Hozzászólások
Boruto manga
lina22
DereX írta:
Ezzel egy időben meg az anime is visszatér végre a manga szálhoz és elvileg talán Koji pont szerepelni fog először.


Ha benne lesz az animében nem tudom mit fognak kezdeni a hangjával, hiszen egy mangában egy maszkkal eltudják ""titkolni"" az illető kilétét, bár szerintem akik eddig is azt állították, hogy Jiraya /jómagam is/ azoknak ez sem volt akadály, de azért egy animében, amiben társul is valakihez hang, az úgy érdekes lesz.


kepkuldes.com/images/94c4ab3217cfb899ae3e5513b2d3c08d.jpg
 
goku5
Hát még egy darabig az animében se lesz ha jól sejtem. Amúgy szerintem némi színészi hangmódosítással és másfajta beszédstílussal fogják megoldani.
Láttam 1-2 oldalt már a műből! Látunk egy jó kis Omada rasengant megint na meg ha jól sejtem a befejezés még jobb lesz!
Nem várt látogató érkezik konohába! Legalábbis ha már a kapu felett fog repülni! Szóval az azt követő fejezet még jobbra ígérkezik.
 
DereX
Gyengébb minőségben már kint van a manga lassan 2 napja, elvileg ma kerül fel rendes minőségben is. Még nem láttam az utolsó anime részt, de akkor nagyon jó kilátások vannak megint, ha még mindig nem szerepelt még 1 tag sem benne.

Egyesítve 2020.07.20 17:11:43:
48 : https://mangaplus...er/1007318

Közbe elolvastam, nem tudom mennyire lehet írni róla addig amíg még nincs magyarul, ezért inkább spoiler közé rakom.

Fura, hogy Isshiki ennyire átlátott Amado tervén, ami még furább, hogy Koji nem is tudta, hogy Amado őt meghalni küldi oda. Az a fura szem elvileg mindent képes zsugorítani amire ránéz, a fejlődött szeme, vagy nevezzük akárminek meg kb. túl OP, hogy bármit elraktározhat egy dimenzióba ahol nem telik az idő. Gyakorlatilag elnyelhet tömegnyi jutsu-t, Rasenganokat stb, és csak kieresztheti őket amikor akarja...

Annak örülök, hogy végül eltudott menekülni. Gondolom azért azt csak nem lépik meg, hogy most is elpusztítják Konohát, mikor a jövőben biztos el lesz. 2-3 évenként azért fura lenne. Amado túlságosan is irányító szerepbe lépett át, mintha mindent eltervezett volna előre. Az a blöff is, hogy Shikadai nyakán nincs semmi...

Érdekes volt a végén Sasuke, hogy így kijelenti, hogy képes Konoháért meghalni, régen pedig elakarta pusztítani azt. Nem az a fura, hogy ezt ő mondta, hanem hogy ő elsőként és nem Naruto.

Végül Borutonak is igaza van, hogy ők ketten még Jigen-t se tudták legyőzni, akkor hogy akarják most a sokkal erősebb Isshiki-t. Ha Boruto egy gyerek is és nyilvánvalóan nem rendelkezik akkora fizikai erővel sem, ráadásul chakrával sem, akkor is van néhány képessége ami segíthetne Sasuke + Narutónak. A szeme képes átlátni dimenziókon is, így tudna szólni előre, hogy mit fog áthozni, a Karmájával pedig használhatna egy láthatatlan felerősített Rasengant-t és így legyőzni Isshiki-t, mivel a szeme csak a látható dolgokon működik. Mivel ilyen képességekkel van megáldva nem is kell feltétlenül túlszárnyalnia az apját chakra mennyiségben, egyébként sem tudná. Inkább ezeket az adottságokat kell továbbfejleszteni szerintem. Fizikailag nyilván kell erősödnie, de a jövőbeli képességeit a szeméhez kellene igazítania, valamint a karmához. Szerintem most van a legnagyobb esély rá, hogy az elkövetkezendő fejezetekben láthassuk a szemét ismét.


