt de még az elmegy kategória.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 okt 18, 19:47:30
Az új opening: Hát srácok, én totál nem ilyenre számítottam, de abszolút bejön!! Szerintem teljesen visszaadja a legeslegelső fairy tail nyitányt és az akkori hangulatot, nagyon imádom :D Na meg egyáltalán nem spoileres, nagyon-nagyon-nagyon ritka az ilyen a ft openingeknél, meg kell becsülni! XD A képi világ is tök jó, főleg Erzánál  :bow: Meg a zene is totál fülbemászó. Egyedül a rész végén lévő Eclipse Celestial Spirit kép nem tetszik, mivel szó szerint olyan, mint egy kép. Nagyon nincs benne élet, mintha egy fotót néznénk. Lehetett volna egy kis hajmozgás vagy bármiféle életre utaló jel. Oké 2-3 másodpercig van csak, de engem zavart. Persze még így is egy 5/5 :D

A rész: Ahogy sejtettem, az új openinggel rögtön bevetjük magunkat az új ívbe is. Remélem azért figyeltétek a jeleket, hogy ezt nem egy külön álló epizódként kell tekinteni, hanem az egész sztori indító magja is lehet. A csillagszellemek megtapasztalhatták, hogy milyen jó a saját akarat, ez okozhatja majd a lázadásukat is :D
Azonban sajnálatos módon a 12ből max 2-3 értelmeset találtam, a többi FULL csalódás volt. A legtöbb szó-szerint össze volt csapva, de vegyük sorjában.
Aries vágya totál bejött és Natsu megoldása is rá :D Az Eclipse énje is sötét bőrű lesz :) Aztán jött Taurus... Oké, hogy ez nem egy hentai sorozat, de itt már több, mint kínos volt az egész jelenet, hogy nem kapott egy kis ízelítőt se a lányokból... Már szinte kiáltott egy Brazzers logóért az egész, na XD
Virgoé még úgy-ahogy jó volt, na de a többi...
Sagitaurius mit akar? Lőni. Cancer persze frizurát csinálni. Libra gravitál egy kicsit. Leo flörtöl. Gemini.... Ő is átment Taurusba, vagy mi? Scorpiusét meg nem is mutatták.. XD
Oké, még Piscesé tetszett meg Aquariusé is értelmesen meg volt csinálva. Talán ez is volt a baj az egésszel, hogy nem szántak mindre legalább 5 percet, de úgy meg 3 epizódos lett volna, amit senki sem akar. Na meg szerintem alapból béna ötlet volt egy sehol semmi helyre elmenni, talán Magnóliában több érdekességet lehetett volna csinálni.
Mint az ív felvezető része abszolút jó lett, de önálló epizódként több, mint kevés. Elég unalmas epizód volt ez :/ 3/5 a részemről.

Az ending: Miért olyan k..va nagy divat ez a random futkorászás??? Most csak képzeljétek el az egészet, hogy ilyen vidám fejjel rohannak az utcán, hát én megijednék, az egyszer biztos XD A legújabb Shippuuden és megannyi megszámolhatatlan ending után újra kaptunk egy random futós sémát... Nem hiszem el, hogy képtelenek egy egyedi és élvezhető záró megalkotására... Most csak nézzétek meg a HxH első 4-5 endingjét, mindegyik teljesen más és totál fantasztikus. A Ft-nél sajnos jó ideje azt érzem, hogy teljesen kifogytak az ötletekből. Lehet jobb lenne a One Piece-hez hasonlóan áttérni a hosszabb nyitány koncepcióra.
Mivel a Shippuudenére is 3/5-öt adtam, egye fene legyen ez is annyi. Egyébként a zenéje tetszik kicsit és tök jó volt, hogy nem felejtették ki a Kígyóbűvölőt sem.

A következő részben végre tényleg elkezdődik az eksön. Szerintetek hány részes lesz ez a filler évad? Én azt mondom, hogy volt ez a felvezető rész, meg mivel 12 csillagszellem van és egy FT op/ed általában 13 részes, így az egész ív is ennyi lesz. A manga története relatívan messze van az animéhez képest, szóval nem hiszem, hogy olyan sokat fillereznének most. Meg egyébként is túlzás lenne ebből 25-26 részt csinálni. Bár, ha Zentopiára gondolunk...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Ures1 - 14 okt 18, 23:06:45
Remélem hogy nem lesz hosszú, olyan max 12-13 rész.
Ez is egy olyan téma ami már egy kis részben foglalkoztatja FT mágikus világát , csak a Csillagkép szellemekről szól, akik ép egy alternatív formában jelenek meg. Lehetséges hogy valami indokkal a Csillagkép szellemek gazdájuk ellen fordulnak mint Bleachben a zanpakutok.
Ez is egy olyan filler ív amivel késleltetik a mangát és valami olyat mutatnak meg a néző közönségnek hogy bizonyos dolog milyen lenne, most ez jutott.
Az első évadbeli sorozat filleréhez a Oración Seis vissza térését hozták vissza nossztalgikus okok miatt. Persze ez is utalásként szolgált a mangához, de voltak némi különbségek a céhban.
Így a tartaros ív később lesz amikor a mangában lezárul.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 14 okt 20, 12:39:08
Hát szerintem is még eléggé odébb van a Tartaros ív lezárása. De ami a részt illeti, háát közepes lett szerintem. Volt benne 1-2 vicces rész, de a grafika sok helyen megint trágya volt, de már zavaróan. Az opening szerintem nagyon ütős lett. Igazi energikus vidám kis OP az előző borúsabbakhoz képest, tökéletes egy új történet nyitásához. Elég zavaró volt hogy scorpio  kívánságát nem mutatták hanem csak simán váltottak egyből sagitaruisra. Annyira amatőr munka néha az egész anime, komolyan sok helyen ahol kéne zene ott nincs, össze vissza vannak vágva jelenetek néha.....
De egy kis pozitívum is. Kicsi Lucy annyira de annyira de annyira nagyon aranyos volt a végén !!!!  :$  Nemtudom de totál meghatódtam tőle vagy mi. Piszok jó szinkronhangja volt neki,és ahogy ott motyogott Aquariusnak a kis aranyos fejével nagyon kis aranyos volt.  :D  Én is remélem, hogy max 12-13 részes történet lesz, mert így is eléggé el van húzva a manga az animétől elég volt anno a zentopia filler arc. De rendesen félek attól hogy a manga szerinti történetet hogy animálják meg.  :okád:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 14 okt 25, 19:17:09
Ma lesz rész,vagy ne mára várjam? xD

Már reggel óta kinn van. :D

Egyébként pöpec kis rész volt. Azt hiszem Lucy szállítja majd nekünk a drámát. Aquarius mindent vitt meg a Virgo. :D
Grafika hibátlan. Csak így tovább kíváncsian várom mi sül ki ebből.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 okt 26, 13:50:32
Tényleg  jó kis rész volt ez a filler sztori kezdetének.
Az elején feltűnt Luffy és a csillagos ég fillerből a kalandorok is :D
Szeretem ezeket a töltelékszálakat, itt mindig sokat mutatják Kinanát :)
A rész szépen fel volt építve az elejétől fogva a végéig. Jó volt látni, hogy ki milyen munkára ment.
És végül megjelentek a gonosz csillagszellemek, amik nagyon tetszetősek egyenlőre :D
A rajzolás gyönyörű volt, le a kalappal!  :bow:
Mi több! Hallhattunk 3 új háttérzenét is! Igaz én nem sok különbséget véltem felfedezni bennük, de legalább már egyre több van :)
Erre a részre egy erős 4/5-öt adok, kezdetnek tökéletes. Azonban tényleg remélem, hogy nem lesz több 13 epizódnál ez a filler évad, mert akk könnyen átmehet majd unalmasba.
A következő részben meg a könyvtárban lesznek, kicsit hasonlít a sztori felépítése az előző Michelle-esre :D Jó lenne, ha visszajönnének a Zentopiások, de most barátként :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 okt 26, 20:45:13
Le vagyok nyűgözve, nagyon jó kis bevezetőt kapott ez a fillerévad. Az alapötlet szerintem baromi jó és nagyon érdekes, a csillagszellemekben nagyon sok potenciál van. Remélem, kihasználnak mindent, ami akarnak, csak maradjanak határokon belül. Eddig minden okés volt. Virgo mazochistából szadista lett. :'D Aquariusra nem is tudok mit mondani. Meg hát a többiek... Capricorn viszont nagyon WTF! Ha beszélni is fog, hát, nem tudom, mi lesz itt. : D Engem most nagyon megvett ez a filler, remélem tartják a színvonalat mind grafikában, mind a sztoriban és nem lesz baj. Habár én is abban bízok, hogy nem nyújtják el és csak 12-13 részesre tervezik.

Amúgy Csabi, még a múltkorihoz hozzászólva: nem Kígyóbűvölő, hanem Kígyótartó.  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 okt 26, 21:33:58
Csóri Capricorn új kinézete eddig még senkinek sem tetszett, bár nem csodálom  :smirksweat:

Lehet, hogy igazad van BrownOsment, de én a legelső szerepeltetését vagy 10szer visszanéztem már az animében, annyira bejött és az nkwt-s fordításban így szerepelt:
140
00:09:23,040 --> 00:09:25,460
Kígyóbűvölő kapuja, megnyitálak!
141
00:09:26,060 --> 00:09:28,880
Ez vezet majd engem a jövő felé!
142
00:09:29,970 --> 00:09:31,040
Ophiuchus!

De tényleg elhiszem neked, csak így ragadt meg bennem, meg vagányabbul is hangzik ez  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 okt 26, 22:44:51
Jaaa, akkor amúgy lehet.  :D Csak valamikor volt róla szó, hogy bevezetik a 13. csillagjegyet, és akkor tartónak emlegették. De amúgy a másik tényleg jobban hangzik. : D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 okt 29, 11:21:03
206   Panic of Library
パニック・オブ・ライブラリー (Panikku obu Raiburarī)   Nov 1

207   Hisui Rises
ヒスイ立つ (Hisui Tatsu)   Nov 8

208   Astral Spirytus
アストラル スピリタス (Asutoraru Supiritasu)   Nov 15

209   Wendy vs. Aquarius - Let's Play at an Amusement Park
ウェンディVSアクエリアス 遊園地であそぼ (Wendī vs. Akuariasu Yūenchi de Asobo)   Nov 22


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chizury - 14 nov 01, 17:24:17
Jó kis rész volt.Én már most megkedveltem ezt a fillert. :)
Virgo akkora egy szadista lett, majd ha visszaváltozik rögtön az lesz h büntess meg hercegnő  :D
Az pedig h csak 12 napjuk van...háát nem lesz valami hosszú életű szabadság.  :smirksweat:
Wendy vs. Aquarius?? :omg: hűűha..szegény Wendy...bár ha belegondolunk majdnem egykorúak.
Amúgy meg most akkor Hisui is csillagmágus vagy mi??Mert az openingben is volt nála kulcs.  :hmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sanji - 14 nov 01, 18:30:59
Az élvezeti faktora ennek a résznek kb 0 volt de a következő is hasonló lesz.. Szerintem a cartoon-on a  tini titánok érdekesebb mint ez a filler...     És nem értem, hogy mi az Istenért kell a fillerekben mindenkit gyengének beállítani?  Persze Natsut leveri a tehén..  valószínű amikor Stinget meg Rogue-t egyedül elverte minden nehézség nélkül.. Ha úgy harcolna ahogy akkor szerintem 2 ütés és nyer ( :      És oké a Fairy Tail ilyen stílusú, hogy humorosabb ( már akinek) mint pl egy Naruto, Bleach vagy One Piece..  de a kövi részben lévő rózsaszín macska vagy mi az..  hát no comment

Szerk.:   Natsu vs Leo harcot viszont várom :P   az legalább jó lesz úgy érzem :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 nov 01, 19:49:16
Csak azért tudták leütni Natsu-t,mert  valamiért az erejük kb 2-3szorosát használják.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sanji - 14 nov 01, 20:16:40
Oké persze hogy erősebbek lettek mert a régi erejükkel nem sok értelme lett volna a fillernek mert Laxus-t elküldik és kész..  de jó ha Natsu az ereje negyedét használta most ami engem idegesít mert nem simán legyűrte volna


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 nov 01, 21:17:33
Wow, wow! Vagyis Hűha, hűha! (jót nevettem ezen az opening fordításán xD, de amúgy jó lett az is :) ) Ez egy nagyon fasza rész volt!
Először is, MIÉRT MINDIG A FILLER RÉSZEKET KELL IGÉNYESEN MEGCSINÁLNIUK?!!! De tényleg... Gyönyörű volt a grafika, lazán betenném a legszebben megrajzolt epizódok közé ezt.
Aztán, maga a cselekmény felépítése is tökéletes lett! Jó volt látni, hogy visszatért a nagy könyvtár (nincsenek benne könyvtárosok?) és megint mutatták a régész csapatot :D
Tetszettek az ottani jelenetek, bár kicsit üthetett volna nagyobbat is Virgo, nem nagyon lettek (még az, hogy kisebb vérek, mert azt csak nagyon ritkán kapunk), de még karcolások és zúzódások sem. Szépen lyukasra szaggatta a könyvtárt XD Na meg volt jóóó sok fanservice is a részben, tele volt mell- és fenékplánokkal, de nincs is ezzel semmi probléma :D Szerintem már csak ezért is megéri nézni, hisz nagyon igényesen rajzoltál le a lányokat.
Natsu vs Taurus hangulat is meglett és... Reagálva Sanji hozzászólására: Natsu nem lett gyengébb pont. Taurus viszont nagyon is erősebb lett. Viszont! Még így is nagyobb erőlködés nélkül lenyomná a sárkányölőnk a vasálarcos tehenet, hisz ha jobban megnézed, akkor láthatod, hogy igazából semmilyen komolyabb képességet nem használt Natsu és nem is sérült meg komolyan. Mindig minden új ellenfél behozatalnál ez van, az új sose gyenge. Ezt kell utálni. Oracion Seis, Grimoire Heart, Phantom lord, mindenhol ez volt, de igazából ez az összes shounenre igaz. MÉG SZÉP, hogy a főhőseink viszonylag könnyedén legyőznék őket (főleg, ha ilyen Luxus, Gildarts és Erza trió menne rá egyből), de akkor minden filler ív atom rövid lenne 0 feszültséggel. Meg amúgy is, nekem tetszik, hogy végre érnek is valamit a csillagszellemek. Ezt a fillert leszámítva, eddig gyakorlatilag egy zsák krumplival sem értek fel. Ritkán volt csak tényleg jó jelenetük. (Leo vs Bixlow, Capricon vs Hades )
Új háttérzenét nem igen hallhattunk az előző részhez képest, de gyakorlatilag az összes múltheti muzsika megszólalt megint XD Jól van az, nekem tetszenek :D
Yukinonak mellesleg jól állt a kis taijutsu :)
A részre egy 5/5-öt adok, eddig meg vagyok elégedve a fillerre... és ekkor megnéztem az előzetest... MI AZ A RÓZSASZÍN VAKOND ROBOT A VÉGÉN??? Meg Hisui is csillagmágusnak ment?  :hmm?: Ha már Arcadios is megjelent, akkor számíthatunk ebben a fillerrben a Kivégző Osztagos barátainkra is  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lindako - 14 nov 02, 14:06:14
Csak én gondolkodtam el azon, HOGY A FRANCBA KERÜLT NATSU VISSZA A CSILLAGSZELLEMEK VILÁGÁBÓL?
Kiütötték onnan vagy WTF? És ha nem magyarázzák meg hatalmas baki:
A csillagszellemek világában teljesen máshogy telik az idő. Oké, hogy most ilyen lázadások vannak de az idő szerkezete nem változik meg... Minimum 1 hónap lenne az az idő a földi világban, amit Natsu ott töltött. Yukino fightja tetszett :D
Kicsit sok az állókép és annyira idegesít hogy Virgot ilyen szépen megrajzolják, Lucy meg mindig de mindig idiótán néz ki. A teste, a feje, a haja... sosem jön össze. De Natsu nagyon kawaii, őt sokszor eltalálják ^^
Amúgy nézegettem a seijuukat, tudtátok, hogy Virgo, Ur és Urtear hangját ugyanaz a személ adja? O.o


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 nov 02, 15:07:30
Jaja és imádom a hangját :D Ő szólaltatja meg a hxh-ból Kurapicát meg a Black Rock Shooterből az egyik lányt.
Szerintem nem bakiztak nagyot a csillagszellemek világában telő idővel. Natsu max 5 percet volt ott, de eddig Lucy-ék Magnoliából ki tudja hány órát utaztak a nagy könyvtárba és még ott is sok időt tölthettek a könyvek "átolvasásával" (jó ez a gyors olvasó szemüveg, nekem is kéne XD, meg Lucyn is jól nézett ki, okosít :D ), szóval ez kb. vagy fél nap lehetett. Szóval míg Natsu 5 percet volt ott, a Földi világban eltelt kb. 10 óra, szerintem rendben volt.
Viszont az, hogy hogy jutott vissza, remek kérdés...
Egyébként csak engem zavart NAGYON, hogy Levi IRON-jában megint ott volt a szívecske??? Most ezzel elveszett a varázsom, hogy tenroun csak Gazille miatt írta fel úgy :(
Meg ráesett Virgora és darabokra tört.... a vas?? xD Legalább csapott volna egyet az ostorával, de még ennyi logika se szorult a készítőkben.
Egyébként ezt utálom a ft fillerekben, hogy maga a történet és párbeszédek totál élvezhetők, de a harcok és az egyéb, elsőre jelentéktelennek tűnő részleteket úgy elrontják, ahogy csak lehet...
Amúgy, tényleg úgy látszik, hogy az S2 nem veti el magától az S1 animét (mennyország tornya kinézete, sok filler karakter itt is van ). Ennek örülök, mert akkor nagy esély van rá, hogy újra látjuk majd Mirát ebben a formájában: http://fairytail.wikia.com/wiki/Satan_Soul:_Halphas :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 nov 02, 21:01:52
...Meg ráesett Virgora és darabokra tört.... a vas?? xD Legalább csapott volna egyet az ostorával, de még ennyi logika se szorult a készítőkben...
Szerintem azt felrobbantotta, mielőtt ráesett volna. Úgy, mint a könyvtár emeleteit.  :D Mondjuk ha nem így van, akkor tényleg elég béna volt.  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 nov 03, 16:55:04
Na megnéztem ezt a részt is.
Kár volt.Ezek a készítők teljesen elrontják a FT hangulatát! :nugget:
Oké,filler meg minden,de annyi állókép volt benne hogy az  már fájt.Azt tett be a legjobban,mikor 20:47-kor Virgo el akarta venni Levy-től a gömböt,ezek meg csak állnak ott és "Levy-chan"oznak.Ugyanabban a testtartásban!
A régi stúdió bezzeg a fillereket is szépen megcsinálta.

Ez a stúdió még melyik animéket animálta??


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 nov 08, 20:34:37
MI A VAKBÉL GYULLADÁS VOLT EZ A RÉSZ?!!! Az értelmi szintje egy 6 évesével sem ért fel, tele volt hülyeség hátán hülyeséggel... Nem is tudom hol kezdjem, de ki kell adni magamból.
A rész elején tök jó volt látni, ahogy Yukino Hisuihoz beszél, de Lucy-t nézi...
Aztán mondja Hisui, hogy rég találkoztunk... Én azt hittem, csak pár nap vagy hét telt el a NMJ óta, de mind1...
Pisces új karaktere úgy el van cseszve, ahogy lehet. Mégis mi a frász köze van egy halnak egy mágiahatástalanító képességhez???
Natsu miért vergődik ellene??? Talán még Leo ellen elnézném, de még ha erősebbek is lettek, akkor is könnyedén le kéne csapnia őket... Múltkor tárgyaltam valakivel erről és próbáltam értelmet verni az ilyen filler kínlódásokba, de utólag is elnézést kérek, feleslegesen tettem.
Láthattunk 2 új fantasztikus csillagszellemet Yukinótól... ja nem.
Arcadios felégését inkább nem is részletezném.
Viszont! Ami a legeslegjobban idegesít, de ezt képesek minden fillerben eljátszani, az az, hogy megidéznek egy csillagszellemet, az vág egyet vagy csinál egy pár másodperces valamit azt el is tűnik... Mégis mi a büdös értelme van ennek???
Azt hittem ez értelmes filler lesz, de hatalmasat tévedtem. Ezt az epizódot még mindig nem tudom hova tenni, április elseji tréfának is béna lenne. Most mondhatjátok, hogy ezt nem kell komolyan venni, mert egy lájtos mókásabb rész volt, hát... tegye fel a kezét az, aki egyszer is mosolygott ezeken a beszívott hülyeségeken...
Bár én mégis vigyorogtam egy jót a fordítói megjegyzésen, az volt a rész fénypontja XD Na meg a yurosa nai- "ezt nem úszod meg szárazon" fordítás is tetszett :D Mindamellett mély tiszteletem, hogy képes voltál egy ilyen "Fairy Tail"-nek hazudott mocskot lefordítani.
Nos, srácok, én még mindig azt hiszem, hogy álmodok, de ez még álomnak is hülyeség lenne... Nem értem hogy gondolhatták ezt komolyan... Az ilyen rajzolás a béka feneke alatt, mozgóképek teljes hiányát már meg sem említem. Minősíthetetlen trágya dombot kaptunk, 0/5. Szerintem megszületett a legrosszabb epizód a Fairy Tail-ben... We miss you garou kishi!

Na az ilyenek miatt döntöttem úgy, hogy el kezdem olvasni a mangát! Az eddigi S2 32 epizódja közül volt kemény 5-8 darab tényleg jónak nevezhető... Én lazán kibírnék egy filler évadot, de ettől a rajzolóktól... Na meg akarva-akaratlanul is spoilerekbe ütköztem, tehát ennek sem volt semmi értelme. Napi egyet olvasok, szóval még elleszek 1-2 hónapig vele, aztán majd a manga topikban is tiszteletemet teszem :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Drahaka - 14 nov 08, 23:18:11
-Na szóóóval.....wut?
-Ez a rész azzal kezdődött,hogy hőseink újra találkoztak hisuival és arcaidossal,kiderült,hogy kedvenc hercegnőnk Natsu fan girl és csillagmágus és hogy készített olyan kulcsokat,amik képesek visszaküldeni(elvileg értelmetlenek,mert lucy képes aa kényszerített kapu bezárásra,de mind1,habááár a szerződésük már a múlté szóval lehet mégse azok) a csillag szellemeket a világukba.
-Ezután megjelent az ex-hidrofób katsura és drága cápa nagyija (a one pieceből).Akik elvették a kulcsokat,ezzel csatára kényszerítve kedvenc sárkány ölőnket és a jelenleg mellékszereplő fontosság alatt álló pótlékokat (és ezzel totál nem túlzok.sajnos.).Egy értelmetlenül hosszú kínkeservesen megcsinált csata után vissza is szerzik a kulcsokat,amiket eztán rögvest ellopnak......De se gáz mert bádog pinoccio kicserélte még a rész eleje előtt a kulcsokat hamis másolatokra,ezzel redukálva a rész értelmét a -1 alá......
-Azt azé meg kell,hogy mondjam,hogy tsundere emo sasuke madár és vas gumi maci eléééééééééééééég,érdekesre sikerültek.
-Ha a filler évad többi része is ilyen lesz,akk én főbe lövök valakit EGY SÁRKÁNNYAL!!!!!!!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 14 nov 09, 22:52:16
Ez a rész tényleg nagyon beteg volt. Hisuiból meg egyszerűen csillagmágust varázsolnak... Oké, bele lehet magyarázni, de azért ez mégiscsak több, mint amit én megengednék. ^^' A következő rész talán értékelhető lesz. Ez egy nulla volt sajnos.

Csabi, jó olvasgatást! Kicsit irigyellek, hogy naponta olvashatsz új fejezetet.  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sordoran - 14 nov 15, 15:13:52
208:
Látom erről a részről is nehezen születik vélemény. >:)
Az előzőnél számomra jobb volt, haladtunk is végre. Következő pár részben még lesz pár agymenés ránézésre, maiban is akadt, remélem nem viszik túlzásba mert kicsit már túlzás néha.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 nov 15, 17:21:58
Wat? 8 éves írta a forgatókönyvet, vagy mi a jó ég van itt? XD Ennél bénább "történetet" már ki sem találhattak volna...
Bár igazából csak a rész első fele nem tetszett nekem, az hihetetlen katyvasz lett, csakúgy, mint anno a Michelles ívben. Az összes Ft-es így egyik pillanatról a másikra EGYSZERRE megjelentek... Az ilyenek annyira bénák...
Viszont az epizód 2. fele egész jó lett. Persze itt is befigyel a 8 éves forgatókönyv, hogy az összes csillagszellem már felállított egy saját birodalmat magának, hogy majd ott "harcolhatnak" egy jót... Nekem jobban tetszett volna ez az egész 1v1-ezés úgy, ha maradtak volna az eredeti tervnél és minden Ft-es 2fős csapatban szétszélednek a világon és így random találkoznak a csillagszellemekkel. Előtte meg még Hisuival a Fairy Tail céhnél és odaadja nekik a kulcsot, ezzel felkészítve őket, hogy vadásszák le a spiriteket és zárják el a kulcsokkal. De most komolyan, ettől csak jobb cselekmény szerkezetet lehetett volna kitalálni... Oké, hogy filler, de legalább egy kicsit erőltessék már meg magukat...
Na, de rész 2. fele... Bepillantást nyerhettünk, hogy ki-ki ellen fog "csatázni". Lesz itt minden kérem szépen, a céllövöldétől kezdve a kvízezéstől át a yugioh-zásig XD Jajj...
A rész vége pedig... MOST KOMOLYAN!!! Miért a hihetetlen jó és rengeteg potenciált tartalmazó Elfman vs Taurus harcot kellett összecsapniuk??? Annyira hasonló a két karakter, oké most nem, de mindkettő egy erős fizikumú fickó, nagyon szuper csatát lehetett volna kihozni belőlük (legalább egy Elfman vs Bachus kettőt)... Ami meg is volt, mert be kell valljam, ez a 2-3 perces verekedésük nekem nagyon tetszett, szépen meg lett csinálva (ha más nem is) a készítőktől, de erre képesek ezt is ÖSSZECSAPNI! Ne már! Persze a következő epizódban lévő Wendy vs Aquarius ahogy látom majdnem egy TELJES RÉSZNYI reflektorfényt kap... Miért nem lepődök meg?
Szóval ez is egy gyenge epizódra sikeredett és a grafika is sok helyen igénytelen lett, viszont az előzőtől tényleg "jobb" lett. 2/5 Hatalmas nagy fájdalom ilyen pontszámokat adni egy FT részre...
Azt kell mondjam, hogy ezt a fillert úgy-ahogy van elrontják, pedig rengeteg potenciál lenne benne. Béna az egész forgatókönyv, kesze-kuszák a cselekmények és tele van logikai bakikkal az egész. Nagyon szomorú, mert én bíztam benne, hogy majd látunk egy csillagos ég kulcsa 2 történetet...
Viszont!!! Ahogy látom, már elkezdődött a végső csata a csillagszellemekkel és már el is kapták Taurust, szóval nagyon úgy néz ki, hogy tényleg csak ~13 epizódos lesz ez a filler ív. Legalábbis remélem, mert, ha folytatni tervezik ezt a minőséget, akkor hatalmas öngól lenne egy fél évados szenvedés itt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 nov 15, 19:10:45
208.

Egy kicsit uncsi már, hogy Lucy felfogóképessége a nullát súrolja... alulról. Kb. 3 rész óta nem bírja felfogni, hogy ezek a csillagszellemek szinte csak névben ugyanazok, mint akik a barátai voltak. És ha kiáll eléjük, akkor nem megölelik, hanem szitává lövik... Oké, hogy nagy érzelmi megrázkódtatás, meg minden, de ha a készítők nem tudnak más szerepet adni neki, mint ezt, akkor egyszerűen ne szerepeltessék, mert ez így siralmas.

Taurus és Elfman harca meg... Lehetett volna egy jó pofozkodás... És amikor a Tigrisember Take Overt alkalmazta, ami gyorsaság alapú, azt is hittem, hogy jó harc lesz. Erre "leizzadja"... Ha még bekente volna sárral, vagy összeporolja... de leizzadta... -.-"

Kezdek félni, hogy milyen béna összecsapást kapunk majd Loki és Natsu részéről. :( Mirajane-ről nem is beszélve...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Drahaka - 14 nov 15, 22:59:45
ezeket a fillereket lamantínokkal íratják?
Azt a csillagszellemet,akinek Natsu alig tudott behúzni,izzadsággal győzik le.....
Ezt még képes lennék nagy nehezen elfogadni,ha legalább a csaták jobbak lennének.
Esküszöm,ezek láttán én visszasírom az előző filler évadot.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 nov 15, 23:50:40
Az előző filler évad sem volt tökéletes, de évszázadokkal jobban indult, mint ez. Az ilyen full kretén töltelékek és cenzúrázás miatt az alap, 14-16+ korhatáros Fairy Tail mangából csinálnak egy 8éveseknek szóló mesefilmet. Rossz nézni, hogy teszik tönkre a kedvenc sorozatomat. Ha nem tudnak értelmes fillereket készíteni, nem baj, csak akkor ne csináljanak!!! Az anime készítőknek nem a történet kitalálás az elsődleges feladatuk, arra ott a mangaka. Csak az a baj, hogy az animálás sem nagyon megy nekik... Miért nem tudja ezt is egy Madhouse vagy Bleach készítő stáb csinálni? :( Szánalmas, hogy 10-20 évvel ezelőtt is igényesebb minőségű animéket adtak ki, mint ami most a 3 nagy hosszú shounen sorozatnál megy...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 nov 22, 12:11:36
209.:

3:17-nél mi az a "tánc", amit Natsu nyomat? :D Vagy az támolygás akar lenni? XD

Mit is mondhatnék? Nem volt egy harcközpontú rész. Meg mi volt az a zöld hullám, ami elkapta Natsut és Lokit?
Lucy ennyi erővel céltáblát is festhetne magára, mert megint csak kapta, de nem adta a "büntit"...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lindako - 14 nov 22, 14:22:32
De most komolyan. Mi. Volt. Ez. A. Mai. Rész
Natsut-kiütjük-egy-új-képbe-mert-nem-tudjuk-hogyan-utazzon dolog kezd idegesítővé válni. Ráadásul már egy ideje csillagszellem világban vannak, és szerintem nem fogják figyelembe venni az 1 nap ott 3 hónap a Földön koncepciót.
Sokkal érdekesebb küzdelmeket is bvágtak, de nem, nekünk azt kellett néznünk, hogy két nyafka lány lerombol egy Vidámparkot.
Itt újra csak Wendy gyengeségét mutatták be, pedig azért volt, amikor összeszedte magát. Voltak egész FT hangulatú jelenetek, egyszer mikor meg Natsu ara az óriáskerék-rúdra lapul Happyvel, a macsnak nagyon vicces feje volt :D
A fagyizós részt gyűlöltem a legjobban. Komolyan mondom, 10 percen keresztül annak a mondatnak a variációit hajtogatták, hogy "Finom ez a fagyi." Tök jó, felfogtuk. Gondolom más téma, pl.,, A miért nem emlékszel a gazdádra és miért nem izgat, hogya szabadságod elnyerése után 12 nap múlva meghalsz?" nem lett volna aaaaannyira cuki.
Viszont ami hatalmas mindfuck volt nekem : A LÁNY LELŐTTE CHARLE-T! A legjobb barátját lelövi egy gonosz csillagszellem, aki ezt azzal tompítja, hogy csak játsszunk, és ő nem a gyerekkori barátját védi, hanem a csillagszellemet! WTF A KÖBÖN! Mert akkor még nem tudhatta, hogy Happy érte megy...

Viszont a következő rész nagyon izgat, mert imádom Canát, és ez a kártyacsata epicnek ígérkezik :D Csak remélem tökösebbnek állítják be, mert eddig csak a nyavajgását hallottuk, ami nagyon nem Cana. Elő a butykost és hajrá!!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 nov 23, 12:04:30
Na az ilyenek miatt örülök, hogy elkezdtem olvasni a mangát. Az ottani történések összehasonlíthatatlanul érdekesebbek, mint ezek. Oké, hogy filler, de ez akkor is szánalmas. Ez tölteléknek se méltó, ez nem tudom mi a picsa akar lenni, de igazán abbahagyhatnák a füvezést a készítők.
Az opening előtt volt egy tök szépen megkoreografált Natsu vs Leo 5 másodperces tényleg jól kinéző harc, de utána persze visszatért a balance és az állóképek csatája újra dominált. Mondjuk azt én se értem, hogy mi küldte át Natsut a vidámparkba, de úgy látszik, hogy ezek a dimenzió izék a csillagszellemek világában összekapcsolódnak.
Ééééés besz#rok, Kanáék tényleg Yugioh-znak XDD Standby Phase, Battle Phase, Direct Attack XD Omg, ezzel tényleg nem sértenek jogokat, vagy talán engedélyt kaptak erre? XD Bár, ha megint leáll az anime, akkor meg is van rá az ok, hogy miért. XD De ahogy látom, a következő rész teljes egészében erről fog szólni! Vajon kijátszanak egy fúziós kártyát, amivel egyesítik Arzackot és Viscát, hogy megszülessen Asuka? XD
A Wendy """""vs"""" Aquarius jeleneteket inkább nem kommentálnám, mert nem tudnék róla fórumba illően írni... De úgy tudtam, hogy ez szinte egy egész részt ki fog tenni, míg Elfman vs Taurus 5 perc sem volt... Még jó, hogy shounen elvileg...
Csak és kizárólag a rajzolás miatt adok rá egy 2/5-öt, mivel az nagyon szép volt most is. Rossz nézni, hogy mit művelnek ezek a Ft-el...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Krisz7199 - 14 nov 23, 22:14:52
Itt mindenki csak panaszkodik, senkinek semmi sem jó. Ezt olvasom már 4 oldalon keresztül.  XD XD :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 nov 23, 22:31:05
Ne csodálkozz,ha az új stúdió ennyire levitte a Fairy Tail színvonalát. :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 nov 24, 08:05:08
Itt mindenki csak panaszkodik, senkinek semmi sem jó. Ezt olvasom már 4 oldalon keresztül.  XD XD :fun:

Van benne valami. A Fairy Tail amúgy is egy elég laza mű. De azért a manga még a leggagyibb fejezeteknél is hoz egy alap színvonalat. Ez az anime fillerekről nem mondható el... ^^"
Talán az a gond, hogy az anime látszólag egy "életkor kategóriával" lentebb került, mint a manga. *hmm*


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 14 nov 28, 11:34:49
210   Guild Deck vs. Celestial Spirit Deck
ギルドデッキ vs. 星霊デッキ (Girudo Dekki vs. Seirei Dekki)   Nov 29

211   Gray vs. Cancer - Dance Battle!
グレイ vs. キャンサー、ダンスバトル! (Gurei vs. Kyansā, Dansu Batoru!)   Dec 6

212   Juvia vs. Aries - Clash in the Desert!
ジュビア vs. アリエス、砂漠の死闘! (Jubia vs. Ariesu, Sabaku no Shitō)   Dec 13

213   Erza vs. Sagittarius - Horseback Showdown!
エルザ vs. サジタリウス、馬上の決戦! (Erza vs. Sajitariusu, Bajō no Kessen!)   Dec 20


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 nov 28, 14:57:50
Köszi az infót Bleach1981.
Úgy látszik, hogy minden csillagszellemre szánnak egy teljes epizódot, KIVÉVE PERSZE TAURUSRA, akivel egy igényes verekedésben gazdag részt lehetett volna kihozni Elfman társaságával... Miért is nem lepődök meg ezen? -.-'


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sordoran - 14 nov 29, 11:59:11
210:
Így ebéd előtt elment egynek ez a rész, de amúgy semmi érdekes. Kis kitekintés ide-oda, de a rész fő csatája egy baromság volt, bár viszonylag szórakoztató. Csak ne Fairy Tail lenne a címe, mert így többet várna az ember. Legalább volt fan service. >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Drahaka - 14 nov 29, 23:19:13
 XD
Ez a rész......Igazatok lesz és leveszik a Fairy Tail a yugoih szerzői jogainak megsértésért.
Nappy dragneelen jót virultam.
Ez kb a ki tud nagyobb baromsággal előállni csata volt,de legalább gildrats is szerephez jutott....úgy ahogy.
Levy Quiz játékát valaki legyen szíves és törölje ki a fejemből,gonzales....komolyan gonzales.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 nov 30, 10:49:59
Nekem van egy olyan érzésem,hogy ezek a készítők tényleg direkt csinálják ilyen nevetségesre. ._."


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Italy4ever - 14 nov 30, 14:17:01
Lehet butaságot mondok de én mintha olyanra emlékeznék, hogy a zentopiás filler részeknél volt egy visszaemlékezés arról, hogy Lucy megkapta a babát és először Gonzalesnek nevezte el és később lett Michelle..:D De lehet bemeséltem magamnak.. :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 nov 30, 14:54:22
Ekkora beszívott yugioh-zást, bár még mindig jobban ment a játékszabály, mint a Yugioh Dm első évadjábanXD De egye fene, szerintem nagyon mókás volt és a célnak megfelelt. Talán egy kis enyhe üzenet is ez a Duel Monsterhöz, hogy néha mekkora hülyeség tud lenni. Pont azok a kártyák vannak a kezükben, amik pont jók a helyzet megoldására stb :D Persze ez elég meredek húzás volt a Fairy Tail részéről, mert tényleg a saját műsorok vetítését kockáztatták meg, de lehet, hogy lebeszélték ezt a kártyás anime gyártó céggel és így nem sértenek jogokat. De most komolyan, húzási kör, támadási kör, közvetlen támadás, egyesítés, varázslapok DE MÉG AZ ÉLETÜK IS 4 volt, ami a yugioh animében mindig 4000 életpontot jelent!!4
Meg kell hagyni, azért tényleg jó kis paródia volt ez, adok rá egy 4/5-öt :D Az 5millió támadópontú Loki, 3 Happy áldozat, hogy megidézzék Natsut és Gildarts megjelenése szinte már epik lett XD Amúgy most láttuk Kana apját elsőnek az S2-ben, szépen megrajzolták :D Bár a szűz kombó is szép volt Wendy és Charle-ra nézve...  :smirksweat: Erza árokba esésén meg nem ártott volna egy kyááááá hangeffekt Titánia részéről.
Viszont, csak úgy, mint az Elfman vs Taurus harc, Mirajane csatája is nevetségesen rövid lett... Eddig is egyértelmű volt, de most már 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ez a csapat nem tud verekedést animálni, ezért inkább nem is próbálkoznak vele, ha nem muszáj -.-'
Capricorn kvíze pedig... Tök jó, hogy tényleg nem felejtkeznek el a Zentópiás fillerről, de Gonzales XDD Erről meg én felejtkeztem el... Elsőnek néztem egyet, hogy wtf, de elvileg tényleg ez volt az első neve Michelle-nek a wikia szerint is: Lucy had initially wanted to name her 'Gonzales', but did not after her mother told her that it is not a suitable name for a doll.  Bár elvileg mégsem ez lett a neve, csak ezt akarta Lucy adni neki, no mind1, azért próbálkozik az anime :)
Egyébként nem rossz ötlet ez, hogy nem minden harcot verekedéssel intéznek el, de tánc párbaj meg yugioh-zás??? Meg kvíz?? Érdekes részeknek nézünk elébe meg kell hagyni, de legalább már 3 csillagszellem kiütve és a rajzolás is gyönyörű, persze csak azért, mert fillerről van szó...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sordoran - 14 dec 06, 15:49:15
211:
Új rész, folytatódik a "minőségi szórakoztatás". Kis visszatekintés Cana-ra, miután elfelejtették előző részben lezárni a csatáját, kitekintés ide-oda, fanservice és a címadó párbaj. Várjuk a fillér végét. (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 dec 06, 16:25:53
Egyetértek azzal, amit Gray mondott az epizód végén: tegyünk úgy, mintha ez meg sem történt volna XD .... De most komolyan, EZ mi volt? Még maga a táncpárbaj egész jó is lett (felháborító, hogy mindenféle mozgást tudnak animálni a készítők egy shounen sorozatnál CSAK VEREKEDÉST NEM), de miért kellett Cancer-ből is homárt csinálni.... Kezdem unni, hogy folyamatosan csak meleg karaktereket kap Gray a fillerekben, csak azért, mert volt egy Sugarboy elleni harca Edolasban... GRAY NEM B#ZI! Ne is tegyük azzá, köszönöm!
Na de azért voltak jó jelenetei is a résznek, például én sírtam a röhögéstől a "Gray belső kapuja" és a belőle kirepülő Gray-eken XD Nagyon, de nagyon jól állt Graynek a dance-elés! Szegény Juvia, tényleg lemaradt a jóról  :smirksweat:
Aztán, nagyon adom ezt a Capricorn féle kvíz showt is :D Hardcore kérdések vannak, csóri Nav annyira jelentéktelen, hogy a céhtársai se tudják a nevét XD
A yugioh-zást viszont az előző részben le kellett volna zárni, főleg azért, mert már csak 2 perc volt belőle  :smirksweat:
Kezdek (pozitívan) megijedni, hogy Virgo és Lucy harca át fog menni 18as karikába  *-)
Meg volt valami Yukinoval is, de nem tudtam figyelni a szövegre, mert valami mást toltak a képembe... vagyis kettőt  :smirksweat:
Natsuék csámborgását totál nem értettem, felesleges időhúzás volt, meg amúgy is, hogy kerültek át már megint Leo dimenziójába?...
De a végén feltűnt a Kígyóbűvölő kapuja is :P YESS!
Erre az epizódra egy 3/5-öt tudok adni, elég gyenge filler történet lesz ebből :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Drahaka - 14 dec 07, 00:15:49
A részről csak annyit,hogy minden jel arra mutat,hogy a világon van egy Gray fangirl,aki már csak kettőt kívánhat az aranyhalától.
Továbbá élveztem még Lucy és Virgo kis sado mazoját....bár korántsem annyira mint Lucy. :D
A kártya párbajt pedig két perc alatt le lehetett volna rendezni.XD de még így is elmegy egy átlagos DuelMasters résznek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lindako - 14 dec 08, 07:44:30
Gray tánca szerintem nekem kínosabb volt, mint neki. Komolyan, el akarom felejteni.
Nekem lány létemre egyáltalán nem jött be, bénának találtam eltekintve attól, mikor pózolt.
A kaput is nevetségesnek találtam de nem a jó módon.
 Aztán az a buzulás, majdnem elhánytam magam mikor hátulról átölelte Cancert :"D
Juvián nevettem csak, mindkét bevágása vicces volt.
Lucy részei is uncsik, továbbra is csak az háborít fel, mennyire jól meg tudják rajzolni Virgo fejét, Lucyét meg az esetek 90%-ában félrerajzolják.
A Canás részeket szerettem, csak a lezárása lett bénus~


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 dec 11, 20:51:58
A fehér kalapról és a táncmozdulatokról ez jutott eszembe: https://www.youtube.com/watch?v=ceU4ANZKdOM

Még meg is békéltem volna a táncpárbajjal, ha a végén a rák nem lett volna homárrá konvertálva...
Natsuék hogy kerültek vissza Leo "világába"?
Addig még oké, hogy Hisui csillagmágusnak lett kikiáltva, de remélem legalább 1-2 ezüst kulcsot használni is fog (ha már a 12 arany Lucy-nél és Yukinonál van). Mert azért az ezüst kulcsok között is van pár jó. Pl. a sárkány (Draco) csillagkép sem eleme a Zodiákus övnek. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 dec 11, 21:46:11
Szerintem a Draco meg hasonló érdekesebb csillagképeket nem merik használni az animések, mert Mashima talán még majd kezdeni akar velük valamit, és nem akarnak úgy járni, mint az Oracion Seissel... vagy a Shippuudenben Sorával (a 9farkú kis chakrájával bírt egy fillerben).
Ha meg most nekiállnak random kitalálni ezt-azt, akkor megint csak ilyen Óriás Robot Maci meg Hattyú Man baromságok születnének, mint Lisanna filler ezüst kulcsai  :smirksweat: Szerk: Jajj, Yukinóra gondoltam, tényleg nagyon hasonlítanak egymásra XD
Btw, szerintetek meddig fogják még ezt a töltelék sztorit húzni? Szvsz 40-42ig, legalábbis remélem, mert jó lenne januárban már fősztorit is látni, vagy legalábbis mangahű bónusz side chaptereket :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 14 dec 11, 22:12:56
214    Natsu vs. Leo
ナツ vs. レオ (Natsu vs. Reo)    2014. dec 27.

215    The Ophiuchus Constellation
蛇遣い座のオフィウクス (Hebitsukai-za no Ofiukusu)    2015. jan 9.

Remélem ezekkel a részekkel vége lesz az ívnek. Még az elején azt mondtam, hogy érdekelnek a Csillagszellemek új dizájnjai, de a történettől nem várok el sokat. Nem gondoltam volna, hogy olyannyira igazam lesz, hogy még a megtekintésüktől is elmegy a kedvem. Remélem visszatérünk a főszálhoz, vagy egy kis értelem szorul végre a készítőkbe. Tényleg ez a szürreális kép jön le a Fairy Tailből? Tény és való, hogy megvannak a maga hibái, de az értelmiségi szint soha nem látott mélységekbe zuhant. :/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sordoran - 14 dec 13, 22:27:05
212:
Egyre jobban várom, hogy vége legyen ennek a fillérnek. Ez a rész kritikán aluli, erős fanservice volt azért, a címadó csata meg említésre se érdemes. Már a következő rész előzetese jobb volt mint ez az egész rész. :smirksweat:
Csak engem zavart, hogy ennyi álló kép volt most, vagy előzőekben nem tűnt fel nekem!?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 dec 13, 22:58:45
212. rész

Lucy szerencsétlenkedése folytatódik... :( Oké, hogy valszeg a filler vége felé az ő jelenete valami pluszban teljesedik majd, de egy a részenkénti pár másodperc minőségi katasztrófa.

Persze, hogy a Levi által mondott névnél nem volt hang. ^^ De mivel a név 3 szótagból áll (japán kiejtés szerint), és rajz dacára is elég jól olvasható szájról, no meg ismerjük az előzményeket (ill. a mangások még többet), így hadd ne kelljen tippelgetnem. :D

Juvia és Aries "harca" nem lett volna olyan rossz, szépen mentek az beszólások mindkét oldalról. A "gagyiságától" eltekintve az "elalvás előtti bárányszámolás" támadás sem volt rossz. Mondjuk a nyakánál fogva láncra kötve és úgy végighúzva a sivatagon jelenet kicsit erősnek érződött nekem. ^^" Mondjuk érdekes jármű az a mágikus négykerekű... vajon hány (hektó)liter hűtővíz járhat bele? :D

Jól láttam az előzetesben, hogy Gazille és PantherLily mókusok lettek? Egyrészt vicces, másrészt szánalmas. Főleg, amikor kicsit "megcibálják" Gazille-t... -.-" De Erza és Sagittarius látszólag tényleg harcolni fognak, hátha ott már kapunk valami fogyaszthatóbbat is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 dec 13, 23:19:45
Nem hittem volna, hogy ezt valaha is mondani fogom, de: ÁLLJANAK LE AZ ANIMÉVEL! TÉNYLEG! Ez az új stílus eddig sokkalta inkább negatív, mint pozitív változás. Oké, a S1-ben is volt sok hülyeség, de én már kajak visszasírom a fingós bandát, hát azok sokkalta értelmesebb dolgok voltak ettől a mai tömény agynemiszervtől...
Az előző rész végén pedig láttam egy kis reménysugarát Ophiuchus feltűnésével, erre képesek így elbarmolni még ezt a "talán az egész fillert megmentő fordulatot" is... Rossz volt nézni miket műveltek. Sokszor nevetek a Ft animén és egyáltalán nem baj az, ha több ellenség is poénosabbra veszi a figurát, de... ez nem volt poénos, ez idétlen és szánalmas volt...
Juvia vs Arieshez inkább egy szót sem fűznék hozzá... egyedül Juvia szép rajzolása tartotta "életben" a jelenetet...
Virgo nagyon begerjedt Lucy-ra...  Legalább van fanservice, de sokkalta inkább örülnék már valami történet féleségnek is, mert ez a filler nagyon ledegradálja az egész sorozatot...
Egyedül a kvíz show volt értékelhető, de tényleg! Ott még mosolyogtam is 1-2szer, Capricorn is vicces lett és nem estek át a ló túlsó oldalára.. Ráadásul a 11. kérdés és a rá adott választ nagyon jól eltalálták, mint ahogy azt Chakra is megjegyezte :)
Ez a rész is csak egy 2/5 lett... Tényleg be kéne ezt fejezniük és az első 175 rész alapján ÚJRA csinálni az egészet MINŐSÉGI munkában. Nem érdekelne, hogy fél évig megint csak mágiajátékok meg éhes farkasok lennének, de egyszerűen borzasztó ez a mostani helyzet. Alapból kevés zene van, de még azok se igazán élvezhetők, talán 1-2 tetszik és lehet sokat mondtam. Ahogy sordoran is említette, egyáltalán nincsenek a harcok meganimálva, ami elég nagy probléma egy animénél.
Akárhogy is, azért még lehet reménykedni a sorozatban, de én már semmi jóra nem számítok. Egy ideje olvasom a mangát és elég sok hatásos jelenet lesz a későbbiekben, de hogy ez a stúdió hogy fogja kivitelezni... már előre félek.
Egyébként meg ezek nem fognak ovákat készíteni?

A következő részben Gazille, mint mókus? XD Kis cuki lett, az biztos. Gemini új képessége az lenne, hogy nem magát, hanem másokat változtat át? Lenne még itt fantázia, csak az a baj, hogy úgyis el fogják rontani  :smirksweat:
214    Natsu vs. Leo
ナツ vs. レオ (Natsu vs. Reo)    2014. dec 27.

215    The Ophiuchus Constellation
蛇遣い座のオフィウクス (Hebitsukai-za no Ofiukusu)    2015. jan 9.

Valószínű, hogy tényleg 215-nél fogják befejezni, mert S2-ben az a 40. részt fogja jelenteni, ami szép kerek és januárban úgyis új op/ed lesz valamikor, szóval 41-től jöhetne az új, remélhetőleg mangás ív.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Drahaka - 14 dec 14, 14:56:22
Ezalatt a rész alatt számtalanszor jött rám a kényszer,hogy lementsem a jeleneteket és rájuk szerkesszem azt,hogy "Brazzers".
A quiz az úgy-ahogy elment,de Lucy "küzdelme"...Háááááát majdnem sikerült elhitetniük velem azt,hogy itt valami komoly lesz,de aztán eszembe jutott,hogy majonéz....
A 13. csillagszellem az no comment,sose történt meg,kitaláció,káprázat csak képzeltétek,képzeltétek ha mondom!!
Juviát sajnáltam,de hála neki többet tudtunk meg a mágikus négykerekűekről.
Erza és Sagitarious harca ígéretesnek tűnt,az előzetesig.Ahogy látom Erza áltmegy sado-mazo cowgirlbe a fanservice kedvéért.
óóó és Happy úgy látszik csak azért van itt,hogy a 4 évesek beleélhesség magukat a showba,pedig az anime elején ő volt az a szarkasztikus kis infó zsák aki oly sok infót adott meg nekünk e mágikus világról...HAPPY MI TÖRTÉÉÉNT?!!
Ezzel a filler évaddal a készítők már 3-ból 3-szor lőttek mellé,de nagyon,remélem ebből végre okulnak és legközelebb amikor az anime utol éri a mangát,inkább elmennek nyaralni.
Ezt a részt a teljes szarságtól Juvia,Erza és Levy mentette meg.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 dec 14, 15:41:23
Így visszaolvasva a véleményeket,már nem is bánom hogy egy ideje jegeltem ezt az Animet.
Annyit leszűrtem hogy volt egy-két jobb ötlet,és egy erősebb Fanservice de ez nem igazán győz meg.
Talán a Yugios-s harcot megnézem.
Meg tudjátok mondani kb mettől meddig tart?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 dec 14, 16:08:12
S2 33. rész: 14perc 37 másodperctől- 15:24ig. Aztán: 34. epizód: 4:49-5:38. 35. részben kezdődik el konkrétan a yugioh-zás, van benne néhány jelenet a többiekről, ott tekergess bele kicsit, de szinte az egész epizód a párbajozásról szól. Végül 36. rész: 4:36-6:36-nál fejeződik be a kártyázás.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 dec 14, 17:09:09
Köszönöm szépen! :bow:
Egy-két plusz jelenet talán belefér,ha tetszetős.
Ha nem akkor legfeljebb kivágom onnan.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 14 dec 14, 18:35:09
Én csak azt nem értem, hogy a japánok, akik már 1 perc késés miatt kirúgják a vonatsofőrt, hogy bírnak ilyen munkát kiadni?! :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 dec 17, 00:10:15
Kíváncsiságból belenéztem a filler évad elejébe.
Egész ígéretesen indult.A 12 csillagszellem kívánsága és ahogy hatott Lucyékra,főleg Happyra elég vicces volt.
Kár hogy nem csak annyi volt,mert alapból nem tűnt rossz ötletnek. :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sordoran - 14 dec 20, 14:30:39
213:
Először azt hittem rossz részt töltöttem le, vagy indítottam el, de nem. Ez a rész se hozta el a megváltást, Erza harca is szépen el lett rontva, Gazille szenvedését legalább nem húzták túl sokáig. Nagyon kíváncsi lennék, milyen nézettséggel rendelkeznek ezek a részek, mert ha az nem is annyira, de a népszerűsége biztos gyalázatos.
Amúgy nem értem, mi akar lenni ez a tökéletes szabadság. Nem akarnak az emberekkel szerződést, de már most se engedelmeskednek nekik, akkor hova tovább? Azt leszámítva, hogy akkor 12 nap múlva meghalnak, nem tudom mivel lesznek szabadabbak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 14 dec 20, 14:33:27
213. rész

És igeeen! Ezt is megéltük, Loki feltűnésekor még ha csak halkan is, de felcsendült az "Akuma Deliora" betétzene. ^^

Ezzel a résszel egész ki voltam egyezve, kivéve, hogy Gazille picit "meg lett alázva". ^^" De legalább hazarugdalta Gemit és Minit.

Eddig Erza és Sagittarius összecsapása volt a legnormálisabb. A fémparipa kicsit furcsa volt, de ez van.

Lucy végre rávette magát a harcra. Felfogóképesség ötös... ötös a százból.

A Kígyótartó az eredeti kígyóformájában sokkal jobban nézett ki (nem spoiler http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/280/15), mint a mostani kígyóként. Ott legalább "félelmetes" volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Rincewind - 14 dec 20, 15:33:14
Ez a filler évad annyira jó tudna lenni...
Az alapsztori szerintem marha jó: Az Eclipse kapu miatti galibánál a csillagszellemek elvesztik az emlékeiket, és a személyiségük az ellentétébe megy át, ami miatt el akarnak szakadni a régi emberekkel egyezséget kötő rendszertől.
De el kell rontani az egészet azzal, hogy elpoénkodják, ami valamilyen szinten a Fairy Tail stílusa lenne, és nem lenne vele baj, de egyszerűen nem megy nekik, és teljesen eltúlozzák.
Egyszerűen annyira sajnálom ezt a történetszálat, ami simán felülmúlta volna a Zentopia ívet (ami viszont fillerhez képest marha jó volt, szintén jó alapsztorival, de ott is néha elszaladt a ló, főleg az elején)
Kár érte, valaki megírhatná a sztorit normális keretek között is :D én vevő lennék rá


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 dec 20, 21:19:39
Hát most sem dobtam el az agyam a résztől, de végre valami értékelhetőt kaptunk. Ahogy azt sejteni lehetett, egyből 2 csillagszellemet intéztek el a mai epizódban, legalább haladunk :D
Gazille "harca" egész jó lett volna, ha nem csak a külseje változik meg neki és Lilynek. Múltkor is írtam, hogy Eclipse Gemini képessége, tehát hogy az ellenséget alakítja át, nem magát, szerintem nagyon ötletes gondolat, csak az a baj, hogy attól még az ellen ugyanolyan erős és használhatja a mágiáját is, így igazából nem nagy dolog. Egyetértek sordorannal, nem volt túl érdekes, de legalább hamar lerendezték.
Erza vs Saggitarius már mindjárt jobb volt :D Talán ez volt az egyetlen olyan, ahol nem estek át a túloldalára XD Szóval nem volt elhülyülve és elbarmolva az egész a rossz értelemben, hanem értelmesen megmérkőztek egymással. A 3. menet alatt megszólaló 2 háttérzene, főleg a 2. HIHETETLEN JÓ, az egész S2 legfaszább muzsikája. Akárhányszor hallom, nem tudom megunni :D Arról beszélek, amit elsőnek a Nakagami páncél bevetésekor tettek be. Imádom! :D
Ééééés ezt is megéltük: láthattuk Erzát egy férfin lovagolni és még Hentai se kellett hozzá XD Van fanservice bő nyállal, az biztos. Csak Gerard meg ne tudja... XD
Az epizód végét nem tudom hová tenni, ha ez lett volna a nagy fordulat, akkor úgy elrontották, ahogy lehet. Bár én még reménykedek, hogy lesz egy utolsó nagy csavar, mondjuk, hogy ezek a csillagszellemek nem azok, akik Lucy-val voltak, hanem valami sötét klónok és elfogták az igaziakat, vagy nem tudom, de illene valami értékelhető tetőpont, még akkor is, ha csak filler. A Zentópiás vége is nagyon tetszetős volt.
Én sem értem, miért akarnak szabadságot, ha már gyakorlatilag azok... De mondom, hátha kihoznak még ebből valami értékelhetőt, hisz ott van még a Csillagszellemek Királya is.
Denasu kígyó formája meg ultra ciki, az eredeti tényleg jobb. Bár nekem az animés CGI volt a legütősebb :P
Összefoglalva nem volt ez rossz rész, de jónak sem nevezném. A háttérzenéket eltalálták, de a rajzolás néhány helyen gyengébb volt, viszont az animációk igényesen ki voltak dolgozva (ritka pillanatok egyike). 3/5 Ha lenne valami történetféleség és (sokkal) kevesebb hülyéskedés, akkor nem lenne ez rossz filler...
4 csillagszellem maradt, amiből Leot és Librát szerintem letudjuk jövőhéten. A 40. részig biztos, hogy ez a filler lesz, de lehet még a 41-ediknél is. Majd meglátjuk.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Drahaka - 14 dec 22, 16:35:06
Komolyan mondom ezek az emberek mindenhez értenek,csak Natsu animálásához nem.  :neee:
Az a Karyuu No tekken olyan bénán lett megcsinálva,mint amikor kiütötte a kivégzők vezérét.
Azt viszont örömmel látom,hogy Erza az elronthatatlan. :D
Most különösen tetszett a baromság rész is Gajille-ékkal,tök epic macska volt.XD
Ezeken kívűl csak két dolgot tudok kiemelni a részből,ez a két dolog pedig Lucy jobb és ball melle.Komolyan mondom kb 100-szor nagyobb gonddal rajzolják meg őket,szín,fény és térhatást illetően,mint a szereplő gárda többi tagját.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 dec 22, 19:40:35
Belenéztem 1-2 képbe,ilyen összefoglalóhoz hasonló.
Virgo és Lucy miért vetkőztek neki ennyire(Fanservice-n kívűl)?
-Nem bánom,csak érdekel. :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 dec 22, 20:51:41
K ichigo ne csak nézz bele, mert akkor nem érted a lényeget. A levetkőzés egy roppant fontos és elengedhetetlen eszköz eme fantasztikusan kitalált és összetett filler történetben! (remélem átment az irónia)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 dec 24, 13:47:42
Azért remélem hogy valami értelme is a Fanservicen kívül . :P
Ez legalább megy nekik valamennyire.
Manga mellett könnyen beleütközik az Anime találatokba is az ember.

Ui:Így belegondolva lehet mindenkit megfertőzött Gray szokása.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 dec 27, 19:20:58
Folytatódott a szerencsétlenkedés! Egyszerűen rossz volt nézni, mit bénázik le Natsu Leoval, ráadásul még egy hangyap@csnyi animációt sem voltak képesek megcsinálni... Régen is volt néhány diavetítéses harc, de már fájóan túlzásba viszik. Meg merem kockáztatni, hogy az S2 óta a részek képkockaszáma LEGALÁBB a felére esett, mint az S1-ben...
Na de nézzük a rész tartalmát, már ha volt neki olyan... Brutálisan el volt húzva a szenvedés Leoval... Csak úgy repültek a Titkos Sárkányölő technikák, de persze full eredménytelenül... Bár nem is csodálom, annyira hangsúlytalan volt mind a Guren Bakuenjin és Shouha Tenkusen, hogy fájt nézni... De tényleg!! Még egy sima Karyuu no Tekken is epikebb a mangás részekben, mint itt a Metsuri Ougik... Csak engem zavar ez ennyire???
Na meg a végén Leo legyőzése... Jajj.. Már fogtam a fejem, hogy Natsu majd úgyis megeszi a lángokat, erre ők képesek még nagyobb hülyeséget betenni a részbe és adni egy Fekete Tűzsárkány módot Salamandernek... Jó, be kell ismernem, epik lett volna megfelelő animációkkal és háttérzenével, de ez is annyira felesleges volt, mint Mirajane Halphas takeoverje.. Szép-szép, de úgyis csak filler-only. Bár ha mindkettő visszakacsintana még párszor a mangás sztori 1-1 + töltelékjelenetében, akkor az tök frankó lenne, de úgysem lesz ilyen... Ha netán mégis, akkor is 0 animációval, úgy meg full hangsúlytalan az egész...
Szóval egy szó, mint kettő, miért kell elrontani a Fairy Tailt ilyen béna fillerrel??? Az egésznek se füle se farka és még csak jól sem néz ki. Remélem most jól kipihenik magukat a készítők és minőségi fősztoris epizódokat kapunk, bár még ahhoz előbb be kéne fejezni valahogy ezt az elhülyült baromságot... És van egy olyan érzésem, hogy még lesz 2-3 része...sajnos...
Erre csak egy 2/5-öt tudok adni. A statisztáló Hisui meg valóban nagyon zavaró :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: K ichigo - 14 dec 27, 19:43:30
Nem túl bíztató a helyzet.

Azért kíváncsiságból megnéztem az egyik special részt.
Frosh eltévedését.
Na az a rész ütött.Szegény kis "Béka" nem adta fel hazatalált,volna de azért nem kötött ki olyan rossz helyen. :P

Ha több ilyen rész van akkor lehet megérné folytatnom.
(Moulin Roguesat már ismerem)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 14 dec 27, 20:39:26
Szerintem S2 42. részig ez a filler lesz, aztán 45ig 3 ilyen 1 epizódos történet, tehát mangaka omakek. A Mágiajátékok utáni, 344.5-ös fejezetet kéne még feldolgozni, bár az már nem túl aktuális, szóval félő, hogy kihagyják :( Pedig jobb lett volna a Moulin Rougeos helyére rakni...

El is felejtettem, hogy ma Fairy Tail sincs... Idegölő ez a hét komolyan :( De így nagy eséllyel új op/ed lesz jövőhéten, bár én még a mostani filler végéig nem váltanék.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 15 jan 04, 20:29:45
Kint van DVD- amit vártunk de sajnos csak a utolsó  6 befejező rész. (Natsu leveri Rougot)
http://www.nyaa.se/?page=view&tid=639672
Aki leszedte, az irja meg jobb e a minőség mint a Tv-s verzió. (Szebb rajzolás stb)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 jan 05, 17:10:12
19   What a True Heart Weaves
真心が紡ぐもの (Magokoro ga Tsumugu Mono)   Feb 7

220   413 Days
(413DAYS )   Feb 14

221   The White Silver Labyrinth
白銀の迷宮 (Hakugin no Meikyu)   Feb 21

222   Transform!
変換! (Henshin!)   Feb 28


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 05, 17:20:41
REMÉLEM CSAK ELÍRTAK VALAMIT!!! Most Január 10-én lesz egy rész, aztán csak FEBRUÁR 7-ÉN?!!  :omg:  :omg:  :omg:
Mi folyik itt emberek???
Mindenesetre bejött amit gondoltunk, a héten vége a csillagszellemes fillernek és a kövi 4részből 3darab (kivéve a fehér ezüst labirintus) omake epizód lesz ÚJ OPENING/ENDINGGEL! Ez mind szép és jó, de nem értem ezt az 1 hónapos szünetet... Nem is olyan rég volt egy 1 éves szünet alapból, a múlt héten meg (mint minden animénél) 1 hetes kihagyás, erre adnak egy epizódot és 1 hónapig megint Fairy Tail off?
Remélem nyomós okuk lesz a szünetre, mondjuk az, hogy rájöttek végre, hogy valami nincs rendjén... Vagy csak elírás az egész, de most már baromira érdekel.

Érdekes infók: http://www.animenewsnetwork.com/news/2015-01-05/fairy-tail-special-chapters-get-anime-episodes/.82892


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 jan 05, 17:28:56
Kint van DVD- amit vártunk de sajnos csak a utolsó  6 befejező rész. (Natsu leveri Rougot)
http://www.nyaa.se/?page=view&tid=639672
Aki leszedte, az irja meg jobb e a minőség mint a Tv-s verzió. (Szebb rajzolás stb)

Nem lehetne, hogy egyszerre csak az egyiket? :asdfghj:
szerk.:no problem, kipróbálom
szerk2.:ez nagyon lassú! holnap délután mondom mi lett XD ha érdekel valakit :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 jan 05, 17:32:27
Szerintem csak elírták mert 215 után nem a 219-ig rész jön


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 05, 18:25:53
Értem már mi van!!! Az előző hsz-emben lévő linkben írják azt, hogy lesz ez a 4 egy db. részes történet és ezeknek a címét már lehet tudni, de ezek Februártól lesznek. Viszont a januári epizódok listáját csak a hétvégén kapjuk majd meg. És ahogy Bleach1981 is írta, a héten a 215. rész jön, de az omake epizódok 219-től kezdődnek, tehát még EGÉSZ JANUÁRBAN a csillagszellemes filler várható? Tehát a 216, 217 és 218. epizódok még azok lesznek a jelenlegi op/ed-vel? Az úgy már mindjárt más! :D Furcsáltam is, hogy 1 epizód alatt letudják a Kígyóbűvölőt, Librát és Virgót és slussz-passz az egész csillag szellemes évadot lezárják, de így, hogy már van rá 4db részük, így "normálisan" be tudják majd fejezni :D (Legalábbis remélem)

Lemoon: nyugi én is töltöm már jó ideje, de tényleg elég ingatag a torrent. Bár alapból csak 5-10en szedjük és látom van rajtam kívül egy magyar, te lennél az? :D A telekomos? :D
Majd én is írok mennyi változást lehet benne felfedezni, nagyon érdekel, hogy mennyit szerkesztettek bele, mert az első 2-3 rész alapján úgy tűnik elég sokat. (amit itt linkeltek régebben képek alapján)
Amúgy köszi a linket Ultra, neked meg az infót Bleach1981!  :bow:

Ja még egy dolog. Lehet nem erősségük az animálás, lehet még nincsenek jó háttérzenék, de egy valamiért akkor is nagy dicséret a FT S2 anime készítőinek! Már 70-80 fejezettel elhúzott a manga, de még továbbra sem vágnak bele a mangás részekbe, hanem itt és most, a lehető legjobb helyen fillereznek és dolgozzák fel az ÖSSZES bónusz manga fejezetet (omake-et). Azért ég és föld a különbség az S1-hez képest, ahol 3-4 fejezet jutott egy részre, utána meg nagyon durván érezhető módon lelassult a tempó és jött a robot sárkányos filler és még 1 év szünet is kellett... Oké, eddig itt sem jobb a mostani filler, de legalább szépen kihasználják az omake-eket és JÓ HELYEN FILLEREZNEK!!! Ezt külön üzenem az összes nagy Bleach és Shippuuden fannak :P

Még egy utolsó gondolat! XD Az, hogy ennyit fillereznek és várják, hogy véget érjen a mostani hosszú ív a mangában, abszolúte jó jel! :D Nem tervezik korán befejezni ezt a sorozatot és még legalább 1 évig várható az anime futása :) Már csak az animáláson kéne dolgozniuk és egy rossz szavam nem lenne... A filler története elég gyér, de hát nem is vártunk egy komoly sztorit, legalábbis én nem. Alapból a mangaka feladata a jó cselekmény kitalálása, az animének "csak" animálnia kéne...

Szerk.: Na leszedtem a DVD változatot (amit alig bírtam lejátszani). Belenéztem 2-3 részbe én nem látok semmilyen komolyabb változást. Gray szétlövése semmivel nem lett véresebb, pedig azt hittem, a DVD-ben már nem félnek a cenzúrától. Próbáltam keresni néhány igényesebben újrarajzolt jelenetet, de azt sem találtam, pedig volt 1-2 bénább, de itt nem javították ki. Igazából ezek a sárkányos részek már szép grafikával készültek, csak az első 5 részben voltak szemmel láthatóan elrontott epizódok a rajzolás kapcsán. Lemoon te találtál valamit? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kovatti - 15 jan 07, 05:01:46
Üdv
Most nem rég értem be az aktuális részeket , szomorúan tapasztaltam hogy újra  filerek mennek
És sajnos megint elég gyengék :(
Legalábbis szerintem ez a csillagszellemes  filer arc , idáig a leggyengébb , még az előző évadban mutatott is jobb volt ettől
Az erő viszonyokat teljesen gallyra vágták , úgy ahogy van
Ne mondja nekem már senki , hogy Natsu nem bírna el azzal a tehénnel , nevetséges volt :(
A karaktereket nem kicsit járatják le szerintem :(
És nem csak Natsut , de Erzát , Gray-t , meg úgy kb mindenkit

Jó lenne , ha végre olyan filereket csinálnának , amik azért tartják magukat a manga jelenlegi erőviszonyaihoz !
Meg talán nem eredeti mangás karaktereket kéne el baszni :(
Valami eredeti történet kellet volna , mit tudom én , el mennek küldetésre és ott történik valami , valakikkel
Se fantasytájuk a készítőknek , se tehetségük az látszik :(
A Narutoban ezt elég sokszor meg tudták oldani elég jól ,( jó ott is voltak rosszab  filerek ) , itt miért nem ?
Amit vártam volna , az egy movie színvonalú filer arc  !
Mint pl a Gekijouban Fairy Tail: Houou no Miko  , ha a színvonalat nézzük , végül is egy movie , nem sokban különbözik egy tv-s filer arc-tól
De könyörgőm , a csillagszellemek lázadás ?
Jobbat nem tudtak ki találni , kicsit olyan ez ,  mintha nem tudtak volna mit kitalálni , ezért a bleach mintájára másolták a dolgot
Ott is elégé gyenge volt kicsit  , de legalább a harcok jók volta , nem volt unalmas , nem járatták le a karaktereket  (nem csináltak belőlük b***t ), és az erőviszonyok is rendjén voltak a helyükön !
A gray és a rákos részen majd nem hánytam , azért nem tudom miért kell a sztereotípiákra játszani  , csak azért mert fodrász , még nem lesz olyan
Meg úgy kb az összes többi harc és cselekmény elég gyenge és unalmas , a történet borzasztó   , a poénok érnek valamit , meg a fanservice egyedül !
Ezekkel a filerekel viszik le felé a sorozat színvonalát , de legalább dübörög a sorozat  , ez is valami :)

És örülök , hogy hamarosan vége  van  , ha jól olvasom :)
Még a különkiadások is jobbak voltak , azért erősen látszik a színvonalbeli különbség a mangás és a nem mangás részek között !
Úgy érzem le mondok arról , hogy valaha is látunk , jó , érdekes , izgalmas FT filereket !

Mind vagy gyenge , vagy középszerű  :(
Egyetlen pozitívumuk , hogy így nem áll le a anime , láthatjuk kedvenc hőseinket , és legalább valamennyire viccesek a jelenetek  
De én szívem szerint , az egész rendező  bagázst (aki felelős a filer történetért ) , el bocsájtanám !


nah mindegy , már csak egy hónap , csak kibírom ezt a pár részt még valahogy  *-)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 jan 07, 16:51:08
Se fantasytájuk a készítőknek , se tehetségük az látszik :(

Fantáziájuk lenne, mert az alaptörténet szerintem szuper, viszont a kivitelezése az már pocsék.
Csak akkor fogok a készítőknek megbocsátani, ha a filler évad után jól csinálják meg a rajzolást, és a zenéket jó helyre teszik be. Mert itt is az a baj, hogy a karakterek dizájnja is nagyon tetszik, de Istenem, ilyen arceldeformálódásokat én rajzolok! XD Nagyon hiányzik a régi FT, ilyen részek mellett meg pláne... Külföldi fórumokat nem ismerek, de kíváncsi lennék, hogy ott meg vannak elégedve?

szerk.:
Szerk.: Na leszedtem a DVD változatot (amit alig bírtam lejátszani). Belenéztem 2-3 részbe én nem látok semmilyen komolyabb változást. Gray szétlövése semmivel nem lett véresebb, pedig azt hittem, a DVD-ben már nem félnek a cenzúrától. Próbáltam keresni néhány igényesebben újrarajzolt jelenetet, de azt sem találtam, pedig volt 1-2 bénább, de itt nem javították ki. Igazából ezek a sárkányos részek már szép grafikával készültek, csak az első 5 részben voltak szemmel láthatóan elrontott epizódok a rajzolás kapcsán. Lemoon te találtál valamit? :D
Még időm se volt letölteni. XD
Tudnál valahogy küldeni egy-két képet, ami szerinted javított rajta? Privátban vagy itt, az nekem mindegy :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 07, 18:50:19
Vagy 1 órát kínlódtam miután lejött (ami volt vagy 10 óra). 2szer kellett kitömöríteni 5+5gigát XD De még így sem tudtam mind az 5-6 epizódot normálisan lejátszani, nem tudom mi gebasz van vele. Csak 2-3 epizódot tudtam csak így összenézni, de nem találtam semmit, pedig én is készültem egy szép kis kepfeltolteses összehasonlító link csoporttal. Amikor a sárkányok szétlövik Gray-t azt nagyon alaposan megnéztem, de egy csepp látható vér sem lett a DVD-ben és a grafika sem változott. Amit még nagyon lecsekkoltam, az Jövő Rouge legyőzése és Jövő Lucy búcsúztatója, de ott sem volt szemmel látható különbség.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bogyo25 - 15 jan 09, 15:39:03
Én csak annyit kérdeznék a 214 résszel kapcsolatosan,h aki lektorálta az,h engedhette meg,h az online nézésnél "fojtatódik" és társai vannak írva???  :asdfghj:  nekem is elég gyér a helyes írásom am, de azért na :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 09, 18:03:17
Január 10: 215. rész: The Snake Charmer Ophiuchus (filler)
Január 17: 216. rész: When the Stars Are Filled All Over (filler)
Január 24: 217. rész: The Sacred Starbeast (filler)
Január 31: 218. rész: Believe (filler)
Február 7: 219. rész: What a True Heart Weaves (manga omake)
Február 14: 220. rész: 413 Days (manga omake)
Február 21: 221. rész: The White Silver Labyrinth (filler)
Február 28: 222. rész: Transform! (manga omake)

Na, jó előre tudjuk az elkövetkező részek címeit! :D Úgy látszik tényleg Január végéig tart a csillagszellemes filler és csak Februártól ugrunk át az 1 részes omake történetekre.
Ja, elvileg már holnap új opening és endinget is kapunk! Immáron a tizennyolcadikat :)
Opening: V6. BREAK OUT
Ending: Mariya Nishiuchi Don't let me down

Mondjuk én még a csillagszellemes filler végéig nem váltottam volna, de hét Január van és ilyenkor szoktak...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sekai - 15 jan 09, 22:58:57
A Naruto Shippuuden anime 394. részéhez miért ide várják a kommenteket? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 jan 10, 15:34:39
Én csak annyit kérdeznék a 214 résszel kapcsolatosan,h aki lektorálta az,h engedhette meg,h az online nézésnél "fojtatódik" és társai vannak írva???  :asdfghj:  nekem is elég gyér a helyes írásom am, de azért na :D

Megyek és lelövöm a lektort. Ja, nem... az öngyilkosság lenne. :D Javítva, köszi.
Értékelem a jó szándékodat, hogy jelezted a hibát (bár az "és társai"-val nem tudtam mit kezdeni, mert nem vagyok gondolatolvasó). De kicsit furcsán hat, hogy egy helyesírási hibát jelző hozzászólás tele van hibával. XD

A Naruto Shippuuden anime 394. részéhez miért ide várják a kommenteket? :D

Megyek és lelövöm a publikátort is. És így már kétszer lőttem le magam ma. XD Javítva, köszi.


215. rész

Három pozitívumot tudok kiemelni a részből:
- Virgo tekintete, amikor egy pillanatra megingott és újra a régi Virgo lett.
- Natsu rosszulléte a sötét lángoktól (nem volt rossz ötlet).
- Arcadios végre nem csak Hisui hercegnő utánfutója volt.

A többi lapos volt. Nagyon. Az Urano Metriának cafatokra kellett volna tépnie Librát és Virgót, főleg, hogy két elég erős csillagmágus használta, együtt! Ne csúfoljuk már meg a végső csillagmágiát ennyivel...

Az új nyitány eddig tűrhető, majd a dalszöveg ismeretében még nyilatkozom, hiszen az is sokat tesz a hangulathoz.

Az új zárány kb. annyi, mint az előző, csak itt a csillagszellemek "elsötétült" alakját látjuk, és nem az eredetit.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 10, 15:50:04
Úgy tűnik igaz volt a hír, tényleg kaptunk új op/ed-t! :)

Az opening: Ha másban nem is, a Fairy Tail anime továbbra is tarol az openingek terén  (H) Immáron ez a 18. (A One Piece-nek 17 van xD)és még mindig nem tudnak kifogyni a jó zenékből is videó párosításokból :D Fasza kis openinget kaptunk szerintem, ami egyáltalán nem spoileres, de azért található 1-2 utalás a manga omake-es fejezetekre :)
Az elején Ez (http://kepfeltoltes.hu/view/150110/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_40__720p_.mkv_snapshot_00.59__2015.01.10_11.41.33__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) meg ez (http://kepfeltoltes.hu/view/150110/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_40__720p_.mkv_snapshot_01.05__2015.01.10_11.41.44__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) a csoportkép kib#szott jó lett :D A zene kicsit nem "Fairy Tail"-es, de abszolúte jó hangulatot áraszt, már meghallgattam párszor csak ma eddig XD Igazából csak a vége nem tetszik, az olyan túl elhúzott és semmilyen lett, ezért csak egy erős 4/5-öt (8/10-et) adok rá.

A rész:
Folytatódott a csillagszellemes filler, viszont sikerült a 2 "maradékot" is legyőzni Lucy-éknak :) Azért a szokásos fanservice most sem maradhatott el. Kiderült (bár egyértelmű volt), hogy a feketesárkány mód (Modou Kokurenryuu) csak ideiglenes és átmeneti képesség volt Natsunak, csak úgy, mint az aranylángok és Zancrow Istenölő képessége. Elég idétlenül nézett ki, amikor megszabadult tőlük Natsu, akarom mondani elég összecsapott lett, de hát ez igaz az egész fillerre... Ez a rész is csak egy 3/5
Úgy látszik a címmel ellentétben, csak jövőhéten kapjuk meg a Kígyótartó ellenes ütközetet.

