Hát szerintem nem tévedek mert visszanéztem, de az előző részben már az volt hogy csak Tanjiro maradt ott edzeni. Még direkt mutatták említették is hogy egyedül edz és a másik két fiú elment külön edzeni. Most meg csak ott vannak és ott edzenek?
De Tanjiro tényleg egész jól haladt egész rövid idő alatt!
Hogy ha azért azt a visszaemlékezés megnézzük nem csak egy valakit mutattak, hanem egyből 3 pillangós lányt is! És hogy mindegyik milyen volt. Ezt nem szűkíteném le csak egy személyre.
De nekem őszintén a legjobban a részben az tetszett mikor jönnek a kardkovácsok! Mondja valaki hogy nem az volt a legjobb! Ahogy azok viselkedtek. Szegény forgatók tönkreteszik a kardjaikat sőt a vadi ujjat rongálják meg! Hát ez tényleg kihozza még a békés embert is a sodrából mit művelnek az ő kitűnő munkájával!
Amúgy kíváncsian várom milyen befejezés lesz ha már csak egy rész van hátra. Nem hinném hogy olyan nagy sztori lenne majd, hogy egy rész alatt teljesen lerendezzék.
Bejött, amit jósoltam. Kanao háttértörténetével együtt, feldolgoztak 28 oldalt, miközben kihagytak 1,5 fejezetet a fináléra.
A mangában Tanjirou az ivótök szétrepesztése után elkapja Kanaót a fogócskában, majd a reflex gyakorlattal is végez, amikor a teáscsészét Kanao fejére helyezi. Vagyis teljesíti a gyakorlatot, Zenitsu és Inosuke pedig ezt követően ébred rá, hogy nagyon le vannak maradva, kezdi a tehetetlenségük frusztrálni őket. Az animében már az ivótök szétrepesztése után megtörténik részükről a felismerés, és visszatérnek a gyakorlatra, miután Shinobu tudja, mivel kell ösztönözni őket.
Kanamori megemlíti az animében a kardkovácsok faluját. Lesz még jelentősége a távoli jövőben.
Anime eredeti jelenetek:
- Zenitsu beszélgetése a verebével.
- A gyakorlat részletesebb bemutatása, miközben Kanao nézi a Tökfej Triót, és Shinobu megkérdezi, hogy nem akar-e csatlakozni hozzájuk.
- A vonat... Kérem szépen, az a vonat a következő történetszál helyszínéül fog szolgálni. Óriási utalás a 2. évadra.
- Tanjirou és Nezuko jelenete a rész végén. Furcsálltam, mert Zenitsunak lett volna egy hasonló jelenete a szobában Nezukóval. Talán csak a következő részre tartogatják, és nem vágták ki.
És hogy mi várható a fináléban? Shamone és Hee-Hee hiányom van, nektek nincs? Nézzünk már be a másik oldalhoz is, kerüljön felvezetésre a következő történetszál főgonosza.
goku5 írta:
Hát szerintem nem tévedek mert visszanéztem, de az előző részben már az volt hogy csak Tanjiro maradt ott edzeni. Még direkt mutatták említették is hogy egyedül edz és a másik két fiú elment külön edzeni. Most meg csak ott vannak és ott edzenek?
Zenitsu és Inosuke feladta a gyakorlatot az előző részben. Előbbi hamar feladta, majd próbálta hamisan azzal győzködni magát, hogy ő mindent megtett. Inosuke pedig nem bírja a vereséget, elege lett az egészből. Tanjirout látva, visszajött a kedvük, mert kezdett elhúzni tőlük, azt meg nem akarták. Viszont mivel Tanjirou tanárnak csapnivaló, Shinobu zökkentette őket vissza a gyakorlatba.
kasza93 írta:
Elég nagy baj lenne ha egy rész alatt akrnák lerendezni, főleg mert amit felvezettek az legalább olyan hosszú mint a Natagumoyama arc.
Nem kell ettől tartani, hiába Új küldetés a rész címe.
A Natagumoyama egyébként 17 fejezetes volt, szóval 5 fejezettel hosszabb, mint a következő történetszál.
----------
Adásba került az utolsó rész. A következő történetszál mozifilmként kerül feldolgozásra. Ez volt a bejelentés a rész végén.