Egyébként már az előző fejezetnél feltünt, hogy mennyire sokat javult Ikemoto rajzolása. Nézzétek vissza az előző fejezeteket, meg a mostanit is. Már mi se írtunk hónapok óta semmi rosszat róla, redditen se senki. Nagyon sokat fejlődött.. Nyilván van még hova, de ahonnan indult, s ahogy már a régi szereplőket is megrajzolja.. Hasonlítanak az anime megfelelőjükhöz.
Szerkesztette: DereX - 2020.07.20. 18:24
 
lina22
Wow! Csak ennyit mondok, aki megvárja a magyar verziót, az most ne olvassa tovább!
SPOILER - húzd ide a kurzorod ->

Na én is elolvastam.
1. TUDTAM!!:D éreztem, hogy Kashin Kojit nem fogják most újra megölni. Örülök, hogy megmenekült! Bennem mindig volt egy hiányzó szög arra vonatkozóan, hogy a Shippuuden legvégén, gyakorlatilag mindenki találkozott az edo-tensei által, akiknek volt kimondatlan bocsánatkérése a másik felé, az eltudta mondani, és oké, hogy Jirayának megvolt a maga kis halála, stb. De valahogy mégis hiányoltam akár valamilyen "szellem" formában is, hogy elmondhassa Narutonak, mennyire büszke rá. <- Igen, tudom, hogy elvileg a tenger fenekén nyugszik a valódi teste, és nyilván ez egy rejtély is, Amado hogyan is szerezte meg a DNS-sét és hogy lehet, hogy Orochimaru Pont nem? Ikszdé Remélem ezt kifogják bőven fejteni.

A rajzolása a mangának..bocs nem tudom hogy is hívják a mangakát, igen, fejlődött, nem is keveset. Ez csak természetes, hogy a gyakorlás megteszi a hatását. :)

S most egy kicsit a további eseményekre.
Ishiki megpróbálta elbizonytalanítani Kashin Kojit, hogy őt bizony meghalni küldték oda, de nem hinném, hogy Jiraya klónja ilyen "buta" lenne, hogy ne sejtette volna. /Vagy ilyen naiv lenne? Hiszen ő mondta néhány résszel előrébb, hogy őt ezért hozták létre vagy a létezése oka ez. Szerintem ha ezt így tudja, akkor bizony benne van a pakliban, hogy akár meg is halhat közben./
Ishiki szeme ez a bizonyos dousjutsu hát csak átfutottam a szememmel azokat a részeket, de ha jól értettem akkor egy másik dimenzióból képes tárgyakat előidézni? és a semmiből /gondolom megidézi, le van kicsinyítve, és hirtelen megnöveszti és így kapta el Kashin Kojit?/ Elég egyszerű a szeme. Nem azt mondom, hogy nem erős, csak nagyon kikövetkeztethető.
Gondolon itt jönne jól Boruto szeme, amit ha jól emlékszem Naruto még nem is látott. Mármint a karmáján kívül. Vagyis persze, hogy ennek tudatának hiányában nem is akarná, hogy harcoljon, meg hát na, mégis csak a gyereke. Ez egy teljesen normális szülői hozzáállás.
Az, hogy Sasuke azt mondta, "Hajlandó vagyok bármikor meghalni Konoháért. Akárcsak Naruto. Mi mindig készek vagyunk erre." - Hát igen, Boruto még nem érti ezeknek a súlyát. Mit jelent tényleg meghalni? A faluért. Na so...

Mivel Ishiki most ismét Konohában van, tuti, hogy Boruto szeme fontos lesz. Vagyis nagyon reméljük, hogy látni fogunk belőle valamit.




kepkuldes.com/images/94c4ab3217cfb899ae3e5513b2d3c08d.jpg
 
Jaeger
Igen a rajzolás tényleg fejlődött. A következő fejezetre leszek kiváncsi mi fog történni, de mint tudjuk úgyis sikerrel fog járni :D


"I'm not fighting because I want to win. I'm fighting because I have to win!"
 
DereX
https://mangaplus...er/1007493

Vélemény
Nem volt rossz rész, de nem szeretem az olyan fejezeteket, amik már megint csak felvezetik a konkrét harcot, főleg úgy, hogy ez már a második ilyen. Az előző is azzal lett vége, hogy a város felett megjelent, most játszottak egy picit, majd ennek is ez a vége, hogy akkor majd a legközelebbi fejezetben történik valami.
Tegnap már láttam némi spoilert, hogy Boruto használja a teljes Karmát és megörültem, mert kb. most lenne itt az ideje a Jougan újbóli használatára, sőt arra is, hogy a többiek is észrevegyék már végre a szemet.

Amit pár hete, vagy 1-2 hónapja írtam beigazolódni látszik, hogy Borutora szükség lesz a győzelemhez. A képességei árán pl. most megmentették a várost.

