Szerintetek ha holnap bebaszna a gebasz és a fórum csevegő részlegén kívül mindenki kihalna, mi, csevegőn belül mennyi ideig tudnánk szaporodni és az utódaink szaporodni, mielőtt olyan szinten roncsolódik a DNS-sünk, hogy orkokká válnánk?
Duma topic 14
Szerintetek ha holnap bebaszna a gebasz és a fórum csevegő részlegén kívül mindenki kihalna, mi, csevegőn belül mennyi ideig tudnánk szaporodni és az utódaink szaporodni, mielőtt olyan szinten roncsolódik a DNS-sünk, hogy orkokká válnánk?
Szerintem akármeddig. Vagyunk hozzá elegen, lányok is, fiúk is, a második-harmadik generációban már lehetnek 100 fölött, sőt, és nem is kell közeli rokont elvenni.
Mindig sok gyereket akartam. Minimum hármat, de nem bánom, ha négy vagy öt lesz belőle 
Nincs is jobb a nagycsaládnál, tesókkal, meg unokatesókkel felnőni.
Már csak a lányt kéne megtalálni a projekthez.
Saphira írta:
Nagyon sajnálom azokat, akik nem vállalnak gyereket.
Talán azért, mert az csak a modern ember önbecsapása, hogy 40 évesen szingliként, bulizva, mint egy 20 éves igazán boldog, kiteljesedett és gazdag élete lehet? A gyermek ugyanúgy hozzátartozik az élet egészséges menetéhez, mint a társ megtalálása. Lehet gyerekek nélkül boldogan élni, ha mondjuk másra szánod rá az életedet, de biztos vagyok benne, hogy az emberek nagy többségének egyszerűen nem teljes az élet anélkül. Princípium.
Olyan kérdés ez (csak hatványozottan), mintha azt kérdeznéd, hogy minek kellenek barátok az életbe.
Én sem gondoltam így, amíg nem találkoztam a szociális ellátásban a sok öreg, magányos és haldokló emberrel, akik felnyitották a szemem. A mai fiatalok, beleértve minket is, buta módon kiprojektáljuk a jelenünket a jövőre: nem félünk a magánytól, mert most is vannak barátaink; nem félünk a magatehetetlenségtől, mert ma még aktívak vagyunk és egészségesek. Aztán ott van az a rengeteg sok öregember akik végtelenül magányosak, segítség nélkül élnek, rettegnek a közelgő haláltól, és nincs senki, aki segíthetne nekik. Nem hatalmas dolgokra kell gondolni, hanem arra, hogy nincs senki, aki bevinné őket kocsival a kórházban; senki, aki segítene nekik elolvasni a vércukor-mérő használati utasítását; senki, aki hozna nekik pizsamát, ha kórházban vannak; senki, aki segítene nekik gondozni a férjüket, amikor az stroke-t kap és óránként pelenkázni kell.
Valami hihetetlen szomorúság, félelem, szorongás árad ezekből az emberekből, és mindezek felett bűntudat, mert eddig akárhánnyal beszéltünk, mind azt mondta, hogy másképp cselekedne, ha visszamehetne a múltba.
Aztán amikor ezek az emberek eljutnak oda, hogy ténylegesen magatehetetlenek lesznek, akkor dobálják őket osztályról osztályra, köpnek az emberi méltóságukra, senki nem hallgatja meg őket, senki nem szól hozzájuk pár szónál többet, ha nincs hozzátartozó, aki hazavigye, vagy kiálljon a jobb ellátásért. Nehogy azt higgyétek, hogy bárki is babusgat majd titeket az öregotthonban vagy bárhol. A barátok meg legfeljebb a temetésre mennek el.
És ne higgyétek azt se, hogy amikorra ti idősek lesztek, majd megoldódik a szociális ellátás. Akkor háromszor ennyi gyermektelen öregember lesz, és feleennyi fiatal.
Ez így önmagában nagyon igaz, de nem tartom helyesnek, ha valaki azért szeretne gyerekeket, hogy majd legyen valakije az életében, amikor megöregszik. Ez már csak a hozománya annak, hogy gyermekeket vállalunk. Legalábbis én nem ezért szeretnék gyerekeket.
Egyszerűen ezért születtünk (nagyrészt). Így teljes az élet, ez ennek a velejárója, mint a munka, a hivatás, a szerelem-társ megtalálása, más emberi kapcsolatok. Nem válaszható le tőlünk. Ha meg leválasztjuk erővel, annak csak mi fogjuk meginni a levét később, de akkor már csak siránkozhatunk rajta.
Egy szóval sem írtam, hogy azért kell gyerek. Azt írtam, hogy azért sajnálom azokat, akik nem vállalnak gyereket, mert látom azokat az öregeket, akik megbánták a gyerek-nem-vállalást, de már nem tudnak visszamenni az időben.
Jon írta:
Talán azért, mert az csak a modern ember önbecsapása, hogy 40 évesen szingliként, bulizva, mint egy 20 éves igazán boldog, kiteljesedett és gazdag élete lehet? A gyermek ugyanúgy hozzátartozik az élet egészséges menetéhez, mint a társ megtalálása. Lehet gyerekek nélkül boldogan élni, ha mondjuk másra szánod rá az életedet, de biztos vagyok benne, hogy az emberek nagy többségének egyszerűen nem teljes az élet anélkül. Princípium.
Olyan kérdés ez (csak hatványozottan), mintha azt kérdeznéd, hogy minek kellenek barátok az életbe.
Lol, ez az önzőség? Véletlenül sem az az önzőség, hogy nem lesz gyereked, csakhogy könnyebb legyen a fiatalkorod? Pont ez az önzőség, a természet meg a 4 milliárd évnyi élet arcon köpése. : DDD Csodálatos dolog, hogy 4 milliárd évig minden felmenőd tudott egy leszármazottat produkálni, te meg megakasztod a láncot, körberöhögve minden effortot, amit beléd fektettek.
: DDDDD
Imádom, amikor a nyugati lusta önző emberek azzal relativizálják az önzőségüket, hogy "nem akarnak önzők lenni".
Pf, csak berageltem a beszóláson. : ((
Persze, hogy nem mondtad ki, de ez áll a háttérben. Mindig ez áll. Szerinted bárki elhisz olyanokat, hogy "nem akarom, hogy háborúban éljenek, ha az lesz... mondjuk ötven év múlva"?
Szerk.-
Mostanában a lelkiismeretem már nem bír el vitákat, szóval nem akarok veszekedni, mini. : (
Bár elvileg a veszekedős személyiség protektív faktor a rákkal szemben.
Én sem akarok veszekedni, meg értelmét nem látom. Sőt, ezt nem is lehet nem személyes síkra vinni. Téged érzékenyen érint és burkoltan még ha általánosságban beszélsz akkor is a személyemre teszel gonosz, illetve leereszkedő célzásokat a döntésem miatt, engem meg érzékenyen érint és utálok veszekedni. Plusz ez nem olyan téma amiben meg lehet győzni a másikat és a végén mindenki boldogan megy el, hogy "oké, ez jól esett".
Ti hogyan dolgozzátok fel a halált, ha valaki nagyon közeli hozzátartozótok hal meg? hogyan lehet ezt egyáltalán feldolgozni 
? Meghalt a legjobb barátim aki mindvégig mellettem állt mindig és a testvérem volt és úgy érzem a mostaninál is jobban becsavarodtam 3. napja nem ettem a gyógyszerek meg a pálinka tartja bennem a lelkiet. Srácok neharagudjatok rám hogy ide írok de azthiszem megbolondultam
Én Istennel, és a családommal, és a barátaimmal dolgozom fel a gyászt, meg mindent, ami rossz az életemben. Bár hála Istennek nagyon kevés rossz dolog van az életemben, és ami van, az is belőlem fakad, általában.
Őszinte részvétem, Micsudi Tarts ki, légy erős, meg hasonló klisék, de... ilyenkor nem nagyon lehet mást mondani. De magadat ne tedd tönkre. A barátod sem akarná. Menni kell tovább, élni kell tovább, értékes életet.
Ma lejártam a lábam, anyukám jött fel Pestre, a nagymamám elé, aki meg jött Erdélyből, és én segítettem nekik a közlekedésben. Nagypapám két hónapja halt meg, nagyjából. Láttam a nagymamámon főleg, de anyukámon is, hogy még mindig nagyon fáj nekik, még úgy is, hogy nagypapám 78 éves volt, teljes és boldog, aktív élettel, békében távozva (ráadásul hittel, ugye), de még így is... együtt könnyebb, minden könnyebb.
És ez csatlakozik a gyerek témára is. Mert az nem önzőség, hogy a gyerek teszi teljessé az életet, mert ez ugyanúgy igaz fordítva is. Minden kapcsolat, a jó és a rossz is, kölcsönös. Tönkretehetjük egymás életét, és örömet is okozhatunk, szerethetjük egymást. Márpedig (és ez de giccses, de akkor ez egy ilyen komment lesz) az, hogy tudsz szeretni valakit, aki őszintén szeret téged, annál... nem nagyon van jobb dolog az életben. És minél több ilyen ember van körülötted, annál áldottabb az élet. Hála Istennek, nekem nagyon sok ilyen ember van az életemben.
Az meg a világ leghülyébb indoka (még akkor is, ha nem ez a fő indok), hogy mi van, ha majd háború lesz, vagy éhinség, vagy természeti katasztrófa. Ezen az alapon már évezredekkel ezelőtt kihaltunk volna. De jó, hogy nem így gondolkodtak az őseink, pedig valószínűleg (sokkal) több okuk lett volna rá.
| Ugrás a fórumra: |