Szerkesztette: Bastian - 2019.09.28. 17:01
"Nem vagyok híve annak, hogy elragadjanak a haszontalan érzelmek és hátba szúrjanak az
aggodalmamért. Annak pedig még kevésbé vagyok híve, amikor valaki mást szúrnak hátba."
Accelerator - Shinyaku Toaru Majutsu no Index (10. Kötet, 9. fejezet)
Én is, de ennek is megvan az előnye.
Kivesznek 12 fejezetet, amik hosszra nagyjából megegyeznek az első 9 fejezet hosszával, ami ugyebár az első 5 részt fedte le, és szintén mozifilmként fel lett dolgozva. Vagyis kapni fogunk egy jó 1 óra 40 perces filmet. Cserébe az azt követő 2 történetszál biztos, hogy bele fog férni 24-26 részbe. Nem mintha a mozifilm alapanyaga ne lenne jó, de az utána lévő dolgok szerintem még nagyobbat fognak szólni. Valamit valamiért.
"Nem vagyok híve annak, hogy elragadjanak a haszontalan érzelmek és hátba szúrjanak az
aggodalmamért. Annak pedig még kevésbé vagyok híve, amikor valaki mást szúrnak hátba."
Accelerator - Shinyaku Toaru Majutsu no Index (10. Kötet, 9. fejezet)
Egyelőre semmi. Ha jól tudom, október 20-án lesz valamiféle rendezvény, talán majd ott szolgálnak némi információval.
Csendben megjegyzem, hogy a mozifilm bejelentése óta lett még 20.000 követője a Kimetsu oldalának Twitter-en, jelenleg 519.000-nél jár. Szép számok.
"Nem vagyok híve annak, hogy elragadjanak a haszontalan érzelmek és hátba szúrjanak az
aggodalmamért. Annak pedig még kevésbé vagyok híve, amikor valaki mást szúrnak hátba."
Accelerator - Shinyaku Toaru Majutsu no Index (10. Kötet, 9. fejezet)
Hát akkor meg is oldódott az a probléma amit Bastian írt. Miszerint hogy érdemes és hogy lesznek feldolgozva a következő arcok.
Várom a film mihamarabbi megnézését. Gondolom az is hasonlóan remek minőségű lesz akárcsak a sorozat volt. És a jó történet miatt is érdemes lesz rá várni.
Megint csak a várakozás miatt kell csak aggódni. És várni majd a 2. évadot.
Amúgy ez a befejező rész is igazán jó volt. Igazi jó kis felvezetést kapott a film és jó lezárást az előző szál.
Ja meg persze tanulhatunk Tanjirotól hogyan is kell elbúcsúzni a lányoktól, hogy sikeresen elcsavarja a fejüket. Itt van az az esetleges romantikus szál amit esetleg eddig hanyagoltak és kellhet még bele egyesek szerint.
Amúgy érdekességnek megjegyezném hogy akkor most a 3 fiú kb hasonló szinten van? Vagy Tanjiro azért csaj előttük jár a tökéletes állandó légzésével?
És ami még tán ennél is jobban érdekel engem az hogy csak tudhatnak valamit a tűz légzésről ha már így megemlítették azt és nem csak azért mert a láng pillérével lesznek közös akción. Remélem a jövőben nagyobb szerepet kap az is és Tanjiro külön érdemet kap a két légzése technikája miatt, mivel képes lesz használni a tűz és víz légzést is. Talán még több infó ki is derül Tanjiro apjáról. Lehet annak idején ő maga vagy az ő apja volt pillér. Ja meg a fülbevaló jelentőségéről. Mivel ezt a két fontos dolgot hagyta rá az apja.
Muzan fogyó holdból a őszintét hagyta életbe úgy látszik gyávákat nem tűri milyen lehetneka holdak vajon?
jó kis anime volt bár 26 rész nekem picit soknak tünt ha nem kapna folytatást akkor megfőleg de igy jó
Nem bűn leírni a saját észrevételeiket, kérdéseiket szerintem. Még ha kissé értelmetlen, vagy összeszedetlen a hozzászólás, akkor sem ártanak vele senkinek. Most azért, mert valaki feltett egy kérdést, felvetést és elmondta rövid véleményét, még nem érdemel dislikeot. Bastian valóban összeszedi gondolatait és dicséretreméltóan leírja, spoilermentesen megosztja velünk. Rajta kívül más szerintem nem szokott így írni (Legalábbis ebben a topicban). Nem kötelez senki, hogy elolvasd a többiek hozzászólását, ha csak a különlegesen összeszedettekre vagy kíváncsi. De a többiek ugyanúgy megoszthatják gondolataikat a saját stílusukban szerintem, mert ez egy Fórum. Bár erről úgyis a moderátorok döntenek, nem én.
