Time skip azért se valószínű mert az anime második évadának első részében Midoriya mondta hogy ez a történet arról szól hogy lett Ő a Béke szimbolúma, a kérdés ez mennyire anime original volt annó bár a város állapota alapján a hősök nagy veszteséggel de nyertek ebben az ütközetben is.
Nekem az elejétől kezdve nem szimpatikus Midorya karaktere. Valamiért irritáló veleszemben Tomura, Bakugo, és All for One sokkal inkább. Ám a best az Stain aki kimondta amire gondoltam. Hős-nek hívni egy teljes szakmát, és iskolában tanítani baromság.
Azt hogy hősnek hívjanak valakit azt tettekkel ki kell érdemelni. Ugyan olyan hősök a rendőrök tűzoltók orvosok mentősök mint az úgy nevezett hősök. Ráadásul aki pénz miatt akar az lenni, vagy csajozás vagy bármi hasonló piti okból az számomra szégyent jelent magára a szóra tekintve hogy hős.
Szerintem a Hős, itt túl tág fogalom, túl mindenes. Kellene külön harcilag bevethető csoport, külön mentési csoport, akik mind a már meglévő szervekhez tartoznának; a hősök pedig lehetnének az utcán járőröző, képességeikkel baleset-megelőző, eltévedteket útbaigazító stb. emberek.
Szerintem a Hős, itt túl tág fogalom, túl mindenes. Kellene külön harcilag bevethető csoport, külön mentési csoport, akik mind a már meglévő szervekhez tartoznának; a hősök pedig lehetnének az utcán járőröző, képességeikkel baleset-megelőző, eltévedteket útbaigazító stb. emberek.
Igen, és szerintem Stain ugyan nem pont ezt, de hasonlót tett szóvá hogy a hős szó elvesztette a valódi jelentését. Ezt én is így látom minél jobban megismerjük a karaktereket, és a világot annál jobban. Márcsak azért is, mert Vigilante-ben Koichi megtestesíti az igazi hőst aki azért tesz jót, mert jót, mert az a helyes. Ráadásul sokkal azonosulhatóbb karakter szerintem mint Midorya. Ahhoz képest hogy neki van képessége Midorya-nak pedig eredetileg nem volt. Koichi jóval átlagosabbnak érződik. Arról nem is beszélve hogy Koichi mestere képesség nélkül intézi a dolgokat, és hősködik. Számomra ezek az underground hősök sokkal jobban illeszkednek a hős fogalmába.
Márcsak azért is, mert Vigilante-ben Koichi megtestesíti az igazi hőst aki azért tesz jót, mert jót, mert az a helyes. Ráadásul sokkal azonosulhatóbb karakter szerintem mint Midorya.
Midoriya is többször is az életét kockáztatva védett meg másokat. Ezért is ismerte el Stain is. Abszolút hős karakter ő is. Csak talán ő kevésbé félti saját testi épségét mint Koichi.
Midoriya is többször is az életét kockáztatva védett meg másokat. Ezért is ismerte el Stain is. Abszolút hős karakter ő is. Csak talán ő kevésbé félti saját testi épségét mint Koichi.
Midorya számomra idegesítő hős bálványozó valaki aki egy kölcsön kapott erő nélkül semmit sem tudott volna elérni pedig láttunk quirk nélküli személyt aki hősködött, vagy olyat mint stain aki a quirk-je nélkül is elég erős ellenfél lett volna bár az dobott rajta. Ezek miatt Midorya nekem eléggé unszinpatikus főleg hogy a személyiségében még mindig ott van az a nyafogós kölyök aki mindig is volt. Ideje lenne hogy végre végleg levetkőzze magáról.
A mostani eseményekről pedig remélem hogy hogy a hősök többsége meghal, és eljön a káosz ideje így talán a világ is ráébred milyen baromság volt a hős rendszerre alapozni közbiztonság fenntartását.
Most szerintem ez elég hülye indok. Bakugo mit tudott volna az ereje nélkül elérni? Midoriya kb többet edz és küzd bármelyik diáknál, hogy jobb legyen.
