Hiei Nem, én is úgy látom, hogy divat. De a testalkatuk alapján túl sokat nem oszt, nem szoroz. Fel se tűnne, ha nem villogtatnák a hasukat valami csöcs alatt összekötött atlétában.

Am, eredetileg múlthétre beígértem (ha jól emlékszem), hogy feljöhet velem egy mmo-ra amit mostanában tolok, de kiment a fejemből. Aztán most éppenséggel unalmas hétvége előtt állok. A sajnálat pedig nálam ismeretlen fogalom - kivéve ha a fiktív szerelmeim sorsáról van szó. Azokért még mindig ölni tudok. -

Nehéz elhinni Coelho, hogy Facebookon egyeztetünk, igaz?

---

---

Elmondom nektek srácok, nem csak a kun a világ közepe. Henit már egy pár éve ismerem és beszélgetünk facen, kunra csak ritkán járok fel, akkor is a játékok topicba. Az pedig már kihalt. Erről a fórumról pedig kemény 3 nagyobb spanom lett még az ősidőkből (Jiijo, Ferrarigirl, Heni) Nem az a tipikus nerd vagyok aki pattanással telve ücsörög a monitor előtt és csajozik. Nem is értem, hogy lett mém belőlem, illetve, igazságszerint értem, mert a sok lájkolás okozta ezt, viszont fura azt gondolni, hogy csak miatta ugrottam fel. Olvasom én a fórumot, ha jön új komment, csak nem igazán szeretek írkálni. Az IP-t lehet csekkolni bár nem fogjátok ugyanazt az IP címet kapni. Meg a stílus is más mindkettőnknél. A barátságot meg abban mérik, hogy Jiijo-t és Ferrarigirl-t 8, Henit 2-3 éve ismerem, és napi szinten beszélek mindegyikükkel. Csak ez a fórum már nem olyan pörgős és aktív mint mondjuk 5 éve.

---

Sok minden változott ennyi év alatt. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy 5 év múlva - ha futni fog még az oldal - mi lesz. Vagy megéri-e a Kun, hogy nyugdíjas Fórummá váljon, mint pl. RW.

---

---

Sasha írta:
Sportolni nem feltétlenül jó egyedül. Van akinek megy
-Mindenhova kell valaki, hogy fogja a kezed? Sajnálom, máshogy nem tudom felfogni ezt - és lehet, hogy nem is akarom, mert erről van itt szó.

C'mon Heni, annyit írt, hogy sportolni nem feltétlenül jó egyedül. Ez a mondat teljesen igaz, számomra is sokkal jobb sportolni (bár én itt klasszikus sportra gondolok, nem edzésre) haverokkal, mint egyedül. Nem kell erre szentbeszédet/motivációs beszédet levágni.
Mondta, hogy egyedül is csinálja, csupán leírta, hogy mik a nehézségei.
(Persze ettől függetlenül igaz, amiket írtál, csak ezt most szerintem nem volt jól időzítve.)

az egyetlen akiben valóban, mindig bízhatsz és mindig ott van neked az te magad vagy

Így meg nagyon szomorú lehet élni.

Egyébként most, hogy ránéztem a profilotokra Dawe-el, rájöttem, hogy majdnem egyidősek vagyunk Heni. 9 nappal vagyok idősebb.

---

---

Egyáltalán nem motivációs beszéd költés volt a cél ezzel. Csak gyakorta vagy itt, vagy ott de magamat ismételgetem a témákban Micsudinál (remélve, hátha egyszer összekapja magát, ha már eddig eljutott, ne azért ne haladjon, mert magától vonja meg ezt), aztán ha nem is áll jól, de berögződött nálam ez. ><
Mindenesetre így visszaolvasva tényleg fura egy kicsit.

"Így meg nagyon szomorú lehet élni."
- Annyira nem vészes amúgy. Az ember gyorsan alkalmazkodik és megszokja azt, ami körülveszi, aztán az lesz általános a számára. Hm. Erről Puzsérnak az egyik Stand-Upja ugrik be, amelyben Nick Vujicic-et is szapulja (részben jogosan szerintem).

Jé, és tényleg! Te is Februári vagy. Ez eddig fel se tűnt. Idáig is kint volt a születési dátumod, vagy csak nekem kerülte el a figyelmem? >.O
Érik nekünk az a "Kings are born in February" póló!

Szerk.: Na, virtuálisan megvolt a kamu regem. Ezt is megéltük! \o/

[img]http://kephost.com/images/2017/09/09/oie_9DO8Y5btPNse.jpg[/img] Nem jól adtad meg az elérési útvonalat.

---

Szerkesztette: Sasha - 2017.09.09. 17:21

---

---

Így meg nagyon szomorú lehet élni.

Mi ebben a szomorú? "Akiben valóban, mindig bízhatsz és mindig ott van neked..." - szerintem is ez az igazság.

---

Mától ha valaki meg akarja ismerni Henit, elég ha rábök a bemutatkozására. Tízpertíz!