Még látok rá némi halvány esélyt, hogy talán a szemét is használja (akármire), hiszen tudjuk mindannyian, hogy Jigen-t se tudták legyőzni Narutoék, akkor ő ellene mit akarnának tenni. Így Boruto láthatatlan Rasenganjának kulcsszerepe lesz.

Sőt amit most írok arra külön jó lenne reflektálni. Boruto elkérte megint a fejpántot és használja. Amikor már felnő, látszik a sebhelyen, hogy szépen begyógyult, tehát régen szerezte. A fejpánton két karc van, az egyik határozottan akkor keletkezik majd, amikor a szemét akarják kiszúrni. A másik karc pedig egyértelműen a Sasuke vs Naruto közötti harc eredménye. (Persze lehet, hogy valamikor Boruto Rogue lesz és az a saját fejpántja, de szerintem mind látjuk, hogy ennek több értelme van :D ) Én most látnám esedékesnek azt a sérülést megszerezni méghozzá úgy, hogy Isshiki megijed? a Jougan miatt és megakarja semmisíteni, de nem tudja. Viszont Boruto többé nem tudja majd deaktiválni? Így végig becsukva kell majd tartania. Az 1. részből nekem az jött le, hogy okkal van becsukva az a szem.
Valahogy logikus lenne, ha ez történne legközelebb.
Aztán kitudja.

Szerkesztette: DereX - 2020.08.20. 18:42
 
goku5
Szerintem csak rész jó rész volt. legalábbis tényleg felvezetőnek a nagy harc előtt.
Amúgy milyen jó már hogy evakuálják a falut!
És én is már tényleg úgy tartom, hogy eljött az ideje hogy előkerüljön már végre Borutó jobb szeme és kiderüljön mire is képes.
És az is logikus lenne ha tényleg most sérülne meg a jobb szeménél.
 
DereX
Válasz + Elmélet
Nem mondtam, hogy rossz rész volt, de ahhoz képest, hogy havi megjelenésű manga szinte nem történt semmi.

Kicsit elkezdte megtépázni az embereket, meg a várost, mint annó Pain. Annyi kivétellel, hogy neki nem szándéka feleslegesen ölni, csak addig amíg ezzel el nem éri a célját.

Az a baj, hogy most megint várhatunk egy hónapot a konkrét harcra, mert ami ebbe a fejezetben volt az nem nagyon nevezhető annak.

Még egy megjegyzés ami a Boruto anime 1. részében zajlottakra vonatkozik.

Kawaki azt mondta, hogy oda küldi Boruto-t, ahova Naruto-t.
Na már most Boruto a Karma erejével képes volt egy másik dimenzióba átvinni magát és Isshiki-t. Gondolom ki is tud onnan jönni.

Nem nyilvánvaló, hogy Naruto csak át lett megint rakva, abba a dimenzióba, aztán onnan ő sehogy sem tud kijutni. Ezalatt elpusztították Konohát és ezért kérdezi Boruto Kawaki-t, hogy nem volt más választás?Mondjuk Kawakinak tudnia kéne, hogy Boruto kitud onnan jutni, ha máshogy nem a szemével, szóval oda küldeni nem sok értelme lenne.
Szóval majd valami fog történni nyilván Kawaki-val. A Karmát visszakapja, szóval Isshiki majd győzni fog most szerintem. Vagy kitudja. Létezik még másik Otsutsuki is. Pl. ott van még mindig Urashiki, aki csak elmenekült.

Szerkesztette: DereX - 2020.08.21. 04:48
 
Kerlon
Csak én éreztem nagyon rövidnek ezt a fejezetet?

Amado nekem túlságosan is nyugodtnak tűnik. Le merném fogadni, hogy még tervez valamit. Illetve, mi van ezzel a speciális helyiséggel, ahová még a Byakugannal sem lehet belátni? Ez elég hihetetlennek hangzik így hirtelen. Remélem, hogy kapunk rá magyarázatot.

Megmondom őszintén, nekem nem igazán tetszik ez az irány, hogy Boruto erejét a Karmával próbálják növelni. Mert az biztos, hogy a jövőben erre fog támaszkodni. Mi lesz, ha lerendezik az Ootsutsuki klánt és eltűnik a Karma? Anélkül soha nem fogja megközelíteni Naruto és Sasuke szintjét.

Most szívesen látnék egy olyan csavart, hogy Sasuke-nak a jobb szemében is kifejlődik a Rinnegan, Naruto pedig használja végre a SO6P formát. Szerintem így már legalább azonos szinten lennének Isshiki-vel.

DereX Urashiki csak egy filler karakter. Nem hiszem, hogy a mangában bármikor is feltűnne.


