Ebben az évben eddig négy filmet néztem meg, és mind megfogó volt valamilyen szinten, vagy valamilyen szempontból.
The First Time - Egy egyszerű, de nagyon természetes, életszerű, aranyos és hangulatos sztori az első szerelemről, első együttlétről, első kapcsolatról, nekem nagyon tetszett. Meg nagyon bírom Dylan O'Brient.
Kojot- filmklubban néztem meg múlthéten, elég nagy port kavart mostanában. Egy nemcsak magyar viszonylatban marha jól leforgatott film, gyönyörű fényképezéssel, és valami elképesztően jól megkoreografált (és felvett) verekedésekkel. De tényleg, ezt alá lehetne húzni kétszer, annyira brutálisak, és valósak, az egész filmben. És van sok bunyó. Az első 10 perc mindenféle bevezetés nélkül rögtön így indul, jól megadva az alaphangot.
Egy pesti fiatal pár kiköltözik vidékre, miután a srác megörökölt egy telket a nagyapjától (hogy "szálljanak le végre a tökei", amit meg is kíván tartani, a helyi Döbrögikkel szemben, akik viszont nagyon akarják azt a telket, hogy nagy projektet kezdhessenek a faluval (és ez lehessen az új "Hévíz". A férfi meg ezt nem hagyja.
Kemény film. Vidékiek nagyon jól rá fognak ismerni a tipikus vidéki emberekre, van itt minden, és passzol is minden, a hangulat, a karakterek, minden. Szól a vidéki hatalmaskodásról, a férfivá válásról, a klasszikus, kemény férfikép eszményiesítéséről és ugyanakkor kritikájáról, majd valamiféle köztes megoldásról, frusztrációról, apa-fiú kapcsolatokról, meg egy rakat minden másról. Afféle magyar westernnek is mondható.
Nem tökéletes film (pl. a női főszereplőt, ahova kivezették... azért az kicsit ellentmondásos) , de nagyon kemény, és végig érdekes tud maradni. Én ajánlom mindenkinek, ha valaki magyar filmet akar nézni.
És még egyszer, elképesztő jó technikailag.
Fél Nelson- Felvettem erre a félévre egy "Gyermek és pedagógia a filmművészetben" c. kurzust szabadkreditnek, és annak a keretében ez volt ma az első film, amit megnéztünk. 2006-os amerikai film, Ryan Gosling főszereplésével, aki egy drogfüggő tanárt alakít, aki egy érdekes kapcsolatot alakít ki az egyik diáklányával, aki egyszer rajtakapja a suliban, eléggé szétcsúszott állapotban.
Ez sem könnyű film, és engem nem is nyűgözött le teljesen, de miután bő 1 órát beszélgettünk róla, rájöttem, hogy azért sok mindenről szól, sok minden van a felszín alatt... csak ahhoz le kell menni érte, el kell gondolkodni rajta. Emberi kapcsolatokról, azok erejéről szól szerintem leginkább, a tanár-diák viszonyt itt inkább keretnek érzem, semmint alapnak. Mindenesetre érdekes volt.
És ma este pedig megnéztem a Fekete Párduct, és hát baromira élveztem. Nem forradalmi film történetvezetés szempontjából, de kultúrálisan valószínűleg tényleg az, és egyáltalán nem csodálom, hogy annyira felkapták kint a feketék. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy a másik oldal meg ezért hordja le, mert én egyáltalán nem éreztem ezt nagyon PC-nek, meg libsinek, meg mittoménminek. Ja, szinte csak fekete szereplők szerepelnek benne, és sokat foglalkoznak az elnyomás, a szegénység, a kizsákmányolás kérdésével a feketékkel szemben, de ezt egy nagyon új kontextusban, megvilágításban, elgondolásban. Már alapból mennyire érdekes az a helyzet, amiben Wakanda van: nyissák-e ki az országot, segítsenek-e a sok millió szerencsétlen afrikain, vállalva, hogy ezzel borul az életformájuk, kultúrájuk, vagy ne. Megfordultak a szerepek, és mennyire érdekes volt ezt nézni.
Gyönyörűen néz ki a film (de tényleg), Wakanda elképesztően nézett ki, mint egy futurisztikus Afrikai ország, a high-tech cuccok és város ötvözve az afrikai tájjal és kultúrával, a zene is nagyon illett (egyáltalán nem túlzottan rappes, mint ami a trailerből nekem lejött), az egész hangulat végig ott volt, ahol kellett lennie. A karakterek is teljesen megfeleltek (többségük), szimpatikusak, érdekesek, lazák (a főszereplő kishúga hatalmas arc, sokszor az én hugomra emlékeztetett ), vagy éppen komolyak voltak, a sztori sem volt unalmas, még ha klisésnek is lehet nevezni, de hát ez mégiscsak egy karakterbemutató film, és én egy percre sem untam, és nem éreztem azt, hogy én már ezt láttam már (bár annyira sok meglepetést nem okozott, ez tény). És Marvelhez képest nagyon komoly hangvételű, de mégsem komor. Egyszerre tud színes, olykor humoros, de azért (majdnem) végig komoly lenni, és ez sem akármi szerintem.
Akárhogy is, klasszikus Marvel szórakozás. Egyébként le a kalappal, megint csak ezt tudom mondani, az utóbbi években engem a Marvel megvett kilóra, abszolút fan lettem, alig várom a filmjeiket (vagy ha nem várom, mint pl. ezt, az meg nagyon kellemes csalódás), bejön a logó a moziba, és már benne vagyok az univerzumban.
Úgyhogy alig várom a Végtelen háborút.
Szerkesztette: Jon - 2018.02.22. 00:46