"I'm not fighting because I want to win. I'm fighting because I have to win!"
Tekintve, hogy a saját anyja azt a gondolatot ültette el a fejébe, hogy képesség nélkül nem fog belőle soha hős válni, mindemellett folyamatosan szekálták az iskolában (leginkább Bakugou), részben azért, mert neki nem volt képessége, Midoriya barátunk felrakhat a polcára egy hatalmas piros pontot, mert mindezek ellenére, szemrebbenés nélkül, az életét kockáztatva, megpróbálta megmenteni anno Bakugout, aki pedig meg sem érdemelte volna. Kiemelném, hogy képesség birtoklását nélkülözve.
De egyébként jól tudjuk, hogy hiába hősködsz, hiába vagy bátor, ha képesség nélkül magatehetetlen vagy, pláne egy olyan helyzetben, mikor egy bestiális gonosztevő az ellenfeled. Nem kell ahhoz szuperhősnek lenned, hogy hőssé válj, legalábbis szerintem. Biztos lehetsz abban, hogy ha még Deku nem is találkozik All Might-val, nem szerzi meg az OFA-t, bárhol segítene, ahol tudna, és mindig azon lenne, hogy a másik épségben legyen.
Szerkesztette: Rikiya - 2020.06.01. 18:02
- Szerinted mikor hal meg egy ember?
(...)
- Amikor elkap egy gyógyíthatatlan betegséget?
- Nem. Hanem akkor... ha elfelejtik.
Most szerintem ez elég hülye indok. Bakugo mit tudott volna az ereje nélkül elérni? Midoriya kb többet edz és küzd bármelyik diáknál, hogy jobb legyen.
Gyakran van a HeroAca-ban az a jelenség, hogy az üzenet a fontos, és nem a megvalósítás, illetve bele lehet kötni a megvalósításba.
Dekunál egyértelműen megsüvegelendő, hogy képesség nélkül próbálta megmenti Bakugout az 1. fejezetben. Sikerrel járt? Nem. De ugyebár volt a tettének egy üzenete, ami All Mightot is ösztönözte.
A probléma az, hogy Deku nem akart, vagy nem volt képes kompenzálni All Might előtt. Elfogadta a sorsát. Ameddig nem volt garantált, hogy megkapja az OFA-t, csak egy egyszerű, nyámnyila jófiú volt. Nem gondolkodott a Batman irányban, az élet pedig úgy hozta, hogy a Superman irány talált meg őt.
Bakugounak volt képessége, és egész életében azt fejleszthette, ki is gyúrta magát, és agyilag sem zokni. Fogadja csak el, hogy a szarzsák Dekunak annyi dolga volt, hogy felpakoljon magára egy kis izmot, hogy ne szedje darabokra az OFA visszahatása? De amikor vissza is hatott rá, azt is kezelték korlátozott alkalommal. A Muscular elleni győzelme vicc volt, Overhault nem győzte volna le Eri nélkül, aztán még új képességeket is elsajátíthat. Hol dolgozott meg ezekért jobban Deku a többieknél? Hol?
Horikoshit a Naruto inspirálta, ahol a végén a kemény munka gyümölcse felfogást felváltotta a prófécia, oda lett a nagy üzenet, Nejinek igaza volt. Deku esetében pedig már többször megkérdőjeleződik ez a bizonyos kemény munka, és sokkal inkább érződik, hogy ő a kiválasztott.
"Nem vagyok híve annak, hogy elragadjanak a haszontalan érzelmek és hátba szúrjanak az
aggodalmamért. Annak pedig még kevésbé vagyok híve, amikor valaki mást szúrnak hátba."
Accelerator - Shinyaku Toaru Majutsu no Index (10. Kötet, 9. fejezet)
Részben egyet értek Bastiannal. Blődségnek tartom azon vitatkozni, hogy vajon melyik diák edzett többet és jobban. Tulajdonképpen ez amolyan péniszméregetés. Mindegyikőjüknek megvan a saját előnyük és hátrányuk, mindnyájan másban kiemelkedőek, mindemellett a legtöbbjük másképp fejlesztette magát, hiszen más-más képességekkel rendelkeznek, illetve 2 kategóriába sorolhatóak:
- A kifejezetten erős képességek - Todoriki és a tűz/jég, Deku és az AFO, Bakugou robbantásai, Tokoyami és a sötét árny stb...