Az ending: Ez viszont cseszett gyenge lett 0 kreativitással... Most komolyan, amilyen jó openingeket csinálnak ezek úgy kimerülnek az endingeknél... Az utóbbi 3 vér gyenge volt, igazából az S2-ből csak az első NaLusban volt még fantázia. Sajnos ez még jószívűséggel is csak egy 2/5

Kitartás srácok, már csak 2-3 rész maradt a csillagszellemes fillerből! :D Az openinget elnézve még 2-3 hónapig nem vágnak bele a Sun Village arc-ba. Viszont mivel a hónapban véget ér az aktuális, már jó hosszú manga ív, így zöld utat kapott az anime, hogy abba is belekezdjen nyugodtan, hisz a végén biztos lesz majd megint lehetőség fillerezni, na meg alapból 90 fejezettel elhúzott a manga, szóval jó darabig nem kell félnünk :)
99%, hogy így fog kinézni a 2015-ös év Fairy Tail animét illetően:
Január-Március: Csillagszellemes filler befejezése és 1 részes filler/omake epizódok.
Április-Június: Sun Village arc (ez nem spoiler, hisz nem sok mindent mond a csak animéseknek, lényeg hogy manga sztori :D)
Júliustól pedig tudjuk mi :)
Tényleg nagy dicséret az A1-nek, most nem követik el azt a hibát, mint a legelső 50 résznél. Jó előre gondolkodnak és nem sietik el az adaptálást. Ennek köszönhetően 2-3 hónap múlva majdnem biztos, hogy 1 TELJES ÉVIG NEM FOGNAK FILLEREZNI!  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: mohric - 15 jan 12, 14:04:32
Hát, hogy áprilistól júniusig nem fog tartani a Nap Falu arc az egész biztos tekintve, hogy összesen 15 fejezet hosszú. Viszont az utána következő arc (ha igaz a hír miszerint a következő az utolsó fejezet) 62 fejezet hosszú amivel már tényleg el lesznek egy darabig az anime készítői. Eddigiek alapján ez nagyjából 40 epizódra elég. Azt meg én is gyanítom, hogy most már megvárják a tavaszi szezon kezdetét és csak akkor térnek vissza a manga cselekményszálához, addig meg lesznek még fillerek.
A Fairy tail-el ezeket egész jól meglehetne oldani, ha mondjuk néhány normális munka elvégzését raknák be, a mangában ilyen úgyis alig akad, de az a gond, hogy ezt is tuti elrontanák.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 jan 13, 18:03:55
Most nézem újra a kedvenc részeim, és ráz a hideg közben. :$ A mostani zenék ezt miért nem tudják elérni, hogy elérzékenyüljek? :(
Követelem vissza a régi Fairy Tail-t! >.<


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lindako - 15 jan 16, 06:57:08
Csak én vagyok TELJESEN "KYAAAAAA" az új opening miatt? Miért van az, hogy a fillerek kapnak ilyet? 1:30 percbe bele tudták zsúfolni jóformán az egész Fairy Tailt, ráadásul az animáció is gyönyörű, ilyenkor mindig fellobog bennem, hogy miután olvasom a mangát, nem tudtam volna megszokni a régi verziót.
Kapunk fanservice NaLut is, ami miatt nem panaszkodom :D És ahogy észrevettem a lebegő sálat Gray-ék körül (az a rész is olyna szép *-*) meg Asuka felbukkanását iderohantam, és itt meg is bizonyosodtam róla, hogy megcsinálják azokat az omeke-ket *o*
Ennek hihetetlenül örülök, mert Juviáé gyönyörű, nagyon szerettem, a Natsu-Lucy-Asuka pedig hihetetlenül aranyos, még ha pár NaLu szívet össze is tört kegyetlenségével a téma kezeléséért :D
És akkor ha jól látom februárban kell újra elkezdjek animézni, rendben :3 De mostantól remélem nem akarják bevezetni az egy évad manga-egy évad filler dolgot, mert ha belekezdenek a Sunvillage arcba, Mashi újra csak egy arc-al lesz előrébb. Nem tetszik ez nekem... :((



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 jan 16, 07:38:47
Megnyugodhatsz, mert amilyen lassan haladnak a fejezetek feldolgozásával, bőven nem éri utol az anime a mangát. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sordoran - 15 jan 17, 12:54:29
216:
Szerintem egész tűrhetőre sikerült ez a rész. Mondjuk Natsu hosszas szenvedése, tudom kötelező elem az ilyen, de már idegesített, illetve Arcadius értelmetlen kiesése is zavaró volt. Viszont hogy így ért véget, pontosabban itt ért véget a rész ahol, frusztráló. Gondolom következő rész első 2 percében lezárják harcot, és így annak a résznek a végére nem is emlékszünk majd rá. Ezeket leszámítva viszont jó volt, bár elég alacsonyra került a színvonal ebben az arc-ban, lehet ez is oka. :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 17, 19:42:50
Kezdjük is akkor egy kis szokásos lehordással: MI A PICSA EZ?!
10. rész: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150117/Fairy_Tail_S2_-_10.mp4_snapshot_16.13__2015.01.17_19.26.24__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150117/Fairy_Tail_S2_-_10.mp4_snapshot_16.13__2015.01.17_19.26.24__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Mai rész: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150117/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_41__720p_.mkv_snapshot_12.32__2015.01.17_19.30.01__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150117/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_41__720p_.mkv_snapshot_12.32__2015.01.17_19.30.01__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Kajak ennyire budget lett az A-1 PICTURES?!!! Az a stúdió, akik ilyen kis apróságokat adnak ki, mint a Sword Art Online, vagy Ao no Exorcist?......
Vágom, hogy ez hosszú anime, ráadásul filler, de ez már a szánalom legalja.
Ha már lusták rajzolni, akkor egy hasonló minőséget vágnának be, mint Itt (http://media.animevice.com/uploads/0/3695/156492-fairy_tail___05___large_preview_03.jpg) - ezt (http://vignette4.wikia.nocookie.net/fairypedia/images/a/a2/Erza.png/revision/latest?cb=20121230141308&path-prefix=de)
Továbbá, ezek még csak ÖT MÁSODPERCET SEM tudnak meganimálni egy harcból... Ebben az S2-ben az utolsó tényleg jól odatett jelenet az a 9. epizódban volt, ahol Erza Kagurával, majd Minervával nyomott egy threesome-ot... Oké, ott is csak 20-30 másodperc volt összesen, de azt legalább szépen megcsinálták. Azóta én nem is nagyon láttam 1-2 képkockánál többől álló "verekedést'...
A zenékkel már úgy-ahogy ki vagyok békülve, kezd már néhány egész elfogadható lenni és 2-3at áthoztak az S1-ből kicsit felújított változatban. Jó tudom, az ost is fontos, de én úgy vagyok vele, hogy alapból nem is lenne sose háttérzene "igazából", szóval inkább a karakterek rajzolása (ami itt majdnem gyönyörű) és az animálás (ami itt hányadék szintjén áll) a priority számomra. De persze én is örülök 1-2 hangulatos muzsikának  :)

Maga a rész amúgy hozta a szokásos filler színvonalát: 3/5 Nem igazán tudok róla többet írni, elég elhúzott egy össze-visszaság lett, de volt 1-2 hangulatosabb jelenete.
Viszont már csak 1-2 rész maradt a fillerből! Alig várom, hogy vége legyen a Januárnak a Vizsgaidőszakom és emiatt is XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 jan 17, 20:28:46
Én ezt a képes dolgot észre sem vettem. :hmm?: (legalábbis a korábbit)
Komolyan AZ a stúdió animálja a FT-t mint ami az SAO-t és az Ao no Exorcist-ot? XD Akkor egyáltalán nem értem, hogy miért így végzik a munkájukat... tán utálják a Fairy Tail-t? :crybye:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 jan 17, 22:13:36
Mondjuk szerintem kár összehasonlítani studió alapján az animéket. Valószínűleg más-más emberek dolgoznak az egyes animéken, más-más időbeosztással és prioritással. Persze, lehet, hogy van aki dolgozott ezen is és azon is. De a Fairy Tail egy elvileg minden szezonban futó anime. A SAO és az Ao no Exorcist pedig 2-2 szezonosak voltak, ahol gondolom tényleg rámentek az x számú rész minőségére. A Fairy Tailben sem mindig annyira gyér a grafika, gondoljunk csak az előző szériára, szerintem volt jó pár igényes rész. ^^ (Ettől függetlenül én is mérges vagyok, hogy gyakran csak elénk hánynak egy részt...)

Mai rész pedig szerintem nem volt rossz. Mondjuk kár, hogy fillerekben tényleg megtesznek olyan hülyeségeket, hogy Wendy kb. 20 perce használta a Shouha Tenkusent, de simán ellövi újra. Meg azt is sajnálom, hogy Lucy kb. egy kalap alá van véve egy (filler által kimondott) csillagmágus Hisui hercegnővel. Mondjuk engem kicsit Yukino is idegesít, de hát az már nem annyira filler-probléma. xD A Csillagszellem királyra pedig nagyon kíváncsi vagyok az előzetes alapján. : D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 jan 17, 22:25:16
Nem igazán néztem ezeket a részeket, de egy dologra kíváncsi lennék, hátha ti tudjátok.
Mégis mi a fene okozta a személyiségcseréjüket? :) Ami még a csillagszellemek királyára is hatással van. :) MI? :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 17, 22:39:54
Én már ott feladtam az értelem keresését ebben a fillerben, amikor az Eclipse Taurust beállították egy überbrutál op-nak, aki egy pöccintéssel elrepíti az ellenfelét, de aztán 2-3 perc "harc" után mégis legyőzik őt... Aztán meg Aquariussal ott vergődtek a vidámparkban, Scorpiussal yugioh-ztak és estébé...
De a mai részben is néztem egyet, hogy a Kígyó testében ilyen épületek vannak és Natsu megint használta a modou kokurenryu-t, ráadásul egy kis Shiranui-gatával megfűszerezve, holott ellenben az előző részben szabadult meg elvileg a sötét lángoktól.......
És ezt csak 1 perc gondolkodás után írtam, lehetne még itt miről beszélni, de hagyjuk sztem XD

Az meg egy dolog, hogy ez nem szezonos és úgy néz ki, hogy legalább 1-2 évig menni fog, de attól még egy híres sorozatról van szó, csinálják már meg rendesen! DVD kiadásban ezért még pénzt is kérnek...

Amúgy jól hallottam, hogy most a Satan Soul Mira hangja végre satan soul-os volt? ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 jan 17, 22:44:33
Igen, Mira hangjára én is felfigyeltem!  :nugget: Jó is volt hallani. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MD69 - 15 jan 18, 11:21:29
Sziasztok! A Fairy Tail részeket miért nem lehet online megnézni ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 18, 12:58:34
Valószínűleg azért, mert még nem készült el az opening és ending fordítása, ezért nincs égetett feliratos letöltés se.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: saruto95 - 15 jan 18, 16:06:19
Valaki meg tudnà mondani hogy honna jött a "kokurenryuu"?
nagyon ismerös, de sehogy sem jut az eszembe..


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jan 18, 16:34:41
Kezdjük is akkor egy kis szokásos lehordással: MI A PICSA EZ?!
10. rész: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150117/Fairy_Tail_S2_-_10.mp4_snapshot_16.13__2015.01.17_19.26.24__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150117/Fairy_Tail_S2_-_10.mp4_snapshot_16.13__2015.01.17_19.26.24__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Mai rész: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150117/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_41__720p_.mkv_snapshot_12.32__2015.01.17_19.30.01__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150117/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_41__720p_.mkv_snapshot_12.32__2015.01.17_19.30.01__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Kajak ennyire budget lett az A-1 PICTURES?!!! Az a stúdió, akik ilyen kis apróságokat adnak ki, mint a Sword Art Online, vagy Ao no Exorcist?......
Vágom, hogy ez hosszú anime, ráadásul filler, de ez már a szánalom legalja.
Ha már lusták rajzolni, akkor egy hasonló minőséget vágnának be, mint Itt (http://media.animevice.com/uploads/0/3695/156492-fairy_tail___05___large_preview_03.jpg) - ezt (http://vignette4.wikia.nocookie.net/fairypedia/images/a/a2/Erza.png/revision/latest?cb=20121230141308&path-prefix=de)

Csakhogy tisztázzuk, az a problémád vele, hogy egybe átmásolták a képet? Vagy mi? Mert amúgy minőségben nem látok semmi bajt vele, és szerintem ez a lényeg.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 18, 16:51:01
Mint írtam, ez az új csapat egy értelmes verekedést sem tud jól meganimálni, ez az elsődleges problémám.
A második pedig az, hogy nem egyszer láttam már, hogy többször felhasználnak egy képet, sőőőőt, néha egész jelenetet, például amikor Lucy és Yukino megidézi az összes csillagszellemet a sárkány kapunál... Szóval nem elég, hogy nem tudnak rendesen animálni, de már rajzolni is lusták.
Ha már másolgatnak, akkor legalább egy ilyen minőséget (http://media.animevice.com/uploads/0/3695/156492-fairy_tail___05___large_preview_03.jpg) használnának fel újra (http://vignette4.wikia.nocookie.net/fairypedia/images/a/a2/Erza.png/revision/latest?cb=20121230141308&path-prefix=de)...
A mostanival sincs különösebb bajom, de közel sincs egy szinten azzal, amit előbb linkeltem és megjegyzem csak 5 év különbség van a kettő között  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jan 18, 17:56:49
Én nem látok különbséget a két kép között. A rengeteg állókép..hát ja, én ezért nem is nézem a fillereket, elég végigszenvednem a canon részeket. Mondjuk a játékok vége nem volt rossz. Most nem tudom, hogy milyen a minőség.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 18, 19:27:30
Szerintem elég csak azt megnézned, hogy kb. 3-an írunk ide az utóbbi hetek óta XD
Mondjuk úgy, hogy nem épp túl élvezetes ez a mostani filler. Eddig csak egy 5/10 a részemről...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jan 18, 19:32:40
És te elfogult vagy a FT-el kapcsolatban :D
Na akkor még egyszer:
Mi a bajod a fenti képpel? Mert még mindig nem értem :D :D Grafikailag én nem látok semmi kivetnivalót, a másolással kapcsolatban, meg szerintem inkább azt, mint hogy valami .....-ot tegyenek elénk...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 jan 18, 19:40:32
Én egyetértek Csabival, ha már másolnak egy képet/jelenetet korábbról, akkor minőségit (mint az előző szériában) és ne ilyet. Mert ezen Erza páncélja olyan, mintha műanyag lenne, igazából a körvonalak megvannak (néhol azok is elég érdekesek, mintha egy cosplay lenne), de az árnyékolás lehetne sokkal több és jobb, meg persze kis fényvisszaverődést vagy valamit rajzolhattak volna rá.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jan 18, 20:30:04
Jaja, értem. Hát igen, rá lehet fogni, de pl. én, ha nem mondod, nem veszem észre azokat, amiket említettél.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 18, 22:17:07
Nekem (meglepő módon) Gazille a kedvenc szereplőm, de a nők közül Erzát szeretem a legjobban :D Ebből adódóan nagyon figyelek a megjelenésükre, azaz rajzolásukra :D
Amúgy hatalmas volt az előzetes alatt Natsu és Happy párbeszéde, hogy hogy is nézhet ki az Eclipse Celestial King XD Viszont szomorúan látom, hogy kifogytak az új csillagszellem ruhákból :(

UPDATE: http://www.animenewsnetwork.com/news/2015-01-19/fairy-tail-anime-tartarus-arc-begins-this-spring/.83436

Tavasszal belecsapnak a Tartarosba, szóval márciusban már úgy néz ki Nap Falu lesz :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 25, 15:04:17
Mivel már nem, hogy 1 nap, de 1 7 is eltelt az előző hsz-em óta és ez az új részhez kapcsolódik, inkább írok egyet, ahelyett, hogy szerkeszteném:

217. (S2-042.):

Végre kaptunk egy tényleg élvezhető epizódot  (H) Meg merem kockáztatni, hogy ez volt a filler eddigi legjobb része és végre fel tudták venni a Fairy Tail minőséget!
A Csillagszellem király bestia valami kegyetlen vagány lett  :bow: Már ránézésre meg lehetett mondani, hogy ez baromi erős :) A vele való harc is nagyon hangulatos és ütős lett, talán még animálást is véltem benne felfedezni :D A háttérzenékre megint nem lehetett panasz, hallhattunk pár jót. És megint volt egy kis fanserivce a szétszaggatott ruhákkal  (H)
Egyetlen negatívumnak most talán a 2 perc 40 másodperces előző 2 rész tartalmát tudnám felhozni, de az bőven belefért, hisz kaptunk egy harc orientált epizódot :) Nem hittem volna, de végre egy olyan rész a fillerben, amire nyugodt szívvel 5/5!-öt adhatok.  :bow:
Már csak 1 epizód maradt ebből a filler évadból. Remélem azért néhány dolgot meg fognak benne magyarázni...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 jan 25, 15:11:00
Én is nagyon élveztem a részt. Éreztem benne a Fairy Tail lelkületét, ami nagyon jól jött így a filler végére. ^^ Ötletesnek találom, hogy a többieket úgy vonták ki a csatából, hogy csillagképeket csinálták belőlük. Én is reménykedem benne, hogy következő részben megmagyaráznak pár dolgot, és remélem, drámai befejezése lesz, ahogy a csillagszellemek visszanyerik a régi énjüket. Az animáció szerintem is jobb volt ezúttal, és mostanában nincsenek is fura fejek meg hasonlók, mindenkit szépen megrajzolnak. Csak bár tartanák ezt a szintet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sordoran - 15 jan 25, 15:56:50
Szerintem is egész élvezhető volt ez a rész. Elejére valóban nem értem minek kellett ez az előző részek tartalmából. Jóslatom végül is bejött félig, bár nem az első két percben (az ismétlés miatt) de a OP után fél perccel lerendezték kígyónénit, ezt igazán letolhatták volna előző részben. Csillagszellem király pedig tényleg jól nézett ki, de az a fej nekem nem jött be, mintha egy ujj lenne ott, vagy valami pióca, nálam rombolta az összképet ez.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: RoronoaZoro - 15 jan 30, 18:59:03
Most értem utól a Fairy Tail-t :P. Végre végig tudtam nézni az utolsó napot a mágia játékokból és az elsötétülés meg sárkányos cuccot. Klassz volt az egész ahogy a mangában is, de egy hatalmas hibát csináltak az Urtear-os résznél. Gray ugye már egyel előtte meghal, aztán a kövi részben Urtear odasétál egy toronyóra mellé aminek a nagymutatója 10 perc körül van. (S2 022, 9 percnél még külön megmutatják nekünk, hogy a mutató 10 percnél van) Gondolkozik, sajnálkozik aztán bele csap a varázslatba. (az epizód 12-ik percénél) Ekkor már 30 percnél a nagymutató és innen mozdul ugye vissz 1 percet, ez benne van az openingben is. De a hiba ott van, hogy mikor Urtear megérkezik a helyre akkor a nagymutató 10 percnél van, ráadásul Gray már az előző részben meghalt, tehát a párhuzamosság is ezen a ponton elvész mert Urtear megérkezése és varázslatának elkezdése között eltelik a torony óra szerint 20 perc. Tehát ezt jól elrontották. Nem tudom már, hogy a mangában is igy volt e, de kétlem.

Most csapatom a fillereket aztán várom a tartarost :D. A zenéket amiket mostanában használnak vajon kiadják még a tartarosz előtt, vagy megint 2 arc zene anyagát kapjuk egyszerre mint a grimoire heart és a mágiajátékok esetében? (utóbbinak nem örülnék mert az a multkor is rossz húzás volt)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jan 31, 14:38:44
Simán lehet, hogy Gray meghalt, és visszaugrottunk az időben, megmutatták Urteart, és cső. Attól, hogy a történetvezetésben egymás után mutatták, még nem biztos, hogy az időben is egymás után történtek, és nem egymás mellett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Yoshino - 15 jan 31, 19:36:34
Véget ért a csillagszellemes filler... :D Az utolsó két rész engem majdnem mindenért kárpótolt. Nagyon jó ötletek voltak benne, nagyon szép volt a grafika és a zenéket is jól használták. A harcjelenetek is jók voltak és végre az ellenfél tűnt erősnek és nem Natsuék gyengének. Viszont ütős befejezés ide vagy oda azért örülök, hogy vége és hogy lassan visszatérünk a manga szerinti történetszálhoz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jan 31, 20:30:09
Ezt a részt totál nem tudom hova tenni... Az első fele vmi kegyetlen gyenge lett rajzolás és értelem terén is... Miért kellett száguldó aszteroidákkal meg lebegő színes gömbökkel húzni az időt??? Annyira élvezhetetlen és szánalmas, hogy nézni is rossz volt. Ráadásul a rajzolása is gyenge lett.
Az Eclipse Spirit King Beast nekem totál a Juubira hajazott a sok átváltozásával XD
Igazából ez a sokadik "Natsu megesz vmit és probléma megoldva" dolog is elég erőltetett már... Oké, mangában is volt többször, de itt 4 egymás utáni részben 2 is volt... Elég fantáziátlan kivitelezés.
Na de az utolsó 5-8 perc!!! A hangulatát nagyon eltalálták, Lucy reakciója teljesen őszinte volt és gyönyörűen kivitelezték, még én is meghatódtam!!! Le a kalappal!  :bow:
Viszont elmaradt a nagy magyarázó mese délután... Egyik csillagszellem sem tudta mi van és kész... Tehát így random az Eclipse kapuból áradó misztikus energia változtatta meg az időjárást és a csillagszellemek teljes kinézetét és memóriájukra is hatásos volt? Hajaj, elég 8 éves szintjén van ez az egész történet, de hát filler... Tetszik, vagy sem ez egy nesze semmi fogd meg jól. Megfelelő alibi arra, hogy elfelejtsük ezt a fillert, hisz maguk a főszereplők is elfelejtették XD A rész elején azt az 5-10 perc kínlódást igazán kivehették volna egy kis magyarázatért cserébe, no mind1.
Egyébként figyeltétek az epizód végét? :D Ott volt a Michelle... izé, Gonzales baba befigyelt Lucy mellett :D Egyszerűen imádom az ilyet, amikor egy korábbi filler elemeit szépen becsempészik későbbre. Valahogy nem tűnik olyan totál randomnak és kihagyhatónak az adott filler évad :D
Na de összegezzünk! Az epizód fele számomra full élvezhetetlen volt, szó szerint untam, de a második vmi gyönyörűre sikeredett. (1+5)/2 az bizony 3 :D Tehát 3/5 a részemről :)

Eclipse Celestial Spirit Arc (A Zanpa.. Csillagszellemek lázadása ív):

Az alapötlet tökéletes, a megvalósítás borzalmas. Sokkal több ideig kellett volna megtervezniük a részek tartalmát, mert sztem pár perc alatt összerakták az epizódok "menetét".  Kaptunk 15 totál elfelejthető részt. Egyszerűen nem megy a FT fillereknek egy "árulás" központú filler évad, hisz a robotsárkányos Gray pálfordulós is ugyanilyen szánalmas volt. A Michellesben meg igazából csak maga Gonzales volt áruló, de csak a legvégén és ott megfelelő fordulatként volt becsempészve, nem ezzel indult az egész :)
Ez a filler évad nem tudta, hogy mi akar lenni. Néha azt éreztem 8 éveseknek készítették, de a sok fanservice miatt meg inkább brazzers logo szagát éreztem a levegőben  :smirksweat: Vér egyáltalán nem volt. A grafika elég ingadozó, de inkább jónak nevezhető lett. Maga a történet meg minden volt, csak történet nem. Győzzük le a 12 csillagszellemet 1-1 adott feladatban (aminek a fele akkora hülyeség volt, hogy fájt nézni), aztán megjelent egy Opchiucus, ami szintén lehetett volna egy jó fordulat, de nem lett az, végül meg az igazi főellenség, ami egy sötét energia izé volt ellepve a királyt.
Akárhogy is nézem ez közel se nevezhető jó filler évadnak, sőt, egyértelműen ez a FT sorozat leggyengébb 15 részes intervalluma. Összecsapott történet összecsapott harcokkal. Egy 5/10-nél nem tudok erre jobbat adni. Aki nem olyan megrögzött FT fan, mint én, az inkább ne nézze meg ezt a 15 részt. Jobban jártok tényleg.
De végre vége!  :doumo:
Egyébként jövőhéttől kellett volna új op, hisz a mostani rész vége a mysterious magic képsorai voltak XD
Meg szerintem az ending biztosan újított lesz jövőhéttől. A zene marad, de a képsorok megváltoznak.
A jövőheti rész már mangás lesz, szóval mindenképp nézzétek meg. De az epizód fele még mindig filler lesz, hisz csak egy mangát dolgoz majd fel.
Bár a rajzolás hagy némi kívánnivalót maga után: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150131/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_43__480p_.mkv_snapshot_24.08__2015.01.31_20.24.06__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150131/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_43__480p_.mkv_snapshot_24.08__2015.01.31_20.24.06__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) Dat boobs...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Krisz7199 - 15 jan 31, 20:51:10
Na végre, vége a fillereknek. Igaz én egy részt sem láttam belőle.  :fun:  Na de, mennyit kellett várnom! Következő héten gyüjjön má' az a Tartaros - mondaná Jóska bácsi.

A lényeg, hogy folytatódik a főszál, és remélem nem lesz elb*szarintva.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 feb 01, 08:30:22
A lényeg, hogy folytatódik a főszál, és remélem nem lesz elb*szarintva.
Na azt mindenki nagyon reméli.
Fura, de én kezdek úgy hozzáállni ehhez a grafikához, mint egy teljesen egyedihez. :smirksweat: Annyira bénán csinálnak meg néhány részt, hogy az sem lehet véletlen. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Krisz7199 - 15 feb 01, 11:12:42
Idézet
Fura, de én kezdek úgy hozzáállni ehhez a grafikához, mint egy teljesen egyedihez.

Így van! A grafika nem szar, hanem egyedi, new design! XD
Nem tudom, hogy egyesek miért hisztiznek amúgy annyit a grafikán. Nálam a grafika és a zene, az sokadlagos szempont. A cselekmény, a sztori menete legyen normális.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 15 feb 01, 11:46:43
Attól, hogy valami "egyedi", még nem lesz minőségi munka, nem lesz "jó". Valóban nem kell állandóan a pocsék grafikán lovagolni, de az még inkább bosszantó, ha a gusztustalan ábrázolásmódra használják az "egyedi" jelzőt. Ennyi erővel pálcikaemberekkel is meg lehetne animálni a részt és "egyedi"-nek kikiáltani. Biztos sokaknak tetszene. 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Krisz7199 - 15 feb 01, 12:18:48
Persze tény, hogy a grafika szempontjából nem hozza a régi formáját az anime, de hát azért annyira nem szörnyűséges. Nem kell ezzel kapcsolatban annyira szőrszálhasogatónak lenni, mert katasztrófa azért nem történt. 
Amúgy pedig teljesen felesleges is szapulni minden egyes anime résznél a grafikát, mert amíg az a bizonyos team így dolgozik, addig ilyen is lesz a minősége.  Ezen mi úgysem tudunk változtatni, nyavalyogni pedig felesleges.

Amíg a sztori jól halad, szórakoztató, izgalmas addig nálam oké a dolog.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 feb 01, 14:44:25
Én Fairy Tail animénél utoljára értékelném a történetet. Pontosan a manga cselekményét követi néhány kiegészítéssel (na meg persze fillerrel), szóval azt inkább a mangánál veszem figyelembe. Az anime dolga a manga megelevenítése, így az elsődleges a grafika, az animáció és a zene.

Az eheti rész első felét én se értettem, de a vége valóban jól sikerült. Sejtettem, hogy az idő nem fog telni és valamit kitalálnak ellene, de én is sajnálom, hogy semmi magyarázatot nem kaptunk a végére. Ez így kicsit keserű ízt hagyott maga után. Mondjuk annyiban örülök pl. annak, hogy nem emlékeznek semmire a csillagszellemek, mert jobb is elfelejteni, mik történtek a csaták alatt. xD

A rész végén valóban tök jó volt látni Michellet. ^^ Én is örülök, hogy gondoltak ilyen kis apróságra. Plue is rég szerepelt, mondjuk kicsit furán nézett ki szegényke. xD Lucy meg aranyos volt a végén a kulcsokkal, meg hogy írta a naplót. Ja, és az Aquariusos jelenetért plusz pont.  :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Death Force - 15 feb 01, 20:40:00
218.rész kb 4:50-5:10-ig...... szegény bolygó XD szakadok  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 feb 07, 15:55:51
Hát ez eszméletlen jó kis rész volt még ha a rajzolás néhol megint igen érdekesre sikeredett. :D
Asuka-chan hozta a szokásos cukiságokat. Az a csók jelenet mangában mintha kicsit jobban ütött volna de mindegy. Erza meg tényleg nem normális. XD

Jövőhéten meg jön a Gruvia epizód. Na az még szép mutatvány lesz. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 feb 07, 16:15:10
Nekem viszont nem jött be annyira, Kuro25 :/
Mint sejthető volt, a rész fele filler öltéseket kapott, amik a béka feneke alatt voltak. Eddig is zavart, de itt szó szerint a képünkbe tolták, hogy Erza bizony ÜT A KARDJÁVAL, nem pedig vág... Egyértelmű, hogy ha rásújt a pengéjével a majom fejére, akkor annak púp nő a kobakján, jah... Az Ichigo páncél is no comment... De az tetszett, hogy Lilyvel együtt mentek, hisz Edolasban is közel álltak egymáshoz :)
Egyébként maga a manga sztori egész elviselhető lett, de a csókos jelenet valóban jobban ütött mangában. A rajzolással nem volt bajom és hallhattunk 2 új háttérzenét is, de nem csodálom, ha nem ragadt meg bennetek, mert bennem se XD Eddig van kemény 3-4 tényleg jó háttérzene a kb 15ből...
Ez a rész egy 3/5. Jobbra számítottam, legalább egy 4esre... De úgy látom a következő is hasonló szintű lesz :( Már előre félek, hogy cenzúrázva lesznek a dolgok...
Az "újított" ending: As i said :D Bár elég mindf#ck, hogy egy képet vetítenek másfél percig, de ezekhez az 1 epizódos történetekhez megfelel. Ugyanez volt a NMJ ív és Filler évad között :D
Egyébként jó kis kép lett Hisuiról, de amikor elsőnek láttam, hogy nem csillagszellemek jönnek, akkor azt hittem Asuka lesz a képen... De aztán figyelem, hogy ennek hosszú lábai vannak, na mondom akkor vagy Lucy, vagy Erza :D Majd a bugyija madzagaira azt feltételeztem, hogy fehér hajszálak és Mirára gondoltam XD Végül mutatták a nagy keblét és a zöld haját, én meg "Jaj de barom vagyok, ez tuti Visca, hisz a rész is róla szólt inkább"... Aztán kiderül, hogy Hisui, MEGA FACEPALM (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150207/Facepalm__1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150207/Facepalm__1__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Persze így utólag a lufin is egyértelmű, hogy ki van, de amíg nem tudtam, hogy Hisui tartja, addig én ki nem tudtam venni, hogy ki a fene az XD
Na, de a következőnél endingben tuti Juvia lesz :D Meg maga a fejezet is jobban bejött, mint ez, szóval hátha...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 feb 07, 16:41:50
Hát de Csabi mit vártál, hogy Erza majd szét kaszabolja a majmokat? :D
Nem harcolni akart velük ezért ütötte őket a karddal. Meg abban a jelmezben az is csoda hogy mozogni tudott. :D Nem kell ennyire komolyan venni a dolgokat mert nem fogod élvezni. Már pedig szerintem ez egy nagyon élvezetes rész volt. Meg muszáj volt elhúzniuk mert az alap Omake fejezettel nem húzták volna ki a 20 percet. :D
Inkább ilyen filler jelenetek mint az a hülye delfin harcos izé. :D

A Gruviás rész tuti hogy jó lesz eddig még nem csalódtam a csajsziban.
Bár kicsit elfogult vagyok mert az egyik kedvencem. :D


Ami az Endinget illeti szó szerint úgy éltem meg én is ahogy te, ez elég LOL. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 feb 07, 19:26:44
Persze, azért egy full filler résztől még mindig jobb :D
Amúgy allergiás vagyok az ilyen megmagyarázhatatlan hülyeségekre, hogy egy egész város darabokra hullik, de a szereplőken max egy vágás, ha van... Persze tudom, hogy ezeket nem kéne komolyan venni és lehet csak én növök ki a shounenekből (bár ez már gyerekkoromban is zavart XD)... De az is közrejátszhat az ügyben, hogy nem rég veséztem ki a Tokyo Ghoult és Akame Ga Kill! animéket, ahol kész öröm volt látni azt, hogy ott bizony nem halhatatlanok a karakterek :D Ettől függően, vagy függetlenül, még mindig messze a Fairy Tail és a One Piece a 2 nagy kedvencem, csak az ilyenekre mindig felkapom a fejem, na... :D
A Juviás fejezet nagyon tetszett mangában, szóval jó lenne, ha itt is "virítana" :D

Ami az Endinget illeti szó szerint úgy éltem meg én is ahogy te, ez elég LOL. XD

Megnyugodtam, hogy nem vagyok ezzel egyedül... XD Így már nem olyan ciki  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 feb 08, 12:54:26
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Fairy_Tail_episodes#Season_5_.282014.E2.80.93Present.29

Február végéig filler lesz omake mangából meg egy a FT novellából. Igen már olyan is van. :D

A "Transform" részben Natsu új technikát tanul amivel elsőre Lucyvá változik.  XD

Márciustól elvileg Tartarus arc. De mivel tavaszt írtak lehet hogy Áprilistól! 

Persze, azért egy full filler résztől még mindig jobb :D
Amúgy allergiás vagyok az ilyen megmagyarázhatatlan hülyeségekre, hogy egy egész város darabokra hullik, de a szereplőken max egy vágás, ha van... Persze tudom, hogy ezeket nem kéne komolyan venni és lehet csak én növök ki a shounenekből (bár ez már gyerekkoromban is zavart XD)... De az is közrejátszhat az ügyben, hogy nem rég veséztem ki a Tokyo Ghoult és Akame Ga Kill! animéket, ahol kész öröm volt látni azt, hogy ott bizony nem halhatatlanok a karakterek :D

Na igen de a TG meg az AGK nem Shounen ergo nem tiniknek szól.  :D
A shounenből már én is kinőttem csak a régi cuccokat nézem/olvasom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 15 feb 08, 18:30:37
Mindenki a Tartaros ívről beszél, de engem sokkal jobban érdekel az azt megelőző ív. Szerintem a Fairy Tail történetek kevés olyan történetszálába tartozik, ahol nem nagyon akadtam ki semmin sem, vagy csak minimális szemöldökráncolás történt. :)

A két megemlített szériához kapcsolódóan: a Tokyo Ghoul valóban seinen és nem shounen, de az Akame ga KILL! mindig is shounen volt, a durvábbik, kegyetlenebb fajtából. Ez a fajta shounen stílus amúgy egyre kedveltebb lesz a megítélésem alapján.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 feb 08, 19:12:48
Mármint a Napfalura gondolsz? :D
Természetesen arra is gondoltam csak már megszokásból említettem Tartaros ARC-nak. :D
Nem tudom miért vettem egy lap alá a kettőt talán mert elég szorosan kapcsolódnak egymáshoz.

Ami az Akame ga Kill-t illeti most nem akarok ezen lovagolni mert ahány oldal annyi kategória.
De egyedül csak AA meg AniDB írja Shouennek. :D MAL és ANN meg nem. De most ezen nem múlik. Akkor is totál más kategória mint a szimpla Shounenek mert nem tiniknek való Shounen. Sőt inkább egy Soft Seinen cuccnak mondanám. De ezen nem veszünk össze. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 15 feb 08, 19:28:29
Nem tudom, én ezt az Erzás szálat feleslegesnek és eröltetettnek tartottam, ha csak azért rakták bele, hogy szerepeljen, akkor kár volt. Egyébként egy egész aranyos rész volt. Az ending meg...  :smirksweat: alacsony a költségvetés?  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 feb 14, 16:38:05
221   The White Silver Labyrinth
白銀の迷宮 (Hakugin no Meikyū)   Feb 21

222   Transform!
変身! (Henshin!)   Feb 28

223   Kemokemo Arrived!
ケモケモが来た! (Kemokemo ga Kita!)   Mar 07


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 feb 14, 18:23:02
Azt a rohadt! Nem hittem volna, hogy egy ennyire jól felépített és totál élvezhető epizódot kapunk!  :omg:
Volt itt minden kérem szépen, erős érzelmek, nagyon vicces pillanatok (az összes esküvős poénon szétröhögtem a fejem XD) és persze Juvia Juvia hátán :D Eléggé kedvelem ezt a lány szereplőt, szóval nekem semmi problémám nem volt azzal, hogy újra kapott egy teljes epizódot. Talán utoljára Tenroun volt ilyen, amikor Meldyvel harcolt, csak itt 0 verekedés volt és mégis baromi fasza rész lett :D
A rajzolás gyönyörű, egyszerűen gyönyörű volt! Megkockáztatom, hogy talán ezt a részt a régi stílussal nem tudták volna ilyen jól átadni. Ez a szép grafika és színvilág tökéletesen illett az epizódhoz. Nem tudom figyeltétek-e, de a Mágiajátékok elején lévő néhány részt leszámítva ez a csapat sokkal jobban tud rajzolni :D És Lucy ruhája!!! *-* Oké szögezzük le, nem vagyok homár, de itt most írnék néhány szót a csajos ruhákról XD Ezt a viseletet Lucy az első S2 részben hordta először és azóta is a kedvencem :D Főleg ezzel a szépen leengedett hosszú hajával, totál eltalálták az ízlésemet! :D Ráadásul Erza kabátban már a mangában is baromira tetszett és a következő részben ahogy látom Lucy is kap egy nagyon szépet :) Meg amúgy is, nekem ez a Juvia öltözet az eddigi kedvencem és fantasztikusan rajzolták le ezeket végig, szóval már csak ezért is külön öröm volt megnézni az epizódot :) Na meg a havazás a végén  :lover:
2 negatívum azért a végére, mert ez a rész sem volt teljesen tökéletes. Az elején megkaptuk a Juvia fürdés cenzúrát, aki teheti nézze meg mangában
itt (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/376,5/4), mert ezt NEM SZABAD KIHAGYNI!
Másik dolog: a végén Gray úgy futott, mint aki összetrottyantotta magát XD
De még ezekkel is egy olyan gyönyörű Valentin napi epizódot kaptunk (még karácsonyra is jó lett volna), hogy egyetlen hezitálás nélkül lazán megadom rá az 5/5-öt :)
A következő rész meg full filler lesz és az előzetes alapján se füle, se farka, na de majd meglátjuk mit hoznak ki belőle. Ahogy korábban írtam, már csak a kabátban lévő Lucy-ért is megéri megnézni! XD

223   Kemokemo Arrived!
ケモケモが来た! (Kemokemo ga Kita!)   Mar 07

Úgy látszik Március is full filler lesz, legalábbis 80% az esély rá eddig... Áprilisban új opening és valszeg oda akarják betenni az új manga ív kezdetét.  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 feb 14, 19:01:56
219. rész

Ahogy Csabi28 is írta, ez egy egész pofás kis rész lett. És még a kis kibővítéseket sem éreztem erőltetettnek.
Juviát sem hallottuk még ennyit beszélni egyhuzamban, pedig a szinkronszínésze jól érti a dolgát.
Mondjuk a mangában Ur csak Gray nyaka köré tekeri a sálat, Lyon köré nem (ő nem vacog), de egye fene. ^^
És még a hallucinálós részeket is szépen megoldották, pedig tartottam tőle, hogy elrontják valami idiótasággal. ^^"

9:26-nál Alzack kicsit behanyatlott a pultnál... ^^" Lehet, hogy erre még visszatérünk a következő részben?

Az openingben van egy kis tűzköpő szőrpamacs közvetlenül Alzack, Viska és Asuka jelenete után. Szerintem az ugyanaz, mint az opening későbbi részében az a valami, ami jó nagyra nő egy szigeten.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 feb 14, 19:14:23
Hát ez tényleg állat jó rész volt. Talán én is csak azt tudnám kifogásolni hogy kihagyták a zuhanyzós részt a manga elejéről. :P De egyébként tökéletes rész volt. Kicsit mondjuk elfogult vagyok mert Juvia az egyik kedvencem de hát na kitett magáért. :D

Remélem a többi filler is ilyen jó lesz mert 4 filler rész még tuti lesz szerintem és tényleg csak Április körül kezdődik majd a manga story elvégre animéknél akkortól számít a tavaszi szezon.

Mondjuk az a filler rész nagyon érdekel amikor Natsu új technikát tanul amivel átveszi Lucy alakját. :D
Lehet hogy pont a jövőheti rész lesz az.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 feb 14, 19:43:03
Jaja, a 2 hét múlva lévő Transform! részben lesz biztos a 2 mangás alakváltó omake fejezet, nem merek semmit sem írni róla a spoiler miatt, de arra gondolok, amire te és a 295,5-re, sztem ezeket fogják egyesíteni egy epizódban, hisz eléggé összefügg a tartalmuk :D
Amúgy a 344,5-öt kajak nem fogják már feldolgozni? Egyik legjobb omake, hatalmas hiba lenne kihagyni animére. Elsőnek azt gondoltam, hogy OVÁT csinálnak majd belőle a sok fanservice miatt, de már nem túl aktuális a témája... De jobb később, mint soha, csak jó lenne már egy új Ova, mert ez az S2 eddig nem nagyon akar kiadni egyet sem. :(


9:26-nál Alzack kicsit behanyatlott a pultnál... ^^" Lehet, hogy erre még visszatérünk a következő részben?

Az openingben van egy kis tűzköpő szőrpamacs közvetlenül Alzack, Viska és Asuka jelenete után. Szerintem az ugyanaz, mint az opening későbbi részében az a valami, ami jó nagyra nő egy szigeten.

Azt hittem elsőnek, hogy az a mizé meg az opening végén lévő másik izé csak ilyen jelentéktelen fantasy dolog, mint amik az 1. nyitányban és ova nyitányban is voltak, de kezdem azt hinni, hogy tényleg az lesz ennek az "openinges részeknek a "főbossa" " XD

Off: Amúgy miért az évszakok 2. hónapjától van az adott évszakos anime szezonok kezdete és op/ed váltások? Azért mert az év Januárral kezdődik és onnantól számolnak rá 3 hónapot mindig? Mondjuk alapból jobb lenne tényleg, ha Januárnak hívnák az első téli hónapot és azzal is kezdődne az év, tehát rögtön December lenne Szilveszter után XD Engem mindig is zavart, hogy ilyen hülyén jött ki :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 feb 14, 20:07:57
Most aztán kitettek magukért a készítők! :D
Ehhez a részhez én is nagyon jól állok hozzá, főleg azért mert Juvia a kedvenc karakterem a FT-ből.  :$
De olyan gyönyörű is lett. :'D Ha így folytatja a stúdió, egy rossz szavam nem lesz róluk.
Azért észre lehet venni, hogy a 176.rész milyen rossz hangulatú kritikát kapott a legtöbb embertől, és részről-részre lett jobb. Még a hangulatot is sikerült igaz Fairy Tail-esre megteremteni(kb).

Megkockáztatom, hogy talán ezt a részt a régi stílussal nem tudták volna ilyen jól átadni.

Ebben egyetértek veled, sőt már örülök az új stúdiónak.^^
Fogadok korán ittam a medve bőrére, és később még pofára esek, mert túlságosan dicsértem őket... ha ez lesz, sírógörcsöt kapok. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Italy4ever - 15 feb 15, 17:24:58
Miután kihagytam a csillagszellemes részeket megnéztem a mangás részeket. Nem rosszak, egyre jobbak, bár én még Erzánál a hajon átlátszó szemen ahányszor meglátom kiakadok.. :nugget:

A Juviás résznél a hó esése zavart egyedül hogy előbb kezdődött mint kellett volna, számomra úgy jobban átjött volna másrészről meg logikusabb lett volna hogy miért ment vissza a sálért. Az Erzás fillert is jól meg lehetett volna csinálni..az az eperpáncél szörnyű.. XD

Végül pedig az opening nem nagyon jön be, de az ending az szerintem jó :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 feb 15, 18:00:42
Egyik legjobb rész volt az S2-ből szerintem. Igaz, én is elfogult vagyok Juviával. ^^' Osztom a véleményt, hogy a régi csapat nem csináltam volna meg jobban ezt a részt. Valamiért Juviát egyébként se sikerült legtöbbször szépen rajzolniuk. Mondjuk ez valahol igaz a mostani csapatra, mert amikor Juvia nincs fő(bb) szerepben, eléggé el tudják rontani. Most viszont gyönyörűen megrajzolták végig és a harci jeleneteket is jól meganimálták, a víz víznek is nézett ki. :'D Imádom Juvia karakterét, el tudnék viselni még több részt is a főszereplésével, egy jelenség. A végén meg nagyon aranyos volt, ahogy mosolygott. ^^ A filler-kiegészítéseket ezúttal eltalálták, főleg Evergreen képzelgését. XD Ever: Te fiút vagy lányt szeretnél? Elfman: Természetesen... lányt. x'DD Jogosan akadt ki Evergreen. : D

Egyébként mi ez a "Natsu át tud alakulni Lucyvá" dolog?  :hmm?: Nekem nem rémlik a mangából, bár lehet, hogy csak a memóriámmal van gond.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 feb 15, 18:07:36
Fogalmam sincs, hogy spoilernek számít-e, de a 2 hét múlva lévő rész nagy eséllyel ezt fogja feldolgozni, szóval csak saját felelősségre nézzétek meg: http://mangafox.me/manga/fairy_tail/v15/c119.5/1.html Bár ez is egy omake, szóval úgy igazán nem fogja előrevinni a történetet az animében sem :D
Szóval erről meg 295,5 omake fejezetről beszéltünk, BrownOsment :D Mind a kettőnek hasonló a témája, meg elég rövid mindkettő, szóval nagy eséllyel ezt a kettőt fogják egyesíteni egy epizódra :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 feb 15, 18:52:38
Ó, hogy ezt én hogyhogy nem olvastam el eddig?  XD Elég régi, de remélem, bejön a sejtésetek, és ezt is feldolgozzák. ^^ Köszi a választ!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 feb 15, 19:21:43
Két hét múlva lévő részre ez van írja, hogy fel lesz dolgozva: http://mangafox.me/manga/fairy_tail/v35/c295.5/2.html


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 15 feb 15, 21:50:18
Csak eljutottam eddig a részig is és lehet, hogy csak Juvia képzelgése, de akkor is GaLe  :D  Evergreen meg lebukott  XD  Viszont azt kell mondjam, Gray érdekes futásán kívül megemelem a kalapom és egyéb sapkaságomat a stúdió előtt. Voltak olyan részek, ahol már temettem ezt az animét, de úgy látszik, kezdik komolyan venni magukat és egyre minőségibb a dolog. Mondjuk ez a rész megérdemelte, tetszetős volt, mind a látványvilág, mind a feldolgozott rész. Meg ez a Juviás "Jubin" már hiányzott, olyan aranyos. Az első feltűnése körül valahogy nem szerettem Juviát, aztán kellett egy pár rész, mire semlegessé vált, majd valahol a Nagy Mágiajátékok környékén szerettem meg és jöttem rá, hogy milyen aranyos karakter. Annyira ordít, hogy ezek ketten (mármint ő és Gray) egymásnak vannak teremtve, dehát szerencsétlennek pont egy tökfej jégmágust adott a sors, aki képtelen bármit is elismerni. Az a lelkesedés, amivel azt a tortát csinálta, haláli  XD , innentől kezdve egyértelmű, hogy bűn rossz lett, miután Wendy arca olyan lett, mint aki minimum aszalt szilvát evett. A sál viszont aranyos volt (mindenki sálat ad annak a srácnak, aki tetszik neki, legalábbis Hinatának ez bejött), Gray reakciója is, már az, amikor utánament. A végén az a testpárna... úgy tudtam, hogy a következő valami hülyeség lesz.  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 feb 21, 13:58:52
S2 - 46

Csak nekem volt olyan érzésem minthogyha egy teljesen másik csapat dolgozott volna a rész első felén? Az animáció kifejezetten jó volt, az OST-k is rendben voltak. Ami a kutyámajompolip harc alatt volt azt hallhattuk már ilyen hosszan? Az lehet az új Dragon Slayer theme? :hmmm?:

Negatívum:
-az öt perces natsu ne aludj szenvedés a barlangban
-Lucy X-et vág a jégbe és kiesik egy karika....  :nugget:
- A fleuve d'étoiles írtó béna lett


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 feb 21, 13:59:49
221. rész

Ööö... hmm... izé... <--- kb. ennyi volt az első reakcióm. Ez a fejezet semmiről sem szólt. Kár érte.

A következő hátha jobb lesz, vagy legalábbis poénosabb.
És jól látom, hogy a rajzolása is más lesz egy kicsit? Mintha a színek erősebbek lennének, és a fejek is másak kicsit...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sordoran - 15 feb 21, 16:44:00
Ez a rész a fillérek között is töltelék volt. Nem mondanám rossznak, de nem nézném meg újra se, mert nem történt benne semmi. Csak legyen meg az e heti rész is alapon készítették el szerintem, mi meg legyen meg a szombati 20 perc Fairy Tail alapon megnéztük.
Ami picit zavar, ha azt a jeget nem lehetett csak azzal a izével vágni, akkor hogy is falta be, harapott bele Natsu?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 feb 21, 20:32:24
Ebben a részben ne próbálj értelmet keresni, sordoran XD
A múltheti előzetes alapján számítottam rá, hogy ez kb. egy 3/5-ös rész lesz, de konkrétan még azt se hozta. Az első 5 perc még rendben volt, azután meg full unalom az egész. Az a poén egyébként, hogy a barlangos kínlódásban már arra gondoltam, hogy ide kéne egy fanservice nagyon gyorsan, az feldobná a hangulatot, erre AZONNAL vetkőzött Lucy XD XD Kár hogy ez a való életben nem működik XD Amúgy a fanservice tetszett volna, csak a cenzúrával totál elrontották ezt is -.-' De akkor minek vetkőztetik Lucy-t, ha inkább alig mutatnak belőle valamit? Ez ilyen wtf dolog, amit szintén nem lehet megérteni XD
Egyébként full kiszámíthatóan unalmas volt az egész rész, kb. egyszer sem lepődtem meg... A végén is annyira érezhető volt, hogy meg fogja enni a jeget -.-' Egyébként a visszautalás a csillagszellemes fillerre tetszett, csak kár, hogy 2 résszel ezelőtt használta Aquariust Asukával Lucy... Ezt a fillert az elé kellett volna tenni és még értelme is lett volna, de sebaj XD
2/5, ez tényleg csak a kötelező szombati rész volt, egy szünettel jobban jártunk volna. Igazából csak Lucy kabátja tetszett az egész epizódban XD Meg hallhattunk 2 új háttérzenét, bár nem csodálom, ha nem tűnt fel mindenkinek. Még mindig harmatgyengék az ostok.
A végén meg azt hittem, hogy Lucy lesz a képen, de a Lilys pótlásnál egyből leesett, hogy az bizony Levy lesz, bár a feje nem lett a legjobb :/ Meg a melle is nagyobb volt kicsit, bár ez nem probléma :D

Amúgy: http://fairytail.wikia.com/wiki/Episode_226 Ezzel már biztos, hogy full március is filler lesz, bár ez nem meglepő, úgy néz ki opening váltásnál lesz már normális folytatás :D
Egyébként Fairy Tail Of Dead szintén egy omake lesz márciusban a mangában és egyből meg is animésítik, ahogy látom. Csak nekem jut eszembe a Highschool of the Dead? :D Az echi dolog még bele is illik a FT-be, de vajon ez is zombis lesz? :O


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 feb 26, 08:43:46
223   Kemokemo Arrived!
ケモケモが来た! (Kemokemo ga Kita!)   Mar 07

224   Where you Came
君の来た場所 (Kimi no kita Basho)   Mar 14

225   The Thunder Man
いかづちの男 (Ikazuchi no Otoko)           Mar 21

226   Fairy Tail of the Dead
(FAIRY TAIL OF THE DEAD )   Mar 28


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 feb 26, 13:37:00
Zsír. A heti rész csak félig lesz filler és a 226-os is. Viszont azon kívül egész március filler részekből fog állni  :smirksweat: Pedig igazán feldolgozhatnák a Mágiajátékok utáni omake-et még.
Egyébként a Villámemberre és a Fairy Tail of the Dead-re nagyon kíváncsi vagyok  :hmmm?: Talán látunk egy szuperhős Luxust, majd egy Highschool of the dead-et FT módra?  :fun: Ááá biztos nem, ahhoz meg kéne ölni embereket, hogy zombiként visszajöjjenek és ilyen cenzúrával ez képtelenség  :smirksweat:

FT S2 47. rész:

Feldolgozott fejezetek: http://mangafox.me/manga/fairy_tail/v15/c119.5/1.html és http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/295,5_Fairy_Woman/1
Whow! Úgy történt minden, ahogy gondoltam :D Fogták ezt a 2 rövid omake-et és egyesítették egy epizódra, amit igényes töltelékekkel pótoltak ki. Hát srácok, ha másban nem is, ez a stúdió nagyon érti a dolgát a részek időzítésében és szerkesztésében! A 2 manga omake között 4 év különbség van, és mégis sikerült az animének gyönyörűen egyesítenie a 2 történetet egybe :D
Ha nem veszitek komolyan (ne tegyétek!), akkor nagyon élvezetes kis szombati epizód lett ez :D
Amikor Macao-ék akartak "Ikemenné" változni, azt hittem felveszik majd Ichya alakját, de végül is ez a kivitelezés jobb volt, mert így a Fairy Woman Erza kapott ellenfeleket, bár azért nem kellett volna Gazille-t és Lilyt így megszégyeníteni AGAIN :(
A rajzolás továbbra is gyönyörű, viszont megint kihagyták a fincsi fanservice-eket mangából, így csak egy 4/5-öt adok rá. Nézzétek vissza ezeket a mangában, megint ki volt cenzúrázva a "lényeg"...
(Előre félek mi lesz így azzal a bizonyos Erzás jelenettel ... )
Az endingben azért kicsit kárpótoltak :P Elsőnek azt hittem Gazille lesz a csizma és motor miatt, de azt kell mondjam, ez a megoldás jobban tetszett ;)

Idézet
Chakra:
Az openingben van egy kis tűzköpő szőrpamacs közvetlenül Alzack, Viska és Asuka jelenete után. Szerintem az ugyanaz, mint az opening későbbi részében az a valami, ami jó nagyra nő egy szigeten.

Úgy néz ki igazad lesz, Chakra :D
És most akkor 3 FULL filler rész...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 feb 28, 16:46:10
222. rész

3:23
Hej, nagy mákos ez a Gérard. Még egy ilyen nőt, mint Erza, aki ennyire férjhez akar mennyi. :D

3:49
Elsőre kicsit furcsán hatott Gazille és Lily divatrajongása, de végül is érthető. Csak annyit mondok, hogy: fehér öltöny, gitár, subidubapp. :D

5:13
Erza kinézete, Mirjane szende mosolyával... Ez most nem tudom eldönteni, hogy aranyos vagy ijesztő. :D

6:00
Azért az átváltozás igen-igen erős mágia, ha a most elhangzott magyarázatot nézzük. Hiszen nem csak a kinézetet tudja megváltoztatni a használó, hanem a képességeit is tudja tuningolni (feltételezhetően az eredeti képességei és a mágikus erejének korlátai között). Viszont akkor a Straussoknak igazából kétféle mágiája van: az átváltozás és a Take Over. Mert ugye az utóbbinál nem a saját mágikus erejével tuningolja a testét, hanem egy másik lény képességeit használja. Bár igazából eléggé összefolyik a kettő.

6:45
Indiana Jones. :D

7:03
Poén, hogy Charle-hoz tényleg illik az a ruha.

7:22
Rémálmaimban se kísértsenek! XD

9:14
Macao, te szerencsés kurafi. Hogy engedhettél el egy ilyen nőt?! :D

10:09
"...aki közel áll hozzátok." Erre Natsu közelebb lép Lucy-hez. XD

10:44
Power Rangers paródia? ^^

16:27
Ezt itt nem kellett volna. A mangát is olvasók érteni fogják, hogy miért.

22:24
Batman paródia? ^^

Az ending is egész tetszetős lett. Jó a motor karosszériája. ;) :D
Összességében ez egy klafa kis rész volt. Vicces volt, nem estek túlzásba a készítők, és még a történések is megmagyarázhatóak hellyel-közzel.
Még sok ilyet! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 07, 16:28:15
Ez a rész...
Nem is tudom, hogy melyikkel kezdjem, a még az igénytelen szintet sem súroló béka feneke alatti grafikával, vagy a wtf történettel. Legyen az előbbi, az jobban szembetűnő.
Gondolom azt mindenki észrevette, hogy a rajzolás most nem volt a helyzet magaslatán...  :smirksweat: Ide most linkelhetnék sok példát erre, de felesleges, mert fél percenként lehetett találni vmi übergusztustalan arcot.
Aztán a dinamika... Natsuék házában Erza megidézi az egyik kardját, persze nem a kezébe, hanem az úgy lebeg majd Erza SZÉP LASSAN ránéz és úgy van vele, hogy csak vegyük azt a fránya lebegő kardot a kezünkbe... Rossz volt nézni tényleg.
Másik "kedvencem" 12:02-nél a gördeszkán begördülő Natsu...
A "történet" meg. Ez a Kemokemo elég Happy 2 módon érkezett meg, egyetértek az előzetessel, de egyébként nem lenne ez rossz, de a kivitelezés az minősíthetetlen. Ennek a cserediák dolognak sem volt semmi értelme és egyáltalán nem volt vicces, inkább szánalmas, hogy minden helyen csak bénáztak...
2/5 és talán még vajszívű is vagyok. Mondjuk az tetszett, hogy a reklámjelzőt végre "frissítették" és úgy tűnik ez a filler történet még jövőhéten biztos, de lehet még azután is betart. Viszont Március utolsó része az omake lesz, azután meg végre folytatódik az igazi mangaív, bár már előre félek, mert ha összenézzük az S1 első 48 részét és ezt a 48 részt... Oké, hogy itt a fele az majdnem filler, de akkor is... BŐDÜLETES a különbség XD
Az endingben nem értettem Kagurát, még ott lett volna Lisanna, Lucky, Viska és esetleg még Kinana is a maradék 4 ending képnek és akkor az összes FT-es csaj lehetett volna. Oké, hogy itt egyáltalán nem szerepelt Lisanna, de a 44. részben meg Hisui nem, mégis berakták az Endingbe, no mind1, ez legyen a legnagyobb baj, vagyis jó lenne...
Egyébként jó ötlet volt Laharlt és a tanácsot szerepeltetni :)
De tényleg előre félek a következő manga ív megvalósításától, kb. az fog dönteni, hogy megérte-e a stílusváltás a FT-nek, vagy sem... Egyenlőre bőven az utóbbi felé dől a mérleg.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sordoran - 15 márc 07, 17:33:23
Én azért csak kiemelnék egy képet: http://kephost.com/image/Fu4T
Ezt megláttam és majdnem megfulladtam, mi ez? :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 07, 18:04:53
Ezen a képen egyedül a cuki kis Kemokemo akit nem basztak el annyira rajzolásilag. :D

Csabi megértem hogy miért vagy mérges a grafika egyszerűen fika. :D
De azért a story nem lett volna olyan rossz csak nem lehetett annyira élvezni a szar rajzolás miatt.
Lesz mit javítani a DVD-ken. Kemokemo nagyon cuki én imádtam. Happy-nek semmi köze hozzá. És örömmel látnám az alap storyban mert nagyon cuki. Szerintem amúgy ki fog derülni hogy valamilyen sárkány féle vagy csak simán átveszi Natsu képességét ezért okádik tüzet. :D A hangja is telitalálat. Nem ez a legjobb filler rész de én élveztem. Simán 7/10. Ha a rajzolást is ide veszem akkor csak 5/10.

A végén Kagura is tetszett engem nem zavar hogy nem egy újabb FT-s csajt raktak be.
Egyébként a részben is imádtam Kagurát. kis Onee-san mániás tsundere. :D

Áprilistól amúgy új OP ED páros jön:

Opening 5: Yumeiro Graffiti (ユメイログラフィティ)" by Tackey & Tsubasa
Ending 5: Never ever" by Tokyo Joshiryuu (東京女子流)

Ami fura hogy csak Júniusig lesz ez a kettő. Bár most hogy így belegondolok valszeg csak Napfalu ARC-ig használják majd.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 15 márc 07, 18:29:28
De tényleg előre félek a következő manga ív megvalósításától, kb. az fog dönteni, hogy megérte-e a stílusváltás a FT-nek, vagy sem...

Hogy őszinte legyek, szerintem ez nem volt választás kérdése. Minden köntörfalazás nélkül ki merem jelenteni, hogy a Satelight nem kívánta folytatni a közös munkát az A-1-gyel. Alapból 48 részesre tervezték az egészet, de a népszerűség miatt ebből 175 rész lett + OVA-k és egy film. Az A-1 még csak-csak elmondhatja, hogy készített már hosszabb szériákat, de a Satelight abszolút a szezonos animékben jártas, vagyis 50 epizódnál többet még nem produkáltak egyetlenegy szériánál sem, csak az FT-nél, a legjobb tudomásom szerint. A részek nem voltak olcsóak, a minőség pedig egyre rosszabb lett, ahogy közelítettünk a mangához. Teljesen érthető, hogy nem kívántak az 1 éves szünet után ismét az FT-n dolgozni.

Helyettük jött a Bridge. Róluk keveset tudok, szóval nem lehetnek valami ismertek. A minőség ingadozó, de az A-1 célja valószínűleg annyi volt, hogy találjanak valakit, aki végigviszi a szériát velük, ha már elég sokáig eljutottak. Teljesen világos, hogy nem törekszenek a maximumra, csak arra, hogy adjanak valamit. Meglátjuk mit fognak produkálni, ha visszatér a főszál, de nem lennék meglepve, ha jelentéktelen lenne a javulás. Van egy olyan érzésem, hogy a Fairy Tail inkább egy vicc kategória lett már a számukra, amiben Mashima vastagon ludas, de ezt inkább nem nyitom meg...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 07, 18:52:27
Ez szerintem egyáltalán nem kifogás a Satelight részéről. Számomra az lett volna igazán fasza húzás ha évente csak 20-30 részt adtak volna ki a FT-ből. Akkor maradhatott volna a régi stílus. És a minőség is megmarad. Persze akkor nem kaszáltak volna ennyit vele. Itt mindig a pénz dominál nem a készítők. Azokat lehet cserélni de pénz nélkül nem sokra mennek. Ez meg is látszik a minőségen. Oké DVD-ken javítanak rendesen de nem gondolhatják komolyan hogy kidobok majd 8 ezret minden DVD-re amin van 4 rész. Még akkor sem ha a Havi FT Magazinhoz adják amiben ugye benne vannak a Spinoff mangák mind meg a szokásos CP ANIMA REAL csapattól. :D

Abba most nem mennék bele én sem hogy miért nem vicc kategória a FT mert egyáltalán nem az. Az anime egy vicc ez tény de ez a készítők hibája már bocs nem Mashimáé. Ugyanis a mangával nincs semmi gond. Ugyan azt a szintet hozza az eleje óta. Ezt elég kevés Shounen manga mondhatja el magáról. Nem próbált meg más lenni mint a többi mindig ugyan az maradt. Ez lehet hogy van akinek nem tetszik de annak eleve nem is kellett volna 100-nál több fejezetet elolvasnia. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 márc 07, 21:11:36
A rajzolás tényleg nagyon furcsa volt, sokszor jól meg kellett nézni az adott szereplő ruháját és hajszínét, hogy felismerhető legyen. ^^"

Az elején a krokodilemberről a Marvel Gyík (http://hu.marvel.wikia.com/Gy%C3%ADk_%28Curtis_Connors%29)ja ugrott be (Dr. Curtis Connors).
Nehéz elhinni, hogy Ichiya és Aizen hangja ugyanaz a személy... ^^"
A Blue Pegasus egy laza nyilvánosházat futtat (kb. mint a Gintamában).
Szegény Kagura, szinte sajnáltam, Erza nyomulós énje elég... nyomulós. :D
Nem lenne ez rossz, de ha a kövi részben a kis fotoszintetizáló haverunk 2 másodperc alatt ellenséggé válik, az szánalmas lesz. Mert bunyó az tuti lesz, nem a semmiért láttunk a kövi rész bemutatójában Natsutól egy Guren Bakuenjint.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 15 márc 07, 22:36:53
Abba most nem mennék bele én sem hogy miért nem vicc kategória a FT mert egyáltalán nem az. Az anime egy vicc ez tény de ez a készítők hibája már bocs nem Mashimáé. Ugyanis a mangával nincs semmi gond. Ugyan azt a szintet hozza az eleje óta. Ezt elég kevés Shounen manga mondhatja el magáról. Nem próbált meg más lenni mint a többi mindig ugyan az maradt. Ez lehet hogy van akinek nem tetszik de annak eleve nem is kellett volna 100-nál több fejezetet elolvasnia. :D

Tudod mit, érintőlegesen belemegyek a dolgokba, ráharapok a csalira. :D

Mashima egy lelkiismeretes író, akin látszik, hogy élvezi, amit csinál és kiteszi a lelkét a szériájáért. Ezt nem vonhatja kétségbe senki. Az állandóság viszont nagyon nem tett jót a szériának és hosszútávon az olvasók fokozatosan pártoltak és pártolnak is el a mangától emiatt. Pedig minden adott: érdekes világ, szerethető karakterek, szép rajzolás, menő ellenfelek, sárkányok és még sorolhatnám. Az első 100 fejezet karakterizációval telt el, így nem lehetett messzemenőbb következtetést levonni. Az emberek csak vártak és vártak arra, hogy mikor fog jönni az a plusz, amivel a széria robbantani fog és végre igazán el fogják ismerni. Ez a plusz azonban a mai napig nem történt meg, mert Mashima nem akarja meglépni. Amit a Rave-ben megmert lépni, azt itt már nem meri. Nem aknázza ki a lehetőségeket. Lehet, hogy szerinted pozitívum, hogy ugyanazt a szintet hozza, de a számok világában ez mostanra egyre csak csökken. Az olvasók lennének ezért a hibásak? Nem mondanám. Ők megadták az esélyt, sokáig hűek maradtak, de Hiro sara az, hogy nem kíván a formulán egy fikarcnyit sem változtatni.

2009: 2,886,942 eladott példány
2010: 5,739,526 eladott példány
2011: 4,701,596 eladott példány
2012: 4,128,665 eladott példány
2013: 3,790,151 eladott példány
2014: 3,275,885 eladott példány

És, hogy meglegyen az átkötés az animéhez: hibáztatható-e a Bridge és az A-1 azért, hogy nem kívánnak apait-anyait beleadni egy egyre csökkenő népszerűségű manga animálásába? Ha kiengedhetnek ilyen munkákat a kezük közül, akkor látszik mennyire érdekli őket, ergo viccnek tekintik az egészet. Biztos vagyok benne, hogy ők is unják már az örökös változatlanságot.

Egyébként, nem tartom kizártnak, hogy megint lesz egy hosszabb szünet, ha teljesen feldolgozzák a következő mangahű íveket.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 márc 07, 23:16:21
Abba most nem mennék bele én sem hogy miért nem vicc kategória a FT mert egyáltalán nem az. Az anime egy vicc ez tény de ez a készítők hibája már bocs nem Mashimáé. Ugyanis a mangával nincs semmi gond. Ugyan azt a szintet hozza az eleje óta. Ezt elég kevés Shounen manga mondhatja el magáról. Nem próbált meg más lenni mint a többi mindig ugyan az maradt. Ez lehet hogy van akinek nem tetszik de annak eleve nem is kellett volna 100-nál több fejezetet elolvasnia. :D

Tudod mit, érintőlegesen belemegyek a dolgokba, ráharapok a csalira. :D

Mashima egy lelkiismeretes író, akin látszik, hogy élvezi, amit csinál és kiteszi a lelkét a szériájáért. Ezt nem vonhatja kétségbe senki. Az állandóság viszont nagyon nem tett jót a szériának és hosszútávon az olvasók fokozatosan pártoltak és pártolnak is el a mangától emiatt. Pedig minden adott: érdekes világ, szerethető karakterek, szép rajzolás, menő ellenfelek, sárkányok és még sorolhatnám. Az első 100 fejezet karakterizációval telt el, így nem lehetett messzemenőbb következtetést levonni. Az emberek csak vártak és vártak arra, hogy mikor fog jönni az a plusz, amivel a széria robbantani fog és végre igazán el fogják ismerni. Ez a plusz azonban a mai napig nem történt meg, mert Mashima nem akarja meglépni. Amit a Rave-ben megmert lépni, azt itt már nem meri. Nem aknázza ki a lehetőségeket. Lehet, hogy szerinted pozitívum, hogy ugyanazt a szintet hozza, de a számok világában ez mostanra egyre csak csökken.

Tökéletesen egyetértek Bastiannal. A FT évről-évre ugyanazt hozza, és ez egyáltalán nem pozitívum. Bár, szerintem még így is bőven élvezhető, csak nem tudom, hogy van-e olyan valaki, aki igazán tud rajta izgulni, aggódni a karakterek sorsáért, gondolkodni a történet menetén. Ettől eltekintve számomra még így is élvezhető sokszor, szeretem is (a mangát, nem az animét). Csak azt bánom, hogy ebben sokkal több volt. Minden adott volt valami igazán jóhoz, és Mashima nem merte kihozni belőle, hogyismondjam, nem volt elég tökös hozzá. (És ez -SPOILER-sajnos a következő, Tartaros ívre is igaz lett végül).
De ezt már elég sokszor kibeszéltük a manga topicban. Lényeg a lényeg, szerintem Bastiannak van igaza.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 08, 01:49:32
Én sem mondtam, hogy az olvasók hibája. Viszont azért az nem kis dolog hogy több mint 400 fejezet óta ugyan azt a szintet hozza a manga. Mert a legtöbb Shounen manga ennyi fejezet után már inkább lefele csúszik mint beton biztosan hozza az elvártat. Sőt nem csak Shounen hanem úgy minden féle Mangára igaz hogy egy idő után zuhan a minőség! Azért ezek az eladási számok sem rosszak és túl nagy különbség sincs köztük.
Ráadásul ezek csak egy bizonyos időre vonatkozó számok. Bár tény hogy általában a kötet megjelenése után számított 2 hónap az ami fontos a kiadóknak. Ez sorozat berkekben is sokat számít ha egy sori évekig képes ugyan azt a szintet hozni. Ez itt is igaz. Az hogy az olvasók bizonyos részének ez kevés vagy egyszerűen merészebbet várnak egy idő után már más kérdés. Ez már nem a Mangaka hibája hanem az olvasóé. Igen az olvasóé. Itt a hibát nem feltétlen kell szó szerint érteni! A legtöbben elfelejtik hogy ez egy fanservice comedy manga fantasy elemekkel. Sosem akart grandiózus dolog lenni és Mashima már rég be akarta volna fejezni. Ahhoz képest tényleg megtesz mindent hogy kihozza a maximumot. Azt is vegyük azért számításba hogy a kiadók is dirigálnak valamilyen szinten hogy milyen legyen egy manga hisz több millió olvasó elvárja hogy pl ne nyírjon ki egy főszereplőt (amit ugye elég sokan szoktak emlegetni Shounen mangáknál nem is értem miért) vagy legyen pl szerelmi szál. Ez utóbbi tuti hogy lesz majd de csak a vége felé. Egyébként drámában is elég jól operál a manga jelenleg is. Nekem igazából az tetszett mindig is benne a legjobban hogy sosem túlzott el benne semmit Mashima. Leszámítva a Fanservice-t. XD

Egyébként mondjatok 1-2-nél több olyan Shounen mangát ahol lehet izgulni hogy mi lesz. :D
Nincs olyan. Mindig tudjuk mi a végkifejlet. Ami sokat nyom az izgalom faktoron az inkább a kivitelezés és azért abban a FT elég korrekt. Nem tökéletes sőt elég sokszor nagyon kiszámítható de még mindig jobb mint a Bleach. Itt legalább tudom miért harcolnak. XD

Egy szó mint száz, valószínűleg ha meglépne pár komolyabb dolgot Mashi akkor sokkal komolyabb lehetne a történet de nem fogja megtenni mert van egy elvárt szint ami alá nem mehet márpedig abba a kiadó szól bele. Hisz ha meglép valami komolyat és az nem jön be az olvasóknak akkor nem csak ilyen kis %-ban fognak elpártolni hanem sokkal többen. Azért ezt sem árt számításba venni. Anno ezért lehetett más a Rave mert akkor totál mások voltak az igények is. Akkoriban sokkal inkább volt igény komolyabb seinen jellegű dolgokra mint most. A Shounen műfaj most már inkább csak 13-18-éves korig terjed ki régen ez egyáltalán nem így volt. Ezért is van az hogy 20 év felett már elég sokan pártolnak el a mangától. Ha nem szórakoztatna a FT én is dobtam volna (ahogy azt megtettem a mostanában indult újonc Ecchikkel vagy Shounen cuccokkal, már én is kinőttem belőlük nagyon ritka az olyan amit végig nézek ritka kivétel pl a Cross Ange anime ami eléggé Gundam copy de felvállalja és a story is jó és nem nyomnak a pofámba minden percben csöcsöket. Ezt a legtöbb újonc nem mondhatja el és még csak története se nagyon van mert ugyan az a sablon szar a legtöbb.) de mivel ezt is évek óta olvasom, kezdetek óta ezért soha nem dobom. És azért a humorforrása még egyáltalán nem apadt ki a Fairy Tailnek. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 08, 11:14:10
Ugye azt tudjátok, hogy most a mangáról írtok egy ideje? Mert meg lehet érteni itt mindenki álláspontját, de Kuro25, te milyen fanservice-ről beszélsz? XD Persze tudom, hogy a mangára értetted, de még ezt a kevés jóságot is kihagyják az animéből.
Szóval beszéljünk inkább az animéről, listázzuk a jó és rossz tulajdonságait, ennek az S2-nek
#jók: -gyönyörű háttér
          -igényesen szerkesztett részek (gondolok itt arra, hogy jó helyen fillereznek, szépen felhasználják a korábbi omake-eket, jókor váltanak op/ed-t stb)
          -még talán az openingek sem rosszak

#rosszak: -nincsenek normálisan meganimált mozgások, így egy harc sem élvezhető igazán
                 -nincs egy értelmes (na jó 1-2 talán) háttérzene sem, így a harcokat megint nem lehet élvezni
                 -a karakterdizájn szép lenne, de túl fakó és az átlátszó hajak a szemeknél nekem sem tetszenek
                 - gyenge endingek

És az utóbbiak egyáltalán nem voltak jellemzők a régi sorozatra. Oké, ott is volt sokszor diavetítéses harc, de azért normális verekedésekből sem volt hiány. A háttérzenékre meg egyáltalán nem lehetett panasz, és ott az egész színvilág erős volt és kihangsúlyozott, ami csak tovább erősítette a Fairy Tail világ varázslatosságát.
Persze nekem ez a komolyabb, "valósághűbb" fakó színvilág is tetszene, ha kihasználnák a készítők. Ide már bőven mehetne a vér és a sok fanservice, mivel nagyon szép kebleket tudnak rajzolni, de hát megint cseszhetjük az egészet, ha a cenzúra törvényei beleszólnak.
A karakterek rajzolását egyenlőre nem tudom egyik oldalra se elhelyezni. Általában inkább szépek, de még azért még néha olyanok... mint a legutóbbi részben.

Mint látható, inkább a rosszból van több, mintsem a jóból, ráadásul az animéknél sokkal lényegesebb dolog a hang és a mozgás, ami rossz ebben az S2-ben. Legalábbis szerintem ezeknek kéne mindenképp meglennie, hisz a mangával szemben itt már van hang és mozgás... ja várj nincs..
Oké, a karaktereket is rajzolják meg szépen, de nekem nem lenne itt semmi komoly bajom, ha az előző 2 dolog meglenne a sorozatban.
Egyenlőre még mindig csak le vagyok döbbenve, hogy mekkora orbitális minőségi különbség van az S1 első 48 része és az itteni 48 rész között. Ha ezzel a stílussal csinálják a legeleje óta a FT-t, akkor nemhogy kedvenc animém, de talán top 3as sem lenne...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 08, 11:57:04
Csabi azok közül amiket te most felsoroltál az mind egyéni ízlés kérdése.
Egyedül amit tényként lehet kezelni az a rajzolás meg a zenék hiánya.

Az OP ED dalok zseniálisak eddig mindegyik telitalálat volt. Ráadásul ötletesek is.
Ami elég kevés OP ED-ről mondható el. Itt főleg a jövő Lucys- ED-re gondolok. Hónapokig le sem esett senkinek csak a mangásoknak hogy mi akar lenni az ED ezért mindenki szidta kb de miután kiderült hogy mit akartak vele egyből jó lett. :D
A mostani OP ED páros is rohadt jó pláne az OP. Viszont az insenrt songok továbbra is hiányoznak. Magával az új rajzstílussal nincs semmi baj csak annyi hogy a TV verzióra nem erőltetik meg magukat a készítők mert inkább a DVD verzióra gyúrnak rá azt meg cseszhetjük ha nem kerül fel a netre mert később lehetne azért cserélni a videókat mint a legtöbb szezonos anime esetében is szokták a fansuberek többsége.

A fanservice most is jelen van csak a durvább részeket kihagyják, ne kérdezd mért nyugodtan át tehetnék későbbi időpontra az animét és akkor nem lenne ilyen gond. Jó lenne ha felkerülne a netre pár DVD hogy lássam abban hogy oldották meg a kihagyott jelenteket.

Egyébként pont ezért félek a Tartarus arc-tól mi lesz majd a sok Erza vs Kyouka jelenettel. Gondolom tudod mire célzok. Azt a jelenetet konkrétan ki kell hagyniuk ha a mostani szinten akarják folytatni. És akkor csak egy ilyen esetet mondtam. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 márc 08, 15:59:22
Csabi azok közül amiket te most felsoroltál az mind egyéni ízlés kérdése.
Egyedül amit tényként lehet kezelni az a rajzolás meg a zenék hiánya.
...

Igen, egyéni ízlés, mivel itt most, és nagy általánosságban is, erről van szó. :D
A rajongók, legyenek japánok vagy nem japánok, az alapján ítélik meg, hogy nekik tetszik-e. És ez alapján alakulnak ki táborok. És a népszerűségről az egyik vagy másik tábor nagysága dönt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 márc 09, 14:48:42
*költői kérdés* Hogy csinálják ezek a japánok, hogy az egyik részben szuper rajzolást, összeállítást használnak, a másikban meg szarnak az egészre?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 09, 17:22:50
Nyugi, srácok. Inkább a fillereket rontsák el, mintsem a mangasztorit. (Bár ez a Kemokemo elvileg egy Light Novel adaptáció)
Reménykedjünk, hogy a tavaszi szezonra összekapják magukat, hisz az egyik legjobb manga ív lesz, bűn lenne igénytelenül megcsinálni :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 márc 09, 19:29:28
Most egy válaszra váró kérdésem lenne:
A stúdióknak miért fáradság egy több száz részes animét igényesen megcsinálni?? De ezt tényleg holt komolyan kérdezem. Láttam már elképesztően meganimált 12-24 részes animéket. A több száz részesek, meg a rövidek között mi a különbség, hogy azoknak több figyelmet fordítanak?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: CrazyCat - 15 márc 09, 19:32:07
Az a különbség, hogy a hosszú animéknél már van egy általános réteg, ami ígyis úgyis nézni fogja, de ha megfigyeled, az első 60-80 rész ott is nagyon jó minőségű. A rövid animéknél fenn kell tartani az érdeklődést, adott esetben egy 2. évadra ami később jön ki, ám már abban is megfigyelhető minőségromlás (mint pl: Magi).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 15 márc 09, 20:28:25
Most egy válaszra váró kérdésem lenne:
A stúdióknak miért fáradság egy több száz részes animét igényesen megcsinálni?? De ezt tényleg holt komolyan kérdezem. Láttam már elképesztően meganimált 12-24 részes animéket. A több száz részesek, meg a rövidek között mi a különbség, hogy azoknak több figyelmet fordítanak?