Csak, hogy magáról az animéről mondjak én is pár szót: Különösen tetszett, ahogy Muzan kiválaszotta azt a démont, így a későbbiekben talán nem kell aggódnunk, hogy nem megfelelően epic harcot kapunk, epic gonosszal. Maga az animáció megint lenyűgözött, talán ennyire még soha, és kellően felkeltették érdeklődésemet, lehet a mangába is belefogok közben.
igen, Tanjiro most aztán több lányt is elhódított a gyerekes őszinteségével, Zenitsu egyelőre még sehol nincs hozzá képest
az állandó légzést mindegyikük elsajátította, már nem esnek ki belőle még ha ütik is őket. a kardtechnikájuk és harckészségük terén valszeg Tanjiro van jobb helyzetben - ő a főhős de nem -, amúgy kicsit mindig is előttük járt de nem sokkal. szerintem most is ez a helyzet.
Shinobu aligha hazudott volna arról, hogy nem tud a tűzlégzésről. Oyakata-sama viszont mintha igen is tudna valamiről. legalábbis nekem inkább ez jött le. Rengoku talán tud majd segíteni vele, csak ne legyen semmi gáz.
Ugyanis a volt 1. fogyó hold felerősödött. nem tudjuk ez mit jelent, fogalmunk sincs hogy a másik 6 hold milyen erős, annyi biztos hogy győztek le már pilléreket is. illetve hogy most ez a szadista és mazoista démon mennyire került hozzájuk közel.
Már korábban is írtam, én nagyon azt érzem, hogy 1 vagy több pillért el fogunk veszteni. bár akkor csak Shinobura írtam, mert elég gyászos köszönést produkált. most Rengokut sem érzem biztonságban.
A többi fogyóhold meghalt. pedig Tanjiroéknak azért jelenthetett volna egy kis edzési lehetőséget.na sebaj, majd lesz más is
Az hogy filmben folytatják, nekem egyáltalán nincs ellenemre, főleg ha ezzel elősegítik a 2. évad lendületességét. én ezt az évadot is inkább tempósnak, gyönyörűnek (animáció eszméletlen, soundtrack nagyon passzol) és izgalmasnak mondanám, amellett hogy részletes bemutatást kapunk a világról és a karakterekről. nem húzták el egyik háttértörténetet sem, és mégis bőven elég infót kaptunk. külön tetszett, hogy a démonok oldalát is megmutatták közben.
Simán elképzelhetőnek tartom, hogy ha lesz valami esemény, ott a filmhez kapunk dátumot, majd a filmben az aftercreditsben bejelentik a 2. évadot. a SAOnál pl ezt csinálták, és nekem bejött ez a stílus. (még akkor is ha ez nagyon tömören volt leírva -"SAO will return". ez a rövid mondat is bőőőven elég volt nekem )
Jó anime nekem bejön viszont kár, hogy a manga nincs fent az oldalon próbáltam keresgetni de úgy látom az is megakadt a 92. fejezetnél. Arról lehet tudni valamit vagy csak én nem kerestem elég alaposan ?
Mint azt említettem két hete, sorrendcserét sejtettem, ami meg is történt. Az a kivett 1,5 fejezet fedte le a Muzanos részeket. A mangában azt követően játszódik az eset, hogy a kardkovácsok dühösen távoznak, majd a sajnálatosan kimaradt Zenitsu x Nezukós jelenet után, átváltunk a biwás nőre, és Muzan fellegvárára. Az anime adott neki egy idősávot is, 2 hónappal korábban játszódott Tanjirouék utolsó edzésnapjaihoz képest. https://i.imgur.c...aQ0YEk.png https://i.imgur.c...xhY4mi.png
A következő fejezet azzal kezdődött, hogy Shinobu vizsgálja Tanjirou állkapcsát, Tanjirou pedig rákérdez a Tűzisten-kagurára, Shinobu pedig Rengokut ajánlja neki. Ezt követően botlik bele Tanjirou a durcimorci fiúba a Végső Kiválasztásról. Kiemeltem jóval korábban, hogy a srác megütötte ott azt a lányt a mangában, amit az animében kivettek, ezért Tanjirou a mangától eltérően, nem hozza fel gondolatként, hogy "Ő volt az, ami megütötte azt a lányt...".
