Baszki, azt álmodtam, hogy elvittem vizsgáztatni a kocsit. Valami tetovált csaj, adott nekem egy kártyát, és azt mondta, hogy ha elbaszom a rajta lévő kérdést, nem megy át a verda a vizsgán. A lapon az volt, hogy ki Archer főnöke, én meg kapásból rávágtam, hogy Malory azt, de aztán eszembe jutott, hogy a 7. évadtól kezdve Cyril viszi az ügynökséget, tehát ő Archer főnöke is. Elbasztam a kérdést, a kocsi meg nem ment át a műszakin ennél csak kevés furcsább álmom volt eddig
Btw hajjak meg máunika, ha a tetovált picsa nem Citra volt a Far Cry 3-ból.
LEL bazmeg, az egyik sulis haverom kiírta fészbúkra, hogy összetört, meg minden, mert a csaja kidobta. Ráírtam, hogy mégis wattafakk, mert együtt voltak már jó pár éve, erre mondja, hogy nagy soppingolásban voltak asszem a Duna Plázában, és a mozgólépcsőknél megkérte a kezét, pár száz ember szeme láttára. Erre a csaj fölhúzta az agyát, és otthagyta a picsába. Na én ezen olyan jót nevettem, hogy még mindig könnyezek tőle xD meg is mondtam neki, hogy egy igazi barom, jó, hogy nem a Westendben kérte meg, mert ott még 10x annyi ember látta volna. Nem értette a lényeget, de azért remélem, hogy a csaj visszafogadja xD
Szerkesztette: Capac - 2017.01.10. 19:03