Pénz, idő és energia. A rövidebb szériák többsége manapság csak a forrása népszerűsítésére szolgál, ha adaptációról van szó. Arra a relatív kevés epizódra nem fogy el a büdzsé jelentős része, így fenn lehet tartani egy igényes szintet az animációk terén. Sietniük sem kell, mert a szezonos animék jelentős része hetekkel, vagy akár hónapokkal az adásba kerülés előtt közel kész szokott lenni, így a hibák ellenőrzésre is marad idő. A hosszabb szériáknál fokozatosan megy el a pénz a heti epizódra, ami a minőség csökkenéséhez vezet, az időszűke miatt tartaniuk kell a tempót, ezért nem marad idő a precíz átnézésre és mindezek miatt nem engedhetik meg azt a luxust, hogy a kelleténél több energiát fordítsanak az epizódokra. Általánosságban ez a helyzet, de születtek már rendkívül igényes, hosszabb szériák is, de azok többsége "elit" stúdióknál készült.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 09, 23:06:49
Oké, de volt 1 teljes évük gyűjtögetni az aprópénzt a minőségi részekhez, még ha csak az első 25-50hez is. De láthattuk, hogy még azok is inkább gyengébbek voltak... Ráadásul ahogy Bastian is írta, az A1 mellől a Satelight eltűnt és jött egy teljesen másik, ami nem volt túl meggyőző már az elején sem. Ezeket nem mérlegelik a készítők?
Megint a HxH-t kell felhoznom jó példának. Azt is a Madhouse, egy "elit" stúdió készítette, akik inkább a rövidebb animékre szakosodtak, mégis gyönyörűen MINDEN EGYES EPIZÓDOT szinte hibátlanul elkészítettek, szerintem én nem is igen láttam egy béna arcot sem.  A Fairy Tail meg többször is a HxH eladásai előtt volt, most meg pláne, hogy az utóbbiból manga is csak szökő évente jön ki XD Szóval elég nagy suttyóság, hogy egy relatívan népszerű sorozatot 1 év pihenés után sem tudnak normálisan megcsinálni.
Mondjuk minden rosszban van valami jó, az ingadozó grafika és ugye a sok filler a hosszú animék ismertetője, tehát még jódarabig menni fog a FT anime, bár ennek nem tudom, hogy örüljek-e a jelenlegi kivitelezéssel.
Egyébként a Bleach anime is szinte végig gyönyörű volt ránézésre is, ráadásul tele volt mozgalmas verekedésekkel, pedig a Bleach manga a FT manga után volt eladásban jó ideig (amikor még követtem ezeket az adatokat), és ezt az animét a Pierot Stúdió csinálta, ugyanaz, mint akik a Narutot is... Az utóbbi szintén a Fairy Tail anime szindrómában szenved, egyszerűen nem lehet egységesen kezelni az egészet, minden rész színvonala totál más.
Szóval minden stúdió tud kiadni hosszabb távon is igényes munkákat, ez nem lehet mentség. Egyszerűen csak lesz#rják a fejesek az anime színvonalát és nem fizetnek többet a rajzolóknak, sőt, lehet nem is várnak el tőlük semmit, csak azt, hogy legyen kész a rész és a karakterek "hasonlítsanak" a mangabeli megfelelőjükre, képkockákban gazdag animálás meg nem kell, ugyan, ki nézi azt? Senkinek sem fog feltűnni...
Amúgy meg nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem szánalmas, hogy mi folyik még 2015-ben is. Ha nem bírnak normális munkát kiadni a kezük közül, akkor ne csinálják már... Kajak elszomorító, hogy az 1990es animéknél nem volt ennyi bamba fej és igénytelen animáció, mint ami most megy a NAGY NEVEKNÉL...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 15 márc 10, 00:04:52
Nem tudom, hogy meddig vihetjük még el a dolgot, mert már tényleg erőteljes OFF szag kezd terjengeni. XD

A Gintamát például a Sunrise készíti, ami szintén elég ismert és nagy névnek számít, mint stúdió, mégis ezerszer poénkodtak a sorozaton belül, hogy biztos elfogyott a pénz, amikor az anime szünetre ment 4 év sugárzás után, visszatért 1 évvel később, majd megint szünetre ment 1 év után. Egy 2010-s kutatás szerint, egy 30 perces anime epizód nagyjából 11 millió yenből készül, ami mai viszonylatban részenként kb. 25 millió forint. Ezzel a mércével már nem olyan lehetetlen elképzelni, hogy miért nincsenek a hosszabb animék annyira divatban már. Egyszerűen nem kifizetődő a készítésük, ami a minőségen meg is látszik. A Madhouse-nak azért kényelmes helyzete volt, hiszen 339 érintetlen fejezet várt a szakértelmükre és sietniük pedig nem kellett sehova.

A Fairy Tail animéje pedig soha nem hozott jól, szóval a bevételeinek többségét valószínűleg a rajongói termékekből szerezték, illetve más forrásokból. A DVD/Blu Ray eladások abszolút rosszak voltak. Sokan azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy Mashima befolyása kellett a folytatáshoz, aki csak annyit kért, hogy folytassák, a minőség pedig maradt másodlagos szempont. Nem tartom ezt az ötletet teljesen hülyeségnek, mert manapság igen ritka az, hogy egy hosszabb anime visszatér, miután egyszer véget ért, leállították.

Mondok egy "szomorú" dolgot a Hunter x Hunter és a Fairy Tail eladásairól: az ezidáig utolsó Hunter x Hunter kötet még 2012-ben jött ki, azaz kb. 2,5 éve nincs új kötet és azóta is csak 9 fejezet jött ki. 2013-ban így is a Fairy Tail előtt végzett a Hunter x Hunter manga, ami azt jelenti, hogy az addig megjelent köteteket, amit ezer éve beszerezhettek, is többen vették, mint az új FT köteteket. Az állításod ettől még helytálló, azaz a Fairy Tail a Hunter x Hunter eladásai előtt szokott lenni általában, de amíg a Fairy Tail 9 éve megy és a 423. fejezetét tapossa, addig a Hunter x Hunter 17! éve kezdődött és csak a 350. fejezete fog érkezni valamikor...

A régi animék mondhatni "szívvel, lélekkel" készültek, mert még hatalmas hangsúly volt a kézi rajzolás fontosságán, amit mostanra számítógépes tervezéssel helyettesítenek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 márc 11, 01:08:03
Nem tudom, hogy meddig vihetjük még el a dolgot, mert már tényleg erőteljes OFF szag kezd terjengeni. XD
...

Hát egy picit. ^^
De mivel érdekes dolgokról írtok, a "Fairy Tail duma téma" témában nyugodtan folytathatjátok: http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=3764.0


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 márc 12, 09:58:17
224   The Place You Came Before
君の来た場所 (Kimi no Kita Basho)   Mar 14

225   The Thunder Man
いかづちの男 (Ikazuchi no Otoko)   Mar 21

226   Fairy Tail of the Dead
(FAIRY TAIL OF THE DEAD )   Mar 28

227   The Morning of a New Adventure
新たな冒険の朝 (Arata na Bōken no Asa)   Apr 4
2015


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 12, 13:12:24
És valóban Áprilistól jön új op/ed-vel a mangás részek IGAZI folytatása, nem csak omake-ek :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 15 márc 14, 07:54:30
Mi a fene kerül 11 millió yenbe egy anime epizód elkészítésekor ?  Oké, hogy a szinkronszínészeket ki kell fizetni meg gondolom a zeneszerzőket, de ezeken felül ? Plusz nincs büdzséje az A-1-nek  a Fairy tail-re mert ez "neverending" shounen ? Oké, de mi van akkor a Nanatsu no Taizai-al, mert az meg  csak 24 részes de a grafika ott is a béka segge alatt van legtöbbször . Érdekes módon a Sword art online-t és az Aldnoah Zero-t megtudják csinálni rendesen. Szóval itt inkább hanyagságról van szó szerintem. Egyébként a mai rész grafikailag egész jó volt. Hamar búcsút intettünk Kemokemo-nak is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 márc 14, 14:16:05
224. rész

A rajzolás egész tűrhető volt. Legalábbis az előző részhez képest, én nem láttam annyi tepsi-pofát.

Végre egy szörny (a tengeri kígyó), amire hat a sárkányölő mágia. Sőt minden támadó egész embereset csapott rajta.
Ej, Doranbalt csak megint Wendy-vel került össze. Nem baj, lesz ez még így se. :D
Amikor Kemomeko a romban pár lépést hátralépett, akkor már azt hittem, ellenséggé válik.
Lahar-nak "gratuláció". Azt sem tudja, hogy a szövetségesei hol vannak pontosan a szigeten, de azért löveti... -.-"
Fillerhez képest ezt egész gyorsan lezongorázták, és a történet is egész logikus volt. Bár ez nem is volt filler, elvileg egy light-novel alapján készült.

A zárányban megmutatták a készítők, hogy ha máshoz nem is, de a "ventilátorjavításhoz" értenek. :D
Mondjuk Millianna valamiért Namira emlékeztetett a One Piece-ből. Talán a hasonló hajszín, a hasonló "kosárméret" (XD) és a tetkó miatt...

A következő fejezet ajánlójáról:
Ó, végre egy rész, amiben nem Natsuék lesznek, hanem a Raijinshuu és főleg Luxus. Nem is baj, lehetne még több ilyen, kicsit változatosabbá tennék a fillereket. Bár azért várjuk ki, mert volt néhány érdekes fej, és néha Luxusról is csak a szőke haja és a sebhelye miatt lehetett megmondani, hogy ő Luxus... ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 14, 19:22:05
No vége lett ennek a mini filler ívnek is. Azt kell mondjam: pozitívan!
Tetszik, hogy 2 rész alatt lezavarták, elég is volt neki ennyi, így nem laposodott el :D Bár továbbra sem értem, mi értelme volt behozni a többi céhet, mert úgy Istenigazán még az Ikersárkányoknak sem volt haszna. Oké, a Lamia Scales jelenet "talán" fontos volt a sztoriban, de meg lehetett volna ezt anélkül is oldani. Szóval a többi céh behozását nem igazán értem, na mind1.
Maga a Kemokemo történet viszont elég pofás lett végül :D
Amikor Kemomeko a romban pár lépést hátralépett, akkor már azt hittem, ellenséggé válik.

Én is! De jogos volt a feltételezésünk, hisz az opening alapján is ellenségesnek tűnt az az addig ismeretlen hatalmas szörny, na meg maga a jelenet is direkt félrevezető lett az animében :D De azt kell mondjam szépen kivitelezték.
Szóval ez a rész már sokkal jobb volt, mint az előző, én se nagyon láttam béna rajzolást: 4/5
Vajon 1 év elég lesz a Kemokemo növény teljes kihajtásához? :P

A zárányban megmutatták a készítők, hogy ha máshoz nem is, de a "ventilátorjavításhoz" értenek. :D
Mondjuk Millianna valamiért Namira emlékeztetett a One Piece-ből. Talán a hasonló hajszín, a hasonló "kosárméret" (XD) és a tetkó miatt...

Az biztos! Ezekben az endingekben úgy kiélik magukat a készítők, mint S1-ben az ováknál XD De nagyon hot lett a kis pussycat :$
Egyébként most, hogy így mondod, tényleg tiszta Nami XD Főleg ezzel a hosszú hajjal és lenge öltözettel XD De, ha nem szólsz, én észre nem veszem a hasonlóságot  :smirksweat:

És srácok jövőhéten elérkezünk az utolsó filler részhez (legalábbis pár hónapig biztos nem lesz több, de jobb esetben majdnem 1 évig), ami elég tetszetős is az előzetes alapján :D Laharl és a tanács után, most Luxust és a Raijinshout hozzák reflektorfénybe? Okosak ezek a készítők  ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 14, 21:18:06
224. rész

Állat jó rész volt ez is meg az előző is. Bár Kemokemo vitte el az egészet a hátán. :D
Nekem telitalálat volt nagyon cuki és ez a hang neki hát kész végem van tőle. XD
Először én is azt hittem hogy ellenség lesz de hál Isten nem így lett.

Csabi: Nem tudom mennyire figyeltél de az hogy meglátogatták a többi Céhet igen is fontos része volt mivel így derült ki mi van a falra írva meg a plafonra. Szóval ha nem látogatnak el a többiekhez Lucy valószínűleg soha nem jön rá hogy mi a szitu. Max ha Kemokemo elmondja. Egyébként ez pont olyan mintha egy nyomozós sorozatból ki akarnád hagyni a nyomozást és egyből a gyilkos elkapásához ugranál. ^^' Akkor meg nem lett volna ilyen drámai a jelenet a végén. Remélem a következő filler évadra kihajt a növény. :D

Ha már itt tartunk nem 1 hanem 2 filler rész jön még. Mivel Április 4-én kezdődik a Napfalu ív. ^^
Bár ahogy Chakra is írta ha szigorúan vesszük akkor ezek sem voltak azok mert a Light Novelben ez benne van valóban. Amúgy azt sem kiabálnám el a helyedben hogy pár hónapig nem lesz filler mivel az új OP ED 3 hónapig lesz terítéken azt hiszem ez volt a hírben. És lehet hogy a Napfalu ív után megint fillereznek egyet. Idén még tuti hogy lesz filler elég sokba kerülne ha nem lenne. túl közel lennének a Mangához megint csak. Bár én azt sem bánnám ha megint elmennének szünetre FŐ A MINŐSÉG! Régóta mondom hogy csinálhatnának a FT-ből szezonos animét évente 25 rész azt csókolom az pont egy ARC kb.

És a vége hát igen. Milliana megnőtt. :P
Namis hasonlat nekem sem tűnt fel de az tuti hogy ő az első akit felismertem egyből a lába alapján. Na jó farkincája miatt. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 15, 12:34:43
A sok céhes látogatásnál egyedül csak a Lamia Scale-nek és a Mermaid Heelnek volt haszna, de ezeket a nyomokat megtalálhatták volna simán a városlakóknál is, felesleges volt céhszereplőket behozni hozzá, pláne, hogy igazából nem sok szerepük volt.
Ha már itt tartunk nem 1 hanem 2 filler rész jön még. Mivel Április 4-én kezdődik a Napfalu ív. ^^

1 filler jön, mivel Március utolsó része omake-es lesz :D Persze a fél játékidőt biztos töltelékkel fogják kiegészíteni, szóval igazából mindkettőnknek igaza van :)

Amúgy azt sem kiabálnám el a helyedben hogy pár hónapig nem lesz filler mivel az új OP ED 3 hónapig lesz

Erre csak ennyit válaszolnék:
(legalábbis pár hónapig biztos nem lesz több, de jobb esetben majdnem 1 évig)
Nap Falu kb. 2 hónap lesz az animében, ami pont egy pár hónap XD De amúgy igen, én is gondoltam rá, hogy beraknak 3-4 rész fillert utána és a Tartaros elé, de hivatalosan be lett jelentve, hogy Tavasztól Tart a rossz, ha viszont fillereznek még utána, akkor csak Nyáron lesz. Egyébként én is a fillerek mellett vagyok, egy az, hogy még nyugodtabban lehetne folytatni a mangás részeket jó sok ideig utána, másrészt a következő opening már tuti Sun village-es lesz, ami 12-13 részig tart és 7-8 részes legalább lesz az ív az animében, utána meg berakhatnának 4-5 db 1 részes filler történetet megint, hogy az az utáni openingtől kezdődjön az igazi Tartarus. De azokat is meg tudom érteni, akiknek már elege van a fillerekből és nem akarnak többet :D Persze ezek a csak animések inkább.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 márc 21, 12:14:19
Kifejezetten jó rész volt a mai. Grafika rendben volt, a történet is egész lett. Laxus bitch please és agresszív nézéseiért jár a piros pont ezúttal.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bastian - 15 márc 21, 12:26:54
Érkezett egy előzetes a következő, már mangahű történetszálról. Mivel tartalmaz spoilereket, ezért az animések csak saját felelősségre nézzék meg! ^^

https://www.youtube.com/watch?v=usaOd9A00U0 (https://www.youtube.com/watch?v=usaOd9A00U0)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kristofkristof - 15 márc 21, 14:21:16
Végre már nagyon vártam. Az előzetes kicsit megnyugtató volt, mert szerintem nagyon szép volt a rajzolás. :) :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Tilon - 15 márc 21, 14:29:32
Akkor lassan behozom a lemaradásom és jöhetnek a jó részek. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 márc 21, 14:34:35
225. rész

Hiába volt ezúttal Laxus a főszereplő, valahogy nem éreztem az erőt ebben a részben.
Oké, a gengszter polgármester adta, és végre egy kicsit többet láttunk a Raijinshuu-ból is, de valami kicsit komolyabbra számítottam, nem egy kisváros nyerészkedő polgármesterének kicsinyes trükközésére. Ahogy Laxus is mondta, az ő kezei harcra vannak. Én is egy kis bunyóra számítottam...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 21, 20:17:55
Igen, egy kis érdekes harc valóban hiányzott, de a múltheti előzetesből nekem már leesett, hogy ebben nem lesz. Na meg ha belegondolsz, akkor egy elég bitang erős karaktert kéne létrehozniuk Laxus ellen, de egy 1 epizódos fillerhez ez felesleges és hülyeség.
Na de a részemről:
Jó kis rész volt ez! Kész felüdülés volt a hosszú csillagszellemes filler és a sok 1 részes történet után egy Laxus orientált epizód :D
Maga a történet elég gyenge lett, egy E kategóriás kriminek éreztem, de a kivitelezés most kifogásolhatatlan volt :) Az egyik kedvenc szereplőm Laxus és ez a rész tele volt vele, szóval én nagyon élveztem :D Nem volt hiány badass pózolásból és laza szövegekből :D Egy egész városnyi fantábora lett Laxusnak és valami hasonló reakciót vágtam volna le én is neki XD Azért a fangirlök nagyon adták. A "hagy némi kívánnivalót maga után" flashbackből meg azt is megtudtuk, hogy mi lett a sorsa Laxus Tenrou utáni felsőjének XD
A polgármester nekem már a szobra alapján gyanús volt, nem lepődtem meg a jellemén :D Laxus szépen ráijesztett és végre leszáll a Fairy Tailről a Blue Pegazus legnagyobb örömére  :smirksweat:
Volt a végén egy dolog, ami felkeltette a figyelmemet. Bixlownak nem csak 5 lelke van, amiket bábokba tud helyezni? Mert a macskaszoborba tett egyet, viszont a villámok ellen mind az 5 kis totem babája ott volt a Barion-Formációnál. Ez most baki?
A rajzolás szép lett és most a mozgásokkal sem volt bajom, igaz nem is volt benne olyan sok. A zenéket is jól időzítették, csak megint olyan kevés ideig tartott mind... Mintha az animestáb saján önkritikája lenne, hogy beraknak egy pörgős számot, de az csak 20-30 másodpercig "pöröghet"... XD
4/5 a részemről.
Jó volt középen a Laxusos reklámjelző is :D Az endingben meg elsőnek azt hittem Lisanna lesz, mert ő még nem volt, de utána egyből Evergreenre gondoltam, mert csak ő szerepelt a csajok közül a legtöbbet a részben. Viszont amikor megláttam, hogy az ismeretlen lánynak nincs akkora mellbősége és a táskáján egy Arcadios baba lóg, akkor: "Mi, megint Hisui? De ő már volt". Viszont a Sabertooth jelnél már minden leesett  :smirksweat:
A következő rész legalább annyira wtf mindf#ck lesz, mint a címe XD

Érkezett egy előzetes a következő, már mangahű történetszálról. Mivel tartalmaz spoilereket, ezért az animések csak saját felelősségre nézzék meg! ^^

https://www.youtube.com/watch?v=usaOd9A00U0 (https://www.youtube.com/watch?v=usaOd9A00U0)

Köszi a linket  :bow: Elég jól néz ki így elsőre, bár a legelső FT S2 trailer alapján is sokkal jobbra számítottam, hát majd meglátjuk milyen lesz a kivitelezés. De az a Gerardos bevágás milyen félrevezető már XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 márc 21, 22:17:13
Kicsit félek, hogy a következő rész címe Ichiyára akar utalni...

A következő arc előzetese pedig egyáltalán nem győzött meg.  :neee: Rájöttem, hogy nekem a régi hátterek is iszonyatosan hiányoznak. A mostaniak annyira próbálnak egyszerre élethűek és animébe illőek lenni, hogy a végeredmény nagyon béna lesz. A mai részben például röhejes volt, ahogy a céh épület előtt a szobrokat oldalról mutatták és papírvékonyak voltak... Jó, régen sem voltak mindig hangulatosak a hátterek, de ott legalább a színek vittek közben egy kis életet az egészbe, meg azok a felhők! Azokat nagyon szépen rajzolták. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 21, 22:48:26
Amúgy igen, sokszor nekem is 2D minden. De nem csak a hátterek, hanem a karik is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 22, 01:19:50
225.

Hát én sem estem hanyatt ettől a résztől de legalább nem is rókáztam a grafika miatt. :D
no mindegy lényeg, hogy már csak 1 rész és jön a Napfalu történet. :D

Érkezett egy előzetes a következő, már mangahű történetszálról. Mivel tartalmaz spoilereket, ezért az animések csak saját felelősségre nézzék meg! ^^

https://www.youtube.com/watch?v=usaOd9A00U0 (https://www.youtube.com/watch?v=usaOd9A00U0)

Pont most jött az RSS hír nálam is. Nagyon faján néz ki a grafika de ahogy Csabi is írta az S2 PV-je is szép volt aztán láttuk mi lett belőle. Jó mondjuk most már egész jók a dizájnok néha van csak baki de egy hosszabb sorinál ez belefér. Igazából ha jól adaptálják akkor nem fogok siránkozni a grafika miatt de ha kivágják a durva jeleneteket kaszálom a francba nem érdekel mekkora FT rajongó vagyok, nem fogom végig bőgni kínomban a részeket hogy kihagyják a korhatáros részeket. És itt most nem az ecchire gondolok. :D Tartaros tagok nagyon menőn néznek ki. viszont ami fura hogy az óriások miért lettek rózsaszín színűek? A jég az nem kék színű? Na mindegy. XD

Ja és mintha a végén a régi jó öreg FT muzsikát hallottam volna, vagy félrehallok már így késő este? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 márc 22, 13:27:05
Jaja, a végén, amikor Laxus jelenetéről átvált a FT céhépületre, akkor egy nagyon rövid, enyhén átalakított részlet hallható a régi FT főcímzenéből. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 22, 15:55:38
Jaja, a végén, amikor Laxus jelenetéről átvált a FT céhépületre, akkor egy nagyon rövid, enyhén átalakított részlet hallható a régi FT főcímzenéből. ^^

Na, akkor csak működik még a fülem. :D
amúgy én vagyok az egyetlen aki nem ismeri fel azt a csókát aki akkor kiabál amikor a közepe felé Natsu támad?
Remélem csak félre hallom és az más hangja és nem Natsu hangja lett más. XD
A végén meg mintha Zeref beszélne?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 22, 16:32:31
Kuro szerintem az Natsu vagy Gray hangja csak... De nehéz spoilermentesen válaszolni... Szóval Doriarte mágiája után :D Ez a csak animéseknek semmit nem mond remélem :D Amúgy a 348. fejezetben történtekre gondolok, így már világos? :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 22, 18:43:34
Áhh már értem. Hát ahhoz meg túl mély lett a hangja nem? :D
Na majd kiderül ha beborul. XD Lényeg hogy semmit se vágjanak ki meg lehetőleg uncensored legyen akkor nem lesz panaszom mert a mostani vérmennyiség rohadt kevés lesz a Tartaros ARC-hoz. :D És akkor a fanservice-t nem is mondom. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 24, 01:15:52
hmm elég régi a kommentem szóval gondolom nem gáz ha rögtön magam után írok. :D

Csak annyi hogy kijött a castin lista hogy kik fogják a Tartaros bagázst alkotni.
Érdekes választások lettek meglátjuk mi lesz belőlük. Ránézésre meg nem mondom hogy melyik mennyire fog illeni az adott karakterhez hisz a legtöbb csaj vékony hangú pláne Kyouka hangja De hát nem ez lesz az első szerepe ahol nem vékonyan kell vonyítania. :D Egyébként maga a casting nem rossz mert pl Silver hangja Baccus hangja is egyben szóval őt már ismerjük. Egyébként zseniális seiyuu, Lamy hangja meg egyenesen fergeteges választás. :D Pont jó lesz neki ez a vonyító hang. :D Szóval ja nem kispályásokat verbuváltak össze.

http://www.animenewsnetwork.com/news/2015-03-23/fairy-tail-tartarus-arc-casts-the-nine-demon-gates/.86297


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 márc 24, 09:17:09
Kayano Ai és Toyosaki Aki!!!  <3+ Mindketten bizonyítottak már komolyabb szerepben, ahol mélyebben kellett használniuk a hangjuk. Nagyon tehetségesek, én nagyon szeretem őket. Nem is gondoltam volna, hogy hallhatom őket Fairy Tailben, ennek most iszonyatosan örülök. Keith hangja pedig zseniális lesz, jobbat nem is választhattak volna! : D Öröm látni, hogy legalább seiyuukban tartják a minőséget. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 25, 12:51:23
Én Silvernek mindig Gildarts/Kakashi hangját képzeltem el, de Bachus is jó választás lesz igazából :D Amúgy nem semmi, hogy ti mennyire vágjátok így fejből(?) a szinkronszínészek neveit, én közel sem vagyok ilyen Otaku. Úgy szoktam beazonosítani a hangokat, hogy Obito/Bellamy/(hxh)Knuckle hangja :D Nagyon sok jó japán szinkron van az animékben, de csak Kugimiya Rie nevét tudom fejből, mivel ő Happy/Sugar/ és a Gintamás Kagura hangja, egyik kedvenc seiyuu-om :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 25, 15:57:07
Én a kedvenceim vágom fejből itt ezekre én csak rákerestem MyAnimeList-en hogy kiket alakítottak eddig.
Bár ők mind ismertek szóval a nagyját azért tudtam, főleg a csajokét. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 márc 25, 19:02:48
227   The Morning of a New Adventure
新たな冒険の朝 (Arata na Bōken no Asa)   Apr 4

228   Wizards vs. Hunters
魔導士 vs. ハンター (Madōshi vs. Hantā)   Apr 11

229   Law of Retrogression
退化ノ法 (Taika no Hō)   Apr 18



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 25, 21:23:55
Mindegyik 2 fejezet fog feldolgozni  (H) Elég minőséginek tűnik így egyenlőre :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 25, 22:05:27
Mindegyik 2 fejezet fog feldolgozni  (H) Elég minőséginek tűnik így egyenlőre :D

Eddig is 1.5-2 fejezetet dolgoztak fel? Épp ezért maradtak ki jelenetek. Mint Lucy fogdosása pl. :D
Ha nem olvasnám a mangát mai napig nem tudnám miért kapta a pofont. XD
Szóval egyelőre nekem ez nem valami jó hír. Az elején még okés lesz mert nem lesz mit cenzúrázni de amint belépünk a Tartaros arc-ba onnantól kész rémálom lesz ha nem jól csinálják meg.

LEEEL 1000. komment. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 25, 22:53:18
Hát azért az S2 elején a Kivégző Oszagnál 1 fejezeteket dolgoztak fel...  :smirksweat: Meg ugye a sok 1 epizódos omake is... A 2/1-es tempó a lehető legjobb sebesség, szóval nem lesz okunk panaszra, bőven fog haladni a történet :D
Ja, a Lucys pofon tényleg bénán jött ki... Legalább háttal mutatták volna Lucy-nak, hogy Natsu oda nyúl.
Grat az 1000. kommenthez, de jobb helyre is elkölthetted volna XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 márc 25, 23:52:10
Én nagyon szeretem a seiyuuket. Sokukat meg is jegyzem névről. Ezen a listán volt, akit nem ismertem névről, de miután megnézem a szerepeit, tudom kb. azonosítani, hogy kicsoda. ^^ Márha szerepelt olyan animékben, amiket láttam.

Az 1 rész - 2 fejezet jól hangzik. Bárcsak készítenének egy új OST-ot az új ívhez. Régebben minden nagyobb archoz voltak OST-ok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 márc 26, 00:22:31
Hm, látom vége a fillereknek, akkor talán én is visszakapocsolódom az animébe, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. A mágiajátékok elején még néztem, aztán abba is hagytam hamar...rengeteg volt az állókép, élvezhetetlenek voltak a harcok, inkább nem kínoztam magam. Aztán a játékok végére megint visszatértem, majd a fillerek kezdetekor megint el :D  De az azért volt, mert egyáltalán nem érdekeltek, nem az anime minősége miatt, szerintem a játékok végére jócskán megemelkedett a színvonal.
Hátha most maradok hosszabb ideig is :D Ha olyan minőségű részek lesznek, mint a játékok vége, akkor elégedett leszek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 26, 13:08:22
Biztos lesznek új háttérzenék, mert ez az ívenkénti "pack" továbbra is igaz. A csillagszellemes fillerre beraktak 4-5 új háttérzenét is, de sok hasonlít egymásra, vagy annyira hangsúlytalan az egész, hogy fel se tűnik sok embernek, amit teljesen meg tudok érteni  :smirksweat: Lényeg, hogy ha minden ívbe beraknak 4-5 újat, akkor 1-2 év múlva már jó sok háttérzenénk lesz :D Persze, hogy mennyi jó, az más kérdés.
De az S1 se kezdte sokkal több muzsikával, csak azok jobban voltak.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 26, 16:00:55
Biztos lesznek új háttérzenék, mert ez az ívenkénti "pack" továbbra is igaz. A csillagszellemes fillerre beraktak 4-5 új háttérzenét is, de sok hasonlít egymásra, vagy annyira hangsúlytalan az egész, hogy fel se tűnik sok embernek, amit teljesen meg tudok érteni  :smirksweat: Lényeg, hogy ha minden ívbe beraknak 4-5 újat, akkor 1-2 év múlva már jó sok háttérzenénk lesz :D Persze, hogy mennyi jó, az más kérdés.
De az S1 se kezdte sokkal több muzsikával, csak azok jobban voltak.  :)

Na ja csak amíg az S1-ben 170 rész alatt összejött vagy 10 OST CD itt az S2-ben fele sem lesz meg. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 15 márc 28, 11:13:14
51. rész
 Úristen nem hittem volna hogy újra nevetni fogok a Fairy tail animén de a manga után az animét is könnyesre röhögtem miután végignéztem  XD  Ez egy hihetetlen elborult rész lett :D  Laxus  :fun:  Ez minimum 2szer nézős rész lett. Többet jelen pillanatban én nem tudok írni róla, beteg és kész :D 4/5 mert a grafika itt se volt mindig valami hű de szép, azaz megint voltak érdekes fejek de már alakulgat. 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 márc 28, 12:47:57
226. (51.) rész

Huh, rémálom a köbön... ^^"
Lehet, hogy csak véletlen alakult így, de Lucy-nek betervezhetnénk egy olyasmi felsőt, mint amit most Natsutól kölcsönvett. Egészen illett hozzá. ^^
A végén Ichiyát kicsit lesittelték. :D Vagy azt hitték, hogy ő is MEEEN-zombi? XD

Előzetes:
Flare Juvia ruhájában... először azt hittem a rajzoló szívott be valamitől, de aztán leesett...
Brokkoli-fej elég érdekesen fog kinézni színesben. ^^"
Ha jól veszem ki, akkor a következő részben már elindulnak "Jotunheim"-be. ^^
És meg fog esni az a kis visszaemlékezés is, ami a manga 342. fejezetének végén van. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: pydy - 15 márc 28, 13:20:51
Ez a mai rész méltó lezárása volt a fillereknek :'D Ez a rész már annyira wtf kategória volt, hogy már majdnem imádtam  :fun:
Végén Happy volt a legjobb akkor is :bow: - Annak meg hogy visszatérünk végre a manga szálaihoz külön örülök! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 15 márc 28, 14:18:34
Ez nagyon beteg rész volt  >:)
Jövőheti meg végre story, de elég sötét színeket használnak megint.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 28, 17:06:10
Hát nem tudom nekem a Mangában jobban bejött ez a rész. :D
Lehet csak a gyér rajzolás meg az animáció rontotta le nálam a részt mert az valami borzalom volt. Konkrétan a futások olyanok voltak benne mintha húzták volna a karaktereket. XD

Előzetes:
Flare Juvia ruhájában... először azt hittem a rajzoló szívott be valamitől, de aztán leesett...
Brokkoli-fej elég érdekesen fog kinézni színesben. ^^"
Ha jól veszem ki, akkor a következő részben már elindulnak "Jotunheim"-be. ^^
És meg fog esni az a kis visszaemlékezés is, ami a manga 342. fejezetének végén van. ;)

Először nekem is fura volt a Brokkoli de aztán rájöttem hogy máshogy nagyon nem is színezhették volna elvégre egy fa a barátunk. :D Ami a többit illeti én is így értelmeztem és remélem így is lesz, de remélem nem ilyen gyér rajzolás lesz meg animálás mint a mai részben mert akkor lehidalok. És akkor a cenzúrát nem is mondtam.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 márc 28, 19:40:42
Úgy néz ki még a Fairy Tail sem maradhatott ki a nagy Walking Dead és társai hájpból :D Dead maaaan walkin'? :D Jelen esetben Ichiya meeen XD
Eszméletlen jó rész volt, de a mangában nekem is jobban tetszett :D Itt kicsit el volt húzva ~5-8 perccel az egész, nem nagyon tettek bele filler jelenetet. A mangában gyors volt és sorozatosan megdöbbentő, hogy mindenkiből meeeen lett, itt meg úgy elhúzták, hogy kicsit unalmas lett XD De így is bőven jó rész volt 4/5 Talán a grafikával is volt egy kis baj.
Btw szépen átírtátok az előző részben A Holtak Céhét-> Élő Ichiyák Céhére XD

Ez a mai rész méltó lezárása volt a fillereknek :'D Ez a rész már annyira wtf kategória volt, hogy már majdnem imádtam  :fun:
Egyetértek :D Szegény Laxus volt a legjobb XD
Amúgy Lucy tényleg jól nézett ki Natsu ruhájában :D Látták egymást meztelenül, Natsu meg is fogdosta már, most meg a ruhacsere... Szerintem nyugodtan elkönyvelhetjük őket "nem hivatalos" párnak XD
Az ending képe már tök nyugodtan elmehetne egy Fairy Tail Hentai Manga Fedőlapnak XD Azt a rohadt... :D

Jövőhéttől végre folytatódik a manga sztori!!!!  :ünnep:
A rajzolás szépnek tűnik és tök jó, hogy Lucy mondja az előzetest :D Egyedül nekem is a színárnyalata nem tetszik.  :( Ilyen halvány sötét... Remélem javítani fogják, mert így olyan, mint egy közepes tehetséggel rendelkező fanmade által kiszínezett manga...
Ja, és jövőhéten új op/ed is :D Remélem spoilerben gazdag minőségi adagot kapunk XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 28, 19:46:51
Az árnyalattal sztem nincs gond az illeni fog a történethez is. Én inkább a cenzúrától félek.
Egyébként köze nem volt ennek a Walking Dead sorozathoz. Zombis filmek sorozatok már ezelőtt is voltak a Walking Dead címet pedig viselte már vagy 100 film. No meg a címben nem is volt walking dead. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 márc 28, 20:29:31
Hát ahogy a rész címét írták, nekem inkább a Highschool of the Dead-re hasonlított, de rémálom, hogy a zombikat "leIchiyázták".

Flare Juvia ruhájában... először azt hittem a rajzoló szívott be valamitől, de aztán leesett...
Nekem nem esik le. ._. Miért van úgy rajzolva? ._.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 márc 29, 03:49:17
Lemoon, olvasod a mangát? Mert akkor nem is fog leesni. :D
Bár igazából anélkül is kitalálható. Juvia szokásos haluja. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 márc 29, 15:05:43
Igen olvasom, a manga topicban is aktív vagyok. XD
De azért köszi a felvilágosítást. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 15 ápr 04, 05:00:10
52.rész

Hmm érzitek ezt ? Ezt a friss fillermentes illatot ? :D
 Istenem ennyi filler után annyira frissnek és üdítőnek érződik egy  manga szerinti rész :D Mellesleg jó rész lett szerintem, kicsit fakóbbak a színek amivel gondolom a komolyságot akarják kifejezni. VISZONT ! Ha már Erza orrvérzését se merik meganimálni és a rész eleji fürdőzésnél is igen erőteljes jelen volt a takargatás,én már előre félek mi lesz a harcolós részeknél  :nugget: De legalább Laxus jól járt xD  Na mindegy grafika az szerintem nagyon rendben volt, de a legjobb hogy végre ismét a főszálnál vagyunk,kerek 1 évvel az újbóli indulás óta  :)

Ja igen új opening is lett, ami szerintem zeneileg gyengébb mint az előzőek, de képileg megint megnyerő lett, örülök, hogy azt akivel Natsu harcol jól megcsinálták.
Az ending is szép új szám lett, képileg meg....Lucy-s... :D De legalább egy szép rajzot kapott :P

Részemről egy erős 4/5 a rész :) De csak a cenzúra miatt ismét, nem nagyon zavaró, de mégis nah.,... >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kristofkristof - 15 ápr 04, 11:54:46
Most, hogy vége a fillereknek újból elkezdtem nézni az animét. Még jó, hogy felnéztem, hogy vége-e már a fillernek mert nem tudtam pontosan, hogy mikor lesz vége.

Ez a rész hatalmas pozitívum volt a számomra. A rajzolás gyönyörű volt, belenéztem egy kicsikét a fillerekbe és hát ott azért messze nem volt ilyen a rajzolás, azért féltem kicsit, hogy visszaesik a színvonal, de szerencsére nem így lett. Nagyon dinamikus részt kaptunk, a zenék is nagyon passzoltak. Plusz pont még azért is, hogy maradt a megszokott tempó (2 fejezet= 1 rész). Most az egyetlen bajom a cenzúrázások voltak. Jó az elejére lehetett számítani, hogy ott erős változtatások lesznek, engem inkább az zavart, hogy a vért cenzúrázzák. (lásd Erza "orrvorzése"). Szerintem az tényleg egyáltalán nem volt durva, és akkor felteszem a kérdést mi lesz később?

Az opening nem volt rossz, de kicsit fura volt számomra. Sokszor kicsit távolabbra kacsingatott és olyan dolgokra fókuszált, amik azért jóval később történek meg 1 vagy 2 opening váltással később. A mostani történetszál azért a mangában sem volt túl rövid, és nem hinném, hogy odáig eljutnánk 12-13 részen belül úgy, hogy még azért nem egyből kezdjük el a főtörténetszálat. A mangások szerintem értik, hogy melyik jelenetekre gondoltam az openingben. Szóval ugye az volt az egyik bajom vele, hogy nem arra az egységre összpontosított amit ez a 12-13 rész fog feldolgozni, hanem úgy össze-vissza (ez úgy az opening elejére volt jellemző). A másik bajom a zene volt, nem nagyon éreztem, hogy ez passzol a Fairy Tail-hez. Amúgy szerintem ettől függetlenül tényleg nem volt rossz.

Az ending meg a szokásos, semmitmondó, jelentéktelen.

Amúgy összességében tényleg jó volt, csak a cenzúrázás a zavaró és ez később sokat vehet el néhány jelentből.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 ápr 04, 13:27:26
227.

Lisanna hangja nagyon furcsa volt az elején. Mintha eddig nem ez a színész adta volna...

Nyitány:
Fúúú... Midnight-nak de egy béna feje lett. -.-' Majdnem úgy néz ki, mint Illumi a HxH-ből (csak éppen nem egyenes számú a haja). ^^"
És ha jól veszem ki, ez a nyitány csak a Nap falus részeknek szól. A következő történetszálhoz már valszeg másikat kapunk.
Amúgy a zene jó lett. De a képvilágtól nem szálltam el. Az utolsó pár másodperc már olyannak tűnik, mintha nem tudtak volna mit odatenni, így összevágtak egy csomó állóképet a szereplőkről.

És igen... vagyis nem. Kana Lucy-s melltapperolása "természetesen" kimaradt. Ahogy Flare "hajjal mosása" is...
Az új címháttér egész tetszetős. Enyhén retrós. :D Csak éppen a "Fairy Tail" nagyon hamar eltűnik.
De Flare zakkant arckifejezését legalább jól elkapták. ^^
És az erdő is egész jól nézett ki, amikor Natsuért és Gray-ért mentek.
Az anime közepén a kis átvezető király lett a "látványtervekkel". ^^
13:18-nál viszont elég érdekes volt, hogy a bal oldali felhő majdnem a földet súrolta. XD
Hát, az öreg Warrodnak egy kicsit "idiótább" hangot képzeltem el. Valami olyasmit, mint Garpnak van a One Piece-ben. Persze a fiatalhoz (FT Zer0) valszeg ez passzolni fog.
Viszont Precht (Purehito) nagyon szokatlan sötét hajjal. De legalább hallottuk a harmadik alapító hangját is. ;)

Zárány:
Az uniformis láttán már azt hittem, hogy egy marha nagy spoilert kapunk, de szerencsére nem. Mondjuk zacc is lett volna, ha 2 történetszállal későbbről elpoilereznek valakit. ^^"
Amúgy úgy tűnik, marad a hölgyemények tarkította zárányok sora.
A zene oké volt, kicsit "klasszikus" (főleg az eleje), de nekem tetszett.

A következő rész előzetese alatt ki beszél? Erza? Vagy Flare?

Azért az animéseknek is ajánlom elolvasni a 341. és 342. mangafejezetet, amit ez a rész dolgoz fel. A manga ad egy kis pluszt az egészhez.
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/341/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 ápr 04, 15:31:47
Őőő oké. 6/10 a rész! Se több se kevesebb.

Magán a részen jól szórakoztam nem is az, sokat hozzátett az élvezethez hogy nem pocsék fillert kell bámulni, de a pocsék rajzolás el is rontotta ezt, aztán jöttek a szép kis cenzúrák! Komolyan bombázza már le valaki az A-1 Pictures épületét vagy vágja le a kezeket mert borzalom amiket mostanában művelnek, főleg a shounen animékkel. Komolyan az egész FT most már olyan mintha egy kicseszett paint animálás lenne semmi több. Elcseszték a Nanatsu no Taizai animét, az vezeti a listát nálam a legpocsékabb anime adaptációk terén ez 100% de a Fairy Tail S2 szorosan a 2. helyen kullog mellette. Én azt nem értem ha átváltanak egy komoly színvilágra ergo sötétebb tónusú színeket használnak, AKKOR MI A FRANCÉRT NEM TUDJÁK ÁT TENNI AZ ANIMÉT ESTI SÁVBA??? Mármint most komolyan így akarják végig tolni a Tartaros ívet amiben csöpög a vér és már kb soft pornó az egész manga? Szánalmas az egész ahogy van. Cenzúra hegyek pont ettől féltem. Juvia képzelgése vicces volt nem is az pláne mikor benyögte hogy "Kurokami" vagyis sötétke, hülye angolok mindent szarul fordítanak. "Blackie" Most komolyan????? Na mindegy, lényeg hogy vicces volt de ilyen totál felesleges baromságokat beletesznek de amit kéne kihagyják....

Az Opening maga tetszett, bár ahogy Chakra is írta voltak benne érdekes dolgok. Az Endinggel nem erőlködtek túl sokat de legalább szép volt a rajz. :D

Az átvezetők a közepén meg az új cím blokk tetszett ötletes volt. Warrod dobta fel igazából az egész részt nekem bejött mind a szinkronja mind az egész megoldás. FT alapítókat jó volt látni és hát igen, fura volt ilyen hajjal látni Purehitót. :D Egyébként nekem Mavis hangja volt még fura, túl vékonynak tűnt. Lisanna pl fel sem tűnt hogy más lenne. Megnéztem amúgy újra és ugyan az a hangja.

A végén amúgy Lucy beszél az ajánlóban csak kevésbé visítós hangon. Ezer közül is felismerném Aya Hirano hangját. :D

Az opening nem volt rossz, de kicsit fura volt számomra. Sokszor kicsit távolabbra kacsingatott és olyan dolgokra fókuszált, amik azért jóval később történek meg 1 vagy 2 opening váltással később. A mostani történetszál azért a mangában sem volt túl rövid, és nem hinném, hogy odáig eljutnánk 12-13 részen belül úgy, hogy még azért nem egyből kezdjük el a főtörténetszálat.

Ez kicsit sem meglepő és a számításaid nagyon rosszak egyébként. Először is a Nap falu ív szorosan kapcsolódik a Tartaroshoz, SŐT nem is nagyon kéne őket külön kezelni mert egy arc. A másik hogy a Nap falu ív a 341. fejezettől a 354. fejezet feléig tart kb. Onnantól egyből rátérünk a Tartarosra még a 354. fejezet felénél. Az anime 2 fejezet dolgoz fel ergo a Nap falu ív az animében MAX 7 rész lesz és akkor kerekítettem is. Akik feltűnnek az OP vége felé már a 360. fejezetnél is feltűnnek ergo már 10 rész múlva látni fogjuk őket az animében is! Szóval nem hogy 2 Opening váltás nem lesz addig de még egy sem. :D Kivételesen ezt nem barmolták el. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 ápr 04, 16:37:36
Fairy Tail anime 227. (S2-052.)

A magyar felirat 2015.04.05-én, vasárnap várható.
Megértéseteket és türelmeteket köszönjük.

______________________________________________

És akkor lássunk egy kis összehasonlítást:

Anime 21:51
http://kepfeltoltes.hu/150404/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_52__720p_.mkv_snapshot_21.51__2015.04.04_17.43.23__www.kepfeltoltes.hu_.png
Manga 342/20:
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/342/20 (nem spoiler)

A középső fickó arckifejezését az animében nagyon elszúrták, pedig az erősen jellemző rá.
A jobb oldali szőke alak arca is katasztrófa lett.

Fel nem foghatom, hogy legalább az ilyen fontos jeleneteket miért nem rajzolják meg tisztességesen...? Főleg, hogy állókép! Főleg-főleg, hogy létezik egy Fairy Tail Zer0 manga is, és nem a semmiért...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 ápr 04, 17:19:51
Tényleg, vajon a Zerot mikor fogják meganimálni? Egyáltalán meg fogják? Nem bánnám, ha egyszer filler helyett azt nyomnák le.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 15 ápr 04, 17:43:37
Ebben a csodálatos rajzstílusban inkább kihagynám. Meg aztán, még egyenlőre egy futó mangáról van szó, filler helyett nem hinném, hogy betennék.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 ápr 04, 19:14:20
Tuti benne lesz az animében. Méghozzá valahol ott, ahol a FT manga éppen tartani fog, amikor a FT Zer0 manga véget ér. Sejtésem szerint össze lesz boronálva a FT Zer0 manga vége és az éppen aktuális FT manga fejezet. Talán éppen akkor tudjuk meg valamiről, hogy mi is az pontosan. Az pedig nem írom le, hogy miről tudjuk meg, mert bár már volt róla szó az animében is, de közben a mangában már kiderült róla pár dolog, szóval spoiler. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 ápr 04, 19:41:41
Még csak az op/ed-t néztem hallgattam meg. Majd csak a feliratotokkal fogom magát a részt is :D
Hozzászólásoknál is csak próbáltam ezeket kivenni.

Az opening: Spoileres! A zene tetszik, de nem ájultam el tőle. Most kivételesen tartalmaz sok mozgást is, ami azért elég üdítő egy nyitányban :) Igaz volt pár béna fej, de szerintem a rajzolás is szép, bááár: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150404/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_52__720p_.mkv_snapshot_02.21__2015.04.04_20.22.39__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150404/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_52__720p_.mkv_snapshot_02.21__2015.04.04_20.22.39__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) itt Lucy farmernacija szerintem túl kidudorodó lett ott De lehet csak én vagyok a beteg...
Ja de mégis van itt valami... Laxus megint anorexiás fejet kapott... Kajak bűn, hogy néha milyen csúnyán tudják megrajzolni az egyik legbadasabb karaktert...
Talán az egyetlen igazi negatívum az a furcsa színvilág, ami úgy látszik a részekre is igaz lesz. Én fakónak mondanám. Érdekes és egyben talán szomorú is, mert a sorozat még régen tele volt erős és szivárvány színekkel, de ez egyre jobban eltűnik az animéből. Mondjuk ehhez a színárnyalathoz már nagyon illik a vér és hát ehhez az ívhez kelleni is fog az rendesen, még agyoncenzúrázott verzióban is :D
A nyitány a részemről 4/5 Kicsit jobbra számítottam. Amúgy érdekesség, hogy ez az S2 5. openingje és benne van az Oracion Seis, ami ugyancsak az S1 5. openingjében szerepelt elsőnek :D
Egyébként 340-LEGALÁBB 364ig dolgozza fel a fejezeteket úgy látom, ez ugye 24 fejezet, ami 2/1-es tempóval 12 részt jelent (és 12-13 részig van egy op) :D A lényeg az, hogy rendesen pörögni fog az anime és úgy látszik nem akarnak pár egy részes filler epizódot sem betenni Napfalu és az azt követő hatalmas ív közé. Szóval kb. 9 hónapig nem lesz filler, ez majdnem biztos :D
Amúgy tényleg furcsán rakták be a képsorokat az openingbe. Olyan, mintha a fele szólna csak a Napfaluról, holott az fogja szinte az egész openinget kitenni...

A zárány: Olyan latinos (vagy brazilos?), mint az Inuyasha 6. openingje: https://www.youtube.com/watch?v=gtCu3pYWSdI
Nekem a zene abszolút bejön, viszont TÉNYLEG FOLYTATJÁK A CSAJOS KÉPMUTATÁST ( XD ) ?? Kajak nem tudnak egy értelmes videót betenni alá? Remélem ez meg fog változni, mert az 1  részes történetekhez tökéletes volt, de most már jó darabig összefüggő ív lesz, ahhoz pedig illene egy értelmes ending. Egyenlőre 2/5
A kép persze gyönyörű volt, bár elég nagy fail lenne, ha egy csúnyán megrajzoltat mutatnának másfél percig  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 ápr 04, 20:11:29
Igaz volt pár béna fej, de szerintem a rajzolás is szép, bááár: ...
Na erre felfigyeltem én is, nem pont az openingben de nekem is feltűnt. Nem vagy beteg, vagy ha az is vagy, akkor nem vagy egyedül. :D
A logikáját nem értem. Oké a japánok perverzek meg minden, DE! Ha már beleteszik Lucy karakterébe, hogy nem szereti ha megnézik, miért adnak rá ilyen ruhákat?!  :hmm:
A rész egész jó volt, de nagyon remélem, hogy nem akarnak Emlékek őre dizájnt felvenni. :smirksweat:
A cenzúrához meg inkább nem szólok semmit. :asdfghj:
Ha én is pontozni akarnám, max egy 10/6-7 lenne.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 ápr 05, 21:53:08
Na megnéztem magát a részt is. Úgy ahogy van tökéletes LENNE, csak hát a cenzúra ugye...
Egyetértek Kuroval, én sem értem, hogy miért nem bírták áttenni egy későbbi vetítési sávba. Tartaros lesz az eddigi LEGVÉRESEBB ív, ez nem nagy spoiler szerintem, erre egy Erza orrvércseppet nem bírnak odatenni... Szánalom. De most tényleg, ebben mi a durva? Én sose értettem az ilyen véres cenzúrát egyébként. Ha jó erősen orron ütnek valakit, még szép, hogy vérzik. Ezzel csak a hülyeséget tanítják a fiatalabb gyerekeknek, azok meg szabadon verni fogják egymást...  :smirksweat:
A rész első 5 percére lehetett számítani, hogy nagyon cenzúrzáva lesz, DE ENNYIRE?!!! Azért az betett nekem, hogy inkább a férfi fürdőt mutatták a homi Frieddel... Végül is kit érdekelnek a gyönyörű lányok meztelen testrészei...
De én tényleg nem vágom. Kajak ennyire nagy úr a pénz, hogy inkább agyoncenzúrázzák, hogy a kicsik is nézhessék?? Biztos, hogy nem olyan hülyék, hogy nem látják mennyire bőőőven 12-16+ korhatáros a manga...
Na de a cenzúrán kívül azt kell mondjam, hogy minden pöpec lett  (H) Annyira érezhető volt végre az igazi FT hangulat :D Főleg fél év filler után  :smirksweat: Nekem ez a színárnyalat is tetszene, ha ugye eltűnne mellőle a cenzúra...
Nekem tetszik Warrod hangja, viszont Precht hajszíne tényleg gázos, na de ennyi baj legyen :D
Ha nem lett volna ekkora cenzúra, lazán 5/5-re pontoznám a részt, de így meg kell elégednie egy 4/5-tel tőlem.
A rajzolás szerintem szép volt egyébként :)
Viszont lett egy kis szerkesztés baki: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150405/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_52__720p_.mkv_snapshot_18.06__2015.04.05_22.27.59__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150405/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_52__720p_.mkv_snapshot_18.06__2015.04.05_22.27.59__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (hiányzó jobb váll XD )
Egyébként tényleg nézzétek vissza a 341. fejezetet, mert kár kihagyni a látványt :D A 342est már nem kell.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 ápr 05, 22:26:06
Ebben a részben aztán volt jó és rossz is.  :D Először is: valóban nagyon jó érzés volt végre fillermentes részt nézni! Már kezdtem megszokni, hogy hetente kapunk egy random FT részt random hülyeséggel, de szerenécsre csak visszatértünk a mangához. ^^ Ezt a fakó színezést már láthattuk a múlt heti előzetesben, de engem most is nagyon elszomorított. Talán azt gondolták, hogyha már a véres, ecchi és hasonló jeleneteket cenzúrázzák, akkor majd a színvilággal adnak neki komolyabb hangulatot. Hát ez nagyon nem jött össze szerintem. Megnéztem Lucy haj színét Paintben és szürke!!! Nekem nagyon nem tetszik. A hátterek pedig szintén elég olcsó költségvetésűek még mindig. Warrod háznál pedig az az ajtókinyílás... xD Az mi volt, de komolyan? :'D Meg a lassított jelenetek (fa kikelése a földből) még mindig béna szaggatott animációval van megoldva. Lucyék futását az erdőben meg nem is mondom. Még egy negatívum (számomra) Warrod hangja. Egy lököttebb hang jobban illett volna hozzá.

Na de azért voltak pozitívumok is. Juvia ugyan csak kis szerepet kapott, de az volt talán az egyik legjobb jelenet a részben.  XD A képzelgéseiből már egy jó hosszú videót össze lehetne állítani. Ez is nagyon jó volt. : D Flaret pedig nagyon bírom. ^^ Charle milyen kis tsundere volt, mikor mondta, hogy inkább menjenek el megnézni Happyéket, na nem mintha aggódna. Jó ötlet volt Mashimától, hogy régebbi alap szituációkat hozott fel, mint Natsu-Gray civakodás, félelmetes Erza, Lucy belép a szobájába és ott várja valaki. A rész végén pont ezért is hatott rendesen, amikor kiderült, hogy Warrod a FT egyik alapító tagja. ^^

Opening egész jó lett. Érdekes, hogy ezt a spoilerezős szokást nagyon szépen átvették az előző szériától. Mást is eltanulhatnának tőlük. ^^' Mondjuk én nem bánom, pörgős, jó nyitány, jó jeleneteket válogattak össze. Ending először nagyon furcsának tűnt. Én is latinos hangzást fedeztem fel benne. Egyébként ezt a Lucyt Mashima sensei rajzolta. Remélem minden rész végére rajzol valaki újat (vagy mindig Lucyt, csak máshogy xD), és akkor nem fogok haragudni, hogy nem készítettek "igazi" endinget. Azért az mégiscsak jó dolog, ha a mangakát így bevonják az animébe.

És akkor egy kicsit a szinkronhangokról. Én a fentebb említettek közül egyiknél sem vettem volna észre, hogy más adta volna a hangját. Lehet, hogy azért is mert ezeket a seiyuukat máshonnan is ismerem. Pl. Mavis 100%, hogy most is Noto Mamiko volt. Amúgy nem tudom, láttátok-e, hallottatok-e róla, de Mashima is kiírta blogjára, hogy elindult egy FT-s rádió műsor (http://www.onsen.ag/program/ft/), amiben kicsit promózni próbálják az animét. ^^ Első alkalmon Hirano Aya (Lucy) és Kakihara Tetsuya (Natsu) voltak. Nagyon jó páros alkottak itt is. : D Beszéltek róla, hogy már rég voltak együtt műsorban (Japánban egyébként elég gyakori, hogy animéknek meg mindenfélének indítanak hasonló rádió műsorokat). Le is rajzolták egymást, és hááát, egyikük sem valami művészlélek. :'D Meeeg bejelentették ők is a műsorban, hogy kik lesznek a Tartaros arc új szinkronhangjai (mivel ők akkor még nem tudták). És kiderült számomra, hogy Franmalth hangja Jura lesz. >_< Azt hiszem Hirano meg is említette, hogy neki biztos nagyon menni fog ez a szerep. Tök aranyosak voltak egyébként, egyesként jelentették be a seiyuukat és teljesen lehidaltak, mert az újak nagyrészt mind senpaiok, és félnek attól, hogy majd velük kell harcolniuk. :'D Legközelebbi adásban ha jól értettem már nem ők lesznek, sajnos nem is tudom, mikor lesz a következő. Meg egy másik műsorban (még tavaly) talán volt Kakihara, és ott beszélt kicsit FT-ről, hogy már milyen régóta fut, és a fanoknak köszönhetően egy év szünet után is visszatérhetett. A legjobban pedig az tetszett, hogy elmesélte, hogy a részek felvétele alatt hogy ülnek. Tök meglepődtem, hogy például Hatano Wataru (Gajeel) és Pantherlily hangja tök távol ülnek egymástól. Makarov hangja pedig szinte minden felvételen ott van. Az persze alap volt, hogy Lucy, Erza, Happy, Gray, Wendy, Charle mindig jelen van, de Makarovról nem gondolta volna.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 ápr 05, 23:24:10
Ez tényleg érdekes! Ha van/lesz még ilyen infód, írd be nyugodtan. Szerintem elég sok fórumozót érdekel. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 ápr 06, 03:31:37
BrownOsment: De rég hallgattam már Seiyuu rádiót te Úr Isten. XD
Egy kis Hola Better chrome plugin és máris hallgathatom is a rádió adást. :D
Olyan cuki hangja van Ayának. :P

Csabi egyébként ezek a dolgok nem újdonságok, ezt minden szezonos animénél eljátsszák, a TV verziót általában totál slamposan csinálják meg hogy többen vegyék meg a DVD-ket. Valahol megértem de most őszintén ettől még meg lehetne normálisan csinálni a TV verziót is. Akinek tetszik úgyis megveszi a DVD-t. Pláne a Japánok, nekik meg úgyis csak az számít.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 15 ápr 07, 10:35:09
Nekem a cenzura miatt kap 10 böl 3 at.... Ez nagyon gáz tényleg, rengeteg más magát nem cenzuráznak de ezt igen....


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 ápr 07, 12:50:59
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem baromira tetszik ez a fakóbb színvilág. Sosem szerettem a túl élénk színeket egy animében.
Szóval megnéztem én is a részt, és pont néztem, hogy az utolsó rész, amit letöltöttem az a 26-os volt, és most az 52-es, ezek szerint az új szériának a fele filler eddig? Az szép azért :D
Opening: A képi világa szerintem nagyon jó, ésszel adagolták az infokat, spoilereket, csomó utalással, ami mangásoknak pluszt jelent, az animések meg nem jönnek rá semmire. A zene viszont teljesen jellegtelen, valszeg pár alkalom után erre is az átkattintás vár.
Ending: Hm. Háát, Lucynak jó a lába. Talán ez miatt (meg a zene miatt) megnézem még egy-két részig. Utána kötve hiszem.
A rész: Ahogy mondtam, nekem sokkal inkább bejön ez a színvilág, ez nagy pozitívum. A rajzolással sem volt különösebb bajom, messze nem tökéletes, de nekem elment. Néha furcsák voltak a vágások (amikor csak simán beúszik a kép), de végülis, ehhez a laza részhez még elmentek. Azért remélem a komolyabb részeknél hanyagolják majd ezeket.
Viszont a poénok közel sem jöttek át úgy, mint mangában, az egész darabosabb, nem olyan folyamatos, mint a mangában. A Natsu-Gray vs Erzan tudtam röhögni, de pl. Warrodon nem, pedig mangában jól átjött a hülyesége. Ja, ha már nála tartunk, nekem nagyon bejön a hangja, nincs vele semmi baj.
A cenzúra meg cenzúra, engem nem különösebben érdekel Kana melltaperolása, de édes Istenem, mégis mi a jó fene volt ez a Fried-Luxus mosakodás? OMG. Soha. Soha többet.  :okád:
Szóval a rész első fele nem különösebben jött be, annyira nem volt rossz, de sokkal jobban átjött mangában. Onnantól, hogy Warrod elkezd a faluról beszélni, érezhető volt a javulás, nem is tudom, talán a komolyodás miatt. Innentől tetszett. A vége meg (hála a zenének) nagyon szépre sikeredett, az első jelenet, ami lekörözte a mangát nálam. Szép volt.
Szóval nem volt ez rossz kezdetnek, néhol egész jóra sikerült, legyen egy 6/10.

Ui. Amúgy van még olyan valaki, aki tisztán animés? :D Mert akiket láttam, hogy kommentelnek, azok ott vannak mind a manga topicban is :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 ápr 07, 14:31:36
Jon: Nekem is bejön ez a színvilág de ehhez már tényleg dukálna egy késő esti sáv a Tv-ben, plusz uncensored verzsön. És itt most nem a fanservice részekre értem, hisz bőven lesz még mit cenzúrázni. Tartaros harcokat csak félig látjuk majd vajon? :D

Amúgy szerintem a legtöbben átváltottak Mangára lévén hogy az anime nem a legjobb ráadásul elég sok dolgot ki is vágnak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 ápr 08, 10:11:30

228   Wizards vs. Hunters
魔導士 vs. ハンター (Madōshi vs. Hantā)   Apr 11

229   Law of Retrogression
退化ノ法 (Taika no Hō)   Apr 18

230   The Devil Returns
悪魔回帰 (Akuma Kaiki)   Apr 25

231   Gray vs. Doriate
グレイ vs. ドリアーテ (Gurei vs. Doriāte)   May 2


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 ápr 08, 11:37:45
Ez király, maradunk a két fejezet per rész tempónál, vagyis nyárra le is tudjuk ezt a Napfalu ívet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 ápr 08, 12:48:58
Nekem a vége tetszett igazán amikor vissaemlékezett és a zene alatta csak fokozta


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 ápr 10, 17:41:52
Mondjuk nekem annyira nem tetszik ez a szürkésebb árnyalat mert én jobban szeretem az élénk színeket és nekem volt valami különleges Erza tűzvörös hajában és így elveszti a varázsát


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 ápr 10, 17:46:21
Elfogyott a bödzsé a színes tintához. A sorozat kezdetben szuper erős és szivárvány színekkel operált, de mostanra már... Lassan fekete-fehér lesz XD Mondjuk engem nem zavarna ez a szín árnyalat a következő ívhez, ha ugye nem lenne cenzúra. Elég komoly dolgok jönnek :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 ápr 10, 19:52:57
Mondjuk én sosem voltam nagy rajongója a FT animének, de engem mindig is zavartak a túl élénk színek benne, az egészet gyerekesebbé tették (persze csak számomra, lehet, hogy másnak más a stílusa), a mangából mindig valósághűbben képzelem el a dolgokat. Az animét főleg csak a zenéje miatt kezdtem el nézni, az néha nagyon sokat tudott dobni rajta.
Szóval nekem most bejön ez a "valósághűbb" (?) színárnyalat.
A cenzúra meg cenzúra, a fanservice-el kapcsolatban nem zavar, harcban viszont...hát abban eléggé, már csak a valósághűség (van ilyen szó? :D ) miatt is, ami miatt jobban tetszik a fakóbb színárnyalat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 ápr 11, 10:38:03
Ismétlés, visszaemlékezés, ismétlés :( A rész jó volt csak nem haladtunk előre. Minerva kifejezetten jól sikerült most.

 2 pozitív dolgot kiemelnék, rengeteg OST, bár nem mind illett oda ahova és az endingben lévő GYÖNYÖRŰ rajz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 ápr 11, 12:05:44
228. rész

Ahogy fentebb Slorasil is írta, tényleg egész sok volt a háttérzene, és nem is voltak rosszak.
Azt mondjuk komálnám, ha mostantól így, latin betűvel is kiirkálnák minden új szereplő nevét/céhnevét, sokat segítene. ^^
Viszont a kincsvadászok támadásait nagyon elnagyolták. Szinte kis sem lehet venni, mi történik... :( Valahogy a "finomabb" animációkra nem igazán fektetnek hangsúlyt. Így viszont az eljövendő harcok nagyon gagyik lesznek...
A hegy viszont jól néz ki. Sokkal jobban adja, mint mangában. ;)
A kincsvadászok szinkronjai is okék, mindhez illik.

Ez a rész a manga 343-344. fejezeteit dolgozza fel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 ápr 11, 14:03:38
Valóban sok volt az ismétlés :/ Mondjuk én sose értettem, miért kell mindenáron 30 másodpercet beszúrni az opening elé és csak utána mutatnak egy ilyen előző rész tartalma féleséget... Pedig az előző epizódban be tudtak rakni 2 perc jelenetet, ami már tök korrekt, de csak visszatértek ehhez a hülyeséghez. Egyből a nyitánnyal kéne nyitni ( XD ) a részt, mert ez így igénytelen... Na de a nyitányban lett 1-2 apró változtatás:
Amit anno írt Chakra, hogy az opening utolsó pár másodpercében már nem tudtak mit kitalálni és belelöktek egy csomó kis jelenetet... Én már ott sejtettem, hogy az az aktuális epizódból néhány képsor, de már ott is tartalmazott párat a következőből, szóval nem akartam inkább kijelenteni. A lényeg, hogy az aktuális és talán a következőből raknak oda majd mindig pár jelenetet :D
Ja, és:
52. részben: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150404/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_52__720p_.mkv_snapshot_02.21__2015.04.04_20.22.39__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150404/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_52__720p_.mkv_snapshot_02.21__2015.04.04_20.22.39__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
53. részben pedig: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150411/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_53__720p_.mkv_snapshot_01.12__2015.04.11_14.17.04__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150411/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_53__720p_.mkv_snapshot_01.12__2015.04.11_14.17.04__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Úgy néz ki tényleg nem én voltam a beteg, és a készítőknek is feltűnt ez az "apróság"  :smirksweat:
Az opening után viszont az a 2 perc ismétlés nem kellett volna, főleg hogy itt nem tűnt fel nekik a bal oldalról néhány centire lefaragott Warrod váll: http://kepfeltoltes.hu/view/150405/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_52__720p_.mkv_snapshot_18.06__2015.04.05_22.27.59__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A "Hatalmas" poén viszont adta XD Bár Lucy mellét szebben is kidolgozhatták volna, de azért így is jót nevettem rajta :D
Viszont a rózsaszín jég még most se tetszik, főleg ha ilyen színt akarnak majd adni az ő mágiájának....
Az Ur-os flashbacket se kellett volna ennyire kibontani...
Igazából agyonhúzták a részt, pedig tényleg 2 fejezetet dolgozott fel, szóval a tempó elvileg pont jó volt. De én is lassúnak éreztem, jó, mondjuk mangában se voltak olyan húdejók ezek a fejezetek.
A Kincsvadászok hangját tényleg eltalálták. A Sniperes hangja Zancrowéra hasonlított, de elvileg nem ugyanaz a kettő.
A rajzolás általában jó volt, viszont az animációkat megint nem vitték túlzásba.
Volt 1-2 új háttérzene is, de egyik sem fog megragadni bennünk.
Középen a félidő jelzőben most kaptunk egy Lucy-st az jó volt :D És az endingben Erza is, bár csak jobb lenne egy értelmes zárány. Oké, hogy most rajolnak a Mashima-s gyönyörű rajzokkal, de ezeket berakhatnák a legvégére, amikor a szponzort mondják meg a "see you next time"-t. Mondjuk ezek ki vannak vágva a horrible verzióból.
Erre csak egy 3/5-öt tudok adni. Talán a következő jobb lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 ápr 11, 15:08:47
Hát ha már itt tartunk nekem nem igazán jöttek be a kincsvadászok mert ugy tünik mintha fillerek lennének pedig nem és szerintem bénák voltak és a harcot se dolgozták ki annyira de nekem bejön ez a rózsaszín jég bár mondjuk használat közben háááát... Nem igazán tudom elképzelni


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 ápr 11, 15:29:15
Kezeket fel akik olvasták a mangát! Akik nem azok szépen fejezzék be a pattogást mert a heti anime részben fellelhető flashback részek a mangában is jelen vannak. Majd akkor siránkozzatok ha olyan moslék adaptálást kapunk mint amit a  Nanatsu no Taizai kapott. 24 rész alatt több mint 100 fejezetet feldolgozva. XD

Itt konkrétan az egyetlen baj hogy nem tudnak mindig jól rajzolni bár ma ez nem tűnt fel számomra. Grafikailag 1-2 apró hibától eltekintve jó rész volt. A zenék tetszettek mintha a régi FT zenéket hallottam volna kb. Az előző rész tartalma az elején meg megszokott dolog nézhetnétek mást is nem csak a hype szarokat. Amerikai sorozatoknál is van ilyen ez nem újdonság. Ráadásul 2 percet se vesz el a részből.

Majd akkor sírjon a szátok ha olyan moslékul oldják meg itt mint a One Piece-ben hogy az Opening, az ajánló meg a fölösleges rizsa az elején elvesz majd 8 percet a részből. :D

A lilás jég meg pont hogy jó lesz majd. Egyértelmű hogy más színnel kellett jelezni hogy ez nem sima jég hanem más fajta erőhöz kapcsolódik, ráadásul a színvilágot Mashima találja ki nem a TV-sek. Egyébként meg milyen színű legyen egy jég ha nem kék ami ugye a színtelent jelöli. Nem akarok spoilert írni de egy ..... mágiát milyen színnel csinálnátok? zölddel vagy pirossal?

A HATALMAS poén nagyon ütött. xD Az Opening és az Ending zenéje egyre jobban tetszik. A végén Erzás képből tuti háttérkép lesz nálam plusz lehet avatár is mert nagyon bejön. :D Ha már itt tartunk nincs az ED-vel semmi baj a többség 2-nél többször meg se nézi hanem elpörgeti akkor meg minek erőlködjenek. Ráadásul egyértelműen csak a Napfalu ívre csinálták így a Tartaros kezdése után tuti más ED lesz.

Maga a rész nem volt nagy cucc de ez a mangában sem volt nagy szám.
Egyetértek Chakrával nagyon faszán nézett ki a falu. Az meg pláne plusz pont hogy kiírták romajival is a neveket. :D
Egy bajom van vele kicsit kreatívabb külsőt is csinálhattak volna erre.

ami engem jobban zavar az a folyamatos cenzúra. Egyébként semmi baj nincs. Még a fura fejektől is eltekintek ha lemondanak a cenzúrázásról. :D

Ezt a jelenetet meg remélem jövőhéten nagyon faszán megfogják csinálni mert hatalmas poén. XD
CSAK MANGÁSOK OLVASSÁK EL!!!! http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/345/5

7/10 volt nálam ha pontozni kéne.

Egyébként nem értem Csabi a pontozásaid de komolyan. Azt mondod CSAK 3 pontot adsz az 5-ből. Az már sima JÓ, Hisz a 4 vaslzeg Nagyon jó, az 5 meg szuper vagy tudom is én. Ergo a 3-as nagyon erős közepes.
Na ezért nem szeretek 5-ös pontrendszerrel pontozni. :D

Ami az Ur-os flashback-et illeti tökéletes volt. Ha csak bevágnak pár képet mint a mangában akkor rohadt fölösleges lett volna. Már így is csak kb csak kiszínezik a a Mangát és meganimálják annyira arra mennek hogy pont ugyan azt lássuk mint a mangában. Kell egy kis plusz jelenet mert a rész 20 helyett csak 10 perces lenne. :D Az viszont tetszik hogy levarázsolták Lucy golyóit. XD

Ja még annyit hogy az effektek rohadt szépek lettek pláne Natsu lángjai. :D
Egyébként a színek kicsivel sem lettek fakóbban mint amilyen az S2 anime elején voltak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 ápr 11, 15:42:30
Hát ha már itt tartunk nekem nem igazán jöttek be a kincsvadászok mert ugy tünik mintha fillerek lennének pedig nem és szerintem bénák voltak és a harcot se dolgozták ki annyira

Tényleg olyanok, de én ugyanezt éreztem a Kivégző Osztagnál is  :smirksweat: Olyan "semmiből" jött hülye fejű figurák, nem csoda, ha egyesek filler szereplőknek nézik őket.

A lilás jég meg pont hogy jó lesz majd. Egyértelmű hogy más színnel kellett jelezni hogy ez nem sima jég hanem más fajta erőhöz kapcsolódik, ráadásul a színvilágot Mashima találja ki nem a TV-sek. Egyébként meg milyen színű legyen egy jég ha nem kék ami ugye a színtelent jelöli. Nem akarok spoilert írni de egy ..... mágiát milyen színnel csinálnátok? zölddel vagy pirossal?

Lila vagy piros :D Bár az előbbit Urtear használta Tenroun, az utóbbi meg a vért tartalmazó Gray jég volt. Persze a zöld elég radioaktív hatást keltene, így kilőve, de akkor legyen már jó sötét kék... Ez a rózsaszín/ciklámen annyira nem fog menni a hozzá....

. Az előző rész tartalma az elején meg megszokott dolog nézhetnétek mást is nem csak a hype szarokat. Amerikai sorozatoknál is van ilyen ez nem újdonság. Ráadásul 2 percet se vesz el a részből.

De most mi abban a jó, hogy beraknak fél perc jelenetet, aztán opening, aztán előző rész tartalma??? Miért nem lehetne akkor az előző rész tartalma az opening előtt? Igaz csak kicsit, de akkor is össze-vissza ugrál az időben a Fairy Tail az opening előtt és után kb. minden részben. Ezt én sose fogom megérteni, annyira igénytelen megoldás :(

Egyébként nem értem Csabi a pontozásaid de komolyan. Azt mondod CSAK 3 pontot adsz az 5-ből. Az már sima JÓ, Hisz a 4 vaslzeg Nagyon jó, az 5 meg szuper vagy tudom is én. Ergo a 3-as nagyon erős közepes.
Na ezért nem szeretek 5-ös pontrendszerrel pontozni. :D

Én is láttam a Naruto-kunon a shippuuden openingeknél a pontozást :D Meg sok helyen is úgy van ahogy mondod, de én ilyen iskolás módszerrel szoktam értékelni a dolgokat:
5/5- nagyon jó! Szépen visszaadták a mangát (ha nem filler) és általában minden pöpec lett.
4/5- jó! Általában meg voltam elégedve azzal amit láttam és csak pár apróság lett gyenge kivitelezésű.
3/5:- változó, elmegy. Ez az a szint, amikor nem tudom úgy igazán belőni a minőséget. Nem mondom rá azt, hogy egyértelműen gyenge volt, de azt sem hogy jó.
2/5: - gyenge, elégséges. Ez már inkább negatív értékelés. Általában nem voltam megelégedve azzal, amit láttam.
1/5:- katasztrófa, minimum alatti szint. Szerencsére ritka az ilyen :D
A rövid alkotásokat, tehát részeket, openingeket és endingeket mindig 5ös skálán értékelem, bőven elég :D
Persze a nagyobb speciálokat, filmeket és EGÉSZ ÍVEKET már 10es skálán kell, mint az IMDB-nél:D

Amúgy te 7/10-et adtál rá, ami ötös skálára vetítve 3,5/5, szóval szinte ugyanaz a véleményünk :D Csak te máshogy nevezed ezt a szintet :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 ápr 11, 20:11:52
Lila vagy piros :D Bár az előbbit Urtear használta Tenroun, az utóbbi meg a vért tartalmazó Gray jég volt. Persze a zöld elég radioaktív hatást keltene, így kilőve, de akkor legyen már jó sötét kék... Ez a rózsaszín/ciklámen annyira nem fog menni a hozzá....

De most mi abban a jó, hogy beraknak fél perc jelenetet, aztán opening, aztán előző rész tartalma??? Miért nem lehetne akkor az előző rész tartalma az opening előtt? Igaz csak kicsit, de akkor is össze-vissza ugrál az időben a Fairy Tail az opening előtt és után kb. minden részben. Ezt én sose fogom megérteni, annyira igénytelen megoldás :(

Amúgy te 7/10-et adtál rá, ami ötös skálára vetítve 3,5/5, szóval szinte ugyanaz a véleményünk :D Csak te máshogy nevezed ezt a szintet :)

DE azért ne felejtsük el hogy ez egy jég és hát a jég eleve színtelen. :D
Szóval túl sok lehetőségük nem volt. Lilás szín volt mint ahogy írtad is. Gray véres jege azért más az csak a vértől lett olyan. Egyébként pont így logikus mert ez is hasonló színű mint Urtearé volt anno. És hát ő is akkoriban sötétségből táplálkozott. Ha érted mire célzok. :D Fekete jeget meg nem rajzolhatnak, így marad az ami kicsit azt sugallja hogy sötétebb mágiáról van szó. ^^

Mi abban a jó? Kérdés: Szoktál könyvet olvasni? De hanem az se gond mert irodalom órád már biztos volt. :D
Ott tuti elmondta a tanár miből áll egy regény. Bevezetés, tárgyalás befejezés. És ezek közé még lehet kiegészítéseket tenni. Itt sincs másképp. Nem lehet azt hogy csak hopp beugrunk a story-ba mert annak semmi értelme. 1 hét van a részek közt és ez egyfajta felfrissítés is. Na meg a részt is fel kell vezetni valahogy. Ezt mindenhol így csinálják. Csak a One Piece esetében nagyon szarul. :D Ott min. 6 percig vársz mire egyáltalán elkezdődik a rész. Itt meg kb 2-2.5 percet. Ami azért nem egy eget rengető  hosszúság. :D

Nálam a 7/10 az átlagos shounen pontozás nagyon kevés shounen van ami többet kapott mint 7 pont.
A 7 pontos rész az nálam olyan amit élveztem de nem volt maradandó. Innentől felfelé pedig már csak a nagyon jók vannak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 ápr 14, 19:55:07
Na, hát megnéztem én is, nem volt rossz, az opening utáni ismétlést leszámítva a többi flashback engem nem zavart.
A jég színével sincs különösebb bajom, a rajzolás is szép volt, a zenék sem voltak rosszak, szóval eddig meg vagyok elégedve.
Amúgy a rész közben (gondolom a reklám szünet miatt) nagyon tetszik az a vágás :D
És másodjára nézve ez az ending is tetszik, az biztos, hogy semmivel sem rosszabb, mint ha valami teljesen általános Lucy-Natsu ending lenne, így meg legalább van egy jó zene a nagyon jó rajzok mellett.
Szóval nekem összességében kellemes meglepetés ez a két rész. Egyedül az animáció folyamatossága zavar, ami eléggé ront a harcokon már most is, amikor gyakorlatilag még csak Natsu ütéseit meg Gray alap jéglándzsáit kellett volna dinamikussá tenni. Így mi lesz később? :D
Na de ezt leszámítva jó volt, még ebbe a viszonylag unalmas és gyenge sztoriba is beletudtam feledkezni, márpedig a mangánál anno ez nem sikerült.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 ápr 15, 13:57:16
Egy kis érdekesség:
http://haruhichan.com/wpblog/44273/hiro-mashimas-ideas-are-too-ecchi-for-fairy-tail/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sanji - 15 ápr 18, 12:48:30
Eléggé olyan semmilyen rész volt...  Azt a 3 szerencsétlent Natsunak egyedül el kellett volna intéznie..  hagyjuk már, hogy ugrándozik a támadások elől de Stinget meg Roguet lazán röhögve elverte itt meg szerencsétlenkednek..   

Szerintem ez egy hatalmas hiba a fairy tailben vagy inkább ötlettelenség, hogy a mágia játékok előtt megkapták a second origin-t és hogy hű de erős lett mindenki..  csak mivel szinte az ÖSSZES szereplőnek olyan ereje van amit nem is lehet szinte turbózni ezért nincs semmi változás..   Gray több jeget tud csinálni vagy gyorsabban?  azta idáig is ugyan olyan volt mint most..  és Erza?  több kardot tárol vagy mi?  Oké ott volt a nakagami páncél, hát szerintem elég hülyeség volt, hogy ketté tudja vágni a "mágiát".  Sima karddal is lazán megtette eddig is. Bár akárkit megvág egy árva seb sincs soha senkin.

És olvasom a mangát ott sincs túlzottan előre lépés az erők terén.   

És sajnos az nem kifogás, hogy ez egy ilyen műfaj.   A one piece-ben sincs túlzottan sok vér, és van ugyan annyi hülyeség mint itt, mégis Luffy gumi gyümölcs erejéből már csinált rengeteg variációt, sőt bárkinek az erejéből. De sajnos itt semmi nincs.