Egyébként félelmetesen jól megvalósította az Ufotable a fellegvárat. Már nagyon kíváncsi voltam rá. És ha már Ufotable, sikerült Ueda Kanát is megszólaltatniuk a Négyes Fogyó Holdként. (Rin a Fate-ből). Biztos csak átugrott pár sor erejéig.
Ó, azt pedig majdnem elfelejtettem, hogy volt egy kis narráció a Telő és Fogyó Hold rendszerről a mangában, valamint Muzan gondolatolvasásáról. Minél közelebb vannak a démonai hozzá, annál jobban a fejükbe lát, de alapból tudja a helyzetüket. Tamayohóz hasonlóan, Nezuko is azonban megtörte az átkát, ezért nem tudja Muzan, merre is van Tanjirou, és Nezukón keresztül a Démonölő Hadtest főhadiszállása.
A mangában Tanjirou sírt, amikor búcsúzkodott a három kislánytól a Pillangó Rezidenciánál.
Oyakata-sama és Shinobu beszélgetése anime eredeti volt, ahogyan Tanjirou és Tomioka beszélgetése is, a maradék edzésjelenet is, valamint Tanjirou utolsó gondolatai.
A manga legjobb tudomásom szerint nincs tervben nálunk. Reklámoztam már jóval korábban, de ritka kincsnek számít egy jó beszerkesztő manapság, itt meg el kellene mondjuk kettő is, hogy haladni is tudjunk, így egyszerűen nincs meg rá a kapacitásunk. Ha mások viszik, szívük joga, de gondolom nem kell ecsetelnem, hogy nem szeretnék konkrét reklámozást látni.
Aki az anime után esetleg kedvet kapott a mangához, az 54. fejezettel folytatódnak az események. https://mangadex....er/48618/1
A manga témája: ITT.
Szerkesztette: Bastian - 2019.09.30. 18:17
"Nem vagyok híve annak, hogy elragadjanak a haszontalan érzelmek és hátba szúrjanak az
aggodalmamért. Annak pedig még kevésbé vagyok híve, amikor valaki mást szúrnak hátba."
Accelerator - Shinyaku Toaru Majutsu no Index (10. Kötet, 9. fejezet)
Üdv! Végignyomtam én is az animét, szóval először azt mondanám, hogy köszönöm a munkát a feliratal kapcsolatban a csapatnak.
Ufotable mindig belenyúl a tutiba Fate/Stay széria óta nem láttam ilyen szépen meganimált és rajzolt animét az biztos.
Tanjirou jellemfejlődése nagyon jó volt az első részektől kezdve ahogyan soha nem adja fel hanem mindig megy előre. És ilyet is ritkán lát az ember, hogy van egy hős aki együtt érezz a démonokkal nem pedig a szokásos sablon, hogy én most megölök mindenkit mert minden démon csak gonosz lehet.
Zenitsu-nál mondjuk kicsit zavart az évad során a sok siránkozás, de szerintem már ő is bátrabb lett egy kicsit.
Inosuke-hoz meg szerintem illik Kirito, nagyon állat ez a vad stílus amit nyom
Az talán nem nagyon lett megemlítve, hogy a Démonhadtest vezetője ismeri Tamayo samát vajon honnan?
Az is tetszett, hogy mindenkinek megvan a saját kardstílusa ami által mindenki kap egy kis egyediséget.
Valahol titkon arra számítottam Tomioka fogja tanítani valamikor Tanjirou-t is, de gondolom mindenkinek magától kell rájönni a technikáira.
Minden karakter egyedi is nem a szokásos sablon amit máshol megszokhatunk szóval sok munka lehetett vele a mangakának.
A folytatást illetően pedig kicsit szomorú vagyok. Kapunk egy mozifilmet valamikor, ha jól tudom nincs dátum hozzá, de ha még 2020-ban is jönne azt nem láthatjuk csak rá fél év/1 év múlva akár tehát a folytatásra is ha jól számolom alsó hangon 2-3 évet kell várnunk.
"I'm not fighting because I want to win. I'm fighting because I have to win!"