Bastian
Hozzászólások: 3089
Naruto-Kun.Hu Team
Moderátor
93-94. fejezet
Majdnem a halálos ágyamra kerültem, amikor szembesültem vele, hogy még mindig nem ért véget a harc. Aztán egy kicsit hagytam, hogy leülepedjen bennem a dolog és úgy voltam vele, hogy mivel eddig is kevés volt a pozitívum számomra ebben az összecsapásban, egy extra hónap már nem oszt, nem szoroz. (Végül a spin-off juttatott a halálos ágyamra...)
Sikerült végre valahára megkapnunk Okita valkűrjét, aki ha jól értelmezem, a benne rejlő jövőbeli potenciálját szabadította fel és tette számára használhatóvá a jelenben. Vele és Onigóval együtt Okita bőven túlszárnyalta az emberi test által okozott korlátokat és olyan csapássorozatot mért Susanoo-ra, hogy sikerült vele darabokra törnie Susanoo külön erre az összecsapásra kovácsoltatott kardját. Az Okita felmagasztalás újabb kiadásában az is ismételten elhangzott, hogy a harc végeredményétől függően Okita valószínűleg nem marad életben.
De hogy érkezzen egy utolsó csavar vagy annak kísérlete, Susanoo tolt egy Miyamoto Musashit a Baki szériából, és rá lelt a kardforgatás igazi csúcsára, ahol fizikai kard sincsen. A levegő, vagy a vákuum formázza a kardját, rögtön belső, látszólag komoly sérüléseket okozva vele Okitának. Reálisan Okita fel sem állhatna már szerintem, de még így is tartom magam hozzá, hogy be fogja húzni, vagy tényleg Japán ünnep lesz és megegyeznek döntetlenben a felek.
Kamigami no Apocalypse 4. fejezet
Gyalázat. A Fairy Tail leggyalázatosabb harcainak a szintje.
Cú feláll, szörnyfogai lesznek, Ré kicsit megijed. Cú eldobja a fegyverét, amibe talán bele is rúg, vagy a lábával belekapaszkodik, vagy maga a fegyver kapaszkodik bele Cú lábába. Majd a fegyver éles tüskéket, karókat kezd szórni magából Ré feje felett. Ré megpróbálja elégetni a tüskezivatart, de már csak a harc végeredményét látjuk. Ré fel lett nyársalva, a győztes Cú.
EGYETLENEGY SZAROS, BETALÁLT TÁMADÁS MEGFINGATTA RÉ-T!
Nem akartam elhinni, hogy Cú effektíve egy főszereplői státuszt hivatott betölteni csak azért, mert a magazin színes borítóján középre került, és azért, mert vele indul gyakorlatilag a manga. Erre jön egy "ilyen" győzelem tőle, és akaratlanul is a főszereplői plot armor jutott eszembe. Ez egyszerűen vicc kategória volt. Most már tudom, hogy KI ELLEN fogok egyértelműen szurkolni.
"Nem vagyok híve annak, hogy elragadjanak a haszontalan érzelmek és hátba szúrjanak az
aggodalmamért. Annak pedig még kevésbé vagyok híve, amikor valaki mást szúrnak hátba."
Accelerator - Shinyaku Toaru Majutsu no Index (10. Kötet, 9. fejezet)