Nem szidom az FT-t vagy semmi ilyesmi sincs csak annyira idegesít, hogy mindig ilyen szerencsétlenkedés van a legbénább ellenfelekkel. Plusz az erők terén sincs semmi újdonság.   (  szerintem Ace több fajta tűztámadást csinált egy rész alatt mint Natsu 100 rész alatt  :) )



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 ápr 18, 13:01:51
229. rész

Jó. Az elején az önmunstra poént nem hagyták ki Erzánál. ^^ De miért a felnőtt hangja van gyerekként...?
Pedómaci Mest. ^^"
Amikor visszatértek a kincsvadászokra, minek az a hosszú végigmutatunk-mindenkit rész...? -.-
Viszont a mágikus erő körülöttük való áramlásának animációja tetszik. Végre nem olyan, mintha Dragon Ball-t néznénk. :D
Az "akagami" kifejezés mintha ismerős lenne valahonnan. :D

Grafikailag egész korrekt kis rész volt. Az animációk is okék voltak. Miért nem lehet mindig legalább ilyet?

Ja, és a zárány aranyos lett. Nem igazán láttuk még Charle-t Wendy fején ülni, ott aludni meg főleg nem. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 ápr 18, 15:20:38
Sanji szerintem te nem érted a Fairy Tail lényegét. :D Itt nem számít kivel állnak szembe mindig ugyan úgy küzdenek ami épp hogy jó. Így nem lesz halál unalmas egy harc sem. One Piece nagyon rossz példa mert már vagy 60 fejezet óta osszák Dofit. :D

Egyébként Natsunak van kb 10 támadása nem tudom miről beszélsz. Erza meg konkrétan legyőzhetetlen és van vagy 2000 páncélja ami mind más erőt képvisel. Lucy-nak van 11 arany kulcsa ami mind más erő szintén, Wendy még fiatal de még így is van vagy 5 képessége, Gray-t meg inkább nem is mondom mert ő a másik Erza mellett aki bármire képes hisz pont az a lényege a mágiájának. És akkor CSAK a fő karaktereket soroltam. XD
Van aki meglátja a FT-ben a lényeget és van aki nem. Erről csak ennyit tudok mondani. Egy shounen manga sem véres annyira mint azt sokan várják. Talán a Nanatsu no Taizai ami tényleg sokkal véresebb, mint a többi a lightosabb shounenek közül. Ráadásul a FT anime azt a keveset is kicenzúrázza mert korai időben adják hogy a faitalok is nézhessék sajnos. No de nehogy félreérts nem kioktatni akartalak csak felvilágosítani, hogy nem érzed a FT lényegét. Egyébként meg most gondolj bele ha Natsu vagy Gray odamegy lekever egy sallert a tolvajoknak és ki is vannak ütve akkor mi értelme az egésznek? Nincs történet. Ezért inkább elszórakoznak velük. De hisz pont ez a lényege az egész FT-nek.

No de új rész:

Rajzolás 10/8, nagyon jó volt nem is láttam konkrétan hibát sem. Vagy csak lekötött a rész és ezért nem figyeltem, mert igen nem volt nagy szám rész de jól szórakoztam rajta.

És igen hatalmas plusz pont hogy Erza képzelgését nem cseszték el. Szó szerint kiszínezték a manga oldalakat és kicsit animáltak rajta hogy a szinkron mehessen rá. :D De jókat röhögtem Erza szerencsétlenkedésén. És ehhez jött még Natsu ökörködése is. És Flare megjelenése. Volt 1-2 új zene is ha jól hallottam. Az animáció és az effektek nagyon faszántosak voltak.

Talán az egyetlen hiba továbbra is amit nagyon nem szeretek az a felesleges "slow motion" francért kellett pl Happy-t meg a többieket belassítani. Normál tempóban sokkal jobban átjött volna a poén hogy leejti az üveget, amúgy is sejthető volt de így csak elszarták a poént.

Az OP ED egyre jobban tetszik főleg az ED de egyébként az OP így a sokadig meghallgatásra nagyon FT-es csak eleinte volt fura. És hát igen Mashima szállítja továbbra is az ED képeket. Jó volt valóban így látni Wendyt és Charle-t. Kicsit javítottam is a képen hogy kitehessem háttérnek a többi mellé mert csóri Charle fülét levágták. :D

http://kuro8725.deviantart.com/art/Fairy-Tail-Wendy-and-Charle-527623027

Összességében a rész simán 10/8 volt mert jól szórakoztam rajta és 1-2 hibát leszámítva tényleg jó lenne ha tartanák ezt a szintet. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 ápr 18, 16:33:26
Egyetértek Chakrával és Kuroval, Erza képzelgését sikerült tökéletesen áthozniuk a mangából az animébe :D Jót nevettem így is, hogy már megnéztem párszor a mangában. Főleg Mesten XD
Viszont a totál belassított Happys jelenet valóban nem kellett volna, mert tényleg elrontotta az egész poént. Enélkül talán még meglepődött volna pár ember és jót nevetett volna, mint a mangában, de így elhúzva teljesen megölték a poént és kiszámíthatóvá tették az egészet.. Nagy kár :(
Viszont a rajzolás most cseszett jó lett!!! És a rész közepén volt egy fasza új háttérzene, ami nagyon illeni fog a következő ív jelenetei alá :D Nagyon démoni  ;)
Flare megjelenése meg tökéletes lett!!!  :bow: Gyönyörű ábrázolás és talán az egyik (a kevés közül) legjobb S2 ost alá ^^ (Bár ezt is az S1-ből vették át, csak itt átalakították kicsit). Na mind1, pöpec lett az a lényeg :D
Szóval jó kis rész volt ez, egyetértek Kuro25 értékelésével :) 4/5
Az endingben sejthető volt, hogy most Wendy jön. Szép képet kapott ő is, bár a feneke talán túl jó lett  >:)
És akkor a kövi rész harc orientált lesz, ugye? Kíváncsi vagyok, mennyire láthatunk majd összefüggő és igényes mozgásokat.  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 ápr 18, 17:06:28
...
http://kuro8725.deviantart.com/art/Fairy-Tail-Wendy-and-Charle-527623027
...

Csak most veszem észre, hogy egy kék, macska alakú pokróc van alattuk. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 ápr 18, 18:47:10
...
http://kuro8725.deviantart.com/art/Fairy-Tail-Wendy-and-Charle-527623027
...

Csak most veszem észre, hogy egy kék, macska alakú pokróc van alattuk. ^^


LOL és tényleg, ez fel se tűnt eddig, pedig elszarakodtam vele míg megrajzoltam egérrel a fülét. :D
Egérrel a macska fülét... őő oké... XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 ápr 18, 22:38:23
Szerintem is jó rész volt. Azt viszont én is sajnáltam, hogy a gyerekeknek meghagyták a felnőtt hangokat. >_< Erza és Natsu is szerepelt anno gyerekként. Deliorás visszaemlékezésben Gray megkapta a gyerekkori hangját, Kitamura Erit. Bár gondolom az leginkább azért volt, mivel ő Kana és Aquarius hangja is, így egyszerű volt elérni.

A zenék között egyre több új van, aminek iszonyatosan örülök. ^^ Főleg az tetszett, amikor először mutatták Lucyékat a cím után. Azt remélem, hogy sokszor használják még. Meg az is nagyon jó, amit Csabi említett. A Happys poénnál, amikor dobálták egymásnak az üveget, szintén jó zene volt, de ahogy mondtátok, a lassítás végül elrontotta a poént. Pedig mangában imádtam ezt a jelenetet. :'D A részt pedig én Flare megjelenésével zártam volna, annyira epic volt. : DD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sanji - 15 ápr 19, 11:09:55
Nekem csak az a bajom ezekkel a FT-s képeségekkel, hogy minden szereplőnek oké, hogy van ennyi meg annyi de mind ugyan olyan, egyszerűen fantáziátlanok :S   speciel Natsunak..  ( nem tudom pontosan a nevüket)   amikor üt vagy amikor a "szárnyaival" üt ugyan olyan  :asdfghj:   Nem kötekedés képp de tényleg Ace-nek több támadása van  ;) 

A történet oké, izgalmas szinte minden rész, lehet nevetni csak számomra fantáziátlanok nagyon a szereplők támadásainak a repertoálja :D  De lehet azért amit írtál Kuro, hogy én nem értem a lényeget a FT-nek


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Papirtigriske - 15 ápr 20, 15:02:39
Mondjuk szerintem pont  a fantáziátlanság nem fogható rá az FT-s technikák zömére. Lehet, hogy a sárkányölő mágiák elég egysíkúnak tűnnek, de szerintem ott sem láttunk még mindent, ráadásul nem csak az ő mágiája létezik. Gray ugyebár alkotó mágiát használ, amivel gyakorlatilag bármit létre lehet hozni, ahogy azt már láttuk is tőle és Leontól. A 12 zodiákus megidézését sem mondanám feltétlen unalmasnak, vagy ott vannak a rúnamágiák, a kártyamágia vagy a kemény betűk, ami szerintem elég közel áll az alkotó mágiához, mert szintén létrehozza az adott anyagot, csak kicsit másképpen. Elég sok mágiából lehet választani, nem kell feltétlen Natsut és Erzát alapul venni. Nem akarok mindenáron kötekedő lenni, de szerintem az OP-ből Sanji vagy éppen Zoro technikái jóval egysíkúbbak egynéhány FT-s mágiánál. De hogy más nagyobb kaliberűt mondjak, Ichigo konkrétan egyféle technikával harcol már az eleje óta, annak meg van két fokozata és jónagyot.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 ápr 22, 19:30:40
No, meghallgattam a Fairy Tail Guild de Radio 2. adását is. Mivel múltkor írtátok, hogy lenne érdeklődés iránta, azért összeszedtem megint pár dolgot, amikre felfigyeltem/kiértettem. Ezúttal Oohara Sayaka (Erza) és Ono Ryouko (Mirajane) vezették a műsort. ^^ A 30 percből úgy tűnt, hogy nagyon jól kijönnek egymással. Kiderült, hogy Ono Ryouko nagyon felnéz Oohara-sanra, ezért mindig, akaratán kívül is a formális nyelvezetben beszél hozzá. Kérte is tőle Erza hangja, hogy ne csinálja, mert csak 1-2 év van köztük, és nem akar idősnek tűnni. :'D

Aztán beszéltek a Tartaros arcról és az első részről. Szóba került a fürdőzős jelenet. Oohara megemlítette, hogy milyen boldog volt Suwabe-san, miközben Luxus hátát mosta. xD Ono Ryouko persze máris szólt neki, hogy Friednek mondja. Ki is beszélték kicsit Friedet, hogy régen még annyira nem látszott rajta, hogy ennyire rajong Luxusért, de mostanában ha szerepel, mindig előkerül. És vajon ezzel mit akarhat Mashima-sensei? :'D Érkeztek levelek is, és valaki írta, hogy tavaly külföldre utazott és ott is nagyon népszerű a Fairy Tail, az ottani barátai is imádják. Szóval ennek nagyon örültek. ^^ Aztán valami olyan feladat/játék jött, amit nem értettem pontosan, el is vesztettem egy kicsit a fonalat. De az biztos, hogy szóba jött, hogy a céhépületbe mi lenne jobb: egy moziterem vagy egy karaokebár. Mindketten inkább a mozira szavaztak, mert a céhtagok karaokebár nélkül is énekelnek, meg hangosodnak, szóval nincs is szükség rá. De azt meg vicces elképzelni, hogy a céhtagok együtt, felnőttek módjára leülnek egy filmet megnézni úgy, hogy csendben lesznek, nem zavarják a másikat. : DD Meg még volt szó valami olyasmiről, hogy milyen új céheket lehetne kitalálni. A végén pedig bejelentettek újabb neveket, hogy kik lesznek ott a májusi eventen. Fúú, remélem, fel lesz valahova töltve, elég nagyszabásúnak tűnik így első ránézésre. ^^ Ééés májusban jön az új széria OST-ja is! Pontosan május 13-án. ^^

Ma pedig Satou Satomi (Wendy) és Nakahara Mai (Juvia) voltak. Erről még nincs fent semmi, de amint felrakják, meghallgatom ezt is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 ápr 22, 20:33:10
Köszönjük az értékes beszámolót és várjuk a következőt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 ápr 23, 08:05:11

230   The Devil Returns
悪魔回帰 (Akuma Kaiki)   Apr 25

231   Gray vs. Doriate
グレイ vs. ドリアーテ (Gurei vs. Doriāte)   May 2

232   Voice of the Flame
炎の声 (Honō no Koe)   May 9

233   Song of the Fairies
Song of the Fairies (Song of the Fairies)   May 16


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 ápr 23, 12:30:33
Na a 230-232. epizódok fejenként 2-2-2 fejezetet fognak feldolgozni, viszont a 233-as 3 DB-OT!! Bár nekem van egy sejtésem miért... A 355. fejezet elég...
Viszont a 233. rész lesz az utolsó Nap Falus, szóval sikerült 7 db epizódban megoldaniuk ezt az ívet. Jó pörgős lesz így :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 ápr 25, 12:14:59
230. rész

Végre a rész legelején van az előző rész tartalma, és nem a nyitány után.
Az a fej ez elején Flare-től... XD És a "ki-ki-ki" kuncogás... ^^" És még ki is nézhető belőle, hogy tényleg koslatott Lucy után. :D

10:58
Az a mosoly, mintha csak azt mondaná: "Ugyan srácok... nem vagyunk mi gyengék, csak nem akartunk bántani titeket... annyira." :D

De a készítőknek legalább volt annyi gógyijuk, hogy amikor Gray "visszagondolt" Deliorára, akkor az "Akuma Deliora" betétzene szólt. ^^

A zárány rajza nagyon kész. Főleg Flare arckifejezése... ^^"
Mondjuk egyvalami miatt tényleg érdekesek ezek a rajzok. Ha ezeket egyedül Mashima-sensei rajzolja, és a segédei keze nincs benne (mint a mangaoldalak esetében), akkor legalább láthatjuk, hogy maga a mangaka hogyan is képzeli el igazából a karaktereit. ^^ Ez főleg az arcvonások tekintetében észrevehető.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 ápr 25, 14:16:39
Jó kis rész volt, a zenék terén hallhatóan fejlődnek.  :) Flare megható jelenetét pedig nem rontották el úgy, mint Mashima a mangában. Urtearnek pedig iszonyatosan örültem. ^^ Lucy mosolya viszont szerintem elég gyenge lett a mangához képest.  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 ápr 25, 15:36:37
Elég érdekes részt kaptunk  XD Tényleg az opening előtt volt a 2 és fél perces előzetes, de viszont utána is sikerült a már 2-3szor látott Warrod megbízást bevágniuk... És persze még mindig nem javították ki a hibát, hogy le van vágva a válla széle... Legalább ha ennyiszer mutatják figyeljenek már oda a "részletekre"...
Szóval elég One Piece-es érzésem volt az első 5 percben, hisz az elment az előzetesre és az openingre-->áttekerhető XD Ilyen se igen volt még a FT animénél.
A lányok vs kincsvadászok harc szerintem jó lett és úgy-ahogy hozta a mangás színvonalt, de Lucy mosolya ott valóban vagányabb volt és sajna itt is volt egy-két apró cenzúra... Nem mutatták a bugyikat és itt Sagitariust nem lőtték szét.
Amúgy elég érdekes ez a gyors tüzelésű mesterlövész puska XD Főleg abban a világban.
Viszont a háttérzenéket a kis harc alatt jól eltalálták, szóval igazából tetszett :D

A Minervás Erza kínzást túl sokszor vágták be és elég elszomorító volt a mangához képest, ahol még rugdosta is Titániát, nem csak a mágiáját használta. Aki csak animés, nézze vissza mangában: a 347-348-as fejezeteket :)
De amúgy látható, hogy két mangát dolgozott fel, de mégis inkább az előzőtest nyújtották meg egy jó kis harc kiegészítés helyett :/
Flare érzései viszont rendesen átjöttek, egyetértek BrownOsmenttel :)
A végén meg megint volt egy cenzúra, nem mutatták Urtear jó fenekét :( Vagyis csak a sziluettjét...
Erre is egy 4/5-öt adok. Elmondható, hogy egyre jobb ez az S2 verzió, de a sok "apróság" miatt még mindig kifogásolható a minősége.
Az ending nekem most nem tetszett :/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 ápr 25, 16:24:46
Na hát mivel előttem már leírták a lényeget nincs kedvem leírni újra. :D
Meglepett a hosszú előzetes ráadásul az OP előtt. De betudható annak hogy nincs túl sok anyaguk és 7 rész alatt ahogy sejtettem le is akarják zárni a Napfalu ívet. Sajnos a cenzúrától nem akarnak elszakadni egyelőre itt még annyira nem is zavaró de később durván megszívják miatta darabolhatják ki a fél epizódot majd kb.
Flare egyszerűen remek volt. Lucy vigyorán néztem egyet nagyon horrorisztikus lett. :D
Az új zenék jók voltak és nekem is tetszett hogy betették változtatás nélkül a régi Deliorásat. Mondjuk azt továbbra sem értem miért nem változtattak a gyerek verziók hangján de jól van legyen így. ^^'

Az ending kép meg fergeteges lett. XD Természetesen megint levágták így javítottam rajta megint.
http://kuro8725.deviantart.com/art/Fairy-Tail-Lucy-Erza-Wendy-Plue-and-Flare-529056905

Jövőhéten meg mindenki Chibi lesz. Flare, bocs mindenki hatalmas dinnyéje el fog tűnni. DE azé vágjátok, hogy Erzának még így is látszik szóval ő még kicsiben is veri a többieket. :D Mondjuk picivel idősebb is...
Szokásos 7/10-es rész nem volt se jobb se rosszabb, mint az előző de nagyon remélem hogy a Tartaros ívet nem cseszik szét cenzúrával.  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 ápr 27, 21:14:40
Nekem kifejezetten tetszett, hogy nem tették be Urtear fenekét, hanem csak a sziluettjét, tipikus példa az olyan fanservice-re, ami nemcsak fölösleges, hanem kifejezetten zavaró is, és elveszi a figyelmet a lényegről. Mashima is tud ám néha túlzásba esni, az nem baj, ha olykor-olykor megváltoztatnak dolgokat (mondjuk, hogy a női fürdős jelenetet miért kellett buzis jelenetre cserélni...szerintem sosem fogom megérteni :D ).
A rész nem volt rossz, kifejezetten jó sem mondjuk, a végén azt éreztem, hogy nem történt semmi. És amúgy tényleg alig történt valami, Lucyék legyőzték a kincsvadászokat, és Gray szembenéz Doriartéval, és kb. ennyi :D Mangában átfutva a két fejezetet azért átjön, hogy jóval pörgősebb volt ott a kincsvadászok elleni harc is, Erza-Minerva "harc" is (amúgy teljesen nevetséges, hogy ennyi robbanás után Erzán csak pár karcolás volt...), meg nem mutatták percekig azt, hogy Natsu fut a hang után.
De amúgy nem volt rossz, a harcokból hiányoltam a dinamikát, de ezt szinte az összes FT-es harcról el lehetne mondani az animében, viszont Flare monológjai nagyon-nagyon jók lettek.

Amúgy van még valakinek valami problémája ezzel a színvilággal? Szerintem sokkal jobb, mint volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 ápr 27, 21:31:17
Nekem is van. Ha például egy szereplőt azért neveznek el Erza "Scarlet"-nek, mert skarlátvörös haja van, akkor az ne valami lazacszín legyen. Ugyanez vonatkozik Flare-re is. Bezzeg Minerva területi mágiájának a kezében tartott "gömbje" gyönyörű színekben pompázik... Pláne, hogy a mangában semmi ilyen gömb nem volt, egyszerűen a kézmozdulataival robbantgatott Erza körül, plusz körbefocizta őt a pályán.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 ápr 27, 22:03:48
Jó, hát akkor ebben nem értünk egyet, sokkal inkább közel áll a stílusomhoz ez a színvilág, talán mert realisztikusabb, nem tudom.
Az, hogy mennyire vörös valakinek a haja, meg nem érdekel addig, amíg a sztorihoz szerintem ez jobban illik. Alapvetően valami hasonló stílusban képzeltem el a világot, de ha nem is, az biztos, hogy közelebb áll hozzá, mint a régi.
Mondjuk ez tényleg egyéni ízlés kérdése.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 ápr 27, 22:10:30
Nekem abszolút bejövős lenne ez a színvilág és még epikebb lenne, ha a következő ívnél már majdnem fekete-fehérben "pompázna" :D Mert ugye a kövi ARC elég durva lesz :) Szóval az egyre komolyabb és kevésbé szivárvány színekkel reprezentálnák a sorozat durvulását, mint a Sorstalanság című filmben. Bár ez csak akkor ütne, ha a cenzúra se lenne már. Így viszont hiába kelt realisztikusabb és komolyabb animét első ránézésre, attól még ugyanannyira cenzúrázott az egész, ráadásul Erzának oda a gyönyörű skarlátvörös hajszíne és Lucy is kezd őszülni...
Szóval ha nem lenne cenzúra--> ABSZOLÚT ZSÍR!
De így cenzúrával-->  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 ápr 28, 13:34:18
Amúgy csak nekem tűnik ugy hogy natsu lazán lenyomott két sárkányölőt de egy bantitát nehezére esik?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 ápr 28, 19:33:14
Nem vette komolyan? Az ikersárkányok elleni első részben is eléggé szerencsétlenkedtek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 máj 01, 12:02:26
Jó de azért nem igazán használta a teljes erejét csak max a felét de a végén akkor is egyetlen csapással győzött itt meg mintha le lenne korlátozva mittom én 10% ra


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 máj 01, 15:28:24
231   Gray vs. Doriate
グレイ vs. ドリアーテ (Gurei vs. Doriāte)   May 2

232   Voice of the Flame
炎の声 (Honō no Koe)   May 9

233   Song of the Fairies
Song of the Fairies (Song of the Fairies)   May 16

234   Tartarus Arc Prologue: The Nine Demon Gates
冥府の門編 【序章】 九鬼門 (Tarutarosu Hen Joshō: Kyū Kimon)   May 23


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 máj 01, 19:38:53
Jó de azért nem igazán használta a teljes erejét csak max a felét de a végén akkor is egyetlen csapással győzött itt meg mintha le lenne korlátozva mittom én 10% ra

Nos igen, emiatt is tűnhet sok mindenkinek úgy, hogy a kincsvadászok csak filler karakterek voltak, meg is értem..

234   Tartarus Arc Prologue: The Nine Demon Gates
冥府の門編 【序章】 九鬼門 (Tarutarosu Hen Joshō: Kyū Kimon)   May 23

Na most már NYUGODTAN beszélhetünk a Tartaros Ív nevéről, ami úgy látszik RÖGTÖN a Nap Falu, tehát a Tartaros Ív felvezetője után következik. Én nem örülök ennek, ez az opening elmehetett volna csak a Sun Village-re és lehetett volna 4-5 filler/omake a 2 ív között. De úgy látszik a készítőknek (és a nézőknek is?) elég volt fél év filler, mivel a Nap Falu utolsó része HÁROM fejezetet, míg a rákövetkező rész, a Tartarus ARC első része rögtön 2 fejezetet fog feldolgozni ÚGY, hogy az egyik chapter ~30 oldalas XD A tempóra egyetlen szavunk nem lehet, most bőven kárpótolni fogják az animéseket a sok fillerért. Már "csak" a minőségre lehet majd panasz...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 máj 02, 09:24:50
231. (s2-56.) rész

Hát igen. Minerva nevetése és beszéde ugyanaz az arc animáció... gratula. :(

Gray és Goriate meg hirtelen egy háztetőről átkerült egy szirtre. Talán az anime készítői rájöttek, hogy Gray jégtrükkjeihez mégiscsak egy szirt kell, mint ahogy a mangában is volt? Újabb gratula. :(

Happy és Charle földer érése elég kemény volt. Némelyik ágyúgolyó finomabban csapódik be. :D

Viszont Flare "darabos" beszédét eltalálták. Valahogy illik is hozzá. ^^

A mangahűségre amúgy nem lehet panaszunk.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 máj 02, 12:09:30
231. (s2-56.) rész
A mangahűségre amúgy nem lehet panaszunk.

Na ja kivéve hogy a lényeget mindig kihagyják. :D
Rajzolás terén egész jók már de az idióta megvalósítás sokat ront a részeken.
És úgy fest nem Hade kapuja volt az animében ahogy az angolok a mangában fordították. Itt szó szerint pokol kapuját mond Doriarte. Érdekes... Lehet csak manga fail volt. Hál Isten már nem sok rész van a Napfaluból, azt a kevés jó jelenetet is elbaltázták. :D

@Csabi: Miért kellene filler? Nem volt még elég? :D Napfalu ív a Tartaros felvezetője elég hülyén jönne ki ha 7 rész után hirtelen totál máshol lennének a karakterek. Azt meg nem csinálhatják hogy filler részeket csinálnak Napfaluhoz mert azt túl sokáig meg se tudnák oldani. Max flashback részeket Flare-ről meg a faluról. Amúgy eddig is lehetett nyugodtan említeni a Tartarost. Az anime eleje óta ismerjük őket hogy léteznek. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 máj 02, 15:02:41
Jó, de a csak animések nem tudhatták, hogy most a Tartaros ív fog jönni :D Persze sejteni lehetett, hisz a Balam szövetség 3. fő céhével még nem csaptak össze a tündérkék :D
1 hónap filler meg nyugodtan lehetne, mert elég hosszú lesz a Tartaros arc és utána elég nehézkes lesz fillerezni... bár... Nem feltétlenül :D
Viszont így, hogy egyből jön a manga sztori folytatás, 2/1-es feldolgozással számolva:->32 hétig, azaz úgy 7-8 hónapig NEM LESZNEK FILLEREK-> Az idén úgy néz ki, csak mangás részek jönnek :D Hú ez így túl jól hangzik, bár fél év filler után... megérdemeljük :)

56. rész:

Ez az epizód még az előzőt is felülmúlta időhúzás terén XD 6 ÉS FÉL PERCTŐL KEZDŐDÖTT EL A KONKRÉT RÉSZ!
Viszont most hála a Jóságosnak, sikerült IDŐRENDBEN bevágniuk a jeleneteket. Tehát az opening előtt egy vázlatos előző részek tartalma, az opening után a közvetlen előző rész pár jelenete majd az aktuális epizód :) Szerencsére a levágott vállú Warrod jelenetet se vágták be negyedjére.
A Gray vs Doriarte nem lett rossz, bár ide is érvényes a szokásos negatívum: több mozgást pls, animátorok!
Erza első visszaváltozását szépen megoldották viszont :) És a botless Erza is ütött, bár 1-2 képkockát megint cenzúrázták a mangából, de ez még belefér sztem.
Bár az abszolút kedvenc jelenetem a rész végén volt, azt nagyon durván eltalálták :D
Ja és, srácok!! 2 ÉS FÉL FEJEZETET DOLGOZOTT FEL EZ A RÉSZ! És még így is el kellett húzniuk az időt az elején 5 perccel... XD
Erre is egy 4/5-öt adok, bár inkább a gyengébb fajtából (7/10).
És ezt is megéltük! ~20 rész után az endingben végre fiúk voltak! XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 máj 02, 21:55:17
1 hónap filler meg nyugodtan lehetne, mert elég hosszú lesz a Tartaros arc és utána elég nehézkes lesz fillerezni... bár... Nem feltétlenül :D

Tudod hogyan ér véget a Tartaros ív szóval tudnod kell hogy pont oda illik majd be a filler évad. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 máj 02, 21:56:17
Nem volt rossz rész, de igazából a következőt várom már nagyon. Remélem, mind zeneileg, mind grafikailag szépen megoldják majd a dolgokat. Végülis a Napfalu "legjelentősebb" része lesz. ^^ Bár kérdés, hogy meddig akarják feldolgozni, ha most is variáltak. :/

...Happy és Charle földer érése elég kemény volt. Némelyik ágyúgolyó finomabban csapódik be. :D...
Azon én is csak néztem. :'DD Ehhez képest Doriarte zuhanása kb. olyan volt, mintha csak lebegett volna. ^^'


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 máj 03, 00:12:28
Kuro:

A görög mitológiában Hádész az alvilág istene. De gyakran magát az alvilágot, a holtak birodalmát is nevezik Hádésznak. A 冥府 (Meifu) jelentései között is megtalálható a Hádész.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 máj 03, 23:08:41
Kuro:

A görög mitológiában Hádész az alvilág istene. De gyakran magát az alvilágot, a holtak birodalmát is nevezik Hádésznak. A 冥府 (Meifu) jelentései között is megtalálható a Hádész.

Jogos bár szerintem az Alvilág kapuja jobban hangzik főleg azért mert nem mindenki tudja hogy így is nevezik.
Hádész kapuja olyan mintha valaki kapuja lenne. :D Félrevezető kicsit aki nem ismeri a mitológiát. szerintem az angolok fordíthatták volna máshogy is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 máj 09, 10:42:29
Kicsit elkeseredve néztem a 11. percig ameddig az animáció szerintem a valaha legrosszabb volt, iszonyú bénán úszkált natsu és a küklopsz csirke a levegőben. Erre meg szavak nincsennek, paint minőség: http://i.imgur.com/qpGqZoO.jpg

 Aztán mikor Natsu belecsapódott a hasába hirtelen elkezdett minőségivé válni a dolog, az effektek életszerűbbek lettek, érezni lehetett a gyorsulást és az erőt, gyönyörű lett a végére ahogy a meleg fényt visszaadták és a meghatódott arcok is jól sikerültek különösen Flare. Nah meg persze Minerva badass nézése.  :bow: 4/5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 máj 09, 12:29:16
232 (s2-57). rész

A manga 351., 352. és 353. fejezetét dolgozta fel.

Atlas Flame nagyon menő lett, mint mindig. ^^
Silver hangját is jól eltalálták (ua. mint a Narutóban Aobának, vagy ugyanitt a FT-ben Bacchusnak).

A részről túl sokat mondani nem lehet, sok minden nem történt. Egy kopasztott küklopsz csirke rendel, Atlas Flame átment radiátorba, és a végén végre feltűnik Silver. Persze az animések megint egyszerűsítettek, mivel a mangában a küldönc egy gyíkszerű alak (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/353/19) volt, míg itt nem.
Viszont az anime készítői Silver feltűnésekor szerintem csináltak egy kis butaságot, amit sajna nem írhatok le, mert spolier. :( De a mangások egyből tudni fogják, hogy mi az. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 máj 09, 13:20:23
Vannak még tisztán animések?  XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aubrey - 15 máj 09, 16:49:21
én az vagyok :D

a rész jó volt, bár úgy tűnik a low gravity bekapcsolva maradt :D
Atlas Flame is menő volt, remélem látjuk még és nem véglegesen tűnt el :)

a nagy kérdés számomra a következő, már az openingben feltűnt a hasonlóság, bár az is lehet hogy csak magamnak képzelem be a dolgot :)

Silver igazából Gray papa lenne és épp a felesége sírját látogatta volna meg? :)
próbáltam kivenni a szöveget a síron, de sajna nem jött össze


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 15 máj 09, 17:35:49
Jó kis rész volt :)  Zenék is jol voltak most. Na meg Natsu harca is. Volt egy elég Dragonballos mozdulat benne :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 máj 09, 19:34:48
Nekem nagyon tetszet ez a rész szerintem tök drámai volt amikor a falu visszaváltozott de főleg a zene miatt.

Amúgy csak nekem tűnik úgy hogy az anime készítői néha megunják kidolgozni a karaktereket?

Aki tisztán animés annak csak annyit mondok: nem tudja miről marad le.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 máj 09, 21:11:22
Low gravity
Leesett szerintem nem is volt soha más mindenki tud repülni
Amugy nekem is fura volt hogy tudnak lebegni percekig


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 máj 09, 21:38:25
Hű de jó rész volt! Jó, az első 5 perc említésre sem méltó, az előző rész utolsó 3,5 percét játszották le újra, meg az opening, éés a következő 5 percet meg össze lehet foglalni annyiban, hogy Gray kiolvasztotta a lángot.
Na de aztán annyira jól eltalálták a hangulatot, meg a színeket és a zenéket, hogy teljesen átjött minden. A rajzolás is tetszett, kivéve az a bizonyos linkelt paint minőség, de ez szinte azonnal le is lett kapva, szóval engem az ilyen nem zavar, amíg nincs túl sok belőle, ma meg konkrétan csak ezt az egyet láttam. Nekem továbbra is rettentően bejönnek ezek a színek, Natsu effektjei nagyon tetszettek, szóval ja, én nagyon tudtam élvezni, sőt, talán még jobb volt, mint a mangában.
De főleg a történet miatt volt nagyon jó rész, fontos dolgok történtek, badass karaktert ismertünk meg, ill. láttunk újra, nagyon fontos infokat tudtunk meg, és a falu végre fel lett olvasztva, és mindezt nagyon jól átadták.
Silver hangját nem ilyennek képzeltem, de elképesztően tetszik :D
Szóval ja, nekem talán az S2-ből az egyik legjobb volt a mai rész, nem volt tökéletes ez sem, de átjött minden, sok helyen még jobban mint a mangában, és nálam ez nagy szó a FT-nél.
Csak így tovább, és akkor nem lesz gond a következő történetszállal  (H)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 máj 09, 21:59:44
Hát nekem még mindig az viszi a pálmát amikor warrod visszaemlékezett a ft születésére


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aubrey - 15 máj 09, 22:41:56
Az FT mangát nem, de a Zero -t olvasom és ezek után számomra a Warrod -os rész volt a legjobb idáig az animeben :)
Már vagy 3x visszanéztem de sose  tudok betelni vele, akció nem volt benne, de valahogy megfogott a hangulata :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 máj 10, 05:38:34
Hát igen én is így vagyok vele


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 máj 10, 11:33:05
Hmmm. Már kezdem megszokni, hogy az 5. perctől kezdődik az aktuális epizód XD Igazából "csak" 2 és fél fejezetet dolgozott fel, ha az opening előtti jeleneteket "előző rész tartalmának" tekintjük, de mivel szó szerint bevágták a 350. fejezet első felét ide is, így valóban 3 fejezetet öltött magára az epizód :D Szóval elvileg elég tartalmasnak kellett lennie, de én is azt éreztem, hogy nem sok minden történt benne.
Először is az opening végét jegyezném meg: jól nézett ki a Kyuukimon :D
A rész számomra is ilyen vegyes hatást keltett. Natsu harca a Csirkedémonnal egész jó lett volna, ha a lézerszeme tényleges sebzést okoz Natsunak és nem lett volna "low gravity".
Viszont a hangulata valóban átjött az egésznek :D Most már az animéseknek is van miről elmélkednie. Silver, Kyuukimon, E.N.D. :D Bár én azt hittem "demonuslayeru"-nak fogják hívni a démonölőt, nem Devil Slayernek.
Natsu megrohamozott támadása is jól nézett ki mondjuk  (H) A végén befigyelt az XD fejú sült csirke  :fun:
Erza és Minerva búcsúja a mangában nekem jobban átjött. Ott kimondottan tetszett a hatalmas "huzat" (Óriás lehajolása) okozta "dús hajukba tép a szél" effektus (az a mondat XD), de itt nem nagyon lobogott a szép hosszú hajuk :(
A rész végét meg szépen átalakították kicsit... de nem csak ezt *
Számomra ez egy váltakozó minőségű epizód lett, így kap egy: 3/5-öt.
És végre megkaptuk az "Igazi Endinget" is. Hát elég beszívott zárány lett ez így XD Lucy sziluettjénél a melltartó van kiszínezve, Erzánál meg Juviánál meg csak a pantsu... What? XD

*A következő résztől már előre félek... Szó szerint átírták a helyszínét a Warroddal való "beszélgetésnek"... A mangások tudják mire gondolok, de majd jövőhéten kifejtem itt is... Egyenlőre csak annyit mondanék: a cenzúra erősebb, mint valaha -.-'


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 máj 10, 12:53:15
...
Erza és Minerva búcsúja a mangában nekem jobban átjött. Ott kimondottan tetszett a hatalmas "huzat" (Óriás lehajolása) okozta "dús hajukba tép a szél" effektus (az a mondat XD), de itt nem nagyon lobogott a szép hosszú hajuk :(
...

Ezen olyan jót nevettem. :D És tényleg. XD

...
*A következő résztől már előre félek... Szó szerint átírták a helyszínét a Warroddal való "beszélgetésnek"... A mangások tudják mire gondolok, de majd jövőhéten kifejtem itt is... Egyenlőre csak annyit mondanék: a cenzúra erősebb, mint valaha -.-'

Ja, ezt én is észrevettem. -.-" Ha már "attól" a helyszíntől is félnek (pedig már többször is volt ilyen az animében, sőt az OVA-kban is), akkor mi lesz itt majd később...? :( Oké, a későbbi történések egy része tényleg nem kifejezetten 12 éves kategória, de akkor meg tessék ésszel átírni a jeleneteket, és nem valami agyrohasztó hül'eséget bepakolni. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kristofkristof - 15 máj 10, 17:21:37
Ez a rész eléggé meglepett és sajnos rossz szempontból.

Először is majdnem három fejezetet dolgozott fel ez a rész és én egyáltalán nem éreztem, hogy zajlana a cselekmény, kicsikét unalmas is volt. A vége azonban nagyon hangulatos volt, a zenét is eltalálták, mint ahogy Silver hangját.

Na és itt jön a másik meglepő és felháborító dolog a cenzúrázás, vagy nem tudom minek nevezzem ezt, hogy egy gyíkembert nem lehet megrajzolni és valami teljesen mást rajzolnak meg. Azután az előzetes nézésekor is leesett az állam. Az egy dolog, ha kicsit eltakarják a szereplőket, ha fanservice jelenet van, ezt már megszoktuk, azonban a mostani az tényleg durva cenzúrázás lesz.

Tényleg nem akarom az ördögöt a falra festeni de rossz előérzetem van ezzel az animével is kapcsolatban. Jó hamar elkezdtek 2,5-3 fejezeteket bedarálni. Van egy olyan érzésem, hogy az anime nemsoká úgy végzi mint a Naruto vagy a One Piece. Hosszabb filler évadok vagy minden rész elhúzva fillerekkel...lehet választani, azonban egyik se lesz jó megoldás..


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 máj 11, 17:58:27
Nem nagyon vág ide és lehet hülye kérdés

De van rá esély hogy Mavis makarov annya?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 máj 11, 18:40:50
Nincs :D Ha olvasod a Zerot, láthatod, hogy Mavis ugyanakkora, mint jelenleg ismerjük. Valószínű, hogy történt vele valami, (uhh, majdnem spoilert mondtam), szóval ha olvasod a mangát, akkor tudod, hogy mire gondolok. Valószínű, hogy kisgyerekként meghalt, szóval már csak ezért is kizárt.
Meg amúgy Makarov biztos tudna róla. Végülis nem titkolni való. És Mavis sem tett semmi olyan utalást, hogy annyira közel állnának egymáshoz, márpedig elég sokat szerepeltek együtt.
Szóval kizárt :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 15 máj 14, 18:00:59
Kicsit off a dolog de gondoltam jelzem annak aki nem tudná és érdekelné, hogy az anime immáron 5. OST-ja tegnap hivatalosan is megjelent. Nyaa-n le lehet már tölteni az albumot.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 máj 16, 10:21:00
233 (s2-58). rész

Kyoukának kicsit érdekes hangja lett, túl lágynak tűnik ahhoz képest, amiket csinálni fog. Vagy pont ezért kapott ilyen hangot...? ^^" Bár majd meglátjuk, milyen lesz, ha felemeli a hangját. Szerintem viszont Minerva hangja sokkal jobban passzolna hozzá. :D Kyouka hangját inkább egy másik Tartaros-Kyuukimon hölgy tagnak tudnám elképzelni, mangások tudják, hogy kinek. ^^

Azt a mutáns krumpliját neki. XD

No, szépen megnyirbálták a fürdőzős jelent. Ennyiért kár volt egyáltalán beletenni, mindegy lett volna, ha egyszerűen csak kihagyják... :(

Azok a kupák nagyon készen voltak. :D Az egyiken gomba nőtt (Happy kapta XD), a másikon kis fa... XD

Erza "elkalapálása" már a mangában is elég gyenge volt, itt meg még rosszabb lett. -.-"

Előzetes:
Oké, asszem kapunk még pár Tartaros tagot a következő részben is. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 15 máj 16, 10:46:03
Egyetértek veled Chakra, ennyi erővel kihagyhatták volna az egész fürdős részt mert ez nagyon gagyi volt, főleg amit te is mondtál amikor Natsu elveri Erzát... hát az.... :hmm?:
Viszont a grafika végre rendbe volt és az előzetes alapján a következő rész is rendben lesz ilyen szempontból.
Nem értem mire jó ez  a nagy cenzúra mert ez már több mint kínos.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 máj 16, 13:22:46
Hát azt a fürdős jelentet benne hagyhatták volna igy béna lett és a mangában szerintem sokkal meghatóbb volt


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Kuro25 - 15 máj 16, 14:19:20
Még jó hogy egyszerre néztem meg az előző részt meg az e-hetit mert úgy dobtam volna kukába mint annak a rendje. Hányinger kerülgetett de komolyan. Darabokra szabdalnám legszívesebben a kezüket a készítőknek!
Nem unják még a manga spoilereket de komolyan? Először Afro Happy most meg Gomba Happy? Rohadt idegesítő. A fürdős jelenet valami rohadt szar volt. Már elnézést a kifejezésért. Értem én hogy EZT nem lehet csak úgy betolni egy délutáni adásba: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/355/5
Eléggé fedetlenek a testek meg minden de ha más ecchi animéknél nem számít akkor itt miért baj? Toljanak rá gőzfelhőt azt csók ahhoz úgy is értenek. Máglyára dobnám az összes animátort hogy ennyire leszarják a minőséget. Warroddal mikor beszélgetnek az is ugye totál más színhelyen van hisz fürdés közben beszélnek vele. Mondjuk értem én hogy kivágták mert soft hentai-ba is bele illenének azok a jelenetek de akkor is. :D
Francért nem tudják esti sávba tenni akkor az animét?! Meg az a máglya is mi már? A tűz egy fa kerítéssel van elzárva? WTF???? Fizika minek ugye?? mert a fa nem ég el a tűztől ugye? :D Röhej na.

A másik egyszer Warrod-sannak hívják máskor mág Warrod-samának. WTF???? -.-'

Erza elpáholása azért a mangában sokkal durvább volt. :D http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/355/20
Persze ezt is meg kellett változtatni. Azt hiszem nézek még pár részt azt nálam leköszön az anime verzió mert ez egyszerűen
O-KÁ-DÉÉÉK!!!!  :okád: Nem is értem hogy hagyhatja ezt Mashi. Vagy a TV adó. Japánban senki nem szólal fel a minőség miatt? Vagy nekik mindegy csak anime legyen? Felháborító. És akkor ezek csak "egyszerű" fürdőzős jelenetek voltak.

Mi lesz majd Erzás dolgokkal pl később??? Bár nem hiszem hogy megvárom. Repül a dobott animék közé azt hiszem pár részen belül az anime mert erre szavak nincsenek hogy mekkora okádék az egész ahogy van. Nem elég hogy a színvilág lassan már fekete-fehér a rajzolás moslék de még cenzúráznak is. Átírják a mangát stb. Inkább legyen kevésbé realisztikus a táj de legyen jobb a rajzolás meg ne legyen cenzúra. Takarodjon pihenőre az anime vegyenek fel új készítőket mert ezeket bármelyik kezdő animátor lepipálja!

Az elmúlt két részre EGYÜTT adok MAX 2/10-et. Semmi többet.
Még ahol jól átjöhetett volna a hangulata a dolgoknak azt is elcseszték.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: mohric - 15 máj 16, 14:34:08
A fürdős jelenettel kapcsolatban csak egyetérteni tudok az előttem szólókkal: úgy ahogy van el lett rontva. Így, hogy csak a lányok voltak ott szinte semmit nem ér az egész. Ott a máglya mellett az egész beszélgetésnek más hangulata volt. Ami meg rég óta szúrja a szemem (csak ebbe a témába nem szoktam írni): Szerintem a FT grafikája csak rosszabb lett, mint korábban volt. Maga a rajzolás oké, nagyjából hű a mangához, de ezek a tompa színek nagyon nem illenek a Fairy Tail-hez. lehet, hogy az eredeti színek kicsit túl harsányak voltak, de legalább tükrözték a Fairy Tail hangulatát.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 máj 16, 15:37:17
Kuro25 szívemből szóltál. Már a múlthéten is néztük Chakrával, hogy ezek teljesen át fogják írni a rész második felének a helyszínét... Ez már nem is cenzúra, ez már történet változtatás XD Mert ugye mangában a fürdőzéssel kapcsolatban voltak érdekességek, itt meg teázgattak...
Erza elverése a mangában is erőltetett volt jah, de még mindig jobban átjött, hisz ott mosta ugye a hátát, itt meg csak úgy random hátrafordult és nekiment... Mekkora hányadék XD
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/150516/591824267n_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150516/591824267n_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Ja és vérző fej helyett kaptunk egy szett púpembert Erza fejére XD
Pedig ez csak egy "sima" fürdőzés volt, mi lesz még itt a Tartarosban, ami jövőhéten végre elkezdődik... Előre félek, de komolyan.
Egyébként, ha nem tudnám a mangás forrását, azt mondanám ez egy jó rész lett. Az első fele még így is. Kyouka hangját én sem így képzeltem el, de maga a jelenete nagyon fasza lett. Az is tetszett egyébként, hogy itt volt 1-2 perces bevágás a visszafelé vezető úton Warrodhoz. Ezt kihagyták a mangában, de amúgy tényleg tök logikus, hogy a visszafelé út "kicsit" hosszabb volt XD Maga a teázás is jó lett amúgy, nekem is tetszettek a csészék meg a mutáns krumpli XD De Charle megjegyzése Happynek, hogy egyszer majd a fejedre is nő egy gomba... Ő.... Hát ez elég fail volt minden tekintetben XD Ugye volt az a bizonyos 9. rész még a sorozat legelején, ami full filler volt, de... Már volt Happy fején egy gomba  :nugget: Jó, ezt Charle nem tudhatta, de attól még megjegyezhette volna valamelyik... Nagyon figyelnek a részletekre, jah.
Szóval csak animés szemmel 4/5-öt adnék a részre, de mangással már csak egy 2-3/5-öt. Tudjátok azt érzem, mint a sima FMA, Akame Ga Kill! és Kék Szelleműző animés befejezésekor.. Mindig is utáltam, ha szó szerint átalakítják a manga cselekvéseit -.-'

Na de jövőhéten kezdődik a Tartaros! Vagyis Tart a Rossz!! Főleg ilyen cenzúrával XD De ahogy látom a kövi is 2 fejezetet fog feldolgozni (mint ez), ráadásul ott az egyik másfél fejezetet ér, mert elég sok oldalas volt. A lényeg, hogy a következő epizód jobban fog pörögni, mint a gyalogkakukk egy kávé után XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 máj 16, 15:54:37
Még jó hogy egyszerre néztem meg az előző részt meg az e-hetit mert úgy dobtam volna kukába mint annak a rendje. Hányinger kerülgetett de komolyan. Darabokra szabdalnám legszívesebben a kezüket a készítőknek!
Nem unják még a manga spoilereket de komolyan? Először Afro Happy most meg Gomba Happy? Rohadt idegesítő. A fürdős jelenet valami rohadt szar volt. Már elnézést a kifejezésért. Értem én hogy EZT nem lehet csak úgy betolni egy délutáni adásba: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/355/5
Eléggé fedetlenek a testek meg minden de ha más ecchi animéknél nem számít akkor itt miért baj? Toljanak rá gőzfelhőt azt csók ahhoz úgy is értenek. Máglyára dobnám az összes animátort hogy ennyire leszarják a minőséget. Warroddal mikor beszélgetnek az is ugye totál más színhelyen van hisz fürdés közben beszélnek vele. Mondjuk értem én hogy kivágták mert soft hentai-ba is bele illenének azok a jelenetek de akkor is. :D
Francért nem tudják esti sávba tenni akkor az animét?! Meg az a máglya is mi már? A tűz egy fa kerítéssel van elzárva? WTF???? Fizika minek ugye?? mert a fa nem ég el a tűztől ugye? :D Röhej na.

A másik egyszer Warrod-sannak hívják máskor mág Warrod-samának. WTF???? -.-'

Erza elpáholása azért a mangában sokkal durvább volt. :D http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/355/20
Persze ezt is meg kellett változtatni. Azt hiszem nézek még pár részt azt nálam leköszön az anime verzió mert ez egyszerűen
O-KÁ-DÉÉÉK!!!!  :okád: Nem is értem hogy hagyhatja ezt Mashi. Vagy a TV adó. Japánban senki nem szólal fel a minőség miatt? Vagy nekik mindegy csak anime legyen? Felháborító. És akkor ezek csak "egyszerű" fürdőzős jelenetek voltak.

Mi lesz majd Erzás dolgokkal pl később??? Bár nem hiszem hogy megvárom. Repül a dobott animék közé azt hiszem pár részen belül az anime mert erre szavak nincsenek hogy mekkora okádék az egész ahogy van. Nem elég hogy a színvilág lassan már fekete-fehér a rajzolás moslék de még cenzúráznak is. Átírják a mangát stb. Inkább legyen kevésbé realisztikus a táj de legyen jobb a rajzolás meg ne legyen cenzúra. Takarodjon pihenőre az anime vegyenek fel új készítőket mert ezeket bármelyik kezdő animátor lepipálja!

Az elmúlt két részre EGYÜTT adok MAX 2/10-et. Semmi többet.
Még ahol jól átjöhetett volna a hangulata a dolgoknak azt is elcseszték.
Szivemből szolottál, mindent felsoroltál amit mostanság el******k
Bár én tovább nézem mert néhány jelenet jó pl amikor warrod visszaemlékszik


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 máj 17, 16:08:58
... De Charle megjegyzése Happynek, hogy egyszer majd a fejedre is nő egy gomba... Ő.... Hát ez elég fail volt minden tekintetben XD Ugye volt az a bizonyos 9. rész még a sorozat legelején, ami full filler volt, de... Már volt Happy fején egy gomba  :nugget: ...

Elvileg az nem teljesen filler. A 3. kötet RAW végén van egy kis pár oldalas plusz történet, azt bővítették jóóól ki. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 máj 17, 17:39:45
A rész véleményem szerint egy dolog miatt volt gyenge: mert ezek a részek a mangában is gyengék voltak. Semmi baj nem volt a rajzolással, animációval, a színek nekem meg sokkal jobban bejönnek, mint régen (persze ez egyéni ízlés kérdése). Az, hogy most átvitték a "fürdőzős" jelenetet más helyszínre, nekem kifejezetten bejött, a mangában Mashima túltolja a fanservice-t, és emiatt egyébként meghatónak szánt, érzelmes jelenetek válnak nevetségessé, vagy simán feszélyezetté. Ebbe a helyzetbe sokkal inkább beletudtam magam képzelni, mint abba a fürdős "valamibe". Szóval a cenzúrával ma nekem nem volt bajom.
A Happy-s gomba beszólás meg szerintem nagyon jó pofa :D Különösen, hogy pont  Charle lőtte el. Semmi gond nincs az ilyennel, a mangások mosolyognak egy jót rajta, az animések meg nem értik benne a spoilert. Fogalmam sincs, hogy ez miért lenne baj.
Viszont Kyuka hangja nem jön be, ahogy mondtátok is, Minervaé pont jó lenne neki. Sokkal jobban illene neki a mély hang szerintem.
A végén Natsu verése tényleg jobb volt mangában.
Nem lett volna ez rossz, de hát hiába, a fejezetekben sem történt semmi gyakorlatilag, ami történt (Minerva és Kyuka jelenete) azt meg jól megoldották. Unalmas volt, de erről nem az anime tehet. (Azért szeretem a mangát inkább, mert ott nem kell ennyit elidőzni ezeken rosszabb, unalmasabb, nemtommilyen jeleneteken, hanem át lehet futni gyorsabban. Warrod viccei pl. itt már nagyon zavartak.) Sőt, az a két perces utazás nagyon jól illeszkedett a sztoriba, szóval még + pont is jár ezért.

És akkor még egyszer: a cenzúra engem is zavar, a harcokban. És ez a Tartaros ellen majd nagy probléma lehet. De amíg az ilyen ostoba fanservice-t veszik ki, sőt, teszik a jelenetet élvezhetőbbé (nem úgy mint a múltkori fürdőzős jelenetnél, amikor a lányok helyett Fried-et kellett néznünk), akkor semmi problémám nincs vele.
(Azt meg nagyon bírom, amikor mi, a világ végéről kérjük számon a japán tv-sektől azt, hogy milyen időpontban adják az animét. Természetesen a célközönséghez igazodnak, nem elsősorban a tartalomhoz. Teszem azt betennék későbbre, megmaradna az áhított "tartalom", és negyedannyian néznék az egészet, így meg megint abbahagynák. Mi is jobban járunk így, szerintem.)
Ui. Az animációval meg a rajzolással meg tényleg nincs semmi problémám, sőt, mostmár a soundtrack-ekkel sem. Ami Mavis beszéde alatt ment, az pl. kifejezetten szép volt, és nem is emlékszem, hogy mikor hallottam utoljára (sőt, egyáltalán nem emlékszem rá, de ez biztos, hogy csak miattam van).
Szóval szerintem nem rossz ez eddig, aztán hogy a véres harcokat hogy oldják meg, arra kíváncsi vagyok.
Ez a mai csak egy 5/10 volt, de a múlt heti simán volt 8,5/10 nálam, és az a FT-nél már jó.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 máj 17, 22:12:04
A gond nem ott van, hogy a néha eltúlzott ecchi fanservice-t kihagyják. A gond ott van, hogy ha már ezt kihagyják/átírják, akkor mi lesz később? A mangahűséghez a helyszínhűség is hozzátartozik, nem csak a szöveghűség. Olyan ez, mintha az Egri csillagok c. regényben Eger várának ostroma Buda várában játszódna. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 máj 17, 22:41:44
Abban egyetértek, hogy Mashima sokszor túlzásba viszi és a manga legelejéhez képest nagyon durván megszaporodott a fanservice, de akkor is, ha ő ezt így látja jónak, akkor tartsa tiszteletben az anime stáb és valósítsák meg ténylegesen a feldolgozást szépen mangahűen. Oké tudom, van joguk hozzá, hogy sok dolgot megváltoztassanak, de ha már egy sima fürdőzést is félnek berakni a gyerekeknek... Pedig tényleg csak ilyen gőzfelhő kellett volna, hogy jobban takarja a dolgokat a mangához képest. De most komolyan, egy fürdőzésben mi a durva?? Még ha azt a bizonyos börtönös dolgot fogják cenzúrázni a Tartarosban megértem, de ezt???
Meg hát a másik dolog a vér. Azt se fogom megérteni sose, hogy minek kell cenzúrázni XD Ha megvágunk valakit egy karddal vagy stb., akkor az a természetes, hogy a megsebzett illetőnek az fáj és sérülést szenved el, ami jelen esetben vér. Azzal, hogy ezt törlik az animében, csak a hülyeségre nevelik a japán gyerekeket, hogy nyugodtan verjétek egymást, nem lesz semmi komoly következménye.
Értem én, hogy szombat délelőtt van és ez gyereksávot jelent, de attól még nem kéne minden dolgot kicenzúrázni, vagy átírni. A félmeztelen fiúk Fried homozásával körítve tényleg mennyivel jobb példa a gyerekeknek, mint a szép lányokat mutatni.
Engem a szín amúgy nem zavarna, ha tényleg eltűnne hozzá a cenzúra, vagy legalábbis elfogadható lenne, mint a Naruto Shippuuden esetében. Ott is van cenzúra a mangához képest, de bőven nem ilyen nagy. Persze az délután is van, nem délelőtt...
Másik dolog, hogy ha ennyire ragaszkodnak még mindig hozzá, akkor legalább hozzáértő animátorokat dolgoztatnának, akik talán értenek is valamit az ANIMÁLÁSHOZ. Eddig az 58 részben ÖSSZESEN volt talán 10 perc összefüggő szépen koreografált és megfelelő dinamikával rendelkező verekedés, harc. Általában minden kimerül egy kis állóképben...

Közben letöltöttem az 5. Ostot, ami 44 másfél-3 perces háttérzenéket takar. Nem tévedtem az anime nézése közben, van kemény ÖT DARAB, ami tényleg jó. Ebből 2 egy remixelt változata az S1-nek (Deliora ost, Ikersárkányok ellen). A kedvecem egyébként a Scarlet Warrioress. Ez talán az egyetlen olyan zene, ami tényleg "él" és nem elfelejthető.

Szóval, ha ragaszkodnak a cenzúrához, akkor az S1 stílusban kéne folytatni a sorozatot.
Egyébként nekem tetszik a mostani grafika, jobban visszaadja a mangáét. Persze az átlátszó hajakkal még mindig nem vagyok kibékülve, de bárcsak ez lenne a legnagyobb gondom...
Sajnos azt kell mondjam, hogy nem érte meg várni 1 teljes évet a folytatásra és lehet jobb lenne, ha nem is lenne folytatás. Nem bántam meg, hogy elkezdtem a mangát is követni :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 máj 17, 23:23:27
Persze, a vérrel kapcsolatban egyetértek, ahogy a dinamikával is, és éppen ez miatt a kettő miatt jogos a félelem így, a Tartaros szál előtt. Szerintem is abszolút jobban megéri a mangát olvasni, ez is tény. De azért nem kell túlozni. Ez az S2 nem sokkal rosszabb, mint az S1, és az S2 elejéhez képest meg fantasztikus (amikor szüneteltettem is az animét jó pár hónapig), ott olyan szar volt az egész. Ahhoz képest a rajzolás szép, a zenék sem rosszak (legalábbis van egy pár jó), és a múltheti részben még dinamika is volt az egészben, szóval én bőven elégedett vagyok a Napfaluval. Aztán, hogy a Tartaros hogyan fog kinézni vér, meg esetleg dinamika nélkül, azt majd meglátjuk.
Mondjuk nekem sosem voltak nagy elvárásaim az animével kapcsolatban, az S1-et is csak a manga után kezdtem el, az S2 előtt, (és nem is fejeztem be, valahol a 75.résznél abbahagytam, majd egyszer, amikor lesz időm. Szóval nem vagyok elfogult a régivel kapcsolatban. Ott sem volt ám sok dinamika...), és igazából csak a zene keltette hangulat miatt volt jobb talán, mint a mostani. Szóval nem értem a kifakadást Kurotól. A cenzúra másik dolog, nekem speciel nem hiányzott egy kényelmetlen fürdőzés, ahol a lányokat majdnem az összes szögből megmutatják. Ja, és szerintem nem természetes gyerekeknek azt mutogatni, hogy a barátaiddal nyugodtan fürdőzz együtt meztelenül, és közben elmélkedjetek nyugodtan a barátság erejéről egy vén fószerral...:D Nekem jobban átjött a lényeg a tábortűz mellett. Nem tudom, hogy Mashima az eladások miatt tömi-e tele a mangát fanservice-el, de igazán visszafoghatná magát, mert már a sztori rovására megy néha. Ja, mondjuk, azt sem fogom megérteni, hogy Lucynak miért kell egy szál bugyiban (vagy bugyiszerű rövidgatyákban) járkálnia egész nap, de mindegy.
A Tartaros már más téma, abból bűn kispórolni a vért meg a dinamikát, de az még a jövő, ne temessük már előre az egészet.
Azért remélem érthető, hogy mit akarok mondani, és bocsi, ha ismétlem magam  :)

Szerk.: Szerintem nem feltétlenül baj, hogy ha egy anime, vagy sorozat megváltoztat pár dolgot az eredeti könyvhöz, mangához képest, ha az a sztorit nem rontja el, sőt, esetleg ha még javít is rajta. Két dolog a kettő, külön is kell kezelni. Persze vannak extrém túlkapások, de itt erről még bőven nem beszélhetünk.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 máj 18, 00:24:47
Én inkább mangás vagyok mint animés, de láttam már olyat, hogy az animében történt kisebb "módosítás" később visszaütött az animében. Példát hadd ne kelljen mondanom, mert így fejből nem menne, de biztos, hogy találkoztam már ilyennel.

Oké, persze, nem atomról-atomra történő adaptálást nem vár el az ember, főleg ha "végtelen shounenről" van szó. Viszont a FT története mindennek nevezhető, csak bonyolultnak nem. És ha már ennyire ecchi ellenesek, akkor egyáltalán ne tegyék bele a fürdőzős jelenetet (mert így megcsonkítva nulla értelme volt), hanem az egész játszódjon a tábormágja mellett.

Most, hogy jobban belegondolok, talán azért döntöttek a tábormágjás jelenet mellett, mert a sok állóképet könnyebb/olcsóbb volt "meganimálni", mint a vízgőzt meg a vizet, és nem kellett megrajzolni, ahogy Lucy megdobja Natsut a merítőedénnyel. :D

A zenével kapcsolatban pedig még mindig ugyanaz a véleményem. A mostani betétzenék sehol sincsenek a "régi" betétzenékhez képest. De talán a Nap falus részek óta mintha hallani is lehetne valami zenekezdeményt. Hátha a Tartaros történetszál alatt alakul valami ezen a fronton is.

u.i.: Kíváncsi lennék, hogy ez a stúdió hogy csinálna animét mondjuk az UQ Holder! mangából, ami szintén shounen, tele van harccal, akad benne ecchi is, és 2-3 fejezetenként kettétépnek (szegény Kuroumaru XD) vagy leszúrnak valakit.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Italy4ever - 15 máj 18, 10:19:47
Idézet
Én inkább mangás vagyok mint animés, de láttam már olyat, hogy az animében történt kisebb "módosítás" később visszaütött az animében. Példát hadd ne kelljen mondanom, mert így fejből nem menne, de biztos, hogy találkoztam már ilyennel.

Itt nem arra gondolsz hogy a mangában üt vissza? :) Mert ha igen, régebben még te említetted ha jól emlékszek, hogy a Zodiákusok kulcsa az elején a mangában és az animében más volt és Mashima később átvette az animét változatot. Amely szerintem pozitívum.

Idézet
(Azt meg nagyon bírom, amikor mi, a világ végéről kérjük számon a japán tv-sektől azt, hogy milyen időpontban adják az animét. Természetesen a célközönséghez igazodnak, nem elsősorban a tartalomhoz. Teszem azt betennék későbbre, megmaradna az áhított "tartalom", és negyedannyian néznék az egészet, így meg megint abbahagynák. Mi is jobban járunk így, szerintem.)

Az é egyszerű gondolkozásom azt súgja, hogy ha valamit megcsinálnak tisztességesen és élvezhető, akkor bárki legyen a célközönség vagy a vetítés időpontja de nézni fogják,sőt lehet hogy többen.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 máj 18, 10:46:28
Nem, nem a Zodiákus kulcsokra gondoltam. Az még jó is lett.

Úgy értettem az animében való módosítást/kihagyást, hogy később a történet hivatkozott arra a valamire és elég bután jött ki, hogy az anime szerint meg sem történt, és az animében mégis hivatkoztak rá.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aubrey - 15 máj 23, 11:16:38
#234

előre szólok a mangát nem olvasom
számomra jó rész volt, bár kicsit lassan indult be szerintem, de visszanézve a 7.perben már volt akció, szóval szavam se lehet :D

mondjuk a tanácsban csalódtam, épp kijelentik, hogy lépéseket fognak tenni aztán egy démon fogja és eltapossa őket
elhiszem, hogy OP as **** a kyuukimon meg minden, de azért valamit elvártam volna a tanácstól is, legalább egy fireball repült volna el a részükről :D
mindig is kíváncsi voltam rájuk, hogy kb. mit tudhatnak, Yajima -nak is voltak néha olyan nézései és megnyilvánulásai (pl. a nagy mágiajátékok alatt), hogy komolyan az az érzésem támadt, hogy bármikor fogja magát  aztán Makarov nagyságúra növeli magát :D
most az anime ben is volt egy rész, ahol nem tudom eldönteni, hogy Yajima mágiája, Tempesta ereje, vagy csak animátor lustaság volt
http://kepfeltoltes.hu/150523/1038.Karacsonyfa_disz5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/150523/1038.Karacsonyfa_disz5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

no mind1, ez valszeg csak engem érint, azt hittem nem csak az etherion erejére, hanem a sajátjukra is hagyatkoznak


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 máj 23, 12:40:07
Na a rész elején most csak egy 2 perces előzetes volt, ez bele is fért szerintem, hisz még így is 2 fejezetet dolgozott fel, amiből az egyik másfelet is kitesz, szóval tartalomban nem volt hiányunk :)
Úgy látszik az opening és ending is "beállt", tehát már nem fognak változni (legalábbis Júliusig).
Tetszett az új cím animáció és zene alatta :D
Annyi idő után újra láthattuk a tanácsosok megbeszélését, ami felettébb izgalmas lett. 6:39nél jót nevettem a fogalmazásodon Chakra: "sebességbe kellene billenteni a hátsójukat" XD
Aztán jött az a bizonyos "drámai" jelenet a 7. percnél. El kell ismernem, hatásos volt így, hogy elsőnek néma volt a robbanás, de utána berakhattak volna egyből valami "kétségbeesett helyzet" ost-ot. Mondjuk később volt valami zeneféleség amikor Jackal elintézte a tanácsost, de az nem festette alá megfelelően a hangulatot szerintem.
Na és akkor pár szó a cenzúráról. Most kivételesen nem az anime volt a hibás, a mangában sem látszódott Ouge-Roshi szétrobbant feje. Mondjuk kár, mert szerintem brutálisan megadta volna a vérkomoly hangulatát ennek az ívnek... Értitek... XD
Viszont azért nem reménytelen a helyzet!! A mangában is max egy kis vér volt (minimális) a tanácsosok fején és azért itt is a szemfülesek találhattak a törmelék alá temetett békaember kezén vért... Ugye azok nem emberek, nyugodtan vérezhetnek XD
Na de most térjünk ki Jackalra. A hangját nem így képzeltem el, de teljesen passzol hozzá :D Az erején meg nem kell meglepődnöd, @Aubrey. A Tanács sose volt erős, csak az Eatherionnal tudtak feszt jönni. Gerard is kénye-kedve szerint hülyére vette őket, na meg ugye Urtear is. Elég elszomorító, hogy ilyen gyenge emberek, mágusok vezérelték a világot, de majd egyszer hátha... :D
És Jackal nem gyenge. Szerintem az, hogy egymaga felrobbantotta az egész Parlamentet, bőven jól demonstrálta az erejét. A Tartaros a Balam Szövetség tagja és a Kyuukimon a legerősebb csapat. Mindegyik bőven van S osztályú mágus, ha nem jobb :D De erről még később!
A rész közepe felé betekintést nyerhettünk a Fairy Tail céhbe, ahol már tényleg kínos volt az összhatás.. Kajak több szín van a mangában, mint az animében XD Ezt is megéltük...
Ezt leszámítva nagyon jól átjött a Juviás jelenet :D Főleg amikor Elfman megette a sütijét (kenyerét), akkor a rajta lévő Juvia rajz feje megváltozott XD Nagyon röhögtem XD Vissza is tekertem háromszor, hogy jól látom?? Van fantázia a készítőknél még azért néha :D Mangában nekem nem látszik semmi ilyesmi, bár ott alapból kisebb az egész kép, na mind1 jó volt és kész :D
Aztán Mest/Doranbalt újfent csak Kobrához folyamodhatott segítségért. Örülök, hogy a késes jelenetet nem cserélték ki mondjuk egy botra vagy sima ökölbe tett kézre. Azért ez így elég durva lehetett a kisgyereknek.
Tartaros! Érdekes szinkronokat kaptak, kb. a felét nem így képzeltem el :D Franmalthoz tényleg illik Klodoa hangja, bár elég megtévesztő lehet a csak animések számára, mert ugye még azt is el lehetne képzelni, hogy ő az. A Zentópiás fillerben is más külseje volt, meg a 6. ovában is. A Gihihihi röhögése eléggé Gajeel-ére hajaz. Torafusa meg is jegyezte, hogy nem tetszik neki  (H)
Kyouka karaktere még mindig nagyon bejön az animében, de Sayla hangja nagyon szokatlan lesz. Az is külön pont, hogy a végén nem cenzúrázták a Tartaros sírkövekkel teli oltárát(?).
Na a rész utolsó 5 percében betekintést nyerhettünk a 8islandba is. 10es skálán mennyire ciki, hogy nekem most esett le az étterem neve XD Mindig lefordítottam magamban Nyolc Szigetnek, vagy így félig, hogy Nyolc Ájrend. Tudjátok az az igazi anyanyelv, ha a számot magyarul olvasod és mondod egy angol szövegben :D Szóval ezen is jót nevettem, de egyszerre sírtam is, hogy még csak most esett le  :smirksweat:
És akkor!! Tempesta megjelenése!! Azt a rohadt!! Az a sötét templomos háttérzene nagyon adta alatta.  Bár az abszolút negatív pont, hogy az anime szó szerint átvette a mangából az étterem állóképes elpusztítását.. Mangában hatásos, hogy lapozol egyet és MI A !!! De itt legalább egy 4-5 másodperces jelenet lehetett volna, hogy szétesik az épület...

mindig is kíváncsi voltam rájuk, hogy kb. mit tudhatnak, Yajima -nak is voltak néha olyan nézései és megnyilvánulásai (pl. a nagy mágiajátékok alatt), hogy komolyan az az érzésem támadt, hogy bármikor fogja magát  aztán Makarov nagyságúra növeli magát :D
most az anime ben is volt egy rész, ahol nem tudom eldönteni, hogy Yajima mágiája, Tempesta ereje, vagy csak animátor lustaság volt
http://kepfeltoltes.hu/150523/1038.Karacsonyfa_disz5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/150523/1038.Karacsonyfa_disz5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Tempesta szintén rohadt erős, bár az engem is zavart, hogy ilyen könnyen kifektette a Raijinshout. Viszont az animátorok nem voltak lusták, Yazimának ilyen rejtőzködős, papírrá válós mágiája van, ezt megfigyelhetted a Mennyország Tornya ívben is. Meg már nagyon kiöregedett és ki tudja mikor harcolt egyáltalán. Nem kell meglepődni, hogy így kikapott. Csak Gerard és Urtear volt az egyetlen értékelhető Tanácsos, de hát ők se voltak igazából azok ugye. (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150523/neee_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150523/neee_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) Bixlow is részesült Doriarte Mágiájából? O.o
Na de az epizód vége!!! Laxus megjelenéséhez mindig kell egy badass zene, de most ez teljesen új volt :D A szövege átjött, de a végén a kép... (http://kepfeltoltes.hu/thumb/150523/Laxus_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150523/Laxus_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Mindenki döntse el melyik a vagányabb. Én csak annyit mondok, hogy az animében azt hittem a kezére, hogy a lába  :hmm?: Azért minden izomnak van egy határa! XD
A részre egy 4/5-öt adok. A rajzolás csak pár helyen volt gyengébb és a zenéket általában elég jól eltalálták. Igazából megint csak a sok állókép zavart, na meg már túl színtelen az egész. Ha nem lenne cenzúra én teljesen nem bánnám, de így...
Na de a kövi rész!!! Egy fürdős jelenetet teljes egészében átírnak, míg Minerva meztelen testét egy kicsit sem Hentai-szerű helyzetben ábrázolni... Na az mehet a gyerkőcöknek! XD Nem értem ezt...

Bocsi a hosszúra nyúlt hsz-ért, de erről a részről már bőven lehetett írni!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 máj 23, 13:22:06
234.:

Laxus kificamodott/kitekert/kitört/eldeformálódott/megnyúlt/stb. csuklóján én is néztem egy sort. ^^"
És naná, hogy a mangás a menőbb. ^^

Viszont egy apró poén kimarad:
Amikor Lucky és Kinana beszélgetnek róla, hogy a Sabertooth-ban Sting lett új mester, és hogy milyen menő is már egy fiatal jóképű mester, akkor ugye a mangában Makarov hallja ezt (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/356/21), és lefő egy kicsit az öreg. :D Az animében Makarov ezt nem hallja meg. :(

Az előzetesből úgy tűnhet, hogy a FT bandának Miverva láttán durran be az agya, közben meg igazából... ^^"

... 6:39nél jót nevettem a fogalmazásodon Chakra: "sebességbe kellene billenteni a hátsójukat" XD ...

Köszi, de igazából én ezt írtam:
"Végre valaki rámutatott, hogy sebességbe kellene tenniük a hátsójukat?" :D
Ez nem a Tartarosra vonatkozott, hanem hogy a Tanács végre mozduljon már meg, mert a bécsi kapu nagyságú arcukon kívül még nem sokat láttunk belőlük. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 máj 24, 11:57:14
Jaj de jó rész volt. Jó, persze, nem volt tökéletes, még csak közel sem, de baromira élvezhető volt, átjött a hangulata nagyon, és párszor még dobott is a mangán.
A rajzolás szerintem kifejezetten szép volt, a színek egyéni ízlés kérdése, nekem sokkal jobban bejön így, de el kell ismerni, hogy a céh azért így nem volt az igazi :)) Viszont az elkövetkező hónapokban jóóóval több lesz az olyan jelenet, amikor a fakóbb színvilág előny lesz, mintsem fordítva.
És amin a legjobban meglepődtem, azok a zenék. Emberek, zenék. Soundtrackek. :D Mennyivel jobb lett az összhatás rögtön. Amikor a Tartarost mutatták be, amikor Doranbalt Kobrával beszélt, amikor megjelenik Jackal majd Tempesta, és amikor még csak a villámot látjuk, de már tudjuk, hogy jön Luxus :D Huh, azt a jelenetet megnéztem mégegyszer, és megmondom őszintén, nem volt rosszabb, mint a mangában, mert amit a manga átadott rajzolásban, az most átjött itt zenében. Luxus...kedvenc karakter, és erre most még rá fog szolgálni :D
Jackal hangja nagyon jó lett, amúgy. Amit negatívumként lehet felhozni az az, hogy a poénos jelenetek a céhépületben sokkal jobban átjöttek a mangában, ill. hogy amikor Jackal felrobbantotta Ouge-roshit, akkor az a mangában sokkal hirtelenebb, gyorsabb volt, itt egy picit elhúzták ezt szerintem.
De a többi nagyon-nagyon jó volt, igazán átjött minden, minden sokkolónak szánt jelenet, márpedig most igazán volt belőlük bőven. Legalább 8/10 volt ez, ha nem 9. Remélem így folytatják, mert akkor királyság lesz :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 máj 27, 08:39:59
235   Tartaros Arc Prologue: Fairies vs. the Underworld
冥府の門編 【序章】 妖精対冥府 (Tarutarosu Hen Joshō: Yōsei tai Meifu)   May 30

236   Tartaros Arc Prologue: The White Inheritance
冥府の門編 【序章】 白き遺産 (Tarutarosu Hen Joshō: Shiroki Isan)   Jun 6

237   Tartaros Arc Prologue: Natsu vs. Jackal
冥府の門編 【序章】 ナツ vs. ジャッカル (Tarutarosu Hen Joshō: Natsu vs. Jakkaru)   Jun 13

238   Tartaros Arc, Part One: Immorality and Sinners
冥府の門編 【一章:背徳と罪人】 (Tarutarosu Hen Ichi-shō: Haitoku to Zainin)   Jun 20


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 15 máj 28, 17:20:44
Ah ez igy nagyon nem jó, aogy fary tail van itt besorolva, kb ovodás szint a anime cenzura meg minden.
Most hogy néztem újból Naruto részt animében , van vér rendesen, nem is tudnám elképzelni anélkül milyen lenne.   Tehgát ha Narutoban tud vér lenni akkor Fary Tailben miért nem?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 máj 28, 18:54:12
Az eltérő célcsoport (bár ez elég kérdéses azért...ha egy picit fiatalabb is a FT nézőinek átlagéletkora, akkor sem lehet ez nagyon jelentős) és az ebből fakadó délelőtti időpontja miatt, gondolom.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 máj 30, 12:45:16
235. rész

A manga 358-359. fejezeteit dolgozta fel.
Túl sok extra nem volt a részben. Ékes példája a manga "megfilmesítésének". :D
Tempesta képessége bivaly, de elég nagy hátránya, hogy "szét kell porladnia" hozzá.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 máj 30, 15:35:23
Valóban semmi extra dologgal nem dobták fel a mangát, ami szerintem baj, mert lehetett volna egy kis harckipótlás Laxus és Tempesta között, mivel most szemmel láthatólag jó darabig nem tud újra a harcmezőre lépni. Ahogy a Raijinshou sem. Az előző részben is lehetett volna valami kiegészítés, mert amilyen könnyen elintézte Tempesta Laxus testőrségét, a Villámsárkányölő ugyanolyan könnyen intézte el Tempestát. Érdekesek az erőviszonyok.
De ha kiegészítés nem is, LEGALÁBB VALAMI ANIMÁLÁS LETT VOLNA!!! Komolyan ezt a kis fél perces verekedést sem bírták rendesen kivitelezni... A 2 és fél perces előző rész tartalma (mostanában nagyon hosszúak..) helyett nyugodtan kitalálhattak volna valamit a kedves anime készítők... Ráadásul a gyerek Bixlow is gyerek maradt az előzetesben, miért is javítanák ki...
Azért örülök, hogy Minerva és Tempesta a tartályban nem nagyon volt cenzúrázva a mangához képest. Talán csak 1-2 csáp Minerva testén, hogy jobban takarja a dolgokat, bár szerintem így se nagyon takarta :D
Ja meg megtudtuk, hogy kell írni Polyushka nevét a japánok szerint latin betűkkel... Én inkább továbbra is így írom XD
Michello hangja Sagitarius volt, jól hallottam? Bár egyáltalán nem illett hozzá és nagyon béna volt... Még a sorozat elején más hangja volt, nem? Mondjuk mangához képest itt már Jackal támadása előtt megemlítette az "Arc" szót!
Ez csak egy 3/5. A mangát visszaadta és ennyi. Több animációt várnék egy animációs sorozattól. A színek meg továbbra is élettelenek. Cenzúra nélkül ez így jó lenne, de így csak egy újabb negatívum, ami elveszi a FT varázsát, ami már régóta nincs meg neki. Emlékszem S1-ben annyira tetszett minden rész, hogy Tenrou végéig kb. az epizód számából már egyből tudtam, hogy melyik részről van szó, annyiszor visszanéztem a jó jeleneteket, mert tele volt minden rész velük :D Itt meg csak úgy jönnek én meg csak úgy megnézem 1szer és ok, várjunk egy hetet a kövire. Nem jó ez így  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 máj 30, 17:27:40
Tényleg nem volt nagy szám ez a rész. Az viszont tetszett, mikor Luxusék ágyánál álltak a többiek. A zenével, Natsu és a többiek reakciójával szépen átjött. ^^ A karakterrajzok is jók voltak azon a részen, bár tény, hogy csak állóképek voltak, így alapnak kéne lennie...

... Emlékszem S1-ben annyira tetszett minden rész, hogy Tenrou végéig kb. az epizód számából már egyből tudtam, hogy melyik részről van szó, annyiszor visszanéztem a jó jeleneteket, mert tele volt minden rész velük :D Itt meg csak úgy jönnek én meg csak úgy megnézem 1szer és ok, várjunk egy hetet a kövire. Nem jó ez így  :(
Ezzel nagyon egyetértek. Most is sokszor előveszek egy-egy régebbi részt.  :D Sajnos S2 alatt tényleg csak az van, hogy megnézem a heti részt és szombatig el is feledkezem az animéről. Pedig anno, amíg nem jött ki új rész, mindig visszanéztem vagy 10-szer az előtte lévő részt. :'D Most viszont egyáltalán nem, még régebbieket sem. Egyedül jövő Lucy halálát és az Urtearest néztem meg többször, de azokat elég korrektül meg is csinálták.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 máj 31, 16:53:24
Korrekt rész volt, a végén Makarov beszédét jól eltalálták, meg azt a részt is, amikor a céh Luxusék ágya mellett áll. Ja, a végén a Natsu-Jackal találkozás is jó volt. Viszont a Luxus vs Tempestából sokkal többet is kihozhattak volna, Luxus önfeláldozásából meg végképp. 7/10.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 jún 06, 11:43:00
236. (s2-61) rész

Feldolgozott mangafejezetek: 360-361.