A sikerhez vezető út karbantartás miatt zárva!
 
DereX
Az osztályfelelős is ugyanolyan anime canon karakter, mint Urashiki és ő már szerepelt a mangában.

Én is örülnék, ha Sasuke mindkét szeme Rinnegan lenne, de annak jobban, ha tudná deaktiválni is. Sőt a tomoe-k jelenlétét is ellehetne már magyarázni, ahogy a különböző színű Rinnegannokat is.

Meg most itt ez az új általam malomkeréknek nevezett szem is. A sima og Naruto-ban a Byakugan és a Sharingan olyan szépen el volt mesélve, és itt most hiányérzetem van.

Szerintem tudnak valami olyan erőteret felhúzni, ami mögé nem lát a Byakugan, ezen kár kiakadni.

Boruto a főszereplő, ezt ne felejtsük el. Naruto és Sasuke márcsak mellékszereplő. Persze tekinthetjük ezt úgyis, hogy több főszereplő is van, de Boruto kétségkívül az első helyen áll.

Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy se Sarada, se Boruto-nak nincs szükségük az apjuk erejére. Sarada, ha kitanulja a rendes orvosi ninjutsu-t és a Karmaszerű pecsétet, akkor már hihetetlenül erős lesz + Sharingan.

Boruto esetében meg ott lesz a szeme és a láthatatlan Rasenganja.

Én tudom, hogy ez shounen meg minden, de nem kell a Dragon Ball szintre kell süllyedni/emelkedni, hogy mindig van egy 'FORM' KCM/RKCM és társai, amik mindig erősebbek az előzőnél, ha van egy egyszerű képesség is, ami a legerősebb ellenfelet is képes meglepni.

Amado csak szimplán tudja, hogy Isshikinek semmi ideje szarakodni, épp ezért nem is rongálja a várost sem annyira, muszáj sietnie. Így Amadonak nem kell egyelőre attól tartania, hogy megöli.
A Karma nem tud eltűnni Boruto testéről azáltal, hogy a jelenleg életben lévő Otsutsuki-kat megölik. Mivel Momoshikinak nincs másik tárolója, vagyis nem tudunk róla, ezért Boruto végül át fog változni. Erre érthette annak idején azt, hogy azok a szép kék szemek egyszer elvesznek tőle mindent.

Engem jobban zavar az, hogy mi célból szállják meg a világokat és szívják el az energiát. Csupán önmaguk erejének növelésére feleslegesnek tartom, mert minek kell az erő, ha nincs ellenség?
Vagy képes az életet is meghosszabbítani? Kilehetne térni már erre is.
 
goku5
Én arra tippelnék, hogy azért akarnak erőt, hogy valóban mindenható istenek legyenek. Még nem halhatatlanok, csak újraalkotják magukat. Másolják.
Amúgy az is érdekes hogy ezelőtt kellettek azok az energiagömbök az erőhöz, mert felhasználják azokat. Aztán meg nem volt erejük.
Most meg kapunk egy ilyen "végtelen" erejű gonoszt? Neki nem kell újratöltődés? Miben más ő hogy ilyen hatalma van az eddigieknek meg nem ilyesfajta volt?

Amúgy a szemeket már tényleg túlzásba viszik. Túl sokat akarnak már. Régen feltűnt egy új szem és rendesen magyarázva volt. Nagy szám volt. És nem volt abból se sok egy hosszú történetben. Nem úgy mint itt.
Szemekről meg annyit hogy Sarada szép és jó de mi lesz ha felébreszti a M.sharinganját? Megvakul és kész? Neki csak az apja van. De gondolom majd ha az is kell kitalálnak majd valami magyarázatot miért nem vakul meg.
 
Razen
"Szemekről meg annyit hogy Sarada szép és jó de mi lesz ha felébreszti a M.sharinganját? Megvakul és kész? Neki csak az apja van. De gondolom majd ha az is kell kitalálnak majd valami magyarázatot miért nem vakul meg."

Hát, ahogy a mangából láthattuk, még a sima sharingant sem képes hosszútávon fenntartani és nagyon kifárad tőle, ami mondjuk érthető, mert 50%-ban Uchiha csak. Ha felébreszti majd a mangekyou-t, akkor is ki tudja használni okosan, ahogy például Fugaku tette annak idején, aki 40 évesen sem volt vak. Ha pedig túlhasználja és megvakul (ha egyáltalán tudja annyit használni :D), akkor ott vannak az apja eredeti megvakult szemei. Mondjuk kérdéses, hogy az apjával is működik-e a csere.
 