- Nem igazán eget rengető képességek, viszont megvan a maguk fölénye, olykor-olykor szívatósak, hasznosak. - Ochako és a lebegtetése, Koji és az állatok felett való irányítás, Mineta ragacsos labdái stb...
Tehát arra akarok kilyukadni, hogy valójában nem is lehet a diákok nagy részét összemérni az edzésük szempontjából. Hogy lehet Deku-hoz hasonlítani a második kategóriás tanulókat? Azt hiszem ezt nem kell megmagyarázni.
Ugyanakkor ironikusnak vélem a Bakugou-val kapcsolatos gondolatodat. Ő az a srác, aki gyermekkoruk óta szekálta Dekut, lenézte Dekut, ahogy csak lehetett, lekezelően bánt vele, voltak esetek, mikor megalázta a többiek előtt, meg is verte őt. Mindezt azért, mert neki nincs képessége, haszontalan, semmirekellő. Ezt követően visszanyalt a fagyi. Hatalmas pofon volt neki a sorstól, hogy Deku ilyen előnyre tett szert, talán tényleg Deku a kiválasztott, azonban nem érzem azt, hogy Bakugout sajnálnom kellene emiatt. Ha személyileg nem lett volna arrogáns, beképzelt, szar alak, akkor nem csak részben értenék veled egyet.
Valamint személyes véleményemet is megjegyezném, engem sokkal inkább irritál Baku indokolatlan beszólásai, dühkitörései, lenéző stílusa, mint Deku "nyafogása".
Az pedig tény, hogy egy képesség nélküli személy nem lehet szuperhős. Legalábbis nem hinném, hogy gonosztevőket intézhet el, emberek tucatját mentheti meg egy bűnöző elől. Ellenben azt hiszem, hogy nem csak a szuperhősök a hősök, és más alternatívák is léteznek. Persze ha úgy adódik és van esélyed, megmenthetsz életeket.
- Szerinted mikor hal meg egy ember?
(...)
- Amikor elkap egy gyógyíthatatlan betegséget?
- Nem. Hanem akkor... ha elfelejtik.
Nem méltattam Bakugout a személyisége és megnyilvánulásai miatt, de minden joga megvan rá, hogy büszke legyen arra, amit egyedül elért.
Mások is szolgálhattak volna példaként, a lényege ugyanaz lett volna a mondandómnak. Ők évek kemény munkája során jutottak el a jelenlegi szintjükre, miközben Deku depressziózott, hősökért rajongott, és jegyzetelt egy füzetbe, amitől rögtön Shikamaru-szintű stratégiai géniusznak számít egyesek szemében. Nem gyúrta ki magát, mint Rock Lee vagy Asta, hogy kompenzáljon.
Viszont megnyilvánult hősként, a végzetébe rohant, nem mentette meg Bakugout, de adott volt az üzenet, All Might látta, és érzelmi alapon megtette örökösévé. Ezt mérlegelve, igenis lehet dönteni, és nem Deku irányába dől a mérleg nyelve erőfeszítések terén. Az már csak hab a tortán, hogy több képességet is használhat majd...
"Nem vagyok híve annak, hogy elragadjanak a haszontalan érzelmek és hátba szúrjanak az
aggodalmamért. Annak pedig még kevésbé vagyok híve, amikor valaki mást szúrnak hátba."
Accelerator - Shinyaku Toaru Majutsu no Index (10. Kötet, 9. fejezet)
Beleálltam egy nagyon érzékeny témába elismerem. De értem mire gondolsz Bastian meg Rikiya.
Deku és Naruto mind kudarcot valott, ha úgy nézzük.
Elismerném, hogy Bakugou az igazi hős, ha nem lenne az amit Rikiya mondott. Gyerekorukban semmi értelme nem volt annak, hogy állandóan porig alázta és szívatta.
Bastian Rock-Lee vagy Asta esetében volt aki támogatta vagy Narutonál is Iruka, Deku esetében senki nem támogatta All Might előtt.
Az igaz, hogy én sem értem teljesen miért kellett több képesség számára mert így elvész a manga kezdeti mondanivalója. A mostani fejezetek után ráadásul úgy nézz ki, hogy nem csak az izom a lényeg hanem elég ha jól tudod irányítani az erődet mert szerintem Deku már 50%-on lehet.
Viszont számomra az érdekes, hogy pont elérkezett a manga egy forduló ponthoz mint Naruto Pain esetében és pont ugyanúgy.
A következő fejezetek kritikusak lesznek abból a szempontból milyen lesz a manga megítélése a továbbiakban.
"I'm not fighting because I want to win. I'm fighting because I have to win!"
Értelek Bastian, jogosan emelhet szót Deku ellen, de a többiekkel ellentétben ő megérdemli, hogy ez rosszul essen neki. Csak ezt akartam elmondani az előbbivel.
Én tudatosan elkerülöm, hogy nagyon reálisan közelítsek meg egy adott témát, főleg ha egy shounenről van szó, viszont nem mindenki ugyanaz a személyiségtípus. Ilyen szempontból Naruto egy erősebb személyiség, ő soha nem adta fel, mindazok ellenére, ami történt, ő továbbra is kitartott amellett, hogy Hogake lesz. Míg Deku depresszióba esett. Ez vitathatatlan. Azonban legbelül, még mindig hős akart lenni, még ha lehetetlennek is hitte.
Szóval igen, Deku egy kiválasztott. Ez tagadhatatlan. De reménykedek, hogy ezt a mangaka kompenzálni fogja azzal, hogy a többieket is hagyja kibontakozni, megmutatni, hogy felérnek a kiválasztottal. Még nincs veszve a dolog, szerintem.
- Szerinted mikor hal meg egy ember?
(...)
- Amikor elkap egy gyógyíthatatlan betegséget?
- Nem. Hanem akkor... ha elfelejtik.
Tekintve, hogy a saját anyja azt a gondolatot ültette el a fejébe, hogy képesség nélkül nem fog belőle soha hős válni, mindemellett folyamatosan szekálták az iskolában (leginkább Bakugou), részben azért, mert neki nem volt képessége, Midoriya barátunk felrakhat a polcára egy hatalmas piros pontot, mert mindezek ellenére, szemrebbenés nélkül, az életét kockáztatva, megpróbálta megmenteni anno Bakugout, aki pedig meg sem érdemelte volna. Kiemelném, hogy képesség birtoklását nélkülözve.
De egyébként jól tudjuk, hogy hiába hősködsz, hiába vagy bátor, ha képesség nélkül magatehetetlen vagy, pláne egy olyan helyzetben, mikor egy bestiális gonosztevő az ellenfeled. Nem kell ahhoz szuperhősnek lenned, hogy hőssé válj, legalábbis szerintem. Biztos lehetsz abban, hogy ha még Deku nem is találkozik All Might-val, nem szerzi meg az OFA-t, bárhol segítene, ahol tudna, és mindig azon lenne, hogy a másik épségben legyen.
Csak annyit mondok! Midorya simán lehetnem olyan hős mint Mumen Rider a One Punch Man-ből.
Amúgy Deku lehetett volna a nagy otku tudásával egy kiváló feltaláló aki a képességek eszközök általi imitálását igyekszik tökéletesíteni, és azokat használva hősködik. Egy vasember egy batman, vagy akár mumen rider szerű karakter is jobbnak tűnik számomra mint a jelenlegi Deku. Őszintén remélem hogy az előzőekhez hasonló karakter felfog tűnni antagonita ként, és megalázó vereséget mér rájuk.
Már csak All Might ne hagyatkozz a felszerelésekre mondata miatt is. Mivel az én néző pontomból a quirk is csupán egy felszerelés, de anélkül is helyt kell tudni állni.