Az igen, a 7. percnél el is kezdődött végre a rész. o.O
Ó, de a csillagszellemek idézése kapott saját zenét. Végre. És nem is olyan rossz. Bár majd még kiderül, hogy ez csak Scorpius "sajátja", vagy a többi csillagszellemnél is ez fog szólni. ^^

Ha nem lett volna a sok "egyben mozdult" elszálló kép, akkor még a képsorokkal sem lenne bajom. Ja, igen... ez sokszor tényleg csak képsor és nem mozgókép. :D .bár inkább :,( kellene lennünk emiatt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: raveride - 15 jún 06, 19:52:41
Jól mondod, kedves utolsó! A rész csak a 7. perc környékén kezdődik, azt hittem már hogy rossz részt töltöttem le. Meg kicsit több mozgókép is jöhetne.

Egyébként nekem csak ezekkel van bajom, a szinek nem érdekelnek ha fakók!  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jún 06, 20:17:39
No igen, én is megnéztem párszor, hogy jó epizódot szedtem-e le... Egyszerűen szánalmas, mi lett a FT-ből, régen max fél perces előzetesek voltak, most meg már a One Piece animénél is rosszabb a helyzet.
Kaptunk 14 percnyi adagot a hétre... DE LEGALÁBB AZT MÁR CSINÁLNÁK MEG NORMÁLISAN!
Szánalmas, hogy gyakorlatilag 0 mozgás van a részekben... Meg tele van baromságokkal az a kevés is... Amikor Natsu a végén megütötte Jackalt, az a Fizika létező összes törvényét meghazudtolva egyre jobban gyorsuló repülésbe kezdett, miközben végigkacsázta az utat, hogy aztán hanyag eleganciával egy felfelé ívelős pályán teljes erőből nekicsapódjon a toronyórának... Gratula a készítőknek!  :bow:
Michello alakítása, főleg ezzel a szinkronhanggal annyira #@?! volt, hogy az már a szánalom legalja...
Egyetlen igazi pozitívum talán a zenék voltak, azokat úgy nagyjából eltalálták és hallhattunk pár újat...
Na meg volt rendesen vér Jackalon pár másodpercig (utána persze eltűnt, de a mangában is szóval belefér), de mivel ugye ő nem ember, hanem démon, így az nyugodtan vérezhet...
Bár cserébe a végén rendesen cenzúrázták a felrobbant Natsu fejét...
Erre a legnagyobb jóindulattal is csak egy 2/5-öt tudok adni.
(Lehet nem a Bosszúállók 2 mozizásom után kellett volna megnézni...)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: biro96 - 15 jún 07, 21:55:24
Van egy kis trükk VLC-ben amivel lehet változtatni ezen a fakóságon.(Eszközök->Hatások és Szűrők->Videó hatások és itt kell játszani egy kicsit a kontraszttal és a telítettséggel)
Előtte:
http://kepfeltoltes.hu/150607/ize_www.kepfeltoltes.hu_.png

Utána:
http://kepfeltoltes.hu/150607/ize2_www.kepfeltoltes.hu_.png


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 jún 08, 07:09:59
Az igen! Micsoda különbség! Ez nagyon hasznos trükk. Kösz!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jún 08, 09:16:24
Ha így haladnak lassan nekünk kell megcsinálni saját magunknak az animét XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 jún 10, 15:37:04
237   Tartaros Arc Prologue: Natsu vs. Jackal
冥府の門編 【序章】 ナツ vs.ジャッカル (Tarutarosu Hen Joshō: Natsu vs. Jakkaru)   Jun 13

238   Tartaros Arc, Part One: Immorality and Sinners
冥府の門編 【一章:背徳と罪人】 (Tarutarosu Hen Ichi-shō: Haitoku to Zainin)   Jun 20

239   Tartaros Arc, Part One: Jellal vs. Oración Seis
冥府の門編 【一章:ジェラール vs.六魔将軍】 (Tarutarosu Hen Ichi-shō: Jerāru vs. Orashion Seisu)   Jun 27

240   Tartaros Arc, Part One: Where Prayers Go
冥府の門編 【一章:祈りが届く場所】 (Tarutarosu Hen Ichi-shō: Inori ga Todoku Basho)   Jul 4


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jún 10, 16:19:15
Mindegyik rész kb. 2 fejezetet fog feldolgozni, de mivel 2 fejezet is 30 oldalas volt, ezért nagyon fog pörögni a sorozat a következő 1 hónapban is. Bár ettől még számíthatunk 4-5 perces előzetesekre...

Egyébként a 239. résznek a címe iszonyat spoileres, bár már az opening lelőtte a poént, szóval...

Viszont a 240. résszel elvileg jön a kövi opening és ending, ami már teljesen a Tartaros ívről fog szólni :)

S2: 62. rész

Azt kell mondjam, hogy haldoklik a FT anime... Újfent a 7. perctől kezdődött az aktuális rész, ami már a szánalmas kategóriát jelenti. A One Piece animénél MAX 5-5 és fél perctől kezdődik a rész, de ebben egy 2 és fél perces opening is beletartozik, míg a Fairy Tailnél csak másfél perces ugye... Tehát 5 és fél perces előző részek "tartalmát" kaptunk, ami inkább random összedobált jelenetek tömkelege... Abszolút igénytelen megoldás.
De ha ez nem is lenne elég, most azért volt jó néhány béna fej, főleg Elfmannál és Natsunál lehetett megfigyelni.
Viszont a hangulata egész jó lett a résznek! Elfman Lisanna fojtogatását nem cenzúrázták, pedig azért elég durva jelenet, ja és a halott tanácsosokat is mutatták.
Szerencsére Afro Happy se lett túlhájpolva.
Egy gyenge 3/5-öt megér a rész, de ahhoz képest, hogy régen minden rész 4/5 vagy 5/5 volt nekem, azért elég durva, hogy mostanság 3-as az átlag... Ha abbahagyni nem is, de azon gondolkodok egy ideje, hogy úgy fogom nézni, mint a One Piecet--> Összevárok 3 havi adagot. Hétről hétre ezt felesleges követni, mert közel se olyan jó az adaptálás, mint régen :(

Viszont a kövi rész!!! Hohohó, boldog karácsonyt, láthatjuk a mezte... Ja nem... Kuro25 örülni fog, kapunk egy szép cenzúrát ARRA A BIZONYOS jelenetre. Bár most így belegondolva, engem nem is zavar, sőőt. Ahogy a mangában volt, azt nem lehetett komolyan venni, inkább egy másik stílusirányba ment át a dolog... De így talán inkább durva lesz, mint... hát mint AZ... Persze vér nélkül inkább visszaszívom az egészet. De erről majd jövőhéten beszélünk.
Az előzetesben is volt sajnos pár érdekes fej. Ja és Racer ruháján lévő csíkok miért sárgák, míg az openingben és a régi részekben (fillerben) pirosak voltak? Vagy majd akkor lesz piros, ha átvált Full Sebességre?

És akkor következzen egy újabb hét "várakozás" (inkább elfelejtés) a kövi részre, ami valószínűleg megint csak egy MAX 3/5 lesz...
A Júniusi adagot még megnézem, de ha nem győznek meg a maradék 2 résszel (valszeg nem fognak), akkor ezentúl csak 3 havi adagokban fogom követni. Pedig a kedvenc animém volt, kár érte :(
MINDENKINEK AJÁNLOM A MANGÁT! NE AZ ANIMÉRE VÁRJATOK HETEKET!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aubrey - 15 jún 13, 18:18:05
nos, sok mindent nem tok írni, nekem átlagos rész volt (mangát nem olvasom)
egyedül engem csak az lepett meg, hogy az etherionhoz meg az ilyen tömegpusztító fegyverekhez milyen biztonsági intézkedéseket csináltak Xd (SG:Atlantisz feelingem volt)

Natsu vs Jackal nekem spec tetszett
8:25nél volt egy jelenet ahol visszatekertem a kyukimon os "csoportképhez", hogy lecsekkoljam mindegyiken van e sál és nem e ilyesmi a beugró hozzájuk, mert ha igen natsut is simán bevehetnék :D
amúgy is csak 8tagot láttunk E.N.D. t még nem :D

zárásul, annyian írjátok, hogy a manga jobb, megtudhatnám hol tartunk manga szerint, mert vizsgaidőszak után szerintem belekezdek, továbbá a véleményeteket kérném, hogy ott kezdjem a mangát, ahol az anime tart vagy inkább kezdjem az elejéről?
bleach et speciel anime végétől kezdtem olvasni


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 jún 13, 18:25:58
Nyugodtan kezdheted ott ahol az anime tart. A Natsu vs Jackal a 360. fejezetben kezdődik.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jún 13, 18:32:17
Jaja EDDIG még nem voltak komolyabb dolgok cenzúrázva, szóval kezd nyugodtan a Natsu vs Jackal harc után.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aubrey - 15 jún 13, 18:36:56
rendben, köszönöm
még 4 vizsga és szabad vagyok Xd
utána 360.al kezdem is :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jún 13, 21:42:34
Az első 7 percet leszámítva nem volt rossz rész ám. Mondjuk az nagyon szar volt, ilyen random összedobálni a jeleneteket, mindenféle vágás nélkül...
Persze, az animáció az eléggé hiányzik, nincs dinamikája a résznek. De nekem nagyon tetszik ez a színvilág, és a zenék bámulatosan fejlődnek. Jackal meg véleményem szerint sokkal érdekesebb, badassabb lett, mint a mangában, a hangját is nagyon eltalálták, és mindig nagyon szépen sikerült megrajzolni. A zenéje is baromi jó lett.
Viszont Natsut nagyon gyerekesen ábrázolják, mangában jobban átjön, hogy azért megkomolyodott. A poénok közel sem ütnek úgy, mint a mangában, egyik sem, de ma találtam egy kivételt, ugyanis Afro Happyn nagyon jó mosolyogtam :D Ahogy lecsavarták a zenét, amikor megmutatták Happy arcát....sokkal jobb lett, mint mangában, ahol sokkal inkább kínos és idegesítő volt, hogy ilyen idiótán zárják le ezt a nagyon komoly harcot és jelenetet. Eleve animében nem igazán lehetett izgulni Happyért, és ez szerintem nem baj, mangában is csak etetés volt.
Szóval nem volt rossz, és a végén az Erza-Mira páros is sokkal jobban átadta a hangulatot, mint a mangában, ahol sokkal jobban idegesít Erza...ez érdekes mondjuk.

És engem egyáltalán nem zavar, ha a következő részben kicenzúrázzák majd az ostoba és fölösleges fanservice-t. Sőt, ha jól megcsinálják, valószínűleg még SOKKAL jobb lesz, sokkal félelmetesebb lesz, és sokkal jobban átjön majd, mint a mangában. Kevés dolog rosszabb a mangában, na az egyik a fanservice, ami szerintem szánalmas méreteket öltött, nem elég, hogy fölösleges, de sokszor tönkre teszi a jeleneteket. Pl. Flare "hazaértem" jelenete, vagy ami jövő héten lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jún 14, 10:26:32
Jon97 egyetértek az utolsó bekezdéseddel, a mangában tényleg más hatást váltott ki az emberekből, mint amit tényleg kellett volna inkább. Azonban ha nem lesz vér, akkor egyáltalán nem lehet majd komolyabban venni.
Egyébként érdekességképp mondom, hogy a következő rész (ahogy látom) szintén 2 fejezetet fog feldolgozni, de mindkettő 30 oldalas, szóval 60 oldalnyi tartalomra számíthatunk. Bár az 5 perces előző részek "tartalma" még így sem kizárt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: naspolya - 15 jún 17, 09:48:47
Lehet elkezdem én is a mangát végre. Ha még fél évig ez a minőség lesz, akkor azt hiszem nem vesztek vele semmit, ha lespoilerezem magamnak a történetet, sőt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jún 17, 15:36:15
Amúgy attól eltekintve, hogy gyakorlatilag 15 percesek a részek, szerintem semmilyen látványos minőség romlás nem állt be. Én a régi FT animét sem tartottam nagy számnak, egyedül a zenéi voltak kiemelkedőek. Dinamika abban sem volt. A túl élénk színvilága meg még zavart is az elején, én ebbe sokkal inkább bele tudom magam képzelni, vagyis sokkal reálisabbnak tartom.
Szóval most nem értem, hogy mi ez a nagy mangás áttérés hirtelen. Nem mondom, jobb a manga, de ez eddig is így volt. És még mindig , vagyis inkább már újra vannak olyan jelenetek, amik a hangulat miatt sokkal jobbak animében (igaz, hogy ezt mangásként ugyanolyan jól lehet élvezni, mint tiszta animésként). Pl. Warrod visszaemlékezése, vagy Jackal jelenetei (nagyon bejön amúgy a zenéje, valószínűleg ezért).
Szóval nem értem ezt a nagy elégedetlenkedést.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jún 17, 16:06:08
S1: Csodálatos színvilág (Erzának tényleg Skarlát haja van), gyönyörű háttérzenék, 20 perces részek és bőven voltak jól meganimált verekedések, elég csak a Laxus ellenes harcokra gondolni vagy a A Szövetséges Céhek vs Oracion seis nyitócsatára, de megannyi példát mondhatnék még. Persze ott is voltak állóképes harcok, de csak kb. minden 2-3. volt az, a legtöbbször szépen meganimált verekedések voltak.

S2: Lassan fekete-fehér (Lucy kezdetben szép sárga haja már teljesen ősz), nagyon gyenge háttérzenék (az egy kezemen meg tudom számolni mennyi jó van), mostanában 15-16 perces részek és az EGÉSZ S2-re igaz, hogy össz-vissz volt talán 3 értelmesen meganimált összecsapás... És sajnos ezzel nem túlzok :( Ami a legjobban tetszett, az az Erza vs Minerva vs Kagura Threesome, ezenkívül volt még pár, de itt is elég lenne az egy kezem az összeszámolásukhoz. Egyszerűen szánalmas, hogy ezek EZT animének nevezik. Mintha csak kiszínez... ja nem, inkább csak hangot adnak az egész mangának, ennyi az előnye...

Az S1 túl élénk színek engem is zavartak kicsit, de inkább azok legyenek egy fekete-fehér sorozat helyett.

Ja és a legfontosabb különbség, bár ezt nem tudom úgy igazán jól megmagyarázni, de az S1 ÖSSZES részének "lelke" volt. Valahogy lehetett érezni bennük, hogy az anime készítői szívesen csinálták és szívüket-lelküket beletették az adott epizódba.
Viszont az S2 átállt tömeggyártásra, mint a One Piece és Shippuuden... Csak úgy lökik a részeket, de egyiket sem olyanra csinálják, hogy az ember többször is visszanézze majd  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jún 17, 16:50:38
A "lélek"-kel kapcsolatban:
1. Több, mint valószínű, hogy a nosztalgia miatt mondod ezt, meg valószínű, hogy akkor még sokkal inkább oda voltál a történetért.
2. Szerintem a manga is eléggé átment sorozatgyártásba. Régen több "lélek" volt a történetben, de lehet, hogy ezt meg ÉN mondom nosztalgiázás miatt. Mert ha belegondolok, ez a Narutora is igaz, meg sok sorozatra is. Talán azért tűnik így, mert akkor még egyedi, új, friss volt. Mindig olyan jó visszanézni a régi részeket, mert EMLÉKEK, és nem azért, mert olyan kitűnően vannak megcsinálva. a Shipuudenben most is vannak egészen zseniális hangulatú jelenetek (legutóbb Madara beszéde volt ilyen), és régen is voltak szar fillerek, meg béna rajzolások. Emlékszem, hogy amikor a Luxus elleni harcot néztem animében (manga után már), nekem szemet szúrt ott is, hogy nem sok dinamika van benne, hogy sok az állókép. A színvilág meg nekem kifejezetten bejön most, de ez egyéni ízlés kérdése. Szóval leszámítva azt, hogy minden rész első negyede hülyeség, szerintem ez nem sokkal rosszabb, mint az S1 volt. A zenék hallhatóan fejlődnek itt is, és a dinamika is néhol már egész élvezhető (nekem a Natsu vs...huhh, az az egyszemű baromi nagy csirke :D Nagyon tetszett pl.). De én szinte semennyire nem kötődtem az S1-hez, szóval lehet, hogy én meg a ló másik oldalára estem át.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 jún 17, 21:39:54
Teljesen megértem Csabi véleményét. Én is úgy érzem, hogy mintha a készítők nem csinálnák szívesen. Persze biztos közrejátszik az is, hogy ez egy gyengébb studió és ennyit engedhetnek meg, de néhol tényleg nagyon gyér munkát végeznek. Az is igaz, hogy kötődök az S1-hez, mert mégiscsak azzal szerettem meg az egész történetet, meg imádtam a zenéit, de mindemellett is sokkal jobban tetszett, mint ez az új széria, ami nekem nagyon hajaz az anime diavetítésére fakó színvilággal. Azt meg különösen sajnálom, hogy csillagszellemek idézésénél azt az idétlen zenét teszik be...

Amúgy közben voltak új Fairy Tail Guild de Radio adások. Sajnos a vizsgaidőszak miatt csak a 6.-ot hallgattam meg, de majd pótolom a többit is. ^^ A 3. adásban Nakahara Mai (Juvia) és Satou Satomi (Wendy), a 4. adásban ismét Satou Satomi (Wendy), valamint Horie Yui (Charle), az 5. adásban pedig Hirano Aya (Lucy) és Kugimiya Rie (Happy) voltak. A 6. adást (amit meghallgattam) Nakamura Yuuichi (Gray) és Hatano Wataru (Gajeel) vezették. Az előző műsorban Lucy és Happy elvileg kérték, hogy a következő kettő a bevezető szöveget úgy mondja el, hogy minden mondatuk végére "Meeen"-t mondanak... :'D Már csak ezért is érdemes belehallgatni az elejébe, Nakamura és Hatano tökéletesen alakítják Ichiyát. XD A legjobb egyébként az volt, amikor egy olyan kérdés érkezett, hogy melyik lánykaraktert fogadnának el barátnőjüknek, és Nakamura (Gray) Lucyt mondta. Persze rögtön kijavította Juviára. xD Hatano mondta, hogyha Nakamura legközelebb találkozik Nakahara-sannal (Juvia), jobb lesz, ha elfut. Meg hogy biztos majd féltékenykedni fog, hogy Lucyt választotta igazából. Egyébként pár nappal a rádió után került ki Mashima-senseitől ez a rajz (https://twitter.com/hiro_mashima/status/606993541772877824/photo/1). Nem lehet, hogy ő is hallgatja a műsort? : DD
És most látom, hogy ma volt a hetedik adás Toyosaki Akival (Seyla) és Tsuda Kenjirouval (Silver, Bacchus). ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: naspolya - 15 jún 19, 23:27:51
Hát én már régóta nem éreztem azt, hogy hű de jó volt ez a rész (talán a kapus cuccnál). Az eleje még elég ütős volt. Egy rajzfilm, ahol végre nem nyújtják 30 részre a csatákat, hanem pörög szinte minden perc; még a fillerek is jók voltak szvsz.
Most meg tömören összefoglalva nem pörög minden perc. Ha meg sietősen ledarálnak mindent, az sem jó.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 jún 20, 11:46:42
Az én meglátásom szerint Jon97-nek annyiban igaza lehet, hogy az a fajta grafika, ami a 176. rész óta van sokkal jobban illik a FT-hez, és a mangás rajzolásra is jobban hasonlít. Csabi28-nak viszont abban látok igazát, hogy a színek igencsak megfakultak. És igen ez eléggé zavaró, főleg olyan esetekben, ahol külön ki volt emelve egyes színek fontossága (pl. Erza hajszíne). Hogy a tompább, szürkébb színek valóságosabbnak tűnnek? Ez igaz, de ez egy fantasy manga/anime. Próbáljuk megnézni a Gyűrűk Urát fekete-fehérben. :D És a zenék: A sima Narutóhoz hasonlóan a FT 1-175-ig részeinek olyan remek háttérzenéi voltak, hogy ha a grafika nem is volt kiemelkedő (sőt néha gyengus is volt), de olyan remek hangulatot tudtak vele teremteni, hogy az ember a helyén alig tudott megülni egy-egy remek jelenetnél. ^^

Szal én azt mondanám, hogy a régi grafika a saját hibáival, és az új grafika a saját hibáival kb. egálban van. Viszont a zenék hiánya (mostanában kezd megint valami háttérzaj lenni) nagyon erősen lehúzza a 176-tól mostanáig részeket. És szerintem talán emiatt is veszik sokan észre jobban a grafikai hiányosságokat.


238. rész

Külön öröm volt Mirajane-t újra harcolni látni. ^^ Csak azt nem értem, hogy a Sátán Lélek Take Over formájában miért az eredeti hangján beszél...? ^^" Arra asszem régebben volt egy másik (árnyalatú) hang (lásd a Mirajane vs. Fried harcot). De ennyi volt a harc...? Könyörgöm... egy rúgás, és egy csapás. Az, hogy mangában ennyi volt, egy dolog. De az anime nem pont ennek a kibővítésére való?

Seyla-nál nagyon zsír volt, amikor kérdezi Elfmant, hogy "Akkor eladod nekem a lelked?" és a mondat utolsó pár szavára a hangszíne átmegy teljesen komolyba. ^^

Az ex-elnök úr perverz feje mangában jobban adta: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/364/34

Midnight... Midnight...?! Az igen, kifakult a haja és a szeme is színt váltott a Nirvána és az Örök Órás történetszálak óta. Gratula az anime készítőinek. :( Plusz eddig sem volt az a kimondottan férfias arca, de ha most orrközéptől lefelé eltakarod az arcát, nem mondod meg hogy férfi szereplő.

18:47-nél Gérard arca a hajszínt leszámítva pont Gray. XD

Kyoka arckifejezései viszont szépen átjöttek. Lehet, hogy az animátorok nagy Dragon Ball rajongók, hiszen Kyokának ezzel a "sisakkal" egész Freeza beütése van. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 jún 20, 18:19:40
Eheti rész nem is volt rossz. Bár lehet, hogy csak azért, mert már nagyon vártam az Oración Seis megjelenését. Imádom őket. :D Annyira nosztalgikus az egész. Tök durva, hogy régen mekkora főszerepben voltak, egyik kedvenc arcom volt. ^^ Tetszett a harc köztük és Gérard között, végre kaptunk egy kis animált harcot is, nem csak állóképeket.

Én is arra számítottam, hogy azt a jó kis mondatot Mirajane a mélyebb hanján mondja, de nem... Kíváncsi vagyok, hogy a szinkronhangja emlékszik-e egyáltalán erre, hogy ilyenkor bizony máshogy kéne használni a hangját. Seyla viszont valóban nagyon jó volt, Toyosaki Aki tökéletes választásnak bizonyult.

Erza kínzását eléggé cenzúrázták, de szerintem egyáltalán nem volt zavaró. A szinkronhangja, Erza és Kyoka arckifejezései eléggé visszaadták a dolgot. Mangába sem kellett volna annyira túlzásba esni, szerintem.

Hamarosan pedig új OP-ED páros érkezik. Az openinget elvileg Kobayashi Tatsuyuki és Suzuki Konomi adja elő, a szám címe Never-end Tail. Suzuki Konomi sok openinget énekelt már (No Game No Life, WataMote, Sakurasou no Pet na Kanojo, Tasogare Otome x Amnesia), mind egytől egyig kedvenc animés szám, szóval reménykedem benne, hogy valami nagyon jó lesz. Erre a 12 részre eleve dukál egy király opening. : D Az ending pedig Forever Here Ishida Youkótól.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jún 20, 19:20:40
Tényleg nem volt olyan rossz rész, sőt néhány jelenetet elég jól eltaláltak most a készítők :) De sajna így is lett pár negatívum persze:

238. rész
De ennyi volt a harc...? Könyörgöm... egy rúgás, és egy csapás. Az, hogy mangában ennyi volt, egy dolog. De az anime nem pont ennek a kibővítésére való?

Na pont erről beszélek már én is elég régóta. Az ÁLLÓKÉPEK (van más is?) rajzolása valóban jobb az S1-hez képest, sőt, minden részben rengeteg képkocka van, amit szívesen lementenék és kiraknék háttérképnek. Azonban ezek egy normális fél perces verekedést nem tudnak MEGANIMÁLNI. És szerintem egy ANIMÉNÉL a mozgóképek legyenek már a fontosabbak, a makulátlan, gyönyörű rajzokra ott a manga. Persze az a legjobb, ha egyszerre jól néz ki amit nézel és még mozognak is hozzá rendesen harc közben, de erre talán csak a szezonos animék képesek (meg néha a shippuuden).
Szóval az Erza & Mira vs Katonák ""harc"" nagyon béna lett. Azonban a Gerard vs Oracion Seis 4es fooogjuk ráá, hogy jó volt. Szódával legalábbis elment :) A hangulata nagyon adta közben, szóval ez MÉG nem zavart és amúgy is csak a kezdet volt :D Azonban!!!
Párszor láttam 1-1 béna Oracion Seis-est. 10:28: Midnight-nak miért van melle?? 10:45: Sorano melle miért olyan furcsa?? De ha már felhoztam ezt a témát, meg kell hagyjam, hogy MELLesleg Erza és Kyouka kebleit nagyon jól eltalálták :D 16:34-nél elkezdtem gondolkodni és vizsgálgatni, hogy melyik a nagyobb XD

Amúgy engem sem zavar, hogy ruhát adtak Erzára (és a köviben Natsu és Lisanna is kap). Tényleg jobban átérezhető így egy kínzás. Azonban mindenkinek ajánlom visszanézni mangában a 365. fejezetet, legalábbis azoknak, akik kíváncsiak Erza évakosztümjére ^^'

Még egy dolog. Amikor Eric elpusztítja Brain mellkasának baloldali részét, az abszolút drámai lett, csak az a baj, hogy amikor a földre esik megfigyelhető, hogy visszaregenerálódott a teste -.-' Ugyanez az epic fail volt akkor is, amikor meghalt Jövő Lucy és igaz ott is csak 1-2 másodpercig, de lehetett látni mindkét kezét is -.-' Attól még hogy alig mutatnak valamit, bőven ki lehet szúrni az ilyen hülyeségeket.

Érdekes volt az a flashback jelenet is, ahol Erzát akarták bezáratni és megjelent ugye Natsu "Erzának" beöltözve. Az ilyenekkel jól összehasonlítható, hogy akkor melyik anime verzióban volt jobb az adott képsor :D

Szóval nem volt ez rossz rész, de a rengeteg "apró negatívum" miatt, erre maximum egy 4/5-öt tudok adni.
Valóban kezd végre több zenének nevezhető háttérzene megszólalni a részekben, de én még mindig keveslem, bár igazából csak az zavar, hogy egy harcot se lehet visszanézni, mert az összes 1-2 csapásból áll, vagy full diavetítés :(
Sajnos az eddigi 63 részből legfeljebb 8-10re tudtam teljesen nyugodt szívvel 5/5-öt adni. Nem kéne így folytatni ezt az animét, inkább álljon le 3-4 évre és majd akkor vegyék újra elő, ha már tényleg van rá költségvetésük és kedvük.
És nem félnek betenni egy magasabb korhatáros sávba, hogy ne kelljen cenzúrázni.

A kövi részt (majd az új op/ed-t) még megnézem biztosan, de szerintem ezt adagokban fogom nézni. Azt kell mondjam, hogy hiába követem minden szombaton, egyáltalán nem hoz lázba az egész és nem azért, mert a mangáját is olvasom. Igazából rosszabb, mintha nem lenne anime. Jól is jött most (a csak) 2 és fél perces előző részek tartalma, mert az előző epizódba se néztem bele egy teljes hétig. És kb. ez az összesre igaz. :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Daikirai - 15 jún 20, 23:15:57
Köszi a részt. 238.rész 24:07 percnél úgy van írva, hogy "fojtatja", nem pedig "folytatja", hibásan van írva.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jún 21, 14:40:32
Komolyan mondom, hogy direkt belenéztem a Luxus-os harcba, mert én úgy emlékeztem rá, hogy az elég gyengén sikerült az animében, de Csabi a pozitívumok mellett hozta fel. És komolyan mondom, hogy egészen addig, amíg nem kezdődik el a FT main theme, addig baromi gyenge a harc, és főleg rajzolásra. Állítom, a mostani sokkal szebb rajzolású, és nem csak azért, mert mangahűbb, hanem mert egyszerűen szebb. És igen, mangahűbb is. Persze-persze, az a zene mindent visz, de Istenem, próbáljunk meg kicsit objektívabbak lenni.
Merthogy a tegnapi rész is TELJESEN rendben volt, sőt. Nagyon sok minden történt benne. Amikor Erzáék összeestek, már azon gondolkodtam, hogy mennyi minden történt, és még csak 13 perc telt el. Az egésznek jó hangulata volt, figyeltek azokra a kis dolgokra, amik nagyon sok pluszt jelentenek (Seyla hangja, ahogy elmélyül, amikor Elfmanhoz beszél, pl.), Erza kínzása SOKKAL jobban átjött, mint a mangában, és a vége is baromi jó lett, megadta a hangulatot. A zenék is kifejezetten jók voltak, jó hangulatot adtak.
Abban igazatok van, hogy fájdalmasan nincs animáció, főleg Erzáéknál vettem észre, de Gérardéknál is sok volt az állókép, ennek ellenére, a hangulata miatt azok is teljesen rendben voltak. Inkább a komoly harcoktól félek, oda azért egyszerűen kelleni fog a folyamatosabb, dinamikusabb kép.
Amit még negatívumként tudnék felhozni, hogy annyira sok minden történt, hogy ez már néha kapkodáshoz vezetett. Natsu jelenete pl. az ex-elnök házában sokkal epicebb a mangában, itt elkapkodták a ház felrobbantását is, meg a végén Natsu mondatát is (viszont nézzétek meg, hogy milyen szépen és részletesen rajzoltak akkor is...állítom, hogy régen ilyen nem volt).
Szóval ja, nem volt tökéletes rész, de 8/10 simán megvolt, úgyhogy fogalmam sincs, hogy miért van most ez a pánik/csalódottság/hisztizés. A régi sem volt sokkal jobb ennél, sőt. Igen, zeneileg jobb volt, de abban ez is egyértelműen fejlődik, már több soundtrack-et is fel tudnék hozni, amik baromi jók voltak (míg a régiben nagyon sokszor csak a main theme-t ismételgették-mondjuk nem bántam, mert az kegyetlen jó volt). Animációra, dinamikusságra meg még azért nem mondanék semmit, mert még nem is igazán láttunk harcot. Khm, na jó, ez nem teljesen igaz, a Jackal elleni már az volt, és ott azért érződött a hiány, de a maiban pl. engem nem zavart. Ha később is ez lesz, akkor nem szólok egy szót sem, oda kelleni fog. De hogy miért pont most jött ez az elégedetlenség?...
Amikor elkezdődött az S2, én megnéztem pár részt, és DOBTAM, annyira pocsék volt, aztán a játékok végére, a Luxus vs Jurára visszatértem, és már maradtam, mert már nézhető volt. Aztán a fillereket megint kihagytam, és a nap falura tértem vissza, és nem hiszem el, hogy csak én látom úgy, hogy ezek a részek MENNYIVEL jobbak már, mint az elején. Nemhogy nézhetőek, néhány jelenetért érdemes végigszenvedni a többit, hanem simán élvezem azt a 20-onvalahány percet hetente.
Én nem vagyok nagy FT anime fan, de bőven elégedett vagyok a mostanival, egészen addig, amíg a fontos harcokat nem cseszik el.
(Amúgy meg amennyire aggódtatok a cenzúra miatt, hogy hogyan fogják megoldani Erza jeleneteit Kyukával, szerintem kijelenthető, hogy sokkal jobb lett, mint mangában. Nem baj az, ha az idióta fanservice-t cenzúrázzák.)
Ui.: Tudom, hogy elég sok mindenben ismételem magam hétről-hétre, de...na, én más véleményen vagyok, mint a többség.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 jún 21, 15:30:38
Tény, hogy az S2 az elejéhez képest nagyon sokat fejlődött, viszont már egy kis mozgásért sírok minden egyes percben. Múltkor is szó szerint fél percig bámultam ugyanazt a képet nuku mozgással.
Amúgy akárhogy nézzük, ha az S1 ragadta meg az emberek figyelmét akkor nyilván jól csináltak valamit.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jún 21, 16:16:20
Akkor te valamit nem jól néztél, Jon.
https://www.youtube.com/watch?v=H82r7BIrMG8
Megsúgom ENNYI mozgás ÖSSZESEN nem volt az S2-ben eddig, itt meg csak 2-3 részben volt ez a Laxus ellenes verekedés.

Vagy még ez is gyönyörű lett: https://www.youtube.com/watch?v=PK54LUbX6xI (persze elég rövid, de legalább igényesen megcsinálták)

De amúgy az Oracion Seis első támadása és a Natsu vs Gerard fight is baromi jó lett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jún 21, 16:28:41
Ugyanmár Csabi, AMV-k? :D
De amúgy igaz, most rendesen belenéztem, dinamika éppenséggel volt benne. Ettől függetlenül, még mindig nem értem az elégedetlenséget. Engem pl. most, hogy belenéztem, még sokkal jobban zavar ez régi a rajzolás, mint elsőre gondoltam.
Hát nemtom na, én a manga után kezdtem el csak az animét, lehet, hogy itt van a kutya elásva, merthogy a mostani verzió sokkal közelebb áll a mangához, ahogy Chakra is mondta.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 jún 21, 16:34:57
Sziasztok! Gondoltam belinkelem nektek ezt a második Tartaros trailert, hátha nem láttátok még.  https://www.youtube.com/watch?v=RA89_8FFRi8
Nekem egész jónak tűnik.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jún 21, 16:41:48
Azért ezt tisztán animések ne nézzék meg, mert nem picit spoileres :D
De amúgy mangások nézzék meg, látható, hogy tényleg baromi szép rajzolása lett, sőt, még dinamika is lesz, úgy tűnik (bár ahogy előbb is mondtam, AMV-kből, trailerekből nem lehet jól megítélni).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 jún 21, 17:37:36
Persze, a régi széria sem tökéletes, sőt. De valahogy mégiscsak jobban tetszett. Oké, a karakterdizájn nem volt teljesen mangahű. Viszont nem érdekelt, mert azzal sem volt semmi gond. Zenék voltak, ahol kellett dinamika, ott az esetek nagy részében volt. Ráadásul oké, hogy ebben a részben voltak egész jól megrajzolt jelenetek (ahogy mondtad, a rész vége például olyan volt), de az előző csapat is ugyanúgy figyelt arra, hogy a manga nagy képeit visszaadja. De az S2-ben ez is hiányzik sokszor. Mikor az Oración Seis először megjelent a részben, a mangában nagyon jól mutat egymást mellett Gérard és Meldy, az animében viszont elég kiábrándítóan semmitmondó volt számomra. Tehát nekem egyik széria sem a szívemcsücske grafika szempontjából, de ha választani kéne, akkor egyértelműen az előző. Igazából nem nézek más hasonlóan hosszabb animét, szóval még csak összehasonlítási alapom sincs, hogy mennyire jobb/rosszabb a One Piece, Naruto Shippuuden és mások.

A trailert meg szerintem nyugodtan megnézhetik az animések is, openingben úgy is le lesz minden lőve. :'D Azt is el tudom képzelni, hogy ezek az OP jelentei. Bár látok tátogásokat, szóval talán nem mind... Kíváncsian várom egyébként, milyen lesz most nyáron a Fairy Tail. Kb. minden részben történni fognak az események rendesen, amiket valószínűleg ők sem akarnak elszúrni. Legalábbis a trailerből ezt vettem le.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jún 21, 18:50:36
Azt a rohadt ez a trailer!!! Láttam IGAZI mozgásokat!!! Nagyon remélem én is, hogy nem az opening képsorai voltak, hanem a már elkészített részekből tették be ezeket (bár akkor vagy 4-5 hónappal már előrébb járnak?  :hmmm?: ) a brutálisan jó jeleneteket!!! Most komolyan, csak sírni kellett és egyből 180 fokos fordulatot vesznek a dinamika terén?? Ha az elkövetkezendő harcokban ilyenek lesznek, akkor még van remény a javulásra :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Italy4ever - 15 jún 22, 11:17:30
A trailer...jesszus.... :bow:  :omg:  Imádom rendesen izgultam :D
Bàr lehet hogy ezt előre megcsinàlták mert nekem a Makarovos rész itt jobbnak tűnik mint az animében.
A színekről annyit hogy nem rossz ehhez az archoz ez a fakóbb színvilàg mondjuk a Tartaros bázisán harc közben.. Simàn királyul lehetne érzékeltetni ezzel a sötétebb színvilàggal az emberi és a démoni világ közötti kontrasztot. Pl gondolok itt arra hogy a mai fejezetben is az az erdő mintha valami elhagyatott istenháta mögötti helyen lennénk ha ezt egy élénkebb/természethűbb színekkel megcsinàltàk volna és aztán átváltanak a kínzós részre a sőtétebb misztikusabb színvilàggal szerintem óriàsit dobna a sztorin.

Zenék engem annyira nem fognak meg mint az S1.

Sőt nekem annyira a Jackal-Natsu se nyűgözött le de legfőképpen az a jelent se jött át mikor Lucynak választani kellett 2 emberi élet közül...de lehet hogy csak nagyok az elvárásain.. :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: klosinho - 15 jún 22, 21:07:24
Csak animés vagyok és megnéztem a trailert. Azt gondoltam, hogy Silver VS Gray lesz, az várható, de az, hogy a Saber volt mestere is itt lesz és Sting & Roguo ellen fog harcolni azt nem vártam volna. Érdekes. Plusz feltűnik Zeref is. Lesz itt izgalom.

Amúgy nekem az S1 jobban bejött, mert a harcok hosszabbak és dinamikusabbak voltak. Például Luxus harca 1-2 ütés volt és annyi. Natsu vs Jackal az elején jól indult, de amint átalakult démonná túlságosan gyorsan lezavarták. Oké, hogy a mangában ennyi volt, de simán meg lehetett volna toldani pár mozdulattal. Igaz a mostani részek sokkal jobbak, mint a mágiajátékok vége volt, illetve a sárkányos részek. Ott nagyon rossz filler jeleneteket raktak bele, inkább kellett volna a Luxus vs Jura harcot akkor már megcsinálni normálisra, ha már két nagyágyúról volt szó, de még lehetne sorolni. A sárkányos harcok meg annyira nem kötöttek le, pedig szerintem brutális jeleneteket lehetett volna oda is beszúrni bővítésnek, ha már filler jeleneteket akartak. A jelenlegi részek azért jobbak, mint ami az S2 elején volt, mert itt, ha a harcok is nem olyan jók, mint S1-nél, de legalább nem raknak rossz helyre filler jeleneteket, legalábbis nem veszem észre, hiába minden rész után elolvasom az aktuális manga fejezetet. Már csak harci jelenetekben és zenében kellene picit javulni és jó lesz :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 15 jún 24, 09:28:27
Emberek,egyértelmű hogy a trailer-ben látott részek az openingben lesznek benne annyira de annyira látszik rajta, ne dőljetek be neki ! Az openingekre mindig is adtak mióta újraindult az anime. A konkrét részeket meg kb le se szarják.
Már csak azért  is mert Natsu harcait általában jól megcsinálták eddig, de itt meg a Natsu vs Jackal is elég szörnyű lett szerintem úgyhogy ne tápláljatok nagy reményeket az animébe, mert ha eddig nem kaptuk azt amit szerettünk volna, akkor ezután se fogjuk.  Pedig már bőven benne vagyunk a Tartaros arc-ban és a fakóbb színeken kívül másban nem változott az anime, najó meg kicsit szebbek lettek a karakterek. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy mangahűbbek lettek. De az hogy Natsu komoly fejénél a zöld szemeit befestik feketére hát nemtudom, pont mikor nagytotálba mutatják a badass fejeit ahol tök faszán nézne ki a szokásos zöldes szemével azt erre beszínezik feketére......no comment nemtudom miért de engem ez mocskosul zavar még.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 jún 24, 11:43:49
Aki mondjuk full képernyőn nézte, jó felbontásba és nem vakította el a hype, az észrevehette hogy mind amiben a mozgás volt az új trailer részei voltak, teljesen más a színük is és a technika is ahogy készültek. A maradék meg a szokásos  igénytelen állókép.  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 jún 24, 12:25:12
Azt, hogy sok az állókép, azt senki sem tagadja. Viszont ezek nagyon szépen vannak megrajzolva, szóval nem igénytelenek :D
Szerintem az egész anime szebb lett amúgy, de sajnos a dinamika tényleg hiányzik még. Azért reménykedni szabad. (Bár, ahogy fentebb említettem is, trailerekből fölösleges következtetni.)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 jún 24, 18:38:25
Az ajánló legelején aki beszél, az vajon szereplő szinkron, vagy csak a "mesélő"?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jún 25, 16:52:29
Abszolút Kuro25 álláspontján vagyok. Sose hittem volna, de valószínűleg én se fogom hétről hétre nézni ezt a "valamit". Dobni nem fogom, mert ha másért nem is, a jó szinkronhangokért megéri megnézni az animét, de valószínűleg a nyári szezontól kezdve 3 hónapos adagokban fogom követni. Már nagyon régóta nincs meg az a bizonyos szombati extra élmény, amit a Fairy Tail anime jelenléte adott. Sőt, igazából ez a jelenlegi állapot rosszabb, mintha nem is lenne anime. Párszor már elmondtam, de az S1 Tenrou szigetig (utána már itt is voltak gyengébb munkák, de ebből 25 rész filler alapból) nekem ANNYIRA TETSZETT, hogy kb. az összes részt rengetegszer visszanéztem, mert tele volt epik jelenetekkel. Mi kell ezekhez? Fasza háttérzenék és MOZGÁS. De amit ez az "animének" nevezett valami képvisel, az valami nevetséges. Mivel már színek se nagyon vannak, igazából olyan az egész, mint egy leszinkronizált manga slideshow. Egyszerűen ezt nem lehet minőségnek nevezni. A cenzúra pedig még tovább ront az egészen. Abból a 20-30 háttérzenéből meg nekem is vagy 4-5 tetszik, de ezek valóban csak pár másodpercig szólalnak meg. De hát nem is csodálom, basszus. Úgy néz ki harc lesz, el is kezdődik közben a háttérzene megszólal, DE MIRE A REFRÉNHEZ ÉRNE, VÉGE A "HARCNAK". Inkább ne is tegyenek be battle ostokat, mert itt nincsenek battle-ek, vagy legalábbis kimerülnek egy képkockás ütésben (állóképben).

Valóban az lenne a legjobb, ha szezonos lenne a FT vagy inkább hagyják abba a vetítését, amíg vége nincs a mangának. Kajak már ott járok, hogy a Zentópiás filler jobban tetszik, mint itt a FŐÍV. Eddig elég gyengén indul ez a tartaros ív, pedig mangában ez az egyik, ha nem a legjobb saga. Ezek után, ha ezt is képesek lesznek elrontani a sárkányos epizódok után, akkor végleg lemondok én is erről a sorozatról. Kár érte, pedig a kedvencem volt  :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Alucard - 15 jún 27, 16:53:12
Lesz ma rész van valami infó ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 jún 28, 14:23:58
239. rész

Feldolgozott mangafejezetek:
- 366.: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/366/1
- 367.: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/367/1
- 368., a 8. oldalig! http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/368/1

Felemás véleményen vagyok. Kyoka "gondoskodása" Seilah felé nem maradt ki. A végeredmény mondjuk nem párnák között teljesedett ki, de ennyi még belefér. :D Viszont Lisanna és Natsu jelenetét eléggé átírták.
Silver "troll-face"-e jó volt, amikor mondta, hogy csak egy félreértés miatt jegelte le a Nap falut.
Kana arcát viszont eléggé elszabták, amikor gyanakodva Elfman után néz, mert az minden volt csak nem gyanakvó arc. A mangában jobb volt: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/368/6 (1. kép)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 jún 28, 16:39:09
Most csak másfél perces volt az előző részek tartalma, így már a 3. perctől lehetett nézni az aktuális epizódot!
Aminek elég érdekes címe lett... Ilyen Toei effektus, hogy a rész címe csak 1-2-3 perces jelenetre vonatkozik a teljes epizódból... Ez is tiszta olyan lett. CIRKA 2 PERCIG volt csak Gerard vs Oracion Seis XD Jó, ez most nem (csak) az anime hibája, mert a mangában is a 20 oldalas fejezetből csupán 5-6 oldalban volt ez a jelenet, itt pedig most rögtön 2 és fél fejezet lett feldolgozva. De hát akkor is kiábrándító. Főleg úgy, hogy tökre felesleges volt belekezdeni a 368. fejezetbe pár oldal erejéig, hisz lazán betehettek volna egy 2-3 perces "filler" Gerard vs Oracion Seis harc jelenetet, de hát ahhoz animálni is tudni kéne, ugye...
Mondjuk volt egy jó Happy szökés "filler" scene.
Ettől függetlenül sikerült teljes egészében visszaadniuk a mangát. Volt pár érdekes fej (vagy arc), de igazából ez nem nagy hiba. Azonban nem értem, hogy a végén miért nem lehetett Seilah ugyanúgy ágyban, mint a mangában... Nem esett volna le a kisgyerekeknek a "gondoskodás" lényege, szóval nem kellett volna cenzúrázni...
Az, hogy Natsu és Lisanna is ruhákat kapott nem nagy para igazából, mert ez is egy tökre felesleges fanservice volt a mangában (hogy meztelenek voltak), de könyörgöm, most ne tegyenek már be helyette egy idétlen "jaj, de melegem van" hülyeséget... Most akkor Silver ventilátort fog adni nekik, ruha helyett a kövi részben?

Ja és a színek: Juvia bőre már hófehér, Silvernek meg tényleg rózsaszínű a jege...

A részemről egy gyenge 4/5 a rész. Egyenlőre nem tudom, hogy folytassam-e hetente nézni vagy sem.
Jövőhéten új opening/ending, azt mindenképp meglesem és talán a részt is és majd az fog dönteni a dologról.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 júl 01, 13:45:44
Tudom, most gonosz leszek, de EZ (http://kepfeltoltes.hu/150701/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_64__720p_.mkv_snapshot_20.21__2015.07.01_14.42.51__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) micsoda? Persze, ezt csak kiragadtam, és voltak szépen megrajzolt részek is. De ez... A karaktereket miért képtelenek sokszor térben megrajzolni? Olyan, mintha csak vékony papírdarabok lennének. Ráadásul Gray keze... Na meg úgy az egész... ^^'


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 júl 02, 14:40:45
Tartaros Arc: Song of the Sky Dragon is the 241st episode of the Fairy Tail anime. It will air on July 11, 2015.

Tartaros Arc: Kill or Let Live is the 242nd episode of the Fairy Tail anime. It will air on July 18, 2015

Tartaros Arc: Wendy vs. Ezel is the 243rd episode of the Fairy Tail anime. It will air on July 25, 2015.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Nandi88 - 15 júl 03, 20:43:25
Őszintén szólva a legjobban ütős jelenet Silver és Natsu találkozása volt, amit meg is csináltak de igen ez a rózsaszín jég ez mi?

A másik, hogy én itt csalódtam vmi drámaibb hatást vártam volna Animálásban... Elég snaszra sikeredett... Silver itt úgy mondja ezt, mintha közben elalduna vagy mi. Semmi komoly fejet nem vélek benne felfedezni... Mangában hasonló fej de ott jobban átjött. Gonoszabbak a szemei pl. és a szája is komorabban áll.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 júl 04, 09:57:28
Íme a legújabb opening: https://www.youtube.com/watch?v=I9ULhVMGH8g (kicsit spoileres, szóval saját felelősségre nézzétek meg :D )
Nekem nagyon bejön! Remélem nektek is! :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 júl 04, 10:20:14
Meg kell mondjam, nem lett rossz opening. Már ha a következő részek összefoglalójának nézzük. :smirksweat: De hát ez egy FT op, csalódnék ha nem lenne tele spoilerekkel. :D Bezzeg ezt az egy dolgot szépen megtartotta az új stúdió. :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 júl 04, 11:04:04
Na végre egy jó rész! Kyoka + Erza jeleneteket nagyon jól visszaadják tényleg kínzókamra hangulat volt. Aztán jött Lamy :D hát valami fantasztikusan visszaadták az idiótaságát :D

Opening is jól vizsgázott, nekem ez tetszik eddig a legjobban, és meglepődtem, hogy nem a múltheti trailer jelenetei voltak benne, azaz számíthatunk 1-2 extra képkockára is az elkövetkező harcokban (szerenécsre most nem volt igazam)!  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 júl 04, 14:12:40
241   Tartaros Arc: Devil Reincarnation
冥府の門編 悪魔転生 (Tarutarosu Hen Akuma Tensei)   Jul 11

242   Tartaros Arc: Kill or Let Live
冥府の門編 生かすか殺すか (Tarutarosu Hen: Ikasu ka Korosu ka)   Jul 18

243   Tartaros Arc: Wendy vs. Ezel
冥府の門編 ウェンディ vs.エゼル (Tarutarosu Hen: Wendi vs. Ezeru)   Jul 25


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 júl 04, 14:16:06
Na most "csak" 3 perces volt az előző részek tartalma :) Viszont így is durva, hogy a maradék 18 percben, az anime 2 és fél fejezetet dolgozott fel, szóval tartalomban nem volt hiányunk.

Az új opening: Mint minden FT nyitány, ez is tele van spoilerekkel, szóval csak óvatosan!
Amúgy tetszetős lett :D A zene elég jó és a képsorok is bejönnek. Bár már volt sok jobb is, de az előző után egyértelmű felülüdülés. Főleg a refréne tetszik, azt nagyon eltalálták. 4/5
Ja és tényleg nem az openingból voltak a trailer jelenetei, szóval valóban várható esetleges minőségi javulás az animálások terén :)

A rész: Hát szépen kicserélték egy bögre hideg vízre Silver ajándékát, ami eredetileg egy ruha volt Lisannának... Én is egyből arra gondoltam, hogy mérgezett, de ahogy látom az anime stáb is gondolt a dologra és szépen meg is oldották egy Natsu szaglás vizsgálattal :D Azt kell mondjam, elég szépen átalakították ezt a jelenetet is, de a mangás akkor is jobb volt.
Gerard vs Oracion Seis, főleg "Zero": VOLT VÉR!!!!4 Igaz csak néhány csepp, de volt!! Az Igazi Mennyei Test Mágia egész ütős lett, talán hozta a mangás hangulatát, viszont amikor Gerard a jelenet végén Midnight-hoz beszél, az nagyon gyenge lett a mangához képest. Ott sokkal több érzelem és szerintem nagyobb kiabálás volt benne!
Aztán az Ex-Elnök megölése sem lett rossz. ITT IS VOLT VÉR!! Igaz csak a kardon és az Elnök ruháján, de már ebben az egy részben lassan több vér volt, mint az előző 230ban XD Amúgy úgy vettem észre, hogy nem férnek már vért mutatni, viszont a szereplők KÖZVETLEN BŐRÉN továbbra sem figyelhető meg. De már ez is hatalmas előrelépés, hogy egyáltalán van.
Lummy hangját jól eltalálták és a Tartaros tagok visszahozását is. Minerva ruháját se cenzúrázták ahogy látom, viszont a kötszerek a mellén kicsit fentebb csúsztak a mangához képest és így látszódnia kéne a mellbimbóinak, de persze ezek nem igen láttak még meztelen nőt, vagy csak sík hülyék XD Igazából csak lentebb kellett volna rakni a bandage-eket és nem lenne ezzel se para.
A rész vége meg KIB#SZOTT DRÁMAI LETT azzal a háttérzenével!! Le a kalappal az anime előtt, ezt a jelenetet is szépen megoldották!
4/5

Az ending: Na akkor következzen a hsz-om "legjobb" része. MI A PICSA VOLT EZ????? Ennyire trágyalé endinget én még nem láttam a Fairy Tailben. Ez valami elviselhetetlenül és minősíthetetlenül gyenge, és még szépen is fogalmaztam, bár a fórumszabályai miatt muszáj. Képzeljétek el életetek legdurvább káromkodását, hát kb. majdnem azt nyomtam le én is, amikor ezt a valamit megláttam. Beraknak MEGINT egy képet, amit most még csak nem is Mashima rajzolt vagy nem is egy szép lány buja teste van rajta, hanem egy ilyen háttérkép gyanús valami, amit egyszer az óramutató járásával megegyező, utána meg ellentétes irányban forgatnak... WTF?!!!!  :hmm?: Oké az előző is hasonló volt, de ott legalább JÓ ZENE SZÓLT ALATTA. Ezt a valamit én még csak zenének sem nevezném. Úgy látszik az opening elkészítése után (ami tényleg jó lett) elfogyott minden energiájuk. Bár S2-ben eddig úgy igazán csak az első ending tetszett. Valahogy nem megy nekik a zárány készítés... Pedig hasonlókat kéne csinálniuk, mint amilyen az első volt. Nem ilyen értékelhetetlen mocskot... 0/5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 júl 04, 19:32:38
Nem rossz rész. A vége nekem is tetszett, de az ending közben tisztára szédültem. :asdfghj:
Nekem teljesen kiment a fejemből, hogy Gerard megvakította magát. :hmm?:
Amit a börtönös jelenettel műveltek azt cenzúrának nevezni enyhe kifejezés. De a mangás változatot kb ugyanilyenre sikerült volna meganimálniuk szerintem, szóval sokat nem vett le az élményből.
A robbanás pillanata is egész pofásra sikeredett.
Nem a legjobb, és a régi zenéket még mindig hiányolom, de ahogy előttem mondták, az előző részhez képest jobb lett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kristofkristof - 15 júl 04, 22:27:23
Eléggé megosztó volt számomra ez a pár rész, amit egybe ledaráltam.

Az új opening nem volt rossz, de annyira nem is tetszett. Nem hittem, hogy pont én mondok ilyet, de kevesebb spoilerrel jobb lett volna. Pontosabban nekem nem is a spoiler volt a bajom, hanem az, hogy nagyon sok mindent akart megmutatni és jobb lett volna, ha 1-2 fontosabb jelenetre jobban ráment volna az opening. A zenei világ is elment, passzol a Fairy Tail-hez. A rajzolással és animálással volt egy kis bajom az utolsó harmada körül Wendy picit gagyi lett, és igen ha nem csal az emlékezetem, akkor Sting ruháját eléggé elnézték, mert már másmilyen ruhája van. Remélem, hogy majd az aktuális részeknél rendesen fogják ábrázolni. A legnagyobb pozitívum az az volt számomra, hogy az openinget nem a részekből kókányolták össze. Erre most nem találtam jobb szót, mert azért az ilyen szintű lustaság nagyon idegesítő.

Na és akkor jöjjön az epizód. Összességében nem volt annyira rossz, de az utóbbi részekkel van bajom. Csak nekem van olyan érzésem mintha elsietnék a dolgokat? Sokszor annyira kapkodnak a jelenetekkel és nem fejtik ki azokat, hogy az hihetetlen. Gerard támadása is nagyon elvolt kapkodva. A mangában ez jobban átjött, itt a mágikus jelek egyáltalán nem jelentek meg, először észre se vettem a támadásnál, hogy az meteor lenne. Mostanában eléggé jellemző a részekre a hanyagság. Nem volt rossz, de egyáltalán nem voltam elájulva a részektől.
A másik nagy bajom még a cenzúrázások. Erza fogsága eléggé meglett változtatva, bár ezt gondolni is lehetett, hogy itt jelentős változtatások lesznek. Most meg Natsu, Lisanna és Silver jelenete se volt semmi. Ruha helyett egy bögre víz, hát ez kész vicc volt.  :smirksweat: :D

Az ending meg no comment. Egy mondattal jól körül lehet írni: Ez eléggé ötlettelen volt.  :smirksweat: XD

A következő részek a címek alapján 3 fejezetet fognak feldolgozni. Így tényleg jól hamar fel lesz dolgozva a Tartaros történetszál. Még az elején 3 évadosra (3x12 epizód) gondoltam ezt a szálat, de ilyen tempóval hamarabb bedarálják.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 júl 04, 22:49:47
Az új openingtől kicsit többet vártam...  :nugget: Mármint zeneileg tök jó, nagyon tetszik. De képi világban már kevésbé tudok jókat mondani. Valóban próbáltak minél több spoilert összegyűjteni és azokat mind belepakolni. De így nagyon nem jött át semmilyen hangulat egyelőre. Talán majd többszöri megnézés után. Az ending valóban egy WTF... Lehet, hogy túl sokat kellett más dologra koncetrálniuk és még nem készültek el? Elképzelhető, hogy majd valamelyik következő részben előrukkolnak egy újjal, mert ez így tényleg egy trágya. ^^' Zeneileg viszont szerintem egész jó, nekem tetszik. Örülök, hogy olyan szépen kezdődik el, mert így tényleg nagyon passzolt a rész végéhez, amikor felcsendült.

A rész nem volt rossz, bár ahogy előttem is írtátok, több jelenetnél is sietnek és nem hangsúlyoznak, térnek ki jobban a részletekre. Mondjuk az ex-elnök meggyilkolását és a céh felrobbanását tényleg jól megcsinálták. Seilah hangja pedig iszonyat jó, nagyon rákapott a szerepre. Lisannát meg jó volt végre hallani beszélni 2 szónál többet. Mióta visszatért a céhbe, kb. 0 szerepe volt szegénynek, akkor is csak egyszer-kétszer kiabált, amitől eléggé értéktelen karakternek jött le. Nem értem Mashimát. Lisanna az egyik legszebb történettel rendelkezik a Fairy Tailben, egyik kedvenc jelenetem, amikor visszatér. Mégis annyira semmilyen karakter lett belőle azóta.  :( A rész végéhez meg még annyit fűzök, hogy Kanát kicsit jobban is megrajzolhatnák. >_<


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Senais - 15 júl 04, 23:14:55
Nekem nagyon tetszett a mai rész, tetszett a bögrés átalakítás is. Natsu és Lisanna meztelensége tényleg felesleges, viszont Erzáé szerintem a kínzásnál nem lett volna az. Hiszen Erza a mennyország tornya arc elején elmélkedik magában, hogy gyengének és kiszolgáltatonak érzi magát a páncélja nélkül. Mikor a hajón utaznak már a toronyhoz, kéri is az Shoutól hogy legalább a páncélját hadd vegye fel. Sőt egyszer a termálfürdőben is teljes harci díszben üldögélt a többiek mellett :)
Az opening képi része nagyon tetszett. Nem tudom, hogy mennyire írjak véleményt, hogy mi fogott meg benne különösen, merthogy már látható volt a spoileres openingben, csak kimondva még nem a történetben, de akkor majd ha odaértünk a sztorival.
Viszont ami alatta nyekergett, azt még zenének se tudom nevezni. Annyira szedett-vedett és semmilyen, nálam az eddigi legrosszabb fairy tailes opening, pedig nem hittem volna, hogy lehet a mágiajátékok első részének opening zenéjénél hangulatlanabbat választani. Az áldóját, hiszen háború van, pattogós-pörgős zene kellene (mint a tenrous harcoknál), erre...
Az endingnek is csak a képe volt bejövős. :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: oozaru - 15 júl 05, 02:26:56
Jó rész volt. Bár figyelhetnének hogy ne legyen baki  :hmmm?:  :(


(http://www.kephost.com/images/2015/07/05/Nevtelen.jpg)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 júl 05, 12:01:21
Oozaru:

Mi a baki? Cobrának a jobb szeme sebhelyes. Ja, hogy lemaradt a sebhely...? :D


240. rész

Hát, rossz résznek nem mondanám. De azért Natsuék jelenete így messze nem volt olyan jó ("fanservice" hiánya ide vagy oda). Vagyis inkább így már kicsit túlzás volt Silver jóarcossága...

Gérard mágiája szép grandiózus lett, tetszett. Ez már végre tényleg mágikus támadás volt, kántálással, kézjelekkel... és szép kis pusztítással. ^^ Talán nem véletlen, hogy Gérard a Tíz Szent Mágus tagja volt. ;)

Az viszont egy hülyeség volt, amikor Elfman belepasszírozza Kanát a talajba (20:59). Főleg azért gagyi ez így, mert itt kő a padló, míg mangában deszkapadló volt. Mangában semmi ilyen nem volt, egyszerűen csak, amikor segítségért akart kiabálni, akkor befogta a száját: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/370/18 (jobb alsó sarok)

A következő részben lesz az egyik kedvenc jelenetem a Tartaros történetszálból, remélem nem szúrják el. ^^

Nyitány:
Spoilerbomba megvolt, rettenetesen tömény szinte. Szinte értelme sincs már megnézni a részeket. :D
A zenéről nem nyilatkoznék, majd még néhány meghallgatás után.

Zárány:
Ez <nyomdafestéket nem tűrő kifejezés> volt. A zenével még csak-csak meg tudok barátkozni, de hogy egyetlen, még csak nem is túlzottan jól megrajzolt animés kép volt háttérként a teljes menetidő alatt...? A színváltozásoknak se sok értelme volt... legalább a végére ment volna át az igazi színekbe, de nem.
Az előző zárányoknál, ahol Mashima-sensei rajzolt pár háttérképet, az jó volt. Főleg az olyan mangásoknak, mint én, aki szereti felfedezni egy-egy rajzban a mangaka saját stílusát. Ami inkább a manga elején volt jelentős, hiszen mostanában nagyon sok mint a segédei rajzolnak. Persze érthető, hiszen egyedül nem is győzné. ^^
Ha esetleg a következő részekben más és jobb képek lesznek a zárány hátterében, akkor talán jobb lesz. De így... -.-"

A következő rész előzetese is egy "mestermű" lett. :( A rész azzal ér véget, hogy a FT épülete a levegőbe repül. De erre még csak minimális izgalmat sem tartanak fent, hanem elspoilereznek mindent... gratula. -.-"

Értékelés:
Ha a zárányt nem nézzük, akkor 4/5. Ha azt is, akkor 3/5.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: oozaru - 15 júl 05, 12:16:48
Chakra : Természetesen arra gondoltam. Túl feltűnő volt. :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 júl 12, 11:21:05
Egyébként már lehet, hogy megvolt magyarázva, de engem az érdekel, hogy már egy jó ideje miért ilyen "színtelenek" a részek?  :hmmm?:  :ike:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 júl 12, 11:43:50
Mert volt olyan kedves az új stúdió, hogy mindent kivett a Fairy Tailből amit szeretni lehetett.^^ Köztük a színeket is.
Amúgy még korábban írta valaki, hogy a gépen a lejátszóddal beállíthatod úgy, hogy legyen színe. De ehhez én nem értek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 júl 12, 12:55:07
66. rész:
manga 371-372

Viszonylag jó rész volt, és végre ZENÉK voltak! Mira nézését mikor magához tér sztem nem adták vissza olyan jól mint a mangában, de Lamy még mindig iszonyú jóra van megcsinálva :D Erza csigapolipos belépőjét nagyon szépen rajzolták meg azért is jár a plusszpont a készítőknek.  A dárdás döfés erősebben hatott a mangában mert ott úgy tűnik mintka Kyouka felé rohanna és Erza akkor változik át http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/372/11
 És megkaptuk a 3-as osztást is http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/372/19
A kiegészített fariy tail tagok harcai annyira nem hatottak meg, egyedül wendynek a Tenryū no Yokugekije volt jól megcsinálva hogy bepörgött hozzá.

Ami még mindig hatalmas szívfájdalmam hogy nincsennek varázskörök :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 júl 12, 13:39:54
Hát nekem sem a varázskörök, sem a színek nem hiányoznak, de most már tényleg úgy hiszem, hogy akkor egyedül vagyok ezzel :D A színeket már kiveséztük, viszont a varázskörök...emlékszem, amikor a manga olvasása után nekiálltam az animének, néztem, mint a moziban, hogy Natsunak miért jelennek meg varázskörök a mágiái előtt...teljesen logikátlan. Az olyan varázslatoknál, amikor írsz egy pecsétet, vagy valami (Gérárd használta, vagy a Jupiter volt ilyen, vagy az Amaterasu képletek), oda kellettek, de amúgy...nem is értem, miért tették bele. Miből jönnek egyáltalán, ha nem írod őket? Üvöltésnél pl. különösen idegesítettek.
De hát úgy látszik ebben a topicban nem nagyon egyezik a véleményem a többséggel :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 júl 12, 13:44:21
Varázskörök ha jól rémlik régóta nincsenek. Igazából szerintem teljesen fölöslegesek. Kivéve azokban az esetekben amiket Jon is említett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 júl 12, 13:50:33
hehe :DD

ha valaki tudja hogyan kell színeket visszahozni lejátszóval, az elmondhatná, VLC-t végmásztam, de nemtaláltam megoldást...  :(  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aubrey - 15 júl 12, 15:09:50
nem én jöttem rá csak kimásolom, nekem spec tetszik így "színtelenül" is

Idézet
Azoknak akik jobban szeretik szinesebben próbálják ki a VLC lejátszóval nézni azon belül a "Hatások és szűrők/VideohatásoK" menüben a Telítettséget feltolva (esetleg kis kontraszt/fényerővel való játszással) elég jól vissza lehet adni a szineket! Nem 100%-ig olyan mint régen, de sokkal élvezhetőbbé teszi aki még nem próbálta azoknak mindenképpen ajánlom.


szerk.
lehet érdeklődni, hogy mikorra várható felirat a 241. részhez?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mikrobi - 15 júl 13, 12:29:21
Nekem lenne egy kérdésem: Csak én nem találom a 241.részt? Amúgy nem láttam sehol, hogy esetleg késne a fordítás. A választ előre is köszönöm!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mikrobi - 15 júl 13, 18:36:46
Aubrey, nagyon szépen köszönöm a válszt! Már alig várom, hogy megnézhessem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 júl 15, 11:09:24
Ha valakit érdekelne, ITT (http://sarapyon.tumblr.com/post/122287999741/translation-gray-juvias-seiyuu-interview-in) van egy interjú Juvia és Gray szinkronhangjával. ^^ Van hozzá angol fordítás.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 júl 15, 14:41:28
Lehet tudni, hogy mikorra készül el a magyar fordítás?
Amúgy az oldal megújulása miatt jönnek ki a fordítások mostanában lassabban? A két héttel ezelőtti One Piece is csak ma jött ki. És ezt most nem panaszkodásként mondom, csak kérdezem.
És tényleg, ha lehet tudni, akkor mikorra várható ez a nagy összeolvadás?
Bocs, ez így már eléggé elment OFF-ba :D De érdekelne, ha lehet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 júl 16, 22:08:15
Lehet hogy egyedül vagyok
De szerintem elfelejtették megrajzolni, kiszinezni és mégegyszer megrajzolni ezt a rész
Az az oriás makarov és wendy üvöltése tragikus lett
Lehet nem kéne de én olyan grafikára vágyom mint a zeros vagy a hadeses harcnál volt


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Aubrey - 15 júl 17, 00:09:27
thx a fordítást, bár ha tudtunk volna hamarabb nekilátunk mi is fordítani (haverral elkezdtünk saját fordítást csinálni), csak mire hozzám jutott hogy lektoráljam kiadtátok a tieteket, de azért befejeztük xd

maga a rész szerintem nem volt rossz, viszont pár helyen a manga jobban visszaadta a helyzet (pl. mira szabadulása)
de az erzás rész ahol felkészül a kínzásra beteg volt XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 júl 17, 06:07:44
Kis kirándulás volt, azért lett kész később a felirat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 júl 18, 07:32:21
Semmi köze a mostani részhez
Olyan összeesküvés elméletem támadt
A sárkányok 777.7.07 tüntek el
Lucy anyja 777 ben halt meg valami köze biztos van (sajnos nincs)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 júl 18, 11:05:41
Igen, ez nagyon sok fant foglalkoztat, csak az a kár, hogy azóta sem volt kiemelve, mióta kiderült ez a két időpont. Még a karaktereknek sem tűnt fel. Mivel nem foglalkozik vele Mashi, elég kicsi az esélye, hogy mégis kiderülne, hogy van összefüggés.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: torda221 - 15 júl 18, 11:47:04
Hát ja
Mondjuk meg is lett magyarázva hogy miért tüntek el csak most hogy régi részeket néztem és dobbenten néztem hogy mennyivel jobban nézett ki egy részen belül derült ki a két évszám


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 júl 18, 14:13:50
Ez még a múltheti rész, majd ha kijött a fordítás a maihoz, alászerkesztem arról is a véleményemet :)

66. rész:

3 perces előző rész tartalma mellett még vagy 4-5 perces filler harcokat is beraktak, de persze a legtöbb nem volt rendesen meganimálva. Ez azért érdekes, mert egyébként 2 fejezetet (371-372) dolgozott fel ez az epizód is és ezek közül az egyik több oldalas volt (a 372-es).
Mira őrült szemén kívül szépen visszaadtak minden fontos dolgot a mangából. Erza jelenetei elég jók lettek és az is tetszett, hogy nem voltak (jobban) cenzúrázva a dolgok. Gondolok itt például Mira kitörésére a nagy tartályból :D
És a zenék!!! Végre vannak zenék!!!
De a harc animálásokon rengeteget kéne még javítaniuk. Ezért ez is csak egy 4/5
Kíváncsi leszek az első Tartaros részre, ami kiérdemel tőlem egy 5/5-öt :D Remélem mihamarabb megkapjuk, talán majd a mai!

Az ending úgy tűnik egyenlőre nem változik, Chakra :S
Idézet
Ha esetleg a következő részekben más és jobb képek lesznek a zárány hátterében, akkor talán jobb lesz. De így... -.-"


67. rész:

Az opening minimálisan megváltozott, de megértem, ha nem tűnt fel mindenkinek. Igazából csak pár vizuális hatást adtak hozzá (az elején Natsu látszódik Igneel mutatása előtt, aztán amikor fut Natsu, majd Lucy és végül repül Happy lett egy ilyen kamerarezgés, és Gerard fejének mutatásakor + füst effekt figyelhető meg)
Ezúttal is 2 fejezetet dolgozott fel az epizód (373-374), de most csak 2 perces volt az előző rész tartalom. Egy filler kiegészítést tapasztaltam csak, amikor Makarov leverte azt a harci gép izét 9 és fél percnél. Ezenkívül minden ment a manga szerint és azt kell mondjam, egész jól :) Bár az elején nem tetszett, hogy Erza olyan lyukat vágott, hogy még utána is repült egy ideig és csak később "kapcsolt be" a Kocka Gravitációs Mezője, de ennyi belefér.
Amúgy elég tartalmas epizód lett! Figyeltek a részletekre és nem is láttam 1-2 gyengébb rajznál többet.
A zenék is pörögnek rendesen :) Natsunak meg ez a ruhája valami fantasztikus!
Ez az epizód már nagyon közel állt az 5/5-höz, de egyenlőre még mindig csak egy 4/5. Viszont az erősebb fajtából :) Ha tudja tartani legalább ezt a szintet az anime úgy kb. mindig, akkor már nem nagyon lesz rossz szavam rá! Csak a verekedés animálásoknál erőltessék meg magukat (ha már a szereplők is azt csinálják :D ) és minden pöpec lesz.

U.I: Na ki vette észre, hogy az epizód tele volt himbálódzó mellekkel? XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 júl 20, 09:24:46
U.I: Na ki vette észre, hogy az epizód tele volt himbálódzó mellekkel? XD
Nekem nem tűnt fel. XD Én még mindig a sok állóképre vagyok kihegyezve.
Viszont a rajzolások már így-úgy elmennek. Kana fejei szerintem kifejezetten szépek lettek.
És igazad volt, egész pofás zenék lettek lejátszva. Amúgy stúdiótól független, hogy ki írja a zenéket?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Italy4ever - 15 júl 20, 16:35:01
241.rész: Szerintem Mira jelenete kifejezetten jóra sikeredett. Imádom mikor bedémonosodik  >:)
Erza és Kyoka harcát nem kommentálnám. Kyoka kiszabadult majd valami hirtelen kép ahol repül...ez így nekem eléggé fura..

242.rész: itt már Mira része nem lett annyira jó..kell a mély hang.  Viszont Seyla arckifejezése tetszett.Nem volt különösebb probléma a résszel. Mondjuk engem a gyapjú mozgása nagyon zavart.

Az opening számomra kezdi visszahozni a régi FT openingek varázsát. Az ending az no comment..


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 júl 22, 00:27:37
Régen írtam, egy kicsit le is voltam maradva, ma néztem meg az utolsó három részt. És én baromira élveztem az összeset.
Nem kellett sokat gondolkodja rajta, de mégis, elfilóztam egy picit azon, hogy miért élvezem ezeket a részeket, miközben vannak még mindig nyilvánvaló hiányosságai. Valószínűleg az új stílus, színvilág miatt, ami tudom, hogy a többségnek nem jön be, mert elüt az eddigi stílustól, de számomra sokkal...hát, élethűbb, mangahűbb, tetszetősebb, nemtom, de bejön. Nyilván ez ízlés, ill. a régi verzióhoz való viszony kérdése, szóval megértem, ha valaki nem tud ezzel megbarátkozni. És tudom, ez már eléggé lerágott csont, csak gondoltam leírom :)
De ettől függetlenül is, a rajzolás kifejezetten szép, egy-két elnagyolt csoportképtől eltekintve (amik szintén nem vészesek). Tényleg, néha kifejezetten csodálkoztam, hogy milyen nagyon jól eltalált rajzok vannak benne.
A zenék határozottan fejlődnek, szinte részről-részre. A tempó is nagyon élvezetes, nem rohannak, de végig pörög a cselekmény.
És ami kifejezetten feldobta az összélményt, hogy bizonyos jeleneteket mennyire eltaláltak, amikor még a mangát is felülmúlták. Még filler harcjeleneteket is beletettek.
Viszont...itt már meg is látszott a legnagyobb (de jelenleg szerintem egyetlen, viszont ez tényleg jóó nagy) negatívum, hogy nem nagyon van dinamika, márpedig ez egy csöppet fontos lesz az elkövetkező részekben...ez sokat levesz az élvezeti értékéből. De reménykedek.

Ja, amúgy az opening baromi jó, képileg és zeneileg is, az ending meg...nemtom, szerintem láttam már rosszabbat :D Talán.

Szóval ez a három rész mind megvolt 8/10, külön-külön nem tudom, mert eléggé összefolyt, de ez bőven veri a várakozásomat. Mondjuk ahogy látom, ezekkel a részekkel ti is elégedettek voltatok általában.
Na mindegy, ha minden így megy tovább, már akkor is elégedett leszek, ha meg a harcokat megcsinálják rendesen...akkor :D Hát akkor nagyon  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Senais - 15 júl 25, 21:49:57
S2 68. rész. A szereplők, a hátterek tetszettek. A harcok közül Erza és Kyoka rövid jelente kapott némi animálást, pl. suhintottak. A távolságokat abszolut nem érzik a készítők, Mirától pár lépésre álló démon megütéséhez Mira lefut egy cirka 200 m-es távot. Amitől fogtam a fejem, az a Natsu és Erza zuhanása közben mutatott oldalra pörgő kameraszög az arcukról. Tetszett, hogy a többi FT-s varázsló lépéseit is látjuk, ez már az előzőkben is bejött, ráadásul nem csak sablonkatonákkal küzdenek. Legalábbis az ellenfelek elég ígéretesek, mármint kreatívabbak, mint az előző részben a Makarov ellen kiguruló valami. Szintén bejött, hogy nem próbálták meg a Natsu vs. ál-Hades harcot komollyá tenni, viszont kevésbé tűnt elborultnak, mint a mangában -- talán egy jó zene hiányzott csak alóla. Mindenesetre Happy jelenteit egyre gyengébbnek érzem. Hiányoznak a régi hanghatások egy-egy poén alól.
A rész második része viszont egyszerűen lenyűgözött. Nekem Wendy a legkevésbé szimpatikus a főcsapatból. Tudom, hogy csak egy kislány, de nagyon idegesít a sipitozása, jobban mint Juvia ömlengései. Most viszont sokkal jobban átéreztem, hogy bolyong egy számára félelmetes barlangban, mint a manga néhány képéből. Nagyon tetszett, hogy a rész felénél Ezel felcsillanó szeméből indult ki a félutat jelző animáció. Bár maga a harc a mangában erőteljesebben és komolyabban hatott, legalább itt is jó pörgősre sikerült.
Ami már az openingben (aminek a zenéje szerintem még mindig nagyon gáz) is feltűnt és nagyon megtetszett, hogy a Dragon Force módban ragyogó tollakat kapott a karjára és a lábára, a rózsaszín haj pedig telitalálat nálam: grandinésedik! :) Ugye az Edo-Grandinének is rózsaszínű a haja, így ez nagyon tetszik emiatt. Bár a mangában is így volt, de azóta teljesen kiment a fejemből, hogy milyen menő.
Ez egy olyan rész, amit várni fogok, ha majd véget ér az arc és újra megnézem egyben az egészet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 júl 25, 21:54:41
Ez a rész egész jól indult. Pont annyi dolgot ismételtek az elején, amennyi kellett az emlékek felfrissítésére, valamint okosan most a narrátort is elővették. Szerintem max. 2 perc lehetett, bőven elég volt. ^^
Kicsit sajnálom, hogy Hadest nem bontották még ki jobban. Oké, meg lett említve, hogy a mágia mélységeit kutatta, de lehetett volna esetleg valamilyen visszaemlékezés vagy nem is tudom. Mirajane régi átalakulása nekem jobban tetszett (amikor kockák fénylettek és használta a Take Overt). A könyvekkel való harcolást vagy letudhatták volna gyorsabban, vagy pedig kiegészíthették volna fillerrel, mert így eléggé fura volt, hogy Mira random könyvekkel nem tud mit kezdeni.
Na de a rész jobbik része: Wendy és Charle! Nagyon aranyos volt, ahogy Happy azzal nyugtatta Lucyt, hogy Charle okos, szóval biztos meg tudják csinálni. ^^ Nekem a Fairy Tail egésze alatt ez volt a legmeghatározóbb Wendy pillanat. Nagyon menő volt, ahogy kiszabadította Charle-t (az a hang Wendytől nagyon ütött), és amikor elkezdődött a háttérben az ending és Charle mondja, hogy Wendy megszerezte a Dragon Force-t... Még libabőrös is lettem kicsit, tényleg nagyon tetszett. ^^ Jó kis páros Wendy és Charle, alig várom most a következő részt, remélem, hogy szépen megcsinálják. Igaz, kéne alá egy jó zene, mondjuk a régi OST-ból, de sajnos az úgy sem lesz. :,(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 júl 26, 12:03:37
Valóban jól indult a rész, hisz most csak 2 perces volt tényleg az előző rész tartalom. Ezenkívül megint 2 fejezetet dolgozott fel az epizód (és ahogy látom ez kb. mindig így fog maradni. ami jó dolog, mert elég messze van a manga az animétől és így még jó darabig nem kell fillerezniük).
Sajnos nekem nem tetszett ez az epizód. A hangulata változó volt, néha lehetett érezni, néha meg nem. A szinkronhangok továbbra is zseniálisak és a háttérzenék is kezdenek magukhoz térni, de a verekedés animálás még mindig a béka feneke alatt van.
Wendy Dragon Force átalakulása meg lehetett volna epikebb is. Jó, én olvasom a mangát és tudtam, hogy ez jön, de akkor sem éreztem azt mondjuk, mint amikor Gajeel zabálta fel Rouge árnyékát és bekapcsolt Vasárnyék Módra. Ott valahogy sikerült eltalálni a jelenetet, de itt szerintem inkább semmilyen volt, mint hatásos.
Egy gyenge 3/5-öt adok a részre. Pedig az előző három már 4-es szinten volt, erre úgy látszik mégis jön a visszaesés :( Egyszerűen nevetséges, hogy 10 részenként van talán egy 5/5 szint, de lassan már inkább 15 részenként...

A következő részek címei:

244: Tartaros Arc: Friends Forever (Aug. 1)
245: Tartaros Arc: Hell's Core (Aug. 8)
246: Tartaros Arc: Underworld King (Aug. 15)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sanji - 15 júl 26, 14:41:27
Ti hol neztetek a részt? Mert mar nem működik az az oldal ahol volt one piece meg Ft.... ( watchop)??


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sekai - 15 júl 28, 20:16:35
Sziasztok!