Jaeger
A mangáról annyit, ha úgy veszük sajnos már a Naruto vége is Dragon Ball szintre süllyedt szóval már nem tud oda kerülni Derex. :lol

A szemekkel kapcsolatban egyetértek, hogy Sasuke hülyén használta, de Sarada használhatja sokkal jobban vagy Sasuke halálakor megkaphatná az apja szemeit.

Szerintem az elmúlt fejezetek nem voltak rosszak, megtudtunk érdekes dolgokat, jó volt a rajzolás csak lassan haladunk az biztos. Eddig a story is bejön ebben az arcban.

Sasuke meg Naruto azért nem tud semmit kezdeni a főbossal mert levannak gyengítve, hogy a fiatalok tudjanak tündökölni.

Mondok egy példát. Naruto és Sasuke nem igazán kombóznak úgy mint a sima Naruto idejében. Most Naruto tudna chakrát adni Sasukének amivel feltudná turbózni a Susanoot, vagy Naruto gyűjthetne chakrát szintén Kuramával mint a végső harcuk idejében és akkor ne beszéljünk arról, hogy Naruto a Rikudou Sennin módot se használja pedig ott van benne a Bijuuk chakrája.

Szóval most olyan erősek ketten mint a háború elején/közepén és nem pedig a végén és ennek nem a koruk vagy az edzés hiánya az oka, de javítsatok ki nyugodtan én csak próbálok elmélkedni :D

De összeségében egyetértek DereX-el így akarják a fiatalokat előtérbe hozni csak ez rossz megoldás így.

Pont azért nem nagyszerű a manga csak átlagos mert itt sokan összeszedtünk számtalan lehetőséget amikre nincs válasz vagy rosszul van kivitelezve.


"I'm not fighting because I want to win. I'm fighting because I have to win!"
 
Kerlon
Az osztályfelelős is ugyanolyan anime canon karakter, mint Urashiki és ő már szerepelt a mangában.


Ebben igazad van, de eleve a 18. fejezetben debütált és az azt követőn kívül nem is szerepelt azóta. Fogták és berakták Katasuke mellé a kutatási részleghez. Nekem ez egy kicsit olyan, mintha nem akarnák, hogy útban legyen. Szóval, van és kész, de azon kívül nem csinált semmi érdemlegeset. Illetve, amerre a jelenlegi történet halad, véleményem szerint nem is fog túl gyakran szerepelni. Esetleg, ha a jövőben valaki megint ellátogat a kutatási részleghez, akkor talán kap 1-2 mondatot.

Én is örülnék, ha Sasuke mindkét szeme Rinnegan lenne, de annak jobban, ha tudná deaktiválni is. Sőt a tomoe-k jelenlétét is ellehetne már magyarázni, ahogy a különböző színű Rinnegannokat is.


Én úgy gondolom, hogy a tomoe-k valamilyen módon a chakra szintjét jelölhetik. Amikor kifogy a szuflából, akkor rendszerint eltűnnek és ilyenkor nem is tud dimenziós kaput sem nyitni. A színes Rinneganokról nem tudom, mit gondoljak. Én erre a magyarázatot Sasuke-tól várnám, mivel ő is rendelkezik Rinnegannal és nagyon jó megfigyelő.

Szerintem tudnak valami olyan erőteret felhúzni, ami mögé nem lát a Byakugan, ezen kár kiakadni.


Nem arról van szó, hogy kiakadunk. Ugye a Hyuga klán elég szép látszámmal van jelen Konohában. Ez a fejlesztés pedig olyan, mintha konkrétan előlük akarnának elrejteni valamit. Biztos feltűnt volna valamelyik klán tagnak, mikor aktiválja a szemét, hogy hallod itt van egy bunker, amibe nem látunk be :D

Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy se Sarada, se Boruto-nak nincs szükségük az apjuk erejére. Sarada, ha kitanulja a rendes orvosi ninjutsu-t és a Karmaszerű pecsétet, akkor már hihetetlenül erős lesz + Sharingan.


Sarada-nak ha nem is az apja szemei, de egy MS mindenképpen szükségeltetik. Anélkül nem lesz releváns a harcokban. Ha pedig megfigyeled az új fejezetekben, nem valószínű, hogy az orvosi ninjutsu-t fogja erőltetni. Már most nagyon jól használja a tűz és a villám elemet, kár lenne elvinni egy másik irányba. Ha pedig meg is tanulja a Byakugou pecsétet, azt akkor is csak 1 csatában fogja tudni használni, mivel után évekig kell koncentrálni bele a chakrát.

