Nincs rész most sem ?
Dragon Ball Super anime (Tilos a spoiler!)
Kzo írta:
adtok egy linket hol meg lehet nézni az új részt ?
Jó kis fight volt, jó volt látni kicsit, hogy Goku-t is megtudják szorongatni egyszer, bár csak a sima SSJ forma miatt. Blue formában egyenlő volt Toppoval kb és úgy látszott ő sem használta a teljes erejét. Goku kamehamehaját is "betankolta", nem egyszerű ellenfél lesz.
Végre véget vetettek a résszel azoknak a teóriáknak, hogy Toppo helyett véletlen Jirent rakták az introba és az egy baki. Itt konkrétan ki lett mondva, hogy Jiren erősebb, mint Toppo szóval Gokunak nem csak hogy embereket kell beszerveznie, de még meg is kell erősödnie a 39 óra alatt.
Gohan is megváltozott, olyan mintha élvezné a harcokat és azt is, ahogy Goku harcol, vigyorogva és izgatottan nézi.
A harc nagyon látványos volt, de a rész második felében Beerusnek olyan fura fejeket rajzoltak és sokáig is mutatták, az nagyon nem tetszett. Azért 70 rész alatt megtanulhatták volna, hogy hogyan kell megrajzolni.
A tornáig nekem az a legnagyobb kérdés bemennek-e az időkamrába edzeni. Most is mondta Goku, hogy nem kell parázni, mert itt van Gohan. De azért el kell ismerni, hogy a jelenlegi Gohan nem egy nagy szám a legnagyobb harcosokhoz képest. Még a Bubu elleni Ultimate formájával sem lenne nagy szám Toppóékhoz képest, bár jogos a válasz, hogy előbb érje el azt a szintet. Nálam ezen a téren vannak fent kérdések.
Ez a harc Toppo ellen nekem a régi Dragon Ball időket hozta vissza!
Erőszint-növelés, váratlan technikák, érdekes ellenfél...
Amikor Beerus megkérdezte Gohant: "Tudod mi lesz ugye,ha Goku veszít?"
Gohan mosolyogva: "Tudom."
Kicsit elmentek egymás mellett a gondolataik, mert szerintem Gohan 100%-ig arra gondolt, hogy akkor majd még erősebb lesz Goku a harc után!
Jiren: Okosan megoldották a készítők, hogy az maradjon a fő ellenfél, akit eredetileg is annak terveztek! Végül is: miért a legerősebbnek kellene a vezérnek lenni? Toppo nem volt benne biztos, h meg tudja-e majd verni Gokut , pedig eléggé odatette magát...!
Ha Ő egy pusztítás-Isten jelölt, akkor .... Gokuék is simán lehetnének azok, nemde?
Beerusnak meg olyan feje volt a végén, mint egy téglát nyelt Dobermannak!
Én se értem Goku miért bízik annyira Gohanban Bár nem tudom. Egy rage Ultimate Gohan forma lehet, hogy karcolná alulról az SSJBlue-t.
Az előzetesben Krillin miért harcol a farkassal akivel Goku harcolt?
Nekem hiányoznak a harcokból a felsőbb-SSJ-szintek! Szívesen látnék egy kis bemutatót! A SSJB-t szinte már mindenki ellen bevetik, ami így nagyon devalválja annak az értékét! Megerősítést nyert már a SSJG-Vegeta is a mangában. (Red hair) Jó lenne ha kicsit széthúznák végre az erők közötti különbségeket!
Hát ez jó kis rész volt! Jó volt a harc. Az meg valahogy már alap hogy már nincsenek ssj szintek csak egy van és kész majd jön a ssjb.
Gohanban meg szerintem azért bízik mert láttuk már mire képes Gohan Cell ellen. És ezt arra értem, hogy hirtelen milyen erős tudott lenni. alapból ssj2 1 éven belül. Gondolom most is bízik benne ha rákényszerül gyors szintlépése lesz. Láttuk ezt Future Trunktól. Meg hol volt Goku olyan erős olyan idősen amilyen Gohan most.
Következő részben meg végre csak jön már Bra egy kis előjáték után!
Ugrás a fórumra: |