Ha valamiben, akkor abban talán bízhatunk, hogy azért nem jöttek fel a seiyuu-k a színpadra, mert még nincsenek meg. Gyro esetében mondjuk csalódott lennék, ha Miki bácsit nem tartanák meg, de majd kiderül. Illetve lehet, hogy az is fejtörést okozott nekik, hogy Johnny-t és Gyrót miként kellene kezelni egy ilyen rendezvényen. Mert nyilván, ha csak a JoJo-knak kell felsorakozni, akkor Gyro nem lehet ott, hiába tekinthető voltaképpen egyenértékű főszereplőnek Johnny-val.
A pletyka úgy szólt, hogy decemberben elindultak a munkálatok, illetve a David Production is marad, így az sem kizárt, hogy egyszerűen még csak gyermekcipőben van a projekt. Többen szeretnék, hogy a Part 3-as kiadás érvényesüljön. Legyen 48 részes, de az első 24 részt követően legyen szünet, mert kizárt dolog, hogy szünet nélkül a minőség meg ne sínylené. A lovak épp elég problémát fognak okozni.
Dot Han is felkerült a key visual-ra, a legikonikusabb.
A gúnyák egyszerűsített ábrázolása bizonyos szinten elkerülhetetlen. Azt a rengeteg csillagot Johnny nadrágján rémálom lenne konzisztensen megrajzolni. Gyro mellkasára sem kell feltétlenül végtelen számú "söröskupak".
Egyébként a rendezvényen felfedték a "legjobb epizód" szavazás végeredményeit, Part-okra bontva. Azt hiszem a Part 4-ét megnyerte az olasz kajás, Tonio epizód. Nesze neked Kira!

aggodalmamért. Annak pedig még kevésbé vagyok híve, amikor valaki mást szúrnak hátba."