---

De ki akarna?
(Mielőtt más sütné el.)

---

---

Ja, közben meg csak a szája nagy, ha privátban írsz neki.

---

Csak nem hiányérzeted van, drága Coelho?

---

---

Ha senki nincs az életetekben, akiben maradéktalanul megbízhattok, ha kell, rátámaszkodhattok, aki szeret úgy, ahogy vagy, teljesen, és ti is őt, csak mert, akkor az nagyon szomorú, szerintem.
(Mondjuk ez nem azt jelenti, hogy nem lehet csalódni a másikban, de az ember önmagában is csalódik. Minden ember csalódást okozhat, és okoz is, de ez még nem kell járjon bizalomvesztéssel.)

---

---

Ez is egy nézőpont. Viszont értelmét nem látom annak se, hogy magam sajnáltassam, mert akkor fogadni merek, hogy le lennék ugatva miatta. Ahogy az ilyenek többsége is. A mai világban ilyesmiért több rúgást kapsz mint segítő kezet.

Egy bizonyos fokon már eljutsz a pontig, amikor bele se gondolsz abba, hogy ilyen ember lehet. Már nem úgy számolsz a jövőddel, hogy hasonlóval találkozol. Egyszerűen kizárod ezt az opciót, mert abból gazdálkodsz, amid van.

---

---

És ahogy mondtam, szerintem ez szomorú, és nem kéne ezzel megelégedni, mert az élet ennél többről szól.

Tök jó ez a bemutatkozó lehetőség, eddig észre sem vettem Csináltam én is egyet.

---

---

Tényleg tök jó, én is írtam egy rövid szösszenetet, bár így fél 2-kor már nem egyszerű szavakat alkalmazni, de azt hiszem működik a dolog.

---

Jon írta:

És ahogy mondtam, szerintem ez szomorú, és nem kéne ezzel megelégedni, mert az élet ennél többről szól.

Amióta az eszemet tudom, igyekeztem mindenkinek segíteni, aki bajban volt. Soha senkit nem érdekelt, velem mi van, pedig nem az a típus voltam, aki ártó szándékkal közeledett volna bárki felé, vagy nem megértő lett volna. Egyszerűen nem jött velem szembe olyan ember, akiben őszintén megbízhattam volna, aki valóban úgy szeretett volna (nyilván a párkapcsolataimba mindenki erről áradozott, hogy azért imád amilyen vagyok - mégse működött végezetül egyik sem és érzelmileg is piszok nehezen nyitottam feléjük - jól ismerem az érzelmeket, de én magam előbb "gondolkodva érzek" - talán ez rá a legjobb szó).

Nem nevezem magam boldogtalannak. Mert megszoktam, hogy ilyen életem van. Ha tudok, bárkinek segítek. Te magad is láthatod, hogy bárki-bármit mond rólam, rám, alapvetően a rosszallás nem ismert fogalom nálam. Nem jellemző rám se a sértődés se a duzzogás - egyszerű megállapítások alapján cselekszek. Lehet, hogy az egyik kommentben az anyám szidják és becsmérelnek (ilyenkor nyilván én se fogok kedveskedni), egy rögtön utána érkező normálisabb hangvételű üzenetre pedig már nem annak fényében írok, hogy azelőtt mi történt Én mindig nyitott vagyok egy új, szebb kapcsolat építésére - ha ez nem megy azért van, mert az adott fél eleve nem hajlandó, vagy az önbecsülésének árt, hogy egy olyan alakkal aki régen nem volt szimpatikus neki, kevésbé lekezelőbb legyen. Mindig elmondtam, hogy nekem lehet jönni őszinte PM-ekkel bárhol (most nem erre a Fórumra gondolok egyedül), amiben leírják, mi bajuk van velem. De senki. Mit tehetnék? - Nem mintha amúgy változtatnék, de már sokat jelent az, hogy megtudom, milyen álláspontja van az illetőnek.

Ez a "nem kéne ezzel megelégedni, mert az élet ennél többről szól" rész pedig olyan, fura nekem. Mintha elsősorban én tehetnék arról, hogy minden kedvességem és önzetlenségem ellenére mégis olyanok jöttek velem szembe, akik csak magukkal foglalkoztak.

Sokszor olvastam azt, hogy milyen szomorú a helyzet. Mennyire csodálnak engem azért amiken átmentem és hogy kibírtam (mert nyilván senki nem tudja a múltam teljes mértékben innen), de a nagy sajnálatuk ellenére egyik se tett azért, hogy ez változzon. Én pedig nem tehetek többet annál, minthogy segítő kezet nyújtok. Megértő vagyok, elfogadó és ösztönző. Megteszem azt, amit az engem körülvevők nem tettek - támogatok, ha kell.

Tőlem ennyi telik, nem több. Én így élem az életem. Nem tudok barátokat csettintésre gyártani.

Szerk.: Na, máris otthonosabb lett így a profilotok.

---

Szerkesztette: Sasha - 2017.09.10. 02:09

---

---