Amúgy a szemeket már tényleg túlzásba viszik. Túl sokat akarnak már. Régen feltűnt egy új szem és rendesen magyarázva volt. Nagy szám volt. És nem volt abból se sok egy hosszú történetben. Nem úgy mint itt.
Szemekről meg annyit hogy Sarada szép és jó de mi lesz ha felébreszti a M.sharinganját? Megvakul és kész? Neki csak az apja van. De gondolom majd ha az is kell kitalálnak majd valami magyarázatot miért nem vakul meg.


Ne feledkezz meg Sasuke eredeti szemeiről. Szinte biztos vagyok benne, hogy azokat fogja megkapni. Erősen kétlem, hogy Sasuke meghal. Biztos, hogy hatalmas rajongói felháborodást keltene, amit nem hiszem, hogy be mernének vállalni, mivel eleve a pénz miatt lett elindítva a Boruto széria.

Ha felébreszti majd a mangekyou-t, akkor is ki tudja használni okosan, ahogy például Fugaku tette annak idején, aki 40 évesen sem volt vak.


Nem hiszem, hogy Fugaku túl sokat villogott volna a Mangekyou Sharinganjával :D . Említette is Itachi-nak, hogy a többi klántag egyből követelné tőle, hogy irányítsa vele a Kyuubi-t.

Ezzel a "megvakulok a túl sok használattól" dologgal szerintem nagyon mellé lőttek annak idején. Sasuke ugye konkrétan 3 harcban használta: Killer Bee ellen, A Kage találkozón, és Danzo ellen. Ezek után szinte teljesen homályos volt a látása. Itachi egyből Shisui halála után ébresztette fel az MS-t és onnantól az Uchiha mészárláson keresztül egészen a haláláig biztosan sokszor használta. A Sasuke elleni harcban pedig még valamicskét látott vele, nem volt teljesen vak. Ha pedig Obito-t vesszük alapul, akinek a dimenziós képessége az ugye a Mangekyou Sharinganjából ered, akkor rájövünk, hogy teljesen értelmetlen az egész, mivel állandóan azt használta. Közben pedig egyszer sem volt utalás arra, hogy romlana a látása.


A sikerhez vezető út karbantartás miatt zárva!
 
Razen
Nem hiszem, hogy Fugaku túl sokat villogott volna a Mangekyou Sharinganjával :D . Említette is Itachi-nak, hogy a többi klántag egyből követelné tőle, hogy irányítsa vele a Kyuubi-t.


- Igen ez igaz, titokban tartotta végig.

Ezzel a "megvakulok a túl sok használattól" dologgal szerintem nagyon mellé lőttek annak idején. Sasuke ugye konkrétan 3 harcban használta: Killer Bee ellen, A Kage találkozón, és Danzo ellen. Ezek után szinte teljesen homályos volt a látása. Itachi egyből Shisui halála után ébresztette fel az MS-t és onnantól az Uchiha mészárláson keresztül egészen a haláláig biztosan sokszor használta. A Sasuke elleni harcban pedig még valamicskét látott vele, nem volt teljesen vak.


- Ez azért van, mert Itachi nem használta non-stop, csak amikor tényleg szüksége volt rá. Ő tényleg kihozta belőle a maximumot, hogy minél később vakuljon meg. Ezzel ellenben, Sasuke mindhárom harcban Amaterasu+ flame control, genjutsu, és Susanoo kombóval harcolt végig, ami köztudottan baromi hamar tönkrevágja a szemet. Az volt a baj, hogy csak a szemére támaszkodott.

Ha pedig Obito-t vesszük alapul, akinek a dimenziós képessége az ugye a Mangekyou Sharinganjából ered, akkor rájövünk, hogy teljesen értelmetlen az egész, mivel állandóan azt használta. Közben pedig egyszer sem volt utalás arra, hogy romlana a látása.


- Ezt már megmagyarázták, Obito egyik fele Hashirama sejtekből épül fel, ami folyamatosan regenerálja a szemet és felerősíti a Kamui képességét. Hogy Kakashi miért nem vakult meg, az egyrészt azért lehet, mert a két szem összekapcsolódik, és ha Obitonak nem romlik, akkor neki sem. A másik az, hogy azért mert sokáig alig tudta használni. Mondjuk a háború végére tényleg elég sokszor kamuizott, meg is említette, hogy már nem lát olyan jól a bal szemével.
 
Ugrás a fórumra: