Az a hős aki az esélytelenség mellett is kockára teszi másokért az életét, ez nem függ össze azzal hogy mennyire vagy erős. Na az már más kérdés hogy erő nélkül halott hős leszel. Ezt látta meg All Might és Stain is Midoryában.
Kíváncsi lennék hogy azok közül akik "jobbak" hányan tették volna ezt meg, ha erő nélkül születnek és mindenki lehúzza még a lelkesedésüket is mellé.
Tehát Midorya bizony, igen is nagyon menő hős, aki rohadt idegesítő. XD
Egyetértek abban, hogy Midoriyának nem kellene több képességgel rendelkeznie, és a kiválasztott státusza is nagyon problémás és unalmas, erőltetett. Sajnos már a Narutóban is az volt (és a Harry Potterben is, de ez már nagyon off.)
Szerintem amikor még Midoriyának nem volt képessége, már az is "hősi" cselekedetnek számított egy tágabb értelemben, hogy nem őrült meg, volt önbecsülése, Bakugo nem tudta megtörni, hiába is tett meg ezért oly sok mindent.
Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy Midoriya szűk látókörű volt, hiszen sokféle módon segíthetett volna az embereknek, nem kellett volna ehhez feltétlenül a hősködés, máshol is hasznosíthatta volna az altruizmusát. Persze egy kisgyerek, egy kamasz alapvetően szűk látókörű, úgyhogy ez még elfogadható...
Félek, hogy a mangaka egyre nagyobb sablonokat fog beleépíteni a történetbe, ilyen volt számomra az is, hogy az első OFA használó beszélt hozzá, de ne legyen igazam.
Midorya nem érdemli meg All Might erejét, és a lehetőséget amit általa kapott mivel magától a edzett csak sajnáltatta magát, és igazából csak álmodozott semmit nem tett annak érdekében hogy felvegyék bármelyik hős képzőbe. Csupán akkortól kezd el edzeni miután All Might azt mondja neki. Pedig ha azelőtt is edzett volna plusz tanult volna esetleg pár eszközt is összerakott volna akkor is a vakmerő hősködni vágyása miatt lehet hogy felvették volna az igaz hogy nem biztos hogy az UA-be.
Végső elme futtatásként Midorya nem azért szánalmas mert végeredményben egy sablon shonen főhős. Hanem azért, mert a többi hozzá hasonló karakter azelőtt is készültek, és edzettek az álmuk elérése érdekében hogy olyan erőt/esélyt kaptak volna amivel esélyük nyílt beteljesíteni az álmukat.
Szerintem Midorya egyáltalán nem szánalmas. Képzeld el mentálisan milyen lehet az, ha szinte mindenkinek van képessége, csak neked nincs. Még a utcában lévő péknek is van valamilyen képessége, csak neked nincs. Egész életedben azt mondják neked, hogy hagy fel az álmoddal, mert te kevesebb vagy másoknál. A tanárok, az orvosok, az osztálytársak, de még a saját anyád is azt mondja, hogy adj fel a reménnyel. Szerintem teljesen érthető, hogy miért mondott le erről tudat alatt. (Szerintem az ő helyzete más mint a sablon shounen főhősöknél. Pl Narutonál. Neki meg volt a lehetősége, hogy felzárkózzon, hisz volt chakrája. De Midorya-ban nem volt meg az ehhez szükséges alap) Mindezek ellenére mikor látta, hogy Bakugou veszélyben van ősztőnősen cselekedett. A szememben ez elég hősies tett.
Ja és az One for Allt is úgy használja, ahogy előtte még senki. Oké, hogy még nincs 100%-on, de ami késik nem mullik. Viszont fel tudta ébreszteni a benne rejlő tőbbi erőt. Ezt All Might és a többi előd feltehetőleg nem tudta.

Hasonlítsuk össze Midorya-t egy jóval hasonlóbb szerencsétlen shonen főhőssel Asta-val a Black Clover-ből. Asta csont ugyan az a helyzet szinte mint Midorya-val mindenki más rendelkezik az ő esetében mágiával ő nem. Ráadásul Asta esetében ténylegesen mindenki rendelkezik ezzel az erővel, és alapvetőnek számít. Ezzel szemben Midorya-nak vannak sorstársai akiknek szintén nincs képessége ezt tudja is hogy ő nem egy egyedülálló eset. Asta vele ellentétben még rosszabb helyzetben van mint ő mert neki az egész világ arra épül ami neki nincs.
Ezekből adódóan Midorya számomra jóval kevésbé azonosulható, kedvelhető, és jóval kevésbé tudom értékelni az eredményeit. A One for All pedig már az All Might féle formában is hatalmas cheat-nek tűnik számomra, de hogy ráadásul több képesség is bele legyen olvasztva az már a túlzás teteje.
Amúgy azokról a személyekről még szó sem esett akiknek a quirk-je nem kompatibilis a testével, és szenvednek miatt. Vagy azon személyek akiknek olyan quirk-je van hogy egyből gonosztevőnek titulálják miközben hőssé akarna válni. Szerintem Midorya-nak elég szerencsés helyzete volt alapból ajó párakhoz képest akiket megismertünk a mangában.
Blade00 írta:
Csupán akkortól kezd el edzeni miután All Might azt mondja neki. Pedig ha azelőtt is edzett volna plusz tanult volna esetleg pár eszközt is összerakott volna akkor is a vakmerő hősködni vágyása miatt lehet hogy felvették volna az igaz hogy nem biztos hogy az UA-be.
Végső elme futtatásként Midorya nem azért szánalmas mert végeredményben egy sablon shonen főhős. Hanem azért, mert a többi hozzá hasonló karakter azelőtt is készültek, és edzettek az álmuk elérése érdekében hogy olyan erőt/esélyt kaptak volna amivel esélyük nyílt beteljesíteni az álmukat.
A találkozásukkor csak 14 éves volt, rengeteg órával amin nagyon jól teljesített. A plusz edzésekre, vagyis lényegében a testépítésre, azért volt szükség, mivel All Might erejét nagyon nehéz elbírni. Midoriya a korához képest nagyon is edzett volt, csak nem kigyúrt. Ha nem erőalapú képességet kapott volna, nem is lett volna rá szükség. Általános iskolai képzettséggel, gyermeki lehetőségekkel (honnan vesz alapanyagot, hogyan munkálja meg stb.) eszközöket összerakni nem egyszerű, lényegében lehetetlen.
A többieknek három éves korukban megjelent a képességük, azt tanulták meg használni; Midoriya nem tudhatta, hogy majd kapni fog egy erőnövelőt, így készülni se tudott rá, pláne hogy képesség átadásról nem is volt ismert a világ előtt. Todorokit az apja készítette fel, Bakogou imádta használni az erejét, Yaorozuru otthon gyakorolhatott mindenfélével, gazdag család lévén nagyon sokféle dolgot megismerhetett, Tokoyaminál maga a képesség erős nem ő stb. Nem véletlen, hogy az ő képességük és képességhasználatuk is a tanév során erősödött meg, szóval ők sem képezték agyon magukat felvételi előtt, csak volt idejük a képességük alap használatát megtanulni (törvények is eléggé keretek közé szorítják őket).
A találkozásukkor csak 14 éves volt, rengeteg órával amin nagyon jól teljesített. A plusz edzésekre, vagyis lényegében a testépítésre, azért volt szükség, mivel All Might erejét nagyon nehéz elbírni. Midoriya a korához képest nagyon is edzett volt, csak nem kigyúrt. Ha nem erőalapú képességet kapott volna, nem is lett volna rá szükség. Általános iskolai képzettséggel, gyermeki lehetőségekkel (honnan vesz alapanyagot, hogyan munkálja meg stb.) eszközöket összerakni nem egyszerű, lényegében lehetetlen.
Semmi köze az edzésnek ahhoz hogy All Might-al egyáltalán találkozik e ahhoz meg végképp nincs hogy szerez e bármi féle képességet. Én végig azt mondom hogyha komolyan vette volna az álmát akkor nem csak az iskolai tanulmányait, és a hős otakuságot csinálta volna hanem fizikailag is készült volna arra hogy hős legyen. Képesség nélkül szerintem egyértelmű hogy fizikálisan is készülni e kellett volna már All Might előtt is a felvételire, és hogy egyáltalán esélye legyen bekerülni bárhová. Hisz megfelelő felkészültséggel kellett volna pótolnia a képesség hiányát. Ezekből fakadóan nem jó érv az hogy All Might-tól erő alapú képességet kapott, és ezért kellett edzenie. Anélkül is kellett volna ha tényleg komolyan veszi hogy hős akar lenni.
Jó fizikai állóképessége volt már a találkozó előtt, csak annyira kigyúrt nem volt, hogy elviselje All Might erejét. Az embereknek maguktól elég nehéz edzéstervet összeállítani, főleg gyerekként, a hősök pedig inkább a képességeiket használják hősködés során.
Kiegészítés:
Túlságosan ki vagy hegyezve a fizikai erőre, pedig sima emberként nem igazán érhető el olyan szint, hogy az használható legyen a képességgel rendelkezők ellen. Logikája, ismertei növelése, taktika stb. hasznosabb egy képesség nélküli számára, főleg hogy az ellenfelek leginkább a képességükre hagyatkoznak.
Ahhoz hogy bármit is tudjon kezdeni a logikával, taktikával hasonlókkal harcművészeti ismeretekre, és legalább egy alap eszköztárra lett volna szüksége. Ezek az eszközök sima gumibot fémrudak, esetleg kötelek hasonlók is lehettek volna. A lényeg hogy képesség nélkül is lett volna lehetőség a hősi lét elérésére.
Kicsit úgy érzem elfeledkezünk arról hogy egy 15-16 éves srácról beszélünk... x'd Általában ha az emberek egy kis negatívat is kapnak összeroskadnak és nem tudnak pozitívan tekinteni a jövőbe. Szerintem kevés ember az aki ebből erőt tud nyerni, és deku csak negatívat kapott.
Ez a világ elég erőteljesen hangsúlyozza azt hogy csak akkor lehetsz hős ha van képességed, és kemény szabályok kötik ezeket az embereket hogy hogy cselekedhetnek. Gentle Criminal múltja például. Segíteni akart valakinek JÓ szándékból, félresikerült, és meghurcolták.
Amúgy meg melyik shonen manga főhőse nem kiválasztott?... xd Valamilyen módon mindegyik az.
Azért klassz ez a manga mert végre valami új dolgokat mutat az úgymond Hősi létről és világról. Mindennek, mindenre hatással van, mind1 milyen képességed van lehetsz úgy is hős.
Azért kíváncsi lennék, hány általános iskolásnak rónák fel, hogy nem tett semmit azért, hogy vízilabdázó, zongorista, pilóta stb. legyen, ha a legközelebbi uszoda, zeneiskola másfél óra buszozásra van tőle, reptér még messzebb.

Ez a párhuzam nagyon sántít...
Akkor lenne találóbb, ha hozzátennéd, hogy az általános iskolás úgy akart pl. vízilabdázó lenni, hogy nincs keze. Így ugyebár elég nehéz?
Akárhogy is nézzük, Midoriya egy kisebbséghez tartozott, amely kisebbséget lenéztek, semmibe vettek, hiszen pont az hiányzott belőle, ami abban a társadalomban a legnagyobb presztízs értékkel bírt, és ezzel nap mint nap szembesült, és ez hatalmas teher volt számára.
Annál a hasonlatnál azon volt a hangsúly, hogy egy fiatal gyerek lehetőségei nagyon korlátozottak, így nem kellene irreális elvárásokat támasztani vele szemben.