Én csak nemrég kezdtem el nézni a sorozatot, most éppen a 102. résznél járok. Azt szeretném megkérdezni, hogy a főszereplők közül, (Natsu, Erza, Lucy, Gray, stb.) Fog meghalni valaki? Ha igen, akkor az ne mondjátok meg, hogy ki, hanem azt, hogy kb. hanyadik résznél.

Előre is köszi!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 júl 28, 23:40:01
Ő, most akkor ezt mondjuk meg? :D Nem, nem fog meghalni senki. Habáár...egy ideig valaki mégis :D De nem igazi halál. Mindegy, az a 196. részben lesz.

A múltkori részhez: Nekem ez is tetszett, és most a verekedéseket is jól meganimálták, egyáltalán nem volt most szembetűnő, hogy darabos lett volna. A többi a szokásos, ja, még annyi, hogy zenék terén egyértelműen fejlődnek. Jó lesz ez, szerintem, nagyon is. Wendy dragon force átváltozásának a pillanatát jobban is eltalálhatták volna, de előtte viszont nagyon jól ábrázolták a helyzetét, szóval az egész rész jó volt szerintem.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 júl 29, 12:20:42
243. rész

Hát... próbálgatták kiegészitgetni a harcokat, elég kevés sikerrel. Erre mondom azt, hogy akkor inkább ne is. Erza kardos vagdalkozása, amikor ugyanazt a 2 féle vágást vagy 4-5-ször megismétli, szánalmas volt. 20 évvel ezelőtti animékben látni ilyet. Seyla könyves támadása szintén harmatgyenge lett. Tudom én, hogy a tudás súlyos dolog, de néhány bőrkötéses Petőfi összessel nehogy földbe döngöljön már egy Sátán Lélek Mirajane-t... persze, tudom, hogy a mangában is így volt, de legalább vártam volna valami is extrát. Pl. erőteret a könyvek körül, vagy olyat, hogy az egyik könyv éget, a másik fagyaszt, a harmadikból forgószél támad, meg ilyenek. Gray is átment bokszolóba. Az perszer nem baj, hogy ő az egyik legjobb jég alkotó mágus, menjen ököllel egy Kyuukimon démon ellen.
És ami főleg nem tetszett: Wendy Dragon Force jelenetének hangulata alig súrolta a mangás hangulat felét... alulról. Tessék összehasonlítani, innentől a fejezet végéig. De tovább ne, mert az már spoiler!: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/376/21


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 01, 14:41:20
244. rész

A sok állóképtől eltekintve jó volt.

Viszont Mirajane és Seyla jelenete hatalmas bukta lett. Egy helyben állnak, egy-egy szétrobbant tartály talapzatán, és az egyik mindenféle kitérés vagy védekezés nélkül tűri, hogy a másik bőrkötéses Petőfi összesekkel bombázza...? Dinamikus egy harc... -.-"

Wendy és Charle visszaemlékezése egész hangulatos lett a kis kiegészítésekkel. De persze itt is elszúrták, mint afro Hapy-nél. Addig kellett volna tartania a résznek, hogy az Arc felrobban. Mest mentőakciójának már a következő rész elejére kellett volna tolódnia. Ezt annó a mangánál is nehezményeztem...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 aug 01, 17:53:55
Ez baromi jó rész lett volna, de persze sikerült megint elrontaniuk...
Csak másfél perc volt most is az előző rész tartalma és 2 fejezetet dolgozott fel az epizód.
A hangulata végig nagyon jó volt! De tényleg! Talán az egész Tartaros ívben eddig ez volt a legjobb rész ilyen szempontból. DE!
Nem hiszem el, hogy azt a 3-4 perces harcot se bírták rendesen meganimálni Wendy és Ezel között... Tele volt állóképekkel!!! Most komolyan?!!! Nekem már annyira elegem van ebből az egészből...
De érdekes módon volt több mozgalmas jelenet is a részben, azt meg persze sikerült szépen meganimálniuk... A harcokat viszont eszük ágában sincs úgy megrajzolni, hogy többször is élvezhető legyen visszanézni... Pedig egy új/újított háttérzenét is kapott alá... Nem hiszem el... NEM TUDOM ELHINNI!!!
Wedy és Charle jelenetei viszont nagyon ott voltak!! Szerintem sikerült jobban visszaadniuk az érzelmeket és a hangulatot, mint a mangában :) Megfelelően drámai és ütős lett, nem beszélve a szép flashback képmontázsról.
De persze kit érdekel az egész, Mashima 20adjára is Troll volt, és megint csak elhitette, hogy húú de most megfog halni valaki a Fairy Tail-ből!! Haha persze...
Bár a legtöbb ember úgysem hiszi el, főleg azt, hogy majd pont egy kislányt és egy kiscicát fog elsőnek megölni. Egyébként hányszor játszotta már ezt el Wendy-vel? Harmadjára jól számolom? Legelsőnek Hades Mester tüntette el drámaian, aztán az Éhes Farkasok virágmágiát használó csaja etette meg az egyik tulipánját vele...
Na mindegy, ez igazából a mangaka "hibája". Folyamatosan csak trollkodik, hogy most "ú de meg fog halni valaki", de persze sose. Ezért is mutatta a végén Mestet szerintem, Chakra. Tenrou szigeten is inkább 3 fejezetet dolgozott fel a rész, csak nehogy valaki 1 hétig attól rettegjen, hogy megöltek egy kislányt... Bezzeg Gray-nél ugye...

Mindezek ellenére is egy remek epizódot láthattunk és az egyetlen igazi hibája az a trehány verekedés animáció. Ha az meglett volna, akkor most olyan lazán nyomnék rá egy 5/5-öt, de így ez is maximum csak egy 4/5. (Még mindig érdekel, hogy melyik lesz az az első Tartaros rész, ami megérdemli a tökéletes jelzőt tőlem, de elnézve a tendenciát, nem is igen lesz...)

A jövőheti epizód egyébként kb. full verekedésből fog állni. Natsu & Lucy vs Franmalt, Erza vs Kyouka ... és Mirajane vs Seyla. Kíváncsi vagyok hogy fogják megoldani  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 01, 18:08:52
Megoldani? Ezek max. a nadrágszíjat tudják megoldani, ha már nagyon feszít a bableves. Már ha Japánban ismerik a bableves fogalmát. :D

Amúgy persze, tudom én, miért csinálták így a felrobbanós jelenetet, csak így semmi, de semmi drámaiság nincs benne. És így szinte értelmét is veszti az egész. És (bár nekem semmi bajom vele, de) így a kötelékek ereje sem üt nagyot, mivel elég gyakran "hallunk róla". ^^"

Nem tudom, mi lesz így az animével, mert egyre jobban egy kiszínezett manga lesz belőle. Az ezután következő harcokat hogy fogják dinamika nélkül megoldani? Mert a fanservice sem visz ám el mindent a vállán. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 aug 01, 19:53:57
Én még azokra a harcokra leszek kíváncsi, amiket a Tartaros trailerben láttunk... Mert eddig nem nagyon volt olyan gyönyörűen meganimált verekedés.
Amúgy a rajzolás viszont sokkal szebb, az S1-hez képest. Ez a rész is kb. az elejétől a végéig gyönyörű volt. Lehet emiatt van gyengébb -> nincs semmi összefüggő animálás? Bár lazán megoldhatnák úgy, mint a Shippuudenben. Ha hosszú harc van, akkor vegyenek vissza az arcok részletességéből és az árnyékolásból stb. fókuszáljanak CSAK A CSATÁRA! Legalábbis nekem teljesen rendben lenne a dolog :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 01, 21:48:54
Az a baj, hogy a Shippuudenből sem lehet már sokat visszavenni, néha olyan a... grafikája, hogy már én szégyellem magam.
És a FT esetében sem értem, miért kell így...? Semmi értelme nem volt a mangára hajazó grafika kialakításának, ha egyetlen harcot nem tudnak normálisan meganimálni. Vagy azért lett ilyen a grafika, hogy a mangában érezzük magunkat, és ne legyen furcsa a sok állókép? ^^" Mindenesetre inkább kérném vissza a régi grafikát az összes hibájával együtt, a remek háttérzenéket és a viszonylag dinamikus harcokat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Epha - 15 aug 02, 00:36:06
Hali mindenkinek!

Másnak is volt problémája a 69. rész magyar feliratos videójának letöltött verziójával? Csak mert nálam teljesen élvezhetetlen a hang minősége miatt. De közben belenéztem és az online verzió hangja is rossz. Nem hiszem, hogy a fülesemmel lenne baj, mert a többi résznél minden rendben van. Előre is köszi a válaszokat! :D

Üdv,
Epha

Szerk.: Az angol feliratos 720p-s verziót letöltöttem közben és ott tökéletes a hang. Szóval a probléma megoldódott. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 02, 13:34:12
Időközben javításra került a hiba (a torrentes és online nézhető verzió esetében is).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 aug 02, 15:43:05
Állati rész volt, te jó ég!  :thumbsup:

Viszont, lehet volt már szó róla, nem olvastam minden kommentet végig, de Wendy Dragon Force alakjáról eszembe jutott, mikor Edolasban voltak, és ott minden szereplő más személyiséget kapott stb. Ott ha nem is lett kimondva, de utaltak rá azzal, hogy megkérdezték,  Grandine-nek milyen alakja lehet Edolasban, és rögtön Polyhuska képét mutatták. Ha jól emlékszem, ő is Edolasból jött, és szereti Wendyt nagyon. :) Ahogy elnézem Wendyt, most rohadtul hasonlít rá. Tehát, az Edolasi Polyhuska megegyezik az itteni Grandine-nal. (Legalábbis a mása ugye, mint Mystogun Gerardnak. :D)
Valószínű erre már más is rájött, nekem most szúrt szemet még jobban. :) Ha tényleg így van, megemlíthetnék nem?

Azt hittem komolyan mondom, hogy elsírom magam az utolsó három percben, annyira jó volt. A zene mennyire nyom a latba, brutálisan ütős volt. :) Mest!!!!!!!!!!!! Teljesen olyan, mint Minato, jeeeeeeeee!!! :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 02, 16:02:29
Meg is említették, méghozzá itt (nem spoiler, még a Nagy Mágiajátékok előtt történt):
Innentől http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/259/22 a következő fejezetben idáig: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/260/8


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 aug 02, 16:08:42
Naaa, király!!! A mangát csak később kezdtem el olvasni, miután végignéztem 170 részt. :)






Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Don Diablo - 15 aug 03, 12:32:47
Szerintem az előzőekhez képest javuló tendenciát mutat az Anime.Az animálás még mindig pocsék az tény, de remélem ezt is javítják idővel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 aug 06, 22:56:24
Állókép ide vagy oda... Szín nélküli részek ide vagy oda... Nekem tetszett ez a rész. Kicsit megfogott a vége, majdnem elpityeredtem, kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor future Lucy a mennybe ment, és újra találkozott a többiekkel. (mármint az érzelmi hatást). Állóképhez képest a harc is tetszett, habár nem volt hosszú, de összességében nálam betalált középre ez a rész, várom az újakat, elvileg most nagy harcok lesznek, remélem jól összehozzák!  :$

Egyedül a Mira fight nem tetszett, ahogyan meredten könyvtáros segélyt játszanak.. De ezt elnéztem  :byezz:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 aug 08, 08:48:28
Na hát ez egy minősíthetetlen rész volt. Tényleg arra is lusták már, hogy azt meganimálják hogy Natsu egy nagy sziklával beledöngöli Franmalthot a földbe? http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/379/23 3x bejátsszák azt hogy rádob egy sziklát? Ez nonszensz. Mira és Seyla állókép "csatájára" meg végképp nem lehet mit mondani. És a legfájóbb, hogy filler fog jönni...  :okád:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 08, 21:17:50
245. rész

Egész' meg voltam elégedve ezzel a résszel. Az állóképek már nem érdekelnek. Miért idegesítsem magam rajta, ha látszólag a készítők sem akarnak semmit tenni ellen...?

Ahogy Natsu a mangában beleverte a földbe Franmalth-t azzal a sziklával az elég béna volt. Már csak azért is, mert hogy fog meg egy akkora sziklát úgy, hogy miután egyszer rácsapta, utána megint megemeli. Szóval szerintem az anime megoldása még mindig kevésbé rossz, mint a mangáé.

Hades mester lelkének kis monológja egész hangulatos lett. Bár a mangában Natsu, Lucy és Happy ijedtebbnek látszottak. http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/379/26

Engem nem zavar a Gérard-os és Oración Seises kis filler betolás, sőt a következő rész filler betoldása sem. Nem baj az, ha kapunk rá némi magyarázatot, hogy az Oración Seis miért követ őt. Feltéve persze, hogy valami értelmes fillert jön.
Viszont kicsit gáz, hogy Zancrow a mangában a Tenrou szigeten "egy kicsit" meghalt Zeref mágiájától (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/242/13), itt meg az előzetesben láthatóan él és virul.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 aug 08, 22:56:59
Nekem tetszett. :)
Hehe, Amaterasu.....  >:) :D
Az engem megérintett, mikor Natsu  monológot tartott Lucynak és Happynek, hogy gondoljanak a nekik fontos dologra, és elüvöltötte magát, hogy neki még látnia kell Igneelt.... ez komoly volt, kirázott a hideg. :)
Lamy röhögése még mindig felnyomja az agyam.  :rant:
Gerardnak örülök. :D Őt szeressük. :D <3+ <3+ <3+ <3+

Chakra az előzetesben Rustyroseról volt szó, nem Zancrowról,  :hmmm?: ő meg még élt legutóbb nem? :D http://vignette3.wikia.nocookie.net/fairytail/images/b/be/Rustyrose_Explica_la_Magia_de_Hades.jpg/revision/latest?cb=20120413114525&path-prefix=es


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 09, 00:29:47
24:01-nél láthatjuk együtt RustyRose-t, Azumát és Zancrow-t:
http://kepfeltoltes.hu/150809/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_70__720p_.mkv_snapshot_24.01__2015.08.09_01.28.27__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

És a mangát is linkeltem: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/242/13


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 aug 09, 11:58:22
S2 70. rész: Feldogozott fejezetek: 379-380 (kivéve az utolsó 2 oldalát*)

Másfél perces volt most is csak az előző rész tartalma. Nem lett volna rossz epizód, ha ugye valami mozgást is animálnának volna... Mert így kb. élvezhetetlen az ÖSSZES "harc".

Ahogy Natsu a mangában beleverte a földbe Franmalth-t azzal a sziklával az elég béna volt. Már csak azért is, mert hogy fog meg egy akkora sziklát úgy, hogy miután egyszer rácsapta, utána megint megemeli. Szóval szerintem az anime megoldása még mindig kevésbé rossz, mint a mangáé.

Lehet logikusabb volt, Chakra, de hidd el, hogy ezt is csak azért változtatták meg, hogy ne keljen MÉG EZT A MINIMÁLIS mozgást se meganimálniuk... Egyszerűen nevetséges az egész, 3szor bejátszák UGYANAZT a sziklaeldobást, ami szintén csak "félkész" volt, igazából itt is csak a mozgó része hiányzott...

Egyébként volt most cenzúra is. http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/379/16 Itt látható, hogy az Amaterasu után Lucy ruhája majdhogynem teljesen eltörlődött és a lélekszívás miatt eléggé bedagadtak az erei is. Persze animében egyik dolog se volt jelen...

Ja meg Hades Mester hangja Franmalt volt, holott az S1-ben más szinkronja volt... Mondjuk egy mondatért lehet, hogy tényleg felesleges lett volna szólni a seiyuu-nak.

A Mira vs Seila "harcot" inkább nem is részletezném (ha már az anime se tette meg).

Szóval továbbra is elmondható ugyanaz a dinamikát illetően, egyetlen szóval élve: NINCS.
Viszont a hangulat- talán az új háttérzenéknek is hála- végre van és jó is.

Erre a részre egy 3/5-öt adok.

*Ami pedig a kövi epizódot illeti. 90%-ban filler lesz, ugyanis a következő részek címei alapján ez könnyen levezethető:
-Augusztus 15: 246. rész: Tartaros Arc: Underworld King (380. fejezet utolsó 2 oldalát fogja feldogozni)
-Augusztus 22: 247. rész: Tartaros Arc: Alegria (381-382. fejezetek)
-Augusztus 29: 248. rész: Tartaros Arc: Attack of the Celestials (383-384. fejezetek)

Szóval nem kell félni, nem egy több részes filler jön, egyetlen epizód alatt lezavarják és az se lesz teljesen töltelék (bár ha a tegnapi rész utolsó 2 percét hozzávesszük és kicseréljük a kövi rész kb. 2-3 perces nem filler jelenetére, akkor valóban kapunk egy teljes filler epizódot.)
Viszont én örülök ennek, mivel egész érdekesnek néz ki :)

Viszont kicsit gáz, hogy Zancrow a mangában a Tenrou szigeten "egy kicsit" meghalt Zeref mágiájától (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/242/13), itt meg az előzetesben láthatóan él és virul.

Erre csak két dolgot mondanék:
-Az előzetes alatt hallható beszéd: "Az útjuk végén megtalálják Rusty Rose-t, a Grimoire Heart túlélőjét."
-Mi is volt Rusty képessége? :P

Remélem már leesett :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BRON94 - 15 aug 09, 12:18:11
A 245.részben, a Mirajane vs Seilah  harcának egyes jeleneteit megismételtek , amiket 243.részben  már látunk ?Azért ez már durva basszus .
A többi jelenettel rendben volt, Franmalth legyőzése  különösen jó volt .


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 aug 09, 13:07:10
24:01-nél láthatjuk együtt RustyRose-t, Azumát és Zancrow-t:
http://kepfeltoltes.hu/150809/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_70__720p_.mkv_snapshot_24.01__2015.08.09_01.28.27__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

És a mangát is linkeltem: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/242/13

Bakker, ez azért komoly, bár lehet az majd csak Rustynak a visszaemlékezése lesz. :D Ekkora bakit..... :D
Szerintem jó lesz, legalább azt a szálat is lezárják. :) Eddig minden szereplővel így volt. :)

RustyRose képessége  :hmmm?: ......  :omg: :D LOL!!!!!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BRON94 - 15 aug 09, 18:08:18
 Lehet hogy RustyRose csinált másolatot készített Azumárol és Zancrowrol ?.Igy lenne értelme hogy szerepelnek,máskülönben tényleg elég nagy baki lesz .


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 aug 09, 20:02:47
Talált, süllyedt! 7 év alatt azért tuti lenne valami külső változás Zancrowon és Azumán (hisz Rustyn szemmel láthatóan lett). Bár az Istenölő Meldy flashbackjében is ugyanúgy nézett ki.
Meg hát Zancrowot megölte Zeref, Azuma meg fa lett. Akárhogy is nézzük, nem lehetnek életben. Rusty valószínűleg magányos volt és egyedül érezte magát, ezért megkreálta magának a volt társait. Mondjuk Kain és az Állati Páros életben vannak még elvileg.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 aug 10, 13:04:04
Képtelen vagyok elhinni, hogy képes animálás terén(és rajzolás terén is, ha Erza páncélját megnézzük) ilyen pocsék munkát kiadni az a stúdió amelyik többek között a SAO-t, az Accel World-öt, az AnoHana-t és még hadd ne soroljam milyen sokak által szeretett animéket adott ki a kezei közül.(Itt most nem az animék felépítésére, csak a grafikájára gondolok.) Nem tudom mennyire van itt a pénzről szó, de én eddig úgy tudtam, hogy a japánok elég maximalisták. Ha másért nem is, legalább a jó hírnevük miatt beleadhatnának egy picivel többet. Vagy ez a színvonal Japánban teljesen elfogadott?
Nem teljesen csak a részhez szóltam hozzá, de ez már kikívánkozott.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 aug 10, 13:13:49
Nekem ez most azért csalódás, mert messze a Fairy Tail grafikája volt a legszebb, az összes alap animét zsebre vágta nálam grafiakilag, annyira szépen megcsinálták.
Én még nem érzem olyan rossznak, nincs bajom vele, de a változást én is észre vettem. :(
Nem baj, lehet lesz még jobb. Azért azt is lássuk be, a manga sem mutatott túl sokat ezekből a részekből, és még csak most jön a java. :D
Nagy reményeket fűzök a továbbiakhoz, az elkövetkező részeket nagyon várom, kíváncsi vagyok, hogy oldják meg. :D  ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 aug 10, 13:26:33
Lemoon, nem csak az A-1 Pictures felel az animációért, hanem az új stúdió is, a Bridge. Aminek pedig nem volt eddig sok munkája. Hát igen, elég amatőrök, valószínűleg pénz sincs, különben nem is ilyen lenne a minőség...

A szombati résszel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Kivételesen nagyon jól megoldották a zenét! Arra gondolok, amikor Natsuékra agaszkodott Franmalth. Nagyon átjött, ahogy Natsu és Lucy beszélt. Happy meg a szokásos... ^^' Igaz, ez inkább a seiyuuknak köszönhető, de azért jó volt újra érezni a Fairy Tail szellemét. : D Lucy pedig nagyon okos volt, ahogy kijátszotta a dolgokat, szép volt!  (H)

Mirajane és Seilah csatájára én se mondanék semmit. Siralmas... Meg ahogy azokat az üvegek is egyesként széttörtek... Kicsit sokáig húzták el. Lamyt viszont imádom animében. :D Nagyon eltalálták a hangját. xD

A fillernek nem örülök. Mashima ezt megengedte? Nem akart ő semmit se kezdeni Rustyrose-zal? Pedig bennem mindig ott volt a tudat, hogy ő bármikor felbukkanhat... Most csalódott vagyok. Emlékszem, akkor is mérges voltam, amikor az Oración Seist fillerben hozták vissza. De talán valami jó sül ki belőle, majd meglátjuk. A többi augusztusi részt pedig nagyon félve várom. Ezeket a részeket nagyon akartam látni animében, de félek, hogy nem fognak olyan jól sikerülni, mivel hatalmas elvárásaim vannak. >_<


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 aug 10, 13:44:49
Lemoon, nem csak az A-1 Pictures felel az animációért, hanem az új stúdió is, a Bridge. Aminek pedig nem volt eddig sok munkája. Hát igen, elég amatőrök, valószínűleg pénz sincs, különben nem is ilyen lenne a minőség...
Igaz, a Bridge is felel érte. Azt viszont nem tudtam, hogy még csak új stúdió. :hmmm?:
Ez esetben annyira nem neheztelek rájuk, de amit írtam azt nem vonom vissza.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 aug 11, 18:10:54
Nekem ez most azért csalódás, mert messze a Fairy Tail grafikája volt a legszebb, az összes alap animét zsebre vágta nálam grafiakilag, annyira szépen megcsinálták.
Ezt komolyan mondod? :D

A részekről: Már megint lemaradtam, és egyszerre néztem meg az utolsó kettőt. Sajnos az állóképek nagyon feltűnőek, Mira és Seyla harca borzasztó, de Natsuéké sem volt jó. A Wendy vs Ezelnél is észre lehetett venni, de annak nagyon jó lett a hangulata, szóval az még egészen elfogadható volt.
Viszont a grafika szerintem továbbra is szép, zeneileg meg tényleg egyértelműen fejlődtek.
Wendy és Charle jeleneteit is fantasztikusan szépre megcsinálták, talááán egy picit túlnyújtották a visszaemlékezést, de ez legyen a legnagyobb gond. Hidegrázós jelenetek voltak, és ebben nagy szerepet játszott a zene. És én kifejezetten örülök, hogy Mest mentőakcióját nem tolták át a következő rész elejére, elkerülték a fölösleges műdrámát. Viszont azt jobban is megoldhatták volna...nemtom, talán egy kis zenei aláfestéssel jobb lett volna, bár nem biztos.
Ahogy említette is valaki, amikor Franmalth megragadta Natsuék lelkét, az is nagyon jóra sikerült a szinkronhangok miatt. Elképesztő, hogy mennyire eltalálták Natsu hangját, de tényleg. Elképzelni se tudnék jobb hangot, ami jobban ráillene a személyiségére...
Ez a filler érdekes. Én úgy képzeltem, hogy Gérard beszéde után önként és boldogan követték, szóval...ez egy kicsit érdekesen hatott nekem, de majd meglátjuk jövő héten, hogy mit hoznak ki belőle.
Szóval nem voltak rosszak, de eléggé hullámzó. Annak nagyon örülök, hogy meg-megmutatják a többieket, ahogy harcolnak, különösen Makarovot, aki majdnem az egész Tartaros arc alatt semmit sem csinált a mangában, és ez baromi hülyén vette ki magát.
Szóval a dinamika nagyon hiányzik, de ettől eltekintve teljesen elégedett vagyok. Viszont ez ilyen harccentrikus részeknél nagyon kiütközik, és tudja szúrni a szemét az embernek...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 aug 11, 20:12:42
Nekem ez most azért csalódás, mert messze a Fairy Tail grafikája volt a legszebb, az összes alap animét zsebre vágta nálam grafiakilag, annyira szépen megcsinálták.
Ezt komolyan mondod? :D

 :jaja: :jaja: :jaja: Gyönyörű az egész anime. Mikor ajánlották, a rajzolás miatt kezdtem el. :)
De valami tényleg változott a munkájukban.  :asdfghj: És mennyire király már, hogy még így is minőségi animéról beszélünk. :D Nem is tudom, mintha ezt az Arc-ot máshogy indították volna....  :hmmm?:
Mindegy, lehet már befolyásoltak a fórumon olvasottak, és én is ezért kezdtem el figyelni, holott csak élvezni kéne.  :hmmm?:  :asdfghj: :D
Összegezve, szerintem jó rész volt, és az elkövetkezőket is várom. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 aug 11, 20:29:40
Azt meg el is felejtettem megemlíteni, hogy én is nagyon sajnáltam, hogy Hades hangja Franmalth volt. Pedig az volt az egyik legjobb "kis" pillanat ebben az arcban. Nekem legalábbis nagyon bejött, ahogy a volt (legnagyobb) ellenség segíteni próbál a tündéreknek (mégha csak így is). ^^

Amúgy MinatoItachi, nekem is furcsa, hogy ennyire szépnek tartod a FT grafikáját. :D Mármint oké, tényleg nem volt vele baj a legtöbb esetben, de néztem már sokkal, de sokkal szebb grafikájú animéket. Grafika szempontjából az FT pont, hogy inkább átlagos és néha az alatti.  :nugget: Persze ez egyéni vélemény.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 15 aug 11, 21:54:03
Ha már szép animéröl beszélünk nekem egyik kedvenc most a trinity seven volt :)  Az már rajzolás :)  De ez igaz szinte az összes 10 13 részes animékre
Ehhez képest a Naruto, Fary Tail nagyon gyengus..



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 aug 11, 22:21:59
Csak nem lettem maradi, ajaj...  :hmmm?: :D

Privátba szerintem küldjetek nyugodtan anime címeket, melyikre értitek, hogy tudjak azonosítani. :) Persze tudom, még rengeteg animét sorolhatunk fel, amik ezerszer szebbek, csak nem akartam ennyire belemenni. :)
Én a One Piece részeihez mértem, amíg még nem HD-sították, vagy a régi DB-hez, Narutohoz, Sailor Moonhoz :D. Tényleg nem vettem a rengeteg animét, amik még szóba jöhetnek, csak az alapokhoz mértem, amik topposak, bitang hosszúak, és baromira befutottak világszerte. :D Ezekhez képest éreztem úgy, mikor elkezdtem a FT-t, hogy az eddigiekhez képest felüdülés. :) Ez az élmény mély nyomot hagyott bennem. :D És a régi FT harcokhoz képest érzem én is, hogy gyengusabb lett. :( (Persze sajnos kint a Fairy Taillel annyira nem kaszálnak úgy hallottam.  :hmmm?: Japánia annyira nincs oda a Fairy Tailért...:D)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 11, 22:26:21
Rémlett, hogy az animében a Hét Rokon néhány tagja elhagyja a Tenrou szigetet (nem Meldy-re és Urtear-re gondolok), és hátra Zancrow is köztük volt. De nem találtam ilyet. Viszont amikor Urtear helyreállítja a sziget naaagy fáját, akkor is látjuk a kiterült Zancrow-t.

Viszont! Sikerült újra megnéznem pl. Makarov és Hades harcát. Hát... ami most megy, azt össze sem lehet hasonlítani azzal. Nem akarok dicshimnuszokat zengeni, lásd 104. rész.
De a Nagy Mágiajátékokba is beletekergettem pl. a Natsu és Gajeel vs. Sting és Rogue harcba. Ott már a grafika annyira nem volt jó (emlékszem, annó páran nehezteltek is miatta), de kajak abban az egy harcban több mozgás és dinamika volt, mint az eddigi Tartaros történetszálban együttvéve.

Lemoon, nem csak az A-1 Pictures felel az animációért, hanem az új stúdió is, a Bridge. Aminek pedig nem volt eddig sok munkája. Hát igen, elég amatőrök, valószínűleg pénz sincs, különben nem is ilyen lenne a minőség...
...

Az, hogy egy csapat kezdő, még nem lehet kifogás a gyenge munkára (a kevés lé már inkább). Sőt, pont hogy kezdőként még jobban teperniük kellene, hogy befuthassanak.
Ilyenkor mindig a Naruto Shippuuden korábbi, hosszabb fillerei jutnak egyembe. Azoknak mindig jó grafikájuk volt, 90%-ban jobb, mint a főtörténetnek, pedig csak nyomi fillerek voltak. És sokszor nem is a leghíresebb csapatok/stúdiók csinálták, de odatették magukat, mert (gondolom) tudták, hogy a Shippuudennel ismertté lehet válni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 aug 12, 14:44:22
Hát nem tudom MinatoItachi, a grafika sokkal mangahűbb lett, de mindettől függetlenül is el lehet mondani, hogy szebb. Nem nagyon van gyenge fej, vagy béna rajzolás, míg régen azért gyakran előfordult ez szerintem. Persze az lehet, hogy valaki megszerette a régi grafikát, de attól még szerintem ez vitathatatlan.
A mostani részekkel nem is a grafika terén van a probléma, hanem a dinamikával, sajnos. Pedig az az ilyen harc központú részeknél még sokkal fontosabb, mint a grafika. Talán.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 aug 12, 16:02:02
Igen, igazad van. :) Értem, mire gondolsz.  :jaja:
Régen nagyobb volt a dinamika. És amit Chakra is írt a Hades elleni küzdelemről, bakker, nekem az az egyik kedvenc csata jelenetem. Az pörgött, ott volt csapatmunka, minden. :) Plusz a zene, ugye. Ahhoz a dinamikához hozzá sem lehet hasonlítani, hogy most ott álldogálnak. :( De hát a mangában is ez volt....
Én kíváncsi leszek....... meg arra, mikor........ és azt is várom, hogy fogják megoldani azt........ :D :D :D Ebből szerintem össze lehet rakni, mire is gondolhatok. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 aug 12, 21:07:49
Hát srácok, igaz, hogy szép a grafika, de én a szép színeket nagyon hiányolom belőle ... :/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 aug 13, 13:56:31
Hát én meg nem, ez van. És ezt számtalanszor megbeszéltük már.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 aug 13, 21:53:19
Ehhez az archoz szerintem tökéletes ez a szürkés színárnyalat. Jobban átadja a darkos, démonos feelinget. Ezután valszeg úgyis jön valami bugyuta filler évad, ami valszeg megint szép színes lesz.
Engem csak a 0 dinamikát tartalmazó "harcok" zavarnak... Azért egy SHOUNEN sorozatban, ügyelhetnének erre, vagy én vagyok a hülye?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 15, 11:09:08
246. (s2-71.) rész

Szódával oké volt. A kevés mozgás miatt még a sok állókép sem volt vészes.
RustyRose régi szépfiús kinézete eléggé megváltozott. De ez sem áll rosszul neki. :D
Jól sejtem, hogy Rusty visszaemlékezésében a folyosó homályában az Mard Geer?
De még mindig eléggé zavar, hogy Midnight szemszínét megváltoztatták... Mondjuk vörös szemmel elég érdekesen is festene. Bár nem lenne túl feltűnő, hisz láthatjuk, hogy Erza vörös hajából is mi lett. :( Amin nem is problémáznék, ha nem tért volna ki rá legalább háromszor is a történet, és a nevét is nem arról kapta volna.
És... igaza volt annak, aki a múlt héten azt írta, hogy Azuma és Zancrow csak Rusty Megtestesítés mágiájának az "eredménye". ^^
Mard Geer szinkronhangja kicsit furcsának tűnik nekem, a viselkedése és stílusa alapján lágyabb hangot képzeltem el neki. Bár egy kicsit megkaparva a témát, Morikawa Toshiyuki adja a hangját, aki a Bleachben Isshinnek, az Inuyashában Narakunak, a Narutóban Kimimarónak, a One Pieceben Enelnek, vagy a Torikóban Jirónak kölcsönzi a beszédet, szóval a hozzáértéssel nem lesz gond. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sanji - 15 aug 15, 17:54:45
Nekem nagyon tetszett a rész rajzolasa, komolyabb volt sokkal mint alapból az FT, nekem tetszene ez a stílus :)
Az viszont igen furcsa hogy Rustyrose ilyen nakama fan, pedig Zancrow is lazán elégette az embereit... Plusz igy utólag ( a spoiler miatt nem írom le ) elég nagy tervezetlensegre utal a mangaka részéről, hogy semelyik sötét céh nem tudja hol can Zeref.... Nonszensz...

Mard Geer nagyon menő, legjobb főgonosz az FT-Ben idáig, sokkal komolyabb határozottabb mint maga Zeref akit annyira el akarnak érni.. A hangja tényleg fura volt igy elsőre de sokkal jobb, minthogy a nagy gonosz létére egy tini fiu hangja lenne :D


Megnézném szívesen ahogy Makarovot kivegezne egy ilyen dumával: egy céh mesternek sokkal erősebbnek kellene lennie  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 aug 15, 22:20:10
Azta! Nem gondoltam volna, de ez a rész nagyon tetszett. Mondjuk vicc, hogy a Tartaros arc egyik jó része pont egy filler. ^^' Tetszett, ahogy szóba került a Balam szövetség, ahogy Rustyrose próbát tett a Tartarosnál, ahogy Gérard beszélt a múltról és az Oración Seisről. A legjobb pedig szerintem az volt, amikor Rusty elfogta Meldyt. Szegény Meldynek nem sok szerepe volt mostanában (ebben az arcban főleg nem). Nagyon szép volt, amikor arról beszélt, hogy a jelenben él és vezekel a bűneiért. Közben pedig csak Urteart mutatták. Meg is hatódtam kicsit. ^^ Ez a rész tényleg egy tökéletes idő időhúzásnak bizonyult, nagyon elégedett vagyok. Ráadásul a rész végén Mira és Seilah is nagyon szépen nézett ki.

Morikawa-san szerepei közül nekem először a Magiból Ugo-kunja jut az eszembe. :'D Még nem is hallottam szerintem gonosz szerepben, úgyhogy kíváncsian várom. ^^ Ez a pár mondat a rész végén nagyon passzolt hozzá. Örülök, hogy egy ismert seiyuut kapott a karakter. Viszont az előzetesben Hirano Aya (Lucy hangja) mintha meg lenne fázva kicsit, nem? Lehet, hogy csak én hallottam rosszul. De ha mégis, remélem hamar(!!) meggyógyul.

Edit:
Lucy ruhájának már nem ilyennek kellene lennie, vagy igen?  :hmm?: Úgy rémlik, hogy itt már úgy van, ahogy az OP legvégén.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 16, 09:49:45
Sanji:

Persze én sem úgy gondoltam, hogy valami selyemfiús hangot kapjon. :D
Csak egy olyat, aminek kicsit... kevesebb az éle. Ha értitek, mire gondolok.


BrownOsment:

Hát, Naraku és Kimimaro nem éppen pozitív karakterek. :D (Kimimaro történetétől most tekintsünk el.)

A kövi részek bemutatójában Lucy hangja újabban mindig ilyen komoly. Pár résszel ezelőtt meg sem ismertem, be is írtam ide, hogy ki az? És itt homályosítottak fel, hogy Lucy hangja. ^^" És újrahallgatva, tényleg az volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 aug 16, 11:38:41
Tényleg nagyon jó rész volt, bár én meg is jósoltam ezt múlthéten :D
A mangában elég "random" volt, hogy az Oracion Seis követi Gerard-ot, de itt szépen ki lett bontva, hogy miért :)
Rusty Rose meg!!! Nekem is tetszett az új stílusa, bár az már kevésbé, hogy Kyouka ilyen könnyen legyőzte. Bár az, hogy megtestesítse 2 Hét Rokon a Purgatóriumból tagnak az alakját és még le is kopizza a mágiájukat, tuti, hogy rengeteg energiát elszívott Rustyból, ráadásul eléggé zavart is volt, így közel se lehetett 100%-os szinten. Persze tudom, hogy ez az egész csak egy filler volt, de egy IGAZI (mindenféle gyengítések nélküli, kivéve ugye csak Kyouka átkát XD) Rusty vs Kyouka harc szerintem SOKKAL kiegyensúlyozottabb lenne. Emlékezzünk csak vissza, hogy mennyi embernek és egy exceednek kellett nekimennie Rusty-nak, hogy végül nagy nehezen legyőzzék őt. Tudom, hogy ez a ki nyerne topikba illene, szóval nem is offolnám tovább ezt a témát, csak végezetül még annyit írnék: Kyouka vs Rusty Rose: 55% vs 45% esély a győzelemre :D

Na de térjünk vissza a részhez. Fillerhez képest hihetetlenül összeszedett és ÉRTELMES volt!!! Ha nem tudom, hogy ez nem volt a mangában, akkor meg nem mondtam volna, hogy tölteléket nézek. Le a kalappal az animések előtt, tudnak ezek, ha akarnak!
Viszont a szokásos negatívum itt is elmondható. Nem volt összefüggő mozgás, még azt a minimálisat is képtelenek voltak rendesen kivitelezni, amikor Meldy ellöki Gerardt Rusty mágiája elől.. Nézzétek meg, 0 átvezető képkocka volt a 2 "mozgás" között...
Amikor Rose minden Grimoire-osnak megidézte a képét, az baromi jó volt tényleg, viszont nem tudom, hogy hiba volt-e vagy sem, de én nem raktam volna oda a kis Meldy-t, amikor azt mondta Rusty, hogy "mindenki rád vár!" (saját maga is?  :hmmm?: )
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/150816/_NKWT__Fairy_Tail_246__S2-071_.mp4_snapshot_19.30__2015.08.16_12.32.59__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150816/_NKWT__Fairy_Tail_246__S2-071_.mp4_snapshot_19.30__2015.08.16_12.32.59__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Viszont tényleg nagyon jól átadták Rusty érzéseit és zavart állapotát. Ez a nakama duma valóban szokatlan volt így elsőre tőle, de ha belegondolunk, akkor érthető. Elvesztette az egész "családját" és kb. az összes ismerősét (főleg hogy a Tartaros a GH alcéheit is elrabolta, meggyilkolta). Elég magányos lehetett és a rész ezt nagyon jól átadta. A "képzeletbeli barátok" pedig rátették a pontot az I-re :)
Ja és külön dicséret az animének, hogy behívták Zancrow és Azuma szinkronját 4 ÉV után!!! Mondjuk akkor Hades mesterét is meginvitálhatták volna múltkor :(
Erre a részre már majdnem megadnám az 5/5-öt, ha azt a pár minimális mozgást rendesen kivitelezték volna, de attól még így is egy ERŐS 4/5, és egyet kell értsek BrownOsmenttel, a Tartaros eddigi egyik legjobb része egy 95%-ban filler epizód  :smirksweat: Hát durva :D

Mard Geer szinkronhangja kicsit furcsának tűnik nekem, a viselkedése és stílusa alapján lágyabb hangot képzeltem el neki. Bár egy kicsit megkaparva a témát, Morikawa Toshiyuki adja a hangját, aki a Bleachben Isshinnek, az Inuyashában Narakunak, a Narutóban Kimimarónak, a One Pieceben Enelnek, vagy a Torikóban Jirónak kölcsönzi a beszédet, szóval a hozzáértéssel nem lesz gond. :D


Sajnos ezzel egyet kell értsek! Maga a szinkron nagyon jó, de Mard Geerhez szerintem nem illik. Én is egy lágyabb, vékonyabb, de főleg fiatalabb hangot képzeltem el hozzá a manga olvasása közben... A jelleméhez szerintem ez nagyon nem fog illeni, de nem mondom meg miért, mert az spoiler lenne.

Lucy szinkronja meg valóban egyre mélyebben beszél. De ez az egész sorozaton keresztül megfigyelhető. Hallgassatok bele 50 részenként egy Lucy-s beszédes jelenetbe és elég jól észre lehet venni, hogy folyamatosan változik a hanglejtése. Nekem ezzel nincs semmi bajom, mert hát ugye maga a karakter is egyre idősebb és a sorozat elején még épp, hogy belépett a pubertásba és már eltelt 2 (+7) év a sorozatban, míg közben a seiyuu is "öregedik" azért, bár én még mindig imádom Hirano Aya hangját :)
És hát magán a szereplő kinézetén is látszódik, hogy telnek az évek. Még a sorozat elején nagyon gyerek pofikája volt, de már-már kész felnőtt :) És ez nem az S1 vs S2 rajzolásból adódik.
Szóval nincs ő megfázva, Brownosmet, jó ideje így beszél már.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 aug 16, 12:30:29
Amikor Rose minden Grimoire-osnak megidézte a képét, az baromi jó volt tényleg, viszont nem tudom, hogy hiba volt-e vagy sem, de én nem raktam volna oda a kis Meldy-t, amikor azt mondta Rusty, hogy "mindenki rád vár!" (saját maga is?  :hmmm?: )
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/150816/_NKWT__Fairy_Tail_246__S2-071_.mp4_snapshot_19.30__2015.08.16_12.32.59__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150816/_NKWT__Fairy_Tail_246__S2-071_.mp4_snapshot_19.30__2015.08.16_12.32.59__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Először én is meglepődtem, hogy ott van, de ha belegondolunk, akkor érthető. Rustyrose nagyon erősen a múlthoz ragaszkodott, ezért jelenhetett meg (akár tudat alatt) Meldy fiatalabb énje is. Szerintem ötletes volt, ha ezt direkt csinálták így. ^^

Annak pedig én is nagyon örültem, hogy visszahívták Zancrow és Azuma hangját. Valóban kár, hogy valamiért Hades hangja elmaradt az előző részben. Rustyrose hangja egyébként annyira nem rémlik, de szerintem ez volt akkor is neki, nem?

És persze, tisztában vagyok vele, hogy a seiyuuk hangja is változik kicsit az évek múltával (bár nyilván nem annyit, mint fiatalkorban). De én tényleg azt gondoltam, hogy meg van fázva. :D De most többször visszahallgattam és valószínűleg csak én képzeltem bele. ^^' Amúgy meg Hirano Aya hangját én is nagyon szeretem. Az előzetesek alatt pedig különösen jó hallani ezt a komoly hangot hallani tőle.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Neji95 - 15 aug 16, 13:45:09
Hát eddig csak olvastam a komikat,én is eléggé negatív véleménnyel vagyok a Tartaros történetszáltól fogva az animéről.
De voltak amik úgy el mentek egy résznek.(Pl Wendy harcát néha vissza néztem,bár abban sem volt sok dinamika.) DE! ez a rész nekem iszonyúan tetszett! :D szóval meg is érdemli hogy írjak róla.Meldy nem kapott mostanság sok szerepet,örültem neki hogy most igen.Meg az Oracion Seis-nek is,hogy nem harcolnak hanem látjuk őket milyen a viselkedésük egymással. Sorano: Erik nagyon félénk. Erik: Kussolj,Sorano.  x'DD őket bírom a legjobban az OS-ból.vagyis,már a CS-ből. Persze ebben a részben sem volt sok dinamika,de a többi jelenetek kárpótoltak érte.Rustyt megértem,bár meglepett.Tőle nem vártam volna hogy ennyire fontos neki a céh.Örülök hogy Zancrowék nem volt baki,hanem a mágiájával hozta vissza őket.Ez a rész tetszett eddig a legjobban a Tartaros történetszálból.Meg Wendy harca..bár az a 3-4 perc nem sok.Onnantól értem ahol DF módban van.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 aug 17, 16:24:40
Nekem tetszett, annak ellenére, hogy túl sok mozgás, dinamika nem volt benne. :) Jó volt a Gerard szál, teljesen passzolt a történetbe. És ugye a démon képessége miatt pont ide vágott RustyRose is.
Így meg még hatásosabb volt, hogy az Oracion Seis is miért követi Gerardot. Nem csak azért, mert győzött, és megkérte őket hogy győzzék le együtt a nagy gonoszt, hanem mert bizalmat ért el náluk a kis monológjával. :) Jó volt ennek a kifejtése, valahogy érthetőbbé tette számomra a viselkedésüket, döntésüket. Ez kimondottan tetszett. :)
Mard Geer pedig jól nyomta a háttérben is, mikor Rusty meglátta az ajtóban. :D Kezdetben én sem erre a hangra számítottam, de valahogy örülök, hogy nem ezt a selyemfiús hangot választották neki. Így sokkal menőbb. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 aug 19, 16:31:03
247   Tartaros Arc: Alegria
冥府の門編 アレグリア (Tarutarosu Hen: Areguria)   Aug 22

248   Tartaros Arc: Attack of the Celestials
冥府の門編 星々の一撃 (Tarutarosu Hen: Hoshiboshi no Ichigeki)   Aug 29

249   Tartaros Arc: The Celestial King vs. The Underworld King
冥府の門編 星霊王 vs.冥王 (Tarutarosu Hen: Seireiō vs. Meiō)   Sep 5

250   Tartaros Arc: Erza vs. Minerva
冥府の門編 エルザ vs.ミネルバ (Tarutarosu Hen: Eruza vs. Mineruba)   Sep 12


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sanji - 15 aug 22, 12:18:54
jo nagy marhaság volt, hogy Elfman egy ütéssel kiütötte.... Pedig szerintem az  egyik legerősebb a 9 közül, foleg h Mirajanet kit ütötte pedig elméletileg Erza szintjén van....

 Mard Geerd pedig igen menő *_*


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 22, 13:48:06
247. rész

Félig-meddig egyetértek Sanji fórumozótárssal. A mangában is igen érdekes volt ez a jelenet. De én betudtam annak, hogy a Szörny Lélek Take Over sem éppen gyenge, és ha váratlanul ér a csapása, akkor ugyanúgy padlót lehet tőle fogni.

Mirajane visszaemlékezése oké lett. Itt-ott egy kicsit kiegészítették az animések, de azok a jelentek is jók lettek. Egy dolog nem tetszett benne (ez a mangában nem volt): amikor először látjuk a démonosodott jobb karját, akkor Elman és Lisanna is félve húzódnak el. Pedig pont az lenne a lényeg, hogy ők nem féltek tőle...

Tartottam tőle, hogy Kyoka Mard Geer általi fenyítése kimarad és/vagy valahogy másképpen oldják meg. De szerencsére nem. Igaz, a mangában volt egy kis vér is a tövises indák nyomán, de annyi belefér.
Kyokáról lassan csak lekerül az a Dermesztős sisak, a fele már letört. ^^

Visszavonom, amit Mard Geer hangjával kapcsolatban korábban írtam. Jó lesz ez így. Kicsit több szöveget hallva tőle, szerintem jó kis hangot kapott.

A következő rész ajánlójára azt mondanám, hogy spoileres, de ha nem vagy mangás, akkor elég nehéz kitalálni azt, ami történni fog...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sanji - 15 aug 22, 15:45:27
Ebben igazad van Chakra, sajnos nem kivehető nagyon de ha Rustyrose démoni "karját" használta akkor azt lehet mondani hogy oké, ez ki ütheti. Főleg hogy tényleg hàtba támadta :)

És hála  több mozgás volt valamivel :) ha jól lattam... :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 22, 16:05:41
Ööö...
Szerintem "csak" simán a jobb karjával döngöli bele a földbe, én sehol sem látom Rusty démoni karját.
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/381/19
Anime 247. rész 13:40: http://kepfeltoltes.hu/150822/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_72__720p___1_.mkv_snapshot_13.38__2015.08.22_17.04.49__www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Esetleg Seilah szarva lehet megtévesztő.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sanji - 15 aug 22, 18:24:24
Akkor viszont tényleg érdekes :)

Mondjuk ha Mirajane utasította hogy full powerrel harcoljon akkor részemről oké :P
Lissanna azert csinalhatott volna valamit... :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 aug 22, 19:23:04
Megértem én is, hogy Lisanna nem a "hú de erős" kategóriába tartozik, de ahogy mondtad Sanji, csinálhatott volna valamit. Azt a kiscsajt sem értem miért lett volna nehézség padlóra küldeni, de mivel már egy félig démon, S-osztályú mágust néhány könyvvel elpáholtak, ez nem lehet meglepő.
A rész tűrhető volt mint mindig, a flashbacket egész pofásan eltalálták.
Én Mard hangját nem ennyire mélynek vártam, egy kicsit rekedtesebbre számítottam mint ez. De ez is egész jó. Még nem néztem utána a seiyuunak, de nem hasonlít Minato (Naruto) hangjára?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 23, 08:47:50
Itt egy kis összefoglaló a hangjáról. ^^

...
Mard Geer szinkronhangja kicsit furcsának tűnik nekem, a viselkedése és stílusa alapján lágyabb hangot képzeltem el neki. Bár egy kicsit megkaparva a témát, Morikawa Toshiyuki adja a hangját, aki a Bleachben Isshinnek, az Inuyashában Narakunak, a Narutóban Kimimarónak, a One Pieceben Enelnek, vagy a Torikóban Jirónak kölcsönzi a beszédet, szóval a hozzáértéssel nem lesz gond. :D




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sasukeuchiha17 - 15 aug 23, 09:42:41
Megértem én is, hogy Lisanna nem a "hú de erős" kategóriába tartozik, de ahogy mondtad Sanji, csinálhatott volna valamit. Azt a kiscsajt sem értem miért lett volna nehézség padlóra küldeni, de mivel már egy félig démon, S-osztályú mágust néhány könyvvel elpáholtak, ez nem lehet meglepő.
A rész tűrhető volt mint mindig, a flashbacket egész pofásan eltalálták.
Én Mard hangját nem ennyire mélynek vártam, egy kicsit rekedtesebbre számítottam mint ez. De ez is egész jó. Még nem néztem utána a seiyuunak, de nem hasonlít Minato (Naruto) hangjára?
De egyébként igen, ő Minato seiyuu-ja is. És szerintem Mard-hoz is nagyon jól passzol. A One Pieceben egyébként nem csak Enelnek, hanem Hachinak is ő adja a hangját:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 aug 23, 10:54:13
Nem volt rossz rész. Voltak benne nagyon jó zenék, de elképesztő, hogy mennyire hülyén rakták be őket... A flashbackben, amikor Miráék vándoroltak, oda lehetett volna valami másikat rakni, és amikor megérkeztek a Fairy Tailhez (és meglátjuk a FT feliratot), akkor elindulhatott volna az a jobbik. Meg a harcoknál se úgy teszik be őket, ahogy a harc dinamikája van... A tetőpontnál pont lelassul a zene, meg hasonlók... Kár, mert mondom, tényleg voltak jó háttérzenék, csak kicsit úgy érzem, hogy rosszul bánnak velük. A rész vége nagyon jó volt. :D Mondjuk nem tudom miért, de én ezt az egészet nem ilyen színűnek képzeltem, pedig logikus. :'D Minervától elvették Erzát. Szegénykém... XD Az ending előtt pedig nagyon tetszett, ahogy Mard Geer beszélt arról, hogy Lucy milyen szerencsés, vagy inkább balszerencsés. : DD Most jön az a rész, amit már azóta várok, hogy a mangában megjelent. Mondhatom, hogy az egész FT-ben az egyik KEDVENCEM, szóval naggggyon remélem, hogy legalább valami jót kapunk. Az előzetesből azt szűrtem le, hogy kicsit összekapják magukat a szokásoshoz képest, de majd meglátjuk. Ha ezt a részt nem csinálják meg jól, akkor nagyon csalódni fogok.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 aug 23, 14:15:18
http://i.imgur.com/rnBWgzL.jpg

Mi a másik 2 címer a FT melett? A baloldali nagyon ismerős az tuti szerepelt már.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 23, 15:00:57
A bal oldali a fiori királyság zászlója.
A jobb oldalit nem tudom, szerintem a céhek szövetségének lobogója (ez rémlik).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 aug 24, 15:22:22
Egy pöpec részt láttam megint. :)
Ha lesz egy kutyám, Mirának fogom elnevezni. :D :D (Ez bók, és nem sértésnek szántam, mert Mira menő!!!! :))
Elfman gyerekhangjával nem tudtam kibékülni.  :neee: Mard Geer pedig nekem személy szerint tetszik. :) Nagyon ott van, és én kimondottan örülök, hogy ilyen laza stílusú, nem pedig az a selyemfiús hang lett ráhúzva, ami ilyen esetben talán megszokott lehet. :) Sokkal menőbb így, és jól tud játszani a hangjával. :) Totál komolyan lehet venni, és olyan vérbeli gonosz benyomását kelti. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sulooman - 15 aug 25, 16:15:14
Amúgy az, hogy Lucy nem lett elkapva, az tényleg a véletlen műve, vagy van magyarázata ami a későbbiekben derül ki?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 25, 21:57:58
Hát, a manga alapján ez mákostészta volt, sok-sok mákkal. De lehet, hogy az anime készítői próbálnak majd kerekíteni rá valami magyarázatot.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Neji95 - 15 aug 29, 15:44:44
Várható mára rész?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 aug 29, 18:26:29
A felirat csúszni fog kicsit, de nem tudni pontosan, hogy mennyit.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Mikrobi - 15 szep 01, 15:11:24
Miért késik a 248.rész?!  :(  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 szep 01, 15:54:05
Nyugi, biztos van valami a fordítóval/lektorral/időzítővel/formázóval. Fene tudja, de valakivel van valami. XD


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 szep 02, 13:48:55
Eddig mindig a ti fordításotokra vártam és nem probléma, hogy késik, mert eddig legfeljebb 1 napos csúszással kb. mindig időben adtátok ki. Viszont ez a rész annyira érdekelt, hogy végül megnéztem az angol felirattal (ha már van nyelvvizsgám ne lustálkodjak XD ). Azt kell mondjam, megérte!!!

Az epizód a 383-384. fejezeteket dolgozta fel. Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de EZÚTTAL VOLTAK DINAMIKUS MOZGÁSOK IS!!! Főleg a rész első felében, amikor szörföztek :) A verekedéseket elég jól eltalálták, de talán ami a legeslegjobb volt a részben az az volt, amikor Lucy megidézte a 3. csillagszellemet is. Azt a jelenetet baromira jól eltalálták, már-már kirázott a hideg. A rajz Lucy komoly arcáról és a szinkronhangja, miközben ordít... Ráadásul Virgo és Loki reakciója és a hangulatos háttérzene. Akárhogy is nézem, nekem ez a jelenet sokkal jobban bejött így "hangokkal" az animében, mint a mangában :) Nem hittem volna, hogy ilyen jól el fogják találni ezt a pillanatot.
Aztán a rész 2. felében nem sajnálták a vért sem Aquariusról kezéből, igaz nem mutatták sokáig (mangában is csak egy kis képkocka volt), de tényleg egy egész nagy sötétvörös tócsát rajzoltak oda. Mondjuk Lucy meg nem vérzett miközben Jackal robbantotta, viszont még így is nagyon átjött a fájdalomérzete Aya Hirano kitűnő munkája miatt :) Azért lehetett hallani, hogy rendesen odatette magát a szinkronszínész, hisz kellett itt mérges, kétségbeesett, üvöltő, fájdalomtól szenvedő és durván síró hangokat is játszania.
A legvégén pedig egész jól eltalálták a flashback montázst, még a legutóbbi filler évadból is tettek bele, ami teljesen beleillett az összképbe :) Mintha csak ezért az egy jelenetért csinálták volna meg anno azt a tölteléket. Le a kalappal  :bow:
Szóval csak megéltük azt is, hogy végre nyugodtan adhatok egy Tartaros részre 5/5-ös értékelést. Örülök, hogy nem csapták össze ezt a részt :) Remélem neked is tetszett, BrownOsment, hisz te vártad talán a legjobban.

A következő epizódtól meg kezdődhet a zúzás!! A Csillagszellemek Királya vs a Hádész Királya  :boxing:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 szep 03, 09:37:37
Apám, jó volt!!! :)
Amikor megláttam, hogy Lucy éli túl, hiába olvastam a mangát, most volt először olyan érzésem, hogy miért éppen ő! Akárki más lehetett volna, erre pont ő.. :D És én bírom Lucyt. :)
Aztán milyen jól nyomta már. :)
Az Aquarius részt megkönnyeztem, és mikor megjelent a Csillagszellemek királya az Akatsukis theme songhoz hasonló ost-vel, azt hittem berosálok. :D
És végre egyszerre többen harcoltak, Virgo, Loki... jó volt. :D
Nekem tetszett nagyon. :)

Még azt várom, tényleg legyen olyan jelenet, mikor Fairy Tail vs. Főgonosz küzdenek meg. Még mindig a number1 fight nekem a Hadés és Acnologia ellen volt. :D Várok valami ilyesmire még, hogy pörögjenek a csaták. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BRON94 - 15 szep 03, 19:01:00
Jó rész volt ez,volt meganimált harc végre (remélem maradni fog ez a színvonal ),a zene is jó volt.
Amikor Lucy eltörte Aqurarius kulcsát az egyik legmeghatóbb pillanat volt az egész FT-ben,és örülök hogy ezt  jól megcsinálták.
A Tartaros arc nekem azért volt  kedvenc arc-om  a mangában ,mert  olyan ellenség volt jelen aminek legyőzése vesztesség-el jár.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 szep 05, 13:40:45
249. (S2-074.) rész

Szó-szó szódával elment. Bár Jackal kicsit idiótás vergődése nem illett hozzá. ^^"
Szóval a csillagszellemek királya és Mard Geer korábban már összecsaptak. És ez elvileg jó régen volt, és Mard Geer-nél már akkor is ott volt E.N.D. könyve.
Az Urano Metria most is ütött, mint mindig. ^^" Bár Jackalt nem rongyolta annyira szét, mint annak idején Angelt.
Jet és Droy viszont ultraszánalmas volt. Levy eltemetve a törmelék alatt, ők meg vitáznak, hogy melyikük szedje ki onnan. -.-" Már csak az kellett volna, hogy végül ne Elfman, hanem Gajeel segítsen neki, és beszóljon valamit a két díszvirágszálnak.
A végén a gyülekező jó volt, mind a jó, mind a rossz oldalon megvolt a hangulat. És a harcok szereposztását is megkaptuk. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 szep 05, 14:01:52
Chakra: Én teljesen azt hittem, Gajeel jelenik majd meg, és menti meg Levyt. :D :P

Nekem tetszett, a zene ismét dobott rajta, és ha jól hallottam, Lucy alkotásánál új ost van... ?  :hmmm?:
Mikor kilő, nagyon hasonlít ott Erzára. :D

A vége meg  :thumbsup: :thumbsup: :thumbsup: ISTENEM? ERRE VÁRTAM!!!! Pörgött rendesen, és végre felállt mindenki csoport csoport ellen. :D :D LOL!!!!! :D
Összegezve az utolsó 2 percet: Lucy - Torafusa - Gajeel - Ki-Su - Juvia - Silver - Grey - Tempester - Natsu
YEEEEEESSSS: http://ak-hdl.buzzfed.com/static/2014-06/24/14/enhanced/webdr10/anigif_enhanced-25438-1403636343-2.gif
Mennyire király volt már, rég láttam már ilyen nyomulást. :D :D :D És igen, a leosztást is lehet látni. :)
Grey feje meg, mikor Silvert meglátja..... hajaj....

Mard Geerhez meg csak annyit: MINATO!!!!!!!!!!!  :lover: :lover: :lover: <3+ <3+

Megint két manga fejezetet dolgoztak fel, nem rossz. :)  (H)
És milyen kis cselesek, a következő részt (amit nagyon várok!!!) felcserélték időrendben. A mangában most jönne, helyette mást kapunk.... ejej  :rant:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 szep 05, 14:52:22
Fairy Tail S2: 74. rész:

Feldolgozott mangafejezetek: 385-386.

Az elején egész vagányul indult a 2 Király harca, de utána egyre jobban belassult. Mondjuk ez persze a végén meg volt magyarázva, hogy miért, de amíg Lucy még talpon állt lehetett volna jó pörgős a csata. Talán a filler flashback bevágások miatt "halt" meg a harc (pedig az 5:30-6:00ig tényleg nagyon jó lett), bár ezt nem mondanám teljesen negatívumnak, hisz én mindig is szerettem, ha egy múltbéli filler valahogy "visszajön", ezáltal fontosabbnak érződik és nem annyira tölteléknek. Szóval a harc lehetett volna még 2-3 percig olyan, mint amilyen az első fél perc volt.

Lucy power up-ja az animében is jó volt, bár én azt hittem, hogy kék színű lesz a ruhája, nem zöld (vagy a naplemente miatt nézett ki zöldnek? ). Viszont nagyon jól megrajzolták, az tuti, és igazából nem csak ezt. Hatalmasat fejlődött az S2 grafikája az első 20-25 részhez képest. Azért a másik 2 hosszú shounen elbújhat mellette (mondjuk ott meg néha nagyon jó verekedések vannak), bár igazából a most induló DBC is... Hogy milyen ronda fejek vannak ott, te atyaég... Pedig ott egyszerűbbek a karakterek arcai.

Jackal filler bohóckodása tényleg nem kellett volna, mert egy gonosz szereplő és valahogy nem lehet rajta nevetni, hogy "haha, beragadt a farka a törmelékek közé, de vicces"...
Viszont az Urano Metria most is ütött :) A kántálását pedig nem tudom megunni, annyira epik :D

Végül meg kiszabadult mindenki a trutyiból! Minerva nagyon édes volt, amikor meglátta, hogy Erza visszatért XD Hogy örült már neki  :$ Azért durva, hogy Kagura és Minerva is nagyon utálták Erzát a mágiajátékok alatt, most meg már szinte "Imádják" :D Megint lehetne egy threesome, csak most a másik értelemben  ;)

A Levy-s jelenet egész vicces lett, mondjuk én is Gajeel-t vártam, de jól van ez így, mert ő most máshol van :) Hogy örült már Lucy, amikor a Tetsu no Dragonslayer megmentette :D Pedig anno ő kínozta, hát érdekes világ ez a Fairy Tail XD
Viszont a rész utolsó 2 perce baromi hangulatos lett, nekem is nagyon tetszett, ahogy felsorakoztak a harcosok.
Egy erős 4/5-öt adok az epizódra. Kezd feltámadni a hangulat a Fairy Tail animében?

És milyen kis cselesek, a következő részt (amit nagyon várok!!!) felcserélték időrendben. A mangában most jönne, helyette mást kapunk.... ejej  :rant:

Felcserélés? Mangában is így voltak a dolgok, ahogy az animében lesz. Ha arra a hideg harcra gondolsz, az csak elkezdődik, de később lesz még. Most valóban az Erza vs Minerva következik.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 szep 05, 15:16:17
Jackal filler bohóckodása tényleg nem kellett volna, mert egy gonosz szereplő és valahogy nem lehet rajta nevetni, hogy "haha, beragadt a farka a törmelékek közé, de vicces"...
Fura, én jót röhögtem rajta. XD

Végre egy rész amit élveztem! Talán az eheti meg a múltheti feldolgozott fejezetek a kedvencei a stúdiónak, vagy mi? :fun: Most bezzeg nem csak színeztek és hangot adtak hozzá. Nem mondom, hogy nem szúrt szemet egy-két dolog, de jelentősen jobban sikerült, ha még élveztem is amit néztem.
Lucy ruhájának a színe nekem fura, de a színekbe inkább nem kötök bele. :smirksweat: Jól van az így. Az a vízpajzs marha jó lett, és az Urano Metria is tetszett.
De te jó ég... mangában nem tűnt ennyire Erza fanatikusnak ez a lökött Minerva. XD Szinte már ijesztő...
Kíváncsi mit hoznak ki a harcokból.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 szep 06, 20:04:38
Csabi28 Megnéztem, mert elbizonytalanítottál, :D de a mangában Erzáék harca a 388. fejezet. A mostani rész pedig a 386-ig dolgozta fel.
Nézd meg a 387. fejezetet. Azt cserélték fel a 388-al. :)
Erre értettem. :) Kicsit ugranak, hogy húzzák az agyunk.  :asdfghj:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 szep 06, 20:26:29
De mindig két fejezetet dolgoznak fel, szóval ez mindegy. Vagy valamit rosszul látok? XD
Szerk.: Oké, Bocsi visszavonom. Most látom, hogy hülyeséget írtam.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 szep 07, 20:07:53
Igen, akkor benne lesz :) Csak cselesek a címmel. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 szep 07, 20:31:04
Örülök, hogy nem csapták össze ezt a részt :) Remélem neked is tetszett, BrownOsment, hisz te vártad talán a legjobban.
Real life teendők miatt egyszerűen nem volt időm semmire, pedig tényleg nagggyon vártam már ezt a részt.  :nugget: És igen, én is szinte csak jókat tudok mondani. ^^
Köszönet a készítőknek, hogy ők is úgy gondolták, hogy Lucy eddigi (talán) legnagyobb jelenete/harca megért annyit, hogy többet foglalkozzanak vele, mint a többi résszel. :D A seiyuuk fantasztikusak voltak... Nagyon durva, mennyire át tudták adni. A mangában is meghatódtam azon, hogy Lucy kénytelen feláldozni Aquariust, és hát, itt is ütött rendesen. Ráadásul a zenék is nagyjából egész jó helyeken szóltak. :) A legutóbbiban mintha újak is lettek volna. ^^ Amúgy az Aquariusos résznél tényleg szép volt, ahogy visszajátszották a fillert. Ahogy a Csillagszellemek Királyánál is. Bár ott tényleg kicsit lelassította a harc menetét.
Az, hogy Lucy megidézte a Csillagszellemek királyát, számomra az egyik legepicebb rész az egész Fairy Tailből. :D És ahogy utána kérdőre vonja Mard Geert, hogy miért sír "öreg barátom". :) Egyébként az is nagyon tetszett, ahogy mondja Lucynak, hogy álljon fel és Lucy formálisan válaszol neki, gondolok itt a 'hai'-ra és az 'arigatou gozaimasu'-ra. Hát igen, ő is tiszteli a legerősebb csillagszellemet. :D Ahogy mondtátok, az Urano Metria ismét ütött, a kántálást pedig én is imádom.  (H)
Minerva hihetetlen, hogy milyen aranyos volt ebben a részben. XD Visszakapta a kis Erzáját, indulhat a menet. :D
A rész vége pedig szintén nagyon hangulatosra és pörgősre sikeredett. Jó ideje nem éreztem már ilyet, szóval most tök boldog vagyok, hogy kezd magára találni grafika és FT-s hangulat terén is az anime. Mondjuk volt egy baki: 17 perc környékén Levi nem a saját hangján szólalt meg. Vagy én hallottam úgy, hogy Laki (v. Lucky?) hangja volt? xD

Egy kis plussz érdekesség: Hirano Aya írt a blogjára még a múlthét előtti résszel kapcsolatban. Igazából összefoglalta, hogy milyen szoros kapcsolata volt valójában Lucynak és Aquariusnak, meg hogy sírtak is a felvétel alatt, olyan szép rész volt. És a végére csak annyit írt, hogy: "Remélem, hogy egyszer újra találkozhatok Aquarius-szal".  :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 szep 08, 12:38:10
Nem is gondotlam volna hogy ilyen sok részt adtak volna le, de októbertől új opening és ending lesz.Azok fogják csinálni mint akik a 7. openinget meg endinget.Már várom mert megtudjuk valószínűleg hogy meddig lesz fillermentes a sztori.
http://www.animenewsnetwork.com/news/2015-09-08/fairy-tail-anime-gets-new-opening-ending-songs-in-october/.92618
Opening7: https://www.youtube.com/watch?v=zUVEsbKeV5k
Ending 7: https://www.youtube.com/watch?v=C-pSQ40qxvI


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 szep 08, 14:38:46
3 havonta jön új op/ed, ez nem meglepő. Az viszont igen, hogy a Fairy Tail S2 7. openingjét és endingjét azok fogják énekelni, akik a "sima" Fairy Tail 7. openingjét és endingjét játszották?  :omg: Gyanúsan sok most is a 7-es, véletlen lenne? :D

Egyébként remélem valami emosabb openinget kapunk a Tartaros Ív 2. nyitányának, az ending pedig remélhetőleg ezúttal animációt is fog tartalmazni...  :smirksweat:

Még 3 hónapig tuti, hogy nem lesz filler. Aztán már jó kérdés. Még rengeteg fejezetük van, igazából jövőre is ráérnének fillerezni, de a közelgő eseményt lehet ki kéne használniuk, mert elég jó alkalom lesz a töltelék kalandokra :D De nehéz erről spoilermentesen beszélni, de a mangások értik :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 szep 08, 15:31:11
Azt tudom csak fura hogy már 2 és fél hónapja ez az op és ed van.Gyorsan telik az idő :D Gondolom ez az op is ilyen lassabb féle lesz ha megnézzük az előző zenéjüket.Én úgy gondolom hogy a Tartaros ív vége után jön egy filler szezon, de majd meglátjuk.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 szep 08, 17:30:29
Ez viszont teljesen igaz :D Számomra az egész nyár nagyon gyorsan elrepült (Mondjuk Július első hetében még vizsgáztam, a teljes augusztusi hónap meg a szakmai gyakorlatommal ment el), de így belegondolva tényleg hamar elteltek ezek az openinges részek  :omg: Már csak 3 maradt belőle, jól számolom?
A zene nem baj, ha lassabb lesz, csak legyen szomorkás, mert utoljára, ami TÉNYLEG komorabb volt, az az S2 második openingje szerintem (a Mágiajátékok utolsó, negyedik nyitánya és a kedvenc S2 openingem :D ), szóval elég rég volt már, és ha ennyire ragaszkodnak a sötétebb és szürkébb színekhez a tartaros évadhoz (amihez tényleg illik) meg hát a közelgő események miatt... Remélem is, hogy ilyen zene jön :)

Utána viszont tényleg beleférne egy 13-26 részes filler évad, bár nem lenne muszáj teljesen fillerezni, hisz ott van a Grayes, Wendys, Fairy Tail lányai és Zer0 spin off mangák. Ez elég sok fejezetet jelent, amivel sok epizódot nyerhetnének úgy, hogy nem teljesen filler részek jönnének. Mondjuk az utóbbit, a Zer0-t sokkal jobb lenne a manga most zajló eseményei közé betenni majd x év múlva az animében, ha odaér a feldolgozás :D Meg ha addig egyáltalán még menni fog az anime.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 szep 09, 22:07:07
Na nézzük ezt a részt: S02 - E074

Fuhh, hol is kezdjem... Először is le a kalappal, nekem ez a rész teljesen ott volt. A zenék tökéletesek voltak, mintha lennének újabbak is, amik nagyon jól ütnek. :D Ezenkívül nagyon érzelemdús is volt számomra köszönhetően a nagyon jó szinkronszínészeknek. Kezdeném a Csillagok királyával... Bazki, akárhányszor kimondja az öreg barátomat, még a hideg is kiráz, emellett Lucy nagyon jó, nagyon átérzi a helyzetet (mármint a szinkronhang  :smirksweat: ). Az ezelőtti rész is nagyon adta, de ez most pfu... Az Urano Metria még mindig bitangjó, ahogy már előttem is írták végigfutkosnak a hátamon a kis borsók mikor ott suttog.  :nugget: Ahogy megkapta Aquarius erejét és megjelent a kis jel a mellkasán, közbe meg bátorította a Király, hát én majdnem kimondtam, hogy újra érzem azt, amit a régi részekben. Számomra ott volt: 5/5. Minerva nagyon édes volt, mint amikor egy kislány kap egy kiskutyát :D ... Mellesleg a végén, ahogy összegyűltek a nagyágyúk... Most már várom az animálásban gazdag zúzást.. Remélem nem kullantják el itt a végére, ha most ilyen jó pár részt össze tudtak rakni.



<spoiler törölve>
Moderátor (Chakra): Ebben a témában minden formában tilos a spoiler.


OFF: Makarov a sok óriás mágia használattól ment össze, mint mellékhatás miatt? o.O


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 szep 09, 22:57:46
OFF: Makarov a sok óriás mágia használattól ment össze, mint mellékhatás miatt? o.O

Hahahaha :D Ez még sosem jutott eszembe, de végülis miért is ne? :D Hades visszaemlékezésében (vagy az Makarové volt? Mindegy, a harcuk előtt volt, ez biztos.) láthattuk, hogy régen sem volt épp nagy ember, de azért nem ilyen mértékben volt kicsi.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 szep 10, 15:53:21
Igen.. Énis erre gondoltam, mert pl. amikor van kép a régi bandájukról, amikor még csapatták rendesen, akkor még nemvolt ennyire törpe :D Ezért én a mágiájára tippelek, hogy az okozza.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 szep 12, 14:40:30
250. (s2-75) rész

A naplemente színárnyalatú résztől először olyan Shingeki no kyojin (Attack on titan) anime érzésem lett.
Minerva hangja mintha most sokkal mélyebb lett volna, mint általában. Vagy én hallottam félre?
A Minervás visszaemlékezéseket egész szépen kibővítették, ez tetszett. Meg változtattak is kicsit rajta a mangához képest, de így jobb.
Kicsit mondjuk ciki, hogy két mágus csaj a harc végére már ökölre megy. ^^"
Wendy esetében az animében sokkal jobban átjött a rövid haj, mint annó a mangában.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 szep 12, 16:55:49
Amilyen jól indult a rész első 5 perce, úgy romlott el utána a többi :( Komolyan mondom, az elején annyira jó volt a hangulat és már-már azt hittem, hogy egy szuper jó rész lesz ez is, de aztán a harc kiegészítések helyett a gombafejű Happyvel húzták az időt -.- Az mellékes, hogy még anno a 9. részben is megtörtént ez, de nem baj, biztos úgy voltak vele, hogy ez annyira jó, hogy többet kell mutatni, mint amennyi a mangában volt (ott nem volt így elhúzva). Mondjuk az a kiegészítés tetszett, amikor Lily megtalálta a vaságyúgolyókat... Jól felvezette a közelgő dolgot :D (Legalábbis mangában nekem ott elég random volt, de a többi spoiler lenne, szóval hagyjuk)
Egyébként a harcok talán kicsit dinamikusabbak, mint eddig voltak, de még mindig nem az igazi. A csokibarna színű full metal Gajeelt mondjuk nem értettem.
A rész második felében meg hasonlóan az előző részhez, itt is inkább a visszaemlékezést egészítették ki és nem a lányok harcát, ami tényleg elég furcsa volt, hogy a 2 mágus öklözik XD Még Edolasban meg is lehetett érteni a 2 Erzánál, mert ott épp elfogyott a mágikus erő.
Minerva flashback-je amúgy nem lett volna rossz, ha nem "Fingers"-nek hívják a filler sabertooth-ost, aki a saját mágiájának egy találatától össze is esett, miközben a kislány Minerva bekapott párat, de még felbírt állni  :smirksweat: Mondjuk nem igen volt sok választása egy olyan apával mögötte. Bár az is érdekes volt, hogy "Ujjak"-ból csak a kesztyűje és a csizmája maradt miután Genma "elporlasztotta"(?).
A mangához képest itt nem volt meztelen loli a flashbackben, mondjuk ezt a változtatást megértem, de a mangában is csak a sziluettjét mutatták Minervának, így nem kellett volna kihagyni és még cenzúrázni sem. http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/388/10
Wendy Sakurás hajlevágása és elhatározása talán tényleg jobb lett itt az animében, de a mangában szerintem az Ikersárkányok megjelenése messze menőbbre sikeredett.
Szóval ja, az elején még azt hittem ez is egy nagyon szuper epizód lesz és talán végre magára talált az S2, de sajnos ez csak egy 3/5 lett a részemről :(

Na, animések, mit szóltatok a 2000 Arc-hoz? :D 10es skálán mennyire tartjátok túlzásnak?  :smirksweat:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BRON94 - 15 szep 12, 18:00:44
Minerva vissza emlékezésének kibővítése egész korrekt volt ,a gomba fejű Happyin jót mosolyogtam  :D
Amúgy  csak engem bosszant, hogy harcokat nem egészítik semmivel sem ? Vagy lehet hogy csak velem van a gond ,hogy egy shounen manga adaptáció-tol hosszabb harcokat várok :smirksweat:.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 szep 12, 18:11:56
BRON94:

Akármennyien is szidják a FT-t a gyenge harcok miatt, itt általában a komolyan/jelentősebb harcoknak van menete és hellyel közzel még magyarázatokat is szoktunk kapni, hogy mit miért. Ilyen esetben nem olyan könnyű pár plusz mozdulatot beszúrni. ^^ Persze 1-2 pofon én sem hiszem, hogy gond lenne. De másrészt meg nem bánom, hogy nem bővítgetik, mert így nem kerülnek bele butaságok. ;)
Bár az is lehet, hogy a Dragon Ball-os Goku vs Dermesztő és a Yuu-Yuu Hakusho-s Yusuke vs Toguro több részes harcok óta nem igazán tesznek (mernek tenni) shounenbe túl hosszú harcot. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 szep 12, 18:51:09
Na jó, ez már fáj. A seiyuuk elképesztőek (még mindig), a zenék már hátborzongatóak, de a nyavalyás animálással még mindig nem tudnak mit kezdeni! Már bocsánat, de pontosan mi értelme egy animációs stúdiónak, ha ahhoz nem értenek amihez a legjobban kéne érteniük? :fun: A dinamika még talán a kisebb baj lenne annak ellenére, hogy ez egy shounen, de akkor legalább látszódna, hogy próbálják megerőltetni magukat. Azt utálom a legjobban, mikor beszélgetnek a szereplők és 10 másodpercig egyik se mozdulna a másik felé, még véletlenül sem! Beszéljenek csak a levegőnek, vagy a képzeletbeli haverjuknak, kit érdekel!
Az előző rész jó volt, nem értem mit csinálnak, hogy a jobb minőséget kéthavonta egyszer tudják elérni.
De ezt a kisebb szidást ezúttal nem az egész részre értettem. :P A Minervás flashback nagyon tetszett, már a karakterét sem utálom, és mivel így jobban átlátni a múltját, teljesen meg is értem. A mágiája pedig kell nekem. *-* Abba beleszerettem, csak nem értem, hogy miért volt nehéz azt a kis "térgörbítést" meganimálni mint amit a NMJ-ok alatt. Vagy, nem emlékszem pontosan, lehet arra csak az előző stúdió vette a fáradtságot.
Wendy jelenete itt jobban átjött mint a mangában, de ehhez hozzájárult az a zene is, ami az eddigi kedvencem az S2 zenéi közül most már. Azt is mutathatták volna, ahogy levágja a haját, akkor 100%-osan átjött volna, de persze ilyenről még álmodni sem merek.
Nem tudom eldönteni, hogy Erza jelenete itt vagy a mangában volt nyálasabb. Oké, karakterfejlődés meg minden, de az elején nem volt ilyen. Még a Mennyország Tornyás eset után sem. Jó személyisége van, de Mashi valahogy egyre lejjebb tuszkolta a szememben.
Na de remélem még sikerül egyszer-kétszer megerőltetniük magukat. :D Kíváncsi vagyok a következő részre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 szep 12, 20:28:13
Mondjuk az feltűnt, hogy ezt a részt nem ugyanaz az animációs csapat csinálta, mint az előzőt. Észrevehető egy pici eltérés a rajzolásban és a színekben (ami az alkonypíren kívül sem túl sok volt :D).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Lemoon - 15 szep 12, 21:16:09
Ja, mert az meg mindig változik? 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 szep 12, 21:35:16
Egy csapat mindig valamennyi részt csinál. Illetve vannak olyan csapatok, akik inkább a beszélgetős részeket, míg vannak olyanok, akik inkább a harcos részeket csinálják ...nem túl sok(k) eredménnyel. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 szep 13, 11:28:45
Nekem nagyon ott volt ez a rész! :D Pörgős volt a csatajelenet, már hosszú idő óta most először. :)

Mikor Silver elvitte Grayt azzal a fejjel, hirtelen az ugrott be, hogy azt fogja mindjárt mondani: "Na lépjünk!" :D :D

Az egész rész rendben volt, és kellő figyelmet kapott minden jelenet. :) Kevesebb beszéd néha lehetne, de nem okoz bennem lelki sérülést, ha ennyi marad. :D

Az új rész ismertetőjénél pedig mintha Juvia lett volna a kommentár....  :hmmm?: Persze kihallottam Lucyt, de nem igazán tudom.. :) (Persze akkor Gray-sama-zott volna....  :hmmm?:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 szep 14, 22:05:38
Na sikerült végre megnézni az új részt --> 250. (S2-075.)

A rész eleje egyszerűen hátborsóztatóan nagyszerű volt. Úgy néztem még volna tovább az a kis csetepatét... Happy és Lily nagyon aranyos és vicces volt, jót nevettem rajtuk. Minerva és Erza szerintem jobb is lehetett volna, de elment azért.. :D A filler rész nagyon adta, egy pillanatig se éreztem, hogy mikor lesz már vége, habár volt benne egy-két fura dolog, amit már írtatok feljebb is. A vége nagyon bejött, jobban tetszett, mint a mangába, Lector és Frosch még mindig cukik és viccesek, fel tudják dobni velük a hangulatot. Na de! Nem értem én, hogy ilyen jó zene és szinkron mellett, miért olyan nehéz megcsinálniuk azt az animálást, főleg ilyen pár jó! rész után. Egy-két helyen nagyon furcsa volt, pl. mikor Natsu-ék megrohamozták Tempestáékat, vagy pl. Erza-Minerva harcból is hiányoltam.

Amikor Tempesta eltolta az átkát, akkor jutott eszembe, hogy szegénykét Laxus one hitelte.. Fhu, ha most itt lenne...
Silver kib*szott vagány, a nekromanta barátunknak elvitte a szinkronhangja a szívemet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 szep 17, 09:14:01
Következő részek címei (spoileres lehet!):

2015. 09. 19. - Tartaros Történetszál: Egy kisfiú története
2015. 09. 26. - Tartaros Történetszál: Gray, Silver ellen
--------------------------------------------------------------------------------
Új Opening (Edge: Believe In Myself) és Ending (Megumi Mori: Azayaka na Tabiji):

2015. 10. 03. -Tartaros Történetszál: Silver Emlékei
2015. 10. 10. -Tartaros Történetszál: Levegő

Továbbra is tartják magukat- az amúgy tökéletes- 2/1-es adaptációhoz. Számolgattam és ezzel a tempóval 12 rész (24 fejezet) jön ki pont. Ennek hála a következő opening még teljesen a Tartaros ívről fog szólni. Karácsony környékén úgyis szünet szokott lenni minden animénél, de ha nem, akkor a Tartaros ív befejező mangafejezete elég hosszú lett, szóval annak adhatnak egy külön epizódot is, úgy meg kijön a normális 13 rész.
A lényeg: Még ebben az évben nem lesz filler! Aztán már jó kérdés, az a jövő zenéje. Mondjuk én a helyükben kihasználnám az alkalmat, mert utána már nehezebb lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 szep 17, 18:12:36
Remélem, hogy a következő opening is jó lesz, mert a jelenlegi az egyik személyes kedvencem, ja és csinálhatnának most endinget is, mert a mostaninál nem voltak túl kreatívak.  :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 szep 17, 20:15:42
Az openingek eddig meglepően elég jók. Talán csak a 3. S2 nyitány lett gyengébb, a többivel nem volt bajom.
Az endingek viszont teljesen más tészták, igen.. Az első tetszett csak eddig igazán az S2-ben... Bár a 3. óta folyamatosan csak képmutatás van mindig...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 szep 17, 22:38:18
Egyébként így belegondolva nem is értem, hogy miért nincs rendes ending... Még azt se mondhatjuk, hogy nem fér be a játékidőbe, mert több perci ott megy zenével, olyan nehéz lenne valamit oda animálni? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 szep 18, 15:52:19
Novemberbe kiderül hogy mi lesz a tartaros után.Az is felmerült hogy megint 1 évig felfüggesztik vagypedig ugye filler.Ha felfüggesztik akkor dec. 26.-án lesz az utolsó rész.Én nem tudom minek örülnék jobban.Ez a filler minőségétől függene természetesen :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 szep 18, 18:54:03
Nemtudom te hogy vagy vele, de a FT-es fillerek nekem általában bejönnek és érdekesek, imádom a kis Natsu szinkronját ^^ . Egyébként lehet, hogy felfüggeszthetnék kicsit. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 szep 19, 14:33:15
251. (s2-76) rész

Pár helyen picit időhúzásnak éreztem, a kis plusz jelentek miatt, de nem volt vészes.
Silver egészen Darth Vader stílusban közölte, hogy "Én vagyok az apád." :D Már csak a sisakon keresztüli fújtatás kellett volna. XD
Annak örülök, hogy Delioránál az régi Akuma Deliora betétzene ment. Mondjuk kicsit zacc is lett volna, ha valami mást pakolnak be.
Erza visszaemlékezésében Gérard arca kész katasztrófa volt. Szégyen a készítőkre, hogy mennyire nem hasonlított. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 szep 19, 18:42:00
Egész jó részt kaptunk! Kiderült, hogy nem 2000, hanem 3000 Face van, csak hogy ne túlozzunk.
Az animációkat most nem tudom hova tenni. Némelyik ütésváltás elég jó dinamikával rendelkezett, de néha meg kész förtelem volt az egész. Főleg amikor Mard Geer elhajítja Rouge-ot, ott minek kellett lassított felvételt alkalmazni?? Vagy amikor egy jelenetváltás után Sting és Rouge próbálják megsorozni a Hádész Királyát és ilyen nagyon gyors, de 2-3 képkockából álló ismétlődő "valamit" tettek be oda... Az fájt. De ugyanakkor voltak jó verekedések is, szóval fogjuk rá, hogy "elment".
Silver Darth Vaderes vallomása valóban hangulatos lett XD De amikor közli, hogy ő Deliora, azt szerintem a mangában, de még az openingben is jobban megcsinálták. Itt túl közel mutatták a képet :/
Minerva gombaszedése se lett rossz, azon nagyot nevettem, amikor rászedte Franmalthot az "értéke..." szóval :D
Egyébként végre magára talált az anime a zenéket illetően, eléggé fel tudják dobni végre a hangulatot. És szerintem ez a naplemente szintén dob rajta egy nagyot, nekem tetszik legalábbis.
4/5

A következő részre kíváncsi leszek. Vajon beteszik azt a menő dinamikus jelenetet, ami a Tartaros trailerjében volt? Meg azt a másikat is később?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Don Diablo - 15 szep 20, 18:50:55
Én valahogy vissza szeretném kapni a régi FT-t.A régi zenéket, még a gyengébb rajzolás sem lenne probléma a túl élénk szinekkel mert a S2-nek ez az egyetlen pozitívuma.Valahogy nincs már olyan lelke mint volt.Ha meg be érnék a mangát és megint lenne fél év szünet az sem lenne gond de ez a vontatott marhaság nekem nemjön be.Régen 1 részben annyi minden történt hogy hihetetlen most meg ló....r se.

Az S1-et nemtudom megunni akárhányszor nézem vissza, de az új részek már nemtudnak annyira megfogni.Az új ívben is talán a Wendy Dragonforce-s harca értékelhető a többi elég gyenge.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 szep 20, 20:12:40
Ez a saját elfogultságod miatt van. Mármint nyilván, nem azt mondom, sok mindenben (főleg animációban meg zenében, de utóbbiban ez is nagyon kezd feljönni) a part1 sokkal jobb volt, mint ez, de sok mindenben pedig nem. Én, aki nem voltam közel érzelmileg egyikhez sem, így látom, de te szerintem az egyeshez nagyon közel voltál, ill. régen volt, ami azért megszépíti az emlékeket.
Szerintem sokszor a Part1-et is kínszenvedés volt nézni, volt ott is sok hülyeség. De az kétségtelen, hogy voltak hidegrázós pillanatok is. Próbáljunk meg egy picit objektívabbak lenni.
Az meg hülyeség, hogy a mostani vontatott. 2 fejezet/rész tempó volt szerintem a régiben is. Ha esetleg vontatottabbnak érzed, akkor az a manga hibája. Merthogy az, hogy kiveszett az egészből a lelke, hogy már nem olyan friss, hanem sokkal több hülyeség és klisé, és esetleg nyál van benne, az mind a manga hibája.
És persze ez az én véleményem, én megértem, hogy pl. miért lát valaki nagyon jónak valamit, ha egyszerűen elfogult azzal a valamivel szemben. Sőt, nagyon is jó dolog az elfogultság sokszor, hogy nem kell mindenhez racionálisan és kritikusan hozzáállni. Hanem egyszerűen magával ragad és szereted.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 szep 21, 19:48:09
@Don Diablo: Az S1 nekem is jobban tetszik, de már nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy jobb. Ugyanis ott sokszor volt gyengébb rajzolás, itt meg nagyon régóta szinte tökéletes. Emlékezz csak vissza Sting és Rouge arcára (főleg az utóbbira) S1-ben és nézd meg őket most. Ég és föld a különbség.
A zenék által teremtett hangulat miatt pár hónapja még az S1-et mondtam volna sokkal jobbnak, de ezen a téren végre az S2 is összeszedte magát. Igazából már csak a dinamika kéne és nem lenne okunk panaszkodni.
A szürke, sötét, fakó színvilágot meg hagyjátok már. El lett mondva párszor, hogy a Tartaros arc miatt van ez. Nézd meg az S2 első 51 részét, ott ugyancsak szép színes volt. Hidd el, hogy a mostani ív után (ha nem lesz megint felfüggesztés) filler ide vagy oda, újra szivárványszínű lesz az anime.

Egyébként az is benne lehet a pakliban, amit Jon írt. Nekem is visszaesett kicsit a Fairy Tail TÖRTÉNETE Tenrou után, ami nem az anime, hanem elsősorban a manga hibája. Eltűnt benne a misztikum, hogy mi volt a múltja ennek vagy annak a karakternek és ki is ez a Mistgun vagy Gildarts stb. Továbbá még mindig a Phantom Lord, Harc Fesztivál és Tenrou sziget a legjobb ívek, amiket ugye az S1 dolgozott fel. Csóri S2 egy előzetesen félig leadott történetszálat folytatott rögtön, így elég nagy volt a széthúzás és a különbségek észrevehetősége (S2 elején még a rajzolás is gyengébb volt) aztán meg egy fél éves fillerévad jött. Nehéz dolga volt, de végre kezd magára találni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 szep 26, 13:32:39
Nah végre az első teljesértékű rész az S2-ből! Volt több zene jó helyen és még néhány animálásra is hajlandóak voltak. Már csak kicsit Juvián kellett volna dolgozni, reméljük a jövőheti részt nem rontják el.   :bow:

(Volt egy baki amikor Gray nyakláncát nem szinezték ki csak körvonalakból állt :D)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Neji95 - 15 szep 26, 15:36:07
Várható mára felirat/rész?:O


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 szep 27, 12:13:22
252. (S2-077.) rész

Nem volt rossz. Kivéve Gajeel fejét itt: http://kepfeltoltes.hu/150927/_HorribleSubs__Fairy_Tail_S2_-_77__720p_.mkv_snapshot_07.12__2015.09.27_13.09.55__www.kepfeltoltes.hu_.jpg (7:13) Ez még viccnek is rossz, és az a legrosszabb, hogy vagy 3-4 másodpercig látszik, szóval még felirat olvasás mellett is simán ki lehet szúrni. :(

A fő prímet Silver és Gray harca vitte. A beszúrásokkal együtt egész hangulatos lett. Natsu és Gajeel harcai csak említés szintjén voltak jelen. És inkább Juvia és csonti beszélgetésén volt a hangsúly.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 szep 27, 23:57:55
Na úgy tűnik a pár hónapja látott trailerben lévő menő harcjelenetek benne lesznek az animében :) Ennek örülök, mert a Sting és Rouge harca nagyon jól nézett ki, bár remélem nem csak annyi lesz igényesen meganimálva. (Amúgy 4-5 hónappal előrébb jár a stúdió?  :hmmm?: Azt hittem csak 1-2 hónappal max, a kiadott részcímek miatt)
Maga az epizód nem volt rossz, bár kicsit lehetett volna jobb is. A rész első fele teljesen rendben volt- leszámítva a Chakra által linkelt béna Gajeel fejet, az nekem is egyből feltűnt, de ennyi belefér bocsássuk meg nekik, a dvd verzióban úgyis javítva lesz, bár az minket annyira nem érint- elég jól eltalálták a hangulatot és a harcot, viszont a 2. felére nekem leült az izgalom és a dráma. Talán az exceedek baromkodása miatt is.
A következő részre kíváncsi leszek, ritkán van igazi Juvia harc és hát jövőhéttől új op/ed :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 szep 28, 18:14:29
Na hát viszonylag elég jó rész volt szerintem ( 252. (S2-077.)). Silver nagyon vagány  >:) , ezenkívül a zenék néhol hátborzongatóan jók, alig várom, hogy kiadják az OST-ot. ----> Visszatérve, Silver vs Gray: elég jó kis harc volt, és benne volt a traileres animáció! YEAH  :bow: , ezenkívül is jó volt, főleg a végén  :$ (Gray Sama). Macsekos részt megint túlhúzták szerintem, amúgy meg rendben volt a rész, kíváncsian várom a következőt! Go Juvia, Goooo!  *-)      

( 800x jó volt ez a rész  :hmm?: )


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Vivien_Borsos - 15 szep 29, 18:22:15
Libabőr (2015) Leírás:
"Ne költözz olyan környékre, ahol horror író él. Zach (Dylan Minette) elköveti ezt a hibát: a édesanyjával új városba hurcolkodnak, és még büszkék is rá, hogy a szomszéd házban a Libabőr-sorozat híres írója R. L. Stine (Jack Black) dolgozik. A srác összebarátkozik a nagy ember lányával (Odeya Rush), és a segítségével beszökik a mester dolgozószobájába.
Nem is sejti, hogy Stine különös módszerrel alkot: hátborzongató fantáziáról árulkodó könyvei valóságosak, és ő a lapok közé zárja az elé kerülő szellemeket és szörnyeket.
A srác véletlenül szabadon ereszti az irodalomba száműzött rémeket. A gyerekeknek és az írónak össze kell fognia, hogy visszakergessék a szökevényeket oda, ahova valók - mielőtt túl késő lesz."
Nekem kicsit Zeref gyanús.. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BRON94 - 15 okt 02, 14:30:33
Az utóbbi  pár rész egész jó volt,a tartaros arc végére csak össze szedték magukat a készítők( mondjuk ideje volt már  )XD.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 okt 03, 09:56:45
Nekem nagyon tetszett a rész!Egy negatívum ugye a szokásos jelenet Erzáéknál, de elnézem :D
Opening Ending nálam nagyon betalált ;) spoileres szóval vigyázni vele :D
Opening: https://www.youtube.com/watch?v=E3PBUwPPx4U
Ending: https://www.youtube.com/watch?v=6_LUJZSGFhg
Mostantól még komolyabbra fognak fordulni a dolgok.
Amúgy amit anno írtam hogy 7. openingesek meg endingesek adják elő a mostanit nagyon de nagyon félreértettem >.<
Ezek az előadók teljesen mások :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 okt 03, 10:37:47
Nem is emlékszem volt-e ilyen nagy spoiler bomba mint az opening vége :D Csak óvatosan fél szemmel nézze az aki nem olvassa a mangát. Egész jó rész volt, ugyan sokat nem haladtunk előre. Keith képességeit egész pofásra megrajzolták. Graynek pont a legérzékenyebb pillanatánál sikerült a leg debilebb fejet megrajzolni ever. :D

Legalább az opening készítéshez ért ez a stúdió mert megint telitalálat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: nonloso - 15 okt 03, 13:36:48
Szerintem jó rész volt, Juvia is elég meggyőző volt :)
 Happynek már kicsit uncsi ez a "nem bírlak el" szivatasa, de neki elnézem :D "úgy érzem csak az időt vesztegetjük" hát ezekkel a jelenetekkel biztosan..:D
Az opening szerintem az egyik legjobb eddig, nagyon eltalálták csak ugye animések számára tényleg tele van spoilerrel.
Az endingnek először nem értettem, hogy van-e jelentese vagy szimbolizál-e valamit de mire 3. alkalommal neztem leesett  :D kicsit lassú a felfogásom :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kristofkristof - 15 okt 03, 22:33:19
Nem is tudom megmondani, hogy mikor volt ilyen jó opening. Rég volt már nem azt mondom, hogy ilyen jó zene egy openingben, hanem amelyik ennyire passzolt volna az ívhez, amit feldolgozott, de egyébként nekem a zene nagyon bejött és a kedvencek között van. Most azt mondom, hogy végre teljesen átjött az animátoroknak minden, mert remekül tükrözték, hogy mi várható. Én még mindig azt mondom, hogy spoiler nélkül nem lehet jó openinget csinálni, az már egy másik dolog, hogy most itt egy kis spoiler is rengeteg dolgot lelőtt, de hát ez az ára. Külön tetszett, hogy végre egy olyan openinget kaptunk, amiben nem csak a főszereplőn volt a hangsúly. A rajzolás és animálás is ebben az openingben volt a legjobb szerintem. Hát ez szónak is száz a vége most ezzel teljesen levettek a lábamról.  :) :D

Az endinghez csak annyi, hogy az jobb volt mint az előző, bár ez tényleg nem nagy teljesítmény. :fun:

A résszel is megvoltak elégedve, annak ellenére, hogy tényleg nem történt olyan sok minden. A rajzolással is csak 1-2 helyen volt bajom. A következő résztől már tényleg sokkal izgalmasabb lesz a történet.  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 okt 04, 06:43:10
Fuh, hát az opening egyszerűen a legjobb eddig szerintem..  :hmm?: Hát leesett az állam.
Az ending is elég pofásra sikeredett  :$

A részről: Gray és Silver jelenete nagyon megható volt, és nagyon átjött, lehet még jobban, mint a mangában. És most már jöhetnek a többi harcok, most már nagyon bízom benne, hogy jó lesz!  :bow:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 okt 05, 11:42:48
Az új opening: Meg kell mondjam hatalmas elvárásaim voltak vele szemben, hisz az S2 7. openingje, ami ráadásul a Tartaros Arc utolsó szakaszát fogja "feldolgozni". Így hát elég nagy mércét állítottam elé, amit részben igen, de részben nem sikerült átugrania. Félreértés ne essék, így is 5/5 lett, mert a zene baromi jó (van igazi refrén) és a képi világát is sikerült eltalálniuk, bár az elején Natsu arca kicsit pufi lett, Zerefnek meg a szeme sem állt jól XD . Azonban én egy TOP 5 gyanús openinget vártam (tényleg szuper nagyok voltak az elvárásaim), de ezt közel se tenném be ebbe a listába.
Egyébként az első 1 perce még nem is lett olyan spoileres, de az utolsó 20-30 másodpercre szinte mindent betettek amit lehet, szóval csak az nézze meg, aki nem fél a spoilerektől!
Amúgy nekem ez az opening hasonló szinten van, mint az előző, az is nagyon tetszett, bár egyiket se mondanám kedvencnek, viszont vannak benne hasonlóságok, pl.: a 2 ellenséges nő szereplő Erza imádata...  :smirksweat: Azok az elpirulások  :$
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151005/Fairy_Tail_S2_-_77.mp4_snapshot_03.04__2015.10.05_12.18.56__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151005/Fairy_Tail_S2_-_77.mp4_snapshot_03.04__2015.10.05_12.18.56__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151005/Fairy_Tail_S2_-_78.mkv_snapshot_01.17__2015.10.05_12.19.22__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151005/Fairy_Tail_S2_-_78.mkv_snapshot_01.17__2015.10.05_12.19.22__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

A rész: Grat a készítőknek, nagyon eltalálták a hangulatát! :) Bár a mangában se tetszett nekem se Gray debil feje a legérzékenyebb jeleneténél, kár hogy nem változtatták meg az animében ezt is, úgy, mint Natsu és Gajeel reakcióját arra, amikor Juvia belement az ellenségbe. A mangában (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/394/14) szinte elbarmolták Juvia nagy jelenetét, de szerencsére az animében komoly volt a meglepődésük, nem ilyen "wtf" szintű... Egyébként a vízi "boszorkány" nagyon durván meg tudna így ölni kb. bárkit, ha a FT nem shounen, hanem a komolyabb kategória lenne. 4/5

Az ending: Sajnos ezek továbbra is gyengék, de szerencsére az előzőtől jobbra sikeredett... Bár ez tényleg nem nagy teljesítmény  :smirksweat: Mondjuk azt vettem észre, hogy megismerkedési sorrendben voltak a szereplők Natsu számára? De hamarabb beszélgetett (illetve verekedett) Natsu Gray-el, akiket aztán Erza békített ki mindig :D Szóval Grayt kellett volna Erza elé tenni és akkor még jó is lett volna. Mondjuk Laxus is érdekes helyen van, de azt még talán el is tudom fogadni. (Tudom Lily Wendy-ék után jött, de az összes sárkányölőt a macsekjával mutattak :D )
Viszont a "régi" Lucy-t elég jól visszaadták S2 grafikával. Ebben az endingben nagyon durván látszódik, hogy mennyit "nőiesedett" a karakter :D
Gyenge 3/5-öt adok rá. Elég durva, hogy nekem eddig igazán csak az első zárány tetszett az S2-ben...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 okt 05, 12:46:01
Nem is tudtam hogy Igneel is a Fairy Tail-be csatlakozott Csabi :D :P Szerintem Natsu számára a fontosabb embereket mutatja sorba meg uyge Lucy-nál kezd el futni mert onnantól válik izgalmasabbá az élete.Az egészben a probléma hogy Lisanna nincs ott :D Habár amennyire jelentéktelen mióta visszajött én se raktam volna oda :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 okt 05, 16:52:24
Igen miután leírtam és kikapcsoltam a gépet nekem is leesett  :smirksweat: (Javítva)
De akkor is Graynek kéne Erza előtt lenni akárhogy is nézem.
Lisannát meg ne is mondd, szomorú, hogy ilyen jelentéktelen  :( Teljesen felesleges volt "feltámasztani".


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 okt 05, 18:04:50
Lisannával kapcsolatban ott a pont.Ami Grayt meg Erzát illeti ha tényleg nem hiba volt akkor azt tudnám mondani hogy amíg Erza nem jelent meg addig ők ellenségeskedtek és tényleg nem bírták egymást aztán ahogy Erza megjelent onnantól kezdtek csak úgy igazán bajtársként tekinteni 3an egymásra, mégha ezt nem is sűrűn mutatják ki (mármint Natsu és Gray) :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 okt 07, 16:15:32
254   Tartaros Arc: Air
冥府の門編 Air (Tarutarosu Hen: Air)   Oct 10

255   Tartaros Arc: Steel
冥府の門編 鋼 (Tarutarosu Hen: Hagane)   Oct 17

256   Tartaros Arc: The Final Duels
冥府の門編 最後の一騎討ち (Tarutarosu Hen: Saigo no Ikkiuchi)   Oct 24

257   Tartaros Arc: Wings of Despair
冥府の門編 絶望の翼 (Tarutarosu Hen: Zetsubō no Tsubasa)   Oct 31


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 okt 10, 12:37:47
Sajnos nem tetszett a rész :( Időhúzás az volt rendesen bár nem emlékszem hogy mennyi ebből mangahű.A rajzolás Natsu és Gajeel harcánál többnyire szerintem rossz volt.Ami miatt nagyon mérges voltam hogy ahogy lehetett kicenzúrázták  Gajeel és Levy pillanatát... mangában azért jobban kivehető volt a dolog.DE azt mondja már el nekem hogy ez mi volt a kövi rész preview-ben?
https://41.media.tumblr.com/1381636e046006584da604016de37dfe/tumblr_nvzgplb6vW1tmwky3o2_500.png
Ha ezt tényleg így átvariálják én nem tudom mit csinálok....Remélem hogy valami hiba de az meg nagyon ciki lenne :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: StellaLuna - 15 okt 10, 18:01:42
Hát, nem sokszor szoktam ennyire kiakadni szegény Fairy Tail-animére, de most megtettem. Megközelítőleg fél éve várok arra, hogy Levy és Gajeel csókját meganimálják, és sikerült annyira, de annyira elrontaniuk, amennyire csak lehet (magánvélemény, természetesen, de én ezt most így éreztem). Miért nem lehetett közelről, úgy, mint a mangában, mutatni? Miért nem lehetett tökéletesen kidolgozottá tenni? Miért nem lehetett Gajeel és Levy legnagyobb pillanatát normálisan meganimálni? :(
Sajnálom, hogy ennyire kibuktam, de most nagyon el vagyok keseredve, pedig eddig még tetszett is a Tartaros arc.
Laxus hirtelen megjelenését pedig én sem teljesen értem... De azért remélem, valami sokkal jobbra számíthatunk az új epizódtól.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 okt 10, 18:40:55
254. (S2-079.) rész

Az előzetesben Laxust én sem értettem. Két okból sem. De mivel mindkettő spoiler, így majd csak akkor írom le, ha kijön a következő rész. A mangások meg gondolom, tudják, mire gondolok.

Gajeel nagyon vadasul néz ki a Vasárnyék sárkány formában. ^^ Nagyon hasonlít így valakire, aki még nem szerepelt, de szintén spoiler. XD

StellaLuna-val szintén egyetértek. Annyira sokat ezért nem szerepel Gajeel és Levy. És ha már kaptak egy ilyen pillanatot, akkor az legyen rendesen kidolgozva. Főleg, hogy ez mangában egy teljes oldalas kép volt és asszem nem véletlen: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/396/18

Minerva a konyhában... először az jutott eszembe, mint annó Démon Mirajane-nél: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/126,5/13 (jobb alsó sarok) :D
Mindenesetre Minerva szinkronhangja még mindig nagyon király. Jól illik a gonosz személyiségéhez. Meglátjuk, hogy a "jövővel" hogy boldogul. ;)

Viszont Silver hangja néha nagyon furcsa volt. Az a hümmögős dörmögés eléggé "érdekesen" adta. Nem azt mondom, hogy rossz volt, csak... furcsa.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 okt 11, 11:16:52
Valóban gyenge rész volt :( Elvileg a teljes epizódot a verekedések tették volna ki, de az animében inkább elhúzták a töltelék karakterek mászkálásával és MEGINT A **** macskákkal az időt... Így nem jutott sok képkocka a harcokra. Ezek után jogosan várhatnánk azt, hogy legalább az az 5 (?) perc verekedés jól nézzen már ki, de ááá, ebben az animében esélytelen, hogy képesek legyenek MEGANIMÁLNI az összecsapásokat. Jobb esetben 5-10 részenként van 1 perc harc, ami tényleg harcnak néz ki, nem ilyen mangás diavetítésnek.
Gajeel és Levy jelenete meg no comment... Egy "csókot" most miért kell kicenzúrázni?? Mi abban a durva, amit a gyerekek nem láthatnak? XD Mert a meztelenkedést és vérzést nem mutatni még talán megértem (bár az egész sorozat nagyrészt erre épül... no mind1), de hogy ebben mi zavarta őket, én nem értem...

A következő részben meg mit keres ott Laxus? O.o Bár az openingben is figyeltem, hogy mutatták harcolni... Itt valami nagyon bűzlik...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 okt 17, 00:13:14
Ő nos utánanéztem és találtam egy hivatalos infót (ne kérdezzétek hol) arról, hogy még várható pár változtatás az animében és ezt Mashima kezdeményezte elvileg.Úgy mint pl Jellal meg az OS kapott +1 részt akkor Lily jeleneténél mutattak ágyúgolyókat.Lesznek még ilyenek hogy jobban meg lesz magyarázva a történés.Úgy gondolom hogy ez a Laxusos téma lehet hogy jól lesz megoldva.+ a jövőben is egy "fura" harcban remélhetőleg változtatnak egy picit hogy kevésbé legyen logikátlan.Mindenesetre várom a részt.Nagyon kíváncsi vagyok hogy mi lesz ezzel a Laxusos témával(meddig húzódik így ez a csata és hogy hol bukkan fel "ő" ha nem itt , és mikor).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sanji - 15 okt 17, 08:40:50
Jo hülyeség volt hogy Laxus megjelent, foleg hogy jobban volt meganimalva mint Gajeel végső csapása....

Plusz Natsut gyengítik le ezzel mert O fog vele harcolni ugye... Na mindegy ha nem filler lett volna simán bele illett volna a mangaba főleg hogy Laxus mekkora tank :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 okt 17, 10:42:50
Bezzeg a kamu dolgokat meg tudják rendesen animálni ejj ejj  :fun:Ettől függetlenül egész jó rész volt, jó volt a visszaemlékezés Gajeel részéről is. Animációk és zenék is a helyükön voltak. De most akkor "Ő" aki a mangában is van mikor jön egy jó kérdés. Meg hogy hogy magyarázzák ki h Laxus tud harcolni. Tippre ki fog derülni h nem csak a tüdeje egy sárkányé hanem a belső szerveit egy sárkánytól kapta.

Szerintem létezett rendesen a villámsárkány, csak lehet a háborúban elpusztult és az akkori sárkányölő tanítványa lacrimákat készített a szerveiből, hogy később egy potenciális sárkányölőnél felhasználhassák.



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 okt 17, 11:03:51
Én nem tudom megérteni hogy 1 hét leforgása alatt hogy tud ekkora differencia lenni 2 rész között :D Nekem ez most nagyon ott volt!Animáció,zene,szinkron minden!Laxus dolgot meg szerintem megfogják magyarázni d ekövi részbe mintha már nem bírná na lehet hogy akkor lesz "ő" csak máshogy belekalkulálva.Így akkor gondolom majd a Tartaros végénél Laxus reakciója lesz hitelesebb.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Drahaka - 15 okt 17, 19:23:57
Egy picit pipa vagyok,hogy elvettek egy epic gray pillanatot a mangából (legalábbis egyenlőre).....de annó meg a mangára voltam pipa,hogy elvették Laxus revans esélyét.....majd meglátom,hogy mi sül ki ebből és eldöntöm,hogy hogyan állok ehhez.
Maga a rész az K*RVA JÓ VOLT!!!!!!Ha minden rész ilyen minőségű lesz mostantól én boldog leszek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 okt 18, 09:11:02
Fhu, hát nem is tudom mit mondjak... Ez EPIC volt! Ahhoz képest, hogy megváltoztatták a manga eseményeit, így lehet, hogy még jobban kitudják hozni a dolgokat.. Főleg, hogy nálam Laxus ismét egy új szintre emelte az epicbadass fogalmát  :nugget: . De az a francos kabát miért nem esik le a válláról xDDD , nagyon vagány faszika, de egyébként mit mormolt ott magába?

Egyébként elég jól meganimált lett szerintem, és a zenék is ott voltak, + láttuk a Gajeel+Levi pillanatképet is, amiért múlthéten hiszti volt. Gajeel pillanata is jól el lett találva, bár valamiért kicsit üresnek éreztem. És jól láttam, hogy volt vér is..? -> Laxus szájából kifolyva, kiöklendezve, plusz Tempesternél?  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: AFR - 15 okt 18, 09:20:24
Oliver melyik fura harcra gondolsz?
ha ide nem akarod ak pirátba küld el kérlek


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BRON94 - 15 okt 18, 15:18:56
A mostani részel nem volt különösebb bajom , bár Laxus megjelenését most nem tudom hova tenni .Majd meglátjuk mi lesz jövő héten.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 okt 24, 13:57:20
256. (S2-081.) rész

Egész kedvemre való volt ez a töltelék harc. Mondjuk Laxus hasi és mellkasi izomzatát legalább 5x megcsodálhattuk, de hát ez van. XD

De ciki, hogy egy töltelék harc, ami a mangában nem is volt, jobban meg van csinálva, mint egy mangás bunyó. A mangás bunyókat meg nem hogy normálisan kiegészíteni, de még rendesen meganimálni sem tudják. Szégyen.

És ha a kövi rész ajánlójából jól veszem ki, akkor fel fog tűnni az, akit Zirconis is alig mert nevén nevezni. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 okt 24, 14:53:49
Nekem is tetszett ez a rész! Gray megjelenését se rontották el. Így is lehet valamennyire érzékelni hogy erősödött. Laxus meg hát Laxus  :) Tök jó látni hogy Gajeel és közte mennyit változtak a dolgok. Kövi rész meg hát igen.... Nézze meg midnenki ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BRON94 - 15 okt 24, 15:47:59
A Laxus  vs Tempester  harc volt a Tararos arc legjobbja (meganimálás téren) ,bár amit Chakra is irt elég  gáz hogy  ez egy filer harc .
Amúgy lehet  csak én látom így ,de ami itt filer az sokall jobban meg van csinálva mint ami canon. 


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kristofkristof - 15 okt 24, 16:26:20
Direkt nem írtam múlthéten erről véleményt, hátha kisül valami jó belőle, de nem így lett. Akkor csak szerintem lett rossz a harc. Abban egyetértek, hogy ennek a harcnak az animálása nagyon jó lett, de több dologban nem. Nem értem miért kellett ezen változtatni. Most végignézhettük, azt amit a történetszál elején, mert kb. ugyanaz volt, Tempesta megint kifingatta volna Laxusékat az öngyilkosságával. Pedig ez volt az egyik jelent, amit a legjobban vártam, hogy láthassam animében. Gray jelenete közel sem lett olyan epic mint a mangában. Gray itt kb. fapofával közli, hogy ő zúzza szét a Tartarost, a mangában, azért ez a jelenet sokkal epicebb és ridegebb volt. Na de mindegy nem ragozom tovább, animálás szempontból jó volt, de minden más szempontból viszont nagy nulla, most ezzel sok dolgot megkérdőjelezett a mangaka ezzel a lépéssel, mert úgy tudom az ő keze volt benne.

Várom a folytatást, remélem nem lesznek már ehhez hasonló változtatások.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Izma - 15 okt 24, 16:30:41
Alapvetően nagyon tetszett a rész, Laxusnak kijárt ez a visszavágó Tempesta ellen!  :jaja: Az viszont kissé elkeserített, hogy egy totál filler harcot normálisan meganimálnak, de a mangában lévőket képtelenek megcsinálni dinamikusra.
Továbbá van két érdekes apróság ami nem volt baj, csak nekem kissé bökte a csőröm. Az első: Laxus pillanatragasztóval erősítette magához a kabátját, vagy mi?! XD Komolyan, vártam hogy mikor esik már le a válláról, de egy millimétert se akart arrébb mozdulni a harc végéig. Ragaszkodó ruhadarab, annyi szent. A másik meg: komolyan nem tudtak volna kezdeni valamit Gajeel-el a harc alatt? A döbbent fejeken és a Laxus-ozáson kívül semmit sem csinált míg kivégezték Tempestát. Tudom, hogy ez nem egy nagy dolog, és jó volt látni, hogy ezek ketten mennyit változtak az első találkozásuk óta, de komolyan, nem lehetett volna betenni egy fél pillanatnyi részt, hogy Gajeel próbál talpra állni és segíteni, de összerogy és ezért küzd Laxus egyedül?
A kövi rész pedig ígéretesnek tűnik. Remélem érezhető lesz a kétségbeesés mikor megjelenik Tudjukki.  >:)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 okt 24, 16:49:10
Azt kell mondjam nagyon jó volt a múltheti és a mai rész. Gajeel jelenetét nagyon jól visszaadták, ráadásul még az S2 egyik legjobb háttérzenéjét is megkapta az Acél Módnál :D
Laxuson én is nagyon meglepődtem és vegyes érzéseim vannak a változtatással kapcsolatban, de inkább tetszett az egész, mint sem. Ahogy ti is írtátok, végre egy gyönyörű verekedést kaptunk (bár ilyen lenne mindig), de persze ezen nem kell meglepődni, a Shippuuden animében is a fillereket tudták mindig jobban meganimálni  :smirksweat: Szerintem ez azért van, mert a főtörténet egyébként is jobban érdekel mindenkit és ott nem nagyon mernek elrugaszkodni a mangában látott mozgásoktól. Azonban a fillereket általában megvetik/nem nézik jól szemmel az emberek és talán ezért is animálják meg szebben őket. Ráadásul ott nincs is annyira kötött forrás, mint a mangás részekben.
Viszont kicsit egyetértek kristoffal, ez a 2. menet is kb. ugyanúgy végződött, mint a Tartaros ív elején lévő harc. Furcsa volt látni, hogy Laxus elvileg alig bírt verekedni, de azért Titkos Sárkányölő Technikát is használt, aminek olyan sok eredménye nem lett. Bár biztos azért, mert eléggé ki volt merülve, de szerintem akkor is túlzás volt egy ilyen képességet használni, ha alig van benne erő. A Tartaros elején Laxus 2-3 technikával legyőzte Tempestát, most meg kb. mindent bevetett. Szóval értitek. Eddig azt hittem, hogy a végső képességeknek van valami "minimum mana igénye", de úgy látszik bármikor használhatóak, max. sokkal gyengébb lesz a támadóerejük :/ De persze ez csak az anime véleménye, az egészet egy fillerként is fel lehet fogni.

Amúgy nem tudom figyeltétek-e, de elég sok vér is volt ebben a részben! Csak úgy ömlött a 2 szereplő szájából. Nem hiszem el, hogy a mangás dolgokat cenzúrázzák, a fillerben meg bármire hajlandóak  :smirksweat:

Gray belépője viszont így közel se lett olyan jó, mint a mangában. Viszont, ahogy az openingben is látható, kapni fog még ő elég rivaldafényt, szóval a fanoknak nem kell szomorkodniuk :)

A rész végén Seilah keblei meg egyenként nagyobbak voltak, mint a feje XD És elég sok közeli képet is mutattak erről  :fun:

Egy szó, mint 100, az előző 2 rész egyértelműen 5/5.
A következő részben is lesz egy érdekes harc, de az mangás. Vajon fog-e olyan jól kinézni a következő összecsapás, mint a mai Laxus vs Tempesta "filler" verekedés? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: AFR - 15 okt 24, 21:17:46
Nekem csak azt mondjátok meg h mi jó volt ebben a tömény hímvesszőben
mivel lett így jobb mint a mangánál?
Ott legalább nem a szétvernek eszembe jut pár dolog és kicsinálom volt hanem egy egyszerű fölényes és reális harc


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 okt 25, 01:15:18
Nem a harc volt a jó, hanem hogy nem képregényt néztünk, és legalább 20-25 FPS-el mozgott(!) a kép. XD Sajna úgy tűnik, manapság a FT anime esetében már ennek is örülni kell. :( Csak azt nem tudom, hogy akik majd most jönnek, hát ők hogy fognak mozogni? Mert ilyen képregényrajzoló grafikával kínszenvedés lesz látni őket...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 okt 27, 23:20:44
Le vagyok maradva pár résszel, de ez a legutóbbi nagyon érdekelt, úgyhogy megnéztem. És nagyon-nagyon jó volt, legalábbis egy ideig. A rajzolás nagyon szép, de ezt már szinte megszoktam a Tartaros arcban, és az animáció is minden igényt kielégítő volt, csak így tovább.
De ami a legfontosabb, hogy nagyon is kellett ide ez a kiegészítés, legalábbis egy bizonyos pontig, de erről mindjárt.
Szóval mindenki tudja mi lesz az arc végén, és szerintem Luxus érzelmei ezáltal sokkal jobban átjönnek, mint úgy, hogy végig feküdt, igazából az önhibáján kívül. (Zárójelben jegyezném meg, hogy amúgy szerintem nyilvánvaló, hogy azért kellett kivenni Luxust már a szál legelején az egyenletből, mert nála is fellépett a Gildarts-szindróma: egyszerűen túl erős, gyakorlatilag Mard Geeren kívül senki sem lenne ellenfél neki, ha fullon van. Ezt a hű de hallhatatlan Tempestát is elintézte kemény 3 mozdulatból. Azért ez sokat mondó.)
Viszont azt az utolsó támadást már nem kellett volna beletenni, szerintem. Még drámaibb lett volna, ha Luxus látja, hogy Tempesta felkel, és látszólag kutya baja, és hogy ő már tehetetlen, mert nem elég erős. (Még átérezhetőbb az elhatározás, ugye.) És így Gray belépőjéből sem vett volna el semmit a dolog. Sőt. Még hozzátett volna, így, hogy Tempesta pont arról beszélt, hogy mekkora támadóerő kell ahhoz, hogy kiüsse őt valaki.
Mert az tény, hogy ez a megfagyasztásos dolog így nem volt hatásos, egyáltalán, sőt, nekem eléggé hülyeségnek tűnik, hogy megfagyasztja a mágiarészecskéket. Senki sem mondta eddig, hogy ez lehetséges...
De egészen addig teljesen logikus és ideillő volt ez kis filler.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 okt 28, 19:44:51
Huh, jó volt ez a kis filler harc, Laxus mééééég tovább emelte a BadassEpic fogalmát, nem tudom meddig fogja még..
Viszonylag tényleg jól meg lett animálva, és izgi is volt, meg pörgős az egész harc, főleg a Rairyū no Tekken, nagyon epic volt, még a hideg is rázott. Gray kicsit üresnek tűnt, plusz egy kicsit elszállt nagyképűnek.

Kíváncsi vagyok, hogy a jövőben lesznek-e még hasonló filler változtatások.  :hmmm?:



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 okt 31, 12:39:31
257. (s2-82.) rész

Az elején Erza és Kyoka "harc" címszó alatt felvezetett állóképes repkedése az mi a fene volt...? Könyörgöm... 20 évvel ezelőtti animékben különbül meg volt oldva az ilyesmi.

Acnologia megjelenése is mi volt már...? Egyetlen mozgókép sem volt benne, csak közelítés és "távolítás".

Igneel hangja még mindig furcsa nekem kicsit, állandóan King Bradley (Wrath) jut eszembe róla a FullMetal Alchemistből, mert ugye az ő hangját is Shibata Hidekatsu adja. Mondjuk illik Igneelhez ez a hang, szó se róla. És King Bradley is szimpi volt egy bizonyos fokig, hiába volt negatív szereplő.

A rész közepén a rajzok jók voltak, az tetszett.

Lustaság a köbön. Amikor Igneel "kibújik" Natsuból, ugyanazt a képsort látjuk, mint amikor korábban a "vulkanikus területen" mutatják. Csak a háttér más. -.-"

De legalább Igneel és Ancologia normális rajzolást kapott.
De azok az összeütközések mik voltak...?  :asdfghj: Az lenne két sárkány harca? Na ne röhögtessük már ki magunkat...

Nem szoktam pontozni, de ez valahol 1/5 és 2/5 között volt. Egyedül Igneel mentette meg a részt, illetve az, hogy ez mangában nagyon király volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 okt 31, 13:34:26
Egyet kell értenem Chakrával.Förtelmes volt!Egyedül az a rész tetszett amikor Igneel beszélt Natsuhoz és voltak a visszaemlékezések.Az hidegrázós volt.DE amikor kijött meg amikor Acnologia megérkezett :D :D Az kész röhej volt. Egy képet mutattak aztán rezegtették vagy tudom is én xD Szánalmas volt a végén az a "harc" nak s enevezhető valami a két sárkány között.Ha így elcseszik a következő részeket én nagyon remélem hogy decemberbe búcsút inthetünk az animének és akkor rá 1 évre megint egy új stúdió fogja rajzolni esetleg jobb minőségbe. :nugget: Nagy eséllyel az utolsó 2 arcot nem lehet ilyen kivitelezéssel elrontani!Amúgy már az elején észrevettem mintha ezt a részt teljesen mások csinálnák mint pl a Laxusosat.Már az arcok,szájmozgások alapján.Nem tudom mi folyik itt, de remélem javul a helyzet kövi részre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: sulooman - 15 okt 31, 17:26:47
Amúgy osztom az előttem szólókat, de annyit meg kell hagyni, a zenéket eltalálták, így kicsit dobott az összképen. Akkor végre jöhet a rendes fight?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: MinatoItachi - 15 okt 31, 19:14:50
257. (s2-82.) rész


Igneel hangja még mindig furcsa nekem kicsit, állandóan King Bradley (Wrath) jut eszembe róla a FullMetal Alchemistből, mert ugye az ő hangját is Shibata Hidekatsu adja. Mondjuk illik Igneelhez ez a hang, szó se róla. És King Bradley is szimpi volt egy bizonyos fokig, hiába volt negatív szereplő.

Gondolkodtam is, ki lehet a hangja, olyan ismerős volt. :) Meg ugye a kezdetek kezdetén ő is a narrátora. :) Nekem tetszik, hogy őt rakták be, annak ellenére, hogy olyan nagyon öreg benyomását kelti.... azért elég egyedi. :D

Nekem tetszett a rész nagyon. :) Zene: pipa, Igneel: pipa, Visszaemlékezés: pipa. :D
A végén nekem nem volt zavaró az a három vállazás. Felmentem a stúdiót azzal a magyarázattal, hogy a végénél jártunk, és nem akartak a harcba nagyon belemenni még a rész végén.  :hmmm?: Ha erre gondolok mint lehetséges ok, akkor megbocsájtok nekik. :D

Kíváncsi leszek, hogy oldják meg. :) Az utóbbi részeknél láthattunk plusz jeleneteket, amik megdobták a történetet, remélem a fight-nál is lesz ilyen. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: mako6 - 15 okt 31, 19:25:27
Jó abba teljesen igazatok van h ez a sárkányok közötti harc nem lett olyan hű de durva, hiszen hogyan induljon Igneel megharapja vagy fordítva akkor kitépi azt a testrészt és akkor vége is a harcnak meg arra a 10másodpercre milyen harcot nyomjanak??  A kövi rész valószínűleg durvább lesz (legalábbis remélem)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 okt 31, 20:13:58
Az Erza vs Kyouka "harc animálás" egy fanmade szintjén sincs, egyszerűen nevetséges, hogy ez elvileg egy hivatalos és elvileg hozzáértő csapattól, stúdiótól kerül ki...
Sárkány mozgásokat egyelőre továbbra sem hajlandóak meganimálni, mint ahogy azt a J. Rouge ívben láthattuk.
Azonban!!! A hangulatot és zenéket annyira eltalálták, hogy mégse mondanám erre, hogy rossz rész volt, sőt én a második felét végigizgultam, holott rendszeresen követem a mangát!!! Na meg Igneel megjelenése egy brand new muzsikát is kapott, ami szintén baromi hangulatos volt :) Számomra a FT régi hangulata só szerint fellángolt.
A zenékre már nem tudom azt mondani, hogy gyengék és üresek. Az S2 rajzolása legtöbbször sokkal jobb, mint az S1-é volt. Tényleg "csak" az animálás hiányzik ebből az animációs sorozatból. :/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 okt 31, 21:03:32
MinatoItachi:

Naná, hogy kicsit öreg benyomást kelt a hangja, hiszen Shibata-san idén 78 éves. ^^

Persze, oké, az utolsó pár másodpercre én sem várok Fate/Stay Night Unlimited Blade Works szintű koreográfiát, de ez itt kb. annyinak tűnt, mint mikor egy kisgyerek összeütöget két műanyag vagy gumi sárkányfigurát...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: ULTRA - 15 okt 31, 21:12:38
Régen irtam már ide. De már 8 rész ota nem is nézzem a Animét. Valahogy nem érdekel a maga után.
Meg most átálltam  a szezonos animékre amiknek nagyon szép rajzolásuk. (Jó van idejük rá :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: klosinho - 15 nov 02, 15:12:02
Nekem ez a rész annyira nem jött be, az előző sokkal dinamikusabb volt. Ahogy mutatták, hogy jön Acnologia olyan unalmas benyomást tett, azt vártam már, hogy megérkezzen, mert csak mutatják, hogy megy és megy és megy, de még mindig nincs ott. Egyébként azt nem értem, hogy Igneelnek miért baj az, hogy Acnologia el akarja pusztítani E.N.D. könyvét? Az nekik csak jó lenne szerintem. Főleg úgy, ha még Acnologia is tart E.N.D.-től pedig tudjuk, hogy Mister Rettegés sárkánya is milyen erős.
Nekem az sem nagyon tetszik, ahogy Igneel kijött Natsuból. Az emlékezést viszont nagyon szépen megcsinálták, azért jár a plusz pont.

Azt viszont nem értem, hogy Igneel miért éppen most jött elő? Amikor a T. szigeten voltak ott meg nem is bánta volna, ha Natsu meghal, nem érdekelte, hogy ott van Acnologia. Most meg gondolt egyet és előjön. Plusz remélem elmagyarázzák majd, hogy miért volt Natsuban és miért nem bújt elő eddig. De akkor gondolom Gazille és Wendy sárkánya is bennük van, hiszen ugyanakkor tűntek el és már tudjuk, hogy Igneel hol volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 nov 07, 10:10:54
259   Tartaros Arc: 00:00
冥府の門編 00 :00 (Tarutarosu Hen: 00:00)   Nov 14

260   Tartaros Arc: The Girl in the Crystal
冥府の門編 水晶の中の少女 (Tarutarosu Hen: Suishō no Naka no Shōjo)   
Nov 21

261   Tartaros Arc: The Definitive Demon
冥府の門編 絶対の悪魔 (Tarutarosu Hen: Zettai no Akuma)   Nov 28


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 nov 07, 10:53:59
Na srácok, 258.rész, ahhoz képest, hogy nem számítottam jó animációra, számomra kielégítő volt a rész.  :jaja:
Zenék nagyon ott voltak, és szerintem elég jól eltalálták a pillanatokat, nagyon élveztem az egészet, csak megint jött a végén a Kyoka-s rész.. Pedig még úgy néztem volna a harcot. :D Nagyon tetszett, amikor Natsu kilőtte magát, hogy elérje a rég látott apját --> mindenki levágta, hogy ki a vörös tűzsárkány  :omg:
Nekem simán megvan a rész 10/9.  ;)
Egyre jobban megkedvelem Igneel szinkronját, mert valahogy az előző részben nem akart tetszeni.
Kicsit feleslegesnek éreztem az elején a Zirconisos flashbacket, bár kicsit rá tudtunk legalább hangolódni Acnologia jelentőségére.  *-)



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 nov 07, 12:23:17
Nekem is tetszett ez a rész!Az elején megint volt egy érdekes megmozdulás a 2 sárkánynak ahol már kezdtem fognia  fejem de utána azért már nem volt rossz. Natsut most jól megrajzolták a nagy jeleneteiben :D Az a rész amikor először üti meg Mard Geert az kifejezetten szép volt. Kövi részre kíváncsi leszek! Preview nem tűnik valami jónak...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 nov 07, 17:23:13
258. (s2-83.) rész

A sárkányok antigravitációs mágiát használnak? Csak mert nem igazán csapkodnak a szárnyaikkal a levegőben maradáshoz... -.-"
8:39-nél Igneel nagyon király lett, csak egy kicsit túlságosan is emberszerű a testfelépítése. :D Nem rémlik, hogy egy négy lábon közlekedő lénynek ilyen drabális vállizmai lennének. ^^"
Nem is Natsu lenne, ha Acnologiára fittyet hányva nem rongyolna oda Igneelhez, válaszokat követelve. :D
Jééééé, Igneel szája mozog beszéd közben! Hurrá! Ezt is sikerült elérni végre. :D
Egész jó lett, amikor Igneel "lefújta" Acnologiát. Csak a kicsit túl hosszúra nyújtott jelenet vett el belőle. ...meg a túl sok leeső áll. -.-"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 nov 07, 21:55:05
Szerintem is nagyon jó rész lett, végre próbálkoztak a sárkány mozgásanimálásokkal, bár ahogy Chakra is írta, azért lehetne néha 1-2 szárnycsapás is a levegőben.
Amúgy elég furcsa a FT animében még mindig, hogy most is 5. percnél kezdődött el a konkrét rész (elég OP effektus :D ) de még így is 2 fejezetet adaptált a mangából. Szóval elvileg a tempó megvolt, csak azért lett ezzel is elhúzva, mert sok teljes oldalas kép volt a mangában. A rengeteg áll leesés is ezért kellett, bár a legtöbb FT-es már látott nem is egy sárkányt, szóval kicsit érdekes volt a reakciójuk. Na mindegy, fogadjuk el, nem mindennap látni ilyen dögöket még ebben az anime világban sem ;)
Na de tényleg eltalálták a hangulatát, szóval én nem is bántom a részt. Végre elfogadható szinten vannak egy ideje a FT epizódok és mivel hétről-hétre kapjuk ezeket, sajnos vagy nem sajnos nem emelhetünk elé akkora elvárásokat, mint egy szezonosnál!
Készüljetek fel, emberek! Jövőhéten jön Erza legepikebb harca!!  :faceg:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 nov 07, 22:39:34
Előre félek ettől az Erzás dologtól.  :asdfghj:
Egyébként mostanában olyan, mintha jönne egyik héten egy nem túl jó rész, utána héten egy jó rész. Ez most a divat náluk úgy néz ki. Újra megnéztem a részt, és Igneel Karyū no Hōkō-ja valami eszméletlen OP, hiába húzták el az áll leesésekkel, mint ahogy írtátok, valahogy nagyon átjött a dolog.. Goose bumps everywhere  :bow:
Valami eszméletlenül gyönyörű néhány helyen a rajzolás, Igneelről nem is beszélve, csak hajrá hajrá, kezdek reménykedni, hogy tényleg jó lesz a Tartaros a végére! :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: wandor - 15 nov 08, 14:29:54
Remélem nem nagyon off, de megtudná mondani valaki hogy az anime most hányadik résznél tar a mangában?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BRON94 - 15 nov 08, 15:40:29
Remélem nem nagyon off, de megtudná mondani valaki hogy az anime most hányadik résznél tar a mangában?
   
399 és 400. fejezetet dolgozta fel a mostani rész.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 nov 14, 12:48:31
A mai rész pontosan olyan "jó" volt, mint a mangában....
Béna és hülyeségekkel teli harc 0 izgalommal és hangulattal. Sajnos az anime nem tudott többet hozzátenni ehhez, bár elsősorban ez a mangaka hibája.
Amúgy jelentkezzen az, akinek hozzám hasonlóan már elege van a Macaos időhúzós jelenetekből!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 nov 14, 13:05:23
Kéz a magasban! :D Hát ja reménykedtem h valami jó változtatást beleraknak ide, de semmi :/ Animálás terén úgyahogy elment... egyszer nézhető volt.Ami viszont jön kb 7 rész arra mind nagyon kíváncsi vagyok!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 nov 14, 14:43:50
Nem is tudnám én sem jobban összefoglalni, mint ahogy ti tettétek. Egyedüli lelkesítő rész Igneel vs Acnologiás rész volt, az tetszett bakkki, jól átadja, hogy mennyire is erősek az emberekhez képest.

Következő részeket nagyon várom én is. Csak csapassák máá.  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: zadam09 - 15 nov 14, 14:48:54
Nekem tetszett a rész,bár én nem olvasok mangát,nem tudom volt bennem semmi elvárás :)
Egynek elment,de tényleg sok benne az időhúzás :S


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Dungeon Lord - 15 nov 14, 15:34:23
Csak én voltam az egyetlen,aki itt várta volna a nagy változtatást az animében? :smirksweat:  Ezt a fajta 2lehetőséget képzeltem el:
1:Natsu és Gray egy nap úgyis erősebb lesz Erzánál.Akkor itt lett volna a legjobb lehetőség arra,hogy itt most Gray fogja legyőzni Kyouket.Mert ennél az arcnál ő a main karakter.
2:Másik pedig Erza és Minerva együtt harcolnak Kyouka ellen.Mert Minerva démoni erejéből semmit se látunk.
De sajnos egyik se lett  :/  Ezt a jelenetet úgyse lehet überelni http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/322/22 (http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/322/22)
Amúgy jelentkezzen az, akinek hozzám hasonlóan már elege van a Macaos időhúzós jelenetekből!
Inkább Macao hülyeségeit nézem,mint Erza Dragonball  isteni erejét.Acnologia vs Igneel borzalmas kezdése után kezd végre normális sárkány harc lenni :D .
Miért nem tud az A-1 pictures egy Magi féle animációt készíteni. -.-




Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 nov 14, 16:54:52
Miért lenne Gray ennek az arcnak a főszereplője? Fontosabb volt, mint általában, volt egy nagyon jelentős szála az arcon belül, de Natsunak még mindig sokkal-sokkal fontosabb szerepe volt és lesz, csak ezen az arcon belül is. Szóval Gray fontos volt, de hogy főszereplő? Még csak annyira sem volt fontos, mint pl. Galuna szigetén, ahol tényleg főszereplőnek lehetett tekinteni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 nov 14, 23:28:17
A Macaos időhúzásokból már nekem is nagyon elegem van... Egyszer még elmegy, de utána egyre csak rontja a hangulatot. Meg ezek a béna lassítások is, komolyan... Ennyire egyértelműen az arcunkba nyomni, hogy spórolnak a képkockák megrajzolásával... Az Erzás rész nekem mondjuk jobban tetszett, mint a mangában, bár lehet, hogy csak azért, mert már tudtam előre. ^^' Igaz, én nem vagyok Ezra-ellenes, azzal sincs bajom, hogy veretlen meg hasonlók, csak akkor már lehetnének ezek a harcok jobban kidolgozva, felépítve, megmagyarázva. Mert persze szép és jó, meg a Fairy Tailbe illő, amikről beszél Erza, csak egyszerűen ez már a nem tudom hányadik ugyanolyan harc tőle. A karakterére is ráférne pár külön és ÚJ elem behozása. Én örülnék, ha Mashima kicsit jobban kizökkentené Erzát a megszokott helyzetekből és látnánk tőle valami újat, valami olyat, amitől még jobban megismerhetjük.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 nov 15, 19:49:51
Nekem nincs bajom a Macaos részekkel, bár tényleg néha nem kéne annyit csodálkozniuk mindenen.. :D Felfokozzák a harc hangulatát (Nekem).

Egyébként meg meghallhatjuk végre Acnologia hangját (szinkronját) végre. Az előzetesben épp motyogott valamit, szóval kíváncsian várom, remélem valami jó kis kiborsoztató hangja lesz. :D

Igneel és Acnologia harca egyre jobb lesz, meg azért animálást is fel lehet fedezni benne, pl. ez a föld alatti harc is elég pofásra sikeredett szerintem.  :byezz:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 nov 16, 18:21:29
Fairy Tail Zero Prequel Manga Gets TV Anime Adaptation in January

http://www.animenewsnetwork.com/news/2015-11-16/fairy-tail-zero-prequel-manga-gets-tv-anime-adaptation-in-january/.95398



Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 nov 16, 20:50:04
Valószínűleg ez jön filler és kihagyás helyett. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 nov 16, 22:46:23
Yuri hangja ugyanaz lesz, aki Luxusé is.  :D Zeira hangjára kíváncsi leszek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 nov 17, 00:08:24
Helyes-helyes! :D Elég sok spin-off van még, amit meg lehetne animésíteni fillerezés helyett :D Szerintem így senkinek sem lenne ellenvetése a manga fősztori megszakításával :)
A kép alapján most sárgás színvilágot kapunk a Tartarosos szürkés-fekete téma után. Nekem egyelőre tetszik!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 nov 21, 10:56:20
Na EZ rész volt!  :bow: Ejjha nagyon kitettek magukért most. Sting holy mágiája nagyon királyra sikerült, sokkal jobban bejön mint a régi stúdióé.  Gajeel dala  :D :D :D Remélem tudják tartani ezt a színvonalat. 10/10


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 nov 21, 13:46:14
260. (S2-085.)

Végre megszólalt Acnologia. És egész jó hangja lett. Pont ilyen öntelt tónust képzeltem el neki. ^^ Csak egy kicsit olyan volt, mintha egy vödörből beszélt volna. ^^"

Sting szépen rádumálta Natsut, hogy együtt csapkodják meg Mard Geert. :D Ez a mangában is tetszett.

Ahogy a sok Lamy játszotta a fejét, pont arra gondoltam, hogy lépjen már valaki az arcába. És tessék... :D
Warrennél egy pillanatra azt hittem, hogy az "ellenfelei" az ő "jóképűségének" kinevetésétől dőlnek ki. XD
Azon a vámpíros nyakharapáson néztem egy sort Lisannától. o.O


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 nov 21, 17:13:30
Váá, ez baromi jó rész lett :D Végre voltak harc animálások, persze túlzásba nem vitték, de ez már bőven elfogadható szintű volt! Mard Geer hihetetlenül kecses és felsőbbrendű, ahogy abban a trónban csücsül. Lusta felállni, de hát minek? :D Így is bőven elbánik a 3 Sárkányölővel. Akik egyébként szépen rávették Natsut, hogy összedolgozzanak vele. Ez a kép meg: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/151121/_NKWT__Fairy_Tail_260__S2-085___720p_.mp4_snapshot_06.33__2015.11.21_16.34.59__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151121/_NKWT__Fairy_Tail_260__S2-085___720p_.mp4_snapshot_06.33__2015.11.21_16.34.59__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)  - Imádom :D
De ha már megtérés, azért ez a két kép is magáért beszél :)
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151121/NaLa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151121/NaLa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151121/GaLa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151121/GaLa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Ki szeretném még emelni a fényhatásokat, főleg a Mard Geer pózolásoknál. Szerintem nagyon jól eltalálták a háttérvilágításokat, amikor őt mutatták, mint a Tartaros végső ellenségét. Abszolút le a kalappal, szó szerint szép volt a rész!
2 elég pörgős, harcokban gazdag fejezetet dolgozott fel, így elkerülhetetlen volt a kisebb filler jelenetek behozatala az epizódba. Értem itt a Gajeel-Levy-s szálat. Ezt is csak dicsérni tudom, nagyon megmosolyogtató volt :D
A Lamy árnyékklón sereg engem is irritált, talán az volt az egyetlen negatívum a részben, de legalább végre elintézték őket. Azért a bólingozás már fájt...  :smirksweat:
Acnologia hangja nekem is tetszik, de tényleg ilyen bádogos beütése van egyelőre :D
Szóval abszolút 5/5 ez a rész. Az utóbbi 10 epizód amúgy javarészt 4-5/5, szóval nekem jó ideje már nincs bajom az animével, sőt újra visszahozta a FT hangulatot. Jó, a múltheti gyenge volt, de az elsősorban a mangaka hibája. "Szarból nem lehet homokvárat építeni".

A következő részre kíváncsi leszek, elvileg IGAZI harc animálás lesz benne. Vagy csak az azutániban?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 nov 21, 22:50:45
Igen, igen, igen!! Nagyon jó rész volt, azok a megvilágítások, főleg az elején, mikor Natsu nekirohan Mard Geer-nek, hát valami eszméletlen király lett. Acnologia hangja elég jó, érződik, hogy fiatalabb, mint Igneel -> a sárkányharcok egyre jobbak. Animálás elég jó volt szerintem, ráadásul a filler részek is adták, amit kellett :DD

Gajeel dala nagyon vicces volt, ahogy pókerarccal elkezdi tolni a shooby do pob-ot... xD

Mard Geer nagyon jó.... a szinkronhangja annyira el van találva, hogy hihetetlen, nagyon jól játsza :DD ---- legszívesebben amúgy szájbarúgnám.. annyira jó. (a karaktert) xD

5/5 simán. Örültem, hogy a mellékszereplők is kaptak egy kis rivaldafényt, Lisanna pofánrúgása 10 pont a griffendélnek. És Lucy megint nagyon aranyos lett. :D Nagyon megszerettem a karakterét.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 nov 23, 13:44:47
Le a kalappal, ez tényleg nagyon jó rész volt.  :D Az biztos, hogy ezen a részen többet dolgoztak, mint amennyit a többin szoktak. Már csak abból is ítélve, ahogy meganimálták a harcot és nagyon jól összeválogatták a zenéket is. Nagyon jól megfért ebbena részben a humor a komolyság mellett. Gajeel-Levy nagyon tetszett és örültem, hogy Lisannáék is kaptak egy kis rivaldafényt. Nekem a vámpírharapás és a bólingozás is bejött. XD A bólingozás alatt pedig imádom azt a zenét.  :D A vége pedig nagyon hatásosra sikeredett. Kételkedem benne, hogy mostantól minden rész ilyen rész lesz, de örülök, hogy képesek ilyenre is. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: SugoiMardGeer - 15 nov 23, 16:44:49
260. rész

Összességében szerintem eddig ez a Tartaros történetszál legjobban meganimált része, aminek nagyon örülök.   :bow:
Egyébként meg úgy vettem észre, hogy Sting és Rogue támadásai az egész arc-ban nagyon jó meglettek animálva.
Sting és Rogue összhang támadása pedig valami eszméletlenül király.  :bow: :D
Mard Geer az egész rész alatt egyszerűen nagyon-nagyon badass volt.   (H)
Lehet én vagyok az egyetlen, de nekem Acnologia szinkronja valamiért nem tetszik.  :nugget:

Legjobb jelenet: Sting és Rogue összhang támadása.
Legrosszabb jelenet: Elfman és Lisanna bowlingozása Lamy-val.
A rész értékelése pontszámmal: 5/5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 nov 25, 16:15:03
261   Tartaros Arc: The Definitive Demon
冥府の門編 絶対の悪魔 (Tarutarosu Hen: Zettai no Akuma)   Nov 28

262   Tartaros Arc: Memento Mori
冥府の門編 メメント・モリ (Tarutarosu Hen: Memento Mori)   Dec 5

263   Tartaros Arc: Soaring in Ishgar
冥府の門編 イシュガルに舞う (Tarutarosu Hen: Ishugaru ni Mau)   Dec 12

264   Tartaros Arc: Drops of Fire
冥府の門編 炎の雫 (Tarutarosu Hen: Honō no Shizuku)   Dec 19


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 nov 28, 17:56:16
S2 86. rész:

Na hát egész jó epizód lett ez is :) Mondjuk az első 8 perc elég unalmas lett, de aztán rendesen felpörögtek a dolgok. A Gray megjelenéséhez csatolt ÚJ háttérzenét szerintem nagyon eltalálták és a hangulat is megvolt. Továbbá berakták végül az Ikersárkányok vs. Genma GYÖNYÖRŰEN meganimált 10 másodperces harcot is a trailerből :) Igaz elég rövid, de ez a 10 másodperc LEGALÁBB 50 képkockából állt, általában szinte fordítva van a FT-ben egy harc jelenet... Szóval baromira jól nézett ki és heti animék között elég durván kimagasló teljesítmény, szinte már szezonos szint. Azonban pont ugyanannyi lett, mint amit a trailerben láthattuk (egy az egyben átmásolták ide) és sajnos egy másodpercet sem voltak hajlandóak pótolni hozzá :( Azért ez kicsit csalódás nekem. Persze 100%, hogy ezt a 10 másodpercet órákig csinálták, de én örültem volna, ha legalább 1 percig lehetett volna nézni :) Most mondanám, hogy a következő részben talán majd folytatódik, de egyértelmű, hogy nem fog. Sajnos ez ennyi volt. De remélem jól megnéztétek, mert ilyet nem fogtak sokáig újra látni-- tud ilyet is a stúdió, ha odateszi magát. Ha így nézne ki minden harc, én magam alá csinálnék, de tényleg :) Le a kalappal!
A végén meg megjelent Batman, aki sorozatot tévesztett XD De viccet félretéve elég menőn rajzolták le Mard Geer Etherious formáját :)

A részre csak egy 4/5-öt adok ezúttal, mert kb. az első fele elég unalmas lett, a másodikban meg nem voltak hajlandóak folytatni a menő kis csatát :( De persze még így is egy jó epizódról beszélhetünk.
4 rész maradt a Tartaros ívből, pont az év végéig fog tartani.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: SugoiMardGeer - 15 nov 28, 18:36:54
261. rész

A legelején, az előző részekben történt dolgok visszajátszása most eléggé jó és tömör lett. (Pörgős OST-vel.)  :D
Ahogy Csabi28 írta az első fele a résznek eléggé laposra sikeredett, egyedül talán Mard Geer monológja tetszett.
Az Erzás jelenet pedig valami nagyon béna lett, hogy 90 %-ban ugyanazt visszamutassák nekünk...  :(
A második felének a kezdésekor Gray belépője eléggé okés lett (Az új OST pedig nagyon tetszik.  :bow: ), Jiemma ugyanúgy idegesítő itt is, mint a mangában.  :D Egyébként pedig az a 10 mp tökéletes meganimálás nem teljesen ugyanaz, mint a trailerbe. (Célzok itt Jiemma sugarára is, ami ebben a részben lila volt, a trailerben pedig zöld.)
Végezetül pedig Mard Geer megint Badass-kedett, ami nagyon jó volt.  :bow: :bow:

Legjobb jelenet: Az a 10 mp kimagaslóan gyönyörű meganimálás. (Sting, Rogue VS Jiemma)
Legrosszabb jelenet: Kb. 2 perc Erzás, Kyoukás újralejátszás.  :neee:
A rész értékelése pontszámmal: 4/5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 dec 02, 16:36:49
262   Tartaros Arc: Memento Mori
冥府の門編 メメント・モリ (Tarutarosu Hen: Memento Mori)   Dec 5

263   Tartaros Arc: Soaring in Ishgar
冥府の門編 イシュガルに舞う (Tarutarosu Hen: Ishugaru ni Mau)   Dec 12

264   Tartaros Arc: Drops of Fire
冥府の門編 炎の雫 (Tarutarosu Hen: Honō no Shizuku)   Dec 19

265   Tartaros Arc Epilogue: That Is the Power of Life
冥府の門編 【終章】 それが生きる力だ (Tarutarosu Hen Shūshō: Sore ga Ikiru Chikara Da)   Dec 26


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 dec 03, 12:20:10
Karácsonykor is lesz rész, ráadásul az ív befejező epizódja, király :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: bijuu93 - 15 dec 03, 18:07:43
A Fairy Tail OVA részeit hol tudom letölteni Magyar Felirattal ?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 dec 05, 15:31:50
S2 87. rész:

Sajnos ez elég gyengére sikeredett :/ Egyáltalán nem volt Fairy Tail-es hangulata a résznek, mivel tele volt flashbackekkel (mint egy shippuuden epizód) ráadásul túl sok volt az Erzás bevágás is (ami igazából szintén flashback). Persze tudom, hogy azért kellett, hogy érzékeltessék a nézőkkel, hogy hol járunk az időben (mert ugye egy ideje kicsit visszaugrottunk a történetben), viszont igazából ezzel csak maguk alá ásnak, mert akárhogy is számolom, rég eltelt a 20 perc... Eddig a FT anime kb. mindig vissza tudta adni a pontos haladást az időben (pl.: Tenrou szigetén, amikor Azuma visszaszámlálós bombát rakott Lisannára, ott tényleg 3 perc telt el :D ), de most nem megy nekik. Szerencsére jövőhéten már tényleg lejár a 3 rész óta tartó 20 perc.

Beszéljünk egy kicsit a "harcokról". Sting és Rouge küzdelme és a közös varázslatuk annyira súlytalan és béna lett, hogy az már szomorú és szánalmas. Továbbá azt hittem, hogy egyre kevesebb lesz a cenzúra, de úgy látszik kezdünk visszamenni a dedóba és a tényleges kifröccsenő vér helyett egy fehér izét kaptunk az Ikersárkányok vállából...
Mard Geer vs Natsu & Gray küzdelmét inkább nem is részletezném, mindenki döntse el mennyire tetszett neki. Mindamellett elég nagy pofátlanság volt a rész befejező képsora. Kérdezném az animéseket; melyikőtök fog egy percig is izgulni a Nirvánás Zero Genesis Zero képességének hatása után? Mert a manga témában is beszéltük, hogy kiköpött ugyanolyan a két technika, csak az egyik mágia a másik meg átok.

2/5-öt adok a részre, sokkal jobbra számítottam. Bátran kijelenthetem, hogy az utóbbi 10 epizód leggyengébb darabját láthattuk. Nem így kéne kezdeni a Decembert :/
3 rész maradt az ívből.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: jonda08 - 15 dec 05, 17:00:18
El sem mertem olvasni a 87. részről amit írtál mivel még sehol sem állt módomban megnézi. Mikor lesz elérhető az oldalon a magyar felirat?:o


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: PeEzZ - 15 dec 06, 17:04:24
Hali! Miért nincs új FT rész?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: mako6 - 15 dec 06, 17:54:21
Kijött a Felirat de a rész még nincs fenn. Szerencsére ncoren le tudom tölteni
:D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 dec 06, 18:08:15
262. (S2-087) rész

Én egész jól elvoltam ezzel a résszel. Talán mert már nem elvárással ülök le megnézni a FT animét. ^^" Így tudok örülni annak, ha valami apróságot véletlen eltalálnak. :D Bár hozzáteszem azért még van pár jelenet ebben a történetszálban, amit nagyon várok, és tuti nagy hisztit fogok lecsapni, ha elszúrják a hangulatát, vagy a megvalósítást. :D

Egyik nagy szemkerekedésem akkor volt ebben a részben, mikor ugye Natsu Gray jéglándzsájában jut fel Mard Geerhez. Ugye ott a jég széttörik, Natsu meg rágyújt Mard Geer-re egy Karyuu no Kouennel. Csak az egész oooolllyyyaaannn lllaaassssssaaan történik, hogy a démon 10x kitérhetne előle... -.-" Ha már meglepetés támadás, akkor pörögjenek!

Általában kedvelem a jól hangzó és tartalmas nakama-szövegeket, de ebben a részben egy kicsit sok volt belőlük. ^^"

A Memento Mori nem lett rossz látványra, de tényleg eléggé hajaz Zero mester Genesis Zerojára. ^^"

És a következő rész ajánlójában végre, VÉGRE nem lőtték le a csattanókat! Meg is nézem, hogy nem esik-e odakint piros hó... :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: SugoiMardGeer - 15 dec 06, 18:36:55
262. Rész

Hát nagyon sok mindent nem tudok róla mondani.  :D
A flashback-ek közül szerintem csak a Laxus-osra nem volt szükség, a többi helyén való volt.  :)
Sajnos Jiemma legyőzése tényleg nem volt olyan jó.  :nugget: (De azért örültem, hogy végre vége Jiemmának, mert már nagyon idegesített :D )
Igneel rövid harca Acnologiával szerintem nagyon jól sikerült most.  :)
A Mard Geer elleni csata sajnos sokkal jobban átjött a mangában, de itt se volt azért olyan rossz. Egyetlen dolog ami tetszett, az a memento mori-ja volt Mard Geer-nek.  :D

Legjobb jelenet: Acnologia VS Igneel
Legrosszabb jelenet: Eléggé sok volt, de még mindig az Erzás jeleneteknél tartok ki.  :nugget:
A rész értékelése pontszámmal: 4/5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 dec 12, 11:13:55
Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem tetszett ez a rész.Nagyon mérges vagyok amiatt, hogy mintha hetente mások csinálnák az epizódot.Minden 2. héten kapunk egy ilyen részt, ami tetszetős, a köztes heteken meg egy elég gyenge részt.Ezek szerint a jövőheti hihetetlenül érzelmes epizódot lehet elcseszik :( Viszont az utsó rész meg jó lesz nagyon :D JA! Hozzátenném hogy Natsu szinkronhangjánál nincs jobb véleményem szerint :D Mindig a hideg ráz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: tyber22 - 15 dec 12, 19:15:49
Hát a mai rész is elég pocsék lett, az animálás még mindig nem megy, de mikor natsu megfejeli mard geert a dragon force módban akkor mi az a félbemaradt  üvöltés ?? "ÁÁh!" és ennyi és mard geer is betol egy ugyanilyet, kegyetlen szánalmasan nézett ki, mintha a kiáltások háromnegyedét levágták volna..... annyira mangahűk akarnak lenni hogy már az üvöltéseket is kb 3 betűsre csinálják mint a mangában.... ráadásul Natsu dragon force módja is elég gagyin nézett ki ezekkel a sötétzöldes barnás pikkelyekkel....Igneel még mindig full unott hangon beszél bár lehet azért mert a szinkronja se fiatal már XD Na mindegy örömmel látom hogy nagyrészt sikeresen elrontották a tartaros arc-ot is. Sting és Rogue múltheti ikertámadása is kb......de szép lenne ha a Madhouse átvenné a Fairy Tail-t a One Punch Man után.  :fun:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Sanji - 15 dec 12, 19:29:06
Egy one punch man animalast szívesen elviselnek

Nekem nem volt gond a résszel, bár Viecelogiat és Skiadrumot nem nagyon mutattak, amit sajnálok :/


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 dec 12, 21:25:55
Egyetértek. Animálás megint nem volt és a sárkányok megjelenése is lehetett volna hatásosabb és mutathatták volna többet őket, de ez a mangában is így volt. A fejezet végén megjelentek hirtelen pár képkockában, majd a jövőheti rész kárpótol minket, legalábbis remélem :)
Azért elég One Piece-es volt a mai rész: 4. perc után kezdődött a konkrét epizód és a cím az utolsó jelenetre, azaz az ending előtti 2 percre illett csak.
Az mondjuk okos ötlet volt a készítőktől, hogy tettek be egy kis filler jelenetet, ahol a céhek próbálták elpusztítani az arcokat. Ha lett volna legalább animáció, akkor én maximálisan meg lettem volna elégedve a dologgal, de így csak újra bemutatták a J. Rouge-os ív után, hogy hiába a sok céh és azok mágusai, a sok szereplő -mint kb. az összes shounen-ben- rengetegszer nem elég semmire :/
Amúgy Natsu DF és Gray félig démon módja is olyan bénán volt meganimálva, így kb 3-4 képkockás átfedésből állt az egész át- és visszaalakulás... Legalább ezeket csinálnák meg rendesen.
Sőt, a mangával ellentétben itt nem volt vicces Doranbolt reakciója Lisanna meztelen testére, mert teletömték a jelenetet a többi szereplő siránkozásával... Pedig anno úgy nevettünk a mangában ezen: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/412/10 (nem spoiler)
És ahogy nézem megint nem mertek vért alkalmazni.
Szóval ja, volt pár hiba a résszel, viszont a hangulatát elég jól eltalálták szerintem, így nem mondanám egyértelműen azt, hogy egy rossz epizódot láthattunk.
2 rész maradt az ívből. Az utolsó kettőbe illene minden tudásukat beleadniuk, mert ha azokat is elrontják, akkor az egész Tartaros arc inkább gyenge lesz az animében, mintsem élvezhető.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Revi95 - 15 dec 12, 22:39:57
Én igazából csak ezt hiányoltam a részből:
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/411/9
és ezt:
http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/411/11 :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 dec 13, 12:21:28
Animációba tény h nem volt nagy szám de nekem átjött a dolog a szinkronhangok miatt :D Arra leszek kíváncsi hogy oldják meg a kövi részt :D Tuti hogy nem jól  :neee:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 dec 13, 23:54:53
Egy picit túlzásnak érzem, hogy míg Wendy Dragon Force módban el tudott pusztítani egy Arcot, plusz még Ezelt is beledarálta, addig a Sabertooth nagyágyúi, akik közül az egyik istenölő, meg rá sem tudnak karcolni... Se a Lamia Scale, ahol szintén van egy istenölő, plusz Lyon és Jura, aki az 5. a Tíz Szent Mágus közül. Ekkora felsülésekért nem kellettek volna ezek a töltelék jelenetek, hiszen ezek nem voltak mangában.

Á, pont a legjobb résznél lett vége. Pedig már annyira vártam a sárkányokat. *.* Főleg Metallicanát (kíváncsi vagyok a hangjára és még valamire, ami még spoiler) és Weislogiát (mangában nagyon jól nézett ki az árnyéksárkány).

Igneel hangja nagyon jó. Bár kicsit tényleg hallható, hogy a szinkronszínész már nem fiatal, de attól még... ^^ És ha a következő rész addig tart, ameddig gondolom, akkor lesz még egy nagy alakítása. ;) Vagyis lehet, ha az anime készítői nem szúrják el. :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 dec 14, 14:30:31
Hú tényleg, igazad van, Chakra. El is felejtettem, hogy Wendy Ezellel együtt a Face szobrot is elpusztította, mert ugye magát az aktiválását nem tudta megakadályozni (azt tette Charle egy önmegsemmisítő kóddal), ez zavart meg : D
De így belegondolva valóban hülyeség, hogy így egy teljes céhnek nem volt akkora ereje, mint a DF Wendynek  :smirksweat: És mivel még minőségi animálást sem voltak hajlandóak beletenni, így tényleg elég béna töltelék lett.
Nem akartam pontozni a részt, mert elég vegyes íze lett, de így csak egy 2/5 vagy 3/5 szint max.

A következő részre én is kíváncsi leszek, már csak a sárkányokért is. Illene nagyon jó hangulatot kreálniuk (mint a Lucy-Aquarius résznél) és persze az is jó kérdés, hogy mennyire lesz cenzúrázva az a bizonyos jelenet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: SugoiMardGeer - 15 dec 14, 19:43:19
263. Rész

Az elején kaptunk egy eléggé hosszú bemutatást az előző részekről. (Egy kicsit tényleg One Piece feeling.)  XD
Az opening pedig szerintem ehhez a részhez lett kitalálva.   :D
Valaki írta, hogy Gray kicsit démonosodása, és Natsu Dragon Force-ja is eléggé béna lett, de én nem értek eggyet, nekem mind a kettő nagyon tetszett.  :bow: :bow:
A filler jelenetek nekem se tetszettek kitudja mennyire.  :nugget:
Amikor volt az a jelenet, hogy Natsu és Gray VS Mard Geer, szerintem valami kegyetlen jó lett (A meganimálást már nem számítom bele.) mind az OST-k, mind a hangulata miatt.  :bow:
A sárkányok megjelenéséhez pedig csak annyit, hogy a mangában sokkal jobban átjött.  :)

Legjobb jelenet: Natsu és Gray VS Mard Geer
Legrosszabb jelenet: Nem volt. (Az, hogy vége lett a résznek.  :nugget: )
A rész értékelése pontszámmal: 5/5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: mako6 - 15 dec 14, 20:36:44
Az igaz hogy az ARCot a céhek "nagyágyúi" nem tudták elpusztítani de azt se felejtsétek el h nem Wendy robbantotta fel az ARCot hanem Charle valamit csinált a rendszerbe h önmegsemmísítést csináljon aminek az ára az volt h ők is felrobbantak de megmenekültek hála Doranbaltnak. (bocsi ha nem így írják)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Reater - 15 dec 15, 20:32:03
Igaz, hogy ketten robbantották fel, de most itt konkrétan a szoborról volt szó, ami kiáll a földből. Wendy szétütötte, mikor beküldte a final flash-t Ezelnek.  :$


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Dungeon Lord - 15 dec 17, 12:48:54
Sajnos csatlakozom azokhoz,akiknek ez az arc animálás csalódás okozott. Voltak szép pillanatok,de azonban többsége igénytelen animáció egy 2014munkához képest. Eddig nem nagyon akartam piszkálni A-1pictures,de ezek után én se fogom  szeretni. Most komolyan az egyik legjobban megírt sárkányt és a Fairy tail történetében az egyik legepicebb harcát egy harmadrangú animációval produkálnak elöl ?Na ne már ...Nem tagadom,hogy én egy rohadt nagy Acnologia fan vagyok.
Mert egy részben szeretem a sárkányokat,másik pedig sajnos manapság nem nagyon találsz epic sárkány az animéknél.
Amikor megjelent Acnologia mangában,akkor fangörcsöm elindult.De amikor megláttam az  animében,akkor elszabadult a ló nálam. Most komolyan nézzük meg   a 122.résznél és a 257 Acnologia megjelenését. A 2.animáció  között ég és föld különbség van. Számomra ennél nagyobb csalódás már nem tud okozni a-1pictures a Fairy tail animében. Maradjanak inkább a sulis animéknél,mert ott nem kell sok képkocka. A Shounen harcokat pedig hanyagolják.
Az utolsó nagy reményeim a Magiban és Saoban vannak. Mert ott egy Madhouse minőségű animáció van. Csak azt ne rontsák el.
Azonban minden elismeresem a szinkronszineszeknek .Rengeteg animét követek,de itt érezhető a legjobban,hogy a szinkronosok beleélik magukat.Mai napig csak dicsérni tudom őket.Ostok kapcsán se csalódtam.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 dec 19, 11:20:07
Nem mondom hogy nem sikerülhetett vna a rész jobbra,de a végén azért együtt tudtam érezni Natsuval :D :( a cenzúrát egész jól megoldották csak vér nem volt  :smirksweat: Kövi részt még jobban várom!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Dungeon Lord - 15 dec 19, 12:44:46
Egyelőre csak jeleneteket néztem,de szerencse nem vártam sokat .Az egész rész szó szerint lapos volt .Az anime nagyot hibázott már megint,mert elsőnek Igneel tépte le Acnologia kezét majd utána Acnologia darálta félbe Igneel testét.Én csak gratuálni tudok A-1,mert a legfontosabb jelenetet elrontották. Én csak ezt a 1 harcot vártam és pont ez a volt a legrosszabb mind közül.A Naruto tsunade fillerek sokkal hangulatosabbak mint ez.

Ami talán értékelhető volt mai résznél. Az Natsu és Igneel visszaemlékezése. Nem fogom pontozni,mert az egész harc minősíthetetlen és érzelemmentes volt. Szép kis karácsony a-1....


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 dec 19, 13:43:13
Egész jól elvoltam a rész hangulatával. Lehetett volna jobb is, de szódával oké. Mondjuk a visszaemlékezések nagyon sokat dobtak rajta.
Sajna a többi sárkány már nem fért bele, de majd a következő részben. ;)
Viszont hiányoltam, hogy Skiadrum az árnyéksárkány nem "égett". Erre gondolok (nem spoiler): http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail/413/4
Azon egy kicsit néztem, hogy Mard Geer "könyvesítése" előtt pár könnycsepp jelent meg a szemében. Pedig az ő karaktere aztán végképp nem egy érzelgős típus volt. És a mangában sem volt ilyesmi. Bár az elég megrázó lehet, ha több 10-100 évig munkálkodsz valaki érdekében, aztán az ellök magától...


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 dec 19, 16:00:02
Nekem egészen tetszett a rész. Persze nyilván lehetett volna jobb is, de a hangulatát nagyon eltalálták és szerencsére nem volt teljes cenzúra (bár megfigyelhető, hogy ha nem emberi testről van szó, akkor nem törődnek a cenzúrával.. [bár az Erza vs Kyoukánál is - igaz csak képzeletben - de mutatták a félig félbeszakadt Erza testét] ), így elég nagy sokkot adhatott a csak animéseknek is Igneel szétmarcangolt teste.
Persze az elején, az opening előtti 2 percet egy az egyben bemásolták az előző rész végéről, de igazából belefért. A következő epizód viszont elég sok mangaoldalt fog feldolgozni, szóval szerintem nem is nagyon lesz időhúzás.
A sárkányok Skiadrumot leszámítva elég menők lettek. Én sem értettem, Chakra, hogy miért nincs rajta "árnyéktűz".
4/5-öt adok a részre. Ha másért nem is, legalább azért jó ötlet volt berakni a többi céhet, hogy egy menő hangulatot hozzanak létre a sárkányok - emberek közti hatalmas erőkülönbség demonstrálására (mintha a sok Arc egymásutáni elpusztítása nem lett volna elég epik közönség nélkül is :D )
Várom a jövőheti részt, azaz az utolsó epizódot Tartarosból. Aztán majd összegzem a dolgokat és megírom, mennyivel lett jobb/rosszabb animében ez az Arc.

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151219/_Naruto-Kun.Hu__Fairy_Tail_264__S2-089___720p_.mp4_snapshot_09.14__2015.12.19_14.55.44__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151219/_Naruto-Kun.Hu__Fairy_Tail_264__S2-089___720p_.mp4_snapshot_09.14__2015.12.19_14.55.44__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Amúgy ez a tüzes csaj és a kis kabalás manó valami crosscover karakterek? Feltűnően sokat mutatják őket, főleg a csajt, az már a Jövő Rouge-os ívben is kapott néhány perc fókuszt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: SugoiMardGeer - 15 dec 19, 21:31:40
264. Rész

Személyszerint nekem ez a rész nagyon tetszett!  :D
Az arc rombolgatós rész is nagyon tetszett. Nekem még így is nagyon epic-nek tűnik Skiadrum. (A mangában tényleg epicebb)  :D
Zeref megjelenése nagyon BADASS volt. Mard Geer-t pedig nagyon sajnáltam.  :neee: :neee:
Végezetül pedig az Acnologia VS Igneel. Amit Dungeon Lord is írt Ignnel halálával kapcsolatban, hogy kicsit meg lett változtatva, az eléggé zavart engem is.  :nugget:
Azt leszámítva viszont az egész nagyon érzelemteljes lett. (A visszaemlékezés is nagyon jó volt.)  :bow:

Legjobb jelenet: Igneel halála. (Nem olyan értelemben, hogy örültem neki.  :( )
Legrosszabb jelenet: Ismét, amikor vége lett a résznek. (Mert már most nem bírok várni a következőre.)  :smirksweat:
A rész értékelése pontszámmal: 5/5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 dec 22, 10:16:29
...
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151219/_Naruto-Kun.Hu__Fairy_Tail_264__S2-089___720p_.mp4_snapshot_09.14__2015.12.19_14.55.44__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151219/_Naruto-Kun.Hu__Fairy_Tail_264__S2-089___720p_.mp4_snapshot_09.14__2015.12.19_14.55.44__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Amúgy ez a tüzes csaj és a kis kabalás manó valami crosscover karakterek? Feltűnően sokat mutatják őket, főleg a csajt, az már a Jövő Rouge-os ívben is kapott néhány perc fókuszt.

Mivel a Twilight Orge céh harmatgyenge seggarcok gyülekezete (puszta ököllel és bunkósbottal az Arcok ellen... -.-"), így fel kellett dobni valakivel. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Dungeon Lord - 15 dec 22, 10:57:41
...
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151219/_Naruto-Kun.Hu__Fairy_Tail_264__S2-089___720p_.mp4_snapshot_09.14__2015.12.19_14.55.44__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151219/_Naruto-Kun.Hu__Fairy_Tail_264__S2-089___720p_.mp4_snapshot_09.14__2015.12.19_14.55.44__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Amúgy ez a tüzes csaj és a kis kabalás manó valami crosscover karakterek? Feltűnően sokat mutatják őket, főleg a csajt, az már a Jövő Rouge-os ívben is kapott néhány perc fókuszt.

Mivel a Twilight Orge céh harmatgyenge seggarcok gyülekezete (puszta ököllel és bunkósbottal az Arcok ellen... -.-"), így fel kellett dobni valakivel. :D
Azért érdekes mágiája van a kiscsajnak.Remélem még fog szerepelni,mert a sok idióta közül ő talán ér valamit.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 15 dec 22, 19:10:48
266   Fairy Tail Zero: Fairies in Your Heart
FAIRY TAIL ZERO 心の中の妖精 (FAIRY TAIL ZERØ: Kokoro no Naka no Yōsei)   Jan 9

267   Fairy Tail Zero: The Beginning of the Adventure
FAIRY TAIL ZERO 冒険の始まり (FAIRY TAIL ZERØ: Bōken no Hajimari)   Jan 16


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 dec 22, 19:36:06
FT Zer0. *.*
Akkor a Tartaros történetszál után most már biztos, hogy nem filler, hanem a Zer0 jön. Király!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: imi112 - 15 dec 25, 19:59:31
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151225/video_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151225/video_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151225/online_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151225/online_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A kimaradt részeket hol találom?  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 dec 25, 23:31:47
Egyelőre itt: http://www.nyaa.se/?page=separate&user=271427
Meg itt: http://naruto-kun.hu/downloads.php?cat_id=94

Rövidesen felkerül Indavideóra is.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: imi112 - 15 dec 25, 23:58:04
Megvan, köszönöm. :) Csak más a részek neve egy picit és ezért nem vettem észre korábban. :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: AFR - 15 dec 26, 00:28:15
Pár kérdés.
Natsunak itt miért arany lángok borítják a testét mint mikor Gérard arany lángjai miatt változott Dragon Force-ba?
Itt saját erejéből érte el akkor sima lángoknak kellene lenniük.
Pedig annyira vártam h végre láthassam a Metsuryuu ougi: Shiranui gata, Guren Houoken-t sima lángokkal
erre
miért???

óóó és Gray Demon Force vagy mi?

Az Arcokat miért volt elég szétcsapnia a sárkányoknak ha amikor Wendy tette ugyanezt az nem volt elég?

Sting és Rogue miért nem használta a harcok alatt a "Dragon Force"-t amit a Mágia Játékok alatt?
[Akkor ketten meg se izzasztották Natsut így nem éreztem túl reálisnak h a nélkül lépést tartottak Natsuval annyira h segíthessenek és ne csak hátráltassák
illetve h leverték a felturbózott ex-céhmesterüket Jienmát
mert ha felturbózva gyengéb kettejük nem max erejénél akkor annak idején mikor a szállodájukban tombolt Natsu akkor Natsu vagy úgy vágta gyomorba mintha csak legyintene (és akkor szörnyen lebecsülte az elenfelét ami nem rá vallana) vagy egy ütésből ki kellett volna csinálnia Jeinmát]

Előre is köszönöm a segítséget


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 15 dec 26, 10:55:06
Ep. 90

Na hát végre eljutottunk a végére. Az animációt itt is kispórolták, de legalább a zenével átjöttek az érzelmek. Jövő héttől Zero, reméljük értelmes grafikával fog visszatérni a fő történet szál. Van valakinek infója meddig fog tartani? 13 részes a manga csak nem 2 rész/epizóddal haladnak.   


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 dec 26, 13:51:44
Fairy Tail anime 265. epizód (s2-090)

Tetszett. Hátast nem dobtam, de tetszett.

Három dolog volt egy kicsit furcsa:
- Igneel odaégett színe (mondjuk egy olyan támadás bekapása után... ^^"),
- Gray zokogása,
- Minerva sírása (egy kicsit túlzónak éreztem).

Metallicana hangja zsír lett. Nagyon ismerős a hang, de elég keveset beszél ebben a fejezetben, így nem tudtam rájönni, melyik szinkronszínész az. ^^"

A végén a zárány kis összefoglalója az ívről király lett. Persze a bowlingozó Lamy-kat nem hagyhatták ki... -.-"

És a következő résszel kezdődik a Fairy Tail Zer0 feldolgozása. *.* Reméljük a legjobbakat! Ilyenkor mondom, hogy ha mást nem is csinálnak, akkor CTRL+C, CTRL+V a mangát, és bár világot nem fognak megváltani vele, de legalább hül'eséget sem csinálnak. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Neji95 - 15 dec 26, 15:02:23
Chakra,Metallicának ugyanaz a szinkronhagja mint Cobrának  :D ez egy jó rész volt.Kíváncsi leszek a Zerora.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: AFR - 15 dec 26, 15:54:36
Egy valami nagyon cseszte a szemem és az a sárkányok szájmozgása beszéd közben
olyan mintha bábúk lennének amiket dróttal mozgatnak
inkább lenne végig zárva a szájuk mintha telepátiával beszélnének de a legjobb az lenne ha úgy mozogna mint ahogy az emberekét csinálják meg


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 dec 26, 21:09:40
Chakra,Metallicának ugyanaz a szinkronhagja mint Cobrának  :D ...

És tényleg hasonlít. o.O Kösz.
_____________________________________

AFR:

Ez az! Ezt felejtettem el. Köszi AFR!
A sárkányok úgy tátognak, mint a partra vetett hal. :(


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 dec 27, 00:25:51
Nekem ez a rész most bejött! 1-2 helyet kivéve a rajzolás nagyon szép volt szerintem.Amúgy beszéltétek anno h tartaros arc után van rá esély h visszatérnek az élénk színek...hát nem tudom a previewben Mavisnak elég fakó szőke még mindig a haja :(Mondjuk a kis piros ruhás csajnak meg elég élénknek tűnik.Majd meglátjuk.Kíváncsi vagyok milyen hosszúra tervezik.13 résznél többre nemhiszem h tudják csinálni.Utána meg visszatérni a fősztorihoz necces lenne.Szerintetek mi lesz?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 dec 27, 01:22:19
Nekem ez a rész maximálisan tetszett :D Ide nem kellett semmi minőségi animálás (jó, a sárkányok beszéde lehetett volna jobb, de ez a Pierotnak se megy a Bijuuk szájmozgásánál), csak simán vissza kellett adniuk a manga hangulatát, amit sikerült nagyon eltalálniuk :)
Ráadásul végre újra kaptunk ív-összefoglaló ending montázst. Annnnyira hiányzott már ez nekem, nem tudom miért hagyták abba, pedig a Nirvánás is nagyon jó lett.
Szóval 5/5 a rész, nekem nagyon bejött. Elég késő van hosszabb fogalmazásra, szóval majd inkább holnap írom le a véleményemet a Tartaros Arcról az animében.
Most akkor 2 hét pihi a FT esetében is :/ Aztán pedig elkezdik a 12 fejezetes Zero feldolgozását. Engem is érdekel hány részes lesz, mert ebből normális tempóval csak 6ot lehet kihozni, elég sok filler jelenet kell ahhoz, ha ebből egy openingre való adagot akarnak csinálni. Szerintem az lenne a legjobb, ha ez tényleg hat epizód lenne és aztán egy ugyancsak 6 epizódos flashback történetet kapnánk az Ice Trail (Grayes) esetében :D

@Oliver: A színek még nem biztos, hogy újra élénkek lesznek, mert ez még mindig a S2 2. évada (ugye 50-52 rész tartozik egy seasonhoz). Ha megfigyeled az 52. résztől ilyen az S2 és pont akkor kezdődött el ez az évad, ami -ahogy számolom- a 102. részig fog tartani, szóval még a következő opening ehhez fog tartozni. De amúgy igen az előzetesben a barna hajú lány ruhája nagyon élénknek tűnik. Én egyértelműen örülnék, ha mihamarabb visszatérnének az erős színek, mert emiatt is tetszett meg rögtön a FT animéje anno, mivel első ránézésre is szép volt :)

Amúgy Mavis szinkronhangja végre bőven kap elég szerepet, kíváncsi vagyok hogy tudja majd átadni folyamatosan a karakterét :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 dec 27, 02:29:52
Az Ice Trail nekem nem nagyon tetszett,de inkább mint valami filler.. :D Új opening-endingre is kíváncsi vagyok nagyon!Talán abból megtudjuk h lesz ez  :hmmm?: Na igen nekem is a szinek nagyon tetszettek anno bárcsak úgy lenne h a 1éves timeskip után élénk lenne megint *.* Mavis szinkronjának meg nem lesz könnyű dolga itt..Sok érzelmet kell majd átadnia :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 dec 27, 12:10:12
A Zer0-hoz lehet, hogy csapnak majd még hozzá két bizonyos valaki visszaemlékezéseiből is. Bár még úgy se nagyon lesz meg a 13 rész sem. Arról nem is beszélve, hogy azzal jócskán belekavarnának a történetbe, ha azok a visszaemlékezések nem ott lennének, ahol a mangában. ^^"

Viszont a Zer0-ban vannak elég jó lehetőségek fillerezni. Már ha jól fogják meg a dolgok végét. Azzal gondolom nem árulok el titkot, hogy Mavis múltjáról lesz szó. És azt is tudjuk már a mangából, hogy ez több mint 100 éve volt. Vagyis be lehetne mutatni pl. a mostani céhek akkori formáját. Már amelyik már megvolt akkor is. ;) Mondjuk kettőtől tudjuk, hogy akkor még nem volt meg: a Blue Pegasus és a Quatro Cerberus, mivel Bob mester és Goldmine mester mindketten korábbi Fairy Tail tagok.
A szereplők egymáshoz fűződő viszonyát viszont kicsit jobban kifejthetnék egy kis fillerben, mert azt kevésnek éreztem a Zer0 mangájában.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 15 dec 27, 16:43:28
Csabival teljesen egyetértek a részt illetően.  :) Szerintem gyönyörű volt, a zenéket pedig szerencsére nem sajnálták és nagyon jó helyeken kezdték el, hogy elérjék velük a hatást. Persze a jó rész köszönhető a jó mangaalapnak, de azért nem mehetünk el amellett, hogy most tényleg sokat hozzátett az anime. ^^

A Zero pedig a legjobb helyre jön be, az animések legalább izgulhatnak kicsit, mi fog ezután történni. :'D Mavis szinkronját nem féltem, szerintem nagyon ügyes lesz. Az élénk színű lányt (mivel ilyen értelemben beszéltetek róla, ezért így hivatkozok rá XD) pedig Hanazawa Kana fogja szinkronizálni!! Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön az idő, hogy ő is csatlakozik a Fairy Tail casthoz. Kíváncsian várom. Szerintem ha fillereznek is a Zero történetében, annyira nem tudják elrontani. Az openingből pedig remélhetőleg kiderül, hogyan döntöttek. ^^

Egyébként a részből kiemelném Juviát és szinkronszínészét, aki nagyon beleélte szerintem magát, az egyik fénypontja volt a résznek.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 15 dec 27, 17:21:57
... Az élénk színű lányt (mivel ilyen értelemben beszéltetek róla, ezért így hivatkozok rá XD) pedig Hanazawa Kana fogja szinkronizálni!! Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön az idő, hogy ő is csatlakozik a Fairy Tail casthoz. Kíváncsian várom. ...

A neve nem tűnt ismerősnek, így kicsit utána néztem, és ha minden igaz, akkor ő volt pl. Suou hangja a Darker than Black, Ryuusei no Gemimiből, vagy Shimei hangja az Ao no Exorcist-ból. Ha ezzel a két szereppel elbírt, akkor az "élénk színű lány" sem lesz gond. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 15 dec 30, 02:07:25
Jóóócskán lemaradtam az animével :D De most, boldog békeidőben bőven volt időm bepótolni. Volt is mit :D Még az ikersárkányok megjelenése volt az utolsó rész, amit láttam "rendesen", menetrend szerint. Az meg kb. 15 résszel ezelőtt volt :D
És a részek többsége nekem nagyon tetszett. Volt pár rész, amit untam, meg aztán, az Erza-Kyuka itt sem lett jobb, de hát szarból nem lehet várat építeni. Bocsánat :D
Az animációk persze elég silányak voltak, egy-két pozitív kivételtől eltekintve (a sokat emlegetett Jiemma harc), de engem ez nem tud kiakasztani, mint a rossz rajzolás. Márpedig a rajzolás nagyon-nagyon szép volt, kifejezetten gyönyörű sokszor, a szinkronhangok egészen zseniálisak (főleg Natsué, én talán nem is tudok jobban eltalált szinkronhangot, úgy all in, amilyen animét ismerek), a soundtrackek is nagyon jók lettek már így a Tartaros végére.
Néhány pillanatot szerintem jobban is eltalálhattak volna, de volt pár, ami meg egészen zseniálisra sikeredett.
Szóval ha összegeznem kéne az elmúlt 15 részt, akkor azt mondanám, hogy 8/10, és egészen meg vagyok vele elégedve, mert ez alá nem nagyon ment (ritkán), fölé viszont jóval gyakrabban.
Tényleg, ha animáció is lenne néha (legalább a fontos pillanatokban), akkor egészen kiváló anime is lehetne. Meg ki tudja, lehet lesz is.

Ja, és a Zerot meg már előre várom :D Oda nem is kell nagy animálás, szép rajzok viszont annál inkább. Attól meg nem félek, hogy az nem fog menni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 dec 31, 00:55:31
Szerintem se lett összességében rossz ez az ív.Egyszer még ha lesz időm megnézem elejétől egybe aztán úgy lehet még jobbnak fogom látni.Amúgy azt furcsálom h ilyenkor már tudni kéne az új opening/ending címét és előadóikat.Mi lehet ez mögött?  :hmmm?:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 15 dec 31, 10:42:05
Már lehet tudni :)
Az új openinget Kavka Shishido biztosítja és az Ashita o Orase címet viseli.
Az új endinget pedig a SOLIDEMO együttes fogja énekelni Landscape néven.
Én egyik bandát se ismerem, szóval nem tudom mire számítsak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 15 dec 31, 16:28:13
Áh!Értem Köszike! :) Utánanézek milyen zenéik vannak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 jan 02, 14:38:29
Mivel a mai napon nincs új epizód, ezért megragadnám az alkalmat, hogy összefoglaljuk az anime Tartaros ívét. Elsősorban én a mangával hasonlítanám össze és elemezném, hogy egy animációs sorozathoz képest mennyire sikerült jól teljesítenie a Fairy Tailnek 2015-ben.
Hogy jobban átlátható legyen az írásom, csoportokba szedtem az adott elemzési szempontokat. Előre szólok, elég hosszú lesz, de igyekeztem minden perspektívából megvilágítani a sorozatot.
Akkor csapjunk is bele!

Látvány:

-Rajzolás/Állóképek: Talán nem árulok zsákbamacskát azzal, hogy amire minden néző egyből felfigyel egy animációs sorozatnál, az a képvilág. Mivel az anime-nek a legtöbbször van képi forrása a manga miatt, így a stúdiónak nincs szüksége nagyobb fantáziára, hogy hogyan ábrázolja az adott szereplőket és helyszíneket. Ezért én itt (is) elsősorban azt vizsgálnám meg, hogy mennyire tudta visszaadni az ÁLLÓKÉPEKET a mangához viszonyítva. A helyzet az, hogy - szerintem ezzel sokan egyetértenek- nagyon jól!!! Biztos emlékeztek a S2 elejére, ahol tele volt béna fejekkel és arcokkal a sorozat, hát ahhoz képest most ég és föld a különbség. Az anime készítői gyönyörűen tudják megrajzolni a szereplőket. Bátran kijelenthetem, hogy heti sorozathoz képest ez határozottan jó teljesítmény a stúdiótól, megveregetném érte a vállukat. Azonban nem árt még egy dolgot megemlítenem ebben a pontban. Az pedig a, színvilág.
Sokaknak, köztük az elején nekem is, határozottan nem tetszett az, hogy a Fairy Tail anime egyik legnagyobb szépsége, a gyönyörű és domináns színek eltűntek a sorozatból. Elég csak két egyértelmű példát írnom: Lucy és Erza haja. Alapjában véve én se örültem ennek, de ha belegondoltok ez a Tartaros "arc" volt a sorozat eddigi legsötétebb íve, ugyanis sok szomorúság érte a főszereplőket, amiknek a java része halál miatt volt. Persze az Oracion-Seis Brain-jén kívül csak démonok, sárkányok és már alapból hullák "haltak" meg, de akkor is elég sok elmúlás történt ebben az ívben, ezért így utólag belegondolva nekem teljesen rendben volt ez a szürkés, "mintha kifogyott volna a tinta" árnyalat. Nem is szaporítanám tovább a szót, mert még sok pontunk lesz, de a rajzolásra én egyértelműen megadnám az 5/5-öt.

-Animálás: Mit értünk ezalatt? Sokak számára talán összefügg az előbbi témával, de itt egészen másról van szó. Talán a legkönnyebben úgy tudnám elmagyarázni, hogy egy adott mozgalmas jelenetet (mivel shounen, így leginkább a harcokra gondoljatok) hány darab képkockával hajlandóak kivitelezni és milyen hosszú ideig. Az a legjobb eset, ha nem vesszük észre, hogy ugyanazt a képkockát bámulják másodperceken keresztül. Másik buktatója még a dolognak, ha megjelenik az animékre oly jellemző egyszínű, de mozgó "csíkokban" gazdag háttér, miközben a szereplő igazából nem is mozog. Sajnos legtöbbször ez történt meg a FT-el is. Majdnem mindenki észrevette itt (vagy legalábbis mások írása alapján leesett nekik is), hogy ez az anime elég gyenge az ilyeneken kivitelezésében. Ha kaptunk is egy igazán jól megkoreografált harcjelenetet, akkor az is csak 10-20 másodpercig tartott (lásd Ikersárkányok vs Jienma, Gray vs. Silver). Sajnos a legtöbbször itt is nagyon ragaszkodtak a mangához, és ahhoz hasonlóan itt is csak a támadás vázlatait mutatták, de nem voltak hajlandóak összefüggő, folytonos animálást csinálni a panelek között.
Nyilván a legtöbb heti animénél is csak ritkán fordul elő élvezhető animálás, de akkor is sokkal többször, mint a Fairy Tail S2 sorozatában. S1-ben ugye volt azért sok gyönyörű harc, (nekem speciel a Natsu (& Gajeel) vs Laxus, Szövetséges Céhek vs Oracion Seis és Laxus vs Hades mester a kedvenceim, de elég sok minőségi volt amúgy) de itt nem nagyon tudnék egyelőre olyat megemlíteni, amit rengetegszer vissza fogok nézni.
Nincs ezen mit szépíteni, ebből a szempontból csakhogy nem a béka feneke alatt van az anime. 2/5

-Cenzúramentesség: Ezt még mindenképp a látványhoz sorolnám, nem árt megemlíteni. Én itt csak és kizárólag azt figyeltem, hogy mennyire adja vissza a mangában szereplő 12+ tartalmakat, ami általában a vért vagy meztelenkedést (echit) jelentette. Nos, a helyzet nem is olyan rossz, ha belegondoltok, mi volt a Fairy Tail S1 legelején. A Tartaros ívben már több helyen volt vér, igaz legtöbbször csak néhány csepp (bár egy bizonyos filler harcnál jóval több*), de akkor is volt! A meztelenkedés viszont más dolog, bár itt leginkább csak az Erza-Kyouka vallatóteremre lehet gondolni, ami igazából nekem sem volt teljes mértékben csalódás, mert így tényleg komolyabban lehetett venni, de a mangához képest egyértelműen NAGYON erős cenzúra volt. Azonban még mindig beszélhetünk egy dologról, mégpedig- az általában lány- szereplők darabokra szakadt ruháikról és az így kivillanó testrészekről, amit bőven megkaptunk, elég csak a 90. rész ending montázsát megfigyelnünk :D
Ráadásul, ha belegondoltok a régi sok chibis félidőjelző, ending és előzetes teljesen eltűnt az S2-re a sorozatban, szóval már csak emiatt is érezhető, hogy az anime célzott korosztálya minimum 4-5 évvel megnőtt.
Szóval személy szerint, nekem ez a cenzúra bőven elfogadható volt. Igazából volt is meg nem is. Természetesen a mangában mindig szabadabb lesz a kötöttség. 3/5

Az átlagok szerint a Látványban 3,33/5-ös szintet ért el a Tartaros ív az én elemzésem szerint, de ugye ettől még jóval több dolog van egy animében.

Hangok:

-Szinkronok: Igazából erről nem írnék sokat, mert ez elég egyértelmű. Én rengeteg animét láttam már, de ennyire jó szinkronszínész bandát sehol se találtam még. A Seiyuu-k nagyon beleélik magukat a szerepükbe és lehet hallani a hangjukon (mondjuk mi máson :D) , hogy tényleg szeretik csinálni. Nekem leginkább a 2+1 főszereplő, Natsu ( Kakihara Tetsuya), Lucy (Hirano Aya) és természetesen Happy (Kugimiya Rie) hangja tetszik a leginkább és hatalmas tisztelet, hogy 270 rész után még mindig kitart a lelkesedésük :) 5/5

-Háttérzenék (ost-ok): Nos, ez is egy érdekes dolog az S2-vel kapcsolatban, ugyanis a kezdetekor nagyon gyenge volt a muzsikák felhozatala, azonban már sikerült elég jó darabokat összegyűjteniük, emiatt pedig a hangulata is sokkal jobb lett**. Nem mondom azt, hogy már van olyan jó és annyi jó háttérzenéje az S2-nek, mint amilyen és amennyi jó az S1-nek volt, de egyértelműen jobb a helyzet, mint 1 éve volt: 4/5

-Opening és endingek: Ez nem olyan fontos dolog igazából és a látványba is bele lehetne sorolni, de szerintem inkább ide illik, ugyanis egy jó zene rendesen be tudja indítani az embereket (vagy mondjam úgy, hogy tűzbe tudja hozni?  :fun: ), ugyanis a jó openingek megadják az alaphangulatot az egész részhez, míg az endingek... hú... De lássuk elsőnek az openingeket. A számomra 4/5-ös Napfalust (ugye az is része a Tartaros ívnek) leszámítva, az elmúlt 2 nyitán nagyon tetszett mind zenére, mind képvilágra. Azonban az endingek nevetségesen alulteljesítettek. A Napfalus zárány mondjuk elég jó dallammal rendelkezett, de a legutóbbi kettőnek se a látványa, se a zenéje nem volt erős. Igazából a 3 openingre átlagosan 5/5-ös szintet mondanék, de az endingekre a legnagyobb jószívűséggel is csak egy 2/5-öt, így a kettőt összevonva egy 3,5/5-ös szintről beszélhetünk.

Átlagolva a hangokat, amik tényleg elég fontosan egy animációs sorozatnál, egy erős 4/5-ről beszélhetünk, ami szerintem teljesen rendben van, ugyanis a mangában minden "néma", tehát a képzeletünkre van bízva minden. Azonban az anime a szinkronhangokat nagyon jól eltalálja kb. minden szereplőnél és a háttérzenékben is egyre erősebb a felhozatal. A Fairy Tail openingjei mindig is erősek voltak szerintem, főleg ahhoz képest, hogy 3 havonta lecserélik, viszont mire az endingekhez érnek úgy tűnik elfogy minden energiájuk/lelkesedésük.

"Láthatatlan dolgok":

-Feldolgozási tempó: Itt ugye azt értem, hogy átlagosan mennyi manga fejezetet dolgozott fel egy epizód. Nem szezonos animéknél szerintem a 2/1 tempó az ideális (kivéve, ha rendszerint 20+ oldalas fejezetekről beszélünk), amit a Fairy Tail S2 Tartaros ívjének is sikerült teljes mértékben kiviteleznie, 1-2 epizódot leszámítva*** 5/5

-Töltelék (filler) jelenetek, fantázia: Nos ez elég szorosan összefügg az előző szemponttal. Egy átlagos mangafejezetet legfeljebb 8 perc alatt elolvasunk normális tempóval, mivel általában kettőt dolgozott fel egy rész, ez 16 perc konkrét játékidőt jelent, kivéve ugye azt az ***1-2 epizódot, ahol csak 1, vagy annyi fejezet se került feldolgozásra, értem itt a Gerard, Meldy és az újdosült Oracion Seis társainak a találkozását Rusty Rose-al, vagy azt a bizonyos Laxus vs Tempesta csapó kettőt, ahol filler jelenethez képest *rengeteg vért köpködtek fel a harc résztvevői. Szerintem ezek a részek igazából teljesen rendben voltak és nem is várnék el több ilyen filler típusú epizódot egy 2/1-es adaptációnál. Azonban!! Ahogy előbb említettem, a színtiszta játékidő 16 perc, ezért 4-5 perc időhúzás általában mindig kell, ha nem hosszabb a feldolgozott fejezet. Mivel lehetne ezeken elütni? Igazából szituációtól függő, az Erza, Minerva és az Exceedek kontra kis démongomba fillerjelenetek is jók lettek volna, ha nem játsszák be ilyen sokszor, de szerintem egyértelmű, hogy egy Shounen sorozatban az lenne a lehető legoptimálisabb eset, ha a harcjeleneteket töltenék ki + 1-2 perc töltelék verekedésekkel. Sajnos azonban 1-2 ilyet leszámítva, egyáltalán nem volt ez megfigyelhető a Tartaros ívben, ami ugye elsősorban annak köszönhető, hogy még a mangák paneljeit sem képesek megfelelő animációval ellátni. Ezért mit kaptunk a legtöbbször, főleg az ív elején? Biztos mindenki emlékszik rá: 3-4 PERCES ELŐZŐ RÉSZ "TARTALMÁT" !! Bár igazából 1-2 konkrét jelenetet adtak le ctr-c + ctrl-v alapon, amiknek ráadásul nem voltak képesek kijavítani a rajta lévő hibát/hibákat, itt elég csak a Napfalus Warrod levágott vállára gondolni. Azért szerintem ez elég nagy pofátlanság, mert igazából nekem nincs bajom az előző részek tartalmával, ha AZ TÉNYLEG TARTALOM, tehát a narrátor/főszereplő max 1-2 percig összefüggően elmondja mi történt a múltheti részben, vagy eddig az ívben, nem pedig ugyanazt a jelenetet vágják be folyamatosan, ami nyilván a legkönnyebb "megoldás" a stúdiónak.
Szóval ja, ebben is elég gyenge volt az anime Tartarosa. A mangás dolgokat legtöbbször jól visszaadták, de annál többet egyáltalán nem voltak hajlandóak készíteni nekünk. 3/5

-Hangulat: Ironikus módon a végére hagytam talán a legfontosabbat, a sorozat "lelkét". Igazából ez elég szubjektív, ugyanis akkor is lehet élvezni egy animét, ha annak gyenge a története vagy a megvalósítása. Itt jönnek képbe a rajongók is, akik a szereplőkért vagy valami másért mindig is szeretni fogják a sorozatot, még ha az csak árnyéka is lesz régi önmagának. Véleményem szerint a kellő hangulat kialakításában a **háttérzenék is nagyon fontosak. Igazából ezt a kérdést nyitva hagynám mindenki számára és csak az írnám le, hogy ÉN mennyire élveztem ezt az ívet az animében, amire ugye a legnyilvánvalóbban úgy kapnék választ, ha átlagolnám a heti részekre adott pontjaimat (mert legtöbbször ott is értékeltem). Meg kell említenem, hogy nekem az S2 Mágiajátékok/Jövő Rouge és Eclipse Csillagszellemek íve közel sem tetszett annyira, mint ez a Tartaros, hiába volt ennek az elején keserű szájíze a kihalt színvilág miatt. Én egy erős 4/5-öt adnék a hangulatra, mivel a legtöbbször sikerült úgy eltalálniuk azt, amit a manga is adott.

Átlagolva ezeket a "láthatatlan dolgokat" szintén egy 4/5-öt kapunk.

Végül pedig átlagolva az átlagokat (sry math haters) egy 3,777-es értéket kapunk, ami inkább 4, mint 3,5.
Tehát SZÁMOMRA az egész Tartaros ív egy 4/5 szinten volt, amit logikusnak tartok, ugyanis a legtöbbször ilyen értékkel pontoztam a heti epizódokat is (néha volt 5/5, de 3/5 is ellene).
Igazából szerintem sikerült teljesen visszaadniuk azt, ami a mangában volt. Kezdetben ott is nagyon tetszett az ív, de a végén én is csalódtam sok kicsit és néhány nagyot is.
A továbbiakban: Remélem az erős színek mindenképp visszatérnek a következő, vagy legkésőbb azutáni nyitánnyal, mert ez tényleg nagyon kell, hogy megfelelően átadja a Fairy Tail varázslatos világát. Most így belegondolva a démonok átkokat használtak, szóval ez nem is volt teljes mértékben egy varázslatos ív, de ahogy korábban írtam, nekem ez így okés volt, hogy eltűntek a színek, de itt az ideje, hogy újra visszajöjjenek!!  >:)
Ezt leszámítva még a harcok megvalósításain kéne fejlődniük. Igen, direkt nem animálást írtam, mert nekem az teljesen rendben van, ha egy beszélgetés, gyaloglás, evés, ivás stb. minimális mozgás minimális képkocka mennyiséget kap, de könyörgök, egy Shounen animénél, ahol a legtöbbször a harc van fókuszban, ott ne sajnáljanak már egy becsületes 3-4 percnyi minőségi verekedést beletenni, hogy aztán többször is visszanézze azt az ember és ezáltal ők is büszkék lehetnének a munkáikra. :)
De aggodalomra semmi ok, az S2 rajzolása és háttérzenéi egyértelműen javultak, tehát van remény a további fejlődésben is (és sajnos a romlásban is).

Ezekkel a sorokkal zárnám a "beadandó esszémet". XD
Nektek mi a véleményetek a Tartaros ívről, mennyire tetszett a mangához képest az animés változata? :) Nyugodtan írjon az is, aki csak az animét követi, attól talán még érdekesebb összefoglalót olvashatunk, mert az nagyon koncentrált a történetre is, amit ugye én itt teljesen kihagytam (hú akkor még milyen hosszú lett volna ez a hsz XD).

Utólag is BUÉK mindenkinek! :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 16 jan 03, 01:39:55
Én egy erős 3/5-öt adnék a Tartaros ívre animében.

A zenéket nem feszegetném, mert csak pár rész óta lehet újra háttérzenéről beszélni. Vagyis olyanról, aminek minimális dallama és kellő hangereje is van.

Az animálás hiánya néhány helyen röhejes volt. Egy szép lassan csavart, szalagos diavetítő is folyamatosabb képet adott volna... Elég ha a sok (Csabi28 által is említett) "bemozgásvonalazott" állóképet említem. És azt, amikor a sárkányok (Igneel és Acnologia) két merev ízületű valamiként egymásnak ütköztek... könyörgöm, 2015-öt írtunk... És ezen még a szép állóképek sem segítenek, hiszen ez nem képeskönyv, hanem "rajzfilm", ami mozgókép. És a sárkányok szájmozgása is, huh. Persze-persze, nem könnyű feladat olyan lénynek szájmozgást rajzolni, amelynek nincsenek ajkai. De akkor hogy lehet, hogy míg a 258. (s2-083) részben Igneel szájmozgása tűrhetően meg volt oldva, addig a 265. (s2-090) részben partra vetett halként tátogtak a sárkányok?

A szereplők animés kinézetével nem volt gond, hozták a manga alapján várt kinézetüket.
Kivéve Skiadrum és Grandine. Többen is felfigyeltünk rá, hogy az árnyék sárkány nem ég árnyéktűzzel, mint a mangában. Pedig az nagyon baró kinézete adott neki. ^^ Grandine pedig... szegény a mangában is mindig másmilyen rajzolást kap, ahányszor csak feltűnik. Ez az animében sem volt másképp.

A szinkronizálás oké volt. Annyi furcsasággal persze, hogy Kyoka és Seilah szinkronhangját felcserélhették volna. Kyokához talán jobban illett volna egy mélyebb hang, míg Seilah-hoz egy lágyabb. Illetve Silver rekedtes hangja először nagyon furcsa volt, mintha színtelennek tűnt volna, de végül is szokható.
Ettől függetlenül a szinkronszínészek jól teljesítettek, erre nem lehet panasz. ^^

"Sajnos" a Fairy Tailre továbbra is igaz, hogy a fillerek szebbek, mint a manga szerinti részek. A miértek szerteágazóak lehetnek, de attól még így van.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 16 jan 03, 14:57:16
Számomra óriási csalódás volt ez az egész S2, mindig volt valami amiben alul tudta múlni magát. 2/5 de csak azért mert a végére úgy nézett ki mintha nem szarnák le az egész sorozatot. Remélem a Zero után összeszedik magukat végre.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 16 jan 03, 20:07:24
Őm...esetleg akkor ezt ki is fejthetnéd, alátámasztva a véleményed.

Ugye én az utolsó 15 részt egybe néztem, de azt hiszem, hogy az egész szálra is érvényes az, amit oda írtam. Én 10-es skálán szoktam osztályozni, ha osztályzok, és akkor ez a szál nálam bőven 8/10 volt. Nem tökéletes, de legtöbbször nagyon élvezhető. A rajzolások gyönyörűek, nekem a színvilág is nagyon bejött, a szinkronhangok szinte tökéletesek (főleg Natsué...az szinte nem is szinte :D ), a zenék nagyon felpörögtek ebben a szálban (szerintem nem csak a végén jöttek meg). Az openingek nagyon, de tényleg, nagyon jók lettek, az endingek...hát, a mostani szerintem nem rossz (persze nem is fenomenális, de na, 5/10), az azelőtti botrányos volt (3/10), az az előttire meg már nem is emlékszem, de őszintén, kívánom, hogy ez legyen a legnagyobb problémája a sorozatnak.
Merthogy sajnos nem az, mert mindenki tudja, és látja, hogy az az animáció. Pontosabban annak a hiánya. Sokszor kibeszéltük már, ez van.
A cenzúra jelen volt, főleg az Erza-Kyuka jeleneteknél, ahogy Csabi is mondta, de őszintén, engem ez egyáltalán nem tud zavarni. A harcok közben meg egészen visszafogták magukat, és nem cenzúrázták agyon a véres(ebb) jeleneteket, úgyhogy én ezzel is elégedett vagyok.
Szóval ja, nálam ez, főleg a hangulata miatt (azért jó pár hidegrázós pillanat volt ám itt... jó pár, hála Istennek, sokkal több, mint a mangában), simán 8/10, szóval én akkor is itt leszek, és fogom tudni élvezni az animét, ha nem fog fejlődni semmiben. A mangához már így is rengeteget hozzáad.
De azért ne legyen így.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 16 jan 04, 07:49:06
Csatlakozom Johnhoz és Csabihoz.Az animációt kivéve nekem nagyon ott volt ez az ív!De tuti emgnézem még1x aze gészet ha nem is egyszerre de 2-3 részbe.Van egy olyan érzésem hogy  a timeskip utáni részek még jobbak lesznek :D ami Natsu szinkronájt illeti, szerintem én vagyok a  legnagyobb fanja itt a fórumon :D Amennyit én asmv-ket néztem/hallgattam és ahányszor megszólalt Natsu az épp epic mérges hangján annyiszor rázott ki a hideg :D Hihetetlenül jó!Sajnos egy ideig most nem fogjuk hallani valószínűleg :( Jöjjön már az a Zero!!!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 16 jan 06, 16:11:01
266   Fairy Tail Zero: Fairies in Your Heart
FAIRY TAIL ZERO 心の中の妖精 (FAIRY TAIL ZERØ: Kokoro no Naka no Yōsei)   Jan 9

267   Fairy Tail Zero: The Beginning of the Adventure
FAIRY TAIL ZERO 冒険の始まり (FAIRY TAIL ZERØ: Bōken no Hajimari)   Jan 16

268   Fairy Tail Zero: Treasure Hunt
FAIRY TAIL ZERO トレジャーハント (FAIRY TAIL ZERØ: Torejā Hanto)   Jan 23


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 jan 06, 18:21:47
A részcímeket összehasonlítva a mangáéval, nekem úgy tűnik, hogy az első 2 epizód az első 3 fejezetet fogja feldolgozni (tehát másfeles tempóval részenként) és a talán a "Treasure Hunt"-tól kezdve elkanyarodik a történet különböző filler irányokba. Ha ezek ki tudnak tenni 5-6 részt (amit nem nehéz), akkor a következő opening, azaz 3 hónap tényleg csak és kizárólag a Zero-ról fog szólni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Slorasil - 16 jan 09, 11:55:10
Elsőnek kicsit furin néztem, hogy mi történik de ez az átvezetés kellett, hogy ne csak adhoc kezdődjön a Zero. Szerintem baromi jóra sikerült, újra fairy tail érzésem volt. Zera hangja nekem nagyon bejött. Az OP telitalálat, de ezt megszokhattuk már  ettől a csapattól. Volt háttérzene dögivel, nem mindegyik illett szerintem az adott szituációhoz (amikor Mavist alázza a céhmester) de jók voltak. Yuri hangja Laxus  :bow: Az első rész csak az 1 mangát dolgozta fel.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 16 jan 09, 18:07:48
Fairy Tail anime 266. epizód (s2-091) - FT Zer0

Itt-ott pici fillerrel megtoldva, de végre itt a FT Zer0. :D
Eddig nem csalódtam benne, bár nem is történt túl sok minden.
A karakterdizájnok is okék, majd még a harcok lesznek kérdésesek.
ezen a szinten még túl sok egyebet nem tudok hozzáfűzni. :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 jan 09, 18:43:28
Az elején kicsit néztem azon a Natsu-Happy csámborgáson, de azt kell mondjam nagyon karakter hű lett és elég jól felvezették a Zer0 történéseit :D

Új opening: Szerelem első nézésre/hallásra. Legalábbis nekem egyértelműen :D Gyönyörű lett a képvilága és a zene is bejön, már vagy legalább 5ször meg is tekintettem és bátran állíthatom, hogy az S2 egyik legjobb nyitánya lett. Kicsit spoileres, de csak azok számára, akik olvasták a mangát, mert azok érteni fogják a jeleket. A csak animések számára szerintem egyáltalán nem az, szóval nyugodtan nézzétek meg :) 5/5
Azért az durva volt, hogy a 7. perctől kezdődött el. XD Még a shippuudenben voltak ilyenek régebben a Pein-es részeknél.
Ja és amúgy az egész Fairy Tail történetében ez az ELSŐ nyitány, amiben nincs benne Lucy, Erza, Gray és a többiek :D Natsu is csak 5 másodperc erejéig látható.

A rész: 1 fejezetet dolgozott fel, de abszolút nagyon szépen és ötletes filler jelenetekkel megtoldva :) A karakterek elég jó dizájnt kaptak így az első rész alapján, remélem tudják majd tartani ezt a minőséget, bár az S2-nél (leszámítva a legelejét) sose a rajzolás volt a baj. A színek érdekesek még. Nekem úgy tűnt, hogy most egy átmenetet kaptunk a Tartaros ív és a Mágiajátékok színvilága között. Tehát sok helyen fakó még, de néha meg elég erős színek vannak. Nekem ez teljesen bejön egy flashback sztorinál :D
A szinkronhangok egyelőre tetszenek, bár ha nem írjátok itt fórumon, én meg nem mondtam volna, hogy Yuri Laxus hangját kapta meg. Olyan furcsa így hallani őt, hogy nem mély hangon beszél, bár így már mindjárt ismerősebb több animéből is, tuti hallottam már sokszor ezt a hangot így, hogy "normálisan" beszél XD Na mind1, tökéletes hang Laxus dédapjának :) Már csak a hasonlóság miatt is.
5/5

Az ending: A FT S2 sose az endingekben volt erős és sajnos ez az újévvel se változott meg ahogy látom. Végül is ez sem rossz, de egy 3/5 átlagos szintnél jobbat nem sikerült elérnie.

A következő rész 2 fejezetet fog feldolgozni és talán azután kanyarodhat el egy filler irányba a történet.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 16 jan 09, 19:50:21
Nekem hihetetlenül tetszett az egész!Én is észrevettem pár élénkebb színt főleg Zeira-nál meg Yuri-nál.Úgy vagyok ezzel a Zeroval ha ilyesmi marad nem bánom ha fillerezik 12-13 részig.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: -Uchiha Itachi- - 16 jan 10, 22:51:04
Komolyan, az FT anime nem lenne FT anime, ha nem kapnánk ilyen spoileres előzeteseket a végére. :D
A környezet kidolgozottsága részletes és szép mint mindig.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 16 jan 10, 23:36:47
Ez a Zero szerintem nagyon jól indított. :D Tetszett a kiegészítés az elején, meg úgy közben is. Valamint annak is örülök, hogy lesznek új háttérzenék (ráadásul átdolgozott verziók is!). Viszont az a zene, ami Mavis alázása alatt szólt, tényleg nagyon nem illett oda. Nem is lehetett igazán komolyan venni. Viszont a Zerás jelenetnél nagyon eltalálták. Meg azt az egyet leszámítva, az egész rész annyira jó volt, annyira jó hangulatot teremtettek. És úgy örülök, hogy Mavis karaktere is kibontásra kerül! Mashima nagyon jól kitalálta ezt az egészet, hogy a Zeroban a céh alapításáig megyünk el, ahogy a részben is elhangzott, de a mangában még tovább vitte a sztorit. Kíváncsi vagyok, mennyit fognak fillerezni részek közben, de szerintem nem lesznek vészesek. Egyelőre ebben reménykedem. :'D
Az opening nagggyon jó lett! Osztom Csabi véleményét, ez eddig a legjobb az S2-ben. Mind zeneileg, mind képileg. És az az utalás a végén egy "A" betűvel... ^^
Most pedig kicsit kiállnék az S2 endingjei mellett. Szerintem teljesen rendben vannak. Oké, a Tartaros első endingje például képileg elég gyatra volt. De a többi teljesen okés. Egy endingnek elég ennyi animáció és kép, amennyi a mostaniban van. A zenék viszont mindig tökéletesek. Az előző és a mostani is nagyon szép és fülbemászó. A mostanit is rengetegszer meghallgattam már és mindig elképzelem magam előtt, milyen részek lesznek majd itt. Tökéletesen illeni fog ehhez a történethez. ^^

Tartarosról pedig még nem írtam, de igazából nem is akarok sokat. A színeket én is hiányoltam, de kárpótoltak továbbra is a nagyszerű seiyuuk, valamint a végefele zenei téren is összekapták már magukat. Mivel a mangát ismertem, így én inkább azt néztem, mikor tudtak ismét izgalomba hozni egy-egy jól meganimált harccal vagy egy jól átadott jelentettel. Szerencsére voltak, úgyhogy nem aggódom a jövőt illetően, látni azért szerintem most már, hogy ez a csapat is szereti a Fairy Tailt, de valószínűleg itt is a pénz beszél.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Spartacus - 16 jan 11, 19:31:39
Én is azon a véleményen vagyok a ZerOval kapcsolatban mint a többiek.
És tényleg ha jobban belegondolunk akkor kisebb fillerekkel nagyon is szépen ki lehet toldani ezt a szálat,a legelső rész is  szépen produkált filler jelenettel.
Na igen a színezés jobban festene élénkebb árnyalatokkal,de ez legyen a legkisebb gond.
Hajrá A-1,csak így tovább.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 jan 11, 19:45:13
Akárhogy is nézzük, nagyon jó ötlet a Zer0-t meganimésíteni, ugyanis ez egy "hivatalos filler", ráadásul most 52 fejezet (tehát ~26 rész) előnye van a mangának, de ezalatt a 3 hónap alatt (Március végéig lesz Zer0) minimum még + 12 fejezetre (+6 epizódra) fog növekedni ez az előny.
Tegyük fel Zer0 után nem fillereznek és folytatják a manga szálat. Mire ezt a 32 epizódot levetítik ~8 hónap alatt a TV-ben, közben még lesz legalább +30 fejezete a mangának.
Tudom, nagyon előreszaladtam, de azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy a Zer0 után rengeteg fejezetük lesz, ami elég lesz minimum 1 teljes évig az animének csak és kizárólag cannon, azaz fősztori részeknek.
Nyilván ha a Zer0 után lesz még egy kisebb filler évad, hogy teljesen biztosra mennek (mert a jelenlegi cselekményeket a mangában nem nagyon lehet megszakítani [bár a Pierot stúdió megoldaná] ), akkor egyértelműen még több forrásuk lesz.
Szerintem nagyon jól csinálja az A1, a Toei és az előbb említett stúdió példát vehetne róluk. De persze Mashima-é is az érdem, hisz ezzel a Zer0-val remek lehetőséget adott az animének :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 16 jan 13, 17:30:02
267   Fairy Tail Zero: The Beginning of the Adventure
FAIRY TAIL ZERO 冒険の始まり (FAIRY TAIL ZERØ: Bōken no Hajimari)   Jan 16

268   Fairy Tail Zero: Treasure Hunt
FAIRY TAIL ZERO トレジャーハント (FAIRY TAIL ZERØ: Torejā Hanto)   Jan 23

269   Fairy Tail Zero: Dances with Blades
FAIRY TAIL ZERO 刃と踊る (FAIRY TAIL ZERØ: Ha to Odoru)   Jan 30


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 jan 17, 12:54:15
Na egész jó rész lett ez is, szerintem sikerült teljesen visszaadniuk a manga hangulatát. :)
Egyébként 2 fejezetet dolgozott fel, de ahogy látom a következő epizód teljesen filler lesz (talán a 4. Zer0 mangafejezet borítója adta a stúdiónak az ihletet, ugyanis a 2. fejezet borítóképe is benne volt az anime elején :) )


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 16 jan 17, 15:58:36
Fairy Tail anime 267. epizód (s2-092) - FT Zer0

Ha nem tudnám, hogy Yuri hangját ugyanaz adja, mint Laxusét, fel sem tűnne.
A fő jelenteket nem bővítették semmi butasággal, ez jó. A többi kis filler meg jó helyen volt jó időben.
Az előzetes alapján filler rész jön. Ami nem is gond, ha nem lesz benne olyan, ami szembemenne a mangás történettel. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: kristofkristof - 16 jan 17, 19:36:34
Eddig megvagyok elégedve. Már az elején tudtam, hogy jó ötlet lesz a Zer0-t berakni fillerek helyett. Most igazából az se zavarna, ha kicsit kiegészítenék jelenetekkel, vagy konkrétan pár plusz résszel, mert azért ráfér bebiztosítani a manga és anime közti távolságot másrészt, szerintem a Zer0-ban egy-két dolog el lett kapkodva. Eddig szerintem nem nagyon lehet panasz rá, igaz még csak 2 rész ment le, de én nem aggódok.

Szerintem azért akkora előny még nincsen. Felhoznám például a Tartaros történetszálat, szerintem az hamar lement, és ezzel nem azt akartam mondani, hogy siettették, nem, pont tökéletes tempóval ment le gyorsan. A mostani történetszál is azért elég hosszú lesz és nagyon nagy érvágás lenne fillerekkel megszakítani. Ettől függetlenül remélem a Zer0 után nem fognak bele filler évadba, hanem inkább a Zer0-t lenne célszerű kicsit kiegészíteni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Spartacus - 16 jan 19, 11:21:44
Ez is egy jó rész volt.Következő rész meg már most érdekel mi lesz az a balsors?Lehet bedobnak egy olyan sztorit hogy Yuriy-ék csak akkor mehetnek vissza a céhükbe ha megtalálják a tenrou-jádét,na mindegy ez csak agymenés de szerintem nem lenne olyan nagy hülyeség


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 16 jan 19, 12:49:41
Mivel kincsvadászok, így nem tartoznak egy céhbe sem, nem?  :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 16 jan 19, 17:33:26
A Tartaros ív előtt ott volt az a három okostojás a Slyph Labirinth kincsvadász céhből.
A kincsvadász céheknek is van bajnokságuk, a Nagy Elrejtett Kincs Játékok. ;)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 16 jan 19, 19:54:56
Ó, tényleg. Teljesen elfelejtettem, hogy ők is céhekbe tartoznak. ^^'


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 jan 23, 20:31:06
Tényleg teljes egészében filler epizódot kaptunk, amit kicsit lehetett szerintem érezni azoknak is, akik csak az animét követik.
Mondjuk ahhoz képest nem lett rossz, főleg az első fele tetszett, amikor Mavisnek volt egy kis beszélgetése Yurival és Warroddal. Prechtel még nem, de a következő részben vele fog ismerkedni és az minimum félig mangahű lesz :)
A rész második fele elég fantáziátlan lett, bár úgy látom az ilyen filleres kalandozás nem megy a stúdiónak. Anno a Natsu és Lucy-s jégbarlang epizód is unalmas lett.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 16 jan 26, 20:05:00
269   Fairy Tail Zerø: Dances with Blades
FAIRY TAIL ZERO 刃と踊る (FAIRY TAIL ZERØ: Ha to Odoru)   Jan 30

270   Fairy Tail Zerø: A Moonlit Lake
FAIRY TAIL ZERO 月明かりの湖 (FAIRY TAIL ZERØ: Tsukiakari no Mizūmi)   Feb 06

271   Fairy Tail Zerø: Blue Skull
FAIRY TAIL ZERO 青い髑髏 (FAIRY TAIL ZERØ: Aoi Dokuro)   Feb 13


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Spartacus - 16 jan 28, 17:27:00
Ahhoz képest hogy filler volt fogyasztható volt.Külön tetszett hogy Warrod már itt is ugratós jellemű mint a mangában volt


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 jan 28, 18:18:39
A következő 3 rész úgy tűnik 1 fejezetet fog feldolgozni fejenként, tehát rengeteg töltelékjelenetre (és esetleg hosszabb előző rész tartalmakra) számíthatunk!


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: PeEzZ - 16 jan 30, 17:07:55
Hali mindenki, én a mai részt kíváncsian várom :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 jan 30, 19:21:22
S2 94. rész:

A 4. Zer0 fejezetet dolgozta fel, az anime 4. Zer0 íves része  :fun:
Az epizód első felén lehetett érezni a töltelék szagot, de nagyjából ötletes dolgokat tettek be és az előző epizódos Yuri/Warrod ismerkedés után, Mavis most Precht-el tölthette a "napot" :D (Egyébként nekem most esett le a kiejtés alapján, hogy Precht és Purehito ugyanaz a név, csak más leírással.)
Összességben elég jó kis epizódot kaptunk, bár megint volt néha pár bénább fej, viszont mégse tudnám azt mondani, hogy hibátlan és teljesen élvezhető lett a rész, ugyanis azt a kis 1 perces verekedést sem bírták rendesen meganimálni a kedves készítők -.-' Pedig olyan jól nézett volna ki egy láncos-pengés küzdelem, de lehet csak én várok el sokat egy 2016os (bár ez lehet még 2015 végén készült el) nem noname animétől...

Egyébként sikerült valakinek megtalálnia a Főnix Papnőt az animében, vagy benne volt egyáltalán? :D Lehet csak én nem figyeltem eléggé, de én nem láttam, pedig a mangában ott kóborgott: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail_Zero/004/8

A következő rész megint egy kalandózosnak tűnik, ami minimum félig filler lesz.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 16 jan 30, 19:48:16
Két dolgot nehezményeztem a részben
- Az egyik a parkban Precht "bénázása", ahol információt próbál szerezni. Egy látszólag profi kincsvadász ne legyen már ennyire idióta. ^^"
- A másik a bunyónak nevezett állóképek sora a kocsmában. De a rosszfiúk még csak nem is támadtak, csak álltak a helyükön... könyörgöm... Igaz, hogy a Zer0-ban nem a harcok a lényeg, hanem a történet, de akkor is...

A Főnix Papnőt én sem láttam a részben.

A Tenrou farkast én a manga alapján sötétebb színűnek pénzeltem. Bár a csaposnak ez mindegy volt, így is, úgy is gatyát kellett váltania az eset után. :D
Ja, és Zeref tata is feltűnt pár másodperc erejéig. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Spartacus - 16 feb 03, 11:25:54
Nem volt ez olyan rosz,igaz Precht sokat bénázott de legalább kezd kibontakozni az énje.A zenék szerintem elég jók voltak de én kicsit hiányolom a manga hangulatát,nem ártana kicsit jobban meganimálni a részeket


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 16 feb 03, 17:32:25
270   Fairy Tail Zerø: A Moonlit Lake
FAIRY TAIL ZERO 月明かりの湖 (FAIRY TAIL ZERØ: Tsukiakari no Mizūmi)   Feb 06

271   Fairy Tail Zerø: Blue Skull
FAIRY TAIL ZERO 青い髑髏 (FAIRY TAIL ZERØ: Aoi Dokuro)   Feb 13

272   Fairy Tail Zerø: Those Who Follow the Mage
FAIRY TAIL ZERO 魔道を伝える者 (FAIRY TAIL ZERØ: Madō o Tsutaeru Mono)   Feb 20


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 16 feb 06, 14:57:33
270. (s2-095) rész

A mangafejezet, amit feldolgozott sem volt túlságosan információtól hemzsegő, így az anime rész sem ezzel váltotta meg a világot. Emlékszem, a mangafejezetnél leginkább Mavis és Zera meztelen fürdőzésén akadtak fenn sokan. Ami itt az animében már fürdőruhás verzióba csapott át. Viszont a nyitányban még az eredeti van. ^^


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 feb 06, 21:21:46
Valóban, a feldolgozott fejezet se volt túl tartalmas és legalább az animében próbálkoztak azzá tenni egy érdekes flashbackkel, ami alapjáraton nem volt rossz, de izgalmasnak se mondanám, viszont legalább láttunk egy kisebb kalandot a 3 kincsvadásszal és Mavis nélkül. Egyébként, mint megannyi más kalandfilmben (vagy csak jelenetben), itt se értem azt, hogy mi értelme ezeknek a csapdáknak, hisz ha egyszer aktiválódtak szemmel láthatóan nem lesznek képesek még egyszer. Tehát így beomlott az egész alagút, a csille járata is ledőlt stb. Vagy van egy beépített "restart funkció"?  :smirksweat:
Na mind1, nem ez volt a lényeg. Egész jó hangulat volt a tábortűz mellett, bár a Mavis-Zeira fürdőzést én se értettem. Az openingbe tényleg berakták őket egy képkocka erejéig meztelenül, itt meg már a vacsoránál látszott, hogy a lányok fürdéshez készültek... És a mangával ellentétben, itt nem a teljes levetkőzés volt, hanem csak a törölközőt vették le magukról...  :smirksweat:
Meg volt pár béna Precht fej is a részben, főleg a flashbacknél figyelhető meg. Egyébként egy átlagos rész lett szerintem, se több, se kevesebb: 3/5
Jövőhéttől beindul a Zer0 története :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Dungeon Lord - 16 feb 07, 10:32:10
Köszönötem a fordítás.
Emlékszem, a mangafejezetnél leginkább Mavis és Zera meztelen fürdőzésén akadtak fenn sokan. Ami itt az animében már fürdőruhás verzióba csapott át. Viszont a nyitányban még az eredeti van. ^^
Na mind1, nem ez volt a lényeg. Egész jó hangulat volt a tábortűz mellett, bár a Mavis-Zeira fürdőzést én se értettem. Az openingbe tényleg berakták őket egy képkocka erejéig meztelenül, itt meg már a vacsoránál látszott, hogy a lányok
Azért te se vetkőznél le pucéran,ha vannak mások a közeledbe :D.Főleg egy lány nem :D . Itt most az animének adom +1pontot,mert így Mavis karakteréből nem csinálnak  Lucy 2.(Zeronál kedveltem meg Mavis)
Akkor csak egyedül vagyok azzal,hogy a mai fejezetet is jó volt. Pont ilyen bővítéseket vártam az animében,csak sajnos a harci animálással vannak gondok,de Acnologia vs Igneel képest még törhető. Azért látszik,hogy az Ft alapítók mágia nélkül is erősek. Pont ez miatt is akadtam ki a mangában az a bizonyos spoiler végeredmény miatt.
Precht  pedig az egyik nagy kedvencem marad. Talán az egyik legjobban megírt karakter a Fairy tailnél.

Tündér kapcsán pedig remélem,hogy még nagy szerepük lesz a mangában.Jó volt végre látni 1-et.Ezek szerint léteznek,csak kérdés,hogy mennyi él és hol vannak.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 feb 07, 11:25:38
Ja, az a tündér érdekes volt :D De ügyesen ábrázolták, így nem látszott, hogy van-e farka vagy sem  :)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Spartacus - 16 feb 08, 16:52:49
Hát egynek elment,amúgy csak nekem tűnik úgy,hogy Warrod és Elfman hangja ugyanaz?Ha ez már ki volt tárgyalva akkor bocsi


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 16 feb 10, 15:54:50
271   Fairy Tail Zerø: Blue Skull
FAIRY TAIL ZERO 青い髑髏 (FAIRY TAIL ZERØ: Burū Sukaru)   Feb 13

272   Fairy Tail Zerø: Those Who Follow the Mage
FAIRY TAIL ZERO 魔道を伝える者 (FAIRY TAIL ZERØ: Madō o Tsutaeru Mono)   Feb 20

273   Fairy Tail Zerø: Treasure
FAIRY TAIL ZERO 宝物 (FAIRY TAIL ZERØ: Takaramono)   Feb 27


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 16 feb 10, 20:02:58
Hát egynek elment,amúgy csak nekem tűnik úgy,hogy Warrod és Elfman hangja ugyanaz?Ha ez már ki volt tárgyalva akkor bocsi

Kicsit utána nézve nem ugyanaz a színész adja a hangjukat. Csak hasonló.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 16 feb 10, 23:38:13
Viszont Prechtnek Bixlow a hangja. Ezért volt olyan ismerős...  :nugget:


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 feb 11, 01:05:43
Óóó és tényleg! Meg nem mondtam volna.
Vajon mikor lesz hír arról, hogy a Zer0 után fillereznek még-e pár hónapig vagy belekezdenek a kövi manga ívbe?


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 16 feb 11, 21:04:16
Hát, a Zer0 vége felé, ha lesznek következő fejezetek címei (mint pl. ebben a hsz-ben: http://naruto-kun.hu/forum/index.php?topic=3757.msg989941#msg989941), akkor abból leszűrhetünk dolgokat.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 feb 13, 13:35:37
Zer0 6. rész:

Már nagyon vártam ezt az epizódot, így most kivételesen megnéztem angol felirattal :)
Azt kell mondjam ez majdnem tökéletes rész lett! Az első fele volt a töltelékjelenetek tömkelege, de ezek is annyira ötletesek voltak, főleg a tengerparton a FT alapításának előszele és az apját elvesztett kislány és anyukája tetszettek. Elég jól felvezették a közelgő eseményeket :D
Mavis Tenrou Seregének illúziója is baromira epik jelenet lett (főleg azzal az ost-tal) és úgy jó volt az egész rész hangulata.
A végén pedig Mavis kétségbeesett arca nagyon durva hatást keltett :D
Érdekességképp: a Blue Skull céhmestere a Phantom Lord céhmesterének, Jose-nak a szinkronhangját kapta meg :)
4/5

Szóval, ha látszólag minden rendben volt, akkor miért nem tudok rá 5/5-öt adni?
2 halál és egy súlyos sérülés volt a részben, amit 0, azaz 0 ml vér kísért... Azért legalább az ilyeneket ne cenzúrázzák már, mert így nagyot veszít a drámai faktor.
Már volt 1-2 jobban kinéző verekedés, de továbbra is olyan rövidek, hogy mire a néző beleéli magát --- "ja, hogy már vége is?" - hatás kb... Ok, hogy mangában is csak egy láncos-penge vágást láthattunk Precht-től, de szerintem igazából nem 1hitelte az ellenfelét... Az animében igazán kibővíthetnék ezeket.
Szóval a szokásos sok kisebb-nagyobb apróság megint megfigyelhető volt, amiken nem nagyon akarnak változtatni.

Viszont jövőhéten Mavis és Zeref találkozik egymással! (és most nem csak átfutóban) :D

Igazából a következő ívtől dől el kb., hogy a FT S2 3. évadában (mert az áprilistól kezdődik a 103. résszel) mennyire fognak megváltozni a dolgok (visszajönnek-e a szép élénk színek, új háttérzenékre is számíthatunk és talán ott lesz esély az animálás fejlődésére).


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: PeEzZ - 16 feb 15, 17:39:42
Hali, mikor lessz kint a magyar feliratos verzió? :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: jonda08 - 16 feb 16, 08:09:44
Mikor lesz hír inkább arról hogy esetleg valamikor lesz e fordítás hozzá? Lassan megint egy fél héttel hagyjuk le a részt o.O


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 feb 16, 13:20:32
Kb. mindig még aznap felkerült a legújabb rész, most ezt a késést igazán meg lehet nekik bocsátani, amúgy sem ez a hivatalos munkájuk. Amint elkészül úgyis felrakják, addig meg nyugodtan megnézhetitek angolul, ha nem bírtok várni, vagy ha nem nagyon megy az angol akkor itt a feldolgozott mangefejezete: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail_Zero/006/1 (a 7. fejezet már nem volt benne!!)


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 16 feb 16, 17:22:44
272   Fairy Tail Zerø: The One Who Teaches Magic
FAIRY TAIL ZERO 魔道を伝える者 (FAIRY TAIL ZERØ: Madō o Tsutaeru Mono)   Feb 20

273   Fairy Tail Zerø: Treasure
FAIRY TAIL ZERO 宝物 (FAIRY TAIL ZERØ: Takaramono)   Feb 27

274   Fairy Tail Zerø: Law
FAIRY TAIL ZERO ロウ (FAIRY TAIL ZERØ: Rō)   Mar 5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Dungeon Lord - 16 feb 16, 20:23:10
Ja, az a tündér érdekes volt :D De ügyesen ábrázolták, így nem látszott, hogy van-e farka vagy sem  :)
Kíváncsi vagyok,hogy a manga végénél lesz valami szerepük. Ez kb olyan mint a Op a One piece.
Ezek szerint léteznek,csak kérdés,hogy mennyi él és hol vannak. Amióta követem a Fairy tailt,azóta várom a választ.
Biztos vagyok benne,hogy az a  tündért nem Mavis illúziója volt.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 16 feb 17, 00:25:30
Azért ez nagyon nem olyan, mint a OP a One Piece-ben :D Nagyon nem. Ez csak egy legenda, semmi szerepük a történetben, akár léteznek, akár nem.
Ellenben a OP-val.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jaeger - 16 feb 17, 09:50:50
Mondja a kis One Piece fan :D

Igaz, hogy itt nem az a fő cél, hogy megtalálják, de ugyanúgy lehet még szerepe a történetben vagy valamilyen olyan utalás ami megmagyarázz valamit.  One Piece-ban is az egész csak egy legenda, amit lehet csak Roger talált ki, hogy felbuzdítsa a kalózokat. Legalábbis addig ez van míg nincs rá bizonyíték, hogy létezik.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: jonda08 - 16 feb 17, 10:16:09
Kb. mindig még aznap felkerült a legújabb rész, most ezt a késést igazán meg lehet nekik bocsátani, amúgy sem ez a hivatalos munkájuk. Amint elkészül úgyis felrakják, addig meg nyugodtan megnézhetitek angolul, ha nem bírtok várni, vagy ha nem nagyon megy az angol akkor itt a feldolgozott mangefejezete: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail_Zero/006/1 (a 7. fejezet már nem volt benne!!)

Nem értek sajnos veled egyet :/ a Fairy Tail pont az ami ritkán kerül fel pont idejében és nem értem miért... van hogy csak pár napot de van hogy fél hetet vagy egy egész hetet is csúszik pedig szerintem sokan várjuk


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Jon97 - 16 feb 18, 10:40:06
Oké, hogy OP fan vagyok, de FT-t is szeretem :D És nem, a One Piece a történet mozgatórugója, akár létezik, akár nem.
Ellenben a tündérek csak a nevét adták a céhnek, random, mert Mavisnak megtetszettek. Ha mondjuk az unikornisokat szerette volna, akkor meg az lett volna a céh neve, és kész.
Lehet, hogy léteznek, sőt, én örülnék is nekik, de szerepük akkor sem lesz. Legalábbis nem tudom elképzelni.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Spartacus - 16 feb 18, 12:00:41
Kb. mindig még aznap felkerült a legújabb rész, most ezt a késést igazán meg lehet nekik bocsátani, amúgy sem ez a hivatalos munkájuk. Amint elkészül úgyis felrakják, addig meg nyugodtan megnézhetitek angolul, ha nem bírtok várni, vagy ha nem nagyon megy az angol akkor itt a feldolgozott mangefejezete: http://naruto-kun.hu/manga/Fairy_Tail_Zero/006/1 (a 7. fejezet már nem volt benne!!)

Nem értek sajnos veled egyet :/ a Fairy Tail pont az ami ritkán kerül fel pont idejében és nem értem miért... van hogy csak pár napot de van hogy fél hetet vagy egy egész hetet is csúszik pedig szerintem sokan várjuk

Én is egyet értek Csabi28al nem kérnek a munkájukért semmit csak megértést és egy kis türelmet,és nagyon jó fordításokat készítenek,meg ilyenkor azt is kell nézni hogy más projektet is visznek.Ha pedig netán még meg is köszönik a munkájukat akk több kedvük van  foglalkozni vele és egy köszönöm nem kerül semmibe sem.

A mostani részben szerintem kicsit sok volt a filler de tény hogy a manga sem volt valami hosszú tartalmas .Am az az öreg férfi a mangában anyó megnevezést kapott :)
A Blue Skull mesterének szinkronhangja pedig telitalálat én mondjuk nem pont vörös hajat adtam volna neki de ez legyen a legnagyobb baj.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Oliver - 16 feb 18, 12:12:01
Ahogy nézem a címeket 1 fejezeteket fog feldolgozni.6 rész jött ki eddig, Law lesz a 9. Utána 3 fejezet van és 3 résznek is kell lennie de nem tudom hogy azokat hogy fogják fillerezni  :hmmm?: Remélhetőleg Március elején már jön a hír hogy hogyan tovább. Esetleg szünet vagy jöhet a canon vagy Ice Trail vagy valami teljesen más :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: catgay13 - 16 feb 20, 10:10:09
Egy picit epicebb lett volna ha a tengerparton a régi main themet teszik be slow versionben :D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 feb 20, 18:49:55
Na, ez már teljes mértékben élvezhető rész lett :) Olyan szépen beleillett a gyakorlás/edzés a mágia elsajátításához, hogy én meg nem mondtam volna azt, hogy töltelék jelenetekről beszélünk. De tényleg, végig azon gondolkoztam, hogy ez a rész 2 fejezetet dolgozott-e fel, vagy valahogy sikerült ilyen lassan adagolnia egy fejezetből a dolgokat, de nem! Az epizód után megnéztem mangában ez hogy volt, hát ott elég durván át lett ugorva az egész tréning  :fun: Szóval ez (is) nagyon ötletes fillerezés lett, abszolút beleillett az összképbe.
A zenéket is nagyon eltalálták. 5/5


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Spartacus - 16 feb 21, 12:19:28
Eddig ez a rész tetszett a legjobban ezt úgy csinálták meg ahogy illett :bow:, ez a mangában olyan összecsapottan volt megoldva.
Bár nekem picit szemet szúrt,hogy Zeref egy suhintás alatt felöltözött,és hogy Yuriyra a folyó "rádobott" egy sziklát.Na jó,csak kukacoskodok >:) :P


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: BrownOsment - 16 feb 21, 22:19:05
Az első Zero rész után szerintem is ez volt a másik legjobb. Zenék, grafika, töltelék, minden jó volt benne.  :D Mangában is nagyon jó volt ez a fejezet. Annyira szeretem Zeref karakterét és úgy örülök, hogy Mashima ilyen jól irányította a szálak a Zeróban. Most is ugyan, de az egész Fairy Tail legelején végképp ironikuson hangozhatott volna, hogy Zeref tanította meg a Fairy Tail alapítóit a mágiára. : D


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Bleach1981 - 16 feb 24, 18:11:22
273   Fairy Tail Zerø: Treasure
FAIRY TAIL ZERO 宝物 (FAIRY TAIL ZERØ: Takaramono)   Feb 27

274   Fairy Tail Zerø: Law
FAIRY TAIL ZERO ロウ (FAIRY TAIL ZERØ: Rō)   Mar 5

275   Fairy Tail Zerø: An Eternal Adventure
FAIRY TAIL ZERO 永遠の冒険 (FAIRY TAIL ZERØ: Eien no Bōken)   Mar 12


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Chakra - 16 feb 27, 13:18:53
273. rész (s2-098)

Jó, nem feledkeztek meg a "Zer  "-ről. ^^
Fekete-fehérben még oké volt, de színesben nagyon nem megy Mavishoz a fekete ruha. ^^"
Az ál-Magnoliában az égő emberek animálása irtó béna lett. Ha ennyire nem megy az animálás, akkor inkább ne is próbálkozzanak vele, inkább csak pár árny legyen a tűzben és a hangjukat halljuk.
Amikor Mavis a Katedrális tetejéről kiabál a "megsárkányosodott" Yuri után, és a csontkollekció felé fordul, akkor mintha a sárkányfej szomorú lenne... pedig csak egy csontarc. ^^"


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Spartacus - 16 feb 27, 16:28:51
Most 2 fejezetet dolgoztak fel?
És tényleg a csontfej tisztára szomorú rajzolást kapott.


Cím: Re:Fairy Tail anime (Tilos a spoiler!)
Írta: Csabi28 - 16 feb 27, 17:29:39
Igen, most kivételesen 2 fejezetet dolgoztak fel, de ez így rendben is van, mert 12 epizódos lesz a Zer0 az animében, míg a mangában 13 fejezet. Ugye Január első hetében nem volt (itt se) rész, tehát ennek így kell lennie. Egyébként is 2 akciódúsabb fejezetet adaptált, amit nehéz lett volna külön-külön egy-egy részbe erőszakolni (bár érdekel, hogy a következőt hogy oldják meg).

Amúgy nekem nagyon tetszett, bár tényleg megint lehet sorolni a szokásos low-animation budget dolgokat. Viszont a rész hangulata nagyon jó volt és a közepén EGYMÁS UTÁN megszólalt a 3 kedvenc S2 muzsikám :) Szóval javarészt szerintem jó kis részt kaptunk: 4/5

Egyébként ne is várjatok igényesebb animálást a maradék 4 részre sem, mivel azok még mindig az S2 2. évadához fognak tartozni. Azonban Áprilistól (ha) elkezdődik a 3. évad, ott már számíthatunk kisebb-nagyobb változtatásokra. Én speciel már annak is örülnék, ha visszatérnének a domináns színek. Igazából már "negyedrészt" visszajöttek, mert ha megnézitek a barna és vörös színeket, azok elég erősek most.