Az ilyen hozzászólások valahogy mindig arra késztetnek, hogy megosszam a nagyérdeművel a véleményemet, szóval most sem hazudtolom meg magam.
Visszakerestem az első mangámat, és kiderült, hogy már több mint 7 éve itt vagyok Eszméletlen, hogy milyen gyorsan rohan az idő...
Az itteni jelenlétemet jóformán elhanyagolhatónak tartom, mert nem vagyok az a kimondott közösségi tag.
Komolyabban kb. 3 éve kezdtem fordítással foglalkozni, bár ez nem kapcsolódott semmilyen téren az oldalhoz. Viszont van párhuzam.
Elkezdtem fordítani egy sorozatot, mert a hobbifordító, aki addig csinálta, felhagyott vele, engem meg idegesített, hogy nincs hozzá felirat. Várhattam volna a csodára, hogy majd valaki felkarolja a sorozatot, de aztán rájöttem, hogy miért ne lehetnék épp én az, aki felkarolja?
Volt időszak, amikor épp fellelkesültem, jóformán egyfolytában csak fordítottam.
Az elmúlt pár évben voltak jobb-rosszabb időszakok. Olykor akár hónapokra is eltűntem és nem fordítottam semmit. Több hónapos lemaradást halmoztam fel, amit egy újabb jobb időszakban kb. 2 hét alatt letudtam. Ilyenkor általában napi 40-80 filmpercnyi szöveget fordítottam. Ami munkaórában olyan 10-12 órát tesz ki, a szöveg nehézségétől függően. És mindezt munka, és sok egyéb más mellett.
A hullámvölgyeknél részben közbejátszott az is, hogy nem sok visszajelzést kaptam a nézőktől, hogy érdemes lenne folytatni, de még több köze volt annak, hogy azt hittem, hogy ez számít.
Azt hittem, számít, hogy mások mit gondolnak, mit csinálnak, mit írnak. Pedig nem. Igen, jólesik, mikor hébe-hóba olvasok 1-1 bejezést, és megköszönik a munkámat, de ha csak ezen múlna, már rég kiszálltam volna.
Az egész egy hobbiként indult. De imádom csinálni. És ha már imádom csinálni, miért ne foglalkoznék vele annyi időt, amennyit csak lehet? Hiszen boldoggá tesz, hogy csinálhatom. Nem az tesz igazán boldoggá, hogy olvasom bárkinek a visszajelzését, hanem az, hogy csinálhatom.
Ennek 2 egyszerű oka is van.
Egyrészt a magyar emberek többségét egy silány, guglifordításnál alig jobb minőségű felirat is kielégíti. És mindeközben fel sem fogja, hogy egy nagy kula, amivel nézi, amit épp néz. Jellemzően ők a "mikó lesz má felirat" kategória győztesei. Ezeknek törjem magam? Ugyan...
Aztán ott van az elenyésző kisebbség, aki ad a minőségre. Mivel ez a réteg minőségi tartalmakat fogyaszt, az előző tábor megnyilvánulásai láttán elfogja őket az undor, és semmi kedvük nincs odaböffenteni bármilyen kommentet akárhova is. Inkább csak letöltik, amit le kell, csendben megnézik és örülnek, hogy milyen király volt.
Mondhatnám, hogy miattuk megéri fordítani, de nem...
És nem azért, mert hogy ők se lennének jók, hanem azért, mert kívül vannak. Hogy ez pontosan mit is jelent?
Hogy olyan tényezőt képviselnek, amire nincs ráhatásom. Ha nincs ráhatásom, nem én irányítom. Ha nem én irányítom, nem tehetek ellene semmit. Ha nem tehetek ellene semmit, elmegy az életkedvem, amiért folyton azon rágódom, hogy nem tehetek semmit. Ha elmegy az életkedvem, nem fordítok, vagyis nem teszem azt, ami alapjáraton boldogsággal tölt el. Ebből adódóan még jobban magam alatt leszek.
Az évek során rá kellett jönnöm, hogy azzal járok a legjobban, ha kizárólag magamért fordítok. Hogy ez mit jelent?
Fordítok, mert szeretem csinálni. Szeretem belevinni saját magamat a fordításba. Belebújni mások bőrébe, hogy minél jobban megformázzam azt a karaktert, akinek szöveget adok a szájába. Elképesztően változatos. Számomra a fordítás nem csak annyiból áll, hogy lefordítom a látott szöveget. Azt meg is kell tölteni élettel, hogy aki olvassa, és kevesebb figyelmet tud fordítani a jelenetekre, az se maradjon le semmiről.
Hobbiként indult és a mai napig így tekintek rá. Hobbi, amit imádok csinálni. Ha valaki ebből pénzt akar csinálni, van rá lehetőség. Én is elmozdultam ebbe az irányba. Nem azért, hogy pénzt csináljak belőle, hanem azért, hogy a hobbimnak élhessek. Ettől ugyanúgy megmaradtak a hobbifordításaim is, csak már nem az lett az elsődleges, hanem a "munka" fordítás. De minek izgatnám magam azon, hogy mit fordítok, mikor magát a fordítást szeretem?
Minden fordítónak, lektornak, szerkesztőnek, embernek azt tudom javasolni, hogy gondolkozzon el azon, hogy szereti-e csinálni, amit csinál. Ha szereti, tegye oda magát és CSINÁLJA! Ne várjon érte buksisimit, hogy ügyes vagy. Ne várjon cserébe semmit. Csinálja azért, mert jólesik. Mert ha mindent önmagadért, a saját boldogságodért teszel, nem lesz az az agyhalott gyökér, aki ettől el tudna tántorítani. Pláne nem egy olyan apróság, hogy megköszönik-e vagy sem...
Egy egy ilyen köszönöm akár motiválhat is, lelket önthet az emberbe rövid távon, de számomra inkább olyan ez, mint a drog. Ha megkapom a napi adagomat, csinálom, ha nem kapom, akkor nem... hosszútávon nem biztos, hogy célravezető.
Mindenki előtt ott a választás. Ha valamit szeretsz, csináld, nem kell a rinya, nem kellenek a kifogások. Ha meg menet közben rájöttél, hogy mégsem neked való, amit csinálsz, hát válts! Nem élünk olyan sokat, hogy feleslegesen húzd a saját idődet olyan dolgokra fecsérelve, amiket nem is szeretsz.