Az is lehet hogy nem Goku, hanem az ellenfele változik majd naggyá.
Jó rész volt. Örültem h Gohan is helytállt, a legjobbat hozták ki végül is a fejlődése szempontjából, döntetlen. Örültem hogy mert kockáztatni, látszik h van neki ereje, de majd még edz rá. Azért megérdemelte volna a győzelmet, de legalább ki nem kapott. Igaz akkor Goku harca tényleg csak szórakozás lett volna.
Ez elég érdekes hogy 4 univerzum alapból nem vesz részt a tornán. Goku ebbe később biztos nem fog beletörődni és látni akrja majd hogy milyen erős személyek élhetnek ott. Meg az is komoly hogy az angyalok nem pusztulnak majd el. Azért az is kemény volt ahogy Shin megjegyezte Beerusnak hogy ő is aludt szinte végig nem csak ő tehet róla hogy gyenge az univerzum .
Edit: Rotcsa, szerintem azért nem Champa univerzuma a leggyengébb, mert pl. ott még bőven élnek Saiyan-ek. Cabba mondta is hogy ők egyfajta rendőrség, a jó oldalon állnak, márpedig egy sima halandónál egy gyenge saiyan is mérföldekkel erősebb, szóval ha olyanokból van teli az univerzuma nem csoda. Sőt, amíg Beerus vissza nem állíttata az ottani Földet, nem is voltak emberek, akik ugye inkább a gyenge szint felé viszik az erő skálát.
Szerkesztette: Dova - 2017.02